Tékozló Homár

Pszichobehajtó a HSBC-nél

2009.12.10. 10:01 | jackyll | komment

Esélyes, hogy kevesebb lesz a "bankmentő csomag" jövőre, szerencsétlenek kénytelenek minden egyes nemfizető ügyfelük torkára lépni egyesével, naponta olyan ötször. Legalábbis Mara szerint a nagymúltú angol HSBC bank gyakorlata ez. Illetve ott van még a speciális lelkiismeretfurdalásokozó különítmény, akik lehengerlő kommunikációs képességükkel állandóan félbeszakítják az embert pl azzal, hogy "Kicsit komolyabban kéne venni ezt hitelt, nem?"

Jelen levelembe egy kis szösszenetet szeretnék megosztani másokkal, miként és milyen stílusban is folytatja tovább a világ egyik legnagyobb bankja az ügyfélzaklatást.  Már évek óta jó hitelviszonyt ápolok, ápoltam a régi Beneficial Pénzügyi Szolgáltatóval, illetve az azóta HSBC Credit Zrt-vel. Tudom, talán rossz döntés hitelt kérni, de ha az embernek per pillanat nincs más választása, mert ott és akkor és azonnal kell az az összeg, mert senki nincs, aki segíthetne, akkor igenis, igénybe veszi a hitelfelvétel lehetőségét. Velem is ugyanez történt, nem is volt gond évekig. Majd ez év augusztusától nem tudtam rendszeresen fizetni a törlesztőimet és igen, én írtam alá a szerződést, és igen, tudomásul vettem annak minden előnyét és hátrányát egyaránt, mégis naív döbbenet lett úrrá rajtam, ahogy a Behajtó Osztály viszonyul az ügyfelekhez. Az csak egy momentum, hogy a HSBC hátralékom keletkezése óta minden nap 2-3 alkalommal hív, vagy nyomatékosítja akaratát sms-ben, és minden alkalommal el is mondom nekik, hogy igyekszem mihamarabb behozni magam, de nehezen megy, türelmüket kérem.

A múlt hét folyamán úgy alakult, hogy be tudom majd fizetni a teljes hátralékomat, így fel is hívtam a HSBC-t, hogy közölje a pontos összeget, mert utalni szeretnék. Kisasszony segítőkész volt, és rögzítette szándékomat. Ezt követően munkámból adódóan nem volt lehetőségem mégsem utalni, csak 3 nap múlva. Mai napon (ez volt a 4. nap) számomra ismeretlen, telefonszámot kijelző mobilrólszámról érkezett egy hívás. Engem kerestek, mondtam, én vagyok, majd közölte az úr, hogy a HSBC-től keres, és mondjam meg, miért nem fizettem? Első gondolatom az volt, hogy mi köze hozzá, amúgy is már átutaltam a pénzt, de mikor válaszomba kezdtem, ő félbeszakítva feltett egy újabb kérdést: átutalom ma a pénzt? Mondtam volna, hogy már utaltam az előző este, de ismét félbeszakítva kérdezi, hogy mennyit óhajtok átutalni. Mondtam neki, hogy X. Y. összeget, de honnan tudjam pontosan, kerek öss... majd ismét félbeszakítva olyan stílusban, hogy azt hittem, megáll bennem a vér: "Kicsit komolyabban kéne venni ezt hitelt, nem?" Válaszolom  higgadtam: "Én komolyan veszem, csak a..." Mire félbeszakítva: "Akkor miért nem fizet?" Válaszolnám, hogy eddig fizettem rendesen, most egy-másfél havival vagyok megcsúszva, de mindig pótolok, amennyit tudok a havi törlesztőhöz, és hogy nagyon jól tudja ő is, mostanság nem él olyan egyszerűen az ember bérből és fizetésből, mint régien, mire az egyszerű válasz: "Azzal maga ne foglalkozzon, fizesse a hitelét."

Kérdem tőle, mert már mérges voltam kicsit, hogy "Elnézést kérek, de rögzítik ezt a beszélgetést?" Mire a válasz: "Az magát ne érdekelje. Amúgy meg mobilról hívom, és különben, sem az irodai, sem pedig ezeket a hívásoka nem rögzítik. Miért? Felakar jelenteni? Jelentsen nyugodtan, de maga nem fizeti a hitelét. Majd bírósági úton folytatjuk tovább, ha ez így önnek jó." Nem álltam le vele veszekedni. Azt válaszoltam, neki, hogy "Nem, nem szeretném önt feljelenteni, de..." Majd újra félbeszakítva: "Akkor pedig fizesse a hitelét! Komoly hátralékot halmozott fel, azt egyenlítse ki!" Mire én: "Nézze, nem azzal nem értek egyet, amit mond, mert mind a tartalmával, mind a szándékával tisztában vagyok és megértem, elfogadom, én írtam alá a szerződést.

De miután én is call centerben dolgozom, ahol feladataink közé pontosan az olyan jellegű hívások is beletartoznak, amelyet éppen most folytatunk, úgy gondolom, ezt hangnemet nem engedheti meg magának egy ily..." És ismételten közbe vág: "Milyen hangnem? Miről van szó? Ön nem fizeti a hitelét!" Még mindig higgadtan: "Nézze, miután ez egy hivatalos beszélgeté..." Közbeszól: "Milyen hivatalos beszélgetés? Maga azt ígérte, hogy fizetni fog és nem fizet!" Folytatom: "... szóval ez egy hivatalos beszélgetés, mondhatni üzleti jelleg..." Közbevág: "Nem beszélünk semmilyen üzleti jellegről!" Folytatom... "üzleti jellegű beszélgetés, kérem, tartsa is magát a bankszerű, üzletszerű kommunikációhoz. Az elmondottakon kívül van még más információja számomra?" Válaszol: "Nem, nincs." Mire én: "Akkor köszönöm a hívását, viszont hallásra!"

Tudom, hogy a behajtási folyamatot el nem kerülhetem, jogos követelés a részükről. De az a hangsúly, hangnem, stílus, amit ma tapasztaltam, az minden  eddiginél nagyobb döbenetet okozott. Mélységesen megalázónak éreztem, hogy így beszélnek velem, és szomorúan látom, hogy semmiféle kompromisszumra nem hajlandóak. Eddig minden hívásuknál kultúráltan, bankhoz méltóan tudták közölni a mondandójukat, hívták fel a figyelmemet a következményekre. A mi cégünknél egy ilyen beszélgetés után, az operátor fegyelmit kaphat. De gondolom, mivel a HSBS-nek nincs külön telefonos behajtó osztálya, hanem kiadja alvállalkozóank, annak eredményeket kell produkálnia. De nem ártana a cégnek egy olyan tréning, amelyet hátralékos kihívó operátoroknak kötelezővé tesznek a jobb bankonknál.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Samott 2009.12.10. 14:01:01

Nem ertem... a masodik kozbevagas utan csak annyit kellett volna mondani: "Elmesz te a * anyadba" es kinyomni. Atutalta elozo este? Igen. A hivo nem engedi hogy ezt elmondja? Igen. Akkor miert raboljuk egymas idejet? Ha tovabb szorakoznak ott az igazolas, hogy egy nappal korabban elutalta a penzt...

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.12.10. 14:01:33

Vannak olyan ismerőseim akik ha hitelt kapnak egy prcig nem jut eszükbe, hogy azt vissza is kell fizetni. Csak felveszik aztán majd lesz valahogy...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.10. 14:05:53

@Bambano: Szerintem ha valaki félbe szakít, fel sem veszed másodszorra a telefont...

VinszentVega 2009.12.10. 14:07:57

@Franzi: Sajnos a HSBC-vel abszolút nem lehet tárgyalni. Többször próbáltunk fizetési napot módosítani, de nem mentek bele. Annyit hajtogatnak folyton, hogy "Gondolt volna erre amikor felvette a hitelt!"
Hát ez nem hozzáállás a mai világban.

J.G. 2009.12.10. 14:08:28

@csak john:
Az én T-s számlámom ott van, hogy mennyit fizettem az előző számla óta, és mennyi az egyenleg.
Ha nem fizetek időben, akkor az egyenleg összege nem egyenlő a csekk összegével. De ez nem tűnik fel elsőre.
A másik T-s (vonalas) telefonról viszont kikapcsolták a kimenő hívást, pár nap múlva észrevettem, felhívtam őket, mondták mi van, befizettem, visszakapcsolták.
Aztán másnap megjött a levél, hogy a kimenő hívásokat letiltják egy héttel azelőtt.
Ez jobban zavart, a mobilosok legalább felhívnak, aztán, ha elfelejtem, akkor küldenek sms-t minden számomra. Ekkor felhív mindenki (család), hogy mi a ... van? És mivel nagy valószínűséggel otthon is hív valaki, át tudom utalni azonnal, és minden rendben.

J.G. 2009.12.10. 14:12:08

A kijelzett mobilszám miért nincs itt?!

VinszentVega 2009.12.10. 14:12:14

@Brummm: 6000Ft miatt 40 hívás?? ROTFL, úgy kell neked.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.12.10. 14:12:16

Nekem is volt itt hitel, de velem nem bántak így.

Iustizmord 2009.12.10. 14:14:01

miért kell vele vitatkozni? küzlöd hogy mondjuk, (csak hogy irodalmi legyek), tehát hogy az apja fonnyadt pöcséről nyalja le a bepállott genyát, és leteszed.

BushDoctor 2009.12.10. 14:15:21

HSBC zsirparaszt cég, nekem is van egy e hónapban lejáró 5 évvel ezelött felvett hitelem, ugyanez volt a parám, augusztus órta nehezen tudtam fizetni, sajnos MINŐSITHETETLEN HANGNEMBEN terrorizáltak, egészen addig, amig fogtam és lecseréltem a telefonomat. Azóta nyugalom van, de NAGYON örülök neki, hogy lejár a hitelem, meg annak is, hogy ez a köcsög banda kivonul az országból a 44+%-os THM-jükkel együtt.

Franzi 2009.12.10. 14:18:33

@sidol:

ez oké... illetve nem oké. viszont akkor sem szabad a két dolgot keverni

VinszentVega 2009.12.10. 14:21:15

@BushDoctor: Hol hallottad, hogy kivonulnak?

gpetersz 2009.12.10. 14:30:29

@Unbiased: Nem a faszt nem. A bank belőle él, beszéljen vele kultúráltan.

sidol 2009.12.10. 14:34:06

@Franzi: persze nem keverendő, de ha én sem jutok hozzá ahhoz a pénzhez amire:

szerződést kötöttem
megcsináltam
áll benne a tőkém
kifizetik 1-2-3-4 hónap múlva

oké ez elmegy 1-2-3 alkalommal de amikor sorban az x. munkádat sem fizetik csak igérgetnek?

A tőkémet meg nem adom a banknak mert 2 hónap múlva lehúzhatom a rolót.

Csak annyit akartam megmondani, hogy igenis vegyék tudomásul, hogy rajtam kívülálló ok miatt mondjuk 3 héttel később kapják meg a pénzüket, nyeljék le a békát benne van a pakliban ezekben az időkben. A kamatot ugyis felszámolják, tehát nekik teljesen mind1.

Azaz mégsem, mert ha megvan az ok amire mutogathatnak akkor már viszik is a 25millás fedezetet kb 10 milla értéken + rádhajítanak még 1.5 millát ilyen olyan költség címén.

Ez egy enyhe aránytalanság, rendben van, nekem meg legyen meg a jogom hogy a szla lejárta után 3 nappal betolom az inkasszót annak aki nekem tartozik és nem AKAR fizetni, ha nem tud az más tészta.

2009.12.10. 14:36:04

@BushDoctor: miért köcsög ? Te tudtad, hogy 44% kamatot szednek mégis belelegyeztél. Gondolom, csak tőlük kaptál kölcsönt, máshol megbuktál a hitelbírálaton.

Franzi 2009.12.10. 14:38:08

@sidol:
ebben igazad van. de szerintem a cikk nem is erről szól. tehát ha valamilyen okból kifolyólag nem tudom időben teljesíteni a kötelezettségemet, akkor szólok és keresünk egy mindkét fél számára elfogadható megoldást. ha viszont azt sem tartom be, akkor már nagy gáz van.

fucksatan · http://gubafan.atw.hu/ 2009.12.10. 14:41:21

a szajha edesannyat minden banknak, azokat kellett volna felgyujtani nem a tv szekhazat

flea 2009.12.10. 14:42:33

Érdekes ez a "hitelfelvételkor kellett volna erre gondolni" duma. Ezt bármely kívülálló joggal mondhatja, de pont a bank nem, mert nekik a helyes válasz: "hitelbírálatkor kellett volna erre gondolni".

Ha nem építették bele a kockázatot a költségekbe, akkor ők az ostobák. Ha meg beleépítették, akkor coki. Ez a stílus mindenképp tűrhetetlen, különösképp azért, mert mint már más is mondta: aki hazudozik és bujkál a fizetés elől, az rendszerint tizedennyi ideig sem tartja a vonalat.

Martian (törölt) 2009.12.10. 14:43:00

Lúzer aki ismeretlen számról érkező hívást felvesz... de legalább annyit tehetett volna, hogy közben zavartalanul pl. Zámbó Jimmy számokat énekel a telcsijébe, teljes átéléssel... a hívó számlájára. :))

Rejtélyes 2009.12.10. 14:44:50

Legközelebbi hívásnál, amint kiderül, hogy HSBC, szólj bele, hogy "Rögzítem a hívást, ha nem egyezik bele, szakítsa meg a beszélgetést"... És tényleg kezd el felvenni (legtöbb teló már tudja, vagy kérj addig kölcsön egy olyat, ami tud). Aztán, ha bármilyen atrocitás ér, email a HSBC központba, majd kiértékelik :)

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2009.12.10. 14:47:50

@elwood: Honnan veszed, hogy a te pénzedet adják ki kölcsönbe?? Hátha az enyémet?? :D
Viccet félre téve a legminimálisabb közgazdasági ismeretekkel rendelkező is tudja, hogy a bankok távolról sem a betétesek pénzét kölcsönözik ki.
Ezt megint csak egyike a szokásos demagóg szövegeknek ami szembefordítja az embert az emberrel.
Lásd Amiket fentebb írtam. És lásd a Bkv posztokban egymásnak esőket akik szerint azért drága a jegy mert van aki nem fizet. És nem azért amilyen RABLÓ gazdálkodás folyik az ilyen és ehhez hasonló helyeken.

krampam 2009.12.10. 14:48:49

MOCSKOS UZSORÁS KALMÁROK!
Amikor mosolyognak, akkor is ilyenek, csak uralkodnak magukon... ezt nem árt észben tartani!
Kalodába a bankárokat!

krampam 2009.12.10. 14:51:04

@flea: pontosan!

hú, de beverném az ilyen telefonálós köcsög orrát! ááá
az biztos, hogy én nem tudtam volna ilyen higgadt maradni... szegény telefon bánta volna...

Martian (törölt) 2009.12.10. 14:54:36

@elwood: "azért bátorkodom megjegyezni, hogy az én pénzemet rakják ki a hitelfelvevőnek."

Mondd csak királyfi, te még hiszel a mesékben? :)

dorax 2009.12.10. 14:59:17

A HSBC Creditnek sikerült válogatott csapatot összehozni, mert 2 hete nekem is volt hasonló "beszélgetésem".
Idézetek: "Magának tartozása van, fizesse be holnap." Mondtam, hogy még 1-2 nap múlva lesz pénzem. "Nem érdekli. Kérjen kölcsön barátoktól, családtól." Mondtam neki: "Önök zsírosan megkeresik a késést, mert minden alkalom után 3000Ft késedelmet fizetek 35000Ft-os törlesztőre." Erre a nő: "Nekik nem az érdekes, hanem hogy visszafizessem a hitelem."
Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy mindezt úgy, hogy a dátumhoz képest 3-4 nap késéről volt szó, nem pedig hónapokról.
A vége pedig az lett, hogy kértem egy végelszámolást a behajtási osztálytól. Januárban kifizetem a teljes hitelemet, így elbuknak 90.000 Ft kamatot, amit még jövőre beszedtek volna.

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2009.12.10. 15:02:50

Ha valakinek van esetleg tapasztalata, hogyan megy ez a németeknél, ideírhatná.

Démonmac1 2009.12.10. 15:12:57

"ő félbeszakítva feltett egy újabb kérdést: átutalom ma a pénzt? Mondtam volna, hogy már utaltam az előző este, de ismét félbeszakítva kérdezi,"

Itt én felüvöltöttem volna, és elnézést rosszul hallom, majd bontottam volna a vonalat:)
de te úgy látszik jóval türelmesebb vagy:D

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2009.12.10. 15:20:42

Nem értem. Ilyen módon zaklatni csak azt lehet, aki hagyja.
1. Ismeretlen telefonszámot nem veszek fel, ez alap, pölö. Ha a hívó fél úgy gondolja, hogy ne érdekeljen az ő elérhetősége, akkor én meg úgy gondolom, hogy a mondanivalója sem érdekel.
2. Még ha látom is a számát, azt a kis piros telefonkagylót ábrázoló rajzocskával ellátott gombot olyan hirtelen szoktam megnyomni, ha valaki bele akar gázolni a lelkivilágomba, hogy csak úgy reccsen.
3. Kitartó egyedek esetén néma üzemmód bekapcs, óránként-kétóránként megnézem, keresett-e valaki, akivel akarok beszélni.
4. Ööm-bodottá.

LordAzazel 2009.12.10. 15:20:45

mé' nem rakta le a telefont? mikor másodszorra szakít félbe és nem hagyja végigmondani amit akarok az nem telefonbeszélgetés így szó nélkül letettem volna.

Bit Rot 2009.12.10. 15:26:33

Szerintem itt a posztoló a paraszt.
Ígérget, hiteget, nem ment időben egyeztetni a hitelezővel, hogy csúszás lesz, stb., és még neki áll feljebb!

Kicsit komolyabban kellene venni ezt a hitel dolgot, nem?

Russell Coutts 2009.12.10. 15:26:57

Bírom a sok nagyszájút :) Aztán amikor helyzetben van, meg sem mer mukkanni, hebeg, habog, meg tök átlátszó dolgokkal próbálja kimenteni magát :)
Egy pár dolgot nem szabad elfelejteni:
1. Ki írta alá a szerződést?
2. Ki költötte el a pénzt?
3. Ki vállalta a visszafizetést?
4. Ki teljesítette a szerződés rá eső részt?
5. Ki nem fizet?
6. Ki nem teljesítette a szerződés rá eső részét?

Nem pampogni kell, hanem betartani mindenkinek, amit ígért. Ha meg nem tudja, akkor azt időben jelezni a másik félnek, nem megvárni, amíg a másik kopogtat a vállalásért...

Szerintem Mo-on még semelyik bank ügyintézője nem fogott pisztolyt senki fejéhez, amikor hitelt kellett felvenni. Amikor odaadják a nagyplazmát 0 ft-ra, akkor persze jófej a bank... Amikor meg valaki nem fizet, és a bank kéri a pénzét, akkor meg egy utolsó szemét...
Nem értem én ezt a világot. Nekem a szüleim azt tanították, hogy ha kölcsön kérek, akkor azt MINDEN ESETBEN vissza kell adni akkorra, amikorra ígértem.
Egyébként ez még nem behajtás, ez csak adósságkezelés. Örüljön a posztoló ennek, mert ha a behajtásra adták volna fel az ügyét (amit a szerződés szerint megtehettek volna...), akkor azonnal letiltják a fizetését, vagy kimennek, és visznek amit látnak!
Ha meg volt olyan hülye, hogy felelőtlenül felvette a hitelt, és nem tud fizetni, és nem szólt előre, átütemezést, vagy egyéb megoldásokat keresve, akkor meg szégyellje magát, tűrjön, és fizessen!
Szerintem 3* meggondolja a kedves posztoló, hogy megint csússzon-e a fizetéssel...
De a legjobban ez tetszik: "nem él olyan egyszerűen az ember bérből és fizetésből, mint régien"
Talán a kedves posztoló pénzpiaci műveleteket végez? Vagy devizakihelyezéssel foglalkozik? Vagy az ingatlan építésben esetleg finanszírozásban érdekelt? Mert ha nem, és van munkahelye (azt írta), akkor nem értem miben változott az élete, ami a "mostanában"-hoz (gondolom a média által felfújt "válsághoz") köthető. :)

Bit Rot 2009.12.10. 15:28:55

@BushDoctor:
"HSBC zsirparaszt cég, nekem is van egy e hónapban lejáró 5 évvel ezelött felvett hitelem, ugyanez volt a parám, augusztus órta nehezen tudtam fizetni,"

De ezt időben persze csesztél velük közölni, ugye?
Miért nem kértél egy kis futamidő hosszabbítást? Vagy pár hónapra csökkentett részletet? Stb?

Csak kussoltál, és remélted, hogy "nem lesz baj".

Russell Coutts 2009.12.10. 15:30:49

@Morci úr:
Ott éltem egy ideig, szerencsére engem nem hívtak fel adósság miatt, viszont van ismerősöm, akit igen.

El kell szomorítsalak... Ott sem megy másképp. Addig b@sztatnak telefonon, amíg nem fizetsz. Ott a nagy bankok külön magánnyomozó csoportokat tartanak fenn, hogy az "eltűnt" adósokat felkutassák. Hiába cserélsz telefonszámot, kb 2 hét alatt megtalálnak, és kezdődik elölről minden.

És senkinek ne legyenek illúziói, ez lesz nálunk is pár éven belül. Sokat forgok bankban, alvállalkozóként. Szinte minden bank ebbe az irányba nyit.

Bit Rot 2009.12.10. 15:31:20

@A_I_R:
"Ismeretségi körömben van olyan személy akivel ugyanezt játssza a HSBC. Mondtam is neki, hogy jelentse fel őket zaklatásért."

Ahelyett, hogy adtál volna kölcsön az ismerős személynek, hogy törleszthessen a HSBC-nek.
Utána pedig te zaklathatnád :)

Én nem ítélem el azokat, akik hitelt vesznek fel, ha ésszel teszik, és azokat se, akik nehéz helyzetben mennek és próbálnak egyezkedni a bankkal.

De aki nem fizet, és még neki áll feljebb???

Silverf@x 2009.12.10. 15:31:51

Tévében láttam, hogy van olyan behajtási gyakorlat, hogy egy feltűnő ruhába öltözött ember követi mindenhova az adóst, ezzel egyértelművé téve a világ számára, hogy nem törleszti tartozását. Ez egyfajta pszichikai nyomásgyakorlás, hogy minél előbb fizessen. Én úgy tudom, hogy ez jogilag is aggályos, talán be is tiltották. Gyanitom, hogy itt is ez volt a cél (furcsának találom, hogy milyen következetesen emlékeztette, hogy megigérte és nem fizet, de egyetlen sértő szó sem hangzott el, pedig nagyon vártam). Ezzel csak az a gond, hogy valóban megalázó és mint olyan, talán kimerit valamilyen jogsértést, továbbá az ügyfél biztos, hogy abba a bankba nem megy vissza többet...

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2009.12.10. 15:37:26

@Russell Coutts: Akkor erről ennyit... Pedig abban bíztam, hogy ez valamiféle balkáni vadhajtás.

Chaby 2009.12.10. 15:42:43

Hmm. Volt szerencsém nekem is egyszer kifogni egy bunkót. beszélgetés közben megkérdezte hogy minek vettem fel hitelt, ha nem tudom fizetni? Erre megmondtam neki, hogy nem hiszem ,hogy személy szerint neki tartozom felelőséggel ez ügyben, de ha annyira kíváncsi elmondom. Elmondtam neki és a végén gratuláltam a munkaköréhez, igazán személyre szabottat talált. Hehe, erre letette a telefont. A dolog meg azóta rendeződött.
Nem azzal van baj, hogy hívogatnak. Persze féltik a pénzüket, teljesen igazuk van. De akkor is el lehet ezt mondani emberi stílusban, nem ordibálva. Miért kell megalázni az embert, főleg ha tényleg önhibáján kívűl nem fizet (átmenetileg). Azt ők sem gondolják komolyan, hogy minden ember kedvenc szórakozás, hogy adósággal a nyakában él. Úgy is behajtják, minden törvény, előírás a bankok oldalán áll, nincs az az isten, hogy ne jussanak a pénzükhöz.

Amúgy ha tényleg ilyen stílust üt meg a hívó, le kell tenni a telefont, mondván, hogy ebben a hangnemben nem vagyok hajlandó tárgyalni. Hátha utánna visszavesz kicsit.

elwood 2009.12.10. 15:42:47

@Morci úr: "bankok távolról sem a betétesek pénzét kölcsönözik ki."
@Martian: "te még hiszel a mesékben? :)"

háát, öööö, az a tévhitem, hogy ha a bank nem kapja vissza a kihelyezett pénzét akkor csődbe megy.

legalábbis USA-ban októberig 100 bank volt ebben a tévhitben szólni kéne nekik, hogy tévedtek, és vége lenne a válságnak :-)

Russell Coutts 2009.12.10. 15:45:48

@Morci úr: Ez nem balkáni dolog, hanem épp asszem a franciáktól jött, ott találták ki. A legprofibban ezt a franciák és a francia cégek űzik mindenfelé.

A legszebb az, hogy mindenki aki nem hallgatja meg amit a bankos mond, és hazudozik mindenfélét, az maga alatt vágja a fát. Az adósságkezelőknek minden bankban (ahol már van ilyen) van lehetősége halasztást adni, átütemezést kezdeményezni, részbefizetést elfogadni, stb... szóval ők az utolsó mentsvár az adósnak a tényleg véreskezű behajtók előtt. Ennek az embernek a jóindulatán elég sok függ. Nos ezt az embert átbaszni, és nem fizetni akkorra, amikorra megígérte neki valaki, igen nagy hiba... Nem meghallgatni szintén... Aztán kitenni a Homárra, szerintem egyenes út a tényleges behajtásra.

Arról nem is beszélve, hogy ezek az adósságkezelők általában valami bizonyítékát kérik a befizetésnek, és akkor már nem is hívnak többet, mert az ő munkájuk véget ér. Ilyen bizonyítéknak elfogadják pl. ha az ember átfaxolja, átmélezi, átmmsezi a befizetés másolatát, képét, fotóját. Persze ha történt egyáltalán befizetés...

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.12.10. 15:46:28

Kétfajta ember létezik.
1. aki felháborodik, amiért a bank képviseletében bárki így merészel kommunikálni,

2. aki tahó állat.

Jaj, most akkor te is a kettes kategória vagy? Mert hogy ha valaki felvette, akkor törlessze is?

Igen. Ha a banknak drukkolsz ebben a sztoriban, akkor simán a kettes kategória vagy. Pont. Miattad szar hely Magyarország. De szerencsére egyszer majd meghalsz.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2009.12.10. 15:57:05

@Pók: Azért ez nem egészen így van. Emberünk elmesélte, hogy felvette a hitelt, aztán nem tudta fizetni. A bankok meg, ha jól tudom, nem a Máltai Szeretetszolgálathoz tartoznak. Ez van.

Az elcsépelt baromságokat meg most kihagyom (uccsó két mondatod).

Kerekerdo 2009.12.10. 16:15:52

Ez a régi "angol" bank már engem is zaklatott néhányszor, bár a stílusuk akkor rendben volt - csak hát nem volt igazuk. Áruhitelt vettünk fel, és elfelejtették megkérdezni, hogy melyik napon szeretnénk törleszteni. Úgyhogy önkényesen be is írták a szerződésre (utólag küldték meg, én csak a hitelt igényelhettem...), hogy minden hónap 2. napján.
Persze ez már az első alkalommal nem sikerült, hiszen nem kapom meg 1-én a fizetésemet... Nos, ekkor kezdődött a zaklatás. Ahogy a posztoló írta: naponta háromszor, különböző beazonosíthatatlan telefonszámokról. Kb. a 14.-ig bírtam, akkor megkérdeztem, hogy "Ugye Önök egy bank, ahol figyelik a költség-haszon elvet is? Mert akkor talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy melyik olcsóbb: naponta háromszor csúcsidőben mobilon felhívni egy ügyfelet, vagy pedig a szerződdéskötés előtt egyeztetni a törlesztőrészlet fizetésének időpontját?" A fiú megértette, megváltoztatta a dátumot minden hónap 13. napjára, és azóta nem is hívnak...

OmegA404 (törölt) 2009.12.10. 16:18:36

ezért 44% a kamat... beleszámolják, hogy jópáran nem fizetnek.
Mélyen bekaphatják az állam pénzéből is zsírosodó bankárgecik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.10. 16:19:03

@Russell Coutts: Akkor olyan mint a szifilisz, régi nevén francia betegség,azaz francnyavalya?

krampam 2009.12.10. 16:22:26

@Chaby: "De akkor is el lehet ezt mondani emberi stílusban, nem ordibálva. Miért kell megalázni az embert, főleg ha tényleg önhibáján kívűl nem fizet (átmenetileg)."

Az a baj, hogy a bankok (meg az egész pénzvilág) nem keresztény szemléletű... Ez a baj. Minden baj ebből származik.
Eleve a kamat intézménye agymenés...

Samott 2009.12.10. 16:22:56

@Russell Coutts: Latom nem sikerult felfogni a bejegyzest... mire ez a kreten felhivta az adost, addigra az ados mar befizette a kerdeses reszletet. A problema csak az volt, hogy az eroszakos bankos majom nem hagyta, hogy ezt elmondja neki az ados. Igy mar ertheto?

Amálka666 2009.12.10. 16:37:40

Engem már több behajtó felhívott, de mindegyik emberi hangnemet ütött meg. :D
Szerencséjükre.

Puncskocka 2009.12.10. 16:42:24

volt egy féléven call-centerben, behajtás... soha senkivel, még a legparasztabbal sem beszélhettünk így, mert akkor fegyelmi és kitesznek, az ügyfél az első alapon mi mindent kellett elhallgatnom....

stars7726 2009.12.10. 17:27:34

az odáig rendben is van,hogy aki felveszi a hitelt,az törlessze is.de kérdem én,miért csak az egyszerű embereket zaklatják,akik lakás,v áruhitelt vettek fel,és ne adj isten a devizaárfolyam,és a bank megemelt kamatai miatt nem tudják sok esetben a duplájára nőtt részletet fizetni?mi van a brutálisan nagy hitelt kapott és azóta bebukott cégekkel?azokat zaklatja vki?főleg ilyen hangnemben?nem hiszem...
pl a bkv hitelei?amúgy a bkv hogy kaphat hitelt amikor végrehajtási eljárás van beadva ellene?

Silverf@x 2009.12.10. 17:33:35

Az a vicces, hogy nekem ilyen stilusban nyugdijbiztositást akartak eladni :D "Maga biztosan nem ért hozzá, miért nem hisz nekem? Miért nem ide hozza a pénzét?" Hahahahaha

sorica123 (törölt) 2009.12.10. 17:49:59

Van egy olyan érzésem, hogy ügyfélszolgálatos kolléga mehet is statisztálni egy Guy Ritchie-filmbe, mert ha ezt a beszélgetést vették...:))
@cybergreg: igazából hottentotta is lehet az a kínai, de egy szakmaiságra valamit is adó cégnél az ilyen dolgozót úgy dobják ki, mint kismacskát szarni. Főleg, hogy szerinte az ügyféllel való beszélgetés nem hivatalos? Miért ki neki az ügyfél, úgy őszintén...? Hosszú volt a műszak és kevés a levegő...

sorica123 (törölt) 2009.12.10. 17:51:56

@Silverf@x: na, azzal a biztosítóssal is meg lehet áldva a cége... talán kellene tartsanak szituációs tréningeket is, mert a szükséges tudnivalók mellé diplomáciai érzéket nem osztanak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.10. 17:56:42

@stars7726: Ezt ismered?

Nyilatkozat a közellenség bank megnevezéséről

A nemzetközi és hazai pénzügyi körök által mesterségesen gerjesztett pénzügyi válság feloldhatatlan ütközést hozott egyfelől a pénzérdekeket, másfelől az emberi-morális érdekeket mindenek fölé helyező társadalmi erők között.

A jogalkotó és végrehajtó politikai osztály nem akarta, a jogalkalmazó közhatalom nem tudta megoldani ezen érdekek sorrendjének egyértelműsítését, a kétféle érdekvilág értékorientált összhangját. Ezért az ütközés kikerülhetetlen: valamelyiküknek meg kell hátrálnia.

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége és a „VÉSZ után GYŐZ” Mozgalom, a társadalom magára hagyott, legveszélyeztetettebb rétegeinek önkéntes képviseletében, az egyre szaporodó árverezések és kilakoltatások miatt, 2009. július 17-én ultimátumban szólította fel a bankokat árverezési és kilakoltatási moratórium meghirdetésére a vis maior okok miatt (például a bankok egyoldalú szerződésmódosítása, vagy törlesztés-nehezítése miatt) fizetésképtelenné, vagy csökkent fizetésképességűvé vált adósok egyetlen otthonára vonatkozóan. Bejelentettük, hogy a moratóriumot nem hirdető bankokat feketelistán fogjuk megjelölni.

2009. július 29-én közzétettük a bankháború cselekvési tervét. Azoknak a bankoknak a köréből, amelyek 2009. július 31-ig nem jelentették be nyilatkozatban a moratóriumot, a legjelentősebb 10 bank nevét feketelistán közzétettük 2009. szeptember elején.

Jeleztük, hogy a feketelistán szereplő bankok közül a szipolyozásban legkönyörtelenebb bankot társadalmi összefogással meg fogjuk semmisíteni. Az ezt követő hetekben a feketelistán szereplő bankok közül egymás után adtak moratórium tartalmú nyilatkozatot a pénzintézetek, amelyek így lekerültek a feketelistáról. A feketelista változásairól folyamatosan tájékoztattuk a közvéleményt.

Legutóbb, november végére az OTP Jelzálogbank és az ERSTE Bank is moratórium tartalmú nyilatkozatot adott, ezért ezek a bankok is lekerültek a feketelistáról.

A mai nappal négy bank maradt a feketelistán: az AXA Bank, a CIB Bank, az FHB Bank és a RAIFFEISEN Bank.

E bankok magatartásának, üzletpolitikájának megfigyelése, vizsgálata alapján
A RAIFFEISEN BANKOT MAGYARORSZÁG KÖZELLENSÉG BANKJÁNAK NYILVÁNÍTJUK.

Gőgös, arrogáns, mindenféle párbeszédre képtelen ügykezelés, az ügyfelek félrevezetése és emberi mivoltuknak, s érdekeiknek semmibevétele, gátlástalan szipolyozás, mértéktelen haszonlesés, a Kormány által a 12/2003. sz. rendelettel nyitott jogi kiskapukkal történő cinikus visszaélés és könyörtelenség jellemzi a RAIFFEISEN Bank magatartását.

Mivel annyi család egyetlen otthonát elárvereztette, s annyi családot kilakoltatott,
A RAIFFEISEN BANKOT KILAKOLTATJUK MAGYARORSZÁGRÓL.
Nincs többé keresnivalója hazánkban!

Felhívjuk a társadalmat: se a lakosság, se a gazdasági társaságok, se az állam ne legyen üzleti partnere a RAIFFEISEN Banknak ebben az embertelen, minden morális értéket megcsúfoló tevékenységében.

Társadalmi összefogással semmisítsük meg a RAIFFEISEN Bank működését, örök figyelmeztetésül a nemzetközi pénzhatalomnak: mit lehet és mit nem lehet csinálni Magyarországon. Ha valaki rabolni, szipolyozni jön hazánkba, nem lehet maradása. Ha viszont barátsággal, igazi jogtisztelettel, s a magyar nép érdekeinek figyelembevételével jön és akar tevékenykedni, barátságot, biztonságot, tevékenységi és üzleti lehetőségeket kap, s bizonyos lehet abban is, hogy a haszna is meglesz.

Lehet, hogy két hét alatt, lehet, hogy két hónap alatt, legkésőbb egy év leforgása alatt le fog zajlani a RAIFFEISEN Bank működésének megsemmisítése. Mindenki időben vegye ki a pénzét a RAIFFEISEN Bankból! Állandósuló akciókkal fogjuk lebénítani a működését.

Egyértelműen rögzítjük, hogy ez a fellépés kizárólag a RAIFFEISEN Bank ellen irányul. Reméljük, a többi három még feketelistán lévő bank moratóriumot hirdet, s az összes bank és hitelvállalkozás megérti, hogy semmilyen körülmények között sem helyezkedhet szembe az emberi-morális értékekkel és érdekekkel, s annak a népnek létérdekeivel, amelynek körében hasznot húzva tevékenykedik.

Budapest, 2009. december 7.

Éliás Ádám, a VÉSZ és a Mozgalom elnöke

j311 2009.12.10. 17:59:16

Hát gyerekek, hogy mennyi embert zaklatnak itt telefonon. Engem sose zaklattak még, igaz a privát telefonom számát nem is tudja egyetlen pénzintézet sem. A másikat meg akkor veszem fel, ha éppen észreveszem, hogy hívás van a néma üzemmódos telefonon és kedvem van beszélni egy ismeretlen vagy rejtett számról érkező hívóval.
8k HUF volt a beruházás (legolcsóbbb mobil + SIM). Szerintem megérte.

kispista2 2009.12.10. 18:01:02

@Kitalátor feljegyzetei: nem engedték el az érdekvédelmi szervezetnek álcázott építőipari- és behajtómaffia adósságát, emiatt most zsarolnak és fenyegetőznek.

Közöd?? (törölt) 2009.12.10. 18:30:16

Ez nagyon érdekes, én csak egyszer beszéltem a csajjal miután beszüntettem a hitelem fizetését és azóta sem mert hívni (két hónapja), szörnyű alak lehetek xD

Russell Coutts 2009.12.10. 18:35:01

@Samott: Látom nem sikerült felfogni a lényeget...
Nem hiszem, hogy akkor, amikor felhívták, akkor a pénz már be volt fizetve!

Hazudott, és amikor emiatt felhívták, akkor azt hazudta, hogy befizette. És ez után gyorsan elszaladt befizetni, és panaszkodni a homárra.

efbéú 2009.12.10. 18:42:16

Szerintem meg valaki szívatta a kis aranyost. Ilyen stílusban behajtani mindenütt tilos, még a HSBC-nél is...Az meg baromság, hogy a behajtó saját mobilról ,saját pénzért csörög, elég szarul fizetik őket.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.12.10. 18:42:48

hát ez a faszi se a vodafonnál dologzik :) onnan az első szó után úgy kirúgták volna, mint azt a bizonyos macskát szarni :)

Közöd?? (törölt) 2009.12.10. 18:48:18

@efbéú: frászt tilos mindenhol ez megy, egyszer elhagytam az autó csekkjét felhívom a budapest bankot és mondom a fickónak mi van és küldjenek újj csekket, erre meggyanusított, hogy időt akarok nyerni xDD nagyon elküldtem a büdöskurvannyába

darwell 2009.12.10. 18:53:06

@Fapuma: 1865-Hongkong ha emlekem nem csal meg legalabb 130 evvel kesobb is angol gyarmat volt...hat ezert angol bank az HSBC. Nekem 5 eve van szamlam naluk es nincs szamlavezetesi dij...igaz kamat se, de az mar a Bank of England miatt.

Samott 2009.12.10. 18:53:27

@Russell Coutts: Az hogy te mit kepzelsz a helyzetbe a te maganugyed. Amit leirt, az alapjan nincs igazad. Probald meg ertelmezni anelkul, hogy elbol lehazugoznad...

Eric_Cartman 2009.12.10. 18:54:01

Valószínűleg elég nagy parasztok lehetnek a behajtók. Mondom én, bár még nem volt dolgom ilyennel. Ezek a lények azért élnek meg, mert van munkájuk. És azért van munkájuk, mert valakik nem fizetik ki a tartozásukat.
Kérdem én, hogy a bankoknak hogyan is kellene osztozni a kockázaton ? Pl. úgy, hogy ha valaki nem akar fizetni, akkor lehorgasztott fejjel beletörődik ? Nem sok nemfizető ügyfél lenne gondolom.....
Persze szigorúan "önhibájukon kívül".
A hitel értékteremtő beruházások finanszírozására szolgál. A plazma nem az, bármilyen fájdalmas. Ha december elején nincs pénzem egy plazmára, akkor március közepén sem lesz másfélre.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.12.10. 19:11:15

@Eddie Krueger: Oké, gratulálok a kettes kategóriádhoz. Szar lehet.

Gy.K.: Szinte mindegy, mit csinált az ügyfél. Ilyen hangnemben nem beszélhet vele egy bank, sem a bank megbízásából senki.

Pláne, ha az ügyfél jóhiszemű.

Azt nevezik civilizáltságnak, ha akkor sem mész le kutyába, ha épp nem az történik, amit te akarsz. Ez itt nem jött össze (a bank részéről).

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.12.10. 19:20:22

Ismerősöm nyugaton átmenetileg állás nélkül maradt négy hónapra, rengeteg számláját nem tudta időben befizetni, görgette őket maga előtt. Autószerelés, kórház, villany, kábeltévé. (Ami pénze volt, az a lakbérre meg kajára ment el, amíg új állást nem talált.)

Jött a sok-sok első és utolsó figyelmeztetés. A villanynál kikapcsolással fenyegetőztek, udvarias formanyomtatványon. A többinél bírósággal, de csak sok idő elteltével.

Aztán jött a bíróság is. Bírói végzés, hogy most már tényleg fizesse be, plusz a 10 eurós bírói költséget, különben végrehajtják.

Soha, egyetlen esetben nem keresték telefonon. Soha, egyetlen esetben nem vetemedett egyik cég sem személyeskedő hangvételre. Minden levél kifogástalan udvariassággal volt megfogalmazva, szinte ők kértek elnézést.

Ott az az alap, hogy az ügyfél fizet, csak épp problémái lehetnek. Ha meg nem fizet, akkor a bíróság behajtja. És nincs harag.

Így kéne ezt valahogy.

kispista2 2009.12.10. 19:28:35

@efbéú: A homáron volt már két hasonló sztori

kispista2 2009.12.10. 19:30:42

@Eric_Cartman: Döntsék el hogy bankot vagy maffiát üzemeltetnek. Ha bankot, akkor viselkedjenek normális emberhez méltóan, ha maffiát, akkor törjék el az adós kezét a hatásosság kedvéért.

Ugyandehogy (törölt) 2009.12.10. 19:32:07

@sidol: a citi újabban egynapos csúszásnál elkezd naponta kétszer hívni. még a csekk beérkezését sem várja ki.

Russell Coutts 2009.12.10. 19:32:29

@Samott: Az a baj, hogy amit leírt, az úgy konkrétan sántít. Elég sokat látok behajtási rendszereket, szerencsére kívülről. Ha az ügyfél befizette, akkor az adósságkezelő azonnal bekéri az igazolást róla, és örül, mert "munka" nélkül ki tud nyomni egyet a listájából. Ez a beszélgetés akkor zajlik le, ha az ügyfél nem tudja elküldeni valami miatt az igazolást. Ennek meg úgy az esetek 99,9999999%-ban az az oka, hogy habár ezt állítja, mégsem fizette be...

Amit te meg elhiszel bemondásra, az meg a te magánügyed.

Russell Coutts 2009.12.10. 19:52:14

Egyébként meg...
Ha levonod a posztíró hangulatkeltő szövegeit, levonod az önsajnáltatását, levonod az élből más hibáztatását, plusz kívülről próbálod nézni az ügyfelest, akkor az miket is mond?

Ü: Jó napot, XY vagyok, Marát keresem.
M: Én vagyok.
Ü: A HSBC-től keresem, és meg szeretném kérdezni, miért nem fizette be a törlesztését?
M: Öööööööööö hablatyhablatyhablaty
Ü: Átutalja ma a pénzt? Mennyit óhajt utalni?
M: X. Y. összeget, de honnan tudjam pontosan, kerek öss...
Ü: Kicsit komolyabban kéne venni ezt a hitelt, nem?
M: Én komolyan veszem, csak a...
Ü: Akkor miért nem fizet?
M: Ööööööö.... Hablatyhablatyhablaty
Ü: Azzal maga ne foglalkozzon, fizesse a hitelét.
M: Elnézést kérek, de rögzítik ezt a beszélgetést?
Ü: Az magát ne érdekelje. Amúgy meg mobilról hívom, és különben, sem az irodai, sem pedig ezeket a hívásoka nem rögzítik. Miért? Felakar jelenteni? Jelentsen nyugodtan, de maga nem fizeti a hitelét. Majd bírósági úton folytatjuk tovább, ha ez így önnek jó.
M: Nem, nem szeretném önt feljelenteni, de...
Ü: Akkor pedig fizesse a hitelét! Komoly hátralékot halmozott fel, azt egyenlítse ki!
M: Nézze, nem azzal nem értek egyet, amit mond, mert mind a tartalmával, mind a szándékával tisztában vagyok és megértem, elfogadom, én írtam alá a szerződést. De miután én is call centerben dolgozom, ahol feladataink közé pontosan az olyan jellegű hívások is beletartoznak, amelyet éppen most folytatunk, úgy gondolom, ezt hangnemet nem engedheti meg magának egy ily...
Ü: Milyen hangnem? Miről van szó? Ön nem fizeti a hitelét!
M: Nézze, miután ez egy hivatalos beszélgeté...
Ü: Milyen hivatalos beszélgetés? Maga azt ígérte, hogy fizetni fog és nem fizet!
M: Szóval ez egy hivatalos beszélgetés, mondhatni üzleti jelleg...
Ü: Nem beszélünk semmilyen üzleti jellegről!
M: Üzleti jellegű beszélgetés, kérem, tartsa is magát a bankszerű, üzletszerű kommunikációhoz. Az elmondottakon kívül van még más információja számomra?
Ü: Nem, nincs.
M: Akkor köszönöm a hívását, viszont hallásra!

Szóval ez a beszélgetés. Akárhogy is nézem, posztíró többet beszélt, mint az adósságkezelő. Miért nem mondta, hogy már be van fizetve? Mert nem is volt befizetve, ahogy a posztban el is szólja magát: "Válaszolnám, hogy eddig fizettem rendesen, most egy-másfél havival vagyok megcsúszva..."

Arról ne is beszéljünk, hogy az adósságkezelő hol beszélt inkorrektül, szemtelenül, bunkón, vagy szemét módon a T. ügyféllel? Amikor T. ügyfél belezavarodik a saját hazudozásaiba, hirtelen átcsap az adósságkezelő támadásába: rögzítik-e a beszélegetést...

Az egész poszt nem más, mint egy önérzetében sértett ember piti bosszúja, szerintem.

Samott 2009.12.10. 20:28:20

@Russell Coutts: Latod mar megint belealmodsz olyan reszeket, amirol szo se volt. Mellesleg hogy lett a "de mikor válaszomba kezdtem"-bol nalad "Öööööööööö hablatyhablatyhablaty"? En egyebkent leirtam mar az elejen, ha engem hiv es velem viselkedik igy, akkor a masodik belepofazas utan roviduton elkuldom a k. anyjaba es kinyomom. (teged is sokan nyomtak igy ki, hogy ennyire a szivedre vetted a sztorit?) Plane, ha elozo nap befizettem a kerdeses osszeget. Mondjuk engem ilyen veszely nem fenyeget, irtozom a hitelektol addig nyujtozkodom, amig a takarom er... :)

Mara szerint... 2009.12.10. 21:00:40

Az említett cégnél nincs lehetőség prolongációra, szüneteltetésre, részletfizetésre. Hiába is kéri az ügyfél. Mai napon a banktól ismét hívtak, leegyeztettem az ügyintézővel amit a kollégája nem hagyott elmondani. Érdekes módon, ő már látta a befizetést és a beküldött igazolást is. Az ügyintéző megerősített abban, hogy beszélgetéseiket nem rögzítik, és valóban mobilról hívják az ügyfeleket. A behajtási és adósságkezelési rendszereket közvetlenül ismerem én is, és nem ilyen módon kell egy ügyfelet lekezelni, ha késedelembe esik. :)

Pretty 2009.12.10. 22:37:51

Én is egy kövkez cégnél dolgozom elég régóta.. De az, amit ez az ügyintéző művelt.. Az tényleg botrány! Nem minősítem, előttem már megtették páran :).Nálunk elhajtanák máshová dolgozni a stílusa miatt melegebb éghajlatra!
Ja és valószínűleg a HSBC-nél nem olvastatták el a dolgozókkal a MAKISZ Etikai kódexét..Ha olvassák a postot.. Akkor ajánlom figyelmükbe (5 A/4-es oldal)..:)
Továbbá nem minden behajtó bunkó paraszt.. ;)

vauvauvau 2009.12.11. 03:29:23

Nagyon szomorú, hogy ehhez a bunkó suttyó pasihoz hasonló emberek dolgozhatnak pénzintézetekben!

vauvauvau 2009.12.11. 03:31:55

@Russell Coutts:

Nem vagyunk mink kishomárok kiváncsiak a bank lefizetett kommentelőjére!

XCat 2009.12.11. 04:59:44

@vauvauvau: pénzintézetekben rengeteg hülye dolgozik. önkormányzatokon még több hülye.
a közhiedelemmel ellentétben, és ha arányaiban nézzük, a plázákban dolgozik a legkevesebb hülye.

Durva, mi?

XCat 2009.12.11. 05:02:26

különben ezt a magtartást én sem értem. behajtókat nem eredményesség alapján fizetik?
ebből így eredményesség nem nagyon lesz, kb tökfüggetlenül attól, hogy üfél akar fizetni, vagy nem akar.

mondjuk valahol rémlett, hogy a fizetési ígéretet kell kikényszeríteni, és akkor kapja a pénzét. de most ha meggéri, és nem fizet, az miért jó? ha meg fizetni akar, úgyis fizet.

XCat 2009.12.11. 05:03:44

@Kitalátor feljegyzetei: szép gondolat. valaki ébressze fel.

TomK 2009.12.11. 09:06:14

Kedves Posztoló!
Én is ilyen területen dolgozom (call center), és sajnos előfordul, bár ritkán, de mégis, hogy egy-egy operátor magánakciókba kezd.. Egyszerűen kiírja a telefonszámot az adatbázisból és felhívja a saját telefomjáról.. :( Ennek lehet oka a havi bónusza, a sikerességi mutatója, vagy csak egyszerűen belefásul a munkába, "bekattan".
Hivatalos panaszt kell tenni a cégnél (remélem, bemutatkozott az illető), nálunk az ilyenekért felmondunk az operátornak, de minimum pár hét pihenőre kell küldeni, lehetőleg fizetés nélkülire.
Ne hagy Magad megalázni, és főleg ne bánkódj emiatt.
Őszinén remélem, hogy a munkáltatója kivizsgálja az ügyet (ha van náluk minőségbiztosítási osztály és remélhetőleg a havi jutalmuk összege is függ ettől) és az illető egy ideig nem fog telefon közelébe ülni.

2009.12.11. 09:14:21

@Pók: Jó párszor elmondtam már, hogy a kelet (Magyaro.) és nyugat között az arányok miatt más az életminőség.
A példádban leírt eset akkor lehetséges, ha egy millió adós közül 2-3 esik fizetési késedelembe és ez olyan kicsi veszteség a banknak, szolgáltatónak, hogy megteheti, hogy udvarias.
Nálunk ahol mondjuk egy millió adósra százezer nem fizető jut már borul a bili és balkánivá válik az eljárás és a hangnem.
Nyugaton pont ugyanez lenne, ha ilyen arányú nemfizetés és csalás lenne mint nálunk.
Ez ennyire pofonegyszerű történet.

TomK 2009.12.11. 09:29:33

@Mara szerint...: Ez botrány.. Hosszú távon nem fognak hatékonyan működni, ha ilyen technikai, etikai háttérrel dolgoznak..
Sajnos az adatvédelmi törvények, illetve kritikák miatt eléggé nehézkes a hívásokat rögzíteni, keményen le van szabályozva, hogy mikor lehet és hogyan.
Nálad az történhetett, hogy kiadták vagy eladták a követelésüket és sajnos ezeknél a cégeknél már nincs olyan etikai elvárás, mint egy banknál. Etikai kódexszel rendelkeznek ugyan, de sajnos ez cégenként eltérő.
Viszont a zaklatás, félelemkeltés, agresszió mindenképpen törvénybe ütkötzik!
Nekik tehát nem kötelességük rögzíteni és olykor nem is érdekük.
Ha tanácsot elfogadsz és van hangrögzítésre alkalmas telefonod, a beszélgetés elején hívd fel az operátor figyelmét, hogy rögzíteni kívánod a beszélgetést. Ezt megteheted, jogod van hozzá, csak fontos, hogy előre közöld, mert a hang is személyes adat amit nagyon körültekintően kell kezelni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.11. 09:43:04

@CatMother: Ilyenkor a karácsonyi készülődés közben szinte mindenkit megérint a hit, mondjuk legtöbbször csak néhány pillanatra, úgyhogy akkor most idepötyögöm a katolikus katekizmus szerint égbekiáltó, tehát egymással egyenrangú bűnöket:

- szándékos gyilkosság
- természetellenes paráznaság
- özvegyek és árvák sanyargatása
- munkások bérének igazságtalan visszatartása

Régen és a kelet keresztények ma is idesorolják a szegények megszégyenítését is...

M. Péter 2009.12.11. 10:11:19

@Unbiased: A zaklatas nem jogos. Jobb helyeken (pl. USA) ugy van, hogy megmondod a behajtonak, hogy tobbet ne hivjon, hanem minden kommunikaciot irasban kersz. A behajto nyilvantartasa kozismerten gyalazatos, van olyan, hogy mar kifizetett adossagokat is probalnak behajtani, ha az ados elkoltozik, akkor az uj lakokat zaklatjat, vagy az adossal azonos vagy hasonlo nevu embereket keresnek, es rajtuk probaljak behajtani az adossagot. Ha vita van az adossag tenyerol vagy osszegerol, akkor persze eredeti szerzodest nem tudnak felmutatni. Kivanom, hogy hivjon naponta tobbszor egy ilyen, aki csak akkor hajlando leszallni rolad, ha bizonyitod, hogy nem tartozol egy olyan kolcsonnel, amelyhez semmi kozod nincs.

XCat 2009.12.11. 10:21:20

@Kitalátor feljegyzetei: Értem. Tehát ha nekem nem fizetnek ki egy számlát, és én az illetőt ebből kifolyólag szándékosan meggyilkolom, akkor ugyan mindketten égbekiáltó bűt követünk el, de tulajdonképpen egálban leszünk?
Illetőleg ha özvegy vagy árva is vagyok, akkor én vagyok előbbre, viszont ha ő arra hivatkozik, hogy szegény, akkor nem bánthatom?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.11. 13:00:11

@CatMother: Szerintem a logika szabályai szerint úgy igaz...

(Még jó, hogy a Jóisten csak megteremtette a logikát, de nem kényszeríti magára.)

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.12.11. 13:20:52

Hát volt szerencsém (vagy nem annyira szerencsém) ismerni pár HSBC behajtással foglakozó emberekét, és igen, vallóban ilyen stílusban beszélnek a z ügyfelekkel! Véletlenül nem egy B.Kálmán nemű úr hívott?

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.11. 19:44:21

@ZWS: tavaly volt egy kis nüanszom velük. így, Karácsony táján vessetek meg, de fontosabbnak tartottam a családomat, mint a törlesztőrészletet.
hívtak is... a stílus amikor még végighallgattam, hasonló volt mint a postoló leírása.
ma már van 5 telcsiszámom a BBtől, természetesen elmentve. a harmadiknál elénekeltem neki a kiskarácsonyt (kissé hamisan) és kellemes ünnepeket kívánva lebasztam a telcsit.
legközelebb 31-én délután hívott. kedvesen megkérdeztem nincs e jobb dolga, én inkább a családommal lennék az ő helyében.
majd egy "boci boci tarka..." után amit feleségem végigröhögött, BÚÉK-ot kívánva kinyomtam a fődparaszttyát. :D

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.11. 19:56:16

@Russell Coutts: egyetlen dolgot felejtesz el: HANGNEM.
senki és semmi nem jogosítja fel a behajtási osztályt, hogy bunkó legyen. ha felhív és lehet vele tárgyalni, akkor kellemesen elcseveg az ember és mindkét fél nyugis marad. nem utolsó szempont, hogy nem okozok élete hátralévő részére traumát a hangommal, mert biz' én simán énekelnék nekik ha még hívogatnának. :D

nganaszan2 (törölt) 2009.12.12. 08:13:46

mekkora kamu tortenet! lol ilyet kitesztek az oldalra? csalodtam benned homar, ma este bosszubol megeszem egyik rokonodat.

mdee 2009.12.13. 18:31:37

-Rögzítik ezt a beszélgetést?
-Nem.
-AKKOR A KURVAANYÁDAT, 'POTKIVÁNOK!

anette71 2009.12.15. 21:42:08

Sziasztok!
Sajna én is ügyfele vagyok az említett intézménynek. Már a hócipőm is teli van, hogy ha nem megy hozzájuk a csekk, hetente sokszor hívnak. Megegyezni nem lehet velük, mert hiába mondom, hogy csak 2 hét múlva tudom befizetni, ők csak hajtogatják, hogy csak a következő napot tudják rögzíteni. Volt nyáron egy esetem, amikor 1,5 hónapig kórházban feküdtem és csak táppityut kaptam, és nem tudtam fizetni. elmondtam hetente többször is, miért nem tudom fizetni. Erre azt a választ kaptam, hogy ha fizetésemelés kell, azt beszéljem meg a főnökömmel. Kissé felment bennem a pumpa, mert nekem is csak a hülyeségeket nyomták, meg, hogy ők csak a befektetők pénzét védik. Mikor kérdeztem, hogy és ez nem a befektetők pénzéből megy, hogy hiába csak 2 hét múlva tudok fizetni, naponta hívogatnak, erre csak pökhendi hangsúllyal válaszoltak legtöbbször. Ráadásul úgy, hogy nekem a 15e Ft-ra ha nem fizetem határidőben, másnap már ott a 3000 Ft késedelmi költség, plusz ebbe nem fér bele újabban már a kamat sem. Ez azért azt gondolom felháborító. Ja és azóta szerintem, amióta megjelentek a hírek, hogy kivonulnak, sokkal agresszívabbak. (persze mert senkinek sem kell a hitel állományuk). Mostanában már fel sem veszem a telómat én sem, mert egész nap csak magyarázkodhatnék. Épp ma gyűjtöttem ki, kb 20 telefonszámról hívogatnak. vegyesen 20, 30, 70.

rolimessi77 2009.12.16. 10:12:32

@anette71:
Sziasztok!

Teljes mértékben egyetértek anette71-el.
Igen, nekem is van az említett bak felé tartozásom, mely a munkahelyem elvesztése miatt következett be.
Egyáltalán nem érdekli a telefonálókat, hogy az ember mit válaszolna a feltett kérdésre, csak mondják folyamatosan az előre leírt, betanult szövegeiket.
Hangvételük kivétel nélkül bunkó, lekezelő és nem ritkán alpári.
Napi 5-6 telefon különböző számokról és mindig ugyanazt mondják, de kérdem én: hogy fizessek, ha nem találtam ezidáig munkát, az álláskeresési támogatás is 40.000 Ft alatt van, jó ha abból a pénzből kijön valaki egy hónapra és még utazgasson is állásinterjúkra...
A követelésekkel egyetértek, de a stílussal és az ügyfél meg nemhallgatásával semmiképp sem.
Nekem havi 18.000 Ft lenne a törlesztésem és minden esetben hozzá teszik a késedelmi kamatot 3.000 Ft, de semmi kompromisszumra nem hajlandóak, csak hajtogatják, hogy kérjen kölcsön, stb...
Így soha nem lehet rendezni a tartozásokat, hogy folyamatosan újabb kölcsönökbe próbálják belehajszolni az ügyfeleket, mert nem mindenkinek vannak gazdag rokonai, akik farzsebből kifizetnék a bajbajutott rokon tartozását.
A bankoknak igenis fontos lenne, hogy az ügyfél ne újabb kölcsönből tudja csak fedezni, rendezni a tartozását, de a hozzáállásuk nem ezt mutatja, mert az ember bárhogy is próbálja egyeztetni velük, hogy rendezi a hátralékot, de egyszerűen nem képes időben és a teljes összeget, meg se hallgatják, csak a szokásos szöveg jön, hogy "Akkor a holnapi nap fizesse be és faxolja el a bizonylatot a befizetésről..."

balek2009 2009.12.16. 12:43:51

Teljesen egyetértek a cikk írójával. Az én történetem az említett intézménnyel cifrább.
2009. júliásában elkövettem azt a hibát, hogy hagytam befolyásolni magam, s áruhitel szerződést kötöttem.
A bank értesített, hogy átutalták az összeget, s küldik a csekkeket a befizetéshez. Vártam, majd felhívtam őket, hogy nem kaptam csekket. Azóta is várom. Csekk helyett viszont kaptam egy fizetési felszólítást, hogy mivel nem fizettem be a törlesztőrészletet fizessek 3.000 Ft büntetőkamatot. Ismét felhívtam őket, postázzák mondták. Agusztus 14. volt az első részlet befizetési határideje. Kölcsönkértem, s bankon keresztül átutaltam a teljes tőketartozást (100%-ot)augusztus 31-én. Szeptember 2-án kaptam egy levelet, amelyben tájékoztattak, hogy jóváírták a folyószámlán az összeget, de még fizessek 11.000 Ft-ot. Ismét felhívtam, s kértem, hogy részletezzék ki, hogy milyen jogcímek és összegek alapján számolták ki ezt az összeget, slegyenek szívesek postázni. Nem válaszoltak. Kiszámoltam a szerződés alapján a befizetéstől és kifizetésig a hitelkamatot és átutaltam, ez 6816,-Ft volt. Szeptember végén kaptam ismét egy folszólítást, hogy mivel nem fizettem be a havi törlesztőrészletet, fizessek 3.000,-Ft-ot. Ismét felhívtam a bankot, s megkérdeztem, hogy milyen törlesztőrészletet nem fizettem be, mikor a teljes tőkeösszeget + hitelkamatot is átutaltam. A hölgy azt válaszolta, hogy nem látja a befizetést, bizonyára nem tudták beazonosítani, s küldjem el faxon. Elküldtem a bankbizonylatot és a visszaigazoló leveleküket is. 1 hónapig csend volt. Novemberben ismét kezdődött minden előről. Fizetési felszólítás 3.000,-Ft-ról, ami most már összesen 12.000,- Ft, hab a tortán, hogy az elméleti 14-i fizetési határidő előtt és után is kiküldik. Közben naponta 3-4-5 telefon, + 1 sms, hogy rendezzem a tartozásom. Majd tegnapi nap folyamán már csak egy csekk érkezett 19538 Ft-ról.
Nos feladtam a velük való vitatkozást. A telefonos zaklatásért feljelentést teszek a rendőrségen, 25 db telefonszámot gyűjtöttem össze + rágalmazásért, becsületsértésért, jogalap nélküli pénzkövetelésért, csalásért, a személyes adataimmal való visszaélésért. Panaszt teszek a PSZÁF-nál is.
Elolvastam a hozzászólásokat, nem tudok egyetérteni jó pár hozzászólással. Igen, ha hitelt veszek fel, azt vissza kell fizetni, ha kések akkor ennek megvannak a törvényes szankció is. A zaklatás semmilyen indokkal nem engedhető meg sem az üzleti életben, sem a magánéletben. A befizetési bizonylatot sem vagyok köteles lefaxolni, a bank napi szinten látja a beérkezett befizetéseket, fel kellene határidőben, a számviteli előírásoknak megfelelően dolgozni. A telefonszámom is csak akkor használhatja, ha erre engedélyt adok, de még akkor sem mehetnek el zaklatásig, zsarolásig. A módszerük megalázó, jogsértő. Felháborítónak tartom, hogy visszaélnek azzal, hogy sokan nem tudják, hogy mit tehetnek ilyen esetben, s nem kevés összeggel fizetettnek többet velük.

mimo_0 2009.12.16. 22:27:25

@sidol: ezt cáfolnám,mivel 7órától dolgozunk,szombaton pedig 8tól:) sok habzószájú csak hajtja a magáét...közbe a fele se igaz.
az,akivel telefonon beszélnek az adósok,egy banki alkalmazott akinek el kell végezni a feladatát.nem ő találja ki azt,hogy van késedelmi kamat illetve díj,nem ő találja ki,hogy reggel 7től este 9ig meló van,azt se hogy kit hány nap tartozás után hív,és a nap melyik órájában,mivel a rendszer automatikusan adja a hívásokat.
elég érdekes az,hogy egy bank ilyen hangnemet megengedhet magának egy behajtón keresztül. de ahhoz,hogy ebben itélkezzen bárki is,vissza kellene hallgatni a beszélgetést,mert én ezt elég nehezen tudom elképzelni...bár kitudja....az tuti,ha nálunk ilyen előfordulna,biztos,hogy lenne következménye.
egyébként meg első lépésként meg kellene tanulni használni a hitelkártyát,mert sajnos sokszor olyan emberek kezébe kerül,akiknek csak az lebeg a szemük előtt,hogy van x hitelkeretem amit elkölthetek és csókolom.persze mikor meg fizetni kell a minimum díjat,akkor meg anyáznak,hogy de miért ennyi...miért miért...
tudnék még írni,de nem teszem,mert fölösleges.az adósok soha nem fogják megérteni azt,hogy a behajtó a munkáját végzi,és nem magánemberként beszél a tartozókkal.mindenki elhiheti,hogy mi is együttérzünk azokkal akik rossz helyzetben vannak,mert ugyanugy van hitelünk,minket is hívnak,de ez a munka nem arról szól,hogy mindenki gondját baját 5-10percig hallgassuk és érzelmeket vigyünk bele.el kell határolódni,mert másképp nem megy.ez van sajnos.nem egy hálás feladat,de ez nem azt jelenti,hogy a behajtók szivtelen tahó szemét emberek.
ha valakinek problémája van a banki szolgáltatással,akkor tessék panaszt tenni.és nem a behajtóval kell üvöltözni,mert attól semmi nem fog megváltozni.

bonimanó 2009.12.17. 20:56:35

Eléggé tűzközelben vagyok és a hölgyike nem kis összeggel és igen régen tartozik a banknak. Valszeg most sz@rta el az utolsó szálat és ezután mennek a behajtók. Jól kikozmetikázta a részleteket a csaj ....De amilyen hülye birka, maga alatt vágja a fát- meg is érdemli

Mara szerint... 2009.12.18. 00:09:43

@bonimanó: "Eléggé tűzközelben"? ... "De amilyen hülye birka, maga alatt vágja a fát-meg is érdemli!"??? No igen, pont erről a stílusról van jelenleg szó :) Másrészről, ha a hozzászólás az eredeti poszt írójához szól, akkor az eléggé tűzközeli ismeretek birtokán lesz oly'szíves megnézni a nem létező hátralékos tartozás összegét :DD

izola 2009.12.21. 15:01:46

hi, mint minden ilyen bloggal az a baj, h csak az egyik fél szólalhat meg és csak egy nézőpontból látjuk a történetet. így nem tudjuk, h a posztolót hányszor hívták már ő mit és hogyan mondott, mennyivel tartozik valójában, mire miért és mikor vette fel a hitelt... Azt azért megnézném h akkor is írt volna ilyen cikket ha a boltból ellopott volna egy árut elkapják a biztonsági őrök és csúnyán beszélnek vele. mert most ugyan ez történt, csak a magyar ember még nem jutott el idáig, a banki hitel nem megfizetése az természetes dolog, amit mindenkinek tolerálnia kell. Ezen felül elvárják mindenkitől h az ő fejével, pontosabban ő helyette gondolkozzon, mérje fel a kockázatot. Jelzem, h 20 éve volt rendszerváltás de az öngondoskodás az önálló felelősségvállalás sok embernél még gondot jelent. Felháborodni, jogokat égbe kiálltani már megy, önmagunk hibáját megtalálni, azt elsimerni az még mindig nem. Így hát marad a sírás, de jó h már van NET egy újabb forum ahol panszkodhatunk a probléma megoldása helyett
süti beállítások módosítása