Tékozló Homár

Városi legenda a 72 órás szabály

2009.12.16. 00:05 | szily | 152 komment


Ha már kapcsolatba kerültünk a FÉBÉSZ nevű fogyasztóvédelmi szervezettel, rögtön megpróbáltunk valami hasznosat is kihozni belőlük. Elküldtük nekik ParaSoniC levelét, aki a Metró áruházból távozott rosszkedvűen. Kávéfőzőt vett, ingyen csomag kávét ígértek bele, de nem talált semmit, amit ő átverésnek érzett. Ezen felül nem értette a fenti táblát, hiszen a tudomása szerint három napon belül vissza lehet adni az árut. A FEBÉSZ szakembere válaszában rámutat arra, amit elvileg minden felkészült fogyasztónak tudnia kéne, miszerint ebben a formában nem létezik háromnapos szabály. Amire olvasónk gondolhatott, az a szabály a három napon belül elromló tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik.
ParaSoniC levele:

A budaörsi Metro áruházban kávéfőzőt vettük 18000 Ft-ért (ami a mai kávéfőzők között még olcsónak is mondható), az osztályon csinos hostesslányok ajánlották a terméket valamint a hozzá tartozó kávét 450Ft/csomag áron. Sőt, állításuk szerint a kávéfőző csomagolásán belül is található egy "adag" kávé. Természetesen csak a pénztárnál derült ki, hogy a kávécsomag 750Ft-ba kerül, és még később, hogy a gép csomagolásán belül nincs is az említett kávéból. Így már a "félretájékoztatás" lényegét ki is merítették volna, de a súlyosabb eset ez után következett: A vevőszolgálaton garanciapapírokat pecsételtek (nagynehezen, mert a hölgynek nem volt sok kedve hozzá), miközben a képen is látható - fogyasztóvédelmileg erősen kifogásolható - táblát találtam a pulton. Csak én gondolom azt, hogy a Metro semmibe veszi a fogyasztóvédelmi törvényt, miszerint 72 órán belül minden indoklás nélkül visszaviheted a terméket?
    Üdv
    ParaSoniC

   
    A FÉBÉSZ-válasz:

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 14. §-a szerint - az ár feltüntetésre vonatkozó szabályok értelmében - Önnek pontos tájékoztatást kellett volna kapnia a megvételre kínált termék eladási áráról.  Az eladási árat egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni a terméken. Amennyiben Önt félretájékoztatták a termék áráról, akkor a pénztárnál is lehetősége van arra, hogy a termék megvásárlásától elálljon. Ha a csomag kibontása után azt tapasztalta, hogy az ígérettől ellentétben a csomagban nem volt kávé mellékelve a kávéfőzőhöz, akkor a vásárlás helyén – hibás teljesítés miatt – kérheti azt, hogy a kávécsomagot pótolják. Azonban, ha a kereskedő az árról is megtévesztette, és csak azért, hogy vásárlásra ösztönözze, még  kávécsomagot is ígért a kávéfőző mellé, akkor megtévesztette Önt a vásárláskor kialakult döntése meghozatalában, így a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál élhet bejelentetéssel.

A „három napos szabály”, a jogszabályi előírásoktól eltérően, tévesen él a köztudatban. Hibátlan termék esetén a kereskedőnek a termék visszavételére kötelezettsége nincs.  Az egyes tartós cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet értelmében csak hibás termék esetében, ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ)

 
Mi még annyit tennénk hozzá, hogy olvasónkat valószínűleg az elállási jog zavarhatta össze. Ez viszont azt jelenti, hogy az interneten vett árucikkeket - pár fajta kivételével - 8 napon belül minden indokolás nélkül visszaadhatjuk. A kedvezmény pont azért jár, mert a való életbeli vásárlással szemben ilyenkor nem tudjuk rendesen ellenőrizni, mit is veszünk igazából.
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2009.12.16. 08:45:16

@Sün! balázs: Azt a legyest en is megvettem az ALDIBAN, vittem is vissza, hogy inkabb a ket hete kinezett egereset vinnem el, de azt mondtak, hogy valaki mar lenyulta (te?!), ugyhogy kaptam egy olyat, amiben 3 gyik volt. Ezuton uzenem az ALDIban gyikos mustart keresoknek, hogy a legyes cuccot masra probaljak cserelni, mert a gyikosat nem adom vissza, hehehe :>

Semper Augustus 2009.12.16. 08:53:47

Elállhat a vásárlástól akkor is, ha nem az interneten veszi meg, viszont az eladó nem köteles teljes áron visszavenni, olyan -15% elfogadott.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.12.16. 08:58:54

@Semper Augustus: Akkor az már nem a vásárlástól való elállás, hanem alku :-)

deuce 2009.12.16. 08:59:45

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: én azért látogatom ritkán ezt a blogot, mert a postírók 75%-a őstulok mádzsárpávászt, és saját magukat járatják le, röhögtetik ki alaptalan baromságokkal..
ettől az én vérmérsékletem alapján általában kinyílik a bicska, és mielőtt a 3 napon belül cseregaranciás nadrágomat kiszakítaná eldobnám a postoló irányába jól. :)

engem 100ft-tal se húztak le az elmúlt 10 évben, a fáradt-lassú pecsétes lányokkal együttérzek mindig, nem izgat fel ha 1 perccel később végzek miattuk, a natív fogyasztói törvényekről pedig képben vagyok, mert pénzért veszem az árut én is évek óta tisztességes "átlagpolgárként".

ez meg egy újabb bégető birka csak, akinek ha később elsz@ródik a kávafőzője és 100% eséllyel flegmahisztizik majd a fáradt pecsételős csajszinak 1 hónap után (sem) fog másikat kapni, amíg másnak napokon belül javíttatják szépen. :)

Netuddki. 2009.12.16. 09:07:01

A feliratot lefordítom, hogy más is értse:

"Büdös, paraszt vásárlók!
Addig vagytok fontosak Nekünk, amíg a pénzetek hozzánk nem kerül. Aztán fel is út, le is út."

Na ezek után aki itt akarja elkölteni a pénzét az is ah Omárra való.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.16. 09:07:10

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: jó az ha van, mert pl. bejön a fogyasztott termék egy újított verziója és van lehetőség megkóstolni. (ha nem ízlik, nem buksz semmit) Nálunk már kötött ki kukába ez-az, mert nem ízlett és még a kutya is sírva kerülgette.

stukov1 2009.12.16. 09:11:58

2003-ban kötöttem az első otthoni ADSL internet előfizetésemet a Matávnál.

Pár hete elkezdett igen gyakran (1,5 óránként)fagyni az ADSL modem. Csak teljes áramtalanítás után indult újra.

Fogtam, bevittem a "T-Pontba", megkérdeztem, hogy az övék-e vagy az enyém. (2003-as cucc!) Azt mondták, az övék, erre mondom szar, felvették hibának, másnap hozott az emberük egy vadiújat és csere. Rendes volt tőlük.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.12.16. 09:12:03

@Dariengo: Más a kóstoltatás és más egy műszaki cikk mellé plázacicát tenni :)

Matteo79 2009.12.16. 09:16:00

A francért kell ilyen idióta címet adni ennek a postnak ami ráadásul index címlapos is.
Ugyanis ez így félreérthető, mivel 72 órás szabály VAN, de hibás termékre. Had ne boncoljam tovább a kérdést, hogy a hülye idióta beszűkült gondolkodású újságírás, hírszerkesztés mekkora károkat okoz össztársadalmi szinten...

Matteo79 2009.12.16. 09:17:53

hova tűnt a kommentem?

kispestipeti 2009.12.16. 09:25:17

a viszavásárlás lehetősége a kereskedő részéről egy bizonyíték lehetne a vevőcsalogató, szolgáltató szellemű viselkedésre míg a beszállítóktól gáláns gesztus lenne, amivel mind a három fél (vevő, kereskedő, terméket gyártó) hosszútávon csak jól járhat.
vevő; bizalmat ad a gáláns elbánás miatt a kereskedőnek, visszatér, vásárol újra meg újra,
kereskedő; biztos megtart, szerez vevőket egy ilyen ingyen "reklámmal"
gyártó; a nagyvonalú magatartás erőt, magabiztosságot sugároz. egy vevő lehet, hogy elpártolt de biztos jön egy másik, aki megveszi a termékemet.
milyen egyszerű! és ismételni tudom csak; mindenkinek jó lenne. miért nem veszik ezt észre a csőd, bezárás felé bandukoló kiskereskedelmi egységek?

deuce 2009.12.16. 09:26:08

@kovi1970:
engem pedig pontosan addig érdekel egy bolt, amíg az árut megkapom és levizsgálom hogy megfelel-e.
utána látni sem akarom őket = jó sokáig működik a cucc, nem kell újat venni! ;)

Vámpír\\\'08 2009.12.16. 09:26:52

Ez hasznos info, erről a három napról én is meg voltam győződve. Mondjuk még sosem vittem vissza semmit.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.12.16. 09:27:16

@deuce: Engem se nagyon húztak le, de csak azért, mert
- előre tájékozódtam
- a dobozok tartalmát egy-két kivételtől eltekintve ellenőriztem(pl lapraszerelt asztalt nem álltam neki leltározni, de közöltem, hogy ha valami hiányzik, ne féljenek, visszajövök és szeretném elvinni)
- a papírokat elolvastam (mondják is mindig, hogy "ott kell aláírni". Mondom, hogy tudom, elolvasom. "Ja, azt nem szokta senki")
- számlákat elraktam (megnéztem!)

Utáltak is mindenhol ezért de leszarom.

Szerintem ha valaki ennyire körültekintő, akkor már más dolog nem nagyon lehet, mint a termék vásárláskor nem ellenőrizhető hibája, amire meg ott van a garancia.
Tudom, hogy van ahol a garanciális ügyintézés is külön történet, ezért nem veszek semmit pl bevásárlóközpontban. Műszaki szaküzletben veszek TV-t, nem a madaras teszkóban.

Körültekintés mellett sokkal kisebb az átverésnek / tévedésnek a veszélye.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.16. 09:27:35

"18000 Ft-ért (ami a mai kávéfőzők között még olcsónak is mondható)"

Tévedsz. Ez baromi drága.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.12.16. 09:31:47

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: "Sosem fogom megérteni minek kellenek a hostess lányok?"

Jaja. Még csak megdugni sem lehet őket, akkor tényleg minek állnak ott.

deuce 2009.12.16. 09:34:20

@stukov1: a régen köttetett szerződések esetén a matávé volt a modem, a matáv a helyszínen cserélte, cseréli.
nem váltottál szolgáltatót, maradt így, és marad 2010ben is.
de aki labdázott a 15-20 adsl viszonteladó legakciósabb szolgáltatásai között havonta, azt rávezették a szereld magad nevű csomagokra, a modemet neki ajándékozták, vagy megvetették vele, és ha évente megdöglik nála egy, évente vehet újat és a saját lábán cipelgetheti. ;)
remélem így már érthetőbb...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.12.16. 09:36:31

@Sün‼: 18000 Ft egy _kávéfőzőért_ nem sok, inkább olyan 20.000 a belépőszint. Amit tízezerért veszel (a magyar háztartások jelentős részében megtalálható "Szarvasi" nevű kiváló hazai könnyűipari termék) az nem is tud kávét főzni, csak valami arra nagyon távolról emlékeztető löttyöt. Normális, presszókávé készítésére alkalmas kávéfőzőt 20 körül kapsz, és kb az az a kávé, amit a világ repterein 4 euróért, a plázákban 500 forintért adnak.

deuce 2009.12.16. 09:37:30

@kispestipeti: "megláttam olcsóbban, add vissza a pénzt, megveszem ott". ezért nincs pénz vissza, de levásárlás a legtöbb kereskedőnél van, ha ÉRTELMES formában, CSOMAGOLÁSSAL, újra ELADHATÓAN hozza vissza az illető.
pedig levásárlásra sincsenek kötelezve már!

ugye novemberben ugyanaz a plazmatv még 10essel drágább volt minden boltban, mint ha ma bemész.. én úgy láttam..

tabanyi 2009.12.16. 09:37:51

Ritka nagy sznobság 18 ezerért kávéfőzőt venni.
Ugyanazt a kávét bármelyik kínai vacak megcsinálja fillérekért.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.16. 09:37:57

@Gery.Greyhound: Miért nem lehet megdugni?

Egyébként a vásárlással nem egy kvázi adásvételi szerződés köttetik?

A szerződéstől sem lehet elállni?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.12.16. 09:41:12

@tabanyi: Végülis ritka nagy sznobság kilónként 2500-3000 Ft-ért virslit venni, hiszen "ugyanaz" a virsli ott van a Teszkóban is, öccázér. Na, én inkább éhen pusztulok sznobként, minthogy azt megegyem. :))

Beet-rúd 2009.12.16. 09:43:36

Az Egyesült Királyságban nem tudom milyen szabályok vannak,amit be kell tartani a kereskedőknek,de a legkevesebb amivel találkoztam,hogy bármit,amibe nem "haraptam" bele visszavihetem,és kérdezés nélkül visszaadják a pénzem,de a legtöbb helyen 30 nap áll rendelkezésre...kíváncsi lennék,hogy ez vajon miért éri meg a kereskedőknek?!Talán azért mert ott már felismerték,hogy a vevőért mindent?!És hogy belőlünk élnek?!Jó lenne idehaza is bevezetni az ilyen dolgokat...

Égbekiáltó 2009.12.16. 09:44:22

Engem a budaörsi Tescoban található Vodafonenál szivattak meg hasonlóképpen. Telefont akartam venni, és az egyik készülékre nagyon rá akart beszélni az eladó. Első ránézésre nem volt bajom vele, de nem azt a készüléket akartam, hanem másikat ami nem volt raktáron. Azt amit ajánlgatott nem ismertem. A végső érve az volt, hogyha nem tetszik három napon belül kicserélik egy másikra. Ennek hatására megvettem, hazavittem, utánanéztem a telefonnak és kiderült, hogy fele sem igaz annak amit elmondott róla az eladó, sőt, pont az ellenkezője igaz. Másnap naivan visszavittem és ketten a végén már üvöltözve és kioktatva közölték, hogy csak hiba esetén cserélik vissza. Ekkor már azon voltam, hogy földhözvágom hogy csináljak nekik hibát de inkább jeleztem a problémát a Vodafonenak. Természetesen ők a csaló viszonteladónak hittek, pedig tanúm volt rá, hogy mit állított.

A FÉBÉSZ válaszhoz: van amikor azért él tévesen a köztudatban a 3 napos visszacserélési garancia, mert az eladók becsapják a jóhiszemű embert.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.12.16. 09:46:46

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: El lehet állni egy szerződéstől, de ahhoz, hogy azt jogkövetkezmény nélkül és az eredeti állapot helyreállítása mellett tedd meg, a másik félnek valamilyen módon meg kell szegnie a szerződést. (Hiányos, hibás, késedelmes teljesítés, nem teljesítés stb.) Ez az alaphelyzet.

A fogyasztási cikkek "adás-vételi szerződéseire" viszont vonatkoznak sajátos szabályok, amelyeket épp megtárgyal a jónép. Azokat nem lehet megkerülni. Ha mégis megkerülöd, te követsz el szerződésszegést, s akkor pedig a (PTK által szabályozott) kötbér szóba jöhet. Na azt meg nem akarjuk.

moli 2009.12.16. 09:55:15

ezek a most nyomatott kavefozok a legnagyobb atbaszasok, sajat szabvanyu kavepatront kell hozza venni, ami kurvadraga. lasd meg: borotva, nyomtato, elektro.fogkefe

en.wikipedia.org/wiki/Razor_and_blades_business_model
es
en.wikipedia.org/wiki/Vendor_lock-in

Shopping 2009.12.16. 09:58:39

USA ban, 90 napig bármit visszavesznek.

Én a TV-t vittem vissza 2 hónap után a BEST BUY-ba.
Eredeti doboz nélkül, egy bevásárlókocsiban toltam oda.
Kezdtem volna a mondókámat, hogy mi a baj, mire csak ennyit kérdeztek:
készpénz vagy viszek egy másikat?

Vettem műanyag kerti széket is a Home Depot-ban. Blokkot elhagytam.
Otthon észrevettem, hogy a 6 db-ból az egyiknek másfajta volt a háttámlája.
Visszavittem. Kérdezték: blokk?
Mondom nincs.
Felírták a nevem címem, és kicserélték.

Ez nálunk miért nem működik??????

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.12.16. 10:01:23

@Shopping : Mert mindenki azonnal rohanna a régi Videoton TV-ket kicserélni a 120 centis plazmára, attól függetlenül hogy az adott helyen vette vagy nem. És még nekik állna feljebb.

Magyarisztán.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.12.16. 10:02:35

Nálunk mi működik helyesen és jól?

Semper Augustus 2009.12.16. 10:04:31

@Beet-rúd: Ott minden kereskedő ilyen, mert ezt diktálja a piaci verseny, nálunk meg...

lcs 2009.12.16. 10:07:40

@Manyizga:
Na neeee, meghogy a szegeny MAV!? Az ugyeskedo utasok miatt kestek direkt es csak azert utaztak IC-vel, hogy visszaugyeskedjek az arat. Na, az ilyen menjen TESCO-ba penztarosnak, arra eleg az esz!
Egyebkent meg a vonatok direkt kesnek, nem tudtad? :)

Boltoskisasszony · http://boltoskisasszony.blog.hu/ 2009.12.16. 10:07:43

@Beet-rúd:
Van olyan hely az Egyesült Királyságban ahol nem vesznek vissza cuccot egyáltalán, ha nem bontottad fel és tényleg teljesen sértetlen a csomagolása akkor esetleg levásárolhatod, kicserélheted.
Pl. nálunk. De ez egy speciális üzlet.

ampelmann 2009.12.16. 10:08:21

érdekes... tegnap vettem egy cipőt Dublinban mert megkért egy ismerősöm és megkérdeztem mi van ha nem kényelmes neki erre: jan 31ig visszavihetem, levásárolhatom az értékét, vagy REFUND azaz VISSZAADJÁK AZ ÁRÁT!
Nah baszdmeg fogyasztovédelem meg kereskedelem otthon!

ampelmann 2009.12.16. 10:10:28

@tabanyi: a kotyogós a legtutibb!!!

deuce 2009.12.16. 10:11:44

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
akkor mi nagyon hasonlítunk felfogásilag! :)
nekem mutatnak az eladók mindent, mert látják hogy érdeklődöm a termék iránt, nem szokták zavarónak találni. ha nincs eladó, akkor én nézem meg a terméket alaposan. ilyen egyszerű!

a postíró annyira nyomorult egyébként hogy 2 csomag kávéból 2t tud elszarni?

néha komolyan azt hiszem hogy generátorral készülnek ezek a sztorik, és a fele kamu.. miért?
- a metroban ritka a hostess. ha mégis van, akkor mondok neki egy ilyet mosolyogva: "húú ajándék kávé, nézzük csak hátha a kedvencem" és már hopp benne is vagyok a dobozban.
- ha a doboz gyári-zárt, a termék nem kipróbálható, mint a metroban általában, akkor a csomagoláson úgyis fel van tüntetve az ajándék kávé. ha nyitható, mert utólag került bele, akkor bele lehet nézni..
- ha a plusz csomag kávét a hostessnél veszi, és nem annyiba kerül, akkor nem fizeti ki! vevőszolgálatos fáradt csajnak visszadobja! ha a polcról vette le, és benézte az árát, akkor duplán hülye!

5 másodpercet vesz igénybe számomra egy 15-20 ezer forintos tesco blokkon gyorsan végigfutni fizetés után.. nyilván nem a túrórudi árán akad a szemem, hanem a darabszámokon, és a pénzesebb tételeken...
ehhez nem kell phd diploma sem!

Sokorai_Atala 2009.12.16. 10:14:59

@Gery.Greyhound: üdv, igen az a legjobb, régi minőség (nagyjából)és kb 10rugó. Anyának vagy 20 éve van és nincs baja. (anyának se:))

Amúgy pedig, ahol pecsételnek, mindig belenéznek a dobozba, hogy mi van benne, sőt legtöbb helyen már a pénztáros is kibontja az originált csomagolást, nehogy például porszívó helyett valalaki kávéfőzőt csempésszen ki és akkor kiderült volna, hogy nincs is kávé benne.

ParaSoniC 2009.12.16. 10:15:50

Kösz mindenkinek az "okoskodást", és bár elég rendszeres olvasója vagyok a Homárnak, szerintem kevésbé számít "sírásnak" a történet, mint jópár egyéb bejegyzés.

A kávéfőzőt megvettem, az extra kávét megvettem (természetesen kiakadtam a pénztárnál, de ha ez a kért ajándék, akkor nem fogom visszavinni, hogy "Mégse kérem"), és örüljetek, hogy legalább valami tájékoztatás kerül a közösségbe a "72 órás szabályról".

A FEBESZ levelét is köszönöm a Homárnak, ezek szerint a történet szerinti hirtelen kiakadásom mégiscsak jogos valahol....

Üdv

ParaSoniC

UI: Én is kereskedő vagyok, de ha valahol alapból elutasítják, hogy a terméket esetleg eredeti állapotában visszaveszik, akkor oda az életben többet vissza nem térek. Saját üzletpolitikám szerint igenis "jó fejnek kell lenni" a fogyasztóval szemben, és meg kell adni a lehetőséget, hogy ha a termék mégsem kell neki, levásárolhassa más termékre annak árát.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.12.16. 10:16:51

Ennyi idő alatt az szóba se került, hogy a Metronak, és bármiféle fogyvéd szervezetnek semmiféle kapcsolata nem lehet egymással? A Metroban az ember nem fogyasztóként (végfelhasználóként) vásárol, hanem kereskedőként. Innentől viszont tök mások a szabályok. Úgyhogy a kedves poszt toló olvtárs mehet is rögtön sünálló vécépapírt keresni.

deuce 2009.12.16. 10:21:34

az USA sírást hagyjuk. ismerősöm new yorkban olyan füstüveges dohányzóasztalt guberált össze a lakásába az utcáról beköltözés alkalmával, amiket itthon árulnak a kikában a pénzeseknek 150ezer forintokért!!
én költözés közben egy 10ezer forintos asztalkát hagytam véletlenül a lépcsőházban nyitott bejárati ajtóval BUDÁN, 5 perc múlva már nem volt ott!

lehet ezen siránkozni, de USA, UK más világ!

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.12.16. 10:29:07

@ParaSoniC: Az utóiratra: sokan vannak így, hogy csak oda járnak ahol normálisan lehet ügyet intézni. Szerintem kereskedő csak így élhet meg, így tudja magához láncolni a vevőt. Én pl. inkább fizetek többet egy általam megbízhatónak tartott helyen, mint akárhol máshol.

Az ilyen "leszarom mi volt a dobozban perelj be" nagyáruházak meg elmehetnek a francba

@deuce: Nekem az egyik volt műszaki eladó ismerősöm mondta, hogy az eladónak nem szabad elhinni semmit, mert a "melyik jobb?" kérdésre az lesz a befutó,
- amelyből sok van készleten
- amelyet régóta nem tudnak eladni
- amelyen nagyobb haszon van.

Ja hogy melyik lesz tényleg jobb otthon? Az mindegy.

Persze megkérdezem őket mindenről, de azért a véleményüket fenntartással kezelem...

ParaSoniC 2009.12.16. 10:29:24

@Gery.Greyhound:

Örülök, hogy legalább valaki tisztában van az árakkal :)
Divat ide, vagy oda... nem 41000-ért vettem nespresso-t, vagy 130000-ért saeco automata kávéfőzőt....
És természetesen ott volt a 18000-es mellett a "Szarvasi" kávéfőző is, amit 14000-ért árultak...

bob_esponja 2009.12.16. 10:36:45

Itt Spanyolországban (igen, tudom, szintén más világ), ahol én dolgozom 15 napod van, hogy bármit, bármilyen indokkal visszavigyél pénzvisszafizetési garanciával. Az elektronikus cikkek a 15 nap elteltével, 1 év garanciával bírnak. Más helyeken pedig (kisebb, föleg ruházati boltokban) 1 hónapod van, hogy visszavidd az árut.

Az emberek ezt jól ki is használják, ha megengeditek itt egy példa:
Akció van! Remek! 2-t fizet, 3-at kap. Az okos ember ilyenkor vesz pl. 6 karton tejet, mert hát olcsó. Aztán mivel nem tudja mindet meginni, lejár a szavatossága. (Már rég túl vagyunk a 15 napon.) Ekkor visszajön és vesz még tejet, mejd ezzel a blokkal visszahozza a régit, hogy kérem szépen nekem lejárt tejet adtak el... És mivel mi nem tudjuk bizonyítani, hogy a lejárt tejet nem az nap vette, hát így jártunk. A pénzt vissza kell fizetni, vagy kicserélni másikra...

deuce 2009.12.16. 10:37:52

@Csokis:
milyen más szabályok vannak?
postoló benézte, vagy félrehallotta, vagy a hostess huncutul átvágta 300ft-tal, ő pedig nem hagyta ott a pénztárnál a csomag kávét, csak kiakadt ott is, majd nekünk is. ez egy emberi magatartás, mentalitás, stb.. :D

metro beengedi a magánszemélyeket is, a vállalkozó csináltathat kártyát a családtagjának..
ő bemegy, vesz egy hűtőt áfástól, áfásszámlástól, hazaviszi, használja. tudomásommal semmilyen más garanciális, csereszavatos stb stb.. törvény nem vonatkozik arra a magánszemélyre, mintha a körúti kiskerben vette volna a hűtőt... akár a metroban, akár a sarki fűszeresnél "átvághatják" akarva/akaratlanul 300ft-tal ugyanúgy.

te csak :: levegőbe beszélés v1.0

ózaminden6ó 2009.12.16. 10:41:55

Pl. Plazmát akarsz venni.

1. A vásárolni kívánt terméket megnézed a neten, teszteket olvasol, kiírod a számodra megfelelő tipust.

2. Bemész abba az üzletbe, ahol kapni lehet a terméket. Megnézed élőben, ha tetszik, megveszed és örülsz. Ha nincs olyan, akkor nézel másfajtát, ami tetszik. Felírod a ipusát.

3. Hazamész és a net segítségével megnézed a véleményeket, teszteket.

4. onden fasza, bemész az üzletbe és megveszed.

5. Amenniben nem hibás használod. És nem cserélgeted.

Nekem ez mindig bejön.

2009.12.16. 10:42:36

Naivság elhinni, hogy a kávéfűző csomagolása tartalmaz ajándék kávét.
Azt ugyanis már a gyárban bele kellett volna csomagolniuk, de lévén a kávé romlandó élelmiszer ezt nyilvánvalóan nem teszik meg. Más rész az akció a kereskedő ötlete, nem a kávéfőző gyártójáé.
Az ilyen akciót akkor lehet elhinni, ha a termék csomagolásán kívül, külön látható a kávé és a két csomagot összecelluxozzák mondjuk. De akkor látható is a kávé és nem zsákbamacska.
Szóval naiv ügyfél most tanulhat legalább.

BMoRw · http://roadwalkers.blog.hu/ 2009.12.16. 11:00:57

Fantasztikus ez a kávés része a sztorinak. Na, megyek, iszom egy kávét.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.12.16. 11:04:55

A csomagolást már a polcról történő levétel után kibontom...

deuce 2009.12.16. 11:08:56

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
akadnak azért tényleg kereskedők, akik nem csak a készletet próbálják kipörgetni! találkoztam sokkal már, ismerek is többet.

volt aki mondta kerekperec miután megkérdezte a büdzsét, "ezt ajánlja, árban, tudásban ez felel meg, de ha nem viszek el semmit, hanem 1 hét múlva döntök akkor is jöjjek, segít szívesen". ebédeltem egyet, és visszamentem, megvettem. leszartam ráadásul, hogy végignézzek még 10 boltot, hátha spórolok egy ezrest.
a márkát/típust is eltalálta a kereskedő, az volt az egyik kiszemelt, de ezt vele nem közöltem előre!
azon volt a legkevesebb hasznuk is, utolsó darab volt, kiderült hogy többezer ft-al olcsóbb volt mint máshol és hibátlan áru! papírok rendben, akkor hagy szóljon! :)

én nem a hostess mellét nézem, mivel ő azért van, hogy növelje az eladott darabszámot, az érdekel vásárlás közben, hogy jót vegyek, és annyiért amennyit szánok rá.
ha valaki bundázik eközben, pénztáros, értékesítő, akkor a helyszínen leosztom őket, aztán fizetés nélkül kisétálok a francba röhögve.

repültek már boltból parasztok általam, akik sorozatosan le akartak rántani, és még bunkók is voltak, mikor megkérdeztem miért teszik.. előtte megnéztem őket utoljára kezesbárányként csúszni azért.. hehe
és nem a 300ft volt a fontos, hanem az, hogy gátlástalan és gusztustalan viselkedésű volt mindegyik személy miközben beszélgettünk.. csak én nem homárnak, meg fogyvédnek emailezgettem, hanem oda, ahonnan a pénzüket és állásukat kapják.

Rókakígyó 2009.12.16. 11:14:48

ez a Fébész-es kapcsolat jónak tűnik, tessék használni gyakrabban. csak akkor miről menne a beszéd.

kriszur 2009.12.16. 11:16:43

@hagyma: Ez Magyarisztán, nem a hamburgerfejű bucizsömlék hazája! Az igazi magyar el tudja dönteni, hogy kell-e a neki a termék, a szittya-hun-sumér-samír ivadék nem packázik, árut vissza nem ad, mert az írás mondá:" amit megszerzé magadnak vala, az már a család örök szara". Megköszönnénk, ha a továbbiakban nem folytatnál nemzetellenes tevékenységet,magyarság elleni uszítást, hagyd a magyar hagyomány gyalázását!
Hupp, hupp Turul! Lesz még Ödön Ubul! Szebb jövőt!

CJKrisz 2009.12.16. 11:30:32

Hány de hány olyan jóképességűvel hozott már össze a sors, aki megvette a terméket, másnap meg jött verni az asztalt, hogy ez neki mégsem tetszik, és 3 napon belül joga van kicseréltetni a hibátlan terméket, ha mondjuk nem tetszik a színe. Az ilyeneket nem lehet meggyőzni, hogy hülyeséget beszél, ő ismeri a jogait és az úgy is van. A kisebb üzletek nem tehetik meg, hogy csereberélik a jó terméket, ha a tisztelt vásárló úgy akarja, mert a nyakára fog rohadni, az életben el nem tudja adni a lepecsételt garleveles terméket, és a nagyker sem veszi vissza. A nagy bevásárlóközpontok meg rohadtul nem foglalkoznak ezzel a napi több tíz, vagy százmilliós forgalom mellett elenyészik az a pár százezres tétel. Ők megtehetik. Hogyan? Nagyon egyszerűen. XY kínai, vagy akármilyen beszállítótól megkapja a termékeket szállítólevélen, vagy olyan átutalásos számlán, aminek a fizetési határideje 3-4-5 hónap. A megkapott termékek pár nap, vagy 1-2 hét alatt értékesítik, fizetni persze nem fognak azonnal, majd csak 3-4-5 hónap múlva. Addig meg egy kicsit megforgatják a pénzt. Máris érthető, hogy miért tudják visszavenni a terméket, amit eleve szinte beszerzési áron, vagy az alatt adtak el.

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2009.12.16. 11:35:34

Zacskó kávéért megvenni egy 18 ezres masinát - hát, nem tudom ... :DDD

geesix 2009.12.16. 11:49:14

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Nekem pont a nagyáruházakkal vannak kelelmes tapasztalataim, sokkal rugalmasabban és lazábban kezelik az ilyen csere-beréket, mert úgyis akkora a forgalmuk, hogy belefér.

Pár éve a Media Marktban vásároltam egy Logitech billentyűzet/egér párost 26 ezerért. A garancia lejárta előtt nem sokkal elromlott a billentyűzet, így aztán visszavittem az üzletbe. Meg se nézték, már kérdezték is, hogy készpénzben kérem vissza az árát, vagy csere? Mindezt úgy, hogy nem volt már gyári csomagolás sem, és a garanciajegyet is hibásan töltötték ki egy évvel ezelőtt. Cserét kértem, és slusszpoénként, mivel időközben az ár lement 20 ezerre, még vissza is adtak KP-ban 6000-et a pénztárnál. Csak lestem, hogy ez igen, így kell ezt csinálni, garantáltan máskor is oda megyek :)

Másik példa a Kika. Tavaly költözködés miatt vettem egy fürdőszobai lámpát. Mivel a tényleges beköltözésre jó fél év múlva került sor, addig a lámpa otthon pihent a dobozában. Aztán amikor esedékessé vált a felszerelése, rájöttem, hogy mégsem tetszik, láttam egy jobbat és olcsóbbat szintén a Kikában. Visszavittem az eredeti lámpát, és bár nem mondom, hogy kitörő örömmel, de kicserélték a fél éve vett (igaz, bontatlan csomagolású) terméket, plusz még az árkülönbözetet visszaadták Kp-ban! Ez is tetszett :) Az ilyen dolgokkal igencsak meg tudják erősíteni egy vásárló bizalmát az áruházzal szemben.

Szóval nekem határozottan pozitív tapasztalataim vannak eddig az ilyen visszacserélős sztorikkal kapcsolatban.

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2009.12.16. 11:51:53

A Metro már tizenvalahány éve nem kompatibilis egy normális elme működésével.
Régen az volt a szokás, hogy a kijáratnál ráugrott a kifizetett árúval kihaladókra egy-két őr és tételesen végigguberálta a számlát és a kocsiban lévő árút.
A magyar pedig szó nélkül néha mosolyogva tűrte.
Amikor elküldtem az anyjába az előttem lévő csodálkozva kérdezte: Jé nem kötelező bemutatni?!
Hát csak ennyi. Amíg tömegek hagyják magukat pár Forintért alázni addig ne várjátok az UK színvonalat.
Most nem tudom, hogy mennek a dolgok a Metroban mert azóta nem járok.

De az a "kereskedő" aki ott vásárol az számomra a szerencsétlenség űber kategóriája. :)

Boltoskisasszony · http://boltoskisasszony.blog.hu/ 2009.12.16. 12:25:53

@CJKrisz: en tegnap vettem vissza egy guminot, mert szegeny sracot anyuci kivagta vele otthonrol. Mazli, hogy nem nyitottak meg a belso csomagolast, mert akkor mar nem csinalhattam volna semmit. :D
Sebaj, majd visz neki haza valami mast a heten.

angantyr 2009.12.16. 13:00:17

"Ha a csomag kibontása után azt tapasztalta, hogy az ígérettől ellentétben a csomagban nem volt kávé mellékelve a kávéfőzőhöz, akkor a vásárlás helyén – hibás teljesítés miatt – kérheti azt, hogy a kávécsomagot pótolják."

"az interneten vett árucikkeket... a való életbeli vásárlással szemben... nem tudjuk rendesen ellenőrizni"

Kérem szépen, az melyik kategóriába esik, amikor én két azonos árú és teljesítményű árucikk közül azt veszem meg, amelyiknek a csomagolásában* a csinos fenekű igehirdetők szerint pirosra festett extra lószar van grátisz (mármint pont ezért veszem meg), aszt otthon kiderül, hogy nem is?
És hol van az a hatóság, amely ilyenkor mellém áll, és a kereskedővel ellentétben elhiszi, hogy nem vágtam zsebre a pirosra festett grátiszt, és amúgy sem hobbim a kereskedővel alaptalanul vitatkozni?

(* odabent, a leragasztott dobozon/fóliázáson belül, amit majd csak a kibontáskor ellenőrizhetek)

Ja, tudom már, a szívás kategóriájába. Nincs több kérdésem.

bldo 2009.12.16. 13:14:42

@kispestipeti: Talán az olyan "élelmes" emberek miatt, akik megveszik a hétvégi bulira a hifit, aztán hétfőn visszaviszik, satöbbisatöbbi. Az ilyen emberre nem lehet hosszú távú üzletet alapítani, ez az, aki elzarándokol a város másik végébe a 2 forinttal olcsóbb narancsért. És ez nem egy vagy két ember, nagyon sokan ilyenek.

hkalman 2009.12.16. 13:29:24

@deuce: Szerintem valami Senseo szerűt vett a jóember, legalábbis a leírásból az jött le nekem, hogy spec kávé kell hozzá, nem bármilyen. Ezért mondtam, hogy kb. ennyibe kerülnek ezek a kávék. (Mondjuk Senseoba is lehet rakni bármit, csak kell hozzá venni kiegészítőt.) Ha meg valami jobb féle kávét szeretne inni és nem a standard 3-4 félét, akkor nézzen szét a neten, vannak nagyon finom kávék hozzá (és persze teák is).

Azért kiváncsi lennék, hogy mit szólnának a több hónapos csere hívei, ha pl. mp3-mal telepakolt zenelejátszót adnának el neki. Ha jól emlékszem itt is volt már ilyen post...

Shopping 2009.12.16. 13:29:59

@blackdogone:
USA-ban a négerek is ezt csinálják, viszik-hozzák, mégsem szüntették meg a rendet a hülyék miatt.

DaM 2009.12.16. 13:30:33

Hát b+, fogom a fejem. Még mindig jobban tudjuk a jogainkat mindennél és mindenkinél. 3 napos csere mert épp fáj a hasam, jah. Marharépa.

Amúgy óvatosba jegyezném meg, hogy kételkedem a T. Levélíróban. Sokat járok a budaörsi Metroba. Valamint elég sokat a gyáli útiba és néha a fóti leágazásnál lévőbe is. Nincs VIP kártyám mégis nagyon ritka az attrocitás. A legkevesebb pont a budaörsiben. Az ügyfélszolgálaton volt már jónéhány ügyem. Most mondhatnám legdurvábbnak azt, hogy pont ott intéztem 3 napon belüli visszavételt, mert nem tudtam kipróbálni a DVD lejátszójukat és otthon kiderült, hogy nekem nem tetszik a menüje? Vagy mondjam azt, hogy most is vettem pár elektronikai kacatot (világítás) és szó nélkül intézkedtek, hívták az illetékest és megkaptam amit akartam? Sőt, megleptek, mert vidám arccal kívánt nekem boldog ünnepeket a fószer, pedig szombat este volt?

Apukám, hozzáállás kérdése. Az üzemgazdasági megoldás volt, hogy ha belépsz valahová, akkor mindenkinek a krvaannyát és csak utána köszönsz. Manapság könnyebb elérni, amit akarsz, ha tudod, hogyan kell viszonyulni az embertársaidhoz.

Tessék tanulni az esetből és nem itt pampogni.

Der Beste 2009.12.16. 13:32:42

Én is reklamálni akartam, s elállni a vásárlástól, de azért elötte tájékozódtam a neten, s megtudtam, hogy noncs semmiféle 3 nap, meg visszavásárlási lehetőség, csak netes vásárlásnál van valami 8 napos dolog.
Abban a tudatban mentem vissza a boltba, hogy a jog nem az én oldalamon áll, s ennek megfelelően szolid hangot ütöttem meg az üzletvezetővel szemben, s meg tudtam oldani a problémát.

DaM 2009.12.16. 13:32:58

Persze számomra is van tanulság azért: úgy látom, szopóágra tesznek ezek miatt a viccespalkók miatt. Mert felsővezetés utasítása ellen azért ritkán lehet sikert elérni egy alkalmazottnál. Bravó és köszönöm az összes tirpáknak.

DaM 2009.12.16. 13:34:03

@Der Beste: köszönöm a hozzászólásodat, már meg is van az igazolásom. és gratula!

Der Beste 2009.12.16. 13:35:04

@hkalman: Én vittem már vissza mp3-at, de elötte levettem róla a zenéket.
Visszavették, csak le kellett vásárolnom az árát.

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.12.16. 14:01:49

Micsoda frappáns válasz!

Egyébként most komolyan, mit is jelent, hogy "tévedésből" vásárolt árú? Veszek egy tv-t 300ezerér, két napig használom, majd visszaviszem, hogy mégsem kell, vagy hogy is van ez?

bldo 2009.12.16. 14:12:08

@Shopping : Hagyjál már békén az USÁ-val... Itthon, egy legális (vámot, áfát, közterheket, egyebeket rendesen fizető) kisker ezt nem teheti meg, mert akkor bezárhatja a boltot. Pont.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.12.16. 14:20:34

@geesix: Igen, a MM kifejezetten műszaki áruház, a KIKA kifejezetten lakberendező áruház. Én is szeretek azokban vásárolni. Igaz, hogy nagyok, de nem ez volt a lényeg, inkább az, hogy sok áruháznak sokrétű a profilja (tehát nem értenek semmihez), ezeknek meg egy dolog köré csoportosul (tehát valószínű van ott valaki aki látott már TV-t például)

Pontosítok: tartós fogyasztási cikkek esetén hipermarketekre (Nem reklámozok: Teszkó, Osán, Kóra, stb) gondoltam mint, elkerülendő helyekre.

egy maréknyi dollár 2009.12.16. 14:38:55

Igen;pont ezt jelenti a "téves vásárlás":veszek valamit, amit azonnal meg is bánok./nincs is rá szükségem, nem tetszik a szine, másutt rábukkantam olcsóbban - bármi./
5 perce felhivtam a Fogyasztóvédelmi Nemzeti Hatóságot/vmi. ilyesmi félelmetes neve van egy ideje/.
Törvény van rá, hogy a hibás, használhatatlan terméket 3 munkanapon belül köteles az eladó visszavenni és a rossz terméket hibátlanra kicserélni.Ha a vevő csak a vásárlástól eltelt 4. munkanapon üzemeli be a készüléket és akkor tapasztalja, hogy nem működik, akkor érvényesitheti a garanciát./én is igy jártam, nem is pofáztam, két hét múlva visszakaptam a megjavitott hangfal-szettet./
A 8 napon belüli elállási szándék az üzleten kivüli szerződésekre vonatkozik.Pl.ha egy termékbemutatón rendelsz egy 200ezer forintos paplant v. fazekat, a szerződés aláirását követő 8 napon belül elállhatsz a vásárlástól,rád nézve hátrányos következnények nélkül.
Ezeket azért jó tudni.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.12.16. 15:03:34

Egyszer ai Ikejában rossz barna kartondobozt pakoltam a kocsimra. Otthon észrevettem, visszavittem.
Úgy vették vissza, hogy ki sem bontották. Akár tégla is lehetet volna benne.
Azóta már öt székem és három asztalom van otthon, téglám viszont egyre kevesebb.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2009.12.16. 15:11:41

A mobilinternet a legnagyobb átverés. A sebessége legalábbis a T-mobilenál 20 kb/s körül van a beigért 7,2 M helyett. Sokkal szarabb mint a valamikori betárcsázós modemes vonal, az ADSL-nek meg vizet sem visz. A szerződési feltételek rettenetesen előnytelenek és akkor sem tudsz kilépni a szerződésből ha nem müködik a szolgáltatás.
Az ügyfélszolgálat nulla. Inkább háromszor annyi pénzért müködőképes internetet más szolgáltatónál mint mobilinternetet a T-mobile-tól.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.12.16. 15:13:31

Én tévesen vásároltam egy kis netes műszaki áruházban - techshop.hu/ - egy DVI-HDMI kábelt. Benéztem, mert DVI-n keresztül csak akkor tud a videokártyám hangot kiadni, ha a gyárilag a kártyához adott DVI-HDMI átalakítót használom... Szopacs. Telefon a boltba, ahol közölték: nem 3, hanem 30 napig hajlandóak cserélni még így is, hogy én basztam el, másnap küldték a futárt akinek odaadtam a tévesen megvásárolt terméket, és megkaptam az újat. Ilyen is van - ők is nyertek egy visszatérő vásárlót.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.12.16. 15:14:46

@helota: És ezt még hány indexcímlapos blogbejegyzés alá írod be?

Amúgy a T-mobile egy szar, a Voda és a Pannon is használható mobilnetet ad (BP belvárosában én 3 megabites legnagyobb letöltési sebességet mértem vodával)

68nyara 2009.12.16. 15:28:27

@deuce: És azt hogy nézted meg? Ott ácsorogtál a boltban addig a pár napig amíg kirúgták őket, lement a fegyelmi eljárás, stb? Aztán beszámoltak róla neked hogy miattad rúgták ki őket? Direkt meghívtak az eseményre amikor kirúgják? Kicsit olyan nagyképű amit írsz.

Picur87 2009.12.16. 15:31:19

Egyébként a hostess-lányoknak sem könnyű (tudom, én is csináltam:)). Főleg ha valamit kóstoltatnak (jelen esetben kávé). Mit tippeltek, hányan mennek oda, akiket valóban a gép érdekel :) És általában nem 2-3 ember toporog ott. Átverni meg nincs értelme a vásárlót, mert minek. Az meg szintén ki van zárva, hogy 750 helyett 450-et mondjon, mert naponta 1000x el kell ismételnie. Ennyi után még egy makimajom is megjegyzi.
De télleg aranyos, hogy egy 18 ezres kávéfőző után az ajándék kávéra panaszkodik :) Mellesleg az ilyen ajándék termékek nem standard csomagolásban vannak, hogy ne lehessen őket összetéveszteni a kereskedelmi forgalomban lévőkkel. Oh és még egy; az ajándék kávét általában a pénztárak után ácsorgó hostess-ektől lehet elkérni, az előbbi indok miatt :)

Serio (törölt) 2009.12.16. 15:54:09

Az mondjuk felmerült bennem, hogy téves tájékoztatás esetén mi a helyzet. Jelen esetben elég egyszerű a helyzet, mert ár ill. tartozék meglétéről volt szó, ezeket helyben lehet ellenőrizni.

Én pl. pár hónapja vásároltam biciklipumpát, és direkt azt kértem az eladótól, olyat mutasson, ami országúti keréknyomáshoz (6-8 bar!) is gond nélkül használható. Kiválasztottam egyet az olcsóbbak közül, és otthon kellett szembesüljek vele, hogy már 5,5 bar felett is kevés a teljes testsúlyom egy pumpányi levegő kerékbejuttatására.

Szerencsére a pumpáról kiderült, hogy rossz, és így becserélték, és levásároltam az árát egy drágább modell megvételével, de azért érdekel hogy mi lett volna, ha kiderül hogy a pumpa bizony teljesen jól működik, csak gyárilag 3-4 barra tervezték.

chipichape 2009.12.16. 16:08:55

@deuce: Szia, a 9 honap eliras volt, valojaban 90 nap (3 honap), a Costco-ban viszont egy ev. Nem rakjak ki sehova, illetve van, hogy akciosan arulnak ilyen visszavitt dolgokat (open box), de altalaban megy vissza a gyartohoz, aki felhasznalja garancialis cserekhez vagy refurbished-kent olcsobban arulja.

Mivel (majd) mindent Kinaban gyartanak, maga az aru, amit a bolban x szaz$-ert arulnak, nekik fillerekbe kerul (legyartatni), szoval a vesztesegeik minimalisak, viszont nyernek egy csomo uj vevot (a tetovazo, aki az internetrol vasarolna egyebkent, stb..)

chipichape 2009.12.16. 16:11:57

@deuce: de , a TV is ugyanaz mint a borszandal, csak ott nem 80Ft-bol lesz 2500Ft, hanem 15ezer-bol 250ezer.

Mind a Walmart, Costo, BestBuy, stb...(nagy lancok) visszaadjak a teljes vetelarak kp-ban vagy a kartyadra (3 honapon, illetve nehol egy even belul)

chipichape 2009.12.16. 16:22:58

@deuce: meglattam mashol olcsobban ugyben: errefele szinte minden lanc ugy arulja a cuccait, hogyha 2 heten, 30 napon, 3 honapon stb..(valtozo) belul meglatom mashol olcsobban akkor ok visszaadjak a kulonbseget (-10% nehol).

Most vettem valamit a Best Buy-ban, viccesen kerdeztem, hogy a boxing day (karacsony utani nagyon akcios arak egy-ket napig) akciok bele szamitanak e ebbe, mire az elado magatol ertetodoen mondta, hogy persze...

Kalokagathia 2009.12.16. 16:26:21

Nekem a Pannonnal volt kellemetlen élményem 2 éve.

Vettem egy LG 3g-s telefont, 2 éves mobil-internet hűségszerződéssel.

A telefonról aztán otthon kiderült, hogy nem hibás, viszont egy funkciót sem tud úgy, ahogyan a gyári leírás állítja: a telefonkönyv szinkronizálhatatlan, a netről 10 percenként ledob, lassú, gagyi minden szempontból.

Visszavittem másnap, mire az volt a válasz, hogy maximálisan megértenek, de nem veszik vissza, mivel erről nem ők tehetnek, hanem a gyártó (csak ha hibás, akkor kell visszavenniük - szerintük). Intézzem el a gyártóval.

Most nem részletezem, de természetesen, ha egy termék nem "hibás", csak egyszerűen funkcionálisan nem nyújtja azt, amit ígér, akkor igenis a kereskedő dolga ezt visszavenni, és nem a vásárló dolga, hogy a gyártóval vitázzon.

Mivel 10.000 forintba került, és így is 3-4 órát töltöttem az üggyel, egyszerűen nem érte meg tovább foglalkozni vele.

És hozzá kell tennem, hogy 1997 óta pannonos vagyok, amit megírtam az ügyfélkezelési csoportjuknak is, hátha hat rájuk, hogy törzstag vagyok. Nem hatotta meg őket....

KCB 2009.12.16. 16:38:50

@Pistolero: "Miért is kellene 3 napon belül visszavenni a terméket? Vásárlói felelősség! Ennyi erővel 2 naponta cserélgethetné az élete végéig"

Ez aztán baromira életszerű volt...

chipichape 2009.12.16. 16:39:29

@blackdogone: egy felreertest azert tisztaznek. Altalaban nem maga az uzletlanc az aki megengedheti/nem engedheti meg maganak a visszavetelt. A visszavett dolgokat ugyanis egybol kuldik vissza a gyartonak es vegult is a gyarto az aki visszaveszi...

A dolog valahogy ugy mukodik, hogy nagy lanc kozli a gyartoval, hogy o el tud adni x ezer (x millio) darabot a termekbol evente, de ezek a feltetelei. A gyartonak meg igy is megeri (lasd gyartas Kinaban, stb..),

Kulonben is errefele az a hozzaallas, hogy gyartsa a legjobbat a legolcsobban es akkor majd nem viszik vissza. Ha meg mas gyatja a tutit kevesebbert, akkor igy jart...

KCB 2009.12.16. 16:41:30

@stukov1: "Fogtam, bevittem a "T-Pontba", megkérdeztem, hogy az övék-e vagy az enyém. (2003-as cucc!) Azt mondták, az övék, erre mondom szar, felvették hibának, másnap hozott az emberük egy vadiújat és csere. Rendes volt tőlük"

Miért volt rendes tőlük, ha egyszer az övék? Biztos lehetsz benne hogy kifizettették veled belépési díjban, illetve havi bérleti díjban. (Max. nem látod a számlán)

KCB 2009.12.16. 16:51:00

Én is jártam így, ismerős elhozott valamit nekem de nagyobb kiszerelésben. Kérdeztem hogy visszaváltják-e készpénzre mivel nincs rá szükségem. Azt mondták nem, max levásárolhatom. Levásároltam, többet oda nem megyek. Illetve senkinek nem ajánlom a boltot. Tényleg megér ennyit a boltnak?
Szerintem ez Magyarországon a kereskedők korlátoltsága.
Inkább olyan üzletekbe járok ahol 1-2 hónapig vissza vásárolják a cuccot ha még nem használtam.

egy maréknyi dollár 2009.12.16. 17:16:46

@Kalokagathia: Ez az ún. "hibás teljesités", mikor a termék nem teljesiti a gyártó által adott garanciákat.Ez tényleg a gyártó sara, viszont a vevő elvárhatná a forgalmazótól/egyben szolgáltató is/, hogy segitségére legyen az ügyeben.
Ez viszont, úgy tűnik, a "túlzott elvárások" c. nem hivatalos kategóriába tartozik.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.16. 17:28:53

én hozzászoktam ahhoz, hogy bármit visszavihetek 7 napig, indoklás nélkül (IKEA országa). Aztán Pestre költöztem és a Mango-ban vettem egy szoknyát, amelyet hosszas tükör előtt való illegés és egy 'eznekemnemálljól' megállapítás után másnap visszavittem. Azt a fejet kellett volna látni, amit a csaj produkált :D döbbenten kérdezte, hogy hát... hát.... eh? Teljes system overload volt, villogtak a catastropfic errorok a szeme előtt. Becsületére mondva egy szóval se bunkózott, nem is oktatott ki, hanem felvilágosított, hogy max egy levásárolható utalvánnyal tudja megoldani a dolgot. Ebben ki is egyeztünk, és én megtanultam, hogy meggondolós visszavivés nincs.

Viszont pár évvel később az azért kicsapta a biztosítékot, hogy valamelyik elektrohiperben akartam venni hangfalszettet, és kiderült, hogy kipróbálni nem lehet (a kitett kirakatpéldányokat sem!), hanem találomra vegyek meg néhányat, majd amelyik nem tetszik, azokat vigyem vissza és adnak a pénzem helyett - utalványt :D

fatality666 2009.12.16. 17:54:16

Hát a budaörsi METRO-ban nem állnak a helyzet magaslatán. A vevőszolgálat időnként nagyon gyenge. Anno egy műszaki termékkel jártam 2 napig oda, mire nagynehezen el lett intézve a dolog, úgyhogy azóta megfogadtam, hogy oda műszaki termékért még csak véletlenül sem fogok bemennni. Ha műszaki terméket akar venni az ember ott a budakalászi Metro és ott korrektül kezelik a garanciális problémákat, de a Metro-k közül Debrecenben ment eddig minden a legtökéletesebben, ott korrekt, gyors, és barátságos a kiszolgálás.

A többi bevásárlóközpontban is meg lehet manapság elég hasonló áron venni a dolgokat, ed a vásálás után MINDIG meg kell nézni a blokkot, mer szinte minden esetben van 1-2 árúcikk, amit "véletlenül" eláraztak.
Egyébként érdemes még akár 5 Ft-ért is odamenni a vevőszolgálathoz, egyszer majdcsak rájönnek, hogy nem érdemes becsapni a vásárlókat, mert
a
vásárlót
megszerezni
elég
nagy
befektetés,
de
elveszteni
egy
pillanat
is
elég.

reakcios 2009.12.16. 17:54:58

@chipichape:
A gyártónak viszont szerződése van value resellerekkel, hogy a boltba visszavitt, majd tesztelt, újracsomagolt termékeket azok eladják (mint a TigerDirect, eCost, Overstockdealz, stb). A lánc így kerek, mindenki a pénzéhez jut, a vásárló pedig elégedett marad. Meglepő módon a vásárlók nagyon kis része él tartósan vissza a dologgal, pedig sokkal több bevándorló van, mint Mo.-n.

chipichape 2009.12.16. 19:09:53

@reakcios: pontosan...megjegyzem, azert ebben benne van az is, hogy itt masok a jovedelmi viszonyok, ezert pl. egy tv-vel stb..-vel a legtobben nem vacakolnak annyit, hogy hetente visszavigyek, az idejuk tobbet er nekik (ugye itt egy 1000 dollaros LED es ubercsodaert csak 2nap-2het kozott dolgoznak, otthon meg (plane mivel a duplajaba kerul) esetleg 2-3 honapot...

SirWaldemar 2009.12.16. 19:50:04

A Metro NEM HIPERMARKET, hanem nagykereskedelmi egység. Elvileg nem közvetlenül a fogyasztóknak értékesít,

Másrészt viszont múlt héten tőlünk szó nélkül visszavettek egy játékot, amit véletlenül a nagymama is megvett a gyerekeknek. Az árát levásárolhattuk, ez számunkra megfelelő volt. Ezúton is köszönjük a rugalmas ügyintézést.

METRO 2009.12.17. 12:41:46

Szily László eredeti írását szeretném kiegészíteni a kép teljessé tételéhez, az olvasók teljes körű tájékoztatása érdekében.

A cikkben szereplő eset háttere:

Cégünk, a METRO Kereskedelmi Kft. lehetőséget biztosított Philips Senseo kávéfőző gépek termékbemutatójára, melyet a gyártó cég saját személyzettel (hoszteszekkel) oldott meg.

A terméket áruházainkban 14990+Áfa/db áron értékesítjük, a gépek működtetéséhez szükséges kávépárnák többféle ízesítésben, íztől függően 583+Áfa/csomag illetve 599+Áfa/csomag áron kaphatóak.

Bár törvényileg nem vagyunk kötelezettek 3 napon belül nem hibás terméket visszavenni, ezt a kérdést mi rugalmasan kezeljünk, hiszen a Vevő az első elvet követjük.

Ezekben az esetekben a vásárló kipróbálhatja a terméket, azaz a vásárlás helyszínén mérlegelheti, hogy a termék rendelkezik e azokkal a tulajdonságokkal amiket elvár.

Sajnálatos, hogy ebben az esetben a termékbemutató cég által alkalmazott személyzet téves információkat adott a vásárlónak, mind a kávéfőző gép tartozékait, mind a kiegészítő termékek árait illetően.

(A termékekhez ajándékként járó termékek átadására általában kétféle gyakorlat létezik:

1. a hosztesz elkíséri a vásárlót a kasszához és a fizetéssel egy időben adja át a termékhez járó ingyenes kiegészítőket

2. a vevőbejáraton számla ellenében kerül átadásra az ajándékként járó kiegészítő)

Munkatársaink minden esetben készséggel állnak vásárlóink rendelkezésére, mind műszaki tanácsadás, mind árak tekintetében, amivel elkerülhetőek az ilyen jellegű félreértések.

ParaSoniC 2009.12.17. 13:49:12

@SirWaldemar:

A Metro Cash & Carry áruházlánc már jópár éve. Vagyis, ha bármilyen vállakozásod van, kiválthatsz kártyát és vásárolhatsz náluk. Se nem hipermarket, se nem nagyker.

És én itt le is zárnám a témát. Köszi Homár, köszönöm FÉBÉSZ, és Szily László!

hatesz 2009.12.17. 17:36:37

egy példa (Németországból):
Haverom vett egy kanapét 900euroért. Ahogy az szokott lenni, 3 hét múlva akcióba került a cucc, 700euro. (röhögtem rajta rendesen)
Persze az lett volna a legszebb, hogy odament volna és verte volna az asztalt, hogy 3 hete drágábban vette ugyanezt, de ilyen árgarancia ha jól tudom az USÁban van. Vagyis ilyenkor x hónapon belül ha lemegy a termék ára, akkor visszafizeti a kereskedö a különbözetet.
Na de a javaslatom a következö volt (hasonlóan a tejes példához korábban):
Bútorboltba be, a kanapét újfent megvesz az új áron, áru kitol, várni pár órát, majd kanapé visszatol és a régi blokkal (amin 900euro van) a vevöszolgálathoz, hogy 3 hete vettem, de mégse kell, mert kaptam egy másikat ajándékba. 3 héten belül simán visszafizették volna az árát, hisz nem tudhatják, hogy amit most a vevöszolgálatra betolt, az most az régi áron lett megvásárolva vagy az új akciós áron, Viszont a blokkon 900 van...
Persze amekkora szája volt, hogy bemegy és reklamál, ezt nem merte megcsinálni, pedig így visszaszerezhette volna legálisan a különbözetet. Ez gyakorlatilag az árgarancia itteni megoldása...

tapmancs 2009.12.17. 18:14:03

Fontos kiemelni - és szerintem Homárék is jó lenne ha jelölnék - hogy az ominózus 3 napos szabály még hibás termék esetén is csak CSERÉRE vonatkozik.

moli 2009.12.17. 21:56:21

@hatesz: pont ezert van az argarancia, hogy a vevonek ezt ne kelljen vegigcsinalnia, raadasul igy nem csereli ki a regit egy ujra.

v2peti 2010.01.08. 11:12:58

@kispestipeti:
Amerikában gyakori, hogy simán visszaveszik a terméket, csak úgy. Több magyartól is hallottam, hogy ezzel szeret visszaélni. Azaz kikölcsönöz egy fél éves kinntartózkodásra ingyen egy tévét...
süti beállítások módosítása