Tékozló Homár

Már le is járt az új KRESZ (frissítve)

2010.01.04. 13:52 | jackyll | komment

Félelem, reszketés és káosz az utakon! Magyar tudósoknak a világon elsőként sikerült élőben párhuzamos dimenziókat létrehozni, mégpedig közlekedésrendészetileg. Naiv abszurdisztáni lakos megfigyelése szerint az újévvel beüzemelt KRESZ-módosítások egy sajnálatos sajtóhuba következtében január 2.-a óta nem érvényesek:

Van ám nekünk szép új kresz-módosításunk, meg is jelent a közlönyben. A legvégén meg van egy 30. paragrafus (kép mellékelve).

UPDATE (jan.5): Imre szerint ennyire azért nem tragikus a helyzet:

Sajnos rosszul értelmezte a bejegyzés szerzője a jogszabályban foglaltakat, és így megtéveszti az olvasókat. Tehát összegezve: Nem lépett hatályon kívül a KRESZ. Ugyanis a módosítást egy Kormány rendelet, a 289/2009., hozta hatályba, és ezen kormány rendelet lépett hatályon kívül a kihirdetést követő nappal. Tehát az említett kormány rendelet illesztette be a módosításokat. A KRESZ hatályban van a módosításokkal együtt!!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keserű Imre (törölt) · http://jogiq.com 2010.01.04. 15:40:24

Hello!

Nem lépett hatályon kívül a KRESZ. Ugyanis a módosítást egy Kormány rendelet, a 289/2009, hozta hatályba, és ezen kormány rendelet lépett hatályon kívül a kihirdetést követő nappal. Tehát az említett kormány rendelet illesztette be a módosításokat.

Tehát a KRESZ hatályban van a módosításokkal együtt!!

Rosszindulatú Vászka 2010.01.04. 15:49:48

A sajtóhuba annak gyűjtőneve, már mióta nyomtatott sajtó van, mikor egy cikkben egy elcserélt betű tejjesen megváltoztassa az értelmét a mondatnak.

Pl. a sztálin nekrológja már nemtommejik lapban:

"Megrendelt gyásszal állunk ravatalod előtt"

A poén benne az, hogy nem mindég egyértelmű, véletlen-e.

Pl.: egy hazai publivcista: "ettől én mindig írva fakadok".

Zöld?

faqtya 2010.01.04. 15:59:28

@faqtya: megint próbálok valamit

Rosszindulatú Vászka 2010.01.04. 16:07:25

JA, még valami, a sajtóhuba, az ojan, mint a Leiter Jakab. De azt meg én nem mondom meg ki :)))

silent76 2010.01.04. 16:21:58

@faqtya: s.k. = saját kezűleg
At jelenti, hogy nem írta alá tollal, de tudomása van róla, tehát mégis olyan, mintha az eredeti aláírása ott lenne.

Egyébként meg Bajnai György Gordon a neve, hogy miért nem használja a Györgyöt is, azt nem tudom, nekem is mindig le kell írnom mind a két utónevemet hivatalos papírokon.

silent76 2010.01.04. 16:39:01

@Never shit the Grass: A helyesírási szabályzat is hatályos... kressz

light22 2010.01.04. 16:39:07

És azt a kormányrendeletet, ami életbe léptette a kresz módosításokat, azt mi a fasznak hatályon kívül helyezni? Attól mi történik, ha azt a kormányrendeletet nem helyezik hatályon kívül???

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2010.01.04. 16:44:58

őő én úgy tudom ami a Magar Közlönyben megjelenik az van érvényben. Tehát most az van h nincs KRESZ, ergó azt csinálsz amit akarsz. Én bepróbálkoznék a bíróságon ezzel ha most érnének gyorshajtáson vagy tilosban parkoláson, mivel amíg nincs módosítás addig én ennek ismeretében jóhiszeműen járok el ha nem tartok be egy szabályt sem.

gergo1000 2010.01.04. 16:46:32

ne erre a hülyeségre remélem sok jogász ugrik. Töletek, jogászoktól szeretnék segítséget kérni. A problémám a következő linken olvasható.
Előre is köszönöm:
nyomozasinditas.blog.hu/2010/01/04/aproblema

tasslehoff 2010.01.04. 16:46:38

@Rosszindulatú Vászka:
Nem. A sajtóhuba betűtévesztés, a leiterjakab félrefordítás.

silent76 2010.01.04. 16:49:38

@Nuunius: Te nem olvastad, hogy tök hőlyeség ez a poszt? ÉRVÉNYBEN VAN A KRESZ!!!!!!
A rendelet ami módosította, az nincs érvényben, mert a módosítás már megtörtént.

Rosszindulatú Vászka 2010.01.04. 16:49:50

@tasslehoff: jajmár te kis, nem úgy ojan, hanem mint gyűjtött jelenség te!

kk_kk 2010.01.04. 17:03:06

Csúnya nagy benézés. Küldjétek át az index jogászának, tetszeni fog neki, de dicséretet ne várjatok.

jabor 2010.01.04. 17:06:30

Értelmezve:érvényben van.Sajnos a zéró tolerancia szerint szó szerint kell betartani. Ekkor ki a hülye? ... Olvassátok el a mellékletben szereplő többi rendelet záró sorait is.Kevés van benne hibátlan.Hol volt a lektor? janbor

KZsuzsa · http://deepindata.com 2010.01.04. 17:34:59

jogiq.com/2010/01/04/a-kresz-modositas-hatalyos/

most bezzeg alszanak az updaten...
Vajon azért lehet majd perelni a homart, mert miatta szabalysértettek az emberek?

efi 2010.01.04. 18:08:55

@kossuthsch:
És miért pont egy napig van érvényben?
Miért nem 1 mp-ig, vagy 1 hétig.
Hülyeség ez így mindenképp.

Keserű Imre (törölt) · http://jogiq.com 2010.01.04. 18:09:12

Valaki update-elje a bejegyzést plz.!!

tasslehoff 2010.01.04. 18:15:05

@Rosszindulatú Vászka:
Bocs, néha túl komolyan veszem magam. Megjegyzem, várhatóan ez is lesz minden, amit ezévben biztonságban gyűjthetünk.
Mármint jelenséget.
Egyébként lehet, hogy naivság, de még nem jutott eszébe senkinek, hogy a törvények szövegét hétköznapi emberek nyelvére lefordítva is ki kellene adni?
Így talán létjogosultsága lenne annak a kitételnek, hogy a törvény nem tudása nem mentesít a felelősség alul, ugyanis könnyebb megismerni azt, amit értünk.

efi 2010.01.04. 18:22:44

@keseruimre:
Azt magyarázd meg, hogy mégis milyen baj történik akkor, ha ez a paragrafus nem kerül oda.
Azt már láttuk, hogy milyen, ha odakerül(t).
Ilyen hülyeséget: kiadok valamit, aztán másnap felejtsük is el, hogy kiadtam.

apogany 2010.01.04. 18:27:16

A három szóból: "Ez a rendelet", melyik nem világos, idióták?

Nem a KRESZ veszti hatályát, hanem a módosítás. Ellenkező esetben minden nap újra, ás újra, ugyanúgy módosulna a KRESZ.

Keserű Imre (törölt) · http://jogiq.com 2010.01.04. 18:27:43

@efi: Jogalkotási törvény alapján alkotják a törvényeket, stb. Szabály!

Nem hülyeség, hiszen a kormány rendelet elvégezte a feladatát, a módosító szöveget a kihirdetéssel beemelte a KRESZ szövegébe. Így már nincsen rá szükség, hatályon kívül helyeztette magát.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.04. 18:33:03

Amúgy meg a kresz egy tök fölösleges dolog, úgyse tartja be senki.

Vegaaa 2010.01.04. 19:54:38

nekem mind a posztról és mind a kommentek nagy részéröl az igaz magyar mentalitás jut eszembe. hozzanak bármilyen szabályt, a hülye magyar elsö gondolata nem az lesz hogy azt értelmezze, hanem hogy kapásból kikerülje. a jelenlegi kreszhelyzet nem annyira nyilvánvaló, ezért szociológiailag kurvajól modellezi a helyzetet.

figyelem (törölt) 2010.01.04. 20:14:29

@keseruimre: ez de jure, igaz.Mindenesetre olyan ez a jogszabály, mintha a Bárándy-klán legifjabb tagja írta volna..kb. neki terjed eddig a jogi szaktudása...azt meg végképp nem értem, hogy végezhetett el egy katolikus egyetemet a bosszú népének egyik tagja?

figyelem (törölt) 2010.01.04. 20:16:35

@Vegaaa: az még nem jutott eszedbe, hogy kissé túlszabályozott a KRESZ?

Ugyandehogy (törölt) 2010.01.04. 20:22:01

@light22: az történik, hogy ha lesz egy módosító rendelkezés, akkor két ellentétes jogszabály lesz érvényben.

efi 2010.01.04. 20:28:33

@Babette:
Miért lenne, majd ha megjelenik a következő, az majd hatályon kívül helyezi az előzőt, ha kell.
Ilyen egy jogász logikát, wazze! Ha a való életben valaki - igazgató, főnök, bárki - kiad egy rendelkezést vagy módosítást egy meglévő szabályhoz, biztos nem ír olyan hülyeséget a dátumhoz, hogy hatályos január 4, hatályon kívül január 5-től.

Ugyandehogy (törölt) 2010.01.04. 20:35:44

ez jobban tetszik:

„(3) Ha az „Egyirányú forgalmú út” jelzõtáblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítõ táblán (105/a. ábra)
autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg:
a) az úttesten kijelölt kerékpársávon, ennek hiányában az úttest jobb széléhez húzódva a kerékpáros,
____b) az autóbusz forgalmi sávon a menetrend szerint közlekedõ autóbusz,____
c) a kerékpáros által is igénybe vehetõ autóbusz forgalmi sávon – az autóbusz részére kijelölt közlekedési iránnyal
megegyezõen – a kerékpáros is
___a jelzõtáblán megjelölt iránnyal szemben közlekedhet._____”

Ugyandehogy (törölt) 2010.01.04. 20:37:02

@efi: azzal a megoldással nagyobb a hibalehetőség. itt egy kosszal lerendezi.:)

ubu1 2010.01.04. 20:41:06

Érdekes ez a Kossuthsch-féle gondolatsor. Amúgy logikus lenne önmagában, hogy a módosítás életbe lépése után a módosító utasítás hatályon kívül helyezi önmagát, és így egybeolvasztja az egészet, de én ezt gondolatilag nem tudtam levezetni.

Ugyanez a bug van az Állatvédelmi törvény végén is; ha valaki visszalapoz, láthatja.

Amúgy meg kresz azért van, hogy legyen mitől eltérni. :-) Tényleg kell valami abszolút referencia. Azért többé-kevésbé betartják az emberek, hiába írták sokan az ellenkezőjét. Én sem szoktam túl szabályosan vezetni, de tudom, hogy mikor lépem át a határokat, és rendszerint ez megfelelő óvatossággal párosul. Azért így mégis más, mint csak úgy nyomni a gázt a vakvilágba...

ubu1 2010.01.04. 20:45:33

Ja, úgy értettem, hogy a közlönyben olvashatókat nem bírom olyan kifacsartan értelmezni, mint Kossuthsch. De ettől persze lehet, hogy neki van igaza...

Viszont ha nincs, akkor most se kresszünk, se állatvédelmi törvényünk!? Száguldozás még csak hagyján, de Topler "macskagyilkos" Zoltán megint szabadon garázdálkodhat?

Trójai 2010.01.04. 20:46:04

Ebben az egész posztban a "sajnálatos sajtóhuba" az érdemleges. :)

Trójai 2010.01.04. 20:49:45

Na de látom ezt írták ám előttem többen is.
Amúgy még annyit fűznék hozzá, hogy nem véletlen nem lettem én jogász.

Ez a jogi nyelvezet, olyan mintha kifordítanák a mondatot, megcsavarnák, majd megcsavarva is kifordítanák. Ezek után így duplán kifordítva és megcsavarva lefordítanák kínaira, majd vissza magyarra, aztán az összes többi nyelvre szép sorban, egyikről a másikra, és végül megint lefordítják magyarra. Na így lett a magyar jogi nyelverezet.

Rosszindulatú Vászka 2010.01.04. 20:50:36

Monnyuk a mi falunkba nem érvényes a KRESZ, a sok tahó még büszke is rá én fosok éjszaka is meg reggel is az úton. Most a parasztbringások meg a rohangászó gyerkek az ok, de az elsőbbség itten úgy van, hogy aki hamarabb odaér.

Trójai 2010.01.04. 21:03:23

@Rosszindulatú Vászka:

Ez imígyen nagyon nem jól vala. Mármint a rohangászó gyermekek. Na de a többi sem nagyon, na de most ezt az elemet ragadnám ki így hirtelen.

Mégpedig azért nem jó, mivel ha éppen valaki elé rohangászik kifele hirtelen - vagy sötétben- a kisgyermek, és nem elég jó az autó féktávolsága, avagy a sofőr reflexei kicsinyt megkoptak már az űrhajóskiképzés óta, akkor egy életre nehezíti majd szögény becsületes embör lelkiismeretét egy emberi élet kioltása.

Még akkor is ha önhibáján kívül történik az ilyesmi, az önmarcangolás és a "biztos nem az én hibám volt é?" kérdések igencsak idegőrlőek.

Ha másért nem is, úttestre rohangászásért illene megpofozni életünk gyümölcsét.
Én egyszer csináltam ilyet kisgyermekként, -mármint úttestre rohangászást- de máig érzem a mogyorófavessző csípősségét a vádlimon.

Trójai 2010.01.04. 21:11:26

@Rosszindulatú Vászka:
Mondjuk ez a mogyorófavessző-divat úgyhiszem nem csak a mi falunkba' dívott.

De akármit csinált az ember kölke, az biztos hogy árgus figyelő szemek mindig mindenfele kísérték. Semminemű tevékenység nem maradhatott titokban, még a rossz ténykedések sem. Gondolok itten bárminemű olyan, szokásokba, avagy netán tízparancsolatba ütköző, megbotránkoztató dologra, amitől a falu nípe felhördült. Hát másnapra már az egész falunépe tudta.

A szégyen ugye tán még jobb nevelő is mint a verés.

Ezen logika szerint, ha a gyermeket imígyen kontroll alatt tartja az érte aggódó társadalom, mintegy szociális hálót képzeve, akkor felnőttkint sem kallódik majdan el. Legalábbis nem nagyon.

Mert elég csak elképzelnie a falu nípinek rosszaló pillantásait a hátán, na meg Mariska néni éles nyelvét a feje felett, amint ottan lebeg kardkint.

Kár, hogy már a falvak sem a régiek.

efi 2010.01.04. 21:23:23

Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy a Windows telepíti magát, majd letörli a telepítőlemezt. Ráadásul egy DVD-ROM-ról...
Figyelemre méltó még a dátum hiánya. Hatályba lép, amikor megjelenik...ja baeg, egyszer majd. Nem kéne ezt előre tunnyi tán, hogy mégis melyik nap? Aztán akkor esetleg beleírni.
Ha 10 év múlva vissza akarom keresni, meglelem valahol a 289/2009-et, aztán kezdhetek búvárkodni, hogy mégis kb melyik számban jelent meg, aztán megkeresni azt a számot, aztán bízni benne, hogy meg van a címlapja, mert az egész 12 oldalból önmagában pont az nem derül ki, hogy mikortól is van ez.
Hogy lehet így valamit kiadni??

Rosszindulatú Vászka 2010.01.04. 21:31:06

@Trójai: rosszul látod, mer a gyerek éjszaka nem pezseg, amúgy aránylag kiszámítható a részeg motoroshoz, meg a sárgamellény nélkül cikázó bicajoshoz képest és aránylag lassan mennek és naggyából megszokott utakon és időpontokban, ellembe a mellékuccákból ész nélkül döngető ittas ladások és ifások a szar gumijaikkal, na az a cselendzs.

Boo 2010.01.04. 22:02:14

@keseruimre: "Nem lépett hatályon kívül a KRESZ."

Huh... és még blogol is róla. Szép mondat..Gratula!

A rendelet meg így jó ahogy van, ha jól emlékszem ezt hívják technikai deregulációnak.

ComPityu 2010.01.04. 22:11:43

Olvasva a hozzászólásokat, nem értek egyet s mást !

Mi a jó isten haragjáért kell ilyen állati komplikált KRESZ ? Az USA-ban olyan egyszerű ez az egész mint a pofon.
Mégis közlekednek,,. Hogy lehet , ez amior ott már akkor is több autó volt ,amikor itt azt sem tudtuk hogy mi az az autó !!

Vagy ,,

Pl: A törvény nem tudása , tétel!

Hogy tartsam be ha ,nemhogy nem tudom, de ha akarom tudni is képtelen vagyok értelmezni ! A törvények csak a nyakatekerten fogalmazni képes kockafejeknek szól ? Megint csak az derült ki számomra , hogy hozzá nem értő embereket ültetnek a csókos helyekre, magas ívben tojnak a következményekre. Úgysem kell felelniük a hibákért. Ellentétben velünk "normális" emberekkel. Mert ugye rajtunk elverik a port akkor is ha nem tudjuk miért !!!" A nem tudás nem mentesít !!! "

A dolog rém egyszerű lenne , ha akarat társulna hozzá. Nyolcadik osztályos gyerekek elé rakni minden ilyen baromságot , és ha ők nem értik . Mehet a kukába.

Legyen az törvény , rendelet, reklám ,stb.

Trójai 2010.01.04. 22:13:10

@Rosszindulatú Vászka:

Ezért írtam azt, hogy "hirtelen, VAGY sötétben". :)
És vétózom a sötétben nem mászkálást is, merugye sötétben is mászkálnak a gyerekek. Hány éves kor alatt is gyerek a gyerek? 14?, vagy hogy.
Nohát. :)
Azért nem irigyellek a sok cselendzsért. :)

figyelem (törölt) 2010.01.04. 22:13:28

@ComPityu: teljesen egyetértünk, gyakorlatilag ezt mondtam én is:)

ComPityu 2010.01.04. 22:14:17

@Boo: Magyarul nem lehetne ????

Hogy én , akinek be kell tartani ,értsem ???

Rosszindulatú Vászka 2010.01.04. 22:14:34

@ComPityu: mit nem értesz? Aazért jártál KRESZ tanfojásra és azért kellet alkalmassági vizsgát tenned belőle, hogy bizonyícsd, hogy tudod.
És a jenki példa sántít, mert sokkal jobb és szélesebb és ésszel csinált útjuk van, nem a mijeinkhez hasonló, amik a szekérdűlőkből lettek.

ComPityu 2010.01.04. 22:24:54

Egyre erősebb bennem az az érzés , hogy egy célja van az összes ingyenélőnek odafent !

Nekünk kuss, épp csak éhen ne dögöljünk.
Nem jár normális kocsi , lakás. esetleg ház ! Kidolgozhatod a beled , mert neked az jár csak !

Egyesek meg egyenlőbbek és bármit megtehetnek, következmények nélkül.
Lásd a 2010-es Gépjármű adó. Miszerint ha van egy kicsit vagányabb 15-20 éves kocsid , akár 6-k is lehet az éves kötelezettség !!!!!! Amit már nem tudok nyomdafestéket is tűrő szavakkal kometntálni.

Boo 2010.01.04. 22:28:45

@ComPityu: nem tudom pontosan mire gondolsz. Én a posztról mondtam véleményt, nem a KRESZ-ről. Ha a deregulációt nem érted, akkor guglizzál, ha utóbbira gondoltál, akkor bizony az úgy sz@r, ahogy van.

ComPityu 2010.01.04. 22:30:15

@Rosszindulatú Vászka: Én pár alkalomal megfordultam odaát !!! Olyan sötétek mint a fekete föld !!!
És nem hinném h összefüggés van , az utak minősége , és a szabályrendszer átgondolatlan, kusza ,körmönfont megalkotása közt.

Egy kisvárosban mint Dunaújváros , összesen csak egy STOP tábla van !!!!!!!
A többi is csak mutatóban.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.04. 22:33:35

@efi: ha ez segítség, mentsd le:
web.t-online.hu/sala1967/aa/kresz_2010.xps

kiemelten ajánlom figyelmedbe az utolsó oldalon a 30-as §-t ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.04. 22:35:14

@ComPityu: lehetne, de akkor hogy büntessenek a bumburnyákok? tessékszíveslenni nem érteni, ezért kicsit szabványtalankodni és fizetni a Nagy Közösbe! ;)

ComPityu 2010.01.04. 22:40:12

Na @salapapa: Na nem ,, mert az nem közös hanem az egyenlőbeké !

És nekik kellene mi jólétünkért megszakadni mint a véreshurka. De sajna fordítva működik jelenleg.

Pedig a "Miniszter" latinul is szolgát jelent !!!!

Most akkor ki szolgál kit ????

Rosszindulatú Vászka 2010.01.04. 22:48:50

@ComPityu: alapvetően nűlunk sem a kresz a baj, hanem a közlekedési mo9rál. Sztem.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.04. 23:10:50

@ComPityu: ez azóta jelent problémát, mióta megszavazták a különféle jogokat a népnek. míg diktatura volt, csak böfögött a nép, de mindenki eljutott nyaralni. ha nagyon sokat dolgozott, egyre feljebb jutott a szamárlétrán az ember.
ma jogod van mindenhez. visszaugatni a főnöknek, a zsarunak...
...és tűrni, hogy a rabszolga kiraboljon. ejjejjj Kunta Kinte...

klasszak a kínai szabályok... be kellene vezetni újra. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.04. 23:20:37

@Rosszindulatú Vászka: így van! csak én az autós szemszögéből látom.
amíg a Büdös Talpas szétnézés nélkül lép le és okoz ezzel többautós-csattanásos balesetet egy kereszteződésben (pl 4hete békásmegyeren) majd halad tova mintha misem történt volna?
vagy ma szintén békáson 13év körüli kisköcsög miatt majdnem frontális csatt egy suzuki és egy volvó közt, mert kisgizda leszarja a 10 méterre sem lévő zebrát, nem érdekli az aluljáró, neki az úttesten kell átmennie? én gyalog voltam, elkaptam. nem ütöttem meg, csak a riadt pofájába ordítottam, hogy "nézd már meg kisbuzi mit csinálsz! meg akarod ölni azt a nőt?". mert az ugye kétségtelen, ha a volvós nem rántja el a kormányt és megy a padkára, akkor a csaj a suzukiban nem éli túl... pedig csak kikerült egy talpasnövendéket...

szóval morál ide, morál oda, én biz' nem vagyok hajlandó egyik autós társamat sem veszélyeztetni. könyebb megállnia egy 60kilós embernek, mint megállítani akár a legkönyebb 600kilós kisautót. hozzáteszem, a 600kilósból nagyon kevés van, többnyire 1T körül vannak a személyjárgányok, +/-2-400 kiló.

Rosszindulatú Vászka 2010.01.04. 23:57:58

@salapapa: ezér utálok Pesten vezetni, eddig bárhol is drájvoltam, sehol senem volt ojan stresszes.

figyelem (törölt) 2010.01.05. 00:01:44

@salapapa: nem is hiszed, hogy mennyire igazad van:)Itt a XII.kerületben a kerületi rendőrkapitány is elmondta a helyi tv-ben, hogy a gyalogosok nagyon "elkanászodtak"..és majd büntetni fogják őket/no, persze ezt nem hiszem el, mert abból nincs se bevétel, se "zsebpénz"/..

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.05. 00:14:51

@Rosszindulatú Vászka: laktam közel 2 évet debrecenben... nem bírtam azt a nyugit, lábrázásom volt tőle! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.05. 00:25:34

@figyelem: tudod, bár ne lenne igazam! :S
de amíg a gyalogos nem fogja fel, hogy a saját érdekében nézzen is körül mielőtt lelép az úttestre, lesz pár akinek a fejfáján az "elsőbbsége lehetett volna a zebrán!" felirat fog díszelegni, illetve esténként szép díszkivilágítások lesznek úton-útfélen.
egyszer, majd' 20 éve még wartburgom volt és az Árpád úton (újpest, 3-3 sáv, forgalmas) akart átslisszolni egy öltönyös. én kinéztem balra (csak jobbra kanyarodhattam az ótépé melletti kis utcából, így arra minek?) majd a kiérkezésnél valami koppant az üvegemen.
olyan maflást tekertem le a meglepett úriembernek amikor feltette a kérdést hogy mégis mit képzelek, hogy azóta is ott bambul szerintem. méghogy én? kijövök az egyirányúból, ráhajtanék a többsávosra (zebra nuku, csak aluljáró van!) és összekarcolják a wartyogóm elejét?
szerintem azóta körülnéz a főd barma...

nekem szerencsém volt, nem gázoltam halálra. neki akkor már töknyóc ha megmurdel, de mi van a családjával akiket itthagy és mi van az én lelkiismeretemmel? szar lehet egy életen át egy retinára égett trancsírral élni...

salamong 2010.01.05. 01:18:39

@faqtya:

s.k. = saját kezűleg

én meg úgy tudom, úgy kell használni a nevét, ahogy a születési anyakönyvi kivonatában szerepel.

Mikor az esküt tette, úgy emlékszem én is, hogy úgy mondta, Bajnai György Gordon. Aztán hogy ez szerepel-e a szül. akvi. kiv.-ban azt már nem tudom. ...

Harlequin 2010.01.05. 07:39:40

Semmi hiba nincs ebben, mindenkinek sün aki ezen fennakadt.

Hargita 2010.01.05. 08:14:20

Na, többek között az ilyen posztok miatt is pártolnám, ha középiskolában bevezetnék az alapvető jogi ismeretek oktatását...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.05. 08:35:04

@Hargita: elég lenne az is, ha csak a magyar tanarak megtanítanák a mondatokat értelmezni azoknak, akik kellemetlen seggviszketést kapnak ha a fejüket kell használni.
van aki csak poénból, de sajna a többség valóban szövegértelmezési képtelenségben szenved.
viszon bódog-bódogtalannak megvan az éretségije... "csak görbül" és az már jó is. :S

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.01.05. 08:39:30

Egy update-et tényleg megérne, mielőtt egy csomóan tényleg elhiszik, hogy a módosítás csak 1-én volt érvényes.

Tessék megszokni a fogalmat, installer-rendelet!

Lásd: @Bit Rot:

Kiváló hasonlat.

Keserű Imre (törölt) · http://jogiq.com 2010.01.05. 09:29:29

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Igen-igen, nagyon megérne. Tegnap írtam ezzel kapcsolatban Uj Péternek is és a blog.hu-nak, de semmi reakció.

Hátha, hátha...

birdito 2010.01.05. 09:44:56

s.k. = saját KRESZ

Na de mi az a Zrt?

Sallina 2010.01.05. 10:12:31

Kedves Szerkesztőség!
Azért lehetne frissíteni a posztot, hogy az emberek ne vonjanak le téves következtetéseket.
Mert tényleg bulisan hangzik, de nem sajtóhuba.
Szerintem...

euAgWzgmmtq7K 2010.01.05. 11:00:25

írták már, hogy ez egy módosító rendelkezés, olyan mint egy installer program, és átírja a KRESZ-t és utána kivonja magát a hatályból?

első

caligne 2010.01.05. 11:05:54

Az s.k. az sajt(ó)kukac, vagy sünkapitány?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.01.05. 11:19:37

@Sallina: Esetleg írjunk egy homár-postot, hogy az egyik, (ha nem a) legnagyobb fogyasztóvédő blog tévesen informálja népes olvasótáborát, ki tudja milyen, de mindenképpen aljas indokból azt a látszatot kelti, hogy a kresz-módosítások nem is érvényesek?

Sallina 2010.01.05. 11:25:07

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nem rossz ötlet, de hidd el csak a jóindulat vezérel. Sajnos ismerek olyanokat, akik ezeket a dolgokat komolyan veszik :D

caligne 2010.01.05. 12:07:32

"...a módosítást egy Kormány rendelet, a 289/2009., hozta hatályba, és ezen kormány rendelet lépett hatályon kívül a kihirdetést követő nappal."

MINEK??? Minek lép hatályon kívül?

KZsuzsa · http://deepindata.com 2010.01.05. 13:03:53

calinge:
azért, mert csak addig kell hatályban lennie, amíg megtörténik a módosítás.
egy program telepítése után te sem futtatod többet az install.exe-t, hanem "hatályon kívül" helyezed. (felhasználva az előttem szólók jó hasonlatát, miszerint ez a rendelet olyan, mint egy installer (bár ez inkább csak patch-ot install ugye :) ))

egyébként meg olvasd el a korábbi kommenteket

figyelem (törölt) 2010.01.05. 21:41:05

@salapapa: hát..ehhez nehéz mit hozzátenni.Még ha akarnék, akkor sem tudnék vitatkozni veled:)Azért, hogy vmi poén is legyen, megtörtént eset:apám a 80-as években taxival ment valahova.Egyszercsak lazán lelépett a taxi elé 1 nő, a taxis kis hijján elütötte.Majd kiszólt:-Aranyanyám legközelelebb inkább alám ess, azért max. a feleségem szól, de ha elütlek, akkor lesittelnek

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.06. 06:59:41

@figyelem: :DDD jófej taxis.
juteszembe, szintén '80as évek, annak is az eleje. Apám ős CB-s (ma sokan asse tuggyák mi az) és telepítettem egy külső hangszórót az akkori nagypószkink motorterébe, hogy a rallykon (sportbíró az egész család :)) jól halljuk a forgalmat.
lényeg, hogy mentünk le debrecenbe anyám szüleihez. 4-es út, vaksötét. Apám majd' elüt egy kacsázó, enyhén illuminált bringást, aki csak úgy ott termett. nem volt 2mp ami történt:
Apu CB-t PA-ra kapcsol és belehuhog a mikrofonba:
"koporsóra telik, lámpára nem?"
vihogtunk debrecenig. :)

figyelem (törölt) 2010.01.06. 14:12:37

@salapapa: ez, nagyon jó!:DDD
No, mégegy, ez velem történt pár éve:a Vörösvári ill. a Pacsirtamezö/?/útról, akartak jónéhányan felhajtani az Árpád-hídra..ám 2 autos összeveszett, értsd.csak verbálisan.Kb. 5 perce állt miattuk a forgalom, dudaszó, stb. én 5 perc után meguntam, kiszálltam/nem vagyok egy kis darab, így nem tartottam tölük/..és akkor az egyik éppen leköcsögözte a másikat.Erre én:-honnét tudod, hogy köcsög, tegnap vele voltál?A pali ledöbbent, a másik fickó röhögött, majd végre elindultak:))

efhábé 2010.01.06. 14:43:48

@ComPityu: Már hogy a zusában? Egy darab STOP-tábla? Hát ez nagyon, de nagyon nem igaz, ugyanis ott nem létezik a jobbkéz-szabály, az egyenrangú kereszteződések viszont igen. A problémát úgy hidalják át, hogy egyenrangú kereszteződésben mind a 4 sarokra kitesznek egy-egy STOP-táblát, aztán az megy elsőnek, aki hamarabb ért oda.

figyelem (törölt) 2010.01.06. 15:06:18

@efhábé: nem akarok ezen viccelödni, de, ha ebből esetleg vmi gikszer lesz, hogy döntik el, hogy ki volt ott elöbb?:)

efhábé 2010.01.06. 20:23:04

@figyelem: Miért, nálunk hogy döntik el, ha mind a 4 irányból érkezik egy kocsi?

figyelem (törölt) 2010.01.07. 03:26:06

@efhábé: nem tudom,ebben az esetben, azért kérdezem:)pl. 2 autó van, az egyik ezt mondja , a másik azt-baleset esetén..akkor?:)

figyelem (törölt) 2010.01.07. 03:28:43

@efhábé: ja és a helyszinelés-mint tudjuk-semmit nem ér-lásd Tatárszentgyörgy...

ComPityu 2010.01.07. 21:13:52

@efhábé: Ja tulajdonképp igazad lehetne, de én ezt ott láttam !!!

Florida , Gaineswille.

A város legvégén ,a föútra becsatlakozó alsóbbrendű utat biztositják vele.

És nézz jól körül odaát , az utak minöségének ,és a jérmüvezetöi vizsgénak, meg a közlekedési morálnak ,stb köze nincs a Magyar Valósághoz. Ugyebár , sikeres vizsga után 1-2 órán belül kezedbe van a jogsi !!!
nem 150-200 ezerért , hanem max 2-300 Dolcsiért. Müszaki vizsga , mint olyan gyakorlatilag talán csak pár államban létezik.
Átiratási illeték kabátgombokért. ha jól emléxem FL-államben 50 dolcsi.
Sorolhatnám még de csak a sárga irigység esz meg benünket.

És megint oda tudok csak kilyukadni ,,

HOL A LÉ AMIT A TÖRVÉNY ELŐTT EGYNLÖBEK , UTASITÁSA SZERINT BEFIZETTÜNK ????

upci 2010.01.09. 09:05:50

150-200ból épphogy megússza a magyar delikvens, épp tegnapelőtt tettem második forgalmi vizsgámat sikeresen, idén háromszorosa lett a vizsgadíj is.. ezért már megéri buktatni legalább egyszer, hadd tömjék meg még jobban azt a bizonyos zsebet...

maximum grimbus 2010.01.14. 12:54:12

@Never shit the Grass: Nem baj, a hátsód mindig jó nézni :)
süti beállítások módosítása