Tékozló Homár

Európai bánásmód a Cinema City Arénában

2010.01.27. 09:59 | ge | 184 komment

Szükségünk van a boldog ügyfél történetekre, erre meg pláne, az utóbbi időkben rendesen kaptak a mozik a pofájukba. És ha jogosan is, a lenti sztoriból mégiscsak az derül ki, hogy mindenhol dolgozhatnak korrekt és önzetlen alkalmazottak, akik egy szó nélkül segítenek annak, aki rászorul.

Nem vagyok az a beírós típus, de annyi rosszat írtak már az Aréna Pláza mozijáról, hogy gondoltam adom ezt a BoldogÜgyfél történetet is, hogy küldjenek csak el a jóbüdösbe a kommentelők, miszerint sikertelen vagyok és bérenc... :)

Tegnap este héttől mentünk Avatar-nézőbe, Imax terembe, egy hónapja vásárolt jeggyel; a barátommal voltam, aki régi gerincsérülés következtében egy bottal jár (picit nehezebb mozgást kell azért elképzelni, mint House dokinál).

Előadás előtt kb. félórával volt, bejutottunk a jegyelvevős kapun, és leültünk a felső váróba, mikor egy fiatalember odajött, és nagyon kedvesen azt mondta, hogy a kolleganője szívesen elvezetne bennünket a terembe, egy könnyebbített útvonalon. Mentünk, kolleganő is nagyon kedves volt, bevitt az ellenkező oldalon található bejáraton a színfalak mögé, át egy álló liften és egy pici folyosón, és már ott is voltunk a terem kijáratánál: befele ugye a terem alján kell menni, film végén kijönni a terem felső részén lehet, ide vitt minket - ami elég nagy segítség volt, mert a helyiség magassága miatt elég nehéz lett volna felmászni a megfelelő sorhoz.

Bent akkor takarítottak, és amíg pár percig várakoztunk, megjelent egy kerekesszékes hölgy meg a kísérője is, úgyhogy nem csak mi voltunk kivételezettek. Mikor végeztek, azonnal bemehettünk, még a tömeg előtt - ami szintén jó dolog, mert beözönlésnél aki lassabban halad, és esetleg a korlátba kapaszkodik, annak mindenki toporogva szuszog a tarkójába, továbbá botra támaszkodva nem olyan könnyű haladni a teli sorok között se.

Nahszóval lelépcsőztünk kettőt, beültünk a helyünkre, megnéztük a filmet (nem volt rossz, de a SW azért sokkal jobb), elégedettek voltunk. Köszönjük szépen, nekünk nagyon is Európa-feeling volt az Arénás kiruccanás!

Üdv,
Erika
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fiatka 2010.01.27. 10:03:27

Akkor csak második.....
Na ez igen .....Aréna

Eric_Cartman 2010.01.27. 10:11:04

Akkor a posztoló kívánsága szerint:
A posztoló sikertelen és/vagy bérenc.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 10:12:22

Az milyen már az az "Európa-feeling"?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.01.27. 10:20:35

Azért kipróbálnám a fenti sztori botnélküli verzióját is...

akikaztmondjákni 2010.01.27. 10:22:11

Hát...Kedves Erika:)
Mennyit fizettek Neked azért, h ezt írd?:P
Vagy aszonták, h ez benne van a supervisoros fizudban?:)

AlexWolf 2010.01.27. 10:23:49

Bazme', mikor vette meg az ALDI az Aréna mozit?

Énbagoly 2010.01.27. 10:24:23

Ha így volt, akkor jó volt. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 10:27:22

@AlexWolf:
Úgy hallottam, a múlt héten.
Bár ezt nem erősítették meg.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 10:30:00

Mijaza SW?:O
És jó film az Avatar!

Én ezt akkor se hiszem el!
Hihhhhetetlen!

akos147 2010.01.27. 10:30:48

@Sün‼: az olyan, amikor buli van nálatok az erdőben és a nagy barna medve találkozik a boával. szótár: (EU=medve, boa=magyar polgár)

akos147 2010.01.27. 10:32:35

@akikaztmondjákni: én akkor röhögtem nagyot, amikor DRÁMA kategóriában nyert arany gömböt a film. szórakoztató alkotás, de a kvalitásai messze esnek mindenféle nívódíjtól, nem kellene minden elismerést lejáratni...

akos147 2010.01.27. 10:34:30

próbálom elképzelni, mi történik majd, amikor a dr. House moziváltozatának díszbemutatója eljövend és megindul a tülekedés...

igazságos 2010.01.27. 10:36:33

@akikaztmondjákni: Úgy van. Ez egy fizetős hirdetés?

@AlexWolf: De az ALDI mozi előbb még jön a TESCO -s mozi, ha már filmgyártásra adták a fejüket.

Amúgy meg a mozgássérülteket, stb... általában előre veszik. Nem értem, mi ebben az újdonság.

Akkor lenne ütős a poszt, ha a posztolónak semmi baja sem lenne.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 10:37:28

@akikaztmondjákni:
Az Avatar?
Jóóóó film?
Hehe.
Sőőőőt!
Muhehe.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 10:40:45

@igazságos: Cajmá!:)Nem gonoszkodhatok kicsit?:)

akos147 2010.01.27. 10:42:09

@akikaztmondjákni: én minden kékbőrű elestét megkönnyeztem, főleg a főnök hasából kiálló csonk hatott meg

akikaztmondjákni 2010.01.27. 10:42:35

@Sün‼: Mosmé'??:)Nekem nagyon tetszett.:P

De mijaza SW?

akikaztmondjákni 2010.01.27. 10:43:59

@akos147: Erre nem emlékszem:D
Az durva beszólás volt, amikor azt mondta az a főgonosz, h: Gázt nekik!:S

akos147 2010.01.27. 10:45:01

@akikaztmondjákni: Star Wars. nekem is tetszett, de ettől még nem lesz nívós

anarch 2010.01.27. 10:47:01

SW? Software, a HW ellentéte, mer abba nem lehet belerúgni.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 10:47:15

@akos147: Jaaaaaaa!Akkor azért nem vágtam...:S Én azt nem birom.
Mondjuk, ha azt nézzük, h felülmulta a Titanic nézettségét...Nemtom melyik a jobb:)

Ficak 2010.01.27. 10:49:33

Yeeeeesssssssssssssssss

akos147 2010.01.27. 10:52:37

már várom a májusi Metallica koncert BÜ posztjait, ahol minden tolókocsist előre engedtek, a kísérőjét pedig még ingyen ráadásul. a haverokkal már gyűjtjük a kocsikat...

akikaztmondjákni 2010.01.27. 10:54:04

@Sün‼: Jó, hát nem ez életem filmje.
Monthyékat nem lehet überelni:)
Nők vannak köztetek?:):Love Actually!:)Jaj de szeretem:)
És a 300?Most erre felelj.Én azt is birom.
Meg Tarantino bácsi filmjeit:)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 10:54:34

nem kellene az avatart a star wars-hoz hasonlítani. a sw a maga idejében egy jó mese volt, az avatar pillanatnyilag a legjobb.
még mielőtt idejönnének a fórumtrollok pocahontasozni meg fikázni, üzenem nekik hogy köszi nem kell, láttuk már eleget hogy milyen cifrán tudják kifejteni a véleményüket. foglalják el magukat vmi mással, néha kimehetnének levegőzni kommentelés helyett.

AlexWolf 2010.01.27. 10:59:40

@akos147: Ott leszek az első sorban :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 11:00:01

amúgy ha szicíliában meg akar erőszakolni néhány kis maffiózó palánta, az is európai bánásmód. annyi balhé van mostanában a zarénában, amióta felkapott lett a zimax, hogy muszáj néha kinyalniuk pár bloggernek a seggét.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 11:01:31

@AlexWolf: Hu, akkor kemény csávó vagy:)
Én nem mernék:)A zuram lehet...

( Most látom, tegnap volt a Pecsaban egy másik jó zenekar...)

Layosh 2010.01.27. 11:12:37

Én rájöttem, hogy miért van ennyi panasz az Aréna mozira. Azért, mert kurva nagy és nagyon sokan járnak oda. Szerintem egy színvonalas mozi.

Kandras 2010.01.27. 11:12:39

Azt hiszem csináltatok egy "én már akkor nem tartottam sokra az avatart, amikor még nem vált divattá a fikázása" pólót mert bár eleinte igen kirívó voltam a véleményemmel most már szürke tömegember lettem.
Sőt, tudjátok mit, nekem mégis inkább tetszik az avatar, szerintem az évtized mozija!

misko 2010.01.27. 11:13:49

Menj a jóbüdösbe!

Uffos 2010.01.27. 11:14:41

@igazságos: Amúgy meg a mozgássérülteket, stb... általában előre veszik. Nem értem, mi ebben az újdonság.

Apropó House... ülj be egy hétre egy kerekesszékbe, utána legyen ekkora a pofád...
Valóban kurvára kivételezettek a mozgáskorlátozottak... mégis hol a faszba élsz te?! Mert ha esetleg Budapesten, akkor kezdetnek menj már pár megállót a metróval, légyszi...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.27. 11:19:48

@Uffos: ... vagy keljen át egy nagyobb sugárúton, ahol van aluljáró...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 11:21:44

@Uffos: az mon djuk elég xar hogy a parkolóházban minden hely foglalt, kivéve a két tucatni kerekesszékes helyet, mert oda tilos beparkolni. nincs is annyi autót vezető mozgássérült a világon, mint ahány parkolóhelyet lefoglalnak neki. mondjuk abban igazad van, hogy manapság nem nagyon gondolnak a tolókocsisokra, amikor bármnit építenek vagy felújítanak. nálunk ezen a téren abszolót nincs európa fíling. a bajnai kormány persze minden este reklámozza a tv-ben, hogy a "fejlesztések támogatója az európai unió", és bemutatják ahogy mucsaröcsögére építettek egy baromi fejlett tolókocsis rámpát az önkormányzat bejáratára (ami nyilván 20%-os dőlésszögű, hogy a büdös életben ne tudjon rajta felgurulni egy totálisan rokkant emberke)

LouiS 2010.01.27. 11:24:26

Egészen értelmes lenne a homár, ha végre egyszer azt mondanák, hogy a 99%-ban irreleváns első, második, Pocsay család és társai hozzászólók örök életre szóló bant nyernének. szerintem.

Kandras 2010.01.27. 11:24:54

@Don Bandi: Erről is a Bajnai tehet, ez az, már megijedtem, hogy nem, de mégis! A múltkor láttam is itt este a sötétben szabotálni a rámpaépítést!

Uffos 2010.01.27. 11:32:02

@Don Bandi: az mon djuk elég xar hogy a parkolóházban minden hely foglalt, kivéve a két tucatni kerekesszékes helyet, mert oda tilos beparkolni.

Elég sok helyen jártam már, de még olyat soha (beleértve a Karácsony előtti napokat a bevásárlóközpontokban) nem láttam, hogy egy parkolóház minden emeletén teljesen teltház lenne. De ha lenne ilyen, akkor meg olyan nincs, hogy két utcányi sétára ne találnál egy helyet.
Egy mozgássérültnek az a választóvonal, hogy elintézheti-e a dolgát, vagy menjen haza a picsába - neked öt perc, legfeljebb lefogy egy kicsit a segged, ééés van időd elgondolkozni azon, hogy mekkora ökörségeket beszélsz. Úgyhogy inkább nem szakad meg a szívem érted, amiért rinya van a fölöslegesen szabadon hagyott helyekért, jó...?

AlexWolf 2010.01.27. 11:42:29

@Don Bandi: Hahó a mozgássérült parkoló nem = kerekesszékes parkolóval! Apámnak 5 éve eltörött a térde munkahelyi balesetben, 4 műtéttel is csak úgy tudták helyrehozni, hogy bottal tud közlekedni és a törött lába kb 2 centivel rövidebb mint a másik, ja és folyamatosan fáj neki. Szóval nem kerekesszékeseknek vannak csak fenntartva azok a helyek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 11:47:14

Még mindig nem jöttem rá, mi az az "Európa-feeling".
Ez rettenetesen nyomaszt.

AlexWolf 2010.01.27. 11:47:45

@Sün‼: Európa-fíling! Így már érted?

elwood 2010.01.27. 11:47:54

@LouiS: és mit tegyünk a nem releváns bejegyzéseket fikázó nem releváns bejegyzőkkel.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.01.27. 11:48:12

Álló lifttel hogy leet közlekedni???

XSB 2010.01.27. 11:49:45

@Kandras: én a hozzászólásaim mellé kérném az avatart. Egyébként meg leszarom. Nem láttam, nem is fogom, nekem jó ez így.

A poszt toló meg bérenc, és sikertelen. Sikeres ember Avatart csak őstermelőnél néz, esetleg Aldiban.

elwood 2010.01.27. 11:51:30

a korlátba mindenkinek érdemes kapaszkodni nehogy a beözönlő bárczi ovisok elsodorják

penelop 2010.01.27. 11:53:16

@Sün‼:ne reménykedj,SOSE tudod meg. Amúgy szeva

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 11:53:37

@AlexWolf:
Na de milyen az?
Át szeretném érezni a post toló élményét.
Így viszont nem tudok azonosulni vele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 11:54:53

@akos147:

annak azert nezz utana, mit jelent az a fogalom
"drama"

azse baj ha tudod a koznep mire hasznalja magyar es mire mas , mondjuk angol nyelvteruleten

penelop 2010.01.27. 11:54:58

@Sün‼: Ne reménykedj, SOSE tudod meg. Szeva

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 11:56:05

@penelop:
Szeva nyulambulam!
Elkeserítesz.
Hát nekem is kijár egy kis ilyen izé.
Fííííling.

igazságos 2010.01.27. 11:56:29

@Uffos: Képzeld, a repülőtéren, a kórházakban, mindenhol először a mozgássérültek mennek be.

Hozzáteszem, nekem nincs semmi bajom velük, az sem baj, ha előre veszik őket.

Ez természetes. Ma már a legtöbb épület úgy van megcsinálva, hogy kerekesszékesek is bemehessenek rajta.
Nem úgy, mint 10 évvel ezelőtt.

Úgyhogy nem kell ezzel az európai filinggel jönni, mert ez ma már nálunk sem annyira nagy dolog.

penelop 2010.01.27. 11:56:39

@Sün‼: többször nem küldöm

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 11:59:21

@Sün‼:
kerdezz meg pl ehy lotharingiai sunt
/tisztabbb az erdo, selymesebb a patakviz es a faszallitok nem IFA-val jarnak/

penelop 2010.01.27. 12:02:13

@Sün‼: vagy vackold be magad a vackodba, és teremtsd meg magadnadnak

penelop 2010.01.27. 12:03:47

Hol A Pepin, az ő napi menüjétől félig jól laktam

akikaztmondjákni 2010.01.27. 12:04:35

@Sün‼: Európai fíling = segítőkészség?:)
Talán.Nemtom.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 12:06:42

@penelop: A bácsi?:)
Hát...nagyon eltünt.
Nem tudni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 12:08:17

@akikaztmondjákni:
Neked volt már olyanod?
Olyan "Európa-feeling"?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 12:10:23

@KolomparVinetu: fórumtroll :)
@Uffos: előfordult már, hogy egy parkolóház Tényleg tele volt, és a mozgássérültes helyek voltak szabadon. különben nem írtam volna ilyet. amúgy teljesen normálisnak tartom, hogy a szabványok előírják hogy kell lennie ilyen helyeknek, na de ennyi miért kell? azt meg leszarom ha nem értesz egyet, nem fogok belehalni. amúgy meg nem járok kocsival, mert van két lábam és egy bkv gyűjtőjegyem, inkább azokat használom. a parkolóházas eset akkor volt amikor beültem valaki mellé verdába.
@AlexWolf: igazad van, bocs ha megsértettelek.
na már csak az kell, hogy valamelyik blogharcos beszóljon, hogy "offolás".

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 12:12:08

@Sün‼: jártam már egy párszor európában, néha rámtört a feeling. de csak akkor, ha igazi western típusú demokratikus emberekkel meetingeltem.

igazságos 2010.01.27. 12:13:18

@hagyma: Találós kérdés: aztán tudod-e, miről híres Lotharingia, hogy azt emlegeted?

AlexWolf 2010.01.27. 12:14:11

@Don Bandi: no para nem azért írtam, mert megsértettél vagy ilyesmi, csak a nagyon szélsőséges nézeten próbáltam csiszolni kicsit. :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.27. 12:14:35

Posztoló: menj a jóbüdösbe, sikertelen vagy és bérenc... :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 12:15:31

@Don Bandi:
Akkor te már biztos tudod, milyen az.
Jó vagy rossz?
Hogy kell elképzelni?

AlexWolf 2010.01.27. 12:17:14

Azt viszont nem értem, hogy miért kell manapság minden magyar mondatban legalább 2 hülye angol szónak szerepelnie. Itt a cégnél is folyamatosan az megy, hogy "meeting lesz a managementtel" meg "a cég policy-je". Ez basz fel engem. Ilyen szinten megerőszakolni a nyelvünket már túlzás.

Sir Mortzosch 2010.01.27. 12:18:08

where SW=StarWars azaz amikor a Csillagok Háborognak.
----------
pozitív érzés.

Uffos 2010.01.27. 12:18:36

@igazságos: Képzeld, a repülőtéren, a kórházakban, mindenhol először a mozgássérültek mennek be.
---
Ma már a legtöbb épület úgy van megcsinálva, hogy kerekesszékesek is bemehessenek rajta.

A reptereken általában nem a helyi elvárásokra/szabályokra/szokásokra alapoznak, szép is lenne, ha a Bandi megmondaná egy svájci kerekesszékesnek, hogy beálltam a helyedre, fel volt még címkézve nyolc darab a magadfajtáknak, mikor megérkeztem üresen álltak, csak nem gondolod, hogy gyalogolni fogok?!
A kórházban meg valamilyen módon mindenki sérült... én ott sem láttam válogatás nélkül előre engedni azt, aki mozgássérült - de ott mondjuk inkább az menjen, akinek 40 fokos láza van.

Azért hallod, te nem sok mozgássérültet ismersz (értsd: egy darabot se), ha szerinted nagyon elégedettek a budapesti viszonyokkal. (Ezért mondom továbbra is, hogy bérelhetnél egy kerekesszéket, hátha kinőne a toleranciád.) Egy szó: tömegközlekedés. Talán kicsit alapabb, mint a reptér... De persze mondhatod erre, hogy te viszont tudsz olyan taxist, aki szívesen beemeli a székről a lebénult embert. Nahátbasszus, tényleg esélyegyenlőség van!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.27. 12:19:13

@LouiS: "Egészen értelmes lenne a homár, ha végre egyszer azt mondanák, hogy a 99%-ban irreleváns első, második, Pocsay család és társai hozzászólók örök életre szóló bant nyernének. szerintem."

Igen, értelmes lenne, csak nem olvasná senki.

Sir Mortzosch 2010.01.27. 12:19:20

@AlexWolf: mi a munkahelyen káromkodni szoktunk. jó székelyesen. Az se tetszik ...

penelop 2010.01.27. 12:23:00

@Sün‼nyugalom, nyugalom, nyugalom.....
semmi stessz.(és talán minden felülről potyog)

igazságos 2010.01.27. 12:23:45

@Uffos: Nagyon beleéled magad.

Igenis, ma már a tömegközlekedés sem egy olyan nagy dolog nekik. Vannak már alacsonyabb padlós buszok is, segítőkész taxisok is, bármily hihetetlennek hangzik is.

Na jó, a metrót felhozni jogos, azt elismerem.

Ismétlem, nekem semmi bajom a kerekesszékesekkel, stb...

De azért így rinyálni az esélyegyenlőségről,az azért túlzás.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 12:25:32

@Kandras: nem mondtam semmit arról, hogy ő miről tehet. de amit tv-be nyomatnak a hülye kormányprogramról, az azért elég mókás, nem gondolod?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 12:26:55

@Sün‼: pont olyan mint az itthoni balkán feeling, csak nem magyar a hivatalos nyelve.

Uffos 2010.01.27. 12:27:14

@igazságos: Úgyhogy nem kell ezzel az európai filinggel jönni, mert ez ma már nálunk sem annyira nagy dolog.

Sajnos de, kell, a te kommentjeidből is az süt, hogy kell. Én sem vagyok bezzegmáshol-párti, sőt - és a poszt is épp azt emelte ki, hogy nálunk is van ilyen, és az jó. Csak szar ügy, ha valaki jó tapasztalatról számol be, mert rögtön gyanakodni kell, hogy vajon melyik szurepvizór nyalta fényesre a mozgássérült seggét... :)

AlexWolf 2010.01.27. 12:31:48

Népligeti metrómegálló: Az egyik lépcsőnél, amin az aluljáróba lehet lejutni, van lift a kerekesszékeseknek. Igen ám, de a többi lépcsőnél nincs, illetve a metró peronra vezető lépcsőjénél sincs. Szóval az, aki leereszkedik a liften (ha egyáltalán működik) vagy megy egy gyors kört az aluljáróban (mert legalább kör alakú,olyan mint egy oválpálya a nascarban) és utána felmegy ott ahol lejött. Vagy megkér 2-3-4 embert, hogy segítsen eljutnia bárhová.
Nincs Európa-feelingem!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 12:32:06

@AlexWolf:
Nálunk az erdőben nincs ilyen idegesítő beszélgetés.
Néha a medve fingik egyet, na az idegesítő.
De amúgy normális a kommunikáció.

A post tolót lehet már?-a mikroblogger 2010.01.27. 12:34:43

@Uffos: látod,ő az abszolute igazságos - semmi részrehajlás,semmi empátia... :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 12:35:19

@Sün‼: azért a farkasok néha leüvöltenek, ha megszúrod az egyik orrát.

AlexWolf 2010.01.27. 12:36:46

Nem igaz! Megint vinnyogok a munkahelyemen. És az arcom is kezd úgy kinézni mint azoknak a modelleknek akik fülig érő szájjal mondják, hogy "WordPeace!".

Uffos 2010.01.27. 12:38:01

@igazságos: Nagyon beleéled magad.
---
Igenis, ma már a tömegközlekedés sem egy olyan nagy dolog nekik. Vannak már alacsonyabb padlós buszok is, segítőkész taxisok is, bármily hihetetlennek hangzik is.

Bele baszdmeg, mert emberek ebben élnek benne! Látsz te ki a saját kis önző fejedből?!

A második mondatod egyenesen nevetséges.
Alacsony padlós busz egy-egy vonalon minden x-ik járat - az kurvára nem egyenlőség, hogy fizesse a taxit, de ha nem keres eleget, a kerekesszékkel vagy egy órával előbb vagy eggyel később érhet csak be valaki a munkahelyére, ha minden jól megy. De ha csak egyszer is át kell szállni, akkor egy egyperces késés (ami ugye nem ritka) eredménye az, hogy a két alacsonypadlós elkerüli egymást és másfél óra is lesz abból...

Ajánlom szíves figyelmedbe ezt:
bkvfigyelo.blog.hu/2009/11/09/magasrol_tojik_a_bkv_a_mozgaskorlatozottakra
A cím kicsit hatásvadász, de a cikket egy érintett írta - van abban is pozitív példa, oda is beszólhatsz majd.

igazságos 2010.01.27. 12:46:42

@Uffos: Jaj, fejezd már be, elég.

És nem szóltam be senkinek se, csak szerintem túlzásba viszitek a dolgokat.

Ma már nem olyan állapotok vannak, mint mondjuk 5-10 évvel ezelőtt.

És nem szóltam be senkinek se, mint mondtam, semmi bajom a mozgássérültekkel, stb...

És nem vagyok önző, csak nem bírom már a sok siránkozást.

És ha megkér egy kerekesszékes, hogy segítsek neki, hát én leszek az első, aki megteszi. Ezt pedig tényleg őszintén mondom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 12:47:42

@Don Bandi:
Hát erről Wolf kollégát kellene megkérdezni.
Én olyankor se látok, se hallok.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 12:47:45

@Uffos: most legalább nem a zavatart szidják, hanem az ülvejárókról folyik a vita. ültem már tolószékben, szal tudom hogy nem könnyű dolog, de meg lehet szokni. az érthető hogy a városban, pláne vidéken korlátozottak a lehetőségeik, de annyira nem borzasztó a helyzet hogy egy utcán se tudjanak sírás-rívás nélkül végigmenni. az pedig nevetséges, hogy a székben ülni "milyen borzasztó". nekem baromira tetszett, amikor beleültem, és nem ismerek olyan székest, akit különösebben zavarna, hogy ül vagy áll. sokkal jobban aggasztja őket, hogy nem működik a lábuk vagy ilyesmi.

AlexWolf 2010.01.27. 12:48:57

@Sün‼: Ezért nem szaglászok Sünöket. Még a seggük is szúr.

Sceurpien 2010.01.27. 12:49:33

@akikaztmondjákni: Komolyan? Ilyen értelmes kommentelőt... SW=StarWars...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 12:50:42

@igazságos: ezt a siránzást ugyanúgy eljátsszák a díszbuzik, díszzsidók, díszcigányok, stb. pl a melegek nem érzik magukat hátrányos helyzetben, és magasról szarnak rá, hogy ha vkinek nem tetszenek, csak a neoliberális díszek verik a mellüket, hogy ebből csináljanak bizniszt. ugyanezt előforul a mozgássérült témában is. sajnos vannak páran akik folyton keresik a napi hőbörgő témát. amúgy amiket uffos mond, azokat komolyabban vehetnéd. lehet hogy 5-10 éve szarabb volt a helyzet, de ez nem mentség arra hogy most is szar.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.01.27. 12:51:58

"egy könnyebbített útvonalon"
.. azaz a WC fele?
:)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 12:52:17

@Sceurpien: engem azért lepett meg az sw mert én azt a solidworks-re szoktam mondani amikor épp szakmai szelngen dumálok valamelyik kollegával. de biztos leesnek az ujjai annak aki 8 betűt nem bír leírni, és csak 2-vel helyettesíti...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.27. 12:52:25

Tényleg, valaki segítsen már... Ez az Avatar miért van "filmként" kezelve? Úgy értem, miért kapott Globe-ot dráma kategóriában? Jövőre a magyar népmesék kétórás nagyfilm változatát is jelölik?
Már bocs, engem meg hadd ne hasson meg a 3D, meg a számítógépes technika. Azon matyizzanak a nyúlott pulóveres geek-ek.
Hús-vér színészek rulez, továbbra is.

Szóval érdekes...

Relevancia: éljen a kedves kísérő hölgy!

igazságos 2010.01.27. 12:53:22

@Don Bandi: Én komolyan veszem, amit mond. Honnan veszed, hogy nem?

Ő elmondta az érveit, meg én is elmondtam az enyémet.

Erre jó a vita. Még akkor is, ha esetleg senkinek sincs igaza.

Coriolan 2010.01.27. 12:55:18

@Don Bandi: Hallod, mielőtt ilyeneket útra bocsájtasz, vegyél levegőt, mert ez akkora troll szöveg, hogy ha felnősz, zsarolni lehet vele.

Uffos 2010.01.27. 12:59:00

@igazságos:

Nem túlzás, tények - én még példákat is adtam, ellentétben veled, aki uyganazt szajkózod, hogy elégedjenek már meg azzal ami van, mert tíz éve rosszabb volt. Ééés? Hetven éve meg irtották a zsidókat, ők most akkor mivel elégedjenek meg? Egy veréssel? Vagy elég a pofon?
Tudom, hogy szélsőséges példa, de fogd már fel, hogy magyarnak/svájcinak/navinak lenni állapot, nem érdem - és egészségesnek lenni sem. Te is kerülhetsz még kerekesszékbe, és igenis szar, ha kérni kell a segítséget, mikor neked épp annyira egyértelműen szükséged és jogod van felülni a buszra, mint mindenkinek.

És nem siránkozás, sőt a posztban egyenesen dicséret. :)

igazságos 2010.01.27. 13:00:51

@Uffos: Az a baj, hogy nagyon tisztában vagy te is, hogy MIRE VAN JOGOD.

De hogy a kötelességekkel mi van, az már nem, ugye?

Az ilyen ember nekem ne beszéljen.

Uffos 2010.01.27. 13:01:32

@Uffos:

Na most látom, hogy neoliberális díszzsidó lettem itt közben! LOL

Uffos 2010.01.27. 13:07:54

@igazságos: De hogy a kötelességekkel mi van, az már nem, ugye?

Hol a túróba van itt szó arról, hogy mennyire nem teljesítem a kötelességeimet? Miről beszélsz? Szövegértési problémáid vannak? Az is sérülésféle, lehetnél megértőbb... :)

Ha jegyem van a békávéra akkor felülhetek. Te is, a kerekesszékes is. Jahbocs, ő csak elméletben.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 13:08:57

@Coriolan: sose hittem volna, hogy egyszer én is troll leszek. köszi! de azért ne gondolt, hogy ezen a szarhegyen te vagy a király, annyira nem mondtad meg a tutit.

AlexWolf 2010.01.27. 13:12:46

Én nemtom mi az a troll. Megnéztem a wikis belinkelt cuccot de nem értem. Nem is vagyok sikeres.

Manci néni, a szomszéd 2010.01.27. 13:14:47

Egy marha nagy igazságtalanságra jöttem rá!

A mozgássérültek büntetlenül elfoglalhatják a nem mozgássérülteknek fenntartott parkolót!

Fordított esetben először megbüntetik az embert több millió forintra, aztán kerékbetörik végül agyonlövik.

Hogyanvanez?

akikaztmondjákni 2010.01.27. 13:20:56

@AlexWolf: Nálunk is ez megy!
Engem is zavar.Kicsit.:)

Nah!
Sün!
Megint vétettem egy óriási hibát az emberiség ellen!
Nem tudtam mi az a SW!
Borzasztó!
Most megyek és megkövezem magam,olyan jó lapos kövekkel,kicsikkel-nagyokkal,hogy ilyen tudatlan vagyok.
Borzasztó!

Coriolan 2010.01.27. 13:21:34

@Don Bandi: Nem mondtam meg semmit, azt meghagyom neked. De azt azért áruld el, hogy komolyan mondod, hogy a kerekes széket meg lehet szokni, meg amblokk nem olyan gáz az? Ez roppantul érdekel.

Eric_Cartman 2010.01.27. 13:41:15

Állítólag a Zöld Pardonban a kerekesszékeseket elássák. Legalábbis 2 éve így mesélték. Szóval még jól is jártatok.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 13:42:49

@Coriolan: nyilván nem életcélja senkinek, hogy beleülhessen, de aki már évek óta benne ül, annak van jobb dolga mint keseregni rajta. persze elképzelhető hogy ezt nem lehet elmondani mindegyikükről. hidd el, hogy a székben ülve sokkal több probléma keseríti meg az életüket, mint az hogy éppen ott ülnek. pl az emberek szánakozó pofája, a járdaszegélyre felkent rámpaszerűség döccenése, stb.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 13:44:32

@Eric_Cartman: és melyik lépcsőn gurulnak be oda? az elsőn vagy a hátsón? (bocs ha rosszul emlékezem, de elég régen voltam már ott hogy elfelejtsem, van-e rámpa) erősen kétlen hogy egy mozgássérült mindenáron abba a zp-be akar zarándokolni. még két lábon járva sem egy felemelő élmény.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 13:50:40

@akikaztmondjákni:
Ezzel a tetteddel jelentősen elősegítetted az emberiség teljes kipusztulását.
A kövezés mindenképpen jogos és példás büntetés ezért a rendkívüli cselekedetért.

Chapell 2010.01.27. 13:54:46

Nem vagyok az a beírós típus, de annyi rosszat írtak már az Aréna Pláza mozijáról, hogy gondoltam adom ezt a BoldogÜgyfél történetet is, másnak is legyen jó.

Előadás előtt kb. félórával volt, bejutottunk a jegyelvevős kapun, és leültünk a felső váróba, mikor egy fiatalember odajött, és nagyon kedvesen azt mondta, hogy a kolleganője szívesen kényeztetne szájjal az egyik eldugott folyosón.

Mentünk, kolleganő is nagyon kedves volt, bevitt az ellenkező oldalon található bejáraton a színfalak mögé, át egy álló liften és egy pici folyosón, és már ott is voltunk ahol a nagy esemény megtörtént.

Amíg pár percig tartott a dolog, megjelent egy kerekesszékes hölgy meg a kísérője is, úgyhogy nem csak mi voltunk kivételezettek. Mikor végzett, azonnal elmehettem, nem kellett várni, ami szintén jó dolog, mert magömlésnél van aki lassabban halad, és esetleg a korlátba kapaszkodik, annak mindenki toporogva szuszog a tarkójába.

Nahszóval megtörtént az eset (nem volt rossz, de a Kovács Magdi azért sokkal jobb), elégedett voltam. Köszönjük szépen, nekünk nagyon is Európa-feeling volt az Arénás kiruccanás!

Chapell 2010.01.27. 14:00:54

Nem vagyok az a beírós típus, de annyi rosszat írtak már az Aréna Pláza mozijáról, hogy gondoltam adom ezt a BoldogÜgyfél történetet is, más is élvezkedjen.

Előadás előtt kb. félórával volt, bejutottunk a jegyelvevős kapun, és leültünk a felső váróba, mikor egy fiatalember odajött, és nagyon kedvesen azt mondta, hogy a kolleganője szívesen elvezetne bennünket a terembe és ott szájjal kielégítene. Mentünk, kolleganő is nagyon kedves volt, bevitt az ellenkező oldalon található bejáraton a színfalak mögé, át egy álló liften és egy pici folyosón, és már ott is voltunk a terem kijáratánál, ahol megtörtént az esemény.

Bent akkor takarítottak, és amíg pár percig furulyézott a hölgy, megjelent egy kerekesszékes hölgy meg a kísérője is, úgyhogy nem csak mi voltunk kivételezettek. Mikor végezett, azonnal elmehettem, még a tömeg előtt - ami szintén jó dolog, mert magömlésnél aki lassabban halad, és esetleg a korlátba kapaszkodik, annak mindenki toporogva szuszog a tarkójába.

Nahszóval megtörtént a dolog (nem volt rossz, de a Kovács Magdi azért sokkal jobb), elégedett voltam. Köszönjük szépen, nekünk nagyon is Európa-feeling volt az Arénás kiruccanás!

akikaztmondjákni 2010.01.27. 14:01:54

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!: Te is legalább annyira vagy értelmes, mint én!:)
Borzasztó.Még ennyit se tudunk.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 14:03:26

@Sün‼: Ez annyira súlyos, hogy gondolkodom mivel büntethetném még magam.

Nyúlcipó 2010.01.27. 14:05:22

Ájfonon nézni az avatart, na az az európa-feeling.

Michael Collins 2010.01.27. 14:06:06

@akos147: Na ezen beszartam! Arra majd én is bottal megyek! Csak be kell szereznem egy jó kis lángcsóvásat :).

Coriolan 2010.01.27. 14:07:01

@Don Bandi: Van különbség, a "van jobb dolga mint keseregni rajta" meg a "nekem baromira tetszett, amikor beleültem, és nem ismerek olyan székest, akit különösebben zavarna, hogy ül vagy áll" mondatok által közvetített üzenet között, és örvendek, hogy végül sikerült finomítanod a dolgon, mert az utóbbi azért elég súlyos, nem beszélve arról, hogy aki kerekesszékbe kényszerült, azt nem zavarja szinte sosem, hogy áll, mert nem tud. És akkor fejezzük is be, most egész békés ponthoz értünk, és a díszbuzizásra ne legyen energiánk.

Sir Mortzosch 2010.01.27. 14:09:37

@morrisal_:
tényleg dráma kategória :
kötsög pénzéhes amerikaiak minden áron még több pénzhez akarnak jutni, ezért nem szent az idegen föld/bolygó/létforma.
Lehet, hogy csak egy jó/rossz/valamilyen filmet akartak piacra dobni, de ponthogy önmaguknak állítottak tükröt.
Nos, ha így nézzük - akkor dráma.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 14:11:09

@akikaztmondjákni:
Ok, de mindenképpen példás büntetés legyen!

@Nyúlcipó:
Áhhha!
Na akkor ezt is sikerült megtudnom.
Rég volt ilyen sikeres napom.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 14:20:17

@Sün‼: Basszus, annyit dobáltam magam kővel, hogy megfájdult a fejem:S

AlexWolf 2010.01.27. 14:22:26

Ma már nem lesz semmilyen másmilyen akármilyen PPOst?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.01.27. 14:22:39

@Chapell: biztos azert idezte be, hogy a temahoz tartozo hozzaszolas is legyen mar a postok kozott. Csuda ravasz.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.01.27. 14:24:46

@akikaztmondjákni: a sw az a Sillagok Wáborúja, ezt minden partyface tudja. En csak hallomasbol. a kovezesnel jobb a szembekopkodes. Nem faj annyira, es latvanyosabb.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 14:25:04

@akikaztmondjákni:
Igen, ez egy szokásos mellékhatás.
Egy nagyobb kő hatására elmúlik.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 14:33:10

@vazsmegyeigerdezsház: Tuuuuuudom már!:)
Védkezem miatta, oké, szembeköpködök is, bár nem tudom magamnak hogy fog menni.
Fa**om amelyik kitalálta a rövidítéseket, most már ideges vagyok!

@Sün‼: Kerítek egy szikla darabot...

AlexWolf 2010.01.27. 14:34:26

@akikaztmondjákni: Egyszerű! Fölköpsz és alá állsz!

AlulírottFentemlített 2010.01.27. 14:37:19

Magyar mozikba magyar avatart!

Én a Pirx kapitányt kalandjait jobban kedveltem, ahogy 3D-ben úszott egy szódásüvegben valamikor réges-régen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 14:43:19

@akikaztmondjákni:
A másik megoldás, h elmész Újpestre szado-mazo filmet forgatni.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 14:47:34

I will not buy this record, it is scratched.

akikaztmondjákni 2010.01.27. 14:48:45

@Sün‼: Váááá, hallottam ám róla:) Erre járt a rigó és csiripelte.
Nem mindegy, h forgatni vagy szerepelni:D:D

AlexWolf 2010.01.27. 14:52:24

Szeretném megköszönni a Cevának, hogy olyan finom, puha WC papírt gyárt. Tegnap is nagyon ment a hasam mert kínai kaját zabáltam ebédre. Egy kiadós hígfosás után, félve nyúltam a kirakott toalettpapír felé. Gondoltam, biztos nem lesz itt semmi öröm! A szana-széjjel fosott ánuszrózsámat olyan érzés lesz törölni mintha minimum egy sün lenne a kezembe és Bacc papucsban ülnék a hegymagas IQ-mmal. De azt az érzést ami elfogott így tudnám leírni röviden: Európa-feeling.

AlexWolf 2010.01.27. 14:55:12

Eltűnt a hosszasan és cirkalmasan megfogalmazott posztom :(

akikaztmondjákni 2010.01.27. 14:57:42

@AlexWolf: Hátezhülyeeeeeee!:D:D:D:D:D:D:D:D
B+!Majdnem leköptem a monitort teával!:D:D:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.27. 15:01:03

@AlexWolf:
Javaslom elolvasni az első kommentet:

sunews.blog.hu/2009/11/23/sundij_ismet#comments

@akikaztmondjákni:
Sőőőőőőt!
Az sem mindegy, h a pálca melyik oldalán állsz.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 15:03:21

@Coriolan: pedig én egy dísz-avatarbuzi vagyok.
ez a "kövezés" kezd olyan lenni, mint anno a "kötelezés".
@Kyle Broflovski: boldogügyfél sztorit én is mondhatnék. franciaországban (trianon országa, ahol sok olyan ember él akit minden különösebb ok nélkül utálok) egy szupermarketben a pénztáros csaj segített bepakolni a vásárolt cuccokat a zacsikba. meg sem kérdezte, hogy kell-e zacskó, magától is rájött, hogy nem a tökömön akaroim egyensúlyozni azt a sok cuccot. amikor nagy papírpénzzel fizettem neki, szó nélkül összekaparta a visszajárót az utolsó centig. nem panaszkodott, sőt mosolygott hogy gyere máskor is.
itthon ugyanez a jelenet úgy történik, hogy a vásárláshoz nem jár automatikusan zacskó. az utsolsó terméknél gyorsan bepötöyg valamit a gépbe, kidobja a blokkot, és mondja hogy mennyi. ha zacskót kérek, "vicsorít visít üvölt az állat", hogy miért nem előbb szóltam. valahogy nem természetes neki, hogy két mázsa kajáthoz zacskó is jár, ha éppen nem gurítok magam előtt banyatankot (kerekesszatyrot). a zsacsiba nem segít bepakolni, ha sok cucc van, inkább károg hogy siessek, mert feltartom szegény manyi nénit, aki szent törzsvásárló a szaros boltjában, és nyugdíjasként nem ér rá mögöttem ácsorogni. aztán ha fizetek, elkezd szüttyögni, hogy adjak egy 50-est, 100-ast, vagy még 735 forintot, hogy neki könnyebb legyen visszaadni. megsértődik ha nincs nálam apró, bár nem értem miért nem végzi el a dolgát, ha már megfizetik érte. ha apróval fizetek, az a baj, ha papírral az a baj.
az egészben az az érdekes, hogy "európában" egy átlagos boltban a kasszás csaj rendesen végzi a dolgát, nem hőbörög, és kb 1 perc alatt lerendetz egy vásárlót még akkor is ha sok kacatot vesz; mifelénk Észak-Balkánon pedig "dögöljön meg a vásárló" stílussal legalább 5 percet elbsznak mindenkinek az idejéből, és még szar kedvet is gerjesztenek.
na most egyszerre vagyok boldog és boldogtalan ügyfél. plusz adtam egy új posztot, mert már hiányoljuk az újabb homársztorit. (bocsi ha elírtam pár dolgot)

akikaztmondjákni 2010.01.27. 15:03:26

@Sün‼: "A szadomazo filmekre szakosodott újpesti stúdióban a nő hiába mondta be az előre megbeszélt jelszót, amire le kellett volna állnia a forgatásnak, tovább ütötték-verték."
Mi lehetett a jelszó?:O

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 15:04:49

@AlexWolf: a gecibe! nekem is! :'( pedig olyan jót írtam. asszem itt az ideje hogy elkérjük a homár panaszkönyvét :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 15:05:47

@AlexWolf: jah bocs mégse, csak nem jelent meg mikor benyomtam a küldést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 15:11:44

@vandorszekely:
a drama nem = tragedia
ertEDE?

nade hol van szily?

AlexWolf 2010.01.27. 15:17:29

rosszalkodik a blogmotor. nekem is lesz mingyá egy duplaposztom

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 15:26:11

@hagyma: a goldem globe-on drámának hívják a legjobb filmet, hogy megkülönböztessék a vígjáték kategóriától (meg még valamitől). tehát nem kell drámázni. megkapták a legjobb filmnek járó golden globe-ot.

AlexWolf 2010.01.27. 15:26:33

na most akkor megjavult a blogmotor?

Nyúlcipó 2010.01.27. 15:29:11

@akikaztmondjákni: jelszó: a mellemre is, anyu :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 15:31:36

@Don Bandi:
a drama lehet tragedia vigjatek stb klasszikus ertelemben
igen, angol nyelvteruleten az a drama, amire otthon aszongyuk
film
/nem tragedia nem horror, nem komedia, a drama itt az otthoni
"film"
nekem is fura volt mikor kerestem egy filmet a videotekaban es a "drama" alatt talaltam meg
ez reg volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 15:32:50

@Don Bandi:
szoval EN tudom, de paran elottem nem
az Avatar az drama
ez a kategoriaja
megha valakinek ez vicces is

akikaztmondjákni 2010.01.27. 15:34:05

@Sün‼: Óóó, tényleg benne van:S

@AlexWolf: Látom, nem csak én nézek/tem Colombot...

Az elöbb nagyon megijedtem.
Kiirta,h karbantartunk.

AlexWolf 2010.01.27. 15:58:23

*sóhaj* már a pornóipar sem a régi.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.27. 16:17:16

@hagyma: sci-fi, fantasy, dráma, mesefilm, ufofilm, meghító állatfilm, háborús, romantikus, stb. sokféle szemszögből ezerféle kategóriába lehetne sorolni. én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy mit jelent a globe-on a dráma kategória. azért hozták létre, hogy a legjobb filmtől elválasszák a vígjátékokat és a musicaleket. pl a tropic thunder egy tökéletes vígjáték, de nem adnék neki legjobb film díjat. ugyanez vonatkozik a jim carrey filmekre. aztán ott volt a mamma mia láz, annak is ciki lett volna legjobb film díjat adni. tudom hogy a dráma külön kategóriának számít a filmvilágban, de a globe-on másképp értelmezik. ennek a félreértésnek elsősorban az az oka, hogy mindnet szótárral tükörfordítunk, amit az amcsik mondanak, anélkül hogy próbálnánk megérteni őket. na eleget puffogtam?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 18:01:11

@Don Bandi:
most azt magyarazod amit en tudok
talan nalad is jobban
sorry
a filmdijakat meg annak adjak akine akarjak

amugy joval feletted volt valaki, aki a dramat tragedianak ertelmezte a hozzaszolasa szerint, mert szerinte a draman sirni kell
de haggyuk
nincs jelentosege
asszem tudom mi a "drama"
es mi a drama az amerikai filmiparban es otthon
mert otthon a drama az rosszat es sirost jelent

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.27. 18:38:12

@hagyma: itthon a drámázni = rinyálni. Dráma a szlengben (főleg hatásvadász újságcikkekben) = tragédia. De az érettségin egy műnem a líra és az epika mellett. A tragédia és a komédia a dráma műfajai.

Schulteisz, az ikrek 2010.01.27. 18:51:46

Erika!
Répázáskor a csávó hogy mozog bot nélkül?
Vagy te vagy felül?

makk_ász 2010.01.28. 08:29:00

ha még a pattogatott kukoricát(pati kuki esetleg popcorn) is mosolyogva lapátolta a pultos akkor bizony a cinema city aldiban voltál

akos147 2010.01.28. 08:39:02

@Don Bandi: nekem az a fő bajom, hogy BÁRMILYEN kategóriában fődíjat nyert ez a film, mert bár szórakoztató volt, nem ugrotta át a lécet. egy művész díjnál húzni kellene egy vonalat, ami felett ha nem készül film, nem adjuk ki, ezzel is az értéke növekedne. nem focimeccs ez, ahol mindenképp valaki döntőt nyer...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.28. 11:55:24

@hagyma: térdre borulok előtted, mert te mindent jobban tudsz. nagyjából pont arra gondolok amire te is, tehát nem igazán értem, minek okoskodsz.
@akos147: a díjakat nem az alapján ítélik oda valakinek, hogy Téged mennyire elégített ki a film. jobban teszed ha hozzászoksz ;)

Aroncido 2010.01.28. 14:51:29

jó hogy vannak ilyen postok is :)
am house-nak nem gerincsérülése van, hanem izominfarkutsa, de ez msot emllékes xP
süti beállítások módosítása