Tékozló Homár

Elhappolta a lakást az otthoncentrumos kolléga

2010.02.16. 13:46 | jackyll | 72 komment

Szozo fragmentált története szerint az Otthon Centrumnál nem a vevő az első, hanem a kolléga, ha épp ő is lakást keres. Az akción a tulaj bukott közel egymilliót:

Egy érdekes  Otthon Centrumos gyakorlatra szeretném felhívni a figyelmeteket. Lakásvásárlásban vagyok és ennek keretében naponta nézem az aktuális oldalakat, többek közt az Otthon Centrumét is. Ott is megtaláltam egy lakást, ami az ottani leírásból nem volt túl izgalmas. De azért megbeszéltem egy időpontot. Este felhívtak azzal, hogy már megtörtént az ajánlat a lakásra x millió forintért. Ezért lemondtam a másnapi megtekintést. Mint kiderült az Otthon Centrum ügynöke a tulaj felé úgy jelezte, hogy a másnapi megtekintést azért mondtam le, mert nincs pénzem.

Este máshol megtaláltam ugyanazt a lakást, ott kiderült, hogy kertkapcsolatos, jó kis lakás. (Ezek alapján be tudtam azonosítani ezt az ingatlant, és megkerestem a tulajt). Ezért tettem is egy teljes áras ajánlatot, ami addigi ajánlathoz képest 900.000 Ft-tal több volt. Ez, hogy, hogy nem, nem jutott el a tulajdonoshoz. Mint utólag kiderült, akkor még semmilyen megállapodás nem lett aláírva, szóval a tulajdonos dönthetett volna mellettem is. Másnap ezért aláírta a vételi szándéknyilatkozatot a kisebb összeggel. Az is utólag derült ki, hogy minő véletlen egy másik Otthon Centrumos kolléga vette meg a lakást. Kicsit bonyolult a történet, pedig nem is írtam le. A lényeg, hogy az Otthon Centrum elhallgat a tulajdonosoktól magasabb ajánlatot, ha valamelyik kolléga nézte ki magának az ingatlant.

Szóval aki velük akarja eladni a lakását az nagyon vigyázzon velük!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eric_Cartman 2010.02.16. 13:51:47

Engem hetente felhívnak, hogy kötök e szerződést velük a kéró eladására. Odaírtam, hogy nem. Még ők sértődnek meg.

hex.kelly 2010.02.16. 13:51:51

Hát, ez görény dolog volt. De honnan derült ki, hogy alacsonyabb áron vette meg az OC-s ember?

Neménvótam 2010.02.16. 13:51:54

Ez az a centrum, amelyik a parkolási díjakat szedi?

hex.kelly 2010.02.16. 13:53:50

@Neménvótam: nem hiszem, az nem venne kertkapcsis házat, mert ott lapátolni kéne a havat télen, ahhoz meg nem fűlik a foga.

É2I 2010.02.16. 13:56:03

Szerintem nem kell defregmentálni. Kompakt kis történet ez az ingatlanos görényekről és a megszívatott eladóval, egy megszívatott potenciális vevőtől.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2010.02.16. 13:57:00

Tisztesseges? Nem.
Eletszeru? Igen.
Ha a piacon az utolso kilo gombat akarom megvenni, erdekel-e engem, hogy a mogottem allo holgy egy szazassal tobbet fizetne-e? Nem.
Ha meg akarok valamit venni, lealkuszom, amennyire birom, ha kell, az uzletkoto segitsegevel (garantalom nei ugyanazt a jutalekot): Igen.

Nem kell ehhez OC-snak lenni. Barmelyik kereskedonel megtortenhet ez, legyen szo ingatlanrol, autonepperrol vagy stricirol.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.16. 13:58:03

Ez nem otthon centrumos gyakorlat. Ha az irodás éppen laást akarvenni, persze hogy lecsap a jó ajánlatra. Nekem is van ismerősöm, aki így jutott zsír lakáshoz. És akkor mi van? Ezen nem bukik a tulaj semmit, a jutalék úgysem az övé lenne.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.16. 14:00:48

Közben végigolvastam a sztorit és végképp nem értem. A Vaterán volt a lakás vagy mi a tosz, hogy licitálni akart rá látatlanban a vevő? Miért ajánlott többet, mint amiért meg volt hirdetve? Biztos a máltainál dolgozik szegény, hisz épeszű ember inkább lealkudja az árakat, nem pedig felfelé licitál.

Szerintem ez fotosopp.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.16. 14:01:01

"Kicsit bonyolult a történet, pedig nem is írtam le."

JééézusMááária!
Mi lett volna, ha leírja?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.16. 14:03:11

Csak akkor adnék el ingatlant közvetítőn keresztül, ha elköltöznék belőle, legalább egy másik településre.

renugard 2010.02.16. 14:03:11

@megélhetési sünöző, Astar Seran híve: Igazad van, de akkor mi a fasznak teszik ki nyilvános eladásra?

É2I 2010.02.16. 14:04:05

@Sün‼:
Ez nekem is feltűnt Mármint, hogy nem is írta le, pedig de, mivel hogy itt van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.16. 14:06:10

@renugard: Mert az áruházakban is az akciókatalógus alapján vásárolnak az eladók, záróra előtt másodpercekkel (ezért szar teszkósnak lenni, pl.), hogy csak kevés birka vevő láthassa. Akkor tolják ki a második adagot, amikor már csak lézengenek a boltban a vevők.

betépett felhasználó 2010.02.16. 14:07:18

@Sün‼: jol mondja
kicsit bonyolult es NEM nagyon bonyolult,sot 1altalan nem bonyolult, kicsit sem, ezert hat le se irhatta a kicsi bonyolultat, mert nem az, 1altalan, amit leirt az az, hogy nem irta le, hogy kicsit bonyolult, mert mint lattuk, nem az, kicsit sem.\

en megertettem egybol, pedig nem vagyok pesti

csak john 2010.02.16. 14:10:52

Én is próbáltam tőlük lakást venni. Többszöri egyeztetés után sem voltak képesek olyan lakást mutatni, amit kerestem. Volt olyan, hogy a lakás az előzőleg kizárt emeleten volt, volt, hogy kevesebb szoba volt benne, volt, hogy nem azon a területen ajánlott, amit megadtam neki. Az ötödik lakás után elkezdte húzni a pofáját, hogy biztosan akarok-e lakást venni, vagy csak szórakozok. Ott hirtelen elfelejtettem a céget, és kerestem lakást ingatlanosok közbeiktatása nélkül.

Tron65 2010.02.16. 14:11:44

Anno lakást kerestem.
Nem OC, másik cégtóől kaponm a telszámot és a közelítő címet.
Utcasarokról hívom:
- Melyik házszámot keressem?
- Hát ... izé ... szóval ... ha bemennék az irodába, akkor beszélhetnénk dolgoról ...
- Csak nem közvetítőnek tetszik lenni ???
Amikor újra bementem az elsőhöz, elmeséltem neki az esetet:
- Ja hát az egy kolléga!
- De én nem a kollégáit címét szeretném tudni, hanem lakást keresek!
@megélhetési sünöző, Astar Seran híve:
A tulaj azt bukja, hogy csak egyetlen ajánlatot kap, ami nagy valószínűséggel egyáltalán nem a legnagyobb.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.16. 14:18:21

@Tron65: De mi az, hogy ajánlatot kap??? Énvok a hülye? Akárhol megnézem, ki van írva hogy mennyi a kecó,senki nem kíváncsi rá hogy ÉN mennyit adnék érte. Kell-kell, nem kell-nem kell. Vagy a 10 millás kecónál benyögöm, hogy de én 15-öt adnék érte?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.16. 14:19:17

@megélhetési sünöző, Astar Seran híve: meg ez nem úgy van hogy tulaj azt mondja én 10 millát akarok a kecóért, közvetítő meghirdeti 11-ért, 1 az övé, 10 a tulajé.
?

hex.kelly 2010.02.16. 14:28:49

@megélhetési sünöző, Astar Seran híve: Amit az eladó megjelöl, az egy irányár. A legkevesebb lakás kel el az irányáron. Mindig lehet/kell alkudni belőle.
Példa: anno a mi lakásunkaz 7,6 milláérthirdették. Mi megnéztük, és mondtuk az eladónak, hogy 7,0 mill. kp-ért megvesszük, vagy várhat valakit, aki 3 hónapig intéz hitelt-szocpolt a 7,6-ért. Minket választott.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.16. 14:31:45

@betépett felhasználó:
Hát pesti éppen én se vagyok, de kétszer kellett már megvakarnom a tüskéimet.
Mindazonáltal még mindig nem világos, hogy miért sötét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.16. 14:33:46

hat azert egy ingatlankozvetitonek eppen az a dolga, hogy
- a leheto legjobb ajanlatot megszerezve eladjon egy lakast
-a leheto legolcsobban megszerezzen egyet, ha a vevot kepviseli

ettol fuggetlenul, tartok tole a vilagon mindenhol ha a kollegaja, baratja vagy baratnoje, ne aggy isten a parja lakast keres, nem fogja masoknak mutogatni

2010.02.16. 14:40:54

@megélhetési sünöző, Astar Seran híve:

Legalábbis bepróbálkozik ezzel, hogy áthárítja az ügynöki díjat a leendő vevőre, persze ha valaki tájékozódik előtte a piaci árakról, akkor ez nagyon gyorsan kibukik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.16. 15:07:53

@hex.kelly:
a kp utos erv, de tuti ha 7.6 ert arulta, a vegso ar a 7 volt
/ 7-er ma' odaadom/

Mogyoró007 2010.02.16. 15:30:17

Szerintem ebben nincs semmi csoda. Ha vki ingatlanos cégnél dolgozna, és ráharapna egy lakásra, ami magának akar megvenni, ki ne tenné ugyanezt? Szerintem mindenki.

labi 2010.02.16. 15:47:58

tavaly adtam el a lakásom.
hagytam had szórakozzanak vele ingatlanosok, mert ráérős volt.
komoly vevőt egy darabot se hoztak, viszont komolytalant dögivel, állandóan otthon kellett lenni.

Aztán amikor sűrgősebb lett, feltettem egy saját hírdetést, ami félúton volt a jutalékos ár és az között amit én kaptam volna.

Három nap múlva jött a vevő aki meg is vette.

hírdetést egyből levettem (tavaly augusztusban).
Ingatlanosok azóta is hivogatnak, hogy eladhatják-e ők a lakásomat. :)

Gyorgy 2010.02.16. 16:02:56

@AnnaM: "Ha vki ingatlanos cégnél dolgozna, és ráharapna egy lakásra, ami magának akar megvenni, ki ne tenné ugyanezt? "

Kicsit demagog leszek: na, pont ezert tart itt az orszag.

Aki ingatlanugynok es az elado megbizta, hogy adja el az ingatlant, akkor koteles az elado erdekeit kepviselni (ertsd: leheto legmagasabb vetelarat elerni). A bevetelbol valoszinuleg %-osan reszesul, ezert a magasabb vetelarban o is erdekelt.

Ki kell rugni, ha ilyet tesz. A rokonok/ismerosok elonye max. annyi lehetne, hogy szolhat nekik, ha kulonsen jo ingatlant talal, de nem hallgathat el ajanlatot az elado elol.

Amit lefestettel, az az, amikor mindenki ott veri at a masikat, ahol tudja. Ez pedig nem vezet sehova (nagyon realistan nezve: ha atversz mindenkit es te is atvered oket, akkor a nyereseg varhato erteke hoszabb tavon 0, mert amin atvered a lakas eladojat, az majd atver az autod szervizelesekor).

Pettyespanni 2010.02.16. 16:04:31

Én 2008-ban adtam el a lakásom. OC és ilyen társaik szerint a 47 nm-es lakásom jó ha max 15 milliót ér. 16,3 M-ért adtam el nélkülük.

Legszívesebben felhívtam volna utánna mindegyiket, hogy ennyit tudsz wazze!

moli 2010.02.16. 16:10:55

nem ertem, hol bukott itt 1 milliot?

moli 2010.02.16. 16:12:28

@moli: ja, hogy az elado bukott! az meg kit erdekel? nyilvan tudja, hogy mivel jar az ugynokseg (ezzel.).

RedWing 2010.02.16. 16:12:40

@Pettyespanni:

Persze! Mit vártál? 15-öt kapsz te, a maradék 1,3 meg az ő jutalékuk...

Egyáltalán ki az a barom, aki közvetítőnek hajlandó kifizetni több mint 1 milliót, csak azért, hogy a netre feltegyen egy hirdetést. Ő nem tud hirdetést feladni? Röhej!

Mogyoró007 2010.02.16. 16:19:56

@Gyorgy: igazad van, bár nagyon kisarkítottad. Tegyük fel, hogy valaki, teszem azt, egy ruhagyárban dolgozik. Mondjuk Nike. A dolgozók kapnak 5-10% kedvezményt, ha a cég termékét akarják megásárolni. Ez is ugyanolyan végülis. Nekem nem fáj.
Az is biztos, hogy ha én lennék az ingatlan tulajdonosa, a falhoz vágnám az ingatlanost.

_John_Doe_ 2010.02.16. 16:20:40

Értem. Az OC-os átbaszta az ügyfelét.

ertzui 2010.02.16. 17:40:56

Az én sztorim Duna House. Én is hirdettem alakást, meg ők is, ugyanazona honlapon.
A vevő a DH hirdetétét hívta fel, nem az enyémet. Jönnek nézni a lakást, a vevő meg az ingatlanos az ajtó előtt mutatkozott be egymásnak, nem is ismerték egymást!!! Megállapodok a vevővel, az ingatlanos jutaléka 1 millió lett volna. Mondom, hogy ezt nem fizetem ki a semmiért, hiszen semmilyen hozzáadott értéket nem képviselt a munkája. Kap egy jutányos összeget, ami fedezi a benzinjét, vagy inkább nem adom el a kuncsafjának a lakást. Összevesztünk, viszontlátás... 2 hónap múlva eladtam én a lakást, 500 ezerrel többért, mint amennyi az ő jutaléka után nekem maradt volna.
Én úgy képzelem, hogy az ingatlanosnak legyen egy épkézláb adatbázisa a potenciális vevőkből, akikkel amúgy hirdetés útján nem akadnék össze. Ha hoz egy ilyet, azért megéri kifizetni a 4-5 % jutalékot. Mo-n úgy működik, hogy akinek van egy telefonja, meg ki tud tölteni egy számlát, az elmegy ingatlanosnak. Felrakja az internetre a lakást, felveszi a telefont. Odaszól az eladónak, hogy mikor legyen otthon, és ennyi. Erre markol fel százezreket. Tisztelet a kivételnek, én elhajtom mindet.
Eladóknak azt tanácsolom, hogy hirdetheti a lakást az ingatlanos, minimum 5 %-kal magasabb áron, mint Ő. Ha ebbe nem megy bele, akkor nem szabad foglalakozni vele, hiszen azon akar pénzt keresni, amit a megbízó is meg tud csinálni, ingyen. A vevő meg legyen észnél. Ha ingatlanoson keresztül veszel lakást, akkor azt kihagyva min. 5 %-kal olcsóbban is megveheted ugyanazt. Az 20 milliónál 1 misi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.16. 18:09:15

@ertzui:
de ha ez a velemenyed miert bizol meg ingatlanost???
ha meg igen akkor kozod nincs hol ismerkednek meg, ott alltak az ajtodban
de mar nem akartal fizetni
intezz magadnak mindent, de megbizni valakit aztan visszalepni???

Melitta1 2010.02.16. 18:31:27

Panasz, panasz az en velemenyem is az ingatlan piac mukodeserol.Remtorteneteim vannak, arulok egy lakast a koruton,es az istennek sem tudok zoldagra vergodni az ugynokok hadaval.
1, Open house ceg nem csinal open houset.Ki nem teszi a kirakataba a rebizott lakast csak Extra penzert.A fiokjabol arulja kozel 5%-os + afas jutalekert.
2,TObb ingatlan ceg 5000Ft fizet az ugynokenek hogy bevigyen az adatbazisba elado lakasokat.Futolepesben jonnek minden hirdetesre az ingatlanosok,hogy minnel tobb lakast tudjanak bevinni egy nap.Ezzel mestersegesen duzasszak fel a kinalt ingatlanok mennyiseget.
3,Sehol nem lattam a lakasom ,hogy hirdetve van keresgeltem a netten,ledobbenve lattam meg,hogy 4millioal olcsobban tette fel egy ingatlan ceg a lakasomat a netre tudtom es beleegyezesem hozzajarulasom nelkul.
4 Olyan embereket hoznak akiknek semmi penze nincs, se hiteluk,se munkajuk,de jonnek alkudozni akar 3 orat is es utana soha tobbe nem latod.
5 Egy lakas felertekelt ara alatt naluk nem 10 vagy 15% minuszt jelent az arbol hogy gyorsan kelljen el, hanem egyenesen felarba kinaljak.
Mar ugy hirdetem annak adok 2,5% kp aki vevot hoz,nem erdekel ingatlanos vagy privat.
Szombaton magam csinalok OPEN houset mert ezek a mannat varjak az egbol de dolgozni azt valahogy nem akarodzik nekik.

Melitta1 2010.02.16. 18:34:48

@Melitta1: Nem tudom lathato-e az emailem
canadahun@gmail.com

Sasfióka 2010.02.16. 20:21:56

Én tök értem a sztorit :)
Van egy eladó, aki el akarja adni az OC-n keresztül 15.000.000,- Ft-ért a házát. Az OC az ingatlant meghirdeti, és az egyik OC-s ügynök "lecsap" az ingatlanra. Mivel minden "lecsapásnál" ajánlatot kell tenni, megteszi az ajánlatát: 13.990.000,- Ft. Ezt az ajánlatot megkapja az eladó, és eldöntheti, hogy rendben van-e vagy sem.
De bejön a képbe a vevőnk, aki hajlandó lenne 14.800.000,- Ft-ot adni a lakásért (és akkor már ő is alkudott), azaz tesz egy ilyen ajánlatot. Ez az ajánlat viszont nem jut el az eladóhoz... Az eladó gondolkodik, mivel szabadulni akar, az üzlet a 14 milliós áron is létrejön. Mindenki boldog. Közben jól átverték a vevőt és az eladót is...

leving · http://www.budaiotthon.eoldal.hu 2010.02.16. 21:44:34

Bocsi, hogy beleszólok, én ingatlanközvetítő vagyok.
Magam is azt látom, hogy a kollégák sokszor modortalanok, tapintatlanok, rámenősek és inkorrektek.
De vannak ám kivételek! :)
Akik illő jutalékkal, vagy kféle értékesítési-szolgáltatási csomagokkal dolgoznak, lehet választani.
Mellesleg egy olyan vevőről aki dafke ad egy magasabb ajánlatot, anélkül, hogy egyáltalán megtekintené a lakást, az a véleményem, hogy blöffölt. Egyébként az ajánlat mellé letett az irodában letétet? Mert így lett volna korrekt! Mármint az eladó felé. Csak kérdezzetek nyugodtan! :)

kispista2 2010.02.16. 21:53:18

@LÉVA:
"Egyébként az ajánlat mellé letett az irodában letétet? Mert így lett volna korrekt! Mármint az eladó felé. Csak kérdezzetek nyugodtan! :)"
Ja, tegyünk le egy senkiházi ingatlanosnak mindenféle ügyvédi ellenjegyzés nélkül pénzt? Hülye az aki ezt megteszi, mert eztán futhat a pénze után, az ingatlanos cég meg széttárja a karját, hogy csak egy alvállalkozó és nem az ő sara.

Az eladó meg feljelentheti csalás miatt az ingatlanos gecit. Vagy meg is veretheti, hogy fizesse ki a különbséget.

Az összes ingatlanközvetítő egy hulladék senkiházi, ugyanolyanok mint a használtautónepperek!

Fashionistas 2010.02.16. 22:33:46

@Gyorgy: ertsd: leheto legmagasabb vetelarat elerni)

Ez egy nagy tévedés. Az ingatlanügynök nem egy árverező ház ahol a legmagasabb ajánlat nyer.
Az igaz hogy az ingatlanosnak az ügyfelét kell védeni, de ha történetesen ő hozza a vevőt akkor már kettő felé kell neki szakadni plusz még ott lihet az iroda is a nyakába a jutalékért is.
Tehát egy jó ingatlanos a kettő között lavirozik úgy hogy még a végén neki is jusson egy gubára való.....

Fashionistas 2010.02.16. 22:40:10

@RedWing: Nem tud, nem akar. Nem ért hozzá. Sok ilyen van egyébként.
Amúgy ez a szakma se lenne ha minden ember egy kicsivel rátermettebb volna.
Ha már itt vagyunk kicsit kielemezhetnénk miért is jött létre ez a szakma.
Talán a saját magunk által létrehozott és táplált lakásmaffiából? Vagy abból hogy kiölték a bizalmat a másik emberből? Vagy abból hogy arra sincs ideje az embernek hogy egy jó egészségeset szarjon?
Hát lehet. Gyúrjuk ezeket a kérdéseket össze és a válasz egy részét már meg is kapjuk...

Fashionistas 2010.02.16. 22:41:31

@LÉVA: A jó ingatlanos már figyeli is a fórumot és segít ahol tud hehehee :)

Clearvoyance 2010.02.16. 23:25:54

@LÉVA:
"Mint kiderült az Otthon Centrum ügynöke a tulaj felé úgy jelezte, hogy a másnapi megtekintést azért mondtam le, mert nincs pénzem."
Mert ez korrekt volt ugye?

Melitta1 2010.02.17. 00:06:23

A lakas tovabbra is elado ah tudtok segitsetek mert mar sanaxon elek az ugynokok miatt.

Gyere és nézd meg TE is szombaton! Ebbe a lakásba, beleszeretsz!
Nyílt nap, február 20.-an szombaton, délután 2-6 óra között.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk, aki 2+1 szobás, 70 négyzetméteres, összkomfortos, felújított cirkó gáz fütésű, első emeleti, liftes, utcára néző otthonra vágyik a belváros szívében, a körúton.
Érdemes megnézni akkor is, ha befektetésnek keresel olyan lakást, amely értékálló,galériázható, kiadható irodának, rendelőnek, turistáknak, diákoknak.
Érdeklodni lehet Mobil:06 70 407 6635 vagy canadahun@gmail.com

Lacaca 2010.02.17. 11:06:45

@ertzui: A vevő talán azért hívta fel az ingatlanost, mert amíg neked volt mondjuk 1 hirdetésed, addig az ingatlanosnak 30 ugyan arról a lakásról. Az, hogy élőben az ajtó előtt találkoztak, nem mentesít egy szerződés alól. Az ingatlanos azt vállalja, hogy általad elfogadott áron eladja az ingatlant. Az ingatlanos vitt egy vevőt, a vevő tett egy ajánlatot, Te elfogadtad. Nem ezt vállalta? Lehet 2 alverzió is. A vevő az ingatlanoson keresztül tett ajánlatot, ahol nem tudjuk, hogy mennyi volt az ingatlanos behatása. A másik eset, hogy Te közvetlenül tárgyaltál az ingatlanos kizárása mellett a vevővel, ami viszont szerződésszegésnek minősül.

Az OC történethez annyit, hogy ha jól értettem, valaki (és az mindegy, hogy hol dolgozik) írásos ajánlatot tett 900e Ft-tal irányár alatt, amit a tulaj elfogadott, így a magánszemély ajánlatát már nem fogadta. Ha valaki látott már ingatlanos szerződést, akkor tudhatja, hogy ha az eladó írásban elfogadja az ajánlatot, akkor tulajdonképpen a teljesítést is igazolta, hiszen az ingatlanos azt vállalja, hogy hoz olyan vevőt, aki elfogadható ajánlatot tesz.
Tekintettel arra, hogy nagyobb cégeknél nincs licit, így ha valaki egyezkedni kezd a tulajjal, akkor automatikusan kiveszik a kínálatból a lakást. Ha van megegyezés, akkor úgy is marad, ha nem sikerül megegyezni,akkor megy vissza a kínálatba.
Tehát ilyen szempontból érthető a történet.

Lacaca 2010.02.17. 11:08:10

@Clearvoyance: Ezt nyilván tudja az író igazolni, valamint azt is,(bár annak nincs jelentősége), hogy a vevő hol dolgozik

Melitta1 2010.02.17. 12:55:41

Nekem milyen tanaccsal szolgalnal, mert en szivesen kifizetnem az ingatlanosnak a megallapodott %-at,nem akarnak kulonalkukba menni. Miert nem hirdetnek mindenhol ennyi penzert ill.%ert?Az en esetben is majd 1 millio +afa,ez nem keves penz ezert nem varhato el, hogy oran szajan reklamozon es akarja ezt a millkot?Felteszik az igynenes nett hirdetesekhez raadasul nem a szerzodesben beirt arral hanem 4 millioval kevesebbert?Ilyenkor mi a modi, mi az illendo?egy eladni akaro lakas tulajnak?
A manna csak nem hullik az egbol nem fiokbol kell arulni a lakast hanem dolgozni rajta,le vannak dobbenve mikor kerem mutassa meg hol hirdeti latni szeretnem hogy tenyleg dolgozik az ugyon aktivan es tenyleg elakarja adni es nem csak az 5000Ft akarja a cegetol amiert beviszi a lakast a ceg adatbazisaba.
A kizarolagos meg aztan egy kesz csodmegoldas.Akor aztan ugy megkotik a kezet az embernek hogy semmit nem csinalnak csak varjak, hogy valaki eladja az ingatlant es tartjak a markukat. O nem tudja eladni esetleg neked sikerul es akar 1 milloba is kerulhet ez az ismeretseg.
a 22 -es csapdaja az az egesz ingatlan busines.
www.canadahun.com

Mon3 2010.02.17. 13:18:49

Mindegyik ezt csinálja. Én a kilencvenes évek közepén akartam eladni a Deák téri lakásomat. A Duna Hou....-al kötöttem megbízási szerződést. Elsőre azzal nyitottak, hogy a szerződésből nem kaptam példányt. Majd bent lemásolják, és majd akkor adnak egyet... Azóta sem kaptam meg. Utána jöttek, hogy a szerződésben rögzített, általam kért ár, a 19 mFt, túl sok. Többször behívattak az irodába, hogy van vevő, kössük meg az előszerződést. Órákig várakoztattak az előszobában mire sorra kerültem, és közölték, hogy van vevő, de csak 18-ért. Ezt háromszor eljátszották velem, és amikor legutoljára láttam, hogy a főnök (tulaj), aki igencsak törte a magyart, egyedül ül az irodában és kávézik és már egy órája várat engem, rájuk csaptam az ajtót, és erős antiszemita érzésekkel hagytam ott őket. Világos volt, hogy megint nem szerződést akarnak kötni, mert nem volt sem ügyvéd, sem vevő az irodában.
Saját kezembe vettem az ügyintézést és egy hét alatt eladtam 22 mFt-ért a lakást. A cég azóta befutott, és a hazai piac egyik legmeghatározóbb résztvevője lett. De arra azért gondot fordítottak, hogy megfenyegessenek, ha eladom a lakásomat, az 5%-ot jogi úton behajtják. Az nem zavarta őket, hogy egyetlen vevőjelöltet sem hoztak.

Mon3 2010.02.17. 13:45:30

Jaj, a poént elfelejtettem. A lakást február végén adtam el. Természetesen mindenhonnan beszereztem a 0-ás igazolásokat. Júniusban felhívtak az említett cégtől, hogy fizessem ki a közös költség tartozásomat. Nem értettem, hogy hogyan kerültek megint a képbe, mert én egy csinos fiatal hölgynek adtam el a lakást, aki a hirdetésemre azonnal jelentkezett (nem véletlenül).
Mint később megtudtam, a társasház májusi közgyűlésén megszavaztatták (már az „új tulaj” kezdeményezésére) az épület teljes tatarozását, és úgy határoztak technikailag, hogy visszamenőleg január 1-től felemelik a közös költséget. Ergo azt nekem kell kifizetni. Pár hónap után egy szimpatikus úr felhívott, és közölte, hogy Ő vette meg a lakásom, és van nála pár levelem, ami a régebbi címemre érkezett. Elbeszélgettünk. Elmesélte, hogy most költözött vissza Izraelből, ahova 56 után menekült ki az ismert okokból. Szeretné elérni, hogy a gyerekei is visszajöjjenek. Mesélte, hogy most nagy divatja van a Pesti ingatlanoknak, és egy D... H... nevezetű cég fillérekért árulja ott kint a lakásokat. Csak 30 mFt-ért megszerezte ezt a nagyszerű lakást. Ingyen volt. Több dolog is felmerült hirtelen bennem (a vevő és az eladó átverése, adócsalás stb.).

Joey AK 2010.02.17. 14:09:00

Kő geci banda az egész - tisztelet a kivételnek. Aki már nem jó a konyhán krumplit pucolni az elmegy befektetési tanácsadónak, vagy ingatlanozik. 5 agysejttel már végezhető ilyen munka. 3 ingatlant árulok, ebből 2 még megvan. OC, DH, és számos ki porfészek megvolt, alig találni írástudó embert. A számítógép használatát én mutatom meg neki az irodában. Ügyfelet csak akkor látnak, ha bejönnek szórólapozni, és annak is egyből HITELT akarnak közvetíteni.
A legszebb lehúzások: OC-s ügynök hív 1 hét elteltével, hogy le kéne vinni az árat 1M-val mert így nem fog elmenni a lakás. Persze ő nem akarja a 6%-át lejjebb vinni. Ha máshol (3%-os helyen) hirdetem alacsonyabb áron, akkor ő is jogosult azon az áron eladni. Szép.
DH: kiadta a hirdetést vmi spanjainak, akik írástudatlanok. Ugyanazzal az 5 képpel megjelenik a hirdetés az ingatlan.com-on 12x más-más szöveggel. He????????
Ráadásul 12 hirdetésben 40 hiba! Úgy kell felhívogatni őket, mert volt olyan amelyik "véletlenül" elírta az árat 800.000-el. Persze a többi is egyből hívott, hogy akkor ez most hogy, ennyiért már eladta volna. Pfff
Brókernetes vmi ingatlaniroda szerződése: jelen szerződés csak az ingatlan eladásakor szűnik meg. Tehát ha elkelt ok, de ha nem jön rá ember 1 évig, és mégse akarod eladni mert történetesen nincs ára, akkor ki kell fizetni neki 1,5% "bánatpénzt" akkor is HA EGYETLEN ÉRDEKLŐDŐT SE HOZ!

Isten mentsen tőlük...

HUNzombi 2010.02.17. 14:29:27

Ezek szerit hirdesse mindenki a sajátját úgy, ahogy tudja! pl ingyenes oldalakon, pl itt:

www.ingyen.ingatlan.hu

Ugyandehogy (törölt) 2010.02.17. 14:55:30

Aki szidja az ingatlanost, az biztiosan lemondana egy jó kis olcsó lakásról, ugye? Mikor szakmájából kifolyólag ott van az orra előtt, ugye?

Joey AK 2010.02.17. 15:00:03

@Babette: Adtál már el lakást?
- ingatlanos kijön, segít belőni az ingatlan árát (nyomja le kézzel-lábbal, hogy minél előbb kiforogjon). Ha itt nem reális árat írat veled alá, akkor itt vert át először.
- ingatlanos a jutalékából él, nem abból hogy megveszi a lenyomott áru lakást. Itt vert át másodszor

Egyébként csak azt lehet szidni aki dolgoztat velük.

Ugyandehogy (törölt) 2010.02.17. 15:09:19

@Joey AK: Biztos kurva nehéz lehet kitalálni, mennyit ér a lakás. Egyetemen tanítják?

A zöldséges is az eladott áruból él, de hidd el, a legszebb almát fogja megenni reggel, még mielőtt megvennéd.

Lacaca 2010.02.17. 20:10:21

@Mon3: 98-ban jött létre a DH, amúgy megható történet.....
www.dh.hu/cegcsoport/

@Babette: pl.: a BME-n felsőfokon, egyébként OKJ köteles tevékenység.

@Joey AK: A spant úgy hívják, hogy franchise partner, és al-franchise partner. A fr. hálózatok működésének a lényege a közös adatbázis, az ebből eredő nagy ügyfélkör eladó és vevő oldalon is, és az egységes szabályrendszer. Egy lakásnál a képek adottak, a szöveg nem feltétlenül. Nem olyan bonyolult a világ, ahol élsz, csak érteni kell alapvető folyamatokat.

flatrabbit (törölt) 2010.02.17. 20:21:57

@Joey AK: az ingatlanos a jutalékával nem átver, hanem abból él! a jutalék általában a majdani eladási ár x%-a, tehát a közvetítőnek nem annyira érdeke "kézzel lábbal" lenyomni az árat. amúgy meg nem ő mondja ki a minimálárat (ami titokban tartandó ugyebár), hanem az eladó. az eladó a minimálár alatti ajánlatért nem, de az az fölöttiért köteles eladni. ha viszont a közvetítő ezt a minimálárat kikotyogja a vevőjelöltnek és ez az eladó tudomására jut, elveszítheti az engedélyét.

Lacaca 2010.02.17. 21:02:40

@flatrabbit: Annyiban érdeke lehet, hogy ha besül az ingatlan, jobb levinnie az árat, mert bárminek nagyobb a %-a, mint 0-nak. Dehát azért szakember, hogy segítsen. Ha az árban kell, akkor az árban

Melitta1 2010.02.17. 21:14:07

Az ingatlan.com oldalon van es lista a keruleti ingatlan atlag arakrol.
Pl 258ezer negyzetmetere a VIII.ker szorozva a lakas meretevel es mar van kiindulasi ar ++az extrak vagy minusz ha pl nincs cirko futes .Minden kerulet es teruletet be lehet kb arazni.
Osztom a velemenyedet,nalam is telefonalt a duna house ingatlanos engedjek az arbol egyenesen 3 milliot,mondtam beteg vagy? 100Ft ert telefonalsz es ez nekem 3 milliomba keruljon? ja ok meg 5,5% +afa dolgoznak.
de vevot meg egyet nem hoztak.duma es duma van ezerrel.
ket honapra 800Ft a hirdetes itt.
www.canadahun.com

Melitta1 2010.02.17. 21:20:18

@flatrabbit: mi az hogy kikotyogja? en ugy jartam hogy olyan arral tettek fel az ingatlant amiert soha nem adnam oda. 19.9miilio ert irtam ala a megbizast es 15.5 re tettek fel az ingatlan.com ra.
tobb mint 4 milko mit veszitett el ilyen pancser munkaval a nathajat talan.Mit tudok tenni vele azonkivul hogy felhivtam es kozoltem azonnal vegye le a hiretest mert nem adtam erre engedelyt.Ezrekert menjek ugyvedhez?

Lacaca 2010.02.17. 23:06:23

@Melitta1: Tényleg ennyire egyszerűek vagytok? A legtöbb kerületben vannak panel lakások, nagypolgári lakások és új építésűek. Vannak jobb és rosszabb utcák, vannak udvarra és utcára néző lakások, erkélyesek, erkély nélküliek, földszintiek, emeletiek és magas emeletiek, sokféle fűtés típus létezik, és a közlekedési adottságos, meg az intézményi ellátottság is változó. Akkor most minek az ára a 258e, és melyik tényező mennyivel módosítja? Ja, hogy ezt vizsgálja az értékbecslő? Hogy az egy külön szakma? Az ingatlanértékesítőnek értenie kell az értékbecsléshez, de mellette az értékesítéshez is? Akkor ezért ért hozzá mindenki!
3 milliót akar csökkenteni? Biztos hülyeség? Nem nézi senki? Mert hülyék a vevők! Ha Iridiumsaton keresztül hív, akkor van esélye? 5,5%? Szerintem maximum 5-tel dolgozik a DH, azzal is csak a belvárosban.
800 Ft-ért lehet hirdetni? Biztos jobb, mint az ingatlan.com. AZ azért sokkal drágább, mert szarabb! Vazze! Ezen már 6 ingatlanhirdetés van! Kár, hogy a homár levette a posztot, így besült az ingyenreklám.

renugard 2010.02.18. 06:52:01

@Kitalátor feljegyzetei: Azért egy lakás nem egyenlő az akciós paradicsommal, kenyérpirítóval, stb.
Nem látok szoros párhuzamot.

renugard 2010.02.18. 06:54:02

@Joey AK: Nem kell ilyenekkel szerződést aláírni.

Melitta1 2010.02.18. 09:43:14

@Lacaca: Egy lakas 23miilioert elment 1 emelet differenciaval,akkor 15.5 ert amiert feltette onhatalmuan az ingatlanos, igen fals ertekbecsles es mindig az elado karara.
Gyere add el a lakast ne csak beledumalj a palyaszelerol.Nekem mindegy kinek fizetek %-ot.Nem jobb de nagyon latogatott az oldal, szoval minden + hirdetes hozhat potencialis vevot.Az ingatlan.com jo, de sok embernek nincs kedve tizezrevel nezni lakast a nettet aminek a fele fasl ingatlan,mert csak az 5000Ft os dijjert kerult fel egy adatbazisba.
Az arbecsles az elozo honap statisztikajat mutatja.tol tolig.HA ennyire hiszel a jo reklam lehetosegukben akkor a statisztikajukat is fogadd el.
VAgy csak azt hallod meg ami szamodra kedvezo?

Lacaca 2010.02.18. 11:01:03

@Melitta1: A 23-hoz két kérdés:
Láttad-e a szerződést?
Mikor volt az eladás, gondolok itt a piac folyamatos változására. Most ugye megint szűkülnek a hitellehetőségek.

Nem tudom milyen lakásról van szó, így nem alkotok véleményt, mert nem lenne korrekt.

Az 5000 Ft-os fals ingatlanokat nem értem, nem hallottam róla.

Az árbecslés egész pontosan azt mutatja, hogy mennyiért kínálják az ingatlanokat, azt nem, hogy mennyiért kelt el. Pont ez a magyar értékbecslő szakma problémája, hogy nincs könnyen hozzáférhető adatbázis. Ami van a KSH-nál, az nem mindenki számára elérhető, de legalább pontatlan, mert tudni lehet, hogy sokan mutyiznak a szerződésekkel, így a KSH-hoz nem feltétlenül a valós adat jut el minden esetben. Ezzel szemben a nagyon ingatlanos hálózatok tekintélyes adatbázissal rendelkeznek mind a kínálati, mind az eladási árakról. Egyébként ha az ingatlanos 3millát akar faragni, akkor valóban szarul végzi a munkáját. Nem amikor farag, hanem amikor leszerződött magas áron. Most már korrigálna, mert rájött, hogy nem fog menni, mert 0 az érdeklődés. Lehet, hogy egy kezdővel találkoztál, ami mindenhol előfordul, mert ugyan valahol el kell kezdeni. Ráadásul nincs tökéletes képzés. 2 dolgot tehet az aki ingatlanosként akar tevékenykedni azon felül, hogy elvégez OKJ tanfolyamot, amivel gyakorlati tapasztalat nélkül nehezen fog értékbecsülni is, eladni meg esélytelen.
Az egyik lehetőség, hogy elmegy egy kis irodába és felépíti a saját adatbázisát, majd a saját besülései árán vagy megtanul becsülni és eladni, vagy elmegy a mekibe hamburgert árulni.
A másik lehetőség, hogy elmegy egy nagy hálózatba, ahol részt fog venni egy tanfolyamon, ahol megkapja az elméleti alapokat, majd utána hozzáfér az adatbázishoz, és egy mentor mellett talán kevesebb buktatóval megtanulja a dolgát, vagy megy a mekibe.
Ebből eredően lehet sok kezdővel találkozni.
Ezt se felejtsük el, hogy a kis iroda hátránya a lassabb szakmai felfutás, míg előnye a lazább elszámolási rendszer (nem ad számlát, olcsóbban dolgozik), a nagy hálózat előnye a jobb képzés, viszont szigorúan a feltételek, mert senki nem fogja felvállani, hogy egy számla miatt bukjon és veszélybe sodorja a hálózatot, ráadásul magasabb a jutalék, így azt is nehezebb eladni.
De a lényeg, hogy nem lehet sehol előre felkészülni, megtanulni a szakmát.

margo69 2010.02.18. 18:03:51

Ugyanez a cég. Kizárólagosági szerződés a lakás értékesítésére. Egyszercsak odahoz egy vevőjelöltet. A vevő kérdésére, - hogy mennyi is a lakás ára most, mert tőlem más összeget hall, - két millával kevesebbet mond a megállapodottnál. Miután vevő el, még marad egy kicsit és kioktat; ha el akarom adni ezt a vackot, majd ő megmondja mennyiért... he???

Melitta1 2010.02.19. 14:57:01

@Lacaca: Kedves Lacaca!
Egy eladot egy vevot nem erdekli,hogy milyen felepitesu az igatlan ceg.
Az eredmeny orientalt mindenki legyen elado vagy vevo.
Az ok oly egyszeru 5, vagy5,5% +afa oly nagy osszeg hogy ezert mindenki profi munkat var.Legyen kis legyen nagy ceg, kezdo vagy halado ingatlan ugynok.
Aki tanul meg azt semmikeppen nem szabad dontes kozelbe engedni, se lustasagbaol se trehanysagbol.
Lehet ha az 1 millios kozvetitesi dij helyett ha fel milliot hirdetesre szannak akkor mar regen tullettem volna az egesz ingatlan eladason?

Clearvoyance 2010.02.22. 20:55:50

@Lacaca:
Kiírta a cégnevet tehát számolnia kell egy esetleges hitelrontási perrel.
Nem tartom lehetetlennek, hogy tudja igazolni.
Ha nem ő, akkor a tanúként beidézett eladó. :)

Elővetted már a motort?

dreia 2010.03.01. 19:51:55

Mi a Duna House-on keresztül vettünk lakást. Letétet tettünk, semmit sem kaptunk érte, a vételi stop sem igaz. Kihasználták az eladóval karöltve, hogy mozgássérültnek kell a földszinti lakás, így az elvileg alkudható irányárból először engedtek, később visszasrófolták, pedig már le volt írva az összeg. Annyi kedvezményt ajánlottak maguktól, hogy 100 ezret elengednek a jutalékukból a mi javunkra, amit viszont mégsem kaptunk meg annak ellenére, hogy írásba van fektetve, gondolják ennyiért nem perlünk. A szemét ügynök azt hittem egyedi eset (nem írom le a dolgait, mert nagyon hosszú lenne, a főnökének megírtam, 2 oldalt tett ki. Úgy látszik az egész cég bűzlik, mert semmi sem történt, a mai napig ott dolgozik. Soha többet nem vennék lakást ingatlanoson, főleg a DH-n keresztül.

AlexRogan · http://kepfeltoltes.hu/100327/AlexRogan_www.kepfeltoltes.hu_.jpg 2010.03.27. 16:59:10

Nem kell szidni ingatlanost... Ő is emberből van...

Vegyük a saját esetemet: 1,5 szobás III. emeleti lakásból 3 szobás II. emeletibe költöztem úgy, hogy amit eladtam nem volt felújítva, ahova költöztem meg fel volt....

És a legfontosabb, az "ügynök" kifizetése, ügyvéd kifizetése után maradt, IGEN megmaradt pluszban az eladási árból 150e Ft !!!

Üzletben nincs és SOHA nem is volt barátság, a tisztesség is "csak" köszönőviszonyban van-volt-lesz...

Miről is szól az üzlet: a pénzről !

És ki-ki döntse el, hogy Ő most épp hogyan szállt ki egy üzletből. :)
süti beállítások módosítása