Tékozló Homár

Eldugták a rokkantparkoló-táblát, rajtavesztett

2010.02.18. 01:41 | szily | 158 komment

Gábor fotókkal dúsan illusztrált panaszkiáltása következik mindjárt. Ismeretlen helyen, látszatra teljesen legális, ráadásul ingyenes parkolóhelyre állt be, de megbüntették, mert a hely mozgássérülteknek volt fenntartva, a Naiv Ügyfél pedig nem vette észre a táblát. Gábor azt próbálja bizonyítani, hogy nem is nagyon vehette. Olvassák végig a beszámolót, nézzék meg a képeket, aztán szavazhatnak, igaza van-e Gábornak.


Mostanában esett meg velem, hogy egy fontos tárgyalásra igyekezvén, egy számomra gyakorlatilag ismeretlen helyen, megörültem egy szabad parkolóhelynek, ami ráadásul egy jól látható “lakó-pihenő övezet” table után közvetlenül jobbra volt található – tehát, elvileg még parkolódíjat sem szednek, és biztosan megállni is lehet. Szuper! Be is álltam.

Kb. egy óra múlva tértem vissza az autóhoz, és már messzebbről is láttam (jó szemem van), hogy valami fehér cetli van az ablaktörlő alatt. Nem igazán értettem, ki a fene szedhet parkolódíjat egy ilyen helyen? Azt hittem, parkolási bírság. De nem az volt. A Közterület-felügyelet bírságolt meg. De miért? (Ekkor még fogalmam sem volt.)

Tessék nekem megmondani: mit rejtettek el a következő képeken?





A második képen a kocsi hátuljánál a jól látható “Lakó-pihenő övezet” tábla látható hátulról.

Gondolnád, hogy ez egy mozgássérülteknek fenntartott parkolóhely? Miből?

A járdán, a kocsi jobb elejénél van még egy tábla, amely szigorúan a járdára néz. (a parkolóhelyről nem látható, csak a háta!) Ez a mozgássérülteknek fenttartott parkolót jelző tábla. Én nem láttam.

Elvből soha nem állok, állnék ilyen helyre. De kinek szól? Én még akkor sem láttam meg, amikor a cetlit nézegettem amit a szélvédőmre tettek. Két idős úr szólt oda kajánul, hogy rossz helyen állok, ők mutatták meg a táblát is.

Egy csomó kérdés merül fel az üggyel kapcsolatban:

1.       Ez a parkolóhely tényleg alkalmas arra, hogy mozgássérültek használják? Én alig fértem ki. Kizárt, hogy kerekesszékkel megoldható lett volna a mutatvány. Felfestés persze a hótól nem látszott, de lehet, hogy nincs is. Nem látszott szélesebbnek, mint egy átlag parkolóhely.

2.       Megfelelően ki van táblázva? Elég ennyi? Minden alakalommal, ha idegen helyen megállok, felderítő expedíciót kell szerveznem, hogy nehogy megszegjem a KRESZ-t? De tényleg! Hova néz az a tábla? Nem fért már el a “Lakó pihenő övezet” tábla póznájára, vagy direkt tették ilyen helyre?

3.       Jártam a Közterület-felügyelet irodájában, ahol epanaszoltam a sérelmeimet normális hangon. Egyből tudták melyik parkolóhely, és, hogy nehéz észrevenni. Persze nincs mérlegelési jogkörük, majd jön a levél, arra válaszoljak. Megjött. A hátán rajta van, hogy nincs mérlegelési jogkörük, majd 30 nap múlva feljelentenek, és a bíróságon huzakodhatok valami idióta bürokratával. Jól van ez így?

 



Jól látható, hogy még fordított szögből is alig kivehető a tábla. Az úttesttől ahonnan jöttem pedig 7-8 méterrel messzebb is van.



A “közeg” valószínüleg hasonló képet készített a kocsiról. Ha keresed, ezen megtalálod a táblát, de első ránézésre még így is necces. A fények sem segítettek aznap reggel, amint az kivehető.

Mit tanácsolnál? Az a minimum, hogy a tarajos sülök óriás nemzedékét érzéstelenítés nélkül világra hozó illetékesek helyezzék már át végre a táblát úgy, hogy az látható legyen. Szerintem a bűntetés a körülmények ismeretében nem jogszerű.

Üdv,

Gábor

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

punpa 2010.02.18. 08:49:24

@BuTters: Csak neked, mert rosszul látod.

xyz9 2010.02.18. 08:49:35

A közteresek mikor megbüntetnek, fényképet kell hogy készítsenek a szabálysértő autóról. Ez a fénykép meg kell hogy legyen nekik az irodában, amin tisztán látszik, hogy Te hogy parkoltál. Ez a hivatalos verzió, ezzel tudsz bármit kezdeni, a saját fotókkal szerintem nem igazán tudsz bizonyítani, mert mint ahogy már előttem is írták, Te is elfordíthattad a táblát. Amúgy ha észrevesz valaki egy-egy ilyen rosszul kirakott, vagy esetleg vicces kedvű fiatalok által elforgatott táblát, akkor az legyen olyan kedves és jelezze az illetékes Polgármesteri Hivatal felé, hogy megóvja polgártársait a hasonló esetektől...

konigjanos 2010.02.18. 08:50:27

Nem azé, de ha emberünk fordította volna meg a táblát:
1. a rendőr fényképén rögtön fog látszani
2. csak van annyi esze, hogy teljesen megfordítja...

Egyéves Önkéntes 2010.02.18. 08:50:29

kis elvi ábrán a helyszín:

________________
(autó)---> [P]
(.)_(.)_________

egyértelműen látszik, hogy a posztoló hülye. :)

boldii9 2010.02.18. 08:50:29

A Ferenc körútnál is van ilyesmi eset, ott egy fa takarja ki a 3m magasra kirakott rokkant parkoló táblát.

Bosszantó, ha egy ilyet benéz az ember.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.18. 08:50:43

@BuTters: Az pont a "láthatatlan" rokiparkoló-tábla, ami elöl van. Öregeknek hirdetnek valami szemvitamint...

labi 2010.02.18. 08:53:51

hát, ha a kocsim orra majdnem hozzáér egy közlekedési táblának látszó valamihet, akkor csak megnézem hogy mi az... :)

BuTters 2010.02.18. 08:53:59

@Kitalátor feljegyzetei: Most h jobban megnéztem tényleg, bocsi. :)

Kisolasz 2010.02.18. 08:55:14

Azért az utolsó képen látható, hogy a sor végén, úgy 5-6 hellyel odébb szintén van egy "P" tábla, bár nem tökéletesen, de szerintem szintén rokkant.
Ezért jóhiszeműen én is bebuktam volna.
Egyetértek a posztolóval, hogy a rendelkezésre álló hely szemmel láthatóan nem felelt meg a rokkantparkoló méreteinek, a felfestés pedig, ha nem látható, akkor úgy kell venni, hogy nincs. A tábla magasabb rendű, ez viszont véleményem szerint nem látható, ha pl valaki a másik irányból érkezik (már miért ne érkezhetne?), akkor nem láthatja.

Az más kérdés, hogy abszurdisztánban ez = szop*s, fizethetsz, vagy pereskedsz...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.18. 08:55:23

Összegzésül, még a hétvégi PPO-poszt előtt azt hiszem elmondhatjuk, hogy az ALDI parkolójában az úttestről, menetirányból (mint itt) és arra merőlegesen, a parkolás irányából is látható a mozgássérülteknek kijelölt parkoló jelzőtáblája. Inkább kitesznek két táblát, és ők egyikből sem csinálnak hólapátot...

boldii9 2010.02.18. 08:56:58

Meg is kerestem.
www.norc.hu/pano/Bzdcluik/

A nap utca irányába nézve látjátok a fa mögött a táblát? Na most gondoljátok el nyáron, amikor nagyobbak a levelek és főként nagyobb forgalomban,...

krivoli 2010.02.18. 08:57:06

@tocibacsi: Évekkel ezelőtt történt az eset. A belvárosban laktam, állandó harc esténként a parkolóhelyekért stb.stb. A ház mellett - ahol laktam - kb. 10 m-re a kaputól van egy rokkant parkoló. Sajnos a parkoló használatának létjogosultsága ránk érvényes. :( (Nem pénzért vett rokkant kártya, mint sokaknál.) Amikor hoztuk-vittük hozzátartozónkat nyilván ott álltunk meg. Az egyik ilyen esetben, amikor már több mint fél órája körözgettem, hogy végre le tudjam tenni az autót, beállt egy szőke liba egy BMV terepjáróval a rokkant parkolóba. Az agyam kivágta a biztosítékot, megvártam, amíg kiszállt a kocsiból és elkaptam. Közöltem vele, hogy azonnal húzzon el innen. Elkezdett visszapofázni, egy darabig hallgattam, majd közöltem vele, hogy kihívom a rendőrséget és elvitetem a kib@ autóját. Szájhúzogatva beszállt és nagy gázzal távozott. Komolyan mondom, pofán tudtam volna vágni a riherongyot.

Eric_Cartman 2010.02.18. 08:57:43

@punpa: Jó korai voltál. Fel kellett volna olvasnod a törvényt az ingyenvízről. Nem vagy tudatos fogyasztó.

labi 2010.02.18. 09:01:33

@EÖ:
én nem látom a fényképeken azt a két mellet amit te berajzoltál.

Eric_Cartman 2010.02.18. 09:02:48

@EÖ: Én vagyok szexmániás ? Maga rajzol mindig pinát.

Egyéves Önkéntes 2010.02.18. 09:04:16

@labi: a szövegkörnyezetből kiderül, hogy az a kocsi kereke. :)

labi 2010.02.18. 09:05:58

@EÖ:
Ha csak az nem...
De azért a melles verzió jobban tetszene. :)

B@nális coitus 2010.02.18. 09:07:11

és különben is, gyurcsányahibás!

Egyéves Önkéntes 2010.02.18. 09:07:29

@Eric_Cartman: b+, ugyanezt akartam írni! :D

egyébként ez az eldugott rokkantparkoló táblás lehúzás igen kvalifikált módszer.
a múltkor nekem tojást dobtak a szélvédőmre és nem vettem észre, hogy ott a rokitábla.

Pepin bácsi 2010.02.18. 09:08:27

@EÖ: és miért került a kerekek alá a (o)(o) ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.18. 09:08:49

@krivoli: Ilyen esetekre a Valentin-napi proletár szexuális kedveskedést tudom ajánlani: jól szájbabaszni szívlapáttal...

Nyúlcipó 2010.02.18. 09:11:43

Another story tells of a driver who was thrown a disable sign on his windsceen thus missing to notice an egg by the parking place.

stars7726 2010.02.18. 09:13:27

az a baj,hogy a magyar parkolási rendszer-és tulajdonképpen az összes rendszer-a bírságolásra,büntetésekre, a szankcionálásra,és a pénzbeszedésre épül.a valódi cél itt sosem a szabályozás,v az,hogy megtanuljanak az állampolgárok szabályosan parkolni,hanem hogy hol lehet még pénzt leszedni tőlünk.erre épül az egész ország.

Egyéves Önkéntes 2010.02.18. 09:14:12

@Sün‼: mindig megy, úgy vagyok vele, ha már kifizettem, használom is. :)

@Pepin bácsi: az csak zoomolva (o)(o), az elvi ábrán, (.)(.).
mondj el három miatyánkot.

Escobar888 2010.02.18. 09:17:14

1. Több rokkant hely van felfestve mint amire szerencsére szükség van.
2. Mióta egy vagyon a büntetési tétele még több lett...
3. Nem ez az első eset, hogy a tábla rosszul van kinn.
4. Rokkant kártyát még mindig bárki szerezhet.
5. Minek ennyi rokkant hely, ha amúgy is bárhol meg állhatnak a kártyájukkal?

Mielőtt valaki megkövezne. Van és nem is egy rokkant a családban sajnos.

Az egész parkolási rendszer úgy rossz ahogy van. Szándékos pénz lehúzás az egész.
Aki örülni tud annak, hogy megbüntették a szerencsétlent nem is kevés pénzre az tuti, hogy nem normális ember.

Mylady 2010.02.18. 09:18:51

@Jim Raynor: izé, kicsit felületesen olvastam :)
nekem csak a d) pont tűnt fel, az autóbusszal
gondoltam is, hogy szólok apámnak: ha nincs autóbusz, nem jöhet látogatóba :)))

KaPé 2010.02.18. 09:20:26

Teljesen jól látható a tábla, már ha valaki kicsit is körülnéz. Ha meg nem, fizessen.

furiosity killed the rat 2010.02.18. 09:22:00

Tököm ebbe a gyökér magyar szokásba, hogy úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy szabálytalankodunk. Járda melletti üres parkolóhely 99%-ban azt jelenti, hogy mozgássérült parkolóhely. Aki ezt nem tudja, az ne vezessen. Az meg, hogy a tábla oldalra volt fordítva, kit a faszt érdekel? A gyalogost sem vesszük észre oldalról, csak ha szembe jön?

Nyomek 2010.02.18. 09:24:20

Ez a lakó-pihenő övezet jogszabály érdekes.
Ha vizsgán azt mondja a vizsgáztató, hogy a következő lehetőségnél fordulja jobbra, de az épp egy lakó-pihenő övezet, akkor oda nyilván nem fordulhatok be.
A vizsgáztató erre azt mondhatja, hogy oda látogatási céllal akart jobbra fordulni.

Phoenix_ 2010.02.18. 09:24:49

@saint555: @tocibacsi:
Gyerekek! Lemaradt a :-) !!!
Dehogy gondolom, hogy a BMW a hibás.
Viccnek szántam. Én kérek elnézést.

Az viszont tény, hogy mivel a felfestés nem látszik a hótól, ember legyen a talpán, aki nem szopja be a szitut.
A roki tábla meg lehetne észrevehetőbb helyen is.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.02.18. 09:25:58

JAh, túl van ez lihegve, nem kicsit.

A bevásárlóközpontokban szerintem kb 10* annyi ilyen van felfestve, mind kellene.

Tegye fel a kezét, aki már találkozott olyannal, hogy a Tesco/Auchan összes mozgáskorlátozott parkolóhelyén rokkantkártyával ellátott autó parkolt!

És most bunkó leszek:

Én az agyonhajszolt, kizsigerelt, mindig rohanó adófizető, miért nem parkolhatok soha a bejárat közeli helyeken, a kerekesszékes, miért nem tud leparkolni hátul, és szépen elgurulni a bejáratig?

Fércelt 2010.02.18. 09:26:19

@Egu:

És ha annyi eszem lesz mint neked akkor ki is fizetem a bírságot. És utána írok egy posztot a Homárra, hogy hülye vagyok segítsetek....

e, 2010.02.18. 09:29:16

Hát én tegnap pont így jártam, figyelmetlen vagyok? lehet. de 48000Ft.- bünti szerintem kicsit sok. bár biztos aki kiszabta simán kipengetné a havi milliós fizetéséből, vagy nem is tudom mire gondol hogy törne le a keze.

SimiTomi 2010.02.18. 09:29:22

Hát, azt kell mondjam, az a tábla nem egy eldugott kis matrica a bokor mögött. Nagyon jól látszik, és akkora, mint egy ház.

Egyébként meg ha beállok egy parkolóba, ahol a jobb hátsó és jobb első keréknél is van egy tábla, akkor azt minimum megnézem, hogy mi is az.

Ez sajnos pénzbe fog kerülni, fizetni kell.

Nyomek 2010.02.18. 09:29:43

@Escobar888:
Egyetértek.
Nekem is van rokkant a családban és ugyanezeket szoktam szajkózni, kiegészítve azzal, hogy a szabály szerint nem az a lényeg, hogy utazik-e a kocsiban rokkant, hanem az, hogy van-e az autón kártya. Fullidiotizm.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.18. 09:36:01

@anti_troll: Sok helyen (pld brico) úgy csinálják, hogy nem a legelső legközelebbi hely a rokkant parkoló, hanem az csak egy normális parkoló. a 2. 3. helyet jelölik ki. Ezzel elérik, hogy -az autista, aki úgy is a legközelebbi helyre áll be, az nem a rokiparkolót foglalja el.
-az anyósülésről kiszálló mozgássérült esetleg elveszítve az egyensúlyát nem rögtön a keresztútra zuhan.

pakesz (törölt) 2010.02.18. 09:37:53

ott van a tabla, es valoszinu rokis felfestes is van alatta
elofordul az ilyen, en ezert szeretem a BMV -t
ha benezi az ember, akkor valami kovetkezmenye mindig van, oruljon a posztolo hogy nem egy jobbkezeset nezett be

Secnir 2010.02.18. 09:39:34

amúgy ennek a fordított verziója is fennáll.

lakott területen belül mentem 50-el, csattantam. nem én voltam a hibás.
rendőrök kiszálltak, feltérképezték a környéket, majd megbüntették a károkozót, stoptábla be nem tartása miatt.

aztán ősszel, mikor a fák lehullatták a levelüket, vált láthatóvá a tábla, hogy én ott csak 30-al mehettem volna...

pakesz (törölt) 2010.02.18. 09:40:04

@anti_troll: "Én az agyonhajszolt, kizsigerelt, mindig rohanó adófizető, miért nem parkolhatok soha a bejárat közeli helyeken, a kerekesszékes, miért nem tud leparkolni hátul, és szépen elgurulni a bejáratig?"

bocsi de ez trollkodas volt!!!
amugy
valaki irta hogy mietr nem a kisgyerekesek allhatnak ott meg elol, elvegre nekik szukseguk is lenne ra :)

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.02.18. 09:45:22

@pakesz:
Első olvasatra valóban az, de ha egy kicsit jobban belegondolsz, nem biztos.

Pl. ha a 9. hónapban levő feleségemmel vásárolni megyek, és megállok a rokkantaknak fenntartott parkolóba, bunkó vagyok e?

Nyúlcipó 2010.02.18. 09:45:55

@pakesz: mert a kisgyerekek tudnak sétálni 15 métert, de egy lábatlan-kezetlen-sánta-béna-tolókocsisnak nem biztos hogy annyira vidámság az a plusz 15 méter.
de egyébként is, ha ki van írva, hogy itt csak hupikék hummer állhat meg, akkor odébállok (mert az enyém rózsaszínű) és nem kezdek el okoskodni.
nálunk basszus a vélszkijáratba is beparkolnak, és ha egyszer ne adjisten tűz lesz, akkor lehet bennég 200 ember, mert a suttyója nem volt képes még két métert tolatni.

labi 2010.02.18. 09:47:16

@pakesz:
Kisgyerekes vagyok, de még sosem éreztem, hogy a bejárat mellé akarok állni. :)

Inkább a bevásárlókocsitároló mellé szeretek, mert úgy nem kell messzire menni hogy beleültessem a gyereket és betoljam, a végén meg miután kipakoltam közel van a visszatolás. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.18. 09:52:41

A szoptatós kismamáknak van külön parkolóhely?

Egyéves Önkéntes 2010.02.18. 09:53:35

@Sün‼: ige, ez van rá felfestve: (.)(o)
:)

qwertzuiop1 2010.02.18. 10:02:58

A rendelet szerint a KRESZ táblának az _úz szélétől_ max. 2 méterre szabad lennie. Azt nem tudom, hogy a parkoló útnak számít-e? Amúgy én simán fellebbeznék.

Johnny336 2010.02.18. 10:05:28

Nem azt mondtad, hogy jó a szemed? Akkor hogy nem vetted észre?
Ha láttad a lakópihenő övezet táblát, akkor ezt is látni kéne.

akikaztmondjákni 2010.02.18. 10:05:58

De egy ideges ember maga, Gábor!

bonobonohu · http://bono.hu 2010.02.18. 10:13:13

lehet, hogy a monitorom kicsi, de én sokadjára se látok semmiféle mozgássérült táblát...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.18. 10:13:17

@EÖ: Örülj, hogy nem a Te tojásodat dobták szélvédőre!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.18. 10:27:11

@anti_troll: Igen, de nem azért, mert parkolsz, hanem azért, mert nem intézed el nélküle a bevásárlást. ;-)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.18. 10:29:22

Ez nem egy autópálya-tábla, ami mellett elsuhansz százzal, és ha el van fordítva, akkor működésképtelen. A parkolóhelyen megállsz, kiszállsz. A tábla nem az utca másik végén van, nem is nyolc méterre. Teljesen egyértelmű, hogy melyik parkolóhelyre vonatkozik, ott van az autód orrától kb. 60 centire. Legközelebb körülnézel majd.

cirkof 2010.02.18. 10:33:58

@anti_troll: Majd ha belerokkansz az önsajnálatba, akkor parkolhatsz ott! Addig csak csorgasd a nyálad és irígykedj azokra akiknek azok a helyek fenn vannak tartva!

pakesz (törölt) 2010.02.18. 10:37:09

@Nyúlcipó: teneked fogalmad sincs milyen emberek kapjak meg a rokikartyat :)))
pontosabban hogy milyen problemakkal kapjak meg
kb a 70 % -nak egy kis egeszsegugyi seta meg kulon jot is tesz, most akkor nekem mondanom kellene hogy nekik kulon a parkolo legszelen?

mellesleg a szablyozas az tenyleg szabalyozas, be kell tartani

Devil 2010.02.18. 10:42:00

A KRESZ szerint akar ugy is lerakhatjak a jelzotablat hogy a harda felemutasson, 10 centi magasan, 1x1 cm-es meretben:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm
10. § (1) A közúti jelzőtáblák a járművezetők részére....
(3) A jelzőtáblákat - a (4)-(7) bekezdésben említett kivétellel - az úttest mellett, menetirány szerint a jobb oldalon helyezik el. A jelzőtáblát a bal oldalon, vagy az úttest felett megismételhetik. A jelzőtábla jelzése - a (4) és (5) bekezdésben említett kivétellel - a jelzőtáblával szemben közlekedő minden járműre vonatkozik.

Tehat nincs megadja se se meret, se magassag, se eszlelhetoseg, se az hogy merre nezzen..

NAGY PIROS PONTOT NEKIK!

Ödönke 2010.02.18. 10:48:58

A húgom ebben a házban lakik. Úgy büntették meg a közterületkurkászok, hogy amikor odaállt, még nem volt tábla, amikor a kocsiért ment, ott volt a tábla meg a büntetés.
Biztosan tudom, hogy aki miatt kitették ezt a táblát (aki a lakók közül kérte ezt a lehetőséget, mert mozgássérült), már nem lakik ott.
Felfestés van az aszfalton, tudom, csak nyilván nem látszik a hó miatt.
Ennyit arról, mennyire megértőek a közterületesek.

pakesz (törölt) 2010.02.18. 10:55:00

@Ödönke: es ha egy roki megy latogatoba oda?
kellenek a rokihelyek az tutti

amugy sokkal jobb lenne ha csak ugy alapbol lenne nehany szabad hely, de akkor meg kellene adoztatni az ott levo "ingyenes" parkolast
ugyebar a Balatonnal levo onkormanyzatok is meg tudjak oldani az autok lesését, hogy mikor melyik auto hany ejszakat tölt ott, ezt be lehetne itt is vezetni, rogton egy-ket ember lemondana az autojarol, es lenne olyan embernek hely aki komolyan hasznalja az autot

Páneurópai Harci Kos 2010.02.18. 10:57:08

tényleg naiv ügyfél...
kiszállsz a kocsidból és _körbenézel_
és meglátod.
mert lehet hogy az egyszeri csövesek csinálták, te meg torkos borzot játszol.
Máskor körültekintőbben majd..

Csigorin 2010.02.18. 11:00:48

Tényleg szar helyen van a tábla, és jogos is lenne a sirám, azonban figyelembe véve hogy lakó pihenő övezetbe ott lakó, ill ott lakót szállító emberke hajthat be, elvárható a helyismeret. Ti. ha ott lakom, és arra mászkerálok nap mint nap, akkor TUDOM hogy ottan egy ilyen tábla is leledzik...
Igazából azért kellett volna megbüntetni amiért a lakópihenőbe behajtott ilyetén céllal... de ugye azt meg hogy bizonyítanák...

MosoMasa 2010.02.18. 11:12:23

"Gondolnád, hogy ez egy mozgássérülteknek fenntartott parkolóhely? Miből?"

Ott a tábla bazzmeg.

Tímár Mihály 2010.02.18. 11:33:57

Szerintem igaza van a posztolónak. Ha a parkoló célja az hogy a mozgássérülteknek mindig legyen helye, akkor úgy kell elhelyezni a táblát, hogy a véletlenül odaálló autós lássa azt. Célszerűen a merőleges parkolóhely végén, mert ott mindenféleképpen látja. Ez a tábla így csak arra jó, hogy megszívassák a jószándékú embereket is. A közlekedés nem rejtvényfejtés, a jelzéseknek egyértelműeknek kell lenniük.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.02.18. 11:51:25

ezt bebuktad sajnos. nem irigyellek, nyilván nem rosszindulatból álltál oda, de a tábla ott van, kis figyelemmel meg is található.

az ember az 1. ilyen után sokkal jobban kezd figyelni.

én a Porsche Hungária előtt hagytam egy hétvégére a kocsimat. a megállni tilos táblát egy ponyvás teherautó kitakarta (mint arra utóbb, a 10 ezer forintos csekket a kezemben tartva visszaemlékeztem). nem volt mit tenni, perkáltam, aztán azóta jobban figyelek, van-e esetleg tábla, akár takarásban is...

Secnir 2010.02.18. 12:07:27

@Devil:
"az úttest mellett, menetirány szerint a jobb oldalon helyezik el. [...] a jelzőtáblával szemben közlekedő minden járműre vonatkozik.

Tehat nincs megadja se se meret, se magassag, se eszlelhetoseg, se az hogy merre nezzen.."

akkor értelmezzük.
a tábla arra vonatkozik, aki vele SZEMBŐL érkezik. aki beáll a parkolóba és nemlátja a táblát, arra nem igazából vonatkozik a tábla. tehát írja a KRESZ

labi 2010.02.18. 12:17:15

@Secnir: No de hogy nem lehet meglátni egy "táblának látszó tárgyat" ami ott van kevesebb mint egy méterre a kocsi orra előtt?

Vagy azt gondolta hogy ez egy fordítva a földbe szúrt hosszúnyelű hólapát?

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.02.18. 12:19:47

@labi: szerintem látta a lakó övezet táblát és megnyugodott, hogy ezzel el van intézve a táblaerdő.

hibázott, ki nem. nem fog tudni mit kezdeni, fizetnie kell. nem is igazán értem ezt a posztot... nyüszítés csak.

angantyr 2010.02.18. 12:34:14

Megdobbent 2010.02.18. 03:34:00
:DDDDDD

NICKTELEN 2010.02.18. 13:01:16

Én is jártam hasonlóan. A fal felé befordított megállni tilos tábla, lombkoronával eltakarva, egy sor autós között kaptam cetlit. Megpanaszoltam, és a panaszba belevettem, hogy az idevonatkozó jogszabályok alapján tekintsék ezt állampolgári bejelentésnek, intézkedjenek a tábla láthatóságáról, majd erről szintén a jogszabály szerint (nem emlékszem már melyik volt, de azt hiszem még valami átkosi, de hatályban lévő rendelet), tájékoztassanak vissza a ténykedésükről.

A legnemesebb egyszerűséggel elfelejtettek. Se tájékoztatás, se csekk. Ennek már legalább 10 éve.

Peetee 2010.02.18. 13:39:32

4 méterre van egymástól a lakó-pihenő övezet és a ratyiparkoló tábla.
Egy mgasságban, egyszínű, egyirányba néz.
Ha a l-p övezet táblát látta, majd odaszúrta az autója jobb elején a másik táblához, hogyan NEM LÁTTA AZT????

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.02.18. 14:58:18

a tábla szemmel láthatóan jól látható

FDToth 2010.02.18. 15:33:55

Azért büntetnek, mert hyvrid autód van. Én is ezzel szívok.

Szegenysolyom 2010.02.18. 15:54:20

Arról még senki nem írt, hogy a táblaelhelyezésnek is van szabálya.

Jobbról kell lenni, láthatónak kell lenni, csak sarokig tart, meg hasonlók.

A nyomiparkoló szerintem a most hóval takart füvön van, és egészen a következő nyomitábláig tart.

2010.02.18. 16:39:55

Gábornak igaza van, tehát beszopta, fizessen!

pernyekergető 2010.02.18. 16:42:20

Kedves posztoló beszívta, dellázzon csak. Tárgyalás, no persze. Odaállt, mert tudja ingyenes, majd bkv-val tovább. Néhány lakótelepi parkolóban ez a módi, aki meg ott lakik nincs helye.

Ödönke 2010.02.18. 17:23:00

@pakesz: Ez egy konkrét lakótelepi parkoló, kell rokkant hely, nem gond, én alapból utálom, ha olyanért büntetnek meg, amiről nem tehetek (pl. nem tudom, mert nem tudhatom, hogy rossz helyen állok). Nem életszerű, hogy keresgélnem kell egy rohadt táblát, illetve el kell hánynom a havat valahonnan, hogy nem álltam-e véletlenül olyan helyre, ahová nem szabad. A közút fenntartójának a kötelessége az, hogy a közlekedési (és parkolási) szabályoknak megfelelő jelzések láthatóak legyenek. Ha ennek a kötelességének nem tesz eleget (nem takarít, illetve a tábla "láthatatlan"), akkor joga sincs büntetni.
Mostanában mindenki elfeledkezik a kötelességekről, csak a jogokat említi...

index-cenzura.biz 2010.02.18. 17:39:12

legközelebb jobban megnézi, hova áll, ennyi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.18. 20:12:38

@Pipas: Érted, naponta nem szokták nézegetni.
Jóindulatú voltam, feltételeztem, hogy mondjuk előző nap fordították meg.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.18. 23:52:50

@Lopa: Talán 100 ruppóért más sem állna oda, és a nem kamu rokiknak is lenne helyük.

@Peetee: Azt hitte, ratyiparkoló, s neki van fenntartva.

Posztoló (a kocsi) orráig sem lát el, jogos a rokihely. Ám ilyen problémával hogy vett jogsit?

romesz 2010.02.19. 00:51:56

A parkolot egyertelmuen es lathatoan kell jelolni, nem ugy, hogy az autosnak korbe kell setalni es minden iranybol ellenorizni, hogy nem rokkant parkolo e.
Ha valaki elforditotta a tablat, akkor aki a buntetest kiallitotta vissza fordithatna elobb.
Mint erdekesseg amcsiban, ha pl egy parkolo ora elromlik, akkor az autos addig all ott ameddig akar es nem buntethetik meg. Ilyen egyszeru a dolog.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.02.19. 07:28:22

Pfff, "fontosch tárgyalásra mentem"
Amugy meg én sehol nem látom a rokkant táblát.
Fellebbezést kőzteruletnél beadni, rendorség felé cimezve, ők idáig korrektek voltak velem

puffancs 2010.02.19. 09:28:20

Lako es pihenoovezet TABLE???? :) nem csoda h rossz helyre parkolt, hiszen etkezoasztalt keresett, nem tablat lol

betépett felhasználó 2010.02.19. 09:35:28

gabor bena volt
a helyet jogosan foglalta el

Fviktor76 2010.02.19. 09:37:35

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda:

Ez pontosan a Madarász kórház mögött van, a Gyöngyösi utcai panelsorhoz tartozó parkolóban.
A környéken számos probléma van. 30 éve felfestették a parkolókat itt is, meg templom előtt is, meg a Mosoly utcában, meg a Gyöngyösin is. A festék lekopott (a templom előtt még halványan látszik), az autósok össze vissza állnak. Nekem 6 éve igérték meg Tóth Jóskáék, hogy felfestik a parkolókat. Azóta több parkoló új aszfaltot kapott, de felfestés sehol. Egyszer egy éjszaka, nem volt helyem a Mosoly utcai parkolóban mert kedves autóstársaim úgy álltak. Beálltam a két ház közötti utacskára, ahova nem lehet behajtani, csak szállítás céljára. Másnap reggel várt a közteres cetli. A közteresek az mondták, csak akkor tudnak a parkolóban büntetni, ha az fel van festve és egyértelmű. Ezért írtam anno Tóth Jóskának.
Visszatéreve ide. A tábla tényleg szar helyen van. Ha a Babér felől fordulsz be, esélytelen, hogy észrevedd, a Gyöngyösi felől, ha nagyon jó a térlátásod... De a tábla kint van, közteresek büntetnek.
Mit tudsz tenni, írsz Tóth Jóskának... De csak ha kerületi lakos vagy. Ezt pedig most beszoptad. Amúgy teljesen igazad van... :-\

SiKom 2010.02.19. 09:57:41

Sajnos elég csak a tábla, nem kell az úttestre felfesteni.

Esetleg lehet felelősségmegosztást kérni, hiszen ha a hó el van takarítva, akkor látod az asztfalton a jelet, és nem állsz oda!

KolomparVinetu 2010.02.19. 13:16:50

Kedves Gábor!
Látszik, hogy top menedzser vagy és nagyon fontos ember, ráadásul az angol tudásod is kiváló. Aki szerint a "table" = tábla, az valóban igen komoly szakember lehet. Ettől független leszarom ezt az egészet, fizess, van miből, munkát meg nem végzel.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 14:48:01

@Sir Kommentor: ha a kocsi orraq mellett nem látja a táblát az aszfalton sem venné észre a felfestést. indoka az lenne: hogy a csodába lássam, ha egyszer fölötte áll az autóm?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.19. 15:26:07

@Peetee: A ratyi az nem a melegfronti aktivista cigány neve?

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.19. 18:18:35

ez csak kérdés, de a rokkerparkolót jelző táblák nem szemben szoktak lenni a parkolóhelynél, hogy még a hülye is lássa? csak kérdés volt... bár szerintem balfasz figyelmetlen autós ide vagy oda, abszolút nem egyértelmű a tábla elhelyezkedése, és ráadásul tele van gané hóval a parkoló, hogy még véletlenül se lehessen észrevenni az esetlegesen aszfaltra felfestett kerekesszékes figurát, ami megintcsak nem az autós hibája.. figyelmetlen az ürge, de szerintem 12356128937 ilyen hely van Magyarországon, ahol azért lehúzásgyanús a történet... és azt nem akarom elhinni, hogy minden autós aki ide kommentel 17 percig ellenőrzi a környéket,hogy esetleg felkutassa az ilyen kis aranyos táblákat...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.20. 00:29:26

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: De a kocsi orráig neki sem 17 perc az út. ha igen, jogos a rokihely.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.20. 11:11:43

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:

szerintem kapkodott a csávó, és nem vette észre... bárkivel megeshet, emberből vagyunk... én úgy vélem, hogy direkt szopatják a jónépet ilyen gerinctelen módszerekkel.. egyébként fentebb volt pár érdekes komment arra vonatkozólag, hogy minek ennyi rokihely, nincs is ennyi rokkant, stb... belegondolt valaki már abba, hogy amikor kicsattan egy ilyen rokkant-hiszti, és mondjuk egy közlekedési társaságnak be kell szerezni egy csomó alacsonypadlós modern járművet, az mennyibe kerül? és az önkormányzatok megszorításai miatt ezekre általában úgy tudják előteremteni a pénzt, hogy 50-100 fős létszámleépítéseket csinálnak? költői kérdés volt.....

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.20. 13:23:34

Gáborom, ha a kismercid 6méter hosszú, akkor a tábla valóban 7-8 méterre van az úttól.

ettől függetlenül nem a KRESZnek megfelelően van a tábla kihelyezve! még a tábla elhelyezésének magassága is külön le van fektetve. a táblákat mindig a sofőr szemszögéből jól láthatóan-olvashatóan kell kitenni, ez pedig távolról sem az. mitöbb, még a passenger sem láthatta volna, ha van veled.
tizenéve engem is közteres büntetett meg, mert a lomboktól nem láccott a megállnitilos tábla.
nyertem. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.20. 13:28:00

@salapapa: áúúú... toyota... még kisebb! :D
süti beállítások módosítása