A Homár is találkozott már a jelenséggel, amikor egy A4-es lapon kell ismételgetni az aláírást a bankban, amíg nem hasonlít eléggé a 10 éve szkennelt verzióra. Laci a Citibanknál került 22-es csapdába, minthogy régi hitelkártyafotója miatt azt nem biztos, hogy mindenhol elfogadják. Megváltoztatni viszont csak a régi aláírásával tudná, amit ma már művészileg képtelen reprodukálni. A régi aláírást lecserélni, pedig ki tudja mivel lehet. Új bank esetleg? Alternatív megoldásként felmerülhet még egy acélos botoxkúra:
Van nekem egy Citibankos, fényképes Visa hitelkártyám. A fénykép a kártyán nyilvánvalóan azt a célt szolgálja (szolgálná), hogy amikor bemegyek a boltba, lássák, hogy tényleg enyém a kártya, stb. A kártyán azonban egy nagyjából 8 évvel ezelőtt készült fotó található, hiszen akkor készíttettem a kártyát. Tekintve, hogy 25 éves vagyok, ezalatt a 8 év alatt igen megváltozott a fejem. Évről évre, amikor kiküldték a megújított kártyát, rendre ugyanaz a régi fotó szerepelt ugye rajta, és már kezdett kellemetlen lenni, hiszen a fotó nem igazán hasonlít már rám, innentől kezdve az eladóknak nem kötelessége elfogadniuk a hitelkártyámat. Elhatároztam hát, hogy a következő meghosszabbításkor új fotót tetetek a kártyára.
Írtam egy e-mailt tavaly februárban:
"2009.02.12. Én egy T-Mobile - Citibank Hitelkártya tulajdonos vagyok, amely hamarosan lejár (júliusban). Érdeklõdnék, milyen módon kérvényezhetem, hogy az új kártyán ne a régi fotóm szerepeljen majd, hanem már egy új?
Válaszukat elõre is köszönöm, "
4 napra rá meg is jött a válasz:
"2009.02.16. Ezúton kérjük, hogy amennyiben a hitelkártyáján feltüntetett fényképet módosítani kívánja, szíveskedjen a kérését írásban, egy személyi igazolvány kép méretű fotót mellékelve továbbítani postacímünkre: Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe - Dokumentációs osztály, 1367 Budapest, PF. 123 vagy bármely bankfiókunkon keresztül. Kérjük, hogy megkeresésében szíveskedjen feltüntetni a hitelkártya számát és szerződésszerű aláírását.
Tisztelettel,Lakossági Ügyfélszolgálat"
No, hát ezután elmentem fotót készíttetni, majd bementem az egyik bankfiókba, ahol az ügyintéző úr nagyon kedvesen és segítőkészen elmondta, annyi a teendő, hogy ír egy formalevelet, én aláírom, hozzátűzi az új fotót, ő mindent elintéz, és az új kártyán már az fog szerepelni.
Elégedetten távoztam hát és vártam az új kártyát. Telt múlt az idő, pár héttel később megjött az új kártya. Izgatottan bontottam ki a borítékot, melyen azonban ismét a régi, 8 éves kép szerepelt. "Ennek a fele sem tréfa!", gondoltam, és újra billentyűzetet ragadtam.
Idéztem nekik a legelső e-mailjüket, melyben leírták a teendőket, és az alábbi levet írtam mellé: "Az alábbiak szerint jártam el - hetekkel ezelőtt a Vörösmarty téri fiókukban. Ennek ellenére a mai napon megkaptam az új kártyát a régi fotóval. Kérem, küldjék ki az új kártyát a rendes fotóval, amit külön elkészíttettem, pont ezért, hogy az új kártyán már ez szerepeljen..."
Néhány héttel később egy postai levél jött válaszként, melyben leírták, hogy a bankfiókban az ügyintézővel (aki természetesen ellenőrizte ott helyben az adataimat, és a kártyám is nálam volt, melyet ellenőrzött) közösen írt levelemen szereplő aláírásom nem egyezik meg a 8 évvel ezelőtt adatbázisukba került aláírásommal, ezért a fényképcserét nem tudják megvalósítani. Segítőkészségükkel kapcsolatban nem érheti szó a ház elejét - megírták azt is, hogy a teendő nem más, mint újra be kell adnom egy kérvényt, melyen az adatbázisukban szereplő aláírásommal megegyező aláírás szerepel.
Normális ember valószínűleg itt már feladta volna a küzdelmet, de én még kicsit eltoltam végső vereségem bekövetkezését. Betelefonáltam a citibank telefonos ügyfélszolgálathoz, ahol előadtam hosszú kálváriámat, és hogy nem tudom sajnos, hogyan írtam alá 8 évvel ezelőtt. A megoldás, melyet az ügyintéző mondott, véleményem szerint tökéletesen megkoronázta a történetet: Fáradjak be egy bankfiókba, ahol írjak egy kérvényt, melyben kérelmezem az adatbázisban szereplő aláírásom lecserélését.
Az ellenség ezennel diadalmas mosollyal kitűzte zászlaját omladozó bástyám tetején. Innentől már nem volt kiút, hiszen gondoljunk csak bele, az új aláírást kérvényező papírt vajon a régi, avagy az új aláírással kellett volna aláírnom? Sajnos a régit ugye nem tudtam/tudom reprodukálni, ha pedig az új aláírást használtam volna, valószínűleg egy a korábbihoz hasonló elutasító levél érkezett volna.
A hitelkártyán szereplő fénykép azóta is a régi én pedig megpróbálok kisfiús arcot vágni hitelkártyahasználatkor.
Dr. Kix 2010.02.22. 13:10:22
reunalla 2010.02.22. 13:10:39
Énbagoly 2010.02.22. 13:10:41
Na nézzük.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.02.22. 13:10:55
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.02.22. 13:12:02
szerintem apád vegye meg a bankot, és akkor nem szórakoznak veled :D
Énbagoly 2010.02.22. 13:14:26
Mondjuk, érthető a kétely, de ezt miért nem tudja egy ügyintéző ott helyben a bankban leellenőrizni?
Mylady 2010.02.22. 13:16:37
Egyébként: válts bankot.
Harlequin 2010.02.22. 13:18:33
Ezért tart itt az ország!
Dr. Kix 2010.02.22. 13:19:09
reunalla 2010.02.22. 13:20:51
Demotivation postah · http://www.demotivalo.com 2010.02.22. 13:23:31
hát ez csodás
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.22. 13:24:07
Azon nincs fénykép.
esef 2010.02.22. 13:27:05
Csak a hitelkártya osztásnál álltál sorba öcsém, az észosztáson nem?
SzLacika 2010.02.22. 13:28:02
Ezek a mai fiatalok...
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.02.22. 13:35:55
É2I 2010.02.22. 13:54:13
Izé, a zOTP-ben a személyi mellé tőlem is kértek aláírás mintát. Adtam, nem stimmelt, adtam még egyet, az sem.
Azért némi asztalcsapkodás és egyéb igazolványok bemutatása után el tudtam intézni a dolgom. Az aláírás mintámat cseréltem a bankkal egyetemben ;D
A poszt tolónak meg annyit, hogy nem kell fényképes kártya, oszt' "no cry".
Ha a bank mindenáron ragaszkodik hozzá, neked nem muszáj a bankhoz. Van kismillió...
ghck 2010.02.22. 13:54:53
reunalla 2010.02.22. 13:55:15
ggPeti 2010.02.22. 13:55:34
Miért is ne lehetne valakinek 17 évesen hitelkártyája? Esetleg valami problémád van vele? Sőt, mi közöd van hozzá, ha esetleg nem magának kereste meg a pénzt, hanem apucitól/nagymutertól kapta?
BrianZ 2010.02.22. 14:03:37
BrianZ 2010.02.22. 14:04:53
SzLacika 2010.02.22. 14:08:28
dr. Aullah 2010.02.22. 14:15:07
"Mi az a mikroblog? Azt értem, hogy mi a blog... nagyjából. A mikrót is ismerem. De nem értem, hogy kapcsolódik ez a kettő egymáshoz :S "
Matiz Papa (törölt) 2010.02.22. 14:15:16
A poszthoz meg annyit, hogy Citibank, ej. Ment volna a BB-hez, ott még a telefont is megspórolná, mert hetente hivogatnák, de csak azért,hogy vegyen fel akciósan 750.000 Ft személyre szabott kölcsönt, 350%--os THM-mel
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.22. 14:17:21
Természetesen új fénykép és aláírás van rajta.
Ja, és nincs kreditprövning sem.
ave 2010.02.22. 14:18:49
OTP-ben gond nelkul a teljes osszeget megkaptam.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.22. 14:23:41
Pedig rém egyszerű.
A mikroblogot lehet mikrózni.
A sima blogot csak sütőben lehet megsütni.
@Nyúúúl:
Az biztos!
Vissza is adtak belőle, vagy le kellett vásárolni az egészet?
É2I 2010.02.22. 14:29:53
Citibank=Cicibank?
;)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.22. 14:33:35
Pont erre akartam rákérdezni.
Ugyanis az nem derül ki a postból, hogy engedték-e a kedves kuncsaftot kendővel diszkréten szoptatni?
Peetee 2010.02.22. 14:49:13
májgeriberi 2010.02.22. 14:56:02
májgeriberi 2010.02.22. 14:57:43
É2I 2010.02.22. 14:57:58
Azt azért hozzá kell tennem, hogy azért van ügyfél hiba is ebben. Az enyémben is volt.
Azt tanultam belőle, hogy az aláírási mintáknál megpróbálom a legszebb gyöngybetűimet elővenni és úgy aláírni, később csak arra kell emlékeznem. Nem pedig arra hogyan is macskakapartam alá X évvel ezelőtt valamit.
Matiz Papa (törölt) 2010.02.22. 15:05:16
salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.22. 15:08:31
ha bemennék és leemelném Lacika helyett a kis félretett pénzét mert eleget gyakoroltam odahaza az aláírását (apámé nem volt egyszerű, de a mai napig tudom :D ) akkor ő most szomorú lenne?
hiszen a fénykép már akár a 7fejű sárkányé is lehet...
vagyon ottan egy mondattöredék:
"...amelyen aláírása megfelel a kártyaszerződésben használt aláírásmintával, vagy fáradjon be az Önhöz legközelebb lévő bankfiókunkba."
merthogy reprodukálni nem tudja, így a vessző utáni rész a mérvadó. lássuk be: JOGOSAN.
szóval Laci, SÜN minggyá téged támad! :D
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.22. 15:12:39
Nawazz, az lehetett egy parti!
Kör ászból t0k alsót visszaadni...
Szerinrem átvágtak!
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.02.22. 15:13:11
igazából tökmindegy hogy milye van, és mikor lett neki, és mennyi van rajta, hogy ő kereste, vagy szülőktől kapta.
de itt a homáron néha szokás fikázni a posztolót. na nem azért mert rászolgál (egyébként néha igen), hanem mert csak.
én ebbe tudtam belekötni így hirtelen ;)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.22. 15:17:06
Egy pénzfelvét általában egy-másfél óra szokott lenni, mire elhitték hogy tényleg én vagyok :D:D:D
renugard 2010.02.22. 15:24:30
www.youtube.com/watch?v=ed-GMwJp73s
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 15:33:41
errefele ha a bankban vennek fel penzt /nem veszek mert minek/ akkor kernek egy fenykepes/neha kettot/ igazolvanyit is a kartya melle
szoval azt is hamisitsa Lacikajerol
itt is van lehetoseg fenykepeset kerni, de azt megcsialjak a bankban helyben es semmi ertelme
semmivel sem biztonsagosabb
Nyúlcipó 2010.02.22. 15:40:07
imagehost.epier.com/126823/PLAYINGNUDE%20CARDS788%281%29.jpg
Egyéves Önkéntes 2010.02.22. 15:40:49
mme piros · http://www.piroslampa.net 2010.02.22. 15:46:59
Mi ez a foglalkozás? :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 15:49:47
en pl 17 evesen ujsagkihordo voltam/ gimi mellett. de halvany lila sejtelmem sem volt rola hogy egyszer majd lesz bankkartyam
/qwra meg nem voltam./
mme piros · http://www.piroslampa.net 2010.02.22. 15:51:08
ggPeti 2010.02.22. 15:55:01
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.22. 16:02:16
Olyankor tényleg nem árt egy fényképes hitelkártya.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 16:04:46
basszu reggel 6-tol 8-ig hoban fagyban
/csutortokon meg penteken tovabb, mert akkor volt a tv ujsag meg a nok lapja/
de legalabb annyit kerestem mint apam a gyarban
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.22. 16:09:19
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.22. 16:11:36
Miért, nem szép női név a Laci?
HPL 2010.02.22. 16:19:33
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.22. 16:32:39
psigy 2010.02.22. 16:38:00
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.22. 16:41:35
Komolyra ferdítve a "majd bementem az egyik bankfiókba, ahol az ügyintéző úr nagyon kedvesen és segítőkészen elmondta, annyi a teendő, hogy ír egy formalevelet, én aláírom, hozzátűzi az új fotót, ő mindent elintéz, és az új kártyán már az fog szerepelni." dolog lenne a normális. Sztem elkapott a gépszíj, nekem "sajnos" minden rendben van évek óta.
Mondjuk hitelkártyáról nem is merek pénzt felvenni csak igen-igen ritkán és akkor is teszem gyorsan vissza, egyszer (jogosan) fizettem 149 Ft kamatot, mert elfelejtettem :)
Ja, meg 2000Ft büntit ezt meg szerintem nem etikusan (igaz jogosan, benne volt a szerződésben)
Amikor elutaltam a megjegyzésbe beírtam, hogy mire költsék, de gondolom a számítógépet nem érdekelte hogy legyen kistestvére (*sza meg az anyját)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 16:58:43
3 napja var ra
ez igy lenne fair
thx
/most is irt ezugyben a TCS-s topicban/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 17:05:47
hetente kuldenek kettot
oszinten szolva egyet hasznalok, de a tuti a debit
maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.22. 17:37:29
Ráadásul a cikkben említett bank egyik főrészvényese Óbama Barack úr, magyar származású USA elnök. És az egyik amerikai hátterű bizonytalan biztonságú bank ma Magyarországon... Betétet ott tartani őrültség, hitelkártyát onnan elfogadni baromi drága!
Ofélia . 2010.02.22. 17:43:49
Hello hagyma az itt ló@asz:((
maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.22. 17:44:46
Az előadók kitérnek a hamísítások fajtáira, többek között a szabadkézi és technikai hamísítások fajtáira.
Az azonosítás a Te érdeked, és az aláírás csak egyetlen, ámde nem elegendő azonosítási mód.
Mit szóltál volna, ha az aláírásodat nálad ügyesebben hamisító rosszakaró a nevedben új kártyát kért volna (letiltva ezzel a nálad lévőt), és szabadon garázdálkodik az új kártyával? Akkor írtál volna természetesen egy más tartalmú bejegyzést a Homárra :-)
maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.22. 17:46:27
maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.22. 17:48:14
Szűrést állíts be a THM-re vagy a havi kamatra! Vagy az éves díjakra...
Ofélia . 2010.02.22. 17:49:48
Látom te is dolgoztál bankban a kommented korrekt!!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 17:50:56
ma'r mi is?
@maholnap:
hogy lenne az egyetlen ugyan mar a fiam pl. megforditotta a nevet
ha bemegyek a bankomba es fotot akarok cserelni akkor gyozodjenek meg rola, hogytenyleg en vagyok
gondolom ehhez 2 fenykepes lofasz eleg
fotozzanak, le ha fotosat akarok
irassanak ala
oszt jonapot
Ofélia . 2010.02.22. 17:59:03
Hát itt sem emeli ki!
Ez itt a úgy működik, hogy 80 százalék előadhatja a butaságom történetét!
Osztán mikor kellően ráb@szik előadja a hattyu halálát meg a nehéz gyermekkorát egy válással spékelve!
Lehetőleg egy éhező gyerekfalkával és banki ügyintéző legyen a talpán aki ebböl kihámozza az igazságot:(((((((
És a bank KÉNYTELEN minden biztosítékot négyszer ellenőrizni!!
Ofélia . 2010.02.22. 18:08:24
"Én franciakártyát használok."
Persze cinkeltet:)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.22. 18:08:37
Kivéve talán egy páncélozott Merci.
Bár az inkább a pénztárcának kényelmetlen.
Meg mikor jön az APEH hogy miből van :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.22. 18:09:53
Ofélia . 2010.02.22. 18:09:58
"Az ivarmódosító műtét után nem volt névváltoztatás?"
Már megint lehet offolni???:DD
Alikam 2010.02.22. 18:21:19
Mi a picsafasztököm ez az aláírás dolog? Nem 100 kg plutóniumot akarok kikérni, miért nem elég a személyi?
Ez a sok nyomi is itt a posztban, persze majd külön kis aláírást gyakorolok be csak a kedves bankok kedvéért, aki törvényileg húznak le, na jól van, azért mindennek van határa.
Alikam 2010.02.22. 18:24:43
Megmondom neked, az, hogy lealázzák az embert a bankban a többi embertársa előtt.
Mint bazzeg valami bűnözőt...
Milyen törvényadta joga van egy banknak kétségbe vonni a személyazonosságomat, ha azt hivatalos, erdeti papírokkal igazolni tudom?
Elárulod nekem?
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.22. 18:25:17
A kutya se kivancsi arra, hogy anno es most milyen fejem van.
Nem ertem, hogy miert szoroznek a kartyaval ha van szemelyi, PIN kod, alairas.
Bar en jobban orulnek ha bevezetnek a biometrikus azonositot.
Felettebb kellemetlen, hogy allok a penztarnal es ha szar a terminal ovodas modjara egy szam / masodperc sebesseggel kell begepelnem a PIN kodom.
Csak az nem jegyzi meg aki latasserult vagy gyengeelmeju.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 18:44:53
en is
beste 2010.02.22. 19:08:11
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 19:25:17
a kibaszott fotojat akarja kicsereltetni a kartyajan
es bemegy a bankba
2 tucat papirral igazolja, hogy O, az O es nem csereleik ki mert eltero az alairas amit a grafologusok vizsgalnak
understand?
salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.22. 19:47:49
ezt mélben nem tudja elintézni, bárhogyis sopánkodik.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 20:04:17
"No, hát ezután elmentem fotót készíttetni, majd bementem az egyik bankfiókba, ahol az ügyintéző úr nagyon kedvesen és segítőkészen elmondta, annyi a teendő, hogy ír egy formalevelet, én aláírom, hozzátűzi az új fotót, ő mindent elintéz, és az új kártyán már az fog szerepelni."
nalunk az az elteres, hogy a bankban lefotoznak, nem kell kulon elmenni fenykepeszhez, bar nekem sosem volt fotos kartyam
svedorszagban gondolom ki se kell tenni a labad e ott meg nem jartam
Thomas Dantes 2010.02.22. 20:17:28
Minek akkor a személyi ? Dísznek?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 20:22:38
ha mar itt tartunk legegyszerubb bevezetni az ujjlenyomatos rendszert
es nem viccelek
nem egy nagy etvas
maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.22. 20:29:56
A törvény értelmében az alábbi személyazonosító adatoknak kell a bank nyilvántartásában szerepelniük (számla nyitásakor, később nem kérik el általában, csak módosításkor, vagy gyanú esetén): családi és utónév (születési név), ill. házassági név, lakcím, állampolgárság, azonosító okmány típusa és száma. Ezeken kívül a Bank az azonosítás során – mivel erre Bank által nyújtott szolgáltatások jellege miatt, az ügyfél és az üzleti kapcsolat, ügyleti megbízás
visszakereshető azonosítása miatt szükség van – az alábbi adatokat rögzíti: születési hely és idő, anyja neve, külföldi természetes személy esetén a fenti bekezdésben megadott adatok közül az azonosító
okmányból megállapítható adatok, valamint a magyarországi tartózkodási hely.
Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén
név, rövidített név, székhely (külföldi székhelyű vállalkozás esetén magyarországi fióktelep címe), cégbírósági nyilvántartásban szereplő jogi személy esetén cégjegyzékszám, egyéb jogi személy esetén a létrejöttéről (nyilvántartásba vételéről, bejegyzéséről) szóló határozat száma vagy a nyilvántartási szám.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 20:32:56
nagyon okos vagy es vagsz mindent
bankos vagy az tuti es nagyon fiatal, azok ilyen lelkesek
de itt a posztolo akart egy egyszeru fenykepcseret a kartyajan
bement egy bankfiokba igazolvanyokkal felvertezve
azt mondtak OK cserelunk
aztan megsem mert nem volt tok ugyanaz az alairas
asszem azota is bekesen hasznalja a regi kartyajat
napalm 2010.02.22. 20:38:59
hol van ilyen?
lehet csak a citibanknál, de itt is hihetetlen.
maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.22. 20:43:01
Természetes személy esetén bemutatandó a magyar állampolgár személyazonosító igazolványa _és_ lakcímet igazoló hatósági igazolványa vagy útlevele és lakcímet igazoló hatósági igazolványa vagy kártya formátumú vezetői engedélye _és_ lakcímet igazoló hatósági igazolványa (a lakcímkártyával kapcsolatban már én is vitatkoztam, egészen addig, amíg el nem olvastam pontosan a szabályokat) 14. életévét be nem töltött természetes személy személyi azonosítót igazoló hatósági
igazolványa és lakcímet igazoló hatósági igazolványa vagy útlevele és lakcímet igazoló hatósági igazolvány.
Külföldi természetes személy útlevele vagy személyi azonosító igazolványa, feltéve hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít vagy tartózkodási jogot igazoló okmánya vagy tartózkodásra jogosító okmánya. Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén bemutatandó az az okirat, amely igazolja, hogy belföldi gazdálkodó szervezetet a cégbíróság bejegyezte vagy bejegyzési kérelmét benyújtotta; egyéni vállalkozó esetén azt, hogy az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása
megtörtént, illetőleg az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása iránti kérelmét az egyéni vállalkozó a körzetközponti jegyzőhöz benyújtotta, belföldi jogi személy esetén, ha annak létrejöttéhez hatósági vagy bírósági
nyilvántartásba vétel szükséges, a nyilvántartásba vétel megtörtént, illetőleg a nyilvántartásba vétel iránti kérelmét benyújtotta,
(sok sort innen töröltem, kevésbé releváns)
A lényeg: a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény értelmében az ügyfél átvilágítása csak akkor tekinthető teljes körűnek, ha a törvényben előírt adatai elektronikusan vagy papíralapon visszakereshetően rögzítésre kerültek és a tényleges tulajdonosra vonatkozó nyilatkozata rendelkezésre áll.
És a legfontosabb: amennyiben az ügyfél azonosításra alkalmas adatai, illetve a tényleges tulajdonos meghatározott adatai az azonosítási eljárás során nem állapíthatók meg, illetve nem szerezhetők be, a Bank köteles az üzleti kapcsolat létesítését, az ügyleti megbízást, illetve a további ügyleti megbízások teljesítését megtagadni.
Nem találtam olyan törvényt vagy jogszabályt, ami kötelezne, vagy pontosítaná a kézzel történő aláírást. Ha találtok, örülni fogok. És akkor még eszembe jut az emputált végtagúak, a törött és gipszelt kezűek, a kezüket a seggükben felejtők, stb. köre...
Karoling__ 2010.02.22. 20:51:24
Tomasz_a_gozmozdony 2010.02.22. 21:12:25
@Alikam: akkor van ugymond "ertelme" az alairasmintanak amikor nem szemelyesen intezed az ugyeidet, hanem mondjuk levelben. Ott nem tudjak megallapitani hogy Te, vagy a kispista irta-e ala helyetted. Ezert kell egyezni az alairasmintanak. En a hitelkeretemet akartam megszuntetni netbankon, kikuldtek a szerzodest, alairva visszakuldtem, jott a valasz hogy bocsi, faradj be a fiokba, mert nem egyezik az alairasminta. Bementem, igazoltam magam, hitelkeretemet toroltek, alairasmintat nem tartottam szuksegesnek ujat felvetetni. Ennyi a tortenet, mi a faszt kell mindjart felhaborodni.
Vladimir Harkonnen 2010.02.22. 21:41:10
Laci nézd meg a kártyád előlapját kb. középen, aztán gyakorolj!
Alikam 2010.02.23. 00:58:00
Te is jól megszívtad, csak be kellett menned a bankba.
Igenis fel vagyok háborodva, engem ne kezeljenek esetleges bűnözőként.
Milyen alapon vonják kétségbe az amúgy minden más hivatalban, helyen elfogadott személyazonosságot igazoló okmányaimat?
Ha a rendőrnek elég a kurva személyi, akkor nekik miért nem?
Nem a biztonság a gond, hanem az értelmetlen biztonság, vagy az olyan biztonság, ami már gyakorlatilag az ügyfél számára sértő.
Lehet, hogy neked a fejedre szarhatnak de engem speciel zavar az, hogy úgy kezelnek, mintha fenn állna a gyanú, hogy esetleg én csalni, lopni akarok.
Elmennek a **** anyjukba, ezt tudom mondani.
Önmagában az is felháborító, hogy kénytelen vagyok bankszámlát nyitni, mert a kibaszott fizetést már csak úgy lehet utalni, erre fel még ez is.
Ott vannak a hivatalos, eredeti okmányaim oszt jó napot.
fagzal 2010.02.23. 03:39:55
Következő alkalommal BEFIZETNI nem hagytak, mert nem volt jó az aláírásom.
Ki érti ezt... van ilyen, hogy gerillabefizető, aki azzal szopat másokat, hogy pénzt tesz a számlájukra??
Layosh 2010.02.23. 07:51:35
Manyizga (törölt) 2010.02.23. 08:43:12
Editor Bob 2010.02.23. 11:12:05
megadeth1 2010.02.23. 11:23:59
Amúgy jó ez a Citibank. 10 éve van náluk szintén fényképes visa kártyám. A nyáron nevet változtattam, ki akartam cserélni a kártyát, de közben megszültem. Azóta is a lánykori nevemen van, nap, mint nap használom és aláírom a lánynevem. Egyáltalán legális az úgy? Gőzöm sincs.
2010.02.23. 12:34:24
megadeth1 2010.02.23. 13:01:24
Tersi 2010.02.23. 13:16:32
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.23. 14:19:50
Nem írtam, hogy készpénzt vettem fel, egyszerűen csak batztam figyelni úri passióból.
Amúgy kössz a tippet, tényleg igaz, hogy KPt aztán végképp nem szabad hitelkártyával felvenni, vagy postán csekket feladni vele. Már akit érint.
Én vásárlásban is el tudok bármekkora mennyiségű pénzt költeni (lehet próbálkozni, utaljatok!) :)
suszika 2010.02.23. 21:46:02
Én is jártam így a CITI-nél. Egyszer rámtukmáltak egy hitelfedezeti biztosítást, nem volt nagy összeg, csak 50-200 FT havonta.
Mivel ha megmakkanok marad utánam elég a törlesztésre le akartam mondani. Én is azt a választ kaptam, hogy nem jó a saját aláírásom. Persze...
ha új kártya vagy hitel kellene jó lenne.
De azért volt pozitív élményem is. Szombaton hívtak, hogy az egyik kereskedőnél, akinél a hitelkártyat használtam kikerültek kártyaadatok és javasolják a kártya inaktíválást és új kártyát küldenek ingyen. Szombaton dolgoznak bankban? Korrekt volt.
tetriszbajnok agresszív disznó 2010.02.23. 22:06:31
Szívből kívánom neked, hogy lopja el valaki a személyidet, menjen be vele a bankodba, és nyúlja le az összes pénzed vele a számládról! És halj éhen a következő fizuig!
Ámen.
tetriszbajnok agresszív disznó 2010.02.23. 22:09:33
teccikerteni@yepmail.net 2010.02.23. 22:28:46
teccikerteni@yepmail.net 2010.02.23. 22:29:48
baromcitibank 2010.03.13. 22:06:28
A héten én is így jártam az aláírásommal azzal a csavarral hogy én 2 dolgot akartam lemondani ,de egyet sikerült .Egy levélben elküldtem a két formanyomtatványt azonos aláírással de csak az egyiket sikerült (fedezett biztosítást igen ,az utazás biztosítást nem )...ezt mondjuk így már nem értem ,de azt még kevésbé ,hogy csak új levelet kértek az új aláírással ,semmi más lehetőséget nem ajánlottak .Majd azonnal berohantam a szomszédban levő pláza citibank fiókjába minden igazolvánnyal meg szerződéssel de ott dettó csak azt hajtogatták ,"írjam alá jól vagy mondjam fel a hitelkártyát " semmi módosítási lehetőséget nem mondtak vagy nem is akartak mert gondolom dolgozniuk kellett volna vele ..sőt nagyon kedvesen megmutatták hol van a citiphone banking készüléke ahol intézhetem a lemondást .. na ja ők ezért nyitnak bankfiókot.. ennyit a citibankról .. azért még futok pár kört , a kaland kedvéért ,talán skalpot is gyűjthetek aztán ha elintéztem a hiányzó biztosítás lemondását elegánsan lemonmdom a hitelkártyámat ,hadd dolgozzanak kicsit a pénzemért ... sok sikert haver ! együttérzek veled !
Manci néni, a szomszéd 2010.05.12. 12:33:10