Tékozló Homár

A játszótér mosdójában pelenkázni tilos

2010.03.02. 12:45 | ge | komment

A történetben szereplő, a wc-ben étkező és ezért ott a tisztábatevést nem megengedő  takarítószemélyzetnek minimum jár a szarosszendvics. Továbbá szeretnénk felkérni az odajáró anyukákat, hogy az összes szaros pelenkát tessenek a Károlyi kert mosdójának szemetesébe vinni, köszönjük.

A kétéves kislányommal mindig nagyon szivesen jártunk a Károlyi kertbe (V.ker.Károlyi Mihály ut 16) mert ideális helynek tünt, hogy szabadidőnket ott töltsük. Gyönyörü kert, remek játszótér és tisztán tartott wc. Február 20-án szombaton éppen meggyógyult kislányommal elmentünk a Károlyi kertbe, gondoltam remek hely, hogy kikapcsolódjunk. Akkor jött a gond, hogy át kellett pelenkáznom a gyermeket.

 

Gondoltam semmi baj hiszen itt a wc ami szép nagy és biztos van pelenkázó asztal is. Bementünk ott a takaritónő éppen evett a jó melegben. Megkérdeztem, hogy hol tudom átpelenkázni a gyereket. Erre az volt a válasz, hogy az anyukák remekül megtudják oldani ezt a dolgot kint a kertben a padon nehogy már a kakis liberó is ott legyen neki. Kiballagtunk és átpelenkáztam a gyereket (aki most gyogyult meg) a padon a takaritó meg kiállt az ajtóba és elégedetten nézte.

Természetesen mások meg utálkozva,szörnyülködve nézték,hogy a padon mit csinálok. Egy hét mulva ujra elmentünk a Károlyi kertbe és a férjem megkérdezte az ott lévő biztonsági őrt ,hogy miért van az ,hogy nem lehet a gyermeket tisztába tenni a wc-ben.
Erre az volt a válasz ,hogy volt 1-2 anyuka aki rendetlen volt és ezért.

Kiváncsi vagyok ,hogy az V.kerületi önkormányzat tud -e erről hiszen ők az üzemeltetők??
Nagyon sok gyerekes anyuka jár a Károlyi kertbe és a gyerekeket majdnem 3 éves korig pellenkázni kell. Sajnos az anyukáknak "ezt a padon kell megoldani" télen hidegben is, hiszen az ott lévő takaritó eldöntötte. Jaj és igy tud bent a meleg vécében enni is.

Ezek után a Károlyi kert nekem "GYEREKELLENES KERT ÉS JÁTSZÓTÉR" minősitést kapta.
Köszönöm, hogy leirhattam és remélem jó irányban fog változni a helyzet, mert én ezt az emailt az V. kerületi önkörmányzatnak is elküldöm.

Tisztelettel
egy anyuka

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ági anyu 2010.03.03. 09:39:52

@economico: Ámde itt arról van szó, hogy egy olyan helyen nem engedték pelenkát cserélni, ami normális esetben erre való

nyunnya 2010.03.03. 11:02:29

@morrisal_: nyilván én sem ilyesmire gondoltam, csak arra, hogy amit Te, én, más joggal vár el, használ, stb., mindazt joggal várhassa el, használhassa, stb. a bébi is meg az ő anyukája/apukája.

nyunnya 2010.03.03. 11:14:59

@kacsa65: Az, hogy van WC, felnőtt használhatja, gyerek meg nem. Érted? Vagy?

nyunnya 2010.03.03. 11:23:15

@Don Bandi: Erre gondoltál? Olvasd újra, hátha megérted!: "Sok gyerek számára a saját széklete a világ legtermészetesebb dolga, hogy úgy mondjam az ő saját tulajdona, testének (alkotó) része. Gyakran nem érzik ezért "rendetlen" dolognak, ha akár nyakig olyanok is, sőt :) "

overdoser 2010.03.03. 11:28:04

teljesen átjön melyik kommentelőnek van gyereke, melyiknek nincs, de azért képben van, és melyik gondolja azt, hogy ő már egyévesen szobatiszta volt és az anyukája sosem szívott amiatt,hogy pl. sétálni/kirándulni/stb. mentek és beszart és még tán pad/wc sem volt, ahol tiszta TEXTIL pelenkába bugyolálhatta az ő kis szeme fénye popsiját. a baj az, hogy nincs megértés, beleélés, nincs rugalmasság, és nincs elég nyilvános (tiszta) wc a városban, és ha van akkor se nagyon van pelenkázó helyiség. pedig az élet dolgai közé tartozik a kaka meg a pisi, kisgyerekkorban mindez pelusba bele. nna.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.03. 11:42:50

@gyuzsu: Na ugye? Én is ezt mondtam. Én személyesen ismerem Gyuszu nénit, a WC-s nénit. Az egy tündéri öregnéni, aki nem csak hogy megengedi, hogy az étkezőasztalon pellenkázzanak az anyukák, hanem még ki is törli a kis csimoták PoPO-ját illatos kendővel. Ne bántsátok őt!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.03. 11:45:22

@SzCsaba: Mitől jobb mondjuk az Ikea? (svédország ugye...) Múltkor néztem egy tárolódobozt, rá volt írva, hogy azért lehet hozzá külön fedelet venni, hogy a gyerek ne zárja magára a dobozt!!!!

Eszemfaszom megáll! Ki a f_szt érdekel ez, márbocsánat!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.03. 11:52:12

@tintamin: Még hogy nem gyerekbarát a társadalom. Jelentsd ki valahol, hogy nem akarsz gyereket, megtudhatod hamar, hogy Hitler a legközelebbi rokonod. (mások szerint)

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2010.03.03. 12:06:01

@Bánki Ede a Kékszalag Consult ügyvezető igazgatója:

A doboz fedelét külön árulni figyelmesség. Apró, de jóleső, ráadásul okos dolog (ráadásul nemcsak gyerekesek szeretnének dobozt venni tető nélkül). Kisebb figyelmesség mint egy sima lehajtható pelenkázót tenni a wc-be, vagy rámpát építeni a lépcső mellé, hangjelzést tenni a közlekedési lámpához.

Meg kéne tanulni végre, hogy különböző igényeink vannak ugyan de ugyanott élünk ahol a harmincas, gyerektelen, egészséges emberek.

Ferlategla (törölt) 2010.03.03. 12:36:29

@nyunnya, @Don Bandi: Nade Bandi, te egyáltalán nem ezt mondad! Eh, férfiak...:)

LaniaMaior 2010.03.03. 13:05:48

@Bánki Ede a Kékszalag Consult ügyvezető igazgatója: Ja, múltkor meg láttam olyan mobilt, aminek direkt nagy gombjai voltak meg nagy kijelzője, az is mi a fasznak. Én látom a kicsi betűt is. Aki meg öreg, az meg mi a fasznak mobilozik.
Különben is, amikor én gyerek voltam, akkor nem voltam olyan hülye, mint a mostaniak. Egy hónapos korban szobatiszta voltam, féléves koromra gyököt vontam fejben, és egyéves koromra már nullával is tudtam osztani. Felfújják ezt a gyerek-dolgot, a sok fasz.

economico 2010.03.03. 13:10:33

@overdoser: "teljesen átjön melyik kommentelőnek van gyereke, melyiknek nincs"......."A baj az, hogy nincs megértés, beleélés, nincs rugalmasság"

Kezdek dühös lenni.
Átjön, hogy neked van gyereked. Ez nem probléma. A probléma az, hogy nem látod, érzed, vagy hiányzik a kellő beleélésed, rugalmasságod, hogy amennyire egy gyerek nélküli ember nem éli bele magát milyen lehet gyereket nevelni, te annyira nem éled bele magad abba, hogy az emberek 90%-ának nincs éppen 2-3 éves gyereke, és ebből fakadóan nem is érdekli őket életük ezen szakaszában, hogy milyen (nehéz) lehet gyereket nevelni. Aki gyereket vállal, annak az egy rendkívül szép dolog (meg nehéz is, amit biztosan mérlegel a vállalás előtt), és ez a környezetét sem zavarja, amíg a szülők efelett érzett felsőbbrendűségi tudata nem zavar be az intimszférájába. Majd én is hihetetlen örömöt fogok érezni, mikor majd egyszer gyerekem lesz, de azt már most tudom, hogy ettől még nem fogom ezzel megterhelni a környezetemet (kivéve a családomat). Nem lesz hozzá pofám. Ha néha mégis elő fog fordulni, akkor bocsánatot kérek, de ha mégsem kérek, semmiképp nem fog még nekem feljebb állni.
Mintha a világ legfontosabb, legfelsőbbrendűbb, sőt egyetlen feladata a gyermeknemzés lenne, és minden más ember fogja be a száját, és vígan játssza el azon alárendelt mellékszerepét, mely a gyerekkel rendelkezők önmegvalósítását és kiteljesedését hivatott szolgálni. Mintha az lenne életem egyetlen értelme, azért tanulok, dolgozok, építek, küzdök, menetelek, miegymás, hogy mikor az utcán eltolnak mellettem egy babakocsit, akkor könnybelábadt szemmel mélyen meghajoljak, és azon morfondírozzak a távolba merengve, hogy én egy senki vagyok.
Mintha egy bélyeg lenne, hogy valakinek nincs gyereke. És mintha egy mindent elsöprő érv lenne, hogy valakinek van gyereke.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a gyermekneveléshez a szülők 80%-ának nincs meg az alapvető pszichológiai tudása, másra se, de erre végképp. Csak ilyen teszteket nem íratnak. Bár tény, hogy a minimális tapasztalata akarva-akaratlan megvan hozzá, mert ők is tudják milyen éjszaka óránként felkelni, pelenkát cserélni, nemcsak magamra költeni, illetve megvan, amennyiben a gyerek nem hal éhen, vagy nem szenved komolyabb testi sérüléseket 18 éves kora előtt. Ezt még nem nevezném alkalmasságnak.

Továbbá, feltételezem, hogy például a pubertás korról is megvan a véleményünk. Főleg ha már elmúltunk 20 évesek és könnyen felejtünk. Bunkók, éretlenek stb (persze ennek is megvan a pszichológiai magyarázata, mentsége). Nem ritka, sőt gyakori, hogy ebből a pattanásos korszakból kilépve, 2-3 éven belül már meg is van a gyerek, úgy a 20-as évek elejénközepén. Ekkor hirtelen a "bunkó" tinédzserből egy tiszteletreméltó kismama lesz, egycsapásra, papírral igazolva. A társadalmi státuszban egy pillanat alatt bekövetkezett hatalmas ugrást vajon mekkora eséllyel követi 2-3 év alatt a szükséges személyiségbeli változás is? Költői kérdés. Ebből pedig sok esetben adódik a tolakodó magatartás, amit immár egy "megtámadhatatlan" érvvel, egyetlen mondatban meg lehet magyarázni.

Élni és élni hagyni. Be kellene végre látni, hogy minden ember élete a saját magánügye. Ez nem csak azt jelenti, hogy más abba nem szólhat bele, hanem azt is, hogy ne is rongáljunk vele mást. Ugyanis a másik ember élete is az ő magánügye, amibe szintén nem szeretné, ha beleszólnának, még indirekt módon sem.

Szerintem olyan nincs, hogy az emberek utálják a gyerekeket. Inkább olyan van, hogy a kisgyerekes szülők nagy része utálja vagy lenézi azokat, akiknek éppen akkor nincs kisgyerekük. És ezt pedig - érthető okokból - nem tolerálják azok, akiknek nincs gyereke.

Egyébként imádom a gyerekeket, az idióta szüleiket kevésbé. Akinek nem inge...

Tényleg, létezik már olyan kifejezés, amit az ilyen anyukákra mondanak? De elszeretném őket intézni egyetlen mondatban!
Azt már tudom, hogy én a "neked biztos nincs gyereked" kategória vagyok.

nyunnya 2010.03.03. 13:17:10

@economico: megismétlem: Azt gondolom, hogy a "jogot a bébiknek és az anyukáknak" nem azért fontos a bébiknek és az anyukáknak, mert azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ, csak azért mert ők is olyanok mint te, én, mi, stb. Hát, ilyen emberek. Az gáz? + Amit Te, én, más joggal vár el, használ, stb., mindazt joggal várhassa el, használhassa, stb. a bébi is meg az ő anyukája/apukája.

LaniaMaior 2010.03.03. 13:32:42

@economico: Nagyon sok mindenben igazad van, amiről írsz, és amíg nem volt gyerekem, addig én is úgy éreztem, hogy a gyerekesek lenézik a nem gyerekeseket, és mindenféle előjogokat akarnak maguknak. Meg utáltam azt a közhangulatot, ami szerint minden anya valamiféle madonna, aki a gyerekszüléssel mindjárt piedesztálra emelődött, és akire egy rossz szót se lehet szólni anélkül, hogy ne válna az elkövető rögtön "Hitler rokonává". Sőt, veled ellentétben én nem is szerettem a gyerekeket úgy általában.
Aztán lett gyerekem, és azonnal feltűnt, hogy a nagy gyerekszeretet csak elmélet, de tényleg. Mindenkinek jár a pofája, hogy milyen fontosak a gyerekek, és hogy az anyák mekkora szentek, de a való életben nagyon nincs meg a helye egy kisgyerekes szülőnek. Tényleg szeretném, ha nem a padon kellene pelenkáznom a gyerekemet, és mások orra alá büdösíteni, mert fordított esetben engem is zavarna, de máshol nem tudom, mert pelenkázó (vagy annak megfelelő vízszintes felület) a legtöbb helyen nincs. Buszra nem tudok felszállni babakocsival, hacsak valaki meg nem szán és felsegíti (mondjuk nem is használok BKV-n babakocsit, bár bérletem nekem is van...), és sorolhatnék még ezer ilyet.
Nem akarok különleges elbánást, tényleg, csak hogy ne kelljen otthon dekkolnom a gyerekkel azért, mert már nem illetnek meg ugyanazok a jogok, mint azelőtt. Ne építsék át az egész világot játszótérré a kedvemért, de ne is lehetetlenítsék el teljesen az életemet csak azért, mert az ember életében van egy ilyen szakasz, amikor 0-3 éves, és nem tud még vécébe kakálni, és a gyerekem pont most van abban a korban.

Ferlategla (törölt) 2010.03.03. 13:37:27

@economico: tényleg kezdesz dühös lenni. látszik, h rosszak a személyes tapasztalataid, de (jó esetben) az ember identitását nem az határozza meg, h hogyan viszonyulnak hozzá a környezetében levő gyerekes embertársak... szal, mi a baj? persze, láttam én is ilyet is, olyat is, de hát, istenem, attól még tudom, ki vagyok. ezek amúgy is átjárható kategóriák. nekem tuti lesz gyerekem, több is. a jó és rossz példákból okulva fogom őket nevelni. fogd fel így :)

economico 2010.03.03. 13:38:30

Gyerekutáló társadalom?

Nem láttam még olyan elvetemült embert, beleértve a "bunkó" pubertásokat is, aki azért hőbörgött volna, mert egy cuki kisgyerek édesen kacagott a babakocsiban a buszon, vagy a kismama a pelenkázóban pelenkázott, vagy megkérték, hogy segítsen felemelni a babakocsit a lépcsőn, vagy átadni a helyet. De még akkor se, ha nyilvános helyen elkezdett bőgicsélni a baba, amennyiben utána azonnal elhangzik a cssss-cssss-cssss a kismama részéről.
Azért viszont már sok hőbörgésnek voltam tanúja, mikor ahelyett h szólna, inkább izomból rátolja a babakocsit a lábára (marhára szeretheti a gyereket ha szarik rá, hogy erre felébred), vagy átadja a helyet és utána még fél óráig hallgathatja a neki címzett pofázást, vagy a metrón szoptat, vagy már mindenki a gyerek üvöltözését hallgatja, de nem szól rá, nem tilt meg neki semmit (egyébként a büntetés-jutalmazás alapvető a gyermeklélektanban), merez valami új didaktikai módszer, hogy nyitott lesz tőle a gyerek. Aztán 16 éves korában kapja élete első pofonját, mikor a diszkóban megfogdossa más csajának a mellét, de akkor rögtön 4 foga is bánja. Attól meg antiszociális és személyiségzavaros lesz, míg túl nem lövi magát.

economico 2010.03.03. 13:53:09

@Ferlategla:
Nem konkrét eset(ek) miatt reagáltam kissé emelkedett hangnemben. Ismerősiem között van ilyen szülő, olyan szülő egyaránt (+-tapasztalat). Identitászavarom annyiban lehet, hogy minden bunkó esetileg feldühít. Alapvetően minden emberről, meg "emberkategóriáról" jót feltételezek és ezt is várom el tőle. Ezért ha jót cselekszik, nem történik semmi, nem jegyzem meg. Míg a negatív tapasztalatok elraktározódnak. Nem feltétlenül halmozódnak fel, csak előszedem, ha ismét hasonló történik. Ez meg egy ilyen topik.

@Nyunnya: Ezzel már akkor egyetértettem, mikor először írtad jó régen, csak akkor nem jeleztem.

LaniaMaior 2010.03.03. 13:57:11

@economico: igen, a kisgyerekes szülők között is vannak arrogáns és idegesítő pichák, mint a társadalom minden más szegmensében. De megint mondom: a gyerekszeretet csak elméleti. Messziről mindenki szereti a gyerekeket, csak közben azon imádkozik, hogy ne arra a buszra szálljon fel, mint ő. Én is utálom a gyereksírást, a természet direkt úgy találta ki, hogy idegesítő legyen, hogy mindent meg akarjunk tenni az ok megszüntetése érdekében. De sajnos egy üvöltő gyerek a legritkább esetben dugul el attól, hogy csssss. És nem azzal van a baj, hogy az emberek ezt utálják és beszólnak (mondjuk az se esik jól az embernek, de nem hibáztatok senkit, engem is idegesít), hanem hogy az ember gyerekkel úgy érzi magát, mint egy ufó, a világ úgy van berendezve, hogy ő kilóg belőle.

nyunnya 2010.03.03. 14:03:36

@economico: Hú, nem gondolkodtad egy kicsit túl a dolgot :)

economico 2010.03.03. 14:11:56

@LaniaMaior: Távbuszon, vonaton necces a sírás. Érthető, hogy kényelmetlen. Nem cinizmusból mondom, de talán az a dolgok rendje, hogy ilyenkor a kismama is kellemetlenül érezze magát. Talán természetéből adódóan ezt is jelenti, hogy nehéz a gyereknevelés.
Bajusz alatt bocsánatot mormolni vagy poénnal elütni. Ha valaki erre beszól, az biztos ehte bunkó. Ha valaki 2 percig nem bírja ki a BKV-n, az is.
Egyébként többször láttam ilyet, hogy buszon hátsó ajtón szállna fel babakocsival, mindenki néz mindenfelé, és nem kér segítséget. És egyedül próbálja felküszködni. Ha szólna, tuti mindenki ugrana. Ez önbizalom hiány?

pamutmacska 2010.03.03. 14:15:18

@akikaztmondjákni: Lehet, hogy "bezzeg a Te idődben"...de miért van az, hogy feláll a hajam, mikor vki ilyen dumával jön. Azért vannak bizonyos újítások, mert a kényelmünket szolgálják. Pl. az internet, a mobiltelefon stb.
Az ősemberig vissza lehetne nyúlni, de minek?!
Szerintem is kulturáltabb egy hely, ahol van pelenkázó, s nem is olyan rohadt nagy anyagi ráfordítás ezt megoldani.
Hogy Te 10 hónapos korodban szobatiszta voltál, ahhoz végképp nem tudok mást mondani, csak hogy ÜGYES VAGY!!!! (biztos a Te érdemed) :)
Még valami: a poszter anyuka nem picsogott, csak próbálta kulturált körülmények között tisztába tenni a gyerekét. Más kérdés, hogy én tuti nem jöttem volna ki, és marhára nem érdekel, mit rinyál a takarító. Az a dolga, hogy rendet tartson. (Ettől még a bunkó kismamák megvannak, ezt aláírom, de nem kismama is van, hogy nem húzza le maga után a wc-t.)
De ha már így olvasgattam, eszembe jutott. Mi van, ha az emberre rájön a pisilésen kívül más is. Megtiltja a takker, mert eszik?!

nyunnya 2010.03.03. 14:18:22

@LaniaMaior: kb. 2 évvel ezelőtt történt az IKEA-ban: kisfiam (akkor kb. 1 éves múlt valamivel) a vásárlás végére kipurcant, kezdett volna nyűgösködni, így amíg a férjem fizetett, mi kimentünk a pénztárakon túlra, hogy kedvére tologathassa a kissrác a babakocsiját. Ez működött is néhány percig, de aztán történt a megváltoztathatatlan, egyszer csak vége lett az IKEA-nak :) Ettől a gyerek annyira kiakadt (hogy meg kell fordulnia a babakocsival), hogy elkezdett hisztizni. Én a hiszti közben többször elmondtam neki, hogy ha abbahagyja az üvöltést (vagy csak ha legalább látom, hogy szeretné abbahagyni, de nem megy) nagyon szívesen felveszem őt, megölelem, megvígasztalom (mivel ismerem, a saját gyerekem, tudom, hogy csak ez működik, ilyen esetben a nagy sírás közben minden teljesen hasztalan és hát bizony azt sem tudom orvosolni, hogy az épületet nem tervezték háromszor hosszabra v. végtelenre). Az egész nem tartott 3 percnél tovább és nem is volt extra hiszti, nem volt magát a földhöz verés, toporzékolás, semmi. Amikor a férjem végzett, elindultunk. Ekkor odavetődött egy nő mellénk, rámordult a kicsire: "Fogd már be a pofádat, nem lehet tőled gondolkodni!" Ehhez a nőhöz még csatlakozott kettő hasonló stílusban. Nem folytatom tovább a sztorit, nem történt semmi egyéb különös. Annyira ledöbbentünk ettől a reakciótól, hogy tulajdonképpen egyikünk sem tudta érdemben lereagálni. Csak én bőgtem utána másfél napig. Most nyilván kapok néhány olyan választ erre, hogy a köcsög anyuka minek viszi a viselkedni nem tudó gyerekét hosszú bevásárlótúrára, stb., de ettől kérlek benneteket kíméljetek meg és csak próbáljátok érteni azt, amit leírtam.

pamutmacska 2010.03.03. 14:20:31

Ja, és még annyi: a múltkor azon ment itt a huza-vona (szintén kismamás posztban), hogy de milyen bunkó, aki parkban etet/pelenkáz/szoptat/pukizik. Méééér nem lehet azt a wc-ben? Most volt valaki, aki megpróbálta. Ha van sapkája azért, ha nincs, akkor azért...
Tékozló Egymást Ekézzük Homár...
Egyre inkább ez az érzésem. Nem véletlen, hogy lassan meg kéne fogadnom egy tanácsot, amit a napokban kaptam. Ne olvasd a kommenteket!
Nagy része a kommentelőknek olyanhoz szól hozzá, amiről lila de gőze nincs. Tisztelet persze a kivételnek. Nem vagyok statisztikus, de érdekes lenne egy tanulmány arról, hogy mennyi a valódi értelmes hozzászólás, és mennyi a sün/suna/buzi poszter/szemét kommenter/zsidó/szdsz/cigány stb. (biztos kihagytam) "értelmes" komment. Jó, van ami vicces, vagy régebben még az VOLT, de akkor is, most már inkább csak khm...furcsa. Csak engem zavar ez?

Ferlategla (törölt) 2010.03.03. 14:27:05

@nyunnya: hja, hát ha kissrác létére babakocsit tologat :) (nyunnya, vicceltem, tényleg. magért való viccelődés, nem is kell reagálnod. az unokahúgom meg láncfűrészt kért karácsonyra. ez most komoly)

pamutmacska 2010.03.03. 14:29:00

Nálunk is van unijós játszótér itt, aztán mégsincs wc. A gyerekek rendre a bokrok aljába pisilnek (avagy kakilnak). A környéken lakók már nem győzik kitáblázni, hogy a KERT NEM WC!!!
Ezen elgondolkodtam. Mert mennyivel egyszerűbb lenne akár még egy mobil wc is (nem mindenki a környező házakban lakik, hogy hazarohanjon üvöltő Ödönkével), mint ez. Mindkét oldalt megértem. Nem tudom, hogy mit teszek majd, ha kis Pamut kerül ilyen helyzetbe. Mert haza ennyi idő alatt tuti nem érünk (futás a házig, onnan a negyedik emelet, kulcs, zár, berohanás stb.), de a bokorba pisiltetést sem érzem szerencsésnek.
Tudom, tudom bezzeg régen... sattara. Régen a bokorba pisiltek a gyerekek, nem volt ezen megbotránkozás. Ám én sem örülnék, ha az ablakom alatt a kertet használnák wc-nek.

economico 2010.03.03. 14:30:02

Egyébként a poszt írója, posztfelmerítő vagy mi, nem szoktak visszaolvasni, visszaírni? Mindeig merülnek fel a poszttal kapcsolatban tisztázandó kérdések, de arra sosincs válasz. Aztán elindulunk mindenféle irányba találgatni. Így volt ez már fingóposzt, társadalmat kettészakító poszt meg minden. De még mindig nem tudom, volt e kimondottan pelenkázóasztal a vécében, vagy csak egy vécében szerettek volna pelenkázni, hol-e, asztalon-e, az volt az egyetlen asztal amin a takarító evett-e? Mekkora csoportosulás keletkezett a pad körül? :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.03. 14:30:05

@nyunnya: Nem érelek.
Ha a gyerek nyugös volt bennt, akkor miért volt nyűgös kint?
Miért vittétek ki ha nyűgös volt miatta?
Mekkevertél rendesen.

És persze még te sirtál ilyen marhaságokért, ez még rende is lenne.
De hol volt a férjed?
Micsoda nyámnyila alak az aki pár hulye csajnak nem üvölti le a fejét ilyenkor?

pamutmacska 2010.03.03. 14:33:14

@helianthus: Ugye ezt most nem kérdezted komolyan? :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.03. 14:34:31

@beachball:
decemberi -15 fokban rosál be a gyerek séta közben? "
Bent hagyják a szarban
Láttál te már babakocsibol kivenni gyereket mert beszart sétatolgatás közben?
Hazatologattyák és otthon tisztába teszi.

nyunnya 2010.03.03. 14:36:54

@horex: Hát le nem üvöltötte, de igyekezett először néhány szóban kulturáltan kérdőre vonni. De mondom, annyira megdöbbentő volt, hogy nem igen tudtunk reagálni. Először nem is fogtuk fel, hogy tényleg a gyerekhez szólt. Annyit bírtam kérdezni, hogy a drága édesanyja volt-e gyerek, mert ha volt akkor bizony volt, hogy ő is pont így ordított. De az ilyenekkel azért nem lehet hirtelen kommunikáni, mert csak odamond egy extra gorombát és már áll is tovább. A férjem aztán utánaszólt egy pár köcsögséget, azt sem fogtam, hogy mit, mert inkább a gyerekkel foglalkoztam, de biztos, hogy semmi olyat, amit a drága hölgy felfogott volna, esetleg tanulságul szolgálhatott volna :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.03. 14:42:20

@nyunnya: Megjeygezném, a házunkban van egy kissrác, fazon pofa,4-5 éves.
Viszont ha rájön a hiszti zeng az egész folyosó/ház
A multkorában határozottan hangosan rászóltam, hogy mi ez az üvöltözés hiszti
Kikerekedett szemekkel rámnézve, elhallgatott rögtön és ment tovább
Persze ahogy kikerült a "hatósugarambol" folytatta rendesen
:))

pamutmacska 2010.03.03. 14:43:08

@Bánki Ede a Kékszalag Consult ügyvezető igazgatója: Mi ez, hogy télen játszóterezés?!
Csak halkan súgom meg: a gyereket MINDEN NAP ki kell vinni friss levegőre (ebbe a tél is beletartozik). Kivétel ez alól a lázas állapot, a nagyon hideg szél és a szakadó eső.
Ha gyereked lesz bezárod 3 hónapra?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.03. 14:45:08

@nyunnya: Nem, nem
Ilyenkor nem lehet kulturáltan visszaszólni, mert az ilyenek csak a visszaüvöltésböl értenek
Mit az utcán vagy bárhol ha belédkötnek beszólnak, nem szabad magyarázkodni, leüvölteni a fejét, vagy inditani a pofont
Ez a mai világ

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.03. 14:46:57

@pamutmacska: Nyitott ablak ventilátorral, vagy földszint esetén kissé kilengetni??

nyunnya 2010.03.03. 14:47:06

@horex: De gondolom azért nem ezekkel a szavakkal: "Fogd már be a pofádat, nem lehet tőled gondolkodni." Senkivel sem beszélünk így (én nem), még akkor sem, ha esetleg hatékony lehet.

pamutmacska 2010.03.03. 14:50:18

@Don Bandi: no, akkor szintén egy kis háttéranyag. A gyermek szobatisztasága ún. agyi érettség függvénye. Természetesen fontosak a szokások, a szoktatás stb., DE alapvetően vannak olyan részek, amiknek ki kell fejlődniük ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Hasonlóan a járás, mászáshoz. Szerintem nézz utána, még hasznos lehet! Addig a vita tök felesleges. :)

nyunnya 2010.03.03. 14:52:36

@horex: Tudjátok, a lépcsőház szindróma/effektus: Amikor felérsz egy emeletet már tudod, hogy mit kellett volna mondanod, tenned egy emelettel lejjebb :)

Ferlategla (törölt) 2010.03.03. 14:54:24

@horex: ha a gyerek átleng a szomszéd ablakáig és ott betekint, sérti az ott lakók intim szféráját. jó anya nem teszi ki ennek szűkebb lakókörnyezetét

pamutmacska 2010.03.03. 15:02:04

@beachball: teljesen igazad van. Vásárlós nézetedet én is osztom. :)
Volt olyan, amikor a pénztáros ajánlotta, hogy nyugodtan nyissam ki máskor a cuccot. Mi vaaaan???? Az nem lopás? Vagy csak én vagyok maradi?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.03. 15:09:00

@Ferlategla: Vagy esetleg a szomszéd gyerek felsir, mert rémet lát
:)

nyunnya 2010.03.03. 15:10:40

@pamutmacska: Hát azt azért ki szokta az ember fizetni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.03. 15:14:36

@nyunnya: Nem, persze.
Pláne nagyon jóban vagyok a szuleivel, meg a nagyobbik gyerek az nagyon udvarias, szoval rendesen nevelik mindkettőt.
Az anyja is humorosra vette, semmi sértő nem volt

pamutmacska 2010.03.03. 15:25:23

@nyunnya: én is így gondolom. Nem árt, ha a gyerekem megtanulja, vannak dolgok, amikre várnia kell. Ilyen a kifli (vagy akármi). Amíg nem fizettem ki, nem az enyém.
De én pl. attól is kivagyok, ha a kocsiba beülteti (úgy értem belülre, a vásárlós részbe) a gyerkőcöt. Ha már nem tud előre beülni (mert akkora), nyugodtan jöjjön a lábán.
Na, de ez már télleg off, csak eszembe jutott.

Azért látom, mennek itt az indulatok rendesen. Én megértem azokat, akiknek nincs gyerekük, hogy nem forog az én (vagy más) gyerekem körül minden gondolata. De a figyelmesség bármilyen formája, nagyon jól tud esni. (ahogy a bunkóság meg rosszul)
Nem várok előjogokat, csak mert szültem egy gyermeket. A gyermekemet elsősorban a magam örömére szültem. Magam oldom meg a gondokat is. Ha van segítség (akár pl. egy pelenkázó), az nagyszerű. Nem szoktam picsogni, de nem szeretem azt sem, amikor gyermektelen emberek ekézik olyan témában az embert, amiről fogalmuk sincs. Élni, és élni hagyni. Én ezt a nézetet osztom inkább.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.03. 15:30:21

@pamutmacska: mennek itt az indulatok rendesen."
Ugyan már! Homár szokás ekézni a posztolót is. Nem indulatok, ugratások.

nyunnya 2010.03.03. 15:36:08

@pamutmacska: Kövezzetek meg, de én bizony oda szoktam adni a gyereknek a kiflit, ha kéri. Nem azért mert ő nem tud várni, esetleg éhen hal. Azért, mert nekem könyebb úgy vásárolnom, ha közben ő is el van foglalva (és nem a vásárlással, mert akkor az háromszor annyi időt vesz igénybe, mint egyébként). Olyan még nem fordult elő, hogy az ilyen előrecsócsált kiflit ne fizettem volna ki. És ezt a gyereknek is mindig elmondom: most kifizetjük ezt+azt, a kiflit is, amit ettél, stb.

Levéltetű 2010.03.03. 15:52:17

@nyunnya: Kiflimajszolás fizetés előtt.

nyunnya 2010.03.03. 15:58:43

@Levéltetű: nem tartom annak, kifizetem

economico 2010.03.03. 16:00:36

Jah, vannak témák, amik tutira ketté osztják a társadalmat, aztán ölremenés. Van egy olyan érzésem, hogy 1000 éve ugyanígy veszekedtek ugyanezen az emberek. Mikor Jézus fenn állt a hegyen és beszélt a gyülekező millió emberhez, a hátsó sorban biztos zajlottak ilyen beszélgetések:
- Fehérnép, szólj már rá a fiadra, nagyon bömböl. Nem hallom mit mond az a szakállas ahun elől.
- Nem fiú e, lány e. Most mér szólsz! Amúgy se hallani mit mond. Csak azé gyüttem ki, mert mondták olcsó lesz a hal és kenyér.
- Nem olcsó e, ingyen van. De most meg ide kakil a fiú? Épp ennék!
- Mondom neked; nem fiú e, lány e. Most mér szólsz, üres volt a kosár. Nem kell az már semmire.
- De itt eszek mellette!
(odaér melléjük három öreg némber)
- Miért kell így óbégatni! A róka marja el a tikot a portádbul! Nem tudok így gondolkodni! De toljátok közelebb a mártást, hadd tegyek a halamra!
:S

pamutmacska 2010.03.03. 16:13:16

@horex: nemtom. Nekem már egyre élesebb. Vagy csak én vagyok érzékenyebb. Biztos a hormonok. :)

pamutmacska 2010.03.03. 16:15:31

@nyunnya: no, akkor ebben nem értünk egyet. Kegyetlen anyu vagyok, nálam vár a gyermek. :)
Eddig még nem volt gond. Egy picit hisztizett (volt, hogy még azt sem), aztán megértette. Lassan két és fél éves, elég jól lehet az értelmére hatni.
Én nem adom oda, nálam ez már nem fér bele. Mások meg másképp, ennyi. Ettől még Téged sem tartanálak "picsogó" maminak. :)

economico 2010.03.03. 16:21:31

Bocsi az OFFokért, levezetem a feszültséget.

....folyt....

Miután három ismeretlen némbert lepelben elhurcoltak a helyszínről folytatódik a beszélgetés, valahol a hátsó sorokban.
- Péter, kik voltak ezek és mi történt?
- Nem tudom, Gáspár, talán elfogyott a szusz belőlük, mert előtte nagyon rikoltoztak. Várjál. Várjál. No. Azt mondják hátul a népek, hogy ne egyetek szószt a halhoz, mert mérgezett. Azé adták mellé a kenyeret. Az friss.
- Te Péter, jól laktam. Most már érdekelne, hogy ki az ott elől és mit akar.
- Várjál. Valami Isten Nyila. Várjál. No. Várjál még. Várjál. Azt mondják ahun a népek, hogy Isten Fia. Még nem hallottam róla. Várjál. Azt mondja: a szomszéd faluból gyütt, és ha nem költöztek el a folyó partjárul az esők előtt, mind meg fogtok dögleni. És ha megettétek, ne vigyétel el a kosarakat, mert nyáron abba szállítja a trágyát a másik faluban.

pamutmacska 2010.03.03. 16:22:41

Egyébként kis Pamut tök jól elvan azzal is, ha becsomagolt árut adok neki (lehetőleg olyat, amit én is csak nehezen bírok kibontani otthon). Nem muszáj ehhez kifli. Ha meg éppen hisztisebb, akkor turbóra veszem a figurát. :) (ilyenkor jöhet a komment, hogy az idióta mamaszaurusz, nem elég, hogy hisztizik, még üvölt is a gyereke!!!) :D
No, megyek is és kiteszem kicsit a gyerkőcöt a téli (tavaszi) farkasordító hidegnek. Ahelyett, hogy kilengetném az erkélyen a fülinél fogva. :D

pamutmacska 2010.03.03. 16:23:48

@economico: hm, én bibliai témában nem érzem a dolgot viccesnek, de ez meg az én világnézetem. Ne utálj érte! Evvan. :)

pamutmacska 2010.03.03. 16:25:38

upsz: meg üvölt is a gyereke, még szalad is a kocsival... (ez akart az előbb lenni)
De most már télleg vár a játszótér. Igaz, ez vécétlen.

Levéltetű 2010.03.03. 16:32:04

@nyunnya: Ha jogosulatlan fogyasztásnak nevezzük, akkor jobb? A lényeg, hogy más tulajdonát használod/ fogyasztod felhatalmazás nélkül. Én nem ilyennek nevelem a gyerekemet.

economico 2010.03.03. 16:41:57

@pamutmacska: Nem állt szándékomban kifigurázni a vallást, csak ebben vagyok minimálisan jártas ezer évre visszamenőleg. Megbocsájtó humorérzék azért kell hozzá, ha valaki vallásos, belátom.

Ferlategla (törölt) 2010.03.03. 18:22:06

@pamutmacska: lassan hazahozhatnád kispamutot, még a végén ráfagy a mérleghintára :)

pamutmacska 2010.03.03. 18:34:46

@economico: inkább keresztény. De nem baj. Azért van humorom, csak ezt most az ugorgyunk rész volt. Értem én a viccet, csak nem ebben a témában.
Ettől másnak még tetszehetett. :)

pamutmacska 2010.03.03. 18:35:52

@Ferlategla: áááá, néhány lendítés után lefagyott a füle, és letört. :)

Ferlategla (törölt) 2010.03.03. 19:06:42

@pamutmacska:
hihetetlen, h ebben a korban már ilyen kicsitől tönkremennek :). ráadásul, alig értenek valamihez. ha innen nézzük, voltaképpen meglepően sokan vállalnak gyereket :)

A Tyne folyó déli partja 2010.03.03. 19:09:20

@Don Bandi: szerintem egyszer csinálj bele a gatyádba, aztán megtudod...

A Tyne folyó déli partja 2010.03.03. 19:17:29

@economico: magyarázd már meg egy csecsemőnek, h. ne sírjon, mert zavarja az utasokat...kíváncsi leszek az eredményre.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.03. 19:22:44

@Levéltetű: egy kicsit túlreagálod a dolgot...nem lesz attól szokása felnőttként előre megenni a dolgokat, ne aggódj.

economico 2010.03.03. 20:11:31

Mindegy, nem várom meg, válaszolok.

Az h egy csecsemő hol, mikor, miért, mennyi ideig, milyen módon bőgicsél, vagy akármi mást csinál, az egyedül a szülőn múlik. Ez igaz mindenkire másra is, aki nem töltötte be a 18-at. Igaz ez abban az esetben is, ha nem magát a cselekményt hajtotta végre, hanem egyedül neki lett volna lehetősége azt megakadályozni. A felelősségről beszélek, tevőlegesen és mulasztás formájában egyaránt.

Kérdés: Na de mit tehet a szülő arról, hogy sír a gyereke?

Válasz: A szülő nyilván semmit. De nyilván azelőtt is tudta, hogy a csecsemők szoktak sírni, mielőtt felszállt a járműre. Nyilván ezt mérlegelte is, hogy megéri-e, kell-e, így kell-e, ma kell-e, nincs-e kocsi, nagymuter nem tud-e rá vigyázni, mér én megyek a csajszihoz a gyerekkel mér nem a csajszi jön hozzánk stb. Talán a nevelési szokásokkal, hozzáértéssel, hozzánemértéssel is összefügg, hogy kinek hol, mikor, mennyi ideig sír a gyereke. Tán nem felejtette-e el tisztába tenni előtte, evett-e előtte, van-e olyan meghitt kötődés köztük hogy egyáltalán meg tudja-e nyugtatni a saját gyerekét, genetikailag mennyire jellemző az idegbetegség a családban, veri-e a gyereket, rászól-e stb. stb. stb.
Ezek a kérdések merülnek fel az emberben, mikor ilyesminek lesz "elszenvedő alanya". De ha minden kérdésre normális is a válasz. Akkor jön az, hogy bakker miért pont most kell ezt végighallgatnom, miért itt, miért ma stb. Ilyenkor az ember pofát is vág, ami természetes reakció (mint ahogy természetes h a csecsemők sírnak és pelenkába kakilnak). Ez nézzük már el az elszenvedőnek, ennyi öröme maradt. Ne kelljen még mosolyogni is.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.03. 20:26:55

@economico: igen,a csecsemők szoktak sírni, másképp ugyanis nem képesek közölni, h. valamit akarnak, bajuk van, stb....és igen, tudja a szülő ezt, mielőtt felszáll a buszra. de azt nem,h. épp eszébe jut-e a babának sírnia, mert épp megéhezett, megfájdult a hasa, kényelmetlen helyzetben lett, melege lett, fázik, stb. stb. olyan helyzetben, amit nem lehetett előre látni, mert mondjuk jól felöltöztették, de mégis fázik, vagy mit tudom én, éppen melege van. neked mindig tökéletes az, ahogy épp elindulsz otthonról, soha nem lesz más, hogy valamit megváltoztatnál rajta?

akkor a szülő maradjon otthon, ki se mozduljon a lakásból, míg a gyerek kicsi, hátha eszébe jut sírni a buszon????

és az, h. egy kisbaba sír-e, baromira nem a neveléstől függ. egytől-egyig az sszes fog sírni. másképp ugyanis nem tud kommunikálni...
sőt, hisztikorszakuk is van később. akárhogy is neveled őket, mert pontosan azt próbálgatják, h. meddig mehetnek el, és baromira nem fogja őket érdekelni, hogy épp a bolt közepén vannak. leszarják, mit gondolnak róluk a körülöttük álló felnőttek...

kicsit álomvilágban élsz a gyerekekkel kapcsolatban. (amúgy nekem nincs.)

pamutmacska 2010.03.03. 20:29:39

@economico: ehhez csak csendben hozzáteszem, hogy a csecsemők nem csak azért sírnak, mert bajuk van, hanem mert így kommunikálnak (ezért van az, hogy sok anya egy idő után meg tudja különböztetni a különböző fajta sírások lehetséges okait). Lehet, hogy ez Téged idegesít, de megintcsak azt mondom...evvan. :)
Attól, hogy esetlegesen pofát vágsz, ez még az anyukát baromira nem fogja érdekelni, sokkal inkább síró gyereke.

Levéltetű 2010.03.03. 20:41:17

@Animacs: Miért, más látott a szüleitől?

Nekem úgy tanították, hogy csak a pénztár után lesz az enyém bármi. Csak miután már rendeztem a számlát. Szánalom, hogy ezt felnőtt embereknek külön magyarázni kell.

nyunnya 2010.03.03. 21:06:23

@Levéltetű: Ez ezért túlzás szerintem. Egyébként meg nem viszem ki a boltból fizetés nélkül, ott van a gyerek kezében és nyammog rajta. És mondom ez esetben nem arról van szó, hogy én milyennek nevelem a gyereket, hanem arról, hogy nekem így egyszerűbb (ördögtől való anya az ilyen, csak a saját nyugalma számít). Mondhatni, az én idegrendszeremnek kell az a kifli, na :)

Levéltetű 2010.03.03. 21:22:42

@nyunnya: Nem tudom elfogadni, de nem is szeretnék tovább ezen vitatkozni. Értékrendbeli különbség lehet, magasabb szintű kereskedelmi kultúrával rendelkező országokban fel sem merül a fizetés előtti fogyasztás gondolata. Szomorú, hogy még mindig itt tartunk.

nyunnya 2010.03.03. 21:45:59

@Levéltetű: Rendben, de még az jutott eszembe (nem azért ám, hogy enyém lehessen az utolsó szó :) ), hogy ha ezzel bármire is tanítom a gyereket, az az, hogy legyünk becsületesek, mert természetes, hogy azt is kifizetjük, aminek esetleg már nyoma sincs.

Levéltetű 2010.03.03. 21:51:33

@nyunnya: Egy percig sem vitatom, hogy a fizetési szándék ne lenne volna meg, egyszerűen csak a sorrenddel van van gond.

Ferlategla (törölt) 2010.03.03. 22:03:53

@Levéltetű: egyszer nyáron bementem egy gyerekkel a boltba (szintén a láncfűrészes kislány :)), mert én hoztam el a bölcsiből, nem volt az üvegében üdítő és hazafelé nagyon szomjas volt. közben, ha már, válogattunk és vettünk még ezt-azt. egy szó, mint száz, megengedtem, h kinyissa az üveget, mielőtt fizetnénk és addig is igyon, míg vásárolunk. persze, aztán kifizettük. biztos kibírta volna azt a 10 percet, de látszott, h nem hiszti, valóban szomjas. és senki sem kövezett meg minket.

economico 2010.03.03. 22:10:23

@Animacs: Vágom amit mondasz. Szigorlatoztam pszichológiából, amit 2 évig tanultam. Igaz ebből csak fél év volt a fejlődéslélektan. De már ezzel a tudással ütöm a populáció 90%-át, beleértve az anyukákat is. Egyébként meg biológiát is tanultam a gimiben; itt tanuljuk azt, hogy a csecsemő, beszélt nyelv hiányában a sírással jelzi, hogy figyeljenek oda rá. Ez egyébként jellemző minden más állatfajra is, nem bonyolult. Ezt a részt nem kellett magolni 17 évesen, ezt rögzült elsőre.
Még egyszer leírom, nem baj h 150-edszer, felőlem sírhat amennyit akar. Akkor is cuki. Na de a szülő. Azokkal szemben vannak fenntartásaim, kérdéseim, megjegyzéseim.

Pamutmacska: Tudom h az anyuka magasról tesz arra, hogy mit szól a környezet a síró-kakiló gyerekre. De a környezet meg tesz arra, hogy az anyukának tetszik-e, hogy pofákat vág. Igen ismét eljutottunk oda, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb, és mindenki szarik a másik fejére. Na de akkor mi a baj a poszttal? Vécésnéni szarik arra, hogy anyuka hol teszi tisztába a gyereket, csak ne az orra előtt, miközben szendvicset eszik. Korrekt. Kölcsönös meg nem értés. Ilyen világban élünk. Ez nem korrekt, de evva.

Levéltetű 2010.03.03. 22:23:31

@Ferlategla: Én ezt mind-mind megértem. Magam is szülő vagyok, de kizárt, hogy fizetés előtt megengedném, hogy egyen-igyon bármit is (sőt, legtöbbször csak otthon kapja meg, amit vettünk neki). Az egész nevelés kérdése. Ahogy nem engeded meg azt sem, hogy rohangáljon az üzletben, úgy azt sem, hogy olyat igyon, ami még nem az övé. Nem hiszem el, hogy ezt ennyit kell magyarázni.

economico 2010.03.03. 22:27:26

Tényleg. Lehetne egy olyan poszt, amibe beír egy vécésnéni.

Azt írná, hogy a társadalom megveti őt, mert alantas munkát végez (bár a higiéniai menedzser annyira nem is hangzik alantasan, mint ahogy az sales manager sem=zőcséges). A múltkor is egy anyuka szó nélkül belenyomta a szaros pelenkát a vékonyan megkent zsíroskenyerébe (hónap 15.-e után már csak ezt eszik). Hiába is magyarázta neki, hogy a kakinak szigorúan elszeparált helyiségeket hoztak létre. Erre anyuka lezsidózta, lecigányozta, letakarítónénizte, és miután kiment a közelben található padhoz, maga köré csődített az arra járó embereket, és arra buzdította őket, hogy lincseljék meg a 89 éves rokkantnyugdíjas egykori magyar-orosz szakos tanári végzettséget szerző takarítónőt. Aki egyébként saját szemével látta, hogy eközben a csecsemőnek a bokáján csorog már a fos, mert anyuka annyira el volt foglalva a rögtönzött rendezvényszervezéssel, hogy elfelejtette a gyereket tisztába rakni. Dehát nem is a gyerekről szólt ez.

Ez is egy lehetséges forgatókönyv.

economico 2010.03.03. 22:38:03

Dezső néni azóta szihhológushoz jár és rászokott a vodkára (a Tesco-sra).

Ferlategla (törölt) 2010.03.03. 22:48:02

@Levéltetű: nézőpont kérdése, h te győzködsz minket vagy mi téged. ahogy az is, h kinek van igaza. ettől még tudok aludni, csak kiváncsi voltam, mit szólsz. én megtenném újra :) ps: a gyerek nem az enyém, csak kibickedek

@economico: előbbin lehet, h neked is el kellene gondolkodnod :(

economico 2010.03.03. 23:02:12

Hogy teljes legyen a kép:

Anyukát Patríciának hívják, 35 éves, másodéves rendezvényszervező szakos hallagató (van egy ilyen 19 éves ismerősöm is). Szigorúan költségtérítéses, állami felvételire nem is reagált a bizottság. Élettársa, a 43 éves egyéni vállalkozó Béla (van egy videotékája, ahol nem ő dolgozik), már másfél éve együtt van Patríciával. Diszkóban ismerkedtek meg, romantikus körülmények között. Gyereket nem terveztek, de így alakult; BEvállalták a kis Márkot. Béla elfoglalt, mindig nála van a lízingelt (azóta bank által lefoglalt) Peugeot 906-os, ezért kizárólag Patrícia cipeli mindenhová magával a kis Márkot, gyalog, leginkább barátnőihez, szoliba, és piacra.

Folytassam?

pamutmacska 2010.03.04. 00:38:19

@economico: figyi, vannak dolgok, melyeket most még másképpen látsz, és szinte biztos, hogy eljön az idő, amikor változni fog a szemléleted. Ha nem, akkor baj van (legalábbis az én szememben, a Tiédben nyilván nem).
Félreértettél. Én nem arról beszéltem, hogy szarjunk a másikra, csak mert az jólesik. De ha a gyerekem sírva fakad a buszon (akár csecsemő, akár 2 éves, akár száz), akkor ELSŐSORBAN az ő megnyugtatásával vagyok/leszek elfoglalva és NEM a Te pofavágásoddal. Sőt, ha beszólnál, vérmérséklet és világnézet ide vagy oda, lehet, hogy nem tudnék úrilány maradni...de ez mindegy is, nem tartozik ide.
Tehát én ERRE értettem, hogy nem érdekel mások hozzáállása (mert szerintem az ilyen gondolkodásmóddal baj van). Nyilván azért egy pelenkázás/szoptatás más kérdés, mint egy síró gyerek. A kettőt párhuzamba állítani butaság.
Számomra meg az a furcsa, hogy van, akit idegesít egy síró gyerek (itt most nem a direkt hisztizésről van szó, de hidd el (vagyis ne is, mert mint mondtam, MOST még nem valószínű, hogy elhiszed), hogy ez ellen nem mindig tehet a szülő. Nekem tényleg egy nyugodt vérmérsékletű gyerkőcöm van, s mondom ezt nem csak azért, mert szeretem és elfogult vagyok (pedig igen, de:)), hanem mert mások is így látják, s azért is, mert én rágódós, "agyalós", idegeskedős típus vagyok, szemben a férjemmel, aki a nyugalom mintszobra, s akinek habitusát vélhetően kis Pamut is örökölte. S ez nekem öröm, mert magamat olykor ki nem állhatom a nyughatatlanságom miatt. :)
Szóval kis Pamut is előadja magát néha, és tágítja a határait. Szerencsémre ezt legtöbbször itthon teszi, játszótéren ritkán, üzletben talán egyszer, de nem jellemző még. Alapvetően nagyon jól lehet terelni a figyelmét, és a világon minden érdekli, főleg ha mókázás is van benne. :)
DE azért vannak kivételek, és előfordulhat, hogy hisztizik. Ilyenkor jön nálam a szép szó, először. Aztán ignorálom. Mert tapasztalat, hogy a hiszti hamarabb abbamarad, ha nem csittegek (ezzel csak hergelném gondolom), ha nem veszek róla tudomást. S lehet, hogy ilyenkor jössz Te a képbe (mondjuk akkor szállsz fel a buszra), és vágod a pofákat. Holott egyáltalán nem is ismersz sem engem, sem a nevelési elveimet, de véleményt alkotsz.
Azért a vélemények sarkosak voltak. Nem gondolom, hogy az anyukának a zsíros kenyérre kellett volna kennie a szart (fúú micsoda fantázia...wháááá), de azt sem gondolom, hogy ne lenne jogos a felháborodása. A kettő közötti középút lenne normális. A wc-ben evésről meg inkább nem szólok (én inkább nem ennék soha a m.helyemen, de egy wc-ben!!!! könyörgöm).
S még valami a végére. Nem az a célom, hogy vitakozzam Veled. Nem is érdemes, mert tök másképp látjuk a világot pillanatnyilag. Csak egy álláspontot közöltem. Ennyi.
A pszichológia szigorlat, és a biológiai tanulmányok pedig mit sem számítanak. Hidd el, ezzel még nem ütöd az anyák 90%-ának tudását (kivéve a Máunika szintű anyákat maximum). Gyereket nevelni nem lehet könyvből, de még diplomából sem, mert az élet olyanokat produkál, ami sehol sincs leírva, úgy és akkor, ahogy és amikor Te azt megéled. Sőt! Tovább megyek! Még két gyereket sem lehet ugyanúgy nevelni (akár családon belül sem). Minden gyerehez más út vezet.
Nem okoskodom, hidd el, tudom, mit beszélek! Pszichológiai szigorlatom ide, végzettségem oda... :)

Patríciára meg annyit: szerinted akkor mindenki ilyen? (a gyerek téma kimeríthetetlen, és nem is hiszem, hogy vitáznék én még itt, de szeretném, ha tudnád, hogy bkv-n gyerekkel utazni - főleg, ha még babakocsis - NEM jóleső elfoglaltság legtöbbünknek, hanem EXTRÉM SPORT!!! Drága is és életveszélyes. Hidd el, aki megteszi, nagyrészt nem azért, mert nem bír a seggén maradni otthon, hanem mert muszáj ott és akkor a nyamvadt idegesítő kölkét cipelnie magával!!! Mondom ezt úgy, hogy szökőévente egyszer békávézom a gyerekemmel, pontosan a fent említettek miatt. Egyszer kis híján a busz alá estünk, mert nem volt képes a sofőr a megállóba rendesen beállni, 2 hét után gyógyultak be a lila foltjaim...de ez másik történet...hú, így is sokat írtam. Pont.) :)

Mille38 2010.03.04. 09:03:30

Az ember lánya, ha elég elszánt, a térdén is tisztába tudja tenni a gyereket. Egyszer autószervizben kellett várnunk egy órácskát talán, ahol persze az utolsó elvárásom a pelenkázó. Így hát maradt a mosdóban, guggolva, a térdemen tisztába tevés. Nem volt éppen könnyű mutatvány, de sikerült.

Mille38 2010.03.04. 09:15:47

@economico: Ne legyen gyereked. Nagyon csalódnál magadban. Hirtelen olyan helyzetbe kerülnél, hogy meg is etetted a gyereked, tisztába is tetted indulás előtt, mindent megtettél, a gyerek meg egyszercsak rázendít. Mindent végigzongorázol az agyadban, mindent megcsináltál, stb. De mondjuk eszedbe sem jut, hogy a gyerek abból a szögből, amelyikben ő van (ergo te nem láthatod ugyanazt, amit ő), meglátott valamit, amit nem tudott értelmezni és megijedt. Hiába csittegsz neki (amit a gyerekek 99%-as még rémisztőbb zokogással nyugtáz), hiába tereled a figyelmét, nem és nem ÉS NEM hagyja abba. Elmagyarázni nem tudja, hogy egy idegen ember furcsa grimaszt vágott a telefonbeszélgetés közben, csak sírni tud.
Na ilyenkor te felelősnek érzed magad?
És még száz ilyen okot tudok, pl. egy kényelmetlen zoknit a lábán, egy elcsúszott trikócskát, amit majd csak a következő tisztábatevésnél veszel észre, egy kis hascsikarást, stb. Remélem, majd ilyen esetekben felelősséged teljes súlyával fogja megülni a lelkedet, hogy milyen gondatlan, rendetlen szülő is vagy te. De inkább ne legyen gyereked, jobb az a társadalomnak.

nyunnya 2010.03.04. 10:16:53

@Levéltetű: Az sem a tied, amit az étteremben fogyasztassz, mégis csak távozás előtt fizeted ki. Amíg el nem hagyod a pénztárat, addig nem loptál. Nem a táskádba rejted a szajrét :) , ott van a gyerek kezében. Annak meg pláne nem látom értelmét, hogy csak otthon kaphassa meg, amit vásároltál neki. Tudom, hogy nem vagyunk egyformák (ez kicsit sem baj, ne érts félre, unalmas is lenne a világ) és valóban minden nevelés kérdése, de az értelmetlen szabályok szerintem egyszer visszaütnek, ha másként nem, egyszer bitos megkérdezi a gyerek, hogy ennek így mi értelme.

Levéltetű 2010.03.04. 10:44:58

@nyunnya: Sejtettem, hogy az étterem is elő fog kerülni érvként. Viszont a vendéglátás más kategória. Az szolgáltatás, és a szolgáltatásért általában utólag fizetünk. Nice try.

hha96 (törölt) 2010.03.04. 13:06:02

Amíg nem voltak gyerekeim megbotránkoztam az áruházban üvöltő gyerek szülein, miért nem tudják megnevelni a kölküket. Meg amúgy a gyereksírás idegesített alapból.
Most ha ilyet látok, mély együttérzés fog el és mosolygok: másnál is így működik.
Ja, és a gyereksírást már "meg se hallom", nemhogy idegesítene :)
A bevásárlás közbeni kajáltatásról meg annyit: "Igen, igen tisztelt ellenőr úr, loptam az áramot, de egyszer majd ki akartam ám fizetni!"
Ugyanis ha jól tudom, amíg nincs kifizetve az áruház tulajdona.

nyunnya 2010.03.04. 13:18:39

@hha96: Jó, akkor hát zárjuk végre le! Ekkora köcsög vagyok, hogy lopok hetente 15-25 Ft-ot különböző áruházaktól, és a pénztárig nálam kamatozik (és a kamatot meg sem fizetem végül, csak a tőkét). Vállalom a felelősséget, ha emiatt tömegnyilkos lesz a gyerekem felnőtt korára (vagy még hamarabb). Ezek a fontos dolgok az életben, ezzel tanítunk v. térítjük el porontyainkat a helyes úttól! Ez értékrend kérdése?! Ugyanmár!

Ferlategla (törölt) 2010.03.04. 13:43:56

@nyunnya: hagyd a francba tényleg, a nevelés nem ezen az egy dolgon múlik, jónéhány elem összessége. ha meg már itt tartunk, az én anyám nem engedte meg, h fizetés előtt bmit kibontsak. elfogadtam, de én nem tartom ennyire fontosnak, h poroszosan, mereven ragaszkodjunk szabályokhoz, mert lehet, h a gyerek épp ezt a merevséget tanulja meg belőle. nem kell ész nélkül kinyitni neki semmit a boltban, de vannak kivételes helyzetek. azonkívül, ha a gyerek még kicsi, nem is hiszem,h képes ilyen összefüggéseiben látni a szitut.

Ylmor 2010.03.04. 18:47:54

Minek jársz ilyen szar helyre? Nesze Demszky Budapestje.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.04. 19:42:34

@economico: én is pontosan két évet tanultam azt a pszichológiát. szerintem fejlődéslélektan több volt, mint fél év...
de pontosan ezért tudhatnád, hogy hiába ciki (szerinted) a szülőnek, hogy sír a gyerek, sírni fog, mert ő nem tanult pszichológiát...másképp nem tud kommunikálni, kénytelen így. a szülő meg találgathat, h. most éppen mi baja van...és valószínűleg zavarban lesz, de nem fog tudni mit csinálni...
pár hete a boltban is volt egy ilyen, a gyerek visított, anyukán látszott, h. teljesen zavarban van, próbálta nyugtatni, de semmi nem működött.
a babák ilyenek, nem úgy működnek, mint egy gép, h. bedobod az ételt, tiszta pelenkát, akkor csend van órákig.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.04. 19:44:09

@Levéltetű: én tudok felnőtt példát is, aki kénytelen volt kibontani a papírzsebkendős zacskót fizetés előtt, mivel annyira folyt az orra (allergia időszakban). néha muszáj.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.04. 19:52:51

@Levéltetű: azért reagálod túl, mert egy kissé más tészta titokban elrejteni a táskába egy dolgot, fizetés nélkül, és a gyerek félig megevett kiflijét kifizetni...vagy szólni, hogy hat kifli volt, nem öt, hatért szeretnék fizetni.

Mokka The Sniper 2010.03.12. 23:44:20

Egyértelműen ősanya, illetve anyatigris-szerű viselkedés. Mert a bankban is lehet pelenkázni. Meg a Tesco kasszáknál. Ja, és a bionagykerekben. Ahol nem lehet, ott nem lehet. Kibírod. Ha meg nem, akkor ne sírj a homáron, csak vágd fejbe a szekuritist a szaros liberóval. Akkor már lesz miért sírnod a homáron.
süti beállítások módosítása