Tékozló Homár

Visszakapta pénzét a szívós naiv vásárló

2010.03.11. 09:30 | ge | 76 komment

Rna a tudatos vásárlók új generációját képviseli: ugyan nem találta meg a blokkot, mégis addig erősködött és addig győzködte a Tally Weijl kelletlen eladóját, amíg visszakapta a szakadt ing árát. Fiatal kora ellenére határozottan, de udvariasan állt ki az igazáért, és mi ezt nagyon szerettük.

Nem vagyok az a nagy shoppingolós fajta, de pénteken úgy gondoltam, megérdemlek valami friss szerzeményt, így be is toppantam harmadmagammal a WestEndbe. Utunk során jópár kevésbé pénztárcakímélő butikba tértünk be, de a végső döntést a  mostanában nagyon közkedvelt Tally Weijl üzletlánc egyik boltjában hoztam meg. Közel ötezer forint értékben vásároltam egy inget, aminek nagyon örültem, mert szép is volt, jó is volt, méretben, színben, fazonban tökéletesen megfelelt. A bankkártyás fizetést követően nagy örömmel búcsúztam a kifejezetten kedves személyzettől, és el is határoztam, hogy jövőhéten már ebben fogok feszíteni.

 

Habár nem vagyok híve a mosatlanul felvett friss szerzeményeknek, most mégis ezt kaptam magamra kedden. A boldogságom azonban csak addig tartott, ameddig egy ügyes fordulás alkalmával meg nem pillantottam a hátamat a tükörben. A kellemetlenséget két jól látható lyuk okozta, s láthatóan már a felső karrészénél is foszlásnak indult az anyag. Majdnem elájultam, erre nem számítottam, ráadásul esélyem se volt az átöltözésre, így ha kínos szemlesütések közepette is, de egész nap egy rendesen szakadozó ingben kellett lennem. Amikor hazaértem, megvizslattam közelebbről is a ruhadarabot, és láttam az egyértelmű minőségi hibákat. Gondoltam, itt lesz az ideje, hogy visszavigyem a feladónak...

És itt követtem el a hatalmas hibát, ugyanis a számla nyom nélkül eltűnt. No de a cetlijeimet még megtaláltam, így reményekkel telve, hogy hátha megint a kedves eladóba botlom, betérben az üzletbe (ami igen nagy kitérő, de sebaj!), és előadtam a problémámat szépen, kultúráltan. Válaszul természetesen elutasítást és némi gunyoros arckifejezést kaptam, hogy már azért mégis hogy gondolom, hogy bármit is vissza szeretnék cserélni... Gondoltam, jogos, blokk nélkül egy szavam nem lehet, de azért mégsem szeretnék egy selejtes felsőt megtartani "potom" 5000 ftért, így nagy nehezen megállapodtam az eladóval, hogy banki számlakivonat bemutatásával beveszik a holmit.

Szerencsére a Nyugati téren pont van egy Budapest Bank, ahol bár sokat vártam, mégis minden remekül zajlott, külön nyomtatványt kaptam a tranzakcióról, holott ilyet nem nagyon szokás kérni, úgyhogy ezúton is köszönöm a Bank segítségét! Körülbelül háromnegyed óra után visszacaplattam a WestEndbe, ahol a szilikoncicis hölgyemény láthatóan nem élvezte, hogy nem adtam fel, és visszatértem a kivonattal.

Arcokat vágva megkérdezte, hogy szeretnék-e egy ugyanilyen ruhadarabot, mire mondtam, hogy köszönöm nem. Erre igen udvariatlan hangnemben megkaptam, hogy én köteles vagyok elfogadni a felajánlását, miszerint ruhát ad a ruha cserébe, és nem pénzt, ám neki nincs kedve vitatkozni, de hagyjak fel ezzel a szokással, mert ez nem dívik!!! Ennek hallatán természetesen még határozottabban kijelentettem, hogy a pénzemet kérném vissza, és nem egy újabb foszladozó konyharuhát (természetesen az illemnek megfelelően NEM így közöltem vele, hanem udvariasan... életkoromnál fogva nem is mertem volna másképp megszólalni), erre ő elkezdtett majdhogynem kiabálni, hogy ő bizony nem tudhatja, hogy nem azért jött szét a felső, mert kicsi rám... Gondoltam megkérdezem tőle, hogy kedves IQbajnok, szerinted megveszek egy rám kicsi ruharabot azok után, hogy fel is próbáltam?? Ám mikor már a felpróbálást megemlítettem, akkor láttam hogy reménytelen ezen rágódni, mert szerinte az, hogy én felpróbáltam, nem bizonyítható...

Végül mégiscsak megkaptam a pénzemet, ám mikor egy "köszönöm szépen"-nel elbúcsúztam tőle, ő még odahányta hogy "nagyon nem szívesen". Hát ennyit a WestEnd City Centerben lévő Tally Weijltől. Óvakodjatok! :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlexWolf 2010.03.11. 09:32:50

Elsőre, ha felpróbáltad, nem tűnt fel a lyuk?

SarahConnor 2010.03.11. 09:37:16

Jaja, a ruhapróbának az a lényege, hogy alaposan megvizslatod, sőt szokás alaposan átnézni, nem bomlik-e a varrás, nem hiányzik-e gomb... És akkor nem kell megvenni. legközelebb vigyél magaddal egy csajt, az még a mosási utasítást is elolvassa neked :)

SarahConnor 2010.03.11. 09:38:28

Ja, most látom, hogy te is csaj vagy? Rna= Rena?
Mert akkor ez gáz.

Tökös Veréb 2010.03.11. 09:39:24

@Fenimore: akkor inkább Erna. vagy Er(nő) :)

cheega 2010.03.11. 09:40:23

sztem 3 csaj volt... :)

SarahConnor 2010.03.11. 09:41:29

@Tökös Veréb: Ernő a Burger Kingtől?! Bonyolódik az ügy!

Chaby 2010.03.11. 09:42:37

amikor felpróbálta akkor még jó volt. De a szekrényben megrágták az űrgyíklárvák.
Amúgy mi az, hogy az életkoránál fogva csak udvariasan mert beszélni? Ezt nem értem.
Inget honnan érdemes venni? Van valakinek jó ötlete? :) Valami bolt vagy valamilyen termelő? :)

clementino1 2010.03.11. 09:45:33

helyesírási hiba a címben!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 09:49:25

nagyon közkedvelt Tally Weijl
ráadásul esélyem se volt az átöltözésre, így ha kínos szemlesütések közepette is, de egész nap egy rendesen szakadozó ingben kellett lennem. "

Pfff
A tömegek átszoktak a kinai piacrol ebbe a "közkedvelt" boltba??
Mi az hogy közkedvelt?
KÖZvéleménykutatás volt?

Vazze, mi az hogy nem tudott átöltözni?
Bevitte a melóhelyre a szakadt KÖZkedvelt göncöt, miután átöltözött kidobta az ablakon az idáig használt nem KÖZkedvelt inget?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 09:51:02

@Fenimore: mosási utasítást is elolvassa "
Hol találhatok onlány piktogram-magyar fordítót?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 09:52:48

@Chaby: Idáig az aldit mondtam volna, de mátol a KÖZkedvelt
Tally Weijl -t ajánlom

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.11. 09:53:22

@horex: Azt már nem vehette fel újra, mert az egész előző hónapban azt hordta, és beadta a patyolatba, mert már megállt a sarokban...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 09:54:37

@Fenimore: Nemááá! Én itt probalok hulyeségeket irni, oszt' az jön ki hogy tényleg van ilyen
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.11. 09:55:10

@Fenimore: Aki nem tudja, mi a különbség a vegytisztítás és a vegytisztítós között, annak a többit sem tudom elhinni.

konyvelomo 2010.03.11. 09:55:22

A Tescoban történt talán h a (tudatos, szívós) vásárló visszavitte az Auchanban vásárolt hajszárítót és addig veszekedett velük, míg visszaadták neki a pénzt...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 09:56:47

Hány poszt volt már, ahol a posztoló betért a pénztárcakimélő NyugatVégbe , aztán csak Homár poszt lett a vége
Nem tanulnak ezek a fiatalok semmit
Gyöngyöt disznók elé...

SarahConnor 2010.03.11. 09:58:01

@horex: Na ugye! Én is innen tanultam ám! :P

@Kitalátor feljegyzetei: nem is kell. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 10:03:41

@Kitalátor feljegyzetei: Valami sántit!
A szakad ing volt rajta, miközben szaladgált a WestEnd és a West-tér között, vagy beugrott a CleanSuit-ba is a beadott ingéért?

É2I 2010.03.11. 10:07:36

"a szilikoncicis hölgyemény"
Ez most irigység vagy csodálat? Nem tudom eldönteni.
;P

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.03.11. 10:11:02

A prosztolónál csak a Homár helyesírása nagyobb gáz.
Miért kell óvakodni attól a helytől?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.03.11. 10:13:33

"kedves IQbajnok, szerinted megveszek egy rám kicsi ruharabot azok után, hogy fel is próbáltam??"

nem, csak egy foszzladozót. Amiben le is húzol egy napot. te naÍv ,aki kultÚráltan indul túrázni, hogy a többit ne is említsem...
Diszkrét szoptatókendő. :(

buvarpocok 2010.03.11. 10:19:54

Hogy engem soha nem talál meg egy ilyen eladó sem... mindig kedvesen, mosolyogva szolgálnak ki mindenhol :D Még az aldin kívül is. Ha valamit visszavittem eddig azt mindig szó nélkül kicserélték... (Még akkor is, ha simán látszódott a nem megfelelő használat :D)

Úgy szeretnék egyszer egy ilyen karalábéfejűvel összekerülni :D

aya_nielsen 2010.03.11. 10:20:12

Your browser may not support display of this image.

akikaztmondjákni 2010.03.11. 10:22:55

Szeretem a Tally-t:)
Viszont itthon katasztrofálisak az eladoi.
Köszönni se köszönnek,rád se néznek és meg se kérdezik mit akarsz.
Jo,azt se szeretem, ha seggemben vannak, de a bécsi üzletükben pl. olyan kedvesek voltak...Tök jol eldumáltam kint az egyik eladoval.:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.11. 10:23:44

"Óvakodjatok!"

Én is csak ezt tudom javasolni!
Óvakodjatok!
NO CSIPP!

akikaztmondjákni 2010.03.11. 10:24:47

@AlexWolf: Volt már nekem is ilyen, h otthon vettem észre.
Pl. a csipogot a varrásba kellene tenniük, de ez ugye nem mindig jön össze mm-re pontosan és ott a lyuk mellette:S

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2010.03.11. 10:38:07

amikor inget próbálok, én sem nézem a hátát. felveszem, megnézem, hogy jó-e, és kész. esetleg a varrásoknál megnézem. ebből kifolyólag gondolom a posztoló is így próbálta, aztán amikor otthon felvette, még mindig nem tudott a hibáról, elment benne valahová, és ott vette észre. ott pedig már nem volt mibe átöltözni.
az pedig, hogy az életkoránál fogva csak udvariasan mert beszélni, azt sugallja, hogy egy tizenévesről lehet szó...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 10:41:00

@akikaztmondjákni: Most fényezed magad a nyelvtudásoddal?
Rám akkor is mosolyogtak németben amikor azt mondtam "Ich verstehe nicht deutsch"

Nem vagy jobb a Deákné vásznánál
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 10:44:13

@Bogoj: Nem!
Aszongya a tukörben vette észre de akkor már nem volt ideje átöltözni
Ilyen nincs, likas az ing, de ő csak rohan, mert ő egy fontosch fiatalkorú

Hány óra kikapni a sifonérbol egy másik,akár koszos, de nem lukas inget?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 10:45:42

@Bogoj: Szójon ha valaki akar a tvsópbol rendelni valamit, ez megy a tv-ben
:)

akikaztmondjákni 2010.03.11. 10:46:13

@horex: Neeeeeem!:)NEm fényezem magam, csak irtam, h ott kedvesek meg foglalkoznak a vevövel.Ennyi.:P

ma-ez-van 2010.03.11. 10:59:41

Your browser may not support display of this image.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.11. 11:00:17

Én a biztosnág okáért forditva szoktam az inget felvenni, amig nem volt két tükröm. Igy a hátát mindig láttam.

nusengo 2010.03.11. 11:04:18

Határozottan kell fellépni mert hülyének nézik az embert.Én volt hogy egyik nap vettem két ruhát, és másnap vihettem is vissza őket mert hibásak voltak.Viszont pénzt nem kaptam mert kártyával fizettem,visszautalták.

mr.guargumi 2010.03.11. 11:24:34

Öhm, egyébként köteles az eladó elfogadni a bankszámlakivonatot, ha nincs meg a blokk? Eléggé furcsán hangzik..de majd valami okos felvilágosít minket.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.03.11. 11:42:30

Kicsit kamuszagú az a "nagyon nem szívesen"-beszólás. De azt hiszem, én felmostam volna az üzlet portáját az eladó csicskával, ha ilyet mer mondani.

Majmász Gedeon 2010.03.11. 12:01:55

gabriseszter: A naiv rövid i! Hát soha nem fogod megtanulni?

Secnir 2010.03.11. 12:11:08

óvakodni a törpétől kell.

B@nális coitus 2010.03.11. 12:15:40

@horex: Azért nem próbálkozott, mert azok is lyukasak voltak. Különben is, a szekrényben kirágták az egerek az új inget, azért lett olyan. És a gyík eladók meg beszopták az üzletben, hogy eredetileg is ilyen volt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.11. 12:36:24

@mr.guargumi: Hát igen.

Minden blokkot eltenni!
Minden blokkot eltenni!
Minden blokkot eltenni!

keptündzsekk 2010.03.11. 12:37:56

amúgy Bánki Péter ezt másképp oldotta volna meg...

CsigaBige 2010.03.11. 12:41:03

@horex: Hát, szerintem próbálj meg értőn olvasni:
"pénteken úgy gondoltam, megérdemlek valami friss szerzeményt, így be is toppantam harmadmagammal a WestEndbe...
Habár nem vagyok híve a mosatlanul felvett friss szerzeményeknek, most mégis ezt kaptam magamra kedden...Amikor hazaértem, megvizslattam közelebbről is a ruhadarabot..."

Tehát pénteken megvette, hazavitte, aztán kedden felvette, elment benne dolgozni, ahol észrevette, hogy lyukas az ing, de nem volt nála váltás, így nem tudta lecserélni. Az pedig, hogy nem reggeli-otthoni tükörbenézés után esett le neki a dolog, azért egyértelmű, mert nem emelte volna ki utána, hogy miután hazament, megvizsgálta a ruhát...Merthogy lehet nem gondolnád, de van olyan munkahely, ahol tükör is van.
Ennyi. Mielőtt alázol valakit, legalább figyelj oda rá...

kreakció 2010.03.11. 12:55:43

Megvett egy inget, nem vette észre, hogy hibás, majd használat közben kiütött a probléma, visszavitte, és talpraesettségének/akaratosságának köszönhetően visszakapta a pénzét. És megértem, hogy egy szakadt ruhadarab visszavitele után nem szívesen cserélte volna be egy másikra, hanem az árát követelte. Az eladó meg háborogjon bátran.

A hiba az Ön készülékében van.

Mylady 2010.03.11. 13:01:41

"Gondoltam megkérdezem tőle, hogy kedves IQbajnok, szerinted megveszek egy rám kicsi ruharabot azok után, hogy fel is próbáltam??"

Jaj, már! Tudod te, hányan vásárolnak úgy, hogy "tulajdonképpen 44-es kellene, de az milyen ciki már, meg amúgyis fogyózom, veszek egy 40-est"

A nagyérdemű meg figyelheti a tapadós-feszülős anyagokból készült, kelleténél kisebb méretű ruhákba csomagolt hurkákat.
Az emberek 90%-a nem tud ízlésesen felöltözni.

Ferlategla (törölt) 2010.03.11. 13:49:16

@buvarpocok:
pfff.
a ló túloldala. mindkettőt szeretem.

@kreakció: ennyi :)
(bár meg kellene tenniük, pénzt nem szívesen adnak vissza. csak ha határozott és eltökélt vagy)

ergerberger 2010.03.11. 15:10:32

"jövőhéten már ebben fogok feszíteni."

Egy kicsit túlfeszítetted.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.11. 16:42:18

@Könyvelő Mo: Ez a Teszkó titokban volt!!!!

Idézek nektek!

"A csúcs viszont egy erőszakos fószer volt, akit bármelyik kom­munikációt oktató egyetem aranyárban alkalmazhatna. Nem én voltam szolgálatban, de alkalmam volt végignézni az esetet. Figura bejön, hóna alatt egy kenyérpirító. Mondja, hogy szar, cseréljük ki. Kérdezik mi baja? Az, hogy nem pirítja a kenyeret. Oké. Abban mindenki egyetértett, hogy ez súlyos hiányosság egy kenyérpirító működésében, de azt is közölték vele, hogy sajnos nem cserélhetik ki, mivel a Tesco ezt a típust nem forgalmazza. Valóban van ilyen márkájú kenyérpirító az áruházban, de ilyen biztosan nincs. Ezt ugyanis a Media Markt árulja. A fazon egy per­cig sem titkolta, hogy nem nálunk vette, de ő úgy gondolta, hogy az egy márkához tartozó gépeket minden olyan helyen kicserélik, ahol a márkát forgalmazzák. Ez mondjuk baromira nem így van és erre a tényre a kollégák fel is hívták a figyelmét. Erre a fószer beindult, követelte az áruház-igazgatót, a beszerezési igazgatót,
mindenkit, aki csak eszébe jutott. Másfél órát tartott a verbális összecsapás és a fazon a végére elérte, hogy a vevőszolgálat megkérdezte, hogy a pénzt kéri vissza, vagy le akarja vásárolni az árát? Nem hittem a fülemnek. Ez nem csak a hagyjuk elmenni szöveg volt. A csávónak valóban lepengették a pénzt egy MM-ben vásárolt kenyérpirítóért. Blokk ellenében... ezt csak azért mond­tam el, mert bizony ilyen is van..."

Matiz Papa (törölt) 2010.03.11. 20:28:47

Van nekem egy aranyos kis pulikutyám

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.11. 21:42:50

itt se adnanak vissza kp-t ha kartyaval veszed
olcsobb lenne mint idegen bank atm-e
meg egyebkent sem tuti, hogy van is pez
ezt azert mar en sem ertem, hogy a turoba nem lehet atoltozni

Ferlategla (törölt) 2010.03.11. 21:50:56

@hagyma: úgy, h elment benne dolgozni és nem hord magával váltásruhát :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.11. 22:03:28

@Ferlategla: vegulis megeshet, azert ha nagyon gaz leszaladok es veszek valamit

Dolly Windsor 2010.03.12. 23:28:17

Komolyan beoltjátok mert nem tudott átöltözni? :D Én se cipelek magammal váltáscuccot dolgozni :D

Ferlategla (törölt) 2010.03.13. 12:08:50

@{Dolly Molloy}: hát, hogyne, nálam még "benti" papucs is van a melóhelyemen. viccen kívül: a magam részéről tök életszerűnek tartom, h nem tudott átöltözni (bár jómagam nem veszek fel új ruhát mosatlanul). azt leszámítva, h elhagyta a blokkot, teljesen átlagos a sztori. még a "nagyon nem szívesen"-t is elhiszem, mert találkoztam már pár különleges teremtéssel a ruhabizniszben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.13. 14:36:05

@Ferlategla: hat
ha velem tortnik mondjuk a Hotelben erdekes lennek egesz nap szakadtan
ha tudnak adni kis idot, akkor haza es csere
ha a "haza" messze van akkor egy bolt es egy olcso ing
ha bolt sincs a kozelben akkor nem gaz a szakadt ing sem
esetleg lehet meg pimpingelni vagy mi

Ferlategla (törölt) 2010.03.13. 15:49:42

@hagyma:
milyen szép is, h ebben a roppant életbevágó témában cserélünk eszmét egy olyan tavaszias szombat déltánon mint ez a mai. bár ki tudja, mi van Kentuckyban + ugye a szállodaiparban nincs hétvége (és egy szakadt ing is másképp veszi ki magát).

szal, szerintem ha ennyiből állt volna neki megoldani a helyzetet, mint amiket te tanácsoltál, tuti meg is ejtette volna az átöltözést és nem járkált volna egész nap szemlesütve, szakadt ingben. a leírásból kiderül, h annál azért jobban zavarta. velem már megesett ilyen (reggel szerzett kávéfolt). annyira elfoglalt voltam, hogy nem enegdtek sehová. gondoltam, sebaj, majd ebédszünetben. annyira elfoglalt voltam, h a számítógép billentyűzete mellett ettem meg az ebédemet du 4 kor. há, az élet a legjobb forgatókönyvíró. ezt bírom egyénként néhány kommentelőben, h az ő mindennapjaik mindig papírforma szerint alakulnak. én pimpingeltem: rávettem a pulóveremet, ha ügyféllel találkoztam. a kollégákkal meg csak röhögtünk, mivel az egyikük öntötte rám, a többiek meg szemtanúi voltak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.14. 21:11:20

@Ferlategla: bizonyos helyzetekben akkor is kell megoldas
amugy en meg sem inget sem polot eletemben nem probaltam fel
szerencsere ennek ellenere nem ert otthon meglepetes, hogy szakadt volt
300 gombostut kell kuhuzni belole, ami idegesit
poloban nincs de azt sem probalom
ha probalnam eszrevennem hogy lukas
hat igy van ez kentuckyban
es otthon is igy volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.14. 21:16:11

@Ferlategla:
amugy murphy torvenye mindig dolgozik
de mar oreg hal vagyok es sokszor kivedem
egy mai pelda
bagelst zabaltak kremsajttal/ vagy sajtrkemmel, mittudom en
csizkrem oszt jovan/
az egyik sima volt a masik valamilyen
es rogton letelefonaltam, mi a masik
barnasugar cinamonnal

a legelso zabalo, a legelso /es utana senki/ megkerdezte mi ez?

morfisz lo

Ferlategla (törölt) 2010.03.14. 22:11:53

@hagyma: "bizonyos helyzetekben akkor is kell megoldas" - így van, de fel kell mérni, mikor mi a fontosabb.

ez nem murphy
fahéjas krémsajtot nem ettem még de a bundáskenyér banánnal és juharsziruppal meg tejeskávéval kifejezetten jó reggeli. sose gondoltam volna

pincér? :) dolgoztam egyszer szállodában, de csak rövid ideig

Ferlategla (törölt) 2010.03.14. 22:19:55

@hagyma: "bizonyos helyzetekben akkor is kell megoldas" - így van, de fel kell mérni, mikor mi a fontosabb.

ez nem murphy
fahéjas krémsajtot nem ettem még de a bundáskenyér banánnal és juharsziruppal meg tejeskávéval kifejezetten jó reggeli. sose gondoltam volna

pincér? :) dolgoztam egyszer szállodában, de csak rövid ideig

Ferlategla (törölt) 2010.03.14. 22:22:11

@hagyma: "bizonyos helyzetekben akkor is kell megoldas" - így van, de fel kell mérni, mikor mi a fontosabb.

ez nem murphy
fahéjas krémsajtot nem ettem még de a bundáskenyér banánnal és juharsziruppal meg tejeskávéval kifejezetten jó reggeli. sose gondoltam volna

pincér? :) dolgoztam egyszer szállodában, de csak rövid ideig

Ferlategla (törölt) 2010.03.14. 22:27:42

@hagyma: "bizonyos helyzetekben akkor is kell megoldas" - így van, de fel kell mérni, mikor mi a fontosabb.

ez nem murphy
fahéjas krémsajtot nem ettem még de a bundáskenyér banánnal és juharsziruppal meg tejeskávéval kifejezetten jó reggeli. sose gondoltam volna

pincér? :) dolgoztam egyszer szállodában, de csak rövid ideig

Ferlategla (törölt) 2010.03.14. 22:34:38

összesen négyszer? ez murphy :D

hatesz 2010.03.15. 11:55:45

"Végül mégiscsak megkaptam a pénzemet ... Óvakodjatok!"
Már bocs de blokk nélkül vitted vissza a cuccot és mégis visszakaptad a pénzed, nem? Akor meg legyélinkább BÜ és ne fikázz már mindent! Ezeknek semmi sem jó... Tudod miért volt olyan "kedves" az eladó veled? Mert majd meg kell magyaráznia az üzletvezetönek, hogy miért is vette vissza blokk nélkül...
Amúgy meg gratulálok az igénytelen, mosás nélküli bolti-koszos cucc viseléséhez. Ezért tart itt ez az ország.

hatesz 2010.03.15. 12:00:14

Amugy itt Németországban nem feltétlenül szükséges a blokk, elég ha egy tanuval (haveroddal) meg tudod erösíteni, hogy a reklamálás tárgyát képzö cuccot xx napon abban a boltban vetted. Itt valahogy nem feltételezik rólad hogy tolvaj vagy. Ja mert talán itt (és még sok kulturált országban) tudják, hogy a vevöböl élnek...

DW73 2010.03.18. 13:21:10

shopping = vásárlás?
ft = Ft

zaz. 2010.04.02. 17:19:03

aki volt már a westendes tally weijl próbafülkéjében, az gondolom észrevette, hogy minden fülkében kurva sötét van, de bizonyára ennek az EU szabány szerinti, energiatakarékos égők lehetnek az okai, fokozva a feketére mázolt falakkal és a fekete függönnyel. persze jogos a kérdés, hogy hogy nem vette észre a vásárló meg a 2 pajtija a hibát, és miért nem csapkodja a seggét a földhöz örömében, hogy blokk nélkül visszaadták a pénzét.

Clearman 2010.04.10. 10:49:07

A Westend béli Speedo sportruházati bolt nem fogadta el reklamációmkor a fizetést igazoló banki bizonylatot, amit a kártyás vásárláskor kaptam. Én vesztettem pár hajszálat és persze jópár ezrest, ők pedig egy törzsvásárlót.

C'estLaVie · http://www.maniaxtreme.hu 2011.01.16. 18:36:22

Hibás termék esetén első fogyasztóvédelmi jogszabály alapján rögzített kötelessége az eladónak a csere. Amennyiben nem tudja ugyanolyan termékre cserélni, akkor kötelezhető a javításra, majd csak harmadik esetben a visszafizetésre.
süti beállítások módosítása