Tékozló Homár

Nagytarcsán nem szórakoznak a szeméttel

2010.03.31. 01:25 | szily | komment

Zümbenő azt álltja, Nagytarcsán egy olyan cég tartja kézben a kommunális szemétszállítást, amelyik nem levélben vagy mailben, hanem szórólapokon kommunikál. Csekken vagy átutalással fizetni nem lehet, csak egy irodában. Aki elmarad a díjjal, azt nem figyelmeztetik, bár ez törvényi kötelességük lenne, hanem egyszerűen nem viszik el a szemetét. Mocskosul ideges ügyfél alant:


Magyarországon, egy Budapest melletti faluban, Nagytarcsán lakom.
Kis falunkban az önkormányzat által megbízott, a kommunális szemétszállítást, mint kötelező közszolgáltatást végző céggel van problémám.
Tegnap nem vitték el a szemetet, a kirakott hulladékgyűjtő edényből. A szomszédok gyors interjúztatása során kiderült, hogy azért nem mert nem fizettem be a szemétszállítási díjat.

A háttér:
A faluban a szemétszállítás díját egy kis irodában (ügyfélszolgálatnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezném) lehet befizetni (pont, új gondolat). Máshol, máshogy nem. Csekk, ilyesmi nincs. Amióta ideköltöztünk rendszeresen (félévente) bejártam e kis helyiségbe és befizettem a díjat.
Erre egy egy egyszerű szórólap(!) bedobásával szokták figyelmeztetni a lakókat. Ennyi. (Mármint a szolgáltató és a köztem lévő kommunikáció.) Félévente szórólap, kis iroda, készpénz(!), kézzel írt számla... XXI. század.

Az előtér:
Akkor most mi történt? Nem láttam a szórólapot. Persze nem feltételezem, hogy nem dobták be, csak mivel nem sokban különbözik a többi reklámtól (nem névre szól, mert az úgy drágább, mint ahogy a csekk is, meg a normális kommunikáció, ügyfélszolgálat stb.) biztos kidobtam.
Vagyis mivel nem tudtam (mondom biztos az én hibám), hogy most, vagy nemtom mikor kellett volna fizetnem, nem mentem el a kis irodába...
Erre a cég megoldása, hogy nem viszi el a szemetet. Szigorú. Így majd biztos elmegyek és befizetem. Meg ugye kötelező is.
Van azért nekem egy kis problémám ezzel az ... eljárással.
A szemét elszállításáról ugye az önkormányzatnak kell (kötelezően) gondoskodnia. Szerződik tehát egy céggel (valószínűleg egy teljesen megtámadhatatlan és átlátható közbeszerzési eljárás keretében) amely a szemetet konkrétan elszállítja. Szerződés velem a szolgáltatás igénybevételéről az által köttetik, hogy odaköltözöm. OK, ez így rendben van, ez a törvény.

A "de":
Az már nincs, hogy az így monopolhelyzetbe került (segített) szolgáltató visszaéljen a helyzetével. Ne folytasson normális kommunikációt az ügyfelekkel, ésatöbbiésatöbbi...
Gondolom kedves Homár, hogy te is látod a felmerülő vagy a mélybe húzó kérdéseket.
Találtam egy régebbi bejegyzést amelyet Neked küldtek "szemét" ügyben és ott az egyik hozzászóló citált egy törvényt, amelyből csak egy paragrafust másolnék ide (ld. alább). E szerint ha nem fizetek (saját hibámból, vagy egyéb okból, ld. fentebb) akkor felszólítanak, és ...
A szolgáltatás kötelezősége (végigolvastam az összes idevágót amit csak találtam) a törvény szellemében nem csak az igénybevételre, hanem magára a szemét elszállítására is (!) vonatkozik. Tehát elég visszás, hogy az egyébként jóhiszemű (magamat ugye annak tartom), naiv ügyfelet  minden egyéb felszólítást mellőzve azzal "büntetik", hogy megtagadják tőle magát szolgáltatást.

A du.:
Természetesen ma délután megyek és befizetem a díjat. Csakhogy a jövő héten húsvét hétfő (hétfőnként szoktak szállítani) meg nem is leszünk itthon így legalább két hétig rothad szegény kommunális maradékom egy fekete, napsütötte szeméttároló alkalmatosságban.


Üdvözlettel,

zümbenő

Ja, és a törvény citatum:

2000. évi XLIII. törvény
a hulladékgazdálkodásról
IV. Fejezet
26. § (1) A hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtható köztartozásnak minősülnek.

(2) A díjhátralék keletkezését követő 30 napon belül a közszolgáltató felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a díjfizetési kötelezettségének elmulasztására és felszólítja annak teljesítésére.

(3) A felszólítás eredménytelensége esetén a díjhátralék keletkezését követő 90. napot követően a közszolgáltató - a felszólítás megtörténtének igazolása mellett - a díjhátralék adók módjára történő behajtását a települési önkormányzat jegyzőjénél kezdeményezi.

(4) A települési önkormányzat jegyzője - a kezdeményezés kézhezvételétől számított nyolc napon belül - a külön jogszabályban meghatározottak szerint intézkedik a díjhátralék, késedelmi kamat és a felmerült költségek behajtása érdekében. A behajtott díjhátralékot, késedelmi kamatot, valamint a közszolgáltatónak az ezzel kapcsolatban felmerült és behajtott költségeit a települési önkormányzat jegyzője nyolc napon belül átutalja a közszolgáltatónak.

(5) Ha a közszolgáltatást igénybe vevő díjhátralékos nem tulajdonosa az ingatlannak és a vele szemben lefolytatott behajtás eredménytelen, a díjhátralékot, késedelmi kamatot és a felmerült költségeket az ingatlan tulajdonosától, illetve vagyonkezelőjétől kell behajtani. Közös tulajdonban álló ingatlan esetében a tulajdonosok felelőssége egyetemleges.

(6) A behajthatatlan díjhátralék esetében ennek tényéről és okáról a települési önkormányzat jegyzője - a behajtás eredménytelenségét követő nyolc napon belül - igazolást ad a közszolgáltatónak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chaby 2010.03.31. 02:32:35

@kispista: az nem jó. Hogy válogatják ki a posztoló szemetét a már ottlévő sok egyéb szeméttől?
Marad az ALDI, ott mosolyogva elviszik egy őstermelőnek.

Fantómas 2010.03.31. 03:00:55

Én elvinném a szemetet az iroda elé éjszaka és ott hagynám egy zsákban.

Gigoló (törölt) 2010.03.31. 03:02:11

Már megint nemfizetõs aztán homáronsírós poszt. Pff...

eml 2010.03.31. 03:12:05

Nálunk a vízdíjat szedték kp-ban. Egyszer csak kb kéthavonta megjelent a csóka és "19835 lesz". Mondom nem lehet csekken? Nem. Na onnantól akármikor jött, újra kellett jönnie, mert még ha volt is, sose volt otthon annyi pénz. Ezt egyre többen kezdtük játszani, így most már lehet csekken.

A posztoló esetében azt tudom javasolni, hogy ragaszkodjanak hozzá, tüntessenek érte, hogy az ügyfélszolgálat legyen este 22-ig nyitva, vagy vasárnap is, mivel KTarcsáról nagyon sokan járnak be Bp-re dolgozni, és nem érnek rá máskor, nincsenek otthon.

Következő héten csekkes lesz.

Esetleg a szemétszállítás árát tegye borítékba, és ragassza a kuka oldalára.

Az meg hogy a szemét 3 hétig vegetál a kukában, ahhoz már ne én adjak észt, hogy a szomszédod is ki tudja húzni a kukádat.

eml 2010.03.31. 03:13:03

@Aullah: Egy héten kétszer első hah! Én TEGNAP 2X ELSŐ! BIZ' A

gabest1 2010.03.31. 03:26:01

A 2-es pontban említett figyelemfelhívás a szemét otthagyásával megvalósult. Nem lehet mindig szórólapozni...

Komment Elek 2010.03.31. 03:56:27

Valószínűleg a szolgáltatást végző vállalkozó után sem fizet senki ha még nem vitték el a többi szeméttel együtt.

Komment Elek 2010.03.31. 03:57:19

Valószínűleg a szolgáltatást végző vállalkozó után sem fizet senki ha még nem vitték el a többi szeméttel együtt.

۝merta-X 2010.03.31. 04:10:16

Engem másfél éve sokkol a közös képviselő, hogy vízóracsere nélkül lekapcsolják a vizet. Most megcsináltattam, 6000 helyett 20000-ért, de persze a szerelők azt mondták, hogy még a büdös életbe őket a vízmű soha nem küldte lejárt szavatosságú órákhoz.

rawdu 2010.03.31. 04:43:42

Széchenyi mondá: "Eltartanak majd a barátaim" Posztíró mondá: "Mocskom szemetem elszállítását fizetik majd honfitársaim" és megfefelő keze megfelelő ujjával mutatá: "Ezt nektek, nem szemétdíjat"

Kitartó 2010.03.31. 04:43:53

Szemetek „dolgoznak” a szemetescégnél. A polgármestert meg péppé verni a kertek alatt...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.03.31. 04:45:12

Szerintem igy kene csinalni.
Ha nem fizetsz marad a szemet.

Anyád barátja 2010.03.31. 05:10:49

Szily,Te másodállásban éjjeliőr-e vagy?
Amúgy az irodában egy mogorva,középkorú, bazmegoló női hölgy ül és a késve fizető ügyfeleket elküldi a faszba.
Bezzeg a svédeknél fűszoknyás lányok járnak házhoz a szemétért hetente kétszer.
És ha már ott vannak,a mosogatást és a porszívózást is elvégzik,utána pedig igény szerint kényeztetik az elégedett kuncsaftot.
Szájjal.
Diszkréten.
Végül ellenőrzik a Coca Cola automata működését,hogy minden doboz cola mellé odaadja-e a 220 forintot is.
Majd távoznak és mindenki boldog.
Amúgy be kell fizetni időben a szemétszállításért kirótt sarcot és akkor nincs gond.

rawdu 2010.03.31. 05:14:00

@Anyád barátja: Bagoly mondja verébnek: te is fiam Bruder? Továbbá elegánsabb lett volna "Szájjal" nélkül.

Anyád barátja 2010.03.31. 05:42:34

@rawdu: A szájjal kényeztetés jelenthet finom apró puszikat pl. fülcimpára.
Rossz az,aki rosszra gondol.

romesz 2010.03.31. 06:15:36

Oda kell vinni a szemetet hozzajuk es lerakni az ajtajuk ele.

Harlequin 2010.03.31. 06:24:46

Ezért tart itt az ország!

Énbagoly 2010.03.31. 06:37:49

Panaszt beadni oda, ahová csak lehet.
Persze, meg fogod kapni azt, hogy te új vagy ott, és jobb lenne, ha befognád a szádat.
Magyarországon, a kis falvakban ha betelepülő vagy, akkor sokszor csak hülye lehetsz, és az a dolog már úgy van X éve, alkalmazkodj te.

LittleBear 2010.03.31. 07:02:08

nem elég hogy kötelező befizetni a szemétdíjat, de ha környezettudatos vagyok, és lecsökken a szemét mennyisége (csak félig telik meg a kuka) attól még ugyanannyit (Pesten havi 3000) le kell perkálnom

így vigyem a szelektívbe a pille-palackot???

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.31. 07:21:21

"Kis falunkban": Nagytarcsa nem kis falu.
"Nem láttam a szórólapot": szórólap nélkül nem tudsz fizetni? ha már úgyis megszoktad, hogy félévente fizetni kell, akkor most ne kárálj, hanem fizess.
ügyesen felsorpépd a törvényeket, de te sem tartottad be a szabályokat. ha fizetsz, akkor nincs baj. akkor posztolj, ha fizetés után sem viszok el a szemetedet.
@eml: az első arra járó ember ellopná a borítékot. mit gondolsz, a csöves kiveszi a kukából a csirkecsontot, de a pénzt nem viszi el? ez kérem magyarisztán.
@Anyád barátja: 30%-os kedvezménye kupon a4-esre nyomtatható-e?
@romesz: ez jól hangzik, de aki nem fizet aztán sír a homáron, az szerintem meg se hajlandó mozdítani a saját szemetét.

zbzbzb 2010.03.31. 07:25:36

fizetni kéne a szemétdíjat, akkor talán nem hagynák ott. nem?
érdekes, mi fizetjük és el is viszik.
nahát! ez a XXI. század csodája!

b+.

krj 2010.03.31. 07:27:26

hát ez tényleg szemét dolog. a cég neve egyébként...?

renugard 2010.03.31. 07:35:10

Csak engem idegesítenek a cikkbe épített, "megmagyarázomasokhülyének" zárójelek?

krj 2010.03.31. 07:42:40

@renugard: engem az is zavar, hogy nem sorkizárt...:-)

egyébként tényleg idegesítő.

belekotty 2010.03.31. 07:42:57

Csak engem idegesítenek a zárójeleken lovagoló kommentezők?

krj 2010.03.31. 07:46:48

amúgy tényleg érdekes, hogy a falu honlapján nincs cégnév, csak annyi, hogy "szemétszállító vállalkozó" és két mobilszám. a posztolótól mint sikeres embertől kérdezem, hogy ha kap számlát, az szabályosan-e van-e kitöltve-e.

egyszerüen 2010.03.31. 07:49:49

nem igazán értem ezt a nagy kétségbeesést, meg ezt a csendes áldozatmutatást. Egyik este elvinném a szemetett a ügyfélszolgálat irodája elé és kiönteném oda

ennyi és pont

ha már kötelező fizetni, de véletlenül kimarad akkor már nehogy már összeomoljon a világ.

Rugalmatlanság magasfokon

Teccikérteni? 2010.03.31. 07:59:40

"A szomszédok gyors interjúztatása során kiderült, hogy azért nem mert nem fizettem be a szemétszállítási díjat."

A szomszédok honnan a büdös lófszból tudták, hogy nem fizetted be a számlát? Miért nem szóltak neked? (pont, új gondolat)

Anyád barátja 2010.03.31. 08:01:03

@Don Bandi: Jó a kupon is,de csak akkor,ha qrvaanyázó bringafutár által meghekkelt autós nyomtatja.

CoolBrady 2010.03.31. 08:05:48

@Teccikérteni?: A szomszédok elmondták, hogy már be kellett fizetni a legújabb számlát, a postoló meg rájött, hogy ezt nem tette meg. Kurva bonyolult volt erre rájönni.

privateer 2010.03.31. 08:07:39

@eml: Kit érdekel hogy 2x vagy első?

Manyizga (törölt) 2010.03.31. 08:11:04

@Teccikérteni?: "
A szomszédok honnan a büdös lófszból tudták, hogy nem fizetted be a számlát? Miért nem szóltak neked? (pont, új gondolat) "

Mert ők otthon voltak és fizettek. Persze "jószomszédok" és a posztoló helyett nem fizettek, hogy este elkérjék tőle. (pont. kacsintó szmájli)

a távoli rokon 2010.03.31. 08:14:46

ismerem azt a környéket. arrafelé így büntetik a jöttmenteket.

mondjuk egy komcsi időkből ittragadt mentalitású kőkori ügymenettel rendelkező cég elég nyers és primitív ügyintézési módja ez, de úgy tűnik működik.

lüke 2010.03.31. 08:21:51

ez a XXI.sz magyar faluja

Amerikában backlane van, ott a szemét ,a házak mögött,még NY-ban is,
és kártyával(is) fizetsz...........

Nanemá 2010.03.31. 08:30:23

A sok - még nyilván a cucilizmusban szocializálódott - agymosottnak (Madárjós, Don Bandi, stb.) üzenem: Ez a poszt nem arról szól, hogy a "csúnya, gonosz" szolgáltató miért kér fizettséget a szolgáltatásért cserébe. Sokkal inkább arról szól, hogy ugyan kötelezően fizetni kell egy közszolgáltatásért, de attól még a szolgáltató az szolgáltató marad, és nem lesz hatóság. Tehát neki is illene a szolgáltatás szinvonalát arra a szintre emelni, amit manapság a lakosság joggal elvárhatna, és ami minden normális helyen természetes is. Mi az, hogy egy szolgáltatást nem lehet kifizetni akár átutalással is, a csekkes megoldásról nem beszélve? Nyilván, még kommenista véglények pöffeszkednek a "szolgáltatónál", akik versenyeztetés nélkül nyerték el a megbízást.
De talán jó megoldás lehet az észheztérítésükre az éj leple alatt az irodájuk elé, kultúráltan becsomagolva elhelyezett kommunális hulladék - mint azt már többen javasolták.

BKV reszelő 2010.03.31. 08:32:31

Én is egy pestkörnyéki kis faluba költöztem le és itt is volt ilyen szemetes cég, aki nem adott számlát, nem kommunikált csak hébe-hóba vitte el a kukát. A probléma megoldódott, amikor páran megelégeltük a "nívós" szolgáltatást és a szemetünket egyik este leraktuk a polgármester ingatlanának a kapujába. Reggel a polgármester arra ébredt, hogy másik szemetes céget kell keresnie :)

admin1221 2010.03.31. 08:34:39

Vissza kell állítani a halálbüntetést, mert sosem lesz rend itthon!

BBG76 2010.03.31. 08:37:24

Legalább egy Gmailes emailcímet megadhatnának.

Egyéves Önkéntes 2010.03.31. 08:39:36

a szemetet akkor is el kell vinni, ha valaki nem fizet

MeeCee 2010.03.31. 08:50:33

Hű, mi fizetjük rendesen, néha mégis csak félig ürítik a kukát, a másik fele bent marad. Reklamálni meg nem lehet, mert a központi számon ad a hölgyemény egy mobilszámot a kukások főnökéjhez, aki persze nem veszi fel. Paff!

MeeCee 2010.03.31. 08:52:29

@eml: ez nálunk is így megy a vízzel, csekkes befizetés továbbra sincs, de van helyette beszedési megbízás :-D amit igen szabadon értelmeznek.

homár molla 2010.03.31. 08:53:01

tisztelt posztoló (felkiáltójel, új bekezdés)

köszönjük észrevételét, a jövő héttől új, hétemeletes ügyfélszolgálati irodával, 14 üf munkatárssal várjuk a nap 24 órájában, a hét 7 napján. emellett 24 féle fizetési módot biztosítunk ügyfeleinknek, a fizetési határidőkről pedig a kereskedelmi tévékben, rádiókban valamint a napilapokban elhelyezett hirdetések segítségével tájékoztatjuk a névreszóló és az ön fényképével díszített, személyesen kézbesített értesítő mellett. a szemétszállítási díj a felmerült többletköltségek miatt köbméterenként 1,9 millió forint hetente. reméljük megelégedésére szolgál.

balfasz, fizess rendesen, akkor elviszik a szemetet. nem tudom sajnálni azokat a rendre előkerülő félidiótákat, akik azért nem fizetnek egy évig a vízért/vilanyért/kábeltévéért, mert nem jött csekk, ők meg nem kérték. aztán amikor kiszámlázzák az éves fogyasztást egyben, háborognak.

azt meg nem hiszem, hogy ha hétfőn munkaszüneti nap van, akkor hagyják ott rohadni a szemetedet még egy hétig. inkább jönnek majd kedden.

"Természetesen ma délután megyek és befizetem a díjat." na pontosan ennyit kell tenned az ügyben, szájhabzás helyett. aztán költözz panelba, ha nem birkózol meg a kertesház adta kihívásokkal. ott van szemétledobó, nem kell kihúzni a kukát, jön a csekk a közös költségről, és ennyi.

Harlequin 2010.03.31. 08:54:08

@EÖ: F@sza, hogy a jogait mindenki kívülről fújja, csak a kötelességeieről is ilyen tudással rendelkezzen és eleget is kéne tenni neki!

elwood 2010.03.31. 08:57:12

ezek a mocsokmultik bármit megtehetnek, minek üzletelnek velük az önkormányzatok.

nálunk van a piacon őstermelők vannak, oda szoktam vinni a szemetet.

Egyéves Önkéntes 2010.03.31. 08:57:21

@Harlequin: most mit háborogsz? tényt közöltem, nem jogokat és kötelességeket.
a cégünk szemétszállítással is foglalkozik (nem nagytarcsán), és akkor is el kell vigyük, ha b.sznak befizetni, mert megqr az ÁNTSZ

Egyéves Önkéntes 2010.03.31. 08:58:28

@elwood: nálatok nem fűszoknyás svédek gyűjtik be szelektíven? :)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.03.31. 09:01:29

Természetesen a szemetet el kell szállitani a "szolgáltatónak", a be nem fizetett dijat az önkormányzat adó osztálya meg ugyis behajtja. Azt ajánlom ha már ugyis més abba kis lukba befizetni vidd el a szemetet is és tedd az ajó elé, mert te éves dijat fizetsz akkor ez most ottmaradt, kéretik feldolgozni :))

elwood 2010.03.31. 09:03:23

@EÖ: fűszoknyás svédek a lenyírt fűért jönnek

MesésKrémes (törölt) · http://www.sutemenystylist.blog.hu 2010.03.31. 09:05:57

Nálunk a hülye kábeltévések játszották azt,h azon akartak spórolni,h nem csekket küldenek,hanem emberkéket szalajtanak ki a z előfizu díjért összeszedni.én pl az első alkalommal azt feltételeztem,h csalók,mert erről mi is csak egy szórólapot kaptunk,nyilván nem olvastam el,elhajtottam őket a francba.azután pedig azért nem fizettük ki,mert mindig délelőtt jártak,amikor mi dolgozunk.így kb 2 hónap játszadozás után visszatértek a csekkhez,gondolom nem csak minket nem értek el.

A rája szarik rája 2010.03.31. 09:08:26

Már megint: nem fizet és csodálkozik...

zmbn 2010.03.31. 09:08:33

@homár molla: Kedves Homár Molla! Fentebb Nanemá már említette nem az a baj hogy fizetni kell, fizettem is. De ha bármilyen okból (figyelmetlen voltam, vagy bármi egyéb) mulasztok, ne így legyen elintézve. Kérem! Kérem minden szolgáltatótól, főleg olyanoktól akik bármely okból területi monopóliumot élveznek(!). Ha nekem be kell tartanom egy törvényt, nekik is. Csak ennyi. És persze vannak jó példák is, más közműszolgáltatók. Még egyszer mindenkinek: nem azon háborgok, hogy fizetni kell, hanem ahogy az ügyfelet kezelik... (Egyébként sikeres vagyok, köszönöm:)

Nanemá 2010.03.31. 09:10:05

@homár molla: Csak tudnám, hogy a hozzád hasonló idióták, akik még direkt élvezik (sőt, talán el is várják), hogy a szolgáltatók jól megszivassák őket, minek látogatnak egy ilyen fogyasztóvédelmi fórumot? "nem tudom sajnálni azokat a rendre előkerülő félidiótákat, akik azért nem fizetnek egy évig vízért/vilanyért/kábeltévéért, mert nem jött csekk" - Te idióta, akkor mint mondtál, amikor néhány éve több ezren hosszú hónapokig nem tudták kifizetni a villanyszámlájukat, mert az Elmű nem küldött számlát, telefonon elérhetetlenek voltak, az ügyfélszolgálati irodában pedig vagy még sorszámhoz sem lehetett jutni, vagy 4-5 órás sorbanállás után közölték a fogyasztóval, hogy legyen még türelemmel, mert "rencerhiba" van? Számomra nem kérdés, hogy a jövő vasárnap kire fogsz szavazni - majd a HázMestery Attila biztosan a keblére is ölel érte.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 09:10:48

Ezt kell beosztanunk ma (kérdőjel, stop)

zmbn 2010.03.31. 09:12:51

És még valami Mollának: két évet kivéve egész életemben családi házban éltem.

Kifordított kacagány 2010.03.31. 09:15:53

@Anyád barátja: sőt az is lehet, ha dicsérő szavakat mormol a füledbe, de azt nem hiszi el senki.

burnout 2010.03.31. 09:33:38

Nápolyban kellene élnetek,heteken át térdig jártak a szemétben,majd megegyeztek az ottani Tasnádival,és rend lett.

trickortreat 2010.03.31. 09:38:11

@laskagomba: pont erre gondoltam en is, befizetnem a penzt, aztan fognam es kiboritanam az iroda kozepere a cuccot.

Anyád barátja 2010.03.31. 09:44:14

@Kifordított kacagány: De ha a Jantner Fotó készít róla 13 tablóképet??
Akkor sem??
Ez FONTOSCH!!

Egyéves Önkéntes 2010.03.31. 09:46:31

A senkiháziak kezében van a szemétszállító biznisz.

lepojka 2010.03.31. 09:53:07

Az asztalukra borítani a szemetet, majd követelni a törvényes befizetés módját!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 09:56:49

Vajon a szemeteseknek ki viszi el a szemetét (ismét kérdőjel, vaälaszra várás)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.31. 10:05:08

"Vagyis mivel nem tudtam (mondom biztos az én hibám), hogy most, vagy nemtom mikor kellett volna fizetnem, nem mentem el a kis irodába..."
De fentebb írtad, hogy félévente. Viszont ezután meg gondolom bementél :)

"A szemét elszállításáról ugye az önkormányzatnak kell (kötelezően) gondoskodnia. "
Akartam is kérdezni, hogy a cég és a polgi között milyen kapcsolat van? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.31. 10:07:14

@Nanemá: Azt sem tartom azért lehetetlennek, hogy a szemetesek teljesen össze-vissza küldik a szórólapot, mint ahogy pl. egy T méretű szar sem képes rendszeresen ugyanakkor küldeni a csekkjét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.31. 10:09:06

@homár molla: Szerintem ha valami emberi fizetési mód is lenne akkor fizetne rendesen.
Valszeg van a cégnek bankszámlája, most mibe tartana ha lehetne oda utalni? Szerintem a cég nem kicsit sóher, azaz inkább fillérbaszó geci banda.

akikaztmondjákni 2010.03.31. 10:09:15

Ó,Istenem, korán reggel ilyen hosszút...

szekertabor · provo.blog.hu 2010.03.31. 10:11:31

Az a cég, amelyik képtelen csekket mellékelni a szórólapjához, megérdemli, hogy az ideges ügyfelek az irodájában hagyják a szemetüket.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 10:15:39

@akikaztmondjákni:
Nem reggel, éjszaka.
Szily másik időzónában tartózkodik.

salamander 2010.03.31. 10:15:54

Érden is ez a helyzet.

azzal a különbséggel, hogy mi ráadásul fizetünk. De nem viszik el a szemetet, főként akkor amikor havazik vagy csapadék van. Azzal védekeznek, hogy csúszós és meredek az út, így a kocsi nem tud közlekedni. Nyilván a szemétszállító cég egyéni problémája kellene hogy legyen, de nem. nálunk van úgy hogy 3 hétig sem viszik el szemetet.
A polgármester "feljelentette" a kommunális szemétszállítót, akivel ő kötött szerződést. Persze semmi hatása. Lehet hogy szemét megy a polgármester háza elé, kérdés lesz-e hatása.

A korrupció és a lopás átszövi ezt az országot. Át kellene gondolnunk, hogy ilyen koszos országban akarunk-e élni, vagy kitakarítjuk azt.

akikaztmondjákni 2010.03.31. 10:18:24

@Sün‼: Ja.Bocs.Tényleg.Valóban.
Sztem kitámasztja a szemeit minden este gyufaszállal.Másképp hogy tudna fent maradni 01.25ig?
Hovatovább, én ezt el se olvasom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 10:29:22

@akikaztmondjákni:
Nem vitték el a szemetet, mert elfelejtette befizetni a díjat.
Ennyi, és mindazonáltal nem több.

Peace & Tits

Stupidella 2010.03.31. 10:31:38

Nem fizettél, nem vitték el a szemetet. Ez frankón megért egy homárposztot?

akikaztmondjákni 2010.03.31. 10:34:06

@Sün‼: És ezért rinyál?

Ödv:
Schmeichel Péter

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.31. 10:43:48

@salamander: Le kell vinni a kukát a járható útig.

vernarancs 2010.03.31. 10:51:55

A szemetet kell az irodajukba vinni, nem?

2010.03.31. 11:04:44

Minden cégnek kötelező lennie bankszámlaszámának. Ezt meg kell tudni, pl: Cégtár, és oda átutalhatod és ezt jelezd is nekik.
Én ezt így oldanám meg.
Az ilyen posztírókat gogja elsőnek a falhoz állítani a forradalom.

Lebowski 2010.03.31. 11:11:20

Már ne is haragudjatok, de ez egy szolgáltató, akinek fizetni kell a szolgáltatásért. DE ebben a szolgáltatásban az is benne van, hogy értesítenek. Ezt nem tették meg (mert egy szórólap nem tekinthető annak). Ezek után úgy érzem, jogos a panasz.

eml 2010.03.31. 11:38:11

@MeeCee: Nálunk is nehéz szülés volt, gondold el szegény beszedő a mi utcánkba kb 19-szer jött ki, mert megbeszéltük , kinek mikor "lesz" pénze.
Ebben a dologban engem egyébként az zavart nagyon, hogy sose jött ugyanakkor, tehát volt olyan hogy két hétig kellett itthon őriznem a pénzt.

Ha kitartóan csináljátok, nyertek.
Próbálkoztak nálunk is a csoportossal, de két -KETTŐ- bankkal volt szerződésük. Itt viszont, mivel egy kis község, az emberek 95%-nak a helyi Takarékszövetkezetben van számlája.

Kb 1 év, mire eredményt tudtok elérni. Az internetszolgáltató annyival korrektebb volt, hogy megmondta a sárga csekkes fizetésnél plusz 114 Ft, és ez szerződésben rögzítve van.

A posztoló esaetében is szaros csekkfeladás díján akarnak spórolni.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.03.31. 11:41:23

Ahol lakom, nincs szemétszállítás. ehhez képest 8 féle szemetet gyűjtök: papír, műanyag, üveg, elem, gyógszer, kajamaradék, növényi hulladék, egyéb. Papír megy a kazánba, műanyag+üveg+elem a szelektívbe, gyógyszer a patikába, kaja a kutyáké, növényi hulladék komposztálóba kerül, egyéb a hegy lábánál kihelyezett konténerbe. Mindet én juttatom el, kis kezemmel. És EZÉRT fizetek havi 800 forintot.
Szóval ne sírjon a szád.

Chaby 2010.03.31. 11:55:56

Azért az egy dolog, hogy fél évente kell fizetni. Ok. De ha véletlenül az előző befizetés után 4-5 hónappal eszedbe jut, a szemétdíjfizetés, nyugodtan be lehet menni. Nem kell megvárni napra pontosan a fél évet. Gondolom nem szólnak érte ha előre fizetsz.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.03.31. 14:18:36

nem fizetted be, nem vittek el. ez nem fogyvedos posztra valo hanem a szegyenfalra. legkozelebb a villanyt se fizesd meg a gazt se, a vizrol ne is beszeljek, es mindegyikrol irj ide egy fasza posztot. hja, a netet nem felejted el befizetni...

juhaszvik 2010.03.31. 14:27:08

egyébként a félévnek nem mindig hónap végén van vége? nem értem, hogy egy szolgáltatás hogy jár le hónap közben.

vagyis volt egy hétfő, amikor még érvényes volt a szerződés (03.22.) és egy, amikor már nem (03.29.).
feltételezem nincs egyedi időpont, mivel mindenki ugyanakkor fizeti.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.03.31. 14:30:43

@atpijkamo: es sarga betukkel bele van irva hogy szeretlek mama.
(Kicsit elkanyarodtunk)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.31. 14:32:13

@Tomasz_a_gozmozdony: A fiú barátnőjének kézírásával.

Hogyan lehet innen nem elkanyarodni?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.03.31. 15:35:10

Ünnepnap is elviszik a szemetet. Tedd ki nyugodtan, mielőtt elutaztok húsvétra.

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2010.03.31. 17:08:44

@Humperdickk: Nálunk meg van szemétszállítás, küldenek csekket is, meg levelet is. Csekket nyilván befizetjük, a levelet meg olvasás után iktatjuk, és anyázunk rendesen, mivel minden éven megírják, hogy ők csak a pénzt akarják beszedni, meg kocsikázni kicsit, de a szemetet azt inkább köszönik, de nem... Ilyen dolgokat írnak pl: ne rakjunk a kukába építési törmeléket, komposztálható szemetet, fémet, üveget, műanyagot, és papírt. Na akkor mit lehet egyáltalán belerakni a kukába? Minek fizessünk, ha ezek alapján nem is lenne mit elvinni? Sittet mondjuk nem szoktuk, de a többi vígan megy a kukába és hálistennek, legalább elviszik... (Gyógyszer, szárazelem, elektronikai hulladék azért nem a kukába, hanem megfelelő gyűjtőbe kerül).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.31. 19:43:55

@chipetke:
es az elemeidet meg a gyogyszreidet leteszi a kukaskocsi pont oda ahova mindent

Tomasz_a_gozmozdony 2010.03.31. 20:24:01

@hagyma: Hja, pont a minap lattam, jott a baszom nagy kukas auto, eloszor megfogta a szines uveget, beleontotte a cuccba, utana a feher uveget, es igy tovabb. Tehat egybe mindent. Ertelme van-e akkor ennek?

romesz 2010.04.01. 02:33:03

Szemét szemetesek nagyon szemetek, folyjon ki a szemetek.

lófasz 2010.04.02. 13:35:38

Vidd el akkor a szemeted te magad a telephelyre, ahová a többit rakják le, vagy add fel postán, esetleg futárral.

Rossignol 2010.04.14. 14:02:17

zümbenő, akkor a helyi újságot sem kapod ugye? ugyanis abban is közre szokták hozni, hogy mikor kell befizetni a szemétdíjat. És az, hogy húsvét-hétfőn nem vitték el, hát puff. Kedden elszállították mindenhonnan.(tőlem is :))
Egyébként ez mindig így szokott lenni, nem tudom mióta lax itt. Ha hétfőn ünnep van, akkor kedden viszik.
Egyébként azt, hogy ne kelljen felszólítani, otthagyni a szemeted, elkerülheted azzal, hogy egész évre befizeted a díjat és nem itt a neten vergőtsz, hogy jaj, nem vitték el. Okos tojás...
süti beállítások módosítása