Tékozló Homár

Roziéknál szirszarral dúsítják a borsot?

2010.04.02. 10:50 | hellob | 61 komment

Persze hogy a borsnak van szára meg minden egyebe a termésén kívül, de mióta kerül az bele a csomagolásba?  Még sosem láttunk ilyet, amit a Horváth Rozisban talált Fdeyso.  A kérdésére pedig a válasz, hogy az őröltben nyilván ugyanez van, csak őrölve, úgy meg kit zavar?

A hétvégén vettünk borsot és most feledékenységből nem a "szar" lidlben kaphatót vettem, hanem a keszthelyi intersparban ha már ott voltunk gondoltam veszek a régi nagy névtől, horvát rozitól.

 

Mikor hazaértünk reflexből beborítottam a kis üvegcsébe, aztán ebédkr apu szólt, hogy valami nem stimmel, hát az egészet ki kellett borítani és kiválogatni belőle a szemetet. Sajnos addigra a zacskóját már kidobtuk és ki is lett vive a kukába és már nem volt kedvem szemétben turkálni, de ilyet többet én nerm veszek. Vajon mi lehet az őrölt borsban?

fdeyso

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.02. 10:56:25

"Vajon mi lehet az őrölt borsban?"

Őrölt patkány farok, ürülék, fahulladék, gizgaz...

Miért nem az őstermelőtől veszed?

Egyéves Önkéntes 2010.04.02. 10:57:24

Mivel idén a húsvét pont torkos csütörtökre esik, így kedden posztcunamira számíthatunk.

Caleb7 2010.04.02. 10:57:27

Az volt már, hogy csak az Aldiból egy mosoly kiséretében? :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.02. 10:58:55

@EÖ: Két szöszi beszélget.
- Képzeld, idén péntekre esik a karácsony!
- De remélem nem tizenharmadikára?

deutschtomi 2010.04.02. 10:58:58

Szorongató kétejek... télleg, vajhmi lehet az őrült borsban?

Van egy jellemzője a fűszerörleményeknek, szabvány is van rá: rágcsálószőrtartalom.

deutschtomi 2010.04.02. 11:00:00

Jut eszembe, mi volt a bors nevének a pozíciója?

laskagomba 2010.04.02. 11:05:33

Azért nekem megérne egy utat a postára, hogy elküldjem a cégnek levélben ezt a kiváló terméket.

Egyéves Önkéntes 2010.04.02. 11:10:17

@atpijkamo: basszus, én meg elhittem. nem vettem észre, hogy ma április 1. van. azaz mindenszentek. :)

brainy_peter 2010.04.02. 11:17:12

Borsot csak a Lidliből!!!
Másként a Roziék borsot törnek az orrod alá.

keptündzsekk 2010.04.02. 11:19:52

ezentúl minden szem borsot egyenként vizsgálok át,hogy eredeti-e. hát na.

keptündzsekk 2010.04.02. 11:24:19

most akkor mi lett a szirszarral? és mit tartalmaz? megannyi kérdés

átmeneti kommentelő 2010.04.02. 11:25:53

Ez a törmelék a fűszoknyás lányok ruházatából hullott ki.

elwood 2010.04.02. 11:28:27

nyomokban mogyorót, faágat, esetleg egy két mókust tartalmazhat

Mylady 2010.04.02. 11:29:03

Vajon Svédországban is ennyire törmelékes a bors?

elwood 2010.04.02. 11:31:00

lehet, hogy a bors teljes kiőrlésű, ez nagyon egészséges

laskagomba 2010.04.02. 11:33:07

@Mylady: Svédországban a rénszarvasok puha szőrét használják az ételek ízesítésére.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.04.02. 11:44:32

Horváth Rozi borsot csak őstermelőtől!

Mylady 2010.04.02. 12:07:08

@laskagomba: hah! szentségtörés :P

vauvauvau 2010.04.02. 12:07:15

Az eredeti Horvát Rozi ősmagyar borsot Argentinából hozzák.

parapali 2010.04.02. 12:15:59

Mi a baj a lidl borssal??:D

parapali 2010.04.02. 12:16:57

A kép alapján ez a horváthrozi Hamupipőke tipusú borsa:D ki kell válogatni és ennyi:D

Chaby 2010.04.02. 12:37:12

Az nem Hamupopócska? Vagy az a másik verzió?

Eric_Cartman 2010.04.02. 12:41:19

Milyen helyre kis abroszuk van Kendéknek. Ez is Sparos?

Pocócicó 2010.04.02. 12:43:42

Horváth Rozi fahéja (egész) is úgy néz ki, mintha a szemetet söpörte volna össze és zacskózta volna be. Kotányié meg érdekes módon rúd fahéj. Különös....

acka 2010.04.02. 12:52:17

Szerintem ennél még a Coop-os és a Lidl-is bors is szebb....Vagy a Tescos....

Majmász Gedeon 2010.04.02. 12:57:22

Ez nem meglepő, hisz' a sót is mérgezik:
docler.hu/video/181472

staropramen 2010.04.02. 13:01:32

olcsó borsnak ..híg a leve

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.04.02. 13:10:43

Legutóbb a borsodóban is találtam. Ma már mindent lehet, igaz, szabványosítva... de szerintem száz éve is volt már bors (akkor még svéd őstermelőtől), és nem mérték a rágcsálószőr tartalmát.

Hja, azok a régi szép idők...

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.04.02. 13:12:59

Váájáámáá!!!!

A rágcsálószőr borstartalmára van-e szabvány?!

Secnir 2010.04.02. 13:30:53

szirszaros poszt egy szirszaros esős hétvégére. kösz.

Mr.Brooks 2010.04.02. 13:39:01

OFF (?)
Cigányt felveszik a fűszerraktárba őrnek.
Két nap múlva észreveszik, hogy eltűnt két zsák feketebors.
- Te Gazsi! Tegnapelőtt még két zsákkal több volt!
- Hát megették az egerek!
- De a bors az nagyon csíp!
- Esküszöm sírtak, de ették!

eml 2010.04.02. 13:40:03

Borsot kizárólag az Aldiból.

És ezt nem azéert írom, de ott tényleg jó, olcsó és nincs higítva.

Legközelebb meg a minőségét nézd, ne a nevét!

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.04.02. 13:55:17

Ti tényleg literes befőttesüvegben tároljátok a borsot? (vagy csak rössz szögből való a kép?) Lehet az évek hulladékja került elő, csak eddig nem volt szembeötlő.

MosoMasa 2010.04.02. 14:53:34

Holnap a homár is bezár.

effective 2010.04.02. 14:57:08

Gyerekek!!! Én este hétig dolgozom! Ha ez már a hétvégi, akkor én mi a francot csináljak hétig, mi???? Verjem a seggem a földhöz?

Pocócicó 2010.04.02. 15:16:49

@effective: van új poszt, rágódhatsz este 7-ig a csótányokon is :P

romesz 2010.04.02. 16:17:56

Az biztos, hogy tobbet nem vennek ebbol a markabol. De MO-n minden szart ellehet adni.

szmissz.dzson (törölt) 2010.04.02. 17:07:30

ki lett VIVE, ááááááááááááááááááááááá

A rája szarik rája 2010.04.02. 17:12:28

A posztoloót meát lehet? A bors mellé vehetett volna vagy egy helyesírási szótárt, vagy egy új billentyűzetet.

A rája szarik rája 2010.04.02. 17:13:33

meát = már. Nekem is kell egy új bill.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.02. 18:03:27

ennél már csak a gyógyfű-teák a jobbak, amikbe minden mezei giz-gazt és tücsköt-bogarat beledarálnak. mr és mrs bio meg persze nem sejtenek semmit, mert tudják hogy a gyógyfű-tea amúgyis büdös és rossz ízű.
@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: pont húsvétkor nem lesz homárkodás? pedig olyankor érek rá a legjobban, amikor nincs meló. bár lehet hogy másra kéne az időmet felhasználnom...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.02. 18:06:07

@EÖ: @Darren79: egyenesen horváth rozália kötényéből...
@vauvauvau: erről ennyit. a hosszú út alatt még a tengerész is beleszarhat.

Megdobbent 2010.04.03. 00:44:05

Nade raadasul kepzeljetek: nem is magyar bors volt :( Viszont gecire draga, merthogy a horvatrozi az olyan nagy nev. Mindenki ilyet vegyen: horvat, szabo, lakatos az csupa jo minosegi jelzo :>

Erdekes a teszkosban pl. nincs ilyen, csak a harmadaba kerul :(

Oda se neki, eljenek a sajtkeszitok!

Anyád barátja 2010.04.03. 08:50:27

A kajámra kényes vagyok.
Sok mindent láttam már a fűszeres zacsikban.
Csak a Kotányiban nem csalódtam eddig.
A Horváth Rozi féle a fűszerek legalja,szerintem amit máshol kidobálnak,azt csomagolják ők.
Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
De megkérdezném a poszt tolót,hogy 30%-os bónusza volt-e?
Mert akkor ne csodálkozzon.
Azért ez jár.

törpemedve 2010.04.03. 08:51:53

szerintem örüljééé hogy nem volt benne ingyenhusi(= bogárcsáp, kitinpáncéldarabka, tevepata, cápafog)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.04.03. 19:20:06

"ki is lett vive a kukába"
A macska is fel lett mászva a fára? :)

erkababa 2010.04.03. 22:31:33

Nem kell ám a Lidl-t szidni,igen is teljesen tutik a termékeik!A bors egyébként,veri a rozit!!

Karipapa01 2010.04.04. 14:17:00

Gyerekek ! Itt nem a forgalmazó, hanem a gyártó a hunyó! Meg kell nézni, hogy ki csomagolta ezt a bóvlit és nem szabad ettől a cégtől soha többé vásárolni. Ilyenformán a kereskedő sem fog rendelni ettől a gyártótól és a probléma meg van oldva. Egyébként mit kell egy kis borsból nagy ügyet csinálni?

MikulásCentrum Mikulás Rendelés Házhoz Télapó · http://www.mikulascentrum.hu 2010.04.05. 00:17:27

"ki is lett vive a kukába" a macska meg fel lett mászva a fára és le lett lógva a farka.... a közoktatás teljes csőd kis-hazánkban sajnos...

Megdobbent 2010.04.05. 05:36:30

Kicsi a bors, de eros (ezek itt a baratai).
Ellenben kicsi a subba, de fosszar, es hatha megdoglik :)

Boldog husvetot, nyulakat, mifenet, palinkatol ovakodni, buszba nem hanyni.

fagzal 2010.04.06. 00:43:59

Na, pedig a borsnak pont a szárában a VITAMIN!

papugaja 2010.04.06. 09:44:46

Bazzeg, ekkora a válság?

dkitta 2010.04.06. 12:11:46

A horváthrozi fűszerekben én is sokat csalódtam már (pl. az egész szegfűszeg szintén tiszta törmelék). Bojkottálom, helyette az olcsóbb és jobb minőségű termékeket javaslom és veszem.

az_allaskereso 2010.04.06. 16:20:06

azok kis 2,5 decis üvegcsék, nagyon rössz szögből csináltam
az abrosz meg már akkor megvolt mikor nálunk még nem is volt spar
és igen tényleg kéne egy új billentyűzet

naiad 2010.04.10. 17:05:14

MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET
süti beállítások módosítása