Tékozló Homár

Re: A zuglói önkormányzat a gyerekek ellen dolgozik

2010.04.13. 13:25 | ge | 53 komment

A lerövidített láncú hintákról szóló posztra reagált az önkormányzat: a megoldás természetesen csak átmeneti, választhatták volna a leszerelést is, amíg elkészülnek a kiesés-gátlóval ellátott ülőkék, de ők inkább a lerövidítés mellett döntöttek. Hamarosan kicsiknek és nagyoknak egyaránt újra használható lesz minden hinta.

Tisztelt Bejelentő!

Kedves Lakók!

Budapest XIV. kerületben Zugló területén 42 db közterületi játszótér található, összesen 273 db szabványos játszótéri eszközzel. 2009. májustól a játszótéri eszközökre vonatkozó szabványok szigorodtak, ami a hinták ütéscsillapító burkolatának 0,5-0,5 m-es kibővítését követeli meg a fenntartóktól. A játszótéri eszközök újabb szabvány szerinti átvizsgálását és szabványosítását megkezdtük, amely 2009. őszén és idén tavasszal fejeződik be.

A legtöbb helyszínen a hinták szabványosítása a láncrövidítéssel egyáltalán nem okozott problémát, nem lehetetlenítette el a hintázást a gyermekek számára. 3 helyszínen azonban, köztük a Pákozdi téren is, valóban a kisebb gyermekek számára használhatatlan lett a láncrövidítéssel szabványossá tett hinta. Ezeken a helyszíneken a burkolat átalakításon kívül még egy, a hintára szerelt kiesés-gátló szerkezettel tudjuk csak a szabványoknak megfelelően lejjebb engedni a hintaülőkéket. Ezek várhatóan a jövő héten megérkeznek és ekkor a hintaülőkéket le tudjuk ereszteni az ideális, kb. 55-60 cm magasságra.

Nem azt a megoldást választottuk, hogy az átalakításig a hintákat leszereljük.
Az átalakításokig a szülők szíves türelmét kérjük!

Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata kiemelkedően nagy összeget fordít 1995 óta minden évben a közterületi játszótereinek üzemeltetésére, szabványossági ellenőrzések rendszeres elvégzésére, valamint költségvetési lehetőségeinktől függően, a kerületben található játszóterek felújítására, korszerűsítésére, de a folyamatosan változó szabványnak megfelelő, naprakész átalakításokat nem tudja azonnal anyagilag követni. Átmeneti megoldásokat kell alkalmaznunk.

A szülőket a szabványok szigorú betartása játszótereinken biztosíthatja arról, hogy a játszóeszközök mindig megfelelő állapotban, teljes biztonsággal állnak a gyerekek rendelkezésére.

Az átalakításokig megértésüket kérjük az esetleges kellemetlenségekkel kapcsolatban.

Budapest, 2010. április

Tisztelettel:

Budapest Főváros XIV. ker. Zugló Önkormányzata
Városüzemeltetési Osztály
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

deutschtomi 2010.04.13. 13:28:03

Ezt Svédországba senem tutták volna ijen huszárosan megoldani.

bekbórd! 2010.04.13. 13:28:53

Minimum 4 légzsák legyen hintánként!

bekbórd! 2010.04.13. 13:30:35

Stílusosabb lett volna, ha hármat írok :P

cooper82 2010.04.13. 13:30:40

Amikor én gyerek vótam a "hintára szerelt kiesés-gátló szerkezet"-et úgy hívták, hogy lánc, bár lehet, hogy ezt csak Pécsett hívták így és régiesnek számít.

Mellesleg tökéletesen megfelelt a célnak.

Píter 2010.04.13. 13:40:30

Talán nem ártott volna ezt a szülőkkel is közölni pár lefóliázott A4-es lapon, a játszótéren: pl a hinta oldalán vagy a bejárati kapun meg akárhol másol is... Így csak 3/5. :D

upci 2010.04.13. 13:41:59

végülis... hülye szülő úgyis bepakolja a gyereket, úgy meg nagyobbat tud esni... :S le kell engedni a földig, és abból tutkó nem lesz baj! meg hintázás sem :D

Mylady 2010.04.13. 13:45:19

Mifelénk ez úgy megy, hogy ha valamit közölni akarnak az emberrel, akkor nem várják meg, míg születik egy homár poszt és napokig ezen csámcsog egy halom ember, hanem kitűzik a környező fákra és mindenki boldog.

Secnir 2010.04.13. 13:55:47

ezt a dumát:

"Budapest Főváros XIV. ker. Zugló Önkormányzata
Városüzemeltetési Osztály"

nem véletlenül "ÖnkormányzatÜzemeltetési Osztály" ?
vagy Zugló üzemelteti a várost?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.13. 13:56:16

Hasztamannyana!
Ez is elintézve.
Amúgy a wc-ben lehet diszkréten pelenkázni?
Mert ez nem derült ki a válaszból.

Pocócicó 2010.04.13. 14:00:31

Ahhh, megint a drága megoldás.

Ideiglenesen lerövidítik a láncot: pénz.
Új láncot tesznek fel: újabb pénz.
Mesterembert fizetni kell ugye, flex használata, majd a láncok összeheggesztése.

Leszedik a hintát, elviszik: semmibe se kerül.
Visszateszik a régi hintát: semmibe se kerül.
Parkőrt külön nem kell fizetni, hiszen a karbantartás is az ő dolga lenne.

elwood 2010.04.13. 14:01:41

az én koromban meg föld volt a hinta alatt, és a csimoták a földre estek.

aztán lám mi lett belőlem

homárolvasó

Secnir 2010.04.13. 14:04:05

@elwood:
énismikorismokiros kicsíííí vóóótam, estem fejre hintábóóóóó
oszt némáááááá
Omáááááááár Omáááááár...

P75 2010.04.13. 14:04:09

De miért nem lehetett a posztoló anyuka telefonon feltett kérdésére is ezt válaszolni, miért kellett lerázni azzal, hogy "nincs rá pénz"???

Secnir 2010.04.13. 14:06:04

különbenis a vaskerítéseket viszik az újra megnyitó Diósgyőri Acélművekbe, és kolbászból fonnak újat.

bekbórd! 2010.04.13. 14:12:34

Elképzelem, ahogy a fákra biztonsági köteleket szerelnek az ipari alpinisták, hozzá beülő hevedereket szigorúan CE jelzéssel ellátva. Alatta 20 centis gumiburkolat. A homokozókba ehető homokot szállít egy biokertészet, a ringlispilek mellett pedig kanapék vannak a szédölgő kicsiknek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.13. 14:14:02

@Píter: Igen, pontosan.

Túl vajszívű vagy az osztályzással, jobban lepontoztam volna. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.13. 14:17:07

Szerintem trambulint kell tolni a hinta alá, és meg van oldva a probléma.
Vagy olyan kis görgős izével odébbhúzni.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 14:20:51

Elő kell keresni a vitrinből Simon bá't és megkérni hogy "Most nem lehetne-e.?"
Ő majd megforgat minden zuglóit hinta hiányában:-)

Pocócicó 2010.04.13. 14:22:36

@elwood: Kismilliószor estem fejre a hintából kicsinyke koromban. Még arra is vetemedtem, hogy állva hintázzak. Ki is estem, na nem a földre, nálunk kavics volt. Kedvenc játékunk a hintából kirepülés volt. Az nyert, aki messzebb ért földet, izé kavicsot.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.13. 14:27:54

A svédeknél ez úgy van, hogy betelefonálsz, és mire hazaérsz, fűszoknyás lányok várnak hintával a kezükben.
Felszerelik, meghintáztatnak, majd az öledbe huppannak.
Egyéb igény esetén a kérésednek megfelelően kényeztetnek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.13. 14:30:23

@Sün‼: Nem akarlak bántani, de ez már nagyon megkopott. Találj ki újat!

avatartalan 2010.04.13. 14:40:42

elég lapos a mai felhozatal
inkább megnézem a mándok nyírbátor focimeccset...

Pocócicó 2010.04.13. 14:44:11

Ez szép:
"de a folyamatosan változó szabványnak megfelelő, naprakész átalakításokat"
Mi a fenének kell folyamatosan változtatni a szabványokat? Ennyire unatkoznak az illetékesek? Az EU-ban is?
'Bezzeg az én időmben ilyen nem volt'

É2I 2010.04.13. 14:46:14

Bréking: index.hu/belfold/2010/04/13/azt_mondtak_amit_hallani_akart/

Kedvenc átdaszós iskolánk Homár említéssel. Index főoldalom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.13. 14:49:28

@atpijkamo:
Ez esetben megoldás lehet a PgDwn feliratú any key használata.

É2I 2010.04.13. 14:57:37

@Pocócicó: Kell a pénz. Megírnak egy-egy tanulmányt (értsd ctrl-c ctrl-v ) + rövidítenek a láncon öt centit benne és dől a lé.
Ott is így megy, nem csak nálunk.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.04.13. 15:00:09

Beszarok ezeken. Vajon mit szóltak volna a mi hintánkhoz, ami egy faágon átvetett kötélre csomózott lécből állt? És mégse halt meg senki. Oké voltak csúnya taknyolások, térdtől sípcsontig tartó sebek, egyszer valaki úgy hanyatt esett, hogy csak hápogott.. kicsit jobban odafigyeltünk.
Ez is csak a tanácsadással elkövetett csalásról szól. Nem baj, mostmár úgyis elfogy a méz a boltban;)

Pocócicó 2010.04.13. 15:07:51

@vazsmegyeigerdezsház: Most már kolbászból lesz a hinta lánca is, meglásd!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.13. 15:27:54

Itt az erdőben láttam ma, hogy a faszállítók kolbászfákat ültetnek.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.13. 15:59:41

ráadásul ha egy szülő látja, hogy egy randalírozó banda épp szedi szét a játszóteret, tessék odamenni szólni nekik hogy ez sokba van ám. ha nyunyó, akkor csak simán odaállni pár pofonért, amit a szólásért amúgyis megkapna csak így nem kell visszaadnia.

jópofa dolgok ezek... pénz nincs, az arra járók tehát a közelben lakók teszik tönkre, a gyerekek pedig ezért copnak.

de nem kell ám félni, nemsokára lesz kolbászkerítés a kiesőknek...

szita szita péntek 2010.04.13. 16:23:22

Jóskapistát el kéne küldeni a bótba, oszt Jóskapista megvenne 6 db "kiesésgálóvla" (legyen az akármi is) felszerelt ülést. Gyorsabb, mint a lánc hosszával szórakozni. Ez szerecsen mosdatás.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.13. 16:25:08

@cooper82: nos, amikor kifordult a seggem alatt a hinta, akkor a kiesésgátló lánc megmentett, bár a kiesés jobban esett volna. úgy lógtam le a hintáról, hogy a hasamnál fogott a lánc. kissé fájt a pocim utána. de ez már régen volt, azóta nagyra nőttem és a játszótereket is elcseszték szabványosan.
@elwood: az én koromban kavics volt a hinta alatt. akinek leért a lába, az akár 100 m-re is el tudta rúgni a kavicsszemeket hintázás közben. lám nem halt meg senki.
@salapapa: úgy érted, hogy sok ballonkabátos szakállas férfi áll a hinták előtt sorfalban, és ha kiesik egy gyerek akkor kinyílnak a kabátok, és sok finom kolbász meredezik feléjük? (tudom, rossz az aki rosszra gondol ;) ) www.youtube.com/watch?v=15S0g8pG6HU&feature=channel

Terézágyú 2010.04.13. 17:02:39

Svédországban még a fűszoknyás lányok is jobb leveleket írnak...

A rája szarik rája 2010.04.13. 17:13:32

Most akkor nincs (még) kiesésgátló, és magasabban van a hinta, hogy nagyobbat essen a kölyök? Mert nekem ez jött le.

malenkij robot 2010.04.13. 17:51:35

Nem szabványosítani kell a gyermek játékszereit és játszótereit /maga a gyerek se szabványra készül/, hanem anyukákat megkérni gyermekeikkel, mutassák meg mekkora lánc szükséges egy hintához.
Egyébként ezekhez az egyeztetésekhez nem kell önkormányzati gyűlés, a fizikai és geológiai kutatócsoport vagy más profi csapat aki ötleteléseivel magas pénzekért szabványokat találnak ki.
Na ilyen maroktartó, fontoskodó, szabványosítók miatt áll így az ország!!!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.13. 18:19:53

@malenkij robot: érdekes, mindenféle blogbejegyzésben előkerül ez a duma, hogy "az ilyenek miatt tart itt ez az ország".
van kb 10 millió ember ebben az országban. magyarország állapotáért minannyian felelősek. úgy áll egy ország, ahogyan a benne levő emberek beállítják. nemcsak a maroktartó, fontoskodó emberek tehetnek arról hogy ilyen hülyén állunk, hanem azok is akik rájuk mutogatnak. meg persze én is, aki rászól az olyanokra, akik mindig a másikra mutogatnak. meg azopk is, akik mindjárt beolvasnak nekem egy válaszkommentben. még a fűszoknyás lányok is!

malenkij robot 2010.04.13. 18:32:06

@Don Bandi:"érdekes, mindenféle blogbejegyzésben előkerül ez a duma, hogy "az ilyenek miatt tart itt ez az ország".
Ez a mondat sajnos tény és igaz.
Meg olyanok miatt is sok a probléma, mint Te, mert még én megeszek egy lovat te a f@szán rágódsz és offolod a bejegyzést ahelyett, hogy hozzáfűzni valód lett volna a bürokráciához /csak neked röviden elmesélve egy játszótér hintalánc hosszának meghatározása hatóságilag, de nem jött össze címszó alatt!!!/

Mylady 2010.04.13. 19:34:24

@Don Bandi: "érdekes, mindenféle blogbejegyzésben előkerül ez a duma, hogy "az ilyenek miatt tart itt ez az ország". van kb 10 millió ember ebben az országban. magyarország állapotáért minannyian felelősek. "

és akkor nem lehet, hogy pont azért kerül elő mindenhol ez a mondat? mert mindenkire igaz? csak kérdem...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.13. 20:25:04

@malenkij robot: miattad tart itt ez az ország ;) honnan támadt az az ötletet, hogy lovat eszünk?
bár lehet, hogy a többiek már többször látták tőlem ezt a szöveget, úgy érzem, ismét ide kell írnom: az "offolás" az egyik legundorítóbb kifejezés, amit valaha hallottam. ocsmány pofánvágása a magyar nyelvnek. (remélem most belémkötsz, mert nem használok nagybetűket)
a témához már hozzászóltam ebben a posztban és az előző játszóteres borzalomban is. a bürökráciát nem kommentálom, mindig is tudtuk hogy nem túl szép dolog. a játszóterekről még egyszer nem írom le a kedvedért a véleményemet.
@Mylady: valószínűleg pont azért. a dolgok jelenlegi állásáról mindenki tehet, aki azt mondja hogy azok tehetnek róla, akik tök mindegy milyenek, csak nem ők, meg azok is akikre ők ezt mondják. ebbe az inervallumba kb mindannyian beleférünk, ugye?

Mylady 2010.04.13. 20:34:52

@Don Bandi: persze, azért jogos a mondat :)))

Kifordított kacagány 2010.04.13. 21:57:55

@Mylady: de ezek környezetvédelmi szabványoknak is megfelelnek és nem bökdösik össze a fákat.

amúgy elgondolkodtam a megoldásukon és érdekesnek találtam. tehát feljebb emelték a hintát addig, amíg a kiesést gátló szerkezet meg nem érkezik, hogy addig is amíg a kiesés gátló szerkezet meg nem érkezik magasabbról essenek ki azok a lurkók akik valahogy mégis felmásztak, vagy felsegítették őket. érdekes lelkivilága lehet a szabvány alkotóinak:)

XCat 2010.04.14. 09:07:20

@Don Bandi: Kikérem magamnak. Én nem vagyok minden balfaszért felelős. Majd ha asaját hatáskörömben a dunába lőhetem őket, amikor hülyeésget csinálnak, akkor igen. :)

j311 2010.04.14. 10:34:04

Faszért kellett egyáltalán hozzányúlni a hintákhoz?
Ha 40 éve felnőttek a gyerekek a régi hintákkal...

rexter 2010.04.14. 14:59:53

en kiskoromban ugy hintaztam h felhajtottuk magunkat az égig majd kiugrottunk belóle. egész biztos vagyok benne hogy ez nem EU szabvány használat volt! utescsillapito burkolat a fold meg a kis sarga kavics volt! termeszetesen " kiesés-gátló szerkezett" vagyis a láncot sem kapcsoltuk be!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.15. 07:56:20

@Don Bandi: ha egy prűd egyed lennék, annyit szólnék:
fúúúúúúúúúúúúúúúúúúúj!
de mert nem vagyok, így csak ennyit szólok: nono! 8-) azoké mehet qtyaeledelnek!

különben én addig használtam a láncot és akkoris erős rábeszélésre, amíg anyámék látták. ha nem voltak velem, kösse be akinek 2anyjavan! akkorákat lehetett kiugrani és repülni, amikor épp az első-felhő holtpont felé közeledett! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.15. 08:02:24

@rexter: most értem ide olvasás közben. sok érdekeset láttam közben, de hogy legyen mégegy olyan hülye mint én?! :D
nem KatonaAttila, AlexyJózsi avagy RadicsBandi vagy? velük jáccottuk ezt. :D

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.15. 12:45:13

ha egy táblát erről esetleg kitettek volna, talán tudott volna róla valaki...

néma gyereknek...
süti beállítások módosítása