Tékozló Homár

Kamu volt a H1N1-hiszti

2010.06.10. 20:30 | jackyll | komment

Végre az Index is megírta, úgyhogy nekünk nem kell részletesen, hogy a jelek szerint teljesen alaptalan volt a világjárvánnyal riogatás. Illetve annyiban nem, hogy a gyógyszergyárak elsózhatták még a múltkori kamu madárinfluenzajárvány alatt felhalmozott készleteiket, és az új vakcinát is jelentősebb tömegeken tesztelhették. Meg az az extra 10 milliárd dollár sem jöhetett rosszul a válságban. Általában elmondható, hogy a H1N1 miatt nagyjából 20-adannyian halnak meg, mint a mezei influenzától. Hogy mégis világjárvány lett belőle, segíthette, hogy a WHO irányelveit korábban a gyógyszergyáraknak dolgozó szakemberek alakították.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2010.06.10. 20:51:41

Most őszintén. Egyáltalán nem lep meg.

Kzsolt 2010.06.10. 20:52:12

"Kamu volt a H1N1-hiszti"

Komolyan elhitte ezt valaki? Ki tudja mit kapott az sok ember aki beoltatta magát ...

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.06.10. 20:54:09

Ciónista zsidóösszeesküvés volt-e már? Ha nem akkor azonnal hozza fel valaki. Anélkül nem lehet nagytőkéről vitázni!!

Bánki Péter ügyvezető igazgató 2010.06.10. 20:58:12

A H1N1 ugyanaz mint a Holló Klausz meséi.

Illetékbélyeges elvtárs 2010.06.10. 20:59:48

szóról szóra a fenti cikket mondtam el az asszonynak sok-sok hónappal ezelőtt, mikor szerencsétlen utódaimat elcipelte oltani. De én voltam a tahó, hogy magamat nem oltatom be, és veszélyeztetem az életüket. (miután már be lettek oltva?)

A következőt szeretném szavazásra bocsátani: ugye most kárpótlásul jár nekem egy izzasztó menet a dögös pénzügyes kiscsajjal a második emeletről? :)

Eric_Cartman 2010.06.10. 21:11:29

Kormánynak nem hiszünk. Semelyiknek sem. Vagy ha igen, úgy járunk, mint Ákos koncerten a sátorjegyes.

Disznó Úr 2010.06.10. 21:12:12

@Illetékbélyeges elvtárs: Sajnos nem. Ellenben bocsánatot kérhetsz, amiért családfőként az oltás veszélyének tetted ki a gyerekeket.

AdyBaby 2010.06.10. 21:32:20

Nagyon gáz. Most kezdődik egy másik hiszti, másik oldalról. XD

Az tény, hogy rohadt gusztustalan ez az egész, és elég sokan tudták ezt akkor is, amikor beadatták az oltást maguknak.

Köztük voltam én is, de nem bántam meg. Még a szezonálist is beadattam mellé. Egyéni döntése mindenkinek. ( A szezonális oltás helye hetekig fájt, a Hiniset meg sem éreztem... XD )

A gyógyszeripar is szar valóban, de lehet fikázni nyugodtan őket, de akkor vegyük elő a másik oldalt is. Nem egy családtagom egészségi állapotát tették helyre gyógyszerekkel, sok - sok plusz, boldog évet szerezve nekik. Jó oldala is van, nem csak rossz. Csak a rosszra mindenki hamarabb felkapja a fejét...

AdyBaby 2010.06.10. 21:33:21

A sok "De"-ért bocs... Álmosodom :P

Norbi27 2010.06.10. 21:40:33

index.hu/belfold/2010/01/26/nem_voltak_beoltva_az_elhunyt_kismamak/

"Összesen 107-en haltak meg eddig H1N1-fertőzés miatt Magyarországon"

"A H1N1-fertőzés következtében eddig meghalt öt kismama közül egy sem volt beoltva az új vírus ellen. "

Én beoltattam magam. Ha van egy vírus, amiben el lehet patkolni, és van rá oltás, nekem nem oszt, nem szoroz 2000 forint.
Ha arról csámcsognánk, hogy nem volt hatásos az oltás, vagy nem is létezik h1n1 vírus, akkor egyetértenék a sok nagyokossal. De 107-en mégis meghaltak benne.
Sok mindenbe bele lehet dögleni, ha lehet csökkenteni a rizikót, akkor miért ne?
ÉN majd minden évben influenzás leszek, idén nem voltam...

piqq 2010.06.10. 21:44:30

@AdyBaby: Igazad van,hogy szükség van a gyógyszerekre,de az a másik véglet,hogy minden bajra csak vegyél be egy gyógyszert,és minden rendben lesz.A fájdalomcsillapító például úgy működik,hogy az agy egyik pontját kikapcsolja.Amikor hat a gyógyszer,akkor pl. a fejed,vagy a derekad ugyanúgy fáj,mint mielőtt beszedted a gyógyszert,csak "nem veszel róla tudomást".Remélem érthetően írtam le.És lehet,hogy valaki hetekig elvan a fájdalomcsillapítókkal,holott lehet,hogy kivizsgálásra lenne szüksége az embernek.A fájdalom egy jelzés,hogy valami nincs rendben.Amerikai filmekbe is marékszámra zabálják az aspirint pl.Lásd Die hard összes részébe.

AdyBaby 2010.06.10. 21:47:14

@Norbi27: Végre más is. :)

Ugyanez motivált engem is. Nem akartam kockáztatni, mert a vírus létezése tény számomra is, és annak különleges mivolta is.

Ráadásul veszélyeztetettnek éreztem magam nem kicsit, mivel hotelben dolgozom, és elég sok ukrán is megfordult akkoriban nálunk, a többi nációról nem is beszélve.

AdyBaby 2010.06.10. 21:52:49

@piqq: Ezzel teljesen egyetértek. Óvatosan kell bánni a bogyókkal, ésszel, és csak akkor és csak olyat bevenni, amire valóban szüksége van az embernek.

Csak mikor valaki fikázza a gyógyszeripart, mindig nagyanyó jut eszembe a cukrával meg a szívével. Gyógyszerek és orvosok nélkül már évek óta nem lenne köztünk. Most is elég jól érzi magát, bár szatyornyi gyógyszert kell szednie hozzá, meg napi egyszeri inzulint is.

Persze nem szentek ettől, nem azt mondom. Sajnos kihasználják az emberi butaságot rendesen.

bpo478 2010.06.10. 21:58:52

Vakcinát csak őstermelőtől.

piqq 2010.06.10. 22:13:50

Meg én úgy tudom,hogy az orvos 4 féle gyógyszernél többet nem írhat fel egy embernek,mert onnantól már nem tudja követni az esetleges melléghatásokat.Emlékszem szegény nagyapám is marékszámra vette be a felírt gyógyszereit,annyi félét kellett szednie.Arról nem is beszélve,ha valakinek felírnak egy vérnyomáscsökkentőt,annak van egy mellékhatása.Az orvos arra is ír fel valamit,a harmadiknak megint lesz,akkor arra is kell szedni valamit stb. Lehet,hogy ez sem véletlen...?

flippant 2010.06.10. 22:19:18

Még csak az a kérdés, hogy mi a rákot adtak be a sok agymosott baromnak. Azt már ugye tudjuk, hogy a jó öreg Szilvásy titokminiszter elvtárs testvérkéje is érdekelt volt a buliba.

csengettyuur 2010.06.10. 22:19:26

Eh, nem csak indexet kell olvasni.
Itt www.melano.hu/news.php?extend.111.21 már tavaly novemberbe megírták. :)

bozsi.´ ´ ´ 2010.06.10. 22:19:37

olvasói levél 2009.05.12.:
kuruc.info/r/20/40247/
várom a kommenteket: "ezeknek a csúnya naziknak megint igazuk volt. :(
gyorsan járassuk le őket."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.10. 22:25:15

Aki szerint kamu volt a hiszti, az mondja valamelyik elhunyt hozzátartozóinak szemébe.
A következményekért felelősséget nem vállalunk.

Sokkal több értelme van H1N1 oltóanyagot árulni mint baromságokért háborúzni. Ha már az értelmetlen hisztiknél tartunk.

lomposfarkas 2010.06.10. 22:34:43

Ez miért van homáron? kevésbé agymosottak ezt már rég tudták. Vagy itt van pl. a tuti vírusteszt, ami szart se ér, de nyomták, mint állat. Hibás diagnózisba hányan döglöttek bele? Szart se érdekel, amíg dől a profit...

"Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal döntése alapján nem forgalmazható a Diagon Kft. H1N1 vírustesztje - írta a Magyar Nemzet.
A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint az eszközről ugyan hónapok óta tudják az egészségügyi szervezetek és hatóságok, hogy alkalmatlan az újinfluenza-vírus kiszűrésére, a döntés azonban eddig váratott magára.
A cikkben azt írták, a forgalmazást azzal az indokkal tiltotta meg a hatóság, hogy a tesztről készült műszaki dokumentációt és a teljesítőképesség-értékelést is hiányosan nyújtotta be a cég.
Paphalmi Rita, a hivatal elnöke a lapnak elmondta többek között, hogy a teljesítőképesség értékelését a Corden Kft. végezte, amely nem foglalkozik vírusokkal, referenciájuk pedig azért is vitatható, mert ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartoznak a Diagon Kft-vel."

zsírcici (törölt) 2010.06.10. 22:58:09

Az oltás teszt volt, a beoltottak pedig kísérleti patkányok.

imittto 2010.06.10. 23:10:04

@Norbi27: nem figyeltél jól. Sokuknak volt súlyos alapbetegsége. A hírek meg a vége felé úgy szóltak hogy "meghalt egy h1n1-el fertőzött..." nem úgy hogy h1n1-BEN meghalt.100% gyümölcsös íz vagy 100% gyümölcs, nem mindegy.

Manci néni, a szomszéd 2010.06.10. 23:10:56

A Kuruc Info ezt már régen megmondta. Én nem is oltattam be magam mégis élek.

Azért megkérdezném a "hatóságokat", hogy hová lettek a milliókért közpénzen (az én pénzemen is) beszerzett hőkamerák? Csak nem azzal videózza anyucit valamelyik fejes az én pénzemből (meg máséból is persze) finanszírozott távol keleti luxusüdülésén?

Hogy rohadjon meg ez a világ, itt mindenki lop csak én nem, mert nincs mit.

[mike] 2010.06.10. 23:15:56

Anyósjelöltem kórházi ápoló, mondta még télen, hogy sajnos volt pár eset, mikor oltás után jött vissza a legyengült beteg és egy-két hét huzavona után megadta magát a szervezete. Nem nairobiból idetelepült, krónikus betegek voltak, hanem egészséges, középkorúak, akik jóhiszeműen keresték fel a háziorvost egy kis szuriért... Ezekről nem igazán volt szó sehol. ad1
ad2 a szezonális influenzába nem százan szoktak meghalni, hanem még többen sajnos. Médiahisztéria, ennyi. A 21. század betegsége.....

zsírcici (törölt) 2010.06.10. 23:35:21

Azért ez érdekes, Mike, nem?

eml 2010.06.10. 23:40:40

Aldi volt már?

Na nem oltóanyagot, mert azt ott nem adnak, de én pl nem oltattam magam, mert nem érintkeztem akkoriban tömegekkel. Feleségem oltatta magát, mert ovodában dolgozik.

Aldira visszatérve, egészség, friss gyümölcs, vitamin. Amikor egy kicsit kókadtnak érzem magam, egy kiadósabb forró fürdő. Még sima influm se nagyon volt.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.10. 23:59:47

@ColT: én sem tudom, csak volt egy olyan érzésem, hogy túl van lihegve. Nem oltattam be magam, ennek ellenére még itt vagyok. sikeres e vagyok, vagy csak hüje? :)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.06.11. 00:20:37

giulio.freeblog.hu/archives/2010/06/09/BKV/

Legjobb a vége:

A veszélyes hulladéknak számító lejárt szavatosságú ampulláktól két módon lehet megszabadulni:

1.veszélyes hulladék égetőben
2.beadni kismamáknak, öregeknek és gyerekeknek

Ön szerint melyikre fog szavazni a hatóság?

Napokon belül kiderül. Figyelje a híreket!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.11. 00:31:44

a kergemarhakórt a sertéstenyésztők találták ki?
ez jó lesz hétvégi posztnak. nem kérünk többet.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.11. 00:35:12

@Manci néni, a szomszéd: az igazságot nem kell a kuruc info írásaira alapozni. tök véletlen, hogy akkor éppen arról süketeltek, ami igaz. de nem is kellett semmilyen megmondó médium ahhoz, hogy az emberek maguktól is rájöjjenek: kamu az egész.
"Hogy rohadjon meg ez a világ, itt mindenki lop csak én nem, mert nincs mit." legyél egy kicsit kreatívabb! ha a pirézek ellopják a drótkerítést, akkor te is találhatnál valamit.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.11. 00:42:45

@ColT: nem is az az érdekes, hogy kamu volt-e a hiszti vagy sem. inkább az, hogy ennél sokkal komolyabb és borzasztóbb dolgokért nem jut eszükbe hisztizni az embereknek. afrikában vannak olyan területek, ahol csak az nem hal éhen, akit lelőnek. észak koreában is történnek egzotikus dolgok. na és? nem velünk történt, nem kell hisztizni. nálunk a cigánybűnözéstől tartanak, és az amerikai kerítéskolbászról álmodoznak. odaát pedig a 19. század óta a pitiáner bűnözők is elképesztő kegyetlenségekre képesek. ott az olyan hírek, amitől mi néha megdöbbenünk, mindennapos sztorinak számítanak.

és most azon vagyunk kiakadva, hogy valaki keresett pármilliárdot a h1n1 szurival? ennél sokkal több piszkos üzlet volt nálunk, basszus. az oltásba pedig ugyanúgy nem haltam bele, mint ahogy mások a hinibe. bár nem nagyon akartam, de ingyen vót, és anyám szüttyögött, hogy oltsam be magam mert közel a vég. ezzel hozzájárultam, hogy párszáz forint a közpénzből átvándoroljon valakinek a zsebébe. mi ez a párezermilliárdhoz képest? ótópálya tízszeres áron, metró százszoros áron, heh.

romesz 2010.06.11. 00:49:00

Én eleve nem ültem fel a dolognak, minden ismerősöm pánikolt, hogy most vége a világnak és rohangáltak beoltatni magukat.
Pedig elég volt csak gyakori kézmosás a fertőzés elkerüléséhez. Ha valaki megkapta akkor pedig egy erős antibiotikum kúra kellett csak lekűzdeni a dolgot.

Almatlan Jozsi 2010.06.11. 01:10:48

Olyanok vagytok mint akik meglatnak 3 arva kiskutyat es egybol tobb milliardert kutyamenhelyet epitenenek fel, mikozben afrikaban milliok hallnak ehen. Ez hazug reszvet, hazug joszivuseg.

h1n1-ben 107-en haltak meg. Az oltasok kerultek 6 milliard forintba. Az oltasok nelkul sacc per kb meghallt volna meg ugyanennyi (107). Vagyis 56 millio forint volt egy emberelet.

Hat en meg azt mondom, hogy vannak pontjai a vilagnak ahol 1 millio forintbol emberi eleteket lehet megmenteni. De szerintem meg Magyarorszagon is.

Egyszeruen nem igaz, hogy jo hogy nem halt meg kb. 107 ember - hala az elherdalt 6 milliard forintnak. Valojaban valoszinuleg meghalt ez ido alatt mas 5900 ember (szerintem Magyarorszagon is akar), akiknek egy bunuk volt, hogy nem az oly divatos H1N1-ben szenvedtek, hanem pl. a mento nem vitte be oket a korhazba idoben (mert pl. nem volt kocsi). Na ezeken az embereken 6 milliarddal sokkal jobban lehetett volna segiteni.

Mindenkinek meg kene tanitani azt, hogy mi az az opportunity cost.

Szoval igenis elherdaltak a penzt egy divatos betegsegre.

Az igy kepzodott 10 milliard dollar haszonbol szerintem siman meg lehetett volna talalni a rak ellenszeret pl. Abban kicsit tobben halnak meg mint influenzaban. Na ennyit a tarsadalmi felelossegvallalasrol es az emberek lelkiismereten keresztul valo zsarolasarol.

Igenis halott rokonom szemebe mernek nezni, ha H1N1-ben esett volna el es azt mondanam, hogy nem ert volna meg 6 milliard forintot hogy o egyedul eletben maradjon, de rohadt jo, hogy nem nekem kell kifizetni, es sejti ugye, hogy 6 milliardbol hany ember eletet meg lehetett volna menteni, nem 1-et az tuti, de nem is 100-at. A sajat onzesunk miatt tesznek a politikusok azt velunk amit akarnak!

Kicsit PERSPEKTIVABAN kene gondolkodni.

eml 2010.06.11. 01:21:29

@Almatlan Jozsi:
A mentős példa nagyon ül!!!!!

romesz 2010.06.11. 01:27:57

@Almatlan Jozsi: igazad van, igy is tul sokan vagyunk. A legtobb nagy jarvanyt megallitjak eleg gyorsan es a fold nepsururusege csak egyre nagyobb.
Egy-ket ilyen jarvanyt hagyni kellene hagy hulljon a fergese, engem az sem zavar ha esetleg en is koztuk lennek. Senki sem el orokke.

vizsla_barat 2010.06.11. 01:56:11

@Translator +X+: Az usa ezert (is) tamadott eredetileg a kozel-keleten,valahogy meg kellett szabadulni a szegenyitett urantol es a sok "hagyomnyosabb" lejaro municiotol. Csak azota kisse tulzasba vittek a lovoldozest.

Ezt is megmondta Geza bacsi:
...amikor az egyik marxista lotte a masik marxistat...ennyire nem olcso a loszer...

Integrált Szerverterror 2010.06.11. 02:38:16

Bakker olvastam, hogy egy millió darab az ÁNTSZ nyakán ragadt. Drága anukám meg megvette mindenkinek, be is oltatott mindenkit kivéve engem, mert azért már jó ideje erősebb vagyok nála... gondoltam ülök rajta egy keveset, majd elpasszolom jó pénzért, mint valami különleges antik tárgyat, erre tessék...

Megdobbent 2010.06.11. 02:58:02

Tessek mondani, ez mar a hetvegi, vegulis? :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.11. 03:00:34

@donfuligjimmy:
kerlek,no problem
@Almatlan Jozsi:
jajj haggyuk mar ezt az afrikaban hanyan halnak ehen stb.
de ha mar ennyira akarjuk a parhuzamokat, tudod hamy emberen segithetnel ha csak 3 evente cserelned a telefonodat, nem szaunazni mennel es tevegelni tuneziaba, ha csak minden masnap neteznel
stb stb stb
lehet tul volt spanolva a dolog, de utolag konnyu okosnak lenni
senki meg nem mondja, najo az angol tudosokon kivul, mi lett volna ha egualtalan nincs oltas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.11. 03:02:20

@Megdobbent:
a hetvegit en irom mindjart
ekezettel:)
ha szily nem teszi ki atmegyek az origora es ezt veheti fenyegetesnek is

Megdobbent 2010.06.11. 03:06:38

@hagyma: huha, "valami uj helyre koltoztunk es hujek a szolgaltatok itt a agy vizen tul is" stilusu? Merakkor repesve varom, 5 percenkent idekukkantva :)))

Amugy telleg irtal, es telleg ekezettel? :)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.06.11. 04:28:56

En mar akkor rohogtem az egeszen amikor a media minden nap azzal riogatott, hogy jarvany van.
Ehhez kepest a kornyezetemben senki nem volt beteg.

lótumfaktum 2010.06.11. 06:43:20

Az ántszeseket mikor veszik elő?
Riadalom ,megtévesztésben tartás,közpénzek elherdálása miatt!
Kiváncsi lennék a kóka-molnár-békesi pénztárcája mennyit dagadt ettől.

Énbagoly 2010.06.11. 06:47:54

Hol is láttam azt, hogy "hagyományos" influenzában ettől sokkal többen halnak meg. Ja, mindenhol.
Nekem azóta nem tudják bemesélni, hogy az oltás csak jó lehet, mikor a gyereknek beadott kötelező oltás után, a beoltott betegség tüneteit produkálta.
Vagyis torokszűkülete lett, az ez ellen beadott oltás után. Pedig az nem egy rohamlépésben kifejlesztett vadonatúj vakcina volt. :S

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.06.11. 07:13:58

@Delfinci: kérdés volt, hogy most oltatni vagy nem oltatni, ugyanis egy ehhez nem értő ember nem tudta eldönteni a helyzet komolyságát. Annyit ért el a WHO, hogy ha komoly járvány lesz, az emberek már azt sem fogják elhinni...

Bevallom őszintén én beoltattam magam, mert az érveket és az ellenérveket összevetve ezt láttam helyesnek. Az oltást nem bánom, mert egész idáig gyenge orrfolyáson kívül semmi bajom nem volt, holott minden télen legalább kétszer meg szoktam fázni és két hétre kidőlök.

Mindentől függetlenül undorítónak tartom ami itt ment...

DeeDee84 2010.06.11. 07:49:24

Én beoltattam magam, 7 hónapos terhes voltam akkor, a 2 éves lányom és a férjem is megkapta sz oltást. Én nem bántam meg.
Viszont az ismerősömék nem tették meg. Az ilyen emberek miatt, mint ti.
Apuka, 6 éves kislány, várandós anyuka.
Anyuka beteg lett. Bekerült a kórházba. Sem ő, sem a gyermeke nem élte túl.
December elején haltak meg. A kislány kirata az ablakba az anyukája a csizmáját és a kistetstvérének vásárolt kiscipőt az ablakba, hogy a Mikulás nekik is hozzon ajándékot. Egyszerűen nem bírta felfogni, hogy az anyukája és testvére nincs többé. Egy szerintetek bagatel vírus miatt!
Azóta megszületett az én kislányom, egészséges, megvan keze, lába. semmi baja nem lett attól, hogy én beoltattam magam.

kyncza 2010.06.11. 08:12:22

@DeeDee84: Az Ő életük kizárt, hogy az oltáson dőlt el, ha életerős, egészséges szervezetük volt amúgy , és a Te Kislányod élete sem az oltáson múlott...

Pont az ilyenek miatt, mint Te fut a mai ember minden szar esetén orvoshoz pánikszerűen. Érdekes, 30, 50 éve nem volt tizedennyi gyógyszer, oltás, mégis egészséges szüleim, nagyszüleim, dédszülőm van(nak)! Aztán régen kicsit más világ volt, nem volt modern fűtés, melegvíz gombtekerésre stb stb, mégis ezerszer ellenállóbb szervezetük volt.

Olyanok miatt, mint Te tudnak ilyen férgek meggazdagodni!

DeeDee84 2010.06.11. 08:17:58

@kyncza:
A te szüleid túlélték. Inkább azokat kérdezd, akik nem! Ja hogy őket nem lehet!!!

spulni 2010.06.11. 08:31:03

Az afrikai éhenhalás is legyen a mi dolgunk? Mi mentsük meg őket? Igen, szomorú dolog. De ki mondta nekik, hogy lőjék egymást halomra? Hogy hülye háborúzással legyenek elfoglalva évtizedekig kajatermelés és gazdaság erősítés helyett? Ők sem törődnének velünk, ha itt lenne folyton balhé, és a géppityut úgy hordanák a népek, mint az esernyőt. Az itteni árvákért, meg a kutyákért legalább lehet tenni valamit, tegyük azt meg. Ha mindenki a saját dolgát próbálná megoldani, nem másra várna akkor lehet, h haladna valamerre. Uff.

anarch 2010.06.11. 09:40:21

Szerencsétlenek nem ismerik a mesét a farkast kiáltásról.

elwood 2010.06.11. 09:40:51

@Delfinci: "És tényleg, hogy mit verték itt és mindenhol a nyálukat sokan, hogy mit töprengtek, hogy oltatni vagy nem oltatni ... "

bizony, sokan hittek WHO-nak. ez hiba lett volna ? ki másnak hittek volna: Gipsz Jakab összeesküvéselméletgyártónak a megcsippelt oltásaival ?

egy pipa a WHO megbízhatatlan rubrikába, aki meg oltatott az volt bölcs, nem az aki utólag lát mindent helyesen.

elwood 2010.06.11. 09:52:38

@kyncza: "Érdekes, 30, 50 éve nem volt tizedennyi gyógyszer, oltás, mégis egészséges szüleim, nagyszüleim, dédszülőm van(nak)! "

És nyugodtan el lehetett pusztulni tüdőgyulladásban, gyermekparalízisben, TBC -ben ...

Azok voltak a szép idők.

RaveAcE 2010.06.11. 09:55:21

Azért jópár okos ember halt bele Mo-n is, aki előre látta, hogy kamu.
Nyugodjanak békében!

Secnir 2010.06.11. 10:01:17

na, mit mondtam?
megmondtam.
vissza lehet keresni...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:02:28

@elwood: "meg oltatott az volt bölcs, nem az aki utólag lát mindent helyesen."

Ha meg kevesen oltattak volna, akkor szépen kitör a járvány, és az lett volna a bölcs aki olatott. Konklúzió: nem a tömeggel kell menni.

algi 2010.06.11. 10:07:23

Érdekes, mert a WHO játszott a számokkal, máris mindenki elfeledkezik arról, hogy ez súlyosabb betegség volt a hagyományos influenzánál. Persze kevesebben kapták el, de a hagyományos influenza mikor okoz felülfertőzés nélkül vérzéses tüdőgyulladást? És vajon a hagyományos influenza hány terhes kismamát juttatott kórházba?

MagyarZizzi (törölt) 2010.06.11. 10:08:52

Tudni lehetett ezt már akkor is, mikor még "dühöngött a járvány". Közröhej volt, ahogy minden nap bemondták a hírekben, hogy hogy van az az öt ember, aki kórházba került. A rendes influenzától sokkal többen betegedtek és haltak meg, de most már nem tehetünk semmit (csak figyelhetünk, hogy többet ilyen ne forduljon elő, és persze a CSIPPet se engedjük!).

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:10:27

@algi: "ez súlyosabb betegség volt a hagyományos influenzánál"

Nem pontos. Nem többen haltak bele, hanem mások. A hagyományos influenzába az öregek, betegek, csecsemők halnak bele. Könnyen belehalnak bármi másba. Az újinfluenzába egészséges felnőttek (is) belehalnak, azért ijesztő.

A WHO meg ha nem szól, és kitör a járvány, akkor meg az a baj. Igaz, kicsit gyorsan emelték a legmagasabb fokra, ők is idegesek voltak.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.06.11. 10:30:48

@DeeDee84

Aztán azt honnan lehet tudni, hogy az oltás megmentette volna őket? Senki nem vizsgálta, hogy több hasznot hajt-e az oltás, mint amennyi kárt okoz...

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.06.11. 11:22:49

volt lépfene, kergemarhakór, madár-és sertésinfluenza, jövőre a kecskére tippelek.

StavrosMenace 2010.06.11. 11:31:16

a nanochip már benned él

akárki lehetek:-) 2010.06.11. 12:27:06

2008 ősz: kezdődik a válság
2009: mindenféle kereskedelem visszaesik, még a pia is, ami nagy szó
2009-ben kiemelkedő nyereséget kik könyvelehették el?
A gyógyszergyártók és a bankok

hae7es 2010.06.11. 12:51:33

na most hol a sok okos hipohonder?

akárki lehetek:-) 2010.06.11. 13:03:00

@hae7es: Várják a következő járványról szóló riogatást.

Azt olvastátok, hogy a himlő megszünte miatt beszüntetett oltás hiánya miatt gyorsult fel a HIV terjedése? Azért ez is érdekes nem?

elwood 2010.06.11. 15:07:31

egy másik hasonló topicban olvastam:

"a biztonsági övvel is mennyit riogatnak, pedig egy csomó ismerősöm nem köti be magát, és semmi bajuk nem lett"

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.06.11. 16:39:00

biztonsági övről legalább vannak tesztek, hogy használ. Az oltásról semmi ilyen nincs.

Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.06.11. 17:20:52

Egyvalaminek azért lehet örülni: most még legalább kiderült, hogy átb@szás esete forgott fenn, és szimplán a lenyúlás volt a cél. Legközelebb már sokkal ügyesebbek lesznek, és nem fog kiderülni. Mindenesetre jó üzlet volt, az biztos. Gondolom, mostantól úgy kétévenként számítani lehet majd hasonlóra, és mivel sokan már nem fogják komolyan venni a hisztériázást, feltehetőleg úgy oldják majd meg a bizniszt, hogy kötelezővé teszik az oltást.

neked ugatok 2010.06.11. 17:35:53

még szerencse, hogy én ebből kimaradtam, és senkit nem támogattam se pénzzel, se hülyítéssel

simán ignoráltam a járvány létezését, és ennyi

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 17:41:05

@neked ugatok: "simán ignoráltam a járvány létezését" Hogy ez az okos megoldás miért nem jutott eszébe annak az öt kismamának, nem értem.

"A H1N1-fertőzés következtében eddig meghalt öt kismama közül egy sem volt beoltva az új vírus ellen; az adatok szerint a legkevesebb 25 állapotos nő került kórházba a H1N1 vírus miatt, közülük mindössze ketten kapták meg a védőoltást - mondta az országos tiszti főorvos kedden Budapesten."

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 17:43:23

@Erwan Knudsen: "kötelezővé teszik az oltást"

Nem lenne hülyeség, mert akkor nem lenne járvány. És a kötelező oltás mindig ingyenes.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 17:44:36

@Translator +X+: Arról milyen tesztek vannak, hogy ha átszaladsz az úton, elüt az autó?

SiKom 2010.06.11. 18:30:34

@DeeDee84:
A sztorid végéről még annyi hiányzott, hogy "és a férjedet meg a gyerekedet egy héttel később elgázolta egy kamion".

Nem kívánom neked ezt, de akár ez is történhetne. Nagyjából hasonló a valószínűsége, talán a kamionos halálnak nagyobb.

Hányan halnak meg az utakon Magyarországon? Többezren évente.
Ezzel állítsd szembe a hini 106 áldozatát.

10 vagy 100 esetből kilenc ember az utakon hal meg, egy hiniben.

varvizib 2010.06.11. 20:27:39

Én is sokat mérlegeltem, végül beoltattam magam. Nem csupán magam miatt, hanem azért is, hogy kevéssé veszélyeztessek másokat.

Ha már ott tartunk, hogy kamu volt az egész, a minimum, hogy annyira megbüntetném az egészből profitáló gyógyszergyárakat, orvosokat, különféle szervezeteket, hogy ilyet tenni soha többé ne jusson az eszükbe!

Így is elegem van abból, hogy kísérleti nyúlnak nézik az embereket. Egyeseknek az a szórakozás, hogy Istent játszanak.

Ja, és felelősségre vonnám azokat is, akik részt vesznek az ilyen vírusok kifejlesztésében! (Vagy talán azt gondolja mindenki, hogy ezek csak úgy maguktól alakulnak ki?)

varvizib 2010.06.11. 20:29:58

Én is sokat mérlegeltem, végül beoltattam magam. Nem csupán magam miatt, hanem azért is, hogy kevéssé veszélyeztessek másokat.

Ha már ott tartunk, hogy kamu volt az egész, a minimum, hogy annyira megbüntetném az egészből profitáló gyógyszergyárakat, orvosokat, különféle szervezeteket, hogy ilyet tenni soha többé ne jusson az eszükbe!

Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.06.11. 20:41:04

@atpijkamo: Én hülye vagyok, de azt mondom, hogy: Hát, én speciel nem szeretném, ha évente-kétévente kötelező lenne beoltatnom magam valami épp aktuálisan felfújt ótvar ellen. Viszont amikor dívott ez a hini-hiszti, én is aszondtam, hogy vagy tegyék kötelezővé, vagy hagyják abba azok leprázását, akik köszönik, nem kérnek az oltásból. Az a baj, hogy túl nagy biznisz a gyógyszeripar. Az lenne a jó, ha tényleg az emberek védelme lenne a fő szempont, nem pedig a pénz.
Ingyenes oltás egyébként nem létezik. Mindenképp fizetsz: vagy direkt módon, vagy valami elvonáson keresztül (adó, járulék, miegyéb). Ez ugyanolyan, mint hogy ingyenes egészségügy, tömegközlekedés stb. sincs, és nem is volt soha.

calgary1 2010.06.11. 20:56:41

Én sem kértem az oltásból...
Annyira undorító ez az orzág és az, hogy hány embert rémisztgettek, ezzel szórakoztak, hol vannak a felelősők? azok csak röhögnek a markukban a sok pénzzel, ami "illeti" őket.
Ilyenkor semmi következmánye nincs sem pénzbeli büntetés sem semmi???? Az összes kártékony csótányt, aki ebben illetékes megkéne mérgezni és élve felgyújtani....

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.06.11. 21:15:21

@atpijkamo: Én hülye vagyok, de azt mondom, hogy:

:: Arról milyen tesztek vannak, hogy ha átszaladsz az úton, elüt az autó?

langlovagok.hu/

Jó olvasgatást, de ne egyél előtte.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 22:12:07

@Translator +X+: Az másokkal történt. Én ignorálom az autókat, engem nem ütnek el.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.06.12. 02:46:15

Ja, ha buta vagy, akkor azon nem lehet segíteni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.12. 07:15:14

@ddd.dino:
Jelen!
Megkeresed azokat is akiknek felesége gyereke, rokona meghalt?

imittto 2010.06.12. 08:54:05

@atpijkamo: Én hülye vagyok, de azt mondom, hogy:

Azt íros legalább 25 terhes nő került kórházba, közülük összesen 2 volt beoltva. Akkor ez a 2 jól mutatja mennyire hatékony is az oltás...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.12. 15:04:51

@imittto: Nem mutatja. Tegyük fel, hogy a terhes nők 20%-át oltották be. Tegyük fel, hogy 5000 terhes nő van. Akkor 1000 beoltottból 2 fertőzött, az 2 ezrelék. 4000-ből 25 az 6,25 ezrelék. Na, ebből már kiszámolhatod az oltás hatékonyságát: az oltás a kórházbakerülés kockázatát 68%-al csökkenti. A feltevésim légbőlkapottak, de a végeredmény jól összecseng azzal, amit mondtak, hogy az oltás hatékonysága 60-80%-os.

jesszusom · http://www.elfwood.com/fanq/d/o/dobbins21/masterchief1.jpg 2010.06.13. 17:12:08

Azért kíváncsi vagyok, hogy a felmérések szerint ki számít egészségesnek.Pl. ha valaki napi 10g cévitamint szed, az mekkora eséllyel lesz hinis?

NemesekErnyo 2010.06.14. 07:33:39

Azon kívül, hogy WHO tagadja a dolgokat, egyebet bizony nem nagyon tud villantani. A tények pedig makacs dolgok. Remélem, a következő években keményen megdolgoznak azért, hogy hitelesek lehessenek.

DW73 2010.06.15. 13:08:55

Rákban naponta több, mint 300-an halnak meg és nincs ez a felhajtás!

neked ugatok 2010.06.15. 13:51:35

@atpijkamo:
meg ne haragudj, de én nem voltam állapotos, sajnálom azokat akik a vírus miatt haltak meg (nem azt tagadom, hogy volt járvány), mindenki el tudja dönteni saját maga, mekkora kockázatot vállal
én több gyümölcsöt ettem oltás helyett, ezt az utat választottam, szegény kismamák nem tudom mit tettek, hogy elkerüljék a megbetegedést, de mindenképpen rosszul döntöttek, viszont nincs jogom bírálni őket, ahogy neked sincs másokat

SzaGyu 2010.06.18. 10:33:35

Érdekes dolog, mert 2009 december közepe táján azt mondta az EÜ miniszter: itt vannak az ünnepek és most ne a járvánnyal foglalkozzon senki...

És vége lett a H1N1 járványnak.
Egycsapásra bezárták az oltóközpontokat.

Bár sokan meghaltak, de annak idején is és ma is az a véleményem, hogy a titkosszolgálatok keze lehet a dologban.
A szerencsétlen áldozatokat meg véletlenszerűen választhatták ki.
Bár valójában soha nem tudjuk meg, hogy mi is volt a valódi elhalálozási ok, és hogy a H1N1 milyen "szervezés" következtében "jött" és "ment" .

"...Valami van, de nem az igazi."

moli 2010.06.20. 02:10:10

@atpijkamo: wow, 5 ember a 6500000000-bol, az mar a 0.00000000077-od resze!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.20. 12:17:19

@moli: Nem 5 ember, hanem 25 kismama került kórházba. Magyarországon nem 6,5 milliárd kismama van, hanem néhány ezer. Különben stimmel.

moli 2010.06.20. 14:36:06

@atpijkamo: ~150 darab parduchiuz el a Foldon.

kékia 2010.06.22. 14:05:20

Az oltóanyag 60-80%-os hatékonyságát magyarázhatja a gyártó azoknak, akik bár beoltatták magukat, mégis elkapták a h1n1-et, és bele is haltak.
A 2010.január 1-jei média harsogás szerint áprilisban a h1n1 második illetve harmadik hullámát kellett volna még elkapnunk. Helyette árhullám(ok) jött(ek). Na, majd szeptemberben az ÁNTSZ-szel karöltve a hírhálók újrakezdik, amikor a már lejáró félben lévő - még készleten maradt - oltóanyagokat megpróbálják elsütni.
süti beállítások módosítása