Annyi szép dolog van még a világban, miért pont az a fránya internet kell ilyen rohasztó melegben? Naiv ügyfél tavaly előfizetett 25 megás T-vonala először májusban felére lassult, június óta pedig teljesen halott. A szerelő szerint a Té "túlvállalta magát", de a Homár nehezen tudja elképzelni, hogy ilyen szűkös sávszélességen osztoznának Veresegyházán:
2009 augusztusban kötötte be a T-home Veresegyházi családi házunkba a kábletévés internetet/telefont/digit tévét. 2010 májusig minden szuperül működött. Az internet csomagom 25M/5M, amit tényleg tudott is, szerettem. Aztán májusban jöttek a problémák. Gyakran elment a net/telefon 1-2 napra, aztán valahogy mindíg megoldódott. Június elején lecsökkent a sávszélesség kb 12M/2M-ra. Ezt még elvislném, azért bejelentettem, hogy nem ezt vállalták, semmi nem történt.
De most jön az izgalmas. Június közepén, (jun 14 vagy 16) teljesen meghalt a net és a telefon. A modem néha feljelentkezik, de annyi a csomagvesztés, hogy még a DNS feloldás sem működik. Természetesen rögtön bejelentettem a T-home ügyfélszolgálaton. Hogy mi történt azóta? Igazából semmi!
Eltelt 1 hét, semmi. Ekkor elkezdtem őket gyakran hívogatni, továbbra sem történt semmi. A 2. héten kijött egy szerelő, aki semmit nem csinált, megállapította, hogy ennek működnie kéne, és biztos a T-home túlvállalta magát, erre aláírotott velem egy biankó munkalapot.... Én hülye persze aláírtam. A telefonra pedig azt mondta, hogy szerinte az én készülékemmel van a gond. Persze nem hozott magával egy működőt, hogy ezt bizonyítsa is. Természetesen a telefon készülékünk tökéletes(azóta kipróbáltam máshol), csak vonal nincs.
A net/telefon persze továbbra sem működik. Immáron minden este telefonálok ügyfélszolgálatra, ott mindíg megígérik, hogy kiemelten kezelik az ügyet, és nyugodjak meg, pár napon belül megoldódik. Az idő múlik, a probléma továbbra is megvan.
1 hét után (3 hete nem megy a net/telefon) ismét kijött a szerelő, és megint csak annyit mondott, hogy ennek működnie kéne, de a T-home túlvállalta magát. Azóta is szinte minden nap telefonálok ügyfélszolgálatra, és semmi nem történik! 6 hete nem működik az internet/telefon! Azóta még számlát is küldtek, amin persze szerepel a net/telefon....
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.23. 11:49:37
es utos
Rosszindulatú Vászka 2010.07.23. 11:50:40
hetech 2010.07.23. 11:51:16
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.23. 11:53:54
azinternet az jon ez teazunk azota
@Rosszindulatú Vászka:
is
ma is
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.23. 11:55:54
leve;et kell irni
vazolni a helyzetet
kozolni hogy nem fizetsz
ha szerzodesed van kozolni, hogy szerzodesszegesert be/fel/jelentest teszel
kozolni hogy kellett volna a munkadhoz es anyagi kar ert
ilyenek
hetech 2010.07.23. 11:55:54
Rosszindulatú Vászka 2010.07.23. 11:56:10
franxepe 2010.07.23. 11:56:41
digibit.hu/
Koholmány 2010.07.23. 11:56:51
HÜLYE VAGY!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.23. 11:59:42
Az milyen lenne már hogy túlvállalta magát :D
Elb*ták a kábelt, beázott, akármi, meg kéne javítaniuk, de persze az már büdös.
Fogyasztóvédelem, hírközlési hatóság!
Rosszindulatú Vászka 2010.07.23. 12:00:27
hetech 2010.07.23. 12:00:32
VIC20 2010.07.23. 12:05:44
Minden nap hívogat... Istenem! Egy darab tértivevényes levél kell csak nekik, amiben panasz plusz befenyegetés mindennel (Fogyasztóvédelem, Hírközlési Felügyelet, nyilvánosság és a végén bizony bíróság is). Ja és természetesen szigorú határidővel (pl. 15 nap). Ennyi.
upci 2010.07.23. 12:06:04
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.23. 12:12:24
fugyo 2010.07.23. 12:12:24
64tv adás
5mega net
telefon oft előfizetés 8ft/perc
ezért fizetek 8800ft-ot
a mult héten jöttek,ha aláirok 1 év hüségnyilatkozatnak még 1 ezressl kevesebb lesz az előfiz
megvagyok elégedve
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.23. 12:16:07
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.23. 12:19:42
A postást kérdezted már?
Amúgy mijafaxaza DNS feloldás? Éterben feloldódik, vagy mi?
Rosszindulatú Vászka 2010.07.23. 12:20:04
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.23. 12:20:08
dr. _mmm_ 2010.07.23. 12:20:30
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.23. 12:21:28
P75 2010.07.23. 12:23:36
2. Invitel is szolgáltat Veresen, mi is náluk vagyunk, semmi gond nincs velük. Igaz, ők nem merték bevállalni a nagy sávszélességet, azt mondták, valszeg nem lenne gond, de nem garantálják. Lehet ám korrekten is szolgáltatni.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.23. 12:23:51
Ez szép lövés vót!
(Bár a pókmajmot nincs szerencsém ismerni.)
vape 2010.07.23. 12:26:13
Kommentelőknek: hogyhogy még nem jött senki azzal a jótanáccsal, hogy "megérdemled, mér' nem digikábelre fizettél elő? az occsóbb is, meg gyorsabb is.":)
upci 2010.07.23. 12:28:53
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.23. 12:30:30
De én tuti a postással kezdeném a falhoz állítást.
Mindig azok a hunyók ilyen esetekben.
Pittykapitány 2010.07.23. 12:31:10
Lehet azok rágták ela kábelet.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.23. 12:31:31
Ez valóban nagyon sanszos.
upci 2010.07.23. 12:33:50
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.23. 12:40:50
@vape: Na látod, ezért jobb, ha kábelen jön a tányéros internet!
juhaszvik 2010.07.23. 12:49:48
a pontos differenciál diagnózis érdekében engem az is érdekelne, hogy mi van a tévével. ugyanis ha a közvetítő vonallal van a gond, akkor a tévének sem kellene mennie. de mivel többször is kifejtette a hogy a telefon/net nem működik, ezért számomra nem világos a sztori.
nálunk, ha valami bizbaz van, akkor se net se T-home-os iptv.
vagyis volt olyan, hogy net nincs, tévé van, de akkor kiderült, hogy a modem ment tönkre.
a telefon sem világos.
Circus 2010.07.23. 12:51:52
De, ott van az.
Brumm.
Te, Sün!!, ha a medve megörexik, beköltöztetik majd oda?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.23. 12:57:43
Márminthogy hova?
fugyo 2010.07.23. 13:05:38
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.23. 13:06:00
Láccik nem vagy egy IT skac
Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés 2010.07.23. 13:08:21
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.23. 13:14:20
a telefon sem világos. "
Parancsolj!
hu.wikipedia.org/wiki/Telefon
Ha már telefon
pl ez a link nálatok is olyan apróbetüs hogy nem lehet elolvasni?
Az utóbbi időben több ilyen oldallal is találkozok
Circus 2010.07.23. 13:22:11
veresegyházi medvefarmra
te se olvasod a kommenteket?
... ej, be nagyot csalódtam... pedig direkt olyat írtam, aminek köze sincs a témához, hátha úgy... mindegy
juhaszvik 2010.07.23. 13:22:27
juhaszvik 2010.07.23. 13:25:35
juhaszvik 2010.07.23. 13:27:32
workfromhomewisdom.com/wp-content/uploads/2010/01/Black%20telephone.jpg
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.23. 13:38:12
Némá! Pedig IT skac vagyok:)
Köszi!
De más oldalak miért nem ilyenek, ez meg miért?
+annyi kérdés
és mégegy: hogy kell irni a nagy '+' jelet :)
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.23. 13:48:31
Van ilyen tipusom, sőőt, még nem szögletesitett a kagylója
Manci néni, a szomszéd 2010.07.23. 14:01:39
Fiona_kedvence 2010.07.23. 14:24:01
így Veresegyházon, nem Veresegyházán
tokomtelevan 2010.07.23. 15:04:15
Megoldás: tértivevényes panaszlevél részletes leírással az eddigi szerencsétlenkedésről, melynek másolatait kis kiegészítéssel megküldeni a fogyasztóvédelemnek, a hírközlési felügyeletnek, s erről a tényről, hogy a felettes szervek is értesítve lettek tájékoztatni a Tré szolgáltatót.
Nekem 3 hónapig semmi nem történt, a fogyasztóvédelemnek és NHH-nak küldött levél után 2 héttel kaptam választ mindenhonnan és a problémát is megoldották.
Gondolom mindkét felügyeleti szerv kirótt egy rendes büntetést, hogy 3 hónapig még csak nem is válaszoltak a panaszbejelentéseimre.
FDToth 2010.07.23. 15:07:22
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.23. 15:27:34
Sőt amikor korlátosra fizettem elő a tulfogyasztást sem számlázta a szolgálatóm
Maradtam a rabiga lejárta is náluk, korrektek voltak
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.23. 15:58:03
homar.blog.hu/2010/07/13/zacskos_vizet_fognak_osztani_pecelen
szupermuci 2010.07.23. 22:06:22
Amikor csak az internet, vonalas telefon nem működik, valóban nekem házban volt a hiba. Valamit ráolvastam, hivatalos ördögűzés, hegyibeszéd, áramtalanítás kompletten és működött minden. Biztos van rá valami IT szakszó.
Amikor net, telefon, tv nincs tartósan, akkor épp átvágták Gödöllőn az optikai kábelt az M3 túrásakor. Eddig egyszer volt ilyen. Elmúlt.
Ha továbbra is gázok vannak, ne fizess, elvégre nem használtad a szolgáltatást és ezt nekik "látniuk kell" valahol Tvilágban. Vagy nem. De ennél azért segítőkészebb velem a Tfamily, mint ahogy poszter leírta. (Sajátélmény, sajátvélemény.)
aldaris 2010.07.24. 11:08:58
renz 2010.07.24. 13:20:26
Kiskertes · http://elefantakiskertben.blog.hu 2010.07.25. 08:43:14
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.25. 09:11:31
SzentendrEn vagy SzentendrÉn vagy SzentendreÉn?
renz 2010.07.25. 12:33:58
esef 2010.07.25. 18:49:09
Caprica99 2010.07.26. 09:57:54
Hmmm.... érdekes....
Behajtó70 2010.07.26. 12:40:03
paqito 2010.07.27. 04:44:10
Polisor gumis óta tudjuk,hogy :"Testvérem, az Invitel is egy kalap szar"
Csucsuksfc 2010.08.03. 11:48:49
Én szóvá tettem, hogy ezt ugye a számlán akkor nem fogják szerepeltetni ? A válasz az volt, hogy az ÁSZF szerint valami botrányos rendelkezésre állást ígérnek, úgyhogy de, ki kell fizetnem a semmit.
Már nem emlékszem mennyi volt a pontos érték, de tényleg gagyi.