Tékozló Homár

Óvakodj a jóságos ingatlanostól! (frissítve)

2010.09.14. 11:15 | jackyll | 226 komment

János egy szép kerekre kidolgozott csalást fedezett fel saját kárán, ahol tulajdonképpen majdnem minden átvert boldog, hogy csak 20 ezer forintot bukott a történeten:

UPDATE 09/15: Az eredetileg megjelent cégnevet a levél írója kérésére töröltük, mivel azt állította, hogy előbb őt, aztán lányát is megfenyegették.

Leírok egy elképesztően precízen, kidolgozott csalást, kizárólag okulásképp, ha lehet más ne dőljön bele. Sajnos velem megtörtént, tenni már semmit nem tudok ellene. Az egész ügyben nem az elveszett összeg boszant, hiszen az pont annyi, amenyi akár bele is férhetne – pont ez a csalás lényege, hogy nem vagyonokat próbál egy emberről lerántani –, hanem maga az átverés ténye, az hogy szinte dróton rángattak, hogy azt hittem van választásom, közben kényszerpályán mozogtam, amit ők határoztak meg és, hogy napokig stresszben voltam. Ha ezt filmen látom elismerően bólintok.
 

A szituáció
A lányom Budapesten tanul, albérletet keres. Talál is egyet interneten.

1. felvonás
Felveszi a kapcsolatot az üzletkötőjükkel (... Ottó, 20éves), találkoznak a helyszínen. Az üzletkötő felettéb jó áron kínálja az albérletet, és elkér két havi kauciót (120.000Ft). Eddig semmi gyanús, vagy kivetni való nincs a történetben. Talán annyi, hogy kulcsot, szerződést nem ad át, csak egy átvételi elismervényt a pénzről. (Itt már rutinosabbak megriadhatnak, de mégiscsak a főiskolás, tapasztalatlan lányomról van szó.)

2. felvonás
Mindenki nyugodt. Ám egyszer csak jön egy telefon az üzletkötőtől, hogy találkozzanak, mert baj van, de ezt telefonon nem lehet elmondani. Újra talákoznak a helyszínen, ahol Ottó elmondja, hogy nagyon sajnálja, de a lányomékkal együtt 18 esetben elkövette ugyanarra és másik lakásokra a kaució felvételt, mert nagyon gyorsan 2.000.000 Ft-ra volt szüksége. Szánja-bánja a tettét és pár nap múlva vissza fogja adni a pénzt. Ennek természetesen nem hisz az ember, tudja, sejti, hogy csak időhúzásról van szó. Felhívtam az ingatlanirodát, ahol közölték, hogy az egyik volt kollégájukról van szó (akitől pont ez ügy miatt váltak meg), – meglepetésemre – tudnak az esetről, tényleg lesz találkozó, mert Ottó szülei rendkívül becsületesen kártalaní kívánják a becsapottakat.

3. felvonás
Szegedről sietek föl a feleségemmel Budapestre a megbeszélt időpontra, nem hagyjuk magára a lányomat egy ilyen helyzetben – meg persze úgy érzem engem már nem lehet megvezetni. Péntek 17:45. Ingatlaniroda. Az irodában fogad Ottó megtört édesapja, szégyenkező bátyja és az irodavezető (vagy irodatulajdonos?) és maga Ottó.

A báty lesütött szemmel vázolja, hogy az öccse sajnos eljátszotta a pénzt, viszont ők kártalanítani akarnak mindenkit. Emiatt el kellett adniuk Nagyváradon (ekkor derül ki, hogy ráadásul román állampolgárról van szó) uzsorásoknak a szülők lakását és annak árát használják fel...  ...de (mindig van egy "de") nem jött össze a teljes összeg, így az  összes sértettnek 20.000Ft-al kevesebbet tudnak csak fizetni. Tehát döntsem el helyben, hogy polgári pert indítok-e a fiú ellen csalás vétsége miatt, vagy elfogadom a 100.000Ft-ot.

Mi fordul meg az ember fejében? 1. ott a kezemben pénz nagy része!, 2. pereskedjek?, 3. ...ráadásul egy külföldivel? Persze aláírtuk a papírt, hogy ők visszafizették a teljes összeget. Csalás így nincs, 20.000Ft-ért pedig senki nem fogja sem feljelenteni, sem megveretni őket. Zseniális. Legszívesebben nevetnék az egészen.

Konkluzió

Ezt a produkciót megcsinálják hetente 10-20 emberrel, ami izzadság mentes 3-400.000Ft.  ...és ráadásul mindenki (majdnem felhőtlenül) boldog.
A színjáték tökéletes volt, a feleségem még a helyszínen meg is könnyezte, mert annyira sajnálta szegény szülőket. Utólag keresem fejben a gyanús pillanatokat, hol kellett volna rájönnöm? Nem nagyon találtam. Talán az, hogy az előre kiporciózott borítékokon (amiben a pénz volt) miért csak telefonszámok voltak írva, nevek nem (pedig mindenkinek ott volt az átvételi elismervénye is) – de ez sem gyanús, csak nem értem az okát. Miért az ingatlanirodában találkoztunk, ha az irodának már nincs is köze Ottóhoz (az átvételi elismervényt nem is az iroda, hanem saját nevére állította ki), ráadásul a szülei kártalanítanak mindenkit.

Hát ennyi.

Tisztelettel
János

A mindig jóhiszemű Homár a Google-ban tárolt, azóta törölt hirdetésekből arra következtet, hogy tényleg egyszeri esetről lehetett szó.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 11:19:32

Ügyes! Kicsi pénz, de nem lehet rajtuk fogást venni, végtelenségig csinálhatják.

Texaszi Láncfűrészes 2010.09.14. 11:28:07

Haaaaarmaaaadikkkk! Juhéjjjjj! El sem hiszem!

zépont 2010.09.14. 11:31:30

Hát csak meg kéne veretni őket!

RedWing 2010.09.14. 11:32:55

Kezdjük ott, hogy kauciót csak és kizárólag a lakás tulajdonosának/főbérlőjének adunk át, tanúk jelenlétében, átvételi elismervény és aláírt bérleti szerződés kíséretében. Az, hogy utána a tulaj mennyit ad a közvetítőnek engem már nem érdekel!
Velem volt olyan, hogy a tulaj 2 havi kauciót kért (ebből 1 hó volt az ingatlanos jussa), a szerződésben meg az volt írva, hogy 1 havit fizettem és annyit kapok vissza kiköltözéskor. Még ő volt felháborodva, hogy nem vagyok hajlandó kifizetni neki a közvetítőt!

Apukának meg lehetett volna annyi esze, hogy nem az asszonnyal, hanem 2-3 jól megtermett barátjával látogatja meg őket, akkor szerintem megkapta volna hiánytalanul az összeget!

Taurusz 2010.09.14. 11:32:58

Pénz elrak, kéz a torokra... gyorsan előkerülne még az a kis pénz. Ja, és gondolom még csak fel sem akarod jelenteni, ugye?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 11:35:33

@RedWing: Teljesen mindegy, kinek adod át, meg kb. az is, hogy van-e róla szerződésed. 2 havi kaució ha nem nagyon luxuslakás, akkor legfeljebb 3-400 ezer forint, ha lenyúlja, és közli, hogy mégsem tudja vagy akarja átadni a lakást, a pénzt meg nem tudja visszaadni, pereld be, te ott vagy meglőve.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 11:46:29

Hát, ha ennyire képben van, hogy ez átbaszás akkor mi a gond? Csalás, mert nem is volt albérlet. Sikkasztás, mert nem fizette vissza az összeget. Simán meg lehet tenni a feljelentést. Hajrá! Az illetékes kapitányság a XI. ker. Zsombolyai u. Panaszfelvétel. Lehet indulni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 11:47:47

"Talán annyi, hogy kulcsot, szerződést nem ad át, csak egy átvételi elismervényt a pénzről. (Itt már rutinosabbak megriadhatnak, de mégiscsak a főiskolás, tapasztalatlan lányomról van szó.)"
Én is tapasztalatlan voltam, mikor először laktam albérletben, de ez akkor is gyanús már...

"Ottó elmondja, hogy nagyon sajnálja, de a lányomékkal együtt 18 esetben elkövette ugyanarra és másik lakásokra a kaució felvételt, mert nagyon gyorsan 2.000.000 Ft-ra volt szüksége."
Itt kellett volna azonnal feljelenteni, főleg hogy még be is vallotta, ez egyszerű csalás b+...

Egyébként ki az az idióta, aki albérletközvetítővel néz albérletet?
Interneten 1000000 hirdetés van, ismerősök, a Fészbúk korában pofonegyszerű, azon kívül a legtöbb egyetemi HÖK is közvetít albérletet.

elwood 2010.09.14. 11:51:28

"Tehát döntsem el helyben, hogy polgári pert indítok-e a fiú ellen csalás vétsége miatt, vagy elfogadom a 100.000Ft-ot. "

itt azt kértem volna, adják ide a 100000-t, de a papíron nem írtam volna alá hogy nincs több követelésem.

ha ez nem megy akkor lett volna gyanús

qwertzu 2010.09.14. 11:52:20

Pénz eltesz, majd nem polgári, hanem büntető feljelentés a rendőrségen. Egy próbát megér.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 11:52:51

@ColT: Sokan, például én is. Amit most bérlek, annak a tulaja angliában élő indiai csóka, a lakást szerintem nem is látta, közvetítővel intéztet mindent. Velük eddig nem volt komoly gond, bár párszor már küldtem el a picsába a csókát, aki kezeli, mert hülyeségeket csinált. Meg is sértődött. Gondolom majd megpróbálnak trükközni a kaucióval, hogy jól megmutassák.
Akkor írok róluk posztot. :DDD

nemecsekerno_007 2010.09.14. 11:56:28

Emlékszik még itt valaki a csoportos perindításról szóló törvényre?!

Tavasszal volt napirenden, de végül nem szavazták meg.

Vajon miért :) Az pont az oly sokat emlegetett "kis embert" védené :)

bekbórd! 2010.09.14. 11:57:04

Ha szerencséd van, jelentkezik a posztra a többi "telefonszám", és egymásnak tanúskodva följelenthetitek ezt a bagázst. Jardok megkereshetik a lakás tulaját is, hogy tényleg ki akarta-e adni, vagy ő is benne van a buliban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 11:58:20

@enamel: Azért ez elég speckó eset.
Mi egyszer bementünk az asszonnyal egy albiközvetítőhöz.
Mikor közölték, hogy valami 2000Ft-ért megmutatják a listájukat, röhögtem egyet, és elhúztunk. 2 nap múlva találtuk Pécs belvárosában azt a helyet, ahol utána 3 évig laktunk, a tulaj meg halál jó arc volt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 11:59:10

@bekbórd: Szerintem 20 ezerért nem éri meg. Eleve fizetsz a bíróságon, tárgyalásra járkálsz, idegesíted magad... nem az az összeg, amiért ez megéri.
Gondolom a pest house is így kalkulált.

SiKom 2010.09.14. 11:59:42

Az az igazság, hogy a posztoló jól járt. "Csak" 20 ezret bukott.

A felelőtlensége (naivsága) indokolt volna egy 120 ezres buktát is.

Tehát ilyen értelemben nagyon jól járt.

Az "igazi" csalók 120 ezerrel léptek volna le.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:02:50

@enamel: Ez nem polgári per kategória, ez bűncselekmény. A rendőrség teljesen ingyen foglalkozik vele.

Koholmány 2010.09.14. 12:04:10

waze!!!!!!!!volt alkalmazottnak hogy van kulcsa a lakáshoz????????

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:05:52

@cicmen: Hát nekem volt kauciólenúylós sztorim.. Tulaj átvette, az átadás napján közölte, hogy ő nem tud hova költözni. Mondom jó, adja vissza a pénzt. Neki nincs pénze. Ordibáltunk egy sort, feljelentettem. A rendőrség meg közölte, hogy ez nem az ő dolguk, mert nem lehet megállapítani, hogy rosszhiszemű volt a tulaj.

Koholmány 2010.09.14. 12:06:32

Annyi de annyi szálon bukott volna a történet, ez kellett nekik.
Aláírják ráadásul hogy nem tartoznak? Azonnal rendőrt kellett volna hívni akik lefoglalták volna az összes pénzt...

The Good Boy 2010.09.14. 12:08:47

@cicmen: plusz még megállhat az üzletszerű elkövetés (2 milka osztva 100k-val, az pont 20 sértett, szabálysértési értékre) meg mivel a jelek szerint mindenkinek le volt osztva a szerepe (tesó, szülő, ingatlanos), a bűnszövetség is.

A posztoló pedig abban is hibázott, hogy amikor ezt a mesedélutánt meghallgatta az irodában, akkor nem kérte, hogy ugyan már ottóka meg a családja mutassa már meg a személyi igazolványát, hogy tényleg ottóka költötte-e a pénzt, meg tényleg szegény csóró románok voltak-e...

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:08:53

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Ismét annyira precíz voltál mint egy gyémántcsiszoló!
Drakulálok!

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:12:53

@The Good Boy: Persze, csak nem akartam tovább taglalni. Meg a vizsgálótól is függ, mennyire agilis, mire javasol az ügyésznek vádemelést.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:13:54

@ColT: "Itt kellett volna azonnal feljelenteni"

Na igen, erre játszanak. Visszakapsz most százezret, vagy néhány év múlva megnyered a pert, de pénzt nem kapsz.

Ó, mondd! Te kit választanál?

Koholmány 2010.09.14. 12:17:10

@atpijkamo:
Én elraknám a 100 ezret és a többi borítékból még a fenmaradót is. Ha meg ugatnak még, akkor jól pofánverni őket.
Ők sem fognak rendőrségre szaladni, mert álbacsaptam őket :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:17:54

@SiKom: "Az "igazi" csalók 120 ezerrel léptek volna le."

És el is kapják őket előbb, vagy utóbb.

Ezeket viszont sose kapják el. Ez a lényege a dolognak.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:19:18

@Koholmány: Itt a következő sittes! Amit most leírtál az engem a rablásra emlékeztet. Ne próbáld ki! :)

Koholmány 2010.09.14. 12:19:38

@atpijkamo: Ennek még lehet foganatja ha elmegy a rendőrségre, van tanú is.

Koholmány 2010.09.14. 12:20:45

@cicmen: Nem fog elmenni a rendőrségre hogy"
hahó, elcsaltam 2 millát de megütöttek 1-2x..." ;)

Szarazkoro 2010.09.14. 12:20:52

Wooww. Penz el, Ottokanak meg 1 nevelo celu pofon jart volna. Meglett volna a maradek 20ropi is.

@ColT: nekem eddig szerencem volt, mindig visszaadtak, de ha nem irany a Citizen Advice Bureau es ingye' leverik rajta..

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:21:08

Segítsetek, hol lehet avatárt feltölteni? a profilnál nem.

@cicmen: Miért, hol van még?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:23:28

@Koholmány: Halgass cicmenre!

Gondolkozz el! Ők ebből élnek, sokadszor csinálják. Nagyon meg fogsz lepődni, mindenre fel vannak készülve.

Koholmány 2010.09.14. 12:25:22

@atpijkamo:
Hát nem tudom, az hogy az ember hagyja magát azt eredményezi hogy csinálják tovább.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:26:25

@enamel: "Bűnözni nehéz és fárasztó munka."

És kíván egy kis gógyit.

Imádom a butabetörős történeteket. Megissza a vodkalészletet, és reggel elfogják a pamlagon alva. Ilyesmi.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:27:28

@Koholmány: A nem hagyod magad, az nem egyenlő azzal, hogy mégnagyobb bűnt követsz el.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:28:01

@Koholmány: De, el fog. És a rendőrség téged fog érte megbaszni, mert hogy csaltál, azzal a bíróság foglalkozik, ez meg bántalmazás.

spotty 2010.09.14. 12:28:39

Rohadt szemetek!...de ügyesek.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:28:45

@Koholmány: És ha igen? Egy ilyennek mindenre van pofája, taktikailag is jó neki egy ellenfeljelentés és ne lássam a macskámat ha ebből a dologból nem hoznak ki legalább egy önbíráskodást!

Koholmány 2010.09.14. 12:29:44

@enamel:
rendőrség nyomoz, bíróság ítél, a BV meg végrahajt!

Koholmány 2010.09.14. 12:31:26

@cicmen: Akkor csak hajrá, adjátok oda nekik a 20 ezreket ;)

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:32:47

@enamel: A csalással a rendőrség foglalkozik, nyomozás szükségeltetik hozzá. A te ügyedben nyomoztak különben és úgy zárták le, vagy már az ÜTI (ügyeletes tiszt) elhajtott?

É2I 2010.09.14. 12:35:20

Ha láttad a többi borítékot, akkor én csak kiköveteltem volna a többi pénzt. Oszt' oldják meg ők, persze elrakott százas után, rendőrrel fenyegetve. Szerintem odaadták volna, mert bukhatják a összes pénzt, ami ott volt az irodában, ha kijön a rendőr és még ki is fogsz belőlük egy normálisabb, értelmesebb tagot.
(Nyilván, ha jól színészkednek nem mindig fog az ember szagot.)

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:35:35

@Koholmány: Jó hogy órák óta azt ugatom, hogy fel kell jelenteni őket!
Ha szerinted semmi baj nem lehet a salleros megoldásból akkor persze én nem akarlak visszatartani.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:35:35

@enamel: Na végre, már nagyon hiányotalak!

Van egy link a hozzászólás doboznál hozzá.

Felteszel egy akármilyen képet, majd átalakítják. A "képeim"-nél van "Profilkép feltöltése", és ott meg alul találod.

A nick már létezik, válassz másikat!! 2010.09.14. 12:36:07

na álljunk csak meg.
18 x 120.000 = 2.160.000
Ottókának állítása szerint 2 milka kellett, a maradék 160 ropi hova lett?
még itt sem volt egy kicsit sem gyanús a történet?
másik, Ottó azt mondta hogy sürgősen kellett neki a pénz, a bátyja már azt, hogy eljátszotta...
ez nem egy szép kerekre kidolgozott csalás, ez egy piti csalás, tele buktatókkal csak nagyon naív ember(eke)t fogtak ki

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:36:12

@cicmen: Valami alezredes írta, pár héttel a feljelentés után. Szerintem behívták az ürgét, aztán az előadta a szegénykisén műsort.

Te zsaru vagy?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:37:48

@É2I: "mert bukhatják a összes pénzt, ami ott volt az irodában"

Az ajtó mögött meg két motoros haver bézbólütőkkel. Mert nem ma kezdték az ipart, erre az okosságra sokan rájönnek.

Koholmány 2010.09.14. 12:38:55

@cicmen:
Kössz nem, inkább csinálok egy autópálya-matrica árusító oldalt, ingyé regisztrációval :)

.lll. 2010.09.14. 12:39:45

a svindlerek is megmondták a spektrumon,hogy előre pénzt nem adunk oda!

Koholmány 2010.09.14. 12:40:30

@atpijkamo: Persze, meg T62-es tankok parkolnak a hátsó bejáratnál.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:40:48

@enamel: "Te zsaru vagy?"

Teszteld le egy kérdéssel: "Ha az út baloldalán vagy, és a konzervre az van írva, hogy a túloldalon nyílik, mit csinálsz?"

drowmage 2010.09.14. 12:40:55

Hé! Mekkora poszteső!! Csak egy kicsit nem figyel az ember fia, oszt' hirtelen kap annyit, hogy nem győzi kapkodni a fejít.
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 12:41:19

Ti itt?
Akkor azért nem válaszol nekem senki az EDE posztban

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 12:42:39

@Koholmány: Úgy gondolod, hogy ilyen nagyszerű ötletek csak neked juthatnak eszedbe? A csalók a századik alkalom után se találkoztak még vele?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:42:50

@atpijkamo: És ha megsértődik? :D

Ez meg nem látszik, hogy rohadnameg.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:44:05

@lófő: Spektrumból nem művelődünk, mert akkor olyan okos, művelt emberek leszünk, mint amiből egy csomó szaladgál.

Koholmány 2010.09.14. 12:44:22

@atpijkamo: Úgy gondolom hogy nem a szicíliai maffiával van dolgunk, akik mindenre fel vannak készülve, ajtó mögött emberek állnak...stb.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:45:33

@Koholmány: A szicíliai maffiában is emberek dolgoznak. Vallásosak, istenfélők, meg minden.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:45:47

@atpijkamo: Persze hogy rendőr vagyok! De az okosabb változatból. Nem megyek át a túloldalra, de nem ám! Felszólítom, hogy a törvény nevében! Kinyitni!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 12:47:45

Hasztalamanya, mondaná Sün!
De honnan jött rá a poszttoló hogy kamu játék?
Attol még lehetett valódi szánom-bánom is

Ügynöknek semmiféle pénzt nem adunk át soha
Ügynök mindig a tulajtol kapja a jutalékot.

A poszttoló is hulye,ugye lehe már, ha nem tanitja ezt meg a lányának
Most adtam ki lakást és pár ingatlan ügyet jáccottam le, mint ügyfél

gelsystem 2010.09.14. 12:49:05

te csinalni nagy butaság. kellett volna előbb neekem szolsz elöre. en elkiserni tegedet meg család iroda....mi menni baratok, nem lenni baj neked, adtak volna visza neked öszes penzted..en nem erteni mi leni kaució? nalunk ilyen nem leni! ha meg keresni lakas berlet szolsz, keresni neked olcsó...........
volodja

É2I 2010.09.14. 12:49:52

@enamel: Asszem Inda adatlap/indanet adatok, legalul Profilkép feltöltés, de mintha valahol lenne egy kapcsoló amit be kell pöttyinteni, hogy menjen, csak most nem találom

Koholmány 2010.09.14. 12:49:58

@enamel: Ha oda jön hozzád az utcán egy kisgyerek fakarddal és kéri a pénzed odaadod neki? Ki tudja, lehet a rokonok az épület mögött állnak 200-an.

drowmage 2010.09.14. 12:50:14

Az vót már, hogy ingatlant bérelni csak az Aldi-ból?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:51:46

@Koholmány: Helyzetfüggő. Afganisztánban pl. elgondolkodom rajta. A nyócker egyes részein is...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 12:52:01

de mégiscsak a főiskolás, tapasztalatlan lányomról van szó."

"Tapasztalatlan főiskolás lánykát támogatnék, kényeztetésért cserébe"
Leveleket a hirdetőbe

Koholmány 2010.09.14. 12:52:25

@enamel: OK, jó kis áldozat lennél, szólj ha albérletet keresel ;)

drowmage 2010.09.14. 12:52:37

@horex: A tüskés mostanában eléggé inaktív. Túl sokat döfönyézett a nyáron???

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:53:26

@enamel: Te zsaru vagy?
Nem! Fiatal mosónő vagyok! Öreg nem lehetek, mert tudvalevőleg a mosónők korán halnak. :)

drowmage 2010.09.14. 12:55:23

A blogmotor má' megen varázsolgat...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 12:56:12

@É2I: Már feltöltöttem, a profilban le is hozza, csak itt nem. Namindegy, maradok akkor avatáratlan.

É2I 2010.09.14. 12:56:21

@atpijkamo: Na ezért kell két vállasabb havert vinni anya helyett ilyen jellegű tárgyalásokra. És nem az ő általuk megjelölt helyre beszélni meg találkozót.
(De ez már kimeríti a krimiírás fogalmát, úgyhogy abba is hagyom :)

RedWing 2010.09.14. 12:58:13

@enamel:
Feljelentés? Ugyan már! 2-3 tagbaszakadt "behajtó" bekopog, mikor csak anyuka (meg gyerek) van otthon... Egyből meg lesz a pénz!

zépont 2010.09.14. 12:58:14

Olyat szeretnék Tőletek kérdezni, hogy akkor mit kell csinálni, ha egy adott helyzetben (pl. amikor választás elé állították posztolót, hogy 100 ezer vagy semmi), tehát rendőrt hívsz - ahogy többen javasolták -, de a rendőrség azt mondja, hogy nekik ilyenre nincs idejük, emberük, vagy kb 5 óra várakozást javasolnak...
Szóval ott állunk: román kancigányok, meg én (esetleg még valaki a családból) és a rendőrség meg sehol, na ilyenkor mi a teendő??? Merthogy úgy meg leszünk agyalva, ahogy kell!

cicmen (törölt) 2010.09.14. 12:58:26

@enamel: Kisérletezz, kitartás! Ne tudd meg mit szopatott engem is, mire felszereltem a macskás képemet!

Koholmány 2010.09.14. 13:00:17

@zépont: Úgy kell felhívni a rendőrséget hogy ITT A GÁRDA. Máris kimennek 200-an robotzsaru ruhában.

Tykabboy 2010.09.14. 13:01:33

Úgy vélem, hogy itt sokan vannak, akik okosabbak lettek volna, de utólag az ember könnyen lefuttatja a saját gondolatait... elsőre a szituációban senki nem reagált volna szerintem okosan, mert lehet, hogy a többi eshetőségre is van megtévesztő, vagy megható forgatókönyvük, amivel elcsavarják az ember fejét a józan gondolkodás felől. Ezt azért merem mondani, mert én sem vagyok egy tehetős ember, és háromszor megnézem, hogy mire adok ki pénzt, de a szívemmel én se nézem a pénzt. Ezzel lehet mások máshogy vannak, én csak azokra írtam, akik annyira kemények lettek volna az első gyanús jelre... nem vagyunk egyformák. Ráadásul nekik elsősorban a lányuk volt a fontos ebben a helyzetben. Amúgy ha nem rejtve hívta őket, akkor telefonszámról el lehetne indulni megtévesztés vádjával szerintem... csak mert gondolom, hogy nem hívnak minden ügyfelet új számmal.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:02:56

@RedWing: Hát, fekete behajtás (verekedős) fél millió alatt nincs, már lehet, hogy több, régen kérdeztem utána. A "fehér" cégek nem foglalkoznak vele, mert azért a 30% jutalék nem éri meg nekik (amúgy amikor kérdeztem, hogy tulajdonképpen mit csináltok, közölték, hogy csak telefonálgatnak).

Ezeknél az lett a vége, hogy ment az hatósági végrehajtó, töküres kirámolt lakás, tulaj eltűnve, tejes patthelyzet.
Aztán valahol a picsában vidéken megtalálták elbújva, szerintem ő sem csak velem játszotta el ezt.

Koholmány 2010.09.14. 13:04:09

@Tykabboy: "itt sokan vannak, akik okosabbak lettek volna".
Egyértelmű, mert nem voltunk ott, ezért kommentelünk csak.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:04:44

@cicmen: Kár, mert kitalálósjátékot akartam, hogy ki találja el, hogy az miaz.

@zépont: Elszaladsz. Esetleg szétdobálsz magad mögött pár kétszázast, és nyersz egy kis időt, amíg megállnak összeszedni.

Koholmány 2010.09.14. 13:07:08

@zépont:
"Szóval ott állunk: román kancigányok"
Esetleg ajánlj nekik munkát, egyből elszaladnak :)

drowmage 2010.09.14. 13:09:12

@Koholmány: Áááá, dehogy szaladnak. Legfeljebb egy kicsit megijednek. Mer'hogy az oljan idegen szó.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 13:12:04

@cicmen: Az illetékes kapitányságot csak azért írtam, mert gondolom oda tennék az ügyet. Feljelentést bárhol lehet tenni. De mostmár tényleg nem folytatnám, mert az isten sem mossa le rólam, hogy a yardon melózok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:12:48

7 szúnyog ül a plafonon, és éhesen néznek rám. Zavarba jöttem.

drowmage 2010.09.14. 13:14:04

@enamel: Ha ránézek az adatlapodra, ott sem látszik az avatárod...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:15:30

@drowmage: Kár. Pedig olyan szép legiones astartes logó. :L)

drowmage 2010.09.14. 13:16:26

@enamel: Ne hagyd magad!!! Ha harc, legyen harc. Előveszel vmit, amivel csapkodni tudsz, s küzdesz az életedért.

RedWing 2010.09.14. 13:17:43

@enamel:
Ki mondta, hogy verekedni kell?
Asszony ajtót nyit, mikor csak ő meg a gyerek van otthon. A 3 ember meg kéri a pénzt. Nem, hogy oda adja, de még ő picsázza el a férjet mikor az hazaért, hogy mi az, hogy a családot vegzálják az ő fasságai miatt! :D
Rossz helyen keresgéltél! 20 ezerért simán törnek...
No de ne kerüljön senki ilyen helyzetbe!

@zépont:
1-Román kancigánytól alapból nem veszünk ki semmit!
2-2 autónyi haverral mész oda alapból.
3-Bemondod a diszpécsernek, hogy gárda!!! Egyből kivezénylik a teljes készenléti rendőrséget!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:17:52

@drowmage: Le szoktam őket porszívózni, de most lusta vagyok hozzá. Éppen leköt az a gondolatmenet, hogy gyorsbüfének érzem magam.
Ismivel egyszer dumáltunk róla, hogy milyen cseszettnagy mák, hogy a rovarkákok nem nőnek mondjuk ötvenszer ekkorára.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.09.14. 13:18:08

@atpijkamo: nem vagyok rá büszke, de van olyan kapcsolatom, akikkel nem szivesen találkoznék ellenségként még fényes nappal a belvárosban sem.
Arra hogy készül fel, hogy 'sz@rcsimb0k, vagy ideadod a teljes összeget + 200% kamat az átqrásért, vagy laposraverünk mindenkit, és lenullázzuk a berendezést'?

drowmage 2010.09.14. 13:19:37

@enamel: Jut eszembe.
"Hetet egy csapásra."

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:20:15

@RedWing: Én gondoltam rá, hogy megveretem, a helyzet kimenetelétől függetlenül, mert hát köcsög volt. De sajnos akkor már fel volt jelentve, és ugye egyből tudták volna, kit gyanúsítsanak.

drowmage 2010.09.14. 13:21:53

@enamel: Ha ötvenszer ekkorára nőnének, valszeg nem egy humanoid életforma csépelné a billentyűzetet, hanem valami csápos-kitinvázos.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:22:05

@donfuligjimmy: Simán, közli hogy megtehetik, de pénze akkor sincs. Nem fogod megverni, mert minek. (munka, megtérülés meg nuku)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.09.14. 13:24:34

@enamel: dehogynem. sürökhöz viszont nem mennék. annak tényleg semmi értelme.
amúgy rugalmasak a srácok. autót, motort, lakást beszámítanak ;)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:25:01

@drowmage: Hát egy kisebb atomháború, aztán még az is lehet. :) Rohadtrég olvastam valami scifit, hogy űrhajósok eltévedtek egy alternatív jövőben, és olyan helyen szálltak le, ahol a hangyák voltak az uralkodó életforma. Nem harcolták le őket, de egész szépen leírta hogy milyen problémákkal néztek szembe.. valami sci-fi klasszikusok sorozatban volt. Csak elhagytam. Nem olvasta valaki?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:26:08

@donfuligjimmy: Küldj privátban egy kontaktot hozzájuk, légyszíves. Hátha még jól jönnek. :D

drowmage 2010.09.14. 13:27:25

@enamel: Nem emlékszem, hogy olvastam volna. Régen pedig elég szépen "ettem" a sci-fit.

RedWing 2010.09.14. 13:41:56

@enamel:
Jah, úgy persze, h. nem. Még előtte kellett volna egy látogatás. Akkor 90%, h. tettlegesség nélkül is fizettek volna. A legtöbb ilyen kis senki csaló egyből befosik, ha túlerővel kerül szembe. Meg ha fel is jelent? Hogy bizonyítja be, h. te küldted őket? Sehogy...

Szüleim vidéki kisvárosában (Dél-Dunántúl) történt pár éve:
szerb maffiózó fiát suliból hazafelé megagyalta meg kirabolta 3 kisebbségi kölök (apjuk+a família helyi "nagymenők"). Egy szál gatyában ment haza, sírva. Apuci+3 haverja autóba beül, átmentek a családhoz. Legnagyobbat/legerősebbet falhoz állították, pisztoly szájba. Egyből tudták hol a helyük! Egy pofon sem csattant! A komplett família 2 nap múlva elhagyta a várost! Ezek másból nem értenek... ott nem volt rasszístanácifasiszta feljelentés! Azóta sem látták őket a környéken.

drowmage 2010.09.14. 13:52:10

@RedWing: Akkor már csak a szerb maffiózót kell vmi hasonló módszerrel elűzni, és a kisváros sokkalbiztonságosabb lesz.

drowmage 2010.09.14. 13:53:24

@drowmage: ...sokkal biztonságosabb lesz.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:55:47

@RedWing: Ns az én madaram egy hófehér, kék szemű, háromdiplomás (köztük jogász), kimondottan árja típusú kis szarjankó volt, a lakás meg egy elég jónevű lakóparkban volt, szerződéssel, átvételi elismervénnyel, minden szarral, amit el tudsz képzelni. Még kulcsot is adott, bár nem próbáltuk ki.
Aztán mégis. :))

Nem csak a cigányok között vannak aljas emberek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 13:58:22

@drowmage: Franc tudja, én örülnék egy maffiózó szomszinak. A saját területükön szerintem rendet szoktam tartani. Praktikus okokból.

Aztán ha véletlenül engem robbantanak fel, akkor így jártam. :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:00:15

@enamel: izé. szoktaK. :DDD
Nem vagyok szerb. Maffiózó sem, sajnos. :D

@donfuligjimmy: Megnéztem, köszönöm, ha úgy alakul, kereslek. :)

RedWing 2010.09.14. 14:01:42

@drowmage:
Tudtommal kint foglalkozik dolgokkal, csak itt lakik... Vele meg a "haverjaival" még soha, senkinek nem volt problémája a városban. A deviánsok viszont csak tőlük félnek! Ha nem lennének, akkor lenne nagyobb baj!
Magyarországon a rendőrök már csak a politikusok sakktáblájának parasztjai... Sajnos!

rezsöatya 2010.09.14. 14:02:27

@enamel: nem akarsz esetleg valamilyen avatart felrakni? :-)

drowmage 2010.09.14. 14:02:38

@enamel: Nem biztos, hogy arra a rendre vágysz, amit ők akarnak/tudnak nyújtani. A saját értékrendjük szerint ők bármit megtehetnek, mindenki másnak k*ss.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 14:03:38

@enamel:
Az nekem se megy, pedig ott van a jpg és mégsem tudom aktiválni

Ha minden kisérlet csődöt mond olvassd el a manuált!
Elolvastam, mégse

RedWing 2010.09.14. 14:05:32

@enamel:
Persze, h. nem csak a deviánsok! Sőt, a csalásokhoz általában túl hülyék! Nem vagyok én fajgyűlölő! Van cigány barátom, több is. Mind rendes, becsületes EMBER!
A bibi abban van, hogy még ők is szó nélkül fejbe lövetnék a "saját fajtájuk" (sajnos ez rájuk nézve sértés!) 90%-át! Ez itt a baj!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:06:03

@rezsöatya: Akartam, de nem hagyta ez a szar. Mert?

@drowmage: Hát majd szűröm őket. Fényképes önéletrajzzal, tevékenységi körrel, motivációs levéllel lehetnek a szomszédaim. :D
Különben mittudomén, nem volt még ilyenem. Vagy nem tudtam, hogy az.

Kollégiumot leszámítva, ott a drgprevis csajtól mindig lehetett elég jó füvet venni, de hát ő csak kicsiben nyomta. Meg az már régen is volt.

drowmage 2010.09.14. 14:07:52

@RedWing: A konfliktusokat mindig a saját módszerükkel oldják meg.Több olyan történetet hallottam, amiben bezony átlagpolgár járt rosszul, mert rosszkor, rossz helyen tett olyat, amit mások egy legyintéssel elintéznek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:08:02

@RedWing: Én nem szeretem a cigányokat, de hát én sok mindent nem szeretek. Viszont ok nélkül nem kötök beléjük, meg eddig még ők sem belém.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 14:09:08

@enamel:
Nem, de besugároztak bogarakat-rovarokat és a kitinesek, különösen a svábbogár, jaj mit is irok :), a csótány birta a legmagasabb dózist élve

Murderface 2010.09.14. 14:09:47

Kauciót csak akkor adok át, amikor aláírom a szerződést, és megkapom a kulcsokat. Innentől kezdve mindegy, mit csinált a posztoló, vagy a családtagja, csőbe húzták, ennyi.
A csalás pedig nem polgári peres eljárás, hanem vastagon Btk.

drowmage 2010.09.14. 14:11:07

@enamel: :)))) Az jó. Megvetted az nayagot, s közben meghallgattad, milyen káros az egészségedre.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:12:23

@horex: Volt valami vicc is, hogy a harmadik vh-t ők, meg a cigók fogják túlélni, nem? :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:14:03

@drowmage: Nem vettem, nem szeretem. :) Párszor kipróbáltuk, akkoriban még talán illegális sem volt, de nekem nem jött be.

drowmage 2010.09.14. 14:14:23

..anyagot, s közben...
Gyanús nekem ez a blogmotor. Ennyit nem szoktam tévedni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 14:15:54

@RedWing:
Szép-szép, csak nem jellemző a magyarra hogy van "család-rokonság" aki azonnal kapára kaszára
A szomszédság is aszongya , amig nem az én házam ég, kussolok
Aztán neki sincs aki segit majd

drowmage 2010.09.14. 14:16:30

@enamel: Én pediglen ki sem próbáltam. Én még az alkoholt sem bírom.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 14:17:17

@enamel:
Ja, az biztos
Mondták, fel kellene állitani egy cigány hadsereget és megtámadni Romániát

Ha nyerünk, mienk Erdély, ha vesztünk akkor is nyerünk

RedWing 2010.09.14. 14:19:00

@drowmage:
Persze, mindig van ellenpélda is!
Én csupán a saját tapasztalatomból mondom, hogy inkább Jocó (emlegetett szerb), mint bármelyik politikus legyen a szomszédom... Mellesleg, már amennyire én megfigyelhettem, azért az ilyenek odafigyelnek, hogy otthon a családi nyugalom meglegyen. Mondhatni, nem viszi haza a munkáját.

@enamel:
Szerencsés vagy! Belém már kötöttek, 2x is... Bízom benne nem lesz több alkalom! Békés természetű vagyok! Tudok, de nem szeretek verekedni...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:19:55

@drowmage: Nem olyan, mint a pia. Tulajdonképpen olyan semmilyen. Nem értem, hogy tudnak erre emberek rászokni.

@horex: Jó vicc, de minek nekünk erdély? :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:21:10

@RedWing: Röhögni fogsz, fél év alatt láttam 3 vagy 4 darab cigányt. De tényleg. Nem érdekelnek, nem figyelek rájuk.

RedWing 2010.09.14. 14:22:28

@horex:
Szerencsére nekem vannak olyan barátaim, akikre számíthatok, ha bajba kerülök! Egyébként igazad van! A magyar egy igen kivételes állatfaj (tisztelet a kivételeknek!), teljes mértékben széthúzó társadalom vagyunk... :(

drowmage 2010.09.14. 14:22:53

@RedWing: Lehet, hogy az a szerb egy különlegesen békés egyed. Amit a történet is alátámaszt, mert sztem a sok "újvállalkozó" vérfürdőt rendezett volna, ha gyerekét bántalmazzák. De sztem az ő fajtája a ritkább abban a közegben, ahol mozog.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 14:22:54

@drowmage:
Én se más okokbaol, de..
egyszer hozott a haver valami keményebb tömböt és abbil faragcsált a cigibe, oszt' szíjjátok
Semmi
Kevert mégegyet, szíjjátok, semmi
Másik haver meg kiröhögte hogy jol átvágták , ez száritott teveszar, max.nikotinmérgezésre jó

A következőben tényleg valami fűszerűt kaptam ajándékba tehát átverésröl nem lehetett szó
Gondoltuk egyszer próbábol jó.
Felit bele a cigibe, oszt kóstolgattuk a barátnőmmel
Mit mondjak, SEMMI hatást nem éreztünk

Bár amiket a haver mesélt, az első szivás kivételével , jó lehet
Aszongya az elsőtöl kihányta a belét és zöld lett a feje, hát kell a francnak az ilyen

drowmage 2010.09.14. 14:25:29

@enamel: Nem fejeztem ki magam helyesen. Én még a szeszt sem próbáltam ki. Tehát nem tudom összehasonlítani a többi droggal. :))))

RedWing 2010.09.14. 14:26:16

@enamel:
Én sem foglalkozom velük különösebben. Ha bandába verődve rajoskodnak inkább átmegyek a túloldalra. Nem hiányzik a fölösleges balhé. Én is megúsztam évekig, aztán tavaly 2x is megtaláltak... Mindkétszer ki akartak (volna) rabolni. Nem sikerült. Az egyik alkalommal még ők jelentettek fel engem súlyos testi sértésért! Szerencsére megúsztam és nem húzták rám a vizes lepedőt!

brand_boy 2010.09.14. 14:26:20

@drowmage: Én ismerek egy hasonlót, de az a Földön játszódik, és a hangyák okosak,de csak azért mert egy ember mutáns üvegbúrát rak feléjük,viszont már az emberek is letipliztek a bolygóról,és a kutyák a "főnökök". Clifford D. Simak: A város

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 14:28:41

@RedWing: Más a lelke a magyarnak valahogy
A cigány se áll össze gangbe, mégis ha az utcán elkiáltja magát, kitódul a cigánysor, nem nézve mi is az igazi ok
Nézzünk csak meg egy birósági tárgyalást, pedig ott a hatóság "szeme elött" vannak

Egyszer bementem a csőbe, lenyelt egy melóért a cigány 250ezret, pedig "kulturált" cigány volt

Kivel mentem volna vissza a 100tagu cigányzenekarhoz, a nyápic segitőmmel?
Megmondom a frankót , azóta is "fel va irva a neve , a pofája a szegletbe"
Remélem egyszer visszaadom neki

drowmage 2010.09.14. 14:29:13

@brand_boy: Eztet sem@horex: ismerem. Jesszusom, olvastam egyáltalán sci-fit???

drowmage 2010.09.14. 14:31:02

@drowmage: Bocs, de kezd felidegesíteni a blogmotor. Mérgezett kötéllel fogom főbe lőni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:32:57

@horex: Ezek már nem magyarok. írtam még, de a többit inkább kitöröltem. :D

RedWing 2010.09.14. 14:33:20

@horex:

Én ugyan kimaradtam a főiskolás kolibulik drogozásaiból de pár éve párommal kint jártunk Hollandiában és kipróbáltuk. Hogy is mondjam... új alapokra emelte (az amúgy sem unalmas) szexuális életünket! :D
Azóta is kimegyünk minden évben egy görbe, hosszú hétvégére! ;)
Bár itthon tuti nem járkálnék utána. No meg ismerve az itthoni "piacgazdaságot", tuti, h. valami szart sóznának rám háromszoros áron...

drowmage 2010.09.14. 14:34:25

Ablogmotorhaljonmeg!!!!!

@horex: Én sem értem az egészet. Mondjuk a piát sem. Szobatársaim elmentek bulizni, hajnalban megérkeztek beállítva, s egész nap vinyogtak, hogy fáj a hasikájuk, a fejecskéjük. Én pediglen röhögtem rajtuk.
- Kényszerített valaki, hogy igyál? Főleg annyit?

PointeDuLac (törölt) 2010.09.14. 14:36:44

Te vagy a hülye bmeg! 20000Ft-ért tudod te,pl nekem mennyit kell gürizni? lehet h neked aprópénz,de én úgy feljelentettem volna sikkasztásért és lopásért a bandát,h egy életre elment volna a kedvük ettől a csalástól.nyugodjon bele mindenki,ebből megkapta a részesedédét az ingatlaniroda is.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 14:40:44

@RedWing:
Mondják , hogy keményen feldobja a szexet, nade ma már egy zsákot az emeletre sem birok felvinni...
Amikor próbáltuk lett volna jó, bár nem is oly régen volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 14:44:31

@atpijkamo: Visszakérem a pénzt, megköszönöm, és húzok a yardra!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 14:45:32

@drowmage:
Nade az nem a másnaposságrol szól
Nem ekézésböl, de én meg azt nem értem miért nem iszik buliban vagy alkalomkor valaki.
"nem kell nekem ahhoz pia hogy jól érezzem magam" mondják
Dehogynem, sokkal jobban érzem magam tőle
Nem vagyok gátlásos rossz értelemben, de pl. karaokézni józanul nem mernék
vagy pl idegen csajjal a táncparkett közepén kefélést imitálni
:)
Kell a kis pia néha.
Melóba , napközben ha itthon is vagyok, soha.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:53:11

@horex: Ha nem szoktál hozzá, akkor nem jobban, hanem szarabbul érezed magad tőle. Sokkal többet is árt.
Te innál a nyilvános wc-ből egy buliban, csak mert az összes bulizó állítja, hogy az micsoda fasza élmény? Ugye hogy nem.

drowmage 2010.09.14. 14:54:07

@horex: Tudod, gyerekkoromban, amikor láttam a lerészegedett rokonaimat (nem volt mindennapos, de előfordult - főleg a férfiaknál), szívtam a r*hadt bagó füstjét, főztem a kávét (mai napig gyűlölöm a szagát is), hát nem volt valami kellemes. Egyszerűen úgy alakult, hogy nem élek velük. Nem bántok én senkit, használja ha akarja, de én nem.
S fiatalkoromban én tényleg tudtam lökött lenni szesz nélkül is. Most meg már nem tudok más lenni. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 14:58:27

@drowmage: Óvakodj az állatoktól, ha inni mennek, és az emberektől, ha inni voltak. :))

RedWing 2010.09.14. 15:02:30

@horex:
Nekem arra az évi 1 hétvégére tökéletes. Többre nem is vágyom. (bár azért néha elbeszélgetünk az asszonnyal, hogy de jó is lenne most egy kicsi :) )

Igaz alkohollal sem nagyon élek, ha mégis akkor csakis minőségi fehérbor! Egy-egy stresszes nap után jól esik kiülni a teraszra egy üveg Tokajival. :D

drowmage 2010.09.14. 15:03:13

@enamel: Kicsit hasonló.
- Mit kell adni a hasmenéses vízilónak?
- ????
- Utat.

drowmage 2010.09.14. 15:06:51

@RedWing: Esetedben rászokásról tényleg nem beszélni. :)

drowmage 2010.09.14. 15:10:07

@drowmage: ..nem lehet beszélni.
Asszem, mára abba kellene hagynom. Ennyit nem szoktam hibázni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 15:16:05

@enamel:
Te innál a nyilvános wc-ből ...?
Fúúj, nyilvánosból?
:)
Volt egy régi-régi német film
Szellemek megszállják a várost ahol századokkal elöbb laktak és most csodálkoznak hova fejlődött a város
Az egyik belemeriti a kezét a wc-be és élvezetel szürcsöli a friss hideg vizet, mire az egyik "okos" felvilágoaitja az a porcelán dolog mire való
Mi is lehetett a cime??

De volt, amikor elzárták a vizet és a tartálybol meritettem kv-főzéshez
Akkor is fujjoltak , hogynahátde,
pedig az ott még "tiszta"

igazságos 2010.09.14. 15:31:48

"Itt már rutinosabbak megriadhatnak, de mégiscsak a főiskolás, tapasztalatlan lányomról van szó."

Itt leírta a lényeget. Remélem, a főiskoláról is gyorsan kibukik, ha már a szülei elfelejtették megtanítani az életre. Az ilyeneknek minek diploma?

Először is, nem adunk át addig pénzt, amíg nem néztük meg a lakást, nem adja oda a kulcsokat. Nem értem, a kedves szülei nem lehetnek ott állandóan, amikor a csemetéjüket átverik, mert hagyja magát.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 15:40:06

@horex: Gyakori poén, a jöttünkláttunkvisszamennénkben is megvan, meg a Boratban is. De jó. :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 16:04:03

@enamel:
Fel fogom híni 1 barátomat az minden ősi filmre emlékszik
"Jégmezők lovagja"

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.14. 16:26:09

@ColT: Jó ötlet...

...lenne, ha nem éppen akkor írtad volna alá, hogy nincs követelésed.

Valahogy rendőrökkel kellene elkapni őket, de több sértett kell. Talán jelentkeznek.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 17:10:57

@igazságos: Ja! Csak egy pár helyen nem átverésről szól az élet! A régebbi posztban játszottad az ők is tisztességes emberek, miért nem bízol meg bennük? kezdetű baromságot (csövesek) most meg megy a te kis naív műsor? Légy következetes! Egyébként mit is lehet tanulni a csövingerektől?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 17:18:00

@atpijkamo: Ehh tényleg :) Nem úgy írom alá, ahogy szoktam... Vagy ilyesmi :D Aztán bizonyítsa be, hogy nem ő hamisította alá. Tényleg fogós.

@igazságos: Bölcsésznek jó lesz. Bár mondjuk nem cak azok életképtelenek mostanában. :S

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 17:19:36

@horex: Én is leginkább akkor iszok alkoholt, ha társaságba megyek. Oda OK.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 17:21:04

@RedWing: Na b+ egy üveg Tokajit én nem mernék egyedül meginni :D

cicmen (törölt) 2010.09.14. 17:24:50

@ColT: Ehh tényleg :) Nem úgy írom alá, ahogy szoktam... Vagy ilyesmi :D Aztán bizonyítsa be, hogy nem ő hamisította
Ajánlanék egy próbát! Ird le a talpra magyar (nemzeti dal) első sorát!
Majd tudatosan változtasd meg az írásod!
Nézd meg a tipikus betűkötéseket, és jellegzetes betűalakokat. Lesz egyezés!
Írásszakértő lefüleli az ilyen trükköket.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 17:27:33

@ColT: Kezdő vagy! Én egy tálca sört ittam meg a balatonon. (igaz, csak gagyi sárkány sör volt) A haverok meg vodkáztak is, de csak homályosan emlékszem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 17:36:59

@cicmen: Jó nyilván... :(

Ja Sárkányból inkább a mennyiség a tiszteletreméltó... Az víz...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 17:43:49

@drowmage:
Ismétlem, nem ekézésböl mondtam.
Annyiféle alűröm van nekem is amit más nem értene meg

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 17:51:37

@cicmen:
Mekkora LINK vagy!
:)
Yótubén keress rá a Horex-re,a hangját is hallhatod
Hajaj, amikor még megjártam vele 2x is Jugoszláviát

sziszkamester 2010.09.14. 17:58:11

Nekem is volt kb.6-7 éve albérlet problémám.Kiköltözésnél a tulaj nem adta vissza a kauciót (80 000 ft)mert nem volt pénze és meg is fenyegetett.Amikor visszamentem az albérletbe a maradék cuccomért elkisért egy szép darab ukrán segédmunkás fiatalember aki úgy telibeverte a fejét a tulajnak hogy az majdnem maga alá rondított.Egyből volt pénze.Ez a művelet csupán egy tálca sörömbe került.

cicmen (törölt) 2010.09.14. 18:08:42

@sziszkamester: Ukrán segédmunkás? Én csak ukrán docenssekkel találkoztam!

cicmen (törölt) 2010.09.14. 18:22:40

@horex: vagy pl idegen csajjal a táncparkett közepén kefélést imitálni
A sok hülye meg nem is tudta, hogy dugtok!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 18:30:57

@horex: Én eddig kizárólag egyedül ittam le magam a berúgásig. Részeg ember ritka ocsmány látvány, a franc mutogassa azt még másoknak is.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 19:04:52

@cicmen:
Jaaj,szinte minden motorrol tudok
Anno nagy őrültje voltam,pláne nem is volt más mint öreg motor Mo-gon
Aztán motoros haveroknak is csináltam alkatrészeket, Norton minden darabja zoll méret volt, átalakitottuk metrikusra a fődarabokat

Az első ajánlatom amikor motort akartam venni egy 4hengeres Ariel volt
Ma az egyik legnagyobb kincs

www.youtube.com/watch?v=nYX3ZG2RPvg&feature=related

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 19:08:15

@cicmen:
Navazze, elkezdtem nézni , épp arra gondoltam amikor olvastam eg ycikket hogy a fickó villanyégőt tömött a seggébe ami eltört
Ezt nem tudtam végignézni, a hideg is kivert

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 19:11:18

@enamel:
Ha mások is "olyanok" fel sem tünsz nekik
Egyedül nem kellemes inni,annak nyavajgás és önsajnálat a vége mindig
:)

Sadist 2010.09.14. 19:11:20

Szegedi, a lánya meg Budapesten tanul? Nóóórmális?

cicmen (törölt) 2010.09.14. 19:15:50

@horex: Ezt nem tudtam végignézni, a hideg is kivert
A kéthetes lufihulla még babább!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 20:05:21

@horex: @cicmen: Hát én is elkezdtem nézni... belepörget... jóköszi...
Aztán kapásból e.mail ismerősöknek...
...ne tudjátok meg, miket írtak vissza :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 20:05:52

@cicmen:
Erős viszolygás alakult ki bennem, amikor végigjártuk apámmal 56-ban a várost
Nemigen kedvelem azóta az ilyen dologokat
A dokumentum orvosi filmek mégis érdekelnek mindig

cicmen (törölt) 2010.09.14. 20:07:18

Tessék! Rendőrség, hulla.
A vízirendőrök riasztást kapnak, hogy elmerült egy fürdőző. Kitépnek motorcsónakkal a jelzett helyre és elkezdenek csáklyázni. Meg is akad, kihúzzák a pasast és elkezdik mesterségesen lélegeztetni.
-Te! Ennek kurva büdös a szája!
-Baszdmeg hagyd abba! Korcsolya van a lábán!

cicmen (törölt) 2010.09.14. 20:10:05

@horex: Igazságügyi orvostan könyv. Az tömör élmény!

cicmen (törölt) 2010.09.14. 20:13:43

@horex: Norton minden darabja zoll méret volt, átalakitottuk metrikusra a fődarabokat
Te valami jobbfajta gépészmérnök lehetsz ha nem tévedek. Bár ismerek sima szakmunkásokat is akik professzorok a maguk kis szakterületén.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 20:29:14

@horex: Olyat én józanon szoktam. De azt sem mutatom meg másnak. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 20:42:26

@cicmen: Amennyire tévecc
Nem is annyira :)

Alaphelyzetben elektrotechnikus vagyok, erősáramon
21 voltam , haverom vett egy Schwalbét és én is elkezdtem nyuzni anyámat motorért
Meglett a Horex és megtanultam szerelni:)

Olyan helyen melóztam ahol voltak forgácsológépek, beletanultam, érzékem is lehetett hozzá, motor miatt motoros haverok, valami eltört, megpróbáltam elkésziteni
És egyre jobb lettem
Persze nem ilyen simán ment, de érdekelt, olvastam, technikumi anyagismeretet elővettem, amiröl azt képzeltem soha nem lesz rá szükségem

Ennek köszönhetem, hogy amikor 93-ban munkanélküli lettem, "egyszerűen" átnyergeltem lakásfelújitásra, vasrácskészitésre és hasonló melókra

Ez volt a bütykölésem "csúcspontja"
pannonia.veteranmotor.com/galeriak/motorosok/500/500.JPG

:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 20:43:54

_______________HelloKitty_______________

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 20:46:39

@enamel:
Egy férfi mennyen a wc-be és ott se sirjon!
:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.14. 21:01:08

@horex: Így megy az amikor valaki megtanul valamit. Iskolában valamiben fejlődni, nem lehet.
neki kell esni, csinálni, szívni. Ugyanez van informatikában is. Meg úgy minden, hozzáértést igénylő dologban. Ami nem jelent ilyen "pénzügyi tanácsadó" munkaköröket.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 21:27:50

@ColT:
Mos' meséljem el hogy a diliházban végeztem a dBase tanfolyamot?
:)
Aztán amikor kellett átnyergeltem Clipperre
Szép DOS-os világ
A suliban teletömnek mindennel, aztán az élet előhozza, vagy maradsz alul és vegetálsz
Igy voltam az angollal is
Hobbibol tanultam, aztán lakásfelujitásnál összeakadtam külföldiekkel, mig a "melós" egy kukkot sem értett, én tolmács lettem

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 21:30:45

@horex: Ott most voltam, és nem részletezem, hogy mit műveltem. Szerintem egy ideig hanyagolom a füstölt dolgokat.
:}

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.14. 21:54:56

@enamel: Addig örulj mig ennyivel meguszod
Én most készulük lassan epeműtétre

Jókat, megyek valami mást tetvészkedni

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.14. 21:57:16

"A suliban teletömnek mindennel, aztán az élet előhozza, vagy maradsz alul és vegetálsz"

Szóval így kéne működnie? Érdekes.. én addig vegetáltam, amíg a suli által széjjelbaszott dolgokat raktam helyre.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.09.15. 00:52:14

hehh.. színház első sorból. 2+1 főre.

20 ruppó + utazás + ideg

úgyhogy olcsóbb mint a szegedi szabadtéri. visszataps nem lesz gondolom, ha egyszer "szar volt, nem tetszett" az előadás. idővel a teljesítmények javulnak.

'pest house-nál mikor nem -> albi: no
az ritka mint az alibi albínó tálib nó'

RedWing 2010.09.15. 08:53:33

@ColT:
Jó, én sem iszom meg mindig az egész üveggel, de ha húzós/szar napom volt, akkor megesik... :D
Fiatalon még a mennyiség is számított, most már inkább a minőséget nézem. No meg 1-2 üveg jó bortól nem lesz másnapos az ember, max. fáradt.

Xezs 2010.09.15. 14:27:13

Nézzétek már meg a munkatársak neveit a weboldalon. Állítom hogy mind kamunév.

starace 2010.09.15. 15:24:01

@enamel
"Volt egy régi-régi német film
Szellemek megszállják a várost ahol századokkal elöbb laktak és most csodálkoznak hova fejlődött a város
Az egyik belemeriti a kezét a wc-be és élvezetel szürcsöli a friss hideg vizet, mire az egyik "okos" felvilágoaitja az a porcelán dolog mire való
Mi is lehetett a cime??"

Két ilyen film is volt. Az egyik: A spessarti fogadó, a másik: Kísértetkastély Spessartban .

tintamin 2010.09.15. 16:14:37

Azt vágjátok, hogy ezt a céget még meg lehet találni pár keresőn keresztül még mindig?
Amit köszönök is szépen.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.09.18. 22:31:03

Kedves posztoló!

Ha neked 20.000- Ft "még belefér", akkor légy szives utalj át ennyit a számlámra.
(Nyílván a fáról szeded.)

Én ennél sokkal dörzsöltebb trükköket is tudok ugyanis, ha az kell az elismertséghez.

Én 20.000-ért ott helyben gyújtom rájuk az irodát.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.09.18. 22:32:43

Amúgy az miyen vicc, hogy kiszedik a cég neévt? Most komolyan, a kommentezők jó része szvsz 30 másodperc alatt be tudja ide írni különféle vicces módokon, az összeset úgysem tudják kimoderálni.

Ha a posztoló (és nem blogger) fél, vagyunk itt egy páran férfiemberek, megvédjük.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.09.18. 22:43:02

@enamel: a nyócker egy kulturterület, helló!
Magam is ott lakom.

ingatlanostol 2010.09.26. 15:10:49

<a href="http://ingatlanostol.hu/">INGATLANOSTOL</a>

Zeeman 2010.11.15. 10:31:22

20.000 tényleg lehet sok pénz ha meg kell keresni. De ha vissza kell perelni az már más kérdés.
Mivel az összeg egy részét be kell fizetni, az ügyvédnek is pénzt kell gizetni és a per a szar magyar jogrendszerben akár évekig is eltarthat... És ha a gyerek tényleg román akkor ha hazamegy még azzal is indulhat a macera...
Viszont ha valaki rászánná azt a plusz pár tízezer forintot a perre akkor meg lehetne leckéztetni a csákót. És ha a rendőrséggel találtok még pár kárpsultat akkor már nem is olyan sok a költség, a csákó meg talán még börtönt is kaphatna. Csak ezt a macerát fel kellene vállalni...
És bár az ingatlaniroda nevét is közölhetnéd de ha félsz egy esetleges pertől akkor csak annyit írj hogy milyen címen találkoztatok! Hisz az csak tényközlés de aki akarja az megtalálhatja az irodát...
süti beállítások módosítása