Tékozló Homár

Rákényszerítette a bankkártyát az Erste

2010.09.16. 12:41 | szily | 115 komment

Remek munkahely lehet az Erste Bank, hiszen olyan lojális alkalmazottai vannak, akiknek nem is lenne kötelességük, mégis megpróbálnak mindenfélét, például felesleges hitelkártyákat rátukmálni a kuncsaftokra. Még azon az áron is, ha egy kicsit hazudni kell a havidíjról. Egy megtévesztett panellakó kalandjai alant:


Fantasztikus eset történt velem a minap. Felhívott a bankomból, az Erste Bankból ( márminthát nincs saját bankom, csak a bank, aki az én vérem is szívja ) egy kedves hölgy, hogy váltsak át valami forradalmian új számlacsomagra, vagy hogy hívják ezeket, mert az nekem sokkal jobb lesz. Csak nála, csak most, csak csak.

Aztán bementem, nagy örömködve, hogy hát akkor ezentúl sokkal jobb legyen nekem. Szó szót, ajánlat ajánlatot követett. Döntöttem, váltok, mert olcsóbb, jobb, meg minden. Aztán jött a lényeg, hogy nekem ehhez a számlacsomaghoz akkor igényelnem kell hitelkártyát is. Vagyis nem kell igényelni, hanem nem is lehet máshogy váltani, csak úgy, hogy kapom hozzá ezt a vackot. Hitelkártyát. Mondom, nekem aztán nem kell. De hogy ingyen van. Meg milyen jó. Meg nincs semmi díja. Mondom NEM kérem. De ez akkor is meg lesz igényelve, és majd miután kiment a kártya postai úton, majd én aktiválás után meg tudom szüntetni. Tehát hozza ki a postás, harapjon bele a kutya, vegyem át, aktiváljam a
nemtomhol, nemtomhogyan, pinkód meg pukkód meg minden, meg még vásároljak is vele, majd utána le tudom mondani. Hát, mondom jól van, végül is, ez majdnem olyan egyszerűen hangzik, minthogy beikszelni azon a kurva nyomtatványon, hogy NEM kéri. Tehát bólintottam. Aláírtam. Aztán kellett még rá két tanú, a szerződésre, de gondolom,
nekik van saját két tanújuk, akiket tanúként foglalkoztatnak 8 órában, mert mondta a hölgy, hogy az majd később rákerül. A két tanú.

Hát, csak felhívtam azért az Erste központi ügyfélszolgiját, hogy
mégis hogy tudom akkor lemondani ezt a hitelkártyát? Mondták, hogy
nincs olyan, hogy kötelező lenne ilyet igényelni, bármilyen
tarifacsomaghoz. És hogy ennek havi kétszáz forintos díja is van ám.
Hát hurrá, akkor a kedves néni, aki rámtukmálta ezt a szar
hitelkártyát, módszeresen hazudott. Felhívtam hát rögvest, hogy
megkérdezzem tőle, hogy is van ez kérem szépen. Hebegés habogás, meg
hogy igen, van díja, de én úgyis le akartam mondani, ergo közöm nincs
hozzá, mennyi a havi díja. Még közölte azt is velem, hogy fiókonként
eltér ennek a gyakorlata. Mármint, hogy kire erőltetik rá a hülye kis
hiteljeiket ( egyébként nincs eltérő gyakorlat, nem egy fiókkal kötök
szerződést, nem is egy szekrényajtóval persze, hanem az Erste Bankkal,
azzal se sokáig ).

Gondolom persze, hogy a kedves ügyintéző a saját malmára hajtva a
vizet jobb üzletet akart kötni velem -  szerencsétlen utca emberével,
aki odaviszi a százezer forintját havonta - mintha simán csak
számlacsomagot váltanék.

Hogy a túrórudiba lehet ilyeneket csinálni? Hát már nem elég, hogy a
sok marharépa fölveszi a fogyasztói hiteleket empéháromlejáccóra, már
azokra is ráhazudják a hitelkártyát, aki tudatosan nem akar részese
lenni ennek a mocsoknak?

Egy megtévesztett, megvezetett, szerencsétlen panellakó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2010.09.16. 12:43:44

"forradalmian új számlacsomagra"
Itt már asszociálni kellett volna a forradalomra...

Taurusz 2010.09.16. 12:46:05

Hmm.... ha én nem akarok, akkor nem veszek semmit. Hitelt sem. Hitelkártyát meg pláne nem. Na, ki mit akar eladni nekem?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 12:48:52

Hát ez borzalmas. És most havonta egy fél gombóc fagyival kevesebb jut Neked?:(((((((

elwood 2010.09.16. 12:51:22

Bankról jut eszembe megérdemelne egy posztot:

"a beérkezett frankösszeget vételi árfolyamon átváltotta forintra, majd eladási árfolyamon visszaváltotta frankra, s ezt a pénzt írta jóvá az ügyfél folyószámláján. "

www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/svajci_frank_oda_vissza_lecsapott_az_otp_re_a_felugyelet_91196

mekkora köcsög egy csapat

Egyéves Önkéntes 2010.09.16. 12:52:33

erste bank 5 km-es körzetében ne parkolj le és akkor nem történik ilyen.

elwood 2010.09.16. 12:55:19

"ráhazudják a hitelkártyát, aki tudatosan nem akar részese
lenni ennek a mocsoknak?

Egy megtévesztett, megvezetett, szerencsétlen panellakó"

hé panelproli, a hitelkártya nem mocsok, hanem cool. Én lájkolom.

attól persze a Erste rúgja ki az ügyintézőjét.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.09.16. 12:57:50

nekem is adtak ilyet anno.
az enyém is 200/hó. viszont teljeskörű külföldi baleset és poggyász biztosítás is jár hozzá.
aztán elgondolkodtam hogy megéri ez egy évre 2400-ért?
nekem megérte.

jövő hónapban viszem vissza mert vége lesz az egy évnek.
a kártya azóta is aktiválatlanul fekszik a szekrényben.

igaz, nyáron nem voltam külföldön nyaralni (elhalasztódik őszre), csak tavasszal 1 napot ausztriában, de legalább volt biztim.

Egyéves Önkéntes 2010.09.16. 12:58:07

Én azt hittem, hogy már ennek a trükknek már senki nem dől be.

É2I 2010.09.16. 12:58:37

Kíváncsi vagyok mi lesz a vége, mivel hogy a történet még csak most kezdődik, az beztos.

Sokorai_Atala 2010.09.16. 12:58:48

@enamel: és ezt szorozd be 12-vel vagy akárhánnyal. csak az alpdíjat. Esetleg két hónap múlva kap egy levelet, hogy nem 200 Ft/hó mert nem, ahogy a bankok szokták. És lehet, hogy nem is fagyira költené:)

Exchange_student (törölt) 2010.09.16. 12:59:20

félig meddig szakmabeli vagyok de nem ERSTE-s (hál'Istennek)

Általános elmondható, hogy a bankfiókoknak és ügyintézőiknek ki van adva, hogy mikor, mely banki termékekből mennyit kell eladni mindenáron. Különben borul a fióki / régiós / összmagyar tervállomány oszt kevesebb lesz a vezetők meg az ügyintézők fizetése és bónusza emiatt.

Ezért minden ügyintéző harácsol, lop csal hazudik (csak képletesen értem), hogy el tudja adni, amit kell.

Pláne a hitelkártya termék amit tukmálni kell az ügyfelekre (nem olyan mint egy jelzáloghitel, amire szinte mindenkinek szüksége van). A rábeszélésben azonban tartani kéne a szabályokat is de akkor senki nem igényelne.

Amúgy a banki hirdetmények a szerződések részét képezik, ezekben benne van a termékkel kapcsolatos díjak stb.Ezt kell megnézni mindig igénylés előtt.

Egyéves Önkéntes 2010.09.16. 12:59:45

@É2I: majd amikor kiderül, hogy van 3 forint mínusza és BAR listás lesz

Harlequin 2010.09.16. 13:00:10

@enamel: Neked meg "sz@rul" mehet, ha 400forintért veszel 1 gombóc fagyit.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:00:12

@Sokorai_Atala: 2400. Jó, két gombóc fagyi, meg egy kávé, ásványvízzel meg borravalóval.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2010.09.16. 13:01:32

én a szüzességemet vesztettem el hasonlóan, hiába mondtam h nem akarom, ez nekem nem kell...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:03:39

@enamel: Hm, így sem jön ki.. 4 gombóc fagyi kell. Igazatok van, az már tetemes!

Sokorai_Atala 2010.09.16. 13:03:47

@enamel: de lehet ő erre spórol, nem tudhatjuk. Más pénzéet nem költöm:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:05:27

@Sokorai_Atala: Nem te költöd. Meg nem is én. Ő, merthogy hülye. Aztán ajvékol azért, mert Ő hülye volt.
EZ a baj. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:06:23

@fghjk: De a végén ugye kiderült, hogy ez mégis milyen jó, ugye?

Taurusz 2010.09.16. 13:06:50

@RS-MBIK: Jé, fater, te itt?
Nem veszem meg. Már van kettő.

Rokker 2010.09.16. 13:08:59

Amikor lakáshitelt vettem fel az Ersténél, rám is rámtukmált valami hasonlót az üzletkötő, mondván, hogy az a hitel mellé kötelezően jár, de ne aggódjak, csak át kell fáradnom a megfelelő kisasszonyhoz, és le is mondhatom izibe'. Így is tettem.

A kisasszony mondta, hogy kicsit unja már ezt az egészet, mert a cucc egyáltalán nem kötelező, és csak a jutalékért tukmálják rá mindenkire az üzletkötők, viszont neki a munkaidejének nagyrészét az viszi el, hogy a lemondásokat lepapírozza - normál bérért.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:11:53

@Rokker: Én akartam ott. Mondta a kislány, hogy ekkora hitelösszegre igazoljak le havi 500E ft fizetést. Mondom nettóban? Úgy. Megkértem, hogy számoljon már utána hogy néz az kis mindennel együtt. Hát de elég csak 3 hónapig. Mondom és utána? Hát majd valahogy megoldom. Mondom 25 évig? Háááát................

így történt, hogy nem vettem fel lakáshitelt.

Dr. Körömlakk ® 2010.09.16. 13:12:17

sok szar bank.
sok szar hitelkártya.
ebbű csak a baj van.
a párnaciha nem basz át. monnyuk át se utal.

Der Beste 2010.09.16. 13:13:56

@Hurrá Torpedó: Én is így cselekedtem. A lakáshitel mellé adták/járt a hitelkártya. Havi 50 000 törlesztő mellett már nem számított az a 200 forint, viszont jó volt a tudat, hogy friss házasként nem kell a szülőkhöz rohangálni, ha esetleg sürgősen szükség lenne mondjuk 50 ezer forintra. Aztán az egy év leteltével visszaadtuk a kártyát s ennyi.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:14:11

Észrevettétek hogy a teveherés posztban egy fogpiszkáló (vagy egy picike excalibur) van a teve seggejukába döfve?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.16. 13:15:27

@Dr. Körömlakk ®:
Meg a kaller farpofái között se tudod lehúzni.
Ez a fő probléma!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.16. 13:16:35

@Dr. Körömlakk ®:
Persze.
Volt egyszer róla homárposzt.
Még az ókorban.

Dr. Körömlakk ® 2010.09.16. 13:34:40

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): jakérem, akkor én még nemvótam homarista bissztoss

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.09.16. 13:35:33

Engem a jó múltkorában felhívott egy kedves női hang. Mit szólnék, ha küldene nekem egy olyan kártyát, amivel több 10ezer helyen vásárolhatok kedvezményesen. Mondom neki, h ki ő? Mondott egy cég nevet, én már titokban egyből kerestem közben a céghírekben, hogy van-e ilyen cég. Volt.

Kérdezem és ez mivel jár? Semmivel, mondja ő, megadom a címem, ő kiküldi és mindenki boldog. Erre én: És ebben nekik mi az üzlet? Azt mondta az, hogy a cégek, ahol majd én vásárolok a kártyámmal jutalékot fizet majd a vásárlásaim után az ő cégüknek.

Na, már majdnem igába hajtottam a fejem, szót szót követett mire kibökte. Ehhez a kártyához járna egy Citibankos hitelkártya is, de semmi gond ha nem akarom, nem használom. Aha, mondom itt van a kutya elásva. Illedelmesen megköszöntem, h rám gondoltak ezzel a fantasztikus lehetőséggel és letettem a telefont.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.16. 13:37:37

@enamel:
Simán!
Előző poszt.

Valaki derítse ki, melyik poszt voltb a bankkártyás-kalleres!
Nem lelem.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:38:29

Magyarázza már el nekem valaki, milyen visszafordíthatatlan hátrányt jelent nekem a citibak hitelkártya birtoklása, ha amúgy nem használom? Jó, a 200 forintos havidíjon túl, aminál már egy jobbérzésű koldus is kiköti, hogy nem vesz el kevesebbet.

Dr. Körömlakk ® 2010.09.16. 13:54:32

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

úúbazz, 2006-os... nem keresem ha nem baj.
ha mégis vki megtalálja, örömmel veszem...

Taurusz 2010.09.16. 13:56:37

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Az még az ősidőkben volt... valahol láttam egyszer egy cache-oldalt, ott volt egy csomó homár post is, még a comment előtti időkből. Ott talán meglehet, de már nem emlékszem a címére :( Nem tudja valaki?

Eric_Cartman 2010.09.16. 13:56:59

Kétszer olvastam el, de nem találtam meg a szövegben a kényszerítő fegyvert (pisztoly, excalibur kard, ilyesmi).

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:57:36

Ne őshomárosozzatok már, nem tudok hozzászólni, és zavarba jövök. :(

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 13:58:44

@Eric_Cartman: A teve seggében felejtették, 4 poszttal lejjebb.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.16. 14:05:51

@Dr. Körömlakk ®:
Valami olyasmi volt a szitu, hogy megbüntettek valakit a vonaton, oszt nem volt készpénze, csak bankkártyája.
Erre jött az elhíresült kérdés a kallertől, hogy: hol húzzam le, talán a seggemen?

@enamel:
Oppárdón, de ez nincs meg a homárszlengjeim között.
Ezért a nyomozás...

vakvarju 2010.09.16. 14:07:24

@klarky: Nagyon okosan tetted. Véletlen fel találnál venni egy kis lét, és egy minimálisat csúszol az átutalással, már a dupláját fizeted vissza. Az én elvem az amit nem kerestem meg, azt el se költöm.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.16. 14:08:51

A blogmotor bizonyítsa be, hogy tud működni normálisan is!
Különben összegyűröm, és excalibur kardra hányom!

Rosszindulatú Vászka 2010.09.16. 14:10:02

Hehe, a bangkártyát seggével lehúzós kaller :)

Az biza, még a viszkis vonatosbüfés idejébe volt :)

ElfelettEDE?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 14:10:41

@vakvarju: "Véletlen fel találnál venni egy kis lét"

Azt hogy?

Rosszindulatú Vászka 2010.09.16. 14:12:21

@vakvarju: okos vagy, akkor már tucc annyit, mint egy mezei tirpák vagy egy kannásboros panelproli. Gratuálok. Nem nyertél semmit.

Rosszindulatú Vászka 2010.09.16. 14:14:52

@enamel: leejtette, feléveszi. Mit nem értesz? Hasitasi nem kér kódot!

zozy79 2010.09.16. 14:19:49

én azt kérdeztem volna tőle hogy nem baj-e ha felveszem a beszélgetést.lehet hogy elkotródott volna.nah de amit nem akarok megvenni azt úccse veszem meg.

Szarazkoro 2010.09.16. 14:20:10

Szegeny posztolo, sajna nem lehet kivedeni csak ha ismeri az osszes bankos rafkot, sales-nek meg kakaljon buzoganyos suncsaladot...
Ramis probaltak tukmalni hitelkartyat, de a debit kartyan is van hitelkeretem sokkal jobb feltetelekkel, szal mindig megkerdem a bankos tukmalot h akkor minek is ez nekem? Es nem tudja a valaszt.. XD

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 14:21:40

@Szarazkoro: Bankos tukmálónak valamennyivel több lesz a fizuja hó végén. Fogd fel szegény honfitársaid megtámogatásaként.

Dr. Körömlakk ® 2010.09.16. 14:23:38

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): zseniális, köszönöm, ennyi épp elég is a megértéshez :) amúgy király volt a kalauz ezzel a dumával :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.16. 14:30:27

@Dr. Körömlakk ®:
Hát nagytudású ember lehetett, az má' biztos!
Biztos volt IQ-tesztje tízezerért!

Rosszindulatú Vászka 2010.09.16. 14:34:55

- Gyere, megbaszlak.
- Nem akarom. Meg külömbenis, jó az nekem?
- Nem kerül semmibe, semmiféle kötelezeccséggel nem jár. Csak fexel hanyatt és kész.
- Aha, értem, na jó, És micsinájjak közbe, meg utána?
- Semmit. Kussojj.

Dr. Körömlakk ® 2010.09.16. 14:35:53

@Rosszindulatú Vászka: gyönyörű. a poszttoló egy ősbarom. amúgy.

Dr. Körömlakk ® 2010.09.16. 14:37:21

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

hát hallod, ha valaki a mávos kalauzhoz odamenne egy bankkártyával, arról se feltételezek egy oxfordi diplomát.
a posztot elolvasva viszont nem az van, amire gondoltam. bankkártya nem is szerepel benne... vagy baromi álmos vagyok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 14:39:20

@Dr. Körömlakk ®: Akkor kérlek feküdj hanyatt, amíg főzök egy kávét:DD

(bocs, magad labda volt)

Dr. Körömlakk ® 2010.09.16. 14:42:25

@enamel: áhh, kávé... de király ötlet.
de
csak otthon iszom, úgyhogy kitartás Körömlakk!
amúgy köszi a felajánlást, szívesen eljátszom Borivoje Surdilovics Urat, mint mértékadó mentoromat :)

Gastroger 2010.09.16. 14:49:19

Én csak azt szeretném elmondani,
(az éjszaka leple alatt elkövetett román lólopásos esetet most kihagynám, vagyis ezzel így, hogy azt írtam, hogy a román lólopásos esetet kihagynám, ezzel már sikerült elkövetnem azt a hibát, hogy mégsem hagytam ki),
hogy szkeptikus voltam, meg előre hülye posztolót kiálltottam, de elolvastam, és nekem tetszett, olvasmányos, humoros, és hiteles is, jó kis poszt lett belőle.

Mondjuk a lényege annyi, hogy "hazugsággal rámtukmáltak egy hitelkártyát", a komment meg annyi, hogy hülye aki hitelkártyát, meg eddigi csak a lakásunkba betévedő "fantasztikus üzleti ajánlatom van Jocókám, csak neked" - önjelölt bizniszmenekbe ne bízzunk (főleg, ha már évek óta nem láttuk, pár napja, meg bejelelölt iwiwen, most meg sáros cipőben felkunyizza magát a lakásunkba), hanem a Bankokban dolgozó elvileg hozzáért ügyintézők szavára se mindig adjunk.

Dr. Körömlakk ® 2010.09.16. 15:03:53

@Gastroger: TrógerÚr, ez gyönyörű lett, mint mindig :) Élvezet olvasni az Ön kommentyejit, és valahogy mindég eggyet is értek az Önnel.
:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 15:08:15

@Gastroger: Mitől lennének hozzáértők? Folyton kirúgatják őket.:)

Giraffa 2010.09.16. 15:14:54

1, hitelkártyát SOHA :) (pedig nálam is próbálkoznak pár havonta mindennel)
2, aki az ingyenes KÜLFÖLDI baleset és poggyászbiztosítás miatt váltotta ki a HITELkártyát, annak üzenem, hogy a VISA Classic (debit)kártyákhoz már ősidők óta jár. "Ingyen" az is. Persze. :)

Szarazkoro 2010.09.16. 15:20:03

@enamel: Ba**ok en ra h tobb lesz a fizuja. Majd amikor o hozzajarul ahhoz h nekem is tobb legyen, akkor beszelgetunk. Irigy vok na! XD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.16. 15:27:11

Az volt már, hogy minek hagyta magát bepalizni?

Szarazkoro 2010.09.16. 15:29:16

@enamel: Kakalok ra h tobb lesz a fizuja. Soha nem ertettem meg a sales-eseket, mazohista 1 allatfajta.

Szarazkoro 2010.09.16. 15:31:24

Blogmotor monggyon le!!!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 15:33:04

@Szarazkoro: Gondolom kénytelenek elvállalni, mert nincs más.

BBG76 2010.09.16. 15:38:03

Jelentkezz a bárlistára, ha oda felkerülsz békén hagynak. Valahol biztos meg tudják mondani, hogyan lehet oda felkerülni, majd szólj nekem is.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.16. 15:40:49

Aztán bementem, nagy örömködve"

Hát igen, aztán a Homárra ir
Már régen nem csodálkozom hogy a jóslással foglalkozó Ezo tv műsora is felfutott

Vazze, telefonon elmodják, te bemész, aztán nem tetszik?
Mér nem vándorol az ilyen ki valami távoli szigetre?

Én meg Nynfus vagyok. 2010.09.16. 15:41:08

detto ugyanez tortent velem az Erstenel. Lakashitel, szerzodeskotes. Aszongya az ugyintezo, akkor itt van a hitelkartya igenylo, kerdezem mi? Most ebben a konstrukcioban kotelezo megigenyelni a hitelkartyat. Haromszor futottuk le azt a kort, hogy nem kell, kotelezo, nem kell..... Aztan rahagytam, ugyanis ket honapig tartott mire elbiraltak a hitelunket es rohadtul orultem, hogy vegre eljott az alairas napja. Amugy azt mondta, ha nekem annyira nem kell, habar nem erti miert nem, akkor az aktivalas utan szuntessem meg. A csavar elso resze ott kezdodott, hogy a szerzodes alairas masnapjan kaptam egy sms-t, hogy 5490 ft-ot beterheltek a kartyara. Aug 4.-e alairas, 5.-e sms. Telebankot felhivtam, ahol azt mondtak, hogy ez a ket kartya kibocsatasi dija (ketten vettuk fel a hitelt, ezert fo es tartskartya is kellett), de, ezt az erste jovairja nekunk, ha ilyen osszegben hasznaljuk a kartyakat. Jelzem egy hitelszamla volt, ket kartya, az egyik 3000, a masik 2500 ft kibocsatasi diju. Tehat kulon az egyikkel 3000 minimum, a masikkal 2500ert kellett vasarolni. Jo gondoltam, akkor miutan megkapom a kartyakat ezt levasarolom, megvarom a jovairast es megszuntetem. Aug 23-an erkezett meg a fiokba a kartya, vele a bankkartyam a telebank azonositom, ami kellett ahhoz, hogy a netbank (bazzeg) azonositomat akltivaljam es vegre legyen ralatasom a szamlamra, hogy mi is az abra. En 28-an tudtam bemenni a fiokba, mivel nem ott lakom, felvettem a cuccokat, hazamentem, aktivaltam. Mondta a telebankos holgy, hogy aktivalta az azonositom, holnaptol be tudok lepni a netbankra. @9-en netbank belep, latom, hogy az 5500 ft helyett 7500 van minuszba. Felhivtam a telebankot, ahol kozoltek velem, hogy igen de nekem 25-ig be kellett volna a minuszomba torleszteni 2000 ft-ot minimum, ez mivel nem tortent meg, ugynevezett buntetokamatkent ok racsesztek meg 2000-t. Szepen elmeseltem neki, hogy nem volt nalam a kartya, nem volt se telebank, se netbank azonositom, nem volt ralatasom a szamlamra plusz hogy majdnem veszekedesbe torkollott anno az egesz "kervenyezes", mivel en ezt nem akartam, de "kotelezo" volt. Erre azt mondta, nincs olyan, hogy kotelezo, biztos rosszul tudta az ugyintezo.Biztos. Irjak reklamaciot es kerjem vissza a 2000 ft-ot. Ez megtortent, ma van eppen ket hete, ennyi ido alatt valaszoljak meg papirszerint, am ez meg nem tortent meg. Kozben en befizettem a 2000-t, levasaroltam, jovairtak es megszuntettem. Varom, hogy a 2000 penzemet visszakapjam. Nem az osszeg nagyszaga, hanem a pofatlan hazugasg az ugyintezo reszerol, annak erdekeben, hogy az o esetleges havi vagy eves bonusza nagyobb legyen az eladott hiteltermekek utan. Amugy egy kicsit azt is nonszensznek erzem, hogy egy olyan osszeget terhelt meg buntetessel az Erste, amit en nem hasznaltam es azt ok amugy is jovairnak.

Én meg Nynfus vagyok. 2010.09.16. 15:46:37

ez a resz egy kicsit felresikerult "Nem az osszeg nagyszaga, hanem a pofatlan hazugasg az ugyintezo reszerol, " :) tehat helyesen, nem az osszeg nagysaga az ami felhaborit, hanem a pofatlan hazugasg az ugyintezo reszerol

Egyéves Önkéntes 2010.09.16. 15:55:04

A bár listát én is csak ajánlani tudom, azért jó, mert negatívba is lehet menni.

@ossuser1: azért kemény, kitartó munkával a bankok is szépen lesüllyedtek az utolsó vásári lókupecek szintjére
és akkor én kérek elnézést a lókupecektől.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 15:57:17

@EÖ: Ha használsz ilyen szart, és leáll a rendszeres utalás, utána meg nem fizetsz, feltesznek rá, nem?

Pitta2 2010.09.16. 16:33:01

Örüljön mindenki akinek hitelkártyát ad az Erste. Csak arra figyeljen, hogy Wizz Air-es hitelkártya legyen. Bő egy éve használom és már 6 ingyen repülőjegy jött össze.
A kényszerkamat elkerülhető, csak el kell olvasni a szerződési feltételeket. Én elolvastam és még kamatot sem fizetek, csak a havi 200 Ft-t.
Éljen az ingyen repülőjegy

.lll. 2010.09.16. 16:45:45

nekem nem kell ilyen hitelkártya,utálok repülni

consumer_failure 2010.09.16. 16:50:06

Most már tudom, hogy ha az Ersténél járok, a zebrán fogok parkolni.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.09.16. 16:55:20

@enamel: és te akkora király vagy, hogy neked egy hónapban sehonnan se hiányzik 2400 Ft, mert a fizetős isiben jó diplit adtak. hats off

Taurusz 2010.09.16. 16:56:56

@Dr. Körömlakk ®: Az előzőleg linket postban ott a régi sztori :)

Exchange_student (törölt) 2010.09.16. 17:04:18

@enamel: hitelkártya éves díjjat terhelhetnek könnyedén, ami pár ezer Ft lehet...

Rosszindulatú Vászka 2010.09.16. 17:08:46

Beszóltam Ödönnek. Azóta békén hagynak.

Jó Estét 2010.09.16. 17:24:21

inkabb szinnamont adtak volna hozza...

Szarazkoro 2010.09.16. 17:41:49

@enamel: az gaz. Menjen inkabb pincernek, ua mazohista foglalkozas csak tobbet keres.
Nekem unszimpatikus melo.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.16. 17:52:03

@morrisal_: Ezt a farsangiproletár tempót valaki másnak add elő. Én egyrészt nem hiszem el, másrészt meg nem érdekel.

Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2010.09.16. 17:54:57

@Dr. Körömlakk ®:
"a párnaciha nem basz át. monnyuk át se utal."

jaja! és a hasitasi sem kér kódot...:DDD
Egyébként én anno még postabankos voltam, majd a "hatalomátvétel" után Erstés... Azután szétnéztem a világban és most annak a töredékéért bankolok, amit az Erste gondol reális összegnek.
A legmesszebbmenőkig egyetértek azzal, hogy nem lesz gond, ha nem parkolsz az Erste 5 km-es körzetében...

Zobio & Zobiko (törölt) 2010.09.16. 18:16:26

Miért nem látok soha sehol teljes munkaidős tanú állásokat? Na mindegy. A múltkor nekem is ajánlottak egy másik számla típust, merthogy az enyém drága, és van olcsóbb. Legalábbis ezt állította az alkalmazott. Otthon megnéztem a honlapjukon a kondíciókat, az enyém havidíja a legalacsonyabb, nekem meg pont ez a lényeg, a tranzakciódíjakat leszarom. Szóval figyelni kell mert minden szentnek maga felé hajlik a keze. ;)

Megdobbent 2010.09.16. 18:22:21

Az egesz ervenytelen, mert "forradalmian új számlacsomagra" csakis szavazofulkeben, fulkeforradalmaroknak lehet X-el valtani. Mivel ilyet nem tett, ez egy elavult, kispolgari, kommunista szamla, igy aztan hamar bortonben vegzi!

(uh, de nem vagyok ma formaban)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.16. 19:50:59

Nem értem én ezt
Időpontot foglaltam az Erstenél, odamentem meggyitottam egy bankszámlát, semmit nem akartak rámtukmálni/csórónak néztek?/, vagy 3 éve megy semmi havi kltséert
Viva Erste!

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2010.09.16. 20:26:34

A posztoló hülye, önként csinált baromságot. Az az ügyintéző viszont szarja össze magát, aki pár száz forint jutalékért azt hazudja, hogy a jelzálog hitel mellé (amire egyébként szüksége van az embernek, ha nem született gazdag Apuci pici gyerekének) kötelező a hitelkártya. A szerencsétlen meg mehet utána, hogy le tudja mondani. Meg böngészheti az apróbetűt a büntetőkamatok elkerülése végett.

Az ilyen telefonálgatós ügynökökkel meg viszonylag rövid beszélgetés szoktunk folytatni:
- Jó napot kívánok Gipsz Jakab vagyok a ZX Kft-től és azért telefonálok, mert csak ma hihetetlen ajánlatom lenne Önnek!
- Köszönöm, nem érdekel. (telefon letesz)
Esélye sincs meggyőzni.

Ugyandehogy (törölt) 2010.09.16. 20:38:13

@Hurrá Torpedó: meg is szívtad volna, mert általában az a feltétele a biztosításnak, hogy ott külföldön legalább egyszer használd a kártyádat, amihez tartozik.

pruntyike 2010.09.17. 03:30:27

a posztolóhoz: "csak nekem, csak most" ezt mondta? És azt nem mondta hogy
"akár .... -tól" nahát?!

nganaszan 2010.09.17. 09:31:09

"...ez majdnem olyan egyszerűen hangzik, minthogy beikszelni azon a kurva nyomtatványon, hogy NEM kéri."

mekkoraaa :D
ezen felnevettem :)

EvangelineS (törölt) 2010.09.17. 09:40:02

Az üzletkötőktől kiver a víz.mintha külön állatfaj lennének,mind ugyanolyan nyomulós,hazudozó,tukmálós,mintha már áltsuliban is ezt tanították volna neki.
remélem a posztoló azon nyomban lemondatta az egészet.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.09.17. 10:46:27

@Babette_: szerinted ha külföldre mentem volna akkor ez kimaradt volna? nyilván aktiváltam is volna előtte, külföldön jól jöhet egy hitelkártya. de mivel nem mentem így még mindig a fiókban van.

Szarazkoro 2010.09.17. 11:31:03

@enamel: "farsangiproletár"? Ez jooo! Mit jelent?

Ede! 2010.09.17. 12:00:19

Sajnos én is az Ersténél vagyok és tényleg ilyenek az ügyintézők. Engem mindig behívnak adategyeztetésre,miközben nem is változott semmi adatom... Begépeli újra ugyanazokat amik vannak,majd kinyomtat sok papírt és aláírom. Nekem le van mondva,hogy ne küldjenek postán híranyagot,mert nem érdekel, de most összerakta más papírokkal és bejelölte,hogy kérem....Mondta,hogy most ingyenes az, hogy sms-ben értesítenek ha mozgás van a számlámon...Kérdeztem kétszer is: tényleg? Valóban? Igen. Jó akkor kértem és egy hónap múlva már vonták is az ingyenes sms díjat. A murva anyjukat. Le is mondtam. Elég nekem havonta a számlavezetési meg egyéb díjakat kifizetni. Általában elég sok dolgot nem mondanak el hitelügyintézéskor se, csak később ér a hidegzuhany....

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.17. 12:16:17

@Szarazkoro: Hogy szerintem a hülyegyerek a rózsadombról flamelget. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.17. 13:25:41

Nekem is el akartak sózni egy hitelkártyát, de engem berendeltek(!) adategyeztetésre. Aztán ha már ott vagyok, akkor írjam azt is alá.
Mondom: Mennyi? Nagy nehezen elmondja a havi 200-at (eszembe is jutott József Attila). De mennyi a következő évre? Hát ugyanannyi, meg egy pár ezer forint kártyadíj, de ha pont a fordulónapon mondom le, nem kerül semmibe. A fordulónap természetesen szombatra esett volna, úgy hívtak be...

glad az egyetlen 2010.09.17. 23:56:30

Pedig nagyon jó dolog a hitelkártya (jobb minta számla hitelek):

- Ha valakinek vannak hó végi likviditási problémája.
- Utazik önállóan külföldre (úgy olcsóbb).
- Vásárol interneten, külföldről (avn ami szintén olcsóbb postaköltséggel együtt, mintha itthon venném).

hugic 2010.09.18. 22:55:25

Nekünk lakáshitelünk van az említett banknál - jóvanna, nem vagyok sikeres, tudom ;-). Mikor mentünk aláírni a hitelszerződést, lakásbiztosítást köttettek velünk, azzal a szöveggel, h "kötelező". Csak azért nem mentem fejjel a falnak, mert az éves díj nem volt magasabb, mint más biztosítók díja lett volna.

B.J 2010.09.21. 13:34:07

Nekem a lakáshitel (pontosabban az én esetemben építési hitel) ügyintéző korrekten elmondta hogy lehet igényelni hitelkártyát, ha kell kell, ha nem, nem. Kellett. Azóta is használom.
Amit költök vele, határidőre visszatöltöm. 200 Ft-os havidíjon túl megvan az az előnye, hogy 3000 Ft-os vásárlásonként visszaadnak 100, ill. 200 Ft-ot. Nálam ezt az euro-s számlámon számolják el, mert arról a számláról euroban fizetem a hitelt is. (nem baxnak át a konvertálással, és tudok játszani az árfolyammal)
Na ez csak azért érdekes, mert az első ilyen jóváírásnál, mikor jóváírták a 3000-ft-onkénti lóvékat, 7600 Ft helyett jóváírtak 7600 eurot. Ügyintéző Zsuzsika biztos jobban koncentrált a melleit hátulról masszírozó főnökre.
De sajnos aztán visszavették a lóvét...
süti beállítások módosítása