Tékozló Homár

Puccos, de kicsinyes a Déryné

2010.10.20. 00:06 | szily | 140 komment

Töretlenül népszerű a városba nem járó gazdag budai anyukák körében a Déryné, amit étteremnek erős lenne nevezni, inkább olyan, erősen dizájnolt helyiségről van szó, ahol az ember megmutathatja magát és az új ruhadarabjait, és mellékesen közepes minőségű élelmiszert, illetve drága alkoholt is felszolgálnak. EP most azon háborodott fel, hogy pénzt számolnak fel az üdvözlőfalatokért. Ez valóban nevetséges dolog, hiszen az üdvözlőfalat létének lényege, hogy kicsi, finom és ingyen van, azt sugározva a vendégnek, végre elengedheti magát, mert itt a kufárkodáson túl is figyelni fognak rá. Ha így nézzük, a Déryné legalább őszinte. Mert kufárnak kufárok. Homárné egyszer beült a barátnőivel egy pohárra, a ház borából kértek vöröset. Gyanúsan sokat fizettek, másnap odatelefonáltam, és kiderült, hogy az egyébként létező, és nevének megfelően legolcsóbb ház borának több mint kétszereséért sóztak rájuk egy vöröset. EP ékezetek nélküli panasza alant.

nekem is van egy nemreg tortent esetem a jo kis magyar vendeglatasbol, igaz ez nem jattal kapcsolatos. (bocs, nincs ekezet a billentyuzeten)
Hogy megunnepeljuk a hazassagi evfordulonkat a Tabanban talalhato Deryne Mini ettermebe mentunk, mivel meg sosem jartunk ott. A stilus alapjan egy Liszt Ferenc teri etteremre szamitottunk, de az etlapon levo arak nem ezt sugalltak: az arak joval borsosabbak voltak, es voltak igencsak exclusiv boraik is. Az ember azt gondolna (es az eddigi ettermi tapasztalataim alapjan), hogy egy ilyen helyen ha mar az asztalra tesznek ket potty vajat es kenyeret, akkor az dijmentesen benne van az etterem alap szolgaltatasaban. Kozben az etel elkeszulteig kihozott es megkinalt 2 darab salatalevel is azt a benyomast keltette, hogy az etterem ilyen vendegbarat (ugyanis egyszer csak hoztak talcan kis salatas falatkakat es megkinaltak, hogy amig keszul az etel addig valaszthatunk a salatakbol amelyik tetszik). Mar kezdett  megfogalmazodott bennem, hogy vegre egy draga ugyan, de nagyvonalu etterem Magyarorszagon, ami nem pitianerkedik, ha mar draga, es feltetelezem igy is lesz nemi haszna ha mar kb 150%-os haszonkulccsal mukodik. Nos, a szamla keszhezvetelkor jott a realitas: a vajaskenyer es a salata is fel lettek szamolva (a kenyerre mar nem emlekszem mennyi volt, de a salatalevel 600 ft volt per adag). Hat mit mondjak? Szo nelkul persze kifizettuk es mentunk is...de egy igen keseru szajizzel, es azzal, hogy soha tobbet nem jovunk vissza, es masnak sem fogjuk ajanlani.Mert ez pitianerseg. (Az etel nem volt rossz, de semmi extra.)  Nem lattuk kiirva sehol (es persze nem is emlitettek), hogy ezek mennyibe kerulnek - persze lehet hogy kisbetuvel valahol el van rejtve az etlapon, de ez akkor is egy aljas pitianer stilus. Sokat jarunk jobb ettermekebe (pont ezekert leginkabb csak kulfoldon), ahol  alap  szolgaltatas, hogy adnak a foetel elott valami harapnivalot es vizet is  - termeszetesen ingyen. Nem nagy ugy, de megis sokat szamit, ha van ilyen extra szolgaltatas, de ilyen arak mellett szerintem falhaborito, hogy ha meg plusszban ezeket felszamoljak - ezert jobb helyeken kulfoldon nem is szoktak. Deryne tehet felszamol a horror arai mellett is. Nem tudom az etterem tulajdononsat mennyire erdekli hogy vannak-e visszajaro vendegeik, de ahol ilyen huzasok vannak, oda mi sosem megyunk vissza. Megeri ez az etterem tulajdonosanak, hogy igy leszed alkalmanenkt kb nevetseges 2000 ft-ot cserebe azert hogy utana nem jojjenek vissza a vendegek? Ha en etterem tulajdonos lennek biztosan nem nyulnek ilyen kis aljas trukkokhoz, tobb kerul a rossz hir.... Sajnos Magyarorszagon nagyon ritkan erzem azt, hogy valoban megeri az etelert elkert ar, ezert ujbol megerosodott bennunk: magyaroszrsagon hacsak lehet kerulni kell a szinvonalasabbnak tuno (tehat nem kifozde jellegu) ettermeket, mert nagyon dragak, es meg valahol le is huznak.
Hat ennyi, szoval Deryne is kihuzva a listarol.
EP

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

simon says: 2010.10.20. 10:35:50

szerintem nem az a lenyeg, hogy reklamalt-e vagy nem, kifizette-e vagy sem, en sem csapnek balhet 2000 forintert, de tobbet nem mennek vissza, az is biztos.
plusz elkuldte a homarra, jobban kicseszett vele, mint, hogy nem fizeti ki a 2000-et.
ilyet meg csak nem is hallottam, sokat utazom eu-ban es atlagos ettermekben is szokas a kostolo, amig varsz a kajara.
ennek masik oka, hogy jollakatnak pekaruval es vajjal, olajjal stb., aztan mikor kihozzak a kisebb adag foetelt, mar nem fogod kevesnek erezni, mert bezabaltal a kostolobol.
de, hogy ezert levesznek, mint a tokot, ez hihetetlen pitianerseg!
az ilyen tulaj menjen tonkre, nem szabadna tulelnie, de tudjuk, magyarorszag, kontraszelekcio

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 10:47:18

@atpijkamo:
Én kiemelten kedvelem akikben van európai vonás is, akár szem-műtött
Az izlést meg majd én adom, nem a japán férfi

Anno '93 körül elég sokat lődörögtem/üzletelgettem a Kondorosi úti piacon, probáltam becserkészni valamely vágottszemű csajt
Kedvesek voltak, mosolyogtak, sok mindenre igent mondtak amiröl azt se tudták mit jelent, de nem sikerült.

Azok még elsőgenerációs vietnamiak voltak.
Persze nem tudtam megkülönböztetni őket, igy volt amikor kitünt hogy mongollal probálok dumálni
A hosszu fekete hajuk/is/ tetszik igazán.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 10:50:21

@khmm...:
paradicsommal-uborkával-lilahagymával"

orosz ember nem iszik vodka-mogyoro,
orosz ember iszik vodka-uborka,
kalinka-uborka
:)

_John_Doe_ 2010.10.20. 10:53:50

Szánalmas. Magyarországon gyakorlatilag nincs vendéglátás.
Ennél már csak a tulaj a szánalmasabb, aki valószínűsítem, hogy a világban jártában keltében látta miről kell szóljon, ennek ellenére itthon két forintért a saját szarába belerágná a nevét.

BajszosErik · http://www.indavideo.hu/profile/BajszosErik 2010.10.20. 10:57:16

A rokon Bagolyváras és néhai pincértanoncos postok alatt is sokszor felmerült, hogy miért nem ott reklamál az illető, miért írogat a homárnak.
Szerintem ez igenis követendő gyakorlat, mert a negatív publicitás sokkal jobban fáj, mint a visszahisztizett 1-2 ezer forint.
Az a baj, hogy a trükköket rizikó nélkül bevethetik, mert ha a kedves vendég legyint, akkor bejött, ha kiveri a balhét, akkor legfeljebb le kell mondaniuk arról, ami amúgy sem jár. Így viszont egy minimális kockázatot behoz az ügyeskedés.

BajszosErik · http://www.indavideo.hu/profile/BajszosErik 2010.10.20. 11:04:11

Egyébként ezt a bezzegkülföldözést is abba lehet hagyni. Prágában már fizettem tangóharmonikásért, az összes déli országban megy a lenyúlás (az olaszok sokat fejlődtek az elmúlt évtizedben), szerintem az Egyesült Királyság az egyetlen európai ország, ahol soha nem lep meg a számla. A kedvencem a cseh pincér volt, aki számla gyanánt egy tollal írt fecnit hozott, amin csak számok voltak. Már a tételek száma sem stimmelt. Végigvettük, mi minek felel meg. Elfogadva bizonyos számokat köretnek, másokat terítékdíjnak és felszolgálási díjnak, még mindig maradt egy elhelyezhetetlen szám. Arra azt mondta, "that's for me".

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.20. 11:06:36

@horex: "nem tudtam megkülönböztetni őket"

Japánt, kínait, mongolt, koreit, vietnámit nem tudok megkülönböztetni.

Magyart, zsidót, cigányt sem. Általában. De lehet, hogy csak nem érdekel annyira.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.20. 11:08:13

@horex: "orosz ember iszik vodka-uborka"

Az oroszok a vodkához kenyeret esznek.

helianthus 2010.10.20. 11:11:41

@BajszosErik: jajj ne ábrándíts már ki! mivel nem járok külhonban, én imádom olvasni, mi hogy működik a világban, pl. azt is jó lenne tudni, hogy Svédországban,ha a vendéglőben fűszoknyás lányok táncolnak ebéd közben, vajon számítanak-e fel díjat a showműsorért pl. füvesdíj néven?

zsofimami 2010.10.20. 11:45:34

Teljesen egyetértek a címmel: puccos,de kicsinyes a Mini. Egy hete pénteken voltunk a ott, hárman. Foglaltam asztalt, előre megmondtam, hogy alapvetően nem vacsorázni megyünk, hanem iszogatni. Megérkezéskor nagyon kedves volt mindenki, körbeugráltak minket, mindenféle ételt-italt kínáltak, de csak én ettem egy cézár salátát, a többiek boroztak, összesen megittunk legalább 8-10 pohár (elég drága) bort, ezen kívül fogyasztottunk egy koktélt is és egy teát. Többszöri kínálgatásra sem kértünk proseccot (1,5 dl-t 2000.-Ft-ért) és továbbra sem vacsoráztunk. A kicsit már erőszakosan felkínált italok és ételek visszautasításával párhuzamosan a kedvesség is fogyott. A pincérnél a biztosítékot azzal vertük ki végül, hogy kértünk egy pohár nem túl hideg vizet. Tapasztalatom szerint itt el szokott dőlni, hogy milyen nagyvonalú a hely. Ahol ilyenkor unszolják az ásványvizet és látványosan kiakadnak a csapvíz igénylésen, ott már tudom, hogy a számlánál sok jóra nem számíthatok. Sajnos ez itt is bekövetkezett: a borok és a tea közé sikerült eldugni egy libamájas ételt 3500.-Ftért és amikor szóvá tettük, nem kértek elnézést egy szóval sem.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem volt teltház, így tehát nem foglaltuk el a helyet egy esetleg többet fizető nagy társaság elől. nem mintha abban az esetben helyénvaló lenne az ilyen viselkedés. Kíváncsi lennék, hogy a tulaj tud-e ezekről a piti akciókról. Remélem, hogy nem és hallgatólagosan sem bátorítja az alkalmazottait ilyen húzásokra.

Deuce Bigalow 2010.10.20. 11:58:12

ehh, kovács kristófka is iylen kis xarrágó lenne??
amúgy vannak, akik rosszabbul jártak:
fozzunkolaszul.blogspot.com/2010/02/deryne-minden-csak-nem-urino.html

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 12:00:52

@atpijkamo:
Szerinted hazudik a reklám??
Akkor te az MLM-ben sem hiszel!

Én bizony +tudom külöMböztetni a szőkecigányt mégha festi is magát
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 12:03:16

@helianthus:
Füvesdijat csak szakképzett füves/javasasszony számithat fel

Xezs 2010.10.20. 12:22:01

A posztolónak igazat adok a falatkák ügyében, az tényleg tetűség hogy előre kirakják aztán felszámolják. A salátában már nem adok igazat, ott ő bólintott rá a pincér kérdésére.

A bezzegkülföldről meg annyit hogy ugyanúgy ott is megvannak a lehúzós helyek, taxisok, hotelszemélyzet, stb. Ja és nem mind magyar.

@szita szita péntek: Még annyi se kell, csak kb. kettőt kattintani és van magyar billentyűzetkiosztás (bármelyik oprendszeren). De ettől a posztoló szerintem nem hülye, csak figyelmetlen.

EvangelineS (törölt) 2010.10.20. 12:40:53

Trófeába kell menni! annyit eszel,amennyi belédfér,annyi ételből,amennyit akarsz,és nem számolnak pluszt se az italért,se a kávéért. max a röviditalokért.engem ott még soha nem ért meglepetés,az ételek is sokkal jobbak,mint bármelyik puccparádés 3-falat/ fogásos éttermek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 12:41:57

@atpijkamo: Szerintem inkább nem akarod. A második garnitúrát különösen nehéz eltéveszteni.

Gastroger 2010.10.20. 12:49:49

@Deuce Bigalow: a belikelt blogon, ő is, meg egy másik Dérynés is osztja az észt. De se egy elnézést, se utánanéztem, pincér kirúgva, szeretettel várjuk, egy ingyen vacsorára, semmi, de semmi, csak az arcoskodás.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 12:54:30

@enamel:
Éppen hiányolni akartalak, hogy hol voltál
Itt mindenki csak ON-ol, olyan unalmas

Deuce Bigalow 2010.10.20. 13:09:39

@Gastroger: akkor ez így még durvább, sokszor megfordulok a környéken, és többször gondoltam, hogy meg kéne nézni, de ezek után felejtős!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 13:41:27

@horex: Hát a dérynéhez nem tudok hozzászólni, én utálok mindent, amit tukmálnak. Majd szólok ha kell valami, addig ne is lássam. Esetleg ha nagyon ráérek, odamegyek, és elzavargatom őket a fenébe. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 14:05:15

@EvangelineS:
Oszt mennyi ideig Trófeáztál?

Mert volt poszt, hogy kinézték, sőt kiutasitották az ilyen "annyit eszel amennyit akarsz" helyrol a vendéget

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 14:19:20

@horex: Trófeának van házhoz szállítása (amúgy jóval silányabb választékkal, mint bent, ami nem értem, miért jó). Onnan nem utasít ki senki, viszont drága. :D

Merlinicus 2010.10.20. 14:37:38

Hadd védjem meg egy kicsit a Minit.

Mint egyetlen törzsvendégek, egy kedves barátommal szoktunk lejárni heti egy alkalommal. (amíg el nem fogyott a pénzünk :)))

Sok mindenben igazatok van, rengeteg a szar pincér ott és a Dérynében is. Viszont van egy Dávid nevű pincér, aki az egyik legjobb felszolgáló, akivel valaha találkoztam.

Igen, az árak magasak, kb. 40-50%-kal olcsóbban lehet étkezni az egyébként gasztronómiailag sokkal színvonalasabb Bock Bisztróban. A kaják egy része elég átlagos, ez is igaz. Viszont a libamájuk isteni (abszolút felső kategóriás színvonal), illetve életem legjobb süteményét is ők készítik.

Eddig nagyjából 15 alkalommal voltam ott és a számlával még egyszer sem volt gondom. SŐT plusz tételek helyett bizonyos ételek néha el-el tünedeztek a számláról.

Összességében azt tudom mondani, hogy a hely nagyon hangulatos, az ételek jók, de szerencse kell ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.10.20. 14:38:31

Néztem a Déryné Facebook-oldalát; mindenki orrba-szájba dicséri. Vajon?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.20. 15:05:43

A tegnapi újság:

"ismét bebizonyították brit tudósok, hogy a szigorú
diétáknak nincs értelme, sőt hizlalnak. Nem tudni,
miért, de a diétázók 40%-a nagyobb testsúllyal hagyja
abba a fogyókúrát, mint amivel elkezdte, és ha ez mind
nem lenne elég demotiváló, kiderült: az átlagos
fogyókúrázó azonnal visszaszed 2 és fél kilót,
amint lazít a diétán."

Saját tapasztalat:
Egy hetes csülkös bableves+rántotthús-kúra alatt
híztam 2 kilót.
És amikor abbahagytam azonnal felszedtem 2 és felet.

A mai zöldség:

Lehet hogy zöldség leves-kúrával kellett volna próbálkozni?

A holnapi vicc:

A feleségem új diétát próbált ki. Kókusz és banán.
Nem lett soványabb, de fára mászni már tud.

Hogyan tudhatod meg, ha el van hízva a feleséged?
Ha reggel munkába menet a fenekére csapsz és
akkor is rezeg, amikor hazaér.
(vagy túl gyorsan jöttél haza)
(esetleg abban a pillanatban ugrott ki az ablakon
a házibarát, és rácsapott egyet indulás előtt)

hix.moka

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 15:35:22

@donfuligjimmy: Ismerős csaj egyszer előadta, hogy elment fogyitáborba, és ott úgy lefogyasztották két hét alatt, hogy véres lett a bugyija, mert kiszúrták a bőrét a csontyai. Ahhoz képest ez a beszélgetés időpontjában már nem látszott rajta, szóval igazságod lehet.

venszivar 2010.10.20. 16:16:56

@enamel: Nem lehet,hogy abban a táborba szét kefélték s attól lett a bugyi....no s attól fogyott valamennyit.Mozgott is bőven no meg fehérjén kívül, rendesen enni sem volt ideje.Ezt hívják jo-jo ,hű de jó diéta volt.

reservoir 2010.10.20. 16:38:17

Déryné és Mini 2 külön hely, külön konyha, külön árak, külön színvonal. Egy tulaj.

Déryné nem kicsinyes, nagyon sokszor marad le (direkt) tétel a számláról, kenyér+vaj nem extra (ha még egyszer kérsz akkor se).
Drága. I. kerület. Színvonal. De a vendégsereg gyakran gáz...

ave 2010.10.20. 16:42:38

Csak puccos etterembe szabad menni, es csak ugy, hogy nem erdekel mi mennyibe kerul. Minden mas eset szopas. Inkabb egy hotdog a sarkon.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 16:43:19

@reservoir: Az miért van, hogy az egész városban a nyóckerbe a legkedvesebbek a boltokban? Csak ha már kerületenként vesszük a színvonalat.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 16:44:41

@venszivar: Elképzelhető, bár nem volt az a kimondottan jóképű női hölgy. Lehet hogy miután bemondta, hogy az antsz-nél melózik, nem mertek neki semmiből adni.

frontember876 2010.10.20. 16:50:20

@zsofimami: én vendéglátós vagyok, és hidd el, elég jól ismerem a városi szokásokat. Az elmúlt 15 évből volna egypár remek sztorim lehúzásokból, amiket kollégák műveltek, de nem részletezem. Az ilyen puccos helyek nem attól puccosak, hogy a pincérek is magasan kvalifikáltak sajnos. Megjegyzem, magasan kvalifikált pincérből van szerintem 10 pesten, de lehet, hogy 15. Egyszóval nem találsz.

A másik oldal védelmére legyen szabad annyit megjegyeznem, hogy egy étteremben csapvizet kérni hozzávetőleg olyan szokás, mintha egy ruhaboltban bemennél a próbafülkébe, a kis hátizsákodban hozott váltás ruhát átvennéd, aztán kimennél.

Nem csinálsz ilyet, mert az a hely nem erre van. Az étterem ételt és italt ÁRUL. Ebből él. Adhat szolgáltatásokat, falatkákat, meg egyéb dolgokat ingyen, de KÉRNI INGYEN dolgokat nem szoktunk. Gyógyszerhez szokás egy pohár vizet kérni, az a max. De szomjat oltani étteremben úgy szoktunk, hogy veszünk egy italt. És az nem érv, hogy máskülönben sok pénzt elköltesz ott, mert nem te döntöd el, mi a sok pénz. És a benzinkútnál sem kérsz egy ingyen rágót a pénztárnál arra hivatkozva, hogy baszki húszezezért tankoltam, ne legyél már ennyire kicsinyes.

Ezt legyen szabad megjegyeznem a vendéglátósok védelmében. Mert bár paraszt az éttermes sok helyen, sok formában, azt el sem tudjátok képzelni, hogy a tisztelt vendég mekkora országos bunkó tud lenni arra hivatkozva, hogy elköltött 1000 forintot, tehát neki akkor mindent szabad.

dansun 2010.10.20. 16:50:27

...amikor mi egyszer elmentünk a Dérynében valamit megünnepelni, féltünk, hogy túl kicsik lesznek az adagok és sok lesz a sznob, de aztán jól is éreztük magunkat és jól is laktunk.
...közben az egyik srác a társaságunkból hozott otthonról jókis falusi házi pálinkát. Mikor kérdeztük a pincért, hogy lehet-e, akkor hívta a menedzsert. Az hümmögött egy picit, de látta, hogy úri társasággal van dolga, és küldte a pálinkához a féldecis poharakat. :)
Persze a számla horror volt, ezért nem is ajánlom senkinek, de hát egyszer élünk, egy próbát megért.

venszivar 2010.10.20. 16:54:30

@enamel: Ha SIMÁN engedi s sokaknak,akkor nem kell,hogy kimagaslóan szép legyen.Lesz veréb,míg lószar is van.

epeficam 2010.10.20. 16:57:05

A billentyuzeten valóban nincs ékezet, ezzel szemben a billentyűzeten van, az u felett két párhuzamos vonal.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 16:57:44

@frontember876: "A másik oldal védelmére legyen szabad annyit megjegyeznem, hogy egy étteremben csapvizet kérni hozzávetőleg olyan szokás, mintha egy ruhaboltban bemennél a próbafülkébe, a kis hátizsákodban hozott váltás ruhát átvennéd, aztán kimennél. "

Már ne haragudj, ez marhaság. Ha én a csapvizet szeretem, vagy az étteremnek nincs annyi esze, hogy VALÓDI szénsavmentes vizet is áruljon, ne csak theodorát meg társait, akkor ne kényszerítsen már engem szénsavivásra, ráadásul pénzért, amikor rühellem. Szabd meg, hogy ennyibe kerül egy pohár csapvíz, és jólvan.

EvangelineS (törölt) 2010.10.20. 16:58:05

@horex: Ja,lehet h volt ilyen poszt,de nem a Trófea.én ahányszor ott voltam,(és sokszor voltam),mindig kellemes élményekkel távoztam onnan. szóval attól még,h a trófea all you can eat,de vannak szarrágó éttermek is más cégnél,az nem azt jelenti,h a Trófea is az a kategória.
mellesleg előbb talán ki kellene próbálnod,aztán okoskodni.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.10.20. 16:58:08

A Déryné miatt vágták ki a Roham utca 1939-ben ültetett ősfáit. Több ezer helyi tiltakozott, de kellett a parkolóhely az "exkluzív" vendégeknek...

fideszfigyelo.blog.hu/2010/10/02/i_keruleti_botranykronika

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 17:03:23

@frontember876: Ha a vendég tahó, annak általában előzménye van. Ismerőssel beültünk megcsodálni egyszer az új szellemplázát (aréna), akkoriban nyitott. Leültünk, kértünk két kávét, két pagot, kiscsaj kihozta. Milyen szénsavmentes vizük van? Theodora. Azt nem kérjük, más nincs? Hát Röhmer, de hát az drága.

Úgy néztem a kiscsajra, mint egy ufóra, gondolkodtam lebasszam-e, aztán inkább kimentem a pulthoz, kértem két naggyondrága vizet, kifizettem a két kávét+üdítőt, borravaló meg nuku. Azóta a hely közelébe sem nézünk.

Ennyi.

orient 2010.10.20. 17:06:23

"kerulni kell a szinvonalasabbnak tuno (tehat nem kifozde jellegu) ettermeket"

A kifőzdéket is kerülni kell. Múltkor kajáltunk a főzelékfalóban mert gyorsan akartunk dobni valamit és nem amerikait. Asszony szólt ne azt rendeljem mert valószínűleg senki sem eszi, nem friss. Nem hallgattam rá, egy hétig fostunk az nap estétől fogva. Főzelékfaló utoljára mentünk...magyarországon vendéglátás szar sajnos, lehúzós, lopkodós, spórolós...stb. jó éttermet meg kell becsülni itthon, mert nagyon kevés van.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 17:06:47

@EvangelineS: Most őszintén, te hogy a fenébe tudsz összeenni 4000 forintnyi bármit? Nekem nem nagyon sikerült még, pedig próbálgattam ilyen mindenféle kifőzdéket. Az arénában nem rosszak például, csak folyton fosnom kell utána. Az meg már fizetős. Köcsög egy lehúzás!!

orient 2010.10.20. 17:10:35

@frontember876: akkor menj külföldre és nézz körül. Itthon nem szokás kérni vizet ez igaz, viszont mindenhol máshol az egész világon igen. Jobb helyeken ásványvízzel várnak, rosszabb helyeken kancsós vízzel, de van ingyen víz. Ez nem azt jelenti, hogy az ember nem kér hozzá bort vagy bármilyen más italt, de a víz ingyenes bizony, kivéve itthon...

venszivar 2010.10.20. 17:20:38

@enamel: HÚÚÚÚÚÚ,akkor csak a sok pia s fitymán megtapadt túró miatti viszketés lehet a süfitölés oka.Visszavonultam elmélkedni.....Cső.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.20. 17:20:47

@frontember876: "Az elmúlt 15 évből volna egypár remek sztorim lehúzásokból, amiket kollégák műveltek"

Na, toljad, azért vagyunk itt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.20. 17:23:28

@enamel: "miután bemondta, hogy az antsz-nél melózik, nem mertek neki semmiből adni."

:))))))))))

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 17:40:38

@atpijkamo: Úgyse fogja elmesélni. Akkor nem lehetne lehúzni, ha mindenki ismerné.

Szarazkoro 2010.10.20. 17:42:09

@enamel: a csapviz ingyen van. Mindenhol.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 17:43:58

@Szarazkoro: De ez pont azért rinyál, mert ingyen van. Ha az a mániája, fizetek érte, de ha ezt akarok, akkor ezt hozzon.

Szarazkoro 2010.10.20. 17:50:02

Ez esetben nalad a pont.

Mas: Nekem regen azt tanitotta a nagyapam: "ami ingyen van hozd el" XD igy lett 1 csomo folosleges cuccom kolyokkoromban amirol azt sem tudtam micsoda! XD

Shinjuku 2010.10.20. 17:56:31

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: He? Én pont olyan gépről írok... látsz ékezeteket?

Shinjuku 2010.10.20. 18:08:33

@Szarazkoro: Nagyfater nem egyszerű lelkivilággal rendelkezhetett. Biztos járt mindig a BNV-re és ő volt az egyike azoknak, akik minden pultról levettek egy ingyenes prospektust, akár a fejőstehenek megtermékenyítéséről, akár az acél hídgerendák hengereléséről volt szó... Aztán a két tele nejlonszatyor prospektus fele ment otthon a kukába...

balage_81 (törölt) 2010.10.20. 18:08:48

az unatkozó budai úri anyukáknak és hölgyeknek, ha szabad így fogalmazni egy irodalmi lapban, a jó kurva anyukáját. mindenhol beléjük botlok, vezetni csak életveszélyesen tudnak, a hülye férjük dolgozik, amíg ők a még hülyébb kölykeiket terelgetik a bevásárlóközpont és az óvoda között. közben természetesen lenéznek mindenkit és nagyon fontoskodó pillantásokkal lépdelnek végig a kirakatok között. erről a helyről meg pont a posztban írtak jöttek le már rég, pedig csak 5-6 alkalommal elmentem előtte, be se léptem.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 18:12:13

@balage_81: Nekem az az anyukatípus a kedvencem, aki bőszen cseverészik egy másik luvnyával egy kávézóban, közben a 4-5 éves gyereke hason csúszva végighalad a folyosó felén. Anyci néha rátekint, de reakció semmi. A gyereket meg kerülgetni kell, hogy rá ne lépj, amikor megáll lenyalni a kezecskéiről a koszt. :D

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.10.20. 18:19:05

A Déry étterem egy nagy darab szar.

burma 2010.10.20. 18:44:53

Én személy szerint soha többet nem megyek oda, mivel a párom üzlettársai tavasszal oda mentek vacsorázni(akik külföldiek) mert az egyikük ott ismert valakit.
Mivel egész nap dolgoztam én csak este 9-re értem oda, és valami alkohol meneteset ittam, a párom meg egy ásvány vizet kért meg egy csokis sütit.
Ezek után azt történt, hogy a nagy társaság fizetett kártyával, ami 60 ezer ft felett volt, (egy kicsit a szemem elkerekedett)és ebbe bele számolták az én üdítőmet, a párom ásványvizét és a sütijét is.
Na most jön a poén, a mi költségünket oda akartam adni, annak aki fizetett, ő azt mondta inkább hagyjam az asztalon a pincérnek extra borravalónak,de a kis nyikhaj pincér elkezdett velem kötekedni (mert csak én figyeletem rá és én voltam aki beszélt magyarul), hogy mit képzelek ezzel a pár ezer forinttal, nem voltam megelégedve a szolgáltatással?
Azt hittem álmodom.
De fél perc alatt annyira felment a pumpám, hogy szépen eltettem amit ott akartam hagyni és közöltem vele, hogy látszik, hogy hiányzik az első hét év az életéből.
De ha ezt Kristóf megengedi, hogy szarka üzemmódban dolgozzanak az alaklmazottai akkor neki is illem órákra kéne járnia.

holger999 2010.10.20. 18:59:53

Én nem a Minibe, hanem néha a nagy Dérynébe ülök be. Teszem ezt abban a tudatban, hogy árai átlagon felüliek. Nos, ott átlagon felüli kiszolgálást, esztétikailag néha csodás, viszont közepes méretű, de jóízű adagokat kapok. A környezet kellemes, szóval, jól érzem magam. Néha előfordulnak kisebb zökkenők, de hol nem. Én még nem ugyan nem figyeltem, hogy felszámoltak-e valamit a kihozott kínálókért, de ilyen árfekvésben ez előfordul. A világon mindenütt. Számos olyan 4 és 5 csillagos szálloda van a világban és Magyarországon is, ahol pl. a reggelit külön meg kell fizetni, méghozzá borsos áron. Én azt hiszem, annak, aki ilyen helyre megy, be kell kalkulálnia, hogy a magyar átlagjövedelemhez képest igencsak sokat kell fizetnie. Ha teheti az ember, akkor bemegy ilyen helyre. Persze, ha nem vágyom a flancolásra, keresek jó és megbízható, s lényegesen olcsóbb éttermeket, sőt, kocsmákat, s oda megyek. Vannak ilyenek és hál' Istennek, számosan.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 19:01:32

@holger999: "Ilyen helyre".. Basszus, te ugye sort álltál a sztárbukszba is, mert az is egy OLYAN HELY?

Zb74 2010.10.20. 19:03:04

"bocs, nincs ekezet a billentyuzeten"

Az nem kifogás. Az enyémen sincs; sima angol billentyűzet. Mégis tudok ékezetes betűkkel írni. Még az alt+numpad bohóckodás sem kell hozzá. Egyszer be kellett állítani az oprendszerben a 101 gombos magyar billentyűzetkiosztást szoftveresen, azóta minden ékezetes betű ott van, ahol a magyar billentyűzeten lenni szokott (viszont a Z meg az Y nincs felcserélve; azok ott vannak, ahol egy normális QWERTY billentyűzeten lenniük kell). Ennyi az egész.

Handwired 2010.10.20. 19:04:13

Mivel ez már a második éttermes poszt, gondoltam szólok mielőtt mindenkinek elmegy a bizalma az éttermektől. Ha valaki jót szeretne enni, akkor az menjen el a Vadaspark étterembe. Még turista csoportok mellett is úgy figyelnek a vendégre mintha ő lenne az egyetlen.

Persze meg szeretném jegyezni hogy nekem ebből semmi hasznom nem lesz, csak szerintem ez a legkevesebb amit tehetek azért mert konkrétan kiszolgáltam remek minőségű ételekkel.

real madafaka 2010.10.20. 19:06:07

Az egy sznob,lehúzós,pökhendi hely.Kifejezetten aranyláncos,kopasz,barátnőjével 1ütt is csak max. 10-ig számolni túdó,rongyrázós kajálda.Pont olyan jelentéktelen,mint a tulaj...aki a Fábry Show producere.Nevezett kiégett exhumorista is odajár kajálni.Ott szokott fröcsögni a nem a fideszre szavazokról is....drága hely,gyenge étlappal,jellegtelen pincérekkel...érdemes megnézni a közelben parkoló autókat,és azt ahogy leparkolnak az étterem környékén...olyan messze van a hely a gerlóczy kávéháztól,mint lagzi lajcsi a miles davistől.peace!

lapointe 2010.10.20. 19:21:06

Nem igazán értem a posztolót.
1.Beült az étterembe, meglepődött a borsos árakon, mert a stílus alapján másra számított.Könyörgöm, a Déryné az egyik legpuccosabb hely a városban, talán a Menza ( na az egyLiszt F. téri hely) áraira gondolt? Ez esetben miért nem állt fel és keresett másik éttermet, szerintem ez nem ciki.De még jobb indulás előtt tájékozódni, pl. a neten árakról, kritikákat olvasni, stb.
2.Felszámolják az üdvözlőfalatot, erre: "szó nélkül kifizettük persze és távoztunk"-de miért??? Reklamálni kellett volna, ott helyben.Nekem még az életben nem számlázták le a vajat és a zsemlét.
3. Hülyeség olyanokat mondani, hogy Magyarországon nincsenek jó érték-arányú éttermek a magasabb kategóriájú helyek között. De vannak!Kiváló konyhával, remek szervízzel .Az egyik légvonalban nincs is messze ettől a helytől.

megmondomdom 2010.10.20. 19:26:36

Magyarország már csak ilyen. Pitiáner, lehúzós, ócska hely. Én se vagyok hajlandó Magyarországon nyaralni pont ezért. Inkább kimegyek pár napra külföldre, és ott költöm el a nyaralásra szánt pénzem. Tőlem kipusztulhatnak a "döghúst drágán"-típusú lehúzós vendéglátóink. Van egy-két normális, korrekt hely, jó konyhával itt is, de sajnos nem ez a jellemző.

Xezs 2010.10.20. 19:31:21

@enamel: LOL, mi a baj a Theodorával?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 19:35:03

@Xezs: Hogy nem szénsavmentes. Az sem, amire az van írva, csak still. Utálom a szénsavat. :)

Xezs 2010.10.20. 19:40:41

Azta mit találtam, ezt lessétek:

nemmimondtuk.blog.hu/

Trejo 2010.10.20. 19:42:42

Egyszer jártam a Dérynében, jól éreztem magam és a személyzet is kedves volt, nem én fizettem. :-) Nekem drága a hely, nem fogom a közeljövőben látogatni.
Azt ajánlom a posztolónak, hogy mielőtt elmennek egy étterembe turbékolni, nézzék meg az interneten az étlapot.

Xezs 2010.10.20. 19:47:30

@enamel: Pedig a szénsav jó :) Szeretem ahogy birizgálja a számat.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 20:06:21

A déryné egyébként miért nem updateel? A gundel is milyen okosan kussolt a múltkor. Nem kéne valami "Nem így akartuk, de elnézést kérünk, ha mégis így lett volna, és kaptok egy ingyen nyalókát" szerűség?

Der Beste 2010.10.20. 20:19:46

@enamel: Ezt nem értem.
Hogy lehet a szénsavmentes vzben szénsav?

...Ahoj... 2010.10.20. 20:46:19

OREGANOKIFŐZDE, vagy VÁROSFAL.
Ez a tuti, jól főznek nem drága jóllaksz.

vagy PAJTÁS ÉTTEREM, a gyorskocsi utcában

Der Beste 2010.10.20. 20:54:03

@enamel: Hát ezt megnézem magamnak.

sattis 2010.10.20. 21:15:38

Ukrajnában anno a 90es években, a fateromék be akartak térni egy étterembe, de nem engedték be őket, mert 12:30-tól 13:30-ig ebédidő volt(de nem nekik). enni mindenkinek kell :-D

jet set 2010.10.20. 22:19:20

A portugálok is felszámolják a falatkákat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.20. 22:38:04

@frontember876: igyvan etteremen nem kerunk csapvizet
azt minden ebedelni es vacsorazni ohajto vendegnek az etlap-itallap kivivesevel egyidejuleg felszolgaljuk
keres nelkul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.20. 22:50:04

@holger999: hat a reggelit pont ott kell megfizetni
egy hotel nem felpanzio

2010.10.21. 02:49:02

@szita szita péntek: leszarjuk a nyomorod, nekunk igy kenyelmes irni.

Szarazkoro 2010.10.21. 10:08:12

@szita szita péntek:
engem te ne utasitgass h mit tanuljak meg es mit nem. Osztom @Pörög a lufi: velemenyet.

Szarazkoro 2010.10.21. 10:24:43

@enamel:
Megjarta a haborukat (leven 22-es szuletesu) es sztem ott alakult ez ki :) Gyalogolt mar haza (Debrecen alatt lakott 1 kis faluban) Sziberiabol is amikor foglyul ejtettek...Auu!
@Shinjuku: sztem akkoriban meg nem volt BNV es nem is pesti volt (+260 km), szal nem keverendo a tieiddel! De volt egyenisege, igen.

Szarazkoro 2010.10.21. 10:29:22

@enamel: a takaritok kedvence! Lehet h bercsuszomaszok? XD

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.21. 16:23:19

@Szarazkoro: Ki tudja. Azért megnézném, hogy visít az anyja, amikor valaki a kezére tipeg egy 10 centis tűsarokkal. A gyerek gondolom megszokta.

Mialee 2010.10.21. 16:59:36

@orient: Ha mar a Fözelekfaloig elmentek, menjetek kicsit tovabb, az egyik kis utcaban van az Izlelö, na az jo is, finom is, olcso is.

Makifej 2010.10.21. 22:52:17

Na jó, ezt már nem hagyhatom szó nélkül!
Először is: mindenki hőzöng, mert a fák ki lettek vágva az utcában és persze ez biztos az étterem miatt van és mekkora szemetek ezek! Persze...
Érdekes, azt soha senki nem említi, amikor idén kidőlt az egyik fa az utcában és összeroncsolt egy autót. Kész szerencse, hogy mindez éjjel történt és nem nappal esett pl egy nénire, aki mondjuk épp az utcában lévő idősek otthonából tipegett ki. A fák egy része már öreg volt és beteg. Akkor vágják csak azokat ki ami rossz, a többi meg maradjon?!? Szépen nézne ki... Ültettek helyettük újakat, amik egyelőre lehet, hogy kicsik, de egyszer majd megnőnek. Pont úgy, mint azok, amelyektől most meg kellett válnunk. Mit kell ezen kiakadni?!? Elájulok!!!
Másodszor: A kenyér és vaj tudomásom szerint a Miniben és a Dérynében is ingyen jár. Talán ha még extrát kér az ember, azért kell fizetni pár száz forintot. És most egy olyan kenyérről beszélünk, ami frissen sül, mielőtt az asztalra kerül és az étteremben üzemelő pékségben készül... A salátáknál biztos félreértették egymást, mert ilyenekért szinte mindig mindenhol fizetni kell, nagyon meglepő lenne, ha nem. Ja, és a két hely egyikében sincs tudomásom szerint saláta 600 forintért...hmm... Jó fej/rossz fej felszolgálók pedig mindenhol vannak, ezen változtatni nem nagyon lehet. Ilyenek az emberek. Olyat senki nem tud csinálni, ami mindenkinek jó, ezt lássuk be. És néha a vendégek is borzasztóak és szerintem ez a szimbiózis csak akkor lehet jövedelmező, ha mindkét fél normális próbál lenni. Pl. ha a vendégnek problémája van, miért nem szól? Ott, akkor, rögtön! Elvitte a cica a nyelvét? Persze blogba írni tud... :( Az ilyen helyen dolgozók többségének igenis fontos, hogy mit gondol/csinál/mond a vendég. Nem viccből vannak ott, nekik is családjuk és gyerekeik vannak, akiket el kell tartani. És ha valami jogosan nem stimmel és ezt valaki szóvá teszi, tuti mindent el fognak követni, hogy végül is jó szájízzel távozzon. Tévedni meg amúgy is emberi dolog. Szólni is. Korrigálni is.
Ha a felszolgálóval szemétkedik a vendég, az persze teljesen rendben van, hiszen, mint tudjuk, ő a vendég, neki mindent lehet! Persze. Én is voltam anno felszolgáló, én tudom, milyen az... Ki is készültem elég hamar, minden tiszteletem azoké, akik ezt sokáig bírják. Főleg, amikor tényleg a jól képzett profi és kedves (van jópár ilyen!!!) felszolgáló mindent megtesz a vendégért, aki mindennel nagyon meg van elégedve (ezt az erre irányuló kérdésre el is mondja!), a számla kézhez kapásakor mégsem ad borravalót, mert nem szokott, vagy épp olyanja van, vagy mégsincs megelégedve. Tehát hazudott?!? Akkor most elárulok egy titkot: a legtöbb budapesti vendéglátó helyen a felszolgálók és pultosok fizetése sokszor csak a jatt! Értik? És teljesen mindegy, hogy Pest, vagy Buda, vagy puccos, vagy nem. Ez volt/van/lesz. Tessék ezt már megjegyezni! Jobb lenne, ha alapból bele lenne a számlában? Akkor meg az lenne a baj... Milyen jó is lehet, ha úgy megy haza az ember, hogy dolgozott lelkiismeretesen, mégsem kapott semmit, mert a vendég valamit félreértett, nem szólt és végül nem adott. Kellemes érzés. Persze ezeket a százalékokat sokszor a felettesek nézik és ez alapján ítélik meg az elvégzett munkát. És ha a számok rosszak...ugye nem kell tovább magyaráznom?!?
Csak szerettem volna, ha a másik oldal és megszólalna egyszer végre. Lehet felháborodni, meg hőbörögni, de ez van. Vagy talán még bele is lehet gondolni. És akkor nekem már megérte... Nem szeretem, ha az emberek veszekednek, egymást okolják, folyton mindenki mindenkit utál. Senkinek nem könnyű, ezt értsük meg. Mindennek megvan az oka...
Mindenkinek további szép napot.

kisa 2010.11.07. 09:27:29

@frontember876: Azok a régi szép idők, amikor a kávé mellé egy pohárban csapvizet is adtak!

gramercy 2010.11.07. 10:02:35

a bekezdes exclusiv?

sipos 2010.11.07. 22:57:26

@frontember876: pár hete szűnt meg a törvény, miszerint köteles a hely ingyen csapvizet adni. amúgy meg a világon a legtöbb helyen simán adnak. sőt, kérés nélkül is.

Handwired 2010.11.10. 05:24:53

@enamel: Dunakeszi vadasparknál.Legalábbis annak az útnak a végén ami oda megy.

KóserKároly 2010.11.10. 23:20:05

A posztoló a leghülyébb a földön, de úgy látom a tisztelt kommentelők sem voltak még sosem a Miniben... Amit eléjük tettek, az nem kóstoló volt, hanem előétel, amit ők válaszottak. Kiviszik tálcán az egyes fogásokat, minden kis tálkán van egy színkód, ami a kaja árát jelenti. Elég világosan le van írva az étlapon csak olvasni kell...
süti beállítások módosítása