Tékozló Homár

Termékfejlesztés az Erste Bankban

2011.01.18. 16:45 | jackyll | 152 komment

WWarlockot az Erste Bank megajándékozta egy felejthetetlen jelenettel, amit alant megoszt velünk. Az ügyintéző arra kérte, írja már meg a vezetőségnek az ötleteit, mert rájuk nem hallgatnak, ezért nincs náluk Start Értékpapírszámla:

Ma megpróbáltam két pénzintézetnél két hónapos kislányom részére Start Értékpapírszámlát nyitni. Hogy mi is ez, annak részleteitől mindenkit megkímélnék, röviden csak annyit, hogy az állam minden újszülött részére elhelyez egy kincstári számlán 42 500,- forintot (az összeg évek óta változatlan), ami 18 éves koráig ott kamatozik, illetve átvihető valamelyik pénzintézetnél vezetett Start számlára is, vagy ha valaki szereti az extrém kihívásokat (mint én is), akkor Start Értékpapírszámlára.

Na de akkor jöjjön a lényeg (aki nem szeret sokat olvasni, javaslom, egyből ugorjon a ‘2. ERSTE Bank’ részre):
 
1. MKB Bank - valószínűleg ők lesznek a kiválasztottak, de azért az alábbi negatívumok nem maradtak el:
- csak az jogosult a számlát megnyitni, aki a családi pótlékot kapja (értelmezésem szerint nem aki kapja, hanem aki jogosult, tehát alapesetben mindkét szülő, de szerintük nem – “nálunk ez nem így van”), ebből következően feleségestül, két hónapos gyereket is berángatva kell számlát nyitni;
- arra a kérdésre, hogy ehhez a számlatípushoz tartozik-e netbank lehetőség, nem tudtak választ adni;
- az értékpapír vásárlásával kapcsolatos válasz: “hát meg tetszik venni, aztán ennyi”, ami természetesen nem így van.
 
2. ERSTE Bank – ez volt az, ami miatt igazából billentyűzetet ragadtam, ez alábbi beszélgetés zajlott közöttünk:
- Érdeklődni szeretnék, csak sima Start számlát vezetnek, vagy van értékpapír változat is?
- Miért, máshol van?
- Szinte mindenhol.
- Van nálunk számlája és netbankja?
- Van.
- Akkor írja már ezt ott meg a banknak, mert mi hiába mondunk bármit, ránk nem hallgatnak, de ha egy ügyfél mondja, akkor hátha...

Ezt követően a hölgy mellékeket kezdett beverni a telefonjába, és mindenkit megkérdezett, hogy az Erste Banknak miért nincs ilyen típusú számlája. Én finoman jeleztem, hogy akkor talán mennék, nincs mire várnom, nem valószínű, hogy összeraknak ma egy konstrukciót.
- Rendben, adok egy névjegykártyát, ha más bank oldalán talál ilyet, küldje már el nekem is, hogy tovább tudjam küldeni a vezetőségnek, mert már nagyon unom, hogy mindenben mi vagyunk az utolsók.
 
Nagyon röhögtem, amikor kijöttem a fiókból.
 
Üdv,
WWarlock

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kulup 2011.01.19. 09:18:29

Senki nem modja ki, hogy babakötvény ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.19. 09:19:13

@Blassius: Amin hagymás babot lehet főzni, azon pálinkát is...

igazi hős 2011.01.19. 09:24:30

@Stiel: Ha neked olcsón kezelik a számládat és emiatt én kapok alacsonyabb kamatot, az bizony rossz. Tetszik, nem tetszik ez az üzlet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.19. 09:24:36

Az Erste vajon biztosí-e színes ceruzát a csimotáknak?
Lehet-e ott diszkréten szoptatni?
Megannyi kérdés maradt megválaszolatlan.

johevi 2011.01.19. 09:50:01

@AiRLAC:
Azt hogy számlát nyit valaki, az rendben van, jogos. De ÉRTÉKPAPÍRszámlát?

AiRLAC 2011.01.19. 09:50:55

@johevi: Talán szeretne a normál bankszámlák kamatánál magasabb kamatot elérni, nem?

cicmen (törölt) 2011.01.19. 10:00:07

@Róka-Rudi: Bronz. Hol van szily?
Domolykózik a Salyó folyó pázsitlyán!

cicmen (törölt) 2011.01.19. 10:02:27

@Sün‼: Színescerka? Festékszórót a gyereknek!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.19. 10:19:16

@igazi hős: De csak neked rossz. Neki jó. A banknak meg a realizálható különbség a lényeg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.19. 10:21:09

@cicmen:
Graffiti-bajnoknak készül, vagy miért?
Akkor az anyatej megfelelő módosítása is szükséges. (Visszakanyarodnék itt a diszkrét szoptatás lehetőségére.)

igazi hős 2011.01.19. 10:27:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Viszont akkor én, a "jó" ügyfél átmegyek egy másik bankhoz, és az valóban "realizálható különbség".

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.19. 10:33:27

@Sün‼: Ez akkor is releváns, ha az apa a jogosult?
@igazi hős: Nyugi, mire átmész, és meg is szűnik a számlád, realizálódik is az a különbség...

Xezs 2011.01.19. 10:52:50

@mark renton: Miért, te minek hívod?

Xezs 2011.01.19. 10:54:15

@Pajszer Művek: A zótépé ősszoci bank, ott dolgoznak azok a Mancikák meg Julikák akiket már rég ki kellett volna rúgni csak az átkosból ottmaradtak.

mohopasi 2011.01.19. 11:28:00

A bank egy kalap trágya, viszont a kisasszonynak respekt. Mikor láttatok utoljára őszinte, javítani szándékozó alkalmazottat? :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.19. 11:30:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Persze.
Attól függ, ki kapja a családi pótlékot.
(Ez kiderült a posztból.)

helianthus 2011.01.19. 11:31:46

@Sün‼: visszakanyarodsz? Miért egyáltalán elkanyarodtál tőle? Figyejjé micsinász! Előre egyenesen céltudatosan a diszkrét szoptatás mentén!

helianthus 2011.01.19. 11:34:07

@Xezs: jártál már takarékszövetkezetben? Ott az átkosból ottmaradt Mancikák meg Julikák anyukái dolgoznak. Én egyszer voltam, valami helyi adót kellett ott befizetni. Úgy, hogy egyedül voltam tartott 20 percig (mértem) és közben át kellett az egyik ablak elől a másik ablak elé is, mert ezt a bonyolult műveletet nem végezhette egy személy. Mivel tél volt, mire végeztem, csurgott rólam a víz a kabát alatt.

Van 2011.01.19. 13:26:21

Azért az OTP is durva a 0,15%-os kamatjával. Ki utálhatja annyira a gyerekét, hogy átviszi a MÁK-ból (kb 7%) az OTP-be a számláját?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.19. 13:59:07

@Sün‼: Abban az esetben az apatej módosítása válik szükségessé.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2011.01.19. 14:32:44

érdekes ez az erste.

hirdetik ezt:
www.erstebank.hu/hu/10057403.html

gondoltam kipróbálom.
igaz újabb szerződés kell hozzá, de sebaj, kössük meg. bemegyek a számlavezető fiókomba, nem is hallottak még a mobilbankról. majd hívnak...

telefonban a hölgy:
sajnos nem használhatom, mert csak NAGY cégek használhatják.

wtf?

egy igazán nagy cégnél van pénzügyi osztály ahol gizike utalgat 8-5-ig az irodában. oda minek mobilbank???

az én cégem elég nagy ahhoz, hogy napi szinten legyen annyi utalás, amire már érdemes ránézni gyakrabban, mint amennyit gép előtt vagyok. pont nekem találták ki a mobilbankot. de nem használhatom, mert nem elég NAGY a cégem.

Xezs 2011.01.19. 14:37:58

@helianthus: Jaja, a takszövök meg még siralmasabbak :)

Tomasz_a_gozmozdony 2011.01.19. 15:00:50

@escaper215: En az OTP-t tutujgattam meg egyszer, bementem hogy en nem szeretnek postan szamlakivonatot kapni, kiveve ha ajanlottan adjak fel, mert kurvara nem szeretnem ha boldog-boldogtalan esetleg az en szamlatortenetemet nezegetne. (Egyaltalan csodalkozok hogy erre nem ugrott meg az ombucmano, tekintve hogy 100 levelbol 70 erkezik meg...) Aztan meg haromszor postan erkezett, irtam nekik tertivevenyes, kurva hivatalos hangnemu levelet, hogy ha ez es ez a kovetkezo honapban is fennall, rajuk kuldok mindenfele hivatalos szerveket :D
Az utolso helyett jott egy bocsanatkero level, es azota netbankon keresztul tudom csak megnezni a kivonatot.

2011.01.19. 15:21:50

@hagyma: hát ja, itt fejlődik a nyelv, te meg elmaradsz, ennyi a hátránya a szórványmagyarságnak. Gondolom azért ezt még túléled :-)

akos147 2011.01.19. 15:49:24

Bankba csak akkor, ha az a miénk. Alapszabály. Kivétel Aldi Bank, és nem csak azért, mert mindig mosolyognak ránk.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.19. 16:24:02

@L.A.: A számlavezető fiókodban HP kategóriás lusta fogyik dolgoznak, akik szexuálisan viszonyulnak az új dolgokhoz és a munkához.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.19. 16:28:27

@Blogger Géza: Fogalomzavar. Nem termék, szolgáltatás, mint írták, de ez így valami szómágiával azt hiteti el az emberekkel, hogy valami produktuma is van a bankoknak. Pedig nincs. Az egyik embercsoporttól elszedett pénz egy részét odaadják egy másik, kisebb embercsoportnak, a többit meg felélik, indokolatlan költségekre fordítják. Ha már nem marad elegendő pénz náluk arra, hogy jusson rajtuk kívül másnak is, akkor a szentséges szabadversenyes kapitalizmus szent nevében az adófizetőktől elszedi az állam a pénzt, és a bankoknak adja, nehogy a vezetőiknek a luxust nélkülözni kelljen.

Xezs 2011.01.19. 16:45:14

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nana, azért nem minden bankot mentett meg az USA, viszont amelyiket megmentette, annak oka volt. Nem biztos, hogy olyan jó lett volna nekik (és a világnak) ha hagynak pár nagyobb bankot becsődölni.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.01.19. 17:54:37

A sztoribol nem derul ki, hogy destro, vagy affli lockrol van szo.

BeKaVe 2011.01.19. 18:50:57

@Xezs: Ja és az ember meg csak megölte magát, mert a bank nem kegyelmezett

Xezs 2011.01.19. 19:57:02

@BeKaVe: He? Ki ölte meg magát?

BÁNYAI 2011.01.19. 20:33:24

Erste, MKB?
Én még tavaly - akkor lett aktuális :) - bementem a K&H-ba, és 2 perc alatt elmondták az egész konstrukciót. Kb. 1 hét múlva visszamentem, és 10 percen belül már meg is volt a számla.
Miért nem bankba mentek?

ggaborx 2011.01.19. 23:35:39

Igazából semmi szükség bankokra. Kár, hogy ezt ma már senki sem hiszi el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.20. 00:47:43

@Kulics:
sok minden voltam mar az indexen, de szorvanymagyar meg nem:)
@Xezs: nagyon sok bank bedolt de pl egy Bank of Amerikat nana hogy nem hagynak

Mylady 2011.01.20. 07:13:02

@ggaborx: valóban
hiszen léteznek pl provident típusú cégek is, ahol igaz, hogy uzsorakamatra adják a hitelt, de legalább nem bank

ggaborx 2011.01.20. 08:09:47

@Mylady: Hogy te milyen okos vagy. Le a kalappal.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.20. 09:09:18

Új poszt nincs? Akkor hagy szóljon! Nektek találtam ez a fogyasztói-ügyféli szempontból releváns reklámparódiát, és természetesen elhatárolódom a durva kijelentésektől:

"Há dik mán..nincs munkaviszonyom és nem hordok 1,5 kilónál könnyebb aranyláncot, pedig segílyből élek immáron évtizedek óta.

Büszkén terrorizálom és rabolom ki a diáktársaimat és verem szét a tanáraimat, a négy általánost mégis csak 10-15 év alatt tudtam elvégezni.

Büszke vagyok arra is, hogy írni és olvasni ugyan nem tudok és a szókincsem is csak pár tucat keverék-szóból áll, mégis vállalkozói bizonyítványom van a hatóságoktól.

Büszke vagyok arra is, hogy bár a KRESZ-könyvet elolvasni sem tudom és autóvezetést sem oktattak nekem soha, analfabéta létemre, mégis "szereztem" magamnak jogosítványt.

Kizárólag csak nagy Mercivel meg nagy-BMW-vel járok a segílyért, mégis minden magyar tőlem félti a szaros kis vagyonkáját.

Büszke vagyok, hogy minden szobrot, fémet és kábelt el tudok lopni, mégsem találnak meg a rendőrök, pedig amikor leégetem a vezetékekről a szigetelést,
kilométerekről is látni lehet a fekete füstjét.

Büszke vagyok arra is, hogy Miskolcon az Avas lakótelepről már minden létező ajtót, ablakot, liftajtót eladtam, a lakásokat lelaktam, minden parkettát, linóleumot és korlátot szétszedtem, elvittem.

Mégsem értik meg a magyarok, hogy miért mégis a folyosóra meg a liftbe járunk szarni....

Nem értem, hogy miért van az, hogy bár minden gazda az "én kertemet" műveli, mégis árammal védekeznek, amikor a termésért megyek.

Büszke vagyok arra is, hogy az idióta magyar törvényalkotók az -íróasztaluk mellől- engem védenek, nem pedig a tulajdonost.

Büszke vagyok arra is, hogy amíg Amerikában bárkinek - aki büntetlen
előéletű - lehet fegyvere, addig Magyarországon, csak nekünk, a
bűnözőknek lehet.

Büszke vagyok arra is, hogy bár minden magyar felfegyverzett bűnözőt jól ismer a hatóság, mégis a kisnyugdíjast motozzák meg, hogy nincs-e titokban tojás nála.

Büszke vagyok arra is, hogy beszerelheted a legdrágább riasztót az
autódba, én mégis be tudom dobni az ablakát egy féltéglával.

Büszkén, a világ létező legprimitívebb nyelvét beszélem, de mégis értitek, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy: "ázs összes rohádék mázsár ázs mind rásszistá".

Büszke vagyok arra is, hogy ha külföldre megyek lopni, rabolni, akkor egész Európa tudja, hogy megint egy magyar volt a tettes!

Büszke vagyok arra is, hogy az idióta magyar politikusok és bíróságok
összekeverik az igazságszolgáltatást a rasszizmussal. Ha kimondom a
varázsszót" rájuk, hogy rasszisták, akkor nem mernek megbüntetni.

Ha a tárgyalótermet megtölti a haragos famíliám, a bíró összeszarja
magát és rögtön felment minden vádpont alól, pedig hát még meg se
vertük...

Büszkén, kizárólag falkában, negyvened magammal és öt-tíz autóval járok késekkel és szamurájkardokkal állig felfegyverkezve, mégis a magyart Suzukist basztatja a rendőr az égőkészlete miatt.

Büszke vagyok arra is, hogy ha véletlenül BKV-val közlekedek, az
ellenőr hozzám sem mer szólni. Ha meg mer, akkor egyszerűen kidobom a járműből, mert megtámadott.

Büszke vagyok, hogy ha megtetszik a lakásod, vagy a házad, ötvenen
körbeállunk és te "önként" aláírod, hogy nekem eladtad és a pínzt átvetted. A korrupt közjegyző, meg a tetű ügyvéd ezt nyomban hitelesíti is. Téged meg a rendőrök lecsuknak, ha a lakásmaffiát mered felemlegetni.

Büszke vagyok arra, hogy a magyar nők a legszebbek és akármelyiket haza is vihetem, megbecsteleníthetem, széttrancsírozhatom, még sem mernek megtalálni a rendőrök, még ha az ajtóig vezetnek is a vérnyomok.

Büszke vagyok arra is, hogy nyugodtan büntetlenül megölhetem, majd meggyalázhatom a tisztességben megöregedett 80 éves nénikéket a saját portájukon, hogy azután röhögve elvigyem a két üveg lekvárjukat.

Büszke vagyok, mert bárkit büntetlenül kirabolhatok és megölhetek, mivel a kisebbségi képviselők, megvédenek majd az áldozattól. Még azt is bebizonyítják, hogy az áldozat támadta meg az állig
felfegyverkezett 400 tagú famíliámat és még mielőtt öngyilkos lett és hátba szúrta, meg fejbe rugdosta saját magát, még előtte gyorsan szétverte a saját Suzukiját is a bent ülő kislányai szeme láttára.

Büszkén gondolok anyámra, az összes apámra és a több tucat nagyapámra.

Büszke vagyok a meghatározhatatlan létszámú, de hasonló vezetéknevű féltestvéreimre, akiknek a keresztnevei, mind a Dallasból való.

Büszke vagyok arra is, hogy már majd' mindegyik kiskorú féltestvéremet felcsináltam és ezt ki is jelentem délutánonként a Maónikasóban. (Ami a neten visszanézhető!)

Büszke vagyok arra is, hogy a csóró magyar családok nem mernek
szegénységükben gyereket vállalni, de az enyéimet mégis kénytelenek eltartani.

Büszke vagyok arra, is hogy ha a magyar kisvállalkozó nem adja önként oda az államnak minden pénzét, akkor egyszerűen kifacsarja belőle az APEH és átutal belőle néhány milliárdot nekünk is, minden évben.

Büszke vagyok arra is, hogy minket még soha nem vett észre az APEH, bármennyire is megpróbáljuk a létező legrikítóbbra festeni a házainkat.

Büszke vagyok arra is, hogy nem mer észrevenni a rendőrség sem (vagy pedig összeszarták magukat és bezárkóztak a siófoki rendőr őrsön), amikor pl. fényes nappal, vagy 300-an erőt demonstrálva és
felfegyverkezve, végig vonultunk Siófok főutcáján, mert nem fizettek
eleget az éttermesek, hogy megvédjük őket saját magunktól.

Büszke vagyok arra is, hogy ez még a YouTube-on is megnézhető. Büszke vagyok arra is, hogy az egyetlen "ellenfelet", a Magyar Gárdát sikerült betiltatni a korrupt magyar bírósággal, hogy ne tudjáKmegvédeni tőlünk majd a vidéki lakosságot.

...hja és arra is büszke vagyok, hogy akármit is követünk el, a rendőr, vagy a félhülye riporter a Kék fényben, vagy a Híradóban, mindig "úriembernek" titulál minket.

Azért mégiscsak másképpen hangzik, hogy pl. a nyugdíjas néninek erőszak közben kinyomta a szemeit és levágta a lábait az "úriember". (...akinek a származását nem mondhatják be, csak annyit lehet tudni,hogy a botokkal felfegyverkezett nagy létszámú és analfabéta "úriemberekből" álló családja elzavarta a kiérkező
rendőröket...)

Itt élek Európa szívében, mégis azt mondják, nem vagyok idevaló.

Enyingen, Olaszliszkán a nyóckerben és már a fél országban is mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk vannak Európa legterrorizálhatóbb gádzsói.

Magyarország, én így szeretlek és benépesítelek!"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.20. 09:13:15

@Xezs: "amelyiket megmentette, annak oka volt." Igen, ezt úgy hívják, hogy korrupció. "Kéz kezet mos!" "Ma neked, holnap nekem!"

2011.01.20. 10:19:32

MAGNET bank.
nincs számlavezetési díj, 1000 ft az éves kártyadíj, ingyenes utalás, ingyenes kp felvét, ingyenes netbank stb.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.20. 11:51:55

@beszoptuk: Vagy pedig "egy gyerek nem gyerek*", és ha legalább három, akkor CIB-NOE családi számla, gyakorlatilag minden ingyen...

*- "Egyet az anyának,
- egyet az apának,
- egyet az Istennek,
- egyet a hazának!"

Palkovics Ede 2011.01.20. 13:29:42

T. Posztíró!

Addig neki se kezdj, amíg nem igényeltél adószámot a gyereknek. Mert addig a bankok elhajtanak a a a APEH-ba.

Zöldegér 2011.01.20. 13:44:49

@Pajszer Művek:
A lábam törjön le, ha még egyszer bemegyek egy OTP-be. Életemben nem aláztak meg még úgy mint ott, pedig csak lakáshitel után érdeklődtem.

Zöldegér 2011.01.20. 13:50:00

@beszoptuk: Hallottál ta a Reálbankról?

elwood 2011.01.20. 13:55:27

@Zöldegér: írd be. a homár úgyis haldoklik

Xezs 2011.01.20. 18:58:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

"Büszkén, a világ létező legprimitívebb nyelvét beszélem, de mégis értitek, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy: "ázs összes rohádék mázsár ázs mind rásszistá"."

Ez kicsit félreérthető, mert bár tudom, hogy mire gondoltál, de itt lehet gondolni a magyar nyelvre is a szövegkörnyezetből :)

A másik hozzászólásodhoz: Nem kell ott korrupció, egyszerűen csak meg kell nézni, hogy melyik banknak milyen hatása van a gazdaságra. Amelyiknek a bedőlése óriási problémákat okozna (nem csak a bankároknak, ez tévhit) azt megmenti az állam. Nem a legjobb megoldás, de sokkal nagyobb bajok lennének a társadalomban, ha nem mentenék meg. Igen, az utolsó csóró gyári munkásnak is. Mert oké, hogy nem övé a bank, de amikor a kenyér ára felmegy 3000 Ft/kg-ra akkor lehet hogy elgondolkodik, hogy miért nem mentették meg XY bankokat.

A közgazdaságban ez a szép, hogy nem izolálhatsz egy jelenséget, mert minden mindennel összefügg.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.20. 21:02:21

@Xezs: Nem én írtam, én csak idéztem, "Nektek találtam" és azok a kis izék, a "-k erre utalnak. Nem értek a nyelvészethez sem, de szerintem az angol primitívebb - lenne, a latin szavak nélkül.

A bankok legnagyobb hatása az államok vezetőire, kulturált helyeken azok családtagjaira van...

cizella · http://anyuhamos.freeblog.hu 2011.01.20. 21:11:17

@deneron: "mi az "hogy az állam minden újszülött részére elhelyez egy kincstári számlán 42 500,- forintot"??? "(az összeg évek óta változatlan)" mióta van ez?"

www.babakotveny.info/

Xezs 2011.01.20. 21:49:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hidd el, hogy az egész gazdaságra kihat, mivel minden mindennel összefügg.

Közgazdaságtan, nézz utána ha érdekel a téma.

Mylady 2011.01.21. 07:09:20

@ggaborx: nem teljesen értelek, de szerintem te se engem

ggaborx 2011.01.21. 08:02:40

@Mylady: Én azt mondtam, hogy alapvetően szükségtelen a bankrendszer, ugyanakkor ma már tényszerűen elfogadottá vált, hogy ez a világ velejárója, annak lényegi része. Valahól valamikor valakik kitaláltak egy játékot és hoztak néhány játékszabályt. Ebbe a játékba aztán ma már mindenki részt vesz de a többség úgy, hogy fogalma sincs a játékszabályokról és azt sem nagyon értik,hogy ők miért nem nyerhetnek?

Hitelek, betétek, kamatok, árfolyamok, nyereségek, veszteségek, tranzakciók, ügyletek, pénzpiac, tőzsde stb. Ezek mind-mind kitalált fogalmak, melyek egyetlen célt szolgálnak, hogy a játék vezetői mindig nyerjenek.

Akik meg elvégeztek egy gazdasági egyetemet vagy bármilyen iskolát úgy érzik, hogy ők a játékszabályok elsajátításával kiválóbb emberek lettek, akik értik a világot. Pedig csak a játékszabályokat tanulták meg jobban és a nyerési esélyeiket növelték egy picit. Persze ilyen megközelítésben erről nem lehet beszélni, hiszen míg én ezt egy játéknak, addig ők a világ rendjének gondolják. Így tehát a hülye én vagyok.

igazi hős 2011.01.21. 09:49:11

@ggaborx: Teljesen igazad van, bankokra pont annyira nincs szükség, mint pénzre. Szüntessük be a magát ezt a felesleges játékeszközt és egyből megszűnik a rá épülő játékipar is.
Egyébként meg amikor elkezdesz dolgozni és pénzt keresni, esetleg felhalmozni, akkor majd megváltozik a véleményed. Addig meg láthatóan nem érdemes győzködni téged, ilyen megalapozott világképpel.

ggaborx 2011.01.21. 10:04:20

@igazi hős: Te egy igazi játékos vagy! Érvek helyett "majd rájössz" kioktatással még nem lesz igazad.

Sosem mondtam, hogy pénzre nincs szükség. Arról írtam, hogy a pénz kezelésének játékszabályai nem a te érdekedet szolgálják. Ez a bankrendszer nevű játék, ami a dolgok értékének meghatározására kiválóan alkalmas pénzre építettek teljesen felesleges.

Míg te megdolgozol a pénzedért, a munkádat pénzzel értékelik és te magad is a pénzed alapján határozod meg önnmagad értékét, addig mások egyszerűen pénzt teremtenek maguknak olyan szabályok szerint, amiket ők maguk találtak ki. Te meg ehhez vidáman asszisztálsz és örülsz, hogy egy apró szeletét érteni véled a játéknak.

igazi hős 2011.01.21. 11:23:48

@ggaborx: Kicsit egyszerűsítek, terjedelmi okokból. Az a szöveg, hogy a legfőbb érték a munkaerő, már látványosan megbukott. Ha akarsz, keress példákat a történelemkönyvekben, kérhetsz a felsőbb osztályba járóktól, ha még nem jött el a XX. század. A világot a mohóság mozgatja, amíg az értéket a pénz képviseli, addig a legfőbb értékteremtő eszköz maga a pénz marad. Nem mondom, hogy ez így jó, biztos szebb lenne egy olyan világ, amit a közös jó iránti elkötelezettség mozgat, de attól még tény. Innen kezdve (illetve folytatva) a bankok léte (a rájuk vonatkozó megfelelő szabályozás esetén) mindenki számára pozitív: ha te személyesen adnál nekem kölcsönt, akkor mi alapján minősítenél engem jó adósnak és ha te kérnél tőlem, akkor mi alapján mondanád a kért kamatot korrektnek vagy uzsorának?

igazi hős 2011.01.21. 12:55:33

@ggaborx: Mai Véleményvezér megírta tömören, amit én sok szóval: "Lehet persze nem szeretni a bankokat, de a gazdaság működésében betöltött alapvető szerepüket fel nem ismerni ostobaság."
velemenyvezer.blog.hu/2011/01/21/devizahitelesek_mire_var_a_kormany

ggaborx 2011.01.21. 12:58:45

@igazi hős: Az emberek mohósága és irigysége még nem ok a bankrendszerre. Te azt gondolod, hogy a bank önmagában jó, hiszen lehet például hitelt felvenni vagy a meglévő pénzedet kamatoztatni. Alapszinten ez még érthető és elfogadható, de ha továbbmegyünk egy olyan helyzetet látunk ahol a pénz önnmagában nem képvisel értéket közvetlenül, hiszen magának a pénznek van - folyamatosan csökkenő - értéke. Ez már önnmagában is egy abszurd helyzet.

Mit gondolsz mi az az infláció? Miért van az, hogy a mai 100 forint holnap már csak 90-et ér? Én azt mondom, hogy ez semmiképpen sem természetes és a legkevésbé sem logikus. Csupán egy olyan játék szabályai szerint működik a világ amit valakik annak idején kitaláltak a saját mohó érdekeik mentén.

Tehát véleményem szerint szükség van a pénzre mint általános értékmérőre, de ennek szükségképpen tényleges és mindenkori abszolut értéket kell jelentenie. A pénz értékének fogalma pedig logikai abszurd kellene, hogy legyen.

ggaborx 2011.01.21. 13:10:09

@igazi hős: "Lehet persze nem szeretni a bankokat, de a gazdaság működésében betöltött alapvető szerepüket fel nem ismerni ostobaság."

"A játékszabályokat játék közben vitatni vagy megkérdőjelezni alapvetően ostbaság, hiszen ezektől működik a játék"

igazi hős 2011.01.21. 13:36:32

@ggaborx: "a pénz önnmagában nem képvisel értéket" 1. Ilyet senki nem mondott. 2. A pénz azt az értéket képviseli, amire elcserélheted.
Megleplek azzal, hogy az áruk (amik a te világképedben az érték megtestesítői) ugyanúgy inflálódnak? A 2 éve vett tévé, akkor 500 l tejet ért, ma ugyanaz újan csak 400-at ér. A pénz után tiltsuk be az inflációt is?

ggaborx 2011.01.21. 13:50:54

@igazi hős: Kiválóan próbálod összemosni az általam írtakat a számodra hasonló dolgokkal úgy mintha én erről beszéltem volna.

Az, hogy egy áru ma 100 forint, holnap már csak 80 teljesen érthető és rendben van. Az, hogy ma 100 forint honlap már csak 80-at ér nincs rendben. Ez egy szándékosan kialakított rendszer miatt van, ami nem a világ természetes működése, sokkal inkább a szabályalkotók érdekei miatt van.

Egyébként nálam sokkal nagyobb tekintélynek örvendő - gazdasági - szakemberek is azon a véleményen vannak, hogy a mai gazdasági világa működése, ahol a pénz önértékének folyamatos csökkenése miatt fennáló folytonos növekedési kényszer nem tartható fenn a végtelenségig és alapvetően hibás berendezkedés ami csak egy szűk csoport érdekeit szolgálja.

Próbálj egy pillanatig elrugaszkodni attól a valóságtól amit a saját hétköznapjaid szintjén feltétlen igazságnak gondolsz és próbálj távolabbról tekinteni a világra és annak összefüggéseire.

Minden mögött emberek állnak és minden szabályt emberek hoznak. Mivel te magad is mohónak tartod az emberiséget, ezért nyilván belátod, hogy a világszintű alapigazságokat meghatározó szabályrendszereket is emberek alkotják, mégpedig a saját mohó érdekeik mentén.

A többi ember meg automatikusan az élet alapvetéseként, az egyetlen lehetséges világrendként élik meg ezeket a szürke hétköznapjaik során. Ráadásul nem is érzi úgy senki, hogy ezen bármikor is változtathatna, hiszen kisebb ő mint egy nagy "szervezet" - ami mögött hozzá hasonló emberek állnak.

A szabályalkotó emberek klasszikus önvédelme egy felsőbbrendű fogalomként meghatározott szervezet mögé rejtőzés. A külvilág így ezt a megfoghatatlan szervezetet látja amivel így már képtelen szembeszállni.

Xezs 2011.01.21. 18:04:11

@ggaborx: Bocs, hogy beleugatok, de ezt leírnám:

Ha tetszik, ha nem, a legfőbb érték manapság az, amit az emberek annak tartanak. Ha én ráfosok egy festővászonra és valaki ezért ad nekem 1 millió Ft-ot, akkor az onnantól kezdve érték, még ha nem is kulturális.

A bankok szerepe nagyon összetett, de alapvetően tévedés azt mondani, hogy csak a bank nyer minden tranzakción. Nézd a dolgok ilyetén oldalát: ha otthon van párnában a pénzed, úgy kamatozik? Ha bent van egy bankban, kamatozik?

A bank az egyszeri ember szempontjából azért jó, mert egy fix hozamú befektetésnél átvállalja a kockázatot, így te 100%-ban azt kapod, amire szerződtél. Most fix hozamról beszélek, nem tőzsdéről. Egyszeri emberként te nekiállnál befektetni mondjuk valamiféle vállalkozásba? És ha az a vállalkozás elbukik? Ki térít neked? Lássuk be, egy bank, ami 200 éve fennáll, nagyobb biztosíték.

Természetesen egy 200 éves bank is becsődölhet. De mondok jobbat: ez a több milliárd éves Föld is tönkremehet egyik napról a másikra. Mire van hát garancia? Semmire.

Azt pedig ne mondd, hogy minden pénz inflálódik. A Forintra ez igaz, mert az állam (tehát nem egy bank!) gazdaságpolitikája ilyen. De nézz meg inkább számos (javarészt nyugati) valutát, hogy folyamatosan csak erősödik. Azért mert erős az ország, mert jó a gazdaságpolitika, stb.

A pénznek pedig miért ne lehetne értéke? Mint mondottam, érték az, amit az emberek annak tartanak. Ha nekem van 1 USA dollárom és valaki azt mondja, hogy ad érte 150 Ft-ot, valaki meg azt, hogy 200-at, akkor szerinted melyiknek fogom eladni? Hármat találhatsz.

Tudom ezek között vannak elvont fogalmak, de utolsó gondolatébresztőként gondolkozz el ezen: mely országok a fejletttebbek? Ahol vannak kereskedelmi bankok, vagy ahol nincsenek?

Xezs 2011.01.21. 18:23:56

Ja, és majd elfelejtettem: sokan azt nem tudják feldolgozni, hogy a gazdaság az emberek közti bizalmon alapszik, szinte semmi máson.

Ha én bízok abban, hogy XY cég jól fog teljesíteni, akkor veszek XY részvényt, persze más is így tesz és a részvény drágább lesz.

Ha valakiben (akár egy államban) bíznak mások, azzal szívesen kötnek üzletet, szívesen hiteleznek neki, ha pedig nem, akkor elfordulnak tőle, emiatt beszűkülnek a lehetőségei.

Ez a bizalmi játék bármily hihetetlen, de nem a XX. de még nem is a XIX. század találmánya. Ez mindig is így volt, amióta világ a világ.

Ha pl. nekem van egy szomszédom, aki szórja a pénzt és átjön egy nap, hogy adjak neki kölcsön, nem fogok kölcsönadni, vagy csak nagyon magas kamatra (kockázati felár) úgy, hogy biztosítékot követelek (ingó vagy ingatlan vagyon).

Ez kicsiben is ugyanaz, mint nagyban.

ggaborx 2011.01.21. 19:03:53

@Xezs: Remekül összefoglaltad a hétköznapi emberek számára fontos szabályokat a játékból. Pontosan ezekről írtam fentebb. Ezek remekül ki vannak találva és tény, hogy számos ponton kedvezőnek mutatkoznak.

Ha bankba teszed a pénzed később több lesz, ha kölcsön kérsz később többet kell visszaadni. Ezen a ponton még semmi probléma nincsen és a legtöbb úgy vélik, hogy ennyi az egész.

A valóság azonban az, hogy ezen kívül még számos egyéb játékszabály is létezik a színfalak mögött, melyek összességében kifejezetten kártékonyak a társadalmak egészére. Lásd legutóbbi hitelválság.

Abban egyetértünk, hogy az az érték amit az emberek annak tartanak. Ez teljesen természetes és helyénvaló.

Az alapvető problémát én abban látom, hogy a pénzösszegek eredete és így az eredeti értéke a mai bankrendszerben másodlagossá vált. Bármely mai bank kölcsön adhat olyan pénzt amit senki nem bocsájtott a rendelkezésére és így alapvetően értéktelen - mégis ugyanolyan értéket képvisel mint a ténylegesen elhelyezett összegek. És ez már önnmagában is hatalmas ellentmondás ha a te általad megfogalmazott érték eredetből indulunk ki.

Mit szólnál ahhoz ha én mint egyszerű, hétköznapi ember úgy adnék neked pénzt, hogy nekem sincs. De te ebből mégis tudnál a saját értékítéleted szerint értéket vásárolni. Nekem meg majd az általad előállított tényleges érték mások általi értékelése alapján megszerzett pénzedből az eredeti összegnél valamivel többet kellene visszaadnod? Nem érzed ezt egy picit abszurdnak?

Azon a ponton amikor én nem létező pénzt adtam át neked és te mégis tudtál belőle vásárolni már meg is dőlt az egyszerű emberek számára "reklámozott" jótékony szerepe a bankrendszernek. Mert így szükségképpen elveszett a pénz valódi értékmérő szerepe és kizárólag a móhóság eszköze lett egy szűk csoport érdekei mentén.

Xezs 2011.01.21. 19:31:44

Tény, hogy a bankok pénzt pumpálnak a gazdaságba, de az olyan pénz, ami betétként ott van náluk, tehát valaki azt oda betette.

Ilyen táblázatokkal szokták szemléltetni a folyamatot:

en.wikipedia.org/wiki/Money_multiplier#table

Xezs 2011.01.21. 20:04:32

Sőt, feltenném a kérdést, miszerint ha nem tekinted legitimnek a bankok által kreált hitelpénzt, akkor miért tekinted annak az állam által nyomtatott papírpénzt?

Az csak egy darab szépen díszített papír, rajta Bethlen vagy épp Deák Ferenc arcképével. Nem tudod megenni, nem visz el A-ból B-be, nem végez bonyolult számításokat, stb. Bár a fűtőértéke nagy, ez kétségtelen.

igazi hős 2011.01.21. 22:28:25

@ggaborx: "Az, hogy egy áru ma 100 forint, holnap már csak 80 teljesen érthető és rendben van. Az, hogy ma 100 forint honlap már csak 80-at ér nincs rendben." Ha ebben a 2 mondatban nem érzel ellentmondást, akkor felesleges bármiről ebben a témában eszmét cserélni.
1. A pénz értékének nincs köze a gazdaságban meglevő áruk értékéhez?
2. Ha természetesnek veszed, hogy a tévé-tej átváltási arány mozoghat, sőt elfogadod, hogy bármely áru értéke változhat az idővel, akkor miért nem természetes, hogy maga a pénz értéke változik.

A mohóságról és az emberekről: a történelemben elég sok, a meglevőnél sokkal jobb rendszert írtak le a koruknál lényegesen okosabb emberek. Különbözők, de egyben megegyeznek: a meg(nem)valósulásukban. Igen, ezek mind utópiák, de legalább szépek. Ha rávennénk az embereket, hogy ne megfogható javakért, hanem egy magasztosabb célért dolgozzanak, akkor nem lenne szükség pénzre. De a legfurcsább, hogy épp ott a legmagasabb a karitatív munka aránya, ahol a legnagyobb a jólét (pl. Bajorország).

ggaborx 2011.01.22. 07:21:20

@Xezs: Egészen érdekes vita alakult ki az utóbbi néhány hozzászólásban erről témában, bár nem vagyok benne biztos, hogy ennek éppen itt a homáron van a legjobb helye. Persze valahol kapcsolódik a témához és ha már itt vagyunk miért ne?

A feltett kérdésedre egy kérdéssel válaszolnék. Ahhoz, hogy a termékek cserekereskedelmét egyszerűsítsük mindenképpen szükség van valami közvetítő eszköz használatára. Hiszen nem túl praktikus magaddat cipelni mondjuk 100 liter tejet ha pl. vásárolnál 20 kiló húst. Tehát a pénzre mint érték közvetítőre mindenképpen szükség van. A kérdésem az, hogy az érték közvetítőt kinek kellene előállítania és kinek kellene meghatározni egy darab érétékét?

Erre a feladatra lettek kitalálva a bankok annak idején. És ez a szerep még semmilyen problémát nem jelent nincs is ellene kifogásom. Az idők során azonban a bankárok és pénzvilágot irányító maréknyi ember rájött, hogy míg az emberek kemény munkával előállított értékeiket válthatják be pénzre (váltóra), addig ők maguk néhány egyszerű matematikai művelettel (szorzás, osztás) is teremthetnek pénzt érték nélkül. Így tehát a pénz eredeti szerepe, miszerint az említett 100 liter tejért kapsz pl. 50 egység pénzt és így ebből a tej-hús valódi - emberek által meghatározott termékviszony - értéke alapján vásárolhatsz pl. 20 kiló húst - ezzel elveszett.

Ahhoz, hogy a pénznek valódi értékmérő szerepe lehessen az előállított javak értékelése alapján kellene kibocsájtani egy erre meghatalmazott szervezetnek. Amit lehetne akár banknak is hívni, de a szerepkörének meghatározásakor kizárólag ezt a szempontot kellene a pénz egységének előállításakor figyelembe venni.

@igazi hős: Azt nem érted még mindig, hogy ha az érték közvetítő eszköz nem abszolut értéket jelent, akkor az lényegét tekintve mégsem tölthet be érték közvetítő szerepet. Matematikai ellentmondás. Kicsit olyan mintha a 1+2 helyett 3-at használnál, de a következő sorban a 3 már csak 2-őt vagy már 4-et érne. Ha magát a pénzt is értékelhető terméknek tekintjük, akkor nem használhatjuk érték közvetítőként. Ha a pénznek önnmagában - mögöttes árutól független - értéke van, akkor ez is egy termék, ugyanolyan mint egy liter tej vagy egy kiló hús.

Ebben a rendszerben már csak az a kérdés, hogy akkor mivel határozzuk meg a dolgok - és így a pénz, mint termék - értékét? A válasz pedig egyszerűen annyi, hogy a bankrendszer privilégiumai által a gazdaságokat irányító maréknyi ember határozza meg mindennek az értékét.

Én magam elég komoly szinten beleástam magam a világgazdaság működésébe, tisztában vagyok a játékszabályok elég nagy részével - állami szerepkörök, bankközi tranzakciók, áru-, érték- és deviza tőzsde stb. Csak épp ez a globális játék nem tetszik. Ennek ellenére kénytelen vagyok játszani úgy mint mindenki más.

Xezs 2011.01.22. 11:54:49

@ggaborx: Kicsit csalódtam, amiért nem válaszoltál a kérdésemre.

Amit abból ki akartam hozni az az, hogy a pénz (akár jegybanki, akár kereskedelmi banki) nem más, mint egy kötelezvény a kibocsátó részéről. Ha te bízol a kibocsátóban, akkor elfogadod az ő kötelezvényét (Te elfogadnál pl. valami hitvány országtól valami hitvány devizát? Ugye hogy nem. Pedig az jegybanki pénz!). A pénz nem egy mágikus valami, nem kell neki túl sok jelentőséget tulajdonítani. Emberi találmány, mint minden más.

Azzal meg semmi baj sincs, hogy bizonyos piacokon a pénz is egy termék. Régebben sóval fizettek bizonyos kultúrkörökben, az is egy termék. Mégis működött az a társadalom is.

Ezt írod: "Ahhoz, hogy a pénznek valódi értékmérő szerepe lehessen az előállított javak értékelése alapján kellene kibocsájtani egy erre meghatalmazott szervezetnek"

Erre a való a jegybank, persze csak bizonyos korlátok között.

Na meg ugye képbe jön az a probléma, hogy hiába mondod te azt, hogy "ez a pénz ennyit ér és punktum" ha a környező országok körberöhögnek, mert igazából ötödét sem éri. Nem lehet egyoldalúan megmondani, hogy egy pénznem mennyit ér.

Arra meg, hogy egyesek matematikai műveletek segítségével gazdagodnak meg, annyit tudok mondani, hogy tessék utánuk csinálni. Én beszari vagyok, én nem merem tőzsdére vinni a pénzem, meg egyelőre nincs is olyan pénzem, amit bármikor gond nélkül elbukhatnék.

A tőzsdézést tekintsd úgy, mint részesedés egy vállalatból. Kicsiben ez úgy néz ki, hogy a szomszéd Tibinek adok pénzt a vállalkozásához, amiért ő nekem éves szinten térít valamiféle jutalékot, ha jól megy a vállalkozás.

Xezs 2011.01.22. 12:16:57

Illetve ezt a részt nem értem:

"Erre a feladatra lettek kitalálva a bankok annak idején"

A központi vagy a kereskedelmi bankokra gondolsz itt?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 12:17:00

@ggaborx: "nem túl praktikus magaddat cipelni mondjuk 100 liter tejet ha pl. vásárolnál 20 kiló húst."

Le vagytok maradva pár ezer évvel. Az arany nagyon praktikus érték közvetítő.

Xezs 2011.01.22. 12:21:37

Illetve ezt bár nem nekem írtad, azért reagálnék rá:

"Matematikai ellentmondás"

Ilyen kijelentésekkel vigyázzunk, mert a vitapartner bármikor kérheti, hogy demonstráljuk az ellentmondást matematikai eszközökkel. Szóval én azt javaslom, hogy a matematikával csak óvatosan, ha nem vagy benne túl járatos.

Ha meg az vagy akkor tessék, várom az ellentmondást, de nem szavakban, hisz nem irodalomról beszélünk, hanem matematikai módszerek segítségével.

Xezs 2011.01.22. 12:25:57

@atpijkamo: Ja, jó nehéz, és még megenni sem tudod, ráadásul rossz a szilárdsága. Az csak merő véletlen, hogy az elektronikában manapság nagy hasznát veszik, de évszázadokig semmi értelme sem volt.

Az arany is csak egy termék. A véletlen pont úgy hozta, hogy sokáig az volt az értékmérő eszköz, de igazából semmivel sem jobb, vagy rosszabb, mint bármilyen más termék.

Az arany ára is a bizalmon alapszik: az emberek bíznak az értékközvetítő szerepében. Ha holnaptól a társadalom nagy része úgy dönt, hogy az arany nem is annyira értékes, akkor hiába van neked felhalmozva a szekrényben. Ilyen szempontból egyáltalán nem különb, mint bármilyen más termék, vagy pénz.

Xezs 2011.01.22. 12:27:03

Egyébként meg pont az arany nehézkes oszthatósága és szállíthatósága miatt alakult ki a papírpénz, de ezt szerintem tudod.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 12:31:11

@Xezs: "jó nehéz, és még megenni sem tudod"

Óriási tévedés. Az ötforintos sokkal nehezebb, mint 5 Ft értékű arany. Az ötforintost hogyan szoktad ebédhez elkészíteni? Mondjuk, megfelelő enzimekkel az ötszázast valahogy meg lehet emészteni, de nem javaslom.

Xezs 2011.01.22. 12:51:25

@atpijkamo: Pont ez a lényeg. A pénzt sem, és az aranyat sem tudod megenni. Akkor mi alapján mondjuk azt, hogy egyik jobb, mint a másik?

Xezs 2011.01.22. 12:53:57

Vagyis a szó amit használnom kéne nem is a jobb, hanem inkább a praktikusabb.

Márpedig kezelhetőség, szállítás és oszthatóság terén a pénz nyerésben van az arannyal szemben.

Pajszer Művek 2011.01.22. 14:32:43

Komoly emberekről beszéltem, akiknek cégeik, vagyonuk és szerteágazó pénzügyi igényeik vannak.

Ezek nem a kinti pultnál várnak és nem hőzöngő prolik, hogy miért kell 100 forintot fizetnem, hogy felvegyem a pénzem. Pontosan tudják, hogy a hozzáadott érték miatt, amit kapnak, bőven megéri.

A 100 forinton fillérezőket meg szívja csak fel, aki ezt jövedelmezőnek találja.

Akinek esze van, banki terméket nem úgy vásárol, hogy a héten ez az olcsóbb, vagy az az olcsóbb, ez nem parizer.

Nagyon fontos a tartós jó kapcsolat a fiókkal ahova jársz vagy a PB-s ügyintézővel, akik pontos, jó információval látnak el, segítenek dönteni, ismerik az élethelyzetedet és van megfelelő termékpalettájuk amiből választhatsz. Nagyon sok pénzt takarítanak meg, vagy keresnek neked.

Ez végigkísér az életeden, mint egy háziorvos egy fodrász, stb. Bankot és focicsapatot nem váltogat az ember.

Amúgy meg lehet nézni, hogy Nyugaton régóta működik a tradícionális családi bankolás, ahol a fiú az apa bankját választja, pontosan ismeri őket a bank és ők a bankot.

Nálunk szalad a proli és 100 forintért átmegy a másik helyre, ahol persze hatszor leverik rajta hosszú távon, mert valamiből ők is élnek...

És az OTP nem kezdte pedzegetni, hogy most nem olyan szépen süt a nap és kivonul...nem is tud. Nem is akar...nem úgy, mint a Tesco Gazdaságos bankok... ezek alapján el lehet dönteni, hogy kire bízod a pénzed...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 17:04:13

@Xezs: "A pénzt sem, és az aranyat sem tudod megenni. Akkor mi alapján mondjuk azt, hogy egyik jobb, mint a másik?"

A pénz absztrakt értékmérő, az arany valóságos értéket képvisel. Változik az értékük, de mondjuk egy világégés után az arany jórészt megtartja értékét, sőt, valószínűleg éppen megnöveli, míg a pénzzel valószínűleg csak kitörölheted...

Másik fontos különbség, hogy a pénzt mesterségesen elinflálják, hogy pörögjön a gazdaság, az arany értéke viszont önálló életet él.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 17:25:31

@Pajszer Művek: >>Komoly emberekről beszéltem, akiknek cégeik, vagyonuk és szerteágazó pénzügyi igényeik vannak.

Ezek nem a kinti pultnál várnak és nem hőzöngő prolik, hogy miért kell 100 forintot fizetnem, hogy felvegyem a pénzem.<<

Na, vannak fillérbaszó emberek, tele lével. Száz forintot nem húzol ki belőlük semmiért.

ggaborx 2011.01.22. 17:58:11

@atpijkamo: A bankrendendszer mai szabályainak létjogosultságát többekközött épp emiatt kérdőjelezem meg: "Másik fontos különbség, hogy a pénzt mesterségesen elinflálják, hogy pörögjön a gazdaság..."

Egyetlen kérdésem van ezek után: Tényleg így kell ennek lennie, mert ez a "természetes"?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 18:19:45

@ggaborx: Én nem vagyok szakértő, olvass utána! Lényeges eleme a pénzrendszerünknek egy folytonos, enyhe infláció.

ggaborx 2011.01.22. 18:25:52

@atpijkamo: Naná, hogy lényeges eleme! Ezen kívül még rengeteg lényeges eleme van a jelen kor pénzügyi szabályrendszerének.

Azt kéred olvassak utánna a játékszabályoknak, hogy jobban megértsem azt a játékot amiben bár nem szeretnék, de muszály részt vennem?

Hidd el utánna néztem. Nem minden apró részletét de az alapvető működésére vonatkozó szabályokat nagyon jól értem. Pontosan amiatt van problémám ezzel a világszintű játékkal, mert ellentétben a legtöbb emberrel elolvastam ezeket a globális szabályokat és így már egyátalán nem tetszik a játék semilyen szempontból.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 18:38:01

@ggaborx: Ilyen a világ. Nem szeretni kell, hanem megérteni. Panaszkodhatsz, hogy ha összeöntesz hideg és meleg vizet, akkor langyosat kapsz, de visszafelé ez nem működik. De minek?

Egyébként miért kéne résztvenned? Elmehetsz egy izraeli kibucba, ahol legteljesebben megvalósították a "dolgozni képesség szerint, fogyasztani igény szerint" elvét. Ha a hideget szereted, az eszkimókhoz, ha a meleget, akkor a busmanokhoz csatlakozhatsz. Jelentkezhetsz még marsi utazásra, ahol nem terveznek visszatérést.

Vannak még kreatív emberek, akik nem fogadják el a társadalom gazdasági játékszabályait, de azok legtöbbször börtönben végzik bankrablásért.

ggaborx 2011.01.22. 18:52:31

@atpijkamo: Azt ugye tudod, hogy a világ pontosan azért ilyen, mert mindig is voltak, vannak és lesznek emberek akik veled ellentétben el merik hinni, hogy bármin lehet változtatni?

Szerinted és az emberek 99%-a szerint "ilyen a világ, el kell fogadni". Ezért lehet megtenni az emberekkel szinte bármit.

Te nekem most azt tanácsolod, hogy - mivel felvetettem egy gondolatot arról, hogy talán lehetne egy élhetőbb világban is élni - inkább menjek el, szökjek meg a felismert problémák elől.

Tudod mit, teljesen igazad van! Pontosan emiatt érdemli meg a világon szinte mindenki a saját "nyomorúságos" sorsát. És pontosan emiatt értem meg - bár egyet nem értek velük - azokat a ritka kivételeket, akik felismerve néhány játékszabályt pofátlanul és gátlástalanul kihasználják ezt a lemondó, beletörődő és végtelenségig szánalmas emberek ellen.

A legnagyobb hiba és a legreménytelenebb önsorsrontó hozzáállás az, amikor a tehetséges, gondolkodó, előremutató elvek mentén tenni akaró embereket saját társaik rántják vissza a saját valóságukba és lehetetlenítik el a csökönyös szűklátókörüségükkel.

Nem csak bankrablók és birkák vannak.

Xezs 2011.01.22. 18:57:12

@atpijkamo: Az arany miért is képvisel valódi értéket? Világégés után nem az élelmiszer és az energiahordozók lesznek a legértékesebbek? Mi a fenét kezdesz az aranyaddal, ha nincs kenyered? Ki fog neked kenyeret eladni aranyért, mikor alig van kenyér?

Az arany csak és kizárólag azért értékes, mert ma a társadalom nagy hányada annak tekinti (vagyis megint a bizalmi tényező kerül előtérbe: én bízok abban, hogy az aranyat még sokáig értékesnek tartja majd a többségi társadalom, emiatt később is értékes lesz, ezért veszek). Ha eljönne egy időszak, amikor a társadalom túlnyomó része azt mondaná, hogy nem kell neki az arany, akkor előbb-utóbb elértéktelenedne, és ott rugdosnánk az utcán. A pénz is azért ér valamit, mert bízunk benne, hogy értékes.

Az egész gazdaság a bizalmon alapszik.

Egyébként a kapitalizmusnak megvan az az előnye (szemben pl. a kommunizmussal) hogy szabadon választhatod meg, hogy mibe fekteted a pénzed. Ha szerinted az arany értékes, akkor csak egy elhatározásodba kerül, és máris fektetheted bele a pénzed. Lehet hogy jól jársz, lehet hogy nem.

@ggaborx: Már atpijkamo mondott neked alternatívát, én még annyival egészíteném ki, hogy szabad az út akár Észak-Koreába vagy Kubába is. Ott nem a pénz az úr, ott kőkemény kommunizmus van (bár Kubában már erőteljesen hígul). Így nem leszel rákényszerítve a játékszabályokra.

Azért ha úgy döntesz, hogy elmész, tedd meg, hogy írsz majd ide pár sort, hogy milyen. Csak nehogy azzal kezdjék, hogy elkobozzák a laptopodat.

Xezs 2011.01.22. 19:03:08

@ggaborx: Még egy gondolat: én egyáltalán nem érzem magam kizsákmányolva. Nem fényűzően, de normálisan élek, úgy érzem, hogy szabadon tehetek akármit, van pénzem szórakozásra is.

Tudom, hogy van a világon jobb hely is, mint a hazám, de tudom, hogy vannak sokkal borzalmasabb helyek is, ahol soha nem szeretnék élni.

Összességében tehát nem értem, hogy miért kéne nekem lázadnom a játékszabályok ellen. Vagy csináljunk kommunizmust esetleg? Na azt meg végképp nem szeretném, hogy kuláknak nyilvánítsák azokat, akiknek egy kicsit is több pénzük van, mint az átlag (lehet hogy nekem is, nem tudom mi számít átlagosnak) aztán ezeket a kulákokat agyonlőjék, vagyonukat elkobozzák, majd tehetségtelen, tanulatlan véreskezű senkik vegyék birtokukba, akik bort isznak, de vizet prédikálnak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 19:20:59

@atpijkamo: "Az arany miért is képvisel valódi értéket?"

Mert "a társadalom nagy hányada annak tekinti".

- ritka
- csillog
- nem oxidálódik
- millió felhasználása van
...

Bárminek az értéke relatív.

Egy lakatlan szigeten éhező hajótöröttnek a századik tányér somlói galuska értéktelen, mert megrohad, mielőtt megehetné.

ggaborx 2011.01.22. 19:33:07

@Xezs: Nekem most nagyjából jó. Ezért nincs semmi gond a világgal, az országgal és a gazdasági berendezkedéssel sem. Ez egy igen nagyképű hozzáállás. Ha neked jó akkor minden rendben? Végülis egyéni szinten teljesen igazad van.

Te is abba a 99%-ba tartozol akit fent említettem. Akik úgy gondolják, hogy a világ adott, a szabályok alapigazságok a rendszerek önálló, embertől független fogalmak. Csak szólok, hogy korántsem így van.

Az meg, hogy mondasz itt nekem különböző rosszabb helyeket annak alátámasztására, hogy a jelenlegi helyzetnél nem lehet jobb szimplán érveléstechnikai hiba.

Ha nekem van egy házam, ami jól láthatóan bármikor összedőlhet, de szomszédé már összedőlt, akkor mondjam azt, hogy a szomszédé sokkal rosszabb és menjek aludni?

Ne ringasd magad abba hitbe, hogy a mostani viszonylagos nyugalmad és jóléted holnapra nem változhat meg. Sokan úgy gondolják, hogy jelen élethelyzetük megfelelően ideális és elhiszik, hogy ha ők nem indulnak el rossz irányba, akkor semmiylen tőlük független esemény nem lehet rájuk hatással. Aztán meg jön mondjuk a vörösiszap.

Egyébként meg a ti megközelítésetek olyannyira primitív, hogy lényegében teljes megadással viseltettek bármely rátok vontakozó új szabály esetén még akkor is, ha ez a saját életeteket nagymértékben lerombolja. Aki meg esetleg kiutat ajánl, vagy csak a gondolatát felveti ennek ti magatok taszítjátok ki sajátmagatok közül, mert "ne lázadozzon ez a hülye".

A világ minden lényegi kérdését a ma ismert történelem szerint "lázadozás" alakította, formálta. Itt nem csak a véres háborúkra, tényleges lázadásokra kell gondolni, de ugyanide tartoznak azok a tudósok, gondolkodók, filozófusok, akik emberi értékek mentét, vagy pusztán kíváncsiságból ki tudtak törni társaik rögeszmés közösségi börtönéből.

Gondolj csak a "föld lapos", "az ember sosem repülhet" kérdésekre, vagy akár a legutóbbi lázadásra, ahol egy komplett irányító diktatúrát számoltak fel olyan emberek, akik ellentétben veletek nem azt mantrázták önhitten, hogy "ilyen a világ, el kell fogadni".

Hol vannak ma az igazi gondolkodók?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 19:34:37

@ggaborx: "Azt ugye tudod, hogy a világ pontosan azért ilyen, mert mindig is voltak, vannak és lesznek emberek akik veled ellentétben el merik hinni, hogy bármin lehet változtatni?"

Tisztában vagy vele, milyen gyönyörű mondatot írtál?

A világ pont azért ilyen, mert ilyenre változtatták. Miért kéne bármit is változtatni rajta?

Egyébként nem értem a kérdésföltevésedet, hisz ez a létező világok legjobbika.

Ezzel most filozófiai magasságokba értünk.

Lehet, hogy neked nem tetszik az infláció, vagy az egész globális gazdaság. Elképzelhető, hogy kitalálsz egy jobb rendszert, és elterjeszted. Erőszakos jobbítók katasztrófákat tudnak okozni. Viszont, ha nem valósítod meg, akkor nem derül ki, hogy működésképtelen, és Nobel díjat kapsz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.22. 19:39:41

@ggaborx: "Aki meg esetleg kiutat ajánl"

Nosza! Eddig csak hőzöngtél.

>>"az ember sosem repülhet"<<

Dehogynem! De életében csak egyszer, és akkor is nagyon rövid ideig.

ggaborx 2011.01.22. 19:59:22

@atpijkamo: Egy pillanatig sem hőzöngtem, ellentétben veled. Maximálisan gyugondtan reagáltam minden vérgőzös ellenérved, hiszen másra nem is számítottam.

"A világ pont azért ilyen, mert ilyenre változtatták. Miért kéne bármit is változtatni rajta?"

Mondjuk azért, mert a világ (vagy akár csak az ország) teljes lakosságának elég nagy része számára lehetne jobb is. A te gondolatmeneted alapján minden elégedetlenkedő - pl. orvosok, tanárok, rendőrök, tűzoltók, szegénységben élők, munkanélküliek, nyugdíjasok stb. - jobb lenne ha nem "hőzöngenének" hiszen pont azért van minden úgy ahogy, mert ilyenre változtatták. "Minek változtatni rajta?" Tulajdonképpen szégyellhetnéd magad ezért a világnézetért. Csak neked legyen jó a többiek meg ne lázadozzanak, ugye?

De maradjunk még egy pillanatig ennél a kijelentésednél: "A világ pont azért ilyen, mert ilyenre változtatták." Az én kérdésem ezzel kapcsolatban az, hogy "Akkor miért ne változtathatnánk rajta?"

Sosem gondoltam, hogy majd én egyedül kitalálok egy jobb rendszert amit erőszakosan el kell terjeszteni. Erre egyedül senki sem képes. Aki ezt gondolja az végső soron saját hasznára és örömére akarja formálni a világot. Az ilyet általában diktátornak hívják.

"ha nem valósítod meg, akkor nem derül ki, hogy működésképtelen"

Megint ez a pesszimista, lemondó szemlélet! Tudod a mai világban, pláne ebben az országban nap mint nap hoznak új szabályokat, törvényeket olyan emberek akik lényegileg semmiben nem különböznek tőled és elvileg a te érdekedet is szem előtt kellene tartaniuk, de valahogy a végén mindig neked lett rosszabb.

Azt sem írtam sehol, hogy én bármilyen kiutat ajánlanék bármire. A fejlődés mindig abból a felismerésből indul ki, hogy a jelen helyzetnél lehetne jobb is, lehetne "fejleszteni". Én csak a problémákra, a visszásságokra próbáltam felhívni a figyelmet kevés sikerrel.

Érdekes módon nagyon kevesen vannak azok, akik erre úgy reagálnak, hogy legalább gondolkodjuk el egy lehetséges alternatíván. Azért ma már mégis többen vannak mint néhány éve, köszönhetően a globális gazdaság egyre szembetűnőbb széthullásának. Anélkül, hogy messzemenő jóslatokba bocsátkoznék lenne egy olyan tippen, hogy maximum 50 éven belül gyökeresen megváltozik a globális gazdaság szabályrendszere. Tőlem függetlenül.

Végül csak annyit, hogy én magam nagyon szívesen részt vennék hasonló témájú eszmecserékben akár gazdasági, akár társadalmi, akár politikai témakörben.

Mert az nagy igazság, hogy egy fecske nem csinál nyarat.

Xezs 2011.01.22. 22:11:59

@ggaborx: Ó, tehát te most kiutat ajánlasz. Eddig úgy tudtam, hogy csak a meglévő rendszert szidod, én kiútnak még a nyomát sem láttam az írásaidban.

Nem rosszabb helyeket javasoltam egyébként, hanem olyan helyeket, ahol nincs kapitalizmus. Ja hogy ezek még szerinted is rosszabbak, mint a kapitalista országok? Na arról meg aztán végképp nem én tehetek.

Az én viszonylagos jólétemről meg csak annyit, hogy én tettem ezért. Te azért hőbörögsz, mert szerinted van aki szegény és erről a fennálló rendszer tehet. Én meg azt mondom, hogy ha valaki úgy érzi, hogy szegény, akkor tegyen ellene. Dolgozzon máshol, tanuljon valami piacképes dolgot. Érdekes, hogy sok embernek van hitelmentes lakása, autója Magyarországon, nekik olyan nagyon rossz lenne? Ők szegények lennének?

Sosem mondtam amúgy, hogy a rendszer embertől független. Pont, hogy az emberek alakítják. És ilyenné alakították, mert a történelmi tapasztalat azt mutatta, hogy ez az egyik legelfogadhatóbb.

Úgy érzem, te valami utópisztikus egyenlőséget akarsz a társadalmon belül (mint a kommunizmusban) amivel annyi a baj, hogy nem vagyunk egyenlőek és sosem leszünk azok. Van aki tehetségesebb, van aki szorgalmasabb. Ha pedig valaki szorgalmasabb és okosabb, akkor hadd keressen már többet, mint egy világlustája, vagy egy hülye.

Egyébként meg ha saját érzésed szerint az emberek 99% százalékának jó ami most van és elfogadják, akkor nem lehet, hogy egyes-egyedül te (meg még egy páran) pisiltek szembe a széllel és senki nem kíváncsi a kiutatokra (amit még mindig nem tudok, hogy pontosan mi lenne).

Száz szónak is egy a vége, ez a rendszer nem tökéletes, de egy kis odafigyeléssel és szorgalommal élhető. Aki meg nem hajlandó tenni a saját boldogulásáért, az ne rinyáljon, hogy őt kizsákmányolják. Tessék felelősséget vállalni a saját sorsa iránt mindenkinek.

ggaborx 2011.01.23. 07:11:09

@Xezs: Nagyon érdekes, hogy egyrészt nem olvastad el amit írtam: "Azt sem írtam sehol, hogy én bármilyen kiutat ajánlanék bármire.", másrészt meg az általad most írtakkal 100%-osan egyet értek.

Én magam is azt vallom, hogy mindenki tehet valamit a saját érdekében és tennie is kell, ha boldogulni akar.

Semmiképpen nem akarok egyenlőséget a link lumpen semmirekellők és a keményen dolgozók, vagy kiváló elmék között. Igazságtalan világ lenne egy ilyen.

Azt sem írtam, hogy az emberek 99%-nak jó ami most van. Arról beszéltem, hogy az emberek 99% úgy gondolja, hogy bár nem jó ami most van, de változtatni sem lehet rajta.

Amiben maximálisan egyetértünk az az, hogy az egyén szintjén igenis meg lehet tenni azokat a lépéseket, melyek az egyén jelen világrend beli boldogulását elősegítik.

Innen már csak egy lépés az, amikor az egyén rájön arra, hogy tetteivel kiléphet a saját személyes teréből és a társadalom egy nagyobb részének boldogulását is elősegítheti. Ezen a ponton viszont már nem elég egy ember, meg kell találni a hasonlóképpen gondolkodó társakat.

Az egész meg onnan indult, hogy a bankrendszer mai szabályai számos ponton indokolhatatlanok azon túl, hogy a pénzügyi világ maréknyi vezetőjének mohóságát csillapítsák.

Egyébként világszinten vannak kisérletek, lokális fellángolások ezzel kapcsolatban. Már ebben az országban is felmerült pl. egy helyi pénz kibocsátásának ötlete - sopron, nyírgyháza? - a helyi lakosság életének megkönnyítésére a bankrendszer helyett.

Szóval a bankrendszer szabályait nem csak én kritizálom, de a világ szinte minden pontján találsz erre példát. Csak a folyamat még nem indult be úgy, hogy elsöpörje a mostani kizsákmányoló pénzügyi rendszereket. De már elkezdődött.

Xezs 2011.01.23. 19:14:14

@ggaborx: "Szóval a bankrendszer szabályait nem csak én kritizálom, de a világ szinte minden pontján találsz erre példát"

Minden témában találsz egy maréknyi embert, akik a széllel szemben pisilnek. Aztán ezek előbb-utóbb megunják a "lázadást" aztán értelmesebb dolgokba fognak.

Az elsöpréshez meg sok sikert, sosem fog összejönni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.23. 23:01:40

@ggaborx: >>írtam: "Azt sem írtam sehol, hogy én bármilyen kiutat ajánlanék bármire.",<<

Akkor pontosan miről beszélünk?

Ha problémád van a bankrendszerrel, egy jó kérdésföltevés is elindíthat valamerre. Olyat se hallottunk.

>>a bankrendszer mai szabályai számos ponton indokolhatatlanok azon túl, hogy a pénzügyi világ maréknyi vezetőjének mohóságát csillapítsák.<<

A "szegények bankjával" pl. mi bajod?

psv02 2011.04.15. 11:28:27

Sziasztok,bocs,de a bankrendszeri fejtegetés nekem túl sok.
A konkrét esethez: Az értékpapírszla csak megnyit és kész? MIFID-teszt? Tájékoztatás? Szóval az ügyintézők felkészültségéről ennyit. És nemcsak ennél a banknál. Amúgy üdvözletem a banki HR-eseknek. Legyen fiatal, csinos kislány, az, hogy síkhülye a számoláshoz nem feltétel, hogy alapból utálja az embereket senkit nem érdekel. Ja, hogy termékoktatást sem kap, csak az értékesítési technikára tanítják? Külön szép. Ja, amúgy bankban dolgozom majd' 20 éve. START-számla, babakötvény, tényleg nincs mindenütt, de a termék kifejlesztése pénzben kerül, az elérhető számlanyitás meg a születések száma alapján szerintem még a hibahatárt sem éri el a banki statisztikákban. Amúgy az Erstés ügyintéző lelkes hozzáállása különleges, értékelnie kellene a főnökének, de nem feltétlenül az ügyfélre tartozik a cég bénasága. Megjegyzem én se bírtam ki, hogy ne kérjem meg az ügyfelet, ugyan írja már le a panaszát, mert ha én mondom, hogy szar a rendszer nem hiszik el, de ha hetente van rá ügyfélpanasz, az hamar hat a főnöki agyakra.
Általában a banki homáros hozzászólásokhoz. Rengetegen utálják, hogy bankba kell menniük, sok a rossz tapasztalat. Kicsit tessék a saját pénzügyeivel foglalkozni mindenkinek. A számláról leszedni csak a kondíciós listában szereplő tételeket lehet. Kondilisták a neten, nézz utána. Nem kötelező az ügyfélnek megírni a változást, ha számlád van, tudd mit vettél, nézz rá havonta a kivonatodra. Ha nem használod szüntesd meg, mert nem éri meg ráfordítani az időt, amúgy meg módosítják a kondit és rácsinálsz. Hitel, betét előtt különösen figyelj. El ne hidd a szóbeli tájékoztatást. Ehhez megjegyzem, ha megnyerném a lottóötöst, nyitnék egy ingyenes pénzügyi oktatóirodát, ahol banki biztosítási oktatást tartanék bárki érdeklődőnek. Na ez legalább olyan hosszú, mint a bankszektori értekezések, de éppen ezért idefér:-) Szép napot:-)
süti beállítások módosítása