Tékozló Homár

A 128 millió forintos villanyszámla (frissítve)

2011.02.03. 14:33 | jackyll | 219 komment

Zoli már biztos szénné idegeskedte magát, hiszen ahogy nézem, ma jár le a befizetési határideje ennek a vicces számlának. Nem kellett volna égive hagyni a régi 100wattos izzókat, muhaha:

Mellékletként csatoltam egy képet, mely a blog profiljába illik. Az E-ontól érkezett egy egyszázhuszonnyolcmillió-ötszázhetvenezer-hétszázhetvenhárom forintos számla, melynek befizetésére mindössze három nap áll rendelkezésemre. A befizetés módja csekkes. Azt hiszem kemény napok előtt állok.

UPDATE: Szerencsére az E.ON már február 1.-jén lekezelte a történetet:

A számla sajnos valós, ügyintézői hiba történt, így nyilván nem zaklatjuk majd ügyfelünket azért, hogy fizesse be a számlát. A hiba oka az volt, hogy az ügyfél megadta a mérőóra-állást ügyfélszolgálatunk számára egy adott napon (mondjuk 1000 egység), de valamivel korábban jártak nála a leolvasóink (mondjuk 900 egységet olvastak le). Mivel az alacsonyabb mérőóra-állás később került a rendszerbe, a rendszer úgy értelmezte, hogy átfordult a mérőóra, azaz az ügyfélnek több ezer köbméteres fogyasztása volt. Bár a számla a magas összeg miatt automatikusan hibalistára került, feltehetőleg ügyintézői hiba miatt mégis kiküldtük. A tévedésért és az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Can't Stop The Signal..." 2011.02.03. 23:01:30

bocs, a fejesek szóltak, nincs pénz kifizetni a villanyszámlát és inkább lopjuk valamelyik közeli lakásból az áramot. Tehát te laksz ott.
üdvözlettel: id. Kovács János villamos felső-vezeték szerelő minimálbéres BKV alkalmazott

Gempacsöki boborján 2011.02.03. 23:05:25

szerintem benéztétek a dátumot rajta mert ez 2078-as évi villanyszámla,csak valamiért a jövőből visszaröppent a posztíró postaládájába.
biztos az ükonoka tehet róla.

szoszo9inda 2011.02.03. 23:25:47

Én inkább a csekket bevinném a Postára, és odaadnám a kisasszonynak hogy szeretném befizetni. Kíváncsi lennék az orcájára mit szól hozzá. Utána még mindig lehet reklamálni a szolgáltatónál.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:32:53

@Fortresse: te! azok termelik, nem fogyasztják! :DDD

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:34:11

@Büszke_troll: kicsit irigyellek, hogy több mint 128misid van a számládon. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:35:33

@mól: nem gáz. villany. de ezzel nincs kint a vízből...
8-)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:37:53

@Főúr1127: az éves elszámolás azt jelenti, hogy havi x-ezer átalányt fizet és év elején jön az éves elszámolás.
nnno, ez lett 128 misi.
mennyi lehet a végösszesen? :O

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:52:40

@kábéla: óóóóóó, piti!
nekem a 10éves villanyórában volt 33000kW (cca 3300/év, azaz 275kW/hó) villanyfűtéssel. aztán 2006 januárjában lecserélték mert elérte a 10 évet. akkoriban modernizálásra került sor, villanyfűtésnek szevasz.
aztán augusztus körül véletlenül ránéztem és... nem lettem ideges. valami 7000kW körül járt akkor (8*275=2200kW) és kissé sokalltam!
elmü, pultracsapás, ordítás hogy lopós tetű banda, biztonságinyunyó elkullog...
végül önköltségen (14ezerpárszáz huf) független mérőember, aki azt mondta az órával, kábelekkel (akkor és ott) minden rendben, de ő maga sem érti mitől pörgött fel ennyire forgómorgó.
természetesen kiszámlázták, ki kellett fizetnem a közel 180ezret.
érdekesség: közben "önjavult" a villanyórám és azótais havi 190-210kW körül fogyasztok.

csak ez került nem kevés idegeskedésembe és összesen majd' 200ezrembe. :S

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.04. 00:02:42

@tokomtelevan: ezt negyedszer olvasom és mindannyiszor elfojtva felnyüszítek. hosszan, mint anno Mardel.
:DDDDDDD

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2011.02.04. 00:05:36

Oké, ezennel bejelentem, nem lopom többé a levélíró áramát. Elismerem, túllőttem kicsit a célon. Bocsánat.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.04. 00:06:22

@Gempacsöki boborján: MZ/X mégis él?! :O
tuttaaaaam! nem hiába szólítottak anno Aladárnak...

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2011.02.04. 00:08:11

(Nabakker, elszóltam magam.)
Gázát. A gázát nem lopom. Közöm nincs a villanyához. Az a bratyóm.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.04. 00:09:36

@Deviáns szinglibolsilibsibibsi: bakkeeeer!
szerencsétlen pószter! mióta volt az a randa esetem az elmüvel, én átkötöttem a bejövőmet asszem a tiedre.
te a sajátodat az övére.
fogadok, valaki meg az enyémre....

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2011.02.04. 00:21:34

@salapapa: Hát, akkor ez is csak olyan mint a torrent. Amit lenyúlok, azt vissza is osztom egyből.

v2peti 2011.02.04. 00:55:00

Egy lakásban alapesetben 16/32/48 amperes biztosíték van. Ha full terheléssel megy egész nap, akkor 48x230=11040W azaz 11,04 kW azaz egy óra alatt 11,04 kWh. Szorozva 24-gyel = 264,96. Ezt szorozva 360=96710,4 kWh egy évben maximum, ha nincs ipari áram bekötve. (Jó, most éjszakai áramot, külön órával nem számoltam.) Ezt szorozva az áramdíjjal 4,5 millió forint jön ki. Ennél többet, ha nincs extra, sem éjszakai áram, akkor sem tudsz fogyasztani, mert ez a maximum kapacitás!

v2peti 2011.02.04. 01:00:19

Persze a 32/48 az 2x vagy 3x 16 igazából, csak az óra közös.

2011.02.04. 01:22:16

Anyám majdnem összehozott nekem egy 740000-es áramszámlát, mikor kedvesen bediktálta helyettem az óraállásom - csak a tizedesvesszőről feledkezett meg. Szerencsére számlázás előtt kiderült, és ÜFSZ-nél időben korrigálva lett.

Megdobbent 2011.02.04. 02:55:25

Namost az kiderult, hogy ebben mi a homar? A hataridore tippelek, mert az osszegen nincs hiszti, elozo szamlak atlagarol sem szol a sztori, szoval...

Zssssss 2011.02.04. 05:23:27

Itt mindenki könnyen viccel, de én speciel még nem kaptam meg az összesítő számlámat... Remélem az ilyen összesítő nem lesz divat az idén...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 06:13:01

@Megdobbent: az a homar, hogy nem ad ki az ATM ennyit es NET-en akarja utalni nem sarga csekkel
ennyi penz mar nehez a postan sorba allasra

earny 2011.02.04. 06:28:46

@Bruti: Áhh ezek replikátorok! Szíjják a záramot a szuper sugárfegyverükhöz :D

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2011.02.04. 06:58:02

Az óraleolvasásokat alvállalkozók végzik akik vagy becsületesek, vagy NEM! Nekem is okoztak már galibát igaz ugyan hogy épp az ellenkezője történt, egyik nap visszautaltak fél millió forintot az éves leolvasás után kimutatott túlfizetés okán. Telefonálgatás, óraálláa egyeztetés, HOPPÁ, az óraállás szerintül nem ennyi, épp most adták le a leolvasók az adatokat. (???) Nálam nem járt óraleolvasó. De de higgyem el, itt a riport az óraállásomról. Nem, nem higgye el, észrevenném ha valaki az előszobámban jegyzőkönyvezne, lakáson BELÜL van a villanyóra... Nahh addig-addig míg megengedték h visszautaljam a pénzt, és aktualizáljuk a VALÓS adatokkal az óraállást. Mindenkinek azt javaslom, havi önbevallás, különben jön a meglepi előbb-utóbb!!!

AiRLAC 2011.02.04. 07:01:16

Tisztelt HOMÁR,

a számlán GÁZENERGIA SZOLGÁLTATÁS látható, akkor ez egy GÁZszámla, nem?

CommentR 2011.02.04. 07:24:30

@Inaktívak Pártja:
A klimáról lyan jól irtál, hogy már nyugtáztam magamban: végre egy szakember! Aztán egy mozdulattal össze is döntötted bennem az illúziót! Miért is lenne "forródrót" egy 3KW-os cucc üzemeltetése otthon? Az én villanytűzhelyem meximális tejesitményfelvétele valami 6KW körül van. És még nem égett le a ház :D

ifrance 2011.02.04. 07:25:46

Bakker, ez már teljesítmény! A mérőórád nem lett csapágyas? :D

Egyéves Önkéntes 2011.02.04. 07:45:16

Nekem a magánnyugdíj pénztáramtól jött ki hasonló összegről az egyenleg. Úgyhogy holnap el is megyek nyilatkozni, hogy maradok inkább.

Egyéves Önkéntes 2011.02.04. 07:52:25

@Inaktívak Pártja: én otthoni hálózatról 6 KW-os gépet üzemeltetek, nem olyan nagy ördöngősség az

Egyéves Önkéntes 2011.02.04. 07:56:19

Szerintem a posztolónak kiszámlázták az EMFESZ tulajdonrészét.

E.ON Hungária 2011.02.04. 08:08:34

Kedves Homár!

A számlát sajnos egy ügyintézői hiba miatt valóban kiküldtük, de ezt már február 1-jén tisztáztuk ügyfelünkkel, így nem kell aggódnia és a számlát sem kell kifizetnie.

A hiba oka az volt, hogy az ügyfél megadta a mérőóra-állást ügyfélszolgálatunk számára egy adott napon (mondjuk 1000 egység), de valamivel korábban jártak nála a leolvasóink (mondjuk 900 egységet olvastak le). Mivel az alacsonyabb mérőóra-állás később került a rendszerbe, a rendszer úgy értelmezte, hogy átfordult a mérőóra, azaz az ügyfélnek több ezer köbméteres fogyasztása volt.

Bár a számla a magas összeg miatt automatikusan hibalistára került, feltehetőleg ügyintézői hiba miatt mégis kiküldtük. A tévedésért és az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk.

Ja, és egyébként gázszámláról van szó.

Üdvözlettel,

Kutas István
PR vezető
E.ON Hungária

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.04. 08:44:37

1-ső???
Naugyi montam én,hogy ember küzggy,és bizva bízzál az eonba.
(Nemis mondtam.)

para_noir 2011.02.04. 08:45:29

Breaking news! Megjelent az E.ON! Történelmi pillanat a homáron! És tényleg gázszámla! Zoli megmenekült!

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.04. 08:46:06

A hiba az vót,hogy a zember megadta a mérőóra állást.Sose tegyetek ilyet.
Mer jön a millás számla.Ja.

antisystem 2011.02.04. 09:11:57

@CommentR: Ugye a watt az Volt * Amper - ebből mindenki számolhat kedvére... az említett 3 kW nagyon forró drót lehet, ha valaki a világításban (meg a modern lakóparkokban spórolási célból:() szokásos 1 mm2-es dróton át vételezi, a 2,5 mm2-esen már csak enyhén langyos határeset, a 4 mm2-esen abszolút hideg, szabványos...:) - már rézvezetékről beszélek...

bebe tv 2011.02.04. 09:13:56

@E.ON Hungária: Több ezer m3-es fogyasztás
túlszámlázás? Azért egy ekkora cégnél illene tudni, hogy mi a különbség az ezer és a millió között. Vegyünk példának 100 Ft / m3 gáz árat. Ebben az esetben a szerencsétlen emberünk 1.280.000 m3 gázt fogyasztott el.
Nem lehet, hogy az illető titokban egy gázturbinás villamos erőművet üzemeltetett? Akkor talán stimmelhetett volna a kb. 1.280.000 m3 gáz fogyasztás.

Manci néni, a szomszéd 2011.02.04. 09:15:25

Ekkora számlához a következő fogyasztás kell évi 365 napon, napi 24 órában:

~300 kWh, amihez nagyjából 1500 Amperes biztosíték és óra kell, valamint 1000 mm2-es rézvezetékek, amik nagyjából 3.5 centi vastagok.

100 méteres körzetben -20 fokban sem marad meg a hó.

antisystem 2011.02.04. 09:17:40

@bebe tv: hmmmm... mivel a háztartásokat valszeg szabványosított átmérőjű csatlakozóval kötik be, talán célszerű lenne a szoftverükbe egy tiltó utasítást tenni az olyan számlákra, ahol a számlázási időszak alatt annyi gáz fizikailag át se bír jönni ezen a méretű csövön... lehet vagy 5 programsor...

para_noir 2011.02.04. 09:33:55

@Manci néni, a szomszéd: A rézevezetéken hogy megy át a gáz, Manci mama?

CommentR 2011.02.04. 09:40:17

@antisystem: 1mm2 drótot nem alkalmaznak. A szabványos legkisebb átmérő "háztartási" célokra 1,5mm2. egy mm2-re 10Ampert számitunk mint biztonságos terhelhetőséget. Tehát még egy ilyen vezetéknek is illik legalább 15Ampert elbirnia különösebb langyosodás nélkül. 15*220 pedig =3,3KW. Ennyi szokott általában lenni egy darab aljzat maximális terhelhetősége. A gerincvezetéknek pedig illik ennek a sokszorosát elbirni. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lehet "gány" munkával, füstölő, elszenesedett vezetékekkel találkozni, de maradjunk annyiban, hogy egy átlagosan felépitett háztartási elektromos rendszernek 3KW terhelés nem szabad megkottyanjon. (Gondolj pl arra, hogy a villanyórák mellett általában legalább 25A kismegszakitó van. Tehát ez kb 5KW terhelésnél old ki. A te elmélted szerint ekkor a házban már tűzvésznek kellene pusztitania! :D )

CommentR 2011.02.04. 09:49:24

@E.ON Hungária: Tetszik a hozzáállás, hogy ilyen fórumokon is jelen vannak, figyelnek és válaszolnak. Lehet egy "OFF" kérdésem, ami a témához nem passzol szorosan, de mégis hasonló kategória: egy villanyszámlát késve fizettünk be, ezért a problémák megelőzése végett megkértem 17 éves fiamat, hogy ügyfélszolgálatukon mutassa be a befizetett csekket. Az ügyintézőjük viszont nem volt hajlandó intézkedni, mondván, hogy a fiam még nem töltötte be a 18. életévét. Úgy általában egyetértek a szigorú korhatárokkal és adatvédelmi elvekkel, de egy ilyen konkrét esetben Önöknek miért nem teljesen mindegy, hogy egy óvodás vagy egy aggastyán mutat be egy befizetett csekket? Köszönöm!

CommentR 2011.02.04. 09:50:32

@shitgun2: Ha lyukas a bele! Igaz, azt már általában rézcsőnek hivják! :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.04. 10:01:37

Probléma megoldva, jöhet a hétvégi!

elwood 2011.02.04. 10:01:46

na tessék EON fórumtárs már meg is oldotta

még kárpótlásul fel kell ajánlani, hogy 200 m3 gázt ingyen szétengednek a kertjében

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.02.04. 10:41:37

@Főúr1127: ugyanezt jatszottak anyammal eveken keresztul, es o neha nem ugyelt es befizetett veletlenul egy ket ilyen fake szamlat. Napalmot kene a rohadt bandara dobni. Igaza lesz Bogar Laszlonak: www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=80&v_id=6004

antisystem 2011.02.04. 10:42:23

@CommentR: 1 mm2 -dehogynem:( - legfeljebb nem illik...
(mondjuk azzal nincs is gond, ha a lámpatestet a 60-as izzóval arra kötöd, a gond akkor kezdődik, ha a konnektort is mellé)... egyébként magamnak tényleg túl szoktam biztosítani, de amit itt megadtál, az meg SZVSZ kissé alul van - gyakorlati tapasztalatom, hogy ha fogsz egy 2,5 mm2-es rézdrótot és folyamatos üzemben rákötsz egy 3 kW-os közönséges hősugárzót, az melegedni fog. Nem vészesen, nem jobban, mint egy állandóan bedugott mobil-töltő, de egyértelműen - mondjuk ettől még a tűzvész messze van... csak mondjuk hamarabb oxidálódnak a kötései, amihez viszont már közelebb... tehát azt gondolom, hogy ha a fogyasztókat csak rövidebb ideig használod, akkor teljesen jók az általad megadott értékek, ha viszonthosszabb-állandó üzemű fogyasztókról van szó, akkor célszerű 10 A és afelett a 2,5 mm2, 16 A és afelett már a 4mm2-es rézvezetékkel számolni... mellesleg a szabvány biztosíték-értékek:
electrocord.hu/doc257/
lásd alsó tábla, uccsó oszlop.

A kismegszakítót meg hagyjuk, nálunk a 40-es évek végén épült házban 10A-es volt, a szolgáltató az óracserénél -2000 magasságában - kapásból kicserélte 25A-esre, mert miért ne. A betáp - egy 2mm2 körüli aludrót - rákövetkező karácsony napján égett el... szóval szerintem leginkább azért nem látsz több égő házat, mert akkoriban még kátránypapíros ólom(?)csőben szereltek porcelán végekkel... és a fém cső ugye sokkal inkább tűzzáró, szemben a mai műanyag csövekkel...

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.04. 11:03:33

@elwood: Úgy gondolod,hogy eccsomó babbal teleetetett eon-ost bézavarnak a kertbe eregetni gázt????Mert másképp....
Különben a bab is drága.

Caprica99 2011.02.04. 11:33:11

@Lc: elég zavaros!
A címben és a poszt egy részében villanyszámláról és 100wattos izzókról van szó, a poszt másik része meg már többezer köbméteres fogyasztásról szól!

Caprica99 2011.02.04. 11:35:05

@Manci néni, a szomszéd:
gázszámláról van amúgy szó, de mind1

mohopasi 2011.02.04. 11:36:44

Nem kellet volna a szomszédos alumíniumkohót bedigni a hosszabbítóba... :DDDD Viccet félretéve meglepően korrekt az e-on eljárása.

Caprica99 2011.02.04. 11:39:04

Mesélje már el a sok okos kommentelő, aki jön itt kilowattokkal, meg kismegszakítókkal, meg hosszabbítókkal:

Az áramot MIÓTA mérik köbméterben???

EvilHedgehog 2011.02.04. 11:46:20

@Caprica99: Teljes itt a káosz..
Poszt elején még 100Wattos izzó van...számlán már gázfogyasztás...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.04. 11:48:21

Most áram, vagy gáz?

Vagy már a villanyt is köbméterben kapjuk? Erről 1+1 ősrégi jut eszembe:

-Jó napot kívánok, kérek egy kiló krumplit!
-Rendben, üveget hozott?

És:
- Jó napot kívánok, kérek egy almát!
- Kettő lett, maradhat?

Aki ismerte, attól elnézést, fiatal olvasóinkat pedig ezúton is köszöntöm!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.04. 11:50:14

Jaaa... az udpade-ba(be?) miért nem került bele a PR vezérigazgató úr megjegyzése, hogy gázszámla?

Így most két régi vicc lóg a levegőben...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.04. 11:52:51

Az áramot is lehet köbméterben mérni.
Csak előtte cseppfolyósítani kell.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.04. 11:53:43

Ennyi gáz talán elég lenne még a békéhez is...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.04. 12:31:32

Jaaa... az udpade-ba(be?) miért nem került bele a PR vezérigazgató úr megjegyzése, hogy gázszámla?

Így most két régi vicc lóg a levegőben...

rkozmix 2011.02.04. 12:50:26

"Mivel az alacsonyabb mérőóra-állás később került a rendszerbe, a rendszer úgy értelmezte, hogy átfordult a mérőóra, azaz az ügyfélnek több ezer köbméteres fogyasztása volt. "

Mennyibe fáj 1m³ villanyáram?
Mennyi a váltószám?
1kWh = xm³???

Dream. 2011.02.04. 12:55:35

Így jár aki mariskát termeszt otthon nagy tételben. Habár ez az összeg már arra utal hogy komplett gyára van az ügyfélnek, címet esetleg nem tud valaki, vagy ügyfélfogadási telószámot?

megamenn 2011.02.04. 12:55:57

"a rendszer úgy értelmezte, hogy átfordult a mérőóra, azaz az ügyfélnek több ezer köbméteres fogyasztása volt"

Megnéztem pár gázórát, mindegyiknek ötszámjegyű ( +3 tizedes ) a számolókája, ez kb 100000 köbméter gáz egy körbeperdületre. Ez még 1000 Ft/köbméter áron sincs 128 misi. Bár fogalamam sincs mennyibe kerül a gáz köbmétere, de szerintem élő ember nincs aki ezt meg tudná mondani.
Hogy magam alá ne szarjak ettől a jajjdekorrekt E.ON-tól.

megamenn 2011.02.04. 12:57:51

Ha gázzal járatunk egy motort, ami áramot termel, akkor az egy köbméter gázzal előállított villanyáram lesz az egy köbméter áram :)

EvilHedgehog 2011.02.04. 13:04:54

@megamen: Kérlek küldd el ezt az okfejtést erre a címre: orosz@phy.bme.hu

A választ pedig rakd ki ide!

:D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.04. 13:06:41

@salapapa: Na, kezdünk gyűlni. Lehet, hogy megint érdemes lesz idejárni.

Agyalap 2011.02.04. 13:50:56

Több ezer köbméter villanyáram? Azt azért lefényképeztetném valakivel - fasza kis sci-fi alap lehetne...

Mikkkka 2011.02.04. 14:15:45

csak a szokásos..

egy gázos végszámla, ahol kisebb eredményt rögzítettek a decemberi kiköltözéskor, mint az azt megelőző leolvasásnál. Ebből lett egy jó kis mérőátfordulás, ill több mint 34.000.000 MJ-os elszámolandó mennyiség.
Persze a számlázó rendszer a bizonylatot kiválogatta, azaz nem szabadott volna kiküldődnie, de valahogy mégis átkerült a kiküldésre ...

Tegnap már stornózták a számlát a leolvasási eredményekkel együtt és egy teljesen új bizonylat állt elő a már helyes leolvasási eredmények alapján...

2011.02.04. 14:33:28

@Fortresse: az atomerőmű TERMELI az áramot, nem fogyasztja. Csak hogy tudd :)

Fortresse 2011.02.04. 14:54:08

@Kulics:
Bedobok egy témát poénból, erre mindenki komolyan veszi....
Egyébként nemcsak termeli, de fogyasztja is. Csak éppen abból fogyaszt, amit megtermel...

2011.02.04. 14:59:02

@Fortresse: nálunk a turmix ilyen. Amikor lekapcsolom, de a lendülettől még forog, akkor generátorként visszatermel a hálózatba. Csak persze kevesebbet mint amit felhasznált :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:14:29

a E-ON "lekezelte" a tortenetet?
az milyen?

efi 2011.02.04. 15:14:54

Többet diktált be, hogy virtuálisan bespájzoljon az olcsóbb áramból. (feb1-től drágult)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:15:46

lekezelni a labdat szoktak
valamint szexualis tevekenysegre is hasznaljak
most fociztak, vagy leszoptak a posztolot?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.02.04. 15:22:56

nem, hagyma, ezt hívják újmagyar nyelvnek. most már az emberek nem megsérülnek, hanem lesérülnek.
egyébként szerintem igazad van. lekezelni labdát meg buta embert szokás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:37:13

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):
a napokban most olvastam harmadszor
ledobja a szijjat az agyamrol

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.02.04. 15:45:05

@hagyma: engem is idegesít. de nem tehetek semmit, úgyis meghonosodik. =(
(nem szíjjat, hanem szíjat. bocsi!!!!!!!!!!!!)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:45:07

sportoloknal mondjuk a leserul efogadhato
gondolom onnan alakult, hogy le kellett cserelni
de ott is inkabb sportszleng
de ez a lekezel.....

2011.02.04. 15:48:43

sunázni már lehet ?

bebe tv 2011.02.04. 16:00:48

@rkozmix: Ha figyelmesen megnézted volna a számlát azon az áll, hogy Szj.4022.1
Gázenergia szolgáltatás. Úgy hogy nem értem miért akarod villanyórán mérni az elfogyasztott gázt. Egyébként 1 m3 földgáz
kb. 10 kW energiának felel meg. Ha így nem érted akkor mondhatom másképp is úgy hogy 34,2MJ.

Tonohaver 2011.02.04. 16:17:37

@Dr Jozef Vengloš:

De! Elfelejtettem, öt Ft-os (még) van.
Jogos észrevétel, s így még vaszakabb'...

tövismadár 2011.02.04. 18:02:32

Nos nagyon gyorsan pontosítanám a számlát, mert nekem érkezett!!!
Tehát GÁZ ez a gáz számla, több sebtől vérzik:
1. 01. 21-i dátummal kaptam egy értesítést, hogy nem tartozom semmivel!
2. Augusztusban visszamondtam a szerződést költözés miatt!
3. Az új fogyasztónak kellett volna küldeni!
4. A számla részletező a következő:
augusztus (alig fél hónap) 75 m3
októberi leolv. 195 m3,
okt-nov 257950 m3, majd
december 880859 m3,
a számla végén egy figyelmeztető mondat: A számla összege az előző két év számlaösszegének kétszeresét meghaladja, kérjük ellenőrizze a számláját! ÉN???????
Ha feltünt a szolgáltatónak hogy irreálisan magas a számla és egy városrész összfogyasztását teszi ki az összeg, miért nem ő ellenőriz?????????
Én idegeskedek, telefonálok, majd szabadságot veszek ki, hogy tisztázzam magam stb...Nos ha édesanyám kapja azonnal ágynak dől...
Igaz a telefonban az ügyintéző elnézést kért, de előtte este senkit nem tudtam elérni telefonon, vagyis volt egy jó kis éjszakám!

tövismadár 2011.02.04. 18:23:23

@E.ON Hungária: @bebe tv: A válaszom, hogy nem fogyasztottam több százezret mert nincs gázpalacktöltő állomásom, sőt a szerződésem sem élt már az Önök által "mért" időszakban! Vagyis nem az óra fordult át hanem az Önök által sokat emlegetett ügyintéző. De nem is ez a lényeg, hanem ha észlelik, hogy a fogyasztás nagyságrendjében valami nem stimmel, akkor mire vártak...talán arra, hogy befizetem??????
Hát én úgy gondolom egy élet is kevés lenne ilyen nagyságú összeg befizetésére, de az elfogyasztására is!! Az E-on-nál ha új fogyasztói szerződést köt valaki, egy csomó ellenőrzési "ponton" megy át az igénylés...ott mindenki mindenkit ellenőriz, az aláírót is ellenőrzi valaki... az ilyen számlákat NEEEM???? Nos nem kívánom egyébként folytatni a csevegést, de gondoljanak bele az összeg és a fogyasztás annyira kiugró, hogy a "gépnek" észre kellett volna vennie. Átlag ember/család fogyaszt mondjuk 100 m3 körül, ez annak a több százszorosa!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 18:52:41

@tövismadár:
a gep eszrevette
de valaki megis betolta a boritekba
azert nem hiszem, hogy ettol nem tudtal aludni, mert ha meg 1 millio, akkor meg baj is lehet, de ez nyilvanvaloan tevedes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 18:53:41

amugyis, az ugy le van kezelve

szombi 2011.02.04. 21:36:32

Villanyszámla köbméterben. LoL!
Az elektronfelhőket számolták át köbméterre???

2011.02.04. 23:11:20

No ezért(is) buherálom én a villanyórát.....meg azért is,mert sokat"eszik" a porszívó....amivel a gázórát...ugye...

További magyar hang 2011.02.05. 00:08:46

@hagyma: két dolog tűnt fel a hozzászólásoddal kapcsolatban:
1. ez irdatlan nagy fogyasztás
2. nálatok feleannyiba kerül az áram, mint nálunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.05. 03:22:17

@További magyar hang: basszus es haromszor annyi mitn kentuckyban volt, mar az ara
de
nem hiszem el, a mennyiseget, hetfon felhivom oket

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:27:39

@Deviáns szinglibolsilibsibibsi: én megveszem a CD-t, ha nagyon jó az anyag (no és kapható!) akkor az LP-t. :P

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:32:15

@v2peti: nono!
nálam 20A-es bizti van és (fentebb már írtam) nekem havi 280kW-ot, azaz napi 12kW-ot számláztak ki 3 éve, amit be kellett fizetnem, hiszen az állt az órában.
ma már nem vitatkoznék... rengeteg idegesség és úgyis nekik van igazuk (be kellett fizetnem), bármit teszek (tettem).

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:36:14

@E.ON Hungária: tisztelt Kutas István
PR vezető
E.ON Hungária

kérem, ne itt meaculpázzon mert mint olvashatja, nem az egyedüli akivel kiqrt az Önök cége. vagy szelektív a látása és csak azt olvassa el amit Ön érdemesnek tart?
de nem kezdem elölről... ma már leszarom az e-on. egy hazug, tisztességtelen hasznot bezsebelő unszimpatikus cég.

a legkisebb tisztelet nélkül:
Gercsényi Sándor
G+G Coop Kft
ügyvezető

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:39:05

@atpijkamo: mint vérszagra az éji vad... 8-)

@Fortresse: jjja. de mégis többet termel mint fogyaszt, rgo fogyasztása nem mérendő, max levonandó! :P
(más nem poénkodhat csak te? :D)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:42:54

@tövismadár: értelmet ne keress mert nincs! az ügyfél csak egy számsor náluk név és egyéb adatok csak arra valóak, hogy a postás megtaláljon.
ugyanezen okból mert csak egy ügyfélszám vagy, irreveláns a kiszámlázott fogyasztás hitelessége, ésszerűsége.
a leolvasók is nagy átlagban (fehér holló mértékű a kivétel) "heéj! gádzsó! ez mennyit fogyasztott?!" típusúak, nem gondolkodnak. oszt már küldik is a számlát.
ez van.

@nyomdasz63: :DDDDD ez jó!

E.ON Hungária 2011.02.07. 10:49:54

@CommentR: Az adott esetben az ügyintéző az adatvédelmi törvényre épülő belső szabályzat szerint járt el. Sajnos sok hasonló eset van, ezért már jeleztük a hatóságok felé, hogy ezen a téren lehetne egy kicsit lazítani az adatvédelmi előírásokon. Ezúton is elnézést kérünk a kellemetlenségért.

E.ON Hungária 2011.02.07. 11:02:41

@tövismadár: Amint írtam, a gép észrevette a hibát (minden nagyobb összegű számlánál automatikusan hibát jelez) és továbbította az ügyintézőnek ellenőrzésre. Sajnos - feltehetőleg az ügyintéző hibájából - ennek ellenére kiküldtük a számlát. Nálunk is emberek dolgoznak, akik hibázhatnak (és akiket ezért felelősségre vonnak). Havonta több millió számlát állítunk ki, ehhez képest szerencsére nagyon ritkán csúszik be egy-egy ilyen eset.

tövismadár 2011.02.07. 20:46:41

@E.ON Hungária:
Ezúton szeretném megköszönni azokat az észrevételeket és kommenteket, melyek a számlával kapcsolatosan érkeztek! Jó volt érezni, hogy az olvasók többsége együtt érzett a problémával és akár viccesen is de vigasztaló sorokat írtak a kommentekbe.
A legnagyobb meglepetés azonban a mai napon ért, mert az e-on képviselője személyesen keresett meg és kért elnézést a kellemetlenségért! Tájékoztatott a hiba kijavításáról is. Tényleg meglepődtem!
Remélem, talán elindult valami ebben a mai felgyorsult, rohanó világban, ahol nem a gépek fogják átvenni az életünk irányítását, hanem az EMBERT is megtaláljuk az adathalmaz és ügyfélszám mögött! Köszönöm!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.08. 07:51:21

@tövismadár: ilyen nincs... és mégis van?
Happy End! :)

renugard 2011.02.11. 20:18:35

Hány köbméter egy kilowatt áram?

Rowen 2011.02.20. 22:54:45

Ahham, szóval ha olcsóért akarok szolgáltatást, akkor pusztán sokat kell használnom és hó végén hibára fogom az egészet, mondván átfordult :D :D :D

Köszi a tippet ! :P

mutika66 2011.11.14. 18:34:36

nálam is hasonló volt a szitu. nem tudtam rögzíteni az óraállást, és szóltam az eonnak hogy olvassák le ők. ezt követően kaptam egy 11.666.789 forintos csekket. én nem foglalkoztam vele, kb 2 hét múlva hívtak az eontól hogy nem-e kaptam egy olyan csekket amit nem kellett volna. hát mondom célba ért, és köszönöm :)
süti beállítások módosítása