Zoli már biztos szénné idegeskedte magát, hiszen ahogy nézem, ma jár le a befizetési határideje ennek a vicces számlának. Nem kellett volna égive hagyni a régi 100wattos izzókat, muhaha:
Mellékletként csatoltam egy képet, mely a blog profiljába illik. Az E-ontól érkezett egy egyszázhuszonnyolcmillió-ötszázhetvenezer-hétszázhetvenhárom forintos számla, melynek befizetésére mindössze három nap áll rendelkezésemre. A befizetés módja csekkes. Azt hiszem kemény napok előtt állok.
UPDATE: Szerencsére az E.ON már február 1.-jén lekezelte a történetet:
A számla sajnos valós, ügyintézői hiba történt, így nyilván nem zaklatjuk majd ügyfelünket azért, hogy fizesse be a számlát. A hiba oka az volt, hogy az ügyfél megadta a mérőóra-állást ügyfélszolgálatunk számára egy adott napon (mondjuk 1000 egység), de valamivel korábban jártak nála a leolvasóink (mondjuk 900 egységet olvastak le). Mivel az alacsonyabb mérőóra-állás később került a rendszerbe, a rendszer úgy értelmezte, hogy átfordult a mérőóra, azaz az ügyfélnek több ezer köbméteres fogyasztása volt. Bár a számla a magas összeg miatt automatikusan hibalistára került, feltehetőleg ügyintézői hiba miatt mégis kiküldtük. A tévedésért és az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk.
Dr. Kix 2011.02.03. 14:35:52
2011.02.03. 14:36:42
vape 2011.02.03. 14:38:21
Nekem ez lenne az első, utána a homárra irogatás.
AlexWolf 2011.02.03. 14:40:16
Főúr1127 (törölt) 2011.02.03. 14:41:56
Egyetlen lehetőség van: A számla még nyárról maradt, amikor a tag alulról, gázzal melegítette fel a Balatont 26 fokra...
P75 2011.02.03. 14:42:33
2011.02.03. 14:47:39
nem az emberekkel fizetteti meg az Eon az különadó okozta terheit, hanem csak a posztolóval :)
Lc 2011.02.03. 14:49:11
vik-king 2011.02.03. 15:01:34
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.03. 15:03:25
220 dollar, meg a fele sem volt sose
szerintetek az lehet 2264 kw/h egy honap alatt
de ezt komolyan kerdezem
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.02.03. 15:07:28
Lc 2011.02.03. 15:12:26
vik-king 2011.02.03. 15:13:16
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.02.03. 15:16:26
phylloceras 2011.02.03. 15:17:22
128,000 darab ezerforintos... Egy - két bőrönd kellene hozzá... meg a rendőrség !!!
Peremartoni Krisztina (törölt) 2011.02.03. 15:17:39
vik-king 2011.02.03. 15:19:22
Ha 31 nappal számolva naponta 24 órával 744 óra van egy hónapban. Tehát óránként 3 Kw -ot használsz nagyjából ha egyenletes a terhelésed.
Peremartoni Krisztina (törölt) 2011.02.03. 15:23:43
enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.03. 15:24:18
EvilHedgehog 2011.02.03. 15:36:44
Eric_Cartman 2011.02.03. 15:44:04
ODIV 2011.02.03. 15:47:17
Fortresse 2011.02.03. 15:55:51
22 Ft/kWh-val számolva ez 16.000 kWh naponta.
Véletlenül nem a Paksi Atomerőmű számláját kapta meg?:)
Büszke_troll 2011.02.03. 16:00:24
Az ismerősömnek pedig 4800 forint visszajár.
Nem kell ezen kiakadni, főleg a homárra írogatni.
Fizesd ki!
(Szerencse, hogy nem én kaptam. Adtam nekik beszedési megbízást a számlámra, arról simán le is kapnák, aztán szarakodhatnék, hogy visszakapjam tőlük a pénzt, túlszámlázás miatt.)
elwood 2011.02.03. 16:05:11
az asszony szólt, ő figyel oda minden apróságra
Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.02.03. 16:05:30
mól 2011.02.03. 16:12:37
elwood 2011.02.03. 16:14:28
Főúr1127 (törölt) 2011.02.03. 16:25:35
Éves elszámolás? 128 MILLIÓ forint? Az 10,66 millió/hó. Tudom hogy nem arányos, de én 13.000 pénzért a leghidegebb hónapban is felfűtök 80 négyzetmétert 22 fokra.
Namármost: ha a saját lakásom 420-as belmagasságával számolok, akkor ez egy 65640 négyzetméteres ingatlan befűtésének költsége, állandóan úgy számolva hogy kinn +5 és -10 fok között a hőmérséklet, és a falfelület 22%-a nyílászáró.
Eszerint tehát a delikvensnek van egy egész Dél-Norvég faluja... :D
elwood 2011.02.03. 16:31:25
olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2011.02.03. 16:47:52
Jaffar 2011.02.03. 16:50:53
Géza, kék az ég! 2011.02.03. 16:53:21
labi 2011.02.03. 16:54:42
Bejelentették hogy drágább lett az áram, nem?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.03. 16:56:53
Franky4fingers 2011.02.03. 16:57:46
Na majd ekkor tessék röhögni-
2011.02.03. 17:00:35
Globetrotter2014 2011.02.03. 17:04:36
torró 2011.02.03. 17:06:25
Visszatérve, Talán még nem volt meg valakinek az éves jutalom kerete és gondolták gyorsan összehoznak egy kis lét.DDDD
Globetrotter2014 2011.02.03. 17:06:43
kutya vacsorája 2011.02.03. 17:07:05
DDD3 2011.02.03. 17:07:20
kyanzes (törölt) 2011.02.03. 17:07:50
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2011.02.03. 17:08:26
kábéla 2011.02.03. 17:10:04
velem is történt hasonló. Órabemérés (saját költségen): N mennyiségű áramot átküldtek, N-nel többet mutatott, sorry, az óra jól mért, készüljek fizetni.
merthogy fogyasztottam 9944 egységet
na ez lett gyanús, hogy jött ez ki.
Óra előző állása:
4588
óra mostani állása:
4532
azaz, mondta a pasas, az óra egyszer teljesen átpörgött, csak ugye 4 számjegyű a számláló, szóval ez
14532
Kérdeztem, mi van, ha a százasok számlálójánál a pöcök letört, és 4599 után nem 4600-ra fordult, hanem 4500-ra, és ezért most úgy tűnik mintha...
hát hacsak úgy nem - megnézte, úgy volt
2 éves fizetésem helyett normál összeget kellett kifizetnem
pitybull 2011.02.03. 17:11:52
Na én itt vok... :)
Látni kéne az éves leolvasás dátumát, mert akkor igaz a hír, és ez egy elszámoló számla, amit lehet módosítani egy leolvasással. Betelefon, bediktál, megkap egy új összeget és kész. Valszeg nem ennyi lesz. Ha igen, akkor sajnálom... :)
Vagy leolvasás utáni résszámla, amit szarul készített el az SAP. Töröltet, megmondja, hogy mennyit akar havonta fizetni és kész. Nem kell félni, ennyit még sok nagyfogyasztó sem használ. De eltenni!!! Örök emlék...
Zis4 2011.02.03. 17:14:36
kw/h semmiképpen, legfeljebb kwh (kilowatt*óra)
Zis4 2011.02.03. 17:15:51
Paks termeli az áramot, nem fogyasztja. lol...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.03. 17:18:24
Na igen, a behajtó persze megtalál.
England win The Ashes! 2011.02.03. 17:23:19
Stirlitzet hétfő hajnalban viszik agyonlőni. - Az előttem álló hét valóban nem ígérkezik könnyűnek. - gondolja.
cicmen (törölt) 2011.02.03. 17:27:42
villanyszámla@Főúr1127:Ekkora gázszámlát szerintem az Aréna és a WestEnd összesen nem kap.
Hát te sem semmi f.sz vagy!
Legalább olvasd végig normálisan!
Mondjuk én se nagyon szoktam, ha hosszúúú a poszt de ez nem! Ébredj fel, mert így már holnap elgázolnak, vagy beleesel egy gödörbe, amit nem veszel észre!
Zabkása 2011.02.03. 17:28:24
hajrá! faszért kell az internetet otthonról seedelni :D
Layosh 2011.02.03. 17:29:26
Layosh 2011.02.03. 17:30:53
moncayo 2011.02.03. 17:31:23
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.03. 17:35:44
Inkább fizetési haladékot kell kérni. Mondjuk 200 évet. Éves 4% inflációval számolva mai értéken 543 forintot kell befizetni, amit majd csak kipenget.
Egy ember fekszik kint a réten a fűben, és nézi a felhőket az égen. Egyszer csak megszólal:
- Uram, mondd meg nekem, mennyi is valójában egymillió év!
Mire az Úr leszól neki az égből:
- Számomra az csak egy percnek számít.
- És mondd, mennyi tízmillió forint?
- Az nekem csak tíz forint!
- Akkor nem kaphatnék tíz forintot?
- Persze, csak várj egy percet...
Inaktívak Pártja 2011.02.03. 17:36:02
@vik-king: "Ha van egy 2-3KW-os klímád"
A klímák teljesítményénél a hűtési/fűtési teljesítményt adják meg, ami sokkal nagyobb mint az elektromos hálózatból felvett teljesítmény (részletekért lásd hőszivattyú hatásfoka).
3KW-os gépet (pl műszerész eszterga) otthoni hálózatról elég nehezen tudnál üzemeltetni (azt hívnák forródrótnak:)).
cicmen (törölt) 2011.02.03. 17:36:43
Az igaz, de mostanában nem villog senki.
Zabkása 2011.02.03. 17:37:48
a vicc meg jó :D
2011.02.03. 17:38:20
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.03. 17:39:17
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.03. 17:46:10
Arra várhatnak. Mennyi ideig kéne hozzá törni a követ?
40 négyzetméter lakást kifestenek 80 ezerért. Az mondjuk falfelületben 120 m2. A 128570773 forint az 19 hektár. Na, azt pemzlivel végigfesteni!
Valójában úgy van, hogy ha milliárdot lopsz, akkor vigyáznak rád, mert egyszer hátha elárulod, hova dugtad.
cicmen (törölt) 2011.02.03. 17:51:33
Nem kellett volna mariskát termeszteni!
Főúr1127 (törölt) 2011.02.03. 17:54:03
Azt is elkúrtam (bocs ez egy fárasztó nap), mindenesetre a számla akkor is aránytalanul nagy. Egy falu így is, úgy is kijön belőle (ha villany, ha gáz).
Nekem most a gázosokkal gyűlt meg a bajom, nyilván azért látom minden mögött őket. Szeptemberben voltak szívesek ugyanazt a számlát háromszor kiküldeni egymás után (pedig az elsőt is befizettem), így lassan öt hónapja baszogatnak a másik két számla díjával, pótdíjjal stb. Pedig voltam benn náluk, leadtam a befizetett csekkszelvény másolatát, az azzal együtt érkezett részletező másolatával együtt, és elvileg elintézték.
Gyakorlatilag ma két órát telefonáltam velük és a behajtócéggel és még messze sincs vége a hegedűszónak...
Éljen a FŐGÁZ! Sztahanovista módon 300%-al túlteljesítette a címemre kiküldendő számlák előirányzott mennyiségét. A Főgáz a szocialista munka hőse! Éljen!
antisystem 2011.02.03. 17:58:39
Mellesleg én is kaptam már ilyen ostoba számlát, a leolvasó elqrta az első helyiértéket, ennyi. Kigyüttek, leolvasták újra, korrigálták. Igaz, az ELMÜ volt...
Főúr1127 (törölt) 2011.02.03. 18:00:01
Ja elkúrtam. Ez már csak egy ilyen fárasztó nap. nyilván azért látok a főgázban ellenséget, mert nekem velük gyűlt meg a bajom...
Szeptemberben egy számlát háromszor küldtek ki nekem, pedig az elsőt is befizettem. Azóta baszogatnak a másik két számla értékével, pótdíjjal, büntetéssel, stb. Pedig voltam ügyfélszolgálaton is a befizetett csekkszelvény és a részletező másolatával. Azt mondták elintézték. Hát nem.
Ma két órát telefonáltam a Főgázzal és a behajtókkal, és még nem értünk a végére.
Éljen a FŐGÁZ! Sztahanovista módon 300%-al teljesítette túl a címemre kiküldendő számlák mennyiségét. A főgáz a szocialista munka hőse! Éljen!
U.I.: Mind a három számla ugyanolyan volt, augusztusra vonatkozóan 8790 forint értékben, 100%-ig azonos részletezővel és adatokkal (kivéve a számla sorszámát (befizetési azonosító) - nem a számlaszámot az a Főgáz központi -, de az értelemszerű.
Főúr1127 (törölt) 2011.02.03. 18:01:10
Skj Joe 2011.02.03. 18:01:37
:)
antisystem 2011.02.03. 18:02:30
England win The Ashes! 2011.02.03. 18:03:25
Tibike15 2011.02.03. 18:06:32
antisystem 2011.02.03. 18:14:06
Persze akkor se kellene sanszosan kifizetni, csak hát sokkal macerásabb bíróságra mászkálni, mondaná ki az aránytalanságot a teljesített szolgáltatás és a követelt összeg között...
antisystem 2011.02.03. 18:19:33
England win The Ashes! 2011.02.03. 18:24:20
Mister Gumpy 2011.02.03. 18:28:03
The_Genius 2011.02.03. 18:31:46
Fortresse 2011.02.03. 18:34:22
Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2011.02.03. 18:38:49
Shagrath 2011.02.03. 18:43:42
hogyanlehet · http://hogyanlehet.blog.hu/ 2011.02.03. 18:44:54
Egyszerűen fizikai képtelenség,hogy egy hónap alatt,de akár egy év alatt is ennek az energiafogyasztásnak megfelelő árammennyiség felhasználása normál családi körülmények között.
yippyupp 2011.02.03. 18:45:13
hogyanlehet · http://hogyanlehet.blog.hu/ 2011.02.03. 18:45:59
hogyanlehet.blog.hu/2011/01/24/felgyorsitjak_a_gaz_es_villany_kikapcsolasat
tokomtelevan 2011.02.03. 18:48:56
Ő okozza a világméretű felmelegedést!
Az egész földet Ő fűti!
Azért ekkora fogyasztáshoz nem semmi vastagságú kábel kell vezeték gyanánt.
a másfeles rézdrót izzóként felvillanna, aztán plazmaállapotba menne át.
Mondd, nem helyeztél üzembe egy maszek részecskegyorsítót?
Azért a helyedben gyorsan hivatalosan kifogással élnék, mert pikk-pakk kikötik az órádat, s tönkremegya fagyasztódban 120kg hízott libamáj, 100kg kobe marha bélszínnel egyetemben.
Ennek árát azért követeld majd a szolgáltatótól!
mrs. white 2011.02.03. 18:49:09
Fortresse 2011.02.03. 18:53:16
Én is. De én már semmin sem lepődök meg. :D
Jofiu 2011.02.03. 18:54:09
Nagyjabol 3225 evig.
Fortresse 2011.02.03. 18:54:47
Tibike15 2011.02.03. 19:01:10
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.03. 19:02:09
vred kid 2011.02.03. 19:09:13
Pakson termelnek de fogyasztanak is. Vagy azt gondoltad hogy az atomerőmű-nek nem is kell áram? :-) Pedig de.
MekkMester 2011.02.03. 19:10:11
Dr.Betépett felhasználó 2011.02.03. 19:23:10
Számoljunk csak:Lehagytak a csekken lévő összegből minyima 1 0-át.
Kezdem érteni,hogy mé reklamál.Mert becsületes ember.Az az Ő baja.
Zsan Pool Trigonya · http://kutyapisa.blog.hu 2011.02.03. 19:28:49
Bár hasonló agymenéssel már én is találkoztam. Ismerősnek állított ki az "Apeh" 60x millióról sárga csekket. Nooormáááális....!?
Mister Gumpy 2011.02.03. 19:35:21
Mindettől függetlenül azt gondolnám, azért Paksot hozta föl példának Fortresse, mert az áram miatt az jutott az eszébe, és nem azért, mert Paks híresen több áramot fogyaszt, mint egy alumínium gyár.
De nagyon ráérek ilyeneket írni, idióta barom Gumpy...
Zol 2011.02.03. 19:43:02
Csigorin 2011.02.03. 19:47:49
Amugy meg ezert tart itt az orszag, mert a felelotlen embereknek annyi megtakaritasa sincs hogy kifizessenek egy szamlat mielott megreklamamljak!!! ONGONDOSKODAAAAAAAAAS!!
cicmen (törölt) 2011.02.03. 19:48:40
Lehet hogy csak egy sima csirkekeltetője van, mi meg itt gyanakodunk.
cicmen (törölt) 2011.02.03. 19:51:51
Majd ha mögéd áll egy szamárfaszú néger, akkor nem ezt mondod!
bertrollnok 2011.02.03. 19:56:12
viszont, hogy ontopic legyek...
Kedves Homár!
Ez gázszámla!!!! (Nagyítsatok rá...)
bekbórd! 2011.02.03. 20:26:39
:)
roncsderby · http://roncsderby.blog.hu 2011.02.03. 20:26:40
Tonohaver 2011.02.03. 20:50:03
Jofiu 2011.02.03. 20:57:13
lordjim 2011.02.03. 21:06:15
England win The Ashes! 2011.02.03. 21:10:25
makosnudli99 2011.02.03. 21:24:24
Kókuszmenyét 2011.02.03. 21:47:42
:DDDDDDD csakis így történhetett...
www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.03. 21:50:21
Fortresse 2011.02.03. 21:50:34
Fantasztikus.
Vajon mennyit gondolkodhattál ezen a frappáns válaszon? :/
Zis4 2011.02.03. 21:51:38
Lehet, hogy hülyén hangzik és teljesen illogikus, de igen.
Secnir 2011.02.03. 22:05:39
mindössze anny történt, hogy a gáz fűtőértéke igen alacsony lett, és több gázt kellett elhasználni a lakás felfűtéséhez, ennyi.
:-)
amúgy havi 50 köbméter gázfogyasztással számolva ez azt jelenti, hogy a user kb 8 éve nem fizet gázszámlát.
(ha már lehet fikázni a poszt tolót)
Secnir 2011.02.03. 22:09:31
Jackyll, át kellett volna olvasni a számlát mielőtt kiposztolod
muhaha:
átlátó 2011.02.03. 22:24:31
Na észreveszi a Zoli, akkor meg azt mondják, csak vicc volt, vagy nem, ha az ÁVH-s nyakú szakemberek is megjelennek. Na Zoli, akkor kell elővenni a szalmahúzókapacsot.
Perillustris 2011.02.03. 22:27:35
igazságos 2011.02.03. 22:31:31
Nagyon tetszik, de engem eddig elkerültek ilyenek. Lehet, nem vagyok sikeres ember.
Kár, hogy csak csekkben lehet fizetni, Zoli helyében én bementem volna a bankba, és a pénztárban ötforintosokkal rendeztem volna le a dolgot.
zebu_ba 2011.02.03. 22:40:07
zebu_ba 2011.02.03. 22:41:34
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.03. 22:42:11
jo hogy hideg volt, meg sokat homaroztyam, mert a januar az halott honap, de holnap megyek es komplenolok
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.03. 22:45:15
ugy lehet mondtam tok hulye vagyok az egeszhez, de ez sok, hiaba megy minden villannyal
"Can't Stop The Signal..." 2011.02.03. 23:01:30
üdvözlettel: id. Kovács János villamos felső-vezeték szerelő minimálbéres BKV alkalmazott
Gempacsöki boborján 2011.02.03. 23:05:25
biztos az ükonoka tehet róla.
szoszo9inda 2011.02.03. 23:25:47
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:32:53
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:34:11
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:35:33
8-)
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:37:53
nnno, ez lett 128 misi.
mennyi lehet a végösszesen? :O
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:52:40
nekem a 10éves villanyórában volt 33000kW (cca 3300/év, azaz 275kW/hó) villanyfűtéssel. aztán 2006 januárjában lecserélték mert elérte a 10 évet. akkoriban modernizálásra került sor, villanyfűtésnek szevasz.
aztán augusztus körül véletlenül ránéztem és... nem lettem ideges. valami 7000kW körül járt akkor (8*275=2200kW) és kissé sokalltam!
elmü, pultracsapás, ordítás hogy lopós tetű banda, biztonságinyunyó elkullog...
végül önköltségen (14ezerpárszáz huf) független mérőember, aki azt mondta az órával, kábelekkel (akkor és ott) minden rendben, de ő maga sem érti mitől pörgött fel ennyire forgómorgó.
természetesen kiszámlázták, ki kellett fizetnem a közel 180ezret.
érdekesség: közben "önjavult" a villanyórám és azótais havi 190-210kW körül fogyasztok.
csak ez került nem kevés idegeskedésembe és összesen majd' 200ezrembe. :S
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.03. 23:57:15
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.04. 00:02:42
:DDDDDDD
Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2011.02.04. 00:05:36
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.04. 00:06:22
tuttaaaaam! nem hiába szólítottak anno Aladárnak...
Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2011.02.04. 00:08:11
Gázát. A gázát nem lopom. Közöm nincs a villanyához. Az a bratyóm.
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.04. 00:09:36
szerencsétlen pószter! mióta volt az a randa esetem az elmüvel, én átkötöttem a bejövőmet asszem a tiedre.
te a sajátodat az övére.
fogadok, valaki meg az enyémre....
Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2011.02.04. 00:21:34
v2peti 2011.02.04. 00:55:00
v2peti 2011.02.04. 01:00:19
2011.02.04. 01:22:16
Megdobbent 2011.02.04. 02:55:25
Zssssss 2011.02.04. 05:23:27
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 06:13:01
ennyi penz mar nehez a postan sorba allasra
earny 2011.02.04. 06:28:46
ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2011.02.04. 06:58:02
AiRLAC 2011.02.04. 07:01:16
a számlán GÁZENERGIA SZOLGÁLTATÁS látható, akkor ez egy GÁZszámla, nem?
CommentR 2011.02.04. 07:24:30
A klimáról lyan jól irtál, hogy már nyugtáztam magamban: végre egy szakember! Aztán egy mozdulattal össze is döntötted bennem az illúziót! Miért is lenne "forródrót" egy 3KW-os cucc üzemeltetése otthon? Az én villanytűzhelyem meximális tejesitményfelvétele valami 6KW körül van. És még nem égett le a ház :D
ifrance 2011.02.04. 07:25:46
Egyéves Önkéntes 2011.02.04. 07:45:16
Egyéves Önkéntes 2011.02.04. 07:52:25
Egyéves Önkéntes 2011.02.04. 07:56:19
E.ON Hungária 2011.02.04. 08:08:34
A számlát sajnos egy ügyintézői hiba miatt valóban kiküldtük, de ezt már február 1-jén tisztáztuk ügyfelünkkel, így nem kell aggódnia és a számlát sem kell kifizetnie.
A hiba oka az volt, hogy az ügyfél megadta a mérőóra-állást ügyfélszolgálatunk számára egy adott napon (mondjuk 1000 egység), de valamivel korábban jártak nála a leolvasóink (mondjuk 900 egységet olvastak le). Mivel az alacsonyabb mérőóra-állás később került a rendszerbe, a rendszer úgy értelmezte, hogy átfordult a mérőóra, azaz az ügyfélnek több ezer köbméteres fogyasztása volt.
Bár a számla a magas összeg miatt automatikusan hibalistára került, feltehetőleg ügyintézői hiba miatt mégis kiküldtük. A tévedésért és az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk.
Ja, és egyébként gázszámláról van szó.
Üdvözlettel,
Kutas István
PR vezető
E.ON Hungária
Dr.Betépett felhasználó 2011.02.04. 08:44:37
Naugyi montam én,hogy ember küzggy,és bizva bízzál az eonba.
(Nemis mondtam.)
para_noir 2011.02.04. 08:45:29
Dr.Betépett felhasználó 2011.02.04. 08:46:06
Mer jön a millás számla.Ja.
antisystem 2011.02.04. 09:11:57
bebe tv 2011.02.04. 09:13:56
túlszámlázás? Azért egy ekkora cégnél illene tudni, hogy mi a különbség az ezer és a millió között. Vegyünk példának 100 Ft / m3 gáz árat. Ebben az esetben a szerencsétlen emberünk 1.280.000 m3 gázt fogyasztott el.
Nem lehet, hogy az illető titokban egy gázturbinás villamos erőművet üzemeltetett? Akkor talán stimmelhetett volna a kb. 1.280.000 m3 gáz fogyasztás.
Manci néni, a szomszéd 2011.02.04. 09:15:25
~300 kWh, amihez nagyjából 1500 Amperes biztosíték és óra kell, valamint 1000 mm2-es rézvezetékek, amik nagyjából 3.5 centi vastagok.
100 méteres körzetben -20 fokban sem marad meg a hó.
antisystem 2011.02.04. 09:17:40
para_noir 2011.02.04. 09:33:55
CommentR 2011.02.04. 09:40:17
CommentR 2011.02.04. 09:49:24
CommentR 2011.02.04. 09:50:32
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.04. 10:01:37
elwood 2011.02.04. 10:01:46
még kárpótlásul fel kell ajánlani, hogy 200 m3 gázt ingyen szétengednek a kertjében
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.02.04. 10:41:37
antisystem 2011.02.04. 10:42:23
(mondjuk azzal nincs is gond, ha a lámpatestet a 60-as izzóval arra kötöd, a gond akkor kezdődik, ha a konnektort is mellé)... egyébként magamnak tényleg túl szoktam biztosítani, de amit itt megadtál, az meg SZVSZ kissé alul van - gyakorlati tapasztalatom, hogy ha fogsz egy 2,5 mm2-es rézdrótot és folyamatos üzemben rákötsz egy 3 kW-os közönséges hősugárzót, az melegedni fog. Nem vészesen, nem jobban, mint egy állandóan bedugott mobil-töltő, de egyértelműen - mondjuk ettől még a tűzvész messze van... csak mondjuk hamarabb oxidálódnak a kötései, amihez viszont már közelebb... tehát azt gondolom, hogy ha a fogyasztókat csak rövidebb ideig használod, akkor teljesen jók az általad megadott értékek, ha viszonthosszabb-állandó üzemű fogyasztókról van szó, akkor célszerű 10 A és afelett a 2,5 mm2, 16 A és afelett már a 4mm2-es rézvezetékkel számolni... mellesleg a szabvány biztosíték-értékek:
electrocord.hu/doc257/
lásd alsó tábla, uccsó oszlop.
A kismegszakítót meg hagyjuk, nálunk a 40-es évek végén épült házban 10A-es volt, a szolgáltató az óracserénél -2000 magasságában - kapásból kicserélte 25A-esre, mert miért ne. A betáp - egy 2mm2 körüli aludrót - rákövetkező karácsony napján égett el... szóval szerintem leginkább azért nem látsz több égő házat, mert akkoriban még kátránypapíros ólom(?)csőben szereltek porcelán végekkel... és a fém cső ugye sokkal inkább tűzzáró, szemben a mai műanyag csövekkel...
Dr.Betépett felhasználó 2011.02.04. 11:03:33
Különben a bab is drága.
Caprica99 2011.02.04. 11:33:11
A címben és a poszt egy részében villanyszámláról és 100wattos izzókról van szó, a poszt másik része meg már többezer köbméteres fogyasztásról szól!
Caprica99 2011.02.04. 11:35:05
gázszámláról van amúgy szó, de mind1
mohopasi 2011.02.04. 11:36:44
Caprica99 2011.02.04. 11:39:04
Az áramot MIÓTA mérik köbméterben???
EvilHedgehog 2011.02.04. 11:46:20
Poszt elején még 100Wattos izzó van...számlán már gázfogyasztás...
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.04. 11:48:21
Vagy már a villanyt is köbméterben kapjuk? Erről 1+1 ősrégi jut eszembe:
-Jó napot kívánok, kérek egy kiló krumplit!
-Rendben, üveget hozott?
És:
- Jó napot kívánok, kérek egy almát!
- Kettő lett, maradhat?
Aki ismerte, attól elnézést, fiatal olvasóinkat pedig ezúton is köszöntöm!
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.04. 11:50:14
Így most két régi vicc lóg a levegőben...
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.04. 11:52:51
Csak előtte cseppfolyósítani kell.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.04. 11:53:43
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.04. 12:31:32
Így most két régi vicc lóg a levegőben...
rkozmix 2011.02.04. 12:50:26
Mennyibe fáj 1m³ villanyáram?
Mennyi a váltószám?
1kWh = xm³???
Dream. 2011.02.04. 12:55:35
megamenn 2011.02.04. 12:55:57
Megnéztem pár gázórát, mindegyiknek ötszámjegyű ( +3 tizedes ) a számolókája, ez kb 100000 köbméter gáz egy körbeperdületre. Ez még 1000 Ft/köbméter áron sincs 128 misi. Bár fogalamam sincs mennyibe kerül a gáz köbmétere, de szerintem élő ember nincs aki ezt meg tudná mondani.
Hogy magam alá ne szarjak ettől a jajjdekorrekt E.ON-tól.
megamenn 2011.02.04. 12:57:51
EvilHedgehog 2011.02.04. 13:04:54
A választ pedig rakd ki ide!
:D
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.04. 13:06:41
Agyalap 2011.02.04. 13:50:56
Mikkkka 2011.02.04. 14:15:45
egy gázos végszámla, ahol kisebb eredményt rögzítettek a decemberi kiköltözéskor, mint az azt megelőző leolvasásnál. Ebből lett egy jó kis mérőátfordulás, ill több mint 34.000.000 MJ-os elszámolandó mennyiség.
Persze a számlázó rendszer a bizonylatot kiválogatta, azaz nem szabadott volna kiküldődnie, de valahogy mégis átkerült a kiküldésre ...
Tegnap már stornózták a számlát a leolvasási eredményekkel együtt és egy teljesen új bizonylat állt elő a már helyes leolvasási eredmények alapján...
2011.02.04. 14:33:28
Fortresse 2011.02.04. 14:54:08
Bedobok egy témát poénból, erre mindenki komolyan veszi....
Egyébként nemcsak termeli, de fogyasztja is. Csak éppen abból fogyaszt, amit megtermel...
2011.02.04. 14:59:02
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:14:29
az milyen?
efi 2011.02.04. 15:14:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:15:46
valamint szexualis tevekenysegre is hasznaljak
most fociztak, vagy leszoptak a posztolot?
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.02.04. 15:22:56
egyébként szerintem igazad van. lekezelni labdát meg buta embert szokás.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:37:13
a napokban most olvastam harmadszor
ledobja a szijjat az agyamrol
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.02.04. 15:45:05
(nem szíjjat, hanem szíjat. bocsi!!!!!!!!!!!!)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:45:07
gondolom onnan alakult, hogy le kellett cserelni
de ott is inkabb sportszleng
de ez a lekezel.....
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 15:46:28
direkt vot
2011.02.04. 15:48:43
bebe tv 2011.02.04. 16:00:48
Gázenergia szolgáltatás. Úgy hogy nem értem miért akarod villanyórán mérni az elfogyasztott gázt. Egyébként 1 m3 földgáz
kb. 10 kW energiának felel meg. Ha így nem érted akkor mondhatom másképp is úgy hogy 34,2MJ.
Tonohaver 2011.02.04. 16:17:37
De! Elfelejtettem, öt Ft-os (még) van.
Jogos észrevétel, s így még vaszakabb'...
tövismadár 2011.02.04. 18:02:32
Tehát GÁZ ez a gáz számla, több sebtől vérzik:
1. 01. 21-i dátummal kaptam egy értesítést, hogy nem tartozom semmivel!
2. Augusztusban visszamondtam a szerződést költözés miatt!
3. Az új fogyasztónak kellett volna küldeni!
4. A számla részletező a következő:
augusztus (alig fél hónap) 75 m3
októberi leolv. 195 m3,
okt-nov 257950 m3, majd
december 880859 m3,
a számla végén egy figyelmeztető mondat: A számla összege az előző két év számlaösszegének kétszeresét meghaladja, kérjük ellenőrizze a számláját! ÉN???????
Ha feltünt a szolgáltatónak hogy irreálisan magas a számla és egy városrész összfogyasztását teszi ki az összeg, miért nem ő ellenőriz?????????
Én idegeskedek, telefonálok, majd szabadságot veszek ki, hogy tisztázzam magam stb...Nos ha édesanyám kapja azonnal ágynak dől...
Igaz a telefonban az ügyintéző elnézést kért, de előtte este senkit nem tudtam elérni telefonon, vagyis volt egy jó kis éjszakám!
tövismadár 2011.02.04. 18:23:23
Hát én úgy gondolom egy élet is kevés lenne ilyen nagyságú összeg befizetésére, de az elfogyasztására is!! Az E-on-nál ha új fogyasztói szerződést köt valaki, egy csomó ellenőrzési "ponton" megy át az igénylés...ott mindenki mindenkit ellenőriz, az aláírót is ellenőrzi valaki... az ilyen számlákat NEEEM???? Nos nem kívánom egyébként folytatni a csevegést, de gondoljanak bele az összeg és a fogyasztás annyira kiugró, hogy a "gépnek" észre kellett volna vennie. Átlag ember/család fogyaszt mondjuk 100 m3 körül, ez annak a több százszorosa!!!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 18:52:41
a gep eszrevette
de valaki megis betolta a boritekba
azert nem hiszem, hogy ettol nem tudtal aludni, mert ha meg 1 millio, akkor meg baj is lehet, de ez nyilvanvaloan tevedes
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.04. 18:53:41
szombi 2011.02.04. 21:36:32
Az elektronfelhőket számolták át köbméterre???
2011.02.04. 23:11:20
További magyar hang 2011.02.05. 00:08:46
1. ez irdatlan nagy fogyasztás
2. nálatok feleannyiba kerül az áram, mint nálunk
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.05. 03:22:17
de
nem hiszem el, a mennyiseget, hetfon felhivom oket
50peregy4 2011.02.05. 07:12:34
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:27:39
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:32:15
nálam 20A-es bizti van és (fentebb már írtam) nekem havi 280kW-ot, azaz napi 12kW-ot számláztak ki 3 éve, amit be kellett fizetnem, hiszen az állt az órában.
ma már nem vitatkoznék... rengeteg idegesség és úgyis nekik van igazuk (be kellett fizetnem), bármit teszek (tettem).
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:36:14
PR vezető
E.ON Hungária
kérem, ne itt meaculpázzon mert mint olvashatja, nem az egyedüli akivel kiqrt az Önök cége. vagy szelektív a látása és csak azt olvassa el amit Ön érdemesnek tart?
de nem kezdem elölről... ma már leszarom az e-on. egy hazug, tisztességtelen hasznot bezsebelő unszimpatikus cég.
a legkisebb tisztelet nélkül:
Gercsényi Sándor
G+G Coop Kft
ügyvezető
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:39:05
@Fortresse: jjja. de mégis többet termel mint fogyaszt, rgo fogyasztása nem mérendő, max levonandó! :P
(más nem poénkodhat csak te? :D)
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.05. 11:42:54
ugyanezen okból mert csak egy ügyfélszám vagy, irreveláns a kiszámlázott fogyasztás hitelessége, ésszerűsége.
a leolvasók is nagy átlagban (fehér holló mértékű a kivétel) "heéj! gádzsó! ez mennyit fogyasztott?!" típusúak, nem gondolkodnak. oszt már küldik is a számlát.
ez van.
@nyomdasz63: :DDDDD ez jó!
E.ON Hungária 2011.02.07. 10:49:54
E.ON Hungária 2011.02.07. 11:02:41
tövismadár 2011.02.07. 20:46:41
Ezúton szeretném megköszönni azokat az észrevételeket és kommenteket, melyek a számlával kapcsolatosan érkeztek! Jó volt érezni, hogy az olvasók többsége együtt érzett a problémával és akár viccesen is de vigasztaló sorokat írtak a kommentekbe.
A legnagyobb meglepetés azonban a mai napon ért, mert az e-on képviselője személyesen keresett meg és kért elnézést a kellemetlenségért! Tájékoztatott a hiba kijavításáról is. Tényleg meglepődtem!
Remélem, talán elindult valami ebben a mai felgyorsult, rohanó világban, ahol nem a gépek fogják átvenni az életünk irányítását, hanem az EMBERT is megtaláljuk az adathalmaz és ügyfélszám mögött! Köszönöm!
salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.08. 07:51:21
Happy End! :)
renugard 2011.02.11. 20:18:35
gaborka78 2011.02.11. 20:53:18
Rowen 2011.02.20. 22:54:45
Köszi a tippet ! :P
mutika66 2011.11.14. 18:34:36