Tékozló Homár

Elhagyta a Posta a szerver keretét

2011.03.02. 12:13 | jackyll | 76 komment

Miklós 2 hónapja vadássza előbb a csomagból kifelejtett, aztán a postán eltűnt racksínjét. Már csak a Magyar Posta privatizációjában bízhatunk, vagy hogy egy forradalmi csomagküldőkommandó kilopja a postáról és a valódi címzettekhez eljuttatja a küldeményeket:

Az alapfelállás egyszerű, vettem egy használt szervert és természetesen nem a lakóhelyemen, mivel itt nem lehet ilyesmit használni. Semmi baj, Postán elküldi nekem az eladó – utánvéttel, start csomagban, törékeny, értéknyilvánított, biztosított, stb. ahogy azt ilyenkor szokás. A csomag meg is érkezik, a benne lévő szerver is működik, minden tökéletes. Most 2011-01-04-ét írunk, a csomag 2 nap alatt ért ide gond és sérülés nélkül. E-mail vissza az eladónak, hogy a szerver megjött ugyan, de hiányoljuk belőle a szerver tartozékát képző RACK-sínt, ami nélkül ugye nem lehet beszerelni a szekrénybe, amibe kitalálták.

Az eladó korrekt, beismeri, hogy a sínek ottfelejtődtek, amikor a „tepsi” (rack-szerver) postára lett adva, majd 1 hónap késéssel ugyan, de 2011-02-02 dátummal a sínek is könyvelt küldeményként feladásra kerültek. Feladóvevény, papír, minden miegymás, ami ilyenkor szokásos természetesen megvan, a Posta Zrt. mindezt 3 példányban szokása szerint 6-7 helyen könyveli, számon tartja stb.

Február 9-én már nem bírtuk cérnával, és E-mail megy az eladónak, hogy ugyan lenne szíves felvilágosítani minket, hogy Kínán, vagy Nepálon keresztül érkezik-e a nevezett csomag, merthogy a 2 munkanapos átlagos kézbesítés helyett 1 hete jön hozzánk a csomag. Itt jegyezném meg, hogy a csomag az irodánkba érkezett (volna), és mi 08:00 – 23:00 között folyamatosan jelen vagyunk itt a munkánk miatt. Emiatt, ha a postás bácsi csengetett volna, akkor azt biztosan hallja valaki. De még értesítőt sem kaptunk.

Az eladó jó kiscserkész módjára be is megy a Postára, hogy mi a f@$% van már, hova tűnt a csomag, mire azt a választ kapja, hogy legyen türelmes, mivel ők semmit sem tudnak neki mondani a feladástól számított 14 nap elteltéig. Ez ugye Február 15-e. Akkor lesz szíves visszafáradni, hogy megmondják neki a csomag sorsát. Ha addig nem kerül elő, akkor kártérítési nyomtatványt kell kitölteni, aztán majd a Posta bácsi intézi annak a sorsát.

Élve a gyanúperrel, hogy a tisztelt eladó nincs tisztában a sínek forintális értékével (hiszen a szerverhez gyárilag, ingyen jártak) elküldtem neki a linket egy neves magyar web áruház azonos termékéről. A legolcsóbb változata került 12 ezer forintba, de az INTEL matricás sínek ára 30ezer. Természetesen a Posta nem a gagyi verziót vesztette el.

Újabb két hét eltelik, és Február 28-át írjuk. Posta bácsi még mindig semmit nem lépett, holott a küldemény majd 1 hónapja indult el, és tűnt el nyom nélkül. Mivel nem volt visszajelzés, E-mail az eladónak, akinek gondolom mostanra a hócipője tele van az egésszel, és már azt is bánja, hogy postai úton történő kiszállítást is vállalt. Erre kivételesen gyors válasz jött (még aznap), hogy a Posta Zrt. az ügyben még valami belső vizsgálatot tart, aminek az eredményét és mibenlétét nem tudjuk, csak azt, hogy türelmesen kell rá várni. Viszont az eladó szeretné az ügyet lezárni, ezért aztán azt az ígéretet teszi, hogy egy tartalék készlet sínt postára ad még a hét folyamán. Ezúttal tértivevényesen, mivel az jobban nyomon követhető, mint egy sima könyvelt küldemény…

Az ügy még nem ért véget, de jelenleg itt tartunk, folyatatása következik.

Az mindenesetre vicces, hogy eddig egyetlen nemzetközi csomagom/küldeményem sem veszett el, és Hong-Kong-ból ideér egy küldemény 7 nap alatt gond nélkül. A történtek megmagyarázzák azt is, hogy miért nem vállalnak a komoly cégek Magyarországra csomagküldést (hiszen a nemzetközi csomagok – sajnos – átmennek a tisztelt Magyar Posta Zrt. kezén).

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.02. 12:19:39

Vajon mire tud használni egy postástolvaj egy racksínt???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.02. 12:22:17

@atpijkamo: A postástolvaj postásokat lop?

Második-e?

Amúgy ha panaszt teszel, és tényleg nincs meg, akkor jó esetben (ha írt a két sínre étéket a feladó), sokkal többet kapsz vissza, mint a sínek értéke... És aból azért kijön 1-2 sín.

Eric_Cartman 2011.03.02. 12:31:34

Hétfőn a mozdony kerekei szaladtak le a sínekről, tegnap a szerelvény utolsó vagonja siklott ki. A balesetek az alacsony hőmérséklet miatt összehúzódó vasúti sínek miatt következtek be.

Szóval nem lehet, hogy csak összehúzódtak a hideg miatt ?

Manci néni, a szomszéd 2011.03.02. 12:34:33

Megint a Posta?

Drágáim, már mondtam a megoldást. Összes postást kirúgni és egy bazi nagy konténerbe gyűjteni a leveleket, csomagokat. Aztán mindenki bemegy szépen a postára, ahová amúgy is elmenne a leveléért, csomagjáért - mert ugye postás legjobb esetben is csak értesítőt dob be - és szépen kiválogatja a sajátját.

Ez lehetne a Postúrka.

England win The Ashes! 2011.03.02. 12:37:45

@Manci néni, a szomszéd: Angol (német, orosz, tunguz stb.) minőségi levelek! Minden nap bálabontás!

akos147 2011.03.02. 12:47:08

a 7. én magam leszek

TiZ 2011.03.02. 12:48:13

Feljelentés ismeretlen tettes ellen lopás alapos gyanúja miatt.
Hiszen minden bizonnyal valamelyik postás ellopta. Ha pedig nem lopta el, tessék a postának legalább megmutatni. Máris (rack)sínen van az ügy.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.02. 13:14:56

szervert is csak az Aldiból ? :))))
postának megy egy sün a végébe :)))

장현승 사랑해요 2011.03.02. 13:19:41

nekem egy csomó karácsonyi ajándékom lopta el a posta egyszer. a külföldi eladó nem is értette először, h miért akartam volna futárszolgálattal hozatni a cuccot. mivel benne volt a szerződésben, hogy sikertelen kézbesítés esetén visszautalják az árat, belementem.
arra nem gondoltam, hogy milyen stresszel jár az egész... karácsony előtt egy héttel megbizonyosodni arról, hogy tényleg eltűnt a postához érve a csomagom, aztán kitalálni, hogy kinek mit...

namindegy, azóta próbálok olyanokat rendelni, ami nem lehet érdekes a postásoknak. ázsiából is 1 hét alatt ideér általában minden, a tök egyszerre feladott cuccok pár napos eltéréssel jutnak az ajtómig. amennyi szart lenyúltak tőlem és az ismerőseimtől korábban, simán kinézem belőlük, h nézegetik, hogy kell-e vkinek vmi, aztán kiküldik, ha mégse kell.

ja, és minden egyes alkalommal panaszt tettem az ügyfélszolgálatuknál, írásban is, telefonon is, nem jutottak semmire.

HohenTrollner 2011.03.02. 13:20:49

off:
+36308703115 és +36308703116-ot ne vegyétek fel, nyelviskolás spam

É2I 2011.03.02. 13:21:38

Ezek szerint egy postásnak már biztos van otthon egy szervere és most már be is tudja tolni az új síneken.

PannonBoy 2011.03.02. 13:37:54

A kedves postolónak azt javaslom, hogy csak és kizárólag nemzetközi futárszolgálatokkal szállítasson! Ők komolyan veszik a munkát.

Agyalap 2011.03.02. 13:43:07

Milyen szekrény? Szerintem találok én neked olyan sínt...
(HP-s kábelvezetőm rögtön van az asztal alatt)

ruprecht 2011.03.02. 13:46:55

Vidéken rokonom feladott egy csomagot, elsőbbséggel budapestre, csütörtöki napon. Péntekre nem érkezett meg, de egy nap csúszás még belefér, de sajnos hétfőn sem. A vidéki, tehát feladó posta belenézett a számítógépbe, és kerek perec meg tudta mondani, hogy a csomag ott van budapesti fogadó hivatalban, 2× sikertelen kézbesítés jelzéssel.
És tényleg ott volt, és tényleg megpróbálták kivinni, csak a postás eltévesztette a lépcsőházat (rossz ládába tette az értesítést.) Tehát normális esetben nem kell várni semmi extra infóra, pontosan tudják hol van, vagy hol kell lennie a csomagnak. Azt a sínt elbugázta valaki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.02. 14:00:19

@ColT: azt miert?
erkolcsi kar er, vagy mi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.02. 14:07:35

@hagyma: Ha értékbiztosított küldeményt adsz fel a Postán, akkor annak "elvesztése" esetén az érték 15-szörösét fizeti a Posta vissza... :)

lomposfarkas 2011.03.02. 14:11:55

@atpijkamo: Mire mire? Ugyanarra, mint az én pda driverekkel megírt cd-met...

lomposfarkas 2011.03.02. 14:18:27

Nekem erről az az elméletem, hogy a posta vezetősége maximálisan támogatja ezeket a fosztogató tolvajhordákat, mert rombolja a posta imidzsét. Aztán, mikor mindenki harsányan anyázza ezt a kupit, akkor egy csókos haver megveszi az egész ganédombot 2millióért és hirtelen ki tudja majd rugdosni a most védett tolvajhordát. Vagy nem fogja és a lakosságot a futárszolgálatok kezére jáccák.
Viszont én kijátszom őket! Évek óta minden ajánlott pakkot az állami munkahelyemre kérek. Ugyan nem az Ávh, de eddig minden ideért :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.02. 14:23:20

Faragni kell egyet fából.
Intel cimkét rá lehet ragasztani később is.

Sokorai_Atala 2011.03.02. 14:24:25

Tényleg az kehet, hogy nem tud minden postás olvasni, illetve bizonyos napokon tudnak, más napokon meg nem.
Hol bedobják a levelet a ládába, hol meg nem. Figyelek erősen, még nem jöttem rá a megoldásra (esős nap? páros? hétfőnként?), pedig ugyanaz a postásunk van évek óta. Viszont legalább kibiggyesztik a szekrények tetejére, bár olyankor fennáll a veszély, hogy elviszi, lesodrintja valaki vagy a szél:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.02. 14:33:24

@ColT: erre uzletet lehet alapitani
kell egy megbizhato postas
nalunk ha rairom 100 dollar akkor 100
lecet

Secnir 2011.03.02. 14:54:20

a racksín szép, a racksín jó, a racksín tökéletes...
nagy teherbírású. nekem pölö ibm szerver hátuljának a rendezősínje (ilyen kis csuklós) van a pincében felszerelve a falra, a végén a forrasztópákával. odahúzom ha kell.
van még rendes racksínem is (50 kg teherbírás/db), 1m 20cm nyúlással. Az majd idővel beépítésre kerül. rendes golyósoron mozog, nem himihumi intelmatricás gagyi...

kerül majd egy a garázsba is, a munkapadba.
szóval nagy találmány, no...

elwood 2011.03.02. 15:06:00

szerintem már kihozták, csak a racksín kisebb ezért egy erős postás be bírta gyömöszölni a postaládába

SÜN 2011.03.02. 15:09:06

aki 30 ezerér vesz rack sínt vmi használt szerverhez az nem lehet sikeres ember

elwood 2011.03.02. 15:13:54

a postás végre a különleges csavarjait fel tudta használni a racksínhez

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.02. 15:17:34

@elwood:
Így van.
Egyszerűen összegyűrte, aztán befocizta a szekrény mögé.

gelsystem 2011.03.02. 15:47:29

....hálóóóó!!! szerencsejáték zÉertÉÉÉ, nagy nyertes vonal????asszeretném mondani, hogy nekem húzták ki a lottó számokat, tugggya az ötöst?! a szelvényt sajnos elveszítettem, de fejből tudom a számokat....mondhatom?!?!?!?!?!?----

Fapuma (törölt) 2011.03.02. 16:04:05

Kedves Miklós. Majd ha a folytatást írod, írd nyugodtan a hónapok nevet kisbetűvel, úgy mint február, március stb. Lehet, hogy meglepő amit mondok, de hét napjai is kisbetűsek (hétfő, kedd és így tovább).

Amúgy persze igazad van és annak ellenére jól fogalmazol, hogy talán rendszergazda vagy.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.02. 16:04:40

@hagyma: Igen, bűntárs nélkül nem megy - könyvelt küldeményt ritkán vsztenek el. Akármit ad fel az ember, minumum az ajánlott, mert az oda is ér.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.02. 16:09:14

@Fapuma: ebben a posztban legalabb 20 helyesirasi es /vagy/stilisztikai hiba van
de mit kell ezen csodalkozni
a helyesiras mar az ujsagiroknal sem alapkovetelmeny
nem egy posztban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.02. 16:11:32

@ColT: legfeljebb begyurik a postaladadba ertesites nelkul

sose hallottam a 15 szoros megteritesrol, de neked elhiszem
ha ez jo a Postanak?
mondjuk nem ertem, miert pont 15?

misi46 2011.03.02. 16:34:30

Én 11 hónapja várom az első fékbetéteimet. Szeged-Bpest. között
tüntek el. Szegedi postán adták fel.
Remélem a lopónak is Voyagere van, így
tudja használni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.02. 16:40:28

@misi46: lehet kerdezni, miert nem pesten vetted meg?
tudom mellekszal, de szeretem kibontani a tortenteket
valamint, hogy majd egy eve mivel fekezel?

Géza, kék az ég! 2011.03.02. 16:49:10

Mire, mire? kenyérre keni, wazz! Ejsz:

RACK a jam!

Fapuma (törölt) 2011.03.02. 16:50:27

@hagyma: tudod hagyma, én sok minden felett elsiklok, de vannak dolgok, amit nem vesz be a gyomrom. Ilyenek például a nagybetűs hónapok vagy a hét napjainak kezdőbetűi. Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon hiányzott az általános iskola első 4 osztályából vagy mi a szösz?

No offense Miklós, átérzem a bánatod, akkor is ha nekem Vancouverből ideér /Ottawába/ a laptop töltőkábel 2 nap alatt és a postás csak beteszi a postaládámba és eszébe sem jut ellopni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.02. 16:51:27

@lomposfarkas: "Ugyanarra, mint az én pda driverekkel megírt cd-met..."

Felkasztja dísznek a visszapillantó tüköre a kocsijában?

misi46 2011.03.02. 17:21:37

@hagyma: Szia! Van egy barátom Szegeden
akinek a bátyja kinn él, rendszeresen
küldi a megrendelt alkatrészeket, lényegesen olcsóbban.
Természetesen ujrarendelte, és megfeleztük a kárt.
Itt nagyon drága a Voyi alkatrész.
(általában)

misi46 2011.03.02. 17:23:28

@misi46: Sajnos javíthatatlan Voyager fan vagyok.

igazságos 2011.03.02. 17:24:54

@atpijkamo: meglepődnél, mi mindenre.

Leleményességük tárháza határtalan.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.02. 18:04:47

@hagyma: Te, én sem, de a Posta honlapján is ott van...

Az Indexen meg a jó helyesírás már szinte ciki... Az újmagyar a jövő gondolom...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.02. 18:06:19

@misi46: Panaszt kell tenni a Postán.
Általában 1 hónap alatt kiderítik, hogy nem tudják, hova lett a küldemény :D

Nekem DVD íróm tűnt el, amit alkatrésznek rendeltem - nem is működött... ...de remélem a rohadék, aki lenyúlta, nagyot szívott vele. :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.02. 18:54:05

@igazságos: Oké. Várom az ötelteket.

Grillrács?

Fióksín a szekrénybe!

Kifordított kacagány 2011.03.02. 19:20:16

nekem az tetszett a legjobban, mikor a kollegina felhívott telefonon, hogy volt bent a postán leveleket feladni és szóltak neki, hogy csomagom érkezett és jó lenne, ha bemennék érte. tudom, nem szép dolog méltatlankodnom, miatta, hisz legalább a városba megérkezett a csomag, csak meglepődtem, hogy már nem csak a csomagot, de az értesítőt is lusták kézbesíteni(volt előtte olyan eset is, hogy a csomagot nem is hozták, inkább rögtön az értesítőt hozta ki a postás.)

sensei_ 2011.03.02. 20:00:02

@ColT: Hol olvastad ezt?
Tudtommal az értékbiztosított csomag eltűnése esetén az értéknyilvánított összeg képezi a kártérítés tárgyát.
A 15-szörös szorzó pedig a nem értékbiztosított könyvelt küldeményekre vonatkozik (15 * a feladott küldemény postai díja).
De javítsatok ki, ha tévednék.

Manci néni, a szomszéd 2011.03.02. 20:06:41

Ha egyszer sok pénzem lesz, veszek egy pár GPS-es nyomkövetőt és feladogatom magamnak sima csomagként a postán.

Garantáltan nem fogom megkapni őket, de legalább a rendőrök tudni fogják, hogy hol keressék.

Xezs 2011.03.02. 20:11:24

Tessék mondani, a Kiszel Tünde feliratú sín mennyibe kerül?

igazságos 2011.03.02. 20:16:01

@atpijkamo: szerintem a kürcsyskulicsa tette....

igazságos 2011.03.02. 20:19:59

egy b betű kimaradt a kulicsból....

Hát nem tudom, nekem eddig minden csomagom megjött (ezt lekopogom), illetve nem, egyszer egy sima levél nem, de az azért, mert az eladó megvágott 300 forinttal, amennyit ért a benne levő cucc. Na mondom, te csóró, dugd fel magadnak... Mondjuk ez bajos lett volna, mert kiszurkálta volna vele a beleit, de ha erre volt esze, akkor képes ezt is megtenni.

Megdobbent 2011.03.02. 20:27:14

Ezt irja a nem tul bonyolult joszag:
"Az eladó korrekt, beismeri, hogy a sínek ottfelejtődtek, amikor a „tepsi” (rack-szerver) postára lett adva, majd 1 hónap késéssel ugyan, de 2011-02-02 dátummal a sínek is könyvelt küldeményként feladásra kerültek.

Február 9-én már nem bírtuk cérnával, és E-mail megy az eladónak, hogy ugyan lenne szíves felvilágosítani minket, hogy Kínán, vagy Nepálon keresztül érkezik-e a nevezett csomag,

Élve a gyanúperrel, hogy a tisztelt eladó nincs tisztában a sínek forintális értékével (hiszen a szerverhez gyárilag, ingyen jártak) elküldtem neki a linket egy neves magyar web áruház azonos termékéről."

Kerdesem mindossze annyi, hogy ez a miklos mi a fasznak baszogatta vicces kerdesekkel meg webshop arakkal az eladot, ha egyszer az mar tudatta, hogy mikor adta postara?

Ilyen foszernek egy fgpiszkalot nem adnek el, mert 3 evig kellene adjusztalnom, hogy tudja hasznalni...

Pfij.

Persze a posta ettol meg falhoz lesz allitva, ez nem is vitas.

Megdobbent 2011.03.02. 20:29:34

@Manci néni, a szomszéd: Igen, az bizos jo lesz, ahogy kontenerfalon, furgonlemezen es plane vasbeton raktarteton at kommunikal a muholdakkal :>>>

GaborB0 2011.03.02. 20:32:01

egy hónap... ugyan!

ebayen eladtam pár bélyeget, 170$ értékben. feladtam november 6.-án, ment Amerikába, mindennel, ami csak lehet (elsőbbségi, ajánlott, légi, tértivevényes). vevő december elején szól, hogy bélyeg sehol, hol a cucc. kértem, hogy várjon egy hetet, hátha megkapja... természetesen nem jött meg, kénytelen voltam visszafizetni postaköltséggel együtt - ergo buktam 210 dolcsit, azaz 43 ezret. irány posta, probléma előad, nemzetközi keresés indít, 3 hónap, levélben értesítenek. az értesítés megjött (sablon ezerszer fénymásolt szöveg) múlt héten - a kresést _elindították_ február tizedikén, szíves türelmemet kérik még három hónapig. nonszensz...

több ezer csomagot adtam már fel a világ minden tájára, de eddig tíznél több nem tűnt el.

misi46 2011.03.02. 20:32:16

@ColT:
"Általában 1 hónap alatt kiderítik, hogy nem tudják, hova lett a küldemény :D"
Na pontosan így történt nálam is.

igazságos 2011.03.02. 21:19:17

@GaborB0: szerintem ezeknek ez lehet a taktikájuk, hogy addig húzzák az időt, amíg a szerencsétlen balek meg nem unja a várakozást, és eláll a dologtól.

Mylady 2011.03.02. 21:33:48

Jójó, de mi az isten az a racksín???

igazságos 2011.03.02. 22:12:37

@Mylady: tudod, az az IZÉ, amin az avatarodon levő IZÉ elcsúszik, mikor rálép.

frikazojd · http://kocs.ma 2011.03.02. 22:54:20

Hehe,

pont ma volt velem, hogy:

az egyetem feladta a diplomamat es nyelvvizsgamat, postan ugye. 1 het utan megkerdeztem a feladot hogy he? mondta hogy feladta aznap. innye. semmi ertesito sesemmi. email a posta usz-ra, mit kell tenni. valasz 2 oran belul: sorszamot pls.

felado rogton meg is adja a sorszamot, azt tovabbitom a posta usz-nak. FEL ORA mulva, korrekt (ertsd: nem szokasos hivatali) nyelven jon is a valasz, hogy a csomag az 1-es postan van, elmegyek erte vagy hova vigyek.

a pofam leszakadt, az elso allami usz, ami mukodik anyazas nelkul.

vagy csak makom volt.

Manci néni, a szomszéd 2011.03.02. 23:24:23

@Megdobbent: Attól tartok nem jut az el odáig kedvesem. Látnám én azt, ahogy szépen bandukol vele hazafelé a postás.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.03. 00:22:35

@hagyma: :O ezt épp te jegyzed meg?! LOL! :D

@ColT: ez sem mindig igaz. kedves ismerősünk külhonban feladott ajánlva egy szép emléket nekünk. 2 (kettő) nap alatt magyarországon volt, itt pedig lába klet a küldeménynek. végül 3 hetes késéssel érkezett meg, miután már én magam jelentettem fel tolvajlásért a postást.
érdekes, ha alakit megvádol a ember, felgyorsulna ka dolgok.

@SÜN: jár hozzá....
de inkább olvasd újra a posztot! :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.03. 01:06:03

@salapapa: Na hát igen, mint ahogy az is érdekes, amikor a nyomon követésen az látszik, hogy felvették a levelet x helyen, aztán utána semmi...

@misi46: Na igen... Hát b+ azt én is ki tudtam találni hogy ellopták, de ők még ki sem merik mondani :D

@sensei_: Akkor lehet keverem, de tulajdonképp' a kutya nem nézi mi van a csomagban, és mi van ráírva értéknek...

@GaborB0: Igazából egynek sem nagyon kéne eltűnnie...

@frikazojd: És mi a búbánatnak álldogál ott a csomag valahol egy hetet, hogy a kutya nem foglalkozik vele?
B+ ha rajtam marad egy megoldatlan ticket, amit nem adok át a követező műszaknak, úgy basznak segbbe...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.03. 01:08:01

@salapapa: az en helyesirasom kozel van a tokeleteshez
ha majd irok bejegyzest netan cikket,majd akkor alkalmazom is
itt nem kell
amugy, egy hozzaszolasra volt valasz
lecet

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.03. 01:28:02

@hagyma: "...majd akkor alkalmazom is
itt nem kell..."

ezt rühellem benned! rohadék auslander.

@ColT: épp erről írtam a másik postástopicban. 8-)

homar.blog.hu/2011/02/28/a_mobil_stick_igenis_hajlithato/fullcommentlist/1#c12782814

Megdobbent 2011.03.03. 02:22:06

@Manci néni, a szomszéd: Vagy csak elvezetne egy kocsmaudvarig lelancolt biciklihez, amire mar a kutya sem emlekszik hogy kerult oda :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.03. 12:49:11

@misi46: Máskor használt szárnyas betétet adjál fel, hátha megfullad tőle a postás...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.03. 13:01:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ne keverjük már a svédeket a postásokkal! Másfajta tolvaj népség.

Gyűjtőjegyes 2011.03.03. 13:52:46

Életemben először rendeltem külföldről. Amazon.co.uk-ról. Sajnos csak "standard" csomagbeli, postás lehetőség volt (kiváncsi vagyok, ez a 3-10 napos kézbesítésen felül mit is jelent náluk).
Remélem, megérkezik a csomag. Eredetidobozos CD játék leledzik benne (nem új, régi).
Meggyün, vagy sem?

mohopasi 2011.03.03. 16:21:25

Itt vélhetően nem lopásról van szó. Elhagyták, na. Van ilyen. Én is hagytam már el ezt meg azt :)

Mylady 2011.03.03. 21:38:06

@igazságos: az nem IZÉ, hanem beep-beep :)

Kifordított kacagány 2011.03.08. 04:09:43

@Gyűjtőjegyes: mikor legutóbb rendeltem amazonról, akkor egy hét múlva meg is érkezett az értékes csomag. simán ledobták a ház elé a 30e ft-os csomagot az utcára. gondolom a postaládába nem tudták begyűrni, azért. nem panaszkodom, ezt legalább kihozták.

Gyűjtőjegyes 2011.03.08. 08:56:02

@Kifordított kacagány:
Tegnap megjött a csomagom. Épen, egyben, 3 nappal korábban, mint vártam volna. Szépen beadták a portásnak, énmeg megkaptam.
süti beállítások módosítása