Bezsarolta a lakóparkot a közös képviselő cég, vagy tényleg ennyire nehéz egy gázcsövet kicseréltetni? A Bellevue Residence két blokkját sikerült hetekre visszabombázni 100 évvel:
Március 24-én váratlanul minden előzetes bejelentés nélkül elzárták a gázt Budán a II. Kerületben a Budakeszi út 55/d szám alatti körülbelül 100 lakásos lakóparkban –Bellevue Residence, 55/c kb 35 lakásos és 55/e szintén 35 lakásos társasházban állitólagos gázszivárgás miatt. A Budakeszi út 55/e közösképviselője 1 napon belül megoldotta a leválást és nekik azóta van is gázuk. A Gázművek kötelezte az 55/d lakóparkot, hogy ki kell cserélni a területükön futó 120m-es gázvezetéket amiből a 55/c is kapja a gázt. A lakópark közösképviselete a Faraone Kft eleinte még aznapra igérte a szolgáltatás helyreállítását. Később egy 5 nappal későbbi időpontra rendkívüli közgyűlést hívtak össze. Itt 10 napos határidőt adtak meg. A közgyűlésen igért 10 napból nem lett semmi. 10 nap utáni első tájékoztatójukban nem is igérnek semmi konkrét határidőt.
Elmondásuk szerint 80%-os volt a gáz elszivárgása, ebben csak az az érdekes, hogy csak 1-2 lakó érzett 1 bizonyos ponton gázszagot. Felvet az is egy pár kérdést, hogy miért nem lehet a hibát lokalizálni és csak azt javítani, miért kell emiatt a teljes szakasz cseréje.... Továbbá ha a vezetéken átfutó állítólagos 20% gáz eltudott látni 5 db tízemeletes társasházat, ha 80%-os lenne az elszivárgás valószínüleg már a levegőbe repült volna az egész hegyoldal.
Már több mint két és fél hete nincs melegvíz és fűtés kb. 140 -150 lakásban. Ilyen ütemben ahogyan a Faraone próbálja megoldani a problémát elképzelhető, hogy még a téli fűtésszezonban sem lesz gáz a lakóparkban és a tőle függő 55/c társasházban.
Kommunikációjuk egyenlő a nullával. Sajnos az eddigi munkájuk is.
A gáz elzárása óta eltelt 18 nap alatt csak a tervezőt sikerült kiválasztani. Arról mélyen hallgatnak, hogy ha a Gázművek kivitelezőivel csináltatták volna akkor pár nap alatt lett volna gázunk (ott nem lett volna külön terveztetési és engedélyezési eljárás).
Mihez képest drága a Gázművek kivitelezője (Ramico Kft) akik pár nap alatt megoldották volna? Ők részt vettek a jegyzőkönyv tanúsága szerint az első bejáráson – és valószínüleg ezért is igérte a házkezelő eleinte a pár napon belüli helyreállítást.
Mihez képest drágák, ha a házkezelőségünk még csak egy árajánlatot sem tud felmutatni, mivel még a terv sincs sehol. Mi van ha az általuk felvállalt út drágább lesz. Hogy hosszabb és rögösebb az már bizonyított tény. Miért nem tájékoztatnak minket a „saját” út veszélyeiről, hogy a Gázművek esetleg hónapokig huzhatja, módosíttathatja az engedélyezésre leadott tervet? Csak ezzel hónapokig húzódhat csak a terv elfogadtatása.
A lakók kénytelenek vízet melegíteni, rokonokhoz ismerősőkhöz járni zuhanyozni. Olajradiátorokat, hősugárzokat beszerezni, esetleg ezzel túlterhelve, a ház elektromos hálózatát. Az esetleges kivitelezésen megspórolt költség többszörösét villanyszámlára költhetik. Az sem biztos, hogy olcsóbb lesz, hisz még árajánlatuk sincs a munkára. De az már a Faraone által kiakasztott március 24-i papír tanúsága szerint RENDKÍVÜL MAGAS KÖLTSÉGE lesz? A lakók pletykaszinten értesülnek az egyre távolabbi határidőkről és ezzel egyenes arányban már 10 milliót is elérő összegekről. Gyanúnk szerint a közösképviselő Kft a lakókon és az 55/c társasház nagy bajából súlyos profitot szeretne termelni. Érthető, hogy egy gazdasági társaságnak profitot kell termelnie, de véleményünk szerint ennek vannak erkölcsi határai is. Kitéve emiatt 140-150 lakást (családot, kisgyereket, izületi betegeket, mozgássérültet időset) éjszakai fagyoknak illetve a jéghideg csapvíznek.
A Gázművek 0-24 –ig hívható telefonszámát ( 477-1333) már több lakótárs felhívta és hasonló információt kapott. A Gázművek diszpécserének elmondása szerint példátlan az ilyen probléma kezelés és az ilyen esetek pár nap alatt megszoktak oldódni.
A házkezelőségnek ideje volna a lakók érdekeit is nézni, nemcsak azt, hogy melyik út biztosíthat számukra magasabb profitot. A lakóknak szó szerint az az érzésük, hogy a teljhatalommal bíró Faraone Kft nevéhez méltóan igazi Fáraóként zsarnokoskodik uralkodik felettük (kivéve az intéző bizottságot akik teljesen elégedettek a kialakult helyzettel és remekül tökéletes harmóniában tudnak együttműködni az általuk javasolt közösképviselettel. A közösképviseletre egy rossz szót nem lehet szólni, hiszen vérfarkasként védi őket az IB. Úgyis mondhatnám, hogy visszajött a fáraók ideje – megvagyunk félemlítve.
Az 55 /c társasház lakói mivel a lakópark gázvezetékén keresztül jut gázhoz szintén teljesen ki van szolgáltatva.
Budakeszi 55/c és 55/d lakói
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.15. 10:52:39
2011.04.15. 10:53:00
Eric_Cartman 2011.04.15. 10:53:14
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.15. 10:56:36
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.15. 11:03:46
Talán olyat kéne választani, akinek ez fő szempont.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 11:06:16
Fáraónéék alighanem azért nem merik odaengedni a fogaz.hu alvállakozóját, mert szinte biztos (legalábbis az általam ismert esetekből kiindulva csak arra tudok következtetni), hogy a cég tulajdonosai az építési projektből is kivették a részüket. Meg a mások részét is, és szar dolgokat építtettek be hozzá nem értő rabszolgákkal.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.15. 11:09:51
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 11:10:44
Jobb lenne elgázosítva?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 11:13:10
Szerinted ez a poszt a Véralgebra Napja tiszteletére került föl?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.15. 11:15:16
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 11:20:26
Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.04.15. 11:34:22
Leadfoot 2011.04.15. 11:36:31
Dr. Kix 2011.04.15. 11:39:17
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.15. 11:48:53
Akkor kénytelenek lesznek betolatni.
AlulírottFentemlített 2011.04.15. 11:51:03
A közösképviselő pedig, hogy egy klasszikust idézzek: "monnyon le!"
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.15. 11:59:56
Harangszó,Hírek, időjárás,sport:)))
kkkk556 2011.04.15. 12:03:35
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.04.15. 12:48:57
közösképviselőt felnégyeltetni. Darabjait a 4 égtáj felé szétszórni.
Fáraóné-ról ez jut eszembe:
Nomen est omen
ÉrtEDE? ;)
ezérttartittazország, ez már a hétvégi?
jah, és sokadix (tán mé'g az első 20-ban bennevagyok :P)
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.04.15. 12:50:47
Secnir 2011.04.15. 12:56:37
-Hölgyeim és Uraim! Nincs itt az ideje ÚJ közös képviselőt választanunk?
Nem mellesleg a társasházi törvény lehetőséget ad arra, hogy a közös képviseletet felügyeljék. Akár az anyagi oldalát is. el kell számoltatni a lakóknak a közös képviselőt.
harmadjára pedig: ahogy én tudom, ez a bellevue rezidencia lófaszjóska lakópark nemrég épült. ergo garanciális, amit a közös képviselőnek KELL intéznie.
Meg kell nézni, hogy a kivitelezés hogyan nézett ki. HA a gázművek húzta be a csövet az épületig - akkor ezt a gázműveknek kell kicserélnie. ha valami X.Y. cég, akkor ők.
hajár társasház, éljen a társsasházi törvény!
UI: nézzétek át az alapító okiratot. ha nincs, akkor a közös képviselőt élből el lehet zavarni a faszba, mert nincs jogaéapja brekegni a társasház nevében...
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.15. 12:56:39
Lehet
Utcánkban gázcsőcsere és ugye a házunkat ellenőrizték visszakötés elött
Persze nem volt jó
K.képviselő azonnal "szerzett" egy vállakozót 2milláért, alá is irta a szerződést velük, amire nem volt joga
Három eszes műszaki, a házbol , utánanézett és ők is szereztek azonnal 900ezres ajánlatot
K.képviselő 10 nap mulva el lett hajtva, pedig elég régen csinálta
KecskeDotyi 2011.04.15. 13:10:47
É2I 2011.04.15. 13:20:00
De 150 lakásban csak bamba ember - a posztolón kívül- lakik? Akik tűrik, hogy szívassák őket?
De ha nem léptek fel közösen a balfék kk. ellen, akkor majd egy év múlva lesz gázotok, mert egy átlag beruházás kb. addig tart. Mire az összes új engedélyt beszerzik, terveket elbírálják, kivitelezőt kiválasztják, az kivitelez, azt leellenőrzik, átadják.
Holott ez csak egy hiba elhárítás, még ha 120 méteren is kell csövet cserélni.
Gondolom nem megfelelő minőségű, anyagú cső. De ekkor meg elő lehet venni a kivitelezőt és a műszaki ellenőrt is, aki átvette. Így a "rendkívül magas költség" -nek meg is lesz a gazdája. Amit peres úton talán (értsd: soha) be is tudtok hajtani.
A késlekedés és nem haladás oka valószínű az előzőben elmondott felelős, fizető keresése, mivel nekik az a fontosabb, hogy el tudják hárítani azt magukról. A hiba elhárítása sokadlagos.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 13:21:49
@Sün‼: Mint azon, amit küldtem? Nincs fent valahol linkelhetően?
elwood 2011.04.15. 13:22:03
ismerek helyeket, ahol ezt úgy oldják meg, hogy nyilatkozatokat függesztenek ki jól láható pontkon
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 13:25:16
Szerintem ha az ügyvédi felszólítást egyből a Baruch&Goldstein Ltd. alvállalkozói (Vologya és Társa Kft.) kézbesíti, komoly esély támad a kiadások megtérülésére...
Amúgy meg alighanem igazad van.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 13:26:29
Xezs 2011.04.15. 13:55:24
Megzsarolta talán?
É2I 2011.04.15. 14:14:50
Szerintem Vologyáékat már most fel lehetne kérni, hogy érdeklődjenek a kk.-nél; mire ez a késlekedés.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.15. 14:17:21
Ja, csak valószínű a Faraone tartja a markt némi plusz lóvéért, amitől nekilátnak..
" egy gazdasági társaságnak profitot kell termelnie, de véleményünk szerint ennek vannak erkölcsi határai is"
Valahol, valamikor, biztos voltak, de már jó ideje nincsnek.
Csak a pofátlanság van, nem vetted észre?
É2I 2011.04.15. 14:57:30
Vagy inkább a Gázművek tartotta a markát, hozta volna a saját slepjét. A Faraone így meg nem tudott volna lecsippenteni a lóvéból.
Most meg szépen keresztbe tartanak egymásnak, a lakók meg le vannak sz.rva.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.15. 15:05:30
Bonaparte 2011.04.15. 16:16:19
BBG76 2011.04.15. 16:22:59
Tomasz_a_gozmozdony 2011.04.15. 16:24:43
Kicsi Kacsa 2011.04.15. 16:25:57
Nekem egy 10 emeletes beton toronyház nem lakópark, maximum társasház...
Jokkura 2011.04.15. 16:26:06
Rubicon 2011.04.15. 16:31:52
Valami meghibásodik a házban, legyen kis apróság, aztán jön a szakértő és kitalálja h az egészet meg kell csinálni és az 10 millió forint.
A feltétel, hogy min. 50 lakásos társasház legyen, hogy nehogy összefogjanak a lakók.
Nem mindig gáz szerelés, volt példa kőműves, vagy villanyszerelői esetekre is.
Vigyázat az ilyen szélhámosokkal.
isti77 2011.04.15. 16:33:12
Külsős soha nem fog úgy állni a dolgokhoz, ő nem érzi a saját bőrén a gondokat.
belagezabela 2011.04.15. 16:38:40
Belvárosi házak 50-60 éves vezetékeit cserélgetik ki, mert azok tényleg borzalmas állapotban vannak.
A Főgáz már 10-15 éve is igen komoly procedúrával vett át szereléseket, kivitelezéseket.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.15. 16:45:19
Én sem értem, miért nem házakban laknak az emberek?
Lakóerdő jutányosan eladó.
Kivancsi 2011.04.15. 16:52:34
Jutanyos aron a szomszedja lehetsz :):)
Erdőtársulás 2011.04.15. 16:54:01
Olyanról is hallottam, hogy már előbb megvolt a hitelszerződés (dátumozás) a munka elvégzésének finanszírozására, mint ahogyan a gázművek megállapította volna a szivárgást.
Ez egy ilyen csalóország.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.15. 16:54:31
belagezabela 2011.04.15. 16:55:54
Erdőtársulás 2011.04.15. 17:04:02
ORGASMUSFORSCHER 2011.04.15. 17:11:21
"Bezsarolta a lakóparkot a közös képviselő cég"
Ilyan szó nincs, hogy "bezsarolni", csak "megzsarolni".
Mennyit fizet Új P. elvtárs az index-en megjelenő nyelvtani és gépelési hibákért??????? Vagy az összes magyar ige "BE"-vel való megtoldásáért? Miért utáljátok ennyire a "MEG"-et???????
Lassan ideje lenne egy Facebook csoportot alakítani a "MEG" megmentése érdekében...
Miért kell minden elbaszni az index honlapján??????
Vagy tényleg feketén dolgozó külföldiek írják ezeket a cikkeket????
belagezabela 2011.04.15. 17:22:25
zsírzselé 2011.04.15. 17:36:10
Más:
Hasonló szituba csöppentem én is elzárták a gázt tömörtelenség miatt. Mire a Gázművek végzett a próbával, már a kezemben is volt egy részletes tízoldalas ajánlat a javításra. Ez akkor hogyisvan? Most akkor ki kinek tejel?
igazságos 2011.04.15. 17:52:44
@Sün‼: Akkor hol fogsz te lakni, nem lesz erdő! Magad alatt vágod a fát!
igazságos 2011.04.15. 17:54:03
Mylady 2011.04.15. 18:07:05
De órákig tudnék mesélni.
Pl Egy időben rendszeres volt, hogy hetente egy éjszaka órákon át valami bérlők hurcolkodtak ki a pincéből/be a pincébe mindenféle csöveket, vasakat, sejthető hangerővel. Utánajártam, mi ez, kik ezek és miért éjjel pakolnak?
Kiderült, a kk kiadta a pince egy részét valami cégnek, raktár céljából. Bagóért.
És amikor a fenti sztorihoz hasonlóan gázvezetéket cseréltek a mi lépcsőházunkban és nem volt víz 3 hétig, a kk felajánlotta, hogy én és a hasonlóan csinos fiatal lakótársak mehetnek hozzá fürödni.
Már bánom, hogy nem ragasztottam ki a faliújságra egy hirdetmény a felajánlásával (persze nemre és korra vonatkozó korlátozás nélkül)
Tíz:59 2011.04.15. 18:35:56
Shinjuku 2011.04.15. 18:46:42
Ronda Bözse 2011.04.15. 18:48:19
fingerbangs 2011.04.15. 19:04:53
LOL
ilana 2011.04.15. 19:13:51
Nekem csak egy javaslatom van: váltsátok le őket, amint lehet. A mi társasházunkban (Reviczky Liget Lakópark) ugyan nem volt hasonló súlyosságú gond, de okoztak éppen elég fejfájást a Faraone emberei, most is takarítjuk utánuk a szemetet. Nálunk télen rendszeresen fél-egy napra, esetleg napokra nem volt fűtés és melegvíz, az SOS műszaki segítség számukon egyszerűen nem vették fel a telefont és nem hívtak vissza, és a váltáskor kiderült, hogy a kivitelezőtől (aki a haverjuk volt, meg is szavazgattak szépen minden kiszúrós intézkedést még akkor kettecskén, amikor lakó sem volt) 1,5 év alatt nem sikerült beszerezniük és iktatniuk a kazán papírjait. És sorolhatnám...szóval lázadjatok, ennél csak jobb lehet!!
Sok sikert
ilana
v.l 2011.04.15. 19:25:57
Nos, nem.
A lap közepén megtaláljátok az év számot: 1969.
arch.et.bme.hu/korabbi_folyam/14/14simon.html
Nagyon_Komoly 2011.04.15. 19:37:28
És akkor nincs meglepetés!
Vagy ha olcsóbb kategória, venni egy használt családi házat olcsón, és szerkezeti állapotra visszabontva teljesen felújítani. És ilyenkor be lehet építeni 10ezres nagyságrendű költségen a gázkazán mellé egy tartalék villany vízmelegítőt, amivel lehet zuhanyozni, kezet mosni, stb, ha netán valami közmű probléma lenne. Sőt utólag is építhet tartalék vegyes tüzelésű akármit, fúrhat kutat a kertben, és a többi.
És ekkor sincs meglepetés. Nincs ködös képviselő, aki lelép a pénzzel. Nincsenek olyan lakók, akik nem fizetnek, és miattuk elzárják valamely közművet. Nem kell átdörömbölni a szomszédba, mert túl hangos. Van saját kert, garázs, miazmás, és van SZABADSÁG.
Aki önszántából költözik ilyen helyre, az számoljon hasonló kalandokkal.
Xezs 2011.04.15. 19:44:07
Xezs 2011.04.15. 19:48:54
Persze ha mindenkinek felajánlaná, tehát nem csak a jó csajoknak, akkor én is befognám a pofám, de az ilyen esetekben nem erről szokott szólni a dolog.
Hány olyan sztorit hallani, hogy tulajdonos (vén fasz) azt mondja az egyetemista jócsaj albérlőjének, hogy lehálhatja a bérleti díjat. Nem mondom, hogy nincs olyan, aki belemegy, de szerintem 10% max.
Jokkura 2011.04.15. 21:06:46
EBL 2011.04.15. 21:43:45
2. A közös képviselő nem fog meglógni a társasház pénzével. Hiszen ez könnyen bizonyítható bűncselekmény. A közös képviselők a javítási költségeken lopják meg a házat.
3. Az intéző bizottság (IB) nem állhat a közös képviselő (KK) mellett, mert vagy az egyik, vagy a másik intézi a társasház ügyeit. Valószínűleg a poszt írója itt a számvizsgáló bizottságra gondolt.
4. Nálunk is egy hülye picsa volt a közös képviselő. Kikapcsolták a gázt. 2 héten belül szerződést bontottunk, és intéző bizottságot alapítottunk magunknak.
toi 2011.04.17. 10:44:56
ha már ekkora grammarnazi vagy.
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.17. 19:36:20
"bezsarolta" - kezdődik a poszt. itt akadtam el.
én ezen besírok ahogy benézek és majd beszarok ezen a mindent becsináló szövegen.
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.17. 20:02:57
amúgy manapság ha nem akar az ember évekig pereskedni, az egyetlen megoldás.
@É2I: Faraone az gondolom Fáraóné. vagyis a Fáraó felesége. miből építenék a következő piramist? 8-)
@Jokkura: jobban érzem magam, hogy nem én vagyok az egyetlen akinek ez feltűne.
@Kivancsi: lakóerdőben lakónak a neve: maci! :)
@v.l: az épp belefér a fentebb már említett főgáz átali (40-50éves) cserére szoruló csövek korába. ez gáááááz...
@toi: mi az a fészbúk?
Egyéves Önkéntes 2011.04.18. 08:10:50
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 08:52:34
@EÖ: A függetlenségnek ára van.
@salapapa: Nem fogsz röhögni, egy kicsit sem, ha esetleg nálad is megjelennek. Vagy legalábbis nem lesz teljesen természetes a mosolyod...
@Kicsi Kacsa: "Nekem egy 10 emeletes beton toronyház nem lakópark, maximum társasház..." Ott pont. Pontosabban embersiló.
@v.l: Lakópark az, ami annak épült. Ennyi erővel a parkerdőben összetákolt bádog- és fóliakalyiba is"lakópark.
Az volt már, hogy nem lehet sikeres ember, aki ilyen betonsilóban lakik? Gy. Ferenc máskéntvállalkozónak nincs arrafelé valami gyára? Merthogy akkor az is lehet, hogy megvan az a 80%...
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 09:19:42
hozzám csak hozhatnak... innen elvinni...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 09:24:42
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 09:41:59
azt tudom, hogy nem mentem el velük "egy körre". ma is beleremegek, pedig nem vagyok egy kis 70kilós karácsonyfadísz és barátságosan váltunk el miután megmutattam, nem mi hibáztunk.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 10:24:44
Ahogy a klasszikus féldialógusban is van:
"- Mi vigyázunk magára!
(- Hát, izé, nem szeretném, eddig is megvoltam, nincs nekem annyi pénzem stb...)
- Nem szeretné? Akkor nagyon vigyázzon magára!"
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 10:53:15
idézni a klasszikusokat és engem érdemes. ;)
teszem ezt most is:
"hozzám csak hozhatnak... innen elvinni..."
Mylady 2011.04.18. 17:55:06
Mylady 2011.04.18. 17:59:54
Mylady 2011.04.18. 18:00:56
BÁNYAI 2011.04.18. 18:54:18
Menjetek melegedni meg fürdeni a szomszédba a bíróságra, vagy a Filmarchívumba. Mást, sajnos , ebben az országban úgy sem tehettek. Ez egy ilyen ország! Mit gondoltok, miért mentek el onnan a távol-keleti diplomaták máshová?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.19. 08:55:52
(Az a 10% amúgy a nőkre vonatkozott, nem a lakbér egy részére. Megérne egy szociológia kutatást, hogy a nők hány %-a kurva valójában...)
Mylady 2011.04.19. 19:28:06
Nem tudom, hány % kurva, de a saját tapasztalatom szerint igen sok...
Mylady 2011.04.19. 19:32:31
Egyéves Önkéntes 2011.04.20. 07:01:58