Tékozló Homár

Válasz az éttermi fogyatékosoktól

2011.06.28. 09:32 | juszka | 215 komment

A futárok becsületét Leadfoot védi meg:

A június 27-én megjelent Nyílt levél az éttermi fogyatékosok c. vicces(nek szánt) posztról eszembe jutott valami. Talán érdekesek lehetnek a másik oldal tapasztalatai is. Annyit kell tudni hozzá, hogy jómagam 2,5 évig pizzafutárként dolgoztam egyetem mellett. Nos, nézzük, milyen vásárlókkal, milyen helyzetekkel találkozik az átlag pizzafutár:

1. A vevő, aki leadja a rendelést, majd kiszállításkor közli, hogy ő nem azt kérte. Van, aki elfelejteti mit rendelt, de legtöbben ezzel akarnak kedvezményhez jutni. Volt olyan ügyfelünk, aki ha rendelt, a főnököm rögtön kikészített egy kólát, mert már ismertük, és rendszeresen azt állította, kólát is kért (holott persze nem).

2. Ennek az egyik alfaja, aki olyan tételt is számon kér (anyázva), amit nem rendelt meg. Pl. összekeveri a pizzériákat, és nem éppen irodalmi stílusban követeli az ajándék üdítőjét, holott a mi pizzériánknál 15 éves fennállása alatt soha nem volt ilyen akció. Ha ezt megmondod neki, akkor egy hazug … vagy.

3. Aki nem tudja / rosszul tudja a saját címét. Nem vicc, nem is gondolnátok, milyen sokan vannak.

4. Akinek a házára nincs kitéve a házszám (sőt, az egész utcában egyetlen házszám sincs, tehát kiszámolni se lehet), de még véletlen se szól, honnan lehet megismerni, hova kéne menni. (Kis kitérő: Őszintén szólva nem tudom fölfogni, hogy ha valaki épít egy 30-40-50-akárhány milliós házat, miért nem tud kitenni egy 2000 forintos házszámot.)

5. Aki rosszul adja meg a telefonszámát (ezt a hívószámkijelzés segítségével ki lehet szűrni), vagy rendel, aztán kikapcsolja a telefont. Vagy simán csak nem veszi fel, ha a futár keresi.

6. Aki társasházba rendel, és nem adja meg az emeletet, ajtót, és/vagy nem a kaputelefonon lévő nevet mondja be.

7. Simán csak nem jó a csengő, illetve kaputelefon, de erről nem szól rendeléskor.

8. A 3.-7. három pont persze szabadon kombinálható. Ott vagyok egy tízemeletes előtt, a kaputelefonon nincs a megadott név. Hívom a megadott telefonszámot, nem veszik fel. Öt perc várakozás után valaki végre jön, és beenged (szomszédhoz nem kapuzok, mert akkor az lesz a baj). Föl a megadott emeletre, ajtószám nincs, a névtáblákon nem találom a megadott nevet. Telefont még mindig nem veszi föl. Ilyen kor mi van? Elkezdesz ordítani a lépcsőházban, hogy „ki kért itt pizzát?” Esetleg sorra próbálod az ajtókat? Vajon mit gondol a vevő, ilyen körülmények között hogy talál oda a rendelése? Ha ilyen esetben (tényleg) szépen, illedelmesen megkérem, hogy legközelebb gondoljon erre, betelefonál a főnökömnek, hogy a futár kioktatta.

9. Aki a „45 percen belül szállítjuk” mondatot úgy értelmezi, hogy a rendelése pontosan 45 perc múlva lesz ott. És közben elmegy vásárolni, zuhanyozni, kocsmába, stb. Aztán mikor fél óra múlva ott vagyok, még nincs otthon, és szobrozok a ház előtt.

10. Aki fölteszi a fülhallgatót, esetleg bömbölteti a házimozi-rendszert. Volt, hogy ott álltam az ajtó előtt, hallgattam a Terminátor 3-at, miközben már ököllel ütöttem az ajtót, de nem hallották meg, a telefont meg pláne.

11. Aki csatak részeg. Ó, az egyik kedvencem! Ez akkor a legjobb, mikor még vitatkozni is kell vele valamin, persze legtöbbször nem neki van igaza. Részeg emberrel ugye eleve könnyű vitázni, meg agresszív se szokott lenni…

12. Aki a futárral veszekszik, ha problémája van az étellel. Most elárulok egy nagy műhelytitkot: nem a futár készíti a kaját, és – lehet, hogy ez hihetetlen – még csak nem is ő a cég tulajdonosa, üzletvezetője. Ha az étellel bármilyen probléma van (elcserélték, elrontották, stb.) azzal ő ott a helyszínen nem tud mit csinálni, maximum ugyanazt, mint te: telefonálni a főnökének. Itt szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy ha bunkók vagyunk azzal, aki nem a probléma előidézője (a „balfasz futár”), az mindent megold. Nem, nem old meg semmit. A futár nem fog neked a saját kontójára kedvezményt meg ajándékot adni, mikor nem ő hibázott. Vagy te ingyen dolgoznál, ha a főnököd elszúrt valamit?

13. A futárcég hibáján kívül is történnek előre NEM látható késések, malőrök. Az autó elromolhat, a futárt baleset érheti, megállíthatja a rendőr, utat zárhatnak le baleset miatt, és emiatt jókora kerülőt kell tenni, halálos baleset szemtanúja lehet (mind megtörtént), stb. De ha szimplán csak dugó van, a rendelés felvételekor ezt se lehet tudni, és a futárnak nincs kék lámpája.

14. Telefonbetyár hívások (ebből szerencsére nincs sok).

15. Meg amit épp kifelejtettem… elhiheted, a 2,5 év alatt voltak cifra esetek.

Hogy ezek hogy kapcsolódnak az előzmény nyílt levélhez? Csak úgy, hogy egy futár általában nem egy rendeléssel indul útnak. Ha az első helyen megszívja valami ilyesmi miatt, annyival később fog kiérni a többi címre. Az ilyen esetek pedig nem is ritkák. Ha elmegy mondjuk négy helyre, és ebből az első kettőnél csúszás van, a negyedikre már komoly késést lehet összeszedni. Tehát ha késik a rendelésed, könnyen lehet, hogy nem a „baromarcú futár” volt a hülye, hanem valaki, aki hozzád hasonlóan ételt rendelt.

Egyébként azt gondolom, aki dolgozik, néha hibázik is. Mivel nem ritkán 3-4 ember kezén keresztülmegy a rendelés (aki felveszi, aki elkészíti, aki csomagolja, aki kiszállítja), van néhány hibalehetőség. Érthető, hogy az éhes vevő ennek nem örül. Normálisabb helyeken azonban általában tudják kezelni a problémákat. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy ha valaki már nem először elégedetlen az adott céggel, miért rendel megint onnan (vadász, vadász…). Én biztos nem tenném. Ahol én élek (160ezres megyeszékhely), 30-35 olyan pizzéria van, akik ki is szállítanak. Szóval van miből válogatni.

És végül ami az ápolatlanságot illeti: részben jogos. Viszont 12-13 óra munka alatt esőben, hóban, kánikulában bizony be tud piszkolódni az ember ruhája. Már csak azért is, mert el se tudod képzelni, néha milyen retkes helyekre rendelnek ételt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Silent Bob 2011.06.28. 13:41:49

@Leadfoot: Engem csak az érdekelne, ha már így lehet kérdezni, hogy az hogy lehet, hogy netpincéren rendelek, évek óta ugyanoda és néha olyan adatok jelennek meg a futárnál, hogy égnek áll a hajam.
Pl. a céges címre rendelek és a számlán az a név van, ami a város másik végén lévő albérletemnél van az ajtóra írva. :D

Leadfoot 2011.06.28. 13:45:42

@Silent Bob: Nem tudom, nálunk csak telefonon, SMS-en lehetett rendelni.

Viszont a jelenséggel én is találkoztam már. :-)

Ha már SMS: olyan is volt, mikor az egyik kollégám véletlenül egy múlt heti SMS alapján rögzített rendelést. Kimentem a pizzával, aztán volt a nagy csodálkozás. A név, cím, telefonszám stimmelt, de nem rendeltek semmit.
Aztán persze valakinek leesett a turpisság, és megkapták féláron a pizzát, és mindenki örült. :-)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.28. 13:46:42

@belekotyogok: hááááááát... régen volt, hogy rámjött a hígfosás utazás közben és alig értem be a retyóra de sosem kértek tőlem blokkot.
jól tették... akkor takaríthattak volna. :D

amúgy ilyen esetekben tényleg nem tudom mi a forgatókönyv de biztosan nem az, hogy estenyóckó' szarbalépek és éjjelegykor -s talán más és harmadnap is- még szaros cipővel hordom az abrakot. én erről afajtáról beszélek, nem arról akinek volt egy szerencsétlen lépése.

mondjuk nekemis volt eccer (eccer!), hogy telecseszett az autó olajjal, mert a kollega indítózott, a szelepfedélen a kupak meg le volt véve.
mák, de itt van a békási piac és kimehettem egy pólóért, alsóért, nadrágért és tusolás után át tudtam öltözni. ezt nem is várom el a futitól, de ha van egy balesete, mielőtt bármit mondana egy "elnézést a kinézetemért!" valahogy elvenné az élét a dolognak.

zsiráffff (törölt) 2011.06.28. 13:47:22

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: te is megnézted a honlapját? akkor már inkább a románok, ha lehet választani....

para_noir 2011.06.28. 13:52:06

@Leadfoot: ó, szintén pedagógus??:))))

SALE Kálmán 2011.06.28. 13:52:09

@Aki a zsiráfotszereti: Azért lássuk be, néha örülünk neki, hogy nem a rózsadombra születtünk. Valahogy ijesztőek lehetnek ott a népek, ha leázik az a pici csilivili kultúrmáz.

Leadfoot 2011.06.28. 13:55:44

(Jól látom, hogy még senki nem nyögte be, hogy "Pizzát csak az Aldiból"? Mi van veletek?)

:-D

zsiráffff (törölt) 2011.06.28. 13:56:51

@SALE Kálmán: sőt, mindig! nem kutúrmáz az rajtuk, hanem gépzsír. Nade majd befújjuk őket wd40-el, aztán kész.

SALE Kálmán 2011.06.28. 14:01:42

@Leadfoot: Az aldi már nem menő (diszlájk), wd40 van helyette (lájk).

@Aki a zsiráfotszereti: Jó, fújjuk.

gmower (törölt) 2011.06.28. 14:02:22

@SALE Kálmán: :D Több ilyet ne, mert igen fáradt vagyok amúgy is :D:D:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.28. 14:03:19

@Leadfoot:
Kéhrlekszépen, ezen ne múljon:
Pizzafutárt csak az Aldiból!

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.06.28. 14:07:33

@Aki a zsiráfotszereti:

én a honlapja alapján sürgős munkaterápiára utalnám a szerény kis sziddharta herceget.
kiváncsi lennék mit tenne ha (teszem azt példának okáért) pizzafutárként kéne dolgoznia?
;)

Leadfoot 2011.06.28. 14:08:51

@SALE Kálmán: AZ is jó, én WD40-ből és kötegelőből mindent összerakok, mint McGyver. :-)

Sötétben fekete 2011.06.28. 14:18:30

@salapapa: A Gépmadár park környékén kereskedj. /Nem hatalmazott fel a cég, hogy direktbe jó hírét keltsem ;) /

SALE Kálmán 2011.06.28. 14:19:09

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: A pizzára maszturbálna. Aztán eléd tenné, egyed paraszt, jó lesz az neked alapon.

SALE Kálmán 2011.06.28. 14:22:24

@Sötétben fekete: Én felhatalmazlak visszamenőleg, nincs kedvem keresni, és éhes vagyok. Mi a nevük?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.28. 14:23:21

@Leadfoot: Az semmi, az én székely barátom öregapja a nagykalapáccsal, a kisbicskájával meg egy kis tavattazsírral még a motorhibás lenyekkent helikoptert is megjavította már...

kangep 2011.06.28. 14:29:24

kedvenc pizzafutáros sztorim:

pizza késik 10 perce, nem gond, tél van, türelmes vagyok. csöng a telefon, felveszem, futár az: "jó napot kívánok, késni fogok, picit elcsúsztam a motorral"

és közben úgy nyögött csóri ember, hogy nekem fájt. :D

Sötétben fekete 2011.06.28. 14:29:59

@SALE Kálmán: Süss pár tükörtojást. Öt perc alatt megvan, közeps fokozaton, előmelegített nyeles sütőben. Kis Delikáttal meg lehet bolondítani, sózás helyett. De ne sokat szórj rá! Javaslom azt a megoldást, mielőtt épp elkészülne, megfordítod fél percre. Isteni lesz.
A fentebb közölt 7 perces kiszállási idő alatt elkészül. Igaz, pakolni, mosogatni is kell. No meg logisztikai igéne is van - egy telefon, vagy egy laptop nem elég hozzá.
Ha mégis pizzára vagy beállva, és ismerős vagy a megadott környéken, a "D" betűs jelöltek között keresgélj. Nincs sok. Csak egy.

kunfirmenbuchnummer 2011.06.28. 14:30:04

@Leadfoot: ne foglalkozz vele, én még akarok sztorikat!!! =) a telszámlát a munkáltató állja?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.28. 14:31:45

Megérkezik a pizzafutár.
- Mennyi borravalót szokott kapni?
- Nem tudom,ez az első fuvarom. Egyetemista vagyok, csak besegítek nyáron. De a többiek azt mondták,hogy ön nagyon fukar alak. Örülhetek,ha egy százast kapok öntől.
- MICSODA? Na, itt van még egy ezres, és mondja meg nekik is, mennyit kapott! Egyébként mit tanul az egyetemen?
- Alkalmazott pszichológiát.

Plumper_ 2011.06.28. 14:36:13

akkor most jön egy vásárlói vélemény, pár tapasztalat:

1. a futár, hiába adok neki 10 % borravalót, annyit mond, hogy "ja", vagy "ühüm", pedig ha annyit fizetek, mint amennyi a blokkon szerepel!!, akkor se szólhat egy rossz szót sem. örüljön, ha adok némi borravalót.
még tartanák a kezüket fizetendő összeg 30%-áért!

2. eltévedt út közben (a pizza 5-ször kihűlt), pedig nagyon egyértelmű a címem, és eltéveszthetetlen a ház/kapu stb.

3. az egyik futár egyszer befelé a liftben maga elé motyogta félhangosan, hogy a "faszér' nincsen kilincs a lenti bejáraton!". Felhívtam a céget, elmondtam, hogy a náci hogy beszélt. Elnézéseket kértek, remélem kivágták, mint macskát sz@rni.

4. a barátnőjével érkezik tuning suzukin/opelen, szól a dücc-dücc (ez még mind csak vicces), aztán pénz átvesz, de csörög a mobilja, le se szar téged, elköszönni luxus, továbbhajt.

5. hatalmas, izzadt, csutás-csutakos medve hozza ki a pizzát, dől belőle a cigi és sörszag, köszönés helyett vmit elmotyog a fogai közt.

STB...............STB..........

édeSanya 2011.06.28. 14:39:30

...és tényleg, vannak olyan nyomorékok, akik a saját címükkel sincsenek tisztában. Ha hozzánk pizza jön (X.Y. utca 60, /A, /B, /C, mi az első vagyunk), az csak az esetek meglehetősen kis százalékában jön hozzánk ténylegesen. Bár talán durvább ennél az a lakó, aki (isten tudja mikor)előttünk bérelte a lakást és most rendszeresen a követeléskezelő/adósságbehajtó leveleit kell visszaküldenünk "ismeretlen címzett" felirattal.

kunfirmenbuchnummer 2011.06.28. 14:40:28

@Plumper_: engem ezek nem zavarnak/zavarnának, de nyilván más az ingerküszöbünk. najó, talán az utolsó.

para_noir 2011.06.28. 14:44:13

@Plumper_: te milyen gáz figura lehetsz. Azt ugye tudod, hogy már több kiló csulát megettél a pizzáiddal együtt? Jogosan, teszem hozzá.

Leadfoot 2011.06.28. 14:45:12

@atpijkamo: :-DDDD

@kunfirmenbuchnummer: Dehogy állja...

Sztori? Oké.
Sokszor rendeltek a helyi köztemetőbe a sírgondozók pizzát. Mivel több épület van ott, mindig csak úgy azonosították, hogy "a lapostetős épület".

Veszem föl a rendelést, a vevő irtózatosan hadar, alig érteni. Mondja, hogy a temetőbe rendelne. Kérdezem tőle: a lapostetősbe? Itt kicsit meglepődött, de rávágta, hogy igen.

Haverom kiviszi, megy a temetőbe, ott nem tudnak róla. Telefonál:

A rendelő - mint később kiderült - az ElectroWorld-ben volt, azt értettem én temetőnek. A lapostetős kérdésen meg meglepődött, de gondolta, hogy végül is az EW-nek is lapos teteje van.

Szóval megcsörren az ElectroWorld-ben az ügyfél telefonja, a futár az: "Jó napot kívánok, a futár vagyok az XYZ pizzériából, itt vagyok a pizzával a sírásóknál...".

Plumper_ 2011.06.28. 14:45:40

@SALE Kálmán:
"Beszólogatsz, öcsi?!"
www.guncopter.com/images/gallery/uh-1n-minigun.jpg
ember, te képes voltál 2000 Ft-ot adni a futárnak a kis címhiba miatt? téged aztán jól le lehet húzni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.28. 14:46:47

@Leadfoot: :)))) Ezen a sírásóson besírtam.

mohopasi 2011.06.28. 14:47:15

Erről csak annyi jut eszembe, hogy minden olyan szakma szívás, ami ügyfelekkel/megrendelőkkel/vevőkkel/satöbbikkel közvetlen érintkezést kíván. Ráadásul nem csak a szolgáltatónak, kiszállítónak, eladónak, mifenének, hanem a megrendelőnek is. Vajon mi mozog annak a hivatásos katonatisztnek a fejében, aki a mosógépszerelőnek tányérsapkában nyit ajtót? :D

ergbertegon 2011.06.28. 14:47:36

A 10 es pont az mondjuk ütős....
Kell egy shotgun az ilyen esetekben és belőni az ajtót.

SALE Kálmán 2011.06.28. 14:47:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Honnan lopott helikoptert?

@Plumper_: Szeretem a boldog és elégedett embereket, továbbá vállalni szoktam, ha én baszok el valamit. Itt ez most nem jött be, ő inkább dühöngeni akart:)

Plumper_ 2011.06.28. 14:48:34

@shitgun2: mert, miért?! ezektől általában egyszer rendeltem, elég is volt, olyan sz@r kaját hoztak ki.
első megrendeléskor még nem ismernek, azt hiszik, madár vagyok.

amelyikkel meg vagyok elégedve, azt "megtartom", jól bánok, ápolom, mint a tamagocsit.
de 10%-nál több borravalót nem adok.

és nem találtam még semmi csulát semelyik kajámon. ha találnék, utána mennék a futárnak, és nagyon csúnyán elveretném nagyon csúnya arcokkal.

SALE Kálmán 2011.06.28. 14:49:06

@Sötétben fekete: Nem tartok itthon élelmiszert. Ez olyan sznob dolog, de nekem így kényelmes.

SALE Kálmán 2011.06.28. 14:51:49

@Leadfoot: Ástak rá egy kis extra feltétet?

Egyszer FBI ügynökök szálltak meg egy San Diego-i elmegyógyintézetet, mivel egy biztosítási csalás ügyében nyomoztak. Néhány óra múlva, miután átnéztek néhány ezer kartotékot, a néhány tucat ügynök megéhezett. A nyomozást vezető ügynök felhívott egy helybeli pizzafutár szolgálatot, hogy rendeljen egy gyors vacsorát az embereinek. A következő beszélgetést az FBI rögzítette, mivel biztonsági okokból lehallgatták a klinika telefonjait:
Ügynök: Üdvözlöm! Szeretnék rendelni 19 nagy pizzát és 3 karton üdítőt.
Pizzás: Igen, és hová kéri a szállítást?
Ügynök: Itt vagyunk az elmegyógyintézetben.
Pizzás: Az elmegyógyintézetben?
Ügynök: Igen. Én egy FBI ügynök vagyok.
Pizzás: Ön egy FBI ügynök?
Ügynök: Pontosan. Ugyanúgy, mint a többiek is idebent.
Pizzás: És mindannyian az elmegyógyintézetben vannak?
Ügynök: Pontosan. Még annyit szeretnék mondani, hogy a pizzákat nem tudják a főbejáraton behozni, mert az zárva van. Meg kell hogy kerüljék az épületet és a hátsó kapun jöjjenek be.
Pizzás: És azt mondja, mindannyian FBI ügynökök?
Ügynök: Természetesen. Mikorra tudják szállítani?
Pizzás: Tehát az elmegyógyintézetben mindenki FBI ügynök?
Ügynök: Igen. Itt vagyunk egész nap, aztán nagyon megéheztünk.
Pizzás: És hogy tudják kifizetni a számlát?
Ügynök: A többiekkel összedobtuk a pénzt.
Pizzás: És mindannyian FBI ügynökök?
Ügynök: Igen.
Pizzás: És van fegyverük is?
Ügynök: Persze. Akkor megjegyezte, hogy a hátsó kapun kell bejönniük? A főbejárat be van zárva.
Pizzás: B.... meg, arra aztán várhattok!

SALE Kálmán 2011.06.28. 14:54:38

Zombi Pizzéria. Nem is hülyeség, van olyan érdekes mint a Kaka Étterem.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.28. 14:57:38

@Sötétben fekete: jójó... de a X. vagy a XIV. kerületben? 8-)
méghogy "D"betűs... ejnyemár de rég kellett gondolkodnom!
különben az ajánló reklámot senki sem veti meg. ;)

@SALE Kálmán: titkolózik a sötétben bújkálója. :D

KopaszMercis 2011.06.28. 14:58:10

en a vaszabibol rendeltem a multkor elmebete szar a websopjuk, kurva sokat kellett csocsoljek a cache-be valahogy rossz dolog maradt, hiaba irta ki az elso oldalon jol, felhivtam oket, mar a kiszallitasnal eszrevettem.. a futar mondta, hogy csak a fonoke tud segiteni, gondoltam kifizetem neki, majd beszamitjak abba, amit rendeltem (az lenyegesen dragabb volt, vorostonhal szasimi.. ertsd 8 kicsi szelet hal kb 4 rugo vagy mittom en)...

Udvariasan elmagyarazta nekem a holgy, hogy ot nem erdekli, mert o mar a rantott halat nem tudja ujbol eladni. Megkoszontem es letettem.

Kar, hogy en ha talalok valami kajaldat, akkor (foleg ha dietazom) az ottani kajakat honapokig mindennap eszem.. igy most sikerult megsporolnia kb netto 300-forintot amibe a hal kerult neki.. es kb 2 honap alatt 100.000 forintnyi megrendelest.. ha nem tobbet. C'est la vie ;)

para_noir 2011.06.28. 14:58:25

@Plumper_: a csulázás lényege, hogy nem látod. vagy azt hitted úgy megy, hogy egy zöld slájmot fogsz találni a sajt tetején?

Leadfoot 2011.06.28. 14:58:30

@SALE Kálmán: Erről eszembe jutott még egy. Rendeltek a helyi egyetem anatómiai intézetébe.
Bemegyek, épp jön ki egy fiatal srác az egyik teremből, bent (nem hülyéskedek) az aszott hulla fekszik a tálcán, ahogy kell.

Odaszól nekem: "Ezt meg minek rendelték? Hát van itt hús!" (És a fejével int a hulla felé.)

kunfirmenbuchnummer 2011.06.28. 14:59:41

@Leadfoot: :DDDDDDDDDDDDDdddd
@Plumper_: "ha találnék, utána mennék a futárnak, és nagyon csúnyán elveretném nagyon csúnya arcokkal." uramisten..... most előttem van a kép, ahogy megfejelsz egy mankós öreg nénit, mert beszólt neked, amiért nem adtad át neki a helyet.

SALE Kálmán 2011.06.28. 15:03:44

@Leadfoot: Hát igen, a dokiknak jó gyomruk van. Ezt sosem vitattam el tőlük. Franc tudja miért nem politikusnak mentek, ott legalább folyton vinnyogni nem kéne, hogy mennyire alul vannak fizetve.

SALE Kálmán 2011.06.28. 15:05:06

@kunfirmenbuchnummer: A beszólogató öreg néni automatikusan elvesztik az öregnéni státuszukat, és terrorszatyor lesz belőlük. Annak meg már még egy mankó jár, nem ülőhely.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.28. 15:11:22

@Plumper_: "
3. az egyik futár egyszer befelé a liftben maga elé motyogta félhangosan, hogy a "faszér' nincsen kilincs a lenti bejáraton!". Felhívtam a céget, elmondtam, hogy a náci hogy beszélt. Elnézéseket kértek, remélem kivágták, mint macskát sz@rni."

Tehát a náci ismérvei:
1. félhangosan motyog maga elé
2. kilinccsel szereti nyitni az ajtót
3. beszélő viszonyban van a lifttel
4. csúnya szavakat is használ, pedig nem is celeb a tévében

Valóban, az ilyet ki kell rúghatni a munkahelyéről, mielőtt még letartóztatják, mert közveszélyes náci gazember! Egyébiránt mindegyik állítás többé-kevésbé áll a Hupikék Törpikékre is, tehát igaz...

Aki meg ilyeneket ír, azt nem kellene ismét és ismét, minden bérmálkozása után rendszeresen a Dunába lőni, mint a szülei megfoganása előtt több évvel a nagyszüleit??? Én amúgy utálom a széngázszagú nácikat, de még emlékszem rá, amikor egy-egy ilyen minősítés ártatlan emberek és családjuk ellehetetlenítéséhez, kisemmizéséhez, kiirtásához is elég volt. Így jutottak pl. a nácikkal és az internácikkal is kollaboráló népnyúzó bitangok a rózsadombi villákhoz.

(Abban meg nagyon kell hinni, hogy reklamáció után a sárgásfehér díszcseppek a pizzán majonézből vannak!!!)

Plumper_ 2011.06.28. 15:11:28

@shitgun2: ezek szerint te csulázod tele a pizzákat, és a sajátodat is ezzel díszíted ünnepi / családi ebédeken.
jó étvágyat, nyomi.:-D

@kunfirmenbuchnummer: naná, az a minimum. nekem is fáj néha a lábam, és bérletet VÁSÁROLTAM.

@SALE Kálmán: néha azt mondom: "Akkor jelentsen fel."
LOL

Leadfoot 2011.06.28. 15:11:40

@kunfirmenbuchnummer: Ez nem olyan vicces, de ilyesmi esetek is elő szoktak fordulni:

(Telefon a pizzériába)
- Jó napot, XY vagyok a Z utca 3,14-ből, rendeltünk az előbb egy pizzát, de meg van égve / nem jó / ehetetlen / stb.
- Rendben, elnézést, kicseréljük.
- Ja, azt nem lehet, mert már megettük.

Illetve egyszer volt olyan (nem nálunk, másik pizzériában), hogy az ipse rendelt egy calzonét, de az étlapon nem volt rajta, hogy az összehajtott tésztából készül.
Telefonál vissza, hogy "nem jó a pizza". Mivel a calzonét nagyon nehéz úgy megsütni, hogy ne égjen oda, de át is süljön belül, gondolták a központban, hogy égett. Küldtek másikat helyette. Odaér a futár, átadja, a vevő most már óvatosságból kinyitja:
"De hát ez is ugyanolyan, leejtettétek, vagy mi van ezzel, hogy így össze van tekeredve???"

Plumper_ 2011.06.28. 15:14:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ahogy a te köreidben a zsidó lehet a szítokszó minden rosszra, úgy én nyugodtan mondhatom egy bunkó ételfutárra, hogy nyomi. vagy legyél a védőügyvédje, és forduljatok a hágai bírósághoz, vagy az ENSZ-hez.
még vannak, akiket olyan módon kellene ellehetetleníteni, ahogy írtad. sajnos annak idején sok olyat találtak be, akit nem kellett volna, a bűnösök egy rész pedig megúszta.

ha reklamálok, akkor csakis, miután kézhez vettem az ételt, és utána már nem rendelek attól a cégtől.
a sárgásfehér pöttyöket tehát sajnos mások eszik meg teliszájjal.

SALE Kálmán 2011.06.28. 15:15:55

@Leadfoot: Most kedvet csináltál pizzarendeléshez. :) Ha ideért, beszámolok.

SALE Kálmán 2011.06.28. 15:17:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Na akkor meg is van, miért nem raktak melléjük elég gyógyszertárat. :DDD

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.06.28. 15:19:04

Múltkor szombat hajnali 3:50-kor csöng a kaputelefon, én azt hittem álmodom az egészet először, de aztán arra ébredtem, hogy a feleségem mászik át rajtam az ágyon felvenni a telefont, akkor döbbentem.

Hát a pizzafutár volt, szerencsétlen hozzánk csöngetett be, mert négy emelettel lejjebbről valaki rendelt pizzát, de nem válaszol a kaputelefonra, minket meg már ismer, így vette a bátorságot hogy hozánk becsöngessen, mert ugye hajnali négy óra előtt aztán várhatja hogy valaki kis vagy besétáljon a kapun.
Gondolom péntek esti buli volt, aztán jól ki lettek ütve a vevők mire megérkezett a pizzás, ezúton is köszönjük.

aha, persze 2011.06.28. 15:19:42

@Legelő Őse:
Nem az ő munkaköre a panaszkezelés. Tudod, ő FUTÁR. Nem futár és panaszkezelő. Hiába jösz ideális álomvilággal, meg "profi szolgáltatás" szavakkal, attól még fizikai képtelenség, hogy a hawaii pizzát húsimádóvá varázsolja ott a helyszínen.
Ébresztő! Ő egy futár. Lehet, hogy a te szemedben ő maga a cég, de akkor ideje lenne látnod is, nem csak nézni.

para_noir 2011.06.28. 15:19:48

@Plumper_: Nem éppen pizzát készítek, de ha egyszer mégis, a tiédbe saját szájúlag csulázok:))

Leadfoot 2011.06.28. 15:20:29

@SALE Kálmán: Ugye? Én is kezdek kajás lenni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.28. 15:25:42

@Plumper_: Ha nyomit írtál volna először is, akkor simán csak bunkó lennél. Nácit írtál, kijelentő módban, ami itt helyben is becsületsértés és rágalmazás. Nem beszélve arról, hogy köreidhez illően legalább egy ártatlan ember tönkretételén örvendezel, aki hozzád egy szót sem szólt.
Gratulálok!
Hol is használtam én a zsidót szitokszóként? Mit tudsz te az én köreimről? Sallaira és Fürstre, meg Ságvári (32 nevű) Endrére (stb.) mondjuk nem írhattam, hogy arab, örmény, kurd vagy baszk terroristák voltak...

SALE Kálmán 2011.06.28. 15:26:04

@aha, persze: Hát igen. A pizzafutártréningezés meg mókás lehet.

onderon 2011.06.28. 15:28:11

tizenéve rendelgetek, mondhatni rendszeresen (heti több alkalom). soha nem volt bajom egy futárral/céggel sem. nem hinném, hogy szerencsés vagyok. inkább csak normális.

SALE Kálmán 2011.06.28. 15:36:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Nácit írtál, kijelentő módban, ami itt helyben is becsületsértés és rágalmazás"

Nemfeltétlen. Manapság egyre többen veszik bóknak és elismerésnek.

Silent Bob 2011.06.28. 15:44:19

@KopaszMercis: Engem az érdekelne rendkívüli módon, hogy egy sushi miért ér ki kétszer annyi idő alatt, mint máshonnan a főtt kaja.

SALE Kálmán 2011.06.28. 15:46:54

@Silent Bob: Szerintem frissen csinálják. Főtt kaját meg megmikrózzák kicsit, aztán csókolom. Vagy messze laksz a sushistól, ez a két lehetőség van.

Silent Bob 2011.06.28. 15:49:07

@SALE Kálmán: Több helyre rendeltem már. Nem hiszem, hogy egy pizzát összerakni és megsütni (gondolom azt nem mikrózzák) fele annyi ideig tart, mint egy sushit összerakni. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy azt rendelésenként frissen tekerik.
Ehhez képest a pizza átlag 45 perc, a sushi tuti másfél óra.

SALE Kálmán 2011.06.28. 15:52:31

@Silent Bob: A pizzát tudtommal úgy szokták, hogy előre lesütik a tésztát, és lefagyasztják. Mikor megrendeled, gyakorlatilag csak a feltétet dobálják rá, azt pár percnél tovább nem kell sütni.
Nem szoktam sushit rendelni egyébként, csak tippeltem. Minden más rendszeresen jön ki úgy, hogy szerintem néha egy hetes, de minimum tegnapelőtti.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.28. 15:57:12

@Silent Bob:
Mert frissiben kell hozzá összefogdosni a csigákat/rákokat/halakat.

Peetee 2011.06.28. 16:00:42

4 évig pizzáztam vidéki megyeszékhelyen, kis cégnél és a legnagyobbnál is.

Szinte hibátlan a felsorolás!!!!
Kimaradt a nyaralós/pecázós/természetjárós kalandorok, aki a 3. hívásra is állítja, hogy:
"Igen, XY tó csónakházánál vagyok, igen ez van X és Y település között félúton, igen ott kell átjönni a kispatakon és igen 500méter a csónakház.
Közben a futár a kajával ott áll a megadott helyen, minden stimmel, de ameddig a szem ellát senki nincs, de a vonal másik felén az ember állítja, hogy ott van ,ahol Te egymagadban.
Patthelyzet. Végül kiderül, hogy nem az az oldal, és nem is csónakház, és nem is kék Suzuki parkol előtte....

Megdöbbentően sokan nem tudják a címüket, de sokszor az van ,hogy az rendel, aki nem ott lakik. Aztán bemond fejből valami házszámot, vagy megkérdezi: Petra a 26ban laksz? Mit, ja persze! Aztán kiderül ,hogy 126....

A kedvencem az a csávó volt, aki azt játszotta, hogy a rendelés felvételnél nem volt hajlandó elárulni a kaputelefon kódját, csak azt, hogy ki van írva a nevem. Mire mentél, mindig a szomszédban volt, és mikor felértél, akkor láthatóan szándékosan 5-10percig szórakozott veled.
Ő volt az egyetlen akit büntettem:
Mikor másik céghez kerültem át; bármikor jártam abban a háztömbben, lefelé mindig megnyomtam a kaputelefonját, beültem a kocsiba és el.
Délben is, este 11kor is...
:)

Ezen kívül mindenkivel mindig tisztelettudó és udvarias voltam. Mégis évente 6-8panasz érkezeik minden(!) futárra, van akit már nem tudtunk kiszolgálni, mert nem volt olyan futár, aki odamehetett volna (kb. 15ből), mert vele mindenki bunkó volt. Vicc.

Volt olyan, hogy leküldte a gyereket a pénzzel. 2x Családi pizza, nagy is, nehéz is, a gyerek jó ha 8éves, beszélni sem mer.
Rendes vagyok (pedig a pénzezés megvolt, nulla forint jatt), felviszem az elsőre. Betelefonál, hogy molesztáltam a gyereket....

Erre nem tudtam mit reagálni, végig üvegablakos a lépcsőház, nyáron délután fél 6kor... no comment.

Az ingyenpizzákkal bepróbálkozókat 3éht után nem számoltam.
Bekopogsz: Na én már beszéltem a pizzériával ,ez igyen pizza, mert késtél! - és már venné ki a kezedből.
Mondom: Várj, én hiszek neked, de kell megerősítést kérnem. Amikor előveszem a telefont a zsebemből jön a következő kérdés: NAJÓVAN, mennyi lesz?
Undorítóak!!!

Peetee 2011.06.28. 16:01:40

@SALE Kálmán:

Kizárt, a kelttészta van hűtőben, kisebb pizzériákban napi 2 dagasztás van, a nagyobbaknál kb. 2-3óránként.
Előre lesütött tésztát sehol nem láttam soha.

para_noir 2011.06.28. 16:03:02

@SALE Kálmán: nem így megy, a sima friss tészta is készre sül pár perc alatt. Nálunk legalábbis így ment, és elég nagy forgalmű üzlet volt. A konyhások este megcsinálták a tésztát, benne hagyták a gépben dagadni, reggel pedig abból indult a porciózás. Ha kezdett fogyni, napközben is lett új adag csinálva. Szerintem a mirelittel több lenne a vacakolás, a minőségén is érződne, vizesedne olvadáskor/sütéskor, és nem éri meg mélyhűtőket tartani ezért. Lehet, hogy van ilyen, de akkor elég ritka.

Silent Bob 2011.06.28. 16:08:49

Akkor most már csak egy sushi séf kell, hogy megfejtsük a rejtélyt. :D

kunfirmenbuchnummer 2011.06.28. 16:11:09

@Plumper_: "naná, az a minimum. nekem is fáj néha a lábam, és bérletet VÁSÁROLTAM."

ekkor másik kép jelent meg előttem: nevetve aranyos kiscicákat dobálsz a jeges Dunába a Lánchídról

remélem érted már a lényeget. :)

Magnumka 2011.06.28. 16:12:09

A hetes pont nekem már okozott galibát vevőként. Egyedül lakom, nem szoktam becsengetni magamhoz, így nem is tudtam, hogy a csengő épp nem működik. Mobillal megoldotta, de hisztizett, hogy ő fizette...

Joaquin 2011.06.28. 16:12:37

Posztot is csinálhattad volna viccesebbre, ha nem olvasom a kommenteket most mérges lennék :)
Egy dologgal nem értek egyet: ha a futárt osztom, azt azért csinálom, hogy átadja az illetékesnek. Főnököt elérni meg LOL, mindig elfoglalt, távol van, stb. Tudom, hogy nem mindenről a futár tehet (sőt), ezért a hangnem normális marad, de nem fogok nyomozni a PR osztály után, hogy panaszt tegyek...
Egyetlen dolgot utálok viszont: az eladni nem sikerült pizzát rendszeresen megpróbálják az emberre rásózni. 'nyád.

Dekatlon 2011.06.28. 16:14:32

@Leadfoot: "Ugyanígy nem függ a rendelő anyagi helyzetétől sem. Sőt! Lakótelepeken, lepukkant helyeken érdekes módon több jatt szokott lenni, mint elit környékeken."

Ez nem ellentmondás! Aki embernek néz, szarul él, aki pofátlanul zsugori, az meg palotában. Embertípusok... sikermodellek :)

Alikam 2011.06.28. 16:15:23

Welcome to Hungary...

Amúgy mind tudjuk, hogy igaz ez is igaz az is.
Van, amikor a futár a paraszt, van amikor a vevő.

Láttam már mindkettőre példát mert rendeltem is és szállítottam is.

Az tény, hogy a normális ember előbb agy utóbb megszopja akármelyik oldalon is áll és belefut a rideg magyar valóságba, ennyi...

lutria 2011.06.28. 16:17:16

A 4.6.7.pontokhoz:dolgoztam csomagkézbesítőként tényleg vannak akik minden elkövetnek hogy mások ne tudjanak a létezésükről,hogy melyik házban,lakásban élnek,régi tipusú kaputelefonokon ahol még a lakók ragasztják ki a nevüket név gondosan lekaparva,még monogram sincs,esetleg még rossz is,persze a kapu bezárva,postaládán szintén nincs név,emelet,max. a többi alapján lehet kiszámolni hogy melyik lehet a cimzetté.Folyosón rács,ajtón se szám se név.
Kertes ház,házszám nélkül,a mellete lévő alapján kiszámolva,kapucsengő gondosan elrejtve a "véletlen" megnyomástól a postaláda belső részére szerelve,a karomnak S betű alakban kellene hajolnia hogy meg tudjam nyomni,megnyomom(a kutya ugrál a kezem felé),nem hallom hogy működne mert a csegő valamelyik belső szobában szól,ácsorgok pár percig-közben megírom az értesítőt-elhúzok,10 perc múlva telefon hogy a cimzett panaszkodik hogy meg sem kiséreltem a kézbesítést,vissza-a vénasszony 5 perc alatt ki is ér a 15 méterre lévő háztól,és közben mondja hogy az ablakból nézte végig hogy a kapu elött álltam.

Leadfoot 2011.06.28. 16:19:26

@SALE Kálmán: Normális pizzériában (én ilyenben dolgoztam) nem így csinálják. Ahol meg így, ott elsőre érezni a tésztán, és nem szabad többet onnan rendelni.

Aki azsiráfotszereti 2011.06.28. 16:23:18

@Sün‼: nem is voltam itt...

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hagyd a csudába, tuggyumikkel nem érdemes vitatkozni. Ha valaki véletlenül sárga anyagot kínál nekik a piacon, az is nácinak számít a szemükben.

Leadfoot 2011.06.28. 16:27:20

@Joaquin: Ott nem stimmel a dolog, hogy ha lebaszod a futárt, az nem fogja továbbadni a főnöknek/üzletvezetőnek. Nem tudom, hol dolgozol, de a legtöbb helyen nem úgy van, hogy bemegy az alkalmazott, és jól leteremti a főnököt. :-)

Ilyen "rásózás" nálunk nem nagyon működött, talán pár esetre emlékszem, mikor a rendelő kérte, hogy ajánljunk valamit, mi pedig pont egy tévesen lesütött pizzát ajánlottunk. De az sem olyan volt, hogy ott volt már az üzletben fél órája, épp akkor jött ki a kemencéből, tehát még jól is járt vele, mert hamar megkapta.

Ha megmarad egy pizza (kamu rendelés, bármi ilyesmi) akkor leginkább kocsmákban, kollégiumokban lehet árulni.

A még langyos, 3000 forintos óriáspizzára 1500-ért úgy szoktak lecsapni a kollégisták, mint a két hete éhező piranhák. :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.28. 16:30:41

@SALE Kálmán: Attól még büntetendő, ellentétben azzal, ha valakit kommunistáznak, pedig szabad szemmel árnyalatnyi csak a különbség.

@Silent Bob: mert a fagyasztott higannyal telített rájabelet nem szabad egyből, gyorsan kiolvasztani a mikróban, mert akkor vizenyős lesz és rágós, csak szép lassan.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.28. 16:33:16

@SALE Kálmán: Nem az övé volt, csak félt, hogy a pilóta megissza az összes borát-pálinkáját, megeszi a kenyerét, szalonnáját, ordáját, utána meg tán megbassza még a feleségét is, ha még sokáig marad...

Jeff 2011.06.28. 16:37:43

@Leadfoot: "Illetve egyszer volt olyan (nem nálunk, másik pizzériában), hogy az ipse rendelt egy calzonét, de az étlapon nem volt rajta, hogy az összehajtott tésztából készül.
Telefonál vissza, hogy "nem jó a pizza". Mivel a calzonét nagyon nehéz úgy megsütni, hogy ne égjen oda, de át is süljön belül, gondolták a központban, hogy égett. Küldtek másikat helyette. Odaér a futár, átadja, a vevő most már óvatosságból kinyitja:
"De hát ez is ugyanolyan, leejtettétek, vagy mi van ezzel, hogy így össze van tekeredve???""

Bazz, ezt mi is elkövettük pár évvel ezelőtt :) Azt hiszem ott inkognító néven futott az a pizza. Aztán udvariasan felvilágosítottak, hogy ez gyárilag ilyen...

Bejgli 2011.06.28. 16:43:27

Rendeltem pizzát, megjött, fizettem, jattoltam, megettem, finom volt. nyer-nyer :D

SALE Kálmán 2011.06.28. 16:46:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nos, a nácik vesztettek. Egyéb kérdés? :)
Hát igen, az erdélyi nőkre sokat panaszkodnak. Elég erkölcstelennek mondják őket.

Géza, kék az ég! 2011.06.28. 16:49:15

Nemrégiben történta kollégámmal:
(nem, nem Gézával esett az eset)

Pizzarendelés telefonon, várunk 1.5 órát, semmi. Sőt, ki sem hozták már a kaját. Eddig nem nagy ügy.
3 hét múlva kolléga ismét tőlük(!) rendeli a pizzát, félóra múlva ott volt a futár, minden tökéletes, mindenki boldog, fizetés, küldönc el. Naésmost! Egy óra múlva jött ugyanaza a futár, ugyanolyan pizzával:
- "Itt a 2. pizzád, amit rendeltél, nem is értem, miért nem együtt rendelted?"
-Haver, én biztosan nem rendeltem semmit"
-"De, de, alig félórája ugyanezt rendelted, amit az előbb"
Kolléga javaslatára, miszerint nézzék már meg a híváslistát a telefonján (gyengébbek kedvéért a SAJÁTJÁN), elhúzta a száját a gyerek és kivágta:
- "Te figyu már, én ezt nem viszem vissza, féláron sem kell?"

Naná, hogy kellett, degeszre ettük magunkat :D

Tanulság? Az nincs, ez nem olyan volt

találjatokkivalamit 2011.06.28. 18:06:57

@Viktus:
Akkor éhezz!
Egy kis matek mindenkinek!
18:00-kor már a kemencében van 10 pizza.
Ezek öt perc alatt készülnek el. Egy ember átlagban 2 pizzát rendel, tehát ez öt cím, amit optimális esetben 2 percen belül fel lehet venni.
18:02-kor már jönnek is az újabb megrendelések viszont azok már 18:07-re készülhetnek el és így tovább.
Kb. 18:40-re, 19:00-re "beúszik" a pizzéria és 60, 70, 80, 90 perc is el fog telni, mire a vendég megkapja az egyébként tűzforró pizzát. Az idő is számít meg az, hogy a pizza forró legyen, és a diszpécser normálisan állítsa össze a címeket. Ha viszont Pusztabüdösfütykösre rendelsz a Huhogós tanya HRSZ.: 453123 ne csodálkozz, hogy 2 és fél órát kell várnod. Még annyit, hogy mikor futár voltam, mi mindig csak irányba szállítottunk és max 3 címet.

Aki azsiráfotszereti 2011.06.28. 19:08:21

@Sün‼: Dehogynem:) Ez a délutáni nickem, mert itthonról képtelen voltam belogolni, support nem supportol, jelszó el volt mentve önmata, gőzöm sincs mi volt, szal itthonra ez a nickem, mókahelyre meg a másik. kicsit skizo, de nem bánjuk :)

Anti Anyag (törölt) 2011.06.28. 19:34:18

Nem válaszolnod kellett volna, hanem betartani a 10 pontot.

Leadfoot 2011.06.28. 19:57:47

@Anti Anyag: A kettő kizárja egymást?

Egyébként meg nem szeretem, ha valaki olyanról okoskodik - ráadásul ilyen pökhendi stílusban - amiről halvány fogalma sincsen.

Ha valaki ilyen lekezelő, akkor a másiktól se várjon el mást.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.28. 21:29:14

@Gee Halen: otthon reggel negykor hordanak pizzat?
hm
@Silent Bob: a sushinal meg kell varni, hogy kihuljon a rizs

Pdudas 2011.06.28. 22:04:37

@hagyma: akkor cinalja kihult rizsbol :)
Ez nem frissensult, hogy rendeleskor fogjon hozza.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.28. 22:32:14

@Pdudas: regi -regi homar bejegyzes volt a szusi amire vartak a vendeek egy orat, vagy tan nem is kaptak mert mar zarora volt
eeeeeeeeees
ha eppen elfogyott a fott rizs, akkor fozni is kell es varni kell meg kihul....
es nem szabad huteni
szoval a szusi az ilyen

AlulírottFentemlített 2011.06.28. 23:43:13

Úgy látom itt mindenki feledékeny.

Pizzát csakis svédországban szabad rendelni, mert ott nincs kreditprövning és fűszoknyás lányok viszik házhoz, akik természetesen kényeztetnek is, ha és amennyiben igényli a megrendelő.

Ráadásul nem sértődnek meg, ha azt mondják nekik, hogy: Tartsd meg az aprót te mocskos állat!

Jerky_Master 2011.06.29. 18:06:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hmm, érteni vélem, mit írsz. Szálasi pedig színtiszta magyar volt, ahogy Endre és Baky is (most gyorsan guglizz), de magyar Csurka is (talán felnézel rá), meg a betyársereg, korábban a húgyforradalmárok is mind magyarok voltak. Magyar az adócsaló fehérgalléros bűnöző is, meg a bunkóterepjárós, és az átverő óriásmagyarországos taxis is magyar. Nem írhattam rájuk, hogy spanyolok, litvánok vagy azeriek, mert ha egyszer magyarok voltak, érted zsebnáci?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.30. 09:01:53

@Jerky_Master: Jól van, te kis buzeráns zsebávós kápófi, teljesítetted agyonkárpótoltságodból adódó kötelezettségedet! Tényleg jobban gyűlöltök ti minket, mint mi titeket - mert mi sehogy. Olvasni ugyan nem tudsz, de bármelyik kulcsingerre befröcsögöd mindazt, amit évtizedes agymosással afféle eprom-égető módjára belevéstek a tények helyett tudatfoszlányaid maradékába, hogy előtörhessen amikor megvonási tüneteid vannak.
Akkor (a többieknek, mert te síkhülye vagy, és úgysem érted) megismétlem:
" Én amúgy utálom a széngázszagú nácikat, de még emlékszem rá, amikor egy-egy ilyen minősítés ártatlan emberek és családjuk ellehetetlenítéséhez, kisemmizéséhez, kiirtásához is elég volt. Így jutottak pl. a nácikkal és az internácikkal is kollaboráló népnyúzó bitangok a rózsadombi villákhoz."

És még te panaszkodsz néhány poszttal odébb, ha nem jut gyógyszer? Elgurult?

Mielőtt újabb téves információkat adnál közbe a beégetettből, csak jelzem, hogy az operettnáciskodó, kontrabuzi, kontrakommunista, és kontracigány meg kontrazsidó parlamenti pártot is utálom, mert gyakorlati megnyilvánulásaik pont azokat idézik, akikkel állítólag szembe mennek. Olyanok pont, mint az antifasiszták, magyarosítva antifaszisták. Csurka valóban írt pár jó darabot, meg néhány gyengébbet, beszélt jól, beszélt zagyván, de utoljára akkor tett igazi tanúbizonyságot kemény magyarságáról, amikor vízzel telt tűzoltóvödröt a farkára akasztva körbejárta a Színművészeti lánykollégiumát - legalábbis Moldova szerint. Ez az, ami miatt valójában (gyakran nem is tudatosan, hanem öröklötten vagy ösztönösen) minden puhapöcs sárga irigységgel gyűlöli, 55 éve, nem az, amit írt vagy mondott.

Persze könnyű nekem, én nem szorulok rá, hogy mások ellenében határozzam meg magam, én nem gyűlölöm az egész világot (nem kell gyűlöletet sem fenntartanom, hogy munka nélkül, mások szenvedéséből rendszeres apanázst kapjak) és veletek, hazátlan bitangokkal szemben még a szülőföldemet sem, amelynek porából mind vétettünk...

@SALE Kálmán: Az erdélyi nőkkel kapcsolatban csak nem S. Magdalénára, minden trollok nagyasszonyára akarsz célozni? Én nem mernék a helyedben belekötni...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.06.30. 14:53:20

Én továbbra is vadászok arra a don pepés pizzafutárra, aki a Bródy Sándor utcában elkezdett megverni.... MEG FOGOM TALÁLNI előbb vagy utóbb, és nyomorékká verem.
Ezt büntetőjogi felelősségem tudatában, teljesen komolyan mondom, és ez meg fog történni.

Optomet 2011.06.30. 22:55:14

Sok köcsög barom fogyasztó ebben a kib@szott országban... Azért, mert a főnöke cseszteti, vagy a férje nem rendezi el úgy rendesen, máris a másikkal kell baszakodni. Gondold magad a helyébe... én is a kereskedelemben dolgozom, ill szívok, mert rengeteg a suttyó bunkó degenerált paraszt, és kevés a normális ember. Velem nem kell jópofizni, nem azt várom, de ne úgy beszéljen velem ok nélkül, mintha a valagából rángatott volna elő!!!

Brigi \"B. A.\" főnöke 2011.07.01. 00:37:16

"Ahol én élek (160ezres megyeszékhely), 30-35 olyan pizzéria van, akik ki is szállítanak. Szóval van miből válogatni."

Nincs, ugyanis 1 db pizzéria van ebben a meg nem nevezett városban, akinek a terméke legalább részben emlékeztet arra, amit általában úgy jellemzünk: emberi fogyasztásra alkalmas. G-vel kezdődik a cég neve, van egy ilyen medvefajta is.
süti beállítások módosítása