Tékozló Homár

Pajzstetvek házhozszállításra

2011.07.06. 17:43 | juszka | komment

István úgy döntött, citrusféléket tart otthon, ehhez pedig a Rappay kertészettől kért segítséget - és hatféle növényt. Annak azonban nem nézett utána eléggé, hogy miért is jó a tetves és a pöndörödő levelű citrus, ezért kicsit felháborodott, mikor beteges növényeket kapott a kifizetett forintokért cserébe. Pedig ki tudja, tetves citromból biztos jobb a limonádé.

Néhány hónapja ráizgultam a citrusfélék társasházi környezetben való nevelésére. Látva a különböző fórumokon, hogy milyen sikereket lehet elérni mediterrán gyümölcsfélékkel itthon is, elkezdtem gyüjtögetni az információt a fajtaleírásokkal és azok tartásával kapcsolatban. Június közepén végre rászántam magam és rendeltem a Rappay kertészetből hatféle növényt. Pár nap mulva megérkezett a futár. Amikor kinyitottuk a furgon ajtaját egy karttondobozba volt beleállítva a hat citrusféle, de valami nem volt rendben. Az egyik növény (kb.40cm magas) az aljától a tetejéig sűrűn be volt panírozva pajzstetvekkel.

A teljesen laikus futárnak is feltűnt, azt mondta: ejha, micsoda kolónia. A halványsárgára fakult levelei úgy bepöndörödtek, mint nagyanyáink dauerolt hajtincsei egy fodrászmaraton után. Mondtam is a futárnak, hogy ezt nem hiszem el és nem is kérem, vigye vissza nekik. Tüzetesebben megvizsgálva a többit, még egy ilyen haldokló növény volt a csomagban, csak elsőre nem tűnt fel, mert harmad akkora termetű csemete volt mint bajtársa. Talán a növények utáni vágy vitt arra, hogy a maradék négyet a hat növényből mégis megtartsam, mert azoknál is tapasztalható volt némi fakó szín és megrágott levélrészek. Mindegy. Kifizettem és elindultam a lakásom irányába.

Még az ajtót sem érkeztem kinyitni, amikor hívott a kertészetből a hölgy, hogy mit képzelek én és levegővétel nélkül lezavart egy háromperces előadást telefonon arról, miért természetes, sőt jó az, ha így pöndörödnek a levelek. A telefonos felvilágosítást akkor szakítottam meg, amikor először levegőt vett: mondom, hogy tetvesek a növények. Elhibáztam, mert én is levegőt vettem. Nála a labda. Azt mondta, az teljességgel lehetetlen, mert náluk nem tetvesek a növények, ha mégis talál tetűt a visszaküldött növényeken, akkor azonnal csörög telefonon és még aznap felhoz nekem egy másikat Pestre... Aha, azóta is hívnak...Aki haldokló növényeket szeretne vásárolni, vagy Noé féle bárkájáról már csak a pajzstetvek hiányoznak, az ezt a kertészetet válassza. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBF 2011.07.06. 17:57:15

tetves citromból biztos jobb a limonádé?

CBF 2011.07.06. 17:58:50

tetves citromból biztos jobb a limonádé?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.06. 17:59:41

wd 40-el kell permetezni, es nem kerdes, bar en meg sosem izgultam ra a citrusfelek tarsashazi kornyezetben torteno nevelesere
mi most mosolygo viragot tartunk az erkelyen, vagy valami ilyesmi a neve, ha forditom...

Géza, kék az ég! 2011.07.06. 18:01:51

Tetves egy banda vagy tetű banda?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.06. 18:05:30

Végre egy kellemesen megírt poszt! Nem unalmas, és nem is mondén.

mortalwombat 2011.07.06. 18:08:09

600 fokos pirolízis alatt megdöglik mind

CsakMintTe 2011.07.06. 18:25:11

Jó, hát citromfát is csak az Aldiból, az még mosolygós is lesz, mint hagyma virágai.

Teccikérteni? 2011.07.06. 18:33:19

A telefonáló nő tümmedt-e volt-e?

MosoMasa 2011.07.06. 18:58:53

A tetvek tele vannak cukorral - a katicák is ezért eszik (fejik) őket.
Úgyhogy jobb a limonádé tőle!

Teccikérteni? 2011.07.06. 19:18:08

@hagyma: És mi a neve pozíciója? Ez FONTOSH!

Kifordított kacagány 2011.07.06. 19:39:45

@MosoMasa: igazából a hangyák fejik a tetveket, meg tenyésztik is ugyanebből az okból. a katicák inkább megeszik őket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.06. 20:06:18

en amugy fejtetut kaptam egyszer egy cigany csajtol
kopasz voltam egesz nyaron
de vegulis megerte, bar mi ahhoz kepest parszaz citrustetu?

Kifordított kacagány 2011.07.06. 21:08:43

@hagyma: még mindig jobb mint a lapos:)
amúgy meg miben más a cigány pina? - két fokkal melegebb és hárommal büdösebb:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.06. 21:15:52

@Kifordított kacagány: ez egy tiszta no volt, csak elotte a bortonben osszeszedte
ja, lapos meg nem volt, csak fej
es van aki a citrusaiert rinyal:)
amugy en az elso pajzstetu lattan, kuldtem volna vissza az osszes citrust, az nem kerdes
a csajnak a fejen meg nem lattam a serkeket mert sotet volt a toronyhaz pincejeben

Gastroger 2011.07.06. 21:43:51

- lehet, hogy bíbortetú volt, ami a jelenlegi természetes eredetű vörös festékek (ételszínezők) alapanyaga.

- Ha pöndörödött, pöndörödött. Még jó, hogy nem mopposodott.

- miután kivettem a növényeket tünt fel, hogy 40 üveg lekvár is van a furgonban. Valamint egy edámi sajt. Okozhtatta ez?

Okozhatta.

_____________ 2011.07.06. 22:04:24

Az volt már, hogy pajzs- és lapostetveket csak az Aldi munkatársnőitől, valamint az őstermelők nejétől...?

Rosszindulatú Vászka 2011.07.06. 22:09:50

Ez a tetves cég igen mókás, nézzétek csak meg az ottlapját:

"Ne felejtse el, hogy ma Csaba napja van.
Ha van ilyen ismerőse remek alkalom, hogy megajándékozza, akár egy szép virággal..."

Még sohasenem vettem Csabának virágot.

rappaykerteszet.hu/

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.06. 22:31:30

Növényt futárral?
Nooooormális???

_____________ 2011.07.06. 22:42:42

@estrella negra:
Legalább jattot adott a futárnak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.06. 22:52:11

@Rosszindulatú Vászka: de nem is vagy no ezek szerint
@estrella negra:
nem novenyt!!
tetvet
tudod meddig tart a tetveknek meg felrnek a varosba
novenybe mar beles em merek gondolni

XCat 2011.07.06. 23:01:01

Extra tetűvel lehet kérni?

_____________ 2011.07.06. 23:01:17

@CatMother: Csak ha keményen jattolsz érte.
Mert ha nem akkor bosszúból átrakja az általad rendelt pizzára...
:-D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.06. 23:04:10

Csodálkozom, hogy a futárgyerek csodálkozott, hogy csillió tetűt találtak az autójában.
(hátezekmeghogykerültekidewazze?)

AlulírottFentemlített 2011.07.07. 01:31:18

Ez az új magyar citrus.

Kicsit pöndörödöttebb, kicsit tetvesebb, de a miénk!

Virág elvtárs?
A nemzetközi helyzet még mindig fokozódik?

۝merta-X 2011.07.07. 03:09:57

A levéltetvekkel, és genyóbb tesóikkal a gyökértetvekkel az a baj, hogy sima lefújással ható ún. kontakt méreggel alig alig döglenek ki, hanem a növénybe felszívódó méreg kell, amit ezek a rohadt tetvek kiszivornyáznak. Ilyet meg virágboltban nem kapsz, mert általában ezek erős nérgek. Gazdabolt, Obi, de lehet, hogy paőírt kérnek. Bi58, Zolon, illetve biztos vannak újabbak.

Megdobbent 2011.07.07. 05:00:10

Naszoval EDE kekszalagja irtja oket, eleg csak meglengetni boszen a noveny fele. ALDIban persze ilyet nem kapsz, ott nincs tetu. hagyma dugott cigannyal pinceben. Hat okosodunk, keremalassan.

Róka-Rudi 2011.07.07. 07:00:10

7:00.
Remélem működik már az órám.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.07. 07:05:51

@Róka-Rudi: hat a sun meg a nyul, meg mindig pontosabb

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.07. 08:08:42

@hagyma: nanáhogy! hiszen a róka mindig sunyin hazudik! most is a sajt helyett elvett 10mp-et.
(boccs rudi! :) )

helianthus 2011.07.07. 08:49:04

Nem akarom a posztolót riogatni, de esélyes, hogy a megvásárolt négy növény is tetves és kezelés nélkül tele lesz hamar velük, nem kellett volna átvenni őket, de ha már megtörtént, le kell őket kezelni (van pár szer erre a célra, lehet próbálgatni melyik jó).

helianthus 2011.07.07. 08:52:20

Mellesleg nem az a gáz, hogy tetves a növény a kertészetben, az a baj, hogy nem kezelik le és gyógyítják meg őket, mielőtt jó pénzért eladják.

Sokorai_Atala 2011.07.07. 09:06:43

Esetleg állat- és növénykertre gondolt a tisztelt feladó. A gangon kéne nyitni. Akkor talán a társasház lakóitól belépőt is szedhetett volna a megrendelő, így hamar megtérül a befektetés.

zsiráffff (törölt) 2011.07.07. 09:37:58

Két székely bácsi barchobázik
- senderedik?
- senderedik biza
- kunkorodik?
- kunkorodik biza
- pöndörödik?
- pöndörödik biza
- dezoxiribonukleinsav?

tuono 2011.07.07. 10:25:29

@Rosszindulatú Vászka: Ezt a weboldalt is belepték a tetvek, mitől ilyen setét?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.07. 10:35:46

@Sokorai_Atala: "Esetleg állat- és növénykertre gondolt a tisztelt feladó."

Képzeld, ha elefántokkal küldte volna.

Róka-Rudi 2011.07.07. 10:51:23

@hagyma: Ez csak azért van, mert a blogmotor is tetűlassú.

papugaja 2011.07.07. 11:37:18

Javaslatom:
Actara 25 WG 4 g
Szabad forgalmú szer, gazdaboltban megvehető.
Bőségesen permetezni, maradékkal beöntözni. Szükség szerint ismételhető.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.07.07. 15:30:22

Nem dimenzionáltad túl egy kicsit ezt a dolgot? Hónapokig rágódni azon, hogy vegyél-e valami növényt? Bemész, megvesz, oszt legfeljeb megdöglik, na bumm.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.07. 16:01:35

Ne is mondjátok:
tavasszal permeteztem a paradicsomokat BI58-al.. sajnos ősszel meg a gyomot Gliarcával.. valószínű nem mostam ki jól, mert még a rózsafát is elvitte a méreg :(

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.07. 16:03:54

Viszont amennyire láttam a száraz kórókon az összes tető megdöglött. Szóval a gyomirtó is jó... :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.07. 16:19:15

A poszt toló netalántán gyapotot és gumipitypangot is akar termeszteni a rizsföldek és banánültetvények között?

mohopasi 2011.07.08. 11:51:22

Érdekes hozzáállás. Ezek után még ha válaszol is a magasztalt kertészet, biztos hogy nem az ő hibájuk lesz. Gondolom a futár tette rá a tetveket.
süti beállítások módosítása