Tékozló Homár

150 ezret kér az OTP a gyerekért

2011.07.14. 08:45 | jackyll | komment

András nem érti, miért kellene 150 ezer forintot fizetnie az OTP-nek. Ugyan benne volt a szerződésében, hogy anyakönyvi kivonat után 60 nappal kellett volna bejelentenie gyermekét a bankban. a vállalt 4 éves szaporodási határidőből nem csúsztak ki. Ezt nevezi a Homár tervgazdálkodásnak! Hasznos mindig aláírás előtt elolvasni az ilyen szerződéseket, kevesebb váratlan meglepetés éri az embert. A kérdés csak az, elzálogosíthatja-e a bank a gyereket, ha nem fizetnek?

2006-ban úgy döntöttünk, házat építünk, vettünk fel rá kölcsönt, szocpolt. Volt egy gyerekünk, és vállaltuk, hogy 4 éven belül lesz még egy, kaptunk rá megelőlegezett szocpolt. Elkészült a ház, 2007. júniusában megkaptuk a használatba vételi engedélyt. (Innen számítódik a 4 éves határidő a gyerekvállalásra, tehát 2011. június.) Megszületett a második gyerek 2010. májusában. Ennek bejelentését nem siettük el, hiszen volt még 1 év, nem is ígérkezett kellemes mulatságnak. (Nem is volt az, a születési anyakönyvi kivonaton kívül még kb 15 papírt kellett begyűjteni, aláírni, leadni.) De rászántam magam, összeszedtem, ami kellett, leadtam, 2011. júniusában, a 4 éves határidő lejárta előtt pár héttel. Ezzel úgy tűnik, le van zárva a dolog.

De kaptunk egy levelet az OTP-től, hogy elkéstünk a gyerek bejelentésével. Mert hogy azt a születési anyakönyvi kivonat keltétől számított 60 napon belül meg kellett volna tenni. (Mi egy évig húztuk, gondoltuk, ráér a 4 éves határidőig.) Tisztában vagyok vele, hogy egy szavam nem lehet, megkerestem és megtaláltam a kölcsönszerződésben a 60 napot.

Node azt magyarázza meg nekem valaki, hogyan károsítottunk meg mi 148.000 forintra bárkit is (ennyit kell most befizetnünk) ezzel a mulasztással! Nem értem. Ahogy én elképzelem, az ügy ilyen egyszerű (is lehetne): Megígértük, hogy 4 éven belül lesz gyerek. Ezért kaptunk pénzt. 4 év múlva 2 eset lehetséges. Lett gyerek vagy nem lett gyerek. Ha nem lett, akkor visszaadjuk a pénzt (kamatostul), ha lett, akkor senkinek semmi teendője nincs egy kipipáláson kívül. Ugye akkor nem lenne semmi baj, ha a második gyerekünk nem 1 éve, hanem mondjuk 2 hónappal ezelőtt született volna. Ugyanígy meglenne a gyerek és a bejelentés is 4 éven belül. De így, hogy a bejelentéshez képest hamarabb született, attól a perctől fogva, hogy megszületett a lányunk, (és az OTP nem is tudott erről), elkezdtek hullani kifelé a forintjaik az ablakon miattunk, amit most nekünk vissza kellene fizetni?

Nem érzem magamat különösebben trehánynak azért, hogy nem tartom észben az általam valaha aláírt szerződések mind a néhányszáz oldalát, csak az általam értelmesnek ítélt részeket. Meg végülis csak pénz. Igazából az nem hagy nyugodni, hogy van pofája valakinek aláírni ezt a levelet, amiben 148.000 forintot lenyúlnak a címzettől, értelmes és igazságos indok nélkül.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2011.07.14. 09:49:27

@cicmen: nono, Ifjú Padawan Barátom!
Elébb olvassad el az apró bötűs részet is. Mer nemmindegy, hogy kit, mikor és hogyan. Jaavslom gondold át az életed!

@reggy: szal egybe, akciós csomagba. Az nem akkora üzlet.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2011.07.14. 09:53:41

Ezt nem jól csinálták. Szocpolitikáért a Polgár Jenõ hivatalba kellett volna menni!

megamenn 2011.07.14. 09:56:09

@reggy: fghjk elég érthetően leírta, hogyan jön össze a 150k. Ettől függetlenül az összes bank rohadjon meg.

megamenn 2011.07.14. 09:57:13

@Kellemes Zérókomponista: szocpolitilag :)

cicmen (törölt) 2011.07.14. 10:01:16

@Rosszindulatú Vászka: nemmindegy, hogy kit, mikor és hogyan.

Az tényleg nagyon nem mindegy!

SALE Kálmán 2011.07.14. 10:03:23

Pénzért gyereket szülni... ez nem olyan emberkereskedelem fílingű? :) Javaslom a posztolónak, hogy legközelebb ne menjen el a szülés fázisig, csak a gyártási technikát gyakorolgassa. Akkor valószínűleg nem lesz szükség bankra sem, mert hamar összejön a kölcsön összege, amit visszaadni sem kell.

SALE Kálmán 2011.07.14. 10:04:26

@Rosszindulatú Vászka: Igen, a 2 napnál régebben halott dolgokat pl. nem szabad.

cicmen (törölt) 2011.07.14. 10:06:51

Olvasd már végig még egyszer azt a szerződést! Macskára is jár szocpol?

Rosszindulatú Vászka 2011.07.14. 10:08:38

@SALE Kálmán: esse tejjesen ígyül van, mer pl. a gumiarábikumnő már régen holt mégis legálisan lehet. Vagy a kitömött állat is.

juhaszvik 2011.07.14. 10:12:22

szeretnék valami értelmeset hozzászólni a poszthoz, de nem akarok első lenni :)
viccet félretéve nem tudom, hogy pontosan hogyan működik ez a dolog. a szocpolt nem az állam adja? akkor miért a bankkal kell szerződni? nem lehet, hogy a szocpolt a bank "hitelezte" meg az ügyfélnek? mert ha így van, akkor ez egy ösztönző arra, hogy a kintlevőségét (amin nincs kamat) minél hamarabb visszaszerezze. ugyanis az a pénz, ami nincs a bankban, az nem jó a banknak.

KecskeDotyi 2011.07.14. 10:15:27

"Tisztában vagyok vele, hogy egy szavam nem lehet, megkerestem és megtaláltam a kölcsönszerződésben a 60 napot."

De te mégis leírod a sz@rságaidat.

cicmen (törölt) 2011.07.14. 10:15:49

Be kell vinni a gyereket és a férjtől "lefejt" nagy adag cuccot!
Tessék! Itt a gyerek és itt a késedelmi kamat!

Peter Griffin 2011.07.14. 10:17:02

www.kekszalag.hu/?q=system/files/Nevez%C3%A9si%20lista_Kekszalag.pdf

Ede a 444-es számú Adrienn nevű hajóban versenyez. Sok szerencsét és jó szelet EDÉNEK!!!!!!!!!!!!!!!!

KecskeDotyi 2011.07.14. 10:17:18

@juhaszvik: fghjk már bőven megelőzött :P

Énbagoly 2011.07.14. 10:18:52

@Peter Griffin: most már tudom melyik hajónak kell szurkolnom. :)

KecskeDotyi 2011.07.14. 10:19:39

@Peter Griffin: Ez már igen súlyos EDEitisz :D

juhaszvik 2011.07.14. 10:22:44

@KecskeDotyi: valóban. valahogy átsiklottam felette. de ezek szerint van rá esély, hogy nem írtam hülyeséget.
kösz, hogy szóltál.

kujenga 2011.07.14. 10:31:39

Amint megteheted menekülj az OTP-től.Mi is így tettünk,most havi 40.000.- marad a zsebünkben ugyanolyan futamidő mellett.Egyébként ennyi gyökér hozzászólást rég olvastam,együttérzésből nullák vagytok.Látszik hogy nem sokan
írtak alá hitelszerződést, közjegyző előtt elég nehéz értelmezni egy jogász által írt szerződést.Aláírás után sem a minden esti olvasmányunk része.Az első OTP-s szerződést én is beszívtam ,meg is fizettem a tanulópénzt a mostani banknál előre kikértem.

Dr. Kix 2011.07.14. 10:34:17

@Aki a zsiráfotszereti: Nem baj, jön még zsiráfra kamion. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.07.14. 10:35:31

Az OTP-ben lehet-e diszkréten szoptatni?
Mert ez nem derült ki a posztból.

zsiráffff (törölt) 2011.07.14. 10:37:58

@Sün‼: az otp-ben mást sem csinálnak ezen kívül. még csak nem is valami diszkréten.

@Kix: majd meglássuk.

KecskeDotyi 2011.07.14. 10:41:34

@kujenga: Mi aláírtuk, igaz az egyik barátunk hitelintéző, így nekünk csak írni kellett, ő magyarázott :P
Miatta úsztuk meg a mostani frank-frászt is.

Willie 2011.07.14. 10:44:51

En csak azt nem ertem, hogy milyen 15 papirt kellett kitolteni alairni stb. Mikor en hasonlo helyzetben voltam, akkor egyszeruen bevittem a bankba a szuletesi anyakonyvi kivonatot, ket nap mulva felhivtak, hogy jojjek be alairni az uj szerzodest, meg azt, hogy leveszik a jelzalogot a hazrol (mert amig nincs meg a ket gyerek, addig a szocpol jelzalogkent fut) ezt kb. 10 perc alatt inteztuk el. Megmutattak, hogym i valtozott a szerzodesen, azt atolvastam, alairtam aztan azota is boldogan elunk. Mondjuk nem az OTP volt a bank. Ja es en is kb. egy eves kesessel jelentettem be a kolykot, mert kulfoldon voltam. Senki nem problemazott miatta...

Rosszindulatú Vászka 2011.07.14. 10:45:50

@kujenga: amit nem értesz, azt ne írd alá. Előtte esetleg kérdezz meg valami okosabbat. Főleg, ha több évre szóló elkötelezeccség az alku tárgya.

Persze eccerűbb utólag agyat növeszteni, meg szidni a rencert.

nandika68 2011.07.14. 10:52:31

Ebből az országból el kell húzni minnél előbb,ha teheted tedd meg.

papugaja 2011.07.14. 10:57:16

@kujenga:

Gyakorta elcsodálkoztam, hogy hó elején miért állnak sorok az OTP automaták előtt. Aztán rájöttem, hogy egy csomó ember láncolta magát ehhez a szarkupachoz valamilyen, és ezért van ott számlájuk.

Más részről hogyan lehet az, hogy a nagy manyupok közül az OTP manyupból ment át a legtöbb tag az állami rendszerbe? Csak nem arról van szó, hogy a tájékozatlan, manipulálható pórnép számára az OTP "a bank"?

papugaja 2011.07.14. 11:01:33

@Horváth Lajos:
:)
Fing kis szelecske van, mennek össze-vissza:
jarmukovetes.hu/kekszalag-105

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 11:01:51

@Sün‼: Az OTP egy, a legrosszabb szemellenzős porosz és paranoid skizofrén amerikai hagyományokat turmixoló Rendőrminisztérium és valami hetedfokon is offshore multnáci vállalkozás basztardja. Hasonlóan a Magyar Királyi Postához.

elwood 2011.07.14. 11:06:42

már módosítják a törvényt, és ha 4 éven belül nem készül a gyerek akkor Matolcsy személyesen kezd el dolgozni rajta

ezt lesz az ösztönzőerő

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 11:15:19

@elwood: Ha meg Vona lesz a helyettese, jó világ jön nálunk az optikusokra...

Rosszindulatú Vászka 2011.07.14. 11:18:29

Ótépézni ősi román szokás.
Ráadásul nincs sportértéke.

@papugaja: ez kérlek vastag hungarikum, hogy a hüjemagyar kiveszi a pénzét az ótómatából, ami nincs ingyér, még akkor senem, ha a reklám azt hazuggya, osztán a kápéval meg soppolni meg csekkezni. Kőkorszak.

napalm 2011.07.14. 11:21:58

@KecskeDotyi:
De te mégis leírod a sz@rságaidat....
..a mi szórakoztatásunkra;)))

napalm 2011.07.14. 11:23:34

@kujenga:
főokos, miért nem vitted haza a szerződést és otthon olvastad volna el?

Édesapám 2011.07.14. 11:24:50

@Peter Griffin:

az nem az Ede, ő kék platós Ifával jár...

Én is indulni akartam, hogy lássam Őt, de nem engedték a nevezési díjat üdülési csekkel fizetni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 11:25:04

De jó! Az értesítés már megjött, hogy erre: @Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: válasz érkezett, de itt még nem látom, 3 F5 után sem...
Az OTP is ezzel a blogmotorral megy?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 11:30:36

@cicmen: Kiguglizod (végre látlak), vagy írjam le, hogy korcsot, fajhibridet jelentő szakszó. A legismertebb basztardok a ló és szamár keresztezésével létrejövő szaporodásra képtelen öszvérek, de emlegetik a szorgalmas germánok és a tolvaj, fekete csimpánzok - kivételesen nagyon is szaporodóképes - hibridjét is, amelyik meg arról híres, hogy szorgalmasan lop...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.07.14. 11:35:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Az semmi!
A zsiráf tegnap olyant alkotott,
hogy előbb jelent meg a válasza a kommentemre, mint az én kommentem.

Rosszindulatú Vászka 2011.07.14. 11:36:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nolátod, ezért akarták fajunk őrvédői a szinesflémérdekelteket a repperekkel keresztezni, hogy lusták legyenek lopni.

És mi lett a vége mi? Egy szittya hazafias repper. Nehéz kenyér a génmérnököké.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 11:43:07

@Sün‼: Arról nem is beszélve, hogy jelent már meg előző napi poszt is egyszer-egyszer...

Rosszindulatú Vászka 2011.07.14. 11:48:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: sőt, tűntek is el előző napi posztok, meg kommentek garmadával.

Úgy tűnik, a Homár a blogszféra Bermuda háromszöge.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 11:49:33

@Rosszindulatú Vászka: Vannak különböző erősséggel öröklődő gének és tulajdonság-csoportok is. A lustaság és a lopás egyaránt vagy recesszív, vagy hiposztatikus módon öröklődhet, ugyanis a domináns/episztatikus tulajdonságokat könnyű kiirtani egy populációból, akár egyetlen nemzedék alatt is, de a lappangva öröklődő jellemzőket szinte lehetetlen, csak nagyon tartós rokontenyésztéssel sikerülhet, de az meg az esetleges kedvező/kívánatos tulajdonságok elvesztésével járhat. Nem beszélve arról, hogy a legkisebb rejtve maradó genetikai sodródás, drift (vidéken: félrebaszás) tönkreteheti az egész munkát...

Kifordított kacagány 2011.07.14. 11:57:51

@fghjk: ez egy orbitális baromság, mert a 60 napot se akarja kifizetni senki. a fordulónap a gyerek születésének a napja szerintem és ez a pénz valami otp-s kezelési faszság amit azért fizettetnek, hogy jól lehúzzák a balekokat. balek meg mindenki lehet. gondolom nem véletlenül került bele ez a határidő a szerződésbe.

aki meg azt mondja, hogy nem kellett volna így aláírni a szerződést az vagy nem írt még alá soha egyetlen szerződést, vagy csak úgy gondolja ilyen nem történhet meg pont vele. én az utóbbira tippelnék. na meg arra, hogy ami késik az eljön.
a szocpolnál eleve nem sok esélye van senkinek átírni a szerződést mert egyszerűen nem adják meg. persze nem kellett volna otp-t választani, de utólag könnyű okosnak lenni.
arra kíváncsi lennék, hogy a nem kell így aláírni bajnokok mit csinálnának akkor teszem azt, ha a közjegyzőnél aláírás előtt közölnék velük egy hitelszerződésnél, hogy ez meg az még belekerült a szerződésbe és a törlesztőrészletük sem annyi lesz, hanem valamivel több. persze azok után, hogy értékbecslés, meg hitelbírálati díjra, meg a közjegyzőnek már kifizettek összesen 1-200 ezer forintot. biztos értelmes húzás lenne elküldeni őket a sunyiba és újra kezdeni az egész hercehurcát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.14. 12:03:26

@cicmen: Kefélés nincs a szerződésben. Mesterséges megtermékenyítés is lehetséges.

Vajon a bank csinál apasági tesztet? Ugrott a mani, ha a postás gyereke.

Szöszi szül:
- Doktor úr, fiú lett a baba?
- Nem.
- Hát?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.14. 12:07:54

@Kifordított kacagány: "mit csinálnának akkor teszem azt, ha a közjegyzőnél aláírás előtt közölnék velük egy hitelszerződésnél, hogy ez meg az még belekerült a szerződésbe és a törlesztőrészletük sem annyi lesz, hanem valamivel több."

Egyszerű, vagy aláírom, vagy nem.

De!

ELŐTTE ELOLVASOM.

HA ALÁÍRTAM, BETARTOM.

HA NEM TARTOM BE, VÁLLALOM A KÖVETKEZÉEIT. Vannak olyan esetek, mikor nem célszerű betartani.

Balint Gyuri bacsi 2011.07.14. 12:09:35

@fghjk: HA ez van mogotte akkor ennyi lenne a szocpol egy eves kamata?

Erdemes lenne az allamnak sajat maga intezni ezeket a dolgokat es nem bankra bizni.
Ezek szerint evente 148e ft-ot fizetnek adokbol egy gyerek utan a banknak. Kihasznalva a 4 eves intervallumot ez azt jelenti, h a bank maximum 600 e ft-ot kaszalhat.
...Valakinek a banknal igen jo haverjai vannak.
Tulkepp ez hutlen kezelese a kozpenzeknek amikor egy vacak nokias dobozert elaruljak a valasztokat.

Mennyi az a szocpol, h ekkora a kamata?

Rosszindulatú Vászka 2011.07.14. 12:16:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: tisztába vagyok a domináns és recesszív gének ügyével. Pont van egy ijen sztori az Ószöveccségbe. Igaz, az birkákkal. Pont, mint itt.

@atpijkamo: hát most ebbe a libeláris világba ez vicctréfa nem értelmezhető. Merhogy, majd a ded eldönti, ha akarja.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 12:24:39

@atpijkamo: Miért, eleve liberális nem születhet?
@Rosszindulatú Vászka: Azért annak a Könyvnek a leírói nem a biológia-tudásukról a leghíresebbek. Pl. gondolok itt a négylábú legyekre, stb...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.14. 12:28:18

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Már hamut szórok a fejemre, nem látod?

"gondolok itt a négylábú legyekre"

Miért, három lába van? Akkor még nem borul fel?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 12:32:54

@atpijkamo: Na azért, különben elvisznek a gender-csendőrök!

Egy 3, nem egy egyenesbe eső ponton alátámasztott test már stabil is lehet.

AlulírottFentemlített 2011.07.14. 12:42:45

HáLYrá EDE!

Az első hely téged illet, alanyi jogon!

Kifordított kacagány 2011.07.14. 12:44:29

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: vannak azoknak kedvező tulajdonságaik? hmm, nem mondom, a korai gyermekhalálra való hajlam erősödhetne az érintett populációban.

@atpijkamo: nyilván elolvasom és ha elfogadtam igyekszem betartani, de az még nem azt jelenti, hogy be is tudom, vagy azt, hogy pár év alatt nem felejtem el az összes hülye kitételt amit kitaláltak csak azért, hogy több lehúzási felületük legyen. becsületesebb szolgáltatóknál nem is kellene ilyennel törődni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 12:48:14

@Kifordított kacagány: A fekete hajból kivonható pigment állítólag a jelenlegi alapanyagoktól több nagyságrenddel olcsóbb és jobb hatásfokú napelem-gyártási alapanyag...

Kifordított kacagány 2011.07.14. 12:50:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: tudod mit? francba a gyártási költségekkel, legyen inkább drágább az az alapanyag. amúgy kizártnak tartom, hogy bármi drágább lenne, mint az ilyen típusú haszonállatok tartása

theutat villám 2011.07.14. 12:50:45

"Tisztában vagyok vele, hogy egy szavam nem lehet, megkerestem és megtaláltam a kölcsönszerződésben a 60 napot."

PONT. Ennek a posztnak itt van vége.

theutat villám 2011.07.14. 12:58:28

"Tisztában vagyok vele, hogy egy szavam nem lehet, megkerestem és megtaláltam a kölcsönszerződésben a 60 napot."

PONT. Ennek a posztnak itt van vége.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 13:03:57

@Kifordított kacagány: Nem kell ez a durva, megalapozatlan elutasítás. Végre valami, amivel a XXI. században jelentős részben mi tudnánk ellátni Európát...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 13:05:11

@theutat villám: "Tisztában vagyok vele, hogy egy szavam nem lehet, megkerestem és megtaláltam a kölcsönszerződésben a 60 napot."

PONT. Ennek a posztnak itt van vége.

Három a magyar igazság! Nem olvastad az új Alaptörvényt?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.14. 13:09:16

@Aki a zsiráfotszereti: hát ... a kötelező kamatyra mégsem mondhassa aztat a fehérnép, hogy 'most nem akarom, fáj a fejem'. értEDE? :D

zsiráffff (törölt) 2011.07.14. 13:16:56

@donfuligjimmy: az ilyen húzódós asszonykának meg kell mutatni ezt a cikket:

www.bombahir.hu/orvostudomany/orgazmussal-a-fajdalomcsillapitas-forradalmasitasaert

szal minél jobban fáj a feje, annál inkább indokolt annak mielőbbi kezelése :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.14. 13:25:43

Ne legyél már ilyen élhetetlen!
Csinálj még egy gyereket, és jelentsed be hatvan napon belül.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.14. 13:33:23

@Aki a zsiráfotszereti: ezzel én személy szerint 1@ tudok érteni, de a húzódozós asszonyka mondhassa, hogy rá ez nem 6. Na, akkor csak meg kell lobogtatni előtte a szerződést, hogy márpedig rendnek lennie muszáj, és itten most kamatyolás lészen, mert csimotát kell csinálNI :)
Azért jobban belegondolva ez egy igen tré helyzet. Ha nem dugsz, pénzbe kerül, ha dugsz (és sikerül a csimota hadművelet), az is pénzbe kerül (ráadásul egyre többe). Talán olcsóbb nem dugni :D

zsiráffff (törölt) 2011.07.14. 13:47:12

@donfuligjimmy: húzódozós asszonykát és emberkét előbb utóbb lecserélik készségesebbre, ez általában jobban fáj nekik utána, mint amennyire a fejük fájt előtte....

Talán a legolcsóbb megoldás az lehet, ha nem vesz házat az egyszeri zsiráf ilyen gyerekhitelre, és így nem kell stresszelni azon, hogy lesz-e gyerek-e, vagy nem-e lesz-e gyerek-e.

Kifordított kacagány 2011.07.14. 13:48:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem bánom igazad van, vigyék az összeset, csak aztán nehogy visszaküldjék mint eddig tették.

Kifordított kacagány 2011.07.14. 13:51:25

@donfuligjimmy: ez a trükk az egészben. a végére így is úgy is eladósodsz és akkor az üzletileg rafináltabb népcsoport viszi mindazt amit összekapartál és amit a napelemalapanyag típusú népcsoport meghagyott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 13:57:34

@Kifordított kacagány: Napelemként? Bánná a nyavalya, csak működjön...

@donfuligjimmy: Valami 18 millió forint hozzáadott értéket jelent állítólag egy felnőtté vált gyerek, úgyhogy már csak azt nem értem, miért nem látszik meg az életszínvonalamon, hogy ilyen qrwa gazdag vagyok...

nezavarjmasokat 2011.07.14. 13:58:42

Atyavilág! Tényleg ennyi síkhülye van ebben az országban??

"Tisztában vagyok vele, hogy egy szavam nem lehet, megkerestem és megtaláltam a kölcsönszerződésben a 60 napot."

Akkor miről is beszélünk???

"Nem érzem magamat különösebben trehánynak azért, hogy nem tartom észben az általam valaha aláírt szerződések mind a néhányszáz oldalát, csak az általam értelmesnek ítélt részeket. Meg végülis csak pénz."

te és az OTP nem ugyanazokat az oldalakat tartottátok fontosnak... Legközelebb vigyél magaddal valakit, aki olvasni is tud! A 148 ezret meg fizesd ki mellényzsebből, hiszen "végülis csak pénz"! :-))) (Bár az OTP helyében én vinném a lakásod is, mert az ilyen egységsugarúnál 10x értelmesebbek is laknak a híd alatt!!!)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 14:07:57

@donfuligjimmy: Egyedül nem is tudtam volna 5 gyereket "előállítani", kellett hozzá egy (nekem csak egy) feleség is...

Kifordított kacagány 2011.07.14. 15:02:47

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nekem mindegy, tőlem szervestrágyaként is vihetik, csak vigyék és fogyjon belőle.

két dolog van amiért nem fogod még egy darabig észrevenni. az egyik az, hogy a hozzáadott érték nem nálad vagy a produktumodnál csapódik le, a másik meg az, hogy ahhoz munkát is adni kellene a felnőtté vált gyereknek, különben csak viszik a pénzt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.14. 15:18:42

Off:

Edének a 444 rajtszám nem úgy jött ki véletlenül, hogy az adminisztráció elfelejtette nyomni a shift gombot amikor felkiáltójeleket írta be ? !!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 15:24:35

@Kifordított kacagány: De ha végre elkerülnek itthonról, az unokák kényeztetése már nem kötelesség, hanem kedvtelés...

purparle 2011.07.14. 16:00:47

Hogy egy kis szakmaiságot vigyünk a dologba: 12/2001. (I. 31.)korm. rendelet 5/A, 5/B 5/C §. alapján a delikvens állami támogatást kapott. Hasonló terülten dolgozom, és tudom, hogy a kedves ügyfelek mindig csak azon "lényeges részt" látják, hogy pénzt kapnak. Nagyon tudom sajnálni az ügyfelet, de ha már másfél milliót kap egy gyerek után, akkor csak el tud olvasni egy pár oldalas támogatási szerződést!!!!!!, mert ugye abban minden benne van.

varvizib 2011.07.14. 16:30:57

Én megmondtam, hogy a szerződéseket aláírás előtt el kell olvasni, különben szinte biztos, hogy átvágnak valamivel.

Sokan nem hisznek nekem, aztán pórul járnak... Rengeteg ilyen eset van.

Persze én sem örülök annak hogy apróbetűs részekkel időt kell tölteni (és az ember nyilván súlyozza a dolgokat, hogy mivel mennyi időt tölt), de hát ez Magyarország.

Amíg nem jogállamban élünk, amíg nincs rendes fogyasztóvédelem, addig sajnos érdemi változás nem várható. :-( Egyetlen eszköz a megelőzés, na és persze a szemét, lehúzós cégek lejáratása.

A posztoló jól tette, hogy legalább megírta a sztorit a Homáron. Viszont le merném fogadni, hogy ettől még nem lesznek sokkal kevesebben, akik szintén beugranak ilyen csapdákba.

varvizib 2011.07.14. 16:41:11

Ja igen, majd' kifelejtettem a legfontosabbat: OTP szarjon sünt!

És az összes többi olyan cég is, ami hasonló módszerekkel akar ügyfeleket lehúzni.

Sancee 2011.07.14. 16:47:24

@varvizib: Ennek a világon semmi köze nincs a fogyasztóvédelemhez - aláír egy szerződést, amit előtte nem olvas el tisztességesen (gondolom sietett a 3. gyereket legyártani) és utána fennhangon hirdeti hogy vigyázz mert nézd átbasztak, téged is átfognak. Szerződött. Nem utólag kitalált rész, nem utólag megváltoztatva, szart rá, ennyi.

purparle 2011.07.14. 16:49:32

Ez nem csapda, ez nem apróbetű, számtalan ilyen szerződést láttam, nagyrészükben ki is vannak emelve ezek a fontosabb részek, de még ígyse megy a dolog. Igazából a legtöbb magyar állampolgár nem alkalmas arra, hogy bármilyen szerződést aláírjon, mert egyszerűen nem tud helyesen olvasni. A legtöbb ilyen dolog kiváltója nem a lehúzás vagy becsapás, hanem a tisztes jogkövető állampolgár nemtörödömsége, hanyagsága, kapzsiság, szelektív olvasási készsége.

nezavarjmasokat 2011.07.14. 17:45:09

@purparle: Egyetértek! A funkcionális analfabéták száma elképesztő iramban nő!!! Lassan elvárás lesz nálunk is a "Ne rakj a mikróba macskát száradni" hozzáállás...

Kétfészeres 2011.07.14. 17:51:03

én küldtem a levelet.
az otp-t szerintem ezért nem kell különösképpen szidni, ez egy kormányrendelet, purparle írta, hogy melyik.
engem szidjatok csak, ha az kellemes érzéssel tölt el.
nincs kedvem az életemet jogszabályok és sokoldalas szerződések észben tartásával tölteni, ezért igen, hanyag vagyok. de szerintem nem csak én vagyok így ezzel, ezért írtam, hogy lássák minél többen, hogy ilyen is van, vannak olyan határidők, amikkel komolyan meg lehet szívni.
így utólag az jutott eszembe, vajon mit szóltak volna arra, ha 1 hónappal ezelőtt, amikor elküldtem a bejelentő csomagot, egy okmányirodából frissen szerzett születési anyakönyvi kivonatot mellékeltem volna, aminek keltéhez képest a bejelentés csak pár nappal később történt. mert a rendelet mindenhol a születést igazoló okirat keltéhez képest számítja a 60 napos határidőt, nem a születéstől.
gondolom, így utólag már nincs lehetőség visszavonni a bejelentést és megtenni az "új" anyakönyvi kivonattal. mindenesetre megkérdezem. :-)

gumicsimbók 2011.07.14. 17:51:32

a zótépé MEGELŐLEGEZTE Neked a szocpolt, a gyerek születéséig ennek a KÖLCSÖNNEK a kamatait, díjait az állam fizette a zótépé felé. a gyermek megszületett, Te nem jelentetted be, így az állam továbbra is fizetett, ezt a különbözetet (születés és bejelentés közötti) kell visszafizetned. nem a banknak, hanem az államnak a bankon keresztül. ez több mint valószínű pontosan, jogszabályi hivatkozásokkal feltüntetve és levezetve a levélben is benne foglaltatik, gondolom azt sem olvastad el....
ebben mondjuk az a ciki, hogy a bank nem tud semmit csinálni, be kell rajtad vasalni a pénzt, az meg megy tovább az államnak.
még akkor is, ha ezt mostanság nehéz elhinni

nezavarjmasokat 2011.07.14. 18:01:13

@Kétfészeres: Remélem fizetést is csak minimálbért fogsz kapni (legalábbis ha normális a munkaadód - bár akkor nem alkalmozott volna ilyen hülyét, mint te), hiszen tőle sem lehet elvárni, hogy az életét "jogszabályok és sokoldalas szerződések észben tartásával" töltse!!
Ha valaki annyira sötét, hogy képtelen elolvasni (vagy értelmezni) egy pár oldalas dokumentumot, akkor szívjon, mint a torkos borz!!!

OTP_Segitunk 2011.07.14. 19:21:12

Kedves Levélíró,

Sajnáljuk, hogy ez történt veletek, mi is úgy gondoljuk, mások számára is hasznos lehet, ha értelmezzük a szerződés erre vonatkozó részét és felhívjuk a figyelmet a bejelentés elmulasztásának következményeire.

A lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön esetében az állam a megelőlegezett összegnek a gyermek megszületésének időpontjáig felmerült kamatainak megfizetését is átvállalja az igénybe vevőtől. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a bejelentés később történik meg, az állam a gyermek születési anyakönyvi kivonata kiállításának dátuma és a megszületés bejelentése közötti időszakra is fizet. Kormányrendelet rögzíti, hogy amennyiben 60 napon belül a gyermek megszületésének bejelentésére nem kerül sor, akkor az állam által a banknak a fenti időszakra megfizetett hiteldíjakat az ügyfélnek vissza kell fizetnie a bankon keresztül az államnak.

A lakásépítési kedvezmény feltételeit a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) számú Kormányrendelet szabályozza.

„Amennyiben az igénylő házaspár vállalt gyermeke után nem igényelt családtámogatási ellátást, akkor a gyermekvállalás teljesítését igazoló okiratot – annak kiállítását követő 60 napon belül – köteles a megelőlegező kölcsönt folyósító hitelintézetnek bemutatni, illetve bejelenteni. Amennyiben a támogatott személy a gyermekvállalás teljesítését ezen határidőn túl jelenti be, akkor a hitelintézet a jóváírandó kedvezmény összegét csökkenti az állami követeléssel, azaz a gyermekvállalás teljesítését igazoló okirat kiállítása és a bejelentés tényleges időpontja közötti időtartam alatt az állam által kifizetett kamattal, költséggel és kamattámogatással. A hitelintézet a havi elszámolásában az állami követeléssel csökkentett kedvezmény összegét igényelheti a központi költségvetéstől.”

OTP Segítünk

metal · http://electric.blog.hu 2011.07.15. 09:29:26

"Meg végülis csak pénz. Igazából az nem hagy nyugodni, hogy van pofája valakinek aláírni ezt a levelet, amiben 148.000 forintot lenyúlnak a címzettől, értelmes és igazságos indok nélkül."

Ha jól tudom, ez úgy ment, hogy a bank adott neked kölcsönt, amit az állam törlesztett a gyerek megszületésekkor. Valószínű, hogy az állam csak a gyerek megszületéséig (+60nap) fizette a kamatokat, de mivel te nem jelentetted le időben a gyereket, csak 1 évvel később törlesztett. A köztes időre kell neked kifizetni a kamatokat! Tehát valószínűleg van értelmes, és igazságos indok, csak nincs megfelelő pénzügyi ismeret(nálad)!

Kétfészeres 2011.07.15. 10:26:30

@metal: értem. sajnos ezt józan paraszti ésszel kitalálni nem tudtam abból, hogy "kaptok most szocpolt, ha 4 éven belül lesz gyerek"
a tanulság szerintem: ha aláírok egy szerződést, amiben vannak kötelezettségeim, akkor ennek teljesítését bizonyára igazolni kell, erre valószínűleg van határidő, aminek a túllépéséért szívni lehet. legalább ennyi érdemes kikeresni és fejben tartani a 40 oldalas szerződésből.

mohopasi 2011.07.15. 10:38:37

OTP-nek nyannya csipája, de... Csak nekem tűnt fel, hogy egyre szaporodnak az olyan posztok, amiben a panaszos panaszkodik és magyarázkodik egyszerre? Miszerint igazából igen, oké, ő baxta el, de azért mégiscsak valahogy meg kéne úszni...

Teccikérteni? 2011.07.16. 19:43:23

Hjahj, kedves proszt toló!

Nem kell a szánalmas kis életedet apróbetűs részek olvasgatásával töltened. Egyszerűen ha aláírsz valamit, akkor átolvasod és feljegyzed azt, ami a kötelezettséged. Ez fokozottan igaz, ha bankról van szó.

De ha 40 oldal elolvasása neked ekkora fájdalmat okoz, akkor életképtelen vagy.

Sőt, elég lett volna a puja megszületések észbe kapnod, hogy "bakker, meddig kell bejelentenem?", és egyszerűen felhívod a bankot, hogy wtf. Dehát könnyebb sajnáltatnod magadat, te agyhalott.

Beaver100 2011.07.17. 16:55:12

Azt hiszem igazan nincs meg egy ilyen foss orszag meg egy a foldon mint abszurdisztan, ahol csak szivatas megy semmi mas.

geniusgenie 2011.07.18. 20:40:45

A régi szép időkben (kora 90-es évek)
én boldogan jelentettem az OTP-nek a gyermek-projekt sikeres teljesítését, amire visszaírtak, hogy majd a határidő leteltekor jelentsek.Változnak az idők, csak a bank f...sága állandó.

Murderface 2011.07.20. 15:46:05

"Nem értem."

Aláírtad. Nem érted?

Csigorin 2011.07.22. 12:13:08

@mohopasi: ketfajta poszt van.

Az egyik: nem is az en hibam hat mekkora fassag ez, hogy lehetne meguszni?

A masik: jo az en hibam, de megiscsak hogy lehetne mar meguszni?

svinjahond 2011.08.02. 18:16:54

Hibázott a naív ügyfél! Az elmúlt húsz év se volt elég idő arra, hogy megtanulja a "jónép": az ördög mindig a részletekben - itt: AZ APRÓBETŰS RÉSZBEN - lakozik??

Függetlenűl attól, hogy a szerződés valamely pontját nem teljesíteni - elmulasztani a bejelentést - nem egyenlő súllyal esik a latba, mint nem csinálni gyerek(ek)et a vállalt időszak végéig. Én biztos, hogy nem fizetnék, hanem megvárnám, míg perre megy a dolog, aztán bizonyítsa a pénzintézet, hogy mekkora valós kár érte amiatt, hogy később szerzett tudomást a megszületett gyermekekről! Egyébként tán érdemes volna bevonni a PSzÁF-t is, hiszen nem kerek a szerződés teljesítettségét ilyen feltételhez kötni. Amúgy a Ptk.-ban van olyan kitétel, hogy semmis egy szerződés, amely jóerkölcsbe ütközik, illetve egyik fére aránytalan terhet ró, továbbá annak megkötésekor az egyik fél kiszolgáltatott helyzete miatt kényszerült a szerződés megkötésére. Valamelyik csak bejön, a fentiek közül, csak jó ügyvéd kérdése! Sok sikert!
-

@cicmen: NÁLAD A MEGOLDÁS! Én mondom!
Vegye át tőle a kamatot, természetben.
süti beállítások módosítása