Tékozló Homár

Hosszúra nyúlt ingatlanos (rém)történet

2011.07.14. 10:41 | juszka | 146 komment

Lászlóék nagyobb otthonba szerettek volna költözni, ám egy még nem egészen kész lakásra esett a választásuk, ráadásul elkövették azt a hibát, hogy hittek az ingatlanos "határidőre kész lesz" ígéretének. 

Asszonnyal béreltük egy kellemes, új építésű, ámbár kicsi (1 szobás) lakást a VIII.-ik kerületben. Békében éldegéltünk ott több mint 1 évet, mivel a ház kapuin belül probléma nem nagyon volt. A szomszédok barátságosak, összetartanak, nyáron összenépi barbecue, meccsnézés az udvaron, tehát minden ami kell egy kellemes környezethez. A probléma igazából a kapun kívül kezdődött. Aki budapesti, gondolom nem kell részletezni a Lujza utca és környékét.

Nos a szerződésben foglalt 1 év már letelt, és júliusban úgyis esküvő lesz, gondoltam nézzünk körbe valami nagyobb után. A felső határ amit meghúztunk 80.000+rezsi. Tisztában voltunk vele hogy ennyiért csak pesten kívül fogunkt találni az agglomerációban, de mivel kocsi van, ez akkora gondot nem okoz. Ennyit be lehet áldozni a kellemesebb életkörülményekért.

Hosszas keresgélés után megtaláltuk ezt a házat. Kapcsolatfelvétel megtörtént, kimentünk megnéztük és habár látszott hogy még dolgoznak rajta, nem tűnt reménytelennek. Gyakorlatilag májusban így állt a ház. Megbeszéltük otthon és úgy döntöttünk, belevágunk. Május 30-ra megbeszéltük a találkozót az ingatan irodánál a ház tulajával (építtetőjével) az Ariana Bautex Kft-vel és megírtuk a szerződést, kifizettük a kauciót és mindenki ment a dolgára. 

Közben közeledett a határidő, majd a tulaj jelezte 15-én hogy 17-én pénteken lehet költözni mert majdnem kész van de szombatra a végső simításokat is befejezik. Megrendeltük a teherautót, pakolókat, és elkezdtünk bedobozolni. Pénteken annak rendje és módja szerint átpakoltunk az új házba. Ugye költözik az ember, ilyenkor kinél többé kinél kevésbé fent van az a bizonyos rózsaszín szemüveg. A lényeg hogy az ülőgarnitúrát inkább befóliázva tároltuk mert még annyi volt a sitt és a munkapor, de a tulaj megnyugtatott hogy holnapra minden kész lesz. A takarító közben megjelent, de azt ami ott volt nem győzte. Így gyakorlatilag jobb dolgunk nem lévén hárman kitakarítottunk többé kevésbé vasárnapig. Este jön a fleismerés, a házban nincs áram, és nincs melegvíz. Tulaj hívni, válasz szombatra meglesz. Nos nem lett, de szombaton érkezett a villanyszerelő aki a kapcsolókat és konnektorokat felszerelte. Gyakorlatilag itt meg is állt az élet. Vasárnap hívom hogy még mindig nincs sem áram, sem melegvíz, sem konyhabútor, a festés sincs kész, ajtók, fürdőszobák sem, és gyakorlatilag egy napja maradt hátra a szerződésben vállalt 20.-i határidőből. Ugye hideg vízben zuhanyozni annyira nem buli. Mint férfi még csak csak. Na de asszonynak.... Jött az igéret hogy hétfőre meglesz minden. Jön a vizes, az áramot pedig intézzem el mert ő nincs pesten. Kiderítettem hogy egy, az ELMÜ dobozában levő biztosíték sült ki, így hívtam az ELMÜ-t cseréltettem velük. Jött a hétfő, még egy szabadnap otthon maradni. Várok várok de senki nem jön. Hívom az ürgét de nem veszi fel. Majd délután felhív hogy kórházban volt így ma már nem jön a szerelő. De este kiugrik a kulcsért (mert ugye a házban már az értékeink voltak).

Összeült a családi kupaktanács hogy erre most mit lépjünk, mert ebben a tempóban soha nem lesz kész. Gyakorlatilag május óta senki nem nyúlt a házhoz. Abban maradtunk, hogy mivel a szerződésben vállalt határideje lejárt, írjunk új szerződést új határidővel. Valami ösztönzést is bele kellett tenni, így felmerült hogy egy havi bérleti díjat elengedtetünk. De az az neki anyagilag nem lett volna jó, mert akkor ugye ő fizet egy hónapot nekünk. Ilyne helyzetbe pedig senkit nem akartunk be eröltetni. Erre mondtam hogy írjunk egy hónap kauciót a 2 hónap helyett. Ez senkinek nem veszteség hiszen az is a mi pénzünk, csak nála van megörzésen. Ergo ő nem veszít. Így meg is írtam a szerződést amit este előterjesztettem a főbérlőnek. A válasz csak ennyi volt „kispajtás. Ne akarj okos lenni mert nagyon rosszul fogsz járni”
Nos itt pattant el a cérna. Jeleztem hogy a bérletet rendkívüli felmondással felbontom a bérbeadó súlyos szerződésszegése okán. A felmondó nyilatkozatot oda adtam neki másnap, de csak összetépte. Mondtam neki hogy a szerződés szerint a házat 48 órán belül elhagyjuk. A dolog pikantériája hogy a szerződést is el akarta tépni, úgy lett kirántva a kezéből. Mert ugye a szerződésben ő kötelezett a 20.-i átadásra, ellenkező esetben a 160.000 visszafizetésére.

Következő nap 21.-én nekem már dolgoznom kellett, de anyám úgyis betegállományban volt, így átjött hogy legyen valaki otthon ha mégis jönnek a munkások (meg ugye vigyázni a dolgainkra a kiköltözésig. Persze délután 5-ig senki nem jött. Akkor megjelent a vizes aki bekötötte a melegvizet és felfúrta a konyhaszekrényt. Persze a tulaj mindent szépen lefényképezett, de mondtam hogy egyrészt határidőn túl, másrészt nekem mindegy mert felmondtuk, harmadrészt nem volt jó ötlet fenyegetőzni.
22.-én és 23.-án reggelente napi újsággal végig lett fényképezve az összes dolog ami nem teljesült a szerződésben, mert az ürge próbálkozott azzal hogy ezek a képek még 17-én készültek. Emberünk 21-én még hozzátette hogy „ja a kaiciót nem adom vissza. Nálam marad bánatpénznek”

Ezen a ponton hívni ingatlan irodát, ügyvédet, minden dokumentálva.
22-én kijött az ingatlanos is aki csinált szintén képeket de túl sokat nem tudott tenni ő sem. Felajánlották a végére hogy a fél kauciót visszafizetik, de értelemszerűen ebbe nem mentünk bele.
23-án bepakoltunk és egy kedves ismerős üresen álló lakásába költöztünk ideiglenesen.

Agy ügy pillanatnyilag ott áll hogy a peren kívüli felszólítás tőlem elment a bérbeadó Ariana Bautex kft-nek valamint az ingatlnirodának, aki jelezte hogy a tulaj nem hajlandó fizetni. Így jövő heti program az ügyvédi felszólítás (értelemszerűen ügyvédi munkadíjjal növelt összeg) valamint bemegyek az NAV-hoz ugyanis én átadtam 160.000 forintot az Ariana Bautex képviselőjének, aki ezt aláírásával igazolta is. Viszont semmilyen számlát vagy bizonylatot nem kaptam róla. Lehet játszani. 

Amennyiben az ügyvédi levére sem jön válasz, megy a bíróságra. Mert a mellékelt szerződés egyértelmű, a bíróságon viszont az összegen felül az ügyvédi, perköltség, nekem 6 nap szabadság, asszonynak 3 nap szabadság, 3 nap munka 2 embernek, költözés költségei, lelki mifene, stb stb stb... Szóval többszöröse fog kijönni. Arról nem beszélve hogy egy 16 éves, relative jó nevű lakberendezési termékekkel foglalkozó cégről van szó. Egy jogerős bírósági ítélet szerződésszegésért nem fog jól mutatni, de az már nem az én problémám.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2011.07.14. 10:45:40

Zsiráf, zsiráf...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 10:47:38

1. A tervezett összeget legalább hárommal. az átadásig hátra lévő időt legalább kilenccel meg kell szorozni.
2. Ingatlanközvetítővel nem foglalkozunk, a kinézett területen adunk a postásnak néhány csavaros kiflit, hogy gyűjtsön nekünk címeket, neveket, akik házat akarnak eladni.

Dr. Kix 2011.07.14. 10:51:22

Egyébként pedig kitartást a tervekhez. Remélhetőleg nem jut el perig a dolog, hamarabb észbe kapnak. (Vagy még pár balekkal később 1 karakter névbeli megváltoztatásával új Kft-t alapítanak, a mostani pedig megszűnik jogutód nélkül.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 10:51:23

A Thibault-család történetét immár végigolvasva kirekesztő soviniszta érzelmeim támadtak, elmentem kávézni. A fenti 2. pont eladáson kívül a lakáskiadásra is fennáll.

zsiráffff (törölt) 2011.07.14. 10:55:33

@Kix: :D elsőnek lenni könnyű egy posztban, de utolsónak??? :D

cicmen (törölt) 2011.07.14. 10:57:20

Szerintem még egy csomó mindent le lehetett volna írni!:(

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.14. 11:00:08

Csak nagyon halkan jegyezném meg, hogy minek költözik úgy be valaki egy házba, hogy nem nézi meg,hogy van-e áram, meg meleg víz?
Költözzetek az Aldiba, vagy Ukrajnába!

napalm 2011.07.14. 11:03:37

ecsém, te aztán ledokumentáltál mindent ölég alaposan.;)
hát jól tetted!

CBF 2011.07.14. 11:06:58

Idén nyer-e Ede? Ez fontosch kérdés!!!!!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.14. 11:07:35

Lehet még kapni Népszavát?
A poszt-toló jól informált lehet, mert elolvassa a híreket balról is(Népszava), jobbról is (Magyar Hírlap)

juhaszvik 2011.07.14. 11:11:11

szerintem jól kezelte a posztoló, talán még rendőrt kellett volna hívni a fenyegetőzéskor, de ez már opcionális.
viszont a tulaj nem csak görény volt, hanem idióta is, mivel mit gondolt, hogy a bérlők csak úgy eltűrik majd a nem kis problémákat?

elwood 2011.07.14. 11:15:19

nem irigylem a posztert, én nem mertem volna így belevágni, sok sikert

Popeye 2011.07.14. 11:18:28

"Így gyakorlatilag jobb dolgunk nem lévén hárman kitakarítottunk többé kevésbé vasárnapig. Este jön a fleismerés, a házban nincs áram, és nincs melegvíz."

Hogy a francba takarítottak vasárnapig áram nélkül, melegvíz nélkül?
Nem tűnt fel, hogy nem zúg
és nem is szív) a porszívó wazze?

dosszié 2011.07.14. 11:23:44

melegvíz és áram nélül hogy takarítottatok?

elwood 2011.07.14. 11:23:54

egyébként házat nem ilyen gonosz multiktól, hanem őstermelőktől kell venni

dosszié 2011.07.14. 11:24:47

Popeye, a spenótos gondolatolvasó..:)

gelsystem 2011.07.14. 11:25:09

ELRAJTOLT A KÉKSZALAG!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
.
.
cak nalam dombornyomott haLYra-EDE polok kaphatok meg korlátozot darabszám...

elwood 2011.07.14. 11:25:40

@dosszié: seprő, lapát, fóka, nem kell urizálni

England win The Ashes! 2011.07.14. 11:29:49

@Popeye: @dosszié: Seprű, lapát, szemetesvödör, kuka. Ezek ritkán fogyasztanak áramot. :)

Leonine 2011.07.14. 11:31:21

@Popeye: ezért tartott vasárnapig. Két napig csak tologatták a porszívót, mert nem vették észre, hogy nincs áram. :)

Édesapám 2011.07.14. 11:32:41

@gelsystem:

Remélem az árát k&h-s devizaszámlára kéred

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.14. 11:34:56

@elwood: Hagyjad Imre, ezeket már robotgéppel kavarták és árammal keltették!

England win The Ashes! 2011.07.14. 11:36:46

@Dr Jozef Vengloš: Folyt. köv.: azt meg nem írja, hogy az áram és a melegvíz hiányát vasárnap vették észre...

juhaszvik 2011.07.14. 11:37:30

@Popeye: @dosszié: még a 20. századnak nevezett időszakban (amit akkor még római számmal írtak) volt egy találmány, amit úgy neveztek seprű és lapát. bizonyos történészek elmélete szerint még ennél is régebbről származnak, de erről csak könyvekben írnak, ami szintén elavult, és nem számít megbízható forrásnak.
a hideg vízből meleg víz előállítása szintén egy ősi, misztikus tudomány része, a gáztűzhely címszónál lehet utánanézni.

S1lver 2011.07.14. 11:40:10

@Horváth Lajos: nana, ez nem ilyen egyszeru. Amikor idekoltoztem Becsbe, megneztem a tulajdonossal a lakast es berbevettem, ekkor volt aram. Amikor egy het mulva bekoltoztem, mar nem. Kiderult, hogy itt a berlo szerzodik a szolgaltatoval, es mivel az elozo berlo kikoltozott, felmondta a szerzodest, igy a bekoltozesem elott 1 nappal kapcsoltak ki az aramot.
Masnap bementem, szerzodest kotottem, delutan volt minden.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.07.14. 11:42:02

Waaazz, de hosszú!
Összefoglalná valaki?

zsiráffff (törölt) 2011.07.14. 11:44:58

@Sün‼:

Parancsolj.
posztoló kivesz lakás. beköltözik. két nap múlva rájön : nincs víz meg áram. pézt nem kap vissza. kiköltözik. bíróságra megy.

England win The Ashes! 2011.07.14. 11:48:26

@Aki a zsiráfotszereti: AZNAP jött rá, hogy nincs villany meg melegvíz!

"Pénteken annak rendje és módja szerint átpakoltunk az új házba."

"Este jön a fleismerés, a házban nincs áram, és nincs melegvíz. Tulaj hívni, válasz szombatra meglesz."

"Következő nap 21.-én" ... "Akkor megjelent a vizes aki bekötötte a melegvizet..."

Kicsit zavaros az időfolyam, de lehet követni. :)

elwood 2011.07.14. 12:00:40

holnap új poszt lesz, észrevették, hogy nincs tető

KecskeDotyi 2011.07.14. 12:03:44

@Kix: A bau legtöbbször már újjáalapítottat jelent. Bár, írta a posztoló, h tizenx éves a cég.

helianthus 2011.07.14. 12:06:33

Nekem tetszik a poszt. Végre valaki, aki a szolgáltató részéről is komolyan akarja vetetni a szerződés minden bötűjét. Hajrá!
Ha ezt korábban többen is megtették volna, nem ott tartanánk, hogy hibának tartjuk, ha valaki hisz az ingatlanos határidőre kész lesz ígéretének.

Koky_ 2011.07.14. 12:15:44

Sok sikert és kitartás kívánok a posztolónak. Végre valaki, aki nem csak szövegel.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.14. 12:38:02

A Homáros posztok google-ben való elhelyezkedését ismerve ez a cég most kapálta el a 16 év alatt felépitett renoméját (ha volt neki).

Ráadásul a NAVik is rászállnak, lesz ám szivás...

Elsőőőőő!!! 2011.07.14. 12:39:26

@Kix: Szerintem el fog jutni perig a dolog, mert a jogbiztonság hiánya miatt kicsit sem egyértelmű, hogy mi lesz a döntés.

Egyébként én most ott tartok, hogy rendeltem ablakcserét. Természetesen nem készült el. Nem határidőre, hanem sok-sok héttel később sem. A "vállalkozó" a foglalót nem hajlandó visszaadni.
Utánanéztem az ürgének, kiderültek érdekes dolgok.
Rendőrséggel, perrel, apehhal, internettel fenyegetésre harsányan kiröhögött. Közölte, hogy esélyem sincs, mert ő bármilyen megállapodásra tud tanút hozni...

Rendőrségen feljelentettem, nem nagyon aktívak.
Apehnál bejelentettem, nem tudok az ügy folytatásáról.
A perrel még várok, de kénytelen leszek belemenni, mert az ürge jelenleg semmilyen megkeresésre nem reagál.

Kicsit tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek.
Valószínűleg buktam a pénzt.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.14. 12:41:51

@Elsőőőőő!!!:
Netre érdemes cégnévvel, tulajnévvel kirakni a sztorit, mert a nálad értelmesebbek (már bocs) azonnal google kereséssel kezdik.

vape 2011.07.14. 12:51:20

Szerintem az olyan ember, aki késznek mond egy lakást, amiben nincs melegvíz, áram, de halomban áll a sitt, továbbá még a felmondási nyilatkozatot is szétszaggatja fenyegetőzve, az nem fog beijedni holmi NAV-tól. Perelni meg azért lesz felesleges, mert a per végéig felszámolja a céget. Sajnos ezek az efféle emberek a törvények felett állnak, mert megtehetik.
Jómagam már a cég képviselőjének nevét meghallva elköszöntem volna, pedig nem vagyok idegengyűlölő.

Kemény meccs lesz. Részemről szívesen olvasnám el a történet folytatását.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.14. 13:01:58

@elwood: azért egy motoros fókát engeggyé má' meg vaze :)

érdekes egy kompánia lehet.
adoszam.hu 12 találatot ad a 'bautex kft' -re keresve. Ebből csak 3, ami még létezik.

Édesapám 2011.07.14. 13:03:40

@vape:

hát igen, egy Edével könnyebben/nyugodtabban szórakoztak, mint egy Maafi Najubullah-val...

Nyulak vagytok!

Dr. Kix 2011.07.14. 13:11:16

@KecskeDotyi: A "bau" nem olyan az építőipari cégeknél, mint a "soft" a programozó cégeknél, vagy a "comp" a számítógép-kereskedéseknél? Mert én erre tippelnék inkább. :)

@Elsőőőőő!!!: A helyedben sem lennék. A partvonalról csak annyit, hogy el kell döntened legálisan vagy kevésbé legálisan akarod folytatni a dolgot, és a szerint cselekedni. Vagy ráhagyni az egészet. Ez utóbbi tesz az egészségnek a legjobbat.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.07.14. 13:14:51

Kedves Posztoló! Javaslom, hogy a nejeddel együtt nézzétek meg a Pénznyelő című filmet. Segíteni nem fog, de legalább szórakoztok egy kicsit.

Édesapám 2011.07.14. 13:19:28

@Benyeszke:
Én meg a Smith and Wesson-t

ifrance 2011.07.14. 13:22:13

@Elsőőőőő!!!: csak annyit javasolnék, hogy legközelebb előre végezd el ezeket a kutatásokat. Sok pénzt lehet spórolni vele. ablakost, kőművest, burkolót, asztalost, és lényegében minden olyan munkást, akinek 20k pénznél többet tervezel fizetni csak akkor szabad felbérelni, ha mutat referenciát és/vagy egy jó ismerősöd ajánlja személyesen...

Kifordított kacagány 2011.07.14. 13:32:14

@Elsőőőőő!!!: igazán megér néhány deákot, hogy leápolják az illetőt szakavatott kezek. ha buksz is vele, a következő rendelésedet komolyabban fogja gondolni.

Elsőőőőő!!! 2011.07.14. 13:39:55

@Kőmíves Kelemen: Köszönöm a minősítést így látatlanban. Bár ha jobban belegondolok, nem engem minősítettél, hanem saját magadat.

@ifrance: Jó ismerős ajánlotta, személyesen. Csak az ő megrendelése és az én megrendelésem között eltelt 4 hónap, ami pont elég volt arra, hogy problémák keletkezzenek a céggel. Mint kiderült, ugyanazon a cégnéven, de tök más személy volt a kapcsolattartó.
A kutatást előre elvégeztem, de mint utólag kiderült, az illető egy olyan cég képviselőjének adta ki magát, amelyik nem tud erről a kapcsolatról.

@Kix: A ráhagyással az a gond, hogy több mint 100 ezer forintról beszélünk.

A netre kirakás már egyszer megvolt, de levettem, mert az ígérte, akkor azonnal visszaadja a foglalót. mivel ez nem történt meg, vissza fogom tenni.

megamenn 2011.07.14. 13:44:45

@Sün‼: Kicsicsíra gyereket palira vette a gengszter tulajdonos, erre bérlő keménykedni akart, de felírtak neki pár pofont. Erre jött a fenyegetőzés ügyvéddel meg miegymás...most fut a pénze után, amit -lássuk be- az életben nem fog látni.

isti77 2011.07.14. 13:49:54

Na, így végigolvasva a posztot, egy apróságot tisztázzunk: a tulajjal vagy a főbérlővel hadakoztok? Mert egy helyen főbérlőt írtál. Vagy mindkettővel?
Amúgy két embernek mi a ráknak kell 147 négyzetméter, 2 fürdőszoba, és egyáltalán új építésű lakás, ha csak bérlik? Még ha ahhoz képest olcsó is. Ha venni akar az ember ilyet, az más, de bérelni...?

KecskeDotyi 2011.07.14. 13:51:07

@Kix: Nemtom, nálunk pl itt van egy cég az udvarban. Az APEH bezáratta. 3 nap múlva újranyitott, a nevén változtatott annyit, h belerakta h bau :D
És nem ez az első. De lehet h igazad van, nem tudom, ehhez kivételesen nem értek XD

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2011.07.14. 13:51:27

@Elsőőőőő!!!: Ha valóban foglalót fizettél, akkor a duplája jár vissza, ha a másik fél hibájából meghiúsul a teljesítés.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2011.07.14. 13:53:31

@isti77: A főbérlő szó megmaradt a tanácsi lakások albérletbe adásának időszakából. Ma már csak tulaj és bérlő van, főbérlő (aki továbbadja bérbe az általa bérelt ingatlant) és albérlő nemigen.

isti77 2011.07.14. 13:56:22

@Szárnyati Gézа: Én is így tudtam. Visszatérve a költségekre, azok sem lett volna annyira olcsóak, mert a bérleti díj lehet, hogy alacsony a mérethez képest, de a rezsiköltségek a lakás méretéhez illőek lesznek (vagy lettek volna), főleg télen.
Bérelni? Ilyet? Két főre? Hülyeség. Vagy már most menekültök egymástól, azért kell ekkora, külön fürdővel?

Alikam 2011.07.14. 14:04:52

@megamen:
Gengszter? Hagyjuk már. Manapság minden feketéző fostalicska gengszter.

Volt egy ismerősöm. Ukrajnába járt át üzletelni egyszer megállította egy rendőr, a fakabát benézett az autóba, szembenézett vele három agyontetovált, 130 kilós marha. Szép napot kívánt és annyi.

Ne itt kezdődik a gengszter, de ez is még csak a kezdő fajta.

négykarika 2011.07.14. 14:09:43

Posztoló kicsit naiv, de jól nyomja. Most már ne hagyd abba, csináld végig.

akimellon 2011.07.14. 14:10:05

Szóval:
miért is köcsög az ingatlanos??????

-mert ő is csak ugyan úgy bedőlt a tulajnak, mint a bérlő???
-vagy mert a fél kauciót vissza adták volna?? /az az ÖSSZES pénz amit ők kerestek a bolton/

valahogy nekem nem kerek a sztori...

kunfirmenbuchnummer 2011.07.14. 14:11:12

kérünk majd még posztot a fejleményekről! én szorítok.

SvenH. (törölt) 2011.07.14. 14:16:48

1 heten azaz 7 napon megy a hajciho?
minek ment eleve oda olyan hamar? megvarja hogy keszen legyen minden esetleg meg 2-3 honapot var hogy rendesen kiszelloztessenek oszt lehet is bekoltozni

Advanced Flight 2011.07.14. 14:22:02

Ehhez a sztorihoz túl sokat nem lehet hozzátenni, max. annyit jegyeznék meg, hogy remélem az ügyvédi felszólításon fizetési meghagyást értett a jóember, mert ha nem, akkor első körben a bíróságról visszadobják majd a papírkáját, ha a per tárgya ilyen (relatíve) kis összeg.

Ja, és ennyit arról, hogy az emberek miért vesznek - akár hitelből is - saját lakást, és miért nem mennek albérletbe.
Mi lett volna, ha mondjuk két kisgyerek is van a sztoriban? Nincs víz, áram? Jó vicc....

megamenn 2011.07.14. 14:24:05

@Alikam: Köszi, ezt nem tudtam. Még csak annyit, hogy az ismerősöd a gengszter, vagy a 3 agyontetovált 0,13 tonnás ( így még jobban hangzik )szarvasmarha ?

Jackni Konzol 2011.07.14. 14:34:33

@Alikam: érdekes, az nem sztereotípia hogy az a gengszter, aki 130 kilós és tele van tetoválva? mert szerintem az inkább sipkamiska ahhoz képest, aki 75 kilós, öltöny-nyakkendő komót hord és milliárdokkal tűnik el...

myOhmy 2011.07.14. 14:48:26

És én fél éve nem tudom kiadni a fent említett utcában lévő régi házban lévő, de felújított lakásomat 35 e +rezsiért, mert az emberek annyira idióták, hogy inkább egy félkészbe mennek 80ért ^^;
Azazhogy ki tudnám, de olyanoknak, mint ebben a tulaj. :/

ifrance 2011.07.14. 14:53:52

@Elsőőőőő!!!: hát akkor ez elég szívás. szép dolog, ha már ilyen szinten megy egymás átverése... viszont ha nem a NAV-val fenyegetnéd, hanem öt ukránnal, akkor lehet nem lenne olyan hangos a nevetése. persze ehhez el kell döntened, hogy a jogtiszta vagy a célravezető utat választod...

Don Quixote de la Ferko 2011.07.14. 14:54:56

Nem igazán értem lúzerbérlő problémáját.

Olyan országban van "szerencsénk" élni, ahol feldobsz egy sámlit, és 500 méteren belül minimum három olyan ingatlanra eshet vissza, ami kiadó, vagy eladó. Csak oda kell menni, ráülni, beköltözni, oszt jónapot.

De ha valaki nem vadászni jár, az ne siránkozzon, és napi újsággal fényképezgessen.

napalmer 2011.07.14. 15:27:55

„kispajtás. Ne akarj okos lenni mert nagyon rosszul fogsz járni”
„Nálam marad bánatpénznek”
Na én itt vágtam volna szájon.
Ebben az országban az emberek túlnyomó többsége undorító módon próbál megélni vagy előrébb jutni.

napalmer 2011.07.14. 15:29:58

elég humoros a dologban, hogy...
szóval ki az a kreténállat, akinek egész nap nem tűnik fel, hogy se áram, se melegvíz, már bocsánat mindenkitől...

Akos75 2011.07.14. 15:31:05

Én egyszer felraktam egy hasonló sztorit a netre, kifizették a tartozást, viszont beperelt a cég hitelrontásért meg mittudomén ugyanannyi forintra. Persze valszeg el fogják bukni, de kinek kell a para?

napalmer 2011.07.14. 15:33:01

azért elég marha az, akinek egész nap nem tűnik fel az áram hiánya...

Pussy Magnet 2011.07.14. 15:53:31

Kispajtás, neked nagyon is jól mondták hogy okos legyél, mert okoskodsz! Miféle számlát akarsz a kaucióról? Szerinted milyen teljesítés áll mögötte? Az csak óvadék, te majom! A késedelem pedig még nem szerződésszegés, ráadásul törekedett rá hogy pótolja, te meg okoskodsz. Én elhajtanálak, oszt főzess anyáddal kisköcsög.

Kicknick 2011.07.14. 16:14:13

Szerintem 80-at még így is megér...

R. · http://macskanyelv.freeblog.hu 2011.07.14. 16:25:47

80+rezsiért tök király lakásokat lehet pesten is bérelni, miért megy ezért valaki félig kész házba városon kívülre???

zuulululu 2011.07.14. 16:28:09

Jol csinalod, a budos rohadek epittetokkel igy kell banni, pereld ki az anyjat is a gecinek!

"kispajtás. Ne akarj okos lenni mert nagyon rosszul fogsz járni"

A budos csicska, fasz kivan ezekkel. Meg amugy is milyen nev ez mar hogy "Maafi Najubullah"?? WTF?

prokee · http://blog.prokee.hu 2011.07.14. 16:29:15

Áramról:
"Kiderítettem hogy egy, az ELMÜ dobozában levő biztosíték sült ki, így hívtam az ELMÜ-t cseréltettem velük."

Nyilván takarítás közben volt áram, csak a végére elmúlt.

zuulululu 2011.07.14. 16:29:40

Maafi Najubullah a 2011-es ev Edeje!

Csigorin 2011.07.14. 16:39:22

igaza is van a posztolonak, igy kell az ilyenekkel banni.

Azt meg elneztem volna hogy 20a helyett mondjuk 25ere lesz kesz minden. Ujitottak fel nalunk is, tudom hogy megy ez, lassan de bizonytalanul...

viszont a "ne akarj okoskodni" beszolas nalam is kiverte volna a biztositekot, annyi a tortenet hibaja, hogy a felmondo nyilatkozatot tanuk elott kellett volna odaadni a tulajnak, vagy tertis levelben kikuldeni, mert igy nehez bizonyitani.

kerdesek05 2011.07.14. 16:39:56

ÉLJEN AZ ALBÉRLŐ!
NE HAGYJA MAGÁT!
BEPERELNI MINDEN Ariana Bautex kft FÉLÉKET!

Pittykapitány 2011.07.14. 16:40:53

Szomorú história ez, bosszantó, hogy egyes cégek azt hiszik bármit megtehetnek. Bezzeg ha te tartozol, jönnek itt fenyegetőzéssel,meg késedelmi kamattal.

Lenne is itt egy kissé témába vágó kérdésem, remélem tudtok ötleteket adni.
Szóval van egy kötschög tzég, akikkel garázs bérleti szerződésem volt,amit március elején 30napra előre (ahogy a szerződésben volt) felmondtam. Ezt a cég képviselője tudomásul vette. Egy havi kaució visszautalását a szerződés szerint 15 nappal a szerződés megszűnése után kellett volna visszakapnom. Azóta sem jött egy fitying sem, kb. 15. levélváltás, és ígéret után sem. Nem sok pénzről van szó,csak bosszant a dolog. A kérdés az lenne, milyen lehetőségeim vannak ilyenkor, kényszeríteni a céget, hogy fizesse vissza a kauciót a szerződésnek megfelelően? Nyilván nem akarok erre 100 ezreket költeni,de annyiban sem akarom hagyni.

Megköszönök minden jó tanácsot előre is. :)

Démonmac1 2011.07.14. 16:42:24

@napalmer: "Na én itt vágtam volna szájon."

azt a fotelhuszár mindenit.
Mert a népek csak úgy hagyják a szájonvágást, ez annyira jellemző, reális dolog:D

vernarancs 2011.07.14. 16:48:55

Konyhabutort, kapcsolokat, konnektorokat, kabelt a falbol, furdokadat, cirko berendezest, radiatorokat felpakol majd banatajandekkent magaval visz. 160.000-ert visszavasarolhato.

2011.07.14. 16:58:40

ÜDv
Nos hogy tiszta legyen.
A főbérlő (mert nem az ingatlanos a ludas) szerződést ír alá melyben vállalja hogy elkészül. A szerződés alapján igéretet tesz hogy 17-re minden kész. A régi lakásban a szerződés 17-el felomndva, teherautó megrendelve, így kell menni mert a teherautó és pakolók már ki vannak fizetve.
Már 17-én észrevéve hogy nincs meleg és áram, de igéret kapva hogy holnapra megvan. Takarítás felmosóval, dörzsivel, benzinnel. (nem árammal) Fürdés hideg vízben, alvás napnyugtával, időnként gyertyával. Egyéb kérdés?

2011.07.14. 17:00:20

kieg: A felszólításra a pénz nem jött meg, így jövő héten közjegyzői felszólítás megy a cégnek. Ha nem válaszolnak és nem fizetnek akkor a közjegyző elrendeli a végrehajást. Ha válaszolnak de nem fizetnek akkor bíróság. Ha fizetnek (kaució+közjegyzői díj) akkor elfelejtjük és foglalkozunk fontosabb dolgokkal.

foodlfg 2011.07.14. 17:00:21

Nah, megint egy köcsög, aki nagy kényelmében összebassza majd a város levegőjét az autójával.

Megérdemelted. :D

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.07.14. 17:14:07

Kitartást a perhez. Nem lesz gyors de érdemes kivárni a végét és nézni a phaszfejet amint gutaütést kap és fizet.

SvenH. (törölt) 2011.07.14. 17:24:41

@kowee: "A szerződés alapján igéretet tesz hogy 17-re minden kész. A régi lakásban a szerződés 17-el felomndva, teherautó megrendelve, így kell menni mert a teherautó és pakolók már ki vannak fizetve."

ha en kiadom a lakasom akkor ket berlo kozott benyelek 2-3 honapnyit
miert kellett a masik oldalon ezt kicentizni?
mert 7 naprol volt csak szo!!!

nezavarjmasokat 2011.07.14. 17:29:54

Semmiféle, "Bau"-val kezdődő céggel nem szabad kapcsolatba kerülni - lásd Baumagos balázstetű - static.nol.hu/media/picture/84/32/01/000013284-9683-330.jpg - negyven MILLIÁRDOT nyúlt le, ezért kapott 9 milliós büntit; a hülyének is megéri, nem??

SvenH. (törölt) 2011.07.14. 17:42:53

@foodlfg: "Nah, megint egy köcsög, aki nagy kényelmében összebassza majd a város levegőjét az autójával."

en sem ertem...
inkabb lakok panelben mint ott azon a telepulesen...
nagyon otvar
raadasul kitakaritani a 150 m2 hazat... broooaf

nezavarjmasokat 2011.07.14. 17:48:22

@SvenH.: Fel kell száni a 38-as buszra és megnézni az utazókat... Nos, azok laknak arrafelé (Halásztelek, Szigethalom, Szigetszentmiklós) Ha fizetnének sem laknék ott!!!!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.14. 17:54:37

@Elsőőőőő!!!:
Sajnos tényleg nem szabad előre fizetni, csak akkor ha már házon belül az anyag, számlával, garanciával és még az esztétikai állapota is jó.

Munkadíj=elvégzett munka díja, beleértve ebben az esetben a nyílászáró szerelését, mázolást ha kell és egy látszat takarítást is.

Még egyszer: előre semmit, de alá lehet írni egy elismervényt, hogy a munkát megrendelted és ki fogod fizetni esetleg nagyobb (milliós) összeg körül ügyvédnél letétbe helyezni a pénzt (20-50ezret kér érte).

Az a kivitelező aki nem tud egy 100-500ezres anyagot az átvételig megfinanszírozni az felejtős. Az egyedi méretű/készítésűeknél.. nos ott szivola van, de még mindig jön az ügyvédes dolog 5-10%-ért.

A poszthoz:
Gratula, állj ki az ügyért, bár sztem tanulópénz lesz: az ingatlanpiacon kevés cég ismeri a becsületet.

Mondjuk ez a lakás ez 2 főnek még házassággal is nagy, de tényleg szép, biztos hosszútávra gondolkodtok.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.14. 18:04:35

@Pittykapitány:
Gondolom írtatok szerződést, ami alapján kivetted a garázst és odaadtad a kauciót.

Bizonytalan vagyok (zugügyvéd?) de tessék fizetési meghagyást tenni ennek érdekében a jegyzőnél (de majd megmondják a többi kommentelők is) az eljárás díja min. 10e vagy az összeg X%-a szokott lenni. Ha nem fizet/válaszol akkor megy tovább az ügy és végelszámoltatás vagy magánszemélynél a fizetés egy részének letiltása jön, de ezért már nem kell fizetni pluszban.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.14. 18:07:32

@SvenH.:
Mondjuk ez igaz. 1 köztes hót illik várni, de akkor is a szerződés az szerződés: valami ellentételezést illik adni pl. időarányos lakbér

Ha pedig megfenyegeti és az visszalép, nos akkor szíve joga, jár a pénz vissza a költöztetőre, takarításra, szabadságra nem lett volna szükség, de ha igénybe veszi már őket (mert pl. az első lakás ennyire gáz) akkor meg kell egyezni.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.14. 18:08:51

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
A vállalkozó meg hülye lesz saját zsebből megfinanszirozni az anyagot előre.
Mert lerakja ott, aztán a tulaj kitiltja a lakásból, bukta az anyagárat.

Rohadtul elkanászodott ez az épitőipar mindkét oldalról az utóbbi 10 évben :/

Abramelin 2011.07.14. 18:08:56

Évekig melegburkolással foglalkoztam, egy vidéki nagyvárosban. Számtalan új építésű lakásban, házban megfordultam. Rengetegszer volt az mint itt is, ez nincs az nincs, ja az sincs még kész, majd jönnek még ekkor meg majd meg lesz csinálva kicsit később… folyamatosan szívatták csóró embereket! 10 építési vállalkozóból kb. 8 egy pitiáner kis csaló volt, ott vágta át az új lakókat ahol csak tudta! Mindent és mindenkit alaposan le kell informálni, alaposan le kell papírozni mindent egy normális ügyvéddel. Folyamatosan akár hetente ott kell lenni az adott építkezésen, figyelni kell mindenre…

2011.07.14. 18:22:07

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe:
A régi lakás tulaja eladta a lakást és így sikerült meállapodni. Mivel a szerződés még májusban megköttetett, bátran bíztunk abban hogy el is készülnek vele.

2011.07.14. 18:28:21

@zuulululu:

Nincs gond mert a felmondó nyilatkozat tanúk előtt lett megírva és ugyanazon tanúk előtt átadva. Sőt. Tértissel el si lett küldve 3 nappal a fizetési felszólítás előtt (szintén tértivevénnyel) :)
Biztonsági játékos vagyok :)
Ezért is csináltam képeket mindkét politikai oldal napilapjával :) Ki tudja mennyire befolyásolja ez vagy az a bíróságot :)

2011.07.14. 18:31:28

@napalmer:
HA egy cégnek bármilyen pénzt átadsz, arról a cég köteles bizonylatot kiállítani. A szerződés értelmében nem készült el, tehát a szerződés nem teljeesített. Ergo szerződésszegés indokán felmondhattam és 48 órán belül elhagyhattam (ez lehetőség) ő viszont mivel nem teljesítette a határidőig, az általa vállaltak szerint vissza KELLETT volna hogy fizesse a zsét.
De mind1. Ha a közjegyzőre sem válaszol, jön a bíróság és ott már nem ekkora összegről lesz szó. Időm van. Nem ettől fogunk éhenhalni.

2011.07.14. 18:56:26

@kowee:

Sajnos ez a navis-számlás út nem járható, mivel a kaució fizetése nem tartozik az Áfa tv. hatálya alá, nem is szabad róla számlát/nyugtát kiállítani (önmagában nem szolgáltatásnyújtás és nem termékértékesítés).
Jelen esetben feléd más külön bizonylatot sem kellett, mivel a szerződésbe belefoglalták, hogy átadásra került az összeg.

Ettől függetlenül a történet valóban vérlázító, remélem sikerül jól kijönnöd belőle. Fizetési meghagyást küldeni esetleg?

Sasfióka 2011.07.14. 19:25:13

Közjegyző után végrehajtás van, a közjegyző - ha nincs ellentmondás - végrehajtható okiratot állít ki. [Persze a végrehajtást a bíróság rendeli el, de az már "csak" papírforma, bírói szakasza ennek már nem lesz, csak ha ellentmond a cég.]
A cég elismerte a pénz átvételét a szerződés aláírásával, azonban ez az összeg a cégnél realizálódott, így bevételi pénztárbizonylatot kellett volna kiállítania, amelyet a befizetőnek alá kellett volna írnia. Így ez az összeg - ha nem szerepel a cég könyveiben - bizony sikkasztás áldozata lett.

SALE Kálmán 2011.07.14. 19:28:53

Nézzük a lényeget.. 160 000 forintért akartál egy bazinagy, vadiúj házat vásárolni. Oké hogy a papíron bérlés volt, de te gyakorlatilag megcsináltattad volna magadnak, vizetáramotkonyhaszekrényt vettél és köttettél, stb.
Elcsodálkoztál, hogy nem sikerült. Most nem érted, és te pattogsz.

Találós kérdés: Vajon hány nulla maradt le a végösszegről?

A.) 2
B.) 3
c.) csak a posztoló, de ő hatalmas

A helyes megfejtőknek ajándék állatkirály fejdísz küldünk.

Ugyanitt jelentkezzen az építtető, hogy van-e még ilyen háza, én többet adnék érte.

2011.07.14. 19:41:01

@Sasfióka: Tévedsz :) Vizet nem csiáltattam, az áramról a számlát az elmű a cégre fogja küldeni, a konyhaszekrány pedig a szerződésben benne volt tehát az sem az enyém. Ellenben évi cca. milliót fizettem volna egy bérleményért.
Én egy fillért nem invesztáltam abba a házba. Miért tenném egy bérleménnyel? :)
00 :)

Sasfióka 2011.07.14. 19:43:16

@kowee: Ez biztos nekem szólt? :) Ez az alattam lévő felvetése ;)

2011.07.14. 19:47:46

@Sasfióka:
Bocsánat :) ELnéztem a sorokat :)

2011.07.14. 21:00:12

@Sasfióka:

"azonban ez az összeg a cégnél realizálódott, így bevételi pénztárbizonylatot kellett volna kiállítania, amelyet a befizetőnek alá kellett volna írnia."

Ez tévedés, mert alapesetben (számviteli törvény szerint) számviteli bizonylatnak kell lennie, aminek a szerződés megfelel, ha rávezetik a könyvelési adatokat, és szigorú számadás alá vonják.
Külön bevételi és kiadási pénztárbizonylat kiállítása nem kötelező, ha van más bizonylat a könyveléshez.
Nyilván a cégek a pénzkezelési szabályzatban kezelhetik ezt a törvényi előírásnál szigorúbban is, és a szabályzatban kiköthetik, hogy minden pénztári pénzmozgásról kell külön bevételi/kiadási pénztárbizonylat is, függetlenül attól, hogy van-e más alapbizonylat.

2011.07.14. 21:07:55

@tff:
Itt van a munkahelyemtől 5 percre a Gavdányi. Bemegyek és megkérdezem. Ezen nem múlik semmi. :) Fel fog ez emészteni ennél sokkal több energiát is :)

Vittore. 2011.07.14. 21:16:12

@kowee: Tényleg, az miért nem játszik, hogy leszereltek mindent, ami mozdítható, és elhúztok? Ha jól körbenéztek, akkor szerintem akad olyan, aki kézbe adott 200.000 Ft-ért elvisz mindent, ami mozdítható. És akkor véletlenül benne felejtetted a kulcsot, amikor kiköltöztél, utána nem tudod, mi történi, ki mit vitt, el, nem?

2011.07.14. 21:22:25

@Vittore.:
Én ennél sajnos egyenesebb vagyok :( Ez nem kifizetődő mostanában, de ha bírósgi szakba kerül az ügy, én maximálisan tiszta maradok. Az újságos képek is csak azért készültek mert a főbérlő 23-án megjelent telefonnal, végigfényképezett mindent, majd közölte hogy "ja ezek a képek 18-án készültek mert a dátumot visszaállította. Szóval ezt a nevelést kaptam, ezt alkalmazom. Ha bebukok (mint most) akkor bukok. Ha az egész pénz elmegy perköltségre (mivel ügyvédért nem kell fizetnünk) akkor elmegy. Már asszony jobban tolja a dolgot mint én:)

zuulululu 2011.07.14. 21:36:48

@Vittore.: Ebbol a posztolo is szarul johet ki...
Itt egyertelmu a helyzet, relative hamar meg fog ez oldodni a birosagon/vegrehajtas soran :)

DePassant 2011.07.14. 23:13:07

Bár én is az egyenes út híve vagyok, azért ilyen beszólások után lehet megemlítettem volna neki szigorúan négyszemközt, hogy jó lenne fizetni, nehogy a kis Jázminkájának (lásd facebook) valami baja essen oviba menet vagy amíg kint játszik az udvaron... néha fel kell venni a kesztyűt :(

megamenn 2011.07.15. 00:36:10

@DePassant: Ezt persze csak akkor érdemes eljátszani, ha se kutyád se macskád, te magad pedig golyóálló vagy...meg egy tetves görény. Hülye fasz.

SvenH. (törölt) 2011.07.15. 02:50:23

@megamen: szerintem is csak a komplett idiotak csinalnak ilyet...
agyonveressel fenyegetni sajat magat kell es nem a gyereket

Lazarnal is elkaptak azt az idiotat aki fenyegetozott a gyerekeivel

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.15. 10:12:16

@Kőmíves Kelemen:

Talán az a legkorrektebb, hogy azonnal, amikor jön be az anyag, akkor fizetni.

Bár már arra is volt példa, hogy a lakásba behordottat kifizették, az erkélyen meg dobálták le és vitték a köv. helyre...

Meg olyan is, hogy megkérdezte a kivitelező, hogy a maradékot, elbontott anyagot elvihetik-e. Hát persze, volt a válasz, örült is a tulaj, hogy nem kell konténer. Igen ám, de a méteres korláthoz 6m szálban rendelték az anyagot, a téglánál/zsákos habarcsnál meg ugye raklapmennyiség van, hogy ne kelljen újrafóliázni csak-csak maradt minden raklapból 1-2nm-re való.. ami 30raklapnál már szép mennyiség a maradékból. A sitt meg csak ott maradt, mégis kellett a konténer :)

mohopasi 2011.07.15. 10:45:27

"ráadásul elkövették azt a hibát, hogy hittek az ingatlanos "határidőre kész lesz" ígéretének" No innen datálódik minden egyéb. Alapvetés: Ingatlan időre kész NEM LESZ! :)

England win The Ashes! 2011.07.15. 12:13:43

@mohopasi: Kivéve ezeknél a hülye briteknél. Tavasszal Londonban elkészült az Olimpiai Stadion. Kb. 80 nappal a tervezett határidő ELŐTT. :)

2011.07.17. 22:00:16

@Kőmíves Kelemen: Amikor utoljára kőműveltettem, kölcsönös bizalmatlanság állott fenn. Végül úgy állapodtunk meg a mesterrel, hogy az anyagot kiküldeti a tüzépes teherautóval, és a szállításkor kifizetem a sofőrnek, az aznapi munkadíjat meg reggel, előre megkapja. Ez így mindkét fél számára elfogadható kompromisszum volt, ajánlom másoknak is! Aki ebbe nem megy bele, akár ha megrendelő, akár ha szakiparos, az több mint gyanús.

Julius-002 2011.07.18. 03:42:18

@Jules Manfred Harrincourt: Basználak arcon úgy, hogy azonnal szájba-court-ra magyarositanál, te repedezett köcsög.

A kaucióról is kell átvételi elismervény. A késedelmes teljesités nem egyéb mint szerődésszegés. A szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesitése, vagy határidőn túli teljesitése esetén a szerződő fél élhet az elállás jogával és ebből eredő kárának megtéritését is kérheti, ennek összege azonban az általa adott kaució összegénél nem lehet magasabb, ha erre a szerződés külön nem tér ki.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.07.18. 08:09:24

gratulálok!!! végre nem az idegesítő, idióta, tudatlan picsogás, hanem tettek, jogismeret és keménység!!

nagyon szívesen olvasnám majd a sztori folytatását, és az is biztos, hogy felírtam a feketelistára a cég nevét: velük, soha!

hajrá, és emberek, kommentelők, tessenek tanulni szépen!

anarch 2011.07.19. 08:39:10

@isti77: Mert ha úgy döntenek, hogy inkább elhagyják az országot akkor pár hónapos felmondással meg lehet a lakástól szabadulni. Míg ha megveszik akkor nem fogják tudni eladni, vagy csak nagyon nehezen.

mohopasi 2011.07.19. 16:52:50

@Dr Jozef Vengloš: Tudtam, hogy ezekkel valmi baj van... :D

Mrs. Négerhergelő 2011.07.19. 17:42:35

A 160 ezer fejében : konyhaszekrény leszerel-elvisz, fűtőtestek, wc-tartály, kapcsolók, belső ajtók, riasztó stb szintén leszerel-elvisz.
Ezt meg kellett volna még tenni, mielőtt elhagyják a bérleményt......
csak az állami bérleményekkel lehet ezt csinálni? nem. ja bocs, ott viszont nem volt kaució, csak minden mozdíthatót elvisznek a felmondás után a bérlők:)
ezt köll csináni e !

2011.07.21. 20:02:52

@gio:
LEhet, mert jönnek a fejlemények :) Pont jól jön így esküvő előtt :)

Szóval itt folyik a történet:

kowee.blogter.hu

Pussy Magnet 2011.07.21. 21:36:48

@Julius-002: Úgy látom, itt a másik majom. Kell hozzá az elvégzett 7. osztály, hogy elolvasd és meg is értsd: "valamint bemegyek az NAV-hoz ugyanis én átadtam 160.000 forintot az Ariana Bautex képviselőjének, aki ezt aláírásával igazolta is." Elismerte. És erről számlát mifélét szeretnél? Te is csak okoskodsz, majom! Egyébként csak annyi a véleményem, ez csak az egyik oldal verziója, szeretném hallani a kivitelező változatát is. Egy dolog hogy valaki talán önmagát fényezgetve írogat, hogy mekkora profi, és hogy elbánik majd, meg minden, de ez csak az Ő verziója, és ezen változat hibáira hívtam fel a figyelmet. Más: remek dolog hogy egy nic mögé bújva, pattanásos kiskamaszok fenyegetőznek, hogy arculbasználak, meg ilyesmi. Én erre lehetőséget adnék, ha felvállalnád, és adnál elérhetőséget. Biztos hogy ennyire nagy lenne a szád? MAJOM!

2011.07.21. 22:18:34

@Jules Manfred Harrincourt:
Ma kaptam egy értesítést tértivevényes levélről a kivitelező részéről. Ha érdekel, holnapra felteszem a blogra miután átvettem.
Egyébként az apeh-nál fel lett jelentve, és nem névtelen bejelentésként. A közjegyzői felszólítás is elindult.

Julius-002 2011.07.22. 04:47:21

@Jules Manfred Harrincourt:

Ne hörögjél veréb.
Én nem számlát mondtam, hanem átvételi elismervényt. Ennyit az olvasási/értelmezési képességeidről dióhéjban.
A másik oldal véleménye itt indiferens, mivel nem nyilatkozik, vagy ha megteszi, azt hazudik amit akar. Hagyatkozni kell a panaszos által elmondottakra és vélelmezni, hogy a valóságot mondja el. Ez egy ilyen blog. Érted, takonyarcú?
Az már mellékzönge, hogy te a másik oldalt hallgatnád meg szivesen, de a panaszos levél irójának helyből nem adsz hitelt. Miért? Mert egy nyamvadt giliszta vagy, aki a postban emlitett tulajhoz hasonlóan szeret másokon élősködni. Ezért hát a nagy empátia a másik oldallal szemben.
Én megtalálllak téged anélkül is, hogy te bármiféle elérhetőséget közölnél velem. Úgy, hogy ne a pofádat tömd, hanem kezdj el tornázgatni, gyalogolni, futni, hogy kondiban légy amikor majd kergetlek.

P.s: A késedelmes teljesités pedig továbbra is szerződés-szegés. De ha neked meg szokott felelni, hogy tavasszal hordják ki az ősszel rendelt tüzifát, akkor meg tudom érteni a véleményedet.

Szóval: Hátrább az egerekkel fütyike, mert kipattan a pofonláda, aztán szaladhatsz Strassbourgig vöröslő pofával, könnyes szemekkel.

2011.07.22. 08:23:45

Ha valakit érdekel a másik fél véleménye, megkérdezheti.
A weboldalukon ott az email.
info@arianabautex.hu
vagy az ürge közvetlenül
maafinajibullah@arianabautex.hu

2012.11.07. 11:05:09

@gio:
Ma került bíróság elé a dolog. Reggel volt a tárgyalás, és vajon miért nem lepődök meg azon hogy a cég részéről senki nem jött el rá :) Tehát megy a bírói felszólítás a fizetésre :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.03.07. 09:42:58

@kowee: Akkor még nem jogerős, ha jól sejtem. (?)
Kártérítés meg csak azután lesz esedékes? Külön per tárgya ilyenkor?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.03.12. 18:07:58

@kowee: Én azt sajnálom, hogy ilyenkor nincs valami fájdalomdíj, mert neked ezt a tortúrát nem kellett volna végigcsinálni, ha a másik fél korrekt.
Ki szereti a felbecsülhetetlen idejét ilyen baromságokra fordítani? Ugye.
süti beállítások módosítása