Tékozló Homár

Soha többé magánnyugdíjpénztárat!

2011.08.02. 11:47 | jackyll | 193 komment

Ilke teljesen kibukott azon, hogy hiába adott meg számlaszámot az Allianznak, postás fogja kihozni a reálhozamát. Igaz ugyan, hogy ő közben tett egy kisebb kitérőt, ugyanis rájött, hogy a megadott számlát időközben megszüntette, és próbált módosítani. Az a lényeg, hogy a megtakarított pénzek legalább jó kezeben vannak! Biztos nem fogják felélni a teljes 3000 milliárdot a következő választások előtt. Utána pedig majd elzálogosítják az egészséges lakosság eladható szerveit, a többiek pedig lottózhatnak a nyugdíjért.

Aktuális téma: magánnyugdíjpénztári reálhozam kifizetés, Allianz. A dolog úgy kezdődött, hogy annak rendje és módja szerint, ahogy azt kérték, idén február 25-én kitöltöttem és elfaxoltam az Allianz honlapján található fax számra azt a bizonyos nyilatkozatot, melyben rendelkezem a reálhozam kifizetésének módjáról. A legideálisabb megoldást, azaz a bankszámlára történő utalást választottam ki. A fax visszaigazolás megjött, az iratokat pedig elsüllyesztettem a fiókom mélyére azzal, hogy megnyugodhatok, időben továbbítottam a dokumentumot, innentől már csak várni kell.

Aztán – ugorva egy kicsit az időben – június közepén a homlokomra csaptam, hogy te jó ég, azt a bankszámlát, amire eredetileg az utalást kértem, tavasszal megszüntettem és újat nyitottam, mi lesz most?! Felhívtam az Allianz telefonos ügyfélszolgálatát, ahol megnyugtattak, hogy semmi, viszont bankszámlaszám változást csak és kizárólag személyesen lehet rögzíteni, ezért legyek oly kedves kifáradni a Könyves Kálmán körútra. Kimentem. Kivártam, amíg bő félóra alatt sorra kerülök, majd előadtam a bánatomat. Ekkor a hölgy közölte, hogy semmi gond, ad egy módosító nyomtatványt, azt töltsem ki és minden rendben lesz. Jó. Kitöltöttem, leadtam, kaptam belőle másolatot. Ez volt június 27-én.

Erre, július 12-i keltezéssel kapok egy levelet a múlt héten, hogy baromira sajnálják, de mivel a nyilatkozatom ugyan beérkezett, de nem került feldolgozásra, mert május 31. után nyilatkoztam, így postán fogják kiküldeni a lóvét. Micsodaaa? Május 31. után? Amikor én már február 25-én lefaxoltam azt a sz*rt? És az ügyfélszolgálaton megnyugtattak, hogy a módosítás is rendben van?

Ma reggel összeszedtem a papírjaimat, felhívtam az ügyfélszolgálatot, hallgattam a várakoztató zenét fél óráig (minimum), mire felvette egy hölgy és közölte, hogy hát igen, ez van, nem lehet mit tenni. Nem mondta, hogy persze, a nálam lévő dokumentumok birtokában természetesen bankszámlára utalnak, csak gépiesen elnézést kért (szerintem napjában ezerszer elmondja). Közöltem vele, hogy szeretnék panaszt tenni, de aztán a saját, emelkedett hangnemben lefolytatott eszmefuttatásom végére rájöttem, hogy teljesen felesleges. Minek nyújtsak én be írásos panaszt, ha azt is letagadják, ugyanúgy, mint az első nyilatkozatomat?

Nem az a felháborító, hogy postán küldik ki a reálhozamot – bár a francnak van kedve lesni a postást, plusz a postára rohangálni Budapestről Szegedre, mert hogy a szüleim címe a levelezési címem, mivel itt albérletben lakom – hanem az, hogy mi a bánatnak töltöm ki a nyilatkozatot, küldöm el, ha semmi értelme. Miért tájékoztatnak úgy telefonon júniusban, hogy lehet módosítani, csak menjek be és minek töltöm ki a módosító nyilatkozatot, ha gyakorlatilag annyi, mint ha ott sem jártam volna. Miért nem mondják azt, hogy idefigyelj, le van sz*rva a nyilatkozatod, úgyis postán küldjük a zsét, mindegy mit csinálsz?! Miért kérik, hogy írjak kapcsolattartó telefonszámot a nyilatkozat aljára „az ügyintézés megkönnyítése” érdekében, ha úgysem hívnak fel a büdös életben soha és tájékoztatást sem küldenek?! Arról bezzeg bírnak levelezni, hogy majd várhatom a postást. Órákat cseszek el az életemből telefonálgatással, meg ügyfélszolgálatra rohangálással a semmiért? Hát hogy van ez? Miért néznek teljesen hülyének?

És nem, nem a pénz annyira fontos, hanem az elvek! Az, hogy a kölcsönösség hiányzik. Én eleget teszek az Allianz feltételeinek, ők pedig lesz*rják.
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_____________ 2011.08.03. 06:48:13

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Szerintem te, hogy ennyit rugózol ezen... :-D

Egyéves Önkéntes 2011.08.03. 07:28:48

Zárjuk le azzal a vitát, hogy nekem van igazam!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.03. 07:32:40

@Poszt-O-Ló: egri csillagokba bele se kedj, mer' az még hosszabb :D

Kalmár 2011.08.03. 07:40:14

@Kulics: Neked van 5 milliód??? Álmodik a nyomor. Vegyél belőle egy almát. Ja nem adják oda? Nem baj attól még a tied....majd, talán, valamikor, valamilyen részletekben....hiszel a mesékben? Mindeközben lemondtál az állami garantált nyugdíjról. Semmi baj, csak ülj otthon a lila ködben és számolgatsd a pénzedet. A MNYP meg majd költi. Mire odaérsz, széttárják a karjukat, hogy tudod a válság, meg a recesszió, meg a költségek, meg az ingatlan árak blablabla. Te meg kapsz majd egy vállonveregetést és tartod a markod az állam felé, hogy tartsanak el.
Ne aggódj, majd gondoskodunk rólad.

Nanemá 2011.08.03. 08:06:06

@estrella negra: Látom, amikor elfogynak az érveid (avagy nem is voltak?), akkor előbújik belőled is a nyelvtannáci.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 08:15:53

@Nanemá: Na, most lebuktam, b+. Itt sírok kulics vállán (válán?).
Azt mondja, ha jó a kávétok, átmehetünk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.03. 08:16:30

@Horváth Lajos:
Valami fűlfájós posztban aszonták te oldod a fülzsírt
Igaz ez?

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.03. 08:19:01

@Géza, kék az ég!:
FoKsz te még anyázni és fogakat csikorgatni ha jön a nuggerpénzed
HA jön.

Nanemá 2011.08.03. 08:19:34

@Kalmár: "Ja nem adják oda? Nem baj attól még a tied...." - igen, itt a lényeg, amit nem vesznek figyelembe azok, akik a pénzük lenyúlását emlegetik. Ha valaki az adózott, vagy netán feketén szerzett jövedelméből félretesz, és berakja a banka, az megtakarítás, ami az ő pénze, és bármikor felveheti, szabadon rendelkezhet vele. Ha viszont a bruttó béréből levonják a kötelező nyugdíjjárulékot, akkor az már nem az ő pénze, függetlenül attól, hogy a pénz az állami, avagy magánnyugdíjpénztárban köt-e ki. Ugyanis:
1. Nem ő döntött arról, hogy mennyit akart befizetni, hanem tőle adók módjára szedték be
2. Nem rendelkezhet vele kénye-kedve szerint, gyakorlatilag egyáltalán nem férhet hozzá, nem költheti el.
De mivel évente kapott egy egyenlegközlő levelet a nyugdíjbiztosítójától, és korábban ilyet még nem látott, ezért összekeverte ezt a papírt egy bankszámlakivonattal. Pedig ez csupán egy tájékoztató levél, ami még arra sem igazán alkalmas, hogy megbízható, hozzávetőleges jóslatként szolgáljon arra nézve, hogy 20-30 év múlva valójában mekkora nyugdíjra számíthat az illető.

Nanemá 2011.08.03. 08:29:03

@horex: Akkor most gondolkodj el, kérlek a következőkön:
A magánnyugdíjpénztárak - nyilván a tagok pénzéből, hisz' miből másból - vettek maguknak csili-vili székházakat, luxus szolgálati verdákat, mesés fizetéseket osztogattag a vezetőségnek. Ez nyilván csökkentette a tagok hozamát, de mivel volt sok tag, így "belefért". Most viszont átment az "államiba" a tagság kb. 90%-a. (Tehát tizedannyi tag befizetéséből kell a költségeket kitermelni - a gyengébbek kedvéért.) Nem vagy túl optimista, ha azt gondolod, hogy az eddig fényűzően élő nyugdíjpénztárak vezetői ezentúl majd talicskán fogják visszatolni a pénzüket csak azért, hogy te elégedett lehess majd a nyugdíjaddal?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 08:31:31

@Nanemá: De nyilván azt pontosan tudod, hogy az államtól mekkora nyugdíjra számíthatsz 20-30 év múlva.
(-Kérem szépen, nekem Orbán Viktor azt igérte, hogy...
-Bocsánat, kicsoda?
-Orbán Viktor.
-(röhögés))

Nanemá 2011.08.03. 08:32:04

@estrella negra: Hagytam neked elrejtve még egy-két elütést az előző írásomban is, hogy legyen mire elélvezned.

Nanemá 2011.08.03. 08:35:47

@estrella negra: Tudnál említeni olyan esetet az elmúlt 100 év történelméből, amikor egy állam nem fizette ki az állami nyugdíjakat? - Kiváncsian várom.
És olyan eset hányszor volt ezen időszak alatt, amikor bankok, pénzintézetek, nyugdíjbiztosítók csődbementek, vagy csak simán eltőzsdézték a betétesek, tagok pénzét? Csak 2008 óta is annyi ilyen eset volt, hogy még felsorolni is nehézlenne. De te csak bizakodjál, te szerencsétlen.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 08:45:57

Aki kettőnk közül bizakodik, az nem én vagyok.
A nyugdíjakról meg kérdezd meg a rendvédelmiseket.
Szerencsétlen.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.03. 08:46:06

hát ennyi legyen a legnagyobb problémád az életben

a cím meg hülyeség

Walter Melone (törölt) 2011.08.03. 08:49:11

Én ezt komolyan nem értem.

Mi ez a reálhozam hisztéria?

Megmondta Selmeczi kiflitolvaj Gabika is: "eltőzsdézték a pénzünket".

Akkor pedig nincs hozam, semennyi.

:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 08:52:00

@Nanemá: Arra az általad axiómának tartott kijelentésre pedig, miszerint, ami eddig nem történt meg, az a jövőben sem fordulhat elő, én a helyedben nem alapoznám a jövőmet.
Bármelyik közgazdász elmondja neked, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem fenntartható.

Egyéves Önkéntes 2011.08.03. 08:53:10

@Nanemá: a keleti szomszédunknál volt ilyen
és bárhol lehet
szóval aki manyup tag és aki állami, ugyanúgy szopni fog, ha baj van

Nanemá 2011.08.03. 08:54:03

@estrella negra: És a bankrendszer? És a jelenlegi pézügyi rendszerek? Azok fenntarthatók? Erről nem beszélgettél azokkal a közgazdászokkal?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 09:12:56

A magánnyugdíjpénztárakba többszörös garancia volt beépítve.
Gondolom ezt a csilivilis dolgot meg az a Selmeczi Gabika mesélte neked, mikor együtt utaztatok a villanyoson, akinek első dolga volt, mikor pozícióba került, hogy csillió pénzért átépíttette az irodáját.

Nanemá 2011.08.03. 09:13:18

@EÖ:
1. Mi és egynéhány keleteurópai posztkommunista ország voltunk a kisérleti nyulak - a fejlett demokráciák egyike sem vezette be a kötelező nyugdíjpénztárt, mert nem voltak hülyék.
2. "aki manyup tag és aki állami, ugyanúgy szopni fog, ha baj van" - erre sajnos, megvan az esély, de ez nem ok arra, hogy valaki két rosz, és bizonytalan lehetőség közül a mégbizonytalanabbat válassza.

A legalapvetőbb különbség a manyup és az állami között, dióhéjban:

1. Manyup propaganda: "Tartsd nálunk a pénzedet, és garantáltan több nyugdíjad lesz, mint az államiban*"

(* ... Ha közben véletlenül nem dőlnek be a tőzsdék, és nem csődölünk be...)

2. Állami nyugdíj propaganda: "fizesd hozzánk a nyugdíjadat, és mindenképpen garantáljuk, hogy lesz nyugdíjad!*",

(*hogy mennyi nyugdíjat kapsz, az függhet az ország gazdasági teljesítőképességétől...)

Ha egy államnak nincs elég forrása a nyugdíjak kifizetésére, akkor pl. felemeli a nyugdíjkorhatárt, így kevesebb embernek, és rövidebb ideig kell nyugdíjat folyósítani. De a vicc az, hogy ez a felemelt korhatár vonatkozik a manyup tagokra is!

Egy hasonlattal élve:
1. Ha van megtakarított pénzem, akkor betehetem bankbetétbe, kb. az inflációnak megfelelő kamatra. Meggazdagodni nem fogok rajta, de legalább hozzávetőleges biztonságban tudhatom - Mo-on a bankok ritkán csődölnek be, és ott van ugye az államilag garantált betétbiztosítási alap is.
2. Forgathatom a pénzem a tőzsdén is - itt akár 2x- 3x- többször nagyobb hozamra is szert tehetek, de mindent el is bukhatok. Aki elég ügyesnek, okosnak, szerencsésnek érzi magát, az tőzsdézzen bátran, de ha hülye hozzá, és csak vakon rábízza a pénzét másokra, akkor legalább ne ossza az észt, hogy mindenki más hülye, aki óvatosan, csak bankbetétben tartja a pénzét.

Kalmár 2011.08.03. 09:16:09

@Nanemá: Pontosan így van. Sajnos az sem zavarta őket, hogy mivel ezek a pénzek a nyugdíjkasszától lettek elvonva, így azokat pótolni kellett, hitelekből. Mivel azokra kamatot szokás fizetni, így lassan belesűlyedtünk ebbe a mocsárba. Cseréba a virtuális pénzéért kapott valódi extrém adókat.
A legszebb pedig az eddig levont nyugdíj járulékának egy része ugyanúgy a nyugdíjkasszában landolt a mnyp után is mert államkötvényeket vettek belőle.
Így az eddig egyenesen érkező pénz ellátogatott előbb egy mnyp-ba ahol költség és kamat formájában diétázott egy kicsit.

Nanemá 2011.08.03. 09:16:27

@Nanemá: Hm... Azt hiszem, a példámban a bankbetét helyett a kincstárjegy vásárlása, mint lehetőség, jobb példa lett volna a mondandóm ilusztrálására.

Secnir 2011.08.03. 09:16:41

@Walter Melone:
ott a pont. Most kéne meginterjúvolni:
-Azt tetszett mondani, hogy eltőzsdézték, és nincs belőle egy fillér sem. Akkor hogyan kaphat 2.5 millió ember átlagban 70e ft reálhozamot?
-eeee... ...ööö....
-köszönöm

@estrella negra:
ez teljesen ékezethelyes volt. :-)

2011.08.03. 09:16:54

@Kalmár: igen, ebben egyetértünk, mindkettőnknek csak egy igérvénye van a pénzre. Nem aranytömbben őrzik az enyémet, szóval mire nyugdíjba mennék simán elúszhat az is.
De azért te se légy annyira biztos, hogy jól jársz, ha ilyen ütemben romlik az aktív/eltartott arány, akkor nem lesz aki megtermelje a nyugdíjakat.
Az EU nem fog megsegíteni minket, mert nem vagyunk euro övezet, kurvára leszarja mindenki hogy itt államcsőd lesz-e, legfeljebb a zavargások miatt fognak nato tankok bevonulni majd :)
Csak az jutott eszembe még, hogy teljesen kár itt fidesz-maszop vitát csinálni, mindannyian egy csónakban evezünk: ti bedobtátok a nyugdíj megtakarítást a csónak aljára a közös kupacba, mi meg a padon ülve szorongatjuk. De ha elsüllyed a csónak, mindannyian vele süllyedünk. Az mnyp megtakarítások amúgy is csak egy virtuális pénz, papíron nyilvántartva, nincs mögötte semmi fedezet. Semmi.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 09:17:02

@Nanemá: A legutóbbi hozzászólásoddal teljes mértékben egyetértek. Min vitatkozunk?

A21 2011.08.03. 09:18:36

Soha többet magánnyugdíjpénztár? Ember, elárulom, ha államiban lettél volna, a büdös életben nem kapsz reálhozamot! Örülj, ha ott vezetik egyáltalán, hogy mennyi nyugdíjjárulékot fizettél be. A reálhozam nem egyenlő a befizetett járulékkal, az már ott van az államnál, a pénztárak átadták, ez a pénz az azon felüli plusz lóvé, a pénztárak gazdálkodásának eredménye. Szal, inkább örülj hogy kapsz, és azért annak meg ne ennyire, hogy újra az államiban vagy, lehet semmit nem fogsz kapni tőlük x év múlva ha esedékes lesz a nyugdíj.

2011.08.03. 09:20:25

@Nanemá: neked is igazad van, de ne feledd, hogy te sem vagy védve semmitől. Most igért valamit a kormány, mire nyugdíjba mész lehet ezek a **** közül már egy se fog élni, semmi sem kötelez senkit semmire ez az igéret, hogy te majd kapsz nyugdíjat. Addig még ötvenszer megváltoztatnak minden törvényt, szabélyt, előre vagy visszamenőlegesen, ahogy akarják.

Nanemá 2011.08.03. 09:20:57

@Kalmár: Igen, pont ezekről a dolgokról írtam én is korábban, csak kicsit más megfogalmazásban. De feltünt, hogy miközben mi itt észérveket sorolunk fel, illetve gazdasági törvényszerűségekről beszélünk, a "másik oldal" soha meg sem próbál minket tényekkel, észérvekkel cáfolni, csupán a szokott, mesterházis mantrájukat ismételgetik? Eesetleg még átmennek bunkóskodóba, vagy nyelvtannáciba.

Nanemá 2011.08.03. 09:23:46

@Nanemá: Lehet, részben revidiálnom kell a legutóbbi véleményemet. Úgy tűnik, Kulics és estrella negra is kezd már megvilágosodni.

2011.08.03. 09:24:07

@Nanemá: elegánsan megfeledkezel egy nagyon komoly dologról: a manyup pénzek nagy részét (!!!) magyar államkötvényekben tartják. Ha az bedől, akkor a teljes magyar állam is bedől, a te állami nyugdíjaddal együtt.
Erre tudnál valami szellemeset reagálni ?

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.03. 09:27:53

@Kalmár: "Ráadásul azt sem tudhatod, hogy 30év múlva amikor igazán elkezdenének fizetni, mennyit kapsz."

mert te tudod, hogy az államtól mennyit fogsz kapni?

2011.08.03. 09:29:14

@Nanemá: egyezzünk meg: mindketten látjuk a rendszer problémáját. A saját jövőnk szempontjából irreveláns mit választottunk: bennmaradunk vagy átmagyünk államiba.
De az érzés, hogy nem a mostani, számomra ellenszenves, agresszív és totál idióta államrendszer szája íze szeint cselekedtem = ez megfizathetetlen :)

ez nem maszop propaganda, azok is szaralakok.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.03. 09:30:40

@Rózsaszín Lódenkabát: " Egy magánnyugdíjpénztár pölö csak egy "szerződést" lát egy ügyfélben"

és az az állam mit lát benned, aki rögvest elköltötte a nyugdíjpénztáras pénzt?
mindazok után, hogy a régebbi nyugdíjak pofátlanul alacsonyak, és megszüntették a 13.havit, a 14.-nek meg még az ígéretét is elfelejtették?

(még mielőtt jönnétek a hatalmas nyugdíjakkal, anyám 40ezret kap és 14 éves korától folyamatosan dolgozott)

Gastroger 2011.08.03. 09:30:51

Hasonló szituba keveredtem, nemodafigyelésből a postás hozza ki a 250 km-re levő címemre a reálhozamot.

Mindegy, örülök, hogy megkapom, meg meglátogatom a szüleim. Balfasz voltam, de nem posztolgatok.

Allianz amúgy. Telefonon ügyfélszolgálaton, kb 3 perc zenélés után (jelezték, hogy a reálhozamok miatt jelentősen terheltek a vonalaik) orrektül tájékoztattak, hogy mikor, hova mennyit kapok.

A magánnyugdíjpénztárnál elvileg kaptam minden évben elszámolást, illetve valamelyest változtathattam, hogy melyik biztosítóhoz viszem, és mennyire kockázatos alapba szeretném tenni a pénzem. A jelentős államkötvénybe történő fektetéssel nem hiszem, hogy különösebb (nem hozam, hanem visszafizetési) kockázatom lett volna mint az államiba. Amit ki tudja fel tudok-e venni egy összegben, kérhetem-e x részletben, vagy életvégéig történő járandóság formájában.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.03. 09:34:24

@Oli Garha: ha nem indiszkréció, mennyi volt benn neked? csak kíváncsiság, mennyit kaptam volna...

Gastroger 2011.08.03. 09:35:06

Még az államival sem lenne baj, ha lenne rá garancia, hogy "jól megérdemelt" nyugdíjat kapok, és ez az (elvett) összeg valóban az én nyugdíjamat fogja szolgálni.

A helyzet viszont az, hogy itt nyíltan kiderült, hogy nem nekem akarnak jót, hogy biztos nyugdíjam legyen, hanem a költségvetési számok foltozgatására.

Vettem belőle (indirekt módon) MOL részvényt, hogy ne függjek a keleti energiaszolgáltatóktól. Mintha a MOL-nak, akkora olaj, gázlelő helyei lennének... A Ewing családnak is több volt a földjén, főleg ha Tintás Bárnsz területeit is beleszámolom. (Amúgy ők is külföldi mezőkből éltek.) :)))

Egyéves Önkéntes 2011.08.03. 09:40:03

@Nanemá: ott hibázik a gondolatmeneted, hogy ha maradok manyup tag, akkor kapok az államiból IS, hisz oda is fizetek és kapok a manyupból IS
eredetileg így volt
75%-25% talán
ha tehát a manyup jól teljesít, akkor van plusz nyugdíjam, ha eltőzsdézi, MOLT-vesz belőle vagy vasutat épít a kőrösi völgyhídra akkor kevesebb lesz, azaz csak 75%

Secnir 2011.08.03. 09:42:14

@Gastroger:
"Vettem belőle (indirekt módon) MOL részvényt, hogy ne függjek a keleti energiaszolgáltatóktól. "

nofene! ha MOL részvényem van, akkor az oroszok nem zárhatják el a gázt? vagy olcsóbban adják?

2011.08.03. 09:44:16

@EÖ: a te gondolatmeneted is nagyon hibázik.
MOST az a törvény, hogy ha maradtál a manyupban, akkor NEM kapsz államit, hiába fizeted. Ezért nevezték át: nem nyugdíj járulék, hanem adó. Hogy az adó jogcím miatt ne is lehessen jogalapod igényelni utána bármit is.
Aki manyup tag maradt az többé nem kap állami nyugdíjat. De mire én odajutok ez a mostani banda rég eltakarodott és a helyét is sóval fogják bevetni.

Nanemá 2011.08.03. 09:45:41

@EÖ: ott hibázik a gondolatmeneted, hogy - ha jól emlékszem - a kormány kijelentette, hogy aki nem vált át az állami nyugdíjpénztárba, az a jövőben ne számítson állami nyugdíjra. De ha plusz nyugdíjra vágysz, még mindíg befizethetsz önként az önkéntes nyugdíjpénztárba.

Egyéves Önkéntes 2011.08.03. 09:47:40

@Kulics: pont ezért léptem vissza, mert ha elmegyek nyilatkozni és visszafelé úton fejreállok, akkor még rokkantnyugdíj se járna
na mindegy háromszor fizeti ezt ludas matyi vissza
:)

amúgy pedig odaírtam, hogy "eredetileg így volt"

@Secnir: persze, hisz a MOL részvényekkel automatikusan hozzánk kerültek a szibériai és egyéb gázmezők is. most tőlünk függ a világ!

Gastroger 2011.08.03. 09:47:43

@Secnir: Majd mi megmutatjuk a hanyatló nyugatnak, meg a rothadó keletnek, hogy, mi fingból is tudunk finomítani. Esetleg gumipitypangból.

Tökéletes befektetés, utána megemelik a bioetanol adótartamát, és máris nyugodtan lehet hátradőlni. A magyar paraszt magyar földjén cukorrépa fog nőni, nem kukorica bioetanolnak.
Úgy néz ki az elvtársak nem kaptak elég Felügyelő Bizottsági szerepet pld. a Hungranánál...

Egyéves Önkéntes 2011.08.03. 09:48:45

@Nanemá: persze vágyok én plusz nyugdíjra, be is fizetek pluszba
de ott, ahová a kezük már nem ér el.

Gastroger 2011.08.03. 09:50:41

@Gastroger: Ha az EU meg ajánlást fogalmazna meg (beszótá?) az alternatív energiafelhasználások rátájának növelésére, akkor meg kiosztunk pár kokit meg sallert. Így meg ez.

Szóval az állami mellett szól, hogy ők bizony tudnak tenni a hozam (nominális) növeléséért. És ezt be is fogják bizonyítani.

Nanemá 2011.08.03. 09:53:21

@Kulics: "elegánsan megfeledkezel egy nagyon komoly dologról: a manyup pénzek nagy részét (!!!) magyar államkötvényekben tartják." - Szerintem nagy zűrzavar lehet a fejedben. Nem, hogy nem feledkeztem meg erről, sőt, fentebb írtam:
Nanemá 2011.08.02. 16:46:23
A nyugdíjjárulék, csakúgy, mint az SZJA mindig is állami bevétel volt, tehát sosem volt a pógároké. Mignem egyszer csak a szoci Hornék kitalálták az évszázad átverését, hogy ezentúl kerüljön a pénz a költségvetés helyett a magánpénztárakba, így biztosítva elvtársaiknak jó zsíros állásokat. De ez nem volt más, mint az államtól "ellopott" pénz, ami azt eredményezte, hogy nem volt elegendő forrás a költségvetésben kifizetni az éppen aktuális nyugdíjakat. Ezért aztán mit tehetett az állam? Pl. kötvényt bocsájtott ki, vagyis hitelt vett fel, hogy nyugdíjat tudjon fizetni. És kik vásárolták a kötvényeket? Hát pl. a nyugdíjpénztárak. Vagyis gyakorlatilag az állami költségvetéstől lenyúlt pénzt busás kamatra kölcsönadták az államnak. Ugye, ügyes?
Továbbá írtam arról is, hogy a pénzintézetek ugyan bedőlhetnek, de az államok nem szoktak bedőlni. Olyan előfordulhat, hogy megtagadjuk a hitelek visszafizetését, de hogy ne legyen állami nyugdíj - az a sejthető következmények miatt - aligha.
Ha elsőre nem sikerült, legalább most próbáld ezt meg értelmezni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 09:55:41

Na, de miért is vásárolták az államkötvényt a magánnyugdíjpénztárak?
Mert erre az állam kötelezte őket.

2011.08.03. 09:57:13

@Nanemá: jó, csak a tárgyszerűséggel ellentétben jöttél ezzel az "elvtársaiknak a zsíros állás" c. dumával, mintha a mai söpredék nem pont ezt csinálná.

Nanemá 2011.08.03. 09:59:59

@Secnir: "Azt tetszett mondani, hogy eltőzsdézték, és nincs belőle egy fillér sem. Akkor hogyan kaphat 2.5 millió ember átlagban 70e ft reálhozamot?" - fentebb kiszámolta valaki, hogy az átlagos reálhozam mennyire szégyenletesen alacsony az eltelt 13 év megtakarítási időszak alatt befizetett járulékok összegéhez viszonyítva. Szeretem, amikor valaki úgy érvel, hogy azzal a saját álláspontja tarthatatlanságát bizonyítja. :o)

Gastroger 2011.08.03. 10:00:21

@estrella negra: ezt nem tudom, de ebben kételkednék. Inkább azért mert viszonylag jó hozamon, biztos befektetés volt. Államkötvény kamataink nem rosszank nemzetközi szinten (igaz ez inflációval is jár), de választhattál egyéb kockázati besorolású portfóliók közül is.

Persze gondolom volt olyan érdekeltségá MNYP, ahol kötelező ajánlás jelleggel fogalmazták meg ezt a kívánalmat. Persze cserében más fronton elnéztek nekik egyéb könnyítéseket. (Illetve nem hoztak ellenük intézkedést: OTP).

Nanemá 2011.08.03. 10:01:38

@Kulics: Látom, megint nem találtad meg a lényeget a mondanivalómban. Vagy inkább csak nagyvonalúan átsiklasz cáfolhatatlan tényeken, és helyette a kevésbé lényeges részletekbe kötsz bele.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 10:06:02

@Gastroger: Pillanatig se kételkedj benne, a magánnyugdíjpénztáraknak kötelező jelleggel kellett vagyonuk egy részét (magyar) állampapírokban tartaniuk.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 10:07:41

@estrella negra: És így a visszaadott vagyon egy része is természetesen államkötvényekben volt.:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 10:11:19

Azért azt elmondanám, hogy az egymást követő kormányok egyet biztosan elértek- hogy (megint) egymásnak ugrasszanak minket. Miért? Mert közgazdasági kérdésekre politikai válaszokat adnak.
Pedig tényleg egy csónakban evezünk.
Ebből kéne kiindulni.

Egyéves Önkéntes 2011.08.03. 10:13:20

@estrella negra: Dehogy értek el ilyesmit!!Megkérlek, hogy ne gyere ezzel a hülye dumával, jó!
:)

Egyéves Önkéntes 2011.08.03. 10:14:33

@EÖ: ezzel a hülye KOMCSI dumával! :)

2011.08.03. 10:19:03

@Nanemá: a lényeges részekkel egyetértek, leírtam már, nem ?

Nanemá 2011.08.03. 10:24:02

@Kulics: Hát akkor: Alleluja! :o)

Secnir 2011.08.03. 10:27:16

@Nanemá:
" fentebb kiszámolta valaki, hogy az átlagos reálhozam mennyire szégyenletesen alacsony az eltelt 13 év megtakarítási időszak alatt befizetett járulékok összegéhez viszonyítva."

de mit számolt ki? növekedési portfolióban volt, ami max 3 havi lekötést jelent vagy stabilban? Átlépett időközben valaki? egyesével mindenkiét kiszámolta vagy csak a sajátját látta? Mikor lépett be? Mekkora fizu után fizetett be mekkora összeget?
ej, de demagóg vagy te...

Nanemá 2011.08.03. 10:35:22

@Secnir: "az átlagos reálhozam" - tudod, hogy mit jelent az a szó, hogy átlag?
Van még kérdés?

Géza, kék az ég! 2011.08.03. 10:39:18

@horex: Vigasztalni próbálod magad? Hajrá :DDD

Akkor voltam nagyon mérges, mikor a böszmepártiak belekényszerítettek a kis bizniszükbe, most nagggyon elégedetten nézem a tehetetlen vergődésüket meg a csahosaikét.

ha be akarod biztosítani magad, vegyél kincstárjegyet, rövid vagy hosszú lejáratút, nyugdíj szempontjából majdnem mindegy, válassz ÖNKÉNTES magánpénztárat és mellé az államit, de azt már régóta tudom, hogy minden olyasmi, amit kötelezően előírnak a pógároknak, smafu és rakás szart sem ér, PONT AZÉRT kötelező, mert épeszű ember nem választaná sosem. Már az elején látszott, hogy a szoci gengsztereknek és a csókosaiknak kell a lé, eleve veszteséggel indult és menet közben sem hozta az elvárt növekedést.

Most meg sírnak a vesztesek, mert ráütöttek a ragacsos kezükre és nem tudnak tovább lopni :DDD

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 10:39:33

@Kulics: @Nanemá: This is the beginning of a beautiful friendship...

2011.08.03. 10:42:52

itt fentebb linkelte be valaki, de idekopizom a cikk lényegét:

"Az állami nyugdíjrendszer egy piramis játék. Minden generációnak a nyugdíját a következő generáció befizetéseiből fizetik ki. Ez a rendszer remekül működik, ha a lakosság folyamatosan nő, de abban a pillanatban összeomlik, amikor a lakosság száma csökkeni kezd. Márpedig a lakosság száma csökken – 1980-óta. Ebben a tekintetben a tavalyi év negatív rekord volt a KSH adatai szerint: 14%-al kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban. Még drámaibb a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy a határainkon túl élő magyarok közül nagyon sokan költöztek be hozzánk. Ha ez nem lett volna, ma Magyarország lélekszáma 9 millió alatt lenne.

Ezzel szemben az átlag várható életkor szépen és folyamatosan nő. Az 1900-as évek elejei 30 évről ma már nem állunk messze a 80 éves várható élettartamnak.

Akkor mi a megoldás? Ebben a helyzetben hogyan képzeli bármelyik politikus, hogy az állami nyugdíjrendszer fenntartható lesz? Nagyon egyszerűen: támogatják a gyerekvállalást, és akkor hirtelen rengeteg gyerek születik. Nem hiszik? Remélem a politikusaink sem. De ez nem akadályozza meg őket abban, hogy mondják."

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 10:59:48

@Géza, kék az ég!: Azért felhívnám a figyelmedet a kommentedben található logikai bukfencre- miszerint az állami nyugdíjrendszer ill. az ebbe való befizetés is kötelező.

mohopasi 2011.08.03. 11:04:26

Én csak a címre reagálnék... Mi az hogy magánnyugdíjpénztárat ne??? Olyan kormányt ne, aki csak úgy jobb ötlet híján simán lenyúlja a pénzünket!!! Mi lesz a következő? A lakossági folyószámlánk?

Gastroger 2011.08.03. 11:11:23

@Kulics: illetve:
- felemelik a nyugdíjkorhatárt
- bevezetik az öngondoskodást (MNYP, ÖNYP előbbi kilőve, utóbbi piaci alapokon).
- EÜ támogatások megnyírbálása (több nyugdíjkor előtti elhalálozás = nagyobb ingyenbevétel).
- egyéb bevételek (ÁFA, jövedéki, stb.)

A gyermekvállalás támogatása:
- aki GYES-en van kirúghatják
- a "többgyermekes" családok megélhetési családtervezésének szankcionálása nem történt meg
- komoly - munkához, bérhez, már meglévő tulajdonhoz kötött támogatás nincsen.
(annak idején a szocpol, amit lakásvásárlásra bővítésre, építkezésre adtak, 3. gyerek esetén már komoly összeg volt. Ma meg kapsz egy kitűzőt az ajtóra.)

Ergo: aki dolgozik, munkája van, vagy szeretne dolgozni, az hátrányban van azzal (gyerekvállalás), mint aki három évente pottyant egy gyereket, majd rokkantnyugdíjas lesz.

A szociális hálón igencsak nagy lukak tátonganak. Persze ez nem egy demokrata kormány feladata. Csak ne állítsa be magát úgy, mintha az lenne.

2011.08.03. 11:19:15

@Gastroger: "felemelik a nyugdíjkorhatárt"
Ezzel csak azt érik el, hogy NE kelljen nyugdíjat adni az időseknek. Most csinálják a munka törvényköny változtatását, megszünik a védett életkor, inkább simán kirúgják 50 felett az embereket és olcsóért fiatlat vesznek fel. Ha 50 és 65 év között munkanélküli valaki azon nem segít, ha ezentúl csak 67 vagy 70 éves korában kap nyugdíjat. Odáig miből él meg, ha nincs munkája (NEM LESZ!) ?

Nanemá 2011.08.03. 11:19:45

@Kulics: A gond csak az, hogy a lehető legrosszabb megoldás az, hogy - azért, mert látjuk, hogy a befizetett nyugdíjjárulékokból a távoli jövőben esetleg az állam már nem lesz képes nyugdíjakat fizetni - ezért az államtól már most, a jelenben (illetve gyakorlatban már az elmúlt kb. 13 évben) elvonjuk a nyugdíjjárulékokat, hogy már a jelenben se legyen képes nyugdíjat fizetni. De az állam még ennek ellenére is fizette/fizeti a nyugdíjakat. Igaz, ennek az ára lett ez a kétségbeejtő eladósodás. De nem értem, hogy azok az egoisták, akik tojnak az ország és a pógártársaik bajaira, és csak az izgatja őket, hogy a saját kis egyéni magánnyugdíjszámláikon hogyan hízik az egyenleg, azok belegondoltak-e abba, hogyha most, a jelenben tönkrevágják, eladósítják az ország gazdaságát, és ezért netán ők is állás, megélhetés nélkül maradnak, akkor nekik miből kerül még több pénz a nyugdíjszámlájukra?

Gastroger 2011.08.03. 11:23:07

Másrészt a reálhozamok kifizetése jelen gazdasági helyzetben kinek jó?

- a bankoknak, hiszen sokan (CHF)tartozásukat fogják rendezni (rendezgetni..)

- az államnak, hiszen sokan "elköltik" az ingyengyüttpénzt, tablet pc, új mobil, a kisker forgalom emelkedése (ÁFA) pedig további töblettbevétel az államnak, talán pár tized GDP növekedést is produkál. (Sajnos ez várható, amilyen költekező nemzet vagyunk)

- Aki megtakarít és pld. államkötvénybe fekteti, akkor szintén az államnak hitelez.

- Nincs semmiféle ösztönző ereje annak, hogy a megtakarításodat amit felveszel "értelmes célra" használd. Teszem azt, amennyiben ÖNYP számlát nyitsz, vagy fizetsz be, kapsz még 50%-ot, meg adókedvezményt, vagy ilyesmi..
Vagy valaki tud ilyen "akcióról"?

Ahogy az összegek önkényes lenyúlása, úgy a reálhozamok felhasználása is lehetett volna némileg -nem kötöttebb, hanem- következetesen irányítottabb.

Géza, kék az ég! 2011.08.03. 11:24:54

@estrella negra: Tudod, ez egy réges-régi történet. Elmesélem, hogyan volt.

Kitalálták a nyugdíjat, mint az öregkort és annak buktatóit támogatni hivatott rendszert. Nem volt általános, csak bizonyos kiváltságos cégek dolgozói kaphatták meg, bónuszként. pl MÁV, kormányhivatalok. Ez abban az időben történt, mikor szépapáink éltek, jó régen volt.

Aztán jött a világháború, utánuk a vörösök, ejtsd: büdös kommcsik. Kevés jó döntésük egyike a nyugdíjrendszer általánossá tétele, mindenki, aki ledolgozott x évet, jogosulttá vált. Persze, kell hozzá egy szaporodó és dolgozó társadalom, másként nem működik.

Jött 1989-ben a rendszerváltás, mikoris a büdös kommcsik ellopták az addig felhalmozott nyugdíjakat, többek között.

Aztán, mivel a sok agyhalott visszaszavazta őket a hatalomba, jól bevált módszerük szerint a hitelfelvételek mellett döntöttek, ebből fizették a nyugdíjakat, majd, az IMF utasítására kísérletezni kezdtek a kötelező manyupokkal - ennek az eredményét látjuk most. Rajtuk kívül mindenki megszívta, de vannak olyanok, akik hülyeségből vagy mert érdekeltek a bizniszben, következetesen védik ezt a szart.

keresd meg a logikai bukfencet!

Meg azt is, hogy a legvadabb libsik most mennyire kussolnak, nem ontják a zorbánozós-kioktatós kommentjeiket, mert nem tudnak a tényekkel meg a valósággal vitatkozni :DD

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 11:25:23

@Gastroger: ''...háromévente pottyant egy gyereket, majd rokkantnyugdíjas lesz.''
Majd az összes gyerek szintén az állam emlőin kíván megélni, tanulás és munkavégzés nélkül.

Nanemá 2011.08.03. 11:28:45

@Gastroger: "amilyen költekező nemzet vagyunk", nem mi vagyunk költekező nemzet, hanem pl. az amerikaiak. Ők azok, akik még a jó fizetéseik ellenére is eladósítják magukat - emiatt meg nálunk drágulnak a lakáshitel törlesztések. Ha a magyar ember most hirtelen el is tapsolja az ajándékba kapott reálhozamot, az csupán annyit jelent, hogy egy pillanatra lazít a már évek (évtizedek) óta szorosra húzott nadrágszíjon, hogy végre kapjon egy kis levegőt is.

Gastroger 2011.08.03. 11:30:24

@Kulics: Arra is van megoldása a T. Kormánynak. Elmehetsz munkanélkülre, ha nem találsz állást, akkor közmunkaprogram, kb 38e Ft.-ért.

Más kérdés, hogy a BV intézetek fenntartása, és az ott lakók alkalmazása máig sem "hatékony", mert ha van is munka a piaci vállakozásoktól veszik el a lehetőséget. (pld. textilipar)

Ahogy szokták volt mondani, "kapálni nem szeretek, de a kaszásokat el tudom nézni órákig", na egy géppisztollyos őrrel kivezényelni az összes sittest, aztán parlagfüvet irtani, árkot ásni, vasúti töltést csinálni, nem ám könyvtár, internet, meg konditerem.

Nanemá 2011.08.03. 11:30:45

@Géza, kék az ég!: Ezt nagyon szépen összefoglaltad, gratula.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 11:33:00

@Géza, kék az ég!: Most a fenntartható állami nyugdíjrendszeres mesét! Lécciléccilécci!
...várj, hozom a mackómat, ő is szereti, mert olyan mulatságos.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 11:35:34

De az igazmondó selmeczigabi is legyen benne, mer' az a legjobb!
Tudod, a kiflicsücskös szenátor.

Nanemá 2011.08.03. 11:36:42

@estrella negra: Egy mackóval játszó ovodástól hiába is várhatnánk, hogy az általunk vázolt összefüggéseket megértse. De megint igazoltad Géza, kék az ég! állítását: meg sem próbáltál a tényekkel vitába szállni.

Gastroger 2011.08.03. 11:38:11

@estrella negra: Még a kommunista rendszerben volt a visszanemtérítendő, meg a szocpol hitel (a kettő egy évben keresztezte is egymást, az volt jó világ :) ) , de ott lakásépítésre, vásárlásra, felújításra kaptál pénzt, nem úgy "általában" gyerek után.

Szar volt az is, de bizonyos elemeit néha visszasírom..

Akkoribanm ha valakinek volt két gyereke, az komolyan elgondolkozott a 3.-on is, mert ott már komoly támogatás járt (lakásvásárlásra, felújításra bővítésre).
Más kérdés, hogy a cések -amikor lazult a fegyelem- ebből is visszaéltek, és felvették a szomszéd gyerek utáni összeget, hogy lesz majd ház, meg minden, aztán lófasz sem lett. De ez egy más történet.

A lényeg, hogy hozott az állam egy intézkedést a maga javára, és mellette szorgalmazza (de nem támogatja) az ezt fenntartó rendszert (gyermekszülés).

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 11:42:38

A tényeket már felvázoltuk- a jelenlegi nyugdíjrendszer nem fenntartható.
És reményeiddel ellentétben nem a távoli jövőben fog összeomlani, hanem sokkal hamarabb.
Ezen nem változtat, ha a kormányhoz hasonlóan homokba dugjuk a fejünket.
Vedd észre- nem a manyupok mellett kardoskodom.
De valamit kurva gyorsan ki kéne találni.

2011.08.03. 11:45:52

@Nanemá: Figyellek ám ! "Igaz, ennek az ára lett ez a kétségbeejtő eladósodás"
itt kezdesz csúsztatni és mész el demagógiába.
Nem a korrupt gazdasági rendszer, az inaktívak magas létszáma, az ostoba szociáldemagóg kormányzás vagy a hozzá nem értő politikusok az okai az eladósodásnak... ááá.. nem, csak a manyup!
Én kiszálltam ebből a beszélgetésből, elmondtunk már mindent, csak újrarágjuk a hülyeséget. Megyek dolgozni.

Géza, kék az ég! 2011.08.03. 11:59:53

@Nanemá: Sajna, akinek szól, nem érti...nem akarja, pedig próbáltam az ő szintjén megfogalmazni :DDD

@estrella negra: nem tehetsz róla, hogy nem érted, a mackódnak több esze van, ahogy látom. Az ilyeneknek üzenem: 2/3 rulez! :DDD

Most orbákolhatsz, mert vitaképtelen vagy.

Nanemá 2011.08.03. 12:01:14

@estrella negra: Amit kurva gyorsan ki lehetett találni, és tűzoltás jelleggel működni is látszik, az pont a manyup pénzek "lenyúlása" volt. És nem csak azért, mert most hirtelen egy csomó pénz (3000 MRD?)visszakerült a költségvetéshez. Mert arról már jóval kevesebb szó esik (ha egyáltalán...), hogy a költségvetés ezentúl minden évben gazdagabb lesz az aktuális nyugdíjjárulék befizetésekkel.

Gastroger 2011.08.03. 12:02:50

@Nanemá: fingom nincsen mennyire eladósodottak az amerikaiak, nem is érdekel, de abban biztos vagyok, hogy MO.-n a háztartások nagy részének nincs valamiféle megtakarítása.

Jó, itt jöhet, hogy nincs miből.
Most lehetne a reálhozamból.
Korábban lehetett volna, amikor a gyereknek karácsonyra megvették az iPodot, vagy az okostelefont. Részletre. Ami nem baj, ha a részlet kamata alacsonyabb, mint a megtakarított pénz hozama, akkor persze. (Bár ugye ez elvileg nemnagyon kivitelezhető, de fogjuk rá).

Kerültem én is olyan helyzetbe, hogy a megtakarításból kellett élnem. Pár hónapig. Évekig persze nem nem megoldás, de átmenetileg jó. És azt is értem, hogy addig az állam használja a apénzem, vagy a bank, nehogymá..
De nyíltvégű befektetési jegyet (akár államkötvény) bármikor tudsz elkülöníteni a számládon, nem kell normál folyószánmla kamaton nyilvántartani a pénzed, és a hozamát(az lófasz).

Mostanában nem tudom hogy megy, de pár éve burjánzott, a biztosítási üzletág x éves futamidőkkel. Sőt talán munkanélküliségre is köthettél biztosítást. Nem a biztosítókat védem, nem az ügynöki munkát magasztalom, sőt.

De ha magad nem vagy képes normális megtakarításra, befektetésre, akkor bizony havi pár ezer forinttal kivétheted a kockázatokat. Na ebben szerintem nem vagyunk valami jók.

Nanemá 2011.08.03. 12:04:32

@Kulics: Nem cáfoltál meg, de ezzel együtt még igaz az is, amit te írsz. Számos oka van az eladósodásnak - nekem most nincs kedvem mind felsorolni. De a nyugdíjjárulékok elvonása a költségvetésből mindenképpen dobogós.

Nanemá 2011.08.03. 12:14:51

@Gastroger: "fingom nincsen mennyire eladósodottak az amerikaiak, nem is érdekel, de abban biztos vagyok, hogy MO.-n a háztartások nagy részének nincs valamiféle megtakarítása. "
Pedig érdekeljen az amerikaiak eladósodottsága, mert nekik köszönhetjük a 2008-as világvállságot, és a jelenlegi CHF/HUF árfolyamot is. És ez gondolom, nagyon is érdekli azokat, akik a duplájára nőtt lakástörlesztést már nem bírják kifizetni.
A nincstelenségből költekező idiótákról meg kár beszélni. Nekem is volt olyan kollégám, aki 60 ezer nettó fizetésból megvette a 70 ezer Ft-os Nokiát - hitelre, és büszkén mesélte, hogy mindent hitelre vesz. De szerintem az általános nem ez, hanem inkább az lesz, hogy a most megkapott ajándék pénzekből olyan, rég elhalasztott célokra fognak költeni, mint pl. lerobbant öreg családi autó levizsgáztatása, vizet eresztő NDK mosógép, vagy Szaratov hűtőgép korszerűbbre cserélése, gyerek iskoláztatása, stb. Ilyen gondok mellett miből tegyenek félre?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 12:19:55

@Géza, kék az ég!: Nyilvánvaló, hogy a vitapartner minősítgetése is egyfajta kultúrát jelez.
Remélem, akkor is ilyen széles lesz a mosolyod, mikor nyugdíjas leszel(?).

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 12:24:51

@Nanemá: Ne legyenek illúzióid, a lenyúlt manyup pénzeket máris elköltötték- másra.
Hosszútávú, életképes koncepció továbbra sincs a láthatáron.
Sőt, semmilyen sincs.

Gastroger 2011.08.03. 12:28:55

@Nanemá: Aki svájci frank alapú hitelt vett fel, annak ugye ott volt az árfolyamkockázat.

Akkor jól járt, olcsó, sőt lehet, hogy fordul a helyzet, és még megint jól jár, (pld. amerika újra megtámad valakit, de ebbe ne menjünk bele) és fordul a kocka.

Viszont számolnia kellett azzal is, hogy oké, most olcsó, de lehet, hogy nőni fog. Perzse sok húgyagyút (és bocsánat a laikusoknak), csak az ügynök ejtette át azzal, hogy ez most olcsóbb.

Nekem hála isten nincs hitelem, bnőmnek van, HUF alapú. Azért dumálok "könnyen". Amikor ő kötötte, kiröhögték, hogy mit akar, CHF, az most a biznisz. Most ő röhöghetne rajtuk.

Devizalapú hitelben benne van az árfolyamkockázat, ezt még egy 8 általánost végzett is megérti.
Oké senki nem számított arra, hogy ide ugrik a CHF, de kopogtassunk be pár x éve CHF hiteleshez, hogy milyen tartós háztartási eszközt vettek az elmúlt x évben. Ha egyet se, akkor neked adok igazat.

Barátok köztet lehet nézni használt 10.000 Ft-os tévén, mosógépet szintén olcsón beszerezni, a családi autót meg meg kell gondolni. Majd nem kettő lesz, hanem egy, és vesznek bérletet.
Vissza kell venni az igényekből.

Nanemá 2011.08.03. 12:50:45

@Gastroger: Van ahol nem jár villamos a ház előtt, viszont lehet sétálni fél órát a jó levegőn a Volán busz megállójáig. Ott nem annyira luxus, ha van egy autó a családban, hanem létszükséglet.
A használt mosógépről: egyszer egy okos ember azt mondta, hogy ő nem olyan gazdag, hogy megengedhesse magának, hogy sz@rt vegyen.
A CHF hitelt nem azért vettük fel, mert hülyék voltunk, hanem mert Kúrcsányék megszüntették a támogatott Ft hiteleket, ezért aki saját lakást akart az albérlet helyett, ahonnan bármikor kilökhetik, az a Ft hitel kamatát nem tudta volna fizetni. Ha felvehetél x MFt hitelt, aminek Ft. alapon a havi törlesztése 100 ezer Ft, de felvehetted CHF alapon havi 60 ezer törlesztéssel is, akkor joggal gondolkodhattál úgy, hogy még az árfolyamkockázatot figyelembe véve sem emelkedhet a deviza hitel törlesztésed havi 80 ezer fölé, és azt még éppen bírod fizetni. De józan számítás szerint az nem volt benne a pakliban, hogy a havi 60-ból havi 120 lesz, + még a munkahely is megszűnik...
Akkor most ki ezért a hibás? Aki megszívta, vagy akik mindezt gonoszul kifőzték?
Egyébként van sok igazság abban, amit mondasz, de nem kellene általánosítani, és az embereket úgy általában hülyének nézni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 13:29:39

Nyilván senki sem azért vesz fel hitelt, mert a bankokat akarja segíteni, hanem mert valamiért rákényszerül (a hitelből karácsonyozó, nyaraló idiótákat most hagyjuk). Innentől kezdve már csak a bré nagysága kérdéses.
(Más dolog, hogy ha az igen tisztelt szocialisták kormányon is úgy viszonyultak volna a bankok hitelszerződéseihez, ahogyan most ellenzékből verik a nyálukat, akkor a zemberek kevésbé szívták volna meg a cuccot.)

Géza, kék az ég! 2011.08.03. 16:16:09

@estrella negra: Vita helyett az ovis játékok emlegetése is egyfajta kultúrát jelez, azt a mosolyt most küldöm neked meg a társaidnak: vége, mondom vége! :DDD Lehet ajvékolni, befürödtetek, s nemcsak a manyupokkal.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 20:42:32

Jó, jó, de kik vagyunk mi (én és a társaim)?
Nekem csak a mackóm van.

akos_m 2011.08.04. 16:03:08

Az istentelen trehány droidja hőbörög, ahelyett, hogy magába nézne. Számlaszámot, személyi számot... illik tudni fejből, nekem eszembe nem jutna megszűntetett számlaszámot megadni.
"hülyének néznek"... mer az vagy...

Balint Gyuri bacsi 2011.08.05. 09:33:13

"legideálisabb" :

ilyen szo nincs. "idealis" van vagy "legjobb"

Egyéves Önkéntes 2011.08.05. 11:18:49

@Balint Gyuri bacsi:
és ha van száz lehetőség, amiből 10 ideálisnak mondható, abból miért nem lehet egy legideálisabbat választani

azt a bölcsész k.rvaistenit a világnak

Bohumil Stejskal 2011.08.06. 14:36:07

@Géza, kék az ég!: Szóval aki nem orbánseggnyaló, annak sorsán örömködsz, te seggarcú?
Ennyire jól jött a lenyúlt magánnyugdíjpénz a tolvaj kurva anyádnak?

LL73 2011.09.07. 14:19:55

Ennyi ostoba gyökeret...
süti beállítások módosítása