Dóriék kipróbálták, milyen busszal eljutni Spanyolországba. Röviden: nem annyira olcsó, mint amilyen szar. Hosszabban:

Néhány napja érkeztünk haza Barcelonából, ahová ketten indultunk a barátnőmmel nyaralni, szerencsétlenségünkre busszal, ennek a buszútnak a részleteit szeretném megosztani. A Volán honlapján lehetett jegyeket foglalni az Eurolines Budapest-Barcelona járatára, le is foglaltuk az oda- és a visszaútra egyaránt. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor a felszállásnál kiderült, hogy valójában ez egy Bukarest-Madrid járat, rajtunk kívül egyébként a többi (mindössze 5) budapesti felszállót is váratlanul érte a dolog, a busz ugyanis már akkor tömve volt.

Miután az angolul egy szót sem beszélő sofőrök, sértődötten, amiért e-ticketünk van, behajították a bőröndünket a csomagtartóba, kevéssé udvarias módon a helyeinkre utasítottak minket, természetesen nem egymás mellett. Mint kiderült, lett volna több hely is, de ott már elfeküdtek a hamarabb felszállt utasok. (Akik egyébként mind ismerték egymást, meg a sofőröket is.)

20 percnél (!) hosszabb időre egyetlen egyszer sem állt meg a busz (az út összesen 30 óra!), 3-szor indult el úgy, hogy még nem ért vissza mindenki a mosdóból, mindeközben természetesen a sofőrök továbbra is csak és kizárólag románul voltak hajlandóak megszólalni ezen a "nemzetközi" járaton.

A kínkeserves utazás vége, Barcelona reggel 4:45-re volt kiírva, így este, amikor a leszállók miatt egymás melletti helyekhez jutottunk, aludni próbáltunk. Éjfél után nem sokkal arra ébredtem, hogy megállt a busz, gondoltam nézzük meg a mosdót, mielőtt itt hagynak minket, amikor észrevettem egy hatalmas Barcelona táblát a buszpályaudvaron. Felébresztettem a barátnőmet, meg a másik magyar lányt, aki a buszon utazott, és megkérdeztük a sofőröket, hogy tényleg Barcelonában vagyunk-e, a válasz egy bunkó kéz- és fejmozdulat volt a tábla felé, valamint az, hogy kidobta a csomagjainkat az utcára.

Így hát, több mint 4 órával a megadott időpont előtt Barcelonában voltunk, szerencse, hogy felébredtünk, ha a sofőrökön múlt volna, Madridig vittek volna, nem hogy felébreszteni minket nem jutott eszükbe, de még a megállót se mondták be.

A következő problémával akkor szembesültünk, amikor realizáltuk, hogy nekünk arra az éjszakára nincsen szállásunk, mivel kora reggeli érkezésre számítottunk, a hostellel csak annyit beszéltünk meg, hogy reggel betehetjük a csomagjainkat, és majd elkávézgatunk a check-inig. (Nem tartozik a buszos siralomáradathoz, de szerencsére találtunk egy szobát, elfogadható áron, igaz, hogy több mint 2 óránkba, és a recepciósnak elsírt valódi könnyekbe került, ugyanis július végén Barcelonában nem kifejezetten vannak szabad szobák.)

Azt hittük, hazafelé már nem érhet minket meglepetés, de nagyot tévedtünk, ugyanis lehetséges volt még ezt az utat is überelni. Hazafelé a tömött buszon a vezető ülése mögötti székeken kellett ülnünk, a csomagtároló tele volt a sofőrök cuccaival, amit természetesen nem kívántak elvenni onnan, úgyhogy mi a saját táskáinkon taposva utaztunk 27 órát. Néha persze felébredtünk, hogy valamelyik sofőr a lábunknál matat, no para, persze csak a cuccát keresi, nyugodtan nyúlkáljon csak a rövidnadrágos lábunk körül.

Az alvásból felébredéssel egyébként sem voltak túl nagy gondok, ugyanis a sofőr a techno-népzenéjét olyan hangosan hallgatta, hogy az ipodom, ami a fülemben szólt, nem tudta elnyomni. Nem vagyok egy rossz alvó, de a sípolás, és a folyamatos dübörgés, ami tulajdonképpen a zene volt, nem kifejezetten volt rám altató hatással.

A sofőrök közelsége más módokon is rendkívül kellemes volt: vezetés közben mindegyik dohányzott, a legrendesebb, a „kedvencünk” a négyből, legalább lehúzta hozzá az ablakot, utólag is hálás köszönet érte. A cigi és az üvöltő zene mellé persze kell még valami, hogy teljes legyen a partyhangulat: igen, az alkohol sem váratott sokat magára, az első megállónál, ahol lehetett kávét kapni, az épp vezető sofőrünk a negyedrész kávéját felnyomatta háromnegyed rész rummal, csak jobban megy tőle a vezetés (ahogy fogyott a kávé, a zene egyre hangosabb lett, sofőr barátunk pedig egyre jobban koncentrált a kanyarokban). A rumot a busz hűtőjében tartották, általában a kávét hígították vele, étkezésekhez pedig mindegyikük sört ivott (mi mást).

Később észrevettük, hogy néhány utas a sofőröknél vesz „jegyet”, ami természetesen lehetetlen az ilyen járatokon, nekik, érdekes módon nem kellett a sofőrök helyén nyomorogniuk, pedig fele annyit fizettek, mint mi. Ljubljanában egyébként felszállt egy finn pár, nekik szintén netes foglalásuk és jegyük volt, ők a mellettünk lévő székeken kaptak helyet, onnantól a sofőrök szó szerint a földön ülve utaztak, óránként cserélve, hogy ki üljön a lépcsőn (az volt a menő hely, a kényelem netovábbja).

Végül megérkeztünk Budapestre, 3 órával hamarabb, mint a kiírás, ez nekünk nem volt probléma, számítottunk is rá, de a finnek, akik a metrót keresték, és közöltem velük, hogy nem jár ilyenkor, egészen elképedtek, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen ők reggel 6-ra számítottak (akkorra írták az érkezést), úgy tervezték az útjukat.

Összességében úgy utaztunk, mintha szívességből vinnének el minket, holott mi fizettünk ezért a szolgáltatásért, így utólag, látva a színvonalat nem is keveset (30 ezer Ft a nem visszaváltható és nem módosítható jegy, a módosítható pedig 50 ezer Ft!).

Még soha nem reklamáltam sehol, semmilyen szolgáltatás miatt, panaszkönyvet hírből sem ismertem, de ezen most elpattant bennem az ideg. Tegnap felhívtam a volánt, azt mondták, e-mailben lehet panaszt tenni, úgyhogy megírtam a levelet, várom a válaszukat.

A buszon utazó emberek viselkedéséből, valamint abból, hogy Barcelonában a peronon rajtunk kívül vagy 15-en próbáltak felnyomulni a buszra, amiből mindössze 4-ünket engedtek fel, arra a következtetésre jutottam, hogy mindegyik Eurolines járat ilyen, ami ezen az útvonalon közlekedik, valamiféle gyakorlat már, hogy annyi embert zsúfolnak fel, amennyit csak lehet, természetesen a foglalások megkerülésével, teljességgel és felháborítóan szabálytalan módon. A szokásos utazóközönség tisztában van ezzel, és láthatóan elégedettek a kialakult gyakorlattal.

Azért is írtam ezt a beszámolót, hogy ezek után a magyar utazók is tisztában lehessenek vele, és eldönthessék, hogy igénybe kívánják-e venni az ilyenfajta szolgáltatást. Mi, ha választhattunk volna, köszönjünk, nem kértünk volna az élményből.