Tékozló Homár

Füst és nyomorgás a Budapest-Barcelona Eurolineson

2011.08.05. 12:51 | jackyll | 98 komment

Dóriék kipróbálták, milyen busszal eljutni Spanyolországba. Röviden: nem annyira olcsó, mint amilyen szar. Hosszabban:

Néhány napja érkeztünk haza Barcelonából, ahová ketten indultunk a barátnőmmel nyaralni, szerencsétlenségünkre busszal, ennek a buszútnak a részleteit szeretném megosztani. A Volán honlapján lehetett jegyeket foglalni az Eurolines Budapest-Barcelona járatára, le is foglaltuk az oda- és a visszaútra egyaránt. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor a felszállásnál kiderült, hogy valójában ez egy Bukarest-Madrid járat, rajtunk kívül egyébként a többi (mindössze 5) budapesti felszállót is váratlanul érte a dolog, a busz ugyanis már akkor tömve volt.

Miután az angolul egy szót sem beszélő sofőrök, sértődötten, amiért e-ticketünk van, behajították a bőröndünket a csomagtartóba, kevéssé udvarias módon a helyeinkre utasítottak minket, természetesen nem egymás mellett. Mint kiderült, lett volna több hely is, de ott már elfeküdtek a hamarabb felszállt utasok. (Akik egyébként mind ismerték egymást, meg a sofőröket is.)

20 percnél (!) hosszabb időre egyetlen egyszer sem állt meg a busz (az út összesen 30 óra!), 3-szor indult el úgy, hogy még nem ért vissza mindenki a mosdóból, mindeközben természetesen a sofőrök továbbra is csak és kizárólag románul voltak hajlandóak megszólalni ezen a "nemzetközi" járaton.

A kínkeserves utazás vége, Barcelona reggel 4:45-re volt kiírva, így este, amikor a leszállók miatt egymás melletti helyekhez jutottunk, aludni próbáltunk. Éjfél után nem sokkal arra ébredtem, hogy megállt a busz, gondoltam nézzük meg a mosdót, mielőtt itt hagynak minket, amikor észrevettem egy hatalmas Barcelona táblát a buszpályaudvaron. Felébresztettem a barátnőmet, meg a másik magyar lányt, aki a buszon utazott, és megkérdeztük a sofőröket, hogy tényleg Barcelonában vagyunk-e, a válasz egy bunkó kéz- és fejmozdulat volt a tábla felé, valamint az, hogy kidobta a csomagjainkat az utcára.

Így hát, több mint 4 órával a megadott időpont előtt Barcelonában voltunk, szerencse, hogy felébredtünk, ha a sofőrökön múlt volna, Madridig vittek volna, nem hogy felébreszteni minket nem jutott eszükbe, de még a megállót se mondták be.

A következő problémával akkor szembesültünk, amikor realizáltuk, hogy nekünk arra az éjszakára nincsen szállásunk, mivel kora reggeli érkezésre számítottunk, a hostellel csak annyit beszéltünk meg, hogy reggel betehetjük a csomagjainkat, és majd elkávézgatunk a check-inig. (Nem tartozik a buszos siralomáradathoz, de szerencsére találtunk egy szobát, elfogadható áron, igaz, hogy több mint 2 óránkba, és a recepciósnak elsírt valódi könnyekbe került, ugyanis július végén Barcelonában nem kifejezetten vannak szabad szobák.)

Azt hittük, hazafelé már nem érhet minket meglepetés, de nagyot tévedtünk, ugyanis lehetséges volt még ezt az utat is überelni. Hazafelé a tömött buszon a vezető ülése mögötti székeken kellett ülnünk, a csomagtároló tele volt a sofőrök cuccaival, amit természetesen nem kívántak elvenni onnan, úgyhogy mi a saját táskáinkon taposva utaztunk 27 órát. Néha persze felébredtünk, hogy valamelyik sofőr a lábunknál matat, no para, persze csak a cuccát keresi, nyugodtan nyúlkáljon csak a rövidnadrágos lábunk körül.

Az alvásból felébredéssel egyébként sem voltak túl nagy gondok, ugyanis a sofőr a techno-népzenéjét olyan hangosan hallgatta, hogy az ipodom, ami a fülemben szólt, nem tudta elnyomni. Nem vagyok egy rossz alvó, de a sípolás, és a folyamatos dübörgés, ami tulajdonképpen a zene volt, nem kifejezetten volt rám altató hatással.

A sofőrök közelsége más módokon is rendkívül kellemes volt: vezetés közben mindegyik dohányzott, a legrendesebb, a „kedvencünk” a négyből, legalább lehúzta hozzá az ablakot, utólag is hálás köszönet érte. A cigi és az üvöltő zene mellé persze kell még valami, hogy teljes legyen a partyhangulat: igen, az alkohol sem váratott sokat magára, az első megállónál, ahol lehetett kávét kapni, az épp vezető sofőrünk a negyedrész kávéját felnyomatta háromnegyed rész rummal, csak jobban megy tőle a vezetés (ahogy fogyott a kávé, a zene egyre hangosabb lett, sofőr barátunk pedig egyre jobban koncentrált a kanyarokban). A rumot a busz hűtőjében tartották, általában a kávét hígították vele, étkezésekhez pedig mindegyikük sört ivott (mi mást).

Később észrevettük, hogy néhány utas a sofőröknél vesz „jegyet”, ami természetesen lehetetlen az ilyen járatokon, nekik, érdekes módon nem kellett a sofőrök helyén nyomorogniuk, pedig fele annyit fizettek, mint mi. Ljubljanában egyébként felszállt egy finn pár, nekik szintén netes foglalásuk és jegyük volt, ők a mellettünk lévő székeken kaptak helyet, onnantól a sofőrök szó szerint a földön ülve utaztak, óránként cserélve, hogy ki üljön a lépcsőn (az volt a menő hely, a kényelem netovábbja).

Végül megérkeztünk Budapestre, 3 órával hamarabb, mint a kiírás, ez nekünk nem volt probléma, számítottunk is rá, de a finnek, akik a metrót keresték, és közöltem velük, hogy nem jár ilyenkor, egészen elképedtek, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen ők reggel 6-ra számítottak (akkorra írták az érkezést), úgy tervezték az útjukat.

Összességében úgy utaztunk, mintha szívességből vinnének el minket, holott mi fizettünk ezért a szolgáltatásért, így utólag, látva a színvonalat nem is keveset (30 ezer Ft a nem visszaváltható és nem módosítható jegy, a módosítható pedig 50 ezer Ft!).

Még soha nem reklamáltam sehol, semmilyen szolgáltatás miatt, panaszkönyvet hírből sem ismertem, de ezen most elpattant bennem az ideg. Tegnap felhívtam a volánt, azt mondták, e-mailben lehet panaszt tenni, úgyhogy megírtam a levelet, várom a válaszukat.

A buszon utazó emberek viselkedéséből, valamint abból, hogy Barcelonában a peronon rajtunk kívül vagy 15-en próbáltak felnyomulni a buszra, amiből mindössze 4-ünket engedtek fel, arra a következtetésre jutottam, hogy mindegyik Eurolines járat ilyen, ami ezen az útvonalon közlekedik, valamiféle gyakorlat már, hogy annyi embert zsúfolnak fel, amennyit csak lehet, természetesen a foglalások megkerülésével, teljességgel és felháborítóan szabálytalan módon. A szokásos utazóközönség tisztában van ezzel, és láthatóan elégedettek a kialakult gyakorlattal.

Azért is írtam ezt a beszámolót, hogy ezek után a magyar utazók is tisztában lehessenek vele, és eldönthessék, hogy igénybe kívánják-e venni az ilyenfajta szolgáltatást. Mi, ha választhattunk volna, köszönjünk, nem kértünk volna az élményből.
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gelsystem 2011.08.05. 12:53:39

szopás...ez már a hétvégi???

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.05. 12:56:02

wooow posztcunami:))

ezért maradtam le : Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.05. 12:57:46

"az út összesen 30 óra"

Nóóórmális?

"3-szor indult el úgy, hogy még nem ért vissza mindenki a mosdóból"

Legalább lett hely.

"több mint 4 órával a megadott időpont előtt Barcelonában voltunk"

Van akinek semmi se jó.

2011.08.05. 13:01:36

átérzem a posztoló szenvedését, én két hete voltam egy görög buszos úton, igazából minden rendben volt, de maga a buszozás már önállóan is horror élmény, hát még így. Illetve nálunk annyi gebasz volt, hogy visszafele emeletes busszal jöttünk (kifele nem), ami rémesen dülöngélt, ráadásul a sofőrök eszetlenül nyomták (Belgrádon éjjel kb. százzal zúztunk keresztül) úgyhogy én végig izzadt kézzel markoltam a karfát, és az életemért rettegtem.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.08.05. 13:03:04

30 óra buszon? Az felér egy büntetéssel. És még fizetni is kell érte...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.05. 13:06:47

1. Barcelonába csak repülővel,nem hiszem ,hogy drágább és kényelmes , gyors
2. ha tömött a busz,hogyan aludhattak elfekve 2 helyen? tehát nem volt tömve
3. mindig ennyi a pis szünet a pihenőkön
4. nyertetek 5 órát,ha késett volna 5 órát ,na az lett volna a nagyobb gond:)
5. a nyaralás remélem kellemes volt:)
6.én nem hiszem ,hogy rumot ittak :)
7. korábban hazaértél,megint nyertél
8. legközelebb nem busszal mész,az biztos:))
9. szerencsés vagy élve megusztad :) de sose menj lengyel sofőrökkel,az sokkal rosszabb s nem biztos ,hogy célba é(l)rsz

2011.08.05. 13:07:39

Egyébként a poszternak lőnie kellett volna sunyiban pár képet, (cigi, pia, csomagok), és felnyomni a görényeket minden létező hatóságnál, de még a Fókusz, Blikk meg hasonlókis ugrottak volna a témára ebben az uborkaszezonban. Kártérítést nem kaptak volna, de a Volán azért szipókázott volna egy jó nagyot.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.08.05. 13:15:11

Finnek,Szlovéniából Budapestre,a Spanyolországból Bukarestbe tartó román buszon?
Ez aztán a multi-kulti. :)

andand 2011.08.05. 13:15:54

Jól kifogtátok a spanyol vendégmunkásokat. :) Az Eurolines helyi cégekkel dolgozik, de attól megéri náluk reklamálni. Amúgy nem lepett meg amit leírt, ez az igazi balkán, annak is a rosszabb oldala. Én egyszer jöttem Müncheből Erdélybe román busszal (mert vonat aznap nem volt, és nem akartam ott tölteni egy éjszakát), az se volt semmi. A sofőr a pályaudvaron szinte összeverekedett egy utas kisérőjével (ott voltam, a sofőr megérdemelte volna, hogy kapjon egyet). A helyjegyet persze nem vették figyelembe, a München-Brassó járat természetesen átszállós volt Szebenben, ahol aztán csak álltál, mint a barom, mert nem tudtad, mire kell felszállni, semmit nem mondtak be.
Viszont olyan szempontból jól sült el, hogy a busz legvégébe nem tolakodtak, a hátsó hosszú sorban ketten ültünk, és bár a motor hangos és kissé büdös volt, jókat aludtam.
De ilyen távra azért csak végszükség esetében választanám a buszt. Repülő, vonat, de annál is alvófülke, mert menet a Budapest-München vonat se volt álomutazás. Kulturáltabb, de kényelmetlen.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.05. 13:19:18

[777] Budapest » Barcelona

Járatok:

[11] Üzemeltető: EUROLINES Romania
Közlekedik: hétfőnként, csütörtökönként, szombatonként (2010.05.11 - 2011.10.31)

mikor a jegyet megvetted, ez nem tűnt fel???

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.05. 13:19:49

@shitgun: "a Volán azért szipókázott volna"

Román busz volt. Semmi köze a Volánhoz.

Tomtomnemtom 2011.08.05. 13:22:10

Buszkirándulást csak az alditól :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.05. 13:24:27

@andand: "vonat, de annál is alvófülke"

Couchette. Azzal jártuk be európát. Este fölszállsz, reggel kipihenten érkezel. Azért nem leányálom, de megspórolsz vele egy szállást. Minden második nap meg a szálláson fürdesz. Fiatal szervezet mindent kibír.

RoopeHUN 2011.08.05. 13:26:12

Csak én hivtam volna a rendőrséget mobilról, ha ittas állapotban akar vezetni a buszsofőr?

Részegen vezetés = potenciális tömeggyilkosság.

Dr. Kix 2011.08.05. 13:33:09

Szopórollerrel Barcelonába.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.05. 13:36:54

jófajta paella vót-e? garnélával?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.05. 13:39:31

Barcelona nagyon szép és jó hely,csak ajánlani tudom, de igy tuti egy életre szóló élmény volt,lesz mit mesélni az unokáknak, remélem Sangriából benyomtatok egy pár litert:))

HenteSS88 2011.08.05. 13:40:42

Így jár aki tetves románokkal hajlandó utazni. Amúgy a magyar buszok sem sokkal jobbak.

2011.08.05. 13:49:42

@atpijkamo: hát ha a Volán honlapján lehetett foglalni rá, akkor valami viszony csak van köztük, gondolom alvállalkozóként, vagy egyéb szerződéssel kapcsolatban vannak. De ha nem, akkor meg a román buszos társaságnak jár a lejáratás.

LouiS 2011.08.05. 13:51:28

Nehogymár a Wizzairnél időben váltott jegy drágább lett volna... Édes istenem!

Papundekli 2011.08.05. 14:01:11

14 éves voltam mikor egy 33 órás utunk volt spanyolba. Szoptam akkorát, mert egy horkolós százhúszkilós nagypicsájú fingós dohányos mellé kerültem. Mondanom sem kell folyamatosan jött valahonnan vagy hang vagy szag. A nyaralás az jó volt, de akkor megfogadtuk soha többé busszal messze. Nekem 12 óra felett murva sok, így senkinek sem ajánlom. Repjegyet olcsón lehet foglalni, ha időben gondolkodik rajta az ember. Egyébként dupla adag Daedalon és legközelebb Barcelonában kelsz fel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.05. 14:01:16

@shitgun: "hát ha a Volán honlapján lehetett foglalni rá, akkor valami viszony csak van köztük"

Pont ennyi.

S1lver 2011.08.05. 14:07:16

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: nem az a baj, hogy az Eurolines Romania uzemelteti...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.05. 14:11:18

A gyors és pontos szolgáltatásból csak a gyors sikerült. De legalább kevesebbet kellett ülni a buszon. A tömött buszon viszont hogyan is volt annyi hely, hogy valakik elfeküdtek két ülésen? Vagy a posztoló arra számított, hogy csak ketten lesznek a barátnőjével az egész buszon? Megannyi kérdés.

FDToth 2011.08.05. 14:17:59

busszal Barcelonáig? hülye ez a posztoló? repülőjegy időben foglalva kb 1,5-szer annyiba kerül és gyors, kényelmesebb...
megint az igénytelenség...:D

kacce 2011.08.05. 14:19:40

Jesszus. Barcelonába busszal, ráadásul 30e vagy 50e Ft-ért. Nóóóóórmális? :)

Egyszer mondjuk én is utaztam Hollandia-Magyarország (retúr) útvonalon 9 személyes kibusszal. A sofőr végig a legbénább és legidegesítőbb tüc-tüc technót hallgatta, valahonnan egyfolytában süvített a hideg és a mellettem ülő végig fészkelődött, hol a laptopját, hol a fényképezőgépét vagy ipodját baszkurálva.
Egy élmény volt, soha többé! Pedig ez "csak" 15 óra volt. Visszafelé legalább két spániellel utaztunk hátul, azok cukik voltak.

Viszont azóta inkább csak repülővel ingázok...

Caldera75 2011.08.05. 14:25:34

Ennyiért repülővel, reptéri illetékkel együtt megoldható, ha 1 hónappal előre foglalod a jegyet fapadossal. Bakker, nagyon amatőr, aki ennek nem néz utána.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.05. 14:42:12

30.000-ért már repülővel is elvittek volna.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.05. 14:44:07

@atpijkamo:
az út összesen 30 óra"

Nem megsértve a poszt tolót
Hülye!
24óra még repülőn is sok, márha nem törpenövésű az ember, és ott filmek is mennek, italszolgálás is van, sőt saját autót vezetve is elég sok egy ilyen táv

Dehát voltak felfedezők akik végiggyalogoltak ilyen távot, sőőőt...

blogsámán 2011.08.05. 14:47:07

Mi is most voltunk ott július utolsó hetében Malévval. 2 v 3 hónappal előre foglaltuk a repjegyet, így cakkpakk 33 eFt volt fejenként. Ráadásul szerintem a Malévnak rengeteg akciós reklámja volt az utóbbi időben pont Barcelonába. Ettől persze, ha valaki busszal megy, még joga van a normális szolgáltatáshoz.

franta 2011.08.05. 14:49:12

Busszal legfeljebb a hetes a Móricztól a Blaháig...
Egy rossz pillanatomban voltam busszal (Eurolines - kifelé valami francia, befelé a Volán) Párizsig és vissza, 23 óra dettó. Hát inkább nem. Egy teljes napig 1 négyzetméter az élettered. Hasonlítsunk, a repülő gyors, a vonaton meg lehet mászkálni.
Egy másik rossz pillanatomban, ami egyben az utolsó is volt a téren, busszal jöttünk Prágából!!! A buszon nem volt klotyó!!! A lelkem Brünnben, az akkor még létező cseh-szlovák határnál, illetve Pozsonyban állt meg. Legközelebb a szlovák-magyar határnál, majd Győrött. Na itt pattantunk le erről a szarságról, és irány vonattal Budapestre.
Tanulság: ilyen távon a közlekedésen így nem éri meg spórolni. Vonat vagy göpzaj, vagy az interneten keress személygépkocsit, amibe lehet, hogy be lehet társulni. A buszt pedig tartsd meg városi közlekedési eszköznek. (Nem mellesleg haverjaimnak az USA-ban, a Greyhounddal is voltak - finoman fogalmazva - nem túl jó és szép tapasztalataik.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.05. 14:52:02

hat en egyszer voltam lengyelorszagba busszal, az olyan 10-12 ora volt asszem, nade soha soha tobbet
/de ez regen volt, bevasarloturizmus/
busz max 2 orara, hosszabb tavra minden jobb
hat ezt most a posztolo is megtapasztalta
ez van
/ ja meg egyszer utaztam olyan 6-8 orat miami-tampa, de legkondis busz es hatan voltunk a soforrel egyutt, valamint jobbra-balra mocsar/

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.05. 14:52:19

Csak saját autóval akárhova!
Akkor indulok amikor akarok, ott és annyit állok meg amennyit akarok
Szoktam mondani a saját autómban akkor szarok/szellentek be amikor kedvem tartja.

wattafilling 2011.08.05. 14:56:14

Igazából sejtettem, hogy a "féláras lopás" nem csak Volánsofőr-specialitás... Bár nem tudom, melyik lehet jobb bolt, a belföldi, helyközi jegyseft, vagy a nemzetközi?

.lll. 2011.08.05. 14:59:23

egy ilyen jó társasággal élmény az utazás

.lll. 2011.08.05. 15:00:52

csajok+zene+pia+cigi

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.08.05. 15:03:08

5 óránál hosszabb buszos útra menni nem a győztesek sportja... ráadásul ilyen áron. Azt is számold bele, hogy a 2*27 óra helyett 2*2 órás menetidő mellett még mi fért volna bele az útba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.05. 15:05:28

@horex: bizonyos helyekre azert eleg korulmenyes es sokszor bizony kenyelmetlen mondjuk vezetni 24 orat, ami repulovel monjuk 2+2
itt nalam a lelektani hatar olyan 12 ora, afolott inkabb repulo
jo, 10 eve levezettem 24-et is non stop, dehat oregszem

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.05. 15:07:00

@hagyma: hagymácska én imádlak, de ottan az új világban nincs még kedd? :)))))

franta 2011.08.05. 15:09:23

@sagia77: Na ez az. Meg ha mész vonattal, akkor akár meg is szakíthatod az utazást olyan helyen, ahol nem akarsz eltölteni napokat, csak pár órát. Aztán uccu a következő vonat.
Bárhogy számolom és rakom össze az érveket a repülő-vonat-busz relációban (idő, pénz, kényelem stb.), a busz a vesztes.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.05. 15:10:57

@hagyma: én is elég sokat nyomok ha hazamegyek ,ugy 9-12 órát forgalomtól függően, de szeretek vezetni:))
amugy nem értem a posztolót mi június végén voltunk Mallorkán 2 személyre last minutban 130 ezer volt,komplett, ők ketten ezért a szuper útért meg képesek voltak majd kb.100 ezret fizetni,hát van még mit tanulniuk :))

.lll. 2011.08.05. 15:16:55

@hagyma: 1900 km,16 óra alatt ott vagy

Viktus 2011.08.05. 15:20:34

Bátor nah inkább spórolt volna kicsit még repjegyre ...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.05. 15:30:52

Megvolt a Budapest-Katalónia buszút. Most akkor én sikeres ember vagyok vagy jó túlélő?
Igaz, nem Eurolines, hanem külön szervezett, megálló itthon, osztrákoknál, olaszoknál, nomeg Monaco fényei.... :)
A sofőr magyar, hely annyira kényelmes, amennyire egy nyomi volánbusz lehet.

De a posztról azonnal Felméri Péter színes beszámolója jutott eszembe, amiben a Kolozsvár-Budapest közötti személyszállítási módok csodáit ecseteli.

hegyilany 2011.08.05. 15:34:19

Sokszor mentem Eurolines-zal Belgiumba, az se rövid, de nagyon kulturált volt. Itt inkább a viszonylatból eredő törzsközönség és a hozzájuk szokott sofőrgárda a ludas, nem az egész cég.

nem várt fordulat 2011.08.05. 15:36:09

mi a stoppot választottok, igaz, beletellett 4 napunkba, de kalandos volt, annyi biztos :)

busszal soha sehova, max a móriczról újpalotáig. ami ennél nagyobb távolság, csak kocsi / vonat / repülő.

nem várt fordulat 2011.08.05. 15:40:21

@franta: de durva, ezt a posztot még ebéd előtt nyitottam meg, és most olvastam csak a kommented :))))))))))))

Cinnouse 2011.08.05. 15:43:41

Én is mentem már 27 órát busszal, ebből a Párizs-Bp. távolságot (22 óra) hatszor tettem meg. Na ennyi buszozás nekem elég volt egy életre... Megszerettem a repülőt. ;)

Volt ott is minden: utas fel nem vevése, mert a magyar sofőrök az időhátrányt, amit az extrahosszú pihenővel szedtek össze, úgy akarták megoldani, hogy egy városba nem mentünk be (pedig tudták hogy van felszálló); dekkolás órák hosszat Strasbourgban, mert egy másik járat lerobbant; megfagytunk vagy épp megsültünk a hol működő, hol nem működő fűtés miatt, amikor a zuhogó hóesésben száguldottunk át Ausztrián (nem értettem, hogy lehetett akkora sebességgel menni egy tök havas úton), kerülő Pozsony fele, máig se tudom, hogy miért.
Mondjuk hamarabb sose értünk be...
Amúgy nyáron rosszabb, mert akkor sokan vannak, télen legalább van helyed.

michhuli · http://kerdesek.hu 2011.08.05. 15:51:46

Aztán uccu a következő vonat.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.08.05. 16:04:58

Egy hónapra előre foglalva még elég borsos, de most direkt megnéztem, októberre oda-vissza, két főre, minden illetékkel együtt a Wizzar kijön 50000-ből, a Malév meg 66000-ből.

OK, nem 30000, de ha csak a 2x30 órát összevetjük a 2x5 órával (reptéri transzfert, várakozás, repülést is számolva), akkor kb. 20-30 ezer forintért vettünk 50 órát, vagyis kb. két teljes napot.

Buszozzon hosszú távon, akinek két anyja van.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.08.05. 16:06:42

Ja, a távolsági busz már belföldön is büntet, ha a sofőr bekapcsolja a lakodalmas zenéjét...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.05. 16:14:44

Nincs már interrail? Mibe kerül? Régen 26 év alatt egy hónapig lehetett vele utazni.

2011.08.05. 16:17:13

Ez nagyon durva sztori.
Mennyi volt a buszjegy ?
Májusban Bp-Barcelona odavissza Wizzair-rel full 30ezer Ft volt. Szerintem ennyire nem szabadna spórolni, hogy ilyen busszal menjen élő ember.

reparon 2011.08.05. 16:26:34

@FDToth: Lóf@t Időben foglalva kb fele annyi, mint Rolánbusszal

dzsonszmissz 2011.08.05. 16:32:24

Tanulság: kicsit gyűjteni kell még az utazásra is, mert odafele elcseszheti a nyaralás első napjait, visszafelé pedig az egész nyaralásra rányomhatja a bélyegét. Utazz drágábban, de kényelmesebben.

Sokan az utazás idejét és körülményeit mellékesnek tartják, aztán püff neki, a vágyott spanyol nyaralásból homárposzt lesz.

kovacsferenc123123 2011.08.05. 16:43:17

Hehe, 2 nap alatt stoppoltam le Barcelonába. Európán belül sehova nem érdemes buszozni, ugyanis semmivel nem gyorsabb, mint a stop, és még kényelmetlenebb is.

Cinnouse 2011.08.05. 16:44:12

Jó, mondjuk repülővel is meg lehet szívni: tavaly elég komoly esély volt rá, hogy a karácsonyt a Charles de Gaulle-on töltöm. Voltak olyanok, akik napokat töltöttek a transzferben, az én gépem 10 órás késéssel felszállt, szerencsém volt.

felucca 2011.08.05. 16:46:44

Nem kell repülő, simán megteszi a vonat is, icipicit drágább, mint a busz, de sokkal kényelmesebb és lélegzetelállítóak a tájak-városok.

Nem tudom, ki volt az a naiv, aki nem ezt várta volna egy buszos utazástól. Kultúrember vonaton utazik, buszon az alja megy, tehát teljesen szokványos a történet.

Máskor körül kell nézni az utazási szolgáltatók piacán.

felucca 2011.08.05. 16:48:23

@atpijkamo: De, van interrail, nyilván a posztoló valami miatt (előítélet), a vonatot eleve kizárta a lehetőségek közül. Aztán így járt. Pedig még helyben is használhatta volna a Cercaníason.

felucca 2011.08.05. 16:50:12

Most nézem, 45 ezer Ft lett volna a legolcsóbb Interraillel. Hát, én rászántam volna ezt a 15 ezret....

Pamuk 2011.08.05. 16:51:39

Barcelona tél végén kihozható 12 ezerből, miközben odakinn már minden virágzik, itt meg nagyban szakad a hó. És fantasztikus.
A történeted azt az embert juttatta eszembe, akivel Szozopolban - a Fekete-tengernél - találkoztunk, és eldicsekedte, hogy huszonvalahány-ezer forint volt csak az útja busszal, és csak egy nap az utazás. Sosem tudta meg, hogy repülővel ugyanez 1 óra, és irányonként négyezer volt...

vuvuvu2 2011.08.05. 16:59:17

örülj hogy élve megúsztad! mi 97-ben voltunk 2. alkalommal és utoljára busszal Barcelonában, azóta csak repülővel vagyok hajlandó odmenni (esetleg majd egyszer kipróbálom a vonatot is, ha lesz időm és nézegetni akarom a tájat). en total: ott van a wizzair, nem hiszem hogy annyival több lenne, és mégha be is csúszik ez-az, akkor sem kell 30 órát szívni részeges bagózó román sofőrökkel és a pereputtyukkal körülvéve.

Eino81 2011.08.05. 17:04:03

Én 2005-ben jártam Eurolines-szal, persze az nem ilyen szar román járat volt, az valóban Pestről indult, mindenhol annyit állt, amennyit kellett (persze ott is volt probléma, de ez egy utasnak volt köszönhető). A román buszok szarok, nem véletlen, hogy Szeged mellett már jó pár balesetet okoztak. És bár a fapados repülőkkel is baj van, ilyen távra még mindig jobban megéri, mert ott nem ilyen a kiszolgálás, és ugyanennyit fizetsz...

lukacr 2011.08.05. 17:08:58

Pont egy ilyen járat karambolozott az m70-n 1 hónapja.

szepi79 2011.08.05. 17:10:47

én voltam anno gyöngyös-barcelonás buszon, igaz, az iskolai szervezés volt, 17-18 éves emberekkel meg 2 tanár (arra ment el a ballagós pénzem), aludni kurvára nem lehetett, de a hangulat nem volt rossz. igaz, nem is románokkal utaztam...

Kupon Károly 2011.08.05. 17:23:33

Posztoloót már lehet, uyge?

.lll. 2011.08.05. 17:25:40

én egyszer elstoppoltam Egyiptomba

GatyaPityu 2011.08.05. 17:47:02

Én is utaztam életemben egyszer busszal Barcelonába még a '90-es évek legvégén a szüleimmel. A már csődbe ment (vitt?) Club Espnana utazási iroda buszával mentünk, az út 40 órás lett volna, ha nem robban le két busz is alattunk. Először kb. négy órás utazás után Ausztria egyik autópályán robbant le a busz, alig tudtunk elvergődni a legközelebbi pihenőig (egy automatizált klotyó a semmi közepén). Valami olajvezeték, vagy szivattyú durranhatott el, mert hátul a motorháztető alatt minden úszott az olajban... Kb. 8 azaz nyolc órát várakoztunk, mire mentesítő buszt tudott küldeni értünk az utazási iroda Bp-ről. Aztán átpakolás után folytatódott a vég nélküli buszozás. Spanyolban a célállomás előtt kevesebb mint száz km-rel közli a sofőr, hogy sajnos ennek a busznak is annyi, nagyon sajnálja, de megint át kell pakolni, újabb mentesítő buszra kell várni. Ekkor már csak kb. 2 órát kellett várakozni, mert ott helyben kerestek valami buszt. Természetesen ekkor már néhány utasnak elszakadt a cérna, és kissé indulatosabban reagálták le a helyzetet :) Aztán végül is megérkeztünk a harmadik busszal a kiírt majdnem 30 óra helyett több mint negyven óra alatt. Valami nevetséges kompenzációt adott az utazási iroda, de persze az elveszett időt már nem lehet visszaadni.
A slusszpoén, hogy visszafelé megtudtuk a helyi idegenvezetőtől, hogy maradt néhány szabad hely a charter rep.gépen, úgyhogy némi felár ráfizetéséével 2 és fél óra alatt is haza lehet jutni a levegőben. Nem volt kérdés, azonnal éltünk az ajánlattal. :)

GatyaPityu 2011.08.05. 17:49:31

Amúgy tényleg az a legrosszabb a buszozásban, hogy nagyon kicsi az élettér, és ki van szolgáltatva az ember a körülötte lévő kövér / erős(ebb) testszagú / horkolós (stb.) vagy ezek kombinációja utastársaknak, ami nagyon megnehezíti az amúgy is lassan múló órákat a buszon ülve. Még belföldön is szívesebben megyek vonattal, mint busszal, pedig hát a MÁV sem éppen egy nyugat-európai szinten szolgáltató vállalat...

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.05. 18:03:44

Mi alattunk egy bolgár helyi járatú busz gyulladt ki. A helyieknek a szeme sem rebbent csak rutinosan ugráltak le a buszról mert tudták, hogy cigiszunet kovetkezik. Mi azért picit meglepodtunk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.05. 18:06:06

@hagyma:
Emlitettem a repülőt is, nekem mivel nem egy alacsony vagyok az is nyűgös lenne

Nekem 12 óra Zsigulival bizony megrázó vezetés volt anno :)

atlbilbaoo 2011.08.05. 18:52:48

Vonat, Svájcon át vafy Észak-Olaszországon, csomag, amennyi csak kell, hely kényelmes, WC működik, a táj szép, aludni tudsz, arányaiban pár ezer Ft és pár óra az eltérés, de frissen és pontosan érsz Barcelonába!

felszopó 2011.08.05. 18:53:47

"nyugodtan nyúlkáljon csak a rövidnadrágos lábunk körül" .. azt szeretted volna, mi?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.05. 19:20:38

amugy azt kulon nem ertem, hogy egy buszsofor hogyan dohanyozhat?
ki van zarva, hogy nem tilos
a piarol nem is beszelek, bar ugye ez a konyakos kv vagy volt vagy nem

Gonosztörpe 2011.08.05. 20:31:31

Rendszámot, cégnevet leadni a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak, majd ők seggbe rúgják őket.Eleve 4 sofőr nem is lehetne a buszon, ha igaz amit a posztoló írt, a kötelező pihenőidőket sem tartották be. Ilyen dolgokért több százezres, súlyosabb esetben milliós büntetéseket osztogatnak.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.08.05. 21:17:34

@hagyma: nem mindenhol tilos, egyszer két dán sofőrrel indultam egy 28 órás Malmö-Siófok útra, az éjszaka kellős közepén a legnagyobb döbbenettel arra lettem figyelmes, hogy nyugodtan rágyújtanak. Csak hebegtem-habogtam, amíg megmagyarázták, hogy ez egy dán busz, dán rendszámmal, dán sofőrökkel, dán törvények szerint működik, nálukfelé meg szabad dohányozni. Annyit tehettem, hogy a közvetlenül mögöttük ülő kisgyerekes családot átültettem hátrébbra, hogy a legalább kisgyerek ne szívja a füstöt.

Stupido_Girl 2011.08.05. 22:08:42

Én egyszer utaztam Barcelonába busszal szervezett úton. Soha többet! Szinte minden megtörtént, ami megtörténhet.

- Hulla részeg utastárs, aki némi házi pálesszal akarta elütni az időt.
- Utasokra várás a pihenőhelyeken
- Eltévedés
- Rosszullét
- Iratok és pénz elhagyása
- Jó magyar szokás szerint kis szuvenír lopása az üzletből, lebukás mellett.
- Műszaki hiba
- Sztrádán órákig várakozás

Soha sehova szervezetten!

bandigyerek 2011.08.06. 06:05:23

kilencven valahányban mentünk Barcelonába busszal(onnan Mallorcára komppal), hibátlan volt. Reggel indultunk, du. városnézés Veronában, reggel Monte Carlo, Nizza, Cannes, este kompolás Barcelonában, és ágyban alvás. visszafelé városnézés Barcelonában Du. 1-kor go Bp. másnap du 5 budapesten voltunk, a köztes időt végigzsugáztuk, meg a sofőrök által korrekt áron árusított soproni ászkot vedeltük. semmi bajom nem volt a buszozással és ingyen voltam néhány szép helyen.

pekmester 2011.08.06. 09:24:48

busszal és utazási irodával soha és semmikor. külön-külön sem. kocsival, repülővel jönni menni, a neten foglalni a szállást és utánanézni minden látnivalónak. nem is drágább és a magad ura vagy.

XCat 2011.08.06. 12:33:26

A legelején kellett volna leszállni, és visszakövetelni a pénzedet.
Amiben akármilyen szinten benne van hogy román, onnan neked menekülni kell, különben hasonló élményekre számíthatsz.

Mikor tanuljátok már meg?

Más világ, más nép, más szokások.

XCat 2011.08.06. 12:38:49

Én azt nem értem, hogy aki fél a repülőtől, miért nem megy vonattal? Ugyanannyi mint a busz (bár fapadosban a repülő is ugyanannyi) de legalább nem nyomorogsz a másik szájában, van wc, van büfé.

telkoe 2011.08.06. 12:42:58

@Réka ‎: Ez akkor lenne igaz ha hajorol / repulogeprol lenne szo. Jogertelmezesrol sforrel nem erdemes vitatkozni, a szerencsetlen magyar rendor nem fogja megbuntetni oket (amibol ertenenek).

Oli Garha 2011.08.06. 16:28:19

@Cinnouse: a CDG-n 1-2 óra is sok,olyan koszos,nemhogy egész karácsonyt ott tölteni

Cinnouse 2011.08.06. 17:17:04

@Oli Garha:ez volt az egyik legrosszabb utazásom: a kis terminálban, ahol mi voltunk, semmi nem volt egy rohadt drága étterem és a hasonlóan horribilis összegekért árusító szendvicsesen kívül. A fűtés nem volt vmi hajde, az emberek a kabátjukkal takaróztak a padokon, vagy a földön... De a legrosszabb az egészben az volt, hogy nem tudhattad hazajutsz-e valaha, mert bár a hó már nem esett, azt tudni lehetett, hogy a franciák általában nem állnak a szervezés magas fokán. És ha a járatot törlik, akkor istentudja mikorra tudsz jegyet szerezni. Káosz volt, és info semmi. Dél fele szálltunk volna fel, a gépnek se híre se hamva, míg 3 óra fele vki megtudta, hogy a CDG bezárt, nem fogad egy járatot se, mert nincs elég fagyálló folyadék... A stewardess remegő hangon mondta be este hatkor, hogy a gépünk még Pesten van. :) Végül 23:00-kor szálltunk fel (a boarding is volt vagy másfél óra), és volt olyan utas a jumping seaten ült.
És én még jól jártam: a mellettem ülő utas Bostonból jött Pestre, neki ez négy napjába telt.

Ha átszállásos repülőútra megy az ember, akkor CDG-t ha lehet, ki kell hagyni: általában ott vesznek el a csomagok is.

Oli Garha 2011.08.06. 17:45:40

mindenben egyetértek ráadásul 45 percet vártunk a csomagokra,nekünk szerencsére mind megjött

thebigben 2011.08.06. 22:18:28

30 ezerért azért repülővel is el lehet jutni Barcelonába...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.07. 00:46:55

@andand: Minden nap van két pár vonat egy átszállással az említett München-Brassó útvonalon, és van egy két átszállásos (Salzburg, Budapest) is.

Trendliner 2011.08.07. 03:37:44

Én felvonatoztam a Balti tengerig és vissza. 2 nap oda, 2 vissza. S semmi bajom nem volt.

Prágai Eurolines-al se.

Vannak olyan emberek akik csak a saját privát kis autókájukban érzik jól maguk. A tömköz meg márpedig ilyen. Repülő is lehet szar. Vonat is. Busz is. Mindre van jelentkező aki ezt vagy azt nem szereti.

A repülő ma divat. Lehet, hogy gyors, de sztem nem oly kényelmes, mint egy vonat. Az a sok macera, check in, csomag hol van, motozások, anális beültetés, Ja, ma nem indítjuk a járatot stb stb stb.

A vasúté a jövő Európa közlekedésében. :)

manes 2011.08.08. 08:32:27

@A country full of aliens: Ilyen velünk is megtörtént Burgaszban 88-ban. Csuklós buszon valszeg beragadt valamelyik keréken a fék.Egy idő után füstölt majd kigyulladt,de a soför csak nézett elöre oszt ment.

Manyecska 2011.08.08. 12:25:34

...hiányoltam a sztoriból a termékbemutatót!! Szőrös kucsma vagy edénycsalád..!:)))
- A Bukarest szónál hangosan felröhögtem /..hát ez hogy lehetett??/
-Vártam, mikor jön az a rész, amikor futnak a busz után kezükben a táskával..
Brrrr!!.:)

Zöldegér 2011.08.08. 14:29:39

Nem tudom, tilos-e a dohányzás a Volánnál, de a belföldi járatokon dohányoznak a sofőrök.
Hosszabb utakra lehet, h jó a vonat, de melóba járni nagyon tré, az összes bodzaszedő azzal utazik, a kaller meg lábujjhegyen lopakodik el mellettük. A buszon a sofőr valamennyire rendet tart. Nem óbégattatja senki a kazettás magnóját/mobilját hangszórón, nem gyújtogatják a spray-t öngyújtóval, és csak a sofőr bagózik, dec akkor hátrébb ülök le.

brokerceg 2011.08.08. 22:11:18

na várjál, ennél jobb sztorim van ám! 2003-ban a roxy rádióval nyertem utazást busszal costa brava-ra (meg szállást, de az rendben volt). az emeletes busz asszem felvonulási térről indult, de már Ausztriában lerohadt, mert felforrt a hűtővíz. Na most a java csak ezután jött, mivel Monaco felett egy alagútban elszakadt a fékbovden. Ez úgy hajnal fele lehetett, sehol senki. 500 euróért jött egy sárga angyal, ami kivontatott minket az alagútból egy benzinkúthoz. ott megpróbálták megszerelni a féket, de nem sikerült. Nem küldtek cserebuszt se. Jó 4-5 óra veszteglés után a sofőrök kitalálták, hogy egy klasszikus narancssárga elektromos hosszabbítót kötötték be a földszinten a buszban, és a sofőrök kézzel huzogatták, ez volt a fékünk baszki a Pireneusokban! A helyzet az, hogy az a busz Pestre visszajött egy fuvarral, mert egy héttel később megint találkoztunk, amikor Pestre hozott minket (mondjuk visszafelé nem volt gond).

LL73 2011.09.09. 13:25:30

Csak azt nem értem, hogy mit realizáltak

okoska77 2011.09.09. 14:03:16

Egy meg olcsobb lehetoseg:
En most foglaltam Madrid oda-vissza 100euro.
Busz madrid-Barcelona: 53euro (alsa.es)
Persze a repjegy fugg az idoponttol is, keresgelni kell.
süti beállítások módosítása