Tékozló Homár

Százszoros mobilnet-lehúzás a Telenornál

2011.09.21. 12:21 | jackyll | 149 komment

László nem érti, az ingyenesen kipróbált, majd lemondott Klikk-mobilnetcsomag után hogyan tudott gyermeke a büntető tarifájú internettel 1Mb adatforgalommal 1274 forint számlát csinálni. Nem úgy volt, hogy nincs többé automatikus szipolynet? NMHH ránézhetne már igazán. Miért nem lehetett ezt egyszerre betiltani?

T. Telenor! Nem tudom, honnan vették, hogy ha én interneten kikapcsolok egy ingyenes szolgáltatásukat, ami később is csak 1000.-/hó/100MB-ba került volna, (KLIKK) azt csak azért teszem, hogy a véletlenül internetezett telefon után 980kB-ért 1274.-forintot számlázzanak! Ezt az én szóhasználatomban RABLÁSnak hívom, (kérem, ezért megbocsátásukat!) Ez 100X több, mint amit fizetni kívánnék. Ezt ugye ráutaló magatartásom is mutatja, hiszen kikapcsoltam egy fizetősnek készülő szolgáltatást. Talán kiderült: nem szeretnék fizetni internetezésért!

Önökkel utoljára is csökkent díjú szerződést módosítottuk (1365/hó) Persze, biztosan igazuk van… De:
-Nem foglalkoztatok ügyvédeket, akiknek nap mint nap a szerződéseiket kellene bújniuk legtöbbször a kedvezőtlen változásokat keresve!
-A telefont gyermekem használja, mégpedig hitem szerint megbízhatóan. A reklamált hóban pl. semmit nem telefonált, így lett a számlájuk 2639.- (!!!)
- Nem foglalkoztatok telefon gurukat sem, különösen, hogy önök egy sms-el is be tudják állítani, hogy a telefonom internetezni tudjon.
-Több mint két éves együttműködésünk alatt alig volt rá példa, hogy az általam kívánt díjat fizessem (csekkezést is megszüntettem) Nem győztem a sutyiban eladott, előszőr ingyenes, majd az ügyfél elaltatása után fizetőssé váló lehúzós tízmillió sms/hó csomagot és társaikat lemondani. Én nem kívánok hadakozni! Ha Önöknek ez az üzletpolitikája, ám legyen.

De:
Amint időm engedi, felmondom az előfizetést, mivel egy ilyen kiszámíthatatlan, lehúzós előfizetésre nem vagyok kiváncsi!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asdf 2011.09.21. 13:34:26

Az ugy van, hogy a klikk lemondasa utan keres nelkul automatikusan aktivaljak a mobile online startot. A T-online-t az NMHH mar eltiltotta ettol a jogserto tevekenysegtol (www.nmhh.hu/index.php?id=hir&cid=14688), sajnalatos modon a telenor es a vodafone eseteben ha jol tudom, ezt meg nem tette meg.

Teendok: ugyfelszolgalatot felhivod, letiltatod a mobile online startot nem csak az erintett, hanem az osszes elofizeteseden, majd tertivevenyes levelben az NMHH hatarozat alapjan megfogalmazott szamlareklamacios levelben az osszeg jogszeruseget vitatod, valamint kozlod, hogy reklamaciod el nem fogadasa eseten eseten jogi utra tereled a dolgot (ez mondjuk nem a posztironal, hanem az 50 ezret beszivottaknal celszeru).

Sokorai_Atala 2011.09.21. 13:37:27

@atpijkamo: kezelői hívás letiltást is kellett kérnem, mondták ilyen nem lehet, én meg mondtam, akkor nem fizetek:) És lőn..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 13:44:09

@Sokorai_Atala: :))

Mind a ketten megismételtük, amit írtál. Te direk?

kujenga 2011.09.21. 13:53:44

@KecskeDotyi: Ezzel a felfogással...sajnálom a gyerekedet előre.Persze a Te gyereked biztos más lesz mint a mai többség.(ne engedd közösségbe,kapcsoltasd ki az áramot a lakásodból,azt rakd elé amit a kertben megtermelsz ,így talán van esélyed)

KecskeDotyi 2011.09.21. 14:22:33

@kujenga: TV és gép elé csak akkor ülhet és addig majd, míg megengedem.
Az lesz előtte, amit megtermelünk, mert mi is már nagy részben azt esszük.
Közösségbe meg engedem, de ha valami hülyeség elhagyja a száját, az apja úgyis osztogatja majd az atyai pofonokat :)

XCat 2011.09.21. 14:33:05

@KecskeDotyi: Te is faszán tudod hogy kell gyereket nevelni.. ez mindaddig el fog tartani, amíg nem lesz gyereked.
(Onnan tudom, hogy én is így vagyok vele, csak nekem később sem lesz.)

XCat 2011.09.21. 14:34:11

@kujenga: Aztán h drogos vagy buzi lesz a gyerek, lesz nagy koppanás. De lehet hogy tömeggyilkos lesz, az a norvég ürge is milyen jóképű árja faszi volt. ;)

XCat 2011.09.21. 14:40:57

@Sokorai_Atala: A telefonszmla igen hatékony szülőidomítási eszköz. Valamivel elégedetlenek lehettek, akkor szoktak ilyet. Én még most is akkor szokok, aztán néha tépem a hajam, milyen számlák jönnek.

Konklúzió; elégedetlennek lenni drága dolog.

kujenga 2011.09.21. 14:41:52

@KecskeDotyi: Próbálok a gyermekemnek egy kiegyensúlyozott normális életet biztosítani,de neki is van egy akarata,természete,gondolkodása amin lehetőség szerint sok szeretettel próbálunk alakítani.Remélem ez Nektek is sikerülni fog.
A baráti körömben hasonló gondolkodású szülőknek is teljesen más gyerekei vannak.
Egyik követelőző ,másik mindig a gép előtt ül ,sajnos nincs biztos recept hogy az embernek olyan gyereke legyen amilyet születése előtt elgondolt.Sok sikert hozzá!

kujenga 2011.09.21. 14:46:10

@CatMother: Benne van a pakliban!Attól még a gyerekem.(Ha nem is vagyok büszke rá)

puszt 2011.09.21. 14:49:01

@KecskeDotyi: mert a telefonok mostanában többet, mást is tudnak. Mp3,Mp4 játékok,gps, stb..Egyébként nem ez a kérdés, hanem a lenyúlás

XCat 2011.09.21. 14:50:09

@kujenga: Hát én elásnám. És előtte valószínűleg jól megverném.

Nagyon liberális vagyok egyébként, de az általános meghülyülés a világ többi részének a kiváltsága, családon belül nem tűröm el.

puszt 2011.09.21. 14:52:26

@ringer: nem, nem vagyok hülye...Pl. a klikk ajánlat telefonon érkezett letéve a nagyesküt, hogy nincsenek költségei. A startot pedig már egyszer lemondtam. Miért is kellet volna mégegyszer, ha nem szólnak, vagy nem lesem a gyermek telefonját állandóan?

XCat 2011.09.21. 14:54:43

@puszt: Miért nem veszel neki feltöltőskártyásat?

XCat 2011.09.21. 14:55:44

@atpijkamo: Egyszer rákérdeztem erre ügyfélszolgánál, azt mondta, hogy a homár baromságokat írogat, ilyen ugyan tényleg létezik, csak nem 13 ft, hanem 1,3.

Mondjuk úgy sem kevés.

KecskeDotyi 2011.09.21. 14:59:02

@puszt: Oké, és a gyereknek ez miért kell? Ha nem azért kell a telefon h baj esetén szóljon, akkor nem is kell telefon. Problem solved.

@kujenga: Persze h nem olyan lesz, de olyanná lehet nevelni.

@CatMother: Nálam az elmúlt 10 évben drákói szigor volt. Nem fog 9 hónap alatt megváltozni. Az uram is olyan, ha azt mondja h úgy lesz, akkor az úgy lesz, akármi is történjen. És én is ilyen vagyok.

puszt 2011.09.21. 14:59:51

@asdf: Ez történik, avval a különbséggel, hogy felmondtam az előfizetést.

XCat 2011.09.21. 15:00:33

@KecskeDotyi: Nem tűnik túlzottan életképes hozzáállásnak a mai világban, de persze ti tudjátok.

KecskeDotyi 2011.09.21. 15:00:57

@CatMother: Te se komálod a hülyeséget, én se. Akkor meg mi is a probléma?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:01:18

@CatMother:

1,3 Ft/kByte

1300 Ft/MByte

Azért mondják 10 kByte-ra, mert az a legkisebb számlázott egység.

A Zindex címoldal 3 MByte, azaz 4000 Ft.

XCat 2011.09.21. 15:01:56

@atpijkamo: Hm. Izé. Én azt hittem, ez tékomosposzt. Jéééééééééé.

Reggel van még, kösz a helyreigazítást. :DDDD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:02:24

@KecskeDotyi: "Akkor meg mi is a probléma?"

Ööö... Hogy mindannyian hülyék vagyunk?

KecskeDotyi 2011.09.21. 15:02:59

@CatMother: Ez a jó benne, h mindenki ezt hiszi, aztán mindig ők koppannak. Keménynek kell lenni mint az acél :)

Az, h másnak nem tetszik, meg nem érdekel. Ha meg felidegel, akkor vállalja a következményeket is.

XCat 2011.09.21. 15:02:59

@KecskeDotyi: Másoknál olyan furcsa látni. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:06:49

@CatMother: A szemétkedésről nekem is az ugrott be.

Igen, a tizede is húzós lenne.

A vodánál 1000 Ft/250 MByte, de 50 mega alatt nem kell fizetni.

Azaz 0,04 Ft/ 10 kByte.

XCat 2011.09.21. 15:07:07

Blogmotor monnyonle.

KecskeDotyi 2011.09.21. 15:09:06

@atpijkamo: A vodánál a Internet Start 12Ft/10 kByte. (azt hiszem most emelkedett, nem tudom, addigra már nem dolgoztam ott)

kujenga 2011.09.21. 15:11:00

Én is kemény voltam amíg meg nem született a gyermekem.A születésénél úgy bőgtem mint egy gyermek,ja férfi vagyok!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:11:05

@kujenga: "nincs biztos recept hogy az embernek olyan gyereke legyen amilyet születése előtt elgondolt."

Ez pontosan így van. Neveléssel lehet bizonyos eredményeket, minőséget elérni, de hogy pontosan milyen legyen, azt szerencsére nem a szülő határozza meg.

puszt 2011.09.21. 15:12:04

@CatMother: Köszönöm a sok okos tanácsot.
Csak ismétlésül, pl.: a gyerek nem telefonált éppen abban a hónapban (betartva, "csak ha szükséges"); nem internetezett csak valamelyik program pattantgatott fel, amit azután lelőtt. Zenéit, filmjeit gyűjti rajta. Ja, 12éves, retróval kiröhögik...De továbbra sem ez az igazi kérdés, hanem, hogy miért tehetik ezt meg. Megismétlem azt is: egyszer már kikapcsoltattam, vissza csempészték. Leírjátok: 960kB semmire sem elég. Akkor miért nem lehúzás, hogy ez több, mint a KLIKK? És miért kell nekem védekezni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:13:56

@KecskeDotyi: Az ilyen fasságokat legjobb feltöltőssel nyomatni, akkor nem érhet akkora meglepetés, mint az előfizetéseseket.

A beszélgetést előfizetésessel csinálom, nagyjából tudom, kit, mennyit hívtam, nem érhet meglepetés. Ha meg ér, rájukborítom az asztalt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:15:45

@kujenga: Az enyémek is baromi rondák voltak, mikor megszülettek. De hát minden újszülött randa.

XCat 2011.09.21. 15:16:07

@puszt: Én 33 vagyok, de nem röhög ki senki, pedig egy szar kis 16 ezres mp3 lejátszóm van. Igaz a telefonon lehetne zenét hallgatni, de leszívja az akksit. Filmet meg telefonon nézni..... hát nem tudom.

Azért tehetik ezt meg, mert ők egy cég, és minden cég saját maga határozza meg, hogy mit óhajt megtenni, meg mit nem. Te meg eldöntheted, hogy szerződsz velük így, vagy nem.
Ha nem, valószínűleg sokat fognak sírni utánad, de valahogy belenyugszanak.

Kb ennyi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:17:11

@KecskeDotyi: Mesélj, hogyan idegeltek fel, és hogyan gyógyítottad őket! Csak néhány történetet!

XCat 2011.09.21. 15:17:35

@KecskeDotyi: Hát hogy például mit csinálsz, amikor valaki felidegel. Weben eléggé korlátozottak a lehetőségek ugyi, a többit meg már büntetik.

@atpijkamo: Engem ért már.

KecskeDotyi 2011.09.21. 15:18:39

@atpijkamo: Én eccer neteztem csak telefonon, mert kaptam egy kártáyt feltöltve ajándékba, leneteztem és kidobtam a francba :)

XCat 2011.09.21. 15:18:57

@atpijkamo: Ebben nem értünk egyet, a többség el sem tudja képzelni, mekkora befolyása van a szülőnek arra, ami lesz a porontyából. És itt most nem a genetikára gondolok.

kujenga 2011.09.21. 15:19:17

@atpijkamo: Ez qrva jó szöveg! Jót röhögtem rajta.(Talán azért is mert az enyém szép volt)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:22:09

@kujenga: "az enyém szép volt"

Hát a szülők soxor elfogultak.

KecskeDotyi 2011.09.21. 15:22:42

@atpijkamo: @CatMother: Az, h a többit büntetik, engem sajnos nem érdekel :D
Pár éve még rendszeresen alkalmaztam fizikai erőszakot, mostmár "megnyugodtam", inkább az emberek saját hülyeségét használom fel.
Tegnap azért sikerült elborítani az agyam. Kölyök felidegelt, bacctatta a kutyát, szóltam h ne tegye. Megdobálta a kutyát, ami el is találta. Baja nem lett, de nekem bejött a lila köd, és ráuszítottam a kutyát. Mielőtt odaért volna visszahívtam, de a picsogás ment h jajjnemkellabalhényugivan, én meg jót röhögtem. Kis szemetek. Minden nap itt isszák magukat rommá, aludni meg luxus....

XCat 2011.09.21. 15:24:11

@KecskeDotyi: Hm. Te veszélyes vagy.

kujenga 2011.09.21. 15:24:36

@atpijkamo: A feleségem is jól néz ki , én is (úgy se látszik) milyen legyen a gyerek!?

KecskeDotyi 2011.09.21. 15:26:47

@CatMother: Nem, csak GYŰLÖLÖM az embereket. Örülök, ha senki sincs (a családomon kívül) 5 m-nél közelebb nálam. Pár hete jöttem rá egy koncerten :)

XCat 2011.09.21. 15:29:01

@kujenga: És kinek az eszét örökölte? Szvsz reménykedj a szomszédban, vagy a postásban. :D

@KecskeDotyi: Furcsa. Miért gyűlölöd őket? Olyan kis édesek. Néha összeszarják magukat és elfetrengenek a saját mocskukban, de akkor is csak arra kell figyelni, hogy rád ne kenjék.

KecskeDotyi 2011.09.21. 15:32:27

@CatMother: Persze, csak én minden nap arra megyek, azt látom és éjjel azt hallgatom. Unom.

kujenga 2011.09.21. 15:34:05

@CatMother: Nem az enyémet mert kitűnő tanuló!

XCat 2011.09.21. 15:40:00

@KecskeDotyi: Én lassan átképzem magam terminátorrá, olyan a ház mint egy diákszálló. Kidöglik esténként (de minden kibaszott kurva este) egy csapat trendifiatal, és röhögcsélnek, meg ordibálnak.
Valamiért minden trendifiatal banda kötelező tartozéka 1+n visítva röhögő ribanc, aki 3 percenként bemutatja azt a képességét.
És már nagyon unom őket, egyre inkább gondolkodom azon, hogy elkezdem végigjárni egy baseballütővel a rajcsúrozó takonyékat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:41:18

@CatMother: "Ebben nem értünk egyet"

Na jó. Akkor abban, hogy "Gy. monnyon le." ... ööö... majd keresek valami újabbat.

XCat 2011.09.21. 15:41:19

@kujenga: Jah, már olyan nagy?

XCat 2011.09.21. 15:42:21

@atpijkamo: Asszem te mesélted tegnap az éltetősanyókás viccet.....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:44:16

@KecskeDotyi: A kutyás jó vol!

Akkor most egy régebbi, fizikai erőszakost!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:45:30

@CatMother: Na jó, az az elmélet. De nekem elveim vanak!

XCat 2011.09.21. 15:46:21

@atpijkamo: Osztánmég valaki feljelenti szegény kisjányt... vagy arra játszunk? Mert akkor nem szóltam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:46:49

@kujenga: "kitűnő tanuló"

Azért ne bízd el magad! Mesélhetnék!

XCat 2011.09.21. 15:49:32

@atpijkamo: Nekem nincsenek. Az volt az első luxuscikk, amiről lemondtam.

KecskeDotyi 2011.09.21. 15:57:23

@atpijkamo: Sorry, a bőség zavarában szenvedek :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 15:59:45

@KecskeDotyi: Akkeor megalázóst! Vagy tankos-romantikust!

XCat 2011.09.21. 16:01:10

@atpijkamo: Szerintem benned elveszett egy domina. :D

KecskeDotyi 2011.09.21. 16:02:50

@atpijkamo: Milyen az a tankos romantikus? Valakin áthajtasz egy tankkal az I will always love you-ra?:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 16:05:54

@KecskeDotyi: Nem tudom, csak olyan jól hangzik. Valahol hallottam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 16:07:13

@CatMother: Lehet, de akkor nagyon. Bennem rengeteg minden elveszett: két elefánt, egy bálna, agysebész, ...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.21. 16:26:43

@KecskeDotyi:
Köcsög emberek!
Köcsög házak!!
Köcsög autók!!!
Köcsög városok!!!!
Váljon minden köddé!!!!!
...
...
...köcsög köd.

KecskeDotyi 2011.09.21. 16:29:46

@estrella negra: Elég csak az emberek. Házakkal, autókkal, városokkal nincs baj. És nem is lenne velük baj, ha nem lennének az emberek :)

A köd meg jó, miatta eltűnik az iskola/munkahely :P

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.21. 16:40:33

A fenti szösszenetet agresszív kismalac barátomtól hallottam. Köszönet érte.

igazságos 2011.09.21. 16:55:05

Inkább a kedves gyerekét nevelje meg, NMHH és a Homárra írogatás helyett, meg mások hibáztatását hanyagolni.

A hülyék szaporodnak, sajnos. Tisztelet a kivételnek, akinek nem inge, nem veszi magára.

@CatMother: Valamiért minden trendifiatal banda kötelező tartozéka 1+n visítva röhögő ribanc

Na hát, ezt én is mindig látom. Felszállnak a buszra is, és végigvihogja mindig ugyanaz a két ember az egész utat.

-A telefont gyermekem használja, mégpedig hitem szerint megbízhatóan.

Na, ez minden baj okozója. HINNI A TEMPLOMBAN KELL, egy gyerekben megbízni a mai világban, meg nevetséges. Jó, hogy tényleg van, anyuka, apuka pici fia, aki négy-ötévesen még mindent elmond, de már a hét - nyolcévesek sem dicsekednek el mindennel.

Szóval, én biztos előbb a gyerekem körmére néznék, megtanítanám, hogy fiam, ilyet nem csinálunk, a számítógépen LEHET internetezni, telefonon SOSEM.

Ezért tart itt az ország.

igazságos 2011.09.21. 16:56:58

@KecskeDotyi: az elzárás nem hatásos, a mai világban már semmi sem lehetetlen. :)

XCat 2011.09.21. 17:08:43

@KecskeDotyi: Pillanatnyilag igazán nem mondhatod, hogy nem a legjobb úton haladunk ahhoz, hogy köd nélkül is eltűnjön az iskolák és a munkahelyek többsége...

@igazságos: És akkor még vitatják egyesek, hogy a gyereket verni kell. :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.09.21. 20:19:19

@KecskeDotyi:
Akkor Csernobil elég békés hely lenne neked
:)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.09.21. 21:04:57

hét szánalmasa. micsoda lúzer.

Megdobbent 2011.09.21. 21:20:23

@A_blogger: huha, ne is mondd bakker. Az en cudar idomben meg lakaskulcsom sem volt egy ideig, egesz komolyan csengetnem kellett a bejutashoz, ha netan a nem EU kompatibilis kavicsos jatszoteren felhorzsoltam a terdem. Szoval mi olyanok vagyunk (azon tul, hogy oregek) a mai vilagban, mint anno a donkanyart megjart szerencselovagok. A pusztak kemeny nepe, akiknek azert nem volt mobiltelefonja es szamitogepe kiskoraban, mert nem volt meg senkinek sem a vilagon :(((

IBasterd90 2011.09.21. 23:06:31

Bocs, nem olvasom végig az összes kommentet, lehet, hogy már leírták amit én fogok.

Úgy érzem Ön nincs tisztában (minden tisztelettel) bizonyos dolgokkal.

A Telenor a Klikk lemondása után teljes joggal számláz annyit amennyit. Ugyanis Ön, amikor megszüntette ezt a szolgáltatást, lemondott arról, hogy lényegesen kedvezményesebb körülmények között csatlakozzon A KÉSZÜLÉK a 3G-s nethálózatra.

Ugyanis a Telenor a készüléket NEM TUDJA, ÉS NEM IS FOGJA 3G képtelenné tenni. Azt a telefonban kell letiltani, hogy még véletlenül se csatlakozzon arra a sávra (az én telefonomban - és biztos nem az enyém az egyetlen - ki lehet választani, hogy melyik hálózati módban működjön / GSM 900/1800, vagy engedélyezzem az UMTS (3G) 2100 használatát, továbbá még egy opció, hogy a csomagkapcsolt szolgáltatásokat engedélyezem-e - 3G-s net alappillére ;))

Említette az NMHH-t is, erre reagálva csak annyit: miért is? Nem sunyiban forgalmazott a telefon. Lefogadom, hogy a lurkó hozzászokott a klikkhez, és felzúzott Facebookra. Ha meg nem így volt, akkor megint csak ki kell iktatni a KÉSZÜLÉKBEN azt az opciót, hogy csomagkapcsolt szolgáltatást automatikusan használjon, és lássunk csodát, mindig rá fog kérdezni a kütyü, hogy most biztos szeretnének-e pénzt adni ezért a szolgáltatásért.

Remélem sikerült így este 11 környékén elfogadhatóan értelmezhető hozzászólást írnom.

Ne fikázzuk egyből a szolgáltatót, előbb nézzünk körbe a telefonunkban. Mindent ki lehet kapcsolni a saját kezünkkel is, nem kell mindjárt feljelenteni az operátort azért, (amit jelen esetben) el sem követett.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 23:23:10

@IBasterd90: "a Telenor a készüléket NEM TUDJA, ÉS NEM IS FOGJA 3G képtelenné tenni."

??? Ezt nem kérte senki.

A poszt toló a Start csomagot (13 Ft / 10 kByte) nem kérte, mégis használhatta, számlázták. Sőt volt olyan kommentelő, aki a nem kért Start csomagot lemondta, aztán használta egy ideig a Klikk csomagot, azt is lemondta, és ekkor bekapcsolták neki a soha nem kért, sőt lemondott Start csomagot.

Én, ha egy szolgáltatást nem kérek - történetesen a vodánál -, a fejem tetejére is állhatok, engedélyezhetem vagy letilthatom a készülékemben, akkor sem tudom használni. Például nincs előfizetésem mobil internet csomagra, így hiába beszél hét nyelven az androidos okostelóm, nem tudok vele internetezni, és nem is számláznak olyat. (Arra ott van a feltöltöltős SIM kártyám, azzal megy.) Remélem sikerült érthetően kifejtenem.

Gondolkodjunk már, mielőtt írunk.

puszt 2011.09.22. 06:44:46

@IBasterd90: Hát, nem, nem számlázhatna tisztességesen "annyit, amennyit" Avval,hogy csomagokat alakít ki, "ajánl" a szolgáltató avval beáraz valamit, ami lehet olcsóbb, (nagyobb csomag), vagy drágább (kisebb csomag) de ez már mindenképpen viszonyítási alapnak hihető! Ha nekem nem is havonta, (néha) csak 5-10MB kell, miért vegyek 100MB-t havonta? (emlékeznek a belvárosi 200000.- sörök ügyére?) Ezért, ebből kiindulva, elvárható a tisztességes, és értékarányos árazás, és eljárás a szolgáltatómtól, mégha nem is lesem állandóan az ÁSZF-t!
Nem jól tudja, én úgy tudom 2G-n is lehet internetezni. Sokan írják, "a gyerkőc sutyiban csinálta" Mit? a 900KB-ot? oszt mire használta ezt a hatalmas adatmennyiséget?
Való igaz, nem irtottam ki a telefonból az internet kapcsolódás lehetőségét, de akkor is: miért sikkad el a lényeg? Ez nem arányos, nem tisztességes,viszont pofátlan eljárás.

IBasterd90 2011.09.22. 09:13:34

@atpijkamo: @puszt:

Huhh, igen. Este már nem jutottak eszembe bizonyos dolgok, elnézést. Ma reggel munkába menet már kattogott az agyam, hogy van 2G-n is adatszolgáltatás (GPRS / EDGE), de nekem ez nem jutott eszembe, mert az első telefonom megvételekor már a 3G javában dúlt. :)

@atpijkamo: azért írtam ezt a '3G-képtelenítést', mert nem tudtam, hogy a szolgáltatóknak van arra lehetőségük (mint ahogy írtad a Vodánál), hogy a csomagkapcsolt szolgáltatásokról letiltsa a készüléket. Belegondolva miért ne lenne... Nálam ott megállt a gondolatmenet, hogy ha egyszer a telefon tudja, akkor azt nem fogják kiirtani belőle. De való igaz, a hozzáférést a szolgáltató biztosítja, szóval ezért bocs. :)

@puszt: Félreértés ne essék, eszembe se jutott védeni a Telenort. Nem a felhasználókra akarom hárítani, hogy miért nem tudja minden egyes telefontulajdonos, hogy a csomagkapcsolt szolgáltatások engedélyezése elérhető a telefonokban, nyilván nem mindenki okostelóval a kezében született. A feljebb írtakban lényegében már kifejtettem, hogy nem volt elég széles a gondolkodásom, amikor postoltam.
Az értékarányos árazáshoz: ha ebben az országban minden értékarányosan lenne árazva, jól élnénk a fizetésünkből. :) Szerintem. Ez nyilván nem válasz, vagy érdemleges reakció, de ez van sajnos. Úgy van az az ÁSZF megírva, hogy ebbe nincs ember az NMHH-nál, aki beleköthetne. Ha jól emlékszem, a T-Mobile-t megfingatták (kicsit más volt a helyzet, mert ott a telefon sunyiban forgalmazott), gondolom ők nem voltak ennyire körültekintőek, vagy fene se tudja.
Azt, hogy tisztességes-e nem írtam, annyit viszont igen, hogy megteheti.

megamenn 2011.09.22. 09:51:36

Nekem ez tetszik a legjobban: "Talán kiderült: nem szeretnék fizetni internetezésért"
Baszkurnya, hát én sem :)

megamenn 2011.09.22. 10:42:42

@IBasterd90:
"mert az első telefonom megvételekor már a 3G javában dúlt"

Az én első mobilomnál még az SMS sem dúlt :)

Liliom08 2011.09.22. 12:36:58

Nekem a telenor mindig minden vacakról sms-t küld. Mikor lemondtam az előző 100 Mb netet jött az sms, hogy jön a másik net. Na akkor nem neteztem. És láss csodát nem is számláztak. 960 kb? Operával pl behozhat egy gmail elérést, butított index oldalt is. Opera csökkenti a méretet. Nem mondom, h a fiad netezett órák hosszat, de egy fissítés is lehetetett... Szóval valami volt, és azért fizetni kell.
A másik: egy szolgáltatónak miért kellene havidíj nélkül kedvezményesen biztosítani a netet bárkinek is? Ha van a havidíj és az aláírt árnál magasabban számláznak jogos és ezt ők is beismerik. Legyen bármelyik szolgáltató. Ha annyiért, amit aláírtál azért nem fogsz a fogyvédhez fordulni... Sztem!
Ez hülyeség poszt... ezer sokkal durvább szipolynet-sztori volt már, amiben tényleg nem a posztoló a hibás.

puszt 2011.09.22. 12:41:58

@IBasterd90: ok...csak morgok, de azért is ment fogyasztóvédelemhez és a nmhh-hoz. Érdekes a hozzászólások mutatják a sokféle, néha egymást lehülyéző gondolkodást. Én azt gondolom, attól hogy leírnak valamit, amit eleve nem is szabadna/illene meglépnie a szolgáltatónak, nem a felhasználó a hülye, hogy nem bújja az ÁSZF-t. Azt is értem, hogy az "értékarányosság" nem igazán megfogható, de ha így van árazva, avval bevallották, hogy nekik "nem internetezésért" is jár legalább egy havi KLIKK. Csak felnőtt köthet szerződést, de minden harmadikat gyermekek használnak. Talán ha nem akarnának lopni, lehetne gyermek csomag, amit a szülő felügyelhetne?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.22. 12:45:17

Hogy örültem az első telefonomnak! Még tárcsás volt, nem nyomógombos. Kezelőn keresztül lehetett táviratot küldeni.

Hogy örültem, mikor megszabadultam a vezetékes telefonomtól! A számot persze átvittem a VOIP szolgáltatómhoz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.22. 12:47:43

Hogy örültem, mikor kiderült, hogy itthonről is tudok ímélt küldeni! Át kellett vinni floppin az igazgató titkárnőjéhez.

megamenn 2011.09.22. 13:03:54

@atpijkamo: :))) eddig ez a nap fémpontya, köszi :)

IBasterd90 2011.09.22. 14:33:59

@puszt: Az ötlet nem rossz. Ha jól értem, a kissrác(ok?) telefonja előfizetéses díjcsomagban van. Lehet, hogy abból indul ki a szolgáltató, hogy a a szülők gyermekeiknek általában a prepaid (kártyásfeltöltős) megoldásokat választanak. Díjazandó, de mindenképp korábban bevezetésre kerülhetett volna ez a megoldás, amit a Telenor vezetett be. Kártyás feltöltés esetén leforgalmazható adatmennyiséget kapsz. Így is jó lenne, de a külön gyerekcsomag nekem kifejezetten tetszik. :))

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.09.22. 16:48:20

"Talán kiderült: nem szeretnék fizetni internetezésért!"

Én sem szeretnék, de muszáj, mert semmi sincs ingyen. :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.22. 17:10:02

@Darren79: Pl. megnyitom a wifim, és aki éri ingyen használhatja.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.09.22. 17:17:46

@atpijkamo:

Ha már a tréfának szánt kommentemet ennyire komolyan vetted, akkor hadd komolykodjak én is: olvasgass közgazdaságtant, és koncentrálj az "ingyen ebéd"-problematikájára.

Mert nyilván a megosztott netért senki sem fizet.

Ugyandehogy (törölt) 2011.09.23. 09:14:08

@atpijkamo: esetleg van ötleted arra, hogy valami androidos samsungon hol lehet kikapcsolni a netet? a családban valamelyik nagyokos, és képtelen vagyok megtalálni a kikapcsolás helyét. egy van, ott ki van kapcsolva, mégis forgalmaz...
van valami trükk?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 09:56:11

@Babette_: Szerinten nagyon egyszerű. Két mód jut eszembe.

1. Kikapcsaolod az adatszokgáltatást.
menü
vezveték nálküli és hálózatok
mobilhálózatok
adatszokgáltatás
kikapcs

2. Kikapcsaolod az APN-t.
menü
vezveték nálküli és hálózatok
mobilhálózatok
APN
és itt elrontod vagy kitörlöd

Ugyandehogy (törölt) 2011.09.23. 10:05:40

@atpijkamo: az első megvan, a másodikat kipróbáljuk, öszi

igazságos 2011.09.23. 13:44:58

Asszem, lezárásként megállapítok egy alapigazságot:

TELENOROS ÜGYFELEK NEM SIKERES EMBEREK, ALAPBÓL.

Vodafonnál ez ugye úgy működik, hogy ott kikapcsolom a netet, vodafon live, meg mittudomén, négy darab van, aztán nem hallok róluk többet.

Egyébként vissza lehet állítani, egy nap 150 Ft-ba kerül, de ezt ritkán veszem igénybe. Nem tudok kapcsolódni semmihez, ha nincs netkapcsolat beállítva, wifit meg sok helyen tudom már használni.

Pedig a vodafonnál is lehúzósak, úgy hallottam, de engem eddig elkerült ez (lekopogom).

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.01.08. 15:31:32

@puszt: "Megismétlem azt is: egyszer már kikapcsoltattam, vissza csempészték. Leírjátok: 960kB semmire sem elég. Akkor miért nem lehúzás, hogy ez több, mint a KLIKK? És miért kell nekem védekezni?"

most lett klikkes elmenyem
es hat megyunk a masikhoz most nezem a telcsiket milyen van kinel

hozzatennem kartyas volt a pannonunk, de ez a sutyerak klikk havi ezresevel huzta le a szamlat, es mint valaki irta NEGATIVBA is mehet, hat menjen :))) feltolteni egy kanyi arva forintot nem fogunk ra...

ergo meg kell szuntetni a szerzodest ujrakotni masnal...
fel kell menni a faccsera oszt ott eler barki :) nem kell ez a szamhordozhatosagi faszomjancsizas
süti beállítások módosítása