Jó szándékú ügyfél átvállalta idős rokon tartozásait a villany- és gázszolgáltatónál, aztán döbbenten tapasztalta, hogy még fizetés határidején belül őt kezdte el sms-ekkel zaklatni a szolgáltató.
Egy vidéken élő idős közeli rokonomnak fizetési problémái adódtak az E-ON szolgáltatóval. Több hónapos elmaradása volt az E-ON gáz és áramszolgáltatóval. Ennek eredményeképpen leszerelték nála a gázórát és most a villany kikapcsolása fenyegetett. Amikor tudomást szereztem erről, megegyeztem az egyik féllel, az áramszolgáltatóval az adósság átvállalásában. A másik fél, a gázszolgáltató a hátralék kifizetését két részletben engedélyezte, az egyik részletet 2011.szeptember 13-án át is utaltam, a másik részletre október 9.-éig kapott az adós határidőt. Az EOS Behajtási Osztályának telefonon történt megbeszélésünkkor megadtam nevem, telefonszámom, hogy a továbbiakban velem tartsák a kapcsolatot. A gázdíj behajtásával az E-ON az EOS Faktor Magyarország Zrt-t bízta meg. Pár nappal az első részlet befizetése után kaptam egy SMS-t a telefonomra az adós nevére az alábbi szöveggel:
" Tisztelt X.Y.(itt az adós neve van)
Szeretné, ha Önnel szemben kényszerintézkedéseket foganatosítanánk?"
S itt egy számlaszámnak tűnő számsor következik, majd a Küldőnél csak egy telefonszám. Ha ezt a számot felhívom, azt jelzi, hogy ezen a számon előfizető nem kapcsolható, vagy ha hetvenes szolgáltatónak veszem, hiba a kapcsolatban jelenik meg.
Másnap felhívtam az EOS Behajtási Osztályát, ahol azt mondták, hogy ezt minden adósnak küldik, függetlenül attól, hogy valami megállapodás született az ügyfél és az EOS között. Sajnálják, ha ez a szöveg úgy felzaklatott. Sajnos ezután még kaptam négy-öt SMS-t ugyanezzel a szöveggel, az utolsót csütörtökön. Pénteken felhívtam ismét az EOS-t,kértem, hogy azonnal állítsák le a zaklatást. Szerintük azonban ez nem zaklatás, és nem tudnak semmit sem tenni, mert ez az üzenetküldés a "rendszerben" van. Ha már kifizettem a teljes összeget, akkor abbamarad az SMS küldés is.
Nem tagadom az adósság létrejöttét, de ez a fenyegetés megengedett?
nedecz 2011.10.03. 11:02:06Szűrés
Dr. Kix 2011.10.03. 11:02:08Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 11:05:27Szűrés
Esetleg annyit mentségükre, hogy az adósok talán még nagyobb parasztok, és csak az ilyen zaklatásra fizetnek. Gondolom azért léptették életbe ezt zseniális rencert.
zooDoo 2011.10.03. 11:13:38Szűrés
É2I 2011.10.03. 11:13:42Szűrés
vernarancs 2011.10.03. 11:16:05Szűrés
Ha valamit beleraknak egy rencerbe azt onnajt ki is lehet am venni.
A posztolonak meg kuldenem a legutolso gazszamlamat. Fizesse man' be azt is.
É2I 2011.10.03. 11:17:12Szűrés
A_blogger 2011.10.03. 11:17:38Szűrés
dr. _mmm_ 2011.10.03. 11:17:49Szűrés
A poszter normális emberhez méltóan ki akarja fizetni a hátralékot. Ez mellet nem szeretné napi szinten olvasni az ilyen tartalmú sms-t.
A szolgáltató pedig hozzászokott hogy ügyfélnek csak akkor szabad hinni amikor a pénz már a cég számláján van.
juhaszvik 2011.10.03. 11:18:06Szűrés
nem tudom, hogy a szembe szomszéd mit szól majd hozzá, de tőlem mehet... :)
É2I 2011.10.03. 11:20:19Szűrés
É2I 2011.10.03. 11:21:44Szűrés
hehehehe 2011.10.03. 11:23:34Szűrés
vendriner aladár 2011.10.03. 11:28:34Szűrés
230e 2011.10.03. 11:31:05Szűrés
Azaz büntetőeljárás során állampolgári alapjogok korlátozása? Egy gázszolgáltatótól?
Mondjuk önbíráskodás tényállását nem valósítja meg?
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.03. 11:34:34Szűrés
Természetesen a rendszerből.
Amúgy miféle kényszerintézkedésre gondoltak vajon? Láncraverik a júzert, vagy mi?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 11:37:16Szűrés
:)) Valami ilyesmi.
BBG76 2011.10.03. 11:38:40Szűrés
vernarancs 2011.10.03. 11:43:51Szűrés
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.10.03. 11:45:16Szűrés
herk 2011.10.03. 11:48:37Szűrés
Alpannonia.at 2011.10.03. 12:05:25Szűrés
e-portal.eon-hungaria.com/rhood?id=2090&sap-language=hu
pl: akinek édényjellegűen van munka pl nyáron több télen kevesebb munkája van betudja a havi limitet állítani mennyit fizet havi előleget .PL télen csak 3000 ft villanyszámlát nyáron meg magasabbat lényeg mikor az éves elszámolás jön / közeleg nagyjából annyira jöjjön ki a befizetett összeg mint amit úgy sacc elfogyasztott. Ezt lehet elég drasztikusan le vagy felvinni -ONLINE EON oldalon bár gázzal bár villannyal.
:)
TH 2011.10.03. 12:06:17Szűrés
Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.03. 12:17:05Szűrés
helianthus 2011.10.03. 12:38:34Szűrés
Csigorin 2011.10.03. 12:42:41Szűrés
OKE hogy tartozik, irjon egy udvarias sms-t, hogy Szamlajan meg ennyiesennyi hatralek van, fizetesi hatarido ennyi es ennyi.
Akar olyat is hogy FIGYELEM mar csak egy hete van hogy rendezze adossagat.
De ez a kenyszerintezkedes szoveg ez a pofatlansag netovabbja es igenis zaklatas.
XCat 2011.10.03. 12:50:40Szűrés
írd vissza, hogy IGEN!!!, és röhögj a markodba. A kényszerintézkedés kb. úgy néz ki, hogy ők a tartozás 10%-áért eladják a tartozásodat egy behajtócégnek, aki majd x hónap múlva ír egy levelet, hogy irgumburgum, most már fizess30 napon belül, különben per. A 29. napon hívd fel őket, hogy be tudnád fizetni a felét, nem engednék-e el a többit?
Jó eséllyel el fogják, nekik még úgy is megéri,a pert meg majd biztos megnyerik, de kitudja mikor. Mondjuk hogy addig meg utána gázt honnan szedtek, azt nem tudom, de a kényszerintézkedéssel fenyegetés kb ennyi.
Szerintem mindenki vegyen otthonra egy aggregátort meg egy szamarat, és a csacsi orra elé lógassatok pecaboton répát.
Judii27 2011.10.03. 12:52:18Szűrés
Én is érintett vagyok egy hasonló dologban.Egy ismerősömnek szintén tartozása van,mivel nincs telefonja,így az én számomat adtuk meg az Eos Faktor részére.Az elején nem is volt gond,de ahogy közeledett a határidő,egyre sűrűsödtek a hasonló smsek.Nem csak fenyegetőznek a kényszerintézkedéssel,az én "kedvencem" az,amikor ők akarnak valamit,és olyan smst kapok,hogy azonnali visszahívást várnak.Volt,hogy felhívtak,keresték az illetőt,mondtam,hogy nincs velem,erre mondták,hogy azonnali visszahívást kérnek.Persze nem hívom vissza őket ilyenkor,mert úgysem tudok mást mondani,csak,hogy fizetve lesz az esedékes összeg,amint lehet.Egyébként rendesen fizeti is az illető:)
Nálam már az is előfordult, hogy felhívtak,elmondtam,hogy be lett fizetve a pénz vagy,hogy mondjuk holnap fizetik,ok.Majd fél óra múlva jön egy sms:Tisztelt XY,szeretné,ha Önnel szemben kényszerintézkedéseket foganatosítanánk?Én már csak mosolygok ezen.Soha nem hívom fel őket.A telefonom lenémítva hétvégén,mert már akkor is zaklattak.
Szép napot mindenkinek!
Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.03. 13:07:55Szűrés
"A mindennapok stresszében minden bizonnyal elfelejtette befizetni esedékes számláját. Kérjük rendezze az egyenlegét mihamarabb. Ha időközben már befizette volna az összeget, kérjük tekintse jelen levelünket tárgytalannak. "
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.10.03. 13:19:28Szűrés
nyád, velünk pont ez történt, mármint h egy vadiúj telszámra (amit tényleg senki sem tudott, nem adtuk meg senkinek) elkezdett jönni asszem a digitől sms h x tartozásunk van, aztán meg az automata is hívogatott 2-3 hónapig
Alpannonia.at 2011.10.03. 13:25:48Szűrés
Pl : www.youtube.com/watch?v=wDBkbf-BkfM
XCat 2011.10.03. 13:26:57Szűrés
magician 2011.10.03. 13:38:59Szűrés
Alpannonia.at 2011.10.03. 13:42:26Szűrés
itt lehet chatelni velük segítőkészek :)
:D
Alpannonia.at 2011.10.03. 13:45:30Szűrés
Adatokat nagyon szeretnek kezelni főleg telefonon ZAKLATNI!
www.eos-ksi.hu/index.php?id=2232&no_cache=1
:D
Alpannonia.at 2011.10.03. 13:55:46Szűrés
Alpannonia.at 2011.10.03. 14:05:33Szűrés
Thummerer Péter ügyvezető igazgató, 24 óra szolgálat Mókamiki Központ :Dértékesítési vezetőként csatlakozott a Kasolvenzia Kft-hez 2003 februárjában. Korábban is a pénzügyi szolgáltatások terén dolgozott, többek között az Intrum Justitia értékesítési igazgatója volt, és három évig a Dun & Bradstreet Hungária Kft. értékesítési vezetőjeként üzleti információs rendszerek értékesítésével foglalkozott.
www.logsped.hu/callcenter.htm
Érdekes olvasmány lúzerközpont :D
SarahConnor 2011.10.03. 14:58:37Szűrés
Nálunk anyukám járt hasonlóan egyetlen eset miatt. Autórészletet törlesztenek a szüleim XY banknál (nem írom le a nevét). Minden hónap kilencedikéig kell befizetni a részleteket, anyukám pedig pont aznap kap fizetést, és munka után megy is a postára, adja fel a csekket. Ez így volt évekig, soha egy perc késés nem fordult elő a fizetésben. Illetve egyszer, mikor kilencedikén anyukám épp túlórázni kényszerült, így aznap már semmiképp nem tudott postára menni. Nyugodt volt, mert egy nap késésért nyilván nem omlik össze a világ, és bárki megnézheti, milyen rendesen fizet, stb... Na nem xy banknál, ahol, mire 10-én délután végül sikerült feladni a csekket, addigra postára is adtak egy fenyegető, sértő hangvételű levelet (nem ez a "bizonyára elkerülte a figyelmét" blabla, hanem "ugye nem akarod, hogy valami bajod történjen?!" stílusú), és egy ugyanilyen hangvételű sms is jött anyukám telefonjára. Egy nap késés miatt egy évek óta rendesen tejelő adósnak. Gratulálok, sikerül lassan az utolsó csepp emberséget is levetkőzni.
Harlequin 2011.10.03. 16:50:23Szűrés
Don Quixote de la Ferko 2011.10.03. 18:32:21Szűrés
Lassan nem ártana itthon is bevezetni.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 18:33:44Szűrés
Don Quixote de la Ferko 2011.10.03. 18:38:49Szűrés
Cudar világ jön.
Piros pont a csúti cigánybárónak, hogy az ámokfutásának talán, kiemelem: TALÁN lesz egy olyan eredménye, hogy a sunnyogókat pinánzörrentik. Nem fogok sírni értük.
4749 2011.10.03. 21:40:27Szűrés
- Ma is jött SMS
4749 2011.10.03. 21:45:30Szűrés
Balint Gyuri bacsi 2011.10.03. 23:45:56Szűrés
a munkatarsamat telefonon zaklattak (a telefonosoknak ki van adva, h ha tetszik ha nem hivniuk kell az ugyfelet. hiaba mondjak, h holnap fizetek vagy csutortokon kapok penzt, napjaban tobbszor hivjak...
mondta, h hagyjam ugyse tudok veluk mit kezdeni... legkozelebb en vettem fel a telefonjat es rovidre zartuk a beszelgetest. azota nem zaklattak.
vadparasztok.
MamaNgozi 2011.10.04. 08:03:34Szűrés
Aztán a pasikám elköltözött, (az megint külön történet) és hagyott hátra számlát... Na a T átadta az eosnak, és az én mobilszámomra (!) ami szereléshez volt megadva, és a T-nek látnia kellett volna, hogy nem egyezik az előfizetéses mobiltuljadonos neve az adós nevével, érkezett az eos-tól sms... Az első után felhívtam őket, mert nem tudtam mire vélni az smses fenyegetőzést, mert nincs tartozásom. Na tisztáztuk, törlik a számomat a rendszerből, ok.
AZtán a múlt héten, fél év után újra elkezdtek smst küldözgetni. a második után hívtam őket, hogy valami nem stimmel,és még az ügyintéző volt felháborodva, hogy én mit képzelek ők jogosan küldik nekem az üzenetet.
Mondtam, hogy ha mégegyszer üzenetet kapok, akkor feljelentem őket ismételt zaklatásért. Azóta egyelőre nem hívtak, de szerintem még nincs vége.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 08:07:12Szűrés
moderátor07 2011.10.04. 09:11:24Szűrés
moderátor07 2011.10.04. 09:13:38Szűrés
Alpannonia.at 2011.10.04. 09:19:36Szűrés
XCat 2011.10.04. 11:28:21Szűrés
@moderátor07: Halotti anyakönyvvi kivonat másolatát faxolni. A fizetsz-vagy-kibelezünk sms végére oda fogják írni, hogy őszinte részvétük.
Alpannonia.at 2011.10.04. 12:05:04Szűrés
moderátor07 2011.10.04. 16:36:40Szűrés
Megdobbent 2011.10.04. 19:16:33Szűrés
Amugymeg igen, legyen kenyszerintezkedes, am ha veletlen nem rendor teszi azt alapos indokkal, akkor garazdasag es onbiraskodas a licit alapja :>
Alpannonia.at 2011.10.05. 08:40:04Szűrés
potyapetya80 2011.10.05. 14:45:14Szűrés
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.05. 15:25:12Szűrés
Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2011.10.05. 15:30:38Szűrés
Megdobbent 2011.10.06. 01:06:44Szűrés
Csak amikor itt repkednek az androidok, ios-ek, akkor az en is messzifoldi, nevtelen telefonomban egy csomo olyan zsigeri alapfunkcio van, amit egyszeruen nem ertek, hogy a jonevu gyartok miert nem tudnak eppugy alapnak tekinteni (black/white list sms-re/hivasra, uzenetrogzito, lopaskovetes, tavvezerles, mittomen...)
mohopasi 2011.10.06. 18:31:18Szűrés
Beta68 2011.10.07. 22:30:25Szűrés
Alpannonia.at 2011.10.08. 09:44:46Szűrés
Alpannonia.at 2011.10.08. 09:50:45Szűrés
moderátor07 2011.10.17. 08:41:26Szűrés