Tékozló Homár

Fantomizálódott bogár a Trófea Grill gombalevesében

2011.12.19. 13:00 | jackyll | komment

Úgy látszik, már a Homárral fenyegetés is elég, hiszen, amire bekerült a rendszerbe Tibor panasza a Trófea Grill egy levesében talált bogárról, már kapott is egy ingyen ebédet, bár korábban a felszolgáló letagadta a jelenséget. Csak így tovább!

A Trófea Grill újbudai éttermében ebédeltem barátaimmal, ahol egy bogarat találtunk a gombalevesben. Nemhogy nem kértek még elnézést sem, de azt merészelték mondani (a felszolgáló), hogy a bogár nem is volt a levesben. Hát azért a pofátlanságnak is van határa. Vagy nincs?

Tisztelt Hölgyem/Uram,

2011. december 18-án ebédeltünk újbudai étterrmükben. 13.20 perckor érkeztünk meg éttermükbe, felszolgálónk YX volt. Vadgomba levest fogyasztottam, az első falatoknál valamilyen, a gombánál keményebb dologra haraptam rá, amelyet kiköptem. Egy kb. 2-3 cm hosszú, fekete színű bogár volt az.

Szóltam a felszolgálónak (Lipták Róbert), aki megkérdezte, hogy hol találtam a bogarat. Közöltem, hogy a levesben volt, majdnem megettem. Ezután a szalvétában elhelyezett bogarat elvitte. Természetesen ezek
után a gombalevesből nem ettem, mivel ezek után nem volt rá gusztusom. Pár perc múlva, amikor ismét láttam a felszolgálót, akkor rákérdeztem a bogárra. A felszolgáló megkérdőjelezte, hogy valóban a levesben volt a bogár, mivel az - elmondása szerint - száraz volt és semmi jele nem volt annak, hogy az a levesben lett volna. A gombaleves továbbra is ott maradt, gondolom mások is ettek belőle. Felháborítónak tartom, hogy bogarat találok az ételben, majd ahelyett, hogy elnézést kérnének, megkérdőjelezik a történet valódiságát. Az étkezés végén, a számla elkészítését követően sem kért senki elnézést.

Remélem, hogy kivizsgálják az ügyet és megteszik a megfelelő óvintézkedéseket a hasonló esetek megelőzéses érdekében. Én nagyot csalódtam a Trófea Grillben.

Instant Update: A mai napon bocsánatkérő levelet kaptam a Trófea Grilltől, a tegnapi bogaras leves ügyében. Ebben sűrű bocsánatkérések mellett egy ingyenes ebédet is felajánlottak, így az ügyet korrektül elintézettnek tekintem.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.19. 13:03:50

" hogy a bogár nem is volt a levesben."
Nem is a valóságban élünk, hanem a Mátrixban! Nincs kanál! :D

dr. _mmm_ 2011.12.19. 13:05:19

egész normális ügyfélkezelés.
Pincér kiérdemelt egy SÜN-t.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.19. 13:06:03

jéééééééééééééééééééééé, új poszt!!!!!!!!!
Na akkor el is olvasom:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.19. 13:07:17

Akkor most a számlán szerepelt-e a bolondgombaleves?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.19. 13:07:20

@ColT: ellenbe a cincért jó lekungfuztam volna.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.19. 13:07:53

Úgy kell az ilyet intézni, ahogy Csortos mondta anno:
- Pincér, maga nekem ne akarja csak előírni, hogy én hány léggyel egyem a levest! Legközelebb hozza nekem őket külön tányéron, majd én veszek magamnak, amennyi tetszik!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.19. 13:09:06

A trófea étterem ettől függetlenül szerintem jó. És az is lehet, hoyg egy újfajta levest készültek bevezetni, de nem kellő fogadtatásban részesült.
Vagy már a hatodik levest ették, és bosszúból kapott egy páncélos bogarat. Kitudhatja.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.19. 13:09:56

Namostan még egyet nem értek: Lipták Róbertből hogy lesz XY? Xipták Yóbert? Vagy mia?

DaDa77 2011.12.19. 13:10:51

Sok ingyenkajás szövege ez, hogy bogár volt a levesbe, én már vagy 20-szor voltam ott és mindig, mindennel tökéletesen meg voltam elégedve, na ez jó reklám én is kérek ingyen kaját. És különben is utólag is bele tud mászni a levesbe a bogár, vagy óránként szűrjék le szűrővel? Akkor mit eszel? Hús levest üresen?

dr. saint555 2011.12.19. 13:13:06

Bezzeg ha egy fél disznót talált volna a kedves poszt-toló a levesében, azt tuti nem adta volna le a picérnek. :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.19. 13:13:47

@Csokis:
Ne keverd össze!
Lipták Róbert nem XY, hanem YX.
Óriási különbség!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.19. 13:14:21

Mindjárt lemegyek a Trófeába. Egy órája fő a csülök, és nyomát nem mutatja a puhulásnak (pedig csak darab, az is kockákra vágva), pedig már kezdek nagyon éhes lenni.

Skodakék Fábia 2011.12.19. 13:14:48

ilyenkor bogár? Hideg van ahhoz.
Nem csótány volt?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.19. 13:15:17

@DaDa77: utólag? honnan? a konyhából? nem ázsiai étterem az, hogy bogár is legyen raktáron.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.19. 13:15:40

@Csokis: Bogárleves akciósan van.
A pincér trófeáját hozd el!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.19. 13:17:02

@Sün‼: Mindegy, amíg nem XX, addig nem trendi.
@petrócselly: Jé, nem is tudtam, hogy a csótány nem bogár. Most néztem meg a Wikipédiában. Kösz az infót!

dr. saint555 2011.12.19. 13:17:21

Mellesleg a pincér helyében én a bogarat is simán felszámoltam volna.
De komolyra fordítva a szót. A később mászott bele duma azért sántít, mert a vendéglátó helynek a kötelessége az alapanyag mellett, a kész étel bogármentességének megőrzése is, egészen a tálalásig. Szerintem.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.19. 13:17:57

Nageci,most olvassam el, vagy hokizzak tovább?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.19. 13:18:31

@DaDa77: "És különben is utólag is bele tud mászni a levesbe a bogár, vagy óránként szűrjék le szűrővel?"

Konyhában jártál már? A csodamegoldást úgy hívják: fedő. Kisebbtestű bogarak számára átjárhatatlan. Egyébként meg a legegyszerűbb megoldás, ha tisztaságot tartanak, és akkor nincs kajamaradék, ami odavonzaná a csótányokat és grizzliket.

Mindazonáltal dolgok megtörténnek, a legtisztább konyhába is berepülhet egyszer egy kamikáze bogár, vagy a konyhától az asztalig vezető úton is belekerülhet. Egy bogár még nem bizonyít semmit.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.19. 13:19:45

@Horváth Lajos: El ne olvasd! Zanzásítva: Levesben bogár volt, nincs, volt és nem lesz.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.19. 13:21:33

@saint555: Mi volt az a film, vagy történet, ahol a fószer úgy ebédelt mindenhol ingyen, hogy az utolsó kanalaknál egy szál hajat "talált" az ételben, kiverte a balhét, majd erre hivatkozva nem fizetett? Aztán az egyik helyen kihívták a 150 kilós szakácsot, hogy itt a konyhája tisztaságát kérdőjelezik meg, úgyhogy mégis inkább kifizette a cehet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.19. 13:22:09

A Trófeában zabáltam, mikor egy méretes rákot találtam a levesben. Felháborodottan hívtam a pincért, de ő nem mutatott együttérzést, azt mondta, egy ráklevesben ez mindennapos. Azért beragasztottam a rákot, meg öt társát a panaszkönyvbe.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.19. 13:23:42

@Csokis: Na, ezt mondom. Ez a különbség a mocskos helyek, és a rendes konyha között. Ahol simán elengedték a fizetést, olyan is volt a konyha állapota.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.12.19. 13:24:30

@saint555: tehát a vendégtérben már megengedett a csótány, csak a konyhában nem? :))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.19. 13:26:16

Szerintem ez úgy volt, hogy Mr YX (alias Lipták Róbert) egy kém, aki le akarta hallgatni a poszt tolót, ezért csempészett poloskát (Pentatomomorpha) a levesbe.
A reakciója természetesnek ítélhető, mivel a poloska iránt érzett mély gyász közben nyilván nem tudott a poszt toló aggodalmával azonosulni.
Mindazonáltal a lebukás veszélye miatt kellett letagadnia a folyadékba mártott szerkezet létezését (lásd: szárazpoloska).
Ha a poszt toló éberebb lett volna, akkor azonnal szétszereli a "gombánál keményebb dolgot", és megállapíthatta volna, hogy volt-e benne elektrónika!?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.19. 13:27:49

@atpijkamo:
így mán érthető! bár nem egy nagy sztori!
akkor megy a sün a poszttolónak?

Manci néni, a szomszéd 2011.12.19. 13:33:16

A felszolgáló minden bizonnyal külföldi volt. Szerintem kínai. Azért hívják YX-nek. Ha magyar lett volna, akkor XY lenne a neve, vagy tévedek?

És szerintem csak magyarosította a nevét, eredetileg Li Ptak volt.

Skodakék Fábia 2011.12.19. 13:41:37

@Manci néni, a szomszéd: ha kínai lett volna akkor megszószozza a bogarat és benyomja, nem?

Zöldegér 2011.12.19. 13:42:40

@atpijkamo: "Kisebbtestű bogarak számára átjárhatatlan." Amelyik már felemeli a fedőt a levesről, azzal meg nem szeretnék megharcolni egy tányér kajáért...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.19. 13:43:39

@Csokis:
Ő nem lehetett, mert előző nap meghótta magát!

Faus to 2011.12.19. 13:57:54

Majd megnézheted, hogy az ingyenebéd levesében mi lesz! Szerintem Lipták Róbert paksi mogyorója!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.19. 14:07:37

@E Triboulet:
ha visszamegy az ingyenkajáért ez a klasszikus jelenet fog lejátszódni

www.youtube.com/watch?v=zgKz84obLMc

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.19. 14:23:11

keves olyan hyulye bogar van, amelyik belemaszik a forro levesbe
/ nekem egyszer volt legy a bablevesemben, de a legy az nem bogar es hulye/
tehat egyertelmu, hogy a bogar a vadgombaban huzodott meg meg fozes elott
a legjobb helyen is megesik...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.19. 14:25:03

@hagyma: oszt mi van, ha csak egy jó forró fürdőt akart venni? ne légy (!!!) mán olyan rásszísta, hogy aszondod, hogy hülye az a bogár amék forró levesbe megy!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.19. 14:28:25

@Horváth Lajos: pedig mondom
ez sem akart, csak belekeveredett a gombaba es hosi halalt halt
es a vendeg meg komplenol is a gyasz helyett

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.19. 14:33:01

@hagyma: Vagy séfnek készült, és a bogaraknál a szakácsok élete veszélyes :D

Mclaurin 2011.12.19. 14:36:40

Hát ez nagyon gyenge így karácsony tájékán, bocsánatot is kértek meg ingyenebéd is, nem is értem miért került ki. Uborkaszezonban mél elmenne a többi között megbújva :-), de ilyenkor?

Mclaurin 2011.12.19. 14:38:40

@Horváth Lajos:
Te Lajos! Láttál ma a Süntől delet?
Kijelöltem az egész szöveget mert azt mondta fehérrel van írva, de úgy sem volt dél.

England win The Ashes! 2011.12.19. 14:53:46

Elkezdtem olvasni a "Csótányok" szócikket a wikipédián, de most teljesen meg vagyok hasonulva. Aszongyahogy:

"A legismertebb európai fajok:

német csótány vagy muszkabogár (Blattella germanica) — Afrikából hurcoltuk be
amerikai csótány (Periplaneta amaricana) — ugyancsak Afrikából hurcoltuk be"

Ez aztán a multikulti!

Troppauer_Hümér 2011.12.19. 15:08:57

Ingyenreklám. Ha előtte letagad a pincér, de utána hepienddel végződik minden, az gyanús.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.19. 15:12:14

@woodymum:
Hát elég guszta ez is!
Mindazonáltal ezek nem tudtak elbújni eléggé.
Bár több bennük a protein, és ez egy lényeges szempont!

Rosszindulatú Vászka 2011.12.19. 15:24:48

@Dr Jozef Vengloš: ojan, mint a tripper, hogy minden náció a másikra akarja kenni. Mer nálunk francuzkór, ellenbe más-más nációk meg más nekik ellenszenves népekre kenik. Dehát így kerek a világ.

megamenn 2011.12.19. 15:39:16

"bocsánatkérések mellett egy ingyenes ebédet is felajánlottak, így az ügyet korrektül elintézettnek tekintem"

Akkor nem értem, hogyan lett ebből poszt?
Aszonták hülyevagy, de bocsánatot kértek. Engesztelésül felajánlottak egy ingyen ebédet, amit te elfogadtál. Tehát tényleg hülye vagy.

Tibor-Tibor, te szopni jársz ide!

ringer 2011.12.19. 16:04:38

Nálunk az ilyen ingyenes ebédekbe szoktunk jó zöldeket beleköpdösni. Még nem volt, aki nem dicsérte...

Flugos furgonos 2011.12.19. 16:21:13

A Budafoki úti csokigyárban a reklamációval foglalkozó mókus, ha bevittek egy csokit hogy bogár van benne, egyszerűen letörte azt a darabot és megette. Aztán közölte hogy mazsi volt nem bogár. Már rég kirúgták volna leépítés miatt, de pont azért mert megette a bizonyítékot sokáig alkalmazták

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.19. 16:28:47

@megamen:
Hát meglett a poszt, közbe meg jött az Instant Update.
Hát így.
Jackyll leírta, elmentette, oszt apdétolta.

Liszy55 2011.12.19. 17:49:40

Az egyik lelkes vendégük vagyok. Ugyan a zúglóiban, de ugyanaz a cég. A kiszállításuk sem utolsó.Kedvelem.
Nézzétek inkább Sándor Györgyöt...
Úgy veszem ki, minden megoldódott, ha a szakács és a személyzet hibáján kívül amúgy is minden tisztázódott, minek erről írni?
Miért nem írtok a kenyérbe belesült egérről, a nagyáruházakban található kukacos, penészes, termékekről, vagy éppen, hogy otthon mire is bukkantál rá a konyhakredenc mellett.

venszivar 2011.12.19. 18:08:13

@Liszy55: S. Gy.-t néztem, de az lökött.... Nem hagy mást szóhoz jutni!
Én egyszer, egy "idegen" lakásba a bútor cipelése, kirángatása közbe találtam egy protkót s egy fél arany fülbevalót.
Mit gondolsz melyiket adtam oda a háziaknak ?! :))):D

Liszy55 2011.12.19. 18:28:45

@Rosszindulatú Vászka: nyócé adom, de ha a "lelkes vendég" kifejezésre gondolsz, ingyé a tied. Amíg nem próbáltad, ne ítélj...

dani27bpbp 2011.12.19. 18:32:43

Ez lejáratása az újbudai Trófeának, nagyon jó étterem,talán a legjobb az összes Trófea közül, én meg vagyok vele maximálisan elégedve. Talán a vendég volt kissé idegi alapon érkezve...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.19. 19:25:47

@venszivar: "egy protkót s egy fél arany fülbevalót.
Mit gondolsz melyiket adtam oda a háziaknak ?"

Mivel fülbevalót nem hordasz, nyilván a protkót tartottad meg.

megamenn 2011.12.19. 19:33:57

@venszivar:
"Mit gondolsz melyiket adtam oda a háziaknak ?! "

Erről az jutott eszembe, hogy -ugyan sokat járok henteshez, húsboltba- még soha nem láttam olyan szalonnát ami kutyából készült volna...

venszivar 2011.12.19. 19:37:33

@atpijkamo: :DDD tied a 12x1 Ft, egy Matchbox, meg az a lakás,amibe most is élsz !Ha a sajátod !(bízom benned!).
Majd megírom az "igazat"......is. :):D

Dontom 2011.12.19. 20:02:40

12.12-én voltunk itt mi is, lúzerség, épp aznap emelték fel az árakat egy ezressel,így ugyanannyiért ettünk mint hétvégén, csak silányabb kínálatból.A sörük /szalon/ moslék, először kérés nélkül kihozták a számlát majd kirúgtak mert lejárt a turnus,fél 4-re értünk oda kicsit beszélgettünk majd háromnegyed 5-kor elzavartak, mindezt 25e forintért :( Volt amikor még jó volt:pármai sonka, sushi,rendes pezsgő,elmúlt, igaz bogárral még nem találkoztam :)

Megdobbent 2011.12.19. 20:08:05

Finom lesz az ingyen ebed, ne aggodj kedves poszter.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.19. 20:47:14

@venszivar: Nem pont ezért a lakásért, de nyűgöm a részleteket...

venszivar 2011.12.19. 20:56:30

@atpijkamo: "most" nyertél pénzt, kocsit s lakást !:):D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.19. 21:14:30

Képzeljétek, voltam az ikejában, és nem láttam nyugdijas kávéivókat, sem libacombot evő hajléktalant, ,és még csak nem is követtek. Disznóság. Viszont tömeg az volt. És gyerekek tömkelege, ilyenkor elgondolkodom hogy jobban kellene reklámozni a fogamzásgátlókat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.19. 21:18:08

@batgirl: Miért nem szóltál, hogy mész?
Én követtelek volna.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.19. 21:23:51

@estrella negra: Jókor szólsz!!! Ott áltam a polc elött és egy könyves szekrényt kellett volna rátenni a kiskocsira, persze másfélméter magasról. Ja, nem sikerült. Végre találtam egy eladó férfit (mármint nem ő volt eladó), aki egy lendülettel leemelte.
Néha azrt jó a férfi a háznál, vagy ne vegyek könyvzsekrényt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.19. 21:34:48

@batgirl: Szerencsére az én két könyvem bárhol elfér.
Csak kinyitom valamelyiket, és már színezhetek is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.19. 21:37:44

@batgirl: A három fiad hol van ilyenkor?
(A nyelvtannácizmust most hanyagolnám.)

szubjektiv 2011.12.20. 00:36:12

Jó, de milyen bogár volt? 2-3 cm, fekete.
Az már emberes méret. Erdei-mezei vadbogár, vagy szelíd házi svábbogár? Svábbogárnak még fejlődésben lévő egyed lehet, míg ha vadon élő kis bogár, akkor az már egész nagy is.
Az említett étteremben volt kollégám nem régen nagy családdal, és volt valami probléma, amit megírt a vezetőségnek. Elnézést kértek és kapott egy két személyre szóló vacsora utalványt. A posztoló is kapott fájdalomdíjat. És mi az, hogy száraz a bogár? Máskor levesestül tessék visszaszármaztatni. Száraz bogarat bárki vihet a zsebében az étterembe be:)

" Látlak, kis bogár,
S mondhatom, hogy elég csúnya vagy.
A hátad keménykés,
A lábaid pedig hosszú undorítóak.

Ahogy mászol itt,
Észre sem veszed, hogy veszélyben forog az életed.
Egy szörnyű negyvenes láb
Léphetne most rád, bizony.
Nánánnánánáá, kis bogár.

Ámde kis bogár,
Én ilyet veled nem teszek.
Mássz csak inkább el,
Éld le kis sz*ros életed!

Hisz bármit mondanék,
Úgysem értenéd, s veled amúgy is mit kezdenék
Hisz még azt sem fogod fel,
Hogy nem taposlak el,nana
Mert én jó vagyok, hmhmmm."

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.20. 07:01:08

@estrella negra: És ha már mind a kettőt kiszinezted, akkor veszel új kifestőt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.20. 07:02:18

@estrella negra: Hát élik a világukat, szörnyen elfoglaltak:)))))))

Igazából nem tudtam, hogy én könyves szekrényt fogok venni. Egy sima könyves polcért mentem be, de közben átértékeltem a dolgot:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.20. 07:29:13

@estrella negra: Ja, ezt kértél karira? Vagy már alapból ezt veszik?:))))))))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.20. 08:14:03

@batgirl: A professzor úr ad mindig, és megsimogatja a buksimat, .

ace911 2011.12.20. 09:18:29

Mennyivel jobb lett volna, ha látványosan beviszik a levest a konyhába, majd 10 perc múlva kihoznak egy "másikat" ??

2 napot meg adhatna bárki a panaszkezelésre homárosítás előtt, mert attól, hogy van e-mail cím nem feltétlenül ül a gép előtt egy driod aki azonnal osztja az ingyenkaját..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.20. 09:54:28

@ace911: A leves ugyanúgy a svédasztal része, mint a többi kaja. Biztos mindenki megnyugodna, ha bevinnék a büdügét a konyhába, aztán 5 perc múlva kihoznának egy 'másikat'.

vauvauvau 2011.12.21. 10:34:18

Jó napot kívánok!

Elvállalom a bogár ügyét, akit megakartak enni.
Ügyvédúr
süti beállítások módosítása