Tékozló Homár

Behajtani sem tud az E.on

2012.05.09. 11:08 | jackyll | 189 komment

Tegnap megtudtuk, hogyan számláznak az E.onnál, ma pedig a faktoringjukkal ismerkedhetünk meg. Ernőék családját 1877 forint miatt zaklatták olyan értesítő levelekre hivatkozva, aminek a nyomát postán sem találtak:

Tisztelt EOS Faktor Zrt! Tisztelt Uram! Szombati telefon-beszélgetésünkre hivatkozva mellékelten küldöm az e-on igazolását, mely szerint nincs feléjük tartozásom. Ez úton kérem, hogy a fentiek értelmében Önök ne zaklassanak a továbbiakban, mivel sem az e-on, sem pedig Önök felé nincs tartozásom. Önök felé nem is volt, mivel Önökkel nem állok és nem is álltam semmiféle jogviszonyban, szerződésben és semmilyen szolgáltatást nem nyújtottak részemre.

Az felettébb felháborító, hogy telefonon akarnak nekem mondani egy számlaszámot, melyre csak úgy fizessek be egy bizonyos összeget, mondván Önök megvették az e-ontól az állítólagos tartozásomat. A tartozásról az e-onnak kellett volna. Nekem írnia egy levelet, hogy fizessem be nekik, ha lenne tartozásom feléjük! Ilyen levelet nem kaptam! Az Önök módszereiről is meg van a saját véleményem!
 
Felhívnak a vezetékes telefonon péntek este 8 körül és zaklatják a szüleimet! Nem mondják meg hogy kik és mit akarnak, csak annyit hogy itt egy telefonszám meg egy kódszám és hívjam fel Önöket! Amikor másnap felhívom a megadott számot és érdeklődöm, hogy milyen cég ez, akkor azt a választ kapom, hogy "Én azt nem mondom meg!". Ugyan már, ha korrekt és gerinces cég lenne, akkor megmondta volna az az igen-igen mélyen tisztelt hölgy. Többször felhívnak és végig sem engedik mondani, hogy mi az én álláspontom? Az a válaszuk rá "Uram, ne haragudjon, nem érdekel a véleménye!". Állítom, hogy némely börtönben nem beszélnek így az elítéltekkel,
 mint velem az Önök igen-igen mélyen tisztelt alkalmazottai!!!
 
Amikor afelől érdeklődtem, hogy írják már le nekem, hogy ugyan milyen tartozásról is van szó, akkor azt mondta a kolléganőjük, hogy már küldtek három levelet nekem. S kérdeztem, hogy mikor, mert nem kaptam meg őket! Azt mondta a nő, hogy "január 6-án, február 6-án és már... már most lett postázva a harmadik." Ez volt február 10-én. Szóval azt sem tudta az ügyfélszolgálatos kisasszony, hogy mit is füllentsen feltehetőleg. Elmenetem az e-on pécsi ügyfélszolgálati irodájába és megkérdeztem, van-e tartozásom, s mennyi. 1877 Ft volt a tartozás, amit még aznap befizettem. Nem ám 4960 Ft vagy amit másik alkalmazottjuk mondott 4650 Ft (na itt sem stimmel valami, mert egyik ezt mondja, a másik amazt, de leírni nem írja le senki!)
 
Voltam bent a helyi postán és megkérdeztem, hogy jött-e a cégüktől levél. Azt a választ kaptam, hogy nem tudnak erről! Megint beszéltem a az alkalmazottjukkal és azt válaszolta erre: "Jöjjön fel az irodákba és itt megnézheti a postakönyvben!" Na persze, utazzak több mint 100 kilométert emiatt? Tudták ezt nagyon jól. Aljas módszer ismét!
 
 Aztán meg is jött valóban a "levél". Egy piros levelezőlap, min nagy fekete szöveg éktelenkedett:
 "Saját érdekében hívja 1/88-79-020-as számot!" Ebből megint megtudtam ami rám tartozik: SEMMIT!  Csak fizessek. Aztán ugyan miért hívnám, már megint? Azért hogy sárba tiporják a becsületemet? Behajtsanak olyan pénzt amivel nem tartozom? Zaklassanak, idegesítsenek az alkalmazottaik kritikán aluli modorukkal és alpári stílusukkal? Őszintén sajnálom a cégüket és az ott dolgozó lelki szegény egyéneket!
 
Ja és a legszebb: Az utolsó előtti telefonbeszélgetésben, ami a kolléganőjükkel történt, a hölgy azt mondta, "Ha az e-onnak fizettem be a tartozást, akkor ott túlfizetés keletkezett, így menjek be az e-onhoz és kérjem meg őket, hogy utalják át az összeget az EOS Faktor Zrt-nek!" Erre a válaszom az volt, hogy mivel én semmilyen kapcsolatban nem vagyok az EOS-sal, így nem áll módomban bemenni ezt elintézni. Erre a hölgy elővette a "kapát a szájából" és kocsis módjára ordibált velem, hogy mit képzelek én magamról. Undormány...

Perrel fenyegetőznek, meg "jogi útra terelik az ügyet"! Mit? Miért? Hol van ez leírva, hogy mit is akarnak pontosan és hol van az a szerződés amiben én hozzájárultam ahhoz, hogy a tudtom nélkül mindenféle "zaklató" cégnek át lehet adni bármit is! Személyiségi jogok hol vannak?

(Tudom, hogy nem eget rengető összegről van szó, de számoljunk csak: Feltételezzük egy cég felhív pl. 1000 kisnyugdíjast ezzel a "megvettük a tartozást az XY cégtől" szöveggel és ők jól megijednek, majd befizetik a 4650 Ft-ot a telefonon bemondott számlaszámra. Számoljuk csak ki ezt: 1000x4650 Ft= 4.650.000 Ft! Szép kis summa a semmiért....)

Az egyetlen értelmes kollégájuk az a férfi, aki végre végighallgatott és mondott egy e-mail címet amire írhatok. Köszönöm neki! Azért hogy ne maradjak az Önök adósa, ezt a levelet több internetes fórumban is közzétettem ill. a Fogyasztóvédelemnek, a HírTV-nek és több újságnak is elküldtem. Remélem sok embernek kinyílik a szeme és nem dőlnek be Önöknek!

Igen-igen mély tisztelettel:
Ernő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neménvótam 2012.05.09. 11:11:58

Nem az eon nem tud behajtani, hanem akit megbízott.

Eric_Cartman 2012.05.09. 11:14:48

Mindkét irányból behajtani tilos.

Neménvótam 2012.05.09. 11:15:01

Az eon eladta a tartozását, nem oda kellett volna már fizetni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.09. 11:15:48

Az ilyen sóhivatalokkal egyáltalán nem kell foglalkozni. Nem kell hívogatni őket, ha felhívnak, akkor meg rájuk kell tenni a telefont, mobiltelefonnál meg az is jó módszer, hogy betenni a fiókba, aztán hadd mondja:)
Már leírták jópáran: próbáljanak meg beperelni! Úgyis vesztenének, úgyhogy meg sem próbálják. Azt ennyi, csókoltam:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.09. 11:21:05

LOOOOOLLL, ez aztán a cég :D

Az e-on se hajtson be lehetőleg :D

Illetve behajtani... mégis, milyen lenne, ha KIHAJTANA az e-on? :D

Pereczhalmy Armin 2012.05.09. 11:23:00

Bezzeg engem nem mernek felhívni az ilyen-olyan jöttment cégek!

Amúgy a posztoló hülye és ti is!!!

2012.05.09. 11:23:13

tegyük fel, hogy igaza van a behajtónak. Az EON komolyan eladott nekik 1600 forintnyi tartozást? Ez legalább annyira hatékony cselekedetnek tűnik, mint kipostázni a 6 forintos csekket...

Alternatív 2012.05.09. 11:30:06

Engem az is érdekelne, hogyan tud 1877 Ft tartozás keletkezni az eon felé. Akár villanyról, akár gázról van szó, a havi számla ennél biztosan sokkal több. Az meg eléggé életszerűtlen, hogy a mondjuk 9877 ft-os számlára befizettek nyolcezret.

Szóval, honnan keletkezik ennyi tartozás? Kiszámlázták egyáltalán az ügyfélnek?

A szolgáltató eladhatja a követelését behajtó cégnek, ez igaz. De ezt általában alaposan szabályozza az ÁSZF, az a minimum, hogy előtte többször fel kell szólítani az ügyfelet a fizetésre.

Valami nagyon nincs rendben ezzel a történettel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.09. 11:36:53

@Alternatív: Vagy kamu a tartozás - nem lenne meglepő - vagy a postoló iktatta a felszólításokat.

Alternatív 2012.05.09. 11:45:02

@ColT: Lehet, hogy pár éve egyszer rosszul kerekítettek négy forintot, és ez a tartozás halmozódott 1800-ra mostanáig. :)

TiZ 2012.05.09. 11:51:23

Gondolom a poszttoló is olvassa a hozzászólásokat. Egy kérdésem van. Hogy a fenébe keletkezett ez a tartozás? Kíváncsian várom a választ.
Csak pl. azért, mert pár hónappal ezelőtt lusta voltam egy darab ELMÜ számlával elzarándokolni a postára, megvártam míg összejön az egész. Ezért aztán a hónap vége felé az ELMÜ ismét elküldte a számlát, csekket, meg a levelet, hogy amennyiben már befizettem, tekintsem tárgytalannak. Szóval a lényeg, hogy a szolgáltató nem adja el azonnal a behajtóknak a tartozást. Valami nem gömbölyű ebben a történetben.

Egyébként pedig, ha elküldte a levelet a HirTV-nek is, akkor még azt is kideríthetik, hogy a Gyurcsány miatt van az egész.
:-)))

2012.05.09. 11:54:18

Ez már lehet hogy az új kilówattóra adó, amit mind a kilóra, mind a wattra, mind az órára külön vetnek ki plusz áfa, de nem zembereknek kell megfizetni.

little hitler 2012.05.09. 12:17:29

A dunacorp Faszom zrt. mégrosszabb, én január óta kérek tőlük csekket,de mindig azt mondják:Menjek cib bankba és ott fizessek. Olyan bunkó cég még a szomszédokat is zaklatják,hogy szóljanak,hogy hivjam vissza őket.

Sokorai_Atala 2012.05.09. 12:20:22

Lehet átalányt fizetett és ennyi jött ki év végén plusz fizetésre. Lehet ez a csekk kallódott el akár otthon, akár a postán, akár kidobta a sok prospektussal véletlenül.
Szóval lehet ilyen összeg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.09. 12:26:13

A poszt tolót jól megfucktorálták!
Szoptatás is volt-e, vagy csak sima fucktorálás?
Vagy esetleg befigyelt-e egy laza análkanál is?
Na, már megint a szakmát gyakorlom.
Kicsit nem figyel oda az ember...

Zöldegér 2012.05.09. 12:33:26

@Sokorai_Atala: Valószínűleg ez volt, már én is jártam így. Keletkezett valami 3000 forintnyi túlfogyasztás, amit nem számláztak ki (vagy pont az veszett el háromszor, mert állítólag annyiszor küldték ki), aztán jött a telefon, h 5 napon belül kikapcsolják az áramot.

Tintás Bánsz · http://tintapatron-rendeles.com 2012.05.09. 12:49:45

Nem lehet esetleg egy ilyen összeg egy elszámoló számla?

De a havi számla is lehet ennyi, mért ne lehetne, ha pl. egy nem folyamatosan lakott ingatlan a fogyasztási hely.

Minden esetre szerintem elvárható, hogy több értesítést is küldjön az e.on, mielőtt eladja a tartozást.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.09. 12:51:45

Az nem úgy működik, hogy, ha tartozom az eonnak vagy a gázműveknek, akkor gyünnek és kikapcsolják?????

Koholmány 2012.05.09. 12:56:01

"sem az e-on, sem pedig Önök felé nincs tartozásom"
"és megkérdeztem, van-e tartozásom, s mennyi. 1877 Ft volt a tartozás"

Nah te idióta. Volt tartozásod, kiszervezték követelés kezelőnek (ott van a szerződésben amit aláírtál). Onnantól hogy nem fizettél időben, ez átkerült behajtásra + az ehhez kapcsolódó költségek is téged terhelnek. Időben kéne fizetni talán...

Zirowe 2012.05.09. 13:00:33

"Felhívnak a vezetékes telefonon péntek este 8 körül és zaklatják a szüleimet! Nem mondják meg hogy kik és mit akarnak, csak annyit hogy itt egy telefonszám meg egy kódszám és hívjam fel Önöket! Amikor másnap felhívom a megadott számot és érdeklődöm, hogy milyen cég ez, akkor azt a választ kapom, hogy "Én azt nem mondom meg!"."

Ha pénteken este 8kor hív, el kell csapni, és mondani, hogy hívjon vissza munkaidőben.

Számot és kódot ad meg, hogy ő a saját költségén hívja vissza?
Elküldeni az anyjába, dolgozzon meg azért az átvett tartozásért.

Nem mondja meg, hogy milyen cég?
Rácsapni a telefont.

Ennyi.

Sokorai_Atala 2012.05.09. 13:02:07

@Zöldegér: látod neki nem akarták kikapcsolni a "rettenet" összegű tartuzás miatt, csak viszik közmunkára:)

Sokorai_Atala 2012.05.09. 13:03:33

@Koholmány: nyilván nem akarta benyelni ezt az összeget, csak elkallódott. De szerencsés az, ki még nem járt így.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 13:04:06

@Zirowe: najól van, megértem a pocctolót is, zaklassák csak a nénjüket. lecsapni le tudom a telefont, de olyan helyzetbe sem akarok kerülni eleve, hogy le kelljen csapni a telefont, szerintem erre gondolt.

2012.05.09. 13:05:17

Valami nem stimmel ezzel a poszttal.

Egyik szolgáltatónak sem érdeke 5000 forint alatti tartozást eladni, ez nevetséges. Az még nem is jelent igazi tartozást, inkább csak elmaradást.

XCat 2012.05.09. 13:06:05

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kurva. Rohadt kurva. Dögkurva. Cigánykurva. Aljaskurva.
Megint megcsináltad, hogy nyuvadj meg.
:D

Namegálljcsak.
:)

XCat 2012.05.09. 13:09:04

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem, nem lettél. Nem vagy az a fajta.

Csak engem idegesítesz, de hát.... :)

2012.05.09. 13:10:41

Abban egyébként van valami, hogyha felhívna engem XYZ valami ZW nevű vállalattól és azt mondaná, hogy tartozásom van, fizessek erre meg erre a számlára, biztos kiröhögném, és elküldeném a jóédes anyjába.

Előbb igazolja a tartozás jogosságát ha már követelget, ez a minimum, telefonon való bemondásra nem fogok semmit sem utalgatni.

Amúgy én a NAV helyében ezeknek a követeléskezelő cégeknek mennék leginkább utána. Nem kissé pénzmosoda, átverés, csalás, hűtlen kezelés, fenyegetés és zaklatás szaguk van.

Állítólag megveszik a tartozásokat...aha. Honnan van rá pénzük?
Miért nem létezik már több "nagy múltú" követkeléskezelő cég?
Miért alakul újra sok kicsi?
Kik a vezetőik? Vannak-e összefonódások a személyeket illetőleg?

Szerintem egy tényfeltáró posztot megérne a téma.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 13:14:33

@TERMOSZ: vannak ilyen relaxaciós cd-k olcsón, küldjek egyet-kettőt neked? van ilyen vízcsöpögős, meg indiai pecegtetős zene, tengermorajlás, stb. hátha kicsit javulna az állapotod :D

XCat 2012.05.09. 13:22:35

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Olyan is van, ahol cigányokat hajkurásznak? :)

Zöldegér 2012.05.09. 13:31:56

@Sokorai_Atala: Akkor még örülhet. A visszakapcsolás nem két filléres történet. Én is vágtattam befizetni.
De ha így haladunk, a legközelebbi poszt már arról szól, hogy három picula tartozásért főbe lőtték a júzert.

Csigorin 2012.05.09. 13:49:05

@Neménvótam: na de annak is a kurvanyjat, aki nem szol egy budos szot se az elmaradasrol, hanem atadja ilyen keselyucegeknek...

az meg nem elfogadhato hogy nem mondjak meg kik ok, es milyen ugyben keresnek.
en abban a pillanatban rajukbaszom a telefont.

meg este 8kor ne hivjon senki mert az mar zaklatas.
vezetekes telefonon se hivjon senki, hogy jon hozza hogy az otthonom nyugalmaban zavarjon meg?

hivjon napkozben mobilon. Azert van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.09. 13:51:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Hát látod, ilyen az ember.
Kicsit melléntúlok a billentyűknek, oszt máris dolgozom.
Pedig a természetgyógyász kolléga szigorúan megtiltotta az ilyen irányú cselekvéseket számomra.

Csigorin 2012.05.09. 13:51:57

@Koholmány: az nem tunt fel hogy az eon kiserletet sem tett arra, hogy tudassa a poszttoloval hogy neki fizetni kene?
megis honnan kene tudnia?

persze vannak ilyen uberokosok, akik szerint mindenki maga tartsa nyilvan, fejbol vagja az osszes oraallasat, a dijakat es hogy ezalapjan akkor o most mennyit es mikor, es maga szamolja ki ha esetleg elmaradasa van, de azert ez igy megse jarja, mert akkor ott az eonban mire kapjak a fizetesuket?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.09. 13:54:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Engem a pecegtetős kifejezetten érdekel!
Szeretek pecegtetni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 13:59:45

@D.Sc. Sün‼ ツ: madártollal-e? mer pecegtetni csakis madártollal jó, legjobb a hattyútoll.

majd átküldöm neked fénypostával, jó lesz-e?

a munkával amúgy meg óvatos legyél, mert többek véleménye szerint is rákot okoz.

Koholmány 2012.05.09. 14:00:16

@Csigorin: Én átlag ember vagyok de a pénzre, számlákra odafigyelek. És nekem sosem jön semmilyen felszólító levél.
Ha nem érkezik csekk, akkor reklamálok.
Ezt megtanulhatná már a magyar nép, hogy pénzre, csekkekre odafigyelünk és elébe megyünk a dolgoknak.

Csigorin 2012.05.09. 14:07:46

@Koholmány: azon kivul, hogy nem feltetlenul volt csekk, lehet hogy egy elszamolo szamla volt, amikor a rendszeresen fizetett havi osszegeken felul a kulonbozet (amit vagy be kell fizetni vagy jovairnak) volt az a bizonyos ezervalamennyi forint.
Arrol meg ha nem kuldenek csekket, honnan a banatbol tudja a joember hogy az ev melyik szakaban szamolja ki az eon?

Szoval fentieken kivul: nem is TUDSZ sokesetben elebemenni a dolgoknak. Hiaba mesz be hogy de szerinted elmaradasod van es fizetned kell.
Vagy megmondjak hogy nem lehet mert az o rendszeruk meg nem latja. Megmondjak hogy vard meg a levelet, amiben kerik a penzt es akkor csengesd be.

Meg is szivhatod ha csokonyosen elebe akarsz a dolognak menni, mert volt mar ra pelda hogy ilyenkor nem oda konyvelik ahova majd kene. Kepesek tulfizeteskent bekonyvelni az egyik oldalon, aztan utana amikor megjelenik naluk a koveteles, akkor azzal zargatnak, es maguktol nem fogjak a korabban beert osszeget oda atcsoportositani, tehat plusz bonyodalmakat okozott maganak az ember.

gelsystem 2012.05.09. 14:10:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
tengerimalac-röfögős, vagy vizicsikó-nyerítős nincs????? engem speciel az nyugtatna meg..............:)
.
a posthoz: a pos-toló a behajtóval együtt biztos hogy agysebész lehet...vagy BŐŐŐcsész, minimum több diplomával!
.
mikor ilyen behajtós történetet olvasok, egyre inkább kezdek róla meggyőződni, hogy EDE biztos valami ilyen helyen dolgozhat....odaül a kis faszenes mellé a törött üvegasztalra teszi a telefont, és a műemléki környezetből bacc-tatja az álampógárokat......szigurúan két KÉKSZALAG között

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 14:14:51

@gelsystem: az nincs. de ha ilyen furcsa ízlésed van, lehet tudnék szerezni egy kakaskukorékolósat vagy esetleg egy tehénbőgőset. majd mekkérdem a lajost, az falun lakik. acc neki két sört, lehet még házhoz is viszi :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.09. 14:57:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Én nem más tollával, pecegtetek,
van erre a célra sajátom!
Csak ez nem toll, hanem cerka!
A legjobb, ha egy lyányt pecegtet vele az ember.
A munkát illetően valóban károsítja a zegésséget.
Ezért csak óvatosan dolgozom, akkor is keveset.
Hadd férjen oda más is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 15:23:23

@D.Sc. Sün‼ ツ: helyes, helyes. a rendszeres pecegtetés nagyon fontos, mondhasuk úgy is, hogy a hosszú élet egyik titka.:)

VIC20 2012.05.09. 15:29:09

Na, aszongya:

Ptk. 328. § (1) A jogosult követelését szerződéssel másra átruházhatja (engedményezés).

(2) (...)

(3) Az engedményezésről a kötelezettet értesíteni kell; a kötelezett az értesítésig jogosult az engedményezőnek teljesíteni.

(4) Ha a kötelezettet az engedményező értesíti, a kötelezett az értesítés után csak az új jogosultnak (engedményes) teljesíthet; az engedményestől származó értesítés esetén a kötelezett követelheti az engedményezés megtörténtének igazolását. Ennek hiányában csak a saját veszélyére teljesíthet annak, aki engedményesként fellépett.

329. § (1) Az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép, és átszállnak rá a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok is.

(2) A kötelezettnek az engedményezésről való értesítése az elévülést megszakítja.

(3) A kötelezett az engedményessel szemben érvényesítheti azokat a kifogásokat és beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket is, amelyek az engedményezővel szemben az értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek.

XCat 2012.05.09. 15:51:07

@D.Sc. Sün‼ ツ: Szeretsz sorba állni? :) Aztán a végén ki tudja mit szedsz össze, ha mindenféle jánnyal összeadod magadat. Aztán majd sírhacc!

esef 2012.05.09. 17:18:48

most nem azért, de ha az e.on-nak annyira tartozott volna, hogy eladták a tartozását, akkor ki is rakták volna a rendszerből, nem tudott volna az üszi-n befizetni. szóval eléggé kamuszagú a behajtósok története...

Manyecska 2012.05.09. 17:35:37

@gelsystem: nekem volt bálnás! De ide kevés lenne a Föld összes bálnája!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.09. 17:41:49

@TERMOSZ:
Sírni/pihenni ráér az ember majd a föld alatt.
De addig...

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 17:45:28

@D.Sc. Sün‼ ツ: nohát, eddig nem jött át, hogy pártolnád a halál utáni életes hirigeket.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: na persze, vízcsöpögős. Köcce, a pisálás még megy segíccség nélkül, a halak meg nem érdekelnek, bár a delfineknek kitűnő az ízük.

@Manyecska: nyűgös, ideges vagyol? Hallgass Béláűt fúl gázon. Nekem többnyire bejön. Meg a depit is tápolja, ha épp oylanom van :)

Manyecska 2012.05.09. 17:48:37

@Rosszindulatú Vászka: :) tényleg?? szoktam majd minden nap..www.youtube.com/watch?v=GVJMJhfoKWc&feature=related ezt pl. tegnap találtam -iszonyat - de Neked bizti megvan!!

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 17:51:43

@Manyecska: nem az a kérdés, hogy nekem megvan-e, hanem hogy neked legyen-e. Nauyge, hogy ugye.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 18:08:20

Amúgy sztem ezek a póverkedős, meg a vissesen qrvaanyázós reklamáló levelek csak egy dologra jók azon kívül, hogy itt eldumcsizzunk róla, hogy az ügyfélszolgák egymásnak küldözgessék, hogy lámcsak, még egy hüjebarom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 18:24:53

@Rosszindulatú Vászka: ááá, ez kevés ahhoz, hogy egymásnak küldözgessük. ahhoz valami igazán ütős baromságot kell írjanak. például a múltkor egy okos aszonta, hogy mi megvuduztuk őt :) háthonne. ingyér vuduszolgálat.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 18:38:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: monnyuk ezt rólad simán elhiszem. Én is félek kicsit.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.09. 18:51:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Simán, miért, az üfsz. nem úgy működik, hogy a szellemekhez imádkoztok, hogy oldják meg a problémákat...?
Némelyik cég reagálási sebességéből ez következtethető :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 18:56:30

@ColT: ennél azért bonyolultabb :D van amit meg tudunk oldani egy perc alatt, van amit hetekig sem. nem azért mert leszarjuk, hanem mert technikailag nem lehetséges. ilyenkor sűrűn kérünk elnézését az elhúzódó ügy miatt, a normálisabbja megérti, az idióták anyáznak.

ergbertegon 2012.05.09. 19:26:35

@gelsystem:
Már-már majdnem jó az ötleted, de a foschpunepa kimaradt belőle...:-)

Valamelyik nap mondta az asszony kéne nézni egy csendes szállást nyárra Balatonfüreden.
- Óóóó, hát tudok én egy jót ottan....
mondtam neki. :-))

XCat 2012.05.09. 19:53:02

@Rosszindulatú Vászka: Te se álljál sorba. Csak ha nem nagyon hosszú.

@D.Sc. Sün‼ ツ: Hát igen, ha meg közben lerohad a pöcse, legalább hasznosan tudja tölteni az idejét. Tiszta sor. :)

Hurri Kán 2012.05.09. 19:55:20

Sikeres ember 1877 forinttal nem tartozik.

XCat 2012.05.09. 19:55:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azok az idióták fizetnek téged, csajjé. Csak a miheztartás végett.

XCat 2012.05.09. 19:56:46

Mondjuk ez valami új trend, hogy átbaszom az ügyfelet, hengecek vele, és még azt is tapsoljanak is nekem... hiába, osztrákiába jóvilágvanna. :D

XCat 2012.05.09. 19:58:03

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Lehetséges. Melyik társaságnál vagy?

Egyébként én inkább személyesen ügyfélszolgázok, ott valahogy kisebb a pofátok. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 20:00:11

@TERMOSZ: egy aprócska temetkezési vállakozás, mellékágban kisállatkrematóriumot is működtetünk.

XCat 2012.05.09. 20:02:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: És sok hulla reklamál? Félrerakod őket megenni, mi? Kutat ástálemán?

XCat 2012.05.09. 20:05:02

@gyvy: Ez a poloska nagyon a szívedhez nőtt. Láttad a poloskás zsolnayt? Mútkor linkeltem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 20:06:36

@gyvy: poloskát csak felárral :) beszennyezik a gépeket . hát fújjj. ott fexik a sok szép frissen mosott hulla, a poloskák meg rámásznak. hát undorító. :D

Hurri Kán 2012.05.09. 20:07:53

@TERMOSZ:
Láttam. Igen, mivel poloskákban még nem csalódtam.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Ha megmosom előtte a lábukat?

XCat 2012.05.09. 20:09:38

@gyvy: Helyes. Cégünk mindig az ön rendelkezésére áll, asszonyom.

Hurri Kán 2012.05.09. 20:11:50

@TERMOSZ:
Ez a legkevesebb a mai világban, amit értem tehetnek.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 20:19:20

@TERMOSZ: nocsak, már megint frusztrált vagy?

Hát akkor sicc.

Így jobb?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 20:19:53

@gyvy: mosott lábú poloska jöhet. attól nem kapnak el semmi bacit szegény meghótt lelkek. bár, ezért is elég komoly felárat számítunk fel.

pont tegnap volt egy pasi, azt saját kívánságára egy doboz csótánnyal kellett elhantolni. a katolikus pap először tiltakozott, de aztán lefizették :D

XCat 2012.05.09. 20:19:54

@gyvy: Valóban. Kérem nyomja meg a kék gombot, ami poloskás jóéjszakát biztosít Önnek, vagy nyomja meg a piros gombot, és nyugodjon békében.

Hurri Kán 2012.05.09. 20:21:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
A csótányok reformátusok voltak? Az lehetett a baj. :)

@TERMOSZ:

Nyugtalanul akarok nyugodni.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 20:21:46

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: csak szólnák, hogy a bogarak tisztábbak meg higénikusak sok embernél.

XCat 2012.05.09. 20:29:28

@gyvy: Hát én nem érek rá. Valami tőgyeménnyel konzultálly a zügybe.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 20:31:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ugyanmár, láttál-e már koszoslábú csótányot? Ugye, hogy nem. Ellembe retkes emit meg menyni sokta?

Taliztál-e már büdösbogárral? Naugye, hogy a legtöbb embi volt?

Nohiszen!

Hurri Kán 2012.05.09. 20:32:08

@TERMOSZ:
Ahha. De hát egy se nem akar megvuduzni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.09. 20:35:29

@gyvy: monnyuk ha aszta rózsaszín alsóbugyit lecserélnéd egy férfiasabbra meg nem hordanál alvósipkát, lehet több esély lenne rá.... izé. csak gondoltam szólok.

XCat 2012.05.09. 20:36:29

@gyvy: Pasi nem jó? Jó pénzért mindent megoldunk. Úgy meg leszel vuduzva, mint a huzat.
Némi bónuszért zaklatni is fog.

Hurri Kán 2012.05.09. 20:39:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
De hát ezek már úgy hozzám nőttek... Most képzeld el Koppenhágát a sellő szobra nélkül... Na? :)

@TERMOSZ:
Csak ha legalább hárman jönnek, akkor.

XCat 2012.05.09. 20:41:04

@gyvy: Nem fog menni. Kifelyezetten vudura specializálódott ismerősöm csak egy van. :)

Hurri Kán 2012.05.09. 20:42:33

@TERMOSZ:
Á, az kevés. Maradok vuduzatlan. :D

Manyecska 2012.05.09. 20:45:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jaj de izgi téllleg:O?? Tudsz éjszakánként rendesen aludni?:)

Hurri Kán 2012.05.09. 20:46:37

@TERMOSZ:
Senkivel nem cserélnék. :)

XCat 2012.05.09. 20:51:14

@gyvy: Jól teszed, én sem cserélnék magammal. Néha az az érzésem, hogy nem csináltam jóbiznicet.

Bezzeg ha lettek volna poloskák...

szombi 2012.05.09. 21:01:46

CSALÓ! FEL KELL JELENTENI!
Magyartelefonkönyv? Emlékeztek?

A posztoló hülye, mert ezt nem veszi észre!
A behajtó cég nem árulja el a nevét, többszáz kilométert kellene utazni hogy betekinthessen az iratokba, piros cetliket kap hogy fizessen, és folyton csak a fizess-fizess-nekérdezz-csakfizess!!!

Én megnézném azt a címet ahová el kéne menni többszáz kilométerre, biztos valami építkezési terület lesz vagy egy járni alig tudó nyugger nénike lakik ott.

Ja és FEL KELL ŐKET JELENTENI, mert nemcsak zaklat, hanem biztos ugyanezt megjáttsza többszáz vagy többezer másik "ügyféllel" is, akik be vannak szarva ezért inkább fizetnek mint a katonatiszt!

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2012.05.09. 21:04:49

@Azreel:

Kollégám pont ugyanígy járt. Ott a Vodkafone adott el pontosan 1600 Ft-os tartozást, 6 évvel ezelőttről...(elévült)

Elkezdték kollégát cseszegetni, de csak nem fizette be. Helyette utánament, és lerendezte a dolgot a Vodkánál.

Az elévülés miatt annyiba maradt a dolog. Tény, hogy minden költséget összeszámolva jobban járt volna, ha befizeti, de én sem így nézem sosem az ilyen tételeket.

venszivar 2012.05.09. 21:10:15

Hétfőn nagyon nehezen született meg egy gida. Talán a szomszéd cigány asszony, már tud vuduzni ? Lehetséges lenne.....?

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 21:15:09

ha nem örökös, hanem csk pár órás, akkor én cserélnék veled, csak úgy kalandból.

Poloskát meg mindenki evett már, aki szüretelt málnát. Nem ojan rossz az.

XCat 2012.05.09. 21:17:23

@Rosszindulatú Vászka: Pisztáciával etted?

gyvy, gyere, piacot kutatunk!

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 21:21:40

@TERMOSZ: montam már, málnával. Az becsúszik néha.

XCat 2012.05.09. 21:22:32

@Rosszindulatú Vászka: Málnás? Hm, jó. És mennyit fizetnél egy zacskóért? Mondjuk 5 dekásért.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 21:27:28

@TERMOSZ: látom megin nem figyelsz. Épp én kínáltam ma eladásra poloskákat. Akkor szted fizetnék érte?

Neked adok kedvezményes bogárcsomit, monnyuk a cserebogár meg a szentjános még nem aktuális, a szarvasbogár feláras, a lótetű meg felejtős, azt elhappojják a ssporthorgászok. Muslinca már van, de azt macerás begyűjteni, a bodobácsok meg augusztusra várhatók.

Darázs ellembe rendelhető, abból sok van, meg dongó is, fürkészdarázs meg elég sok, bár a fagy elvitt pár falkát.

XCat 2012.05.09. 21:29:24

@Rosszindulatú Vászka: Lenyúltad a piacomat? Te rohadék. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 21:40:30

@TERMOSZ: piaci rést érzékeltem és lecsaptam a biznicre. Monnyuk eddig nem nagyon pörög.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.09. 21:59:56

@TERMOSZ: persze, ha beindul és bővítném az üzletet, akkor szólok neked mindenképpen.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.09. 22:11:02

Mennyi új poszt, és egyet sincs időm elolvasni. Intritium felbukkant?

Xezs 2012.05.09. 22:32:30

Szerintem itt sokmindenki félreért valamit: a behajtó cég nem 1800 FT-ot követel az ipsétől. Azt, hogy mennyit követel, nem tudjuk.

Van ugyanis egy X követelés, amit az E-on átadott a behajtónak, és a behajtó ezt az X összeget követeli. X-et az E-on már leírta, kivezette, nem terheli a posztoló számláját. Azóta viszont keletkezett némi tartozása, ami 1800 Ft.

Mindazonáltal nekem az egész sztori zavaros, a posztoló úgy ír a saját ügyéről, mintha a Holdon élt volna eddig, azt se tudja, hogy mi merre, meddig. Az a minimum, hogy tudod, hogy tartozol-e vagy, sem. Ha nem tudod, akkor mi alapján reklamálsz?

Xezs 2012.05.09. 22:33:59

@TERMOSZ: De sok indulat feszül benned, hallod-e.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 06:28:06

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ;) a normálisabb ügyfélszolgálat kér elnézést, amelyikek leszarják, azok nem :)

notime (törölt) 2012.05.10. 07:24:00

Álljunk össze szervvé és a postban megadott számot kezdjük el felhívogatni.Valami mókás szöveggel.Hogy tartozása van felénk az ügyintézőnek.Bepereljük, ha nem perel be minket.Vagy hasonló.De szakadtalan.Ez kellene az efféle kötsögh inproduktív cégeknek.És ez az, amit magyarországon soha nem fognak megkapni, mert a magyar csak morog....csak morog...de soha nem tenne semmi kézzelfoghatót és soha nme fogna össze senkivel semmiért.

Egyéves Önkéntes 2012.05.10. 08:00:59

Én most a szlovák rendszámos kocsim mellé azt találtam ki, hogy lecserélem a házszámot Lajoŝova Koŝŝŭţka 23-ra, aztán bekaphatja minden szolgáltató.

Manyecska 2012.05.10. 08:45:14

@Manyecska: háttérben szar vasok. Vagy őzek! Ottan mennek-jönnek..álati. :O

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 08:45:38

@Manyecska: :D ne ijeszgess mán basszus! félek a gólyáktól.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 08:49:53

@Manyecska: eccer gyerekkoromba láttam egyet közelről, kb. max 5 méterre tőlem sétálgatott. én ki se láccódtam a magas fűből. elég félelmetesek azzal a hosszú csőrrel csattogtatva. brrr.

Manyecska 2012.05.10. 09:21:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mi eccer ugye a telkünkön csavarogtunk a szomszéd faluig a bátyámmal nyáron oszt tehéncsorda + bika mellett osontam, piros felsőben:D bár ugye a mozgásra gerjednek valszeg. :))
Jobb helyeken amúgy is a turul hozza a babát.. :P:))) ON

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.10. 09:24:43

@Rosszindulatú Vászka: a lótetű egyenesszárnyú, a Muslinca (muslica valójában) kétszárnyú, a bodobácsok a poloskafélékhez tartoznak, a darazsak meg hártyás szárnyúak. A bogarak jellemzője a (szentjánosbogarak és lágybogarak kivételével) nagyon kemény, (néha ki sem nyitható)fedeles szárny.
A többiek rovarok. A bogarak is rovarok. A behajtókhoz csak annyi közük van, hogy szintén gerinctelenek.

Manyecska 2012.05.10. 09:26:13

Különben meg: mért kell ilyen levelet írni a poszternak /Önök 60x, hódolattal ilyenek/ ..:( nehogy már!.. májner Mmájnung nach.. csak!.. :P picsába velük.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 09:27:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nagyon szakszerű, köszi!

A ki sem nyitható fedeles szárny az már milyen? Mint a viagra lájt, hogy semmire nem jó, csak a strandon mutat jól?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.10. 09:30:17

@Manyecska: Avagy tudod mi a különbség a kislány és a nagylány között?
- A kislány a békától fél. A nagylány meg a gólyától...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.10. 09:32:27

@atpijkamo: Rózsabogár. A fedél nem nyílik, csak annyira, hogy a hártyás ki tudjon bújni és zúgó smaragdként riogassa a hisztis lányokat. A butabogár meg még azt sem tudja.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 09:37:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szegény! Mennyivel modernebb egy cserebogár! Transzformer.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.10. 09:42:48

@Manyecska: csak szólnák, hogy ha löknél egy mélcímet, sokkal eccerűbben tudnál Gonosz asszony-t meg Bika jegyében-t kapni MP3-ba, mint annélkül. Csak szóltam.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: amúgy az én kedvenc bogaram.. TADADAMM... a Ganajtúró. Mekkora arc már! Mennyire pozitív és munklával telt életszemlélet. Sztem ő a bogarak filozófusa.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.10. 09:57:17

@D.Sc. Sün‼ ツ: mindenki hüje, csak mi nem, mert nekünk a seggünkben is fejünk van (by Weöres Sándor úr).

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.10. 10:01:31

@Rosszindulatú Vászka:
Hát ey nem létezik, mert én nem tudok ilyenről.
(Mint azt Polgár Jenő polgártársunk már évekkel ezelőtt nagyon bölcsen meghegyezte vala.)
Szóval ezért nem is tudott átmenni.
A sünök a földön élnek, ott meg ilyesmi nem ismert.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.10. 10:07:51

@Rosszindulatú Vászka:
Helyes, nagggyon helyes.
Hasztamannyaaaana!
Akkor valyon az általam megszakértett testrész (ami nagyon helyesen egz virág nevét tartalmazza) mire szolgálhat a mi konkrét esetünkben?
Most ezen agyalok a felső agyammal...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.10. 10:09:16

@batgirl:
Én tutira igen.
A Volkswagen fajtájú bogár a kedvencem.

Manyecska 2012.05.10. 10:13:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: igen őket ismerem, másfél éve tették fel kb a kamerát. Most ment el annyuk! édesek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 10:16:13

most bogarat ültettetek a fülembe.

@batgirl: na mizu, hova lesz a kirándulás?

@Manyecska: nálunk nem a gólya hozta, mi rendeltünk az interneten ilyen testreszabottat mint a konzerv konrádban :)

Manyecska 2012.05.10. 10:18:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: szoktunk látni az út mellett amelyik lebeg egy helyben a levegőben -majd lecsap..nem tudom, héja, karvaly, ölyv, sólyom..?? :)

Rosszindulatú Vászka 2012.05.10. 10:21:01

Katicabogár, miszerint Lédibörd:

www.youtube.com/watch?v=Qg44qKSbsdQ

azazhogy Hétpettyes Lovag

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.10. 10:24:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: fogalmam sincs. tiszató? olvasok róla, rosszat és jókat
mindjárt itthon maradok

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.10. 10:35:35

@Rosszindulatú Vászka:
Nagyon jó megfejtés!
De!
Most abszolútte a szakmaiságra koncentráltam.
Ez pedig egy lyukkal (vidéken: lik) hátrébb van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 10:39:19

@batgirl: nemtom, sose voltam ott..

én most éppen a szalajkavölgybe vágyom . eccer voltam ott és nagyon szép volt. már amire emléxem belőle.

helianthus 2012.05.10. 10:49:30

@batgirl: voltam pár éve ott ilyen tanösvénytúrán vagy hogyhívjákon, pont a nagy árvíz stb után, amikor lepusztult az összes növényzet, nagyjából eltűnt az összes állat. És még így is gyönyörű volt. Viszont élet nem túl nagy van arrafelé (diszkó, kocsma, koncert), csöppet mondén a hangulat. Pihenős, sétálós programok vannak.

Hurri Kán 2012.05.10. 10:51:36

@helianthus:
Abádszalókon van a "vigalmi negyed", a tó többi része tényleg csendes, ott lehet horgászni, csónakázni, stb. Annyiban jó ez így szerintem hogy mindenki megtalálja a maga szórakozását úgy, hogy nem zavarja a másikat.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.10. 10:57:10

@D.Sc. Sün‼ ツ: izé... a szerelem nyílása?

@helianthus: ne hüjíccsél már, ennél nagyobb szórakozás a kalendáriumba, sőtmitöbb a valóságsókba senincs!

Manyecska 2012.05.10. 11:19:40

@gyvy: ja igen..!:O ma van a "madarak és fák napja"! azt írja az időkép..beletrafáltam úgy látszik! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 12:16:53

@Rosszindulatú Vászka: dehogysenem. a valóságsókba állítólag élő egyenesbe beszélnek a még a cekrül is. én még nem láttam, csak hallottam olyan emberről, aki már látta.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 12:33:01

@Manyecska: meg a kedves egyetlen leánygyermekem amúgy is beszólt a múltkor, hogy még szülnöm kéne egy-két gyereket, azóta még csúnyábban nézek a gólyákra. meg a lányomra is.

2012.05.10. 12:43:10

@vágtázó halottkém: a tartozásokat nagoyn alacsony összegért veszik meg. A követelés 10-20%áért, mert rizikó hogy ebből mennyit tudnak valóban behajtani.
Az ő érdekük a fasisztikus durva bánásmód.
A civiltársadalom meg igazán összefoghatna ezek ellen. Is.

Manyecska 2012.05.10. 13:26:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :)

"Anya, a gyerekeket a gólya hozza???
Igen kislányom...
Méér anya olyan ronda volt hogy apa a gólyát d@gta meg??..? " :))

helianthus 2012.05.10. 13:30:02

@gyvy: na én pont nem ott voltam, hanem ennek a környékén:
tiszato.hu/termeszeti-ertekek/vizi-setany-es-tanosveny

@Rosszindulatú Vászka: az ég mencsenmán+ attól, hogy hülyíccselek!

Egyébként bizonyos kor alatt és fölött tényleg nem kell több szórakozás, mint egy csendes séta egy ismeretlen városban, beülni egy vendéglőbe (lehetőleg nagybajszú szakácsosba) aztán elnyalni egy fagylaltot (lehetőleg léggyel). királyság, meg is kívántam most ezt így egy cseppet, pedig gyanús, hogy idén sem lesz ebben részem.

2012.05.10. 13:31:36

@Kulics:

Igen, gondolom, hogy nem a tartozás teljes összegéért vásárolnak.

Bár az egész üzletpolitikát nem értem, hogy konkrét legyek. Mármint ami itt működik Magyarországon.

Valahogy másképp működik nálunk a hitelezés és a behajtás is mint kellene.

Több országban a hitelezést (még egy egyszerű fogyasztási hitel esetében, vagy áruhitel esetében is) komplex hitelminősítést végeznek a bankok, tanácsadói segítséggel.
Nemcsak a rezsi összegére, hanem az életvitelre is kíváncsiak értem úgy, hogy az illető kocsival jár-e dolgozni, új autó-e, mennyire régi, mennyi spórolt pénze van a háztartásnak, vannak-e befektetések, kötvények, állampapírok amiket baj esetén pénzé lehet tenni.
Ha semmi ilyesmi nincs, plusz egy 10 éves járgánnyal furikázik és csak a fizu az egyetlen bevételi forrás, a legtöbb országban nem hiszem hogy kapna a delikvens hitelt, mivel sokkal több a kockázati tényező amint az ami ellensúlyozná a kockázatot.

Szóval sokkal átfogóbbak a hitelképesség vizsgálatok és sokkal több mindenre kérdeznek rá. (persze itt nem azt kell érteni, hogy banánt visz e a gyerek uzsira az iskolába, vagy zsíros kenyeret) hanem arra, hogy a viszonylagos stabilitást (csak a fizuból fizetjük a számlákat ebből tartjuk fenn magunkat) mennyire tudja felborítani egy esetleges nagyobb váratlan kiadás, vagy esemény (mondjuk egy baleset, elbocsátás, esküvő) bármi ami hirtelen megterheli a háztartás addigi költségvetését.
Ez az a kockázat amit szerintem figyelembe kellene venni és csak azoknak hitelt nyújtani akik többszörösen be vannak biztosítva.
(vannak olyan megtakarítások, amelyek fedezetként szolgálhatnak) illetve ami nagyon jellemző erre az országra, a mohóság. Sokan, nagyon sokan olyan mértékű hitelt vettek fel, amit nem is értem, hogy kaphattak meg ( >25 M Ft) és csak és kizárólag a fizetésüktől függ az egész. Nincs más csak a hitelre vett ingatlan, az a fedezet, nincs befektetés, nincs megtakarítás, de még egy takarékbetétkönyv sem.
Ez így nagyon kockázatos. Tényleg nem értettem soha miért folyósították így ki a hiteleket. (ok, magyarázhatjuk a mohósággal a bankok részéről is).

A behajtásnak pedig nem úgy kellene működnie ahogy a posztban le van írva. Szerintem nincs szükség behajtócégekre, ha valóban az a cél, hogy a hiteles ne boruljon be, a bank viszontlássa a pénzét.
A bankoknak kutya kötelességük kellene legyen tanácsadókat alkalmazni, akiknek a segítségével átütemezhetik, átvariálhatják a hitelszerződéseket, természetesen az ügyfelekkel együttműködve.
Ha arról van szó, hogy a család anyagi bedőlése elkerülésének érdekében el kell adni a házat (és egy kisebb lakásba költözni) akkor erre muszáj felhívni a család figyelmét és lehetőséget kell erre teremteni. A bank érdeke is kellene legyen, hogy a hiteles ne menjen csődbe, mert akkor biztos nem látja viszont a pénzét, még akkor se ha homokba dugja a fejét (eladja a tartozást követeléskezelőknek)

Csak Magyarországon ez kivitelezhetetlen, a jelenlegi hitelezés politika és a társadalom hozzáállása miatt.

Külföldön nincs követeléskezelés, meg behajtás. Ott csak végrehajtás van, de az is csak akkor, ha tényleg semmilyen megállapodást nem tart be a hitelfelvevő. Ez akár évekbe telhet, ott a bankok nagyon megnézik kinek adnak hitelt. (most nem az USA-ról beszélek)
Ha gond van, és ezt a delikvens jelzi a banknak, azonnal kirendelnek a család mellé egy tanácsadót, aki segíteni próbál, hogyan csökkentsék a kiadásokat, mit lehet tenni, hogy a család ne csődöljön be. Ebbe néha az is beletartozik, hogy bizony el kell adniuk a kényelmes sokat érő családi házat és kisebb lakásba kell költözni.
Vagy a megszokott nyaralót kell eladni és abból csökkenteni a tőkét.

Ez nem behajtás, meg fasisztikus bánásmód, hanem valódi segítség.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy ez jó és csak ez a jó. Csak szerintem logikusabb (szubjektív vélemény) mint az ami ma megy Magyarországon.

batmann 2012.05.10. 13:54:05

@vágtázó halottkém: Ha ennyire nem értesz a témához akkor inkább ne írj róla!!!

Ha követeléskezelő keres meg, az lényegesen olcsóbb, mint a végrehajtás. Mert a végrehajtás során az összes költség (illeték, ügyvédi-, végrehajtói munkadíj) áthárítása miatt,a tartozás összege min. a duplájára fog nőni. (most fizettem be egy parkolási díjat...5000Ft-ból lett 20 000, és még csak jogerős fizetési meghagyás volt az ügyben)

A világ fejlettebb részein előbb kiadják követeléskezelőnek aztán megy végrehajtásra...

Az alábbi linken az európai követeléskezelő társaságok nemzeti szövetségeinek szövetségét találod.

www.fenca.org/index.php?page=member-countries

Ez meg a német szövetség honlapja, ahol a tagokra, ha rákeresel kb. 600 céget ad ki.

info.inkasso.de/suchlist.nsf

Lehoz_Tamás 2012.05.10. 14:40:47

Egyszer en is hivtam oket egy hasonlo sms utan. Az elejen az automata be is mondta a szokasos szoveget, hogy a beszelgetest rogzitik. Mikor az ugyintezo felvette, jeleztem neki, hogy en is rogzitem a beszelgetest, minosegbiztositasi okokbol. Erre kijelentette, hogy ehhez o nem jarul hozza. Kerdem mivan, hiszen ok ezt rogzitik a beleegyezesem nelkul. Mondja, hogy akkor sem. Oke mondom akkor tegye le a telefont, nekem meg rogzitve van, hogy en megprobaltam veluk beszelni, de ok nem akartak ezt. Nem tette le...

batmann 2012.05.10. 14:56:35

@Lehoz_Tamás: Helyes! Ha ők felveszik, akkor ezt Te is megteheted.

Egyetlen különbség, hogy őt a PSZÁF felügyeli és bekérheti a beszélgetés tartalmát, van szabályzata, hogy meddig tárolhatja és mikor kell törölnie...stb.

A PSZÁF kötelezi őt a hangrögzítésre.

2012.05.10. 15:08:34

@vágtázó halottkém: óó de szépen leírtad. Valójában ha ilyen szigorúan néznénk a hitelminősítést akkor nálunk a jelenlegi ügyfelek 5-05%-a kaphatna hitelt. A bankok kapzsisága fellazította ezeket a szabályokat. De ugyanez a kapzsiság hajtja a gazdaság összes többi szereplőjét is: az autószalonost, a tévé gyártót az ingatlanspekulánst és az államot leginkább. Akkor tud adókat kivetni ha jön, megy a pénz.
A behajtás azért ilyen mert az egész országunk pontosan tükörképe ennek. Egy elnyomorított nép ez, amelyik jóval nagyobbat álmodik, mint a geopolitikai lehetőségei engedik.

2012.05.10. 15:42:27

@Kulics:
Ezt nagyon jól megfogalmaztad. Egyetértek.

2012.05.10. 15:46:55

@batmann:
Bocsi, nem európai országokról írtam amit írtam. Nem voltam egyértelmű ez igaz. De pont nem Európára értettem amit leírtam.

Magyarországon tényleg másképp működik nagyon sok minden, viszont én parkolást nem említettem.

A parkolás Magyarországon és annak behajtása az annyira más téma, hogy arra szerintem még a legjobban képzett szakember se nagyon tudna megoldást javasolni. Elvadult a helyzet, főleg Budapesten, minden nyomorult parkolási cég ezen nyerészkedik. (pár ezer forintért már nyomják az ügyvédi feljelentést és a fizetési meghagyást. Egy röhej az egész, hidd el tudom, megtapasztaltam én is.)

Jobb helyeken annyi parkolóház van megfizethető parkolási díjjal, hogy a nép nem is parkol az utcán, csak akik nagyon csórók.

Jimbo75 2012.05.10. 15:51:40

Az igen-igen sajnos nem szerepelt elégszer a levélben, többször kellene leírni...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.10. 15:54:33

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
@Manyecska:
Jó, akkor kiegészítem:
"Én másra vágyom."
Másra = más nőnemű egyénre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 16:03:35

@D.Sc. Sün‼ ツ: hát a megfelelő nőnemű egyed tartós hiánya bizony eléggé egészségkárosító hatású, sürgősen tegyél valamit ez ellen a tarthatatlan állapot ellen. ott a nagyerdő közepén nincs valami társkereső üzenőfalatok ahol feladhacc egy hirdetést? "Csinos sünlányokkal nemházasság céljából megismerkednék. Leveleket a "Tengeralattjáróm is van" jeligére kérek. "

na valahogy így. :D

Xezs 2012.05.10. 22:42:43

@notime: Állj össze te. Nemiszervvé.

Xezs 2012.05.10. 22:44:12

@Manyecska: De csak azért, mert a turul szereti háturul.

Xezs 2012.05.10. 22:46:59

@vágtázó halottkém: El ne hidd már, hogy más országban nincsen behajtás. Ugyan már. Hülye lenne a bank nem alkalmazni ilyen dolgozókat.

notime (törölt) 2012.05.11. 07:30:25

Látod-pedig olyan egyszerűen fogalmaztam mint a gyík.
De a blogon való sziszegéstől nem hiszem ,hogy be fog szarni a pofátlan követeléskezelő.

anarch 2012.05.11. 09:31:25

Hmm, ez olyan jó zsaru - rossz zsaru ötlet lehet.

2012.05.11. 13:56:02

@Xezs:
Lehetséges, de azt már inkább végrehajtásnak hívják.

Xezs 2012.05.11. 19:39:02

@vágtázó halottkém: Még mindig ragaszkodsz a légbőlkapott feltételezéseidhez úgy látom. Nekem mindegy, hidd csak, hogy odaát kolbászból van a kerítés, és hogy minden ügyfélnek simogatja a bank a buksiját, hogy ugyan fizessen már. A bank sehol nem gondolkodik helyetted, ezt kell megérteni. Magadnak kell rájönnöd, hogy mi éri meg és mi nem.

2012.05.14. 13:31:32

@Xezs:

Na ja, a végrehajtás kinek mit jelent.
Neked úgy látom buksisimogatást.

Amarant 2012.10.25. 16:24:21

én is kaptam egy levelet ettől a bandától, hogy az Inviteltől átvették a tartozásom, és azonnal fizessek be 14.750 Ft-ot.
Csakhogy soha nem volt szerződésem az Invitellel...
süti beállítások módosítása