Tékozló Homár

Trollveszély a Pécsi Árkád mosdójában

2012.07.24. 14:05 | jackyll | 159 komment

Naiv ügyfélre a takarítónéni rontott rá a Pécsi Árkád mosdójában, mert nehezményezte piercingműtétjét.

Nem mindennapi dolog történt velem ma a Pécsi Árkád mosdójában, azt  hiszem, hogy sikerült megcsípni a pláza-jómunkásemberek társadalmának legpimaszabb takarítónénijét ever. Vasárnap új szemöldök-piercinget vásároltam, majd úgy gondoltam, hogy beugrok a mosdóba, kicsavarom a régit, befűzöm az újat, ha nem jó méretet választottam volna, még vissza tudok menni venni még egyet. így is történt, még egy tiszteletkört kellett tennem az ügy érdekében, tehát legalább nem otthon derült ki, hogy vásárlásnál benéztem a méretet. A mosdóba nekiveselkedtem kioperálni a meglévő piercinget, ami végül csak gumikesztyűvel ment, az új befűzése viszont nem kevést bénázással járt. Eme roppant bonyolult találmánynál ugyanis nem könnyű a golyót felcsavarni a tengely végére, ha értelemszerűen csak az egyik szememmel látom a tükörben, hogy mit csinálok a néhány milliméteres bizbasszal. Már pont sikerült eltalálni a megfelelő irányt, amikor az egyik takkernénit mintha a legmegveszekedettebb trollok egyikének szelleme szállta volna meg. Persze mindenki olyan pofákat vág, amilyet csak szeretne, arra már senki sem számít, hogy a takarítónéni  egyszerűen elkezd vele ugatni a többi vásárló előtt:

- Ezt nem itt kellene csinálni.
 - Mármint mit?
 - Háthogymaga bejött ide gumikesztyűben és...
 - Nem, nem gumikesztyűben jöttem be, hanem azt már bent vettem fel.
 - De húzzon mán kifelé, már másodszor van itt.
 - És ez önt zavarja?
 - Húzzon mán kifelé, mert hívom a zőt, hát nemezért fizetnek engem.
 - Oké, hívja!

 [közben pont végeztem]

 Ballagtam kifelé menet, amikor plázatrollunk többek hallatára emígyen' lökte a vakert:

 - Hát nem ezéfizetnekminket, idefigyeljenmá, nejöjjönide...
 - Nézze, Önökat azért fizetik, hogy ha én leveszem ezt a gumikesztyűt....
 - Húzzonmán elfelé...
 - viszont elkezd velem pimaszkodni és végig sem hallgat, ami miatt itt dobom el a kesztyűt a szemetes helyett, akkor azt Önök felszedjék. [egyébként eszembe nem lett volna, de ezúttal tahó módon tényleg így is tettem]

A néni nagyon bepöccenhetett, ugyanis baktatott kifelé a "zőért", miközben én is, az információs pulnál lévő, legközelebbi biztonsági őrtől érdeklődtem, hogy a pláza policyja szerint tényleg ekkora vétek-e a budiban szemöldök-piercinget betenni. Megnyugtatóan közölte, hogy nem, közben előkerült a panaszkönyv is, én viszont mondtam, hogy soha életemben nem írtam a panaszkönyvbe, most sem fogok, így a biztonsági őr megköszönte az észrevételt és mondta, hogy majd szólnak a takkerbrigádnak emiatt.

Persze, utólag könnyű okosnak lenni azzal kapcsolatban, hogy milyen verbális trollelhárítási technikával, ékes szóvirágokkal lehetett volna a többi vásárló előtt alázni próbáló takarítónénit leszerelni úgy, hogy ne úgy jöjjek ki a szituból, mintha én lettem volna a bunkó vásárló, ha van valami, amire nem számítunk manapság, az alighanem valami ilyesmi.

 Nos, még ha faszpiercing, herepiercing, csöcspiercing lett volna, akár jogos is lett volna a kispolgári prüdéria, - az ugatás akkor sem - de nem, egy egyszerű szemöldökpiercing volt, amiről nem hinné az ember, hogy normális embert ennyire tud irritálni. Értem én, hogy a takarítóbrigád tagjait nem a sziportkázó diplomáciai érzékük és udvariasságuk miatt veszik fel, de az, hogy ilyen megtörténhet egy vásárlóval, a cikiség azon szintje, amivel kapcsolatban csak szuperlatívuszokban lehetne fogalmazni.

 Az esetet a Pécsi Árkádban 2012. július 22. délutánján szenvedtem el.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 16:04:15

Nekem úgy tűnik, hogy a gumikesztyűn akadt ki, nem a piercingen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.24. 16:05:54

Az volt már, hogy ingyér szarni lehet-e ott?
A pécsi bölcsészekkel mi újság?
Meganyi kérdés...

Félre Beszélő 2012.07.24. 16:08:39

@ColT: Nem, de azért egy kalózfütty kicsusszant...

aard · www.goldberry.hu 2012.07.24. 16:08:48

jut eszembe, hamár ott volt gumikesztyűben, akkor már ki is takaríthatott volna...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.24. 16:09:56

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: "Visszamegyek a gépterembe, ahol Sam alszik. Azt hiszem a munkámra pályázik. Megjegyzem magamnak, hogy beleturkáljak a bérlistájába, és töröljem a biztosítási befizetéseit. Az ember soha nem lehet elég óvatos."

( www.szabilinux.hu/moka/pokoli_operator.html )

Dr. Kix 2012.07.24. 16:35:54

@KecskeDotyi: Na, témánál vagyunk! :) Kecskehágás lesz! :D

vendriner aladár 2012.07.24. 17:32:21

Egyébként a mammer szerintem azt gondolta, hogy most lőtted be, nem azt, hogy cseréled. Hidd el a piercinget ki fogod nőni, ezért ne is gyakran cserélgesd, mert csúnya heg lesz a helyén. Nekem is volt 4 db ma egy sincs.

cilen 2012.07.24. 17:36:22

Panaszkönyv helyett homárra poszt. Jó hosszú.
WC-s "nénik" ma reggel lángost ettek a mozgás-sérülteknek kialakított WC-ben. Nyitott ajtónál. (Nem Árkád, buszmegálló.)Nem volt rajtuk gumikesztyű!

vega2 2012.07.24. 17:49:13

A piercingről szerény véleményem:
Minek azt elaprózni? Legszebb lenne egy sörétes puskával a hasba belőni,aztán nem kellene cserélgetni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 17:53:50

tampont, kontaktlencsét, pelenkát, szemüveget, műlábat lehet cserélni a wc-ben, nem látom be, mi olyan nagy vaszisztdasz egy piercingcserében.

örüljön a vécésnéni, hogy nem dugni ment a posztoló a budiba gumikesznyűbe.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 17:55:33

@vendriner aladár: ez igaz. a múltor láttam egy csajt, teli volt a feje lukakkal, mármint az istenadta lukjain kívül. kibaszott ronda.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 18:12:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: így jár, aki meggondolja magát. Akkor már inkább tetkó, az ott is marad. Vagy fejlevágás, az is ilyen maradandó. Nem jó dolog a vissztáncolás kérem.
@cilen: én mindig munkáskesztyűben eszem a szaroslángost. A wc-s néniket meg elítélem a kesztyű hiánya miatt!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.24. 18:14:44

@Kellemes Zérókomponista:
Én mindig kesztyűben húzok csizmát!
Sose tudni, mibe léptem bele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 18:19:11

@Kellemes Zérókomponista: a tetkót le lehet venni ha minden kötél szakad. persze biztos a lukakat is be lehet foltozni, de normális??? más ember örülne, ha szabvány feje lenne, ez meg luggattya nyakra főre.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 18:38:26

Tetkó után is marad, főleg a körvonalak, de fényévekkel jobb a helyzet, mint régen, na de nem ez a lényeg, hanem, hogy a lyukakat nem! Esetleg gittel!:D Barmok akik lyuggatják a pofalemezüket. Nem jártak eleget technikaórára!

CID 2012.07.24. 18:42:35

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

azért a tampont, ha kérhetem, csendes magányodban, azon a zárt 1,5 m2-en !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 18:45:10

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: mit nem értesz?

télleg, akartam kérdezni, hogy a muszlimok al-kadarkának hívják a bort?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 18:56:14

@CID: magányosan soha. legalább 2-3 három ember előtt szeretem cserélni. milyen kis finnyás vagy, b+

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 18:56:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kontaktlencsét nem szoktak cserélgetni :D

A bor úgy emlékszem hogy an-nabíd arabul.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 18:58:23

@CID: Ilyeneket adnak már a m2-őn? És mik ezek az egyre idétlenebb avatarok? :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 18:59:20

@CID: bocs, hogy szólok, a szemed fel van akadva!
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mert te szereted a bort? Esetleg csak megjátszod?
:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 19:00:28

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: azért előfordul néha. ha monnyuk por megy a szemedbe ami karcolódik és monnyuk a kontaktlencse nélkül nem látsz semmit, akkor kénytelen vagy kivenni, megmosni, visszaapplikálni vagy kicserélni.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 19:03:26

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azt a szenvedést ismerem, de ez szinte mindig olyan helyen szokott történni, ahol nincs fürdő, pl. buszon. De cserélni akkor se lehet, vagy legalábbis Én nem szoktam két párt csináltatni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 19:03:38

@Kellemes Zérókomponista: nem szeretem. de néha belottyantok egy pohárral, ha valami nagyon jó bor az. úgy ötévente egyszer.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 19:05:46

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: pedig néha nagyon hasznos. meg ha anélkül nem lácc semmit, akkor muszáj. nekem nincs, mert nem vagyok hajlandó a saját szememben turkálni.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 19:07:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Vigyázni kell rá. Ahhoz kicsit drága, hogy duplán csináltassak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.24. 19:45:09

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem kell.
Cserébe nem is dzólhatsz hozzá!
Olyan ez, mint a guminő, meg a citromos sör.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 19:47:29

@Sün‼ ツ: vacak a .com, no, hidd már el. nem lehet visszafele kattintgatni, mer nem érti, meg egy csomó dolog baromi kényelmetlen rajta. gyere vissza.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 19:52:19

@Sün‼ ツ: arról még filmet is csináltak. most láttam a dvd-t a thaliába:

www.pina-film.de/

karosszékely 2012.07.24. 19:56:38

@Sokorai_Atala: Először én is azt hittem, hogy azért próbálja ki, hogy ha nem jó, akkor visszacseréli, de aztán megnyugodtam, amikor azt olvastam, hogy "ha nem jó méretet választottam volna, még vissza tudok menni venni még egyet".

Xezs 2012.07.24. 20:14:57

piercinget az öregasszonynak!

gyedmaróz 2012.07.24. 20:15:12

Nem kell itt finomkodni, egy valamirevaló férfi aranyér- és szempiercinget hord.Az összes többi puhányság, a gyengeség jele.Az igazi kemény mag semmit sem hord, de ez a típus kiveszőben van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 20:38:49

Most valami összeakadt bennem..szaros gumikesztyűben lángos evés, kontakt lencse csere után...

CID 2012.07.24. 20:42:24

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:

Azért, veled az avatarok idétlenségen, nem nyitok vitát. Ugye nem baj, ATEV szökevény ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 20:44:56

@batgirl: koncentrálj a pozitívumokra. minnyár keresek, várjál....

CID 2012.07.24. 20:45:58

@Kellemes Zérókomponista:
Köszi. Neked, minden rendben az életeddel ? Tudod, munka, pénz, szex, társ, egyebek ?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 20:51:47

@batgirl: hát egy pozitív terhességi teszt nem mindig egyértelműen pozitív jelenség, ebben igazad van :D vagy mire gondolsz?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 20:55:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: speciel erre pont nem:)) de minden más orvosi lelet, amire pozitív van rápecsételve, nem sok jót jelent

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 20:57:31

@batgirl: kivéve az íííííkkku tesztet a picológusnál.

CID 2012.07.24. 21:00:24

@batgirl:
gondolom a HIV pozitív teszten sem röhögnek a deĺikvensek :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 21:15:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ne dőlj be a mendemondáknak, az iq teszten nem pozitivban hanem számokba mérik a jót..
bár az is igaz hogy ha azt monjuk valakire, hogy ,,iq negatív" eléggé humoros..hehehe

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 21:17:46

@batgirl: ja, emlékszem. nekem is kellett csinyálni olyat eccer régen.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 21:26:45

@CID: Nem baj, attól még tudok rajtad röhögni :) Kis szőrös is lesz?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 21:27:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: már több helyről megleptek vele:)) kaptam hétvégén többszáz könyvet..igaz, csak e-book-ban, de hatalmas! Na abban is van nemtudomka:))

Marvin McNasty 2012.07.24. 21:33:21

a posztoló olyan hülye, mint két btk-s csaj.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 21:39:24

Küldj listát a többszáz könyvedről, jó lenne olvani. Küldesz?

CID 2012.07.24. 21:39:28

@batgirl:
Na, kaptál, sok képeskönyvet ? :))))))

CID 2012.07.24. 21:41:46

@Kellemes Zérókomponista:

Persze, küld. Addig meg álĺjál, vívóállásba :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 21:43:53

@Kellemes Zérókomponista: mi kell?
mért ne küldenék, ha kell valami, és ha meg van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 21:44:59

@CID: aztat nem tudom, de szuines ceruzákat is kaptam, és azt mondták, hogy kikell szineznem, csak ovatosan, és maradjak a vonalak között..vagy csíkok között?? a csudatuggya

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 21:47:51

@Kellemes Zérókomponista: Ja, nem kérkedésnek szántam, bár annak hangzott. Bocs

CID 2012.07.24. 21:49:25

@batgirl:
Neked szerintem elnézik, ha vonalon kívül satírozol , szóval, ne aggódj ;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 21:53:22

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezt direkte neked csináltam..

te, figyusz furaszem, most ki a fészkes fene vagy????? Mért kell mindig nevet változtatnod?

Leonine 2012.07.24. 21:54:45

Azon csak én akadok fenn, hogy ezt a vacakot bárki beteheti/kiveheti, aztán szépen visszaviheti az üzletbe? Tudom, lehet fertőtleníteni, de ettől még elég visszataszító dolog.
Puncipiercinget is lehet próbálgatni, aztán visszavinni, ha mégsem jó?

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 22:03:21

@batgirl: Mert van hogy úgy érzem, az előző már nem illik Hozzám. És akkor muszáj változtatni.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 22:05:09

@CID: Az jut eszembe róla, hogy arcevés.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 22:09:43

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: azt hiszem megszakítom a kapcsolatot veled..ragaszkodom az arcomhoz. Jó, nem egy nagy durranás, de akkor is az enyém..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.24. 22:20:10

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Nekem erről z a véleményem, hogy ez a zavatar pont passzol.
Vagy 3 éve így van
Oszt így is marad.
Mer azért én, azén vagyok.

Kérném isa sztivivandertől az adzsasztkóllt rögvest!!!

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 22:26:44

@Sün‼ ツ: Avatart váltani macerás, mert nem könnyű olyat találni, ami ilyen kicsiben is jól mutat, mint látható, Laposnak se jön össze.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 23:40:40

@batgirl: nem vettem annak. Próbálj minden szót elsó értelmében venni: szeretnék olvasni. Listáért csarébe hímezett zsebkendó vagy any. Ez tényleg az aminek látszik. Tudom, hogy durva.:) De igaz.

Megdobbent 2012.07.25. 00:26:14

Nem tudok egyutterezni a poszterrel, de azert remelem minden rendben van a pirszingjevel, mert attol lesz szep ember mindenki.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 06:51:55

@Kellemes Zérókomponista: megpróbálom valahogy a listát összehozni, a probléma az, hogy 3 lemezen van, betűrendben, oszt ki kell bontani, akkor meg felugranak az írok, aztán azt is kikell bontani, és akkor kapom meg a könyvcímeket..szóval, nem tudom mi lesz így a listából, de megnézem mit tehetek. És igen..érdekel a himzett zsebkendő?? ..na erről váltsunk néhány szót emilbe. ok?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.07.25. 08:37:06

Csak az első, külön bekezdést olvastam, de mit érdekli Naív ügyfelet a takarító pirecingműtétje? Meg ha nem akart műtétet, akkor miért csinálta? Vagy utólag bánta meg? Vagy a poszt nem erről szól, amit én pontosan tudok, csak jópofáskodni akarok?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 09:35:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Elképzelem, ahogy a zsanettezés végjátékában a sok pici lyukon visszapriccol az apatej...

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.07.25. 09:50:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
szemnek szem, csak nem retina:
hautemacabre.com/2009/05/put-some-sparkle-in-your-eye/

Csini Dávid csillag a retinából. Ambuláns lézerműtétet szabad végezni a plázaklotyón?

haightashburytattooandpiercing.com/tag/retina/

tejcsokoládé (törölt) 2012.07.25. 09:55:07

szerintem azzal, hogy eldobtad a gumikesztyűt, pont arra a szintre predesztináltad magad ahol a néni is van. win-win.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 09:59:11

Ha jól értem, két hivatásos plázapicsa afférjáról van szó...

szmoker (Homo Trollicus) 2012.07.25. 10:05:33

Szerintem trollriasztó spray kellett volna, olyan mint a medveriasztó.

kácske 2012.07.25. 11:15:17

Én azt nem értem, hol volt a trollveszély. A pláza wc-jének fórumán? Vagy itt már minden troll. jajóvan.. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 19:22:13

@batgirl: okokok. Csak nagy betűmérettel írd, öreg vagyok én már.

bekbórd! 2012.07.26. 10:00:49

Miért nem mondtad, hogy a teszkóban zárva van a próbafülke, azért próbálgatod itt?

idiesel 2012.07.26. 10:22:30

Vagy csak simán elküldted volna a pékpali f@szára. Kussoljál vénasszony, majd odakakkantasz a mosdóba, kensz egy picasso képet a tükörre és mint aki jól végezte dolgát ott hagyod ezt a gyökeret :)

auto15 2012.07.27. 22:24:11

@Sokorai_@Azreel: Atala: @Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): sztem a kesztyű azért kell, mert különben kurvára nem lehet kicsavarni, a piercing a latexra tapad, a fülbevaló más. Sehol nem írta, hogy visszacserélésről lett volna szó, mert nem is lehet visszacserélni csak venni másikat.

Alaister Grand 2012.07.28. 00:45:40

Tanulság:
Aki pirszinges, az nem lehet sikeres ember. Lám, még a takanyó is lenézi.
süti beállítások módosítása