Tékozló Homár

Trükközés a pénztárnál

2012.08.16. 10:42 | jackyll | komment

Annyi év után végre újabb naiv boltos poszt következik! Merthogy léteznek olyanok is, akik elsősorban nem vásárolni mennek be egy üzletbe. Magdolnát egy gyógyszertárban húzták le majdnem 20 ezer forinttal:

Én egy patikában dolgozom, vett valamit 1485 Ft-ért 20 ezressel akart fizetni nyújtotta, én el akartam venni, de szorította az ujjai közé, mondván, hogy keres 485-öt' nyugodtan készítsem úgy a pénzt, kicsit gyanús volt, leütöttem, hogy 20485- a fizetés, visszajáró ugye 19 ezer, mire mondja, hogy még sincs aprója! Oké.. nem adtam oda a pénzt, gyors kiszámoltam, hogy 20 ezerből 1485, a visszajáró 18515, aztán elkezdte mondani, hogy akkor ezért meg azért ezreseket kér.. Mire a vége az lett, hogy NEM adta nekem a 20 ezrest, és ez csak este a pénztár zárásnál derült ki!!

Ilyen és hasonló sztorikat kerestem, a trükkökre voltam kíváncsi, amivel elvonhatja a figyelmet.. Ha tudsz ilyet kérlek írd meg nekem!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 15:34:53

@helianthus: Miért, nem szereted? :)

A kitűző kell! Nekem is!

Manyecska 2012.08.16. 15:34:54

@Boka1: k..rvázni csakis megfelelő méretű hüttővel vagy kis faszenessel...:P
oszt az nem jön be nektek ha otthon masszírozzátok egymást, bár én ilyenkor nyolc napon túl gyógyulókat szerzek :D..az is yó...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 15:35:23

@Boka1: pfff. nem kurvázás :D:D ha az asszonyt olajjal kenegeti egy jóképű izmos arab pasi pucéron, oszt a megfelelő helyen egy ezresér megfelelő ideig hatékonykodik rajta, az bezzeg már kurválkodás :D

lyóvan, értem én. mindenki úgy érzi jól magát, ahogy lehet, ugye.

Manyecska 2012.08.16. 15:36:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mért kell arabnak lennie könyörgöm???:D:D:D:O
:)))

Boka1 2012.08.16. 15:39:52

@Manyecska: Én már nős vagyok rég. Nem akarom a gyerekeim anyját megalázni azzal, hogy kenegessen. Inkább fizetek érte ! :))

Boka1 2012.08.16. 15:44:24

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem kötelező kérni happy finisht. Én a 10 ből jó, ha kétszer kértem. Ugyanis azt nagyon rosszul csinálják. Anélkül viszont mennyország. A két órás pedig maga a Nirvana, az viszont 12 ezer. Többnyire már idősebb csajok vannak, rondák, mint a bűn, nem kívánja meg az ember. A masszázsuk viszont maga a csoda.

helianthus 2012.08.16. 15:47:42

@ColT: hát most tök őszintén elgondolkodtam ezen, de oda jutottam, hogy csak annyira szeretem, mint a nem morgást. Vagyis ennek is annak is megvan a maga helye és ideje. Azt fiszont nem szeretem, ha nem morgó időben morognak, olyankor lökném őket a padlól le dulván.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 15:48:48

@Manyecska: próbáld ki, oszt megtudod :P:P

@Boka1: hehe. analyze this megvan??: hát azzal a szájjal csókojja meg a fiamat!! csaknem fogja ő csinálni szájjal nekem??, XD

flippant 2012.08.16. 15:52:11

Én simán visszaszopattam volna a cigányt. Előbb elveszem a 20 rugót mondván, hogy meg kell nézni, hogy hamis e. S utána kevesebbet adok neki vissza vagy 2 ezerrel..

Boka1 2012.08.16. 15:59:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :))))) Robert de Niro ? A feleségem kedvence. Nekem Al Bundy...

Boka1 2012.08.16. 16:05:43

@Manyecska: Az ilyen helyeken arra kell vigyázni, nehogy olyan betegséget kapj el, amire felfigyel az orvos tudomány. Más kockázat nincs.

Píter 2012.08.16. 16:22:29

Felvételt rögzítő kamera nincs a gyógyszertárban és/vagy a pénztárnál?

Ha nincs, pech.

Ha van? Képét a gyógyszertárban kitenni, képét a netre szépen feltenni, plusz a felvétellel elballagni a rendőrségre és feljelenteni. Plusz fb-n is lehet körbeposztolni, hogy ha vki ismeri, akkor szóljon. Aztán ha más nem, sötét utcán 2 verőember, ha mást nem is látsz tőle, legalább egy kiadós verést kapjon.

Sokorai_Atala 2012.08.16. 16:25:48

@enpera: nem pont tankoláskor fordult elő. Vagy csak utas voltam például és vettem valamit. Vagy írhattam volna 10ezer vgy 20ezer Ft-ot is, a trükk ugyanaz.

brand_boy 2012.08.16. 16:29:10

@Dr. jegeket_bérleteket:
Nekem egyszer akartak adni 200 ft helyett 200 €-ós bankjegyet. Természetesen visszaadtam. Egy hónapon belül nyertem 500ezer forintot.
(Ez nem lánclevél,nem kell továbbadni 20x, de esküszöm igaz.)

Parasite 2012.08.16. 16:29:22

micsoda trükk! :D ez működik nem komplett idiótáknál is? :D

Boka1 2012.08.16. 16:41:18

@brand_boy: az élet jutalmaz, ha jót teszel. Nem mindig azonnal. Meg, ha nem vársz semmit a jótett cserébe.

Dr.Betépett felhasználó 2012.08.16. 16:50:31

@Manyecska: f@sza. a kurva annak a tojásfőző órának a segítségével főzi meg az ünnepelt tojásait.télleg príma ajándék......

LAVÓRVAGÁNY 2012.08.16. 17:06:30

Aki hülye haljon meg. Ha ennyi eszed nincs, hogy számolni tudj, akkor 'szér melózol pénztárban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.16. 17:39:23

teljesen elkepzelhetetlen, hogy visszaadjak penzt, mielott nincs a kezemben a love
szerintem fake
ennyire hulye nem lehet senki

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.08.16. 17:47:40

@Mylady: Ó igen, a blokkot mindig, de mindig le kell ellenőrizni. Én ezt a cora-ban, tescoban megtanultam.:D Sasolni mit üt be, és amikor eljössz a pénztártól és átnézed a blokkot. Úgy talán nem vernek át.

szepi79 2012.08.16. 18:04:42

@s: ez ismerős. anno apámékkal vettünk valami cuccot 23xxx értékben. de volt utalványunk, 4x5000 + 1x500, emellé apám adott még egy 5000 bakjegyet.

első körben fogja a pénztáros (50+ körüli) nő, leszámolja az utalványokat, megkapja a pénzt, na akkor már gyanús volt, hogy lefagyott a szoftver, állt egy darabig, majd visszaadja az 500-as utalványt, hogy az sok. mondja apám, hogy nem, nem sok, szeretnénk az összes utalványt levásárolni. nőci gondolkozik.

leszámolja még egyszer az utalványokat (ami ott volt eddig is előtte, nem nyúlt hozzá rajta kivül senki), megvan mind a 20500 érték, visszaadja az 5000est. kicsit megint forog a homokóra, visszakéri a pénzt. megszámolja ismét az utalványokat. volt még egy harmadik kombináció, de arra már nem emlékszem. mindenesetre az lett belőle, hogy jött a főnök, és ő elrendezte a dolgot.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.16. 18:17:16

Pár éve volt egy argentín film. Abban az egyik főhős abból élt, hogy szélhámosságokat csinált. Az egyik pont ez a trükk volt. A tapasztalatlan eladót/pénztárost meg lehet zavarni ezzel.

fda 2012.08.16. 19:35:25

@ColT: Olvasd el még egyszer.

fda 2012.08.16. 19:36:46

@Píter: Plakát, feljelentés? A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.
A vásárlők sem.

Egyébként hogy bizonyítanád, hogy szándékosan csinálta?

Figyelni kell, de ez a pénz már elúszott.

Manyecska 2012.08.16. 20:28:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: oszt imádkozni előtte, utána /esetleg közben/ kell, avagy vallási okokból helyette:P..
?:)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 20:33:15

@Manyecska: ehh, amellik masszíroz, az nem vallásoskodik annyira. :D

Manyecska 2012.08.16. 20:35:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hoppá /vörösödő ikon:P/ amúgy épp latolgatom mekkora hely lesz a cuccoknak a NASA-sátor mellett:( tök tele!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 20:36:56

@Manyecska: ne is mondd... kész vagyok a listámmal, vazze, két oldal ápernégy. persze a legtöbb helyet a tojásfőzőórák foglalják.

Manyecska 2012.08.16. 20:38:11

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D:D tojásfőzőórák??:D:D:D eszem-fa..om :P parrdon....én is épp írok. Használati utasítást a cuccokhoz, mi hol van!:P Ezt most megtanultam legutóbb:D.. :(

Manyecska 2012.08.16. 20:39:20

Basszus, nem tettem be tojásfőzőórát, de jó hogy tényleg!!!
:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 20:39:59

@Manyecska: használati utasítást? hát mit viszel? atomreaktort??

Manyecska 2012.08.16. 20:40:44

...múltkor addig pakolásztam amíg a fiam pólójait itthon hagytam, az összeset,:D:D:D mit anyáztam!!! Vót kis faszenes, hüttő, de egy rohatt póló az nem csak ami rajta volt.... :))

England win The Ashes! 2012.08.16. 20:40:44

@hbe: Én csak három hónapig nyomtam pénztárban (diákmeló sok-sok éve), úgyhogy nem biztos, hogy lényeges az én véleményem, de:

"- Kérések, hogy milyen címletekben adj vissza."

Ilyen nincs. Ez nem kívánságműsor. Megkapja a pénzt, aztán menjen, amerre lát.

A többivel egyetértek.

Manyecska 2012.08.16. 20:42:14

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D nem. ja, tényleg, pár széntablettát nem ártana beszerezni..na mindegy..apjának írok utasítást a gyerekhez:D:D!! a végére oda fogom írni hogy kabbeaf..om csak hogy ne felejtsen el:D:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 20:49:11

@Manyecska: óóó, szerintem szeret téged anélkül is. csak a lekvárosüveget köll eldugni előle, oszt jóvan :D

Manyecska 2012.08.16. 20:53:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja, épp félórája küldtem el a halál f...ra..
:P nagyon szeretjük egymást mostanában, ó igen:D..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 20:58:12

@Manyecska: ójajjj. hát figyi, a pasinak mindég igaza van, ő a legjobb, a legerősebb és a legokosabb. ezért imággyuk és csodájjuk őket mindhalálunkig. legalábbis jó, ha ezt el tudjuk hitetni velük :D

Manyecska 2012.08.16. 21:06:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja, egó az van rendesen! Megyek, bevasalok még aztán majjjövök lehet holnap, hó éjt mindenkinek..:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 21:08:41

@Manyecska: ilyenkor vasalsz????? monnyuk én kb soha... jóccakát !

igazságos 2012.08.16. 21:11:08

@Manyecska: pénztárnál kizárólagosan a FIGYELEMELTERELÉSRE alapoznak, néha bejön.

A múltkor a pénztáros figyelmét elterelték, aztán a lábával simán átlökött a földön levő, tele hússal megrakott kosarat, és majdnem bejött. Azon veszett el az ügy, hogy éppen akkor bement valaki az irodába, és belenézett a kamerába, egyébként nem vették volna észre.

Manyecska 2012.08.16. 21:13:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ehh, jobb mint hajnalban! negyedóra alatt kész vagyok egy kisebb kupaccal xarok én rá hol szabályos:D:DD-meglengetem az anyagon a vasalót oszt kézcsók, akinek nem tetszik nyalja meg a lekvárosüvegem.. vagy mit...:D jóccakát!
Tényleg, ébresztőórát vigyél!!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 21:17:30

@Manyecska: hát nálunk meg úgy van, hogy aki vasalt ruhát óhajt magának, az vasajja ki magának... senkiseakar gondolhatod :)

nem, ébresztőórát sem, ellenbe puskát igen, oszt aki föl mer ébreszteni bármikor, aszt eccerűen lepuffantom. slussz.

Manyecska 2012.08.16. 21:29:07

@agresszív kismalac: úgy értettem akinek OTTHON nem tetszik..értede-e? :P itt lekvárfóbiások vannak ellenben..:D@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: vigyél füldugót! én a párnát teszem mindig a fejemre:D

Manyecska 2012.08.16. 21:30:35

@agresszív kismalac: mi nem nyalakszunk csak masszírozunk meg páros gyakorlatokat mutatunk be /műúszás, ilyenek../:))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 21:32:15

@Manyecska: nem köll. olyan csönd lesz, mint a sírba :) azér megyek!

Manyecska 2012.08.16. 21:34:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: bameg kapaszkodj meg:D:D anyámmal beszéltem este..asszongya látott egy filmet ami egy kurva nagymamáról szólt akinek "pénisz-könyöke" volt az orvosa szerint...ezzel szórakoztatott:D:D ..:)))

Dr.Betépett felhasználó 2012.08.16. 21:37:14

Oszt hol a frrancba,fürdőkád????
Képzelem a fejest a kádba el e.F@sza lehet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 21:39:21

@Manyecska: hát na. nagymamakoromba már én is örülni fogok az ilyen kórképnek :)

@venszivar: lefele, délnek :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.16. 21:41:36

@Manyecska: A tegnap megjelent, "Penisztanfolyamot indítunk, az óradíj 1200 forint." szövegű hirdetésünkbe értelemzavaró hiba került.
A mondat helyesen: ...óradíj 2200 forint.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 21:45:19

@venszivar: meszze, messze túl, hol a kurtafarkú malac túr :D

Manyecska 2012.08.16. 21:46:09

rohadjon meg a...!... á, nem érdekes:)!
jobb éjt, aggyon az isten szebb jövőt..:D

venszivar 2012.08.16. 21:49:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: arra, se ember, se madár, hogy előre tudod,hogy síri csend lesz !?!@agresszív kismalac: telkére ? :):D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 21:51:29

@venszivar: így ahogy mondod. ember nem nagyon, madár meg nem zavar. csak ne keselyű legyen, ugye...

muszáj valahova elmenni ahol nyugi van, mer itt meg lehet buggyanni egész évben.

emmersson 2012.08.16. 22:35:24

@Csabi.: Némelyik még ennél is sötétebb :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.16. 22:54:17

@Dr Jozef Vengloš: hat azert fejlettebb orszagokban megkerhetem, ha valami ohajom van, cashbacknel meg meg is kerdezik....

England win The Ashes! 2012.08.16. 23:17:14

@hagyma: Bárhol megkérheted. Legfeljebb nem teljesítik. :)

Megdobbent 2012.08.17. 03:43:16

Nem szolok hozza, pedig akartam, de nem.

CID 2012.08.17. 06:50:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

@venszivar: lefele, délnek :)

Mi vagy te, fapásztor ? :)))

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.08.17. 08:23:14

@batgirl: Hát én sem tudtam, és megnéztem a zinterneten. Az a kis sapka amit a zsidó férfiak hordanak. Már megérte ez a poszt!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.08.17. 08:25:16

@batgirl: Van lejjebb. Akár a mariana-árokba is költözhetne.
@W0M1TT: Ezek szerint öltönyös melóhoz még mindig nem kell a humán szintű viselkedés szabályait betartani.
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azok nemigen köpködnek. Inkább késkészlet/eszcájg termékmanager.
@Boka1: + folyton lesni az asszonyt, nem ő ad-e egy ezrest a 43-as lábú masszőznek.

Manyecska 2012.08.17. 09:40:37

@hagyma: mér fejlettebbek a ruhák??, nem gyűrődnek?:D És egy fasza lenvászon nadrág vagy zakó? az olyan mosás után mint ha a kutya seggíből rántották volna ki!!!? :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.17. 09:40:46

TI is trükköztetek már az életetek folyamán. Élelmesek artatok lenni. Ki érzi magát csalónak? Ki magyarázza meg magának valami szép kifejezéssel a tettet? Ki mit követett el? Lehull a lepel órája! Itt az óralerántás ideje. Ki mit tett?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.17. 09:42:33

@Manyecska: a ruhák úgy tudnak fejlettek lenni, hogy egybeépítik jóó fos minőségű mp3 lejácóval. Az a fejlecség. Érted?

Manyecska 2012.08.17. 09:46:47

@Kellemes Zérókomponista: ?? HÖ? mit kell lerántani? Sok mindent ki is tagadott a fél család de sebaj:P!:)
:))

Manyecska 2012.08.17. 10:18:11

@Kellemes Zérókomponista: :)) áá, velem vannak csak anyám pletykál hülyeségeket folyton..:P

Xezs 2012.08.17. 17:21:36

Baze, nem csoda hogy ezt a spinét így átbaszták, írni sem tud. Hogy dolgozhat ez patikában?

- Micsoda, hashajtó?
- Hányszor pofázzam még el: HASFOGÓ!

CID 2012.08.18. 09:31:23

@Xezs: baszod, most pofázik vagy ír ?

CID 2012.08.18. 09:33:40

@Xezs: Abba azért biztos lehetsz, hogy sok itteni klaviatúrahuszár eldőszóban meg sem merne/tudna szólalni...

Xezs 2012.08.18. 10:16:24

@CID: Nem tudom, szerintem akinek fórumon pofázási kényszere van, annak élőben is. Legalábbis én ez a típus vagyok :)

CID 2012.08.18. 10:32:11

@Xezs: Nem is a vágyakról beszéltem, hanem a merszről és tudásról ;-) Van ugye aki morog mert rászál a cigifüst a buszmegállóban, kussba van, aztán itt meg felvázolja, legközelebb hogy leugatja, meg kicsontozza a büdös, bunkó bagóst. Ez csak egy példa vót :-)

Manyecska 2012.08.18. 12:33:25

@Xezs: jaja:D..@CID: jut eszembe, ez ugyan nem biciklis poszt, DE!! jövök haza, csatolom ki a lakatot a bicajtárolónál..egyszer csak odaáll mellém egy fazon /fél méterre se/ gondoltam EZ most mit akar...?? hát a cigijét oltotta el ami a tároló mellett volt közvetlen. LE SE sz..rta hogy valaki ott áll. Mondom /mer én beszólok akkor is ha nem kéne néha:P/ .".még valaki???"...erre odajön a barátnője. Ő is elnyomja a csikket az orrom alá. Na mondom kössz:D :(((
Ez is milyen már??? :)

Manyecska 2012.08.18. 12:35:03

@Manyecska: elűszőőőr az hittem a csomagom érdekli a csomagtartón /cipősdoboz, a jobb fajtából/ még készültem is hogy kirúgok hátrafelé:D! Résen kell ám lenni:(

Xezs 2012.08.18. 19:14:35

@retró Manyecska: Na jó, azért azt nem tudod elkerülni, hogy néha-néha bagószag lengjen körül, de szerencsére egyre jobban le vannak korlátozva a bagósok.

Nem sok undorítóbb szokás van a bagózásnál, talán csak a kilógó fasszal utcán való rohangálás az.

Szabó F. Balázs 2012.08.22. 16:20:06

Végigolvastam párszor a levelet is és a kommenteket is. Miért beszél mindenki konzekvensen 20.000 forintos lehúzásról?

A pénztári számláló szerint 38.515 forinttal húzták le a szerencsétlent, mert nem elég hogy nem kapta meg a húszezrest, még vissza is adott a vevőnek másik 18.515 forintot. Plusz az ingyen kapott 1485 forintnyi cuccost is (többszörösen is megérte, a kár megy kerek 40.000 forintra nőtt).

Szóljatok ha rosszul gondolom...

Szabó F. Balázs 2012.08.22. 16:29:28

Pár trükk amit én ismerek:

1, (mondjuk strandon, ahol nagy a forgalom) a drága szülő odaküldi a gyereket kis címlettel (1-2000 forint) a pulthoz, általában egy fiatal (tehát elvileg szerény, és tapasztalatlan) eladóhoz. A gyerek kér fagyit, jégkrémet, stb. Fizet, visszadsz, minden korrekt.

10-15 perc múlva az egész család felháborodva megjelenik a pultnál, hogy itt lehúzták a gyereket, mert annál nem 1000 vagy 2000 forint volt, hanem 5000 vagy 10.000 (Deákkal nem nagyon próbálkoznak, mert nem biztos hogy az van a kasszában). A legtöbb célzott eladó (akik főként tizenéves lányok és fiúk - nyári meló) annyira megijed hogy ösztönösen kikapja az ötezrest vagy a tizest (még nem is a különbözetet) és súlyos bocsánatkérések között átadja azt az erőszakos családtagoknak.

Szabó F. Balázs 2012.08.22. 16:36:32

2, (közepes méretű vegyesboltokban szokás) egy halom különféle áruval jön a pulthoz, megkap valami kisebb végösszeget (1-2000 ft). Nagyobb címlettel fizet, elszámolás, visszajáró, stb. elindul, pakolászik egy kicsit majd visszafordul, hogy nem stimmel a visszajáró (addigra már a pénztáros túl van a következő vevőn).

"Elnézést egy ezressel (kettővel) kevesebbet adott vissza."

Ha a pénztáros rutintalan simán visszaadja a pénzt ráadásul a dolog sokszor és sok helyen megjátszható...

Szabó F. Balázs 2012.08.22. 16:45:47

3, Régi szokás volt szintén strandokon az, hogy amikor a pénztáros megkapta a pénzt, be is rakta a kasszába (nyílt téren ha szél van könnyen és alacsonyan repülnek a pénzek).

Erre is ráébredtek páran, így amikor a pénztáros visszaad egy percig zavart arcot vágtak majd nekikezdtek az ismert "én nagyobb címletet adtam" sztorinak. Sokan visszaadtak azonnal, de pár év alatt leáldozott ennek a trükknek.

Szabó F. Balázs 2012.08.22. 16:50:24

4, Utalványos fizetésnél. Sok (legalább 20-25) utalványt vesznek elő, jobbára 500 forintosakat. A raklapnyi stócba vagy már lepecsételt de visszalopott vagy kisebb címletű (pl.: 200 forintos) címletű utalványt raknak.

A legtöbb pénztáros leszámoláskor nem is figyel az értékekre, a hátoldalra meg még inkább nem, és ha ki is lóg a lóláb lehet azt mondani hogy "ó bocsánat, nekem sem tűnt fel, pedig többször átnéztem". Nem lehet vele sokat nyerni (gondolom én), de aki a kicsit nem becsüli...

Xezs 2012.08.22. 18:50:00

@Szabó F. Balázs: Rosszul gondolod. 20 ezerrel vágta át a csaló a pénztárost.

Kapott 1485 Ft-nyi terméket, a fennmaradó 18515 Ft-ot meg kp-ban kapta meg, mint visszajáró.

Természetesen a 20 ezres bankó nem cserélt gazdát, az előtte is, és utána is a csalónál maradt.

Szabó F. Balázs 2012.08.22. 19:12:59

@Xezs:
Most hogy felébredtem már jogos... :D
süti beállítások módosítása