Tékozló Homár

Felrobbant az aldis cukornádpálinka

2012.10.04. 13:34 | jackyll | 387 komment

Sajnos csak elképzelni tudjuk a pusztítást, amit a bárszekrényben eldurranó Aldiban vásárolt akciós brazil cukornádpálinka kupakja végzett a kristálypoharas üvegpolcokkal, mert Márkék hamarabb elpucolták a romokat, mielőtt eszükbe jutott volna lefotózni.

Az alábbi, velem megtörtént esetről bizonyíték / dokumentáció hiányában nem készült hivatalos bejelentés. A történet a következő: Az érdi Aldiban akciós termék lévén vásároltam brazil cukornád-párlatot (Cachaça), úgy emlékszem 1300 forint volt egy 7 decis üveg, 40% alkohol. Felbontás után 1-2 deciliter távozott belőle koktél-alkotórész céljából, majd visszazárva bekerült a nappali bárszekrényébe. Körülbelül 1 hét után éjszaka, a kupak vagy az üveg megadta magát, hangos robbanással ledobta a kupakot, a felette levő 2 üvegpolcot átlőve, az azon tárolt poharakat és kristálypoharakat megdolgozva kiborultak a nappaliba, mondanom sem kell mindenkiben megállt az ütő, először az ijedtségtől, másodszorra a látványtól és a tudattól, hogy több tízezer forintnyi pohár semmisült meg pillanatok alatt. Szerencsére más italban nem okozott kárt az alsó polcon, ezért is sejthető, hogy kupakkatapult történt, nem oldalirányú robbanás.

Késő bánatra sajnos nem készültek róla fotók (gyorsan össze kellett takarítani, így is egy hétig piaszagú volt a nappali) valamint a blokk is ki lett dobva természetesen vásárlás után, mivel senki sem gondolta, hogy ilyesmi megtörténhet.
 
Kérdés: egy ilyen ital még tovább forrhat még vagy hogy történhet ilyen egyáltalán? (a bárszekrényt színezett üvegajtó védi, napfény direkt módón nem nagyon jut be (mivel 1 méterre az ablak mellett van), ezen kívül a bárszekrény belső lámpái is ki vannak kapcsolva (szikra sem valószínű).
 
Arra kérnék mindenkit, ha az üzletben ilyet vásároltok, akkor igyátok meg egyből, felbontás után pedig törésbiztos helyen tároljátok!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.04. 23:21:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: na ja, mosmeg Togliatti szellemváros, mint Ditroit.

igi1 2012.10.04. 23:55:41

@Rosszindulatú Vászka: mer ott gèppel ès porbòl csinàlják

England win The Ashes! 2012.10.05. 02:46:48

@Szenthomárság: @hagyma: Hülye faszok! Halálközeli élményig röhögtem magam miattatok. :)

@igi1: Cicuka, ne a visszhangot hibáztasd, ha nem tetszik a válasz! Én csak a te szavaidat adtam vissza, nem? 25 vagy? Múltkor azt állítottad.

Illetve ez nem teljesen igaz, mert azt mondtad, hogy öt év múlva leszel harminc (forrás: homar.blog.hu/2012/09/20/290_milliot_fizet_a_raiffeisen_a_devizahiteleseknek?fullcommentlist=1#c17878117). Namost elnézve a matematikai ismereteidet, amiket már többször volt szerencsénk megcsodálni (lásd: 3>9), ez ugye korántsem biztos.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.05. 07:55:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azért remélem a vasárnapoknak nem szoktál így örülni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 08:01:48

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: a vasárnapnak állott hétfőszaga van. de azért annak is örülök, ilyen apróságnak is szokok örülni, bezony.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 08:02:48

Nekem minden nap egyforma.

Kivéve a Karácsony, mer akkor hamarébb bezár a presszó, meg a tévéműsor is elég szar.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 08:09:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mer fejletlen országba lax, ahol nincs fogyasztói kultúra meg ijenek.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.05. 08:11:11

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Egy rószaszín mignon elfogyasztása, romantikus vígjáték moziban történt megtekintése után csodákat tehet!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.05. 08:14:48

@Rosszindulatú Vászka: Stuart Little kisegér megy olyankor mind évben, minimum két adón párhuzamosan, plusz Télapu, Reszkessetek betörők, Bunyó karácsonyig, kihagytam valamit?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 08:15:04

Van egy félelmetes növényem. tegnap észleltem, hogy mozog. KOmolyan mondom. kb 80 cm-s indája van, és azzal tapogatózik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 08:16:13

@Rosszindulatú Vászka: ez igaz. itt még mosógép sincs, a dunára járok mosni, amíg be nem fagy.@
Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :):)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 08:16:14

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ja, azokat a ingerszegény és megauncsi kosztümös filmeket a többezer éve halott hálóinges zsidókról.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.05. 08:17:06

újposztba komment? óne? geciség. elsőzni akartam :D

na helósziaszevasz, mi a pálya, jössztáncóni?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 08:17:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: monnyuk vélhetően ezér van annyi öngyi karikor. Tökre égő.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 08:20:33

@Rosszindulatú Vászka: nyilván már akkor is kamu volt. Aranykor, mi legfeljebb duplé, de inkább eloxált lumínium.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 08:22:11

@Dr. Körömlakk ®: és ez így megy tegnap fél négy óta.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.05. 08:22:58

@Rosszindulatú Vászka: Ja, a királyi tévéket most nem is számítottam. Mondjuk ott se szokott nagy választék lenni, általában Zeffirelli meg Quo vadis, meg persze mindenféle tömjénlengetés élő közvetítése meg mélymagyar búslakodás. Viszont a Viasat meg már kétszer is a Zodiákust adta 24-én, kaptak is Tőlem ezért pluszpontot.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 08:23:27

@Dr. Körömlakk ®: mit gondolsz, mi mit játszottunk tegnap egész délután???

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 08:24:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: Milyen bűnei lehetnek egy Repülő Spagetti-szörnyek -hívőnek?
Nem mossa el rendesen a szűrőkanalat? Nem háztáji kecsapot használ, Sajtszerű növényi valamit reszel a tésztára?

Dr. Körömlakk ® 2012.10.05. 08:24:44

@Rosszindulatú Vászka: @batgirl: eggen, gondoltam, hogy kissé lemaradtam a heves próbálkozásról.
a szerkik elmentek boraborára szoptatni, ezér nem lássák, hogy mekkora baj van!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 08:25:31

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: monnyuk a német tévéken meg horrorfilm van, az osztrákokon meg poopkoncert.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 08:26:18

@Rosszindulatú Vászka: meg kell monnyam, igazán szép és előrelátó gondolat tőlük, hogy pont karácsonykor akasztyák föl magukat, mer így a család legalább megspórolhattya a tetem hűtési kőccségeit. elvégre simán eláll a teraszon újévig is, akkor mán van péz koporsóra.

@batgirl: szerintem meg bemászott egy pasi hozzád, oszt az csápolt neked, nemlehet??

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 08:29:02

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Magyarul, hirtelen felindulásból, ezt találtam. Ugye, a Puruttyával csak nem jöhetek már...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 08:29:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem nyert. Általába a magányosok emóznak be, a családosok meg egymást kezdik hentelni, mikor már elég nagy a feszkó az összezárcságtól.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 08:30:32

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem..mert ez itt van az irodában. a szemem sarkából észrevettem a mozgást, de nem hittem el.félelmetes. nem mozog gyorsan, hanem szép, lassan , de észrevehető. egyszer azt fogom észrevenni, hoyg a nyakam köré tekeredett, aztán fújhatom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 08:31:46

@Rosszindulatú Vászka: magányos, de nem azér mer nincsen család egyátajjába, hanem mer le se kakanttyák. persze van mindenféle eset, azisigaz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 08:32:50

@batgirl: na kűggyél egy fotót gyorsan, oszt majd eldöntyük, hogy afropasid van, vagy légyfogó pálmád.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 08:36:07

@Rosszindulatú Vászka: Mert a kotyogós méregerőset főz, abból kevesebbet lehetne eladni, mint a sárgásbarna latte macchiatoból.
Feltártam a nagy kávéházi összeesküvést.
mondjuk, szépen nézne ki egy 2*2 éteres főzőlyukban egy böcsületes presszógép.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.05. 08:46:00

@Rosszindulatú Vászka: Németeken horror?? Ilyen nem nagyon rémlik...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 08:46:35

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ez sima viaszvirág. ismerem.
vagyis azt hittem, hoyg ismerem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.05. 08:55:16

@batgirl: Én is észleltem a minap a Pólusba' a szemem sarkából valami mozgást, balra lent, miközben bigmeket falatoztam. Hát, uramfia, nem volt az más, mint egy cinicinikisegér.

helianthus 2012.10.05. 08:58:14

@agresszív kismalac: remélem, azért a bimekbe belenéztél utána, nincs-e benne önkényes bigmekfoglaló? :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 08:58:35

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:Ben Hur és Grincs.

Hull a pelyhes, Napfivér Holdnővér és -nem meglepő módon- a Názáreti Jézus.

helianthus 2012.10.05. 08:59:37

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Te becézgetsz engem? !!! ???
Nahát, fura érzés lett tőle a gyomromban.
De ez most nem az amire gondolsz.
Olyan, mintha pillagók repkednének benne. :}

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 09:02:48

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: namost, miután életszerűen az olcsó kávéfőző olcsó kávéval is találkozik, így nagyon nem lehet releváns összehasonlításot végezni.

Nomeg az erős ízt nagyrészt a sok csersav adja, ami persze a cigarettátúl tompult ízleléssel rendelkező, és valójába emésztési segédletként fogyasztott reggeli lötty ügyébe megincsak nem tekinthető mértékadó csoportnak vizsgálódási célzattal.

Sztem.

Amúgy meg csaxólok, ha a latte mahhiátó gyönge neked, ne azt igyál, hanem eszpresszót, vagy risztrettót, rendesebb hejeken ez mind van, nem csak a bélbeharapós míniumkanálos rettentő.

Szal ez a hirig nekem kicsit ojan, minthogy az üveges sör jobb, mint a csapolt, mer minek a fakszni, a hatás ugyanaz. Így is leeht nézni a dolgot persze.

helianthus 2012.10.05. 09:04:29

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Én a mindenféle gagyi, zs kategóriás noném télapó-, télapu-, télanyu-... filmektől kapok agyfaszt. Bőőőőeeee. Mi karikor összegyűlünk egy házba, és dvd-t szoktunk nézni. Már hetekkel előtte megy a vita, hogy mit nézzünk meg majd. A szertartás része, hogy a szerencsések az ágyon, a nem annyira szerencsések a földön kapnak helyet és ha valaki kimerészkedik a szobából mondjuk vécére, csak minimum két sütistányérral és pár pohár üdítővel/alkohollal megpakolva térhet vissza a helyére.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 09:10:22

@Xezs: Nem vitatkozhatom a ti porszívótokról.
A miént még mindig szív és fúj, valamint fütyül.
retronom.hu/index.php?q=node/22508

Mióta leselejteztük volt egy ETA és egy Daewoo . rejtély, hogy vehettem meg az utóbbit. Ketten nem bírtak ki 10 évet. Most egy randa takarítógép van, az bírja. Bútortisztításra, résekbe beszívni, maradt a ruszki csoda.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 09:13:11

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nálatok ijen nagy a kosz, hogy annyit kell porszívózni?

Mink csak kiseperjük a döngölt földrűl a nagyobb darabokat a bió-ökó hagyományos és ősi ciroksöprűvel és kész is. Ja meg Húsvétra kicsit kiszellőztetünk, akkor már jó idő van, meg a lábasjószág is kedéjesebb tűle.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 09:16:22

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: jaja. egyik végin beszíjja a port, a másikon meg kifújja aprítva. nem nagyon jó semmire azon kívül, hogy zabájja az áramot. persze virágfődet lehet vele porszívni, de takarítani vele kicsit donquijote vállalkozás.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 09:22:29

@Rosszindulatú Vászka:
"életszerűen az olcsó kávéfőző olcsó kávéval is találkozik, így nagyon nem lehet releváns összehasonlításot végezni. "
Nagy igazság, meghajlok előtte.
Csersav nem játszik, mert visszaharap, marad a kevés víz, közepes fokozatú daráló és -horrible dictu- bécsi pörkölés.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.05. 09:25:53

Ne verje ki, ne rázza ki!
Erikával szivassa ki!!!44nyóc!!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 09:28:25

@helianthus: A médiából heteken át öntött "karácsonyi hangulat" eléggé felhergel, miközben a karácsonyi klasszikusokat vadászni kell. Ha azok folynának mindenhonnan, nyilván azokat utálnám, így meg ezeket. Egész jó számokat rühelltem meg a média hatására. :/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.05. 09:31:23

@helianthus: "Látod, ez a szerelem..."
Féli megbolondult.:-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.05. 09:34:04

Home alone (miszerint: Reszkessetek, betörők!) 1,2... 8.
Meg a Polár Expressz oda-vissza.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 09:34:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Más géphez nem adtak olyan alkatrészt, ami télyleg kiszedi a port a derékszögben összedolgozott fotelekből.
Takarítani (nagy T-vel) a Vászka által emlegetett cirokseprű, takarítógép, porrongy. na, abbahagyom, mert kezd rámtörni a depi.

@Rosszindulatú Vászka: Búcsú előtt muszáj takarítani, mert a szomszédok figyelik az ismert zúgó, fütyülő zajt. Magnetofon használata nem elegendő, mert a kukára is rálátnak, ahová a porzsákot kell űriteni.

holdlányka 2012.10.05. 09:52:38

Nem tudom, nálunk még sosem fordult elő, hogy felrobban volna aldis cukornádpálinka a bárszekrényben.
Bár, jobban belegondolva, be sem férne oda, mert tele van 60-as,70-es,80-as évekből származó igencsak magyar piákkal. Azok közül meg egy se robban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 10:04:03

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nekem már tele volt a hócipőm a portörléssel, oszt beruháztam ilyen porszűrős hiperszónikus porszippannytyúba, van hozzá olyan lapos bizbasz is a matrachon. heti kéccer elég végignyalni a lakást, szeretem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 10:22:46

Mit rinyáltok a karácsonytól??
Mi szeretjük. Viszont, tv nézés nincs olyankor. Örülünk, hoyg együtt a család, nagy monopoly és römi csaták vannak. Esetleg még póker, vagy az a szókirakó, aminek most nem jut eszembe a neve.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 10:24:30

@batgirl: dejó neked. mink olyankor tányért dobáltunk mindég.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 10:35:38

@batgirl: cirkuszos. kellő idő elteltével pedig vándorcirkuszos.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.05. 10:47:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mer' nem nézted meg elégszer. Hetedik-nyolcadikra már tök jó.:-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.05. 10:50:33

Vajon jackyll mikor veszi észre, hogy nem lehet kommentelni a hltvlgihez?

helianthus 2012.10.05. 10:56:51

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Christmas is all around me,
and so the feeling grows
It's written in the wind,
It's everywhere I go,
So if you really love Christmas,
C'mon and let it snow?

van egy film, nem tudok címet pedig többször láttam. Lepattant rockzenész megfogadja, hogy meztelen fogja elénekelni a loves is all around me-t csak karácsonyosítva. És meg is teszi, télapóruhás csajok táncikálnak körülötte közben. :D
ez a pasi
www.bootcampeffect.com/wp-content/uploads/2010/12/love-actually-1-300x222.jpg

helianthus 2012.10.05. 10:59:13

@agresszív kismalac: ez a szerelem? Én azt hittem, valami rosszat ettem. :) Igen, Félit megbolondítottam. Büszke vagyok magamra.

igazságos 2012.10.05. 11:05:11

Ma langallót sütök, meg palacsintát.

Manyecska 2012.10.05. 11:11:00

."Kinek virág kell.nem hord rózsaberket,
A látni vágyó napba nem tekint,
Kéjt veszt,ki sok kéjt szórakozva kerget,
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt
.
.Ne nézz,ne nézz hát vágyaid távolába,
Egész világ nem a mi birtokunk,
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
.
.Ki szívben jó,lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit mohó vágy,gőg el nem harácsolt,
Földön honát csak olyan lelheté"

óhhh be szép:) jónap. én ide ma nem írok merpéntek van, ugye :D:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 11:11:50

@helianthus: a film címe: igazából szerelem
imádom

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 11:13:01

@Manyecska: hová merült el
két szemed világa?

helianthus 2012.10.05. 11:28:53

@batgirl: én is. Tök jó az a jelenet (szoktam rajta pityogni is diszkréten persze), amikor a végén elmegy az ügynökéhez és kihagyja a partit miatta őőőő nem tudom kivel, ahol csomó pia és pucér csöcsű lányok vannak.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.05. 11:30:04

@batgirl: A karácsoynt szeretem. Az azt megelőző giccsözönt nem.

@helianthus: Ah, azt láttam. (nem volt nehéz, ugye a filmrotáció miatt.)

helianthus 2012.10.05. 11:30:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: most már sínen vagyunk. Még pár ezer komment, amiben biztosítom örök szerelmemről és tuti elhív randizni is. A randi időpont, helyszín és program természetesen régóta adott (vasárnap du, cukrászda, mignonozás).
cöcöcö

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 11:32:56

@helianthus: lyóvan, nagyon helyes. meg ne feledd hogy lassú gyík partra fos, vagy valami ilyesmi :D:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.05. 11:35:32

@helianthus: Aha- hétfő, 20.45, paradicsomos szardella osztva kettő.

helianthus 2012.10.05. 11:37:26

@agresszív kismalac: :DD Ez se rossz ötlet, de az első randit mégsem paradicsomos halszagban szeretném abszolválni. Én már csak maradok a romannytikánál.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 11:37:39

@agresszív kismalac: reméljük a szardillát osztja ketté, és heliantust

Manyecska 2012.10.05. 11:46:36

Volt ilyen kommentelő régen hogy Odri???

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.05. 12:05:47

@batgirl:
Melleket vizionálok.
Naaaagy melleket!444!!

helianthus 2012.10.05. 12:19:54

@batgirl: te most tényleg azt reméled, hogy engem is ketté oszt vagy csak kimaradt egy nem szó?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.05. 12:33:15

@helianthus: Azt nem olvastad fölötte, hogy miért Helimeli?

Manyecska 2012.10.05. 12:35:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: hagyma. de lehet cicmen vót ott. ja, őt most tömik, holnapra.. /macskakiállítás lesz/..na, hiába, a szerelem mivé foszlik!!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.05. 12:38:44

@Manyecska: Kicsoda-micsoda lehet az az Odri? Megannyi kérdés.

Manyecska 2012.10.05. 12:39:27

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jah, cicmen is így kezdte.., mosakodott állandóan:D..etc..:)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.05. 12:39:27

@Manyecska:
Hasztamannyana!!4!!!
A cicment tömik?
Hát mivé lesz a világ?!!!69!!

Vlad Gierst 2012.10.05. 12:44:01

@helianthus: A linkben benne van a címe is: Love Actually.

Manyecska 2012.10.05. 12:48:58

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ennél már az lett volna csak szebb ha lelép az ártatlanságommal!:P:D:D: na léptem tovább.

valerio 2012.10.05. 12:52:54

Nem bírom elolvasni a sok jobbnál jobb kommentet. Majd hétvégén! :) Mindenesetre újra át kéne vizsgálni az éjjeliszekrényt, mert nagyon gyanús! Én ezentúl csak golyóálló mellényben megyek be az Aldiba, te jó ég, mi lesz, ha felrobban az egész Aldi?

Manyecska 2012.10.05. 13:04:45

@valerio: én se!! aggódom cicafiúért...legutóbb Pornóapátiba készült lehet hogy felpróbálták mint egy bábot?:O ??:(

Szarazkoro 2012.10.05. 13:40:54

Na, pialos poszt Pentekre, ezt szeressem!Cacacha nem robban (baros voltam hajdanan) hacsaknem vmi fost vett a pocctolo.
Erre iszom!

helianthus 2012.10.05. 15:24:53

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: de, valami líbiai nóta miatt. De igazából nem érdekel, miért lettem Helimeli, a lényeg a becézésen van.

@Tartsd meg az állatot, te mocskos apró!: ok, bár nem biztos, ha holnap megkérdezel, tudni fogom. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.05. 15:52:06

@helianthus: Nem, a lényeg éppen nem abban van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 17:36:20

@helianthus: bocs, tényleg kimaradt. nem akarom, hoyg kettő legyen belőled!!!!!!!!!!!!!!

wowerman 2012.10.15. 15:51:11

minek vesznek ilyen szart a -szintén szar- Aldiban? Aldiban, Lidlben, és Penny marketben nem veszünk SEMMIT
süti beállítások módosítása