Tékozló Homár

12 éve halott nagyapjának számláz az ELMŰ

2013.02.18. 14:44 | jackyll | 83 komment

Naiv ügyfél hivatalosan is feladta a harcot, és most már csak terápiásan írta ki magából, hogyan nem sikerült bő egy évtized alatt egy nagyon egyszerű adminisztráció műveletet végrehajtani az ELMŰ-nél:

Nagyszüleim lakását megörököltem, a villany (ELMŰ) 2001-ben elhunyt nagypapám nevén volt. Miután a lakás a nevemre került, minden közművet átírattam, de sajnos az Elműt valamiért nem sikerült. Minden szükséges dokumentumot melyek az átíráshoz szükségesek voltak az Elmű ügyfélszolgálata szerint, eljuttattam, de továbbra is elhunyt nagypapám nevére érkeztek a számlák.

Mivel én laktam a lakásban, nem is foglalkoztam vele, elfoglalt ember révén nem volt időm a bürokráciával harcolni, maradt a papa nevén, én meg fizettem amennyit használtam. 2010-ben egy rokonomnak ajándékoztam a lakás haszonélvezeti jogát, és beköltözött. Ekkor ismét az összes szolgáltatóhoz ellátogattunk együtt, az összes szükséges szerződéssel a hónunk alatt, és átírattuk az új haszonélvező nevére a számlákat. Mindenhol gyorsan sikerrel jártunk, végeztünk. Utoljára az ELMŰ Árkád-beli ügyfélszolgálatát vettük célba. Tanulva az elmúlt év tapasztalataiból a haszonélvezeti szerződés, és lakással kapcsolatos többi dokumentum mellett magammal vittem nagypapám halotti anyakönyvi kivonatát is. Azt már meg sem említem részletesen, hogy rengeteg időt vártunk, mindezt úgy, hogy sok hónapos várandósan le sem tudtam ülni a túlzsúfolt és túlfűtött helyiségben. Mikor végre sorra kerültünk, közölte az ügyintéző, hogy én, mint a lakás tulajdonosa nem írathatom át az ELMŰT, mivel az nem az én nevemen, hanem a nagypapám nevén van.

Mondtam, hogy nagypapám közel 10 éve halott, ő nem fog befáradni, itt vannak a bizonyítandó dokumentumok, és már sokszor nekifutottam az átírásnak, legyen kedves átírni, mert nonsense, hogy egy halott ember nevére számláznak ennyi éve. Nem, ő nem tudja átírni, ahhoz kell neki a lakás eredeti tulajdoni lapja. Mondtam, hogy akkor kérjék le, mivel én nem fogok több ezer forintot fizetni ezért a földhivatalnak, se nem fogok terhesen rohangálni az ő hülyeségük miatt (minden más szolgáltatónak megfelelt az ügyvéd által írt szerződés, mely nyilvánvalóan a tulajdoni lap alapján íródott), és örüljön, hogy 10 éve annak ellenére fizetem a számlát, hogy nem az én nevemre jön, sőt, egy halott ember nevére. Nem, nem lehet, a szabály az szabály, és nem gondolkodunk, hogy mi vagyunk a hülyék.

Az sem hatotta meg, vagy talán el sem jutott el az agyáig, hogy egy halott ember nevére számláznak, melyet ha holnaptól nem fizetünk semmit sem tehetnek, nem lesz kin behajtani, fel sem fogta, hogy mekkora hülyeséget csinálnak, csak azt hajtogatta, hogy tulajdoni lap nélkül nem írhatja át. Otthagytuk. Mivel nem sokkal az eset után megszületett gyermekem nem volt sem időm sem energiám foglalkozni az üggyel, az új lakó örömmel használja a lakást, és fizeti továbbra is a 12 éve(!) halott nagypapám nevére érkező, ám általa használt elektromos díjat, hogy ne kapcsolják ki, és ne legyen a macera a visszakapcsolással..

 A minap arra jártam, és kíváncsiságból bekérdeztem, hogy hogyan lehetne elintézni az átírást, és szomorúan tapasztaltam, hogy mostanra megérett a sztori egy homárcikkre, mivel nincs változás, nem elég semmilyen szerződés, sem a halotti kivonat. Érdekes módon tartozás behajtás esetén nincs problémájuk azzal, hogy lekérjenek tulajdoni lapokat, hogy jelzálogot helyezzenek ingatlanokra!? Lassan eljön az idő, hogy abbahagyjuk a számlák kifizetését, mert úgy tűnik nincs más mód az átírásra, mint a kikapcsolás, és az új lakó nevére való bekapcsolás...
 LE

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.02.18. 14:47:24

most akkor az elmű is szpemmelt?
amúgymeg ezüst!

England win The Ashes! 2013.02.18. 14:48:38

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Ők nem, csak tahók átírni a nevet a számlaleveleken. Röviden ennyi.

England win The Ashes! 2013.02.18. 14:50:55

Azt sem értem, minek kell ennyi papír az elműnek, a klozetben nincs nekik? A lakásnak, amiben lakom, nem én vagyok a tulaja, a számla mégis az én nevemre érkezik. Három perc netezésbe került átírni.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.18. 15:01:45

Ez mókás, tőlünk nem kért egyik szolgáltató se tulajdonlapot, elég volt nekik a halotti anyakönyvi kivonat.

Most így utólag bánom, hogy nem küldtük el nekik a holt Mamika fényképét - hamár ma halottak napja van itt a Homáron.

elwood 2013.02.18. 15:02:48

hamár úgyis terhes volt a poszter a gyereket úgy kellett volna elnevezni mint a nagyapját,

akkor 18 éves korában a saját nevében leírathatta volna

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.18. 15:07:09

Én kértem volna valami főnököt.
De amúgy ja, nem kell átíratni, és csókolom... :D Aztán amikor eladják a lakást, és elköltözik, akkor majd magához nyúl az ELMŰ, ha már nem találják meg a szolgáltatás szerződő felét...

...és ezeket a cégeket sajnálják az Energiagorillán, hogy 10%-kal csökkenteiük kellett az árakat.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.02.18. 15:08:39

@elwood:
nehéz ügy ez,mer ugye a nő apja az elhunyt, szóval a gyereke nehezen kaphatta meg a nagyapja vezetéknevét.

elwood 2013.02.18. 15:09:51

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): a férj is felveheti a feleség nevét, neki is be kell segíteni egy ilyen probléma megoldásába

elwood 2013.02.18. 15:12:50

@ColT: azt speciel én is sajnálom, miért nem 20%-kal kellett csökkenteni vagy 50%-kal ?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.02.18. 15:14:41

@elwood:
hátazér ájjon mánmeg a menet! há nehogymán a férfi vegye fel az asszony nevét! hát hava tart a világ?

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.02.18. 15:15:33

"Az sem hatotta meg, vagy talán el sem jutott el az agyáig, hogy egy halott ember nevére számláznak, melyet ha holnaptól nem fizetünk semmit sem tehetnek, nem lesz kin behajtani"

Próbáld csak ki kedves poszter.
Elmondom mit fognak csinálni:
1. kikapcsolják az áramot
2. ugyan arra a címre addig nem kötnek be másikat amíg a tartozást nem fizetted ki.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.18. 15:20:40

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): figyelmeztetlek, hogy Hőn Szeretett Hazánk egyik Nagyeszű Tompikájárúl és regálsz, haló! Hát a mi Tompikánk neked már kutya?

elwood 2013.02.18. 15:27:39

"nagypapám közel 10 éve halott, ő nem fog befáradni,"

esetleg ki lehet hantolni ?

McZozo 2013.02.18. 15:28:02

@amsz:
es meg szebb hogy majd addig ki se tudjak fizetni mig nem ahalott papi fizeti be az elmaradt dijakat. Erre is votl mar itt pelda :) Szoval en nem kapcsoltatnam ki mert a vegen meg nem lesz tobbe aramuk :)

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.02.18. 15:34:21

@McZozo: Na igen. Ennyi erővel a brazilok fél évente másnak a nevére kötnének áram szerződést, és azt nem fizetnék. Aztán kikapcsolják, majd jöhet a következő név..

dani27bpbp 2013.02.18. 15:34:59

Tértivevényes levélben pár szóban leírni a történetet az elműnek, plusz dokumentumok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:38:20

@elwood: most vegyem fel a Mary Theresa nevet?_

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.18. 15:42:37

Harmadik poszt ma. Egyik se lett érmes. :(
Egyébként dédim több mint húsz éve a halott férje nevére kapja az elműset,egyszer próbálkoztunk hogy azért ez mégis morbid,dehát papa nem tudott bemenni nekünk se ugye,pedig lehet színt vittünk volna az unalmas ügyfélszolgálatis napokba ha bevisszük.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.02.18. 15:42:44

Én komolyan nem értem ezeket a nagy cégeket. 10 ügyfélszolgálati alkalmazott bérét ráköltenék 3 fejlesztő bérére, és írnának nekik olyan programot, hogy az emberek 40%-nak be sem kéne menni az ügyfélszolgálatra, hanem on-line el tudna intézni mindent. nincs sorbaállás stb.

Kettes LEGO 2013.02.18. 15:43:51

Ugyan már, ELMÜ ügyfélszolgálat... Pfff... Négyszeri nekifutásra nem sikerült elintézni náluk, hogy a fogyasztási hely és a számlázási cím ugyanaz legyen... A fogyasztási cím helyesen emelet 7. de a leveleket következetesen az emelet 8-ba küldik, a szomszédhoz. Telefonáltam, írtam levelet, voltam bent. A nagyképű, fölényes marikákat ki kéne baszni onnan a picsába és a sok munkanélküliből olyat odaültetni aki képes elvégezni azt a feladatot amit egy csimpánz egy köteg banánért megcsinál.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.18. 16:07:33

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): most képzeld el, ha a pasi felveszi a nő nevét, aztán elválik, de a nevet megtartja, aztán a következő felesége meg felveszi az előző nevét, oszt akkor lesz két felesége, akit ugyanúgy hívnak, hát nem praktikus? ha még a keresztnév is stimmol, akkor meg akár el se vált volna, hát nem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.18. 16:28:02

@elwood: Jaja :D

@amsz: Elköltözés után poster leszarja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.18. 16:29:27

@amsz: Ehhez gondolkodni kéne + akkor mire kapna az ügyfélszolgálat igazgatója nagy lóvét? Nyilván ő azért lobbizik, hogy meglegyen a zsozsó :D

@McZozo: Amikor bíróseggre kerül az ügy, akkor gondolom kiderülne, kinek a sara volt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.18. 16:33:06

@Rosszindulatú Vászka: Ez sértés a kutyákra nézve!! Nem! Tompika nem kutya! Hanem egy primitív idióta barom!

Itt kérek bocsánatot a magyar szürkétől, és többi fajtatársaitól.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.18. 16:33:51

@zebraság fél cicaság: lehet még ezt tetézni, hogy jómagyar kreatív szokás szerint a sarjaknak több generáción keresztül ugyanazokat a keresztneveket adni. Tiszta montipájton.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.18. 16:36:27

@batgirl: igazad van, én kérek elnézést, hogy bocsánatot kérek.

Én a kutya szavat jelzőként használtam, az arhaikus értelmében.

Tettemre nincs mencség, minden érintett érző és intelligencs lénytől bocsánatot kérek.

Vau!

U.i.: szégyejjed magad, a szürke-, magyar és mindenféle sajtot, irhát meg finom husit adó marhák nevébe kénytelen vagyok tiltakozni, monnyálle!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.18. 16:40:00

@Rosszindulatú Vászka: hééé...már bocsánatot kértem tőlük!!!!!!!!!
De azért lemondok.
Én batgirl, sütemények és vajaskenyerek nagy barátja, ezennel lemondok az e heti sütiadagomról, és a hőn szeretett bükki kovászoskenyérről. Haj, de nehéz az életem!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.18. 16:41:43

@batgirl: mellékbüntetést nem kértem, haló! Külömbe meg a vaj is barmok ajándéka :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.18. 16:42:56

@Rosszindulatú Vászka:

Bemegy a nyolcgyerekes cigányasszony az önkormányzathoz, hogy segélyt kérjen. Megkérdezik tőle a gyerekei nevét. Azt mondja az asszony:
- Zsiga, Zsiga, Zsiga, Zsiga, Zsiga, Zsiga, Zsiga, Zsiga
- Hogy lehet nyolc gyereknek egyforma nevet adni? - álmélkodik a tisztviselő.
- Há praktikus, instállom, ebédnél csak elkiáltom magam, hogy Zsiga, és akkor mind odajön.
- Jó, de mit csinál, ha azt akarja, hogy csak az egyikük jöjjön?
- Akkor csak a vezetéknevüket mondom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.18. 16:52:48

@Rosszindulatú Vászka: most már késő! Már lemondtam!
semmi nem tántoríthat el! ez így tisztességes!

elwood 2013.02.18. 16:57:12

Bemegy az ember a hivatalba:
- Meg kéne változtatni a nevemet mert nagyon szégyellem.
- Ezt csak nyomós okból lehet jóváhagyni, hogy hívják ?
- Szaros Viktornak.
- Nos ez érthető ... mire szeretné változtatni ?
- Szaros Jánosra.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2013.02.18. 17:14:54

" Mivel én laktam a lakásban, nem is foglalkoztam vele, elfoglalt ember révén nem volt időm a bürokráciával harcolni,.."

Na ez az. Magyarul anno lusta voltál, mert nem volt sürgős, de amikor sürgős lett, akkor meg az ELMÜ azonnal izibe írja át, nem papirozzon, mi?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.18. 17:16:57

az már volt, hogy bekellett volna vinni a nagypapát, írja alá???

McZozo 2013.02.18. 17:31:10

@ColT:
Jelen esetben nem tudja leszarni mert o a tulaj es ha kikapcsoljak hosszu tavon o szim mert az o nevere terhelik. Plusz mint mar leirtam arrol nem is beszelve hogy micsoda kanossza lehet visszakapcsoltatni egy halott neven levo kikapcsolt szolgaltatast

McZozo 2013.02.18. 17:32:52

@ColT:
Ez valoszini de azert gondolom az sem egy fakjasmenet ha mar birosagra mennek

McZozo 2013.02.18. 17:36:36

@Sigismundus:
Nem vedeni akarom a posztert te mondjuk mi a fenet vihetnel meg be egy hivatalba azon kivul hogy igazolod a tied a keco es igazolod hogy az elozo szamlafizetu elhunyt. ezt megtettek ha jol ertem megse irjak at szoval azert megis azt mondanam hogy jelen esetben az a bizonyos sun az elmunek jar jobban nem a posztolonak

jézushka 2013.02.18. 17:59:09

"...se nem fogok terhesen rohangálni az ő hülyeségük miatt..."
most akkor 12 éve folyamatosan terhes vagy????

telkoe 2013.02.18. 18:12:21

@McZozo: Benne van a posztban: az elmu kerte az ingatlan tul lapjat is, mert nem ir at sokevvel ezelotti papirok alapjan. Nagyon elfoglalt kismama ezt annyira zokon vette, hogy inkabb kikapcsoltatna az aramot. Biztos szorakoztatobb 40eft forintert aramot visszakapcsoltatni mint 5e-ert kivaltani egy tullapot.

Aureliano Buendía 2013.02.18. 18:30:31

A posztoló ott bacta el, hogy ügyfélszolgálati irodára ment. Ott közismerten retardáltak vannak (10telet a kivételnek), akik lassan, de legalább szarul végzik a munkájukat.
A poszter írjon levelet, vagy küldje el mail-ben a doksikat. A honlapon rajta is van, mik kellenek (www.elmu.hu).
Halotti ak., hagyatéki (ha több örökös van, azok beleegyező nyilatkozata az átíráshoz), és mondjuk két tanú által hitelesített mérőállás jegyzőkönyv (mérő száma, dátum, óraállás).
Nem bonyolult, ezen már én is átestem.
Amúgy a szolgáltatók a tulajdonjog igazolását jogosan kérik el, szépen is néznénk ki, ha bárkinek a nevére bármit átírnának. Ezért szoktak tulajdoni lapot kérni. Ezen nem kéne nagyon rugózni, van még pár olyan hely, ahol kérik.

Aureliano Buendía 2013.02.18. 18:32:09

@telkoe: igen, ennyi erővel odamegyek, és én a nevemre íratom, hisz kit érdekel, ki a tulaj?:)

@McZozo: oké, és mivel igazolod? Viszed a lakáskulcsot?:)

bormarlen 2013.02.18. 18:37:12

@telkoe: Benne van a posztban, hogy mindent eljuttatott amit kértek, így nyilván a tulajdoni lapot is, és halottit is, amit ők mondtak meg, hogy kérnek:
"Minden szükséges dokumentumot melyek az átíráshoz szükségesek voltak az Elmű ügyfélszolgálata szerint, eljuttattam, de továbbra is elhunyt nagypapám nevére érkeztek a számlák."
Amúgy az elművel már nekem is voltak gondjaim, érdekes módon a többi szolgáltató, főtáv, díjbeszedő, stb. nem szarakodik ha egyszer elhunyt a számlafizető, hanem még előzékenyebb is.

Aureliano Buendía 2013.02.18. 18:47:54

Gógli a jóbarátod:

Ha Ön az új (átvevő) felhasználó, szerződéskötéséhez az alábbi iratokat kérjük bemutatni vagy fénymásolatban mellékelni, illetve az alábbi (letölthető) nyomtatványokat kérjük kitölteni:
● Igénybejelentés jogcímének igazolása (30 napnál nem régebbi tulajdoni lap, adásvételi szerződés vagy bérleti szerződés, hagyatéki átadó végzés)
● Ha a használat bérleti szerződés alapján történik: "Hozzájáruló nyilatkozat szerződéskötéshez" (pdf)
● Mindkét fél által aláírt "Átadás-átvételi jegyzőkönyv", (pdf), amely tartalmazza a birtokbaadás-kori mérőállást)
● Több tulajdonos, illetve haszonélvező esetén: "Hozzájáruló nyilatkozat szerződéskötéshez" (pdf).

www.elmu.hu/ugytipusok innen össze lehet mazsolázni

taknyos zsiráf 2013.02.18. 21:24:16

nem mondom 2X hogy direkt, cicizésre fizetnek idióta alkalmazottakat az üszi irodákban

telkoe 2013.02.18. 21:33:46

@bormarlen: 10 eve elkuldte az elmunek amit akkor kertek. Akkor nem tortent semmi, nem foglalkozott vele tovabb (pedig akkor meg egy kis noszogatasra elkepzelheto hogy megcsinaljak). Most nagy boci szemekkel csodalkozik hogy a 10 evvel ezelotti papirok nem elegendoek hanem kernek egy friss tullapot is. Az ilyen botranyos ugyintezesre csak az lehet a valasz hogy szivatja magat meg egy oraleszerelessel is :))

bormarlen 2013.02.18. 22:15:06

@telkoe: jogos, és igazad van. Csak azt tartom röhejesnek, hogy látván egy halotti anyakönyvi kivonatot hogyan lehet, hogy ugyanarra a névre tök nyugodtan továbbszámláznak sok-sok évig? Nem baj ha halott, a szabály az szabály?:) Meg mint már írtam, volt hasonló esetem az elművel, mindenhová máshová fele annyi papír kellett mint nekik. Pl. a posztoló is említette, hogy egy körben intézték az átírást, és csak az elműt nem sikerült. Ettől még magát nyilván nem kéne megszivatnia.

batmann 2013.02.18. 22:30:56

Egy szánalmas kis sunyi alak vagy. Valamiért nem sikerült átírni... 10 év alatt nem volt rá időd és még te reklamálsz???

Felteszem a lemezt, hogy "ezért tart itt az ország"... és tényleg...

Szégyelld magad!!!

batmann 2013.02.18. 22:36:31

Ja és jobban tennéd, ha nem ide írogatnál a viselkedésedet kimentő, szánalmas bejegyzéseket, hanem lekérnél egy tulajdoni lapot.

telkoe 2013.02.18. 22:42:08

@bormarlen: Azt tudjuk hogy elkuldte, de hogy utana mi lett azt nem. Lehet hogy elkavartak a postan es soha nem erkezett meg, Elmus Micike azon ette a reggeli disznosajtot es kidobta, megette a macska stb. Ha akkor utanajar, akkor jo esellyel atirjak.
Most tisztan megmondtak neki h kell egy tullap - most mar csak el kell donteni hogy fontosabb az atiras vagy inkabb szeretne jatszani nagyhisztit a homaron.

batmann 2013.02.18. 22:44:03

@telkoe: Ja elküldte, de kilenc évig nem zavarta, hogy még sem írták át... esetleg érdeklődhetett volna... kamuzik simán...

Aureliano Buendía 2013.02.18. 23:09:26

@telkoe: hát, én láttam belülről a főgázos irattárat, patent, meg miegymás, de abból kiindulva szerintem az elműből sem lehetne 10 évvel ezelőtti iratokat kinyerni (ha azok nem szerződések).

Annak is lehet pár oka, hogy miért nem írták át azt a felmagasztalt órát a poszterre. Vagy meg sem kapták, vagy esetleg mégis hiányos volt az a pakk? Ki tudja már?

Meg azért, ha az ember 10 évente egyszer próbálkozik a szerződéskötéssel, az is rég rossz. Szóval a posztoló sem tett meg mindent (itt visszacsatolnék arra, hogy én biza nem ügyfélszolgálatra mennék. Tisztelet a kivételnek, ott nem atomfizikusok vannak, hanem Mancinénik:))

Ha meg nem fizet és leszerelik az órát, cseszheti, mert akkor már a tulajdoni lap mellé hozzácsaphatja a mérő visszaszerelésének díját is, szerintem az egy kicsit több, mint egy tulajdoni lap.

Mellesleg MINDEN szolgáltató kéri a tulajdonjog igazolását. Mer a törvény erre kötelezi.

Aureliano Buendía 2013.02.18. 23:12:41

Az a baj, hogy megfordult az arány. Régebben több volt az a poszt, ahol valóban a szolgáltató volt a hibás, most meg több a hülye ügyfél, aki az összes jogával tisztában van, de a kötelességeivel kevésbé.
Kicsiben olyan lett a Homár, mint az ország nagyban.

batmann 2013.02.18. 23:18:46

@uraaam: Szívemből szóltál...:)

Peterpapo 2013.02.18. 23:22:49

Indián bemegy az önkormányzathoz.

-Szeretném megváltoztatni a nevem.
-Miért? Hogy hívják?
-Sebesen Suhanó Nyílvessző.
-És mire szeretné megváltoztatni?
-Sssssss!

Tamás Csacsicska 2013.02.18. 23:42:04

Hát csoda, hogy a fél ország a Fideszre szavaz? Mind bent ülnek valamelyik ügyfélszolgálatban!

Anyám Borogass (törölt) 2013.02.18. 23:47:44

Nekem meg PONTOSAN ugyanannyit számláztak ki PONTOSAN ugyanannyi fogyasztásra, mint egy hónappal ezelőtt.
Ez van. Ott lopnak, ahol lehet. Itt lehet. Tehát lopnak.

cnt 2013.02.19. 00:08:36

@amsz: nem úgy van az, sajnos. Vagy szerencsére. El sem tudod képzelni, mekkora a bonyolultság. És nem azért, mert ők bonyolultnak szeretik.

manyuska 2013.02.19. 00:13:11

Mikor apám halála után 2 évvel a sajátomra akartam íratni a villanyórát (tulajdonosváltás nem volt, mert sose volt apám nevén a ház), az elmü telefonos ügyfélszolgálata elkezdett fenyegetőzni, hogy megbüntetnek, szóval lekúrtam a telefont, minek menjek be megbüntettetni magam, tőlem jöhet az atyám nevére tovább is a csekk.

McZozo 2013.02.19. 00:32:24

@uraaam:
adasveteli? ha jol ertettem vitte magaval

bogel 2013.02.19. 01:24:15

@McZozo: Örökölt lakásának adásvételije? Nem életszerű :PPP

cool 2013.02.19. 04:47:28

@jézushka:

Biztosan az - olyan tyúkanyó-féle.
Kotkodács, kotkodács,
minden napra egy tojás ...

battery 2013.02.19. 07:06:02

Bármilyen hihetetlen, de az átírásnál a jelen (30 napnál nem régebbi) tulajdoni állapotokra kíváncsiak és nem a 12 évvel ezelőtti halotti anyakönyvre és a hagyatéki végzésre. 12 évvel ezelőtt, a friss papírokkal az is elég lett volna.
A posztoló hülye, az ügyfélszolgálat meg korrekt. Az, hogy másutt ezt lazábban kezelik, csak trehányság, szakszerűtlenség. Mindezt ügyfélként mondom és nem ügyintézőként.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.19. 08:39:41

@hagyma: Csak nem Habsburg -lányt vettel el? ;)

Kenderice 2013.02.19. 08:44:00

Az egyik ismerősöm a múlt héten íratta át több éve halott nagyanyja nevéről a saját nevére az áramot (elmű) és nem kértek tulajdoni lapot, elég volt nekik a halotti anyakönyvi kivonat.
Ebből én azt szűröm le, hogy az ügyintézők a hülyék, mégpedig nagyon. Egy cégen belül teljesen máshogy intézik az ügyeket.
Szánalmas banda...

elwood 2013.02.19. 14:16:54

@hagyma: inkább legyél Ferenc József

Aureliano Buendía 2013.02.19. 18:07:53

@McZozo: az elhunyt nagyszülő utólag eladja az unokának? Ha van adásvételi, az a nagyszülőre szól. Aki már poszt és humusz.
Ezé' mondom: hagyatéki. A tulajdoni lap meg a legkorrektebb dolog. Azon ott van frankón minden. Gyanítom, 10 év alatt eljutott a Földhivatalba a poszer. Ja, hogy oda (is) saját érdeke, és kivárta a sort? Én kérek elnézést.
Kéne olvasgatni mindenféle törvényeket, hogy milyen kötelességei vannak a nép egyszerű gyermekének, ha valami a birtokába jut. S csak utána homározni.

Venator, venator...

Aureliano Buendía 2013.02.19. 18:09:43

@manyuska: aztán, ha egyszer leszerelik az órád, te leszel az első, aki posztot ír. Tudtad, hogy TÖRVÉNY kötelez a 15 napon belüli átírásra? Igen, pont úgy, ahogy 15 nap alatt a nevedre kell íratni, ha autót vásárolsz. Ja, hogy ott megteszed, mert fosol a rendőrtől? No comment.

bormarlen 2013.02.19. 19:00:03

@uraaam: Haszonélvezeti szerződés, nem adásvételi, a tulaj nem változott, benne van a posztban. Ezen kívül az is benne van, hogy a szerződések, amik nyilvánvalóan friss tulajdoni lap nélkül nem készülhetnek el, és feltehetően a másolatot is tartalmazzák (legalább is a mi ügyvédeink így csinálják) velük voltak:
"Ekkor ismét az összes szolgáltatóhoz ellátogattunk együtt, az összes szükséges szerződéssel a hónunk alatt, és átírattuk az új haszonélvező nevére a számlákat. Mindenhol gyorsan sikerrel jártunk"
De persze ez nem jogosít fel senkit arra, hogy ne addig járjon a nyakukra amíg át nem írják. Számomra inkább az az teljesen érthetetlen, hogy egy ekkora vállalat hogy lehet, hogy ennyi éven keresztül leszarja, hogy egy halott ember nevére számláz, mikor tulajdoni lap és átírási szabály ide vagy oda, azzal egyértelműen tisztában vannak, hogy az illető elhunyt, hiszen a halottit több alkalommal is megkapták, csak az nem volt elég az átíráshoz.
Arról én például már számtalanszor kaptam levelet tőlük, hogy kerek 4 forint tartozásom van kerekítésekből adódóan, ha ennyire fontos a rend, akkor miért nem szólítják fel a posztert? Miért nem ütközik semmilyen szabályukba halottakkal levelezni? Mert a poszter perkál rendesen?

Aureliano Buendía 2013.02.19. 19:15:06

@bormarlen: ha valamire szerződést akarsz kötni - tetszik, vagy nem - friss iratokkal kell megtenned. Ez szerintem vitán felül áll. Innentől számomra nincs kérdés. Ha a tulajdoni lapot írja elő, akkor vihetsz bármi mást, azt fogják kérni. De fentebb belinkeltem, mi kell a szerződéskötéshez.
Ha a posztoló szerződést akar kötni, akkor ezeknek utánajár. És igen, addig mászik a nyakára, míg nincs a kezébe a szerződés.
Az, hogy melyik szolgáltató mit kér, más kérdés. A posztoló még nem próbált DMRV-nél vízórát átíratni, különben nem írna ilyen cikket. Az elműhöz ezek kellene, pont. A főházhoz más kell, pont. Persze a törvényi előírások miatt van átfedés. De egy kis olvasással már rég megoldotta volna.
És örüljön a poszter, hogy az elmű nem mondta fel a halott szereződését. Mert akkor is kérné a tulajdoni lapot, de ha x napon belül nem íratja át a mérőt, mennek és leszerelik a picsába. Egy ismerősöm beszopta, az átíráson kívül szarakodhatott a mérő visszaszerelésével is jó magyar ezresekért. Pedig Isten bizony kijárna neki:)

neet 2013.02.20. 08:10:41

Nem tom, mindenki ua-zt a számlalevelet kapja-e (formátum, tartalom, stb), de az enyémben leírták, h ezzel a -10 %-kal az lesz, hogy nem lesz pénz a szerelésekre, és innentől ratyi szolgáltatás fognak nyújtani előreláthatólag sok-sok áramkimaradással, és hogy a zorbán miatt van mindez. Meg belengették, h az ipari fogyasztóknál emelték az árat, mert máshogy nem lehet, és ezért majd jól meglássuk, h azok majd beépítik a termékeik árába, szal ne örüljünk annyira. Egészen feldobott ez a pozitív hangvételű elmés iromány.

neet 2013.02.20. 08:11:47

elműs... de azért elmés is persze

nandras01 2013.02.20. 17:21:04

okos ügyfél előre gondolkodik.
nagypapát hamvaszt, urnát otthon tart.
agyhiányos ügyintézőnek urnát átadni, hogy "akkor lesz szíves a témát személyesen megbeszélni nagypapával"

szerintem a probléma a következő öt percben megoldva.

2013.02.22. 02:56:59

A posztoló tudatlan. Ha aggyal született volna, akkor képes lenne utánanézni a dolgoknak és e-mailben kérni az átírást. Két sorban leírja mi a baja, csatolja a doksikat és nem kell terhesen mászkálnia.

Host 2013.02.23. 07:20:52

@amsz: Online el tudnák intézni?
Még az ügyfélhívó mellé is sok helyen embert állítanak, mert azzal nem boldogulnak emberek.

Bobemara 2013.02.24. 09:18:40

@bormarlen: Persze, a szabályos az lett volna, ha a halotti anyakönyvi kivonat birtokában azonnal végszámláznak a legutolsó ismert mérőállással, esetleg az átalány számlák figyelembe vételével.

Aztán ezt követően - mivel a hagyatéki eljárás sok-sok hónapot is igénybe vehet - azonnal szerződés nélküli vételezéssé minősítik, ami bizony büntetős felárral jár (120%). Valamint ha 1-2 hónapon belül nem kötik meg az új szerződést, kimennek leszerelni a mérőt. Miközben a hagyatéki eljárásra még sor sem került, tehát nincs jogosultság igazolás, nincs tulajdoni lap, stb.
Pontosan az ügyfélbarát ügyintézés az oka annak, ha nem végszámláznak azonnal, hanem várnak a hagyatéki papírokra vagy tulajdoni lapra.

Viszont ha a tulajdoni lap, hagyatékátadó végzés, stb. már régi, nem fogadható el, a visszaélések elkerülése érdekében.

Ha jól emlékszem, nem olyan régen volt itt egy poszt azzal kapcsolatban, hogy az új tulaj kissé bénán intézte a szerződéskötést, és meglepve tapasztalta, a mérőt pikk-pakk lekapták.

Aureliano Buendía 2013.02.25. 12:08:33

@Bobemara: szerintem a halotti ak-val átírtál volna, ha mondjuk beküldi levélben/mail-en/stb.
A a személyes ügyfélszolgálatok... háááát, nem az eszük miatt szeretjük őket:)

Az, hogy 12 év múlva jut eszébe, nem védhető. Nála jogos lenne, ha leszednék a mérőt:) Az ilyen szarjon farfekvéses sünt:D

Mint ahogy a másik okostojás is.

Bobemara 2013.02.25. 23:03:32

@uraaam: 12 évvel ezelőtt minden további nélkül.
Valójában csak néhány éve kezdték szigorítani a belső előírásokat, párhuzamosan az informatikai háttér fejlesztésével.

Most egyszerűen csak betartják és betartatják a korábban is meglévő üzletszabályzati paragrafusokat.

bregana 2013.03.22. 18:49:57

Ez a sztori megint arról szól, hogy ha nem alkalmazkodunk a cég előírásaihoz, akkor bizony az ember feleslegesen áll sorba. Tudom, hogy időigényes, de muszáj minden cég szerződési feltételeit átnézni. Az internet korában ez azért már sokkal könnyebben kezelhető. Ráadásul a tulajdoni lap is lekérhető a neten keresztül. és a beszkennelt iratokat meg lehet küldeni a szolgáltatónak. Utána úgy is ki fognak jönni, óra ellenőrzés stb.
Sajnos ennek ez a rendje.
süti beállítások módosítása