Tékozló Homár

Dupla árazásért fizet a Tesco

2013.04.12. 11:21 | jackyll | 165 komment

Ebből ugyan senki nem fog meggazdagodni, de ezek szerint még van akinek új, hogy 200 forinttal jutalmazzák a Tescóban, ha kettős árazást fedeznek fel egy terméken:

A TESCO-ban vásároltam egy nagy értékű, 2400 Ft-os kiváló minőségű vasalóállványt. (Később, itthon ugyan újra kellett csavarozni a farostlemezből kitört néhány csavart, de az ilyesmi vállalt következmény a legolcsóbb terméknél, így ezen ne akadjunk fenn.) Ami azonban érdekes volt, hogy fizetés után a blokkon 3600 Ft szerepelt a vasalóállványért. Mint vérbeli "fillérbaszó" azonnal az ügyfélszolgálati pulthoz siettem, ahol szerencsére második lettem és az egyetlen beosztott hölgy kapkodta a telefont és a papírokat az előttem és mögöttem állók szentségelése és megjegyzései közepette. Szerencsére nem siettem, így nem éreztem át embertársaim felháborodását, de ha kicsit sűrűbbek lettek volna a napjaim, lehet én is paprikásabb lettem volna. A hölgy többször megjegyezte, hogy sajnos egyedül van, ilyen a beosztás, nem tehet róla és arról sem, ha hibás a termék/blokk stb, de megteszi amit tud.

Amikor odaértem, nem azzal indítottam, hogy "rohadj meg te is és az összes többi dolgozó is, hogy 1200 Ft-tal meg akartatok lopni", hanem tudomásul véve, hogy ő is csak egy dolgozó, ugyanolyan embertársam, mint aki mögöttem a sorban áll, és töke tele ezzel a nappal, annyit mondtam: "Erre a vasalódeszkára szerintem 2400 Ft-volt kiírva, de 3600 van a blokkon, tessék kérem utánanézni, hogy pontosan mi a helyzet." Megnézte a gépben és valóban 3600 szerepel, mondta menjünk oda, nézzük meg. Erre a sor zúgolódni kezdett, amit szintén megértek. Odamentünk, nekem volt igazam, 2400 szerepelt a címkén, vonalkód stimmel, mondta visszakapom a különbözetet. Szuper. Visszasétáltunk, némi írogatás után kezembe nyomta a pénzt és egy másik papírt is, amit mellékeltem.
 
Kétszer annyira lepődtem meg, mint terveztem, ugyanis arra számítottam, hogy vissza kell adnom a terméket, ha nem akarok 3600-at fizetni, legfeljebb visszakapom a különbözetet. Erre még egy lábcsókot is kaptam, meg 200 Ft-os ajándékutalványt. Itt a vége, fuss el véle. Mindenki boldog. (Illetve csak én, mert míg vidáman elsétáltam, szegény hölgy tovább szívott a felháborodott tömeggel.)
 
Nem azt mondom, hogy soha nem vettem felháborító minőségű terméket a TESCO-ban és azt sem, hogy a 200 Ft-ból gondtalanul leélem hátralévő életem, de a gesztus mindenképp pozitív és szerzett nekem egy vidám délutánt. Szerintem minden negatív tapasztalat mellett egyértelmű, hogy a TESCO-ban is emberek dolgoznak és ahogy az utcán, villamoson, mindenhol vannak aljas és jóindulatú emberek is, ugyanúgy a TESCO-ban is, csak szerencse kérdése, hogy épp kivel hoz össze a sors. Ha pozitívan állunk hozzá embertársainkhoz, nagy valószínűséggel ugyanezt kapjuk vissza. Ha nem, akkor legfeljebb megtettünk mindent, amit lehet. Ennyi volt a mai szentbeszéd. :)
 
Szinte látom magam előtt a kommenteket: "Ha egy ilyen dolog örömet okoz, sikeres ember nem lehetsz, maximum boldog. :)" Talán igaz is.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.04.12. 12:29:43

@vénszivar: Jogos.

Na, én lépem.

Ja nem, bocs, azt te szoktál. Akkor elmozgok. :)

2013.04.12. 12:30:15

@Tony Almeida: ugyanez történt velem, csak pelenka volt a termék.

Kijött néhány csavar?

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 12:31:24

@Cicmen: csak az őznyelv. a képviselőfánk pl. vakbélből.

dr. Aullah 2013.04.12. 12:31:48

@Dr Jozef Vengloš: Poszt toló írta, hogy dupla volt az árazás.

vénszivar 2013.04.12. 12:33:39

@zebraság fél cicaság.: Én, 12:06:58-kor, már azon ironizáltam, hogy milyen lehet egy 2400 Ft-os v.deszka???
Erre te 100€ mutatsz, mi meg 7600-ért vettünk, "csupán". Tán itt a világ vége...végre.

vénszivar 2013.04.12. 12:34:50

@Dr Jozef Vengloš: SZERENCSÉD!:)))
De nem védettem le!

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 12:34:56

@zebraság fél cicaság.: száz juró? azannyaszemit. amúgy itt is vannak ilyen horror vasalóállványok, de szarok bele, nekem jó a fapados. a vasalást így se meg úgy se úszom meg. amúgy csini, máma megyek lotyót befüzetni, oszt áttolatom a renceren az előzőt, ha megütöttem a főnyereményet, veszek Neked egyet!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 12:36:13

@ColT: ez fejlettebb orszagokban ugy van, hogy pl. minden Wal Martban legalabb 42 kassza van gyarilag beepitve
es ebbol 2 van nyitva:)

England win The Ashes! 2013.04.12. 12:36:52

@dr. Aullah: Úgy érti, két ára volt.

Nade McBride most már tényleg kiszáll.

É2I 2013.04.12. 12:38:23

@dr. Aullah: Azaz két ár szerepelt rajta.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.12. 12:40:05

@Dr. Körömlakk ®: jas. oszt annyi a különbség, hogy ebbe van egy darab fém alul, hogy ne konyujjon le, hát csesszék meg ennyiért, úgy vagyok vele. oszt ez még nemis a ledrágább, mer van pofájuk ám 250-ér is árulni ilyet.

@vénszivar: hát kurvára nem ér annyit.

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 12:41:44

@vénszivar: építkezésről dehogynem.

@zebraság fél cicaság.: bázzeg, nemértem. nem nem és nem. hogy a faszba konyul le Neked? nekem minden baja vót mán, mikor tinézzser vótam, kinyitáskor pofánvert, meg miegyéb, de lekonyulni sose konyult le. simogájjad, osz megmered.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 12:43:09

amugy szerintem magyarorszag elen all a vasalok mezonyeben a vilagon, agynemut, alsogatyakat vasalnak, anyam meg a farmeromat is ki akarta vasalni, de kiteptem a kezebol, sot meg zsebkendot is vasaltak
vasaloorszag

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.12. 12:44:23

@Dr. Körömlakk ®: jó, maj megnyalogatom mán kicsinyt. bár a sok nyalintgatástul meg megfájdul a fenekem. na mindegy. :)

azér konyul, mer ilyen fos pozdorja az a szar, oszt nincs benne merevítő.

vénszivar 2013.04.12. 12:46:02

@Dr. Körömlakk ®: Kéne nekem 10 X 1,5-2 X 300cm- ből, vagy 50 szál...

Manyecska 2013.04.12. 12:48:49

@hagyma: én mostam és vasaltam! is már pénzt is, mit vagy úgy oda, egy darab pólót kell csak fölé tenni:D Turiban vettem egy gatyát és a zsebébe volt összehajtogatva buszjegy-nagyságú 10 Ejuró..asszongya a tulaj amikor fizetek aggya ide, mondom mégmit nem, az enyém nem??:P Hülye ez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 12:49:21

@Dr. Körömlakk ®: a kortet fejlettebb orszagokban a penztaros meri le

vénszivar 2013.04.12. 12:53:58

Már megint merizik :DDD

Martinicske 2013.04.12. 12:54:27

Nem hülye a tesco. 200 Ft -ot én is fizetnék egy homár cikkért üzletemről. Gyorsan csinálok valami kisebb, gyorsan javítható hiányosságot, légyszi küldje be valaki és megkapja a lóvét :)

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 12:55:07

@zebraság fél cicaság.: aszontam simogájjad, nem pedigle aszt, hogy nyaligájjad. de ha úgy jó, felőlem! alúrú mekkell támogatni hosszantiba laposvassal, kettővel, osz mán jóis.
@vénszivar: decsakha vasallásra megyen, mindenféle ácsszerkezethen nem aggyuk.
@hagyma: akkor mink félig feljettek vagyunk. de itt még adnak a vásárló tettvágyára is, nem úgy, mint az elhízott amcsiba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 12:55:17

Uristen! mar alig maradt karakterem, valami jot kell majd irnom , legalabb utoljara
most el kezdek gondolkodni
valami tomoret es utoset, ami sirfeliaratnak is jo lesz

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 12:55:44

@Dr Jozef Vengloš: Egy Spart általában 7 ember visz egyszerre és ebben talán csak a biztonsági őr nincs benne. Tényleg csúnya...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 12:58:51

@Dr. Körömlakk ®: nem tudtam, hogy egy kortemeres wellnesprogram otthon es meres kozben shobert norbi 2 szivmutet kozben ppacalt foz
szoval ugy van akassza, ami egyuttal merleg is
kiveszi a kurva kortet a kasszirno, odateszi, beuti kodjat es hopp, meg van az ar
ez nem letezik otthon?
/ezt most komolyan nem tudom/

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 13:00:08

@hagyma: dehogynem. pont így. ahogy mondod. csak nem mindenhol. fele-fele arányban lehet az üzletekben. vagy nem. de a lényeg, hogy sok helyen így működik régóta.

vénszivar 2013.04.12. 13:03:04

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): De, hát egy sparnak is csak 4 sarka van! Akkor mit csinál az a 3 ember, míg a 4 viszi...Viszont, ha bizti őr is segítene, akkor egy-egy sarokra 2-2 fő jutna s úgy, már könnyebben vinnék.:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 13:03:04

@Dr. Körömlakk ®: OK
hat en nem meregetek magamnak, onkiszolgalo kasszaba se megyek ha mar vettem 2 zoldhagymat, mert keresgeti a tokom a kodjat
a sor az OK, azt lehuzom, oszt jonapot

Manyecska 2013.04.12. 13:03:10

@hagyma: nekem 1000 marad bármit csinálok..:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 13:05:00

@Manyecska: majd rajossz
hany karakter egy elet
de most neznem kell a hiradot, mert valami hullat talaltak Greerben, de lehet tobbet

Manyecska 2013.04.12. 13:07:19

@hagyma: komolyan!!:D eccer csak nézek majd hogy elfogy gondolom:)!
Hullát? a medencében nem volt mindig nézem:P

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 13:07:23

@hagyma: én szercsizem méricskélni a ződcséget, nem is zavar. és mivel nem is csalok, így hótmindegy. spáros vödrös narancsot meg sose vettem, nevetségesnek tartom azt az egész hájpot. ezt csak mellesleg jegyeztem meg.
önkiszolgáló kassza a teszkóban van itt (máshol is lehet, nemtom), de nem szeretem, a Kölök szereti, ha Vele megyek véletlen abba a tetves áruházba (elég ritka, évente kb 5x), akkor ott fizetünk, de Ő bonyolítja, én meg hisztizek, hogy mi a kurvaannyát kér megint???? engem a élő munkaerő basszon át, ott egészséges módon tudjuk leanyázni az attakot.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 13:11:13

@vénszivar: Az a három ember fogja a villanykörtét, amíg a többiek forgatják körötte a boltot =D

É2I 2013.04.12. 13:12:35

Mióta méri ilyen szűken a karaktert? Még a végén gyün a Cenz ura?
Mennyi kérdés?
917

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 13:13:43

@Dr. Körömlakk ®: A múltkor néztem, hogy a nyugdíjas nénik úgy mérik a zósánban a zöldséget, hogy nem teszik nejlonba. Namármost a mérleg eleve -0,2 grammról indul (ez a zacskó súlya), vagyis nem lopnak meg, meg semmi ilyesmi, de neeeeeeem, ő spórol inkább 0,000001 fillért, és egyensúlyozza fel a mérlegre a másfél kiló krumplit. =D
Engem meg kitör a frász, és mondom, na, majd a pénztárban. Aha. Hát ott pont nem. =D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 13:14:30

@Dr. Körömlakk ®: Mary se hasznalja soha
en meg ha boltba megyek, nagy valoszinuseggel sort veszek meg kenyeret
na ezt a ket tetelt ott gyorsabban lehuzom
a felesegem szerintem meg is sertodne, ha en akarnek vasarolni, erre ra is jatszottam olyan szinten vagyunk ha netalantan egyutt jovunk haza es utba esne a vasarlas helye, akkor inkabb hazahoz elotte es visszamegy 6 merfoldet, minthogy velem boltozzon
meg lenne 594 karakterem, de azt meghagyom venciganynak

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 13:18:26

Ez az ezer karakter meg annyiban vicces, hogy kommentre válasz esetén eleve levonja a kukacolt karaktereket. Ha volna valaki, akinek 900 karakteres neve van, nemigen tudnánk neki válaszolni. Címszavakban sem. =)

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 13:18:54

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Öreganyám ilyen bazmeg, ki is halt mellőle az egészséges férje, kiakasztó a vénasszony...
@hagyma: párválasztásnál fontos szempont, hogy a Kedves szeressen együtt vásárolni Szíve Választottjával. mink ebbe is stimmolunk. és útájja a sörfoci kombót. éjjen!

Manyecska 2013.04.12. 13:19:46

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): te nekem azt írja folyton hogy ezeret írhatok még...levonja??? anyám. Ez olyan SM-es..:D

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 13:20:15

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): anno a LaciToday írt valami eszebaszott méretű kommentet utazási iroda ügyben, ez a Homár történelmében is egyedülálló volt, szal akkor még tuti nem létezett ez a karakterlimit. mióta van???

Manyecska 2013.04.12. 13:22:10

@Dr. Körömlakk ®: neked van??? nálam nem müxik. Mondom, jó a védelmi rencerünk:P

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 13:23:33

@Dr. Körömlakk ®: Énszerintem csak pár napja, mert én itt vettem észre, hogy írkáljátok.

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 13:23:37

@Manyecska: van limitem, és igaza van Kidinek, beemeltem a nevedet, osz levonta a karakterszámot. én nem vagyok kiválasztott na.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 13:23:46

@Dr. Körömlakk ®: nem nem
parvalasztasnal fontos, hogy a nej tudja, hogy nem fogunk egyutt vasarolni
es ez neki kurva jo, mert elmondanam, hogy egy atlag amerikai no, mint a nejem egy sima hiperben kepes 2 orat molyolni, na ezt egy atlag magyar ferfi idegileg nem birja
havi nagybevasarlasrol nem is beszelek az neki 6-8 ora
sor-foci kombo szeptembertol -februarig megy es fontos, hogy a Kedves nezze es ne igyon tobb sort mint en
az utobbira oda kell figyelnem, de mar karakterhianyban szenvedek

Manyecska 2013.04.12. 13:25:01

@Dr. Körömlakk ®: :))) hát tuti én se annyit köpködöm! valszeg xar a számláló megint:( Mindegy, ha nem írtok kinek válaszoljak amúgy:)?..

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 13:26:14

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): énis :D
@hagyma: kinek hogy, a jóasszonmegnézi mit vesz, szarral nem tömi kiccsalággyát, és ezt a férj örömmel konstatálja!
foci hüeség, de ott lehet, hogy nem, nemtom, de itten hüeség. inkább más szabadidős tevékenyésg után nézünk, mintpl spongyabob monopoly, vagy családi porszívózás.

Manyecska 2013.04.12. 13:26:26

@Dr. Körömlakk ®: de működik ahogy írok, szerintem mingyárt elfogy!:) Fasza:( télleg levonja:DD

Manyecska 2013.04.12. 13:27:42

Akinek több nikkje van megin jóljár b+

Dr. Körömlakk ® 2013.04.12. 13:38:02

@Manyecska: nalátod! a homár ellen nincs védelem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 13:38:58

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): ha' be kene mar fejezni, de az meg 5-6-7- resz
@Dr. Körömlakk ®: orommel konstatalom itthon, O aztan megnezi mit vesz, arban is, minosegben is, varial, voltam mar vele direkt peldat mondok klotyopapir vasarlas negyedora
ja, attol hogy 5 honapig minden vasarnap amerikai labdarugast nezunk, szerinted nem porszivozunk?
mondjuk en nem

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 13:40:24

@hagyma: Ember, két éve ott áll a parkolóban. =D Ez nem kifogás! =D

Manyecska 2013.04.12. 13:41:28

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): milyen jó neked, gyalázhacc majd mindenkit-kétszer meggondolják válaszoljanak-e?:DD

Atörökk 2013.04.12. 13:46:19

Vasalni... Miféle úri huncuccság az, kérem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 13:48:16

@atörökk: jelzem nekunk van vasalonk, egy hotelbol loptuk 4 eve de meg nem hasznaltuk

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 13:50:22

@atörökk: Vasalni három gyerek után már nem kötelező.
Nekem egy sincs, ezért szoktam. Úgy kéthetente, amikor már a kanapén más sem ül, csak a ruhák.
Pedig tudok szépen hajtogatni.

Emléklszem, hat és fél éve költöztünk össze a Zemberrel. Akkor vettünk egy rém szar vasalódeszkát ~1200 forintért. Kb. két matrica közé volt beragasztva egy vastag réteg kartonpapír. Lekonyult. Szétesett. Szar volt.
Két héttel később kaptam egy 1400 forintosat, és semmi baja, azóta se. Még csavarozni sem kell. Erős, nem görbe, úgyhogy királyság vagyon.
A vasalómnak meg költözéskor találtam meg a dobozát, benne a blokkal. Kétezer forintos Nethaus, szintén 2006-ból. Még ma is príma. A blokkon olyan árak voltak még, hogy csak néztem nagyokat... =(

linfury 2013.04.12. 13:56:07

@vénszivar: Az lehet ... az enyém a madarasból van, 7-8 éves ... most kezd szétmenni az állvány, viszont, ha az emlékezetem nem csal, úgy 1000 Ft körül vettem ... (inflációval meg világválsággal számolva mai áron pont a posztolóéval egy kategória) ... pedig én 3 kiskorúra és 1 öltönyös férjre vasalok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 13:59:20

@linfury: mit lehet egy kiskorura vasalni?
meg az oltonyos ferj ingjet megertem so-so
vesztek egy szaritogepet es a ferjed ingjen kivul az eletben semmit nem kell vasalni, bar ha normalis inget vesztek azt sem

linfury 2013.04.12. 14:01:30

@hagyma: Cserélnünk kéne ... nálunk a férjem a kiakasztó. Ketten bemegyünk külön kocsival, kiosztjuk, ki mit vesz (ő általában csak magának+2 göngyöleg víz). Én elkészülök (heti bevásárlás), megkeresem - jellemzően vagy könyveket vagy borokat nézeget - átpakolok hozzá, kijövök, elintézem az állateledelest, a gyógyszertárat és a postát (Campona ellenkező végén), és mikor visszaérek még akkor áll be a sorba ... ja, és minden lószart összevásárol ...

vénszivar 2013.04.12. 14:02:06

@linfury: Mi lehet...? A többit értem s örülök s gratulálok! Már "csak" az az lehet-et kéne megfejteni. Segítesz?

Atörökk 2013.04.12. 14:02:29

@hagyma:
Ezért érdemes volt ellopni.

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):
Na jó, néha szoktam. Ingeket muszáj. Kiváló program másnaposan :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 14:02:50

@hagyma: A szárítógép letekeri a villanyórát a falról.
Méghogy szárítógép.
Sose vennék. Én. De hát én üdítő helyett is vizet iszom, ma lettem vádlón megkérdezve, hogy ha lesz gyerekem, rá is rá fogom-e erőltetni ezt az életmódot, hát enyhén felhúztam magam. De ez off.

Géppel szárítani, az olyan, mint műfüvet rakni a nappaliba, vagy nem is tudomm.

linfury 2013.04.12. 14:04:39

@hagyma: Póló ... dögivel. Törülköző, farmer (azt a férjem is csak vasalva veszi fel) ingek, karateruha (tudod, milyen nehéz rendesen kivasalni?), az iskolában megkövetelik minden tornaórára a frissen mosott vasalt fehér pólót (ez heti 3-3 db) ...stb.

vénszivar 2013.04.12. 14:04:58

@linfury: Lószart én is vennék! Kéne a kertbe... Pontosan hol is? Ja s mennyi mázsája? :)

linfury 2013.04.12. 14:05:56

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): A szárítógép szar ... utána még a zoknit is vasalni kéne :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 14:05:58

@hagyma: Bármit. De pl. egy full pamut póló úgy szép, ha vasalva van. Szerintem.
Láttam már olyat, akin úgy nézett ki, mintha a kutya szájából rángatták volna elő. Az olyan izé. De mondom, _szerintem_.

linfury 2013.04.12. 14:07:42

@vénszivar: Lehet, hogy az irigység beszél belőlem...
Te írtad ... :)

vénszivar 2013.04.12. 14:10:20

@linfury: Ja..., hogy azt! mikor volt az már!? lehet, gondolatot még nem tudok olvasni, meg még sok mást sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 14:16:45

linfury: cserelhetunk:)
nalunk nincs gond Mry vasarol, mert szereti is, ez a jo benne, en addig homarozok
@atörökk: minden hotelbol hozunk valami emleket, itt a vasalora esett a valasztas
@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): nalunk a szaritogep hozzatartozik a mosashoz es egyaltalan nem tekeri szet az orat es a full pamutpolot ha kiveszed belole tokeletes lesz, Te meg ravasalsz es a vasalo az tenyleg porgeti az orat

Kifordított kacagány 2013.04.12. 14:16:58

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): az ilyen fokú spúrságot nem ma találták ki. régen, mikor még az emberek otthon nevelgették az ebédre valót az ősöknek volt ilyen tápboltja, vagy mi. egyszer(fenét, többször is) belibegett egy öregasszony, vett valami 5kg csibetápot. persze szatyrot nem hozott, de szóvá tette, hogy ne a vastag reklámszatyorba pakoljam neki amibe akartam mert az nehezebb, hanem fátyolfólia zacsiba. alapjában véve rendes gyerek vagyok, szóltam is neki, hogy nem fogja elbírni, de a vevő elmebaját tisztelni kell, így megkapta amit akart. a kapuban aztán szét is szakadt neki a p.ba. kapott egy szatyrot, segítettem összesöpörni amit lehetett és elindítani a nagy végtelenbe(nem találta meg egy hét múlva megint jött). találd ki mibe kellett csomagolni neki.

a szárítógép jó dolog ha van rá pénzed. sokat fogyaszt ugyan, de tisztább lesz tőle a ruha és nagyrészt vasalni sem kell.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 14:18:48

@linfury: szaritogep utan nem kell polot vasalni
torolkozot????
farmert?????
kivasalod a torolkozodet, amiben majd megtorolkozol otthon?
a farmert, ami kirugja magat 2 perc alatt?
remelem elet is vasalsz bele:)
mas vilagban elunk

Kifordított kacagány 2013.04.12. 14:19:56

mondjuk én egyébként sem vasalok. hosszú évek kemény munkájával kineveltem egy vasaló testalkatot, így ez nekem ingyen van. még a teszkóban sem tudnak átverni a vasalódeszkával.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 14:22:15

@hagyma: mondjuk gep nelkul sem vasalnam sok reszet de a szaritobol sokkal szebben jon ki
otthon nincs hagyomanya, mint ahogy a mosogatogepnek sem
nekem voszem
de en tudom a kulonbseget

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 14:24:52

ilyenkor le kell irni, hogy megyek reggelizni, mert ha jonnek az ellenervek, azt hiszik megfutamodtam'
megyunk regelizni
Cracker Barellbe:)
majd jovunk

Manyecska 2013.04.12. 14:35:00

na figyu! albán főváros, 6 betŰ??:D

bobsys 2013.04.12. 16:02:03

farmer, polo kisgatyat meg szaritogepbe se kell rakni, kirakod szaritora es megszarad magatok, feleseg a torulkozoket szokta csak a szirotegbe pakolni
Vasalni meg csak inget, ha nagyritkan fel kell vennem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 17:16:22

@bobsys: kirakod az alsogtyaidat meg a feleseged bugyijat az erkelyre?

gabors 2013.04.12. 18:30:30

@hagyma: nem mindenhol van ez igy az usab-ban sem csak sokhelyen

A kedvenc helyemen en merem (kod alapjan) kikopi a matricat a merleg es rateszem a zacsira...

Itt meg olyan opicio is van hogy hordozhato scanner-rel en magam szkannelek mindent. A kasszanal nincs senki ravillogok az adott helyen a kasszara a scannerrel es kesz huzhatom le a kartyamat is jon ki a block ...

Na ez azert jo mert mire a kasszahoz erek minden az en szatyromba bepakolva csomagolva stb ...

Eddig egyszer ellenoriztek le a kocsit hogy valoban minden lehuztam vagy nem ..

De sem en sem masok nem akarnak lopni es nekem egyszerubb (meg antiszocialisan nem kell meg a penztarossal sem csevegni meg semmi)

Csinald magad kasza ahol Te szkennelsz mindent az minden a kornyekemen levo "szupermarket"-ban van. Van aki szereti (en igen) van aki nem mert akkor persze magadnak csomagolsz stb...

Gondolom ez MO-on nem menne.

Kifordított kacagány 2013.04.12. 18:51:06

@gabors: ilyen kasszát a teszkó állított üzembe több helyen is. egyedül jövedéki adós terméket nem lehet rajta húzkodni, mert nem szeretnék, ha a kiskölykök hektószámra hordanák a piát. persze az sem baj, ha olyannal mész oda, csak kel szólnod a környéken bóklászó protokolldroidnak, hogy dugja be a gépbe a micsodáját.

Kifordított kacagány 2013.04.12. 20:41:12

@agresszív kismalac: valóban, de miután minden ilyen termék amit ott árulnak jövedéki adóval terhelt, akár így is lehetett definiálni.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.12. 20:43:23

@hagyma: törölközőt, farmert én sem vasalok. vászonnadrágot már igen, mert az nem rúgja ki magát esetleg mindenhol, meg vékonyabb.
van egy ismerős csajszi, ő még a bugyikat is vasalja. zoknit is. törölközőt is. minek??? azt mondta, a törölközőt azért, mert puhább lesz. én elhittem.
nálunk a tiszta pamut pólók vasalódnak csak. meg a gyűrődősebb műszálasok. van olyan műszálas, ami idővel bebolyhosodik, na, azt nem.

amúgy meg komolyan ezen rugózunk? =D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.12. 21:00:42

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): mer a vasalás fertőtlenít. Nem hüjeség amúgy, van aki meg a mikróba csírátlaníttja a gatyáit.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.12. 21:20:22

@Rosszindulatú Vászka:
Beteszed a mikróba,
nem lesz benne mikróba.
(írta agresszív kismalac verse)

gabors 2013.04.13. 00:30:44

@Kifordított kacagány: ja ha eppen sort is vennek es azt szkennelem az onkiszolgalonal akkor megall villog a tetejen es jonnek segiteni ha kerdeses (mondjuk 35 alatti akkor megnezik mindenkeppen) mutatsz igazolvanyt/jogsit azt annyi ... mivel palinkat/bort nem arulnak csak specialisan ugynevezt "likor" boltokban (ebben az allamban) ott meg nem lattam onkiszolgalo kasszat :-)

mi faszsag ez a karakter szamlalo volt ez mindig ???

gabors 2013.04.13. 00:32:51

@Rosszindulatú Vászka: mar regen rossz ha gatyajaban olyan van amit csiratalanitani ...kell

Gondolom az utcara is csak mutos alarcaban jar es kesztyuben ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.14. 09:11:00

Az volt már, hogy digitális árkijelzők vannak a Tescoban? Simán megváltozhat az ár a kasszáig érve...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.14. 11:38:49

Á, ez a "visszaadjuk -a-különbözetet-állati-udvariasan" régi bevált vevőcsali marketingmódszer.

Én is tök drágán hirdetem a tanítást, és "állati rendes" vagyok, amikor nagylelkűen elengedek 500 Ft három óra tanítás árából (közben meg röhögök, hogy gennyesre keresem magam így is).

Így megy ez.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.14. 11:39:59

@Mityu "aljanép" MG: "500 Ft-ot" persze.
Írni még nem tudok, csak tanítani.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.14. 12:54:04

Belém hasított a kétség: lehet, hogy azért sem vagyok sikeres ember, met a Tescoban 2eFt-ért vasalódeszka-huzatot?
süti beállítások módosítása