Tékozló Homár

A Macbook, amit hiába cseréltek

2013.04.17. 12:31 | jackyll | 72 komment

Naiv ügyfélnek alig 3 hónap alatt sikerült kicseréltetnie Angliában vásárolt MacBook Airjét. Amiről kiderült, hogy ugyanúgy nem bírja a virtuális Windowst, mint az előző. Kárpótlásul kapott egy iPod Touchot:

Negyedéves kínlódás ért véget április elején, amikor megkaptam a jó hírt: megérkezett végre a Macbook Air cseregép. Boldog voltam, legalábbis egy ideig. Idekívánkozik, hogy a kezdeti nehézségek után az Istyle-ra egy szavam sem lehet, tényleg mindent megtettek, hogy meggyorsítsák az ügyet - de a hazai piacot ennyire veszik komolyan. Az általam bizonyosan őrületbe kergetett szervizvezető napi kapcsolatban volt az Apple-lel, de ahogy én, ő is csak ígéreteket kapott. Ezt az ügyet az Apple szúrta el, ráadásul nagyon, ilyenkor látszik, hogy mekkora gond egy magyar Apple Store hiánya. És az, hogy az Apple irgalmatlanul merev szabályrendszerekkel dolgozik, amelyek semmilyen rugalmasságot nem engednek meg. Ez baj, és kicsit sem szimpatikus.

Ami a cseregépet illeti, sajnos ugyanaz a hibája, mint az eredetinek, mindenki életéből feleslegesen ment el három hónap. Meggyőződésem, hogy egy rosszul megírt/nem megfelelően tesztelt firmware a felelős minden szívásért, az általam használt programok állandó lefagyást generálnak ezen a konfiguráción. A sztorit felesleges folytatni.

Az Apple a negyedéves szívásért cserébe egy 64 gigás, ötödik generációs iPod Touchot küldött kompenzációként az új gép mellé. Az Istyle kétszer is olyan munkát végzett el számomra ingyenesen, amelyért nyugodtan pénzt kérhetett volna. A szerviznek kösz, az Apple meg tehet egy szívességet..

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.04.17. 12:32:06

Ilyen nem kell, szadista!

England win The Ashes! 2013.04.17. 12:32:32

Hányszor mondjam már, hogy Dell XPS?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.17. 12:34:33

namost ebből meg egy büdös kukkot nem lehet érteni, posztoló hülye, kérem vissza a combikás posztot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.17. 12:38:47

és a többiek meg beragadtak a tér-idő kontinuuuuumba!!!

help!

Manyecska 2013.04.17. 12:39:41

@zsiráfffff: ezek még mindig oda írogatnak:))?? na mindegy addig megyek bótba. Ez a Macbook Air Cséplőgép nem tetsz:(

England win The Ashes! 2013.04.17. 12:42:22

Annyival meg hadd ostorozhassam a posztert, hogy:

ha már egyszer nem ment fel a virtuális vinyó a gépre, akkor minek kell másodszor is erőltetni?

England win The Ashes! 2013.04.17. 12:43:45

@Manyecska: Visszafelé hozzál két pud túrót is.

vénszivar 2013.04.17. 12:46:13

@Dr Jozef Vengloš: Lehet,hogy csípi, ha kijön az aranyere!:)

England win The Ashes! 2013.04.17. 12:52:35

@vénszivar: Hádenem? Már a múltkori posztban célzott rá, hogy a firmware lesz az oka. Erre újra ugyanabba a hibába esik.

Manyecska 2013.04.17. 12:56:52

@Dr Jozef Vengloš: várjá' mégse mer talizom a gyerekemmel ..:D

nandika68 2013.04.17. 13:05:52

Jogtiszta szoftvert kell használni.A gépnek szerintem semmi baja sem volt.Egyébként azonnal cserélnek ha bemész egy apple store-ba,amivel tele van egész európa.Valami itt nagyon nem stimmel a történetben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.17. 13:06:56

" Meggyőződésem, hogy egy rosszul megírt/nem megfelelően tesztelt firmware a felelős minden szívásért, az általam használt programok állandó lefagyást generálnak ezen a konfiguráción."

Az faja, mert azért az teljesen rendeltetésszerű használat, hogy egy virtuális OS-t akarnál futtatni. Nem hiszem, hogy ne futott volna bele ilyesmibe pár ezer Apple user.
Szóval köszi Apple.

Szarazkoro 2013.04.17. 13:08:04

Apple-el csak okosba torrentezni, ez itt a lecke :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.17. 13:08:11

@Dr Jozef Vengloš: Mert gondolom valamire kell neki.
Ki a franc akar saját jószántából winszart tenni, ha nem muszáj? :D

Zirowe 2013.04.17. 13:11:17

Macbookon windowst futtatni ősi román szokás..

dr. Aullah 2013.04.17. 13:12:18

Foglaljuk csak össze:
-Szóval valószínűleg a gépnek nem volt semmi baja.
-Olyan programokat akart használni, amit nem lehet.
-Szóval azért vett macbookot, mert...
-3 hónapot várt a lúzer és még ezek után kurva hálás és nagyon örül.

Amíg vannak ilyen hülyék, addig az i is életben marad.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.04.17. 13:13:08

szóval mégse olyan tökéletes az iSznob.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.17. 13:14:31

@dr. Aullah: Miért ne lehetne? Virtuális gépet elég sok oprendszeren lehet használni, arra van kitalálva, hogy ne csak az éppen futó oprendszert használhasd.

England win The Ashes! 2013.04.17. 13:17:24

@ColT:

- Az rendben van, hogy kell neki.

- Azt is elhiszem, hogy alapértelmezett esetben működnie is kell.

- De ha egyszer már nem ment, miért kell erőltetni másodszor is?

dr. Aullah 2013.04.17. 13:22:23

@ColT: Kétszer próbálta meg, kétszer nem sikerült.

Hegyirablo 2013.04.17. 13:37:48

Nem azért, kedves posztoló, de mi van akkor, ha kiderül, hogy még sem Apple a hibás, hanem te vagy pénisz? Visszaadsz mindent, visszaveszed az újat és kifizeted a költségeiket is?

heidt 2013.04.17. 13:38:52

Miért vesz valaki Macbook-ot, ha Windows alatt akar dolgozni?

Az ajándék 64 gigás, ötödik generációs iPod Touch garanciális? Mert ha nem, akkor nehéz lesz kicseréltetni, amikor átírja rajta a teljes operációs rendszert.

tygger 2013.04.17. 13:46:10

@Hegyirablo: úgy bírom az ilyen okoskodó hozzászólókat :) nyilván az apple kicserél egy angliában vásárolt gépet, ha a posztoló a hülye, sőt még ajándékot is ad. igen, ez teljesen arra utal, hogy a posztoló azt sem tudja, hol a bekapcsológomb, és igazából az apple sem, ezért szórja a százezreket. nyilvánvaló, hogy ez egy komoly ügy

Atörökk 2013.04.17. 13:55:02

@zsiráfffff: Van combikás poszt.

Én Apple márkályú abakuszt használok. Azzal ilyen csúfság nem történhetik.

Hegyirablo 2013.04.17. 13:58:14

@tygger: Elolvastad rendesen az előző sztorit és ezt, vagy csak okoskodsz? Két gépen ugyanaz a hiba, ugyanannál a használónál. Biztos a gépekkel van a baj...

Atörökk 2013.04.17. 14:16:34

@zsiráfffff:
No de mi van, ha kanyarodni kell? Na? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.17. 14:17:31

@atörökk: olyankor fölfújom a gumimatracot, hát ez logikus!!!!

Atörökk 2013.04.17. 14:18:55

@zsiráfffff:
Hogy ez nem jutott eszembe levegőlapátolás közben...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.17. 14:21:22

@atörökk:
@zsiráfffff:
Én meg körtés oprendszert fogok használni, mert nagyobb sznob vagyok:
pearlinux.fr/

És azon fogok futtatni Windowst bebebe :)

Atörökk 2013.04.17. 14:24:31

@Jani haverja:
Körte engem leginkább üvegben érdekel, 52-53 fok körülire hangolva ;-)

É2I 2013.04.17. 14:46:02

@Hegyirablo: Ettől függetlenül lehet firmware, oprendszer, emulációs réteg és még ezer probléma.
Szerintem a júzer max abban hibázott, hogy Apple ivacakkal szeret menőzni, de hát így járt.

Hegyirablo 2013.04.17. 14:56:36

@É2I: Lehet, mert nekem is volt olyan egyedi hibám, ami egyetlen más felhasználónál sem jelentkezett, na de csere után megoldódott.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.17. 15:06:00

Nekem is van egyedi hibám: hazudok. Hol lehet panaszt tenni?

Atörökk 2013.04.17. 15:12:56

@atpijkamo:
Nálam. 75.000 forintos okmánybélyeg, a panaszt 7 példányban kérem, kézzel írva, indigó nélkül.

Atörökk 2013.04.17. 15:17:54

@atpijkamo:
Meg ne álljál kettőnél, hanem a négyet szádra ne vedd.

tygger 2013.04.17. 15:41:31

@Hegyirablo: barátom, én azt tudom, hogy nekem is apple gépem van, és - mekkora hülye paraszt vagyok - nekem is kell rajta virtuális windowst futtatnom, és nincs semmi baja. de nem is ez az izomkonfigom van, hanem az egy évvel korábbi, szóval igenis kurvára elképzelhetőnek tartom, hogy a fejlődés valamilyen szinten visszalépést hozott. és ha erre a bejelentésre az apple itt budapesten gépet cserélt, az kvázi beismerés, főleg annak tudatában, hogy mennyire leszarja a cég a magyar piacot

McZozo 2013.04.17. 17:37:00

@dr. Aullah:
hat ha neked az "semmi baja" hogy nem mukodik egy funkcio ami neked kene es az aple meg azt mondjja hogy lehet vele, akkor tenyleg semmi gaz. Az mar mas kerdes szerintem hogy kiderult efektive nem az o gepe a rossz hanem az osszes macbook. De akkor is rossz

igi1 2013.04.17. 18:19:59

Macbook Air cseregép

állítólag az NEM RENDES MACBOOKAIR, hanem szintén egy felújított változat, szó sincs vadonatúj gépről egyébként

refurbished-eket kapsz ilyenkor

bizony, ők sem kapnak előbb, ha három hónaponta szállítanak nekik

de akkor is lennie kéne pót gépeknek 4-5 darabnak, amik erre vannak

igi1 2013.04.17. 18:23:50

@nandika68: sosem értem, egy apple gépet mit bizbaszolják jailbreak-kel

hát azt azért veszed, mert olyan, mert egyedi, mert MEGENGEDHETED MAGADNAK a DRÁGA PROGRAMOKAT IS

nem az, hogy még buherálni, meg így meg úgy, meg virtuális meghajtószarral, oszt tátani a szád, ha ki tudja, ki által készített programot teszel rá

egy macbook airre csak a vírusirtó is van 20-30 ezerbe, az tuti, és akkor hol van még az office, meg a kicsomagoló, meg a photoshop :)

én próbáltam kint macbookot, annyira nem jött be, jó, gyorsabb volt a dell inspironnál, aláírom, de annyival többet nem tudott

az biztos, az ilyen gépeket kispénzű és hozzá nem értő csórók ne vegyék sznobizmusból

elektronik (törölt) 2013.04.17. 18:27:08

add el az ipodot és vegyél rajta egy windowsos notebookot :D

igi1 2013.04.17. 18:32:41

@elektronik: ne vicceljé, ahhoz se értene

ismerem a poszter típusát

England win The Ashes! 2013.04.17. 18:48:50

@igi1: A "refurb" gépek nem rosszak. Gyárilag tesztelik, a hibás részeket újra cserélik.

igi1 2013.04.17. 20:11:24

@Dr Jozef Vengloš: de akkor is azt már valaki MÁS használta már

LEndy 2013.04.17. 20:23:16

Nem értem a posztot. Mi baja volt a gépnek? Nem ment rajta a virtualizáció? Egy angliában vett gépről úgy gondolja a posztoló, hogy 1 nap alatt itthon cserélni kell. Miért is?
Spórolni akart a gép árán, ezért vette kint. Így járt.

@igi1: mit is kell jailbreakelni egy Macbookon? Milyen vírusirtó is kell rá? Egyiket sem kell, azért kérdem.

Dr_utcai_arcos 2013.04.17. 20:27:50

" ilyenkor látszik, hogy mekkora gond egy magyar Apple Store hiánya." Van az, csak mi nem faszakadunk vele mint a pestiember és simán azt mondjuk:PIAC.

England win The Ashes! 2013.04.17. 20:29:40

@igi1: Általában igen, az igaz. Viszont nem mindig.

samcro 2013.04.17. 20:40:58

"Hazajöttem, visszavittem, újabb alaplapcsere: nincs hibaüzenet, igen. Innen számítva két újabb csodálatos hétig működött a gép. Az automatikus frissítés akkor letöltött és telepített egy firmware frissítést, amely után visszatért az eredeti hiba, a virtuális gép ismét teljesen használhatatlanná vált. "

OSX-en nem lehet beállítani, hogy ne tegye fel az xy frissítést? Előző posztban azt írta, hogy egy firmware update után jöttek elő a hibák.

Mit jelent, hogy használhatatlan? Hibaüzenet/hibajelenség?

Nem írta, hogy Virtualbox, VMWare vagy Bootcamp (bár az utóbbi nem virtuális, szóval valószínűleg nem az)

Esetleg a virtualizációs szoftver nem okozhatja-e? Kicsit megtúrni esetleg a vitualizációs sw konfiját, kipróbálni más OS-sel is? Support/Google?

Előző posztban alaplap/cooler/SSD hibát írt, gondolom, a gép ezek miatt lett cserélve, nem azért, mert xy 3rd party sw nem megy rajta.

samcro 2013.04.17. 20:45:54

Esetleg ki kell próbálni egy virtuális Linuxot, és ha az működik, akkor egy WINE-nal futtatni a bizonyos munkafolyamathoz való programot :D :D

TibiOriginal 2013.04.17. 21:20:43

1., Van egy ingyenes telefonszam a Apple helpdeskre magyaroknak!
2., kb.parallels.com/en/112045

SzerződésSertés 2013.04.17. 21:43:05

Istenverte proli, csak sopánkodni tud, gondolkodni nem.

igi1 2013.04.17. 21:44:12

@SzerződésSertés: valamit márpedig a virtuális meghajtós baszakodásával nem jól csinált

szóval profinak ne nevezd, kérlek

csak próbálkozónak

igi1 2013.04.17. 21:45:50

@LEndy: lehet venni

a macbookon is VAN VÍRUS, csak leginkább a különböző programokkal jön, ha pl. flasht raksz rá, vagy java-s prgrammal

ismétlem, az apple-cuccokra is VAN VÍRUS, tévhit az, hogy nincs

van, csak KEVÉS, nem annyira sok, mint a Windowsra

éppen ezért drága, de ez viszont hátulütő is, mert az Apple-fanok ÓVATLANOK, kevésbé figyelnek, de a veszélyek attól még vannak

2013.04.17. 21:53:31

@igi1: segítek. NINCS vírus. Vannak kártékony programok. Ahogy linuxra sincs vírus.
Vannak rések. Ezek ellen azonban a vírusvédelem nem segít. Pont.

Jobb ha nem megyünk bele ebbe a vitába.

igi1 2013.04.17. 21:59:04

@Teddyke: kiraktam linket

de végül is a kártékony programok is vírusok

ez egy eldöntetlen kérdés végül is

England win The Ashes! 2013.04.17. 22:12:27

@igi1: Kölcsönadjam az egyik szemüvegem? :)

igi1 2013.04.17. 22:27:40

@Dr Jozef Vengloš: kéne, rohadtul fáj a bal szemem, és nem is a szemem, hanem körülötte a csont

prolit is profinak olvasom hirtelen :)

England win The Ashes! 2013.04.17. 22:43:35

@igi1: Ó jaj, neked is a bal?

Szombaton voltam orvosnál, megállapította, hogy a jobb szemem oké, nem változott az állapota. Ellenben a bal picit romlott.

Szóval amint mehetek a szemüvegekért, az egyiket küldöm. :)

Ja, ha elfogadsz egy tanácsot: nem tudom, kapni-e otthon, de ez nagyon jó a fáradt szemre: supplementsforeyes.co.uk/127-313-large/optrex-refreshing-eye-drops.jpg

Ha nincs, valami hasonló azért biztos van a patikában. Tényleg nem hülyeség.

strucc007 2013.04.17. 22:57:04

Evek ota hasznalok Apple termekeket, es el is romlott mar az iPad-em, amit szo nelkul csereltek. Igaz, mindegyik kutyumre, igy az iPad-re is, aktivaltattam az Apple Care-t. Amikor megrepedt az iPad-em uvegje belul, felhivtam a hotline-t, masnapra a futar hozta az uj kutyut, es a regi visszakuldesemre 10 napom volt. Mindket szallitas az Apple koltsegere ment. Mindezt persze nem a Balkanon, hanem Nyugat-Europaban :D En a helyetekben orulnek, hogy egyaltalan kaphatok Apple termekek Mo-n...

samcro 2013.04.17. 23:32:01

@strucc007: a fent említett Macbook Air-re csupán 78.000 Ft. a hülyének is megéri.

Tudom, én vagyok a hülye, de egy 3-400.000 Ft-os termékre alapból csak egy év jótállást adni elég genyóság, míg egy 180.000-es Dellre 3 évet adnak alapból. És amikor tönkrement a billentyűzete (vagyis 2 sapka lesett), a futár 2 napon belül hozta ingyen az újat, és még a régit sem kellett visszaadni)

strucc007 2013.04.17. 23:46:36

@samcro: Az csak kb. 250 EUR. Ne a csoro magyar berekhez viszonyitsd...
Amugy kb. 1 eve hasznalok MacBook-ot, igaz nem Air-t, hanem Pro-t, es a Parallels-en keresztul problema nelkul fut rajta a Win7. i7, 16GB RAM., SSD. Mondjuk az Air-re felesleges felrakni a Win-t is, hacsak nem Bootcamp-et hasznalsz, mert elegge visszafogott a hardvere. Lehet, hogy ez volt a gond?
Megkerdezhetem, miert valasztottad a MacBook-ot?

2013.04.18. 08:21:16

@igi1: rosszul tudod, ez egy eldöntött kérdés, a definíciós szintek egyértelműek. Te minden kártékony kódot vírusként definiálsz, ami ostobaság. Minden kártékony kódnak meg van a maga definíciója. A vírusnak is, malware-nek és a társainak. Szándékosan elkülönített fogalmak ezek, mert mindegyik más veszélyt jelent.
Példa: a férgek, amik nem vírusok, hibákat használnak ki. Jó példa downadup, ami a Windows távoli kódfuttatási hibáját használta ki. Ez pl még azelőtt lefutott, hogy a víruskereső rájönne arra, hogy ellenőriznie kéne bármit, mert nem fájl formájában érkezett. Értsd: a kódjuk előbb fut, mint a víruskereső. Ezek ellen a víruskereső semmit sem ér, mert előbb jön foltozás az oprendszerre, minthogy a víruskeresőt átírnák.

Aztán ott vannak a frankó kis kártékony kódok. Letöltök egy torrentelt alkalmazást, elindítom a setup.exe-t egy tök ellenőrizetlen forrásból. Na ez ellen mi véd? Vírusvédelem? Kötve hiszem.

Add csak ki egy linuxos, vagy osx-es gépeden ezt a parancsot: sudo rm -R /. Ezzel az erővel ez is egy kártékony kód.

Szóval ne oszd az észt, ha nem tudod, hogy mi micsoda kérlek, mert az ilyen kommentek vezetik félre az embereket. Pont a víruskeresők tartják az embereket hamis biztonságérzetben, mert annyit tudnak róluk, mint te és óvatlanok lesznek. Attól, hogy next-next-finish-sel tudsz Windowst telepíteni és a víruskeresőd adatbázisát frissen tartani, még nem vagy szaki. Bocs.

Szóval se macre, se linuxra nem kell víruskereső. Sok biztonsági cég próbálkozik vele, hogy eladjon rá (főleg PC-ről áttérteknek), de semmi szükség rá. Legjobb, hogy ezek a vírusírtók attól védenek, nehogy egy Windowsos vírust továbbküldjél attachmentben.

samcro 2013.04.18. 08:24:10

@strucc007: nem fussa nekem ilyen úri huncutságokra :) csak utánanéztem az általad említett Apple Care árainak.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.04.18. 08:24:58

Nem is lett volna jo egy mezei noti,amin buhera nelkul megy a vindoz. Tudtal volna venni egy raklap iNnivalot a kulonbozetbol.

ArnoldBácsi 2013.04.18. 14:34:01

Okosok! Az még nem jutott senki eszébe, hogy azért futtat winfost a gépén, mert esetleg munkájából adódóan muszáj neki?? Nekem is muszáj winfost futtatnom, pl. Internet Explorer miatt.....

holdlányka 2013.04.19. 21:46:57

Csak fogom a fejem, és nem értem...

Ha valaki vesz egy almás gépet, az miafenéért akar rá windowst?????
Ha meg windows kell neki, mert mittudoménmiért, minek vesz Apple-t?????
Ha alapvetően almabuzi, csak szüksége van a munkához windowsra, (biztos valami spéci egyedi szoftról lehet szó...elképzelésem sincs róla, mit nem lehet MacOS-ra írt hasonló szofttal megoldani) akkor miért nem vesz, akár használtan egy olcsó P4-es gépet (Ha már félmillás mekbúkra fussa...)????
Miért szívatja feleslegesen magát a lúzer????

És az Apple miért foglalkozik egyáltalán ilyen idiótákkal? Én elküldtem volna ilyen panasszal a halál f...

Miért reklamál az ajándék Ipod miatt?

Megannyi kérdés....
süti beállítások módosítása