Elképesztő vagy teljesen megszokott (?) számlázási gyakorlatot detektált Bea a Diginél. Húgánál fél órára korlátozták az előfizetést, mert lassabban könyvelték le a befizetését, mint ahogy a robot korlátozta, cserébe felszámolták a 4000 forint visszakapcsolási díjat:
Digi, kábeltévé szolgáltatás. A hugom megkapta a szokásos havi számlát a fent nevezett szolgáltatótól. Meglepődve tapasztalta, hogy a számlázott tételek között szerepel 4ezer valahány forintos "korlátozás feloldása" nevű díjtétel. Felhívta a telefonos ügyfélszolgálatot, hogy megkérdezze mi ez a tétel?? Korlátozást az adott időszakban ugyanis nem tapasztalt. A csekket ugyan késve adta fel, de nem került korlátozásra a szolgáltatás. Az ügyintéző közölte, hogy márciusban egy fél órára korlátozták a szolgáltatást - napközben, amikor a legtöbb dolgozó ember nem a tévé előtt ül, hanem a munkahelyén. Majd fél óra múlva lekönyvelődött a befizetés a folyószámláján, ezért vissza is lett kapcsolva.
Tudomásom szerint a szolgáltatókhoz beérkező postai befizetések egy file formájában kerülnek betöltésre. Azaz a korlátozás időpontjában a pénz már náluk volt, csak épp könyvelgették a folyószámlákra. Kértem, hogy méltányossági alapon engedjék el legalább a 4ezer forint felét, mert ugyan ludas volt az ügyfél is, de ha nagyon kukacoskodó akarok lenni, akkor nem volt jogos teljesen a korlátozás. Reklamációs levelet kell írnom, - átvettem az ügyintézését a hugomtól - de a konkrét időintervallumot nem tudták megmondani. Értem ezalatt, hogy mettől - meddig volt az a fél óra korlátozás.
Valaki találkozott már hasonló esettel? Van értelme szerintetek a Digit győzködnöm, vagy írjak egyből a fogyasztóvédelemnek? Nem fér a fejembe, hogy miért indítanak korlátozásokat, amikor nem naprakész a könyvelésük. Véleményem szerint először fel kellene dolgozniuk a beérkező befizetéseket, és utána szankcionálni azt aki addig sem fizetett. Megjegyzem az operátor akivel beszéltem, nem volt túl segítőkész. Szinte zokon vette, hogy konkrét adatokat kértem tőle, majd visszahívást is kértem, hogy akkor kérdezzen meg egy nála okosabbat.
Olyan lehúzás gyanús nekem ez az ügy ...
Valakinek tippje hogyan tovább? nagyon köszi! üdv, Bea
Manyecska 2013.04.19. 11:16:34
England win The Ashes! 2013.04.19. 11:17:14
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 11:17:36
Ügyesek, akkor mivel bizonítják, hogy volt egyáltalán?
OK, késve fizetett, de a Digi megint a helyzet magaslatán van :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.19. 11:18:59
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.04.19. 11:21:09
Sokorai_Atala 2013.04.19. 11:24:11
Bíznak bennem, nem korlátoznak, de kicsikét büntetnek:)
Jessybátsi 2013.04.19. 11:25:48
Manyecska 2013.04.19. 11:30:47
Troppauer_Hümér 2013.04.19. 11:31:59
Ezek a nagyvárosiak aztán tudnak élni, a bőség zavara, pfej.
Én meg tekerem a kurblit, ha netezni akarok, ha agysejteket akarok redukálni, akkor meg kénytelen vagyok az egész családot beállítani Foxtévénéző-pozícióba.
England win The Ashes! 2013.04.19. 11:32:25
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2013.04.19. 11:36:08
kiesés miatt... :P
England win The Ashes! 2013.04.19. 11:41:25
Rathelor 2013.04.19. 11:42:20
Én mondjuk ebben az esetben rövidre zárnám annyival, hogy vagy eltekintenek tőle, vagy bonthatják is a szerződésemet.
De egyébként van még aki tv-t néz netezés helyett?
Manyecska 2013.04.19. 11:42:47
túrbórágó 2013.04.19. 11:43:26
Mit kell méltányolni azon, hogy nem fizettél időben... a csekkszelvényen ott a határidő, meg a postai bélyegző dátuma. Ha ezek fedik egymást, akkor van mire "kukacoskodnod", egyébként meg be kell nyelni tövig amit a digi odalógat...
CID 2013.04.19. 11:45:32
V. Tibor 2013.04.19. 11:46:44
Brrrrrrrrrrrrr 2013.04.19. 11:47:35
agent_x 2013.04.19. 11:53:03
England win The Ashes! 2013.04.19. 11:53:27
vénszivar 2013.04.19. 11:53:37
dr. Aullah 2013.04.19. 11:54:45
Másnap persze jött egy ajánlott levél, hogy ha nem fizetünk, korlátozzák... szóval most jött egy figyelmeztetés. Visszamentem, hogy reklamáljak, erre kitalálta, hogy már előtte egy figyelmeztetést küldtek... EMAILBEN... értitek... hivatalos felszólítás emailben. Azt persze nem tudta megmondani, hogy melyik nap, nyilván soha nem küldtek ilyet, csak ezt nehezebb bebizonyítani.
Ha kapunk figyelmeztetést, akkor előbb befizetem, mert nincs csak úgy 4000forintom, hogy ilyenre elszórjam. Szóval most mi is harcban állunk velük. Még nincs vége. Szerződés szerint nem kapcsolhatják ki csak úgy mindenféle figyelmeztetés, felszólítás nélkül... azt meg soha nem kaptunk előtte.
Sokorai_Atala 2013.04.19. 12:00:46
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 12:00:56
Antalbaba 2013.04.19. 12:03:52
Viszont hogy hány óra/nap, míg átfut a postán + a cégen, azt honnan tudjam? Nálam még csak olyan volt, hogy a következő számlán dupla fizetendő összeg volt, de a csekk akkor is csak a szokásosról szólt, azután utol is érték magukat. De az, hogy megb@sszanak pár óra miatt igazán nem okos dolog a mai világban...
vénszivar 2013.04.19. 12:04:58
Vajon mi lesz a következő spórolás?!
Manyecska 2013.04.19. 12:09:53
berklac 2013.04.19. 12:10:32
England win The Ashes! 2013.04.19. 12:11:13
a) te töltöd ki.
b) mailen megkapod, amit kinyomtatsz
c) minden januárban küldened kell pár papírlapot meg festékpatront, ők majd abból állítják elő neked
Meg egy VAJDASAGI 2013.04.19. 12:12:34
Először még úgy voltam, hogy na, mindenki tévedhet. Másodszor már reklamáltunk. De nem vezetett eredményre. Harmadszor meg összepakoltam a szarjukat és feladtam ajánlott küldeményként. Felelőtlen, tehetetlen banda! Azóta a mási három betűs szolgáltatónál vagyunk. Eddig semmi gond nem volt.
A DIGI-seknél össze vissza számláznak. Mikor győzködtük őket, hogy mindent befizettünk időben, akkor előjöttek egy olyannal, hogy kb. másfél évvel korábban nem fizettünk be valami számlát - azok a befizetések már nálunk is valahol elkeveredtek. Másfél éve?! És most jutott eszükbe, mikor reklamáltam?!
Na, el is küldtük őket a p..csába!!!!
vénszivar 2013.04.19. 12:13:14
Vigyázó szemedet Londonra vessed...
vénszivar 2013.04.19. 12:14:35
England win The Ashes! 2013.04.19. 12:14:51
t0m973 2013.04.19. 12:15:21
ez akkor 1 boldog ügyfél hozzászólás?
vénszivar 2013.04.19. 12:16:47
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 12:19:20
@Dr Jozef Vengloš: :D
England win The Ashes! 2013.04.19. 12:19:57
Bálintka. 2013.04.19. 12:44:35
2013.04.19. 12:50:52
Aki román nőnek fexik a hasára....
Manyecska 2013.04.19. 12:52:46
McZozo 2013.04.19. 13:12:51
Azon kukacoskodik hogy akkor korlatoztak mikor mar befizette., ha utana tette volna akokr nics kerdes
Zirowe 2013.04.19. 13:15:04
Mert kétlem, hogy mondjuk adott havi számlát egy héttel később befizetve már rögtön korlátoznának, legalább is ilyet még nem tapasztaltam upc-nél.
McZozo 2013.04.19. 13:19:11
Mondok neked szebbet, mikor a netszolgatlato emailen ertesitett arrol hogy megvaltoztattak a csatlakozas beallitasait es mit csinalj ahoz hogy ujra be tudj lepni :)
lukit 2013.04.19. 13:20:39
McZozo 2013.04.19. 13:27:50
Pont rossz a peldad ez alapjan a boltban is ugy vasarolsz hogy 5 nappal elore atutalod a penzt mielott lemesz a boltba?
Don Quixote de la Ferko 2013.04.19. 13:31:26
Késve fizet, és még nyafog.
Bálintka. 2013.04.19. 13:32:17
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.04.19. 13:33:00
Utaltam a net + tv számlát, de a közleményben nem a szerződésszámot írtam, hanem a számla sorszámát. 1,5 hétig tartott ezt lekönyvelni a diginek. Közben letelt a fiz. határidő, és korlátozás volt. Ki akarták számlázni.. Telefon hangoskodás, fenyegetés.. aztán jóváírták.
RedWing 2013.04.19. 13:44:44
u.i.: Ez érvényes a posztolóra is!
breezer 2013.04.19. 14:15:12
Atörökk 2013.04.19. 14:19:42
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.04.19. 14:19:51
2. azért manapság ne tartson már egy utalás 1,5 hétig könyvelni
lukit 2013.04.19. 14:20:18
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.04.19. 14:21:05
Ennyi erővel könyvelhetik 1 hónapig, és akkor mindenki büntethetnek..
ancsika 2013.04.19. 14:48:56
vagy 30 vagy 45 nap után
az meg már azért nem késés hanem trehányság :D
vénszivar 2013.04.19. 14:53:54
De ha már pl. 18-21-26 napig elfelejtette, akkor már azt sem tudja, hogy hol van, ergo elfelejti. Te meg ezen nevetsz? Szomorú! :):D
McZozo 2013.04.19. 15:49:09
igen de akkor ne azt irjak a sarga csekkre hogy fizetesi hatarido hanem hogy erkeztetesi hatarido vagy akor tegyek 3 nappal leobre a befizetesi hataridot es kesz. ugyis oda vissza cserelgetik kabelszolgaltatok mobilszolgaltatoko de gazmuvek is volt hogy allandoan cserelgette ezt a datumot es volt hogy mar egy honapba ket csekket kaptam. Akkor miert olyan nehez mondjuk ket nappal korabbi idot rairni es akkor nics vita naluk
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.04.19. 17:10:37
"Egy picit késett a mi befizetésünk is," vs. "küldtek levelet egy hónappal ezelőtt, "
nekem valahogy más elképzeléseim vannak a picike késéről...
efi 2013.04.19. 19:14:26
Aki olyan mazochista, hogy csop.beszedési helyett még mindig őskövület fecniken fizet, az vállalja a szopást is: tessék csak elmenni havonta 5x a postára és ott elcseszni az időt.
Ja, hogy ahhoz lusták vagyunk, inkább megy ez a magyar sport: késve fizetés. De akkor mi a büdös francnak kell csekkezni, ha sorbanállni nem derogál?
rug82 2013.04.19. 20:07:37
erkanada (törölt) 2013.04.20. 00:54:50
zbzbzb 2013.04.20. 04:22:42
Annyira unalmas, hogy a saját hibáitokért mindig mást tesztek felelőssé... egyszer már felnőhetnétek!
Miattatok rohad az ország, ti teszitek élhetetlenné. Te meg a testvéred.
Zseer 2013.04.20. 20:05:29
es az utalas idopontja hany nappal/hettel a fizetesi hatarido UTAN tortent?
30 napon beluli lejart tartozasnal nem korlatoznak,ha idoben utalsz,1.5 het nem oszt-szoroz.
az,hogy eleve kesve fizettel,es olyan infot irtal be a kozlemenybe,ami lehetetlenne teszi az automatikus feldolgozast,nem hiszem,h a szolgaltato hibaja.
osszeteheted a ket kezed,h nem kellett visszakapcsolasi dijat fizetned,teljesen jogos lett volna.
VéKá 2013.04.21. 12:32:54
Mivel nem jött számla, én járkáltam be személyesen befizetni. De én minden nap 12 órában dolgoztam, így ők már rég zárva voltak, mire mehettem volna. Kétszer korlátoztak, mindkétszer a fogyvéd segített. Mire képesek voltak feldolgozni egy év után a költözésemet, és megérkezett az első számla, már mentem is lemondani, mert külföldre költöztem. Na azóta meg hívogatnak, hogy nem kéne-e szolgáltatás.
cicesz 2013.04.22. 15:56:43
cicesz 2013.04.22. 16:05:23
Panelproli 2013.04.25. 15:23:18
Na persze hiszen az okosok is megmondták, amire nincs pénz arra ne is legyen igény. Abszolute egyetértek. Mint tudjátok jobban élünk, mint négy éve. Megazanyócév.
Más kérdés, hogy az esetenkénti 4000 más cégeknél 7500Ft.- visszakapcsolási díj, nézve azt az igen komoly energiát és munkaórát amibe kerül, mennyire tisztességes.
túrbórágó 2013.06.11. 20:05:39
"a csekket ugyan késve adta fel..."
Akkor mikor is fizetett? A korlátozás időpontjában volt náluk már a pénz, a befizetési határidőn azonban túlcsúszott a drága.
Bocs a kései reagálásért, remélem azóta már minden rendeződött a Digi kontra Beahuga ügyben...
McZozo 2013.06.11. 22:10:40
Ezzel egyetertettunk, a vita egyedul ott van hogy mar megerkezett a szolgaltatohoz a penz mikor is tiltottak tehat a szep szervezet bal keze nem tudja mit csinal a masik. Nem a papirformaszerinti jogossagot vitatom, mert mindent meg lehet magyarazni, hanem a vizfejet
túrbórágó 2013.06.12. 18:34:05