Tékozló Homár

Nehéz pénzt visszakapni az Astra Biztosítótól

2013.04.19. 14:43 | jackyll | 708 komment

Naiv ügyfél forgalomból kivont autójára tévesen befizetett díjakat szeretné visszakapni az Astrától, de ez már 2 hónapja lehetetlen küldetésnek bizonyul:

Van a nevemen egy Citroen Bx 30 éves gépkocsi, mely feleslegessé vált a számomra, és egy idős barátomnak kölcsön adtam. Én is hibás vagyok, mert nem figyelmezettem a súlyadó befizetésére, és a kötelező biztosításra. Viszont örültem, hogy nem áll a ház előtt, gondoltam ő elintézi a pénzügyi dolgokat. Egyébként én abban az időben hosszabb ideig külföldön tartózkodtam. Kaptam valamikor 2011,-ben egy felszólítást az Astra Biztosítótól, hogy megszűnt a biztosítás, mivel nem fizetette a kötelezőt. Ekkor megkerestem őt, és azt kérte segítsek neki rendezni azt. A Sugár üzletházban egy bankban kívánta lerendezni. Ott közölték vele, hogy be kell fizetnie a MABISZ díjat is. Ez meg is történt. Akkor azt kérte, hogy egy összegben hadd fizesse be az éves díjat is. A további részleteket nem tudom, de arra emlékszem,  hogy komoly nézeteltérései voltak akkor a biztosítóval. Az elmúlt évben tavasszal meghibásodott a gépkocsi, és ő ott hagyta, a helyszínen. Várt valamilyen segítségre, aki üzemképes állapotba helyezi. Ekkor kaptam a település önkormányzatától egy levelet, hogy záros határidőn belül szállítsam el a forgalomból kivont járművet. Meg is történt és érdeklődésemre arról tájékoztattak, hogy a súlyadó nem fizetése miatt, kivonásra került a gépkocsi.

A gépkocsi immár nálam volt és kaptam az Astra Biztosítótól egy levelet, hogy a kötelező biztosítás nem fizetése miatt megszüntetik a biztosítást. Február közepén fogtam a papírjaimat és elmentem a Lurdy Házba az Astra irodájába. Egy fiatalember nagyon modorosan, nekikezdett a papírok áttanulmányozásához. De mivel lassúnak tűnt nekem a dolog, ezért segíteni akartam neki a történet szóbeli tájékoztatásával. És megkérdeztem tőle, hogy hogyan lehet az, hogy egy a forgalomból kivont autóra MABISZ díjat szednek és ráadásul még az éves kötelező díjat is befogadták. Erre az volt a válasz, hogy ők nem látnak rá a nyilvántartó rendszerre. Persze ők nem, de a többi igen?

A dokumentumok áttanulmányozása után megállapította, hogy mindkét befizetés jogtalan volt, így azok visszajárnak nekem. Rendben van, akkor most kössünk új biztosítást a kocsira, mert a forgalomba már visszahelyeztettem. Bónusz 10-el rendelkezem, de azt nem akarta elfogadni, mert 2 év alatt elévül, ha nincs érvényes biztosítás. Akárhogy is számolom a két év nem telt le, válaszoltam. Kényszeredett mosollyal nyugtázta a válaszomat és szó nélkül számításba vette azt is. Megadtam az elérhetőségemet. Vártam vártam, de a pénznek se híre se hamva.

Húsvét előtt felhívtam a call centert, hogy érdeklődjek. Az ügyintéző közölte, hogy mivel nem tudom a kötvényszámot nem áll módjában segíteni, mert a rendszerben nem találja sem a nevemet, sem a kocsimat. (Ezzel a névvel Magyarországom ketten élünk az unoka húgommal, és úgy tudom hogy egy adott rendszám, csak egy személyhez kapcsolódik) Szerintem a közelgő ünnepre való tekintettel nem volt kedve dolgozni. Az ünnep után előkerestem a kötvényt és hívtam a call centert. Érdekes, de az akkori ügyintézőnek nem kellett a kötvényszám és azonnal megtalált. Látta az összeget és azt mondta, hogy beszél a pénzüggyel és azonnal utalnak.

Vártam 2-3 napot a pénz sehol. Telefonálok ismét, egy másik ügyintéző kedvesen meghallgat ismét kér egy számlaszámot és ígéri azonnal utalnak, de beszél a pénzüggyel, hogy biztos legyen. Április 11.-én hívom újra őket, mert a pénz még mindig sehol sincs. Egy újabb fiatalember, rendkívül segítőkészen, felhívja a pénzügyet és közli ott látják a többszöri megkeresésemet, de nem tudják miért nem történt meg az utalás, de nagyon megígéri, hogy péntekre, ha nem ér ide az összeg akkor hétfőre. Hétfőn a pénz sehol, hívom az Astrát. Jaj kérem megtörtént az utalás szombaton(?!?!) Hú de lelkes társaság, még szombaton is dolgozik!!! Tessék türelemmel lenni, nemsokára ott a pénz, ezt a pénzügy is megerősíti, legalább is ezt állítja.


Kedden újra hívom őket. A kisasszony látja, hogy hétfőn "tartásba tették". Ez engem nem érdekel, de az igen hogy, mikor van itt a pénz. Holnap asszonyom-volt a válasz. Ma április 17.-én nézem a számlát, most sem érkezett meg. Hívom az ügyfélszolgálatot, ahol közli egy kis hölgy, hogy 16.-án elutalták, ezt látja a rendszerben. És mikor lesz itt, mert egy utalás 4 óra alatt a számlán szokott lenni. Jaj kérem ez egy nagy vállalat, itt több nap is amíg megjelenik a számlán. Jaj kérem egy "nagy cégnek" a Lurdy Házban van egy max 30 m2-es irodája? Se egy pénztár, ahol ezt az összeget felvehetném?

A kis hölgy  a türelmemet kérve felhívta a pénzügyet. Később visszajön és közli, hogy nem utaltak, csak felvették a listára, és ha jól mennek a dolgok a jövő héten április 22.-től valamikor megtörténik az utalás. Akkor kérdem én honnan vette a korábban közölt dátumot velem.

Most itt tartunk. Udvarias ügyintézők, ígérgetnek mindent. Viszont tudom, hogy ezt nem saját maguk kútfejéből teszik. Ez minden bizonnyal felsőbb utasításra megy. Folyamatos félretájékoztatás és a jogtalanul felvett összeg február óta sehol sincs. Úgy gondolom, hogy aki csak teheti messze ívben kerülje el az Astra Biztosítót. A közlekedés résztvevői viszont imádkozzanak, nehogy egy Astrás törje meg őket, mert akkor a kárrendezésükre a világ végéig várhatnak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.22. 10:17:40

@Egyéves Önkéntes: ez is egy velemeny
@Dr Jozef Vengloš: dehogy probalom, fenntartom minden szavamat vele kapcsolatban
akkora baromsagokat tud irni, hogy vulkanok tornek ki, de eppen ezert nem lehet nem szeretni

England win The Ashes! 2013.04.22. 10:17:44

@Egyéves Önkéntes: Azt nem olvastad, hogy egy fickó beperelte a Bulls egyik kosarasát, mert annak (mármint a kosarasnak) sérülése miatt a szurkoló depressziós lett és elhízott?

És ez nem vicc.

England win The Ashes! 2013.04.22. 10:19:27

@hagyma: "akkora baromsagokat tud irni, hogy vulkanok tornek ki"

Ez akár a te életrajzod alcíme is lehetne. Sőt, még csak nem is lenne túlzás.

2013.04.22. 10:20:28

@Manyecska: nem használok, csak hidratálót de fogadjunk bőcsész volt a nyomorult!

Igen, elképzelhető, mert ezt is mint a verset "gyönyörű gondolatok" közt lehet "megalkotni"! :)))))))

helianthus 2013.04.22. 10:21:00

@Böritigin: F u r a sz e m.
Mi ez az új nicknév?
Van valami köze Igihez vagy csak véletlenül szerepel benne az igi szó?

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 10:21:48

@Dr Jozef Vengloš: szerintem ez így teljesen korrekt! :D

@hagyma: nem egy vélemény, ez sokunk véleménye

helianthus 2013.04.22. 10:22:44

Nem tudom osztottátok-e a posztolót, de ez a "idős barátomnak kölcsön adtam. Én is hibás vagyok, mert nem figyelmezettem a súlyadó befizetésére, és a kötelező biztosításra. Viszont örültem, hogy nem áll a ház előtt, gondoltam ő elintézi a pénzügyi dolgokat. " dolog elég szívlapát esélyes. Elhiszem, hogy örült, hogy intézik a pénzügyi dolgokat (hahaha), de minimum egy emailt, telefont megért volna időnként a dolog, hogy tényleg így van-e. Talán.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.22. 10:26:06

@Egyéves Önkéntes: sokaknak meg mas
ez van
az orszag is ket reszre szakadt
amugy meg kurvara nem erdekel, de latom Te vagy az eszoszto aki megmondja a tutit es kulon csapatod van, akik hagymat idiotanak tartjak nevvel
eleg szar eleted lehet
menny ki kulfoldre, rad fer
/ne ide/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.22. 10:27:30

@Dr Jozef Vengloš: idezz
most ne akard mar Igi szellemi szinvonalat osszehasonlitani az enyemmel
vagy ha akarod hat OK
kerlek idezz legalabb 2 baromsagot

Manyecska 2013.04.22. 10:28:37

@helianthus: Furabőrt nem is üdvözlöd?:)@Cicmen: ja, fennakadt szemekkel..:D

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 10:32:45

@hagyma: az igire nézve lenne sértő!

England win The Ashes! 2013.04.22. 10:33:58

@helianthus: A hatszáztizenötödik kommentben ONnak lenni. :o

Megemelném a kalapom, ha most kéznél lenne.

England win The Ashes! 2013.04.22. 10:36:02

@hagyma: Egyrészt az idézetek nem férnének bele ötezer karakterbe, másrészt most épp foglalt a mikroszkóp. :)

2013.04.22. 10:36:50

@Manyecska: ja, fennakadt szemekkel..:D

Ahha! Ezeket nevezik "magvas" gondolatoknak asszem! :)))))

Manyecska 2013.04.22. 10:38:29

@Cicmen: fújj:D!! Bölcsész, b@szod, bölcsész!..:O :P :(@helianthus: jabocs, csak még a szemeim fennakadva vannak:D..!

helianthus 2013.04.22. 10:38:42

@zsiráfffff: " konyhában, mer onnan könnyebb föltakarítani a dzsuvát" dehogyis, a fürdőkádban, onnan a legkönnyebb, elég csak slaggal kicsapatni. Meg kell kérni, hogy másszon be óvatosan, mert ha elcsúszik és eltöri a lábát, beperelhet, és akkor úgy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.22. 10:40:00

@Dr Jozef Vengloš: szoval kettot sem talalsz
nem baj, ennek orulok
ezt le is zarhatjuk

England win The Ashes! 2013.04.22. 10:41:49

@hagyma: Olvasd vissza a saját kommentjeidet ennél a posztnál. Lényegében mindegyik jó példa. A tegnapiak különösen.

helianthus 2013.04.22. 10:45:56

@Dr Jozef Vengloš: ha kihagysz párszáz kommentet, akkor könnyebben megy. :D Nem akartam rögtön offolni, így is mindig ki vannak ránk akadva. Vagy most éppen lehet ilyet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.22. 10:46:35

@Dr Jozef Vengloš: miert olvasnam?
Te szoktad magadat visszaolvasni?
ha igen akkor tedd meg
engem kurvara nem erdekel mit irtam tegnap, de ha valaki megkifogasolja, hajlando vagyok elmagyarazni
a zseniket sokszor nem erti a koznep

Manyecska 2013.04.22. 10:48:49

@helianthus: nemtom. De fürdőkádban minden test fura lesz a pándy-módszerrel az jutott eszembe:D

helianthus 2013.04.22. 10:49:24

@hagyma: "a zseniket sokszor nem erti a koznep "
Még jó, hogy téged ez a probléma nem érint.

vénszivar 2013.04.22. 10:53:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Mihez? Rabolni fogsz? Náci! Jó, hajrá Fradi!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.22. 10:53:59

@helianthus: hat nem
a koznep tavol all tolem ez tenykerdes

Manyecska 2013.04.22. 10:54:54

@vénszivar: nem akarsz kooperálni vele..??:D

England win The Ashes! 2013.04.22. 10:54:58

@hagyma: "a zseniket sokszor nem erti a koznep"

Te, szerintem félreérthetted a főnöködet. A "zseni"-t nem jelzőnek érthette, hanem arra utalhatott, hogy nézd meg a női mosdót. :DDD

(Ha esetleg nem értenéd: azt mondtad, hogy a szálloda tulajdonosa cseh származású. Ezen a vonalon indulj el.)

Manyecska 2013.04.22. 10:56:29

@vénszivar: rabláshoz a legritkább esetben kell sorszám..

vénszivar 2013.04.22. 10:59:42

@Manyecska: Én olvastam, hogy egy hagymához hasonló barom..., sorszámot húzott s kivárta a sorát, majd benyögött valamit, de elzavarták a pitlibe, pedig azt hitte, hogy jól csinálta. Simán elkapták.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 11:01:48

@hagyma: "engem kurvara nem erdekel mit irtam tegnap,"
Ja, az más...

England win The Ashes! 2013.04.22. 11:18:03

@vénszivar: Sok éve volt a hírekben, hogy valami marha kirabolt egy italboltot, majd kért egy üveg piát. Már ezért eleve barom.

Nade a pénztáros mondta, hogy alkoholt csak X életkor feletti személyeknek adhatnak, ez a törvény, és ő nem akar bajt. Erre a csávó megmutatta a jogsiját, megkapta a flaskát. Aztán meglepődött, hogy a rendőrök hamarabb értek a házához, mint ő maga.

2013.04.22. 11:27:14

@Dr Jozef Vengloš:
Az apa megdöbbenve látja hogy eltűnt a kocsija az udvarról. Megkérdezi a kint játszadozó fiát.
-Hol a kocsi?
-Egy bácsi beugrott és kirobogott vele a kapun!
-Atyaúristen!
-Ne aggódj, felírtam a rendszámot!

CID 2013.04.22. 11:39:11

@vénszivar: így utólag remélem hozzájárulsz, nem szeretnék összetűzésbe kerülni a CKÖ-vel :)

@Manyecska: Tudomásom szerint nincs, de a héten át kell hogy menjünk, ( blöki fogkőeltávolítás)megnézem neked.

De mit akarsz te zsinagógában, itt Szegeden van egy buzinagy :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.22. 11:46:19

@Egyéves Önkéntes: Aham. Hát a wikipédia sem a humoráról híres. De hogy a valódi okot meg sem említi, az egyenesen szánalmas.

2013.04.22. 11:46:37

ez már a hétvégi ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 11:46:39

@Dr Jozef Vengloš: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáá :D

Manyecska 2013.04.22. 11:48:49

@CID: semmit. altatják a blökit vagy csak bódítják?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.22. 12:14:45

@Egyéves Önkéntes: Ref. #2:
www.physlink.com/education/AskExperts/ae449.cfm

the actual correct answer would be 'so that they may not be sued for damages later'.

2013.04.22. 12:16:33

@Manyecska: semmit. altatják a blökit vagy csak bódítják?

Arra vigyázz, hogy az orvos téged ne altasson el!

Nő felhívja a nőgyógyászát.
-Doktor úr! Nem maradt önnél tegnap a bugyim?
-Nem asszonyom!
-Akkor felhívom a fogorvosomat!

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 12:16:59

@atpijkamo: jó reggelt!
pont erről beszélünk.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.22. 12:19:03

@Egyéves Önkéntes: Én arról beszélek, hogy szánalmas, hogy a wikipédia erről nagyot hallgat.

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 12:22:29

@atpijkamo: Szerintem is pofátlanság, hogy ennyit fizetünk a használatáért és ilyen döbbenetes trehánysággal kell szembesülnünk!

2013.04.22. 12:23:11

- Jó napot kívánok, egy szép lassú számot szeretnék kérni!
- Oké, rendben! Haaaatszááákiiiileeencveeeeennyoooolc!

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:25:14

@Cicmen: Inkább a "The Number of the Beast"-et.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.22. 12:25:29

@Egyéves Önkéntes: "ennyit fizetünk a használatáért"

Az az ő nyomoruk, hogy nincs pénzük. Hirdessenek, vagy amit akarnak. Attól még nem kéne félrevezetni.

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:27:43

@atpijkamo: Van benne igazság, amit mondasz, de az említett aloldal szerkeszthető, javítsd ki, ha gondolod.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.22. 12:29:55

@Dr Jozef Vengloš: Már javítottam a wikipédiát, lazán törölték.

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:30:56

Aszongyahogy:

"A Samsung és a Texasi Egyetem közösen próbál kifejleszteni egy új irányítási módszert kifejleszteni, amely a felhasználó gondolatainak engedelmeskedik."

Nahát, ideje volt. Fordított irányban már tökéletesen működik. :D

(Kopiztam a mondatot, szóval nem az én hibám a szóismétlés.)

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:32:02

@atpijkamo: Aha, akkor nem szóltam.

Egy időben én is szoktam belejavítani, hivatkozásokkal ellátni, de elfelejtettem a jelszavam, újra regelni meg lusta vagyok.

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 12:33:12

@atpijkamo:
1. Bárki (igen, akár még te is) hozzáteheti az általa jónak gondoltakat, mivel egy nyitott projekt.
2. a cikk szerintem teljesen rendben van, leírja, hogy biztonsági okokból van odaírva. Indirekt módon tehát az is benne van, amit te igaznak gondolsz (a would be akár feltételes is lehet, míg így kötőmódban is). Mert ez csak feltételezés (bár a magam részéről biztos vagyok benne, hogy a per elkerülése a cél, csakhát ennyi erővel teli lehetne a kocsi felirattal, hogy pl. Do not use lighter to control fuel level, ésatöbbi, ésatöbbi)

De egyébként is, -mindentől függetlenül-, az amerikában meghonosodott ostobaság illusztrálására hívtam fel a példával törökk sztrovacsek figyelmét!

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:36:05

@Egyéves Önkéntes: "Bárki (igen, akár még te is) hozzáteheti az általa jónak gondoltakat, mivel egy nyitott projekt."

Azért ez nem pont így van, mert egyes kiemelt jögkörrel bíró emberek visszaállíthatják egy korábbi mentését az adott lapnak, sőt, akár le is zárhatják a szerkesztést az adott szócikkre.

Mindenesetre egy próbát megérne, mert úgy látom, ez éppen szerkeszthető.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2013.04.22. 12:36:07

@atpijkamo: Mert biztos ott is azt gondoltad, hogy te okosabb vagy mindenkinél és hülyeséget írtál.
Nekem például elfogadja a javításokat és pontosításokat.

A wikipédia nagyon hasznos dolog, és inkább örülnöd kellene, hogy vannak, akik fejlesztik, nem pedig a nyomorukon viccelődni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.22. 12:37:25

@Egyéves Önkéntes: "egy nyitott projekt."

Onnantól, hogy törlik a javításom, nem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.22. 12:37:54

végre valami jó hír! ezentúl a visszapillantóban fogom nézegetni magamat! :D

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 12:38:40

@Dr Jozef Vengloš: Persze, nyilván nem engedik, hogy a fehér ház történelmét átírjam, de én speciel már írtam hozzá és bennhagyták.

Atörökk 2013.04.22. 12:41:15

@Egyéves Önkéntes:
Ha a Fehér Ház történelméhez a Dekameronból idéztél részleteket, ne csodáld, hogy törölték :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 12:43:06

@atörökk: Azt akartam volna beírni, hogy a Fehér Házat egy albán kisgyerek találta egy becsempészett Kinder tojásban és az amerikai népnek ajándékozta!
De ezek a mocskok kitörölték!

Atörökk 2013.04.22. 12:44:32

@Egyéves Önkéntes:
Szerintem írtál még oda mást is. A végtelen toleráncs demokrácijás sajtószabaccság hazájába ilyen nem történhetik meg!

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 12:46:42

@atörökk: Te is beálltál a szekértolóim közé, akik egyetlen célja, hogy hagymát hülyére vegyük? Szégyelld magad! Ma nem kapsz Kinder-tojást!
Tudd meg, hogy mit élnek át amerikai gyerekek milliói, nekik sosem jut ebből az élvezetből!

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:46:59

@Egyéves Önkéntes: nekem egyetlen egyszer dobták vissza a javításomat, a többit engedélyezték.

Ami a röhej, hogy egy helyesírási hibát korrigáltam, a marhája visszadobta. Megint kijavítottam, újra.

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:48:12

"hagymát hülyére vegyük"

Vizet a tengerbe?

Atörökk 2013.04.22. 12:49:53

@Egyéves Önkéntes:
Teseérted amit mondok, és Hagyma szekerét tolod, hogy ő a normális, és mindenki más helikopter. Szerencsére olvasottságom magasan az átlagos söpredék fölé helyez :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 12:55:25

@atörökk: ezért a kommentedért még guantanamón találod megad egyszer!

Atörökk 2013.04.22. 12:56:45

@Egyéves Önkéntes:
Nem baj. Ha kiszabadultam, menedékjogot kérek Csecsenföldön, vagy Albániában!

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 12:59:15

@Dr Jozef Vengloš: én a klasszikus filózófiatörténet, a molekuláris biológia és a kvantumfizikai kollapszus témakörökben szoktam javítgatni, de még se az angol, se az arab, se az indonéz oldal nem dobott ki. A kínai is csak egyszer, mert a feketelyuk-szingularitás töltéssűrűség koefficiens jelet koreai szimbólummal jelöltem. Dehát ahol fát vágnak, ott száll a forgács!

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 13:00:30

@atörökk: Albániát javaslom, ott finomabb a kinder tojás.
sőt, ott minden finomabb.

England win The Ashes! 2013.04.22. 13:03:19

@atörökk: Tuskó! Izé... Csülök! Ikszdé

@Egyéves Önkéntes: Hüje! Ikszdé

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 13:04:49

@Dr Jozef Vengloš: most te is beálltál hagyma táborába, akik csak azért jönnek ide, hogy engem lehülyézzenek!

Atörökk 2013.04.22. 13:06:54

@Egyéves Önkéntes:
Még meghányom magamban. Uralni bölcsen kell.

England win The Ashes! 2013.04.22. 13:10:40

@Egyéves Önkéntes: Nem úgy van az! Én saját zászló alatt tettem. :D

Manyecska 2013.04.22. 13:11:20

@Cicmen: igen, értem a célzást, :D én a világ leghűségesebb barma vagyok:(! Csaxólok:)..

CID 2013.04.22. 14:41:19

@Manyecska: Azt nem tudom, de szerintem altatják, ha minden igaz, húznak is :( Még nem beszéltem a dokival

Manyecska 2013.04.22. 14:57:39

@CID: aha. az nem baj ha párat kihúznak, hallottam olyanról amelyiknek 16! fogát /nincs is annyi szerintem:D/ húzták, és teljesen jól evett még utána is!:)

gabors 2013.04.22. 15:56:44

@Egyéves Önkéntes: "Tehát jogkövető állampolgárként szét kell inkább lőni a zagyát az intrudernek.
teccikérteni? :D"

nem 'kell' hanem 'lehet' BAROMI nagy kulonbseg !!!

van aki meg is teszi ami tarsadalmi szinten pozitiv mert a megelhetesi bunozoket egy kicsit visszatartja !!!

helianthus 2013.04.22. 15:59:29

@atörökk: " Szerencsére olvasottságom magasan az átlagos söpredék fölé helyez :) "

Sztrovacsek!
Ez egy nagyon szép mondat.
Megtanultam.
:D

gabors 2013.04.22. 16:06:59

@hagyma: puska ???

minek ?? bambi vagy medve beteved a kertbe??

mert gondolom nem elelemszerzesre kell azrt annyire gondolom nem koltozol videkre ???

Atörökk 2013.04.22. 16:23:25

@gabors:
Most, hogy így mondod, tulajdonképpen de. Ha Hemingway el tudott ott éldegélni, tán nekem is menni fog :)

gabors 2013.04.22. 18:33:38

@atörökk: neked azert lehet nem adnak olyan hazat a castroek amilyen Ernest-nek jutott !!!

a kitomott allatok nagyon gicsesek csaxolok (vagy leglabbis voltak amikor ugy 10 eve arra jartam )

CID 2013.04.22. 19:06:10

@Manyecska: Nem is a húzás a probléma, hanem az altatás, asszony tiszta ideg, hogy mivan, ha nem ébred fel a kutyuli, mondjuk,kicsit én is félek :(

Manyecska 2013.04.22. 20:45:57

@CID: fel fog! olyan modern altatók vannak hogy beteg, öreg állatokat altatnak. Példának okádék az illatos úton számtalanszor érkeznek balesetes kutyusok, vagy sok öreg kutyát kell megműteni időközben amíg ott állomásoznak. Eddig még nem hallottam róla hogy ne ébredt volna fel..

Manyecska 2013.04.22. 20:58:18

@CID: ja, én is ezért paráztam, ejurópai és amerikai felmérések szerint is 0,05% amelyik nem ébred fel, utánanéztem én is!

Egyéves Önkéntes 2013.04.23. 11:32:49

@gabors: persze, hogy hasznos
de hogy a darázsirtó használata felony a 9mm-esé meg erény, az kicsit abszurd, és a kollégád még meg is védi, hogy ez így fasza

gabors 2013.04.23. 15:37:11

@Egyéves Önkéntes: ez olyan varosi legendanak tunik darazsirto meg felony :-)

sajat magad szeretteid es otthonod vedelmeben barmit hasznalhatsz az mind onvedelemnek minosul... sot meg akkor is ha fegyver illegalis ... az onvedelem megall csak megkurnak fegyverrel valo visszaeles es egyebb kellemetlen dologgal.

de ha mar ilyet teszel praktikusabb a 9mm-es ha hasznalni is tudod ... ja csak akkor vedd elo ha mered es tudod is hasznalni mert kulonben ellened hasznaljak...

ha fegyver nincs akkor olyasmivel erdemes csak probalkozni ami biztosan harckeptelenne teszi a tamadot (baseball uto, kisbalta ilyesmi) erre darazspray kicsit meresz esetleg pepper spray vagy mace vagy ilyesmi

England win The Ashes! 2013.04.23. 19:19:45

@gabors: "erre darazspray kicsit meresz"

A kisbalta meg a Fa testápoló meg nem az. Jó tudni.
süti beállítások módosítása