Tékozló Homár

Duplán fizettetik a vonatjegyeket Esztergomba

2013.04.24. 12:28 | jackyll | 58 komment

Bertalan szerint sikerült megvalósítani a totális bürökratikus zavart az egy éve felújítás alatt álló esztergomi vasúton. Az elvileg június közepéig teljesen lezárt vonalat buszokkal pótolták, amik az Árpád híd buszpályaudvaráról indulnak. Igenám, de a vonatjegy csak a vonatpótlókra érvényes, aki teljesen logikusan buszjeggyel száll fel a rossz buszra, azzal újra kifizettetik a jegy árát:

Az esztergomi vasútvonal immár egy éve tartó felújítása április 1-én új szakaszába lépett, és ennek örömére a Pilisvörösvár és Budapest közötti szakaszon is szünetel a vasúti közlekedés. A vonatokat buszokkal pótolja a MÁV, de a szokásos inkompetencia itt is megmutatkozik.

A buszok persze nem a Nyugatitól indulnak, hanem az Árpád hídtól, így a Rákosrendező, Angyalföld környéki utasok számára megszünt az esztergomi közlekedés, csakúgy az Aquincum és Óbuda környéki felszállók számára. Az Árpád hídi buszpályaudvaron egy állást és egy pénztárfülkét átadtak a MÁV-nak. Azt azonban nem sikerült megoldani, hogy az azonos útvonalon azonos tarifákkal közlekedő két társaság közös jegyeket használjon. A buszjeggyel csak a buszokra, a vonatjeggyel csak a vonatpótló buszokra szállhatunk fel. Ebben egyedüli kivétel a pilisszántói buszjárat, ahol elfogadják a vonatjegyet is. A vonatpótló buszok szélvédőjén egy tábla jelzi, hogy ez bizony MÁV járat. Ahhoz viszont, hogy ezt a felszálló láthassa, előre kell kerülnie a busz elé.

Többször tapasztaltam, hogy alkalmi utasok megpróbálták elcsípni az első esztergomi buszt, megkérdezték a pénztárban, hogy honnan indul, majd a formailag helyes, de tartalmilag hiányos felvilágosítással vettek egy jegyet az automatából, és felszálltak a vonatpótló buszra, ahol közölték velük, hogy a buszjegy ide nem érvényes, és újra megvetették az utassal. Az, hogy a pénztár félreinformálta őket, és hogy a busz ajtaján nincsen tájékoztató felirat, nem hatotta meg a kalauzokat.

Pedig nem életszerű, hogy egy buszpályaudvarról vonatok indulnak, és ezért egy alkalmi utas feltételezhetné, hogy a pályaudvari automatából vásárolt jegye nem érvényes valamelyik buszra csak azért mert az valójában vonat.

Vörösváron sem jobb a helyzet. Itt a buszok áprilistól nem mennek be a vasútállomásra, hanem a 10-es főúton állnak meg, a vasútállomástól kb. 500 méterre (egy megállónyira). Viszont a jegyeket továbbra is az állomáson levő pénztárban kötelező megvenni. 1 km gyaloglás azért, hogy felszállhass a vonatpótló buszra. Ráadásul előfordul, hogy a pénztár zárva van, tehát hiába rohantál, hogy legyen időd a jegyvásárlásra, és még a buszt is elérjed, a jegyet mégis a buszon kell megvenned. Nem vagyok benne biztos, hogy egy kötelezően használandó pénztár jogszerűen kerülhet e ennyire távol a megállóhelytől.

Persze lehetne bérletet venni, de aki járt már a 10-es úton, az tudhatja, hogy az állandó elakadások, kimaradások miatt az ember akkor jár el helyesen, ha arra száll fel, ami először jön, ha busz, ha vonat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.24. 12:32:46

Kéremszépen, képzeljük el az utas meglepődését, mikor a vásárolt buszjeggyel felszáll egy buszra, és kiderül, hogy az repülő.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.24. 12:45:20

elérkezett az a pillanat is, amikor a buszra vonatjeggyel szállhatunk fel, a hajóra meg buszbérlettel. szerintem itt az ideje örvendezni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.24. 12:53:26

monnyuk ez az egész máv elmehet a jó büdös picsába, hamár így eszembe jutott.

a posztoló meg alakíccson önsegélyező egyletet és szervezzenek telekocsit. gondolom sokan járnak ezen az útvonalon, tessen megbeszélni egymással.

England win The Ashes! 2013.04.24. 12:54:12

Vicc az egész MÁV meg Volán.

Tapmancs 2013.04.24. 12:56:21

Ugye itt nem az a gond hogy a vonatjegy csak a vonatpótló buszra érvényes, hanem ismét a gyökér tájékoztatás.

Manyecska 2013.04.24. 12:57:20

Na én meg ott fékezek a vasúti átjáróba kifelé menet oszt nincs is sín:DD..

Egyéves Önkéntes 2013.04.24. 13:02:56

Na majd ha államosítják a MÁV-ot és a Volánt, akkor minden jobb lesz.
Addig viszont szívás van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.24. 13:03:37

Ezért kell tengeralattjáróval menni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.24. 13:07:33

Eh, ennyit a magyar bürokráciáról... Meg agyatlanságról.
Köszönjük, Máv-Volán!

@Tapmancs: +1

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.24. 13:11:50

az index oldalán ez a hír:
Idén ezermilliárddal nőtt az államadósság

alatta a következő hír:
Rogán: Pont ez volt a cél

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.24. 13:17:02

Gyurcsány Ferenc katasztrofális politikus volt, aki napi politikai előnyökért bármikor lemondott korábban fennen hangoztatott elvekről – de nem ő a patás ördög. A kormányzásra való képtelenségét beismerő legendás beszéde után is folytatta a kormányzásra való képtelenséget – de messze nem hagyott annyi külsérelmi nyomot a demokrácián, mint utóda immár három éve.

hvg.hu/velemeny.publicisztika/20130424_seres_addig_jo_mig_gyurcsany_el

Kukabúvár【ツ】 2013.04.24. 13:19:51

csupaszorrú vombat született Budapesten!
Fletó meg kapja be! de nem a vombit ám.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.24. 13:26:30

@atpijkamo: számomra eléggé hihetetlen a film dolog. Ilyenre pénzt kiadni!

Bálintka. 2013.04.24. 13:27:51

Nem kell meglepődni. A Bkv a saját járatait sem engedi összekuszálni. pl villamosról leszállsz, át a villpotlóra, azt megteheted azzal a jeggyel, amit a villamoson lukasztottál. De villpotló helyett más tömegközlekedési formát ugyanazon jeggyel ugyanabba az irányba már nem használhatsz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.24. 13:31:35

@batgirl: Tényleg szürreális.

Nekem csak az tetszett, hogy a cikk író a másik oldalt is látja. Herótom van, hogy mindenki csak a másik oldalt ostotrozza, a saját oldal hülyesége nem létezik. Pl. Drágabolgárúr.

heidt 2013.04.24. 13:37:55

Most már tudom, miért nem engedték anno az Ikarusnak gyártani a motorvonatot. Attól féltek, hogy az utasok nem szállnak fel rá, mert milyen az, hogy a sínen egy busz jön. Ezek szerint az akkori döntéshozók nem korlátoltak, hanem előrelátóak voltak.
(Pedig elég jó ötlet volt. Keresőben sok kép van róla "ikarus motorvonat" néven.)

vénszivar 2013.04.24. 13:38:27

Gyalogoljatok, fussatok, bringázzatok s a haza felvirágozódik BAUMAXBÓL IS.
Szedjük fel a síneket...

Pierr Kardán 2013.04.24. 13:39:27

Ez nem inkompetencia, hanem impotencia!!!

Manyecska 2013.04.24. 13:39:44

@vénszivar: hát már felszedték, én meg sikoltozok hogy nem működik a fénysorompó és mind itt halunk meg...hát klassz volt!:D

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.04.24. 13:51:06

Bele akarok kötni a posztolóba, de nem megy.

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.04.24. 13:56:20

@vénszivar:
Ragasztót használok az hamarabb megköt a levegőn.

vénszivar 2013.04.24. 13:59:31

@Nemszereteknicknevengondolkodni: Akkor ezért nem megy! Víz alatt, próbáld!

Manyecska 2013.04.24. 14:03:49

@agresszív kismalac: fiam is beszólt: "anya, itt nincs sín!" most Üröm magasságában szedik:(

Manyecska 2013.04.24. 14:06:18

@agresszív kismalac: jóhát le volt ragasztva oszt megzavart:DD! Szőkésbarna vagyok tény /némi vöröses beütés/

gozos 2013.04.24. 14:39:17

Hát igen, néhány éve még azt szajkózták, hogy megvalósul a tarifaúnió.

Megveszed a jegyet -tól -ig és szolgáltatótól függetlenül mehetsz gumikeréken, vaskeréken.

A valóság: ugyanaz a busznak kinéző sárga valami és ugyanazon társaság egyazon kocsiállásából indulva és mégsem érvényes rá ugyanarra a viszonylatra a jegy.

GYÖNYÖRŰ!

Rodzservaltersz 2013.04.24. 14:49:40

A MÁV egy faszszopó cég.

Dr. jegeket_bérleteket 2013.04.24. 15:27:49

A bürökratikus zavar, az ugye mérgező?

Egyéves Önkéntes 2013.04.24. 15:29:38

@Manyecska: Szerintem menjetek el a gyerekkel együtt orvoshoz, mert síntévesztők vagytok! :-)

Atörökk 2013.04.24. 15:31:57

@Egyéves Önkéntes:
Én múltkor hasraestem a Déliben. Kiderült, sínvak vagyok.

Atörökk 2013.04.24. 15:33:23

@atpijkamo:
Léghajó, vazze. Vagy riksa.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.24. 15:36:46

@atörökk: :)) Na, ma is sikerült leköpnöm a monitort. Kellett nekem homározás közben tejeskávét inni.

EKM-765 2013.04.24. 15:57:29

A vonatpótlásról a tájékoztatás megfelelő az állomási és megállóhelyi hirdetményeken és az interneten. A zemberek viszont lusták tájékozódni, figyelmetlenek, kellő odafigyeléssel nagyon jól használható a rendszer, a busz elején egyértelmű táblák vannak, oda lehet lépni és meg lehet nézni. Az írásnak egy nagy igazsága van: a vörösvári pénztár a világ baromsága.

zbzbzb 2013.04.24. 15:57:50

@Bálintka.: ez pedig "logikus", már ha a bkv ostoba és idejétmúlt szabályat annak lehet nevezni. De legalábbis szabályszerű. Merthogy a villamospótló elvileg itt villamosként működik, a másik járat pedig átszállásnak mimősül. Azt nem mondom, hogy jól van ez így...

Fantomász 2013.04.24. 16:04:32

Arról a pár apróságról ne feledkezzünk meg feleim hogy:

- A reggeli pótlóbuszok csordulásig tömöttek. Bár Vörösvárig időben járnak, de pár napja egy új szabály értelmében minden kib.szott megállóban megállnak, majd megérkeznek a dugóba. (tehát: több ember úgyse fér fel, de cserébe lassabban ér be Óbudára)

- Solymáron, az ex-Bertinusnál pedig minden suttyó a földúton nyomul előre, és a sok hasonszőrű még be is engedi őket a főútra. (tehát: a főút áll, a földút halad).
Ez ügyben speciel írtam levelet a solymári és a pilisborosjenői polgármesteri hivatalnak: igazán jellemző módon Solymárról (ott lakom) választ sem kaptam, de a pilisborosjenőiek legalább válaszra méltattak, és elvileg megfelelő szakhatóság felé továbbította a problémámat, nekik köszönöm utólag is.

Innen is üdvözlöm a solymári polg.hiv. dolgozóit!

Nem érdekel valami balos újságírót (jobbost úgyse fog) a helyzet mifelénk? Szívesen megmutatom a neuralgikus pontokat...

EMP 2013.04.24. 16:06:33

Buszra csak vonatjegyet, vonat nincs. Ha buszjegy van, es jon a busz akkor az vonat. Ha vonatjegy van, akkor a busz jon. Ami konkretan busz. Ha meg megsem, akkor a vonatjegy nem jo ra mert arra buszjegy kell kizarolag a vasuti penztarbol. Ahol egyebkent csak buszjegyet lehet kapni. Olyan buszra ami vonat.
Teljesen egyertelmu, hulye utas mit nem ert ezen?

zbzbzb 2013.04.24. 16:09:19

@EKM-765: ezzel nem tudok egyetérteni. Magyarországom csak az utasleadási lapba (ez is milyen már, anyádat add le) belehülyült, valaha normálisnak született, de mára elfajzott-befordult hobbit módjára egy sötét szobában üldögélő barom tekintheti normálisnak azt amit közlekedésszervezés és tájékoztatás címszó alatt művelnek.
Már bocs a nagyon-nagyon ritka kivételtől, sajnos a számosságuk a statisztikai hibahatáron kívül esik az országban.

Nem, kedves hobbitok, senki nem akar órákat tölteni azzal, hogy kiboragássza azt a rettenetes szart, amit képesek vagytok felböfögni magatokból. Lásd a volán menetrendjét, tele kib@szott ikonokkal/kondíciókkal, bogarászd csak mikor jön az a tetves busz, páros hét van-e vagy páratlan, esetleg iskolaszüneti (honnan a rákból kellene tudnom, hogy van-e ,a iskola?! Költői kérdés)...

Tömegtájékoztatást a leggyengébb láncszem, vagyis a leghülyébb szempontjai szerint kell szervezni, úgymond hülyebiztosan.
Mert akkor működik jól.
Pl. rikító színű felfestések, jó nagy táblák, egyszerű ikonok, kevés duma.

Más országokban ezt már régen felismerték.
Nálunk sose lesz ilyen, csak hobbitok meg zúgolódó leggyengébb láncszemek...

zbzbzb 2013.04.24. 16:17:16

@Fantomász: értik ők, csak leszarják. Felesleges küzdened, csinálj egy céget inkább, amin keresztül eladod a felszedett szar síneket a bkv-nak, jó pénzért, aztán vegyél egy házat a rózsadombon, meg egy terepjárót. A többit szard le. Ja, adót ne fizess, de segélyért állj sorba, jó nagyra nyisd a szádat, ha berepedt a körmöd és nem ct-znek meg ingyen azonnal.
Mindenki máson gázolj át, mindenkit szarj le, mindenkibe köss bele aki csak kicsit más, mint te.
Ha így teszel akkor igazi magyar leszel.

"Ezért tart itt az ország" volt már?

Fantomász 2013.04.24. 16:24:32

@zbzbzb: Gondolkodtam már ezen is. De valahol láttam(VEKE talán) hogy sírnak hogy miért 20 éves síneket raknak le a metróba, amikor az az élettartamuk vége. A solymári vasútállomáson speciel 56-os gyártású sínek voltak, saját szememmel láttam :)

Amúgy jöhetne a VEKE ide is ugatni, nem csak az olyan fontos dolgokért pofázni mint a buszok színe - ennél mondjuk pártízezer agglomerációs ember közlekedése fontosabb, de ahogy érzik.

Zabaalint (törölt) 2013.04.24. 16:24:32

@zbzbzb:
"Nem, kedves hobbitok, senki nem akar órákat tölteni azzal, hogy kiboragássza azt a rettenetes szart, amit képesek vagytok felböfögni magatokból. Lásd a volán menetrendjét, tele kib@szott ikonokkal/kondíciókkal, bogarászd csak mikor jön az a tetves busz, páros hét van-e vagy páratlan, esetleg iskolaszüneti (honnan a rákból kellene tudnom, hogy van-e ,a iskola?! Költői kérdés)..."

Speciel az online volán vagy máv menetrendnél pont nem kell ilyeneket tudni, mert ha adott napra nézed, azt kapod, ami aznap megy. Persze sajnos vannak kivételek...

Manyecska 2013.04.24. 16:36:58

@Fantomász: ráadásul pl. a Kert utca sincs rajta a strítvjú-n,hiába lökdösöm a zemberkét a térképen! Amíg a PEMÜ áll, nagy baj nem lehet viszont.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.04.24. 17:04:28

@EMP:
Az a baj, hogy mindenki tudja, hogy tarifaközösség kellene (és nem csak Esztergom felé, hanem pl. az sem ártana, ha Gödöllőről egyféle bérlettel lehetne igénybevenni a vonatot, hévet, buszt, nem kéne hó elején eldönteni, hogy mivel akarsz utazni egész hónapban), csak nincs szervezet, ami ezt kikényszeríthetné. A BKK-nak a hatóköre a Budapest-táblánál véget ér, és a Volánbuszt ill. a MÁV-ot azon belül is max. kérheti. Ez utóbbi kettő meg fél attól, hogy a torta újraosztásából rosszabbul jön ki, és esze ágában sincs támogatni a dolgot, inkább keresztbefekszik. Hiába lehetne a torta ettől valamivel nagyobb...

---

Ettől függetlenül, ha én a Kis Jocóval egyeztem meg, hogy elvisz a zsiguliján, akkor nem reklamálok, hogy miért nem visz el Nagy Béla a varnyújával, ha egyszer ő ért oda hamarabb...

dezso 2013.04.24. 17:06:18

Namost itt meg egesz Brandenburgban ugyanazzal a jeggyel tudsz utazni. Pedig mintha tobb tarsasag mukodne, mint odahaza... De nem erthetek en se mindent.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.04.24. 17:12:56

@Fantomász:
"A solymári vasútállomáson speciel 56-os gyártású sínek voltak, saját szememmel láttam :)"

Nem nagy csoda, az esztergomi vonal másfél évtizede egy nem túl nagy forgalmú vicinális volt (azóta is most újítják fel először rendesen), mellékvonalakon meg vannak ennél cifrábbak. A sínek sokáig el tudnak élni, ha nincsenek túlterhelve, és teljesen normális, hogy fővonalból vándorolnak "lefelé". Lehet látni néhol "Diósgyőr 1926"-os és hasonló feliratot is. A metró miatt se paráznék nagyon, arra a fővonalinál kisebb tengelyterhelésre még egy darabig jó lehet a jó állapotú használt sín, a nagy forgalom mellett is. Oké, új sín jobb lenne, de a hármas metró nincs abban az állapotban, hogy ilyeneken fennakadjunk.

"Amúgy jöhetne a VEKE ide is ugatni, nem csak az olyan fontos dolgokért pofázni mint a buszok színe"

Egyetértek, ha nem csak a BKK-val szembeni sértettség motiválná őket, talán meg is szólalnának.

EKM-765 2013.04.24. 19:42:39

@zbzbzb: Nem dolgozom egyik cégnél sem, megállapításaimat mint felhasználó tettem. Én jól elboldogulok.

Aureliano Buendía 2013.04.24. 22:14:14

A poszter simán csak hülye, vagy idióta is-e?
Nem hiszem, hogy a filozófia doktorának kéne lenni, hogy rájöjjön, hogy az egyik járatot (Budapesten kívül) a MÁV Start Zrt., a másikat a Volánbusz Zrt. üzemelteti.
Kedves Poszter, kérlek karikázd be a különbséget. Ha nem, irány az óvoda, és az iskolai felkészítő.

Hogy miért nem a Nyugatitól indul a vonatpótló busz? Mégis honnan? Hova férne ott el annyi plusz busz? Gondolkodtál ma már?
Újpestre menjen ki, majd vissza az Árpád hídig?

Igen, a buszra úgy száll fel az ember, hogy megnézni, i van rá kiírva, hova megy, satöbbi. Ha nem zavar, hogy esetleg Galgamácsán éjszakázol, tulajdonképpen bármilyen buszra felszállhatsz, ellenkező esetben megnézed elől a táblát.

Jártál már Vörösváron a vasútállomáson? Oda busszal? Eszednél vagy? Max lánctalpassal.

Idióta poszt, idióta posztoló, kár a szóért.

England win The Ashes! 2013.04.25. 00:11:38

@uraaam: Erre csak annyit mondok, hogy pár hete az utazás napján derült ki, hogy a vonatom nem indul, mert valahol félúton leszakadt egy vezeték. Nekem viszont már volt jegyem, elővételben. Kérdem az információt, hogy akkor most mi van? Mondja, hogy induljak el RLS felé (más útirány) egy másik vonattal (egy másik társaság!), majd ott átszállva menjek a célállomásomra (egy harmadik vasúttársaság).

Mondom neki, oké, de mi lesz a jegyemmel? Erre ő: használd nyugodtan, ilyen esetekben elfogadják.

Nem működhetne ez a MÁV-Volán esetében is?

Fantomász 2013.04.25. 07:03:54

@uraaam: Csak annyi a gond, hogy kb. ugyanolyan buszok járnak, ezért mosódik össze a fejekben a vonatpótló+volán kombó. De megoldható a megkülönböztetés, csak akarni kell :)

Manyecska 2013.04.25. 07:05:29

nnnna....Vörösvárra sárga távolsági buszok járnak, aki nem tudja megkülönböztetni a sárgásítottól feküdjön alá.

vénszivar 2013.04.25. 07:14:20

@Manyecska: S aki színvak? Az is feküdjön?
Velem előfordult, hogy a piros Ladám helyett egy piros Ferráriba akartam beszállni. :)

Aureliano Buendía 2013.04.25. 18:20:36

@Fantomász: erre csak a Bëlga együttes Kalauz című örök érvényű opus-ából tudnék idézni, mely szerint: „ott van .....(sípolás)....... (sípolás) az is ki van írva.

Aki nem tud olvasni, menjen gyalog:)

Ezzel az erővel az erdőkertesi buszra is felszállhat, hisz az is sárga. Maradjunk annyiban, hogy számomra kissé érthetetlen, a posztoló hogy élhette túl a gyerekkorát?

@Dr Jozef Vengloš: azért a hanyatló nyugattal példálózni nem ér! Maradjunk itt a vadkeleti realitás talaján.

Ezzel a logikával a kedves poszter Szegeden is lukaszthatna az ottani helyi tömegköz járaton BKV (BKK) jegyet. Hisz ugyanógy helyi tömegközlekedés, érthetetlen, hogy nem fogadják el. Írjon Bottkának is!

Tormas Torontal 2013.04.27. 10:40:36

@vénszivar: Ne hazudj, egy szar szuzukid van!

Manyecska 2013.04.28. 07:55:32

@vénszivar: velem nem, a Porsche cabrió is megteszi...állat egy kocsi:)
süti beállítások módosítása