Tékozló Homár

87 forintért Hong Kongból haza

2013.05.03. 13:24 | jackyll | 133 komment

hongkong_posta.jpgHong Kongból vásárló ügyfél kifejezetten boldog, mert 6 nap alatt ideért a jelöletlen borítékja. Azt viszont nem érti, hogyan gazdálkodta ki a Magyar Posta a költségét, amikor a feladó odaát 87 forintot fizetett erre a célra:

A mellékelt képen jól látszik, hogy Hong Kongból ideért (az egyébként egydolláros gombelem) termék LÉGIPOSTÁVAL 6 (hat) nap alatt 3 hong kongi dollárért, ami átszámítva 87 forint. Ezt az árat nem magyarázhatjuk a szorgalmas kis kínaiakkal (a gombelem filléres árát igen), hiszen Magyarországon belül már a magyaroknak kell szállítaniuk. Tehát a Magyar Posta a 87 forint töredékéért kihozza a levelemet a reptérről házhoz. Mennyit kaphatnak belőle? 30 forintot?

Viszont belföldre, akár a szomszéd utcába 140 forintért viszi el elsőbbségivel a postahivatalban feladott levelemet! Ha pedig vissza akarnám küldeni a terméket, akkor itthonról Hong Kongba az 50 grammos levél elsőbbségivel (hiszen hozzám is légipostával jött) 745 forint! Ha az idefele út során a 87 forintból 30 a magyaroké és 57 a hong kongiaké, akkor a kínaiak visszafele is csak ennyit kapnak, szűk 700-at meg zsebrevág a Magyar Posta amiért kivitték a reptérre?

Értem én, hogy a világ nem ilyen egyszerű, ez egy kiragadott és sarkos példa, és az elszámolás sem egyes levelenként megy, de a számoknak a végén valahogy ki kell jönni. Szívesen meghallgatnék erre egy épkézláb magyarázatot!

Ja és arra is, hogy ha évtizedekig az aznap sikertelenül kézbesített leveleket este át lehetett venni a postán, akkor  1-2 éve miért nem megy ez a mutatvány?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kölcsönkenyér 2013.05.03. 15:29:56

Erről a posztról és a végén feltett kérdésekről a tegnapi híradóban mutogatott magyar eper jutott eszembe. Azt mondták már leszedték az első termést, de egyelőre még jó 2-300 forinttal drágábban lehet csak venni belőle, mint a görög, vagy spanyol eperből. Érdekes módon, amikor valaki rákérdez hogy ezen államokban hogyan lehet sokszorosa a fizetés a hazainak, akkor mindig arra hivatkoznak, hogy hát de ott az élet is drágább. Ennek ellentmondani látszik, hogy az ő eprüket még olcsóbban megvehetem, mint a sajátunkat, szóval olyan baromi drága nem lehet az élet a spanyoloknál és a görögöknél... de szinte bármely európai államot mondhattam volna.

vénszivar 2013.05.03. 15:37:00

Azért 3X - 4X drágább a magyar posta, mert kormányotok tudja, hogy ki tudjátok fizetni... (simán)! :)

Bálintka. 2013.05.03. 16:12:51

@heidt: Hát nem vágom, hogy melyik dollár melyik. Ez ma jött, és szerintem a kínai megint rábaszott több mint egy dollárt. Aztán lehet, hogy egyik dollár ilyen, a másik meg olyan.
kepfeltoltes.hu/130503/N_vtelen-1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.03. 16:14:14

@Dr Jozef Vengloš: Mondjuk ennek logisztikailag nem sok értelme van, a küldemények 95%-át egy-két napon belül átveszik. Minek akkor szállítgatni?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.03. 16:17:09

@kölcsönkenyér: Pedig kézenfekvő: a spanyol epret a hongkongi postán keresztül küldik, azért olyan olcsó.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 16:54:44

@kölcsönkenyér: Itt pl azért olcsó minden, mert kicsik az adók. Nincsen vám szinte sehonnan semmire (van néhány termékre, de az is elenyésző), úgyhogy az is csak segíti a versenyt. Itt az EU-ból származó terméknek nem csak a helyivel kell versenyezni, hanem a kínaival, törökkel, egyiptomival, marokkóival, meg mindenfélével. Ezért egy csomó EU-s cég sokszor kénytelen olcsóbban adni a termékét itt, mint az EU-ban, mert ha nem tenné, akkor kiszorulna a piacról, mert a fogyasztók mást vennének meg. Ez a piac meg igaz, hogy kicsi (kicsi az ország), de attól függetlenül nagyon nagy cégeknek presztízsveszteség, ha nincsenek itt jelen a termékeikkel.

csótányegér 2013.05.03. 17:56:40

Ezt a borítékot Bear Grylls macsétájával bontották fel?

2013.05.03. 18:02:24

Szeretném felhívni a figyelmet arra az apróságra, hogy a kínai állam(i posta) masszívan támogatja az exportot, a fizetendő összeg nem fedezi a szállítás költségét. Mert Pekingben ezt így gondolják jónak.

kalandor_vagyok 2013.05.03. 18:08:02

@Lrdx: 1 dollár 10 cent a sima letter USA-ból Magyarhonba.

JohnHenry 2013.05.03. 18:13:58

@Lrdx: akkor mégsem kell beírnom ugyanezt :)

v2peti 2013.05.03. 18:14:52

@Bálintka.: Annó a cocialoizmusban egy belföldi levél a 80-as évek első felében 2 Ft volt, ugyanez itthonről Ausztriába 7 Ft, de Vietnámba, mint baráti szocialista országba ugyancsak 2 Ft, mint belföldre.

Telefon: Helyi beszélgetés annó 2 Ft/3 perc, azaz 66 fillér/perc. USA-ba ugyanez 150 Ft/perc akkori áron, ez ma ca. 4500 Ft-nak felelne meg! (percenként természetesen)
Na de régen az USA-ból ide töredékébe került a 150 Ft-nak. Ezért a rendszerváltás után egy kiskapu segítségével ezt megpróbálták kicselezni, hogy itthonról is közel annyiba kerüljön ki, mint kintről ide. Egy darabig működött a dolog, de utána a digitális hálózatok kiépülése (akkor még netes telefon nem volt, csak ISDN) és a forint erősödése miatt innen kifelé is jóval olcsóbb lett a beszélgetés, mint annó. Nemcsak relative, hanem abszolút értékben is!

Nagyzee 2013.05.03. 18:15:10

"Ha pedig vissza akarnám küldeni a terméket, akkor itthonról Hong Kongba az 50 grammos levél elsőbbségivel (hiszen hozzám is légipostával jött) 745 forint!"

Ezt a posztoló kicsit elnézte. Az 50 grammos levél díja elsőbbségivel Európán kívülre valójában 460 forint. 745 forint az az 51 és 100 gramm közötti küldemények díja.

@Jani haverja: Sima szabvány elsőbbségi levél Albániába 260 forint a Magyar Posta díjtáblázata alapján.

posta.hu/static/internet/download/2013_tarifatabla_04_19_Nemz.pdf

Nagyzee 2013.05.03. 18:19:14

@kalandor_vagyok: Ez most sok vagy kevés? Visszafelé innen az USA-ba meg 300 Ft.

Amúgy a USPS masszívan megemelte a kisebb súlyú First Class International küldemények árát most januárban, majdhogynem duplázódtak az árak. Egy kb. 50 grammos nem standard levél (tehát amiben nem csak papír, hanem áru is van) több mint 6 USD-be kerül most már. Ehhez képest a Magyar Posta még igencsak olcsó.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 18:34:39

@Nagyzee: 50 g alatt igen. De nagyobb levélnél sokan panaszkodtak. (Én még életemben nem küldtem Magyarországról ide levelet, csak innen Magyarországra.)

De még 50 g alatti levélnél is pont 100 Ft-tal olcsóbb innen küldeni Magyarországra, mint visszafele.

Nagyzee 2013.05.03. 18:38:52

@Jani haverja: A 260 Ft az a 20 gramm alatti szabványlevél. 50 gramm 400 forint.

Én amúgy azt mondanám, hogy viszonylag olcsó az elsőbbségi levél. Van pár ország, ahol jóval olcsóbb a posta, de elég sok is, ahol meg lényegesen drágább. Amivel inkább gond van szerintem, hogy az ajánlott küldés az nemzetköziben +700 forint, az értéknyilvántartás meg elképesztően drága (a biztosított érték 7%-a).

Kolompar Indapass (törölt) 2013.05.03. 18:50:10

Vajon feladhatom magam postán, mint csomag? Olcsóbb így mintha csak simán felszállnék egy repülőre? És ha nem teszek magamra bélyeget ingyé kiutazhatok a Hongkong városba?

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.05.03. 19:35:30

Nekem volt olyan, hogy vettem $1-t valamit, $10 volt a levélen és egy $20-ast még becsomagolt mellé a kínai.
Szerencsém volt?

[Gábor] 2013.05.03. 19:41:10

"Ha pedig vissza akarnám küldeni a terméket, akkor itthonról Hong Kongba az 50 grammos levél elsőbbségivel (hiszen hozzám is légipostával jött) 745 forint!"

Elsőbbségi nélkül is ugyanúgy légi úton szállítják a hongkongi (de szerintem bármely külföldi) levelet. Nem véletlen, hogy "Légiposta" nevű szolgáltatás már a feladóvevényen sincs.

lazarjozsef75 2013.05.03. 19:45:43

@helianthus: nagyon szép hangod van! Illetve ezt nem tudhatom, de a zenei ízlésed kitűnő! :)

Anomalocaris (törölt) 2013.05.03. 19:50:54

És hogy került a poszt toló gombele HongKongba?

HgGina 2013.05.03. 19:57:27

@világvége....: azon soha nem is volt. Kezdetben vala a kifejezetten légiposta bélyeg, itthon először 1918-ban, aztán már csak a többi mellett kellett legyen legalább 1 légiposta bélyeg akármilyen kis értékben. Utána már csak a kék kiegészítő címke.
Egyébként meg aki nem ismeri az UPU egyezményeinek a tartalmát, az csodálkozzon továbbra is, miért ilyen olcsó a kínai posta!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.03. 20:06:49

az a nagy kerdes hogy a lotifuti postasnak adando jatt az segit-e!!!
mert ha ellopdossak mar bent a kozpontban akkor nincsen sok ertelme adni a postasnak

[Gábor] 2013.05.03. 20:22:23

@HgGina:
"azon soha nem is volt"

Hogyne lett volna! Még most is ilyen van kitéve néha a postákon az aktuális helyett. Ajánlom tanulmányozásra ezt a képet:
i.imgur.com/t36393j.jpg

szbszig 2013.05.03. 20:24:49

Most mi ezen akkora szenzáció? Ezen buknak 500 forintot mondjuk, a Hongkongba küldött levélen meg nyernek 700 forintot, azaz ha feltételezzük, hogy ugyanannyi levél megy meg jön Hongkong és Magyarország között, akkor levelenként van átlagosan 100 forint profitjuk. Nem kell minden egyes terméken ugyanannyi profitot hozni, csak összességében legyen az üzlet nyereséges, ez mindenhol így működik.

moris 2013.05.03. 20:31:29

Nemrég egy kínai küldeményemen konkrétan 0 kínai pénz volt feltüntetve a bélyegzőn.
Na, azon mekkora árrés lehet :-)

szeku75 2013.05.03. 20:46:19

Kíváncsiságból megnéztem az ukrán (csiga)posta árait 50 g-os levélre vonatkoztatva:
Szabvány küldemény 0,70 USD
Légiposta: 0,90 USD

ukrposhta.ua/en/dostaviti/pismo/tarifi

Bálintka. 2013.05.03. 20:51:56

Tehát mi a lényeg? Ne siránkozzon az elmű, főgáz, stb hogy nincs pénz semmire. Hozzanak létre egy fantom céget kínában, ahol nulla forintért dolgoztatnak kínaiakat, nyomtatnak papírt, és küldik millió számra a borítékokat magyarhonba. Tökre működőképes a dolog. max a fizetési határidőt kéne 2 héttel megnyújtani. Ja meg újabb párezer magyar veszítené el a munkahelyét, de ez már kit érdekel.

OPHELIA (törölt) 2013.05.03. 20:53:33

@Bálintka.: a borítékra előre nyomtatott összeget írnak, nem a valós értéket, mikor mi van kéznél

Amit te ott látsz, az a vámáru nyilatkozat.
Semmi köze a 8 $-nak a szállítási költséghez

clsdclsd 2013.05.03. 21:09:42

Naszóval.
- (Állítólag... nem vagyok postás) az állami posták ahelyett, hogy a világ összes országával szerződést kötnének, hogy kinek a cókmókját mennyiért viszik házhoz, inkább kölcsönösségi alapon a külföldi (és a tranzit) küldeményeket ingyen továbbítják. Vagyis Hong Kong egy garast nem fizet a magyar postának.

- Kína masszívan dotálja a külföldi postai küldeményeket, hogy a szirszarjait vigyék a külföldiek. Vastagon megéri nekik, mégha a HongKong Post emiatt egy pénztemető is.

- Ami az aznapi nem átvett küldeményeket illeti: egy ideje a postásoknak nem kell műszak végén visszakerekezniük a postára és leadniuk a aznapi nem átvett cuccokat, ehelyett hazamehetnek a cókmókkal, aztán másnap reggel az új pakk felvételekol lerendezik az előző napit is. Cserébe kaptak pár kilométer plusz túraútvonalat, szóval nem kell őket irigyelni.

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.05.03. 21:16:05

Ha németországból küldök egy levelet haza, 2 nap alatt ott van. Ha Magyarországról küldök levelet németbe majdnem 2 hét...

CID 2013.05.03. 21:22:13

@siskalaszlo: ugyehogy mijen tetű lassú ez a német posta.

England win The Ashes! 2013.05.03. 21:41:49

@siskalaszlo: Persze, mert odafelé ellenszélben repül a galamb.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2013.05.03. 21:52:09

@OPHELIA: Már attól féltem, senki sem veszi észre :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.03. 22:08:17

A 20 grammos levél tényleg 3 dollár, de a posztoló által emlegetett 50 grammos levél már 7,9 dollár (236 forint), az elsőbbségi Speedpost pedig 219 dollár vagyis 6545 forint. Lehet, hogy mégsem annyira olcsó?

bknn 2013.05.03. 22:31:19

Én fogpiszkálót rendeltem Kínából. Féláron!

Tahó Sandokan 2013.05.03. 22:33:17

Mert ott dolgoznak. Nem a kis postásra gondolok, az ő munkájukat nem becsülöm le. Ők talpalnak, kiviszik a levelet. Ez a dolguk. De nálunk minden hulladék kis postánál van igazgató, több szakember, aki a kézbesítéseket vezényli, aki kis szarokat árul veszteséggel, mert nem termelik ki ám a saját bérüket. És ugye az egész sz@r állami. Nem dolgozol? 20 perc, amíg az előttem álló két csekkest kiszolgálod? Ugyanmár... mit tesznek? Nem fognak kirúgni. Informatikai rendszer a postánál ugyanaz a sz@r amire már 10 éve hallom, hogy panaszkodnak: lassú, nehézkes, nincsen ügyféladatbázis, a számlázás 5 percig tart, mert mindent egyesével be kell könyvelni, nem létezik normális vonalkódos rendszer. Minden ami Magyar Posta, az elavult!

Amióta e-mail van, nem azon agyalnak, hogyan lehet hatékonyabb a rendszer, inkább bevezették az "elsőbbségi" levél rendszerét. Azaz, amit eddig alapból nyújtottak, az mostantól extra szolgáltatás. Csomag: mi a f@^z kerül rajta annyiba, hogy igazából te is elvihetnéd kocsival? Utánvét? Dettó. Ja és ha neadjisten fontos lenne, hogy véletlenül ne dobják kukába a leveledet, add fel ajánlva, felárral. Ja és elsőbbségivel, ha még azt is akarod, hogy ne 2085-ben kézbesítsék. Esküszöm Marty McFly is csak úgy kapott levelet 1885-ből 1955-ben, hogy a Magyar Posta kézbesítette ki.

Amíg 100 Forintért 7000 km-t utazik egy levél a világban, addig a Magyar Postán még egy leragasztást sem tennének meg.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2013.05.03. 22:35:40

Csak hogy én is hozzájáruljak a fenti kis történetekhez: volt már úgy, hogy a kis kínai pénteken adta fel nekem a küldeményt, én meg a következő hétfőn délelőtt vettem át a postástól. Akkor egy levél Budapest-Budapest viszonylatban kb. 4-5 napig utazott (vagy inkább állt valahol).

mikka 2013.05.03. 22:50:04

a hong kong i level nem nagy cucc.. Probaljatok meg fax-ot kuldeni belfoldre a postaval, 800 ft per oldal. 800 ki'aszott forint..Na az valami.

Amidazophen 2013.05.03. 23:17:11

A Magyar Posta még létezik?
Ki hitte volna, hogy azt nem egy vidéki fideszes alpolgármester csinálja...

Fikk a Nick 2013.05.03. 23:19:39

@clsdclsd: Ezzel a hazavivős dologgal az a baj, hogy a k***a anyja cókmókját vigye haza, ne az enyémet.
Itt falun amúgy is a munkaidő 90%-át a postás pofázással tölti, igenis vigye vissza a szarjaimat, hamár a postán is csak a 8-16 munkaidőben tudnak gondolkozni, nehogy a dolgozó otthon legyen véletlenül, vagy el tudjon intézni bármit is.

RedRum 2013.05.03. 23:30:38

Kedvenc Postatörtenetkent (kicsit offtopic) szoktam elmondani: 90-es evek vegen leveleztem Tokyo-ban elo holggyel...marc. 14-en ott feladott kepeslapot en marc. 16-an kezbe kaptam M.o-on, videken....tudom, az idoeltolodas...de azert nem semmi...es meg a magyar posta is igyekezett...bar forditott iranyban ez az akcio nehezen elkepzelheto

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.03. 23:51:16

@Amidazophen: Pedig rátapintottál a lényegre. A nyereséges részét, a levelek kézbasítését kiszervezték. A macerásabb ajánlott levelek, ilyesmi maradt a Postánál.

Atörökk 2013.05.03. 23:53:40

@atpijkamo:
Hasonlóképp szedték szét a Malévet, később a Mávot...

Nem tudok máshol arra példát, hogy olyan jellegű állami cég, mint a posta eladja a székházát, és BÉRELJEN helyette másikat.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.03. 23:58:12

@atörökk: Ja, a postapalota ügy. Az egy másik panama.

"Nem tudok máshol arra példát"

MTV. Ja, az is itt...

vider 2013.05.04. 00:08:58

Szerinted reális a 87 forintos ár? Naugye. Ezek után minek lesz ebből poszt? Van valami amit mi szállítunk Kínába? Nincs. Akkor reális, hogy 87 Ft legyen az ellenkező irányba is? Nem. Ezek után miért következne ebből az, hogy a Magyar Posta szar/drága? Miért lenne olcsó egy olyan országba szállítani ahová rajtad kívül a kutya nem akar küldeni semmit.. A két ország között nem érzel esetleg némi különbséget? Egyébként a legtöbb gadget webshop ahonnan a magadfajta "fillérbaszó" rendel, ingyen szállít.. szóval még jól le is húztak a 87 forintoddal. De boldog lehetsz így is, hisz a környezetszennyezést, a gyerekmunkát és egy idegen népet támogattál. Gratulálok a szép gombelemekhez..

Atörökk 2013.05.04. 00:10:48

@atpijkamo:
A pinára...
Ja, nem, arra, hogy az Andrássy úti MÁV székházat is eladták (ami eredetileg is annak épült) és egy darabig visszabérelték, nem tudom, még az-e a központ.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.04. 00:13:00

@atörökk: Aha, köszi! Na, belátom, én se tudok mindent. Ez egy éven belül ez már a második dolog.

Atörökk 2013.05.04. 00:13:15

@atpijkamo:
G. megmondta, Andrássy úton a Mávnak már se híre se hamva.

ZBR 2013.05.04. 00:36:13

@atörökk:
Most már nem, üresen rohad, omlásveszély miatt az előtte levő járd is le volt / le van zárva.

Most a Könyves Kálmán körúton a Népligettől kicsit odább bérelnek egy üveges csodapalotát, ahol még a szemetesekért (papírkosár, ami az irodában van) is bérleti díjat fizetnek. Ilyen ez.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 01:13:26

@vider:
"Miért lenne olcsó egy olyan országba szállítani ahová rajtad kívül a kutya nem akar küldeni semmit."

Albánia sem küld semmit Magyarország felé, és mégis olcsóbb a levél Albániából Magyarországra, mint fordítva.

"Gratulálok a szép gombelemekhez.."

Magyarországon melyik településen is van gombelem gyár? Nem emlékszem...
Ha Magyarországon veszek egy gombelemet 5-ször drágábban, azt nem ugyanúgy Kínában gyártották?

Pepibubó 2013.05.04. 01:21:17

"Szívesen meghallgatnék erre egy épkézláb magyarázatot!"

Ugye csak vicc, hogy valaki nem tudja erre a magyarázatot?!
Az állami tuljadonú kommunista gazdasági "rendszerbe" döglött bele az ország a szovjet megszállás 40 éve alatt. Amelyik kommunista mamut nem döglött meg a kommunista diktatúrával - mert az állam továbbra is védi a monopóliumát, a kiosztható finomfalatokat - ott százmillirádok mennek el a közpénzből évente a mamutok fenntartására.

Emellett már "csak" hab a tortán, hogy piaci verseny híján annyit szednek el a zemberektől közvetlenül is, "ár" címén, amennyit nem szégyellnek.
A tízszeres árat sem szégyellik.
MÁV, Volán, Posta a "legfényesebb" példái ennek.

Pepibubó 2013.05.04. 01:24:51

@Pepibubó:

állami tuljadonú
=
állami tulajdonú
----------------------------
a zemberektől
=
az emberektől

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 01:25:31

@vider:
@Jani haverja:
Kiegészítés az előzőhöz:

A második kérdéssort erre írtam:

"De boldog lehetsz így is, hisz a környezetszennyezést, a gyerekmunkát és egy idegen népet támogattál. Gratulálok a szép gombelemekhez.."

de sajnos csak a végét (a gratulációt másoltam be.

Netuddki. 2013.05.04. 01:34:41

A megoldás: trafikmutyi.

Azaz itt azért drágább minden mert még egypár ingyenélőt el kell tartani. Olyanokat akik az égvilágon semmit nem csinálnak, csak éppen ott vannak a pénz útjában...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 01:57:23

@kovi1970: Pontosan. És Magyarországon sajnos nagyon sok területen nagyon sok ember van csak egyszerűen a pénz útjában.

Pepibubó 2013.05.04. 02:03:04

@kovi1970: A kommunista diktatúra egyik további tanulsága, hogy az ilyen "vállalatok" vezetői, nem egyszerűen elpakolják a pénzt értelmes ténykedés nélkül. Hanem emellett még hatalmas károkat is okoznak a szakszerűtlen, hülye intézkézkedéseikkel. Tehát sajnos nem igaz, hogy "az égvilágon semmit nem csinálnak" :-)

Semmi értelmeset - így szabatos.
Emlékszem, hányszor fohászkodtunk a primitív, kommunista igazgatónkról beszélgetve: ha már fölveszi is a kiemelt pénzét a semmi hasznosért, legalább maradna otthon és ne szólna bele semmibe! Persze egyiknek se volt elég a pénz - még hatalmaskodni, kárt okozni is "kellett".

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 02:10:39

@Pepibubó: És ez még hagyján. Most nemrég olvastam a leggazdagabb 10 magyar aktuális listáját. Most azt hagyjuk, hogy teljesen objektív-e a lista, ez most nem érdekes. De az viszont érdekes, hogy alig volt benne olyan, aki nem az állam csöcséről gazdagodott meg. A Csányi-Demján-Széles hármas pl. nem igazán felel meg ennek a kritériumnak :)

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2013.05.04. 05:23:39

Nekem az az érzésem, hogy ezek a drágajó e-bayes HKi eladók csalnak. Azt tudom elképzelni, hogy odamennek a postára, lebasszák az asztalra az aznapi 4324 levelüket, majd azt mondják a postafőnöknek: Te figyu, nem lehetne megoldani okosba?

Én sem értem hogy jön ki termékestül, postaköltségestül, e-bay és paypal fee-vel a dolog... Mertugye egy dollár a termék. ebay fee 10 cent. Paypal fee: mivel nagyban dolgoznak, ezért csak 3%, plusz egy fixed pár cent. Posta újabb 30-40 cent. marad kb 50 centjük, abból jön ki a termék és a HASZON!

pizzaboy 2013.05.04. 06:19:22

"Ja és arra is, hogy ha évtizedekig az aznap sikertelenül kézbesített leveleket este át lehetett venni a postán, akkor 1-2 éve miért nem megy ez a mutatvány?"

Ez engem is baromira idegesít. Gondolom költségcsökkentés volt, vagy valami... Mindenesetre mivel jószerivel monopol helyzetben vannak, gyakorlatilag bármit megtehetnek. Bombát kéne már dobni arra a kócerájra.

dobzse.laci 2013.05.04. 07:40:44

@Tahó Sandokan: Hát ez az államiság csimborasszója: kis falucskánk postája kapott számítógépet.
Sőt, COMPUTERT.
No, - mondok- két katt a számla, nem kell a tömbbel szarozni.
Azt már nem.
A számlázóprogram valamiféle lebutított verzió, ügyfeleket nem tárol.
Ha naponta adsz fel levelet, naponta kell az adataidat bepötyögni.
2013, gratulálok.
És nem hullottak fejek, nincs tele a tömlöc, nem ég a postapalota.
Még jó, hogy ha valami állami, akkor az a lehető legjobb dolog a világon.

Panelproli 2013.05.04. 07:50:24

Az volt már, hogy cipőt a cipőboltból, gombelemet meg Hong-Kongból?!
Tegnap vettem gombelemet 60Ft.-ért. Itthon, széphazánkban. Szerintem azt is valahol Kínában, Koreában stb. gyártották. A telefonom pedig Made in Korea, finished in China. Akkor most bizony én is a gyermekmunkát és a kizsákmányolást támogattam?
Továbbmegyek. Ritka az a gyártó, aki nem kínában szerelteti, rakatja, varratja a termékeit.

stargazerhu 2013.05.04. 07:55:44

@pizzaboy: Vigyázz, mert elvisz a TEK :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.04. 08:14:43

@atpijkamo: @Jani haverja: a nyolcvanas evek elejen igy volt a levelezes a "maskent gondolkodok" kozott. Ott mondjuk nem a postai belyeg megsporolasa volt a cel hanem hogy nem tudjak meg ki a kuldo. ( lazito ropiratot fel lehet adni kadar janos nevre is, a lenyeg ki kuldte )

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.04. 08:18:31

@Öltönyösrabszolga: a termeket kilopjak a gyarbol HAHO ott kommenizmus van :) a boritek+postakoltseg okosba', paypal fee ami kiadas

Bálintka. 2013.05.04. 08:28:25

@visszakettopadlogaz: Én is ezt sejtem, csak félek belegondolni. A lopás bűn, még ott is hiába van kommunizmus. Ha valakit rajtakapnak, azért kemény halál vár egy sor kínzással. Ujj levágás, megerőszakolás, szemelőtt az egész család megdugása, kivégzése, megskalpolás élve, megmelengetés, stb. És ha köpnek, hogy ki volt a vásárlójuk, és elvezetik a szálakat hozzám, akkor nekem is annyi... Egyreparásabb a helyzet, mert a kaján kívül már mindent kínából hozatok tizedáron.

Buga.Jakab 2013.05.04. 08:56:16

a vissza útra megvett 750 Ft-50 = 700 Ft os díjat és a befelé érkezett 30 Ft-osat nem lehet összehasonlítani...

idefelé a CÍMEDRE viszi a posta 30 Ft-ért
kifelé te már BEVITTED A POSTÁRA 700 Ft-ért...

amugy egy kibaxot xar álami cég a posta...
minden xar ami álami... érdekes kínában meg nem...

amugy meg a mottó:
"Postának jó lesz"

Buga.Jakab 2013.05.04. 09:01:31

@pizzaboy: most is átlehet veni este...

csak a postás LAKÁSÁRA kel menned...

Bálintka. 2013.05.04. 09:02:25

@Buga.Jakab: De ha a kínai fizetéshez méred a 30 Ft-ot.. Van aki hónapokig gyűjt, hogy egy képeslapot küldhessen a nagyanyjának karácsonykor.

paraszttibor 2013.05.04. 09:18:21

El lehet költözni HongO KongO -ba wazze. :D

KayaIbrahim2 2013.05.04. 09:23:35

Drága jó komcsizó barátaim, azt hittem, hogy Kina a "komcsi" ország ...

Pepibubó 2013.05.04. 09:40:42

@KayaIbrahim2: Kína komcsi ország, diktatúra, ami beengedi a "csúnya" nyugati gazdaság működési elemeinek jelentékeny részét. Hogyan tudják ezt a hazug propagandja szintjén összeegyeztetni a kommunista ideológia beteg téziseivel, nem tudom. Komoly mutatvány lehet.

Pepibubó 2013.05.04. 09:47:47

@Jani haverja: Egyébként a
2013.05.04. 01:21:17-es
hsz-emben a versenyhiányos kommunista mamutok (MÁV, Volán, Posta) díszes társaságából nem csupán a BKV maradt ki. Hanem a két fő jellemzőjük - évi százmilliárdos állami etetés, tízszeres fogyasztói árak - mellett a piaci verseny hiányából származó harmadik fő tulajdonságuk is: a "dicsőséges" szolgáltatási színvonaluk!
Amit szintén, önmagában is érdemes összehasonlítani a nyugati piacgazdások hasonló szolgáltatásaival!

Pepibubó 2013.05.04. 09:49:44

@Pepibubó:
piacgazdások
=
piacgazdaságok

pudliho 2013.05.04. 10:29:57

"Szeretném felhívni a figyelmet arra az apróságra, hogy a kínai állam(i posta) masszívan támogatja az exportot, a fizetendő összeg nem fedezi a szállítás költségét."

Érdekes módon Németországból, Angliából ...stb. rendelt csomagjaim (nem gombelemek hehe) arányaiban olcsóbban érkeznek mint amit itthonról rendelek.

Buga.Jakab 2013.05.04. 10:41:21

@pudliho: ja aja

a kommenyista brüsszelita német /angol balfék álam is támogatya !
nem tudnak egy rendes céget működtetni...
balfékek mind!

éjjen a magyar posta !

"postának jó lesz"

speedytibi 2013.05.04. 11:02:59

Amúgy a leveleket azért nem lehet átvenni aznap, hogy gyorsabb legyen az egész folyamat. Mivel sokan már előbb ott vannak a postán az értesítővel mint hogy a postás vissza ért volna. Vagy legalábbis egy időben, aztán lehetett keresni a levelet és csak nőtt közben a sor. Tehát azt már nem viszik Budaörsre, és nem viszi haza a postás(nem is viheti), csak idő amíg "leszámolják" a postást, aztán a leszámolótól eljut az emberhez akitől megkapod.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 11:53:38

@Pepibubó: Tudom én ezt nagyon jól. És nem csak a nyugatiakkal lehet összehasonlítani! Itt Tiranában pl. a "helyi BKV" kb. ugyanolyan szolgáltatási színvonalat nyújt, vagy maximum egy kicsit jobbat, mint a budapesti BKV, igen ám, csak itt a buszjegy ára átszámítva 60, azaz HATVAN Ft!!! Budapesten mennyi is a buszjegy?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 12:05:02

@KayaIbrahim2: Kína elég furcsa ország. Egyrészt a gazdasága néhány dolog tekintetében szabadabb, mint Magyarországé, tehát ilyen viszonylatokban kevésbé komcsibb, mint Magyarország.

Másrészt meg azt senki nem tagadta, hogy Kína egy komcsi ország, nézd is meg az eredményét pl. az átlagember életszínvonalában.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 12:06:28

@pudliho: Ha innen Albániából kapnál egy csomagot, akkor is ugyanezt tapasztalnád :)

Pepibubó 2013.05.04. 12:11:22

@Jani haverja: Budapesten hatszor annyi a buszjegy ára. Ehhez mindig "elfelejtik" hozzátenni, hogy hiába mész egy irányba, akár egy órán belül, mindig újat kell venni. Tehát kétszeri átszállással ez már tizennyolcszoros ár!
Nyugaton természetes, hogy mindezt egy jeggyel megteheted akkor is, ha villamosról szállsz át metróra, vagy bármiről bármire.

Akkor aztán hol van még a minőségi különbség - a tárgyi és emberi?! A buszsofőrök utasbarát nyugati mentalitása összevetve az utasgyülölő magyarországival.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 12:26:20

@Pepibubó: Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt Tiranában nem lehet átszállni a 60 Ft-os buszjeggyel másik járatra, és fenn a buszon fizeted, viszont itt nem is nagyon kell átszállni, mert Tirana eléggé kisváros, főleg területre (a belvárosi részek nagyon zsúfoltak). A kertvárosi részek meg a domborzati viszonyoknak megfelelően a völgyekben vannak, szóval nem nagyon tudok olyan viszonylatot mondani, ahonnan és ahova 1 átszállásnál többel lehetne eljutni. Tehát maximum 2 db buszjegy egy útra.

Tahó Sandokan 2013.05.04. 16:21:18

@dobzse.laci: Laci... khm... Laci de tényleg. Most kicsit kiabálni fogok, de csak azért, hogy hatásosabb legyen. Ha nem szereted, fordulj el. EZ NEM BUTÍTOTT VERZIÓ! EZ A POSTA RENDSZERE. Bocs, muszáj volt. :)

dobzse.laci 2013.05.04. 16:38:00

@Tahó Sandokan: :))
Nekem a postás női hölgy mondta.
Nekik meg a nagyfejűek magyarázták.

Sejtheted, hogy az értelmesebbjének ez volt az első kérdése, ui. ők fogják kalapálni a gépet úgy, ahogy eddig is ők rajzolták kézzel a számlát.
És a sor őelőttük fog nőni, meg morogni, nem a nagyeszűek előtt.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.04. 16:39:37

@Bálintka.:

Szerintem kezdj el futni, egy telefontoltoert 25 ev szigoritott jar de elotte halalbuntetes.

Halozati toltot meg ne vegyel toluk mert amit eladnak kulfoldre az haza kuldi az aramot ! Ezek a "hazafias toltok ( patriot charger ) ne vedd meg oket!!!!

helianthus 2013.05.06. 10:46:28

@lazarjozsef75: "nagyon szép hangod van! Illetve ezt nem tudhatom, de a zenei ízlésed kitűnő! :) "

Tényleg nem tudhatod, mert a hangom nem szép, hanem csodálatos. Ha nekiállok énelekelni, rögtön megkérnek, hogy inkább rajzoljam le vagy táncoljam el, mert nem bírnak ekkora szépséget elviselni.
A zenei ízlésem meg tényleg kitűnő, de legalábbis tágas, a PUF-tól a Linkin Parkon keresztül a Kolindáig sok minden belefér. :D

helianthus 2013.05.06. 10:54:38

@dobzse.laci: "Ha naponta adsz fel levelet, naponta kell az adataidat bepötyögni."

Ez gáz. De bennem felmerült, nem lehet, hogy ehhez a programhoz kellene lenni valami leolvasónak (szkenner?), és az kellene, hogy beolvassa a csekket, csak akkor kéne pötyögni kézzel, ha valamiért nem tudja beolvasni? És nem lehet, hogy a postások nem értenek ehhez az egészhez, ezért inkább alapból pötyögnek?

dobzse.laci 2013.05.06. 15:25:38

@helianthus: Számláról beszélek.
Tehát, ha Te egy postai szolgáltatásról, levélfeladásról stb. számlát kérsz, mindig pötyögni kell.

Ezért egy programozót, beszerzőt már '92-ben kivágtak volna mindenhonnan.

helianthus 2013.05.06. 17:02:21

@dobzse.laci: ja. Értem. Mondjuk az is gáz.

2013.05.08. 07:53:15

Egy hónapja rendeltem két darab IC-t kínai webshopból. Megjött a boríték, volt rajta ilyen postán kinyomtatott bélyeg, amit a magyar postán is rányalnak a levelekre. Nézem, az áll rajta, hogy 00,000 juan volt a feladási díj. Aszittem, megpukkadok az irigységtől!

Tormas Torontal 2013.05.08. 09:26:11

Érdekel az vlakit, hogy kinában mennyibe kerül a levelezés?
süti beállítások módosítása