Tékozló Homár

Hamisnak nevezték az Erzsébet-utalványát a Tescóban

2013.05.14. 08:18 | jackyll | komment

A krónikus oxigénhiánnyal küzdő alkalmazottak hamisnak vélték a 2012-es kiadású utalványokat, mert azok máshogy néztek ki, mint a 2013-as széria. Még rendőrt is hívtak, aki ugyanúgy nem fogta fel, mi bajuk lehet szerencsétleneknek:

A Pólus Centerben lévő Tescoban vásároltunk néhány dolgot. Az élelmiszer részét Erzsébet utalvánnyal terveztük kifizetni. Volt még pár darab idén lejáró utalványunk, amit még tavaly kaptunk. Ebből 1500 Ft-nyit odaadtunk a pénztárosnak, plusz még olyat, ami már 2014-ben fog lejárni. A pénztáros fiatalember csak forgatta, forgatta, szétválogatta, majd odahívta a vezetőjüket. Az meg jött, megnézte, majd telefonált. A sor csak nőtt mögöttünk, de még mindig nem tudtuk, mi baj van. Megjelent kb. 4 db biztonsági őr, végre közölték velünk, hogy hamisak azok az utalványok, amik idén járnak le, fizessük ki mással a cuccot, és menjünk velük…. A fél Tesco szeme láttára, mint valami tolvajokat, bekísértek egy ablaktalan, levegőtlen, bekamerázott helyiségbe, ahol jegyzőkönyvet vettek fel, majd közölték, meg kell várni a rendőröket.

Próbáltuk megtudni, hogy ugyan mégis miért hamisak az utalványok? Mindketten a munkahelyünktől kapjuk, eddig is ezzel fizettünk, soha nem volt vele semmi gond. Válasz: nincs rajta a címlet után a „Ft” szó (igaz, alá ki van írva, hogy 500 Forint…), nincs benne a kb 1 cm széles arany csík, illetve nincs benne a karika alakú vízjel. Megjegyzem, ezek CSAK a 2013-ban kiadott utalványokon találhatóak meg, a miénk pedig még 2012-es volt! Egyébként minden más vízjel, fémszál, minden benne van…  Ja, és a cím is más rajta…. Azt azonban hiába kértük, mutassanak egy olyan utalványt, ami szintén még 2012-es kiadású, de nem hamis. Olyat persze nem tudtak, csak ugyanolyat, mint a miénk….

Kb. 3 óra várakozás után behoztak egy másik nőt is, aki ugyanúgy járt, mint mi, ugyanilyen utalvánnyal fizetett volna, csak 1000 Ft-os címlettel. Szerencsére a nő a rendőrségen dolgozik, és rögtön hívta a főnökét, meg az ügyeletet, meg akit tudott, hogy nagyon gyorsan küldjenek ki valakit. Így aztán kb. 1 óra múlva végre megjelent a járőr.

Kapásból azzal indított, hogy „Ki mondta, hogy ezek hamisak? Maga okmányszakértő, hogy ezt így megállapítja?” Odahívták a pénztárvezetőt, hogy akkor hogy is van ez? Jött, 2 db utalványt lobogtatott a kezében. Ez egyik 2013-as kiadású volt, aranycsíkkal, vízjellel, stb, hogy ez a jó utalvány, a másik pedig egy 2012-es, ami ugyanolyan volt, mint a miénk, hogy ez a hamis. Olyat azonban továbbra sem tudott mutatni, ami 2012-es, de jó lenne. Sőt, igazából nem is értette, mit akarunk, mit akar a rendőr tőle. Az értelmesének nem jutott el az agyáig, hogy két külön évben kiadott utalványról van szó, aminél valószínűleg más a nyomda, más a technika, más a kinézet…..

Úgyhogy újabb 1 óra értetlenkedés után már a rendőr is megelégelte a dolgot, közölte, hogy akkor egyezzünk meg abban, hogy vagy szépen mindenki fogja a cókmókját és az utalványait, és hazamegy, vagy a nő szerez végre egy olyan utalványt, amivel be tudja bizonyítani, hogy a szerintük hamis miért az, és milyen lenne a jó, ebben az esetben viszont lehet, hogy ott alszunk. Miután gyakorlatilag mindenkinek lejárt a munkaideje, inkább az elsőt választották…

Nekünk valószínűleg csak az volt a szerencsénk, hogy utánunk pont egy rendőrt „kaptak el”, így 1,5 óra megaláztatás után „szabadon lettünk engedve”. De igazán kíváncsi lennék, hányan járnak/jártak ugyanígy a napokban.

Mellesleg várakozás közben említette az egyik biztonsági őr, hogy aznap az egyik pénztáros 4000 Ft-nyi ilyen utalványt nyelt be, amit ki kell fizetnie…. Vajon valóban jogosan?

Azért persze nem hagytuk ennyiben, másnap visszamentünk, de már felkészülten. Szépen kinyomtattam az utalványok hivatalos „tartozékait”. Vásároltunk, és ugyanazzal az utalvánnyal mentünk a pénztárhoz, felkészülve a balhéra. Egy értelmes pénztáros hölgy volt, aki UV fény alatt, meg normál fénynél is megnézte az utalványt, majd átment a szintén értelmes pénztárvezetőhöz, aki ugyanígy megnézte, majd közölte, hogy minden oké. Nagyon már nem feszegettem a dolgot, de azért igazán érdekes, hogy előző nap még hamis volt ugyanez az utalvány... A különbség a 2 eset között az értelem volt….

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.05.14. 09:45:12

Máskor vigyen magával fémszálat a poszter, biztos ami biztos.

2013.05.14. 09:45:27

@ColT: Hátakkor még nem vót jó! Másnapra megjavult! Micsoda csoda! :D
Ilyenkor szeretjük a Tesco & hasonló cégeket.

Azért érthető a tescós eljárása is valamilyen szinten, ugyanis ott van a posztban is hogy ha elfogad érvénytelen utalványt azt kifizettetik vele. El tudom képzelni mennyit keresnek a tescós dolgozók és nem fér bele nekik egy ilyen baki. Másrészt meg a pénztárnál ott kéne lenni az elfogadható utalványok biztonsági jeleinek leírásának hogy ne bactassák feleslegesen a vásárlókat, elég baj az nekik úgy is hogy ott kell vásárolniuk!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.05.14. 09:46:26

@ColT:
"Ott kellett volna kidobni. "

Na ja, de ahogy mondom, annyira rühellte már mindenki, hogy ő folyton a jogaira hivatkozik....

""hogyan kéne ezt máshogy megoldani, hogy ne lássa ezt a "fél tesco"??????????"

Pl. hogy nem baszakodnak hülyeségeken :D "

Bocs, fentebb beidéztem egy cikket:

szegedcafe.hu/2012/09/03/hamis-erzsebet-utalvanyok-szegeden/

Az utalványok hamisítása tehát létező dolog.
Tehát nem "hülyeségeken baszakodott"...

2013.05.14. 09:47:15

@ColT: Nem feltétlen 1 évesek, lehet 2012 decemberi.

Monnyakle!

Kifordított kacagány 2013.05.14. 09:49:02

ezeknek az utalványoknak pont az a lényege, hogy egyszerűbb legyen hamisítani.
nem értem a tesco problémáját. ha nem akarják, hogy hamis utalvánnyal fizessenek az emberek, akkor ne fogadjanak el utalványokat.

régebben voltak olyan tesco utalványok is, amiket simán lehetett fénymásolni. egy egyszerű nyomtatott papír volt sorszámmal. sokat fejlődött a tesco azóta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.14. 09:53:28

@Cicmen: :)

@Hoppácska: Létező dolog, de a másik pénztáros valamiért meg tudta nézni UV alatt. A hamisakat is felismerték valahogy korábban is.

A jogokra hivatkozás addig áll meg, amíg van alapja. Amint valóban jogot sért, már csak hiszti. Ráadásul a bent dohányzás, az elég jól definiált. Nem szabad rágyújtani -> a cigi meggyújtásától kezdve jár a faszkorbács.

230e 2013.05.14. 10:13:27

Itt vannak a 2012-es és a 2013 biztonsági elemek.
erzsebetutalvany.hu/contents/8,Let%C3%B6lthet%C5%91+dokumentumok

Aki egy ilyen gyanúsítás után szó nélkül elmegy és csak a Homáron pampog az meg is érdemli.

Kifordított kacagány 2013.05.14. 10:13:27

@Manyecska: én sem, csak úgy kijött belőlem.

@ColT: ja, meg tudta, miután kioktatták őket, hogy mégis lehet, hogy jó az is, de nézzék meg.
irigylem a problémáikat.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.05.14. 10:31:48

oszt miazhogy órákig (3 óra, másfél óra, 1 óra; a posztter eléggé belekavarodott a mesébe)bezárnak a szekkerek? eleve kurvára nem zárhat be, ha meg nem enged ki be kell telefonálni a sünöknek, hogy szegíny cigány vagy, akit a rásszista bisztonságiőrök bezárva tartanak. 5 perc múlva a TEK fogja rárúgni az alytót a bisztiboyra, miközben az összes tévétársaság élőben közvetít

Zirowe 2013.05.14. 10:39:04

Azért mókás, hogy egy multi vádló, szakértő és rabosító is egyben.
Kivégezni helyben nem akarták?

De ők megtehetik, hogy rendőröknek ellenmondanak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.14. 10:40:00

@Kifordított kacagány: Korábban nem volt erre oktatás? Szerinted? :D

elwood 2013.05.14. 10:40:27

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): lehet, hogy következő életedben cigánynak kéne születned, hogy minden bevásárlásnál kinyittassa veled a biztiőr a táskáját, meg gyanakodva méregessen mindenki ha bemész valahova, hogy ekkora marhaságokat nem írnál le.

István József 2013.05.14. 10:44:27

@Hoppácska: Jó, persze, cikinek ciki, de mégis hogyan kéne ezt máshogy megoldani, hogy ne lássa ezt a "fél tesco"??????????

Megmondom én hogy kellene megoldani. Úgy hogy a hamis utalványokat kiszúrják, az eredetit pedig elfogadják a tisztelt túlképzett tesco-s droidok. Nyilván az elmúlt években már tízezer számra átment a pénztáros kezén ugyanilyen utalvány. Ha azokkal nem problémáztak, akkor ezzel miért? Valami felsőbb utasítás szagú dolgot érzek én ebben.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.05.14. 10:48:48

@elwood:
hát írtam én ide valaha is értelmes dógot? naugye!

Kifordított kacagány 2013.05.14. 10:53:35

@Zirowe: honnan tudod, hogy mennyi kedves vásárlóját nyelte már el a hulladékzúzó?

@ColT: miért lett volna? eddig nem merült fel, hogy ők is tévedhetnek. kifizettették a pénztárossal, vagy valagba rúgták a vásárlót. attól, hogy a tesco egy multi, még ugyanolyan dilettáns idióták irányítják, mint bármi mást.

Zirowe 2013.05.14. 10:55:54

@elwood: táskát eleve csak alapos gyanú (pl: videófelvétel vagy sípoló kapu) esetén kell megmutatni.
De az a kell az olyan, hogy nyugodtan meg lehet tagadni és ragaszkodni a rendőrhöz, hiszen ezek a szarháziak nem hatóságok.
Persze ha az embernek vaj van a feje mögött.. :D

Zirowe 2013.05.14. 10:59:05

Auchanban volt akciós nemrégiben a tartós tej.

Nálunk most sok fogy, úgyhogy gondoltam veszünk 6kartonnal.

Kasszás rögtön hívta a biztonságiakat, hogy vki 6 karton tejet vett, jöttek is hárman (!) ellenőrizni.

Mondtam, hogy nézzék nyugodtan, amíg ki nem fizetem, de az is biztos, hogy én nem fogom nekik emelgetni.

Ennyire "drága" termék lenne a tej?!

Aztán rá egy hónapra, amikor megint tejet vettünk, megint hívták a "kommandót".

Nevetséges.

De a legmókásabb, amikor fizetés után jön oda a biztonsági őr, hogy megnézné mit vettünk meg a számlát.
Na, ezeket már mind küldöm kedvesen az anyjába, aztán meg néz bambán, hogy én miért nem akarok együttműködni, hiszen ő szépen kérte.
Kár, hogy semmi jogosultsága nincs ehhez.

Atörökk 2013.05.14. 10:59:16

Nagy úr egy ilyen pénztáros kérem...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 10:59:26

@Zirowe: "az embernek vaj van a feje mögött.."

Annak semmi értelme. Mondd inkább, hogy "vaj van a füle mögött". Ezt a "vaj van a fején" és "valami van a füle mögött" keresztezéséből lehet nyerni.

Zirowe 2013.05.14. 11:00:21

@atpijkamo: igaz, my bad, félrenéztem.
Korán van még. :D

Atörökk 2013.05.14. 11:01:25

@atpijkamo:
Akinek vaj van a feje mögött, az maga alatt ássa a fát ;-)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 11:01:32

@Zirowe: "fizetés után jön oda a biztonsági őr, hogy megnézné mit vettünk meg a számlát."

Azt azért ellenőrzik, mert néha jön a kasszás barátja, és neki nem húz le mindent.

Zirowe 2013.05.14. 11:03:56

@atpijkamo: ha van alapos gyanúja, akkor jöjjön nyugodtan vagy hívjon rendőrt, de ne engem basztasson.

Ellenőrizze a kasszást a saját szabadidejében, de ne az enyémben.

A kasszától való távozás utáni duma rám is érvényes.

Érdekes, eddig még sosem fajultak a dolgok, mindig sikerült lekoptatnom.

Manci néni, a szomszéd 2013.05.14. 11:04:35

Drágáim, még mindig divat a játékpénz?

Én sosem voltam hajlandó elfogadni a munkahelyemen ilyen szart. Megmondtam a főnökömnek, ha én ilyet kapok fizetésként, akkor ő meg megkapja a terméket lerajzolva, nem pedig legyártva.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 11:11:18

@Zirowe: menhelyet tartasz fenn árva borjúknak, vagy esetleg illegális sajtgyárad van otthon? :D :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 11:16:05

@zsiráfffff: "árva borjúknak"

Na, azok fel is fordulnának az UHT tejtől. Se íze, se bűze...

Zirowe 2013.05.14. 11:17:51

@zsiráfffff: 1liter tej/nap nem olyan nagy fogyasztás. :)

elwood 2013.05.14. 11:19:08

a tartós tej nagyon rossz.
mire lehet azt használni katasztrófahelyzeten kívül ?

mármint hogy 30 féle friss tejet is lehet kapni vele együtt.

Manyecska 2013.05.14. 11:23:10

@elwood: japán pornófilmeknél pl.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 11:23:59

@Zirowe: csak azért kérdeztem, mert nálunk is nagyüzemi tejfogyasztás meg, napi másfél-két liter elfogy. már gondolkoztam rajta, hogy veszek egy tehenet és beállítom az erkélyre, pont elférne lapjával.

@atpijkamo: olyat nem szoktam venni. de régen (20 éve) volt az a jó kis félliteres zacskós tartós tej, azt imádtam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 11:28:54

@Manyecska: egy frászt! inkább tejport fogok venni, azt nem köll cipelni! :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 11:30:05

@Manyecska: Fitalabb koromban ittam zacskós kakaót. Akkor hagytm abba, mikor megtudtam, hogy marha vérből készítik.

Kifordított kacagány 2013.05.14. 11:30:12

@Manci néni, a szomszéd: mióta kitalálták a papírpénzt, azóta minden pénz játékpénz.

@atpijkamo: megvan a maga hangulata annak is, mikor a tejnek tehénszaga(és íze) van, de hamar el lehet tőle szokni és manapság túl drága ahhoz, hogy romlósat vegyen az ember.

Atörökk 2013.05.14. 11:30:23

@zsiráfffff:
Szárítottat vegyél, az még könnyebb :D

Kifordított kacagány 2013.05.14. 11:32:03

@atpijkamo: a teje mehet, a vére nem? nagyon finnyás vagy.

Manyecska 2013.05.14. 11:34:52

@atörökk: meg instant vizet, ja.@zsiráfffff: na, én azt sehonnan nem merek már venni, annyi botrány volt a szennyezett tejporok miatt:(!

helianthus 2013.05.14. 11:45:30

@elwood: "minden bevásárlásnál kinyittassa veled a biztiőr a táskáját, meg gyanakodva méregessen mindenki ha bemész valahova, "

Azt ugye tudod, hogy ezt nem rasszizmusból csinálják, hanem tapasztalatból? Bár ez nem változtat a tényeken és nekem személy szerint az a véleményem, hogy 'rendes' kisebbséginek lenni ebben az országban és sok másikban is, a legnehezebb életfeladatok közé tartozik. Mert még ha egy kisebb helyen be is bizonyítod, hogy te rendes vagy, amint belépsz egy másik helyre, rögtön az általad leírtakkal szembesülsz.

Manyecska 2013.05.14. 11:45:54

@atpijkamo: nocsak, én meg épp most ettem a marhásfasírtomat..:D

2013.05.14. 11:51:03

@Manyecska: nocsak, én meg épp most ettem a marhásfasírtomat..:D

Na az viszont kakaóból van!

Manyecska 2013.05.14. 11:52:50

@Cicmen: én nem vagyok finnyás különösebben:D mondjuk ez a marhás sztori durvának hangzik ilyen formába. ugye.

Manyecska 2013.05.14. 11:55:17

Küldjetek már el a pics...ba mert fáradt vagyok, és nem akarok már írogatni itt..:P....

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 11:59:33

@Kifordított kacagány: "a teje mehet, a vére nem?"

:))

A gecije se.

"nagyon finnyás vagy."

Aha.

Manyecska 2013.05.14. 12:00:22

@atpijkamo: amiről beszélsz az a sűrített tej, mi bocig..cinek hívjuk otthon.. :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 12:06:14

@Manyecska: "marhásfasírtomat"

Azzal nincs baj, ha igazi húsból van. Sőt, talán még a véreshurkát is megeszem.

Kifordított kacagány 2013.05.14. 12:07:41

@Manyecska: nem, ő cigány......vagy rasszista:)

Bálintka. 2013.05.14. 12:08:22

Most vásároltam ezt azt a Tescoban, és ott pl ki sincs írva hogy tilos lopni és hamis utalvánnyal fizetni.

Manyecska 2013.05.14. 12:08:53

@Kifordított kacagány: azt írtam először csak dulvának találtam:DDD

Manyecska 2013.05.14. 12:13:34

@Bálintka.: legalább elsóztad az összeset??:)

lomposfarkas 2013.05.14. 12:36:01

Sose értem ezeket a kalandokat. Eszembe nem jutna a smasszerral "hátramenni" a hazai pályájukra. Vagy mikor a smasszer odamegy a vásárlóhoz, akkor rögtön meg is szuggerálja és az követi birka módjára?

Kifordított kacagány 2013.05.14. 13:09:03

@Bálintka.: ja, meg az sincs kiírva, hogy nem szabad a placc közepére sz.ni. skandalum.

@Manyecska:
már miért lenne durva, ha egyszer az? mellesleg bárminek nevezed, a névtől nem változik

@lomposfarkas: azt hitte ő a milliomodik vásárló aznap és jutalmat kap.

MrZed001 2013.05.14. 13:14:21

Egyetértek egy korábban hozzászólóval.
5 perc ingyen, utána megkezdett óránként 100.000 Ft/óra büntetést kellene fizetnie bármilyen ilyen esetben KÁRTÉRÍTÉS címén !

És természetesen minden hűtött romlandó áru árát, ami miattuk megy tönkre ilyen esetben 2x-es áron.

Dupla, vagy semmi !

Amúgy hol vannak ilyenkor a nagy humanisták, meg emberjogiak, meg a TASZ meg egyéb (amúgy csak fajvédő) egyletek, hogy kérem, itt valakinek súlyosan sérültek a szabadságjogai !
Lényegében el lettek rabolva órákra.

Kerékbilincset minden tEsco kamionra :D

algi 2013.05.14. 13:20:15

Sosem értettem, miért van mindenkinek szégyenérzete, amikor a biztonsági őrök elkísérik. Velem is volt ilyen, de eszembe se jutott, hogy vajon mit gondol rólam most mindenki. Nyilván tisztázni akarnak valamit.

algi 2013.05.14. 13:22:05

@elwood: Ezt én se értem. Főleg, hogy felbontás után gyorsabban romlik, mint a friss tej. Csak a kereskedőnek jó, hogy nem hűtve kell tárolnia, de a fogyasztó csak szív vele.

England win The Ashes! 2013.05.14. 13:22:49

Egyszer engem is meggyanúsítottak, hogy hamis ötvennégyezressel akarok fizetni. Pofátlan szemetek, na oda sem megyek többet!

:)

Kifordított kacagány 2013.05.14. 13:25:00

@MrZed001: önként ment velük és maradt ott, milyen szabadságjogai, meg elrabolás?

@algi: nemtom beleélni magam, engem még sosem akartak elkísérni. nem is lenne túl szerencsés ötlet.

metal · http://electric.blog.hu 2013.05.14. 13:34:26

Hétvégén hasonlóan jártam, azzal a különbséggel, hogy amikor elkezdték a rendőrt emlegetni, akkor én közöltem, hogy én meg az ügyvédemet hívom, és elég jelentős kártérítést fogok kérni a tescotól, akkor gyorsan megjelent az üzletvezető, majd úgy gondolták, mégse hívnak rendőrt. Nevetséges, egy minimum képzés ráférne az idiótákra!

McZozo 2013.05.14. 13:37:13

@fghjk:

ez nekem is feltunt hogy az ido kisserelativ :)
es meg fenysebeseggel se ugyinteztek :)

elwood 2013.05.14. 13:48:58

@helianthus: hogyne tudnám, szoláriummal jól ellátott területen nevelkedtem. az emberben kialakul a túlélési ösztön, hogy a szoláriumból érkező személyek elől átmegyünk az út másik oldalára.

pusztán az nem tetszik amikor túllihegik, hogy a biztiőr által becsukott kisebbséginél kijön a TEK, meg a hiradó. azért általában inkább őket szivatják, mégha tapasztalati alapon is.

elwood 2013.05.14. 13:51:12

@algi: egyszer valaki írta, hogy kávéba tesz egy kortyot és akkor elég néha venni egy pár dobozzal.

de hat karton ...
egy normál tej két hétig simán eláll, ha két hetente lusta tejet venni akkor megérdemli, hogy azt a sz*t issza.

Kifordított kacagány 2013.05.14. 13:53:45

@elwood: egy normál tej nem áll el két hétig. legfeljebb 2-3 napig.

helianthus 2013.05.14. 13:55:08

@Manyecska: nem. Csak nyitott szemmel járok, látok dolgokat és időnként gondolkozom is mellé. :))

helianthus 2013.05.14. 13:57:36

@elwood: értem és egyet is értek veled.

McZozo 2013.05.14. 14:03:19

@Cicmen:
KEt dolog egy a penztarosi allas azert lassuk be nem a karrier csucsa es tapasztalatbol is mondom nem igazan latom hogy hosszu eveken at lenne valaki penztaros. Ezeknek tobb oka is lehet de ez egy masik tema. Igy egyaltalan nem biztos hogy az adott penztaros latott mar olyan elozo evi utalvanyt. Ketto meg meg ha jo indulatu is a penztaros a posztolo elejtett egy olyan adalekot hogy egy masik penztarost megvagtak az utalvanyok osszegere mert elfogadott ilyet, tehat jelen esetben en inkabb azt mondanam hogy ez egy fentrol jovo utasitas volt es nem hinnem hogy maga a penztaros votl a gyoker csak neki leszoltak es nem akart ugy jarni mint a kollegaja hogy neki kelljen kifizetni az adott osszeget az amugy se fenyese havi fizujabol. Az o helyzeteben ilyen esetben sajnos en is ezt tennem akarmennyire is szimpatizalnek a vasarloval.

algi 2013.05.14. 14:17:44

@Kifordított kacagány: Nálam egyszer becsipogott a csoki, mert a pénztáros nem mágnesezte elég ügyesen. Széttártam a karom, hogy most mi a fa van, és odajött a biztonsági őr, és elkérte a blokkot.

Odaadtam, és megkért, hogy kísérjem el, mert mögöttünk ku nagy sor állt már. Bementem a kis szobácskába, és nagy csalódás volt, mert egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amikor Bart Simpsont rajtakapták lopáson.

Aztán az őr (viszonylag idős pali volt amúgy) térült-fordult egyet a csokival, aztán heves bocsánat kérések között engedett utamra. Akkor jöttem rá, hogy azért szabadkozik annyira, mert hogy most micsoda folt esett a becsületemen. Én meg kifejezetten élveztem, mert végre történt valami érdekes bevásárláskor.

Persze félreértés ne essék: ezt nem hasonlítanám össze több órás várakozással, de pusztán a tény, hogy a biztonságiak tisztázni akarnak valamit, szerintem még nem kellene, hogy gáz legyen.

imi60 2013.05.14. 14:28:31

a tesco üzletvezetőjét kell előszedni !!! neki kell biztosítani, hogy a pénztáros lássa és tudja milyen utalványokat lehet elfogadni.Ő merre csalinkázott ebben az időben? Miért is verte rá a pénztárosára a másik régi utalványt ??
Miért is ma magyarországon a tesco az a gagyi és a butaság szinonímája? Ez van mikor helyi tesco hatalmasságok viszik a boltot , bolthálózatot. Ez van mikor képzetlen emberek tömegét alkalmazzák minimál béren papíron 6 órásan valójában 10 órás munkaidőben.Mert a "legkisebb is számít" . ja

Tormas Torontal 2013.05.14. 15:37:23

Metróba, ha csipog, odajön mosolyogva az őr és megnézi melyik árú lehet a hibás. Elsőre ki tudja találni. átmegy vele a kapun, csipog. Visszaviszi a pénztárhoz, lemágnesezi, átmegy a kapun, nem csipog. Visszadja és kéri tessék áttolni az egész kocsit, majd miután nem csipog, mosolyogva elsétál.

Tisztviselőtelep 2013.05.14. 16:24:32

mondjuk ki az a hülye a tescoba jár vásárolni?

imi60 2013.05.14. 17:34:59

aki nem tud egy épkézláb mondatot leírni :) kedves Tisztviselőtelep

Bálintka. 2013.05.14. 21:59:39

Mondjuk a Tesco ajtaját távozáskor éppen még le is lehetett volna szakítani.

gyöngytyúk 2013.05.15. 01:48:28

@230e: homáron pampog..-)) mit javasolnál ? van rengeteg helyzet , amire kérnék javaslatot !!

bigmac 2013.05.15. 02:10:25

@elwood: a pasztörözött se áll el két hétig még ha nem is veszed észre:)

bigmac 2013.05.15. 02:12:47

@Tisztviselőtelep: vannak sokan azt csodálkoznak:)

230e 2013.05.15. 08:03:14

@gyöngytyúk: Igazából annak akit meggyanúsítanak, majd miután elengedik hogy másnap bemegy, hogy ott vásároljon nem sok mindent.
Azok után hogy a boltosok elengedték őket, minimum egy boltvezető odacitálása, feljelentés a rendőröknél, panaszkönyvbe beírás stb. stb.
Ehelyett bemegy másnap pénzt költeni.

Uni1002 2013.05.15. 08:59:47

Egyáltalán minek ez a hülye utalványosdi?
Miért nem lehet a fizetésben oda adni, jó magyar FORINTBAN?
Lassan már szégyen lesz a nemzeti valutánkkal fizetni.
Kádár atyánk alatt volt még egy sor a fizetési jegyzéken hogy "húspénz=xxxxxFt"
Adómentesen ideadták, és nem szólt bele az akkori diktatúra, hogy mikor és mire költöd.
Biztos az átkosban csak a nyomdaköltséget akarták megspórolni...

Kifordított kacagány 2013.05.15. 11:15:13

@elwood: a pasztőrözött is 2-3 nap. nem azért pasztőrözik, hogy elálljon, hanem azért, hogy te állj el.

@algi: tisztázzon, de ne kísérgessen.

Panelproli 2013.05.15. 12:23:14

Még jó, hogy a tescoban minden nap új nap van és nincsen kommunikáció! ti.közöljék a pénztárosokkal, ez és ez a probléma merült fel és ezt hogyan kezeljék. Kifejezetten sajnálom, hogy nincsen régi Erzsébet utalványom! @Hoppácska: "A boltban pl. mondhatja valaki, hogy csak azért tette bele a kabátja zsebébe az árut, hogy megnézze: belefér-e... ehhez joga van!"
Nem, nincs joga! A bevásárló-kosár és kocsi azért van, hogy abba pakoljon, vagy kézben tartsa. A kabátzseb nem az árúvásárlás része. Bevásárlás során az árúnak jól látható helyen kell lennie.

Panelproli 2013.05.15. 12:35:41

@algi: "a biztonságiak tisztázni akarnak valamit, szerintem még nem kellene, hogy gáz legyen."
Az nem gáz.
De hogy azok a személyek, akik az árú értékesítésében vesznek részt és az árú ellenértékét veszik át, nem ismerik a fizetőeszközöket, na az nagyon gáz!
Ráadásul az Erzsébet utalvány nem fehér holló, most már eléggé elterjedt!

algi 2013.05.15. 12:41:42

@Kifordított kacagány: Ez most gondolom úgy képzeled el, hogy két oldalról az emberbe karolnak, és elhurcolják.

imi60 2013.05.15. 13:30:21

@Panelproli: az Erzsébet utalvány nem fizetőeszköz ! az utalvány, lám lám Te sem ismered :)

Panelproli 2013.05.15. 14:18:58

@imi60: Én nem ismerem valóban. Nálam nem is lehetne vásárolni egy ilyen papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvánnyal. Ennek oka igen kézenfekvő: nem vagyok pénztáros és nem is leszek. Ennél fogva nem is kell ismernem az összes fizetőeszközt, sem utalványt, sem kupont, sem fityf@szomat.
Fizetek azzal, amivel. Ha pedig emiatt engem órákon át basztatnának, mert tudatlan parasztok, akkor minimum idegbeteg lennék.
Azért úgy nagyjából értetted amiről beszélek?!
De hogy szép napod legyen:
De hogy azok a személyek, akik az árú értékesítésében vesznek részt és az árú ellenértékét veszik át, nem ismerik az utalványokat na az nagyon gáz!
Remélem most már teljessé vált az életed.
Egy pénztárostól joggal elvárható, ha egy törvényes fizetőeszközt, utalványt kíván valaki felhasználni, ne legyen órákon át szopatva.
Lefordítva talán ennyit szerettem volna megfogalmazni. Capisci?

imi60 2013.05.15. 15:00:14

@Panelproli: néha olvass kicsit vissza.Ha a pénztáros épp nincs a helyzet magaslatán (tescoban még akár diák munkás is lehet!!) akkor ott kellene lennie egy kis füzetnek vagy bárminek amiben benne kell lennie , hogy milyen utalványt fogadnak el és mire. ha ez nincs ott akkor a boltvezető sz@rik rá hogy megfelelően legyen tájékoztatva a dolgozója. Többek között ez is a dolga és kötelessége egy boltvezetőnek.nem csak a nagy pénzt felvennie.a tescoban a legtöbb esetben nem alkalmaznak szakmunkásokat csak polcfeltöltögető embereket.Nem véletlenül mert nem szakáruház !! Vagyis ha a pénztáros "nem volt a helyzet magaslatán" akkor kell lennie egy boltvezetőnek vagy helyettesnek aki ezt rögtön tudja tisztázni.Miért nem volt ott? miért így történt az egész? A vásárlók könyvébe beleírtak? A fogyasztóvédelmisekhez fordult a vevő? Fizető eszköz a pénz.A többi az utalvány vagy egyéb.

Panelproli 2013.05.15. 15:32:00

Értem. Fizető eszköz a pénz. Minden másra ott a MasterCard®.
A többi utalvány, vagy egyébb.
Erről írtam az előbb.
Visszaolvasnál?

imi60 2013.05.15. 16:21:20

@Panelproli: értelek én . csak tudomásul kell venni a vásárlónak, hogy neki is vannak jogai és azzal élni is kell tudnia nem csak utólag ide meg a fércbúkra irdogálni !! A boltban az első számú eszköze a panaszkönyv. Abba írjon bele mindent pontosan , névvel, címmel. Bár tuti hogy a pénztároson fogja leverni a boltvezető .A tesco az diszkont áruház és elfelejtették sokan, hogy ott fogd és fizess van. Nem az eladót kérdezgetni mert ott nem kötelező eladót tartani.Ettől függetlenül néha tényleg elég áttekinthetetlen, hogy milyen utalványok vannak de mint ezt már írtam kezelni tudni kell !! van a bejáratnál egy pult is ahol az ügyes bajos dolgokat intézik. Nekik is tudni kellene. Ha meg balfacok akkor utána a kedves vevőtől sűrű bocsánatkérés közepette ki kell nyalni a seggét mert a tescó is belőlük él. Angliában sokkal de sokkal kulturáltabb a tesco. Azért írtam, hogy itthon süllyedt csak ilyen mélyre.És ez az itthoni menedzsment hatása.

Panelproli 2013.05.15. 17:05:24

@imi60: Teljesen egyetértek. Sokan csak utólag panaszkodnak, talán ezért is hasznos a Homár. Remélem okulnak az itt közzétett történetekből.

T_05 2013.05.16. 07:13:25

Nos én vagyok a posztoló, és egy kis félreértést szeretnék tisztázni.
Időzavarban nem vagyok, csak sajnos a posztban jelentek meg helytelenül az időpontok, nevezetesen a 3 óra 3/4 volt, az 1 pedig 1/4.

Ezenkívül nem pampogni jöttem ide, hanem a hírverésért, illetve más okuljon a mi példánkból, és ne járjon így. Naív vásárló nem úgy indul el a boltba, hogy "mi van ha nem fogadják el, hova fordulok". De persze én is okultam, és a jövőben már tudom, mit kell tennem.
Ja, és természetesen panasz is íródott (bár bevallom az első sokk után csak utólag írtam meg nekik), de ugyebár arra van 30 napos válaszadásuk.
És még egy rövid megjegyzés: elnézést kérés? Még szóban sem....

imi60 2013.05.16. 09:27:06

@T_05: ha valami nem tiszta akkor rögtön a VÁSÁRLÓK KÖNYVÉT kell kérni. Akkor rögtön szelídebbre veszik a figurát. Népszerű nevén panaszkönyvet. Egyébként nem csak akkor lehet beírni ha panaszkodni akar valaki hanem ha megakarja köszönni a szolgáltatást. De mint látszik a népi neve iss panaszkönyv. Eszébe sem jut senkinek soha megköszönni valamit. Na persze ez a tesco műveknél elég röhejes is lenne.

imi60 2013.05.16. 09:58:47

egyébként egyszer megkérdeztem a fogyasztó védelemnek nevezett megélhetési hatóságot a tescoban árult bicókról. Ugye ott árulnak ócsó pénzért kerékpárnak látszó tárgyakat. Mondjuk Tatán. Jótállás az ugye kötelező hozzá. Csakhogy. Jótállás érvényesítése a kijelölt szervízben van. Az Tatán nincsen. Csak Győr, Budapest, Székesfehérvár. Minimum oda-visza 100 kilométerre. Amit a 20000 forintért vesztegetett kerékpárnak látszó tárgyat senki sem fog elvinni. Tehát jótállás még sincsen hozzá amit ugye a törvény előír. Na a fogyasztó védelmisek ezt teljesen rendbe találják. Így vegyél kerékpárt a tescoban. Vagyis inkább ne vegyél. Tanulság. A fogyasztóvédelmisek nem a mi védelmünkért vannak.Nekik is kell egy jól fizető munkahely. Kicsit néha kellemetlenkednek itt-ott de az ország legnagyobb kiskereskedelmi hálózatát azért ne bactassuk már.Csak ha egérszar van a pultban. Szerintük.Úgyhogy műszaki terméket nem szabad ott venni. Meg a value termékeket sem. A fene tudja mi van benne.Nem véletlenül ócsó. Egyébként is írják rá magyarul. Néha nem árt elgondolkodni .pl. miért drágább a kutyakaja mint a párizsi.A kutyának egészségesebb terméket adnak azok akik párizsit vesznek. Jó étvágyat és további jó vásárlást , jó pontgyűjtögetést. Mert a legkisebb is számít.Na persze.

Panelproli 2013.05.16. 10:04:59

Én azért erősen kétlem, hogy pont amikor hamísított utalvány felhasználásának gyanújával kísérnek be valakit az említett ablaktalan helyiségbe, éppen a vásárlók könyvét fogják neki prezentálni. Van olyan ország, ahol az ilyen tévedés nem kis összegű kártérítést eredményez a meghurcolt fél számára. Persze nem ebben a jogimpotens országban.

HereGuru 2013.05.16. 11:41:23

@fghjk: Ez csak a tér-idő kontinuum miatt lehetséges. A Tescóban mások a paraméterek...

imi60 2013.05.16. 14:28:59

maguktól nem is fogják a vásárló kezébe adni.de vagy elérhető helyre kell tenni vagy kérésre előszedni.És ha vonakodnak oda adni azt is beírni. Akár mikor a kihallgató helységből kiengedik.Mert ha nincs nyoma akkor akár mesének is beállíthatja a bolt.

gyöngytyúk 2013.05.22. 04:47:19

@230e: -)) önérzetet nem árulnak a boltok.. én néha rászánom magam és beírok , de nincs sok értelme ..-)) /összeomlás ,,customer is always right!! . és ugye,egy néhány sorozatot belelő a boltba .. na itt is az kéne , mert szemtelenek , mint a piaci légy !! hulla fáradt , siető , kispénzű megalázott munka-kutyák nem ugatnak az üzletben sem .. és ehhez vannak szokva a motiválatlan , szintén kispénzű , megalázott eladók .. akik unottan packáznak .. ,

Kecskés 2013.09.30. 22:20:36

Én diákként dolgozom az egyik fővárosi Tesco-ban, mint pénztáros. Ma én is eltettem 5 E forint értékű hamis Erzsikét. Köszönöm a kedves kisasszonynak, aki 1.5 napi béremmel játszott. Innen üdvözlöm, és ígérem. Találkozunk még. :)
Képes rendőrségi feljelentés lett téve.
4en vizsgálgatták az utalványokat 15-20 percig, az eredeti nem hamissal összevetve mire rájöttek hogy ezek bizony hamisak. Nagyon, nagyon profi munka. Köszönöm! :)
(Kicsit próbáljunk meg belegondolni a másik oldalba is, van hogy egy nap 2-300 E forint utalvány megy át a kezünk alatt. Esélytelen kizárni a hibát.)
süti beállítások módosítása