Tékozló Homár

Fantomkészlet az Ekönyvolvasók.hu-nál

2013.05.23. 13:24 | jackyll | komment

Minek írják ki az oldalukra, hogy másnapra szállítanak, ha valójában több hétig tart ez a művelet?

Párom már régóta áhítozott egy Kindle e-könyvolvasóra azonban csak 3-4 hónapja jötte el az, hogy össze is spórolta az árát. Már csak azon tanakodott hol is vegye meg. Mindenképpen csak netes rendelés jöhetett szóba ugyanis a közelben egyetlen épkézláb hely sem volt ahol árultak. Két internetes áruházat is kinézett, egy szlóvák áruházat illetve az E-Könyvolvasót. A szlovák oldalon még olcsóbb is volt a termék azonban furcsállta, hogy a termékről csupán google translate-es magyar fordítás volt látható és ez volt az egyik ok ami miatt a magyar oldal mellett döntött. A másik ok az volt, hogy ahogy még továbbra is látható ha bárki behozza az oldalt hogy nagyban virít felső-közép tájon, hogy "Ha déli 12 óráig leadja megrendelését, másnapra ott lesz Önnél". Tekintettel arra, hogy szerda volt gondolta másnap megrendeli. Csütörtökön nagyjából reggel 9 óra felé meg is rendelte. Ha jól emlékszem (bár lehet hogy ebben tévedek, ez esetben elnézést kérnék) semmilyen visszaigazolást nem kapott.

Mindegy, semmi gond nem kellett előre fizetni vagy bármi. Nagy izgalommal várta a pénteki napot. Délig semmi nem történt, jól van hát majd biztos később. Amikor azonban még péntek délután 5 órakor sem jelentkezett senki felhívta az áruházat. A hölgy ott készségesen közölte, hogy nagyon sajnálják de csütörtök délig nem tudták feldolgozni a megrendelését és ezért nem került a pénteki napon kézbesítésre de ne aggódjon másnap azaz szombaton (!?) kézbesítik.

Itt már gyanús volt a dolog, hogy szombaton, ismerve az országot bármi is történne ilyen ügyben hiszen nyilván nem posta hozná de hát ők tudják legyen. Ahogy kell el is telt a szombat és amikor délután 5-6 felé sem történ semmi ismételten hívta őket. Természetesen szombat lévén senkit nem lehetett elérni. Vasárnap elvből meg sem próbálta a telefont azonban elérkezett a hétfő és ment a telefonálás. Mindenhol lehet csúszás, bár ha már ilyen nyíltan reklámozzák a másnapi szállítást, és Ő ezért választotta ezt a helyet egy másik olcsóbb hely helyett akkor nem feltétlenül megengedhető amit a hétfői telefonnál közöltek.

Valószínűsíthetően ugyanaz a hölgy lehetett aki hétfőn is felvette a telefont és közölte hogy "Jaj hát sajnos az az igazság, hogy ez a termék nincs is raktáron és 1-2 hét (vagy valamilyen egyéb intervallumot mondott) mire lesz". Na itt megköszönte párom a lehetőséget és inkább lemondta az egészet úgy ahogy van, azt már nem akarta firtatni, hogy akkor hogyan ígérhették meg neki a szombati szállítást (ha már ugye a reklámmal ellentétben pénteken nem sikerült) de mindegy.

A történet vége annyi lett, hogy megrendelte egy másik helyről ahol mindenféle reklám nélkül kihozták 1 nap alatt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kifordított kacagány 2013.05.23. 13:28:49

érthető, én is elvárom, hogy időben megkapjam a napi e-könyvolvasómat. már két polc tele van vele.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.23. 13:30:41

Fantomkészlet az az, amikor a raktárban állnak a fantomok? :D

...na ezért kell legalább egy ember a céghez, aki legalábbis ki tudja írni a weboldalra, hogy bocs, készlethiány van.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.23. 13:31:01

"ilyen nyíltan reklámozzák a másnapi szállítást, és Ő ezért választotta ezt a helyet"

Kérdés?

CID 2013.05.23. 13:31:56

Azok a genya szlóvákok

igi1 2013.05.23. 13:42:03

Kindlet tilos venni!

Nagyon dràga rà a könyv, a magyart se nagyon alakïtjàk rá azwre

Felesleges pénzkidobás!

Ipad 2

elwood 2013.05.23. 13:46:57

@igi1: az ipad2 nem könyvolvasó, a kindle sokkal jobb a szemnek.

én amcsiból rendeltem, akkor még vám áfa nélkül jött be.

helianthus 2013.05.23. 13:56:32

@Kifordított kacagány: "érthető, én is elvárom, hogy időben megkapjam a napi e-könyvolvasómat. már két polc tele van vele. "

Könyvespolc?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2013.05.23. 14:03:25

@elwood: Mi az, hogy "akkor még"? Nem inkább úgy érted, hogy sikerült megoldani valahogy a vám és áfa elkerülését? :-)

Dr. Kix 2013.05.23. 14:05:14

@CID: Ez egy olyan izé poszt, amihez érdemben nem nagyon lehet hozzászólni. 12 egy tucat az ilyen webshop, lassan mindenki nyit egyet, akinek gépe van.

Egyébként meg követelem, hogy mondjon le!

Vlad Gierst 2013.05.23. 14:10:25

@igi1: Nem drága, csak nem mindenkinek szól.

elwood 2013.05.23. 14:12:07

@bm613: nem.
én felkészültem, és fizettem is volna.
de az amazon úgy küldte, hogy átvállalt minden költséget, nekem a neten kiírt árat kellett fizetnem.

csodálkoztam is, aztán később ez megszűnt, és úgy adták fel, hogy helyben is rá kellett fizetni. nem tudom most hogy megy.

igi1 2013.05.23. 14:13:40

@elwood: akkor valami jø régi verziøt...

Tudomásom szerint akkor nem volt se magyar nyelv, se ebook nagyon itthon, ha a vàmmentes akcióra cèlzol

Egyszer volt ilyen, egy-két éve

Plusz se wifis változatot nem adnak el itthonra

A csak ebook olvasó a mai vilagba semmire se elég, tehàt ràfizetés

Plusz az itthoni hàlózat miatt kérdéses volt a könyvbeszerzés is

Ipaden van kindle, de nem szeretem, szemèt egy cég az amazon, nekünk drága a jobb ebookért 15 dollár

Nekem volt a kezembe háromfèle ebookolvasó, nem sok különbsèg van, de a tudás a lenyeg

Fekete-fehéren olvasni, meg netezni, szintén rontja az èlményt

A kèpernyő meg kicsi is, a hosszúkàs valtozat se

A csak ebook a mai világban senkinek nem elèg

kölcsönkenyér 2013.05.23. 14:16:20

Erről az emlegetett webshopról már első ránézésre süt, hogy pár óra alatt dobták össze az oldalt és feltehetőleg totál komolytalan a cég is, ami mögötte áll. Poszter gondolom nem rendel túl gyakran a netről, hogy ez nem szúrt neki szemet - de hát így tanulunk szépen lassan...

igi1 2013.05.23. 14:17:59

Èn 2008ban voltam kint, akkor már itthon is jöttek be ezek, mert kint volt magyar nyelvű kindle egy, sony ebook olvasó

Meg ipad 1
:)

@Vlad Gierst: de, a megvàsárolt könyvek drágàk rá

Nagyon nem alakïtgatnak át kindlere könyveket itthon, bàr ma már ezen a téren is jobb, de még mindig gáz, így inkàbb pdf a divat

Ipad sem mindenkinek való, kell hozzá tudás, ebook kèszítèshez, tördeléshez, borïtőhoz

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2013.05.23. 14:18:04

A Kindle-t hivatalosan az Amazon csak direktben adja el, és a supportjuk egyszerűen fenomenális. Ezzel szemben aki nem tud angolul, az is bemehet az Auchanba, és 30 ropiért elhozhatja azonnal, a 69 dolláros, csak USÁban forgalmazott változatot.

AtiSnatch 2013.05.23. 14:18:04

@igi1: egyetértek,telefon mindig nálam van ,nem kell cihölni magammal egyéb kütyüket! (erik fia a sanyi Arc S típusú készülékem tökéletes olvasási élményt produkál)

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2013.05.23. 14:19:15

@igi1: Látom, a valósággal nem sokat zavartatod magad ;-) Irigyellek :D

auralborder 2013.05.23. 14:20:11

Néhány vesszőt elhagytál.
A fogalmazás is erősen szoftveresnek tűnik, mint a "szlóvák" oldal magyar fordítása. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.23. 14:26:04

Én nem értem ezt a vásárlási mizériát. Kb 2-3 ezer könyvet kaptam, barátoktól , családtagoktól a Kindle-re.

Siendor 2013.05.23. 14:30:35

@igi1: Jesszus. A szakértő...
Egyrészt, a régi kindle-t (Kindle3) még vámmentesen adták fel mindenhová, nem akcióban, hanem mindig.
Másrészt wifis változat volt.
Harmadrészt aki 3G-t vett, az is tudta itthon használni, mert ment. (az újak is, ha igaz, de csak könyvet venni lehet, a régin ment pl. a wikipedia is)
Negyedrészt, kit izgat hogy nincs azw-ben magyar könyv, szépen át kell konvertálni (ha már nem oldod meg máshogy) pl. a Calibre-vel. (bármiből bármibe)
Ötödször: "rontja az élményt" fekete-fehérben olvasni??? Basszus, a KÖNYV az fekete-fehér, mert ritka az olyan könyv, amiben színesek a bötűk ;) Újságot meg tényleg nem ezen kell olvasni.
Hatodszor: Netezni szar. Arra ott a tablet, a könyvre meg az e-könyv olvasó.

A csak e-book mindenkinek elég, aki OLVASNI akar, mert nem bassza ki a szemed mint a TFT kijelző, legyen akármilyen szuper retina is...

Könyvre Kindle, minden másra meg jóárasított Androidos tablet, nem valami túlárazott fos ipad...

Siendor 2013.05.23. 14:31:41

@A.Snatch: Ezt addig mondod, amíg nem olvastál e-ink (főleg Pearl) kijelzőn.

AtiSnatch 2013.05.23. 14:42:21

@Siendor: attól függetlenül nekem tökéletes :) és nem tartom valószínűnek ,hogy valaha fogok olvasni e-ink kijelzőn könyveket :)

Siendor 2013.05.23. 14:46:24

@A.Snatch: Mondjuk még mindig más hozzáállás mint igi1 kolléga...
Másrészt, amiről el is feledkeztem, a telefon merül, a kindle meg nem. Egy hónapig bírja egy töltéssel, többezer oldalt el lehet olvasni vele... Na ilyet csináljon valaki tablettel :)

AtiSnatch 2013.05.23. 14:50:44

@Siendor: mindennek van előnye és hátránya például a papír alapú könyv meg sose merül le :D ja és nem kolléga, hanem kollegina :D (állítólag nagy csöcsökkel) :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.23. 14:56:37

@Dworkyll: nekem az kindlevel egy problémám van:
Ha könyvet olvasok, és gyorsan megakarok nézni valamit előrébb, akkor tudom kb, hoyg merre van. Papíralapún ez nem probléma, na de az ebook olvasón!
nincs valami ötleted?

vénszivar 2013.05.23. 15:32:36

@igi1: Ne kamuzzál! Megírta a barom haverod, hogy áááámerikában nincs kinder...:) Te meg ott láttál, pláne magyar nyelvűt?!

Kobolda 2013.05.23. 15:33:09

@batgirl: Van keresés funkciója, ami viszont a papíralapúakban nincs. Oda-vissza lapozni meg ugyanúgy lehet, bár tény, hogy valamivel lassúbb. Azonban, ha nem törölteted az oldalt minden lapozáskor, hanem mondjuk 6 oldalanként sokkal gyorsabb (Kindle Paperwhite, a régebbieknél nem állítható).

Vlad Gierst 2013.05.23. 15:50:12

@igi1: Nem kerülnek többe, mint a papír alapúak.

igi1 2013.05.23. 16:12:17

@Vlad Gierst: az ebook KEVÉS mára, értsd meg

nekem is kevés volt, egy évig volt ebook olvasóm, de nem sírom vissza

bár a tönkremenetelét a mai napig sajnálom

de a tablet az igazi nagy szerelmem :)

Vlad Gierst 2013.05.23. 16:33:54

@igi1: Nem tudom. Nekem nincs kifejezett ebook-olvasóm. Van két tablet, az egyiken Kobo, a másikon Kindle applikáció. Sok ezernyi könyvkínálat mindkét boltban. Nekem bőven elég.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.23. 16:43:11

@Kobolda: töröltetni kell az oldalt?????????????????
eszembe sem jutott.
totál nem értek én ehhez:)))
Csak a kinagyításhoz, meg a lapozgatáshoz.)

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.05.23. 18:03:17

igi1 a földön nincs annyi baromság, amennyit te összehordasz.

Kindle jó, ipad2 is, csak az nem olvasásra. Mondjuk én már másra se használom.

igi1 2013.05.23. 18:23:31

@régebb óta vagyok Subban mint te: aki Subbát olvas, annak az értelmes vélemény lehet gáz

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.23. 22:38:56

Nagy reklámnak nemsok-semmi foganattya. Hány évtized alatt rázódik bele az emberiség a internettbe? Bár elnézve, hogyaszondja a televíziócsatórnákon is milyen és mennyi reklám megy - mert mehet és mert műkődík -, hát sohase nem fog belerázódni. Tanulságosságképpen megtudhatnánk annak a 'rúháznak a nevét, mely 1 nap alatt szolídan szállította, szőnyeg alatt közlekedve, sűrű hajlongásokkal tűzdelt átadás keretibe?
Véleményem az, hogy mai táplagép-árak, s táplagép-tudások mellette egy francos célhárdvert venni, mejjel csak olvasni lehet, otrombaság. No persze az áhitozás az ilyen technókrata szerelemből fakad, távol létezzen tőlem, hogy ilyesmi beteljesülését minősítsem én. De hát azért mégis. Egyébként nem sokáig lesz boldog a beteljesülést követően a felhasználó. Jó, egy kicsikét boldogabb, mert a mindennapokban tudja használni. De kezdődik egy újabb kör hamarost, figyeldmeg. Cső.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.05.23. 22:57:06

Aki Kindlet nem az Amazontól rendel, sikeres ember nem lehet. Másfélszer annyiért kapja meg így.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.05.23. 22:58:53

@batgirl: Az eink kijelzőn nagyon halványan megmarad az előző kép, ha nem törli (átfordítja feketébe, majd fehérbe) az egész oldalt. Az új modellen beállítható, hogy hány lapozásonként töröljön. Nem neked kell.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.05.23. 23:01:26

@igi1: Tényleg igaza van annak, aki szerint eink kijelzőn az olvasás sokkal kényelmesebb, mint LCD-n.

igazságos 2013.05.23. 23:07:33

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: mondtam én ijjet?

nem

az ipad nekem a tudása miatt érte meg

viszont a sony ebookomhoz képest jobb az ipad

amúgy mindegyik képernyő tükröződött, ez nem oszt, nem szoros

de tény, hogy az ipad képernyője rontja legjobban a szemet

rhubarbjelly 2013.05.24. 08:20:06

Pár éve az Amazon valóban vám és áfa nélkül küldte a Kindle-t. Most már ez nincs így, de a posztoló akkor is jobban járt volna, ha az Amazontól rendel, mert semmivel sem olcsóbb ez a magyar weboldal, sőt, ráadásul az Amazontól 2 nap alatt itt a cucc.

pizzaboy 2013.05.24. 08:28:29

nem reklám miatt, én ezt vettem pár hónapja, és alapvetően meg vagyok elégedve vele:
www.wayteq.hu/hu/xbook60w

Panelproli 2013.05.24. 09:13:02

Rutinos versenyző ilyenkor nem mondja le a rendelést, hanem megveszi máshonnan és ha hetek múlva megérkezik a megrendelt termék, visszaküldi. Mert ugye a beígért kézbesítési határidő nem teljesült.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.05.26. 02:13:42

Miért nem használ vesszőket ez a szellemi óriás?
Itt van egy marékkal: ,,,,,,,,,,,,,,,,,,
süti beállítások módosítása