Tékozló Homár

Az osztrák menetrendből érdemes tájékozódni

2013.06.17. 12:36 | jackyll | 83 komment
Roy nem érti, miért csak az osztrák menetrendben tudták előre jelezni árvíz idején a magyarországi átszállásokat. Az ötlet felmerült a MÁV-nál is, de az informatika megzabolázása helyett egyszerűbbnek tűnt, hogy végigküldtek egy külföldiül nem beszélő kalauzt a kocsikon:

Korábban már volt jó tapasztalatom az Osztrák Vasutak által kifejlesztett és működtetett „railjet”-tel, így a hétvégi bécsi kiránduláshoz is gondoltam, jó választás lesz ezen utazni. Persze, a vonatkocsik most is szépen rendben vannak, (nyugat)európai színvonalú kocsibelsők, működik a légkondícionáló (harminc pár fokos melegben nem utolsó szempont) és ha csak az osztrákokon múlna, minden más is flottul menne, mint ott, náluk a márciusi télben volt. De: itt jön a mi kedves MÁV-unk, hogy a maga szervezetlen, ügyefogyott magyar módján megkeserítse az utasok életét. Természetesen arról senki, így ők sem tehetnek, hogy az árvízi helyzet miatt Tatabánya és Győr között nem járhatnak a vonatok. Viszont arról igen, hogy ezzel kapcsolatban az elvárható legminimálisabb tájékoztatást és Európában elfogadható elementáris szolgáltatási színvonalat is mélyen alulmúlták.

Szombat: a 11:10-kor, Keletiből induló Railjet-nek 11 óra előtt pár perccel még se híre, se hamva. Senki nem tud semmit. Az indulási táblán jelzettek szerint a csarnok közepén indul az egyik vágányról, ahonnan valójában viszont egy „békebeli”, lestrapált szerelvény Várna felé veszi az irányt. Aztán az eredeti időpont környékén mégis megjelenik a rendes helyén – bár a vágány előtti táblán semmi információ az útirányról - és pár perc késéssel el is indul, majd a magyar kalauz kézi vezérléssel végigjárja a kocsikat és fennhangon elmondja ékes angolsággal is, hogy „next stop change bus”. Tényleg így, ezt mondta. Persze elég sok külföldi volt a vonaton, akiknek ennyi nem volt elég és amikor próbáltak valami bővebb információhoz jutni, akkor a kedves máv-os kalauz úgy zárta le a tájékoztatási feladatát, hogy miért nem tanultak meg magyarul, ha már itt vannak. A vonat LCD kijelzőin semmi aktuális információ, hangbemondás = nulla, pedig a szerelvényeken jól felszerelt audio-vizuális rendszer van.

Mi néhányan, elvetemült magyar utasok mégsem hagytuk a MÁV alkalmazott által kijelölt információs sötétségben tántorogni a körülöttünk lévő külföldieket és megpróbáltuk bővebben elmagyarázni (angolul), miért van ez az átszállás. Addigra már el is jutottunk Tatabányára. Újabb „surprise”: a k. utasok vergődjenek át és bukdácsoljanak a vágányok között (gyerekesek, idősek, nagy bőröndökkel lévők) az állomás előtti buszokhoz, de nem ám a főbejáraton keresztül, hanem egy oldalsó résznél, ahol semmi rámpa, átjutást segítő dolog. Én akkor, ott, sajnos egyetlen mávos emberkét sem láttam, aki koordinálta volna az egészet. Persze nem volt elég busz, ezért a jobb modorhoz és körülményekhez szokott külföldi utasok közül is sokan álldogálni kényszerültek, jó páran kisgyerekkel. Ott sem volt semmi tájékoztatás, a sofőr annyit megsúgott, hogy kerülővel megyünk és kb. másfél óra lesz Győrig. A kerülőből szerencsére csak annyi lett, hogy Győr túlsó végén jöttünk le az autópályáról és vissza a vasútállomásig, valamint nem is volt másfél óra. Ott visszavergődtünk a másik irányból érkezett szerelvényre és ment minden flottul, egészen Bécsig.

Ugyanaz, másnap, de már csak röviden: Bécsben már előre jelezték a Westbahnhofon, hogy Győr és Tatabánya között át kell szállni, ugyanúgy a belső monitorokon is megtették. Az osztrákok valami csoda folytán képesek ilyesmire is. Aztán a magyar szakaszon megint semmi utas tájékoztatás. Győrben viszont már elégséges számú busz volt, láttunk Máv alkalmazottakat is, akik próbálták irányítani az átszállókat és a tatabányai átszállás után, nem előre ugyan, hanem utólag, de meghallottam azt a mágikus mondatot, amire egészen addig vártam: elnézést kértek és az utasok megértését.

Nem az a bajom a Mávval (és gyakorlatilag ezért nem utazom soha velük), hogy olyan lepusztult állapotban vannak, amilyen, hanem, hogy a szokásostól eltérő helyzetben képtelenek egy utasbarát-szerű, használható információhoz juttatni az embereket, nemzetközi járat esetén legalább még angolul is.

Mennyivel került volna többe,

  • ha az út elején, előre bemondják/kiírják, hogy mi, miért várható, kérik az utasok megértését és türelmét
  • ha a kalauz – ha már nem beszél semmilyen idegen nyelvet sem - , nem kiosztja a külföldi utasokat, hogy tanuljanak meg magyarul, hanem mondjuk megkérdezi, tudna-e valaki segíteni neki néhány fontos és praktikus dolgot angolul is bemondani
  • ha a kritikus átszállási pontokon (vonatról leszállva, állomás mellett, vonatpótló buszok előtt) legalább 2-3 máv alkalmazottat látunk, aki segít irányítani a buta utasok tömegét?

Nem olyan nagy kérés, de mégis. Ne legyen soha árvízi helyzet, más probléma, de ha mégis történik valami, legyen már ott valaki a Mávnál, aki ilyen esetekben is tudja, hogy mit kell tenni, mit, mikor kell és illik közölni az utasokkal, hogy ne csak akkor és azért utazzanak velük, mert nincs más, amivel eljuthatnának, ahová akarnak, hanem mert éreznék, hogy kicsit értük is dolgoznak és ők is fontosak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CID 2013.06.17. 12:37:18

Nofene, megint a MÁV?

AtiSnatch 2013.06.17. 12:41:09

megint állunk,vazze?

AtiSnatch 2013.06.17. 12:42:14

azért én elolvastam és így lettem második :) új köridő :D

Atörökk 2013.06.17. 12:42:22

Posztoló bazmeg, hogy apád inkább kisszéket csinált volna, vagy törölte volna a végén anyád hajába. Az érvíz alatt te a cseh kettőt nézted? Kb. az egész internet tele volt vele, hogy ezen a vasútvonalon késéek vannak, ill. egy időre le is kellett teljesen zárni.

CID 2013.06.17. 12:42:44

@A.Snatch: Nem mentek, csak az infók nem annyira gördülékenyen.

CID 2013.06.17. 12:44:12

Érvíz idején én is a cseh kettőt nézem. Közöd ? :)

AtiSnatch 2013.06.17. 12:44:16

@atörökk: nono! a posztolót még korai :) meg minek? ez máv poszt! há normááális?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.17. 12:47:38

A nyolcvanas években a nemzetközi gyors ahogy átjött a határon, eltűnt a WC papír a klotyóból. Nemtom most hogy van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.17. 12:48:08

@atörökk: ezt most mér?
És ha árvíz van, akkor elsüllyedt az az embör is aki tudná használni az információs kijelzőt?

Ja, és az irányítók is benn ragadtak pócsmegyeren.

Atörökk 2013.06.17. 12:48:24

@atpijkamo:
Az emberek most már WC kefét használnak.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.17. 12:49:00

KEDVES UTASAINK!

TÁJÉKOZTATÁSUL KÖZÖLJÜK, HOGY NENMÁRVÍZ IDEJÉN KÉSNI FOGNAK A VONATOK. MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.17. 12:50:03

@atörökk: A repülőn meg kiszippantják a szart az emberből.

Atörökk 2013.06.17. 12:51:13

@batgirl:
Mert posztoló egy szánalmas, életképtelen picsogó seggfej, azért.

England win The Ashes! 2013.06.17. 12:51:55

@atörökk: A stílusa helyenként kissé bicskanyitogató ('surprise'). Pedig igaza van. Miért raknak egy nemzetközi vonatra angolul és/vagy németül nem kuruttyoló kallert? A többit nem sorolom fel, benne van a posztban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.17. 12:52:19

@atpijkamo: biztos volt olyan is, hoyg árvíz miatt a repülő nem tudott egyenest bécsbe menni, győr helyett szombathelyen volt kénytelen átrepülni. De ők biztosan tájékoztatták a magyarutasokat, németül.

Atörökk 2013.06.17. 12:54:09

@Dr Jozef Vengloš:
A Railjetet alapvetően az osztrák vasút üzemelteti, talán érdeklődjön ott. Amúgy nem értem, egyesek tényleg szatyorban élnek? Vagy a TV/internet csak arra van neki, hogy megnézze Esmeraldát, meg keressen valami szuper akcijóskuponos agyzsugorítást? Mert elég sok embernél tényleg úgy tűnik...

AtiSnatch 2013.06.17. 12:59:07

@atörökk: most má ennyi kommentváltás után azt ne mondd nekem ,hogy bakter vagy :D

England win The Ashes! 2013.06.17. 13:01:03

@atörökk: Kurvára lényegtelen, ki mit néz a tévében. Általában az a szokás, hogy minden állomáson, ami a kérdéses vonalon fekszik, többször bemondják, hogy X és Y között vonatpótló buszok járnak vagy ilyesmi.

Továbbá tudtommal a kallerek a határokig járnak, ott csere van, és az adott ország adott vasúttársaságának a személyzete veszi át a kontrollt. Legalábbis én már utaztam Bp-ről Győrbe cseh, lengyel és román vonattal is, de a személyzet mindig mávos volt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.17. 13:03:30

Gondolom azok is embernek képzelik magukat, kik sötétüvegű luxusautó helyett tömegesen közlekednek. Felháborító. Hogy itt ma már mindenkinek mindent lehet!

Atörökk 2013.06.17. 13:04:42

@A.Snatch:
Nem vagyok bakter, csak kibaszottul fárasztanak már a posztolóhoz hasonló ostoba modoros faszkalapok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.17. 13:06:56

" Én akkor, ott, sajnos egyetlen mávos emberkét sem láttam, aki koordinálta volna az egészet. "
Pedig milyen szép büntetéseket lehetett volna osztani, amiért a vágányokon mászott egy csomó utas. ezt kihagyni... :D

@atörökk: Persze, ha kifizet egy csomó pénzt vonatra, akkor annak kell örülni, hogy nem az utasok tolják?

Atörökk 2013.06.17. 13:07:36

@ColT:
Igen, így van. Darwin, segíts!

AtiSnatch 2013.06.17. 13:09:34

@atörökk: de azért azt beláthatnád, hogy ha a külfődi ember nem néz hungarycsánelt akkor nem ártana indulás előtt tájékoztatni... meghá vannak olyanok is akik csak spektrumot néznek meg diszkóverit vagy valami. fizetsz egy "szolgáltatásér" ,oszt le vagy kakantva ,jobb esetbe...

Atörökk 2013.06.17. 13:12:00

@A.Snatch:
Ha jól sejtem, a posztot nem külföldi írta. Igen, tudjuk, a MÁV tájékoztatása ilyen esetekben olyan, amilyen. Ja, a másik: kb. minden 2. ember kezében már ott az okostelefon, két fészbukkra történő koejjóidézetposztolás helyett tényleg olyan bonyolult utánanézni, hogy pontosan mi is van?

elwood 2013.06.17. 13:13:52

pedig az árvizet már legyőztük, a víz megfutamodott.
mózes ide járhat tanulni.

England win The Ashes! 2013.06.17. 13:16:53

@atörökk: Hát kábé ezért nem lesz soha európai színvonalú a MÁV.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.17. 13:18:24

@atörökk: A vasútakban rejlő múlt bolond világa fondorlatos szívremegésbe torkollik, miközben az árvízzel hömpölygő szív önfeledt másnapossága délszaki vízióval kísért.

Neela _ t 2013.06.17. 13:19:43

@atörökk: en a nem is szoktam tőle idézni ! :D
Amúgy meg nincs a MÁV-val semmi baj. Csak nem jó vele utazni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.17. 13:19:44

@atörökk: Ha utánanéz, akkor végül is rendben van, hogy a MÁV szarul működjön a te pénzedből?

Illetve mitől vagy olyan biztos benne, hogy a MÁV minden kiír magához?

És akkor a vágányokon átmászás is rendben van?

Atörökk 2013.06.17. 13:21:24

@zsiráfffff:
Ez biztos?

@Neela _ t:
Minden nem lehet náluk se jó :D

@ColT:
Te is szatyorban élsz? Mert néha olyan érzésem van.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.17. 13:23:24

@atörökk: gondolj a 15 perc hírnévre, az lebegjen előtted! Ha ránézett volna, most nem lehetne itt. Nem törődnénk a lelkével sem. Fúúú, de útálatos vagyok!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.17. 13:23:53

@atörökk: Kicsit nyűgös vagy ma. Iszol te rendesen?

England win The Ashes! 2013.06.17. 13:24:15

@atörökk: Lazíts egy kicsit a turbánodon. :)

Atörökk 2013.06.17. 13:25:37

@Kellemes Zérókomponista:
Igaz! :D

@agresszív kismalac: @Dr Jozef Vengloš:
Nem, csak már tényleg fáj a posztolóéhoz hasonló sötétség és korlátoltság.

England win The Ashes! 2013.06.17. 13:25:59

@agresszív kismalac: Te is hüle vagyol? :) Egy igazhitű? Ráadásul most még egy malac is beszólt neki, lássuk be, nem jól indul a hete neki. Sem.

Atörökk 2013.06.17. 13:31:34

@Dr Jozef Vengloš:
Persze, hogy hülye. Ezért szeretjük :)

England win The Ashes! 2013.06.17. 13:34:07

@atörökk: Jó. Akkor javaslom, csavarozzák le a menetrendeket is. Mert egyrészt úgyis ritka, mikor a valós időpont és a táblán feltüntetett egybeesik, másrészt felesleges. Mert ha a júzer kimegy a vonathoz, úgyis a következőre száll fel (már amelyik arra megy, amerre ő szeretne), mert az előzőre effektíve nem tud, a következőre meg minek várjon.

A várótermeket is nyugodtan elbonthatnák, így hozva egálba a városok és a falvak megállóinak komfortfokozatát. A padokat természetesen likvidálni kell. Mert aki kimegy az állomásra, nyilván járni is tud, aki meg nem, az úgysem tud felszállni a vonatra. Pláne, mivel a legtöbbre hegymászócsákánnyal tudsz feljutni.

Sőt, az egész MÁVot meg is lehetne szüntetni, járjon a júzer busszal.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.17. 13:34:42

@atörökk: most, hogy mondod: vettem friss fokhagymát a sertésbordához!

England win The Ashes! 2013.06.17. 13:35:24

@atörökk: Nem is kritikának szántam feléje, de ezt nyilván ő is tudja. :)

Atörökk 2013.06.17. 13:36:31

@Dr Jozef Vengloš:
MAradjunk annyiban, te is meglehetősen túldimenzionálod. Egy szóval sem mondtam, hogy minden rendben lenne a Mávval, távolról sincs, de ennyire, ahogy itt egyesek jajveszékelik, egyáltalán nem rossz a helyzet.

helianthus 2013.06.17. 13:37:16

@Dr Jozef Vengloš: "Miért raknak egy nemzetközi vonatra angolul és/vagy németül nem kuruttyoló kallert?"

ŐŐŐŐ, erre asszem tudom a választ.
Mert nincs angolul és/vagy németül kuruttyoló kaller.
Olyan biztos van, akinek van papírja a nyelvtudásról, de olyan, aki beszéli is a nyelvet, na olyan pont nincs.

helianthus 2013.06.17. 13:39:43

Az volt már, hogy a buszon is van emelt szintű szolgáltatás pótjegy? 100 km-re 175 ,-ft-ot fizettem pluszban.
A sofőr viszont vicces volt, megkérdezett egy anyát, hogy hány éves a gyereke, mire ő kérdezte, hogy miért.
Erre azt mondta sofőr, hogy mivel 3 éves kor felett mindenkinek kell pótjegyet venni, csak neki nem, egyelőre, de jövőhéten már lehet, hogy neki is. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.17. 13:42:10

@atörökk: hát az igaz, hogy a wesselényi utca és a deák tér között a Máv tökéletesen teljesít.

:D

AtiSnatch 2013.06.17. 13:43:03

@Dr Jozef Vengloš: síneket meg a méhészetbe be mindet!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.17. 13:43:33

@atörökk: Ja. Már ez a Gőte nevezetű figura is megmondta, hogy több fényt. Mondjuk, jelen esetbe' a posztolónak igaza van. Deviszont (especially for Neela _ t), a posztoló ugat, a vasút meg nem halad. Csak az osztrák.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.17. 13:43:52

@helianthus: ez arra van, hoyg tessék megfizetni, hogy egyáltalán felengednek a buszra:)

England win The Ashes! 2013.06.17. 13:46:28

@atörökk: Ami a posztban le van vezetve (mondom, a stílusban egyetértünk), az elég rossz helyzet.

De hogy egy más példát mondjak: otthon is, itt is utaztam már olyan vonaton, amit valamelyik állomáson szétkapcsoltak, aztán két külön irányban haladtak tovább. Jön a kaller ellenőrizni.

Itt: "Fáradjon át a vonat másik végébe, mert ez a fele nem arra megy, amerre maga szeretne."

Otthon: ...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.17. 13:47:54

@atörökk: "A helyzet jó, de nem reménytelen." (B. János)

England win The Ashes! 2013.06.17. 13:48:05

@agresszív kismalac: Nem baj, egy szelet disznósajt mellett megbeszéljük.

Manyecska 2013.06.17. 13:49:17

@Dr Jozef Vengloš: jaja, Alsóörsre mentünk akkor meg vonatot cseréltek, mert elfogy a villanyvezeték Szfehérvár után, csak dízellel ment:)) mondjuk az öt perc volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.17. 13:50:32

@atörökk: Miért is?
Mert ha nem kevés lóvét kipengetek a vonatra, akkor valami értelmes színvonalat szeretnék? :S

Á, nem rossz a helyzet :D
De meg oké, ha a síneken kell átmenni a karakószörcsögi állomáson, akkor OK. De tulajdonképp egy nemzetközi vonalon ez, meg az angolul nem beszélő kaller, már több, mint ciki.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.17. 13:52:10

@Dr Jozef Vengloš: kéne figyelni a jelekre. Ők küldték a jelzéseket, csak te nem figyeltél eléggé! Mint a nőők. Na innentől tudni fogod már mit jelent a 3 pont a szövegbuborékban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.17. 13:52:45

@Dr Jozef Vengloš:
A szõke nõ repülõvel
utazik. Persze, hogy az
elsõ osztályra ül fel.
Odamegy hozzá a
stewardess és elmondja
neki, hogy nem ide szól a
jegye és megkérte szépen,
hogy üljön át. Erre a nõ:
- Szõke vagyok, csini
vagyok, itt maradok!
Odamegy hozzá a második
stewardess. Õ is elmondja,
hogy a jegye nem ide szól
és, hogy üljön át.
- Szõke vagyok, csini
vagyok, itt maradok!
Már jön a kapitány. Õ is
elmondja ezeket, de látja,
hogy reménytelen a
helyzet. Ekkor odasúg neki
valamit. A szõke egybõl
elkezd pakolni és átmegy a
2-ik osztályra. A
stewardessek értetlenül
állnak és kérdezik, hogy
hogyan csinálta?
- Csak azt mondtam neki -
mondja a kapitány - hogy
az elsõ osztály nem száll le
a kijelölt reptéren.

Atörökk 2013.06.17. 13:56:32

@zsiráfffff:
Miért nincs pisztácia?

@Dr Jozef Vengloš:
Mikor itt utaztam olyan vonattal, aminek egyik fele erre, másik arra ment, 1) már induláskor bemondta a lármafa 2) a kocsik ajtajára ki volt írva 3) megkérdeztük a kalauzt, hogy ez a kocsi ugye tényleg oda megy? Szóval nem olyan bonyolult.
Értem én, hogy mindenkinek joga hülyének lenni, csak sokan bántóan és sokszor visszaélnek a lehetőséggel.

Atörökk 2013.06.17. 13:59:34

@agresszív kismalac:
Az operáció sikerült, a beteg meghalt. Igaz, az egészséges lábát vágták le, de a másik meggyógyult volna.

kakukk11 2013.06.17. 14:18:58

"gyakorlatilag ezért nem utazom soha velük"

De most velük utaztál, tehát gyakorlatilag hülyeséget írsz

stopp 2013.06.17. 14:29:38

szerintem a poster még tökre jól járt.
én a 20 25-ös railjettel jöttem volna vissza Győrből tegnap, rutinos voltam, állomás előtt vártam a buszt. (igen, tájékozódtam előtte)
20 45-re jött kettő darab busz, utastájékoztatás zéró. Ja de, volt egy bácsi, aki nagyon halkan azt mondogatta, hogy jönni fog busz.
A buszokról az álló utasokat leszállították, mire egyikük meg merte kérdezni, hogy de ugye lesz még egy busz? Válasz ingerülten: Ha velem vitatkozik, attól még nem lesz másik busz. Kérdező halk válasza: de én nem vitatkoztam, feltettem egy kérdést... (és tényleg, jegyeztem meg én is magamban.) De leszállt.

Tatabánya érkezés, sínen mászás a sötétben, úgy mint fent. Két néni (gondolom mávos) ül ott, mire az egyik: na, jött még egy busz. A másik az őt körülvevő külföldiek hadától megijedve: Beszél itt valaki angolul???
Majd a tájékoztatás: az Önök csatlakozó Railjet vonata 80 perc múlva érkezik. (lefordítottuk a külföldieknek btw) De ezt azóta sem értem, gyanítom nem várta meg a buszokat a vonat vagy még az előző (két órával azelőtti utasokat vihette el - ez a sanszosabb)
DE! Mázlink volt, nemsokára jött egy személy, ami igaz, hogy a Délibe ment, de legalább ment. És még a metró is járt.
Az utasok nagy százaléka tényleg külföldi.

Aki szerint ez tényleg rendben van a MÁV részéről, hát nem tudom, mit írjak, de van benne sün.

Hangsúlyozom, tényleg nem tehetnek az árvízről, de tegnap este atomjaira hullottak szét, fogalmuk sem volt, hogy mit csinálnak. +UTASTÁJÉKOZTATÁS=0.

És őszintén sajnálom a harmadik busznyi embert, mert szerintem őket nem várta meg Tbányán a személy, így tényleg várhattak a töksötét állomáson 80 percet este 10-kor.

Ádám 2013.06.17. 14:36:41

Nekem szikratávírón jönnek a hírek s azt írták, hogy továbbra is csak szgk.-val közlekedjek! Az utolsó 50évre ezt meg is fogadom!

England win The Ashes! 2013.06.17. 14:40:12

@atörökk: Mikor én utaztam

- NEM mondta be a szpíker
- a kaller csak a vonaton jött
- az ajtókon semmi nem volt kiírva.

Namost engem nem érintett (meg nem először utaztam rajta, úgyhogy ismertem a rendszert), de voltak mások a fülkében, akiknek ez újdonság volt.

Persze oké, ne legyen olyan magas a szolgáltatás színvonala, mint Albániában, ahol a mozdonyvezető a lakásod ajtaja előtt tesz le, de talán az osztrák ügyfélkezelés elérhető lenne, persze ehhez más vezetők kellenének a MÁV-székházban.

Bár ugye utas vs vezetőség = zsák vs a foltja.

AtiSnatch 2013.06.17. 15:15:09

@Dr Jozef Vengloš: ne bántsd már... biztos kiírták a szulejmánból... és most negatívan érinti :D

Atörökk 2013.06.17. 15:51:11

Egyebekben picsogó posztolónak ennyit kellett volna tenni, hogy ide kattint:
www.mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=151ac518e60e8f
Szóval erről ennyit.

Ádám 2013.06.17. 16:10:25

@CID: Na,jó 49!:) De az 99,9%, hogy még az utolsó útra is szgk-val megyek!

Te, mesélj! Hallom te is befizettél gabors ribanc kurva anyjához pár menetre?
Bérletet vegyél, az kedvezményes...:):D

Jegkoko 2013.06.17. 18:31:36

Tegnap jöttem haza a 67 es rail jettel bécs felől, amint átértünk a határon vártam bármiféle érdemleges információt az átszállásról, de semmi nemm volt, szerencsére tudtam a buszos pótlásról, de sokan csak később szálltak le a vonatról.Aztán végül egy helyi járatnak megfelelő busszal mentem el tatabányáig természetesen állva mert nem volt már több hely.A vonatom igy 40 perc késéssel érkezett meg kelenföldre.Halkan megjegyzem németországba illetve ausztriában a személyzet minden megálló elött elmondja az összes csatlakozási lehetőséget meg, hogy ha késik a vonat.

CID 2013.06.17. 19:42:01

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: A nejedhez fizettem be, bár elég nehéz volt 2 forintost találnom. Na mindegy, majd értekezünk a tapasztalatokról;)

PannonBoy 2013.06.18. 00:49:42

A Railjet mágikus vonat, ugyanis képes az időutazásra. Amikor elhagyja a magyar határt 100 évet megy előre az időben, illetve amikor belép a magyar határon, akkor 100 évet visszamegy az időben.
Tényleg csodálatos szerkezet!

Honeyy 2013.06.18. 12:52:08

Csak annyit fűznék hozzá, hogy csütörtökön mentem Bécsbe, a vonat időben indult, a kaller beszélt angolul, a hangosbemondón elhangzott az infó magyarul és németül is, Tbányán többen terelték a népet (senkinek nem okozott gondot a keskeny rámpán átmenni), ki is volt írva egy csomó helyen táblákkal. Szombatra biztos elfelejtettek mindent és a táblákat is lelopták. Ejnye!

McZozo 2013.06.18. 13:29:10

@atörökk:
Nemcsak mavos, de kultur ember sem vagy. Sok hulye poszt van mostansag a homaron, de ezt mondjuk nem tennem kozejuk. Igenis problemanak latom, amit az illelto leirt. Latszik te min szocializalodtal. En is ott csak kozbe en megtapasztaltam azt is, hogy hogy kene mukodjon. Jelenlegi lakhelyemen allandoan hasznalom a helyi Mavmegfelelot es itt erdekes modon nem igy mukodik a tajekoztatas. Rendszeresen hasznalok egy vonatot a bol b be es ez egy 6 kocsis szerelveny szokott lenni. Viszont legutobb mikor jottem haza 12 kocsis allt be de mar az allomason elore uvoltoztek folyamatosan hogy az altalanostol elteroen most ket vonat egybe es itt es itt kettevalik es az elso 6 ide a hatso hat oda. Majd a vonaton a tajekoztato monitoron is minden allomas elott benyomtak ezt, illetve az utolso egyuttes megallo elott a kaller vegigmasirozott es fennhangon uvoltozte is, hogy ez a resz a ba megy aki c be menne az szalljon at a hatso 6 kocsiba. Nem hinnem hogy ez a penzen mulna. Itt egyszeruen arrol van szo hogy a MAV kicsiben pontosan tukrozi az orszagot. Senki nem erzi sajatjanak. Probal alibi munkat vegezni, csak hogy senki eszre se vegye. Ebbol adodoan jobb esetben csak beleszarik, roszabb esetben meg elkezd emelett azzal is szorakozni hogy ugy erzi most neki hatalom van a kezeben es a kissebbsegi komplexusat es frustracioit vegre levezetheti az utasokon vegre.

Atörökk 2013.06.18. 13:36:29

@McZozo:
Ahh, igazán örülök, hogy ismét egy látnokkal van dolgom.

Baldrick68 2013.06.18. 14:30:14

@atörökk:
Török ezt benézted.

Fáradj ide:
vonatinfo.mav-start.hu/

Kiválasztottam egy vonatot Győr és Budapest keletei között.
És mit látok?
Semmit.
A menetrend szerint a vonatok rendben közlekednek a Railjet Győr és a Keleti között 1:27 perces menetidővel megy minden a legnagyobb rendben.
Vonatpótló buszok?
Átszállás?
Na az pont nem látszik.

Atörökk 2013.06.18. 14:33:55

@Baldrick68:
Akkor maradj sötét, és szopjál.
Ez meg itten délibáb:
www.mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=151ac518e60e8f

Baldrick68 2013.06.18. 14:38:08

@atörökk:
Figyu.
Biztos totál életszerű hogy én az utas aki utazni akar, akkor az utazás előtt a MÁV híreket olvasom és azon a felületen ahol tájékozódni tudok a vonatokról sőt jegyet is tudok rá venni, meg semmiféle érdemi információ nincs.
Ez olyan érv, mint amikor azt mondja a boltos hogy nem adja vissza a pénzed mert le van írva az ASZF-ben és az hol található?
Hátul a raktárban a pitbull házában.

Atörökk 2013.06.18. 15:00:14

@Baldrick68:
elvira.hu/
Segítek. Menetrend, főoldal, hírek, balra. De igazad van, ha már funkcionális analfabéta és retardált is vagy, hirdesd büszkén, gondolkozni meg se próbálj, az fáj.

England win The Ashes! 2013.06.18. 16:04:37

@Baldrick68: Míg el nem felejtem: szívbõl gratulálok a lovagi címhez.

Hétfejű tündér 2013.06.19. 22:41:01

Jogos a poszt, a MÁV egy katasztrófa, ha a tájékoztatásról van szó.Ráadásul ott vannak a monitorok, nem kell a kalauznak semmilyen nyelven beszélnie, bőven elég, ha kiírják a tájékoztatást. Valaki azért csak beszél a MÁV-nál angolul meg németül, hogy összehozzon egy ilyen szöveget...
süti beállítások módosítása