Korábban már volt jó tapasztalatom az Osztrák Vasutak által kifejlesztett és működtetett „railjet”-tel, így a hétvégi bécsi kiránduláshoz is gondoltam, jó választás lesz ezen utazni. Persze, a vonatkocsik most is szépen rendben vannak, (nyugat)európai színvonalú kocsibelsők, működik a légkondícionáló (harminc pár fokos melegben nem utolsó szempont) és ha csak az osztrákokon múlna, minden más is flottul menne, mint ott, náluk a márciusi télben volt. De: itt jön a mi kedves MÁV-unk, hogy a maga szervezetlen, ügyefogyott magyar módján megkeserítse az utasok életét. Természetesen arról senki, így ők sem tehetnek, hogy az árvízi helyzet miatt Tatabánya és Győr között nem járhatnak a vonatok. Viszont arról igen, hogy ezzel kapcsolatban az elvárható legminimálisabb tájékoztatást és Európában elfogadható elementáris szolgáltatási színvonalat is mélyen alulmúlták.

Szombat: a 11:10-kor, Keletiből induló Railjet-nek 11 óra előtt pár perccel még se híre, se hamva. Senki nem tud semmit. Az indulási táblán jelzettek szerint a csarnok közepén indul az egyik vágányról, ahonnan valójában viszont egy „békebeli”, lestrapált szerelvény Várna felé veszi az irányt. Aztán az eredeti időpont környékén mégis megjelenik a rendes helyén – bár a vágány előtti táblán semmi információ az útirányról - és pár perc késéssel el is indul, majd a magyar kalauz kézi vezérléssel végigjárja a kocsikat és fennhangon elmondja ékes angolsággal is, hogy „next stop change bus”. Tényleg így, ezt mondta. Persze elég sok külföldi volt a vonaton, akiknek ennyi nem volt elég és amikor próbáltak valami bővebb információhoz jutni, akkor a kedves máv-os kalauz úgy zárta le a tájékoztatási feladatát, hogy miért nem tanultak meg magyarul, ha már itt vannak. A vonat LCD kijelzőin semmi aktuális információ, hangbemondás = nulla, pedig a szerelvényeken jól felszerelt audio-vizuális rendszer van.

Mi néhányan, elvetemült magyar utasok mégsem hagytuk a MÁV alkalmazott által kijelölt információs sötétségben tántorogni a körülöttünk lévő külföldieket és megpróbáltuk bővebben elmagyarázni (angolul), miért van ez az átszállás. Addigra már el is jutottunk Tatabányára. Újabb „surprise”: a k. utasok vergődjenek át és bukdácsoljanak a vágányok között (gyerekesek, idősek, nagy bőröndökkel lévők) az állomás előtti buszokhoz, de nem ám a főbejáraton keresztül, hanem egy oldalsó résznél, ahol semmi rámpa, átjutást segítő dolog. Én akkor, ott, sajnos egyetlen mávos emberkét sem láttam, aki koordinálta volna az egészet. Persze nem volt elég busz, ezért a jobb modorhoz és körülményekhez szokott külföldi utasok közül is sokan álldogálni kényszerültek, jó páran kisgyerekkel. Ott sem volt semmi tájékoztatás, a sofőr annyit megsúgott, hogy kerülővel megyünk és kb. másfél óra lesz Győrig. A kerülőből szerencsére csak annyi lett, hogy Győr túlsó végén jöttünk le az autópályáról és vissza a vasútállomásig, valamint nem is volt másfél óra. Ott visszavergődtünk a másik irányból érkezett szerelvényre és ment minden flottul, egészen Bécsig.

Ugyanaz, másnap, de már csak röviden: Bécsben már előre jelezték a Westbahnhofon, hogy Győr és Tatabánya között át kell szállni, ugyanúgy a belső monitorokon is megtették. Az osztrákok valami csoda folytán képesek ilyesmire is. Aztán a magyar szakaszon megint semmi utas tájékoztatás. Győrben viszont már elégséges számú busz volt, láttunk Máv alkalmazottakat is, akik próbálták irányítani az átszállókat és a tatabányai átszállás után, nem előre ugyan, hanem utólag, de meghallottam azt a mágikus mondatot, amire egészen addig vártam: elnézést kértek és az utasok megértését.

Nem az a bajom a Mávval (és gyakorlatilag ezért nem utazom soha velük), hogy olyan lepusztult állapotban vannak, amilyen, hanem, hogy a szokásostól eltérő helyzetben képtelenek egy utasbarát-szerű, használható információhoz juttatni az embereket, nemzetközi járat esetén legalább még angolul is.

Mennyivel került volna többe,

• ha az út elején, előre bemondják/kiírják, hogy mi, miért várható, kérik az utasok megértését és türelmét
• ha a kalauz – ha már nem beszél semmilyen idegen nyelvet sem - , nem kiosztja a külföldi utasokat, hogy tanuljanak meg magyarul, hanem mondjuk megkérdezi, tudna-e valaki segíteni neki néhány fontos és praktikus dolgot angolul is bemondani
• ha a kritikus átszállási pontokon (vonatról leszállva, állomás mellett, vonatpótló buszok előtt) legalább 2-3 máv alkalmazottat látunk, aki segít irányítani a buta utasok tömegét?

Nem olyan nagy kérés, de mégis. Ne legyen soha árvízi helyzet, más probléma, de ha mégis történik valami, legyen már ott valaki a Mávnál, aki ilyen esetekben is tudja, hogy mit kell tenni, mit, mikor kell és illik közölni az utasokkal, hogy ne csak akkor és azért utazzanak velük, mert nincs más, amivel eljuthatnának, ahová akarnak, hanem mert éreznék, hogy kicsit értük is dolgoznak és ők is fontosak.