Tékozló Homár

Raiffeisen vs tranzakciós adó

2013.08.16. 16:32 | jackyll | 1409 komment

Tamás testközelből tapasztalja a Raiffeisen ügyfélszogálatának haláltusáját. Először egy idegennek kezdték küldeni a számlája pénzmozgásáról az értesítő sms-eket, és a devizaszámlanyitás is fájdalmas volt. Amikor élesben kiderült a tranzakciós adó és mindenféle egyéb díjak kalkulációja, megpróbálta felmondani az egészet, de inkább rádumálták egy másik konstrukcióra:

Szeretném megosztani veled lassan hónapok óta húzódó kálváriámat kedvenc bankommal, a Raiffeisennel kapcsolatban, akik minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy érezzem, nem csak engem, a pénzemet sem becsülik meg. Hosszú sztori lesz, aki nem szeret olvasni, lapozzon.


Történt még 2011 októberében, hogy valami átmeneti elmebajtól vezérelve kértem tőlük egy bankkártyát. Ezzel még nem is lett volna baj, már novemberre megérkezett, csodák csodájára még az aktiválás is sikerült (bedugtam az automatába, megadtam a pinem, megváltoztattam a pinem, kihúztam az automatából), és el is tudtam kezdeni használni. Az első meglepetés hó végén ért, amikor döbbenten láttam, hogy nagyjából 50 forintnyi mobil banking díjat terheltek rá a számlámra. Másnap be is baktattam a fiókba, hogy rákérdezzek, ez most micsoda. Hamar kiderült, hogy a kedves ügyintéző, aki kitöltötte a papírokat, önhatalmúlag úgy döntött, hogy én márpedig kérek minden vásárlás, készpénzfelvétel, miatököm után egy túlárazott sms-t tőlük, ennek örömére beírt a megfelelő mezőbe egy (ha jól emlékszem) 20-as telefonszámot. Soha életemben nem volt 20-as számom. Közöltem a hölggyel, hogy én ezt nem kértem, most sem kérem, lesznek szívesek ezt a hatalmas összeget jóváírni, és abbahagyni a személyes adataim kiszivárogtatását valami vadidegennek.

Természetesen meg is lettem nyugtatva, hogy nincs semmi gond, meg fogják nézni a kártyaigénylési szerződést, és ha ott valóban nem szerepel ez az opció, akkor törölni fogják az egészet. Megnyugodva távoztam, és valóban, pár héttel később kaptam egy kedves válaszlevelet, miszerint jóváírták a számlámon a levont összeget. Majd pedig egy újabb terhelést a számlámra a rákövetkező hónapban. Mert mit csinál a bank? Nem ám hogy azonnal törli a sosem kért szolgáltatást. Nem, ők a panaszom után is szépen, szorgosan küldték ki tovább az sms-eket valami vadidegennek. Nem tudom, mit gondolhattak, hogy meghülyültem, és én valójában akarom ezt, csak ki akarok szúrni magammal? De semmi gond, úgyis túl sok ebédszünetem van. Ismét be a bankfiókba, ismét panasz, ismét megígérik, hogy törlik a jogtalanul kiterhelt összeget. És meglepő módon sikerült is nekik! Azt természetesen azóta sem tudom, hogy kinek küldözgettek a nevemben sms-eket.

Telt-múlt az idő, és a munkáltatóm kitalálta, hogy ki kellene mennem egy, maximum két hónapra külföldre dolgozni idén januártól. Végül is miért ne? Ennek megfelelően ismét bementem a bankba, és nyitottam egy devizaszámlát (ingyenes számlavezetés, elvégre aki devizaszámlát nyit, nyilván sok pénzt fog hozni – gondoltam akkor én hülye), szigorúan kártya nélkül – jó lesz az a pénz majd akkor, amikor csődbe megy az ország. Aztán indulás előtti pénteken fél év lett ebből, úgyhogy őrült módjára vissza a bankba, mert ennyi időre mégis csak kellene az a kártya, aztán majd valaki utánam hozza.

Ekkor volt nagyjából fél 1-háromnegyed 1. A kedves ügyintéző hölgy közli a szükséges információkat (éves díj, elkészülési idő, satöbbi), és hogy a(z ekkor még tök üres) devizaszámláról fogják levonni a kártyadíjat. Mi van? Igen, jól hallottam, a forintban megadott kártyadíjat devizában fogják levonni a devizaszámláról, és nem, nem lehet a forint számláról levonatni.

Hát jó, akkor vezessünk át pénzt. Jó, de ha a fiókban adom meg a megbízást, az három nap, míg a kártyadíjat talán még akkor, pénteken, de valószínűbb, hogy következő hétfőn le fogják már vonni. Szóval menjek haza, és neten vezettessem át az összeget, mert akkor azonnal meg fog jelenni. Még azt is megmondta, devizában nagyjából mekkora összeget kell átvezetnem. Legalább segítőkész. Visszamentem a munkahelyemre, telefon haza, fél órán belül megtörtént az átvezetés (és a biztonság kedvéért még egy kicsit többet is tettem rá). Szuper, ezzel több probléma nem lesz – gondoltam én.


Még aznap este a biztonság kedvéért ellenőriztem a dolgot, és a következő kép fogadott. A „valószínűleg hétfőn”-ből „abban a pillanatban, pénteken” lett. A számlák közti átvezetés csak délig történik meg azonnal. Az átvezetési megbízásnak nyoma sincs sehol: nem zárolták az összeget, nincs a függő megbízások között, nincs sehol. Továbbá a devizaszámlámra leterhelt összeg sem stimmelt, mert nagyjából 50 forinttal rosszabbul sikerült váltaniuk a pénzt, mint az éppen aktuális középárfolyam (azért ezt mondom, mert külföldi kártyás vásárlásnál mindig az éppen aktuális középárfolyamon váltanak).

Eljön a hétfő, és még mindig semmi. Aztán a kedd is, és hirtelen megjelenik az átvezetés, ami persze a rendkívül beteg váltási arány miatt alacsonyabb összeg, mint amire legrosszabb álmomban is számítottam volna. Zseniális. Mindezeket leírva ment az újabb panaszbejelentés, és egy szűk hónappal később csodák csodájára sikerült megállapítaniuk, hogy az ügyintézőjük valóban hibásan tájékoztatott szinte mindenről, ezért hogy tartsam a számat (ők ezt úgy hívják, hogy méltányosságból) nagy kegyesen visszatérítik az éves bankkártyadíjat. A kamatot, amiért mínuszba ment a számlám, természetesen gond nélkül rám terhelték.

Ekkor én már kint voltam külföldön, és megérkezett a bankkártyám is. Aktiválni kell. Oké, elolvasom az útmutatót. Mit írnak? Fáradjak be egy bankfiókjukba. Anyátokat. Vagy hívjam fel őket. Kevésbé anyátokat. Semmi gond, felmászok a honlapra, kérek visszahívást bankkártya aktiválása ügyében, megadom nekik a külföldi telefonszámomat, felhívnak, aktiváljuk a kártyát, elköszönök, kész.

Idő közben felmerült még egy probléma. Amíg én külföldön vagyok, addig a magyar számlára nem jön fizetés. Ha nem jön fizetés, havi díjat akarnak felszámolni. A megoldás kézenfekvő, ugyanis a kondíciók szerint ha bankon kívülről jön pénz, bármilyen jogcímen, akkor nincs gond. Megoldás: van otthon KP, szépen, lassan befizetjük (kéthavonta, ugyanis éljen a kiskapu: előző hó 21-től tárgy hó 24-ig, ergo ha én január 22-én beteszek elég pénzt, akkor januárban és februárban is jó vagyok). Ez itt mind apróbetűs rész. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy mi ezzel megelégedtünk, pedig tovább kellett volna olvasni, ugyanis attól, hogy bármilyen jogcímen bejöhet pénz, egy utolsó mondattal azért még kijelentették, hogy ja bocsi, bár azt írtuk, bárhogy lehet, de ha készpénzzel fizeted be, akkor ennek ellenére mégsem. Anyátokat. Panasz megy, ismét próbálják rendesnek beállítani magukat (most még méltányosságból elnézzük ezt, és visszaadjuk a havidíjat, de többet már nem fogjuk). Anyátokat.

És az utolsó csepp a pohárban, amikor végleg elegem lett belőlük. Nem sokkal később kiderült, hogy sajnos nem olvastam el elég figyelmesen a devizaszámlával – pontosabban a devizaszámlához tartozó kártyával – kapcsolatos információkat. Az egyszeri ember azt hinné, hogy a bank megbecsüli azt, aki pénzzel támogatja őket. Hát nem. Devizakártya használatakor pofátlan módon átterhelik naiv ügyfélre a 0,2%-os tranzakciós adót (azt, amit ártunk és ormányunk szerint nem terhelnek át, és ami miatt a PSZÁF egy ideje már vizsgálódik, jobbára eredménytelenül). Hát jó, ha a bank nem akar megbecsülni, akkor innentől kezdve nem fogjuk használni a bankkártyát, sőt, menekítsük ki a pénzünket. Mi a sarc?

0,2%, min. EUR 5,55, max EUR 571,90 + 0,2%, max. 6000 Ft

Oké, ez még bevállalható, átutalás ment. Eredmény: két (első gebasz) különböző összegű (második gebasz) terhelés a devizaszámlán, melyek magasabbak, mint a beharangozott 0,2% (harmadik gebasz)!

Most pedig jelentkezzen az, aki látja, hogy mi a különbség a fenti, és az alábbi sor között:

0,2% (min. EUR 5,55, max EUR 571,90) + 0,2%, max. 6000 Ft

A tisztelt Raiffeisen bank nem látja. Ők meg vannak győződve róla, hogy mindkettő ugyanazt jelenti, ennek megfelelően kétszer húztak le rólam két különböző összeget. Nyilván panaszt tettem, mert matematikailag az első sort (miután a 571,90 + 0,2% kifejezésben a + jel körül nincs semmiféle elválasztójel) így lehet leegyszerűsíteni:

0,2%, min. EUR 5,55, max EUR 573,04

(Magyarázat: EUR 571,90 * 0,002 = EUR 1,14, ami kevesebb, mint 6000 Ft, így ezt hozzáadjuk az EUR 571,90-hez, és meg is van a 0,2% valódi maximális értéke. Ennek akkor lesz majd szerepe, amikor a forint mélyzuhanásba fog kezdeni, és az EUR árfolyama eléri az 5245 Ft-os szintet.)

Vagy ha kevésbé akarok megértő lenni, akkor ízlés szerint akár így is:

0,2%, min. EUR 5,55, max 6000 Ft

(Magyarázat: EUR 571,90 * 1,002 = EUR 571,90, ami nyilvánvalóan több, mint 6000 Ft, így meg is van a 0,2% valódi maximális értéke. Ezt a verziót kicsit nehezebb védeni, de még mindig jóval könnyebb, mint a bank által alkalmazottat.)

A bank persze nem áll kötélnek, ragaszkodnak mindkét összeghez (hiszen ők annyira szegények, én meg egyébként is kőgazdag vagyok, pláne hozzájuk képest ugye). És most jön az eddigi legpofátlanabb magyarázatuk: azért terheltek meg két különböző összeggel, mert az egyik esetben forintban van megadva a díj, a másik esetben pedig euróban, és emiatt az egyik esetben Ft->deviza, a másikban pedig EUR->Ft->deviza konverzió után terhelik rám a jutalékot. Az, hogy a 0,2%-nak nincs pénzneme, és mind a minimális, mind pedig a maximális összeg irreleváns ebből a szempontból, az nem számít. Az számít, hogy egy újabb módon tudnak lehúzni. Tiszta jó, hogy megbecsülnek. Nem akarom tudni, mi lenne itt, ha még meg sem becsülnének.

Tehát megkaptam ezt a válaszukat egy szép péntek este, pechükre (vagy inkább pechemre?) azon a pénteken, amikor éppen Magyarországon tartózkodtam, és ez megadta a végső lökést a döntés meghozatalában: ideje új bank után nézni.

Ennek megfelelően másnap be is sétáltam az egyetlen olyan fiókba, ami nyitva van szombaton is: a vesztendesbe. Én ott állok nyitáskor, az egy szem ügyintéző öt perc késéssel fut be. Harmadiknak sorra is kerülök, és közlöm, hogy akkor én most búcsút vennék tőlük. Ez természetesen lehetetlen feladat, mert a számlázó rendszer zárva van, meg vissza kellene adniuk a bankkártyám éves díjának fennmaradó részét, szóval inkább jöjjek vissza hétfőn (bocs, de akkor már nem vagyok az országban), de tulajdonképpen miért is akarom bezárni a számlám (mert nem vagyok az országban), és van egy remek ajánlata, a bázis díjcsomag, ami ilyen alvó számla, és ha arra váltok, akkor nincs havidíj, csak a tranzakciós adót kell megfizetnem az eseti és állandó átutalások (mert látja a számlámon, hogy van ilyen megadva), és a csoportos beszedési megbízások (mert látja a számlámon, hogy van ilyen engedélyezve) után, szóval tökre megérné, és amikor majd visszajövök az országba, akkor visszaválthatok, amire csak tetszik. És ez csak 2175 Ft-omba fog kerülni, mert ugye a váltás az nem ingyenes, nehogy már azt higgyem, hogy megbecsülnek itt engem, vagy a pénzem.

Bevallom, erre nem gondoltam, de amit felvázolt a fickó, az végeredményben elfogadhatónak tűnt, úgyhogy belementem. Elintéztük a papírokat, és abban a boldog tudatban mentem haza, majd pedig hagytam el vasárnap este ismét az országot, hogy most már nem kell attól félnem, hogy kilopják a szemem.

Az első meglepetés akkor ért, amikor egy hét múlva felmentem, hogy töröljem az állandó átutalásomat. Ez egy 5000 Ft-os közös költségről szólt volna, ami kedden valósult meg, és amire gond nélkül ráterheltek 116 Ft-ot. Anyátokat, ez nem 0,2%, hanem 2,32%, az ügyintéző által közölt összeg 11,6-szerese! Két sorral feljebb pedig látok egy bankkártya díjat, ami az alatta lévő kártyatranzakciónak a 0,2%-a. Erről még csak nem is volt szó! Ekkor öntött el a méreg, és néztem meg, mégis mi a szart sózott rám az a drága ember. És nem kellett csalódnom, a Raiffeisen bank ismét átbaszott. Az állandó átutalás jutaléka az ígért 0,2% helyett 0,10%, min. 106 Ft, max. 11.549 Ft + 0,2%, max 6.000 Ft. És a kolléga „természetesen” elfelejtett arról tájékoztatni, hogy innentől kezdve a kártyás fizetések után is jön a 0,2%-os jutalék. Ennek köszönhetően az elmúlt pár hónapban csupán 1425 Ft-tal fizettem többet a banknak, mintha maradtam volna az eredeti díjcsomagomnál és fizettem volna annak számlavezetési díját.


Szépen, érthetően, részletesen mindent leírtam egy panaszlevélben, majd közöltem velük, hogy nagyon gyorsan vagy biztosítják számomra azokat a számlavezetési feltételeket, melyeket a kollégájuk felvázolt, vagy visszamenőlegesen visszaállítjuk az eredeti állapotot, és továbbítják a pénzemet egy másik számlára (ugyanazzal a lendülettel bezárva minden náluk vezetett számlámat), vagy problémák lesznek. És ha már úgyis írtam, a biztonság kedvéért (tanulva peches ügyfél hibájából) hozzátoldottam még azt is, hogy nem kérek az ajándék hitelkeretükből, melyről nem sokkal korábban küldtek ki egy remek ajánlatot.

A válasz rendkívül cinikus volt. Először is joguk van kiróni rám a tranzakciós illetéket, amiről két hónappal korábban tájékoztattak. Nem mintha erről egy szót is ejtettem volna. Másodszorra, és most idézni fogok:

„a bankfiókban szóban elhangzottakat rekonstruálni nem áll módunkban, azonban értesítjük, hogy vizsgálatunk szerint Bankunk a hatályos Kondíciós Listának megfelelően terhelte a díjakat és jutalékokat”.

Értjük, vagy az történt, hogy az ügyintéző mindent tagadott, és én hazudok, vagy még arra sem vették a fáradtságot, hogy utána járjanak, mi is történt valójában. Az, hogy esetleg átverték az ügyfelet, és azért alakult ki a jelent helyzet, az fel sem merül bennük. És ami a legjobb, értesítettek róla, hogy rögzítették rendszerükben, hogy nem kérek a hitelkeretükből. Úgy tűnik, tényleg jól tettem, hogy válaszoltam nekik, ellenkező esetben talán én is fizethetnék tízezreket.

Érdekes módon a bank nem hajlandó rögzíteni a külföldi számomat, mint értesítési telefonszám, de ha visszahívást kérek rá, akkor gond nélkül visszahívnak. Ennek megfelelően gondoltam adok nekik egy esélyt, hogy tisztázzák magukat, és ismét felhívattam magam velük, megadva az ügyszámot, és kérve, hogy egy kompetens emberke telefonáljon.

Ezen telefonbeszélgetés során a következőket sikerült kideríteni.

  • Állításuk szerint lefolytatták a vizsgálatot, az ügyintéző mindent tagadott, innentől kezdve hiába állítok bármit, az nem ér semmit. Magyarra lefordítva: a bankfiókban bármit összehazudhat nekünk az ügyintéző, és bármit aláírathat velünk, a bank pedig mossa kezeit, mert az aláírása megvan, és neki semmi más – ide értve az elégedett ügyfelet is – nem számít.
  • Állításuk szerint én azt nyilatkoztam az eredeti panaszomban, hogy az aláírás pillanatában pontosan tudtam, hogy milyen feltételei vannak a bázis díjcsomagnak, ezért is nem hajlandóak mit kezdeni az üggyel. Ennek azonban pont az ellenkezője történt: azt részleteztem, hogy csak azt követően derült ki számomra, mit is sózott rám az alkalmazottjuk, miután láttam, hogy a szóban elhangzottak nem egyeznek a valósággal.
  • Nincs rá mód, hogy egyéni beállításokat használjanak a számlához, csak a nyilvános díjcsomagok közül lehet válogatni, így teljesen esélytelen, hogy olyan csomagot kapjak, amilyet az ügyintéző felvázolt.
  • Nem, ezt a rendkívül komikus hangfelvételt nem adhatják ki nekem, csak ha bemegyek a bankfiókba, és aláírok valami nyilatkozatot. Erről ezen a ponton le is mondtam.
  • Persze, az új információk birtokában ismét megindítanak egy vizsgálatot, de azt felejtsem el, hogy tíz napon belül eredményt kapok, ez ugyanis egy új panasz, és egy hónapuk van az elbírálására. De semmi gond, igen, legyenek szívesek tovább vizsgálódni a dologgal kapcsolatban, én is szívesebben látnám viszont a pénzem, minthogy panaszokat küldözgessek a PSZÁF-nek meg a GVH-nak.


Ebből a beszélgetésből a hozzáértő ürge a következőket vonta le, és most ismét idézek:

„Ügyfél kéri, hogy tíz napon belül indítsunk új bírálatot kérésével kapcsolatban. Hivatkozott arra, hogy számlazárást kezdeményezett, amit nem tudtak végrehajtani, és, hogy egy számára kedvezőtlen módosítást írattak alá vele, kéri, hogy az emiatt keletkezett jutalékokat írjuk jóvá a számlán. Jelen panasz rögzítésének hanganyagát szeretné megkapni.”

A fenti szöveget a „Jegyzőkönyv Ügyfél által telefonon közölt szóbeli panaszról” című dokumentumról másoltam ki, melyet csatoltak a panaszra adott válaszhoz, és gyönyörűen tükrözi, milyen töketlen emberek dolgoznak ennél a csodálatos banknál:

  • Nem tíz napon belüli indítást kértem, hanem tíz napon belüli válaszadást.
  • Nem azt mondtam, hogy nem tudták végrehajtani a zárást, hanem hogy nem voltak hajlandóak bármit is tenni ennek érdekében.
  • Nem jóváírást kértem, hanem hogy vagy adják azt, amit ígértek, vagy hogy felejtsük el egymást, de a saját töketlenkedésük miatt ne engem büntessenek.


És természetesen jött egy újabb, csodálatos elutasító válasz is, mely megint csak tele van gyöngyszemekkel. Ismét kijelentik, hogy a kifogásolt díjak és jutalékok a Kondíciós Listának megfelelően kerültek terhelésre. Ez már csak azért is jó, mert soha nem kételkedtem ebben, nekem egész idő alatt azzal volt bajom, hogy hazugsággal vettek rá arra, hogy aláírjam azt a papírfecnit, ami alapján ezeket a jutalékokat rám terhelik.

Tájékoztatnak róla, hogy ha nem tetszik a díjcsomag, ingyenesen válthatok egy másikra. Ezzel csak annyi a baj, hogy sem az első váltás 2175 Ft-ját, sem az azóta kifizetett jutalékokat nem kapom ezzel vissza, továbbá kvázi elismerem, hogy jogos volt az egész díjcsomagváltás, és innentől kezdve már tényleg nem tudok miért panaszt tenni. Ja és hogy személyesen be kellene fáradni a fiókjukba. Igen, a banknak ennyi idő alatt nem sikerült felfognia, hogy nem tartózkodom az országban.

Szintén felajánlják, hogy ha úgy tetszik, bezárhatom a számlámat, ehhez csak ki kell töltenem egy számlazárási megbízást, amivel szintén be kell fáradnom a fiókjukba, ugyanis a banknak nem áll rendelkezésére a számlamegszűntetésre vonatkozó kérelem az én részemről. Különös, hogy amikor személyesen ott voltam, még nem adhattam be ilyen kérelmet, mert szombat volt. Ezek szerint szombaton papírokat sem vehet át a „tisztelt” ügyintéző? Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna minden. Ergo ismét csak át lettem baszva.

Végül pedig a slusszpoén

Miután telefonon megegyeztünk abban, hogy nem tudok bemenni a fiókba aláírni valami titoktartási nyilatkozatot, amiért cserébe megkaphatom a beszélgetés hanganyagának kódolt másolatát feloldó kulcsot, a levél mellé elküldték a hanganyagot, és a nyilatkozatot is, amit alá kell írni, hogy megkapjam a kulcsot.

Ennyi agyatlan, nyomorék, inkompetens emberrel én még nem találkoztam, mint ezek. És csodálkoznak, hogy bajban vannak.

Végül egy apróság, tényleg csak a beszélgetés margójára. Van valamennyi rálátásom két bank (egyik az OTP, a másik nincs jelen az országunkban) rendszerére is. Nem csak arra van bennük lehetőség, hogy egyéni beállításokat adjunk meg egy-egy ügyfél számára, még azt is jelzi a rendszer az ügyfélszolgálatosnak, ha a pult vagy telefonvonal túloldalán egy problémás ügyfél ül. És az igazat megvallva elég nehéz elképzelnem, hogy a Raiffeisen rendszere tényleg ennyire merev lenne, és még nem mentek csődbe. Úgyhogy mindenkinek a saját belátására bízom, mit gondol erről: a bank egyszerűen nem tájékoztatja az alkalmazottait, vagy egyszerűen erről is hazudnak (esetleg hazudniuk kell?) a naiv ügyfélnek.

Kedves Raiffeisen!

A Tékozló Homár blog segítségével üzenek Neked, ezt talán komolyabban veszed, elvégre nagyobb a nyilvánosság. Az utolsó hibajegy azonosítója IM437163. Még be fogom szerezni a hangfelvételt, ami időbe fog telni, és lehetőségeimhez mérten összeszedem a fenti esetekhez tartozó pontos dátumokat is. Ha elég gyorsan reagálsz, talán megúszhatod, hogy ajánlgatásaidnak megfelelően tényleg a PSZÁF-hez és a GVH-hoz forduljak. Másrészről, ha tényleg úgy érzed, hogy az a párezer forint megér neked annyit, hogy elveszíts miatta egy nettó befizető ügyfelet, hát tegyed.

Kedves mindenki más!

Meneküljetek, mert ennél a banknál nem csak akkor lesztek hülyének nézve és meglopva, ha kölcsönt vesztek fel, hanem akkor is, ha rájuk bízzátok a pénzeteket.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neela _ t 2013.08.16. 16:33:41

A meggy meg már régen megérett

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.16. 16:40:23

Hú, b+! Én addig bírtam, mikor kéccer húzták le a tranzaxiósat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 16:41:11

@Neela _ t: Jöttellek megmenteni.

/Grál Lovag/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 16:44:04

"a Raiffeisen ügyfélszogálatának haláltusáját."

:))

"rádumálták"

Nyelvújítás korabeli szó. A rátukmálták és a rábeszélték keresztezése.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 16:56:30

elo ember ezt vegig nem olvassa
de ha bankkartya problemad van legkozelebb fordulj aptikamanohoz
O szakember

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 16:58:39

Megesz a kiváncsiség, hogy van ez Amerikában!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 17:04:14

@atpijkamo: elmondom
bemegyek a bankba
nyitok egy szamlat
kerek hozza kartyat
kb felora es van szamlam es egy DEBITkartyam, amit maris hasznalhatok, de ez ideiglenes, kb egy het mulva postazzak a veglegeset
nem tart annyi ideig, mint mig a posztolo a posztot megirta

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 17:07:34

@hagyma: He hülyébb vagy, mint a sok évi átlag. :))

stickfly822 2013.08.16. 17:07:47

TL;DR

user úgytesz, mint aki tud számolni, hallgatni, de olvasni már nem.

Nem olyan k*rva bonyi egy kandi kondíciós lista, nem a legnagyobb betűmérettel nyomtatják, de az sem lett volna meglepő, ha esetleg a veséjét adja el, mert aláír valamit. Ezt majd külföldön

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 17:12:54

@atpijkamo: hat sajnos a hulye ameriaiknal ez igy megy
nem az en erdemem, de ez van

Manci néni, a szomszéd 2013.08.16. 17:14:57

Ajjajjaj, drágáim! Nehogy elfogadjátok a Ráfizet bank ingyenes hitelkeretét! Az nem ingyenes, csak ezt hazudják. Ha le akarod mondani, több mint kétezer forintodba kerül. Vigyázni ám velük!

Neela _ t 2013.08.16. 17:17:54

@atpijkamo: fehér a ló?
Mert csak úgy ér valamit :D
:$

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 17:18:09

@Manci néni, a szomszéd: es 2 rugobol mar tele lehet nyomni egy trabit benzinnel:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 17:24:01

@atpijkamo: masoljal ki egy viccet a '79 es hahotabol es kovetoid imadni fognak
idiota

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 17:28:30

@hagyma: Irígykezz, mert szebb és okosabb vagyok nálad? Menny inkább gyúrni, erősebb még lehecc.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 17:38:56

@atpijkamo: emberre nem voltam meg irigyebb mint rad

McZozo 2013.08.16. 17:41:52

PAr megjegyzes:

1: Rafi kapja be. majd dozerolni soval behinteni.
2: Vadasz vadasz te szopni jarsz a rafiba :)
3: A turoert nem ertem mit nyuglodik meg veluk. En is leleptem onnan Kijottem Elso nap nyitottam egy szamlat azota azt hasznalom es no para es nincs tranzakcios ado nincs kartyahasznalati dij , nincs kartyadij es nincs szamladij. stb stb.
4: azt a 02% min max kalkulaciot marhara nem ertem. Mert miert a dijra kalkulalja a 0.2 % ot en ugy ertelmeznem hogy az atutalt ertek 0.2% a ami minimum 5 euro maximum 500 EUR lehet. Magyarul 2500 eur atutalasaig 5 eurot vonnak le toled e folott az atutalt osszeg 0.2% at majd mikor elered az atutalasod osszegeben a 250.000 Eurot akkor fizeted az 500 Eurt a banknak es e folott mar nem emelkedik. akarmennyit utalsz. illetve egy deviza szamlahoz nem ertem hogy jon 6000 Huf de lenyegebe gondolom azt pluszba meg hogy orulj mindig levonjak. Tehat en igy ertelmezem amit leirtak

Atörökk 2013.08.16. 17:44:30

"hogy nagyjából 50 forintnyi mobil banking díjat terheltek rá a számlámra"
A vadkapitalista szabadrablás csimborasszója. Pfejj.

McZozo 2013.08.16. 17:44:59

@McZozo:
Ja igen es azt kihagytam
5: Ha mar elotte is gondjuk volt veluk akkor meg miert nem olvassa el az uj szerzodest. Szo elszall ugye iras megmarad. Szoval megertem hogy atbasztak csakugye hinni a templomba kell

Ádám 2013.08.16. 17:47:26

20 $ SINCSEN! NEM, hogy számlát nyitsz....:DDD

jézushka 2013.08.16. 17:51:33

@hagyma: akkor én zombi vagyok, vagy mi'szösz....

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 17:59:40

@jézushka: Azvagy. Ő a debil kártya sakértő, és mindent kurvára jobban tud mindenkinél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 18:01:59

@jézushka: jo bevallom, minden ide kommentelot fucken irigylek
sokszor magamat is
en total irigy berendezkedesu vagyok
@vén szivar: egyszer mar feltettem egy fizetesi csekkemet 2 hetrol, tobbet nem akarom, onnantol lettel depresszios
@atpijkamo: en harcolok utolso veremig, kuzdok, hogy elmuljon az elmulhatatlan irigysegem amiben szenvedek
mindig mondom magamban, nem akarok aptikamano lenni
nem akarok aptikamano lenni

igi1 2013.08.16. 18:19:47

anyám borogass, na ezeket valahogy nem tudom sajnálni, hogy lelépnek...

lehet, hogy NEM KÉRTE, DE A SZÁMLACSOMAGBA BELETARTOZIK a cucc

a telefonszámot meg lehet változtatni a rafinál

@hagyma: irigy? kire, mire? :D

amúgy meg az X-et NEM ADNI KELL, hanem KERESNI!!!!!!

igi1 2013.08.16. 18:21:02

@atörökk: na akkor ugye, hogy én is megszépültem azóta, és elveszel nyolcadikként :DDDD

igi1 2013.08.16. 18:25:18

azé nem semmi, amit a poszter megengedett magának egy bankkal szemben :DDD

hát az utolsó előtti rész nagyon tetszik

ehja

Atörökk 2013.08.16. 18:28:56

@igi1:
Még nem tudom, állj a sor végére.

igi1 2013.08.16. 18:35:28

@atörökk: nekem az is elég, hogy megfontolás tárgyává tetted

az idő megszépít, pláne a poszter - félék után mi!?

@hagyma: nézd el nekem, régen voltam itt, sok a meló

el kell küldenem a f...ba a lengyel turistákat :DDD

igi1 2013.08.16. 18:36:53

@hagyma:

csaltam csak az elejét meg a végét, a számításokat kihagytam :DDD

tökösek kell lenni

aztán vagy bejön, vagy nem :DDD

Atörökk 2013.08.16. 18:36:59

@igi1:
Csak annyit mondtam, állj a sor végére.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 18:38:15

@igi1: akkor elnezem:)
volt egy lengyel kolleganom
hat en meg tragikusabb nyelvet nem sokat hallottam, akar lengyelul szolalt meg a tarsanak / bocsanat parjanak/ akar angolul nekem

igi1 2013.08.16. 18:38:32

@atörökk: de tudod, hogy az utolsókból lesznek az elsők!

amúgy oda is állnék, magamat ismerve, hagynám, hogy a többi hülye elém furakodjon

gabors 2013.08.16. 18:41:38

nem lehetne a poszt is csak 5000 karakter ??

ezt nem lehet vegig olvasni ... gondolom a bank szivatja

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 18:44:10

@gabors: "nem lehetne a poszt is csak 5000 karakter ??"

:))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 18:46:27

Miket találok a youtubeon! Ez tragikus. Tényleg többezer ember kimegy egy Ákos koncertre csápolni? Ez egy tiszrességes mesterember, biztos veszik a cédéit, de őrjöngeni rá?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.16. 18:50:38

@igi1: en eleg sokaig birtam
azutan gorgettem es megneztem, milyen hosszu
ott feladtam

Egyéves Önkéntes 2013.08.16. 18:54:11

Jó fej ez az index!

A külügy azt kéri, aki már Egyiptomban van, semmiképp ne vegyen részt tömegmegmozduláson, önjelölt fotóriporterként

Helyszíni fotóikat, tudósításaikat a tema@mail.index.hu címen várjuk!

igi1 2013.08.16. 18:57:05

@hagyma: há mindig az eleje és a vége a poén

a köztes infók nem lényegek, csak ha jó a történet, utána esel neki

England win The Ashes! 2013.08.16. 19:27:47

@Egyéves Önkéntes: Ez marha jó! Egyébként szólni sem kellett volna, a magyar ember egyből megy, bármilyen megmozdulás van.

Ja, erről jut eszembe egy aranyos sztori, asszem a Fajkasházy mesélte (szóval erősen esélyes, hogy kamu, de attól még jó). Baszkföldön fieszta van, aztán Iñakiék az emelkedett hangulatban meggyújtottak egy panyol zászlót, aztán örültek neki. Erre odamegy egy amerikai turista, elkezd ő is örülni, majd jól megtapossa a lobogót. Erre jól kipicsázták. Megkérdi a fószer, hogy "ezt most miért kaptam?" Mondják, hogy "mert megtapostad a panyol állami lobogót". Erre ő: "de hisz ti meg felgyújtottátok". Erre azok: "nem a te ügyed, ne ártsd bele magad".

England win The Ashes! 2013.08.16. 19:29:04

@igi1: "csaltam csak az elejét meg a végét, a számításokat kihagytam"

Egyből gondoltam. :)

Rosszindulatú Vászka 2013.08.16. 19:54:22

Ezt elolvasta valaki? Kit kell szidni? Mi a lényeg?

Atörökk 2013.08.16. 19:56:33

@Rosszindulatú Vászka:
Igi elolvasta, szidni a nemzetközi cigány cijonista parkolómaffiát kell.

England win The Ashes! 2013.08.16. 19:58:02

@Rosszindulatú Vászka: "Mi a lényeg?"

Mivel erre atörökk nem felelt, ezért majd én: a zindex megint tájékozatlan.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 20:03:56

@atpijkamo: Te minden jogot elvesztettél, hogy zenéről véleményt formálj!!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 20:35:58

Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy az élet ennél egyszerűbbé tehető.

Manyecska 2013.08.16. 20:39:37

"megadtam a pinem, megváltoztattam a pinem" hüpp...ez annyira romantikus!:P
:DD

Manyecska 2013.08.16. 20:47:47

@agresszív kismalac: nem de ez olyan mint egy elgépelés. Te írtad a posztot, mi?:D:P

igazságos 2013.08.16. 20:57:30

ajjaj

.
.
..
.
.
.
...
.
.
.
.
....

Egyéves Önkéntes 2013.08.16. 21:02:37

@atpijkamo: Pilate washes...
Hozd ki az ellenőrződet! :)

@England win The Ashes!: Most lenne érdemes Kairóba menni a Best Reisennel!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:03:42

@Nattramn: Láttam denevérpéldányokat tegnap este, amint repülés közben táplálkoztak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.16. 21:05:21

Jájdeszép. Mondjuk ami szerencsétlenkedés volt, nem csodálom, hogy lelép a postoló :D

A Besztrájzen csődje asszem fog anyagot szolgáltatni a Homárnak :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:05:59

@Élő Fa: Őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki S. Ábelt a rendőrség, majd javasolták a bíróságnak az előzetes letartóztatásárt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:06:06

@Élő Fa: "@Nattramn: Batgirl ... :DDDD"

Az ég áldjon meg benneteket, olyanok vagytok, mint az ovisok.

Vagy a bolondok a diliházban: Egyszer az orvos észreveszi, hogy pár bolond nagyon röhög valamin.
Oda megy és azt hallja, hogy számokat mondanak és utána röhögnek.
- 526!- nagy nevetes.
Egy másik:
- 211!- ismét nagy nevetés.
- De kérem - mondja az orvos - mi olyan nevetséges ezen?
Mire az egyik bolond:
- Megszámoztuk a vicceket, elég a számot mondani.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.16. 21:07:21

"a levél mellé elküldték a hanganyagot, és a nyilatkozatot is, amit alá kell írni, hogy megkapjam a kulcsot."

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ...
És vajon akkor a pénzügyeet is így kezelik? :D Véletlenül elküldik az új pinemet valakinek? :D Bankkártyaszámmal? :D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:07:26

@ColT: Jól ki lehet pletykálkodni, viccelődünk, másrészről szomorú.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:07:37

@Egyéves Önkéntes: Tanárúr kérem, én csak a youtuberól smitteltem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.16. 21:09:54

@Nattramn: Az viszont szimpi volt a sráctól, amikor a bírókat oktatta a tárgyaláson eljárásrendből. Van baja, de a jogot rendesen megtanulta :)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:10:00

@atpijkamo: Köszönöm, hogy én is szóba kerültem! Mi csak pszichiátriai esetnek szoktuk magunkat nevezni egymás közt, viccesen :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.16. 21:11:31

@l4c1: Nem viccelődésből írtam. Tragikus nevetés is van. A és attól azt hiszem, nem kell tartanunk, hogy minden károsult rendben megkapja a pőénzét :S
Tehát a Homáron biztos lesznek sztorik.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:11:56

@ColT: A bíró meg nem tudott elaludni az este, mert ráébredt, hogy ő is többször tévedt már..

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:12:10

@Nattramn: Ezer bocs, álmomban sem gondoltam volna, hogy Ákos rajongó vagy. Többet nem veszem a mocskos számra a nevét.

(Hogy kell vigyázni!)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.16. 21:13:03

@ColT: Hát már odaát van ez a Besztrájfázen!
Vagymi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:14:09

@l4c1: Te most komolyan a diliházból írsz? Ott is van internet? Mi a kórisméd?

Bár jobb, ha ezt nem szellőzteted, itt sokan nagyon kirekesztőek.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:16:22

@atpijkamo: A jogodat a Darkthrone-nál vontam meg. Szotyipörgő is közel került ehhez, de neki egyelőre még "csak" félbeszakítás a bűne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.16. 21:17:31

@l4c1: :D

@agresszív kismalac: :D

@Nattramn: Ja, számomra ártatlanok lelövöldözése nem vicces. De a nagyontekintlyes elvbenfüggetlen gyakorlatbannemfüggetlen bírák hibáira rávilágítani, az jó.

@atpijkamo: Haver megjárta a pszichiátriát. A zárton nem nezethetett, de utána igen.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:18:11

@Nattramn: A sikoltozás ösztönös, alapvető jelenség a földi állatvilágban, kedves Nattramn. Vészjelzés, segítséghívás, miegymás... Vannak, akik azt állítják, hogy a növények is tudnak hasonló jeleket kibocsájtatni. Ezzel nem teljes mértékben értek egyet.

igazságos 2013.08.16. 21:18:47

@atpijkamo: van, akikre rá kell hagyni :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:19:37

@Nattramn: "A jogodat a Darkthrone-nál vontam meg."

Aszittem a zenéről beszélünk.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:19:53

@ColT: Senki se lőtt se senkit. De kik azok az "ártatlanok"? Csak kérdem ártatalanul. Embik?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:21:53

@atpijkamo: Nem, de ha megfelelően kompetens szakemberek elé kerülnék, valószínűleg nem írkálhatnék itt szabadon.

De lehet, hogy tévedek, vagy nincs betegségtudatom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:22:32

"Néhány hónapon belül megfordulhat a Nap mágneses terének iránya."

www.origo.hu/tudomany/vilagur/20130812-megkezdodott-a-magneses-ter-atfordulasa-a-napon-napfoltciklus-napfoltmaximum.html

Nem kell pánikolni, ez közel sem olyan veszélyes, mintha a Földé fordulna meg.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:23:08

@atpijkamo: Mi lenne a zene definíciója? Mi?Lédi!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:24:01

@Nattramn: A keresztény vallás alapján egyetlen ember sem bűntelen, nem ártatln az eredendő bűn miatt. Ön keresztény?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:25:36

@l4c1: Ne parázz, lazíts! Akkor itt tök átlagosnak számítasz. Nattramnt fix, hogy előbb vinné el a dilirendőrség, mint téged. Szigorúan vett normálist itt nem is találsz.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:26:04

@Nattramn: Válaszolhatok? (Hát persze.)
A zene érzelmekkel vegyített magas matematika.

(Ez a saját definícióm, nem feltétlenül kell elfogadni.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:28:33

@Nattramn: Küldtem neked két házifeladatot, meghallgattad?

Na, ha elvesztetted, itt egy harmadik. Ez talán jobban fexik neked:
www.youtube.com/watch?v=yKWS-j1t2l8&list=RD02vkIeR4cCTCk
Peter Gabriel-Peter Gabriel (Car) [Full Album]

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:30:33

@l4c1: Papi van itten a faúton zenetémában, nem Én.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:32:37

@Nattramn: Diliház nincs Magyarországon. Kórházak vannak.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:33:26

@atpijkamo: Tőled nem hallgatok semmilyen linket, amíg be nem látod tévedésedet.

gabors 2013.08.16. 21:35:17

@igi1:

@gabors: NEM

Most komolyan tenyleg nem lehetett volna mindezt kevesebb mint 20000 karakterrel is megirni ...

jackyll ???? volt mar hosszabb is ez ez en notepadom szerint 20061 betubol all (nem tudom szokozzel vagy annelkul...

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:35:51

@l4c1: Ki lehetett volna kombinálni is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:36:28

@l4c1: "nem ártatln az eredendő bűn miatt"

Khm. Szerintem ezt se erőltesd. Ha hívő keresztény vagy, fókuszálj bármi másra. Nem bántjuk a vallást, amíg nem kerül szóba.

gabors 2013.08.16. 21:36:56

^^^^^
blogmotor szerint meg ennyivel van tul
-14954 karaktert írhatsz még.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:37:09

@l4c1: Őrjöngde. Ez a helyes kifejezés.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:38:00

@l4c1: atpijkamo :))

Ha Nattramn kicsit idősebb lenne, a gyerekem lehetne. (Vállalnám. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:39:18

@Nattramn: Csak a javadat akarom. Én is belehallgattam a borzalmadba.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.16. 21:40:13

@Nattramn: Általában megérzem a választ a kérdéseimre, de szeretem kiélvezni, hogy igazam lesz. Bűnügyi területen dolgoztam, valószínűleg szakmai ártalom.

Mára búcsúzom, megjött a kedvesem. További szép éjjelt!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:42:59

@Nattramn: "Diliházba a Lapos való."

Jó, azt elismerem, kissé érdes a modora. De azt hiszi, engem nem szokott bántani. Belül igazi jótét lélek. Úgy gondolja, ha ezt eltitkolja, attól felnőttesebb lesz. Ez ilyen védekezés. Ő is erősen sérült.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:43:52

@atpijkamo: Melyikbe? Talán nem vagy érett még rá. Túl embis lehetsz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.16. 21:44:01

@Nattramn: Nem lőtt, de nyílt utcán éles fegyverrel mászkálva, levegőbe lövöldözve, nem sok kell már.

Ártatlanok : random emberek, akiknek se több, se kevesebb bűnük nincs, mint bárki másnak, és esetleg lelövi-felrobbantja-stb őket valaki.

A terrorizmus legnagyobb baja ez : olyan mebereket támad sok esetben, akiknek semmi befolyásuk a terrorista által képviselt ügyre. Ez gyávaság. Az adott helyzetet előidéző politikust veszélyeztetni, ha nem is értékelhető morálisan, de legalább nem olyanokra jelent veszélyt, akiknek semmi közük az egészhez.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:44:34

@l4c1: "Bűnügyi területen dolgoztam"

Mit loptál?

(Azt ne mondd, hogy rendőr voltál, azért is kicsinálnak. Inkább ne válaszolj.)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:45:07

@l4c1: Szóval Végh József megérkezett. Sejtettem.

igazságos 2013.08.16. 21:45:43

@atpijkamo: TEK-es vót, te

@Nattramn: az akkor szokott lenni, amikor én is itt garázdálkodok

Atörökk 2013.08.16. 21:45:46

@atpijkamo:
BiSZtos rencergazda vót a BRFK-n. Esetleg villanyszerelő ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:45:51

@Nattramn: "Melyikbe?"

Amire megharaguttál.

"Talán nem vagy érett még rá."

:)) Innen már csak megromolni tudok.

"Túl embis lehetsz."

Szerinted?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 21:47:17

@igazságos: Azt most alakították, az nem lehet multidőbe.

@atörökk: :))

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:49:55

@atpijkamo: "erősen sérült"

Tán pofánverték? :)

igazságos 2013.08.16. 21:50:12

@atpijkamo: hajjaj

ha a tekesek beszélni tudnának

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:52:25

@ColT: Most erre nem mondok semmit. Tessék találgatni, hiszen itt a vég(h).

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 21:54:36

@atpijkamo: És Odrisikoly? Malaclábkezű? Őrjöngdében készült lemez? De sebaj, szóljon csak a Milli Vanilli, az kell nektek!

gyilkoshód 2013.08.16. 21:56:49

Akkor a hír igaz!
Létezik ilyen genyó hosszú poszt.
Nagyszerű és egyben pompázatos...

gyilkoshód 2013.08.16. 22:13:34

@hagyma: Éppen most vertem be egy tányér tojásost! :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.16. 22:13:36

@Nattramn: Csak nyugodtan. Bátor anarchistának legyen vér a pucájában az igazi ellenséget irtani, nem olyat, aki azt se tudja, hogy vele valakinek baja van :)

England win The Ashes! 2013.08.16. 22:34:21

@Nattramn: Sőt, itt egy csúcsbaki:

"A három feljutó közül kettő is hosszabb kihagyás után szerepelhet újra az élvonalban, a Hull City 2010-ben, a Crystal Palace 2005-ben, a Cardiff City pedig 2004-ben esett ki az első osztályból."

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 22:36:03

@atpijkamo: Olvastam. De baki tényleg nem volt benne. Pedig az ilyen cikkekben felbukkanó elgépeléseknek örülök a legjobban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 22:38:13

@Nattramn: Nem találom meg a bakikat. Amit sokat látok, azt az agyam kiszűri.

Az orromról se tudok, pedig mindig a látóteremben van.

England win The Ashes! 2013.08.16. 22:41:10

@Nattramn: :DDD

Na jó, nem elgépelés, hanem csak csupán annyi, hogy a Cardiff utoljára 1962-ben esett ki az élvonalból.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 22:42:09

@Nattramn: Gyerekkorában legsérülékenyebb az ember. Talán a mostohaapja szexuálisan molesztálta, vagy nem kapott kakasos nyalókát...

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 22:43:07

@atpijkamo: Na látod, ezért nem érted az Odrisikolyt se. Nekem például sokszor eszembe jut nézegetni mondjuk a burok nyúlványait, és azt is elképzelem, hogyan fognak majd elbomlani. Malaclábakról akkor már nem is beszélve.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 22:51:53

@atpijkamo: Hát ki adna egy ilyennek nyalókát?

England win The Ashes! 2013.08.16. 22:57:43

@Nattramn: Akkor itt van egy másik:

index.hu/kulfold/2013/08/16/hatarzarral_folytatodik_a_haromszaz_eves_haboru/

A történelmileg jól megágyazott konfliktust ráadásul most átszínezi az Európát megosztó Észak-Dél konfliktus, és a megdöbbentő mértékű spenyol munkanélküliség miatti frusztráltság.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 23:05:06

@England win The Ashes!: ha katalán vonatkozásban bármilyenk kontextusban

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 23:12:16

@Nattramn: :))

Minden gyerek okos és aranyos. Később kurvulnak és butulnak el. Nézd meg a Polgár lányokat, csak hagyni kellett, hogy ne butuljanak el.

England win The Ashes! 2013.08.16. 23:15:10

@Nattramn: "Egy kor után azonban újra együtt volt a mezőny,
...
A kenyaik ekkor már rájöttek, hogy ebből a lassú tempóból csak Farah jöhet ki jól"

sportgeza.hu/atletika/2013/08/16/farah_duplazott_ove_az_5000_is/

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 23:17:27

@atpijkamo: Ez olyan, mint hogy a király jó, csak a tanácsadói rosszak. Sokat ismételve hihetővé válik. Vagy nem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 23:20:32

@Nattramn: Rossz pálda.

Higgyél nekem.

A kisgyerek agya iszonyatosan terhelhető. Nem használjuk ki.

England win The Ashes! 2013.08.16. 23:22:01

@Nattramn: a Manchester Untied csatár, Wayne Rooney pedig hajbeültetésen esett át néhány éve.

sportgeza.hu/futball/2013/08/16/ronaldinho_fogsor/

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 23:29:37

@atpijkamo: A kiindulási pontod rossz, azt hiszed az embik jók, csak el lesznek rontva.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 23:36:01

@Nattramn: "az embik jók, csak el lesznek rontva."

Ez olyan anekdotikus közszájon forgó dolog.

Az viszont, hogy a kisgyerekek agya sokkal jobban terhelhető, mint szoktuk, az tudományos tény.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 23:39:52

@atpijkamo: Zombifilm megy a németen! Szeretem a zombikat.

gabors 2013.08.16. 23:42:47

@atörökk: ha a nickbol nagyon valoszinu ha nem is "gazda" de valami IT :-)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.16. 23:51:41

@atpijkamo: Én a régi támolygós zombikat jobban kedvelem mint ezeket az újakat, amelyek ilyen bolhaként ugrálnak és száguldoznak mint a nyulak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 23:54:53

@Nattramn: Igen.

Ezt művészet hitelesen bemutatni:
Szaladsz.
Támolyog.
Egyre közelebb van.
Szaladsz.
Támolyog.
Egyre közelebb van.
Rohansz lélekszakadva..
Támolyog.
Egyre közelebb van.
...

England win The Ashes! 2013.08.17. 00:06:12

@gabors: Gratulálok, ha a nickjéből ezt mind kiolvastad. Mert én csak a nevét.

Te a betűlevesben is a cselekményt próbálod követni? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 00:17:24

@England win The Ashes!: :))

Az atörökk nickből következtetve bűntudata van valami régmúltbeli esemény miatt. Mondjuk egyszer elvette az öccsétől a vajaskenyeret. Ezért magát büntetendő a legnehezebb foglalkozást választotta, a számítógépek és idióta átlagemberek, júzerek kezelését. Korán kopaszodik, hízásra hajlamos. Budapesten lakik, régies nevű utcában, páratlan oldalon, a 3. vagy 4. emeleten. Friss házas, egy gyerekkel, a felesége Sára vagy Margit. Nemrég volt németországban, Skoda kombi kocsija van, a gyújtás akadozik, a bal első kerék a többinél kopottabb. Ennyire jutottam, kedves Watson.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 00:19:42

@atpijkamo: A vizsgák is pont így közeledtek.

gabors 2013.08.17. 00:28:08

@England win The Ashes!: hat csak arra probaltam utalni hogy regi "hacker" dolog helyettesiteni egyes karaktereket szamokkal ... (nem akarok peldakat hozni)

en is csinaltam fiatalon mert nagyon kool volt meg kreativnak gondoltuk magunkat ... mara belattam hogy nem

bolcseszeknel nem talalkoztam gyakran ilyesmivel

England win The Ashes! 2013.08.17. 00:49:09

@gabors: Én is szoktam*, mégsem vagyok hacker.

*Pl. az enesón, mert tiltva vannak az olyan szavak a fórumon, mint a fa5z, c1gány, bu2i és ilyesmik. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.17. 01:07:55

@gyilkoshód: mi is tul vagyunk rajta
Mary elso lecsoja volt eleteben
2 tanyerral ettunk
az elsot siman
de miutan azt kiszedtem utottem a labasba tojast reaja, igy a masodikat tojasosan
en sem gondoltam, hogy ennyire tudok....

gabors 2013.08.17. 02:33:44

@England win The Ashes!: Na ja de nicked nem "3ngl4nd w1n th3 4$h3$ " mert ez nagyon kool let volna a korai 90-es evekben az akkori listservereken :-)

gabors 2013.08.17. 02:37:49

@hagyma: azert lecsot fozni nem egy akkor dolog persze MINDENT le lehet b4szni....

a gond az hogy abbol a paprikabol amit itt atlagban arulnak nem jo a lecso..

amikor en csinalom mindig probalok "cuban vagy italian pepppert" venni ... neha talalok az otthoni vilagos sarga paprikara hasonlitot is kapni de ritkabban...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.17. 06:24:37

@Nattramn: Rokon a terrorizmussal, legalábbis ha már erőszakra kerül a sor.
Tény, hogy anarchisták viszonylag ritkán robbantanak és lövöldöznek.

England win The Ashes! 2013.08.17. 06:33:26

@gabors: Annak többek között az volt az akadálya, hogy Anglia a kilencvenes években nem nyerte el a Hamvakat, lásd még a 18 szűk esztendő címszó alatt. :D

Manyecska 2013.08.17. 07:57:01

Asszonta apti ovisok vagyunk bruhhhááhha!! ja, a rendőrök is itt voltak éjjel:DD mi kell még??:P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.17. 08:02:05

Jó reggelt majdnem mindenkinek! Megkérem @Nattramn kommentelőt, hogy szálljon le rólam. Próbálom figyelmen kívül hagyni idegesítő szokását, amikor azt gondolja, hogy velem kell foglalkoznia, de kezd elég lenni belőle.
Valamilyen perzerv okokból, örömöt okoz számára, de én viszolygok a perverzióitól.
Úgy látom semmi nem használ, se az ha normálisan beszélgetek vele, se az ha durva vagyok, se az ha átnézek rajta.
Ez tényleg beteges.
Amennyiben nem fejezi be, be kell látnom, hogy kiakar engem innen utáni. Azt hiszem sikeresen.
Gratula hozzá.
Tévedések elkerülése miatt, nem veszem a szivemre, és nincsenek rossz éjszakáim tőle, egyszerűen csak meguntam, hogy bármit írok, ez a beteg elme mindig talál valamit benne, amit humorosan idézni próbál.

Ui: Kellemesen zérokomp...Pszichócica személyesen. Ha valaki még nem tudná.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.17. 08:16:20

@batgirl: kívánod, hogy vérét oncsam a bitangnak?

Bár vélhetően nem rendes vér csörgedez az istentelen ereiben, hanem valami zöld takonyszerű undormány. De én kiontom!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.17. 08:25:26

@Rosszindulatú Vászka: dehogyis:) egyszerűbb ha tovább állok, aki kedves azzal meg több helyen is tudok találkozni:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.17. 08:36:01

@Rosszindulatú Vászka: ugyan már
Tudod, hoyg simán lelépek bárhonnan. Egyszerűbb, mintha vérremenő vitákat folytatnék egy zakkant kiscsávóval.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.17. 08:38:12

@batgirl: mostanság nem nagyon pezsgek itten én senem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.17. 08:39:55

@Rosszindulatú Vászka: észrevettem, de szerencsére vannak más homokozók is:)
Melyik filmbe vagy könyvbe volt az amikor valaki így búcsúzott
: vannak még másvilágok!

Rosszindulatú Vászka 2013.08.17. 08:57:19

@batgirl: másvilágok, vagy más világok? Mert egyálatlába nem mindegy ám :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 10:14:26

@batgirl: megvallom számos alkalommal ingerenciát érzek a mentális megnyírbálásodra, ennek nem tudom az okát, össze szoktam tudni rakni pedig az efféle történeteket magamban, de itt nem megy! Ennek ellenére érzem magamat annyira kultúrembernek, hogy 95%-ban ezt visszafogtam, a maradék 5%-ot is viccköntösbe bújtattam (nagyobbrészt az is volt, nem pedig elfojtott ellenszenv), hogy még véletlenül se fájjon, szóval ebből elvben nem nagyon érezhettél semmit. De van neked egy ilyen tetű szokásod, hogy véget ér benned, minden ami kontroll, ami társaságba valóvá tesz, hogy miszerint ha megjön a mensi/egyéb dolgok miatt rossz reggeled van, akkor belemarsz emberekbe. Nem, nem én vagyok szihócica, sőt, még nő sem vagyok. De jegyezd meg, hogy nagyban tudom értékelni, amikor másvalaki szándékos lebuktatni akarása megy a nem is tudom milyen irányú magasztos cél érdekében. Nem, igaz, hogy ennyi empátia nincs benned az emberársak iránt, hogy ennyit NE tegyél meg. Ez a Furaszem pedig nem bánt, csupán első vagy a találati listáján, mint nő, mint anyadenevér, mint szellemi-lelki társ (a testi ugye itt nem játszik).
Mindenkinek vannak nehezebb pillanata, mindenkinek van elege, mindenkinek vannak utolsó utáni, elkeseredett cselekdedetei (látod, hogy védelek baszd meg?) szóval vannak és bizony e pontokra elérve mutatkozik meg az igazi jellem. A tied ez? Miért égeted magad?
Szihócicát azért védtem annyira, mert igaztalanul és értelmetlenül lett kiebrudalva innen. Nem magamat védtem, nem én vagyok ő. Tudod, van néhány emberi ember - igen, itt most totál szerénytlenül hazabeszéltem -, aki nem kapálódzó enegiavámpír és nem a kétségbeesett saját malomra való vízhajtás teszi ki napjait, mindenki már érdekein és felépítettségein áttiporva. Én ezt messzemenően lenézem, sőt még írtom is.
Én nem foglak baszogatni, de jegyezd meg, hogy amely irányba ezzel elkanyarodál, az vállalhatatlan a közösség szempontjából, vállalhatatlan a magadéból. Nem, nem fújom fel, nem dimenzionálom túl, az effajta esetek eltussolása csak a cselekvője lelkiismeretének elaltatását szolgálja. Szóval mi a francnak magad alatt vágni a fát? Ilyen kicsinyes hülyeségekkel.
Tisztában vagyok vele, hogy minden egyes sorom - a terjedelem meg főleg - igazolás neked arra, hogy én vagyok ő.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 10:57:05

@batgirl: Nem kéne túlérzékenynek lenned. Nézd, engem is bántanak, kibírom. Igaz, hogy Mylady kirohanása csak pillanatnyi elmezavarnak tudható be, CID meg mindenkivel egyformán paraszt, na de Lófasz ősidők óta folyamatosan mosdatlan szavakkal illet, hát ilyenkor helyrerakom.
Tudod, hogy sokan szeretünk. Zéró milyen szép esszét írt! Aki meg nem kedvel különosebben, annak is hiányoznál, mert szinesíted a palettát. Őszintén sajnálnám, ha elmennél.
Meg merem kockáztatni, hogy Féli a maga módján kedvel, mint ahogy az ovódában a kisfiúk meghúzzák a nekik tetsző kislányok haját. Az irritáló helyesírási hibákban ő örömét leli, ilyen fordított személyiség. Lökött a lelkem, de hát nézz körül, mindannyian lököttek vagyunk, nem kicsit.
A hangsúlyokra meg figyelj oda. Pl. Vászka barátsága sokkal többet kéne nyomjon a latban, mint Féli cikizése.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.17. 11:29:00

1általán mitől volna Cicaanyu?
Lehet, hogy én vagyok az, csak megváltoztam. Álmomban két Cicaanyu voltam, és játszottam egymással.

Mylady 2013.08.17. 11:37:04

@atpijkamo: "Igaz, hogy Mylady kirohanása csak pillanatnyi elmezavarnak tudható be"

Nem.
Aki elmezavaros (nem pillanatnyilag, hanem folyamatosan), az az, akinek olyan kényszerképzetei vannak, mint neked, meg az, aki ehhez asszisztál.

Mylady 2013.08.17. 11:39:51

Egyébként batgirlnek és Vászkának teljesen igaza van, Helianthusban meg nagyot csalódtam. Eddig az értelmesebbek közé soroltam. Kár érte.
Atpi meg bebizonyította, hogy a vénfasz szellemi szintjén van. Gratulálok mindenkinek!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 11:47:15

@Mylady: Akkor is szeretlek. Nem tudod megnemtörtténtté tenni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.17. 11:50:57

@gabors: lecsot fozni nem nagy dolog, de olyat mint en?....
olyat senki mas

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 12:03:30

@Mylady: "batgirlnek és Vászkának teljesen igaza van, Helianthusban meg nagyot csalódtam"

??? Helianthus meg se szólalt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.17. 12:30:12

Az a ti bajotok, hogy túl komolyan veszitek magatokat.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.17. 12:32:15

@atpijkamo: Dehogynem. Felskiccelte a véleményét, de nem óhajtott beszállni a pofozkodásba.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 12:41:39

@agresszív kismalac: "Az a ti bajotok, hogy túl komolyan veszitek magatokat."

Némelyik avatarnak lelke is van. Én basztam el, bocsi.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.17. 12:59:02

@atpijkamo: Az ég kék. A víz nedves. A lányoknak lelkük van.

Manyecska 2013.08.17. 14:21:21

Csaxólnék, a fővárosi nagycirkusz remek kikapcsolódás, most jövök..@atpijkamo: :DDD ez mondjuk igaz!!

gabors 2013.08.17. 14:29:34

@England win The Ashes!: ezt veletlenul tudtam mert olvsok BBC-t nemregiben cimlapos hir volt

persze azelott soha nem hallottam errol

England win The Ashes! 2013.08.17. 14:38:35

@gabors: "persze azelott soha nem hallottam errol"

Máskor jobban tájékozódj. :)

Manyecska 2013.08.17. 14:47:14

@Élő Fa: márhogy úgyértve lelkünk van. Bár van aki itt soxor kint felejti..

gabors 2013.08.17. 14:48:16

@hagyma: nekem is a sajatom izlik legjobban (bocs anyu)...

nekem a tejfolos a kedvencem de mar evek ota nem csinaltam ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 15:22:10

www.youtube.com/watch?v=axAh7TcSR7Q
Erdős Péter nyilatkozik hazai sztárokról
"Támogattam... tisztelt..." mintha ő maga elhinné.
Egy visszafogottabb komment: Erdős Péter kurva anyád!

igazságos 2013.08.17. 16:26:35

@Mylady: hm, már megint folyton magadba rúgsz és nem veszed észre

csak xólok

viszont nem értem a logikát

ha én lelépnék külföldre, ha beledöglenék se kötnék itt devizaszámlát, meg bankkártyát, mikor még Szlovákiában is kedvezőbbek a feltételek erre, mint itt :P

a poszter - féle egyébként a legsajnálatraméltóbb, mert

PATTOG, PATTOG, PATTOG, acsarkodik, viszont ahányszor PATTOG, annyiszor súlyosabb lesz a saját helyzete, és annyiszor még jobban fogja megszívni

mindezt kemény 50 ft-os számlavezetési díjért

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 16:26:43

Szörényi: "a Koncz Zsuzsát a mai napig szeretik, de nem ezért... az ember előbb-utóbb csak megunja, hogy nem mehet tovább egy oktávnál"

www.youtube.com/watch?v=OhJjTz-sgVI&t=5m20s
Szörényi Levente - Rocklexikon (3/5)

igazságos 2013.08.17. 16:31:55

ha a bankok mesélni tudnának

úgy olvasnék még ilyen sztorikat :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.17. 16:40:41

@atpijkamo: 1985-ben született.
Édesapja Vitézy László
filmrendező, tévés
szakember, édesanyja dr.
Hankiss Ágnes (szül.: Erdős
Ágnes) fideszes európai
parlamenti képviselő,
pszichológus, író. Anyai
nagyapja Erdős Péter
jogász, popmenedzser,
egyik apai nagybátyja,
Vitézy Tamás üzletember,
Magyarország 100
leggazdagabb embereinek
egyike, másik apai
nagybátyja, Vitézy András,
Antall József volt
miniszterelnök
tanácsadója, a BÁV egykori
vezetője, az LRI korábbi
miniszteri biztosa, jelenleg
a Paksi atomerőmű Zrt.
Igazgatótanács tagja. Apai
ágon féltestvére Vitézy
Zsófia, a Budapesti
Fesztiválközpont volt
ügyvezető igazgatója, –
jelenleg a Brüsszeli Magyar
Intézet vezetője – aki anyai
ágon Orbán Viktor
miniszterelnök
unokatestvére. Az
interneten terjedő
pletykákkal ellentétben
Vitézy Dávidot nem fűzi
vérrokonság Orbán
Viktorhoz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 16:47:57

@agresszív kismalac: Asztakurva. Ezek kiirthatatlanok. Mindenki mindenkivel összefügg, egymás között osztják el a pozíciókat. Lehetetlen bekerülni. Lehetetlen kikerülni. A Ráhel kislány is csak olyannal házasodhat, aki bekerül a brancsba. Vagy fordítva.

"Csak ne legyen túl feltűnő, hogy mindent mi nyerünk." Hát kurvára nem feltűnő.

England win The Ashes! 2013.08.17. 16:50:04

@agresszív kismalac: Szóval neki csak megszületni volt nehéz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 17:02:41

Ezer éves állam. Nem javítható. Beszántani, és újrakezdeni lehet csak.

Manyecska 2013.08.17. 17:05:08

@agresszív kismalac: agresszív kismalac. Rohattjó helyen ültünk ott mentek ki mellettünk a tigrincsek egy háló alatt simán ki tudtak volna ugrani megfagyott a vér a zereimben..az elefántoknál meg rázkódott a szék alattam:DD..láttatok már elefántot fejenállni?? Kva jóóóó:D

Manyecska 2013.08.17. 17:11:43

Ápropó hájnálban nem vót földrengés fél öt körül?? tisztán érezhető volt hogy megmozdul valami..

England win The Ashes! 2013.08.17. 17:16:54

@Élő Fa: De. Arsene Wenger épp akkor esett pofára.

England win The Ashes! 2013.08.17. 17:18:12

@Élő Fa: @England win The Ashes!: Jahogy hajnalban? Akkor nem. Aszittem délután.

igazságos 2013.08.17. 17:20:23

@Élő Fa: sose értettem, ebben mi a jó

bármilyen állatot meg lehet tanítani

akkor már inkább artistákat nézek, azok helyett NEM MÁS VÉGZI EL A PISZKOS MUNKÁT

England win The Ashes! 2013.08.17. 17:23:29

@igazságos: "bármilyen állatot meg lehet tanítani"

Elnézve a szomszédaimat, én ezt vitatnám. :P

igazságos 2013.08.17. 17:24:52

@England win The Ashes!: csak ismerni kell a módszert

a szomszédoknak is van gyenge pontjuk :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 17:25:24

Nagy György: Minden lemezeteken legalább egy olyan szám van, aminek a vonatok...
Presser Gábor: Persze, hát két dolog nagyon idegesítette az Erdős doktort a hanglemezgyárban... az egyik a vonatozás volt, a másik meg a "mindenki".

www.youtube.com/watch?v=3TBhTUOi_6A&t=6m47s
Presser Gábor- Rocklexikon (2/5)

Hogy milyen összefüggések vannak!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.17. 17:26:28

@igazságos: "@England win The Ashes!: csak ismerni kell a módszert"

Korbács és mézesmadzag.

England win The Ashes! 2013.08.17. 17:29:04

@igazságos: Persze, de ha kihasználnám, azért itt asszem 30 évet is kaphatok. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 17:29:05

Hol..., hol van a kommentje? Nem látom. Én is csalódni akarok helimeliben!

igazságos 2013.08.17. 17:35:11

@England win The Ashes!: mindig arra kell gondolni:

akadnak olyan helyzetek, amikor a szomszédnak is segítenie kell :P

@Kellemes Zérókomponista: lelépett külföldre nyaralni

máma én is kigüriztem a belem, a sok köcsög magyar mint kifelé menekült a zországból

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 17:40:19

@igazságos: mint=mind? Sebaj, manapság gyakori a kavarásuk. Aha, miket dolgoztál? Köcsögök=van pézük nyaralni?

England win The Ashes! 2013.08.17. 17:42:22

@igazságos: Én egész másra gondolok. Kézigránátra és ilyesmikre.

Apropó: nyertünk a lottón?

gabors 2013.08.17. 17:45:43

@England win The Ashes!: ez tovabbra sem erdekel de mint irtam "veletlenul" tudtam hogy mirol van szo ... elolvastam egy cikket mert korabban soha nem hallottam az Ashes-rol igy beugrott mire utalhatsz a nickeddel ...

ez nem jelenti hogy jovore jobban fog erdekelni ki nyeri az Ashes-t de legalabb fogom tudni hogy ilyen is van...

igazságos 2013.08.17. 17:48:53

@England win The Ashes!: még nincs sorsolás, majd olyan nyolc után

@Kellemes Zérókomponista: inkább idejük, nálam a pénz nem játszik :D

nekem meg ezek miatt kell gürizzek, egész augusztusban

lemondtam a windows 8-ról, így a régi, villámsújtotta, Siemens laptopon nyomom az igát

igazságos 2013.08.17. 17:51:10

@England win The Ashes!: nálam egy aranyszabály van, na jó, kettő

szomszédból egy is elég

a szomszéddal mindig jóban kell lenni

:DDDD

Manyecska 2013.08.17. 17:52:55

@England win The Ashes!: :DDD nem, hajnalban. Épp feküdtem az ágyban /ne tudd meg/:D akkor a ház ment megin arrébb..@igazságos: akkor szerinted a arapapagájokat hogyan tanítják meg hogy kézmozdulatra visszarepüljenek a plafonról öt perc körözés után..?? Álati érdekes volt. Hát az elefánt csúcs volt. A tigriseken látszik hogy csak idomítják őket kifejezetten vadak. De tényleg okosabbak mint némely szomszéd. Mondom éjjel itt volt a yard mert csendetháborítottak. Végre nem miattam:DD

igazságos 2013.08.17. 18:02:01

@Élő Fa: minden állatot kajával lehet megfogni

a madarakat is

England win The Ashes! 2013.08.17. 18:02:51

@gabors: Nagy hiba, de nem erőszak a disznótor. (Bocs, kismalac, nem úgy értettem.) :)

@igazságos: A közvetlen szomszédokkal jóban vagyok, csak a közvetettekkel nem. :D

igazságos 2013.08.17. 18:05:34

@England win The Ashes!: áhh, így már megvilágosodtam én is

nem megmondtam, hogy költözz el mán azoktól a románuktúl :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.17. 18:10:17

@Élő Fa: Nálunk nem volt földrengés.
Mi kevesebbet ittunk.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.17. 18:12:45

@Élő Fa: Én láttam egyet, de az nem az volt.
Nemt'om, vágytam-e valaha cirkuszba. Az utolsó negyven évben biztos nem.

hot-spot (törölt) 2013.08.17. 19:09:42

Minden Toncsi bácsi ilyen fillérbaszó?
Meg azok a fránya,50 forintok....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 19:12:11

@igazságos: és akivel madaret lehetne fogadni, azt mivel lehet megfogni? Ez itt ezen a szinten már nagyon csalafinta, mert majdnem olyan, mintha azt kérdezném tölled, hogy mit iszik a tehén? Meg ilyenek. Meg ha ezt az egészet te tudod, akkor mért nem fogsz már meg egy pasit - kajával? Mer ez tényleg igaz, hogy ez nem hülyeség, hogy főzni - de még sütni is! - jól kell és akkor rendben alakulnak a dolgok. Felfelé ívelően. Aztán mégse. Kellett megszületni? Mindegy, mostmár így van.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.17. 19:13:55

Most pedig szépen sorba álltok, és egyenként megcsükoljátok a pozsgás kis seggemet.

Apicsábamá, nemám belehugyozni a homokozóba!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 19:15:52

maradAt fogaTni. Gyengülök mán.
@England win The Ashes!: miért, mi a gond velük:

Manyecska 2013.08.17. 19:18:19

@Kellemes Zérókomponista: te nekem is ez jutott rögtön eszembe:D

Ádám 2013.08.17. 19:19:21

DDDR :) elhullanak legjobbjaitok...:):DDD

Mostanában én sem igen pezsgek itten.

Vannak más homokozók.

Mik nem vannak :D

Manyecska 2013.08.17. 19:23:30

@agresszív kismalac: te, én utoljára négy éve láttam a kínaiakat hát csúcs volt. Azok nagyon tudnak fent és lent...aztmondták ez az Itália csodái marha jó nézzük meg...
Akinek kell egy gyerekjegy az Elevenparkba szójjon elpostázom szívesen, mert a cirkuszjegy hátulján van egy ingyenes belépő..

Manyecska 2013.08.17. 19:24:59

Igazi magyaros vacsorát készítettem: hamburger, kólával :DDDDD

B+ nézem ezt a Gazda feleséget keres...vagy mit..hát egyik sem éppen nyomorog pitsába már!! Oszt sír a szájuk!:D

igazságos 2013.08.17. 19:30:48

@Élő Fa: oszt assziszitek mindig, hogy én csóró vagyok

szippp

igazságos 2013.08.17. 19:32:46

@Kellemes Zérókomponista: há most erre mit mondjak, amikor kérdésként teszed fel a saját magad kérdésére adott válasszal együtt? :DDD

ha már megszülettem, meg garantáltan a pokolra fogok jutni, akkor ...

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 19:33:57

Vessek véget beteg létemnek? Szeretnétek? Ügyesen felépített többszereplős hadjárat volt, de nem ért célt. De nem ám.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 19:41:57

@England win The Ashes!: Amit jóslatként leírt az I. világháboeú alatt a "Nyugat alkonya" című munkájában, az bekövetkezett.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 19:46:24

Most, hogy így pont jókor, s idejében jutott eszembe, megkérdezem mán, hogy milyen függőágyat tudnátok ajánlani, meg hányba kerül az? De olyat ám, ami nem mállik szét a picsám-pocakom alatt egynyáron.
@Élő Fa: szóval állatok vagyunk. Szép, szép. Tovább osztható a dolog lelketlen és lelketlen férfiállatokra? Túlbonyolítom? Meséjjed hogy van ez. Te nem a Manyecska vagy? Mert ha igen, akkor most lelepleztelek. De úgy, hogy te is akartad, egyértelmű. Szerintem gazdagnak tűnsz, mert tévékészüléked mellé tévéelőfizetésed is van. Ezt bizony eltaláltam. A vacsorádról egy kép megilletett volna minket. Ez itt így szokás. Nem megyünk naranccsal-banánnal suliba, nem járunk homárra élet- és ételképek nélkül. Ne fájjon a feled (fejed) a kóla, meg ezek miatt, a magyartévéműsor magyarszószként teríti be a lakmárt, téllegmagyar vagy. De hoppá, ha licensz, akkor nem is vagy magyar, nem is biztos ez, mi lesz most, önidentitási problémahalmazba taszítottalak.
@igazságos: te ide figyejjé, neked nem is volt volt válaszod eleve se, de most sincs! Mindösszesen jó könnyű engem jelölni meg a megfelelhetelenségért, miközbe csak indiszrkéten mélyen lapuló szálakat akarok mindig pengetni én. Ejj, de sokan szeretnek emiatt.:D De ezvagyok. Szóval kaja, pasi, a képlet egyszerű, mint a nullával való osztás. Az aztán az igazi móka.
Mivel háborították a csendet?
@Nattramn: elképzeltem azt a szürreál-döbbenetjelenetet - Identity c(iMű) mű alapján -, hogy az összes én vagyok. Vagy csak te meg én vagyok és ketten, te többen, én meg csak a saját nickemen. Vagy te vagy az összes, de akkor én meg azt nem láthatnám, abba az esetbe csak, ha én is egy vagyok belőled.

igazságos 2013.08.17. 19:55:39

@Kellemes Zérókomponista: azt a bőcsességet mondom néked:

mindenkihez a kaján át vezet az út :DDDD

hozzád is, úgyhogy vigyázz

helianthus 2013.08.17. 19:57:56

Ti mit műveltetek itt?
Arról volt szó Hartmy-t beszéljük ki a háta mögött erre rólam cseverésztek.
Szép dolog.
Hüpp-hüpp.

igazságos 2013.08.17. 19:58:22

@Nattramn: dehogy, heli még skizóként se lenne ojjan mint kompi

igazságos 2013.08.17. 20:00:24

@helianthus: szerintem te visszafele már nem is tudsz fejlődni

kompi nem lehetsz, max buddha női reinkarnációja

netán az új kalkuttai heli anya :D

látod, ma ilyen hüpp-hüpp nap van

engem is csórónak néznek folyton

helianthus 2013.08.17. 20:02:18

@igazságos: köszi. Ezt nem igazán értem, de bóknak veszem, hogy megvédsz.
@Nattramn: Kedves Furaszem.
Léci léci léci ma ne hallgassunk Odrizenét. Tök stresszmentes vagyok nem akarom elrontani ezt az érzést. :}

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 20:02:55

@igazságos: ennél szebbet még sohasem mondtak nekem.:DD
Hozzám különösen, mit eszünk?

igazságos 2013.08.17. 20:04:00

@helianthus: meg kell védjelek, na, most, mer annál rosszabb nincs a nőnek, mint hogy csórónak véljék

hogy fogna így pasit!? ha egyszer nem olyan körökben forog, mer csóró

Manyecska 2013.08.17. 20:05:50

@igazságos: nem a kaján, a török mondás szerint nem a hasukon hanem "egy lukkal lejjebb"!!
Hádde ezek a gazdák kidolgozzák a bélésüket hogya bánatba jut arra idejük hogy mindig a trend előtt lyárjanak egy lépéssel?? Dafukk.

igazságos 2013.08.17. 20:06:25

@Kellemes Zérókomponista: honnap lángos brassói a menü, a brassói szárazan :D

helianthus 2013.08.17. 20:06:58

@igazságos: kalkuttai heli anya? Àhhh! Ez fájt egy kicsit. Tőle azért messze vagyok bár igyekszem szeretni az embereket sokat nem sikerül sokan meg nem hagyják.
engem is csórónak néznek folyton
engem nem pedig én az vagyok! :D

helianthus 2013.08.17. 20:12:38

@Kellemes Zérókomponista: " Hol..., hol van a kommentje? Nem látom. Én is csalódni akarok helimeliben!"
Mit tegyek ezért?
Küldjek képet?

igazságos 2013.08.17. 20:13:47

@Élő Fa: a területalapú támogatásokból élnek kizárólagosan, amit az EU juttat

itt pedig ugye a hektár számít, a gazdáknak pedig van pár száz hektárjuk

mer 1-2 hektárral inkább hozzá se kezdenek a földműveléshez

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 20:17:47

@helianthus: Akkor holnap. Most úgyis jobb ha Magamba nézek, és átgondolom nyomorúságos létemet.

Manyecska 2013.08.17. 20:23:58

Párbeszéd..naplemente, szerelem..Gazda said: "sosem tudnék melletted másra gondolni"..girl said: "...kapnál is a pofádra" Tsodálatos ez a műsor:DD én mondom!!!:P

igazságos 2013.08.17. 20:27:38

meginn nem nyertem

két darab egyesem vót

sebaj, jövő héten megin játszok egyet

helianthus 2013.08.17. 20:29:43

@Nattramn: ne csináld! Hagyd békén Batgirlt, ilyen egyszerű. Nem is értemm miért foglalkozol vele amikor itt van Neked Odrika és itt vagyok én is.
Énekelek neked.
Ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság
úgy érezném vannak még csodák.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 20:33:50

@helianthus: "Énekelek neked." Utolsó mondatok.:D
Ja, küldj valamit.

igazságos 2013.08.17. 20:34:17

@helianthus: ha jövő héten játszok egyet akkor NEM

én csak akkor játszok, amikor akció van, napi 1 milla egy hónapba, meg amikor ilyen nagyobbacskák a tétek

de már látom ennek a lottónak a párhuzamosságát, most is lehetett volna majdnem kettesem :DDD

helianthus 2013.08.17. 20:37:11

@Kellemes Zérókomponista: szeretnéd de nem fogok.
Csalódtál bennem.
Problem solved.
Egyéb óhaj-sóhaj?

igazságos 2013.08.17. 20:37:41

@helianthus: hát, pedig megadhattad vóna neki a kegyelemdöfést

helianthus 2013.08.17. 20:45:48

Utolsó mondatok.
Buszon: Jegyeket, bérleteket kérek.
Villanyszerelő: Ugye lekapcsoltad az áramot.
Àllatkert: Nézd kígyósimogató!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 20:46:45

@helianthus: majd kitalálok valamit. Olyan nincs, hogy én ne akarnék!
@igazságos: küldjek videofelvételt arról, ahogyan elvérzek teljesen?

helianthus 2013.08.17. 20:49:34

@Kellemes Zérókomponista: "Olyan nincs, hogy én ne akarnék!"
EBBEN biztos voltam.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 20:51:44

@helianthus: Gyakoroljatok Rám nyomást, hogy különben Miattam tönkremegy a Homár! Akarom!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 20:55:26

@helianthus: de mos' komolyan, fura érzés is ez most így. Te hoztad el nékem.
Hű, hát ezek elég vérszegények, de eközben jó szőrösek is (last sentences), mivel eléggé szakállasak. De mivel tied a kezdeményezés, megadja ennek ténye azt az ízzamatot neki, amitől értékelhető lesz, de nem szánalomból. Ahhoz tudnám, hasonlítani, mint mikor veszett mód érdektelen műsor megy egy tévécsatornán, de a minősége olyanszép, hogy ott maradsz. Meg neked a hektikusságod csak tovább növeli ezt a színvonaltot, amit nyújtasz itt. Ami hát most így ellentmondás, de mégsem, mert pont olyan, mikor a kivétel ersőbíti a rulest (ami szabáj a mi földünkön). Ami nem egy ígéret földje. De ebbe ne menjünk bele, amúgy is másként látod, úgy látod, hogy az élet kezdeni akar veled valamit. Ez ilyen bemesélés vagy ilyen tényleg létezik?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 20:56:07

@Kellemes Zérókomponista: Én azt szereteném, hogy a kimúlt burkomról készült képet használja majd helimeli avatarnak.

igazságos 2013.08.17. 21:03:21

@Kellemes Zérókomponista: minek, engem igazán a lottónyeremény se köt le

fene tudja, miért, csak néha-alkalomadtán játszok egyet

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 21:08:53

@igazságos: de játszol! És itt nem játszik az, hogy te igazán nem is tudod miért teszed, csak úgy, nem az sem jó. Oka van.
@Nattramn: megoldható. De nem fog az téged boldogítani már. Ez ilyen nagyvolumenű nagylelkűség és dráma egyben. Örökül hagyod magad, neki. Nem szoktam ilyentet mondani, meg írni se, de ez szép dolog ez. Ezt lássák tebenne az emberek. Ezt kellene látniuk. Nem pedig annak kellene domonálnia, hogy halott feketemacska van a bejárati ajtód felett félkörívre hajlítva. Mert ezek csak külsőségek, az igazi lélek máshonnan indul!

A vénszivar meg hova pályázott vajon? Mi lehet ennél jobb, mint ami itt van?

helianthus 2013.08.17. 21:14:27

@Nattramn: mit akarsz? Nem értelek.
@Kellemes Zérókomponista: ha bemesélés akkor nagyon élethű mert egy csomó időmet elveszi. Mármint az élet ami kezd velem valamit.
Most épp abbahagyat velem valamit amibe csomó mindent feccöltem. Időt pénzt & energiát.
És még csak nem is vagyok szomorú, hogy hiába volt. (!) lehet tényleg lökött vagyok? :)
Egyben biztos vagyok.

Ha nem hagyjátok abba ezt a vércsorgatást meg kimúlt burkozást nem szólok hozzátok.
SOKÁIG.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 21:21:52

@helianthus: Nem érted! Nem érted! Holnap Odrizene. Akkor majd fogod érteni. Vagy nem.

helianthus 2013.08.17. 21:23:26

@Nattramn: ne beszélgess rólam, beszélgess velem. Azt szeretnéd, hogy azt mondjam, hogy Nélküled tönkremegy a homár? De hát ez triviális miért kellene mondanom?

helianthus 2013.08.17. 21:33:20

@Nattramn: jaj bocs. Szóval Miattad.

helianthus 2013.08.17. 21:44:14

@Nattramn: és mik a lehetőségeim?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 21:46:26

@helianthus: a rébuszokban beszélőlet megbüntetem! Karhatalmilag. (talán túl keményet szóltam, mindegy, erre van most szükséged) Mit hagyat abba..?
Beszélgees Furaszemmel, ezért vagytok itt! Ha nem tudnád.

helianthus 2013.08.17. 21:53:01

@Kellemes Zérókomponista: megbünteted a teste....őő..szóval engem?
@Nattramn: mi lesz ha igen és mi ha nem?

helianthus 2013.08.17. 22:13:42

@Nattramn: ezt akkor ha igen? Azt tudnod kell, hogy én EZZEL együtt tudnék élni.

England win The Ashes! 2013.08.17. 22:17:04

@igazságos: "ma ilyen hüpp-hüpp nap van"

Ma még a szokásosnál is hüpp-hüppebb nap van, hála 11 balfasznak és egy főbalfasznak. :(

England win The Ashes! 2013.08.17. 22:26:59

@helianthus: Az a nagy büdös helyzet, hogy röhögtem. Bohózat.

Bezzeg a lakóhelyem csapata! :) három meccsből kétszer nyertek, így van -4 (értsd: mínusz négy) pontjuk a tabellán, ahol ezzel természetesen utolsók. :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 22:27:28

@England win The Ashes!: Forrás: Vidéfejlesztési Minisutérium sajtóirodája.

England win The Ashes! 2013.08.17. 22:29:00

@helianthus: De úgy is mondhattam volna, hogy őrjöngtem.

helianthus 2013.08.17. 22:29:25

@Nattramn: ok, meggondolom.
Ez az év is úgy múlik el, kérdezem, de mégse felel, aztán majd ha dönteni kell, vigyázz rám.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.17. 22:31:03

@helianthus: csak mondd, hogy akarod.
@Nattramn: áh, haggyad, azt hitte csak, hogy be tud fenyíteni Minket. De Nem Tud. Nem szabad komolyan venni ezeket, semmilyen féle értelemben.

helianthus 2013.08.17. 22:31:50

@England win The Ashes!: az őrjöngés Furaszemhez tartozik. A nevetés hozzám.
Melyik volt pontosan?

helianthus 2013.08.17. 22:33:44

@Kellemes Zérókomponista: nem lehet. Nincs 18-as karika a poszton.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 22:34:32

@helianthus: Ez biztos már megint Quimby. Nincsen ma Quimby.

helianthus 2013.08.17. 22:36:38

@Nattramn: ez nem Quimby. :))
Odrizene nincs ma.

England win The Ashes! 2013.08.17. 22:54:02

@helianthus: Őrjöngés, ami röhögébe csapott át.

@Nattramn: Igen.

helianthus 2013.08.17. 23:06:09

@England win The Ashes!: ha már így kettesben vagyunk megkérdezném te miért piszkálod hagymát és gaborst? Az zavar, hogy amerikásak vagy az amiket beszélnek?

helianthus 2013.08.17. 23:11:01

Lesz a Mint a hurrikán. Imádom azt a filmet.

Manyecska 2013.08.17. 23:18:55

Elsőőőőőőőőőő!!

Ádám 2013.08.17. 23:19:20

@helianthus: Jobb lenne, ha lapítanál.:):D

állítólag!:)))

Anomalocaris (törölt) 2013.08.17. 23:24:56

@helianthus: Ő is tönkre akarja tenni a Homárt. Hisz ez egyértelmű.

Manyecska 2013.08.17. 23:24:59

Nabasszus én vagyok vénszivar??:OOOOOOO:D

Ádám 2013.08.17. 23:32:20

Elfogyott a puncsos minyon! De van még kókuszos, csokis s mákos....v. túros!?

helianthus 2013.08.17. 23:48:35

@vén szivar: kinek jó ha (ki)lapítanálak? :O
@Nattramn: csak ha meghallgatom. Nem meghallgatni most is remekül tudom.
Lesz a Pitch black is, amit még jobban imádok és a felét nem fogom látni. :'(

helianthus 2013.08.17. 23:51:58

Csucsuka van mindjárt kelek.
Hol van Apti a JÈPemmel? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.17. 23:52:55

@gabors: az nem ugy, hogy neked a sajatod izlik a legjobban
az en lecsom mindenkinek a legjobban izlik
vilaghiru
amiben tejfol van az nem lecso
csaxolok

Ádám 2013.08.18. 01:46:14

Megnéztem Hamedet....

LÉPEM!

helianthus 2013.08.18. 06:00:59

@Nattramn: már csalódás. Most nem vagyok stresszmentes, elmondom, amit tegnap nem.
Szerintem ez egy játszótér, én ide játszani jövök. Ha valaki túl komolyan veszi, elvárásokat támaszt velem szemben, csalódni fog, amire annyit tudokmondani, hogy IJ.

England win The Ashes! 2013.08.18. 08:46:26

@helianthus: Igen. A nyereményed átveheted tegnap. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 08:53:58

Heli mindig bejelenti, hogy épp maszti előtt vagy után vaan. Azt mondják, a nők legfőképp a bennük beállt érzelmi állapotváltozásokról csacsognak. A legtöbbet. Hát ez itt most áll!

helianthus 2013.08.18. 09:07:21

@Kellemes Zérókomponista: ez nem talált. Összekeverszvalakivel. De ha áll akkor neked jóó!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 09:08:45

Azé valamit hadd jegyezzek má meg, mint morális virtuál-mentálközterületfelügyelő ticketnézegetési es elorozási jogkörrel megtoldott orákulumtudor annd tanácsadó, hogy ez a helimeli annyira oda vót a tisztalelkű kis Furaszemért, azonban amikor kisült, hogy nem kell neki - mámint így emberi szemszögmércével méregetve -, akkor úgy vonta ki magából a történetet, s egyben a történetből is igyekezve magát, hogy visszamenőleg jelenti be, hogy nem is kell neki ez a kis Furaszem, de még ezt is átlátjuk, meg rábólintunk, legyen így hát, mert okosak vagyunk (meg szépek), de ez rögvest megkarcolta mindkét retinám gyors egymásutániságban, hogy emiatt még így is járt? Ez nem való szöveg és igazságtalan, meg kisóvodás. Ez az én feedbacklenyomatom a látottakról. Olyan lelki válságba lészen taszítva így F. Furaszem, homárdi jogkövető lakos, hogy ő maga fog rendezni egy ilyen zeneklipet vagy ha nem, hát szerepelni benne. Az kérdéses, hogy kutyaként, csapottagyként (amej szerepét egyébként most én töltöm be, szóval engem láthattok üveglappal kontaktálni) vagy a Kis Johnnyt játszaná el inkább a lelke. Szerintem Johnny=Odri. Sajnos szekrény nincs a klipben, de ez a vé 2.0-ban orvosolható lesz majd.

www.youtube.com/watch?v=FW-ZPTW4_IU Szeretettel, a Fénynek Virtuális Országából.

Manyecska 2013.08.18. 09:45:33

Hol tartunk?????
Ez már a hétvégi??

helianthus 2013.08.18. 10:30:21

@Kellemes Zérókomponista: a ló ( bocs ColT!) fogtad a szekeret. Az IJ nem Furának szólt. Ès a legelejétől tudom, hogy ÚGY nem kellek neki.
Féli csak bízd rám nálam jó helyen van.

Más. Most tényleg nem lesz itt móka & kacagás mert van akinek nem tetszett?
Tényleg sokkal jobb így.
Csend béke és hulliszag.

helianthus 2013.08.18. 10:33:20

@helianthus: +elé.
+2t.
@England win The Ashes!: nem jött meg ( a nyeremény!). Postán küldted? o_O

helianthus 2013.08.18. 10:35:40

BK maraton lesz a tévében.
hurrá!

Taxomükke (UK) 2013.08.18. 11:02:53

Angliában lakom, itt dolgozom, angol bankban van a pénzem.
Átutalás: ingyenes. Készpénzfelvétel: ingyenes. Készpénzbefizetés: ingyenes.
Gyakorlatilag bárhol lehet kártyával fizetni, elvétve van 1-2 üzlet, ahol nem.
Éves kártyadíj: 0. Számlavezetési díj: 0.
Ezek az angolok tiszta hülyék, nem?

helianthus 2013.08.18. 11:06:10

@England win The Ashes!: psszt! Ne zavarj élvezema bukét.:)
@Taxomükke: hülye angolok, angol hülyék.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 12:34:35

Megkérem @Nattramn kommentelőt, hogy lélegezzen egy kicsit kevesebbet. Köszönöm a figyelmet.

England win The Ashes! 2013.08.18. 12:45:30

@Taxomükke: Én megmondtam... :)

Ja, kifelejtetted az internet bankingot.

England win The Ashes! 2013.08.18. 12:48:06

@Nattramn: Ja, várjámá, van itt neked csemege:

Usain Bolt nagyon simán nyerte a férfi készázméteres síkfutást a moszkvai atlétikai világbajnokságon. ... Bolt, ahogy szokott, mos is lassan jött ki a rajtgépből... Már Moszkvában szerzett sérülés miatt lépett vissza a 2011-ben vb-3. Christohpe Lemaitre.

sportgeza.hu/atletika/2013/08/17/usain_bolt_200_moszkva/

Manyecska 2013.08.18. 12:59:26

@Nattramn: nyomjál kispárnát arcába. Halkabb.

gabors 2013.08.18. 13:58:17

@Taxomükke: normalis helyeken igy van

sot kredit kartya is ingyen (akinek az kell).

csak mekerdezem hogy konkurencianal is ingyen van a kezpens a tele-bol ??? mert az azert nincs itt ... pl citi-bank kartyaval nem tudok ingyen kp-t kivenni mondjuk a Bank of America-nal...

Most a kicsit boszanto dolog hogy egyre tobb helyen penzt kernek a "papir" szamlaert ... nyilvan megtakaritas nekik ha csak online ...

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 14:18:16

@England win The Ashes!: Ha mos is, akkor az mosógép, nem rajtgép.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 14:20:04

@Élő Fa: Grillezni fogok megint. Egyedül. Helimeli boldog lenne ha részese lehetne az események, de nem lesz.

helianthus 2013.08.18. 15:04:44

@Nattramn: " @Rosszindulatú Vászka
: engen Féli mellé ültess, léci!"

helianthus 2013.08.18. 15:16:27

@gabors: " normalis helyeken igy van "

Elkezdtelek figyelni miket írsz.
Lám az első találat.
Nem hiszem, higy egy ország normalitásának fokmérője az, hogy van-e számlavezetési díj vagy sem.

England win The Ashes! 2013.08.18. 15:34:40

@gabors: "pl citi-bank kartyaval nem tudok ingyen kp-t kivenni mondjuk a Bank of America-nal..."

Neeem??? Ennyit a "normális helyek"-ről. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 15:38:08

@helianthus: @England win The Ashes!: Normális helyeken az utcán szembejövő simán fejbelő, ha nem tetszik neki a pofád.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 15:41:41

www.ma.hu/webbulvar.hu/182483/A_pastafari_politikus

A cseh Kalózpárt politikusa, Lukas Novy vallási okokra hivatkozva kérvényt nyújtott be a hatóságokhoz azzal, hogy ő pastafari (a rastafari nevű, létező vallás és a pasta, vagyis a tészta szó összemosása) vallású, és ezért mindig a fején kell hordania a tésztaszűrőt.

Kurvajókép mellékelve.

England win The Ashes! 2013.08.18. 15:42:24

@gabors: Nade komolyra fordítva: IGEN, a konkurenciánál is!

Csupán bizonyos automatákból való felvétel kerül pénzbe (ezek a masinák egy bankhoz sem tartoznak, olyasmik, mint Mo.-n az Euronet masinái). DE! Eleve bazi nagy karakterekkel villog, hogy mennyibe fog fájni (kb. £2), másrészt miután beütötted, hogy mennyi pénzt veszel ki, meg kell erősíteni, hogy vállalod a plusz pénzt.
Érdekes, hogy a telefonfeltőltés ezekkel az automatákkal is ingyenes.

England win The Ashes! 2013.08.18. 15:45:17

@atpijkamo: De hátulról, mert úgy tökösebb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 15:48:36

@England win The Ashes!: Az irány mindegy. A lényeg, hogy megteheti. Vagy elviszed a gyereked az iskolába, kézenfogva, vigyázol rá, gondosan körülnéztek a zebrán, otthagyod, tudván, hogy biztonságban van, vigyáznak rá, aztán egy ámokfutó halomra lövi a többi gyerekkel együtt.

helianthus 2013.08.18. 15:50:55

@atpijkamo: ez hülye!
Énekeljünk neki.
Pastafari a tészta fia.
Pastafari szűrő a kalapja.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 15:52:55

"Erkölcsös ember nem tart barátnőt a felesége mellett, nem szerez szűkebb családjának trafikot, földet, jó állásokat kedvenc pártjától, ha szép hidat épít, kifizeti alvállalkozóit, nem hoz visszamenőleges törvényeket, nem teszi tönkre az egészségügyet és hasonlók."

Csányi Vilmos: Erkölcsös társadalom?

nol.hu/megmondok/csanyi_vilmos/20130608-erkolcsos_tarsadalom_

Az írástudók felelőssége, hogy felemeljék a szavukat, ha az irányító elit visszaél a hatalmával. Nagyon kevesen teszik. Ezért IS tisztelem a Csányit.

Manyecska 2013.08.18. 15:53:34

@Nattramn: ilyen melegben? én eltekertem a bótig az elég volt..

Manyecska 2013.08.18. 15:54:44

@atpijkamo: Ahhh. Én épp a Minden férfi disznó..c. tákolmányt kezdtem olvasni ropppant jókat röhögtem..

helianthus 2013.08.18. 15:56:05

@England win The Ashes!: @atpijkamo: ne csináljátok béke van. Èn csinálom, de csak azért mert kíváncsi lettem miért ugranak rájuk sokan. Eddig is olvastam őket, de csak felületesen.
:))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 15:56:41

@helianthus: "ez hülye!"

Aha. :)) Szűken méred a dicsértetet. Szerintem ez tízpontos. Megnézted az igazolványképét?

Plusz: Lukas kalapja lukas.

England win The Ashes! 2013.08.18. 15:57:28

@atpijkamo: Ja. Én konkrétan arra az esetre utaltam, amikor a biciklis csávóra lőtt a fószer, mert összevesztek az úton, kinek van előnye (vagy ilyesmi).
Nade jogos, ha egyszer joga van hozzá, akkor mindenki más maradjon csendben. A gyerekek meg járjanak kevlárban meg tanksapkában, akkor nem esik bajuk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 15:58:20

@Élő Fa: "Minden férfi disznó..c."

Miért nem "A víz vizes", vagy "A nőknek lelkük van" címűt?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 15:59:55

@helianthus: "béke van"

Mingyárt jön Lófasz, és beleszar.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 16:05:58

Fú, de megtáltosodtatok, nektarint ittatok talán?
@helianthus: a határátkelõ belogon te megõrülnél, minden 3. komment ilyen gazdagon tagolt világokosságokat hordoz. Szép mûfaj ez, csak tudni kell szeretni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 16:08:24

@atpijkamo: :DD Univerzálle lófasz; nem csak pisa meg örökítõanyag, szar is lövell belölle. Dödölle.

Manyecska 2013.08.18. 16:09:32

@atpijkamo: azok nem érdekelnek:P!!@England win The Ashes!: ezek?? most olvastam a chatelésüket:
idézem:
" ? " válasz: "anyád a kérdőjel" :DD

helianthus 2013.08.18. 16:12:37

@atpijkamo: meg. 84-ben született. :)

helianthus 2013.08.18. 16:14:33

@Kellemes Zérókomponista: talán ezért nem olvasom azt a blogot. Talán ezért. Èn csak kávét ittam. Eskü!

helianthus 2013.08.18. 16:17:41

@atpijkamo: lavasz kelesztkéldés! Bedőljek neki? Hümm-hümm.
:)
Nem vagyok 84-es.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 16:19:33

@helianthus: Tudom, öregebb vagy. Csak azt kérdeztem, mi abban az izgalmas, hogy 84-es?

helianthus 2013.08.18. 16:21:57

@atpijkamo: semmi¡ de nehéz vagy ma. Felfogásilag. Azt bizonyítékként írtam, hogy tényleg megnéztem.
Ja és nem öregebb vagyok hanem idősebb. :P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 16:25:07

@atpijkamo: "öregebb", de jól tudsz udvarolni!:) Idõben sajnálatos módon elõrehaladottabb, nagyobb tapasztalatú. A gravitálódott ráncredõk különbe' is jobbant tartyák a parfümt. Nem szégyen a'.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 16:28:42

@Kellemes Zérókomponista: Azt hittem, te, mint költő hamarabb megtalálod a megfelelő szót: érettebb.

(A természet gonosz tréfája, hogy míg minden tizenhétéves kiccsaj szép, ahogy érnek, úgy rondulnak. Míg a férfiak egyre sármosabbak lesznek. Egy kiemelkedő példa az utóbbira a Sean Connery.)

England win The Ashes! 2013.08.18. 16:35:51

@atpijkamo: Most ez nem konkrétan neked szól, csak általánosságban mondom:

hogy a magyar sajtóban az olyan karakterek, mint a ř, š, č, ň, ď, ť, ů, ě, ý (hogy a cseheknél maradjunk) nem jelennek meg, azt tökéletesen megértem. De már az á meg az é is bonyolult?

Lukás.

Továbbá Navrátilová (és minden -ová végződés, ellentétben az orosszal), Jágr (mi több: Jaromír), Novák, Cáslavská, Polívka, Mensík (mi több: Vladimír), Ústí nad Labem, Ceské Budejovice satöbbi.

(Persze tény, időnként kompenzálnak azzal, hogy oda tesznek ékezetet, ahová viszont nem kéne, pl. a -slav végű nevekben.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 16:38:00

@England win The Ashes!: "kompenzálnak azzal, hogy oda tesznek ékezetet, ahová viszont nem kéne"

:))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 16:39:17

@atpijkamo: a kommersz kifejezéseket kerülöm. Ha mindent elsütnék, nem lenne másnak szerepe, csak rólam szólna minden, a világ pedig túl tökéletes lenne. Ezt nem akarhatjuk!
Ez a külsõ vs. belsõérés/rothadás problematikája ismert elõttem is. Talán a 29-33 között lehetik kettõnek legszorosabb, legszerencsésebb együttfutása. De nem tudni. Ez csupán az én prizmám. Hasonlat: szemétgépjármûvel elindulni, kuplung & gázos pedál esete.
Már csak azt tudnám mirefel töretlen a népszerû urbánlegend: a nõk hamarabb érnek!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 16:39:24

hataratkelo.blog.hu/2013/08/08/itt_most_elet_van_es_halal?fullcommentlist=1#comments

tableno 2013.08.08. 17:54:21
@Whave: aki Magyarországon (különösen kormányoldalról) arra merészel hivatkozni, hogy a köznek nincs pénze ivóvízre, annak legszívesebben beleverném az orrát egy épülő futballstadionba!

Manyecska 2013.08.18. 16:40:12

@Kellemes Zérókomponista: óvás!:DD@lassan 39 leszek de egy fia ráncom sincs. még egy szar szarkalábam se. Ilyen génes dolog ez anyám ilyen..
@atpijkamo: 30?? azok csitrik még! istenem, de rég volt..:D /hálisten/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 16:42:00

@Kellemes Zérókomponista: "a világ pedig túl tökéletes lenne. Ezt nem akarhatjuk!"

Ebben tökéletesen igazad van. Az entrópia folymatosn nő, nem szabad visszafordítani ezt a folyamatot, beláthatatlan következményei lennének.

helianthus 2013.08.18. 16:44:05

@atpijkamo: 0 és a halál közt. Hamárakkor. ;)

helianthus 2013.08.18. 16:47:43

@England win The Ashes!: Ùstí nad Labem. Ott játszódik egyik kedvenc íróm pár regénye.

England win The Ashes! 2013.08.18. 16:48:59

@atpijkamo: Jabizony. Pl. "Vacláv Hável".

Holott az Václav Havel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 16:49:10

@helianthus: ennek vajon mekkora a homárfaktora?
@Élő Fa: szórás mindig van. Hívnálak randira, de helimeli közénk vetné testével magát abban a pillanatban és mindenki minket nézne. Jobb a békesség.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 16:51:12

@England win The Ashes!: Az ember idegeire mennek a lengyelek azzal, hogy fordítva használják az s és sz betűket.

helianthus 2013.08.18. 16:53:14

@Kellemes Zérókomponista: @Élő Fa
: szórás mindig van. Hívnálak randira, de helimeli közénk vetné testével magát abban a pillanatban és mindenki minket nézne. Jobb a békesség.

Rég nevetettél meg ennyire! Még a könnyem is kicsordult.
Hívd el rögtön sok sikert. Ha te boldog leszel az nekem is csak jó lehet. Azt szeretem ha magasan vagy, nagyon magasan:)
mindenki minket nézne LOL

Manyecska 2013.08.18. 17:04:35

Ja én jövök?:D@Kellemes Zérókomponista: ugyanmár a csoffadt testivel mi kárt tehetne benned?? :P@helianthus: lehet nem is velem akarna találkozni:P:D

Manyecska 2013.08.18. 17:22:05

Sárga glettet elfed-e a fehér zománcfesték?? Kénytelen lesz:D egész jól lehet a nokedliszaggató kanálkával glettelni...

gabors 2013.08.18. 17:24:23

@helianthus: hat azet kicsit indikative arra hogy mennyire veszik komolyan a fogyasztot !!! es a fogyaszto ebben az esetben barki akinek banki szolgaltatasra van szuksege ...

nem tudom miota figyeled de amit ez es a "fejlettebb orszagokban pl albania" itt "tortenelmi" hagyomany ..nem en talaltam ki ...

de figyelj tovabb engem nem zavar ..

gabors 2013.08.18. 17:43:12

@England win The Ashes!: ez erdekes ...

nem a kisboltokban es egyebb helyeken levo ATM-ekre gondoltam ..

hanem a nagy bankokra ... valamiert akkor a UK-ben megeri nekik egymassal megallapodni ... (szerintem ez jo megoldas )

20+ evvel ezelott itt is volt egy darabig hogy nem volt koltseg amikor debit kartyakat es a sima bankkartyakat kezdtek szelesebb korben nepszerusiteni es a verseny is nagyobb volt mint most (mara talan ha 4 orszagos nagy bank maradt az USA-ban)

Nekem nincs szamlam egyik vezeto nagy banknal sem csak a felesegemnek. Igy en jobban odafigyelek hogy amennyi kp kell az legyen ... (munkahelyi takarekpenztari tag vagyok csak)

De fizetni ha kell kredit kartyaval nem gond barhol es mivel mindig kifizetem a honap vegen nekem nem kerul semmibe (tudom hogy igen mert bele van kalkulalva mindennek az araba ..)

de tovabbra is ezt talalom normalisnak nem azt hogy sajat bankom sajat szamlarol valo penzkiveteleert barmit felszamol ...

gabors 2013.08.18. 17:47:00

@atpijkamo: hol vannnak ilyen helyek ???

csak kerdezem, guatemala brazil egypt ???

new yorkban nem nagyon tortenik ilyen 9 millio lakosra kevesebb mint 400 gyilkossag evente (ebben benne van az osszes gang-banger is ) !! az utobbi idoben meg talan jobb is

gabors 2013.08.18. 17:52:22

@England win The Ashes!: "DE! Eleve bazi nagy karakterekkel villog, hogy mennyibe fog fájni (kb. £2), másrészt miután beütötted, hogy mennyi pénzt veszel ki, meg kell erősíteni, hogy vállalod a plusz pénzt.
Érdekes, hogy a telefonfeltőltés ezekkel az automatákkal is ingyenes. "

ez itt is igy van, mielott az utolso OK mindig az van a kepernyon hogy elfogadom az X dijat ... atlag $1.5-$2.5 ennel magasabbat szemely szerint nem lattam

nem szokas a % sem (lehet hogy ez valami szabaly nem tudom)

ES vannak kevesbe ismert megallapodasok is pl. ez en takarekszovetkezetem egy csomo mas takarekszovetkezettel is megallapodott igy a kornyeken van 3 hely ahol ingyen tudok KP-t kivenni de ezt az informaciot nem konnyu megtalalni ...

helianthus 2013.08.18. 17:54:53

@Nattramn: amit akarsz. Csinálhatsz bármit.
@Élő Fa: akkor kivel? Velem biztos nem. Talán Odrival.

helianthus 2013.08.18. 18:02:27

@Élő Fa: egy rétegben nem biztos. Kettőben esélyesebb.

gabors 2013.08.18. 18:27:44

mi van meleg van ???

meg mindig 500 alatt tartunk ...??

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 18:37:46

@Kellemes Zérókomponista: Nagyon magabiztosnak tűnt, és élvezte a helyzetet. Ez kiderült arról, ahogy hátragyalogolt az asztalokhoz.

helianthus 2013.08.18. 18:40:42

@Nattramn: és még egy csomó dolgom van. :( nem döntöttem még. Szerintem nekem is meglepetés lesz mit dob majd a gèp. Hallgatok vagy sem.

helianthus 2013.08.18. 18:45:55

O@Nattramn: ha nem lesz hosszú esélyesebb mobil szaggat. 2:40-es számot (Bogozd ki akusztikus verzió) kb 10 percen keresztül halgatom.
De AZ TETSZIK.

helianthus 2013.08.18. 18:48:13

@Nattramn: :} szeretek. Az egész életem erről szól.

helianthus 2013.08.18. 18:52:22

@Nattramn: én? A telefonom. Nincs rövid? Ajjaj.

helianthus 2013.08.18. 19:13:21

@Nattramn: szerintem Te AKAROD, hogy elrontsam. Ha meghallgatom és nem tetszik (van rá esèly!) azzal nem fogom elrontani? De. Akkor miről beszélünk?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 19:18:03

@helianthus: Az hogy lehetne, hogy nem tetszik?? Ezt verd ki a fejedből!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 19:22:02

"Hátul az asztaloknál volt olyan, aki a földön kúszva próbált fedezékbe kerülni." :DD

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 19:26:17

@Kellemes Zérókomponista: Ezen Én is jót nevettem. Nyomorult embik :D Aztán utólag meg kibújik belőle a keménycsávó, és már verekedne.

helianthus 2013.08.18. 19:31:02

@Nattramn: ja Quimby lesz? Akkor lehet hosszú.

Ádám 2013.08.18. 19:32:35

@Kellemes Zérókomponista: @Nattramn:

Bezzeg ti odaálltatok volna a cső elé....

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 19:38:39

@helianthus: Azok biztosan kifulladnak 3 perc után.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 19:40:27

@vén szivar: Én nem a menekülő embik helyébe képzelem Magam ilyenkor.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 19:43:14

velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/08/18/bojkottalhatjak_a_haverok_a_palacsik-vajna-eskuvot/

Nem, nem szoktam a velvetet olvasni, csak félrekattintottam.

Nem, nem akarom megszólni P.T. szerencsétlen párválasztásait. Hisz valamiből élni kell.

Azon röhögök, hogy úgy áll a csajon a gyémántos-üveggyöngyüs ruha, mint egy mackófelső. És ez a beállás. És ez a kurvás smink. És a kéthetes mosatlan haj. És a debil vigyor.

Manyecska 2013.08.18. 19:53:39

@atpijkamo: régen ismertem egy csaj az iwiwről annak a főnökének volt a lánya a Timi:)..

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 19:58:13

@England win The Ashes!: Sport – Rencsár Dezsú tudósitónktól.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 20:14:46

@atpijkamo: nem, nem szoktam rosszmájú lenni és epés megjegyzésekkel illetni szegény celebeket, most sem akarok gonosz lenn, de: akkor csak simán hozta a formályát.

Manyecska 2013.08.18. 20:20:19

@atpijkamo: inkább a Vajnára koncentrálj!! nagyon kritikus vagy a lánnyal férfi létedre:D! a csávó meg a ertéelen tökolyan mint a fiam most nézem:DD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 20:21:59

@Nattramn: csontozókéssel. Farkmetallal a háttérben.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 20:26:57

@Kellemes Zérókomponista: Úgy látom helimeli elbújt a malaclábkezű elől.

helianthus 2013.08.18. 20:32:34

@Nattramn: még mindig dolgom van. Bár már jóval kevesebb.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 20:34:07

@Nattramn: gyártáshibából kifolyólagosan gyáva. Nem szabad felvenni ezt a tényt. Meg kell simogatni a fejét és dalolni fog. Igaz, ezt egy bazári éneklőbaba is tudja, de mi ezért szeretjük.
@Élő Fa: hallod, milyennek kellene lennie egy férfinak? Számító és alantas női bájtól hasraesőnek? Nem az a férfi..
Te szülted az rtl szereplőit.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 20:36:35

@Kellemes Zérókomponista: Csak ne Quimbyt. Megoldható hogy odrisikolyosan daloljon?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 20:43:09

@Nattramn: van a lába között egy trackpoint, szerintem azzal kell operálni valamit. Intonációt, hangfrekvenciát állít. De rá utána kell nézni pontosan a gépkönyvben. Na, és akkor lehet olyan sikolyos, igen. De ennek komoly ára van!! Nem biztos, hogy akarod.

helianthus 2013.08.18. 20:51:01

@helianthus: hoppá! Végigdaloltam és tévedtem. Ez nem rólunk szól.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 20:53:29

@Élő Fa: Lány erényei: szép. Ha szép. Mert nem okos, az fix, és nem nagyon ért semmihez.

Vajna erényei: gazdag, híres, legendás filmek producere, stb. Hátránya, hogy öreg és kövér. Na most ez utóbbi kettő nem okoz meglepetést. Egyedül azt tudom ellene felhozni, hogy fiatal csajokkal kavar. Na persze nem pedofil, csak hozzáképest fiatalok. De nem leütötte őket az utcán, hanem tapadnak rá. Ezért nem szoktak kritizálni egyetlen férfit sem. Szóval hadd élvezze, amije van neki.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 20:56:07

@Kellemes Zérókomponista: Nemtom. Eddig ami a hírekből lejött, egy áldozat, akit vert a kedvese, talán meg is erőszakolta. Ifjú hölgyek a menyasszonyi ruhában mind úgy néznek ki, mint egy hercegnő. Ez meg úgy pucsít, mint egy repettsarkú.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 20:56:29

@helianthus: "Amíg te dugsz" :S

De végighallgattam. Nem szakítottam félbe. Az imádás enyhe túlzás. De nem túl hosszú ez neked?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 20:58:39

@Kellemes Zérókomponista: Nem akarok matatni rajta. A hangfalnál is utálom amikor a sötétben tapogatni kell a hangerőtekerőt.

igazságos 2013.08.18. 20:59:10

@hagyma: hejj, hát téged nem Andy Vajna esküvőjének kellene érdekelnie jelen pillanatban?

igazságos 2013.08.18. 21:00:57

az a gond ezzel a Vajnával hogy az adófizetők pénzéből él jól kizárólagosan

de legalább ő tesz is valamit, sok sztárt idehozott ááámerikából, akik nem jöttek volna el egyébként

más kérdés, hogy a magyar filmeken is olyan átok ül, mint a magyar focin

nem lehetünk mindig, mindenben jók, na

ha a fene fenét eszik is, én azt mondom, Timike pontosan Vajnához illik

Katát is lelakta, Timit is le fogja az öreg :DDDD

igazságos 2013.08.18. 21:02:23

@atpijkamo: amúgy meg Timike se csóró, állítólagosan gazdag családból fogta Damu

Damu volt a csoreszebb a kapcsolatban

Timike jól élt előtte is, dubajos barátnői, kapcsolatai, Damunak is a dobajos feljelentés lett a veszte, a maffia elintézte

nem kell beleköpni más levesébe

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 21:02:46

@helianthus: Akkor most már jöjjön Odri. Ez már az őrjöngdében készült. És nem is metal.

www.youtube.com/watch?v=Z1ht36AuiWQ

igazságos 2013.08.18. 21:04:02

máma falunap, buli van ezerrel, vígadjunk, esküvők tömege

kell ennél több????

ki sem kell mozdulnom, jól hallom a zenét :D

megy a tucc-tucc

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 21:06:27

@igazságos: Értem. Köszi!

A csaj szép, fiatal, gazdag, és most még jól is házasodik. :))

England win The Ashes! 2013.08.18. 21:07:02

@Nattramn: Az egyik Levante-védő haza akarta gurítani a labdát Navas kapusnak, de rövid volt a passz, Febragas lecsapott rá

igazságos 2013.08.18. 21:07:30

@atpijkamo: én egyszer adtam egy cuppanósat egy öregnek

soha többet, sok pénzér se :DDDD

igazságos 2013.08.18. 21:08:46

amúgy meg kurvára nem értem, hogy lehet elutazni más útlevelével....

há érted, kicseréled a képed, vagy azt mondod, régi?

de hát azt is megnézik

England win The Ashes! 2013.08.18. 21:13:07

@Nattramn:
Ma sem fog nyerni a Puskás Akadémia

Ha nem szedik össze megukat a Honvéd ellen

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.18. 21:13:19

@atpijkamo:
Ki nem dugja a Palácsikot?
Bajnai, illetve Vajna + egy hülye

Öszintén, miböl élnek ezek a hp-k?

Jó estét!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 21:15:20

@England win The Ashes!: jÓ helyezés az atlétikai, labdafúgó és terepfutó országos pontszefzö bajnokságon elért eredmélrxyekböl

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.18. 21:15:21

@igazságos:
De hazatért a haza hívó szavára, ez lyó pont

England win The Ashes! 2013.08.18. 21:15:53

@igazságos: Mert nem fussa neki sajátra az Ecseriről. :)

England win The Ashes! 2013.08.18. 21:17:36

@Nattramn: A 160 millió euróból megerősített Monac második bajnoki mérkőzését is megnyerte a francia bajnokságban

igazságos 2013.08.18. 21:18:00

@horex: nem értem, kintről is felvehetné a lóvét :P

bár ez a kint élőknél feltétel, hogy itthon tevékenykedjenek, ha lóvét akarnak

még azok a zsidók is, akik kártérítést kaptak, bizonyos ideig itthon kell tartózkodjanak

@atpijkamo: mé, mondtam én személyt, meg nevet? :P

hát vannak Vajnánál jobb kiállású 60-asok is...

amcsikban még a 80 éves tata is szuperül vezetget, jól tartja magát, egészségesen táplálkozik

de ez a Vajna annyira nem ad a megjelenésére ....

legalább hozzászépülne Timikéhez, na

England win The Ashes! 2013.08.18. 21:18:53

@igazságos: Falunap rulez! Mikor nálunk van, sosem vagyok otthon. :D

igazságos 2013.08.18. 21:19:12

még ez a hefner bácsi is jól tartotta magát sokáig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:19:35

@igazságos: nem hivtak meg
skandaalum de ez tortent
Palacsik sosem volt penzes, most az lesz meg Vajna el nem dobja a kanalat
utana igen ketseges, mihez jut hozza
Vajna nem a magyar adofizetok penzebol el, amit ott kap az zsebpenz neki
csaxolok

igazságos 2013.08.18. 21:22:15

@England win The Ashes!: akkor nem bulizunk otthon együtt, na

andalogva hallgatnánk az ablakba a zenét

:P

@hagyma: hát, mondjuk van pár alapítványa a zöregnek, meg hát vannak a jogdíjak, meg egyebek is

palácsik viszont nem csóró, de nem is dúsgazdag, viszont Damunál mindenképpen gazdagabb vót

damu csak ismertté tette

nekem az a fura, hogy egy nő se tudott mellette meglenni, mindet lelakta

nagy étvágyú az öreg ammá biztos, de adhatna magára jobban

de amúgy tényleg világhírű az esemény, írtak róla felétek is?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.18. 21:22:56

@igazságos:
"amcsikban még a 80 éves tata is szuperül vezetget,"

Vazze, ma motoroztam , ha nem is 80 éves tata vagyok
El a kezekkel a tatáktol!

England win The Ashes! 2013.08.18. 21:23:39

@hagyma: "nem hivtak meg
skandaalum de ez tortent"

Biztos svédasztal lesz, így kevesebb pincér is elég. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:23:45

amugy szerintem a tisztes oregkor es az agyerelmeszedes kb 70 eves korban indul be
azutan kinek hogy es miat ad az Isten
ezt a tetelt Vajna is igazolja
egy ilyen multtal es 40 evvel fiatallabb evjarattal rendelkezo not elvenni?
hat Ok tudjak
legyenek boldogok

igazságos 2013.08.18. 21:24:35

@horex: neked is megmondom: mondtam én a neved? :P
te, nem jártál felém? nagyon mentek a motorosok

én az olyan kétüléses járgányokat bírom, amik mini autóknak is elmennének

igazságos 2013.08.18. 21:26:14

@hagyma: az amcsiknál hefi, gábor zsazsa, meg még ki tudja, hányan csinálják ezt a mai napig

nem ügy

biztos tudnak valamit ezek a nők, ha a papik elveszik őket

England win The Ashes! 2013.08.18. 21:26:15

@igazságos: Miért, te csíped pl. Csepregi Évát, Zoltán Erikát meg az ilyen "már nem ismerni, de már akkor senki volt amikor valaki volt"-kaliberű "előadókat"? Mert konkrétan nekem a szőr is feláll a hátamon, ha csak leírva látom a nevüket (most is hunyorogva gépeltem le), hát még ha hallom is...

:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:27:24

@England win The Ashes!: en siman elmentem volna pincernek is oda
miazhogy
jo zseton, sztarok
kaja pia nok
a pincer szo az szitokszo lett otthon, pedig az egy munka, nem is egyszeru
@igazságos: errol nekem nincs tudomasom, de a holgy sosem tunt penzesnek
Damut azt jol megszopatta az teny
mostantol vasarolhat
Vajnanak nem csak jogdijjai vannak, hanem ettermei, reszesedesei, befektetesei
van ott le hidd el
biztos lehetsz benne, hogy ezt a filmes balhet otthon nem a penzert vallalta
Timike menyasszonyi ruhaja tobbe fajhat, mint amit magyarorszagon keres egy evben

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.18. 21:27:28

@igazságos:
Trájkereket nem csipom. Veterán motor a favorit

Nem mondtad a nevem?
De akartad! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 21:29:41

@horex: "Ki nem dugja a Palácsikot?"

Hát nemtom, de úgy látszik, az IMDB-n fenn kell lennie.

@igazságos: "vannak Vajnánál jobb kiállású 60-asok is..."

Nem csoda, a Vajna 69.

Ja, montam már, hogy a gyerekem fenn van az IMDB-n?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:29:43

@igazságos: Gabor zsazsat ne hasonlitsuk Palacsikhoz
mas kategoria
nagyon mas
es egesz amerika ismeri
Palacsik a budos eletben nem lesz itt sztar

igazságos 2013.08.18. 21:31:37

@atpijkamo: ne bzz

én meg újságban fogok szerepelni

már meginn én nyertem :P

@hagyma: há bizony még én se tudom ezeket irigyelni, pedig engem senki nem akar még elvenni :DDDD

szerintem pedig egymáshoz illenek, na

helianthus 2013.08.18. 21:31:47

@Nattramn: ez jó. Nem tudom kivenni a szöveget. Tudsz hozzá?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.18. 21:32:18

@England win The Ashes!:
Zalatnai művésznőt kifelejtetted

Ó anyám, az a kevés farkam is lelankadna a láttára
És veszik a pléhbojt amikor vetkőzik intimül.
Ki az a farok aki erre rejszol?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 21:34:25

Azért nem olyan biztos a keze az öregnek, tud jelentősen mellényúlni.

www.imdb.com/name/nm0883351/awards

Awards for
Andrew G. Vajna

2003 Christopher Award "Broken Silence" (2002).Television & Cable

1997 Golden Satellite Award - Evita (1996) Best Motion Picture - Comedy or Musical

1996 Razzie Award -. The Scarlet Letter (1995) Worst Remake or Sequel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:36:14

@igazságos: azert Gabor Zsazsa megcsinalta a karrierjet es az eletet
az teny
de mellette szineszno is volt, elegge kedvelt szineszno szerintem sosem volt 40 evvell idosebb ferje
az teny 9 ferje volt, de hat istenem
egy masik nagy pozitivum az eleteben, hogy megpofozott egy rendort:)
ezt itt nem sokan vallaljak be:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 21:37:04

@igazságos: "én meg újságban fogok szerepelni"

Piha, újságban én is szerepeltem. Bors, vagy valami hasonló szennylap. Engedtem, hogy hátúlról lefényképezzenek. Károsult voltam, egy celeb őrjöngött.

igazságos 2013.08.18. 21:37:15

@hagyma: bizony, neki még azt a 9 férjet is elnézzük :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:37:53

@igazságos: majd eljo' neked is az igazi traktoros, ne aggodj
nagyapa-unoka felallasban sem latom oket osszeillonek

nade
banom en?

helianthus 2013.08.18. 21:38:38

@Nattramn: túl gyors a tempó lassítsunk. Ezt elteszem máskorra Te meg add ide az előző szövegét. Tudom, hogy megvan.

igazságos 2013.08.18. 21:38:54

@atpijkamo: na de úgy, hogy a cikk is rólad szóljon ! :D

osztán majd fogja olvasni a gyereked a suliban :D

@hagyma: most mindjá elsírom magam :P

így van, örüljünk az esküvőknek, hát nem?

de

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:40:22

@igazságos: a java 5-6 evig tartott
jo, volt egy 1 napos
de az utolso mar huszoneve:)
de ez mindegy, mint mondtam a ket no eg es a fold

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 21:40:54

@horex: "Zalatnai"

Azért a Zalatnait csak ne szóld le. Húszévesen dugtad volna ezerrel. És micsoda hangja volt! Meg kisugárzása.

Majd megnézzük, te milyen leszel 50 év múlva.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 21:41:11

@helianthus:

Grind the bones of Tellus
Fed down the throat of universe
Visions disturbed, voices unheard
For the illusion beyond the eye
Hear the gods recline - as i enter the temple
I say:
Enlighten me Lucifer!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:41:24

@igazságos: hat en konkretan leszarom, hogy Vajna elvette ez a noi embert
raadasul meg sem hivtak
meg pincernek sem...

igazságos 2013.08.18. 21:41:37

mer nálunk ezt a Palácsik esküvőt is úgy tálalják, hogy ááámerikában már mindenki hallott erről és hogy világhírűűűű esemény

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 21:42:04

@igazságos: Szólt rólam is. PR cikk. Na, az volt nagy pénzkidobás az ablakon!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:42:45

@igazságos: kutytat nem erdekli
ha nem jarnek az indexre semmit nem tudnek az egeszrol

igazságos 2013.08.18. 21:43:53

@hagyma: te, figyuzz, pincérként még senki nem kérte meg a segítségeddel a csaja/pasija kezét?

nem hiszem el :D

@atpijkamo: jóvan, jóvan, te nyertél :D

máma jó hangulatban vagyok, na, élvezem a zenét

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.18. 21:49:17

@atpijkamo:
20 évesen igen, de akkor meg Robin Gibb dugta + a János és a város

50 év?
Már tartós tejet sem veszek!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 21:50:01

@helianthus: www.youtube.com/watch?v=BA3dePWvJNY

Pull Out My Teeth
Inhuman Grin
Peel Of My Skin
Break The Bones Beneath
Disembowel Me - Control Me
Slash My Throat-Transformalin-Transformalin
Steal My Voice
It Can Not Be Heard
Remove My Eyes
You Can Not Be Seen
Drill A Hole
In My Skull
Fill Me Up
(and) I'm Sterile
With A Stench Of Purity And Ethyl
Apply The Feet
Forget The Pain
On White Sheet
Altered Mind
Let My Sleep, In Formalin
Violent Me, Expose Me, Offend Me, Touch Me ...After I'm Dead ...Or ...
Just Flush Me Down The Drain
Not Human And With A Pigface
Put Me To Sleep

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:51:07

@igazságos: az egesz ott kezdodik, hogy nem vagyok pincer, bar vegeztem mar felszolgalasi tevekenyseget
regen

de ettol fuggetlenul, nem, soha nem
se nem nem pincerkent, sem maskeppen sosem kertek fel hazassagi ajanlat megtetelere barkitol barkinek
nem vagyok en keritono:(

igazságos 2013.08.18. 21:52:51

@hagyma: pedig az olyan romantikus, ahogy a leendő menyasszony a gyűrűt zabálja meg :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:54:46

@igazságos: szerintem Te tobb amerikai filmet nezel, mint en:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 21:56:55

@atpijkamo: azsemmi. Nekem meg az jött le a hírekből, hogy örökkébármi van, KAMERÁBA SÍR. Nem tűnik fel, kicsit se semkinek, hogy már előszörre is átlátszó volt, nem szeretem én az ilyet? Kár isa (PCI) szó, hadováltak már erről az érdemtelenről elegen eleget, meg még a többnél is sokabbat.
@igazságos: a te esküvődről meséélj. Szeretnél olyat? Mi hogy lesz, miket tervezel?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.18. 21:56:58

@hagyma:
Jóccakát, mindenkinek!
Arnold Schwarzenegger megy az RTL-en
Kár hogy hagyma nem láthattya

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 21:58:14

@England win The Ashes!: "Csepregi Évát"

Na, azért a Csepregi Éva meg a Pál Éva véghaknizta Japánt a Neotonnal. Magyar ABBA. A dr. Erdős "kurvaanyád" Péter nyomta őket. Aztán a két csaj rivalizált, és a Pál Éva maradt alul.

www.youtube.com/watch?v=5sBj6Aqytac
Neoton família: Kétszázhúsz felett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 21:58:28

@horex: allitolag o is ott lesz az eskuvon
/forras : index/
amugy hova megy az RTL-en?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 21:59:38

@igazságos: :)) Tekeszted.

@horex: :))

@Kellemes Zérókomponista: Mikor két ellenszenves ember veri egymást...

Atörökk 2013.08.18. 22:00:04

@atpijkamo:
Erdős személyesen Csepregit is nyomta ;-)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 22:01:17

@Kellemes Zérókomponista: Helimeli nem bírt egynél többet. Mi lenne vele ha belekerülne a szekrénybe?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 22:04:41

@atpijkamo: az a ket csaj harom volt
Fabian eva is ott volt
azutan kileptek
Erdos Peter elettarsa /hazas?/ volt Csepreginek es felfuttatta oket, marmint a Neotont
nem is erdemtelenul
azert mert erdos kapcsolatban volt csepregivel, a zenekar igen jo volt / nem nekem elsosorban, de nekem sem volt rossz/
nemzetkozi sikerek is voltak
otthon total siker
miert baj ha erdos peter segitett egy zenekart, amiben a kedvese volt az enekes?
de neked ezt hiaba....
\ha m,arad a felallas a kocbabakkal, sosem lett volna semmi az egeszbol
a masik 2 eva nem volt szinpadkepes, vagy fotogen, vagy a faszt mondjak
ez van
az elet nem habostorta

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 22:04:51

@England win The Ashes!: A fölső része egérfejet formáz: narancssárga és cotromsárga alapra kék fülek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.18. 22:06:43

@atörökk: na es ?
kisebb volt a korkulonbseg mint Vajna es palacsik kozott.....

na sutok kolbaszt ,ma az lesz
holnap off:)
friss poszt es szabadnap
heheehehe
satani kacaj

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 22:07:12

@England win The Ashes!: kihívod magad ellen a sorsot (népharagot), meglásd. Disznóolba se nem rakunk disznógömböt, hát teis minek hangoztatod mindazt ami amúgy tényleg van, hát magadnak akaról rosszat?
@Nattramn: nem értelek.
@atpijkamo: nem értelek.
Ez a kommentem nem szólt semmiről.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 22:11:58

@hagyma: "az a ket csaj harom volt"

Nézd meg jobban a videót, és számolj!

Neoton Família
hu.wikipedia.org/wiki/Neoton_Fam%C3%ADlia

Kócbabák
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B3cbab%C3%A1k

1979-ben Fábián Éva kilép
1981 végén 42 állomásos turnét adtak Japánban

Megint szakértesz, és megint pofáraesel.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 22:13:10

@Kellemes Zérókomponista: Ezt figyeljed. Megjelentek kis malackák oldalt a jutyúbén. És közben mondja, hogy throw my bones to the pigs.

kepfeltoltes.hu/130818/lebensgefahr_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Most mi lesz? Ez talán valami jel? Nektek is jönnek malackák oldalt?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 22:13:15

@igazságos: ezt levezeted nekünk, hogy hogyan él az adófizetők pénzén? Nem beléd kötni akarok, de ez ilyen politikai odamondós rigmusnak hat az énképernyőmbe, bárhova be lehet vágni és akkor a kimondása után jó (nekem nem). Mindenki él egy kicsit a másik adóján is. Ezek bonyolútt folyamatok. Kill parancs persze nincsen hozzájuk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 22:13:30

@Kellemes Zérókomponista: "nem értelek."

:)) Akkor kvittek vagyunk. Ezekszerint én se értettelek.

Ádám 2013.08.18. 22:13:57

Még szarkaparónak sem kellesz oda, barom!

LÉPEM!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 22:20:10

@hagyma: "a Neotont nem is erdemtelenul"

Sok jó együttes volt, néhányukat erősen elnyomta el Erdős. Akit kiválasztott, futhatott. Nem értett a zenéhez.

Hogy a Neotonnak mennyire volt jó a zenéje, arról nem nyitok vitát.

"miert baj ha erdos peter segitett egy zenekart, amiben a kedvese volt az enekes?"

Hogy a kurvám, feleségem, nagynéném, akármim zenekarát nyomom, a többit elnyomom az miért baj? Hogy miért baj, ha a különben tehetséges rokonom vezérigazgatói székbe ültetem? Hogy miért baj, ha az én pártom számára tejelő cég kapja a zsíros állami megrendelést? Ha ez kérés, akkor már én nem fogom tudni elmagyarázni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 22:20:53

@Nattramn: ez íztelen. Az igazi felbasszontók azok a saját fejüknél 3x akkora szemekkel rendelkező aranyos kis tűhegy-fogakkal szerelt tanyasi kutyulik, mejjek aranyosak, de nagyon. Én ezeket annyira szűrom agyilag, hogy volt már weblap, amin nem találtam a információt, de drasztikusan és "ezmá nemlehetigaz" mód volt má', mert fizikailag reklámsávba vót, aztán az már régóta holttér az elmémben.

Ha lenne valamerre ilyen X-et formázó 2disznólábalkotmány, ami kép, az nevemre venném, avatarként mutogatnám azután. De magamtól nem találok. Help.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 22:23:44

@Kellemes Zérókomponista: "él az adófizetők pénzén?"

Nem abból él, többje van neki.

Az se baj, hogy odaültették, és fizetést kap az adófizetők pénzén. Az már baj, hogy nem pályáztatták, hanem kiválasztották.

Az a baj, hogy ő osztja a pénzt a filmeseknek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.18. 22:25:40

@atpijkamo: van annak a tudatnak egyfajta huncut bársonyossága, hogy érthetőségem mindig a határértéken mozog valahogy.:)

Ha az egyébként tehetségest ülteted. Na az a fehérhollóságú ritkaság. De a húsosfazék kiváló érzékkel vonzza maga köré a szakmailag (is) tehetségteleneket, ilyenből meg lát(t)unk eleget. Egy generáció ízlelhette teljes sávszélességébe a szart. Ám de, ha megnézed most, szabadság van és a legnagyobb szelete a zenehallgatóknak ugyanúgy a szart kéri. Éretlenek.

England win The Ashes! 2013.08.18. 22:36:08

@atpijkamo: A Katona Klárit is nyomta. A baj csak az, hogy nem előre, hanem el. Pedig klasszisokkal jobb hangja volt.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 22:45:08

@Kellemes Zérókomponista: http://api.ning.com/files/cJXr*vjqbbxTWGkKJYjfjZ2GXHXJWrG09Q5-jsafVltq8lxzg6yFea-Zm3VaRPbQvMVuAi2h0GHkIYS7Hu2Qf6ir4-4Y8ADS/Nattramn.jpg

Ennyire extrémet nem ígérek. Én visszafogottabb Vagyok. Meg nem szeretek az arcomba kenni cuccokat.

helianthus 2013.08.18. 22:47:26

@Nattramn: ez is megvolt. Ma nincs több. Cserébe én sem nézetek Veled Quimbyt.
Deal?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 22:53:29

@helianthus: Még egy pár ilyen este, és soha többé nem fogsz akarni Quimbyt hallgatni. Elhiszed?

helianthus 2013.08.18. 23:00:28

@Nattramn: nem. :} sok ilyen estét szeretnél még velem?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 23:07:31

@helianthus: Mivel malaclábkezű Odri csak két albumot csinált, nem lehet a végtelenségig nyújtani.

*Neked is malackák jelentek meg oldalt közben?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 23:16:50

@helianthus: And these walls, you've never been inside them and you will never fucking be inside them, either. And the absolute emptiness. The absolute emptiness. Mental cancer. God damnit. No, no, NO, NO, NO, NO. GOD DAMNIT. GOD DAMNIT. Irreversible! Irreversible! The absolute emptiness! The absolute emptiness! Understand, understand! You must understand the absolute emptiness! The absolute emptiness! Understand, God damnit, understand, understand, understand!

England win The Ashes! 2013.08.18. 23:18:54

@Nattramn: A tréner tisztában van azzal, hogy egyesek majd a balhés múlthával mossák össze intézkedéseit

sportgeza.hu/futball/2013/08/18/di_canio_mindent_betiltott_a_sunderlandnel/

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 23:24:00

@England win The Ashes!: Még szerencse hogy ezzel visszarángattál az őrjöngés világából, pedig már üvöltöttem.

helianthus 2013.08.18. 23:26:12

@Nattramn: ez most igent jelent? Talányosabb vagy Kompinál pedig az nem könnyű. A telefono reklámmentes. Mobilnézetben nincs malacka rendes nézetet meg nem használok mert nem célszerű.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 23:30:09

@agresszív kismalac: Bejött az őrmester ébresztőkor. Elmondta normális hangon:
- Jóreggelt elvtársak, ébresző, föl.
Aztán elüvöltötte magát:
- Mi a kurva isten van MÁÁÁÁÁÁÁR!!!!

Persze, hogy mindenki a MÁR-ra ébrett.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 23:32:05

@helianthus: Szeretnél malaclábas képet Tőlem?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 23:32:29

@helianthus: Kompit el kell olvasni Lassan, alaposan. Aztán mégegyszer. Aztán aludni kell rá, közben gondolkodni rajta. Aztán friss aggyal mégegyszer elolvasni. Aztán bután nézni. Aztán Kompi közli, hogy nem is volt semmi értelme.

helianthus 2013.08.18. 23:35:37

@Nattramn: húha igen ja nem őőő nem fog fájni?
@atpijkamo: ebből az elolvasom alszok és bután nézek már remekül megy. :)

helianthus 2013.08.18. 23:37:21

@agresszív kismalac: hol voltál? Megjelentél Félinek. Direkt csináltad ugye?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 23:43:14

@helianthus: Képet akartál. Ilyet talán csinálok. Mást nem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.18. 23:45:54

@helianthus: Ritkán szokok pedig.
Asszem, Lennon mondta: Nem nagyon érdekelt ez a vallásos cucc, míg rá nem jöttem, hogy én vagyok az Isten.

helianthus 2013.08.18. 23:46:52

@Nattramn: akartam? Miért lett múlt idő?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.18. 23:48:53

@helianthus: Mondom- blog:@agresszív kismalac:
De mellette Mérő Lászlót olvasok. Igazi könyv. Tényleg.

helianthus 2013.08.18. 23:52:16

@agresszív kismalac: :) jé!
Alszok, végeztem végre.
Holnap strand. Hö!
Csináljak bikinis képet?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.18. 23:54:17

@atpijkamo: Már végig is olvastad? Anyám! Én két napja nyűvöm, de csak a 100. napnál járok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.18. 23:55:53

@agresszív kismalac: Rögtön láttam, hogy kamu.

Persze valós alapokra épül, de nem szabad mindent elhinni.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.18. 23:57:19

@helianthus: Túl sok az Odrisikoly a fejemben most, meg vasárnap is van

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.18. 23:58:08

@atpijkamo: Egy-két dolog valóban túl van spilázva benne, de nem ír rosszul a srác.

helianthus 2013.08.18. 23:58:19

@agresszív kismalac: azt csak titokban szoktam és only real timeban látható.
Puszi neked is!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 00:00:01

Mit csináljak ezekkel a malackákkal?? Olyan szomorúan bólogatnak :S

helianthus 2013.08.19. 00:00:17

@Nattramn: mindjárt elmúlik. Már hétfő van. Mész dolgozni?

helianthus 2013.08.19. 00:02:16

@helianthus: kérdés visszavonva, ünnep van. Mondjuk én megyek de csak kedden

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 00:02:28

hvg.hu/utazas/20130818_Tobbmillios_gyemant_800_forintert

Tíz perc alatt 800 forintos belépőjének háromezerszerezését kereste meg Michael Detlaff.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 00:04:54

@helianthus: Csináltak egy hosszú hétvégét, ami túl hosszú, és jövő hétre egy rövidet, ami túl rövid. Felborogatják a napirendeket. Utálom.

helianthus 2013.08.19. 00:10:09

@Nattramn: gondoltam, hogy utálod. Nekem már rég felborították, megszoktam. Attól félek csak, hogy egyszer pölö hétvégén elfelejtem, hogy munkanap van és nem megyek be. Keddre is csináltam programot aztán eszenbe jutott, hogy nem lesz jó.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 00:13:12

@helianthus: Észre fogod venni, például abból, hogy csak este érkezek és nem linkelek Odrit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 02:34:13

@atpijkamo: tetszik, nem tetszik, igy utolag belegondolva, ha a nemzetkozi sikereket is nezzuk a neoton jobb volt mint az "elnyomott" P mobil, meg a tobbi feketebarany
pedig nalam keves nagyobb mobilos volt
ugy vagyok en ezzel a erdos kerdessel mint az a Aczel uggyel, meg a 3 t-vel
ahogy Moldova irta a rendszervaltas utan
hova lettek a kiugroan tehetseges irok es dramairok, akik el voltak nyomva?

termeszetesen letezett a kulturpolitika es sajnos voltak akik szoptak miatta, de akkoriban nem kellett cimlapon nezni, eppen ki szopja crisztofel faszat es nem feketepako volt a rocksztar az add ide a didit szerzemenyevel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 02:38:32

es ammellett, hogy me, kaptak sok lemez lehetoseget
radio es tv fellepest
a "feketebaranyok" is siman vegig turnezta az orszagot, meg az alternativok is

/amugy leszarom, hogy japanban nem volt ott a harmadik eve, altalanossagban mondtam, hogy harman kezdtek a bulit a neotonnal es nem gondolnam hogy Erdos miatt esett ki a masik ketto, de ha igen, akkor jo dontes volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 02:41:06

@vén szivar: hat annak nem
de ha sokat fizetnenek erte azt is megcsinalnam
a munka nem szegyen
a " munka " szot szotarazd ki, a te koreidben ismeretlen fogalom, pedig kevessel a "lopas" elott van a szotarban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 02:47:19

@atpijkamo: ha palyaztattak volna, akkor a vesztes ordibalna,, hogy mert a politika miatt kapott ki
tok mindegy
ez a palyaztatas a magyarok barmosaga
az arra alkalmas embernek az arra alkalmas embert kell kineveznie
namost palyazatnal is ez lesz, csak eljatszak a komediat es rakoltenek par millert, pedig mar a palayazat beadasa eloptt tuti a befuto
a filmek szponzoralasahoz , meg ugy a filmekhez altalaban valamit erthet, bar mar nem fiatal,es ez a Palacsikkal valo nosules nalam mar mindenfele aktiv szerepvallalassal ellentetese nyilvanitotta a pasit
ilyen dontes utan masban sem gondolok objektiv dontest reszerol
de magyar film elotte is haldoklott, most is...
tok mindegy, mire nincs penz es azt a keveset ki adja oda

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 02:55:59

@England win The Ashes!: Katona Klarinak lemezei voltak, fellepesei tv szereplesei
hogy jobb hangja lett volna?
ez nezopont kerdese?
hogy el lett volna nyomva?
hat egyaltalan nem
kicsit mast enekelt, nem volt olyan popularis, mint a neoton, amit divat volt szidni, de szazezrek vettek a lemezet / a' 90 Ft/ a Klariet meg kevesebben, pedig az LGT rendesen tolta a szekeret

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 02:59:31

@hagyma: lopas utan
mar elfelejtettem a magyar ABC-t, pedig az amerikai is ugyanolyan
na mindegy az l-m korul keresgelj:)

Hartmy 2013.08.19. 04:19:59

Ha összetalálkoztok egy lengyellel és azt mondja nektek, hogy igyunk egyet, ahhoz három tanulság tartozik:

1. Vodkát fog kérni.
2. Az nem egy vodka lesz.
3. Lengyellel nem állunk le inni!

+1. A pálinkát nem bírják annyira.

Elmondhatom, hogy eddigi életem legjobb lakodalmában voltam. Fele magyar, fele lengyel. Vittük a magyar virtust, ők adták lengyelt és mikor a kettő találkozik egy buliban, akkor az valami hihetetlen. 5 órától kezdve két óránként komplett menüket szolgálnak fel. Vodka és pálinka annyi, mint égen a csillag. Ha nem te mész oda hogy igyatok, akkor ők mennek hozzátok. Szeretnek énekelni és tudnak is. Szeretnek táncolni és tudnak is (komolyan, mintha egy 100 fős táncegyüttessel ünnepeltünk volna). Kaja közben lengyel és magyar dalok pro-kontra váltakozva a két tábortól. A zenekar nem kifejezetten mulatóst játszott, de illett az egészhez és hatalmasat lehetett tombolni. Iszony jó hangulat volt. De most azt hiszem két napig alszok.

helianthus 2013.08.19. 07:42:54

@Hartmy: :D Jó, hogy jó volt.
JÉP álmokat!

helianthus 2013.08.19. 07:46:45

Nekem nincs kedvem strandra menni.
De a tegnapi kirándulást is visszamondtam, a baráti kör lázadni fog.
Muszáj mennem, mert meglincselnek.
:)
First world problem.

helianthus 2013.08.19. 07:49:02

Byealex van az m1-en.
Megkoreografálták.
Nincs szakálla & más szemüvege van.
Így nem is néz ki rosszul.

helianthus 2013.08.19. 07:54:29

Mondjuk énekelni még mindig nem tud túl jól.
Majd belejön.
Jajj ez hamis!

helianthus 2013.08.19. 07:57:58

Azt énekli szedd össze sajgó csontjaid a boldogság még várhat.
Ez célzàs?
Throw my bons to the pigs.
Vagy valami ilyesmi.

CID 2013.08.19. 08:14:19

@atpijkamo: Érdekes lehet a te családod :D

Manyecska 2013.08.19. 08:18:37

@atpijkamo: Klárika??? ŐŐőő Gyuribácsi??
Neb+

Manyecska 2013.08.19. 08:40:00

@helianthus: nekem sincs most kedvem elmenni úszni de megígértem magamnak..:D néha idegesítenek az embik felettébb..
Na, merülés..

helianthus 2013.08.19. 08:44:42

@Élő Fa: az embik nagy tömegben engem mindig zavarnak. :)
Nem is járok sűrűn olyan helyre ahol sok van belőlük. Víz alatt ne vegyél levegőt! :-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 09:27:32

@atpijkamo: ZalatnaY. Az a baj, hogy, amikor ő 20 éves volt, én még meg sem születtem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 10:05:43

Úgy láccik, mindenki a strandra ment...
Ó, hogy nőLjön be az orrotok lika!:-p

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 10:13:59

@agresszív kismalac: Megnézheted felvételről.

www.youtube.com/watch?v=4nm_2tH9xvs
Zalatnay Sarolta - Nem várok holnapig
kísér az Omega együttes

www.youtube.com/watch?v=XURJj784z0k&list=RD024nm_2tH9xvs
Zalatnay Sarolta - Hol jár az eszem

www.youtube.com/watch?v=CHe7O2oaKj0
Zalatnay Sarolta - Mostanában bármit teszünk

Atörökk 2013.08.19. 10:19:36

@agresszív kismalac:
Én nem mentem strandra.

@Hartmy:
;-)
Veszélyes népek, az már szentigaz!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 10:20:07

Én: 2+2 = 4
Lófasz: Buzivagy, az 5
Én: Megint hülyét csinálsz magadból.
Lófasz: Én a 2+3-ra gondoltam.

Áááá!!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 10:24:52

@atörökk: "Én nem mentem strandra."

Hogy néznél ki kaftánban a strandon?

Atörökk 2013.08.19. 10:28:12

@atpijkamo:
Kaftán jó. Alatta lehet diszkréten szopatni ;-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 10:35:30

@agresszív kismalac: Beleolvastam még, hát a fele igaz maximum.

Éleslövészetnél a tisztesek csőretöltött, kibiztosított fegyverrel állnak a kopaszok mögött. Napersze. 50 kg szóda a raktárból 4 m2 felsúrolásához. Többször úgy viselkedik, hogy ott helyben agyonütötték volna...

Sok felesleges hazugság is van benne, amitől nem lesz érdekesebb.

Manyecska 2013.08.19. 10:54:53

@agresszív kismalac: nemár akkor hogy veszek levegőt??? MELLesleg két vadászrepülő zúzott el felettem saját repülősóm van..már érted:P...figurázott párat:) ilyen ferdén dőlve kanyarodott aszittem leszáll a vízre:D ÁLAT!

CID 2013.08.19. 10:57:10

@atpijkamo:
1. elfogadnád gyerekednek, ezt a selejtet
2. eszedbe jut, hogy valakinek mostohaapja van
3. eszedbe jut, hogy fiúgyereket az apja/nevelőapja szexuálisan inzultál.

Bár, az eggyes pontnál, komoly indok lehetne, hogy a cirkuszban mutogatnák, jobban profitálna, mint az elefántember.

Mindenesetre, egy ilyen beszólás után, sok ember küldene el, kedves édesányádba, oda ahonnan kijöttél;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 10:58:59

@atpijkamo: Hát, persze. Gábor Zsazsát is megnézhetem felvételről. De ez mit sem változtat azon, hogy az idő, ugye, soha, soha + nem áll.

Manyecska 2013.08.19. 11:25:09

@agresszív kismalac: ugyan,van lélekvándorlás! Tudod ki fog mindig ezen görcsölni!?:O..

Manyecska 2013.08.19. 11:34:24

apropó megin lesz a Hipervándor délben az Ártéelen!:D

Manyecska 2013.08.19. 11:41:13

!
Szülőszoba-szórakoztó sorozat" 'nyád:D!
/Lájf 15-16 h időtartomány/
bocsánat valami búgatópor lehetett a medencében.:DDD

Manyecska 2013.08.19. 11:42:22

19:00 Odri-film az Ozone-on:
Lény-akták(12) (auszt. dokumentumf., 1. rész, 2004) - Hüllőszerű lények

Manyecska 2013.08.19. 11:44:36

@CID: az én anyámat tizenhét évesen eldopta az anyja a nagyanyámhoz aki tisztességgel /és sajnos fél karral/ nevelte, ennek ellenére folyton nyíg hogy mér a gyerek a legjobb befektetés?? ő sose értette ezt:(( :D Amúgy ilyen kárrierista ásszony semmi baj nincs is vele, csak épp nem egy érzelmes típus! fater is lelécelt:P
Bezzeg a cigi félóránként megy neki..már baszogatom de csak összeveszünk mindig:D

CID 2013.08.19. 11:56:18

@Élő Fa: Szar ügy, nálunk se mindenki százas, de, hogy jutott eszébe ennek a jóembernek, velem kapcsolatban, ogy mostohaapám van, és zaklatott? Gondolom, nagymami nem inzultálta anyicit :D

Manyecska 2013.08.19. 12:06:02

@CID: nemtom. Kézenfekvő:D :O mindenesetre ha nem lett volna három év gyes jó jövedelemmel én tuti nem jöttem volna létre, komolyan. :D

CID 2013.08.19. 12:26:15

@Élő Fa: Kézenfekvő???? Na kapjad begyorsan, de cseppmentes legyél ám;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 12:36:09

@Élő Fa: "...az én anyámat
tizenhét évesen eldopta az
anyja a nagyanyámhoz..."
Én meg azt hittem, hogy anyád anyja az pont a nagyanyád.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 12:37:44

@Élő Fa: A lélekvándorlásban már az előző életemben sem hittem.

helianthus 2013.08.19. 13:03:45

@CID: ebben igazad van.
@atpijkamo: vond vissza kérlek, amit Cidről mondtál.

helianthus 2013.08.19. 13:11:53

@agresszív kismalac: tegnap isten voltál ma Buddha vagy. Holnap mi leszel?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 14:17:10

@hagyma: És honnan tudod, engem hogy hívnak? Tán azt hitted, az agresszív kismalac az igazi nevem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 14:25:16

@agresszív kismalac: ne mondd, hogy nem!
hat a fotod is ott van

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 14:30:56

"Előre megvettük a bérletet, 12 ezer forintért. A gyerekek már reggel levonatoztak, és fél 10-kor beálltak a sorba. De 4 és fél órát kellett sorban állniuk az előre megváltott jeggyel a tűző napon, mert a szervezőknek gondjaik voltak a beléptetéssel. Nagyon hosszúra nyújtották a motozást és a csomagok átvizsgálását, hogy mindent bent vegyen meg a gyerek, tízszeres áron. Amikor viszont az egyetlen megadott számon szóvá akarom tenni a szervezőknek a hosszú sorbanállást, csak cinikus választ kapok: Tudták hogy meleg lesz, miért nem készültek fel eléggé?" Felháborító!"

Manyecska 2013.08.19. 14:36:25

@zsiráfffff: ez már látatlanban is fasza hely lehet, valami ozora??

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 14:39:28

@Élő Fa: olyasmi. gondoltam, ha netán ez lesz a következő poszt témája, akkor már trenírozhatnánk rá előre :)

Manyecska 2013.08.19. 14:42:04

@agresszív kismalac: ja pardon már én se tudom követni, a dédanyámhoz..ennek ellenére máig tartja a kapcsit az igazi szüleivel. Ill. anyjával mert az apját valami ötven évvel ezelőtt látta utoljára. Én meg soha. Próbálkoztam családegyesítéssel de kudarcba fullatt. Még ilyet:(

Manyecska 2013.08.19. 14:44:06

@Élő Fa: valami olyan problémájuk volt hogy nagyfater aki tiszt volt, ráfogta a pisztolyt az apjára /:DDD/ ezért azok felhúzták az orrukat. Ki érti eszt????:P

Manyecska 2013.08.19. 14:50:00

Héló! a Lájf-on mingyár szülnek..:P

Atörökk 2013.08.19. 15:05:13

@zsiráfffff:
Elkényelmesedett, túlcivilizált, élhetetlen ifjúság. Olyan rendezvény, amire nem lehetett a kerítésen bemászni, nem is érdekelt minket annak idején :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 15:08:31

@atörökk: ugyehogy? ha nem lehetett bémászni, akkor meg csak sznoboknak való hely volt úgyis, az minket nem érdekelt!!! :D

meg sorba kellett állni, istenem. mérnem küldte el a lakájt, hogy sorbaálljon helyette? zavarnám ki az összeset a szőlőbe kapálni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 15:08:35

@atörökk: igy van eves keritesberlet...
es stoppal mentunk vagy logtunk a vonaton
meg kellett nezni a jobb oldalon hol jelez a kalauz az indulasra es a baloldalon leszallva mogefutni
ahhh
ezek csak ulnek a computer elott es rendelgetik a jegyeket, berleteket onlajn

Atörökk 2013.08.19. 15:10:52

@zsiráfffff:
:D
Kíváncsi vagyok, mikor jön az első poszt, hogy túl sokan voltak a tüzijátékon :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 15:15:05

en arra vagyok kivancsi, mikor jon a 3-4 hetfoi poszt
amugy ma van a hazassagi evfordulonk Maryvel
koszonom elore is a gratulaciokat:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 15:15:14

@atörökk: Tömeges porbelélegzés a ShinyButt Fesztiválon! Sztárügyvédek védik a károsultakat az évezred perében.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 15:18:02

@hagyma: éljetek boldogan! akkor mára speckó program van, gondolom.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 15:21:53

@Hartmy: Kedd és csötürtük reggeli órákban 12Ft-tal alacsonyabb a nafta.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 15:23:58

@zsiráfffff: Ez még hagyján, de az ÉLSPORTOLÓ gyereknek is sorban kellett állnia!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 15:25:28

@zsiráfffff: az
Mary melozik/ raadasul duplazik es amugy is hetfo van/
de holnap megyunk baseball meccsre, utana vacsora, pezsgo, meg minden baromsag:)
/en minden datumot elfelejtek de az augusztus 19-et a 20 miatt megjegyeztem, de ne mondjatok meg neki, hogy csak innen emlekszem/
5 ev ....
sose vegyetek el not kentuckybol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 15:31:44

@Nattramn: mondjuk jobb mint egy horogkereszt

Atörökk 2013.08.19. 15:32:56

@zsiráfffff:
Legfelsőbb Bírósági határozattal és Európai Parlament által kibocsátott memorandummal kellene betiltani a port. Ez tényleg nem állapot így.

Atörökk 2013.08.19. 15:34:23

@hagyma:
Kétkeresztes trippert.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 15:36:42

@atörökk: azt is a koztarsasagi elnok adja at?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 15:37:12

@atörökk: És akkor mi lesz az élportoló gyerekekkel?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 15:38:57

Egyébként ha kivették az ország nevéből a köztársaságot, akkor köztársasági elnök sincs. Akkor az csak elnök.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 15:39:47

@atörökk: és belevele az alaptörvénybe is de izibe!

@Nattramn: biztos teremfocista oszt nem bírja a napot.

Atörökk 2013.08.19. 15:42:27

@Nattramn:
Amíg a szelet nem tiltják be, lehetnek széltolók.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 15:42:29

@hagyma: gyanús nekem, hogy nem is marynek hívják csak már elfelejtetted a nevét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 15:45:02

@zsiráfffff: azt nem lehet elfelejteni
ha ismerned...
Mary Theresa H.
azert keszulok valami meglepetessel ha este jon haza, csak meg nem talaltam ki...

CID 2013.08.19. 16:07:50

@helianthus: ha te olyan szőrös vagy, mint egy pamotbojt, igen;)

CID 2013.08.19. 16:10:35

@hagyma: Friss házasok vagytok ti, hanyadik?

helianthus 2013.08.19. 16:30:31

@CID: őőő...a hajam hosszú. Legyen elég ennyi infó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 16:39:10

oh
elfelejtettem, hogy ma otthon valoszinuleg szombat van es holnap lesz vasarnap
mert penteken volt szerda
csodalkoztam is hol a torzskozonseg
de gondolom variaciok vannak augusztus 20-al
mintha a hazassagi evfordulomra tennek
thx

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 16:40:06

@helianthus: Remélem Odrisikolyokkal álmodtál. Ugye így volt.

CID 2013.08.19. 16:49:23

@hagyma: 5., azt még én is ünnepeltem, mi tegnap lettünk nagykorúak:D

@helianthus: Szia Gombóc Artúr

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 16:56:51

Szipolyka "cikidam' Nojbejt lovagkeresztet kapott.
Mégis mi a lófaszra fel?

Ádám 2013.08.19. 17:14:20

BAROM!
Talán, ha te is eljárnál melózni! AZ jó nagy meglepetés lenne a lengyel mari teresának....azok dolgos paraszt csajok!:):D

helianthus 2013.08.19. 17:15:53

@Nattramn: nem. Veled álmodtam. Baj? :-$

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 17:34:35

@vén szivar: lengyel?
ezt nem ertem
csaxolok en szombat-vasarnap meloztam, O meg offos volt
ezert tartjuk holnap
egyeb kerdes?

helianthus 2013.08.19. 17:40:55

@Nattramn: . Te úgyis szereted a képeket.

Ez gonosz volt. Ha hazaérek ezért zenét fogsz kapni. Mi is legyen hümm-hümm. Valami jót találok ki.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 17:44:12

@CID: "elfogadnád gyerekednek, ezt a selejtet"

Ezt máshogy látom, mint te.

"2. eszedbe jut, hogy valakinek mostohaapja van
3. eszedbe jut, hogy fiúgyereket az apja/nevelőapja szexuálisan inzultál."

Igen. Ilyen dolgokat hall az ember.

"Mindenesetre, egy ilyen beszólás után, sok ember küldene el, kedves édesányádba, oda ahonnan kijöttél;) "

De neked persze még csak eszedbe se jutna.

Na, nincs harag. Egyedül én gondolom, hogy nem vagy olyan bunkó, mint mutatod magad.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 17:46:14

@agresszív kismalac: "az idő, ugye, soha, soha + nem áll."

Akkor meg nem ér úgy gondolni egy nagymamára, mint (értéktelen) szexuális tárgyra.

Persze neki meg úgy is kéne viselkednie...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 17:49:07

@ColT: Hát nem jött be 100% a jóslatom? Bárcsak a tőzsde lenne ilyen megbízható!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 17:49:13

@helianthus: Szerintem eltévelyedtél. Nekem tényleg a kép tetszett. Ugye tudod, hogy Ábel se embi?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 17:50:08

@helianthus: "vond vissza kérlek, amit Cidről mondtál."

Nincs mit visszavonni. Az egy elmélet, nem állítás. De a kedvedért visszavonom. :))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 17:56:33

@helianthus: "@agresszív kismalac: tegnap isten voltál"

Ő mindig a zisten. Meg a Törökk, meg Cicmen, meg EÖ. Szentnégyesség. A legjobb beszólásokat a legmegbízhatóbban ők szállítják. Elwood, meg Kix, meg mások is mondanak néha jobbakat, de nem állandó a színvonal.

Kupon Károly 2013.08.19. 17:58:25

Ez már a hosszúhétvégi?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:14:20

@atörökk: "amire nem lehetett a kerítésen bemászni, nem is érdekelt minket annak idején"

:))

A Queen koncerthez jó sokat álltam sorba jegyért. Hajnali szürkületben kezdtük. Volt aki előző nap odaállt.

Mikor kiszállak a szárnyashajóból, egy "élelmes" riporter odasettenkedett, hogy adjanak neki exkluzív riportot. A Mercury odavetette: "Don't be ridiculous."

A Rick Wakement meg sikerült valahogy tavaly elszalasztanom. Pedig már sok éve megmondta, nem koncertezik többet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:19:32

@Nattramn: Pedig sziporkáznak, csak te nem látod a spektrumnak azt a szegmensét. A te ibolyántúli vicceidtet néha én értem.

Atörökk 2013.08.19. 18:22:31

@atpijkamo:
Hádde nem? Ha annyira érdekel, akkor bestrandolom magam a fesztiválra, valakit meg megkérek, a kerítésen dobálja be a cuccaimat, ha odaértem, vagy valami hasonló.

Pár éve ismerősök direkt azért mentek ki a Szigetre hamarabb, hogy elássanak pár üveg vodkát, hogy ne ott kelljen méregdrágán megvenni. Ezt hiányolom a mostaniakból.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:25:22

@atörökk: "elássanak pár üveg vodkát"

:)) Ez kurvanagy!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.19. 18:29:46

@atpijkamo: Ja, hogy neked a spam beleszarás a békébe? :D Mennyé' aludni :P

@atörökk: Nem arra építették fel a nagyszínpadot?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 18:31:13

@atpijkamo: Ha Én nem Vagyok rajta, akkor az a lista nem komolyan vehető, erre céloztam.

gabors 2013.08.19. 18:32:36

mi van Mo-on mar megint megbasztak a naptarat???

Atörökk 2013.08.19. 18:34:00

@atpijkamo:
Ugye? Az ilyen emberek előtt tudom megemelni a kalapomat :)

@ColT:
Nem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:35:25

@ColT: Te totálisan félreértettél. Lófasznak semi köze hozzád.

A spam-jeidre meg már számítunk, abba ne hagyd!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:37:54

@Nattramn: Büntetésből küldöm a következőt:

A medve halállistát készít, és amelyik állatot felírja rá, azt megöli. Ennek híre megy, és odacammog a
farkas a medvéhez:
- Mondd medve, én is rajta vagyok a halállistádon?
- Igen.
- De legalább a családomtól hadd búcsúzzam el, mielőtt megölsz! - kérleli elkeseredetten a farkas.
- Jó.
A farkas hazamegy, nagy sírás közepette búcsúzkodik a családjától, azután a medve megöli. Odamegy hozzá a róka is, és ő is megkérdi:
- Mondd medve, én is rajta vagyok a halállistádon?
- Igen.
- De azért az ismerőseimtől elbúcsúzhatok?
- Igen.
A róka szomorúan búcsúzik barátaitól, majd a medve őt is megöli. Odamegy hozzá a nyuszika is:
- Mondd medve, és is rajta vagyok a halállistádon?
- Igen.
- És nem lehetne kihúzni?
- De.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:40:37

@ColT: "Nem arra építették fel a nagyszínpadot?"

:)) Áááá...

@Nattramn: :))

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 18:42:36

@atpijkamo: Ez olyan régi, hogy még Én is ismertem. A poén méretéhez képest indokolatlanul hosszú.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 18:46:01

@atörökk: azér jó nagy malacuk volt, hogy nem építették rá a nagyszínpadot vagy a budisort! :D :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:46:55

@Nattramn: "Szikora Róbert lovagkersztet kapott"

:)) Mondom, hogy néha értem a vicceidet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:48:39

@Nattramn: Igen. Pontos meglátás. De büntetésnek elég hosszú.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 18:50:11

@atpijkamo: Ez most éppenséggel elgépelés volt, nem vicc, de tény hogy vicces.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 18:52:20

@atpijkamo: De nézd meg, helianthus meg nem értette az Ábeles képet. Illetve egyből félreértette. Eszerint tényleg nehéz Engem kiismerni, sőt könnyen lehet, hogy lehetetlen.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:53:35

@Nattramn: "elgépelés volt"

Tudom.
Nem Szikora, hanem a Kisnyál és a Torz.
Nem lovagkeresztet hanem Kossuth díjat.
Nem most, hanem már 2010-ben.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 18:55:32

@Nattramn: "nem értette az Ábeles képet"

Én se értettem.

De Helimelivel ellentétben számomra világos, hogy nem akarhatsz vele rosszat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 18:56:18

@Nattramn: hahota '76 junius szam
onnan merit rendszeresen

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.19. 19:05:36

@atpijkamo: Ja, mer' a Cid meg a szivar hívnak úgy, csak nem tudtam kiboozni, mi a rákról van szó.

Különben köf :) Csak a mai kép is k*vaszar volt :D

CID 2013.08.19. 19:09:03

@atpijkamo:
1. Igen, szerencsére.
2. Nem hiszem, hogy csak te látsz át a szitán;)

Egyébként leszarom. :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:10:21

Asztakurva!
Lovagkeresztet kapott Szikora Róbert
nol.hu/archivum/allami_elismeresek_a_nemzeti_unnep_alkalmabol

Aki először megtalálja az alábbi képen, tibicsokit kap.
www.magyar-hirlap.ro/wp-content/uploads/2013/02/szikora-RGO..jpg

Tényleg elbaszták a naptárat, április elseje van.

Jövőre a Fluor Tomi megkapja a A Magyar Köztársasági Érdemrend Gyémántokkal és Tölgyfalombbal Díszített Tisztikeresztjét.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:13:24

@CID: "Egyébként leszarom."

:)) Szard le, csak viselkedj!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:15:50

@ColT: "a Cid meg a szivar hívnak úgy"

Hülye vagy, lazíts, téged mindenki szeret. Hagymát hívják Lófasznak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 19:19:52

@atpijkamo: csak te
de eddig azt hittem anyadrol beszelsz ilyenkor
de tenyleg ram gondolsz?
hihetetlen

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.19. 19:23:15

@atpijkamo: ??? Na ne. A Szivar nekem mondogatta, hogy én tolom fel a napot :D

De különben is, ne lófaszozzanak má'. Nyugi van, hosszú 7vége.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 19:23:26

@atpijkamo: Folyton képet szeretene látni. Erre találok egy tök jó képet Arszákról, amin bemutat az embiségnek, és mivel ő se embi, így feltételezhettem hogy neki is tetszeni fog. De lehet ez már túl bonyolult embiknek. Kompi biztos értette volna :/

helianthus 2013.08.19. 19:23:38

@atpijkamo: agresszív kismalac a cicmen is nem? Eddig eskűdtem volna rá. Tévedtem?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:24:00

@helianthus: Nincs nekem CID-del az égvilágon semmi bajom

.
.
.

két posztja között. :))

Atörökk 2013.08.19. 19:24:21

@hagyma:
Ejnye. Amerikai állampolgársághoz ma már ciki rossz modort hordani.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:25:59

@helianthus: Én is esküdtem volna rá, de asszem tévedtem. Mindenesetre valóban nagyon hasonló.

Ádám 2013.08.19. 19:26:20

@atpijkamo: Hol? Rajtad kívül, ki?

Lófasz jól tudja....:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:27:06

@ColT: Vénszivarnak ilyen érdes a modora. Különben arany szíve van.

CID 2013.08.19. 19:30:48

@atpijkamo: A bagoly, meg a veréb esetét azért ugye ismered ? Már nem azért, de biztos van neked családod? Olyan, hús vér emberekre gondolok. :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:31:06

@Nattramn: "ez már túl bonyolult embiknek"

Jól látod. De ha kifejted, akkor érthető.

Ádám 2013.08.19. 19:31:16

barom!

Kérdés? Én még sosem kérdeztelek! tőled, rólad SEMMIRE NEM VAGYOK KÍVÁNCSI !!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 19:32:10

@atörökk: ah ne hidd,
rengeteg bunko van itt is
de nem irnak a homarra

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:32:14

@CID: Na, nem kell ezen lovagolni. Volt egy elméletem. Nem akarlak én bántani téged. Sose akartalak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 19:33:27

@vén szivar: megis mindig hozzam pofazol...
@CID: kiZart dolog, itt el, buzibarba neha lejar esetleg

CID 2013.08.19. 19:33:44

@atpijkamo: Aham, még az indiánok is. ATEV szökevényt, meg koitot elfogadod vejeidnek, tied lesz a legszeb család az univerzumban.

helianthus 2013.08.19. 19:34:51

@Nattramn: ez nem 76 júniusi szám. És nem vagyok Kompi.
A képes beszólás pedig GONOSZ volt. Tudod jól, hogy nem érdekel Àbel képe és munkássága sem. Nem fogod neked* számot linkelni amíg ki nem engesztelsz mert haragszom rád**.
* kisen
**kiser

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 19:35:24

@hagyma: mondjuk itt vagyok en peldanak okaert amerikai bunkonak:)
es meg igy is fentrol nezem az ilyen vencigokat, meg aptikamanokat
hat ez van

le kell dolnom ebed utan, ha kersnetek...

Ádám 2013.08.19. 19:36:33

HA, HISZEN, te vagy a BAROM!!! :):D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 19:41:51

@helianthus: Nincsen 76-os szám. A Hahota 1980-ban indult. Kompit meg kedveljük.
Nem érdekel Ábel? Miért nem? Ma amúgyse akarok zenét hallgatni. Még Odrisikolyt se.

CID 2013.08.19. 19:42:08

Na, nem mintha csalódtam volna egy cigóban, de a fogadás az fogadás;)

helianthus 2013.08.19. 19:43:05

Ez az egész tök szappanopera nem?
A fiúk állandóan kakaskodnak, Félivel mi adjuk a szerelmi szálat, Kompi háromszögesíti, ColT a spamjeivel a reklámszünet, Apti a linkjeivel a híradó.
A szentnégyes (hárma?) meg a kabaré.
Egy csomó read only meg ingyen nézi. :)
Nem szedünk tőlük előfizetési díjat? Aztán osztozunk.

helianthus 2013.08.19. 19:45:55

@Nattramn: miért kéne, hogy érdekeljen? Egy okot mondj.
Ha nem akarsz zenét hallgatni az más, már keresem is.(!)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:47:55

Aki magára vette a Lófaszt Hagymán kívül, attól bocsánatot kérek.

Ezután a tévedések elkerülése végett Lófasz helyett Hagymát írok mindig.

Ádám 2013.08.19. 19:48:14

@helianthus: kifelejtetted az "intellektuális" lázadó vonalat....
pont a napokban lázadtak a tagok ellen, mert ők celebek. még szerencséjük, hogy van másik homokozó! ribanc éppen benned csalódott, de nagyot....:):D

helianthus 2013.08.19. 19:48:30

@Nattramn: A MALACOK SEM ÉRDEKELNEK. (bocs agresszív káem!)

England win The Ashes! 2013.08.19. 19:49:28

@hagyma: Ebben sok féligazságot hordasz össze.

- lemeze sok mindenkinek jelent meg, külföldi lemezszerződés már nem olyan sokaknak.

- Rihanna több lemezt adott el, mint pl. Paul McCartney, a Fleetwod Mac, a The Doors, a Van Halen, Tina Turner vagy Aretha Franklin, mégis annyi köze van a zenéhez, mint neked vagy nekem.

- az LGT nem nyomta, asszem egy albumon kísérték, illetve Presser írt neki dalokat (ő viszont több lemezre is)

- valahol a neten kering egy Erdős-interjú, ahol maga mondja, hogy kiket segített, kiknek ártott. Katona Klárinál "is-is"-ről beszél, de inkább negatív.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:51:43

@England win The Ashes!: "lemeze sok mindenkinek jelent meg"

Hagymát! Annak jelent meg, akinek engedték, és annyi, amennyit engedtek. Hiány volt lemez alapanyagból is.

helianthus 2013.08.19. 19:54:12

@atpijkamo: Hagymát írsz, de ...-t gondolsz? Az úgy nem ér!
@vén szivar: én sem gondolhatok mindenre. Ès ne ribancozd kérlek. A csalódásra meg reagáltam ismétlem: játszótér-> nincs elvàràs=nincs csalódás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 19:58:18

@England win The Ashes!: Presser es az LGT szinte egy
es amugy szerettem Katona Klari szamait
es most is szeretem
ahogy Koncz Zsuzsat is
nekem pl Cserhati nem jott be
ez vam
Rihanna nem jo pelda osszehozni McCartneyvel
hozd ossze a beatlessel...
erdos nem artott senkinek, csak hat kezeben volt a lemezkiadas
es sokaknak nemet mondott
mai eszemmel gondolkodva, nem is oktalanul
mikor megjelent az elso P. Mobil lemezen, csak neztem ki afejembol
mi ez?
van ami csak koncerten mukodik, studioban nem, mert az elobbiben hangulat kell es mindent bele, mig utobbiban - bent a studioban - tudni kell zenelni is
amugy erdos az allam penzet koltotte, amit jonak talalt , arra, ma ott a piacgazdasag, az nem csinal cd-t aki nem akar
csak a kutya nem veszi

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:58:22

Hitler, Sztálin, Erdős Péter, olyan barátságosak, mikor a kedveltjeikről van szó. De tisztában vannak vele, hogy nem mindenki rajong értük teljes szívvel.

Csaucseszku viszont nem értette az utolsó napokban, hogy miért akarják bántani, mikor annyi jót tett az emberekkel.

Manyecska 2013.08.19. 19:59:07

Úgy érzem, megérdemlitek saját készítésű videómat: www.youtube.com/watch?v=76bI3YF5Lv0&feature=youtu.be
:DDDD

helianthus 2013.08.19. 19:59:24

@Nattramn: ja! És? Van rajtam kívül még3-4 milliárd nő a földön. Kérsz róluk képet?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 19:59:33

@helianthus: "Hagymát írsz, de ...-t gondolsz? Az úgy nem ér!"

Én ugyanazt írom, amit gondolok.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 19:59:53

@helianthus: Téged semmi se érdekel, ami jó. :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 20:00:04

@England win The Ashes!: ja es altalaban semmit nem hordok ossze
sem fel sem egesz igazsagot
altalaban leirom a velemenyemet
tudom, az baromsag es lofaszt mama
de ez van
van aki meg velem ert egyet
nem ez a buzi macska pl, dehat, csak ra kell nezni
lofasznak hivja az annyat.....
botreny

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:01:05

@England win The Ashes!: Következő rész jövőhét vdütörtök reggel várható a neten.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 20:01:27

@atpijkamo: ne szenvedjel mar velem
lapozz
szanalmas voltal vagy es leszel

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:02:45

@helianthus: Csak ritkaságokról érdemes képeket gyűjteni.

helianthus 2013.08.19. 20:05:24

@Nattramn: tévedsz. Engem érdekel a sze....őő..szerdai sörözés. Pölö.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:06:23

@hagyma: "erdos nem artott senkinek, csak hat kezeben volt a lemezkiadas
es sokaknak nemet mondott"

Vagy nem értesz semmit, vagy rosszindulatú vagy.

Az előbbire szavazok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:08:02

@agresszív kismalac: Milédiről most egy ideig nem nyilatkozom. Elképzelhető, hogy nagyon félreismertem.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:09:45

@atpijkamo: Te ilyet nem mondhatsz! Neked mindenkit szeretned kell!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:10:08

@hagyma: A Hahota nem havi kiadvány volt. Csaxólok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:11:42

@atpijkamo: Úgy gondolom, hogy ez a megállapításom igazságtartalmán mit sem változtat.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:12:25

@helianthus: Kedves helianthus. A szerda nem sörözésre való.

England win The Ashes! 2013.08.19. 20:13:33

@hagyma: Már miért ne hasonlíthatnám össze McCartney-val? Sőt, vedd számításba, hogy neki már neve volt, mikor szólóba kezdett a '80-as években, aztán mégis a kis ribinek több az albuma (már ami hivatalos adat).

Namost nehogy bemeséld, hogy azért, mert jobb, mert rögtön összekarmolom magam!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:13:47

@atpijkamo: Valószínűleg a Cpg is csak tévedésből írta róla, amit. Nem tudták, hogy arany szíve van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:14:07

@hagyma: "pl Cserhati nem jott be"

A Cserhátinak a kinézete miatt szerelmes dalokat kellett énekelnie, pedig ő mást szeretett volna. Kurvajól tudott énekelni, mikor hagyták. Különösen szerencsétlen élete volt.

"ma ott a piacgazdasag, az nem csinal cd-t aki nem akar
csak a kutya nem veszi"

Ehem. Mert mindenki letölt. A CD rég a múltté.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:14:07

@agresszív kismalac: Láttad milyen jó malacosat találtam? Szotyipörgő persze nem tudta értékelni.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:16:14

Orbán Viktor: Áuáuáuáu

A miniszterelnök így reagált arra, hogy a fehérvári stadion már nem készül el a választásokig.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:18:28

@Nattramn: :)) Én mindenkit szeretek. Ha valakit nem kedvelek különösebben, akkor nem szólok hozzá. De ha egy rosszindulatú korlátolt bunkó barom engem és anyámat elmond mindennek, azt nem nyelem le.

England win The Ashes! 2013.08.19. 20:18:43

@Nattramn: Címlapot láttad?

"Közfálháborodás tört ki, amikor ezzel lőttek le egy ellenállást nem mutató telepest Ciszjordániában."

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:18:51

@helianthus: Akkor tudod mit, Nyuszika?! ...+ fűnyíródat!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:20:21

@atpijkamo: Lapost akkor minek dédelgeted még mindig?

Manyecska 2013.08.19. 20:20:29

Cicmen a védelmem alatt áll!! /és cuki a kutyusa../:P

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:21:41

@England win The Ashes!: Ejha, nem vettem észre, pedig láttam a cikket. Front lehet!

igazságos 2013.08.19. 20:22:07

@atpijkamo: hagymának az a taktikája, hogy kiborítja a körülötte levőket, és ott rontja a levegőt, direkt, szándékosan

már látom, annak idején én is bedőltem neki, de most már tudom őt is kezelni :P

nem szabad hagyni, hogy felhúzzon

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:23:23

@Nattramn: Ezt nem a Beatles It's been a hard day's night c. számából idézte?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:26:44

@atpijkamo: Szegény Cserhátinak jobb hangja volt, mint a három Kócbabának együttvéve. ...csak őt nem dugta Ejdős doktoj.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:27:32

@agresszív kismalac: Csak azt próbálják eltussolni, hogy fejberúgta magát dekázás közben.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:28:46

@atpijkamo: Engem ezért a szövegért baszott ki terabithia a Gumicéről.
Régi szép idők!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:29:47

@agresszív kismalac: Akkor most nem arról a bíborosról van szó.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:30:10

@Nattramn: Nem dédelgetem. Csak nem vagyok hajlandó megsértődni rá. Mondtam már, szerintem ő sokkal több belül, mint amit mutat. Azt, hogy ti ketten nem kedvelitek egymást nem is tudom igazán komolyan venni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 20:30:58

a zúristen van itt már megint? vegyen be mindenki egy levél xanaxot mosmártélleg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.19. 20:31:57

@zsiráfffff: Csak kitesszük a lábunkat, és már ribillió van ( (c) by unokahúgom) )

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:35:35

@agresszív kismalac: "terabithia a Gumicéről."

Ugyanez magyarul?

Nekem akkor tetszettek a Kócbabák, volt hangjuk. A Cserháti igazi hangja viszont fenomenális.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:35:58

@atpijkamo: Ezt kikérem magamnak! Aki látta a 32 nickemet, tudja, hogy nem.

Manyecska 2013.08.19. 20:37:17

Azért ez a véncigány se smafu, asszongya valamelyik nap itten hogy úgy leégett vízszintesen alszik. Ez szobacigány????:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 20:38:03

@ColT: hát, nemtom hány éves az unokahugid de igaza van :) ezek mellé itt szoptatósdadát/szárazdajkát kell fogadni állandóra! :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:38:56

@atpijkamo: terabithia olyasmi volt a Gumicukron (velvet.hu/blogok/gumicukor), mint itt jackyll. Csak ő figyelt a blogra, nem csak fölhányta a posztokat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:42:13

@agresszív kismalac: Mármint pontosan mit? Az tagadhatatlan, hogy Cicmen humora hasonló a tiédhez. A másik kettőre a szentnégyesből nem érzem ugyanezt. Bár ilyen fél- egymondatosakra stíluselemzést alapozni nem eccerű.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:44:59

@zsiráfffff: 6 órát álltam sorban a tűző napon élsportoló gyerek létemre, még jó hogy ideges vagyok!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:46:19

@agresszív kismalac: Félreérthetett, nem tutta, hogy csak idézet. Vagy nem tutta, ki az az EP. Valszeg mind a kettő.

A Velveten szar cikkek voltak, smittelés, pont mint a zindexen. De a kommentek elsöprőek voltak. Sok bunkó komment de sok gyöngyszem is.

Manyecska 2013.08.19. 20:47:00

@agresszív kismalac: jó neve van. Traktorja nem volt véletlen?:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:48:44

@Nattramn: :))

Én tudok helyesen fogalmazni. (Sajnos nem jó a tollam. Ez nem ellentmondás.)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:48:51

@atpijkamo: Mai címlap:

18+ Az internet legjobb pornófilmje
Az egyik legnépszerűbb pornómegosztó kedvence egy másfél perces análozás.

Vanessa Hudgens tovább dögösödött

Elszabták a melleit Kovács Lázár ex-szeretőjének

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:51:04

@zsiráfffff: Én úgy emlékszem hogy Nálam a Xanax nagyon nem vált be.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:51:08

"Kovács Lázár ex-szeretőjének"
Mingyá'sírok, b+!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:51:51

@zsiráfffff: ABC sorrendben megfelel?

- Bob herceg
- ...

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:52:36

@atpijkamo: Én is. Csak nem mindig van értelme megszépíteni a rémisztő valóságot.

igazságos 2013.08.19. 20:52:37

@atpijkamo: de hatott rád a véleménye :P

amúgy meg még Sebestyén Balázs is a homárról tárgyalta a cikket a héten, az ásványvizeset. :P

mennyien homároznak, nem is gondolnánk

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 20:54:26

@agresszív kismalac: Hát ezt most ki kellett gugliznom, de nem, nincsen ilyenem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 20:54:54

@agresszív kismalac: :))

"Akkor még nem tudhattuk, melyik híres emberről van szó"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 20:59:23

@atpijkamo: Ez a sztori tizes nagyságrendű poszton futott anno a Gumicén, pedig akkor még nem is volt műmelle a picsának.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 21:00:40

1. icipici cici
2. didi
3. mell
4. csöcs
5. tőgy
6. hubazmeg!

Szerintem az icipici cici is lehet szexi. Akármi, csak ne lógjon!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 21:01:07

@atpijkamo: SZINTIBOY és ILONKA parádézott a Balűzs Showban !

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 21:02:53

Már Illésék is megmondták:
Az ész a fontos...
Az ész a fontos...
Az ész a fontos, nem a mell.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 21:04:02

@agresszív kismalac: a memóriám már nem a régi, de próbálj meg megvesztegetni esetleg!

@Nattramn: mert csak veréssel kombinálva használ igazán, segítek szívesen! :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 21:06:07

@agresszív kismalac: Megnéztem. Kovács Lázárra 109 találatot ad a Gumicukor. Ennek a felében biztos benne van ez a liba.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 21:06:56

@zsiráfffff: "veréssel kombinálva ... segítek"

Nekem bejön a szende szűzies stílusod.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 21:07:19

@zsiráfffff: Szeretnél Engem ütlegelni? Mit szólna ehhez helianthus?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 21:09:00

@agresszív kismalac: Ha túlsásgosan sokat zabál (tehát Gieraffe), akkor zsíráf lesz belőle.

Atörökk 2013.08.19. 21:09:52

@agresszív kismalac:
Ilyeneket olvasol, nem csoda, hogy idegállapotba kerülsz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 21:10:29

@Nattramn: :))

@agresszív kismalac: Ilyen granulátumot lehet venni az állatkerben. Nyálas hosszú nyelvük van, nem biztos, hogy akarod.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 21:12:37

@atörökk: Ahelyett, hogy örülne, hogy Damu Ronaldó exét Andy Vajna elvette hajnali háromkor.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 21:13:18

@atpijkamo: Te meg nézni szeretnéd? Hát ez egyre bizarrabb.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 21:14:32

@atpijkamo: És ha megveszed, akkor granulálnak.

Atörökk 2013.08.19. 21:14:53

@atpijkamo:
Hetekig, ha nem hónapokig forgolódtam volna álmatlanul, ha nem jön létre e frigy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 21:15:36

@Nattramn: kérlexépen, azt gyanítom, hogy segítene nekem :)

@agresszív kismalac: elég finnyás egy állat, de egy tábla narancsos étcsokival sokáig boldog. ( értsd: több mint félóráig)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 21:23:50

@atpijkamo: Ez a malacos Hahotából volt. De leltem ott egy nagyon jó viccet az őrült lováról is, elmondjam?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 21:33:51

@atpijkamo: Ezt az ütlegelős csajoknak kell előadni.

Atörökk 2013.08.19. 21:47:43

@Nattramn:
Engem szurokban és tollban hempergetett.

helianthus 2013.08.19. 21:47:48

Ti komolyan rólam tárgyaltok már megint? Ez már beteges.
Vannak itt még cirka 20-an rajtam kívül és többen igazi gyöngyszemek. Na?
Most haragszom Félire, de ha röhögtettek, mindig elrontom.
@ColT: ezen sírtam. Ès mindezt ló avatarral, áhh!

Atörökk 2013.08.19. 21:50:10

@ColT:
Engem is, de már elmúlt.

helianthus 2013.08.19. 21:51:09

@ColT: hova lett a ló? :O elrontottam b+.
@atörökk: lehet róla szó. Tollat tépek magamról szurkot hozzál!

Atörökk 2013.08.19. 21:51:47

@zsiráfffff:
Nem kerülhetem meg a kérdést, hogy miből lehet még hidat építeni?

igazságos 2013.08.19. 21:53:00

@atpijkamo: a természetes mell lóg, már amelyik tényleg az

Akkor egyēl műmellet

igazságos 2013.08.19. 21:55:27

@helianthus: mit tud ez a palãcsik, hogy őt meg csettintésre elveszik!?

Dug, csettintésre, meg arra használja a szájàt, amire a pasi akarja!?

mi meg itt begyöpösödünk a madztizástól :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 21:56:37

@igazságos: A gravitációval tisztában vagyok. Ne lógjon, ahogy nem kéne lógnia. Műcicit, ha lehet, ne!

- Doktor úr! Mit csináljak, hogy úgy álljanak a melleim, mint 18 éves koromban? - He? Álljon négykézlábra!

helianthus 2013.08.19. 21:56:49

@helianthus: meg a fa is. :)
@igazságos: nem tudom mit tud én nem ismerem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.19. 21:57:29

@atörökk: Ja! Neked! Nekem hosszabban tart.

@helianthus: Mer' mire kicserélem :D

@zsiráfffff: Az érdekes átok

@igazságos: Még jó, hogy a csirkék nem szilikonoztatnak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.19. 21:59:58

@igazságos: Hát valami ilyesmit. Meg jól bírja a gyomra is :D

@helianthus: Na visszaváltoztam :D

igazságos 2013.08.19. 22:01:24

Sokaknak ez fjhat inkább, hogy őket meg 20 èv utàn se kèpesek elvenni... Meg hogy a papír nem fontos...

Hujbernek se, akkor meg nem értem, miert vette el MÁSTÓL a helyet?

Na ugye

Lássátok, nőtársaim, legyetek áldozatok, aztàn fogjatok ki agatoknak gazdag öreget.

azé szerintem egy harmincassal egy huszonévesnek még mindig jobb dugni, csak valószínűleg az nem venné el

:D

Màma aptinak is elkèlne egy agygörcskezelés

Ammá biztos!

CID 2013.08.19. 22:02:39

@helianthus: Ja, de megvan az előnye is. Kihagysz pár hetet, és nem veszted el a fonalat;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 22:04:21

@igazságos: szerintem gombnyomásra szop-nyal valamint nem fáj neki ha esetleg szemenköpi magát :D

igazságos 2013.08.19. 22:04:51

@ColT: @atpijkamo: ami nem lóg, az még nm iscici

Az bimbó ! Huzamosabb ideig, nehéz kibírni mèg egy fiatalos tata mellett is, akkor is kell egy 30-as nőnek egy 40-es pasi, aki jobb kiállású

Mert akármekkora a szerelem, egy nő sokáig nem bírja egy őreg mellett sem, még anyagiakban sem

mondjuk nejként lehet nyitott házasságban is èlni, na :)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 22:05:37

@helianthus: Most mi a baj már megint. Nem értelek.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 22:07:16

@zsiráfffff: Nem jó ez az avatar. Cseréld vissza.

helianthus 2013.08.19. 22:09:12

@CID: megtaláltad a fonalamat?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 22:11:17

@zsiráfffff: Azonnal változtasd vissza ColT-ot lóvá!

Na azért!

helianthus 2013.08.19. 22:11:49

@Nattramn: te nem értesz? Pedig szeretem a képeket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.19. 22:13:38

@igazságos: Nem ám, majd tart szeretőt.

Amúgy meg, legbiztosabb módszer az elvetetésre, ha nem hisztizel :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 22:18:07

@helianthus: Kaptál képet. Nincs miért haragudni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 22:32:46

@atpijkamo: nem én voltam a varázslófia :)

@igazságos: jajjmár, ez a házassághiszti mindig. örülj neki, hogy szabad vagy mint a madár, mehecc amerre akarsz, csinálsz amit akarsz, nem kell tervezned semmit, magad ura vagy. némi egészségügyi szexre meg keresel valami hasonszőrű jóképű traktoroslegényt oszt kész, mindenki boldog.

Atörökk 2013.08.19. 22:38:35

@zsiráfffff:
Szeksz házasság előtt? Förtő. Gyehenna. Pfújjjj :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 22:41:14

@igazságos: szivem
nekem nincs taktikam
megmondom amit gondolok
ilyen egyszeruha valami mano leirja, hogy fujj neoton, mert erdos peter dugta csepregi evat
hat leirom
leszarom, hogy ki dugta csepregi evat a neoton a koraban egy nagyon nepszeru zenekar volt otthon is, sot meg kisebb sikereket nemzetkozileg is elertek
ha torok adamot dugta volna erdos peter, a mini akkor sem ert el volna ekkora sikereket
mi a gond?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 22:42:19

@atörökk: magam is csak csukott szemmel mertem megírni a kommentot, de elmorzsoltam tíz szűzmárját azóta, úgyhogy már rennbe van a főnökséggel a dolog! :D

helianthus 2013.08.19. 22:42:55

@Nattramn: a te világodban ez igaz. Az enyèmben nem. Nem félek, fogat mostam fürödtem. Azt még szabad?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.19. 22:43:56

@atpijkamo: sosem szeretnek annyira melyre sullyedni, igy sosem leszek a szinteden
nagyon remelem
ha lesullyednek a szintedig, a keszonbetegseg veszelye miatt nem tudnek ujra visszaterni az enyemre
az pedig veszelyes

Atörökk 2013.08.19. 22:45:25

@zsiráfffff:
Magam is erőssen remélem, nem lesz baj :D

helianthus 2013.08.19. 22:46:47

@zsiráfffff: de mi van ha Igi nem csak szekszre vágyik hanem szerelemre is? Arra tartson egy másik traktorost? És ha vicces pasit is szeretne? Ès ha...?
Az a legegyszerűbb ha rögtön egy kisebb létszàmú faluval jön össze, nem? Mármint a férfiakkal.

2013.08.19. 22:46:51

@helianthus: agresszív kismalac a cicmen is nem? Eddig eskűdtem volna rá. Tévedtem?

Hát, kibaszottkurvanagyot!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 22:46:54

@atörökk: esetleg még kereshet egy már házasembert is, oszt akkor már házasság után leszen a dolog megejtve, hátnemhátde :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 22:48:27

@atörökk: :)) Baszki, a cipőt is felpróbálom, mielőtt megveszem.

Pedig az manapság már csak pár évet tart ki.

Ja, sokaknál a házasság is.

helianthus 2013.08.19. 22:48:36

@Cicmen: jól van na azt hittem! Mert te is olyan vicces (cicces) vagy. Nincs harag?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 22:49:06

Igi házassági tanácsadója című rovatunk után néhány szó az időjárásról...

Atörökk 2013.08.19. 22:51:41

@helianthus:
Mindenkivel, a férfijakkal kéccer.

@zsiráfffff:
Micsoda frappáns megoldás :D

@atpijkamo:
Atr mondtam, förtő, nem azt, hogy rossz ;-)

helianthus 2013.08.19. 22:51:46

@agresszív kismalac: időjárásjelentésünkben virtuális reklám jelenik meg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 22:52:06

@helianthus: hát, mosthogy mondod, egy egész falunyi pasiban csak akadna minden ami kell neki :) merugye legyen okos is, fiatal is meg gazdag is meg jóképű is meg vicces is meg ne legyen zsarnok se de ne legyen nyámnyila se ellenben legyen hősszerelmes, meg magas is legyen meg izmos meg szeresse az anyósát is meg akarjon gyereket is, ja és ez maradjon így mindörökre. hát, szerintem az én verziómmal jobban járna :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 22:53:51

@atörökk: És az a vevő, aki az összes cipőt felpróbálja? Aztán nem vesz meg egyet sem.

helianthus 2013.08.19. 22:53:54

@zsiráfffff: nincs más megoldás ki kell próbálnia mind a kettőt. Nagylelkű vagyok kezdheti a tiéddel. :)

2013.08.19. 22:55:02

@Élő Fa: Cicmen a védelmem alatt áll!!

Köszi szivi! Mostanában sajnos nem nagyon érek rá, de látom te is elfásultál! :)))

Atörökk 2013.08.19. 22:55:27

@zsiráfffff:
Továbbgondolva ezt a szálat, ebből lehetne egy kis 21. századi modern magyar falusi abszurdot írni, mondjuk Leányapa címmel :)

@atpijkamo:
Szerintem te se vásárolsz, ha rossz a portéka.

2013.08.19. 22:56:32

@helianthus: Nincs harag?

Persze hogy nincs. :)

CID 2013.08.19. 22:58:25

@helianthus: Isten ments, hogy keresgéljem. Na, de hogy a malacot, cicának nézted, vagy fordítva, az okozott némi meglepetést:(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 22:59:15

@helianthus: :D :D az enyémmel nem járna jól, mert ő 10 perc hiszti után lemenne kutyát sétáltatni és ottfelejtené magát mindörökre :D

helianthus 2013.08.19. 22:59:23

@atörökk: " Szerintem te se vásárolsz, ha rossz a portéka."
Akarsz róla beszélni?
@Cicmen: nincs? Kár! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.19. 23:00:32

@atörökk: helyes :D írjunk holnap könyvet belőle. mára elhalok, jóccakot.

helianthus 2013.08.19. 23:01:50

@CID: mikor csináltam ilyet?
@zsiráfffff: hát azt egy egész falu is megteheti, hogy falunapra megy és ott felejti magát!

Atörökk 2013.08.19. 23:02:11

@helianthus:
Melyik részére vagy kíváncsi? ;)

2013.08.19. 23:02:36

@helianthus: nincs? Kár! :)

Na megállj te piszok!!!! :)

helianthus 2013.08.19. 23:03:58

@agresszív kismalac: ő miért nem kap JÉPet?
@atörökk: az egészre.
@Cicmen: :P

helianthus 2013.08.19. 23:08:25

@Nattramn: tetszett a zene? Ugye gyönyörű?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.19. 23:11:41

@helianthus: Még nem hallgattam meg. Na most hogy érzed magad?

2013.08.19. 23:12:34

@atörökk: Nem mondhatom el.

Ha elmondhatnád, úgy kezdődne hogy fiatal voltam kellett a pénz???

Atörökk 2013.08.19. 23:13:04

@helianthus:
Panaszaimat beírtam a vásárlók könyvébe. Egyelőre nem találtak meghallgatásra ;)

Atörökk 2013.08.19. 23:14:40

@Cicmen:
Nem, de hágtam hasonló cipőben.

helianthus 2013.08.19. 23:16:54

Holnap meló Helimeli aluszik, máma már nem csetel tovább.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 23:36:59

Csupa zene, siker, móka, kacagás, szerelem, házasság, válás, gyilkosság, betegség, halál. Csak malaclábak nincsenek benne:

www.quart.hu/quart/nagy/20130814-a-ronettes-be-my-baby-cimu-slagere-es-phil-spector-tortenete.html

A Ronettes 1963 nyarán megjelent kislemeze amellett, hogy a korszak egyik legnagyobb slágere volt, új távlatokat nyitott a stúdiózásban, dobintrója pedig a popzene egyik legtöbbször lenyúlt számkezdése lett.

www.youtube.com/watch?v=2g_FD_sYazk

Nedra Talley, Ronnie és Estelle Bennett
Producer Phil Spector

Ronnie Angliában viszonyba bonyolódott John Lennonnal és Keith Richardsszal is.
Kavar Phil Spectorral is, aztán összeházasodnak, aztán elválnak.

A triót 2007-ben beiktatják a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Estelle 2009-ben, rákban meghal.

Phil Spector a hatvanas években többek között a Crystals, a Ronettes, a Righteous Brothers, a Beatles, később John Lennon és Tina Turner lemezeinek volt a producere

Phil Spectort 2009-ben halálra ítélik, mert 2003-ban meggyilkolta Lana Clarkson 40 éves színésznőt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.19. 23:42:39

@atpijkamo: A múltkor volt egy dokumentumfilm erről a NatGeon. Ritka tenyérbemászó feje volt a fickónak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 23:49:34

@agresszív kismalac: :))

Az. Nagyon vegyes érzéseim vannak vele szemben. Viszont megteremtette azt a hangzást, amit én nagyon szeretek. "ő az első, aki valódi hangszerként használja a stúdiót, előszeretettel alkalmazza a visszhangosítást, amely az ún. wall of sound (kb. hangokból emelt fal) technika legfontosabb összetevője."

Spector was vehemently opposed to stereo releases

greatly preferred singles to albums, describing LPs as "two hits and ten pieces of junk"

Na mindegy. Végül is egy zseni volt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.19. 23:55:08

Why are white people not called Euro-American?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 00:01:47

@atpijkamo: Megint tiltott területre tévedtél.

England win The Ashes! 2013.08.20. 00:03:50

@atpijkamo: A halálbüntetés is kijárna neki a "Let It Be" összebarmolása miatt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:07:18

@Nattramn: Kedveskedhetek én neked...

@agresszív kismalac: :))

Ölni tudnék, mikor a négert afroamerikainak, a fehér embert meg kaukázusinak fordítják. A halrajt meg haliskolának.

Tűt keres a szénaboglyában.
Az ökölszabályból hüvelykujjszabály lesz.
Túlfoglalásból túlkönyvelés.
Eh!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 00:08:22

@atpijkamo: A lemezek 95%-a ilyen. Spectortól függetlenül.
Azért vannak kivételek. A Pink Floyd Dark side of the Moonja pl. biztos az. Pedig nem vagyok PF-fan. Vagy a Gammapolis. Pedig ma már ki nem állhatom az Ω-t.
Ez van, srácok.

England win The Ashes! 2013.08.20. 00:10:13

@atpijkamo: Te ezen vagy kiakadva? Nézek előbb egy filmet, oszt' a "Geneva" Genovának lett fordítva. Kétszer is. Aztán egy fia tenger nem volt a környéken, csak bazinagy hegyek. NA EZ a kurvanagy gáz.

England win The Ashes! 2013.08.20. 00:11:37

@atpijkamo: De most nem? Asszem még fent van a jútyúbon a Let It Be - Naked, kompletten. Ég és föld.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 00:12:38

@atpijkamo: Most akkor honnan hova fordítanak? Elvesztettem a fonalat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:12:41

@agresszív kismalac: Igen.

Ellenpélda a nagy együttesek lemezei. Bítlisz, ELP, Genesis, Yes, Black Sabbath...

Igenlő példát nem is tudok hirtelen mondani...

Az LP-k megkomponált művek, én egyben szeretem meghallgatni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:17:22

@England win The Ashes!: :)) Van még... Bambulok, és felrezzenek egy-egy ilyen szörnyszülött hallatán. Néha nem is tudom hirtelen, mit fordítottak félre.

@agresszív kismalac: Mindig az első a magyar jelentés, a második a rossz fordítás. Kivéve a szénaboglyát, de magadtólis kitalálod mi akar lenni magyarul.

@Nattramn: Rád gondoltam, de nem címeztem neked, ne kelljen végighallgatnod. Ha malacláb nincs benne, csak sima gyilkosság, az nem jó?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 00:20:58

@atpijkamo: A Beatles nem jó példa. McCartney nótái vitték a lemezt, Lennonéi (vagy egy-egy Harrison-szerzemény) szinte más közönséghez szóltak. Nem véletlen, hogy a szétválás után teljesen más irányba mentek el.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:26:02

@agresszív kismalac: Nemtudom. Nem merek ellentmondani, mert nem vagyok bítliszből elég képzett. De ahogy néhány évtizedet visszamegyek az emlékeimben, a letitbí, borsőrmester, meg a fehérbítlisz... mindenképp jó a ritmusuk. Mármint nem a zene üteme, hanem a számok egymásutánja.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 00:30:16

@atpijkamo: Ott van mindjárt a Zombie Holocaust.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:30:37

@agresszív kismalac: Én is!

:)) De ez teljesen pontos fordítás, mitakarsz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 00:33:34

McCartneynak volt egy száma- When I'm Sixty Four. Se Lennon, se Harrison nem érhette meg.
Ringo meg, úgy tűnik, örökké fog élni.

England win The Ashes! 2013.08.20. 00:33:58

@agresszív kismalac: :)))

De most szerinted nem kellett volna feltűnnie a fordítónak, hogy Svájcról beszélnek a filmben, Genova viszont mintha nem ott van, Genf viszont igen?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 00:34:13

"Még több lehallgatási dokumentum jöhet

Vegzálták a Snowden-üggyel foglalkozó újságíró feleségét, bosszúból tovább szivárogtatna."

Ezzel csak az a baj, hogy a feleség neve David.

England win The Ashes! 2013.08.20. 00:37:00

@atpijkamo: A Revolver is kib. jó album. Nekem a Sgt. Peppernél is jobban bejön, pedig azt tartják a csúcsnak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 00:37:52

@England win The Ashes!: Szerintem gőze sincs, mi hol van. Úgy volt vele: madár-madár. Van ilyen blog is, ahol a filmes félrefordításokat gyűjtögetik, csak nem jut eszembe a neve.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:38:24

@agresszív kismalac: Lennon gyilkosa Jody Fosternek akart imponálni. Az értelmetlenség a tizedik hatványon. Nem tutta a szerencsétlen, hogy az a lányokat kedveli.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:41:41

@England win The Ashes!: Asszem az ebiród az elfogadott nonpluszultra. Vagy a letitbí. Melyiken van a jesztedé?

England win The Ashes! 2013.08.20. 00:46:55

@atpijkamo: A Help!-en. :)

Az Abbey Road jó, de zeneileg a Sgt. Pepper jobb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:47:08

A tepertő meg a töpörtyű keresztezéséből új magyar szó született: töpörtő. Következő jelölt a tepertyű.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 00:49:05

Hat másodperc. Eh!
Egyébiránt a világ legtöbbször feldolgozott dala. De az eredetit nem tudják túlszárnyalni. Az tökéletes.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 00:50:25

@atpijkamo: Röhögni fogsz- mind a négy alak használatos.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:52:24

@agresszív kismalac: Sose hallottam. (Ami persze nem bizonyít semmit.)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 00:54:22

@England win The Ashes!: Nekem valahogy a korai lemezeik sokkal jobban tetszettek a maguk egyszerűségében. A Love me do pl. zeneileg, vagy szövegében egy nulla.
És mégis.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 00:55:17

@agresszív kismalac: Feláll a hátamon a szőr egy-egy bítlisz feldolgozás hallatán. Ami jó, azt nem kell megjavítani.

Meg amikor egy jó filmek remékje készül. Főleg egy jó francia filmnek amerikai remékje.

England win The Ashes! 2013.08.20. 00:59:19

@atpijkamo: Egyetlenegy ellenpéldát tudok mondani:

www.youtube.com/watch?v=1e0iI6k4NHE

Illetve Joe Cocker sem rossz a "With a Little Help from my Friends"-szel.

De úgy általában egyetértek.

England win The Ashes! 2013.08.20. 01:01:12

@agresszív kismalac: Mindegyik album másért jó. Ez bennük a hatalmas, hogy mindössze 7-8 év alatt ennyi különböző hangzást tudtak teremteni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:04:03

@England win The Ashes!: Ez egy teljesen más szám. :))

- Nem zavarja, hogy vak?
- Nem. Sokkal jobban zavarna, ha néger lennék.

A Joe Cockert valamiért nem szeretem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:05:59

@England win The Ashes!: A sztónsznak meg egy számma van, a szetiszfeksönnel koncerteznek ötven éve.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:13:47

@Nattramn: Apropó, mész szent jobb körmenetre?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 01:13:50

@atpijkamo: Akkor most már csak Fenriztől kell bocsánatot kérned, és ismét elmélkedhetsz zenéről.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:16:34

@Nattramn: Nemtom mit vétettem neki, vagy ki az, de bocsánatot kérek, sose volt rossz szándékom vele szembe. (Ugye az nem Hagyma másik neve?)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:24:56

@Nattramn: "a feleség neve David."

:)) O után szabadon: - Áúáúáúáúáú!

Egy orosz modell pedig még feleségül is akart menni Snowdenhez.

Ha ezt Putyin megtudja, Snowdent citrommal a szájában tálcán adja át az amerikaiaknak.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 01:26:10

@atpijkamo: Nem. Levágott végtagokat nézhetek itthon is.

England win The Ashes! 2013.08.20. 01:26:35

Na akkor ha már Abbey Road, akkor itt a mai találós kérdésünk:

ki tudja, hogy mit akart McCartney ezzel a borítóval üzenni? :)
Este visszatérünk rá, ha lesz rá igény.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:28:32

@Nattramn: Nem vagy te igazi közösségi ember.

@England win The Ashes!: Hogy át kéne végre térni a jobboldali közlekedésre.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 01:28:42

@atpijkamo: A Darkthrone dobosa, és mellesleg a black metal egyik meghatározó és jófej alakja.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 01:30:20

@atpijkamo: Papi...

"a Snowden-üggyel foglalkozó újságíró"

Nem Snowden.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 01:32:44

@atpijkamo: Ezt az e-betűs szót még mindig nagyon meggondolatlanul használod.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 01:34:40

@atpijkamo: Joe Mamganiello, a True Blood vérfarkasa egy fókéval pózolt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:36:24

@Nattramn: :)) Ééééééééééééén????

Volt egy ilyen nevű kedvesem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:46:13

@England win The Ashes!: Ja. Baloldali közlekedés for prezident!

Nekem az is jó, évekig vezettem a rossz oldalon. (Kb. 5 perc volt megszokni.)

Csak döntsük már el, kérem!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:48:26

@Nattramn: :)) Ja, nem az ellen ellen emelted fel a hangod?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 01:51:12

@atpijkamo: Nem is volt más e betűs szó, csak az embi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 01:53:24

@Nattramn: Vedd átvitt értelemben az embit. Mondjuk személy. Vagy tétel.

A Bibliát sem kell szószerint érteni.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 01:54:56

@atpijkamo: Azt persze hogy nem. Annak már lejárt a szavatossága.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 02:11:54

Luther kézírásos feljegyzéseire bukkantak egy krónikás könyv és egy latin nyelvű szépirodalmi könyv szélein.
hvg.hu/vilag/20130819_Luther_kezirasos_feljegyzeseire_bukkantak

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 02:16:16

@atpijkamo: "Ha megdobnak Quimbyvel, dobj vissza Odrisikollyal."

gabors 2013.08.20. 03:24:04

@England win The Ashes!: nem rulez de meg lehet szokni en vezettem baloldalon tobbszor is nem is keveset

JAMICABAN is tuleltem pedig ott minden oldalon mennek ... 6-7 utan mar olyan high-on is mennek hogy akar feletted is megeloz a raszta man

(hogy oszinte legyek a masodik nap utan sotetedes utan csak nagyon nagyon muszaj esetben mentem ... kocsival )

ketszer mentem Ocho riosbol kingstonba es vissza na az halal ut ... ot sotedes utan ongyilkossag menni pedig mennek

helianthus 2013.08.20. 05:54:08

@gabors: " JAMICABAN is tuleltem pedig ott minden oldalon mennek ... 6-7 utan mar olyan high-on is mennek hogy akar feletted is megeloz a raszta man "
Ez vicces volt.:))
Mondtam, hogy figyelek, azt nem, hogy csak a hülyeségeket!

Ádám 2013.08.20. 06:49:15

LÉPEM!

Jamicaba, strandra! Baloldaliként a jobb oldalon.....

helianthus 2013.08.20. 07:14:49

NEkem a Beatlestől az Eleanor Rigby Lyrics a kedvencem, bármily furának is tűnjön.
Ez a szám gyönyörű.

I look at all the lonely people
I look at all the lonely people

Eleanor Rigby picks up the rice in the church where a wedding has been
Lives in a dream
Waits at the window, wearing the face that she keeps in a jar by the door
Who is it for?

All the lonely people
Where do they all come from?
All the lonely people
Where do they all belong?

Father McKenzie writing the words of a sermon that no one will hear
No one comes near.
Look at him working, darning his socks in the night when there's nobody there
What does he care?

All the lonely people
Where do they all come from?
All the lonely people
Where do they all belong?

Ah, look at all the lonely people
Ah, look at all the lonely people

Eleanor Rigby died in the church and was buried along with her name
Nobody came
Father McKenzie wiping the dirt from his hands as he walks from the grave
No one was saved

All the lonely people
Where do they all come from?
All the lonely people
Where do they all belong?

Azt a részt, hogy Eleanor meghal a templomban, senki nem megy el a temetésére, a pap söpröget a koszt a kezéről és senki nem lett megmentve bármikor meg tudom könnyezni.
:)

helianthus 2013.08.20. 07:16:00

@vén szivar: tegnap én voltam. Ha lesz vizizumba ki ne hagyd!
Isteni.

Manyecska 2013.08.20. 07:17:37

@Cicmen: csak egy röpke észrevétel amíg mások Jamikba nyomulnak...honnan tudtad hogy kié ez a fás avatar szivi??:DD
Áááá, nem muszáj mindent megértenem..

PsychoCica Dö Ríl. 2013.08.20. 07:31:40

Csak úgy kalandjelleggel igazán kibújhatnátok néha egymás seggéből. Ez így elég uncsi. Már a harcok sem a régiek. Mert azokban a régiekben még volt anyag.

Manyecska 2013.08.20. 07:34:28

@PsychoCica Dö Ríl.: sztem kb aki végigolvassa se százas!!

helianthus 2013.08.20. 07:36:08

@Élő Fa: ezzel a kommenttel odab.sztál keményen!
És közben totál igazad van.

Manyecska 2013.08.20. 07:41:22

@helianthus: félreértesz, nem minden a baszásról szól... kíváncsi voltam hogy reagál:DDD még hogy komponista, jehhheehheee

PsychoCica Dö Ríl. 2013.08.20. 08:06:06

@Élő Fa: az a baj, hogy nem érted a hatásmechanizmust. Se a karfiollevelet.

2013.08.20. 08:18:59

Megy a Karatézó Karalábé a kertben, találkozik a paradicsommal és jól összeveri. A paradicsom megkérdezi:
- Hát te meg ki vagy?
- Én vagyok a Karatézó Karalábé.
Megy tovább, találkozik a paprikával, azt is jól összeveri, és az is megkérdezi:
- Hát te meg ki vagy?
- Én vagyok a Karatézó Karalábé.
Megy tovább, szembe jön vele egy alak. Jól összeveri a karalábét. A karalábé nagy nehezen, nyögdécselve megkérdezi:
- Te meg ki vagy?
- Én vagyok Krump Lee!

helianthus 2013.08.20. 08:20:32

@Cicmen: :D ez melyik Hahotából van?

2013.08.20. 08:27:29

@PsychoCica Dö Ríl.: Csak úgy kalandjelleggel igazán kibújhatnátok néha egymás seggéből. Ez így elég uncsi. Már a harcok sem a régiek.

Erre azt válaszolhatnám, amit te írtál Mancinak, hogy nem érted a hatásmechanizmust! Ha kibújunk, mégis mi a lófaszt csinálunk? Mert ugye egy négynapos többé kevésbé újkorában is érdektelen poszthoz hozzászólni érdekeset elég nehéz! Állandóan basztatni egymást is uncsi meg nem is lehet, mert van aki már arra sem képes hogy egy hülye kommentet írjon amibe bele lehet kötni!
Különben is ki vagy te és minek pofázol bele? :)

2013.08.20. 08:30:49

Egy fuldokló kapálózik a Balatonban. Látja, hogy nem messze horgászok ülnek egy csónakban. Kétségbeesetten kiabál:
- Horgászok! Horgászok!
Mire az egyik horgász:
- Mi is, csak mi nem kiabálunk!!!

PsychoCica Dö Ríl. 2013.08.20. 08:31:07

@Cicmen: értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?

Lássad be, hogy nagy veszekedés után jobb a cekc is. Hát még a buzulás.

2013.08.20. 08:35:26

@helianthus: ez melyik Hahotából van?

A rendőr találkozik egy kisfiúval aki keservesen sír. Megkérdezi.
-Miért sírsz kisfiam?
-Mert anyám leküldött a boltba és elfelejtettem hogy mit mondott, azt hogy János hozzál párizsit, vagy azt hogy Pál hozzál savanyú uborkát!
-Ó, hát ez nagyon egyszerű! Feleli a rendőr.
-Hogy hívnak kisfiam?
-Gyere ide!

2013.08.20. 08:38:04

@PsychoCica Dö Ríl.: értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?

Sok pici mókuska!

PsychoCica Dö Ríl. 2013.08.20. 08:48:13

@Cicmen: tudtam ám, hogy valami csel van benne. Az órát meg piciny manók hajcsák. A polaroidba meg festő koboldok dolgoznak, azt olvastam egy könyvbe.

igazságos 2013.08.20. 08:48:50

@PsychoCica Dö Ríl.: most mindenki nyaral, aki meg nem, az a belét gürizi ki

várjál szeptemberig, akkor mindenkinek lesz frissebb energiája :P

amúgy meg ne lopd el a mi régi pszichocicánk nevét, ő aztán tudott hergelni

2013.08.20. 08:50:31

@PsychoCica Dö Ríl.: Ja! És ha kanyarban elhallgat az autórádiód, akkor kapaszkodnak a zenészek!

2013.08.20. 08:55:49

Az osztályvezető főorvos behívatja az elmebeteg ápoltat a szobájába.
- Nos, Kovács úr, Ön teljesen meggyógyult, elhagyhatja az intézetet. Na mi az, nem is örül?
- Most minek örüljek? Hogy tavaly még én voltam Napóleon, most meg csak Kovács Jenő leszek?

2013.08.20. 08:58:01

@Élő Fa: még hogy komponista,

Lehet hogy csak révész!

2013.08.20. 09:01:16

Nemzetközi káromkodóversenyt rendeznek, az nyer, aki ismétlés nélkül a leghosszabb ideig tud káromkodni.
Kezd a francia, 1 perccel, majd jön az angol, ő 2 percig, az őt követő német 5 percig bírja. Végül bejön a magyar is, de megbotlik a cipőfűzőjében és elvágódik, mire éktelen káromkodásba kezd. Fél óra múlva abbahagyja, majd így szól:
- Elnézést, kezdhetem?

PsychoCica Dö Ríl. 2013.08.20. 09:01:28

Akkor egy klasszikus tréfa (sútká), az Ünnepre való tekintettel:

A jereváni rádió műsorából:
- Egy kedves hallgatónk levélben kérdezte, hogy szabad-e november 7. előestéjén házaséletet élni? Válaszunk szabad, de nem okozhat nagyobb örömet, mint az ünnep.

2013.08.20. 09:02:38

A nagymama haldoklik. Magához hívja az unokáját, és így szól:
- Mindig jó gyerek voltál, ezért rád hagyom a farmomat, beleértve a nagy házat, az istállót, a munkagépeket és 22 millió dollárt!
- Hű, nagymama - lelkendezik az unoka. - Nem is tudtam, hogy ilyen gazdag vagy! És hol van ez a farm?
- A Facebookon...

2013.08.20. 09:04:31

Egy srác hazakíséri kedvesét. A kapualjban hanyag mozdulatokkal a falnak támaszkodik és így szól a lányhoz: - Drágám, nem lenne kedved itt a sötét kapualjban egy kis szop*shoz?
- De ugyan, hogy gondolod? Még valaki meglát minket - válaszolja megszeppenve a szemérmes lány. A srác folytatja az unszolást:
- De hát tudod, menyire szeretem. Kérlek! Naaaa! A lány csak nem enged. A srác már mindent megígér, csak elégítse ki a lány a vágyait, de kedvese így sem hajlandó. Kb. 15 perc múlva megjelenik hálóingben a lány húga az ajtóban. Látszik rajta a kimerültség és idegesség. Ingerülten így szól:
- Az apám üzeni, hogy ha a nőverem nem hajlandó, akkor megteszem én vagy kijön ő és kiveri neked, csak vedd már végre le a kezed a rohadt kaputelefonról!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.20. 09:07:27

Megjelenik egyik szülém - alvókámat elég konkrétan kikapcsolásra késztetve -, ezt közli: van kalács! Jó. Kimegyek, almás sütemény volt ott! Bazz. Valamelyikunk újmagyart beszél. Ha itt ez van, mi lehet családon kívül? Kezdek félni. Nektek is harangoztak már be álkalácsot?
@Cicmen: ezzel nagyon vigyázni kell, mert ha nem jó a vicc, megdobálhatnak rohadt paradicsompalántával!

2013.08.20. 09:09:35

Két favicc ül a fán. Az egyik elkezd röhögni. A másik favicc megkérdezi:
- Mi olyan nevetséges?
- Semmi, csak eszembe jutottam.

Atörökk 2013.08.20. 09:26:56

Ennyit csetelni. Nincs nektek dolgotok?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.20. 09:35:21

@atörökk: de mer és ha valaki festô? Attól mit kérdezel, ugyaneztet?

Atörökk 2013.08.20. 09:38:14

@Kellemes Zérókomponista:
Tőle aztot is, hogy mivót a jele a zóvodába'.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.20. 09:45:26

@atörökk: de röhögök magamon. Ekkora béolvasásom már rég vót. Furcsa is vót kicsit, de azér jó vót. @Igis szúrrealitási szinteket jelentem, elértem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 09:46:51

@Cicmen: Jó a 4 napos ünnep amúgy, csak legyen mit csinálni, vagy történjen valami ott, ahol vagy...
Itt pl. dögunalom, de legalább pihenek + szétmakróztam az agyam. Mindjárt megyek haza, de program ott se nagyon lesz -> kialszom magam + van otthon sör :D

2013.08.20. 09:52:57

@ColT: Jó a 4 napos ünnep amúgy,

Már akinek, nekem délutánra munka van!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 09:55:43

@Cicmen: Akkor azt pótlékozzák, jobb helyeken...

2013.08.20. 09:58:50

@ColT: Nekem is pótlékozzák, azzal együtt nincs nagy kedvem hozzá.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 10:08:22

@Cicmen: "@PsychoCica Dö Ríl.: ...
ki vagy te"

Volt egy hasonló nevű törzskommentelő. Csak az sokkal ordenárébb volt és sokkal viccesebb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 10:14:09

@atpijkamo: ejnye már no. már mondtam a múltkor is, hogy tessen jó példával elöljárni viccesség terén, aztán lehet követelményeket támasztani a többiekkel szemhben, asztaebugattát mostmán. :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 10:16:25

@zsiráfffff: Hatás <-> ellenhatás.

Itt most nincs mire viccesen válaszolni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 10:19:26

@atpijkamo: mindig csak a nyígás meg a kifogások, mi? na nem baj, augusztus 20-ra pont megfelel az is. :D

most akkor lesz tüzibizbasz este vagy nem lesz? monnyuk nekem mindegy, hozzám nem hallatszik el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 10:21:15

@Cicmen: Fene tudja, asszonyéknál ölik érte egymást. Én is mehettem volna, de nem volt hozzá humor. Nekem csak annyi lett volna, hogy 1 nap csúszó. Akkor inkább vettem ki mellé szabit azt' hazajöttem :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 10:24:34

@zsiráfffff: Hát nemtom. Régen viccesebb volt, lőttek fel Heineken meg Burgerking reklámokat. Tavaly lusta voltam kimenni az erkélyre nézi.

Manyecska 2013.08.20. 10:25:19

@atpijkamo: most gyulladt ki a tévében egy vendéglő mert telibefingották. Sztem kb az sokkal vicesebb:DDDDDDD :O

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 10:25:39

Na, aki a Palacsintálózóba megy, lavórt/vödröt (vidékiek vedret)minden körülmények között vigyen magával!
kismalac.blog.hu/2013/08/20/mingya_hanyok

Atörökk 2013.08.20. 10:28:29

@zsiráfffff:
Valószínű lesz, ha csak nem pont akkorra jön vihar. Előtte kb- 3-4 órával már meg tudják teljesen pontosan mondani.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.20. 10:33:52

@atörökk: én közben, illetve utána is. Méltatlanul elhanyagolt idõsíkok a metetutorialologában.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 10:35:40

@atörökk: reméljük a legjobbakat. bár szegény kutyákat nagyon sajnálom ilyenkor. az enyém például hónapokkal később is megijed ha valaki bevágja egy vasajtót, tüzijátékos időszakban (meg előtte/utána négy napig) képtelenség sétáltatni mert halálra rémül.

Atörökk 2013.08.20. 10:36:34

@Kellemes Zérókomponista:
Sajnálatos módon nem lehet minden kósza gömbvillám mellé közlekedési rendőrt állítani.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 10:55:56

Jelentette a hibát az oldalnak, azonban nem vették komolyan, és azt üzenték, ez nem is hiba. a Facebook elvileg 500 dollárt is fizet, de most úgy döntöttek, hogy ezt a felfedezést nem számítják hibának. ekkor úgy döntött, inkább egyenesen Mark Zuckerberget értesíti, úgy, hogy a hibát kihasználva bejegyzést ír a falára. Pár perccel később Ola Okelola a biztonsági csapatból jelentkezett, és részleteket kért az exploitról, a hekker fiókját pedig deaktiválták.

index.hu/tech/2013/08/19/meghekkeltek_zuckerberg_facebook-falat/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 10:59:24

@atpijkamo: LOL, ez olyan, mint a Homár power :D Amikor kipattan a dolog, akkor hirtelen lényeges lesz :D

@zsiráfffff: +1
A macskánk esetén annyi a különbség, hogy ő csak a szokásos, ágy alatti helyére bújik ijedtében :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 10:59:41

Személyesen felügyelte az illetékes brit nemzetbiztonsági szerv két ügynöke a The Guardian című brit napilap székházának pincéjében azoknak az adathordozóknak a megsemmisítését, amelyek az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt alkalmazottjától, Edward Snowdentől kapott titkos iratokat tartalmazták. "Most már visszahívhatjuk a fekete helikoptereket" - viccelődött az egyik ügynök a főszerkesztő elmondása szerint, az egyik, szilánkokra zúzott Macbook Pro maradványainak összetakarítása közben.

kiszivárogtatásra váró dokumentumok másolatai továbbra is a lap tulajdonában vannak.

index.hu/kulfold/2013/08/20/titkosugynokok_semmisitettek_meg_a_snowden-aktakat/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 11:04:31

@atpijkamo: Az ügyes. Komplett gépet bezúzni a winyó helyett :)

2013.08.20. 11:04:59

@zsiráfffff: nem jó, elrontottad a zegészet! :)

Egy négernek levágja a középső ujját a daráló és egy fehér ember ujját varrják fel neki helyette. Amikor utazik a villamoson egy öregasszony észreveszi és így szól hozzá.
-Te vadász, tisztázzunk valamit!
Mire a néger elkezdi ütni.
-Te vén kurva elbasztad a poént, az egy másik vicc!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 11:10:44

@Cicmen: :)) A mai összes eddigi viccedet megbocsátom.

2013.08.20. 11:12:50

Pistike nagyon csúnyán beszél, ezért a tanítónéni leíratja vele százszor, hogy"nem beszélek csúnyán".
Másnap Pistike megmutatja a füzetét, amiben kétszázszor van leírva a feladat.
-De Pistike! Miért írtad le kétszázszor?
-Benne felejtettem az indigót a lapok között!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 11:22:51

@Élő Fa: Te mindig épp palacsintázol.
JAMAIKA A JAMAIKAIAKÉ!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 11:26:19

@ColT: Nekem az tetszett nagyon, hogy a hibát kihasználva írt be neki üzenetet. Nem kell további bizonyítás, beírtam, nem?

Mint az ember a viccben a nagyfasszal. Sekeze, se lába. Csöngettem, nem?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 11:27:27

@agresszív kismalac: "Te mindig épp palacsintázol."

Sok szájat kell etetni.

helianthus 2013.08.20. 11:33:18

@Cicmen: én ezt így ismerem:
A rendőr találkozik egy kisfiúval aki keservesen sír. Megkérdezi.
-Miért sírsz kisfiam?
-Anyukám leküldött vásárolni, de nem tudom, mit mondott. Azt, hogy Gyula, vegyél húsz deka csabait, vagy Csaba, vegyél húsz deka gyulait???
- Ez egyszerű, kisfiam! Hogy hívnak?
- Ernő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 11:36:01

@Cicmen: Jut eszembe, normálisabb helyeken azért jó ilyenkor melóznii, mert nyugi van. Idióta főnökök otthon...

helianthus 2013.08.20. 11:39:18

- Honnan tudja a vak ejtőernyős, hogy közeledik a föld?
- ???
- Lazul a kutya póráza.

helianthus 2013.08.20. 11:41:04

Van itt valakinek lemezgyűjteménye?

- Gyere fel hozzám, van néhány jó lemezem!
- És megigéred, hogy csak lemezt hallgatunk?
- Rendben.
- És ha nem tetszenek a lemezeid?
- Az más. Akkor szépen felveszed a ruháidat, és hazamész.

igazságos 2013.08.20. 11:42:21

@Kellemes Zérókomponista: nna, azé csak megközelíted azt, de elérni sosem fogod, mer én mindig visszafele fejlődök!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 11:42:24

@ColT: Normálisabb helyeken:

- a főnök normális, nem zavarja a munkát
- ha kell, néha beáll az egyszerű munkásember munkáját is végezni
- ha kiad egy sürgős feladatot, amiért tovább benn kell maradni, nem megy haza, hogy jólvan fiúk, csináljátok csak
- stb.

helianthus 2013.08.20. 11:42:50

@Kellemes Zérókomponista: "Ha itt ez van, mi lehet családon kívül? "
Családon kívül nincs kalács csak ha sütsz magadnak.
Na akkor igazán kezdhetsz félni!

A katona éjszakai őrségben áll. Egyszer csak zörgést hall:
- Állj! Ki vagy?
- Anyád az a demizsonnal!
- Anyám, állj! Demizson: tíz lépést előre!

helianthus 2013.08.20. 11:44:52

@atpijkamo: képzeld el, én egy ideje ilyen normális környezetben dolgozom.
Értékelem a különbséget az előző nemmormális környezethet képest!

- Hány órat alszol Pistike? - kérdezi az orvos.
- Két-három órát.
- Szerintem az kevés.
- Mind az öt órán azért nem merek aludni!

England win The Ashes! 2013.08.20. 11:45:19

@gabors: amugy mit csinaltal te Jamaicaban?

Varj, kitalalom. Majd' 20 evig jatszottal harfan egy reggae-egyuttrsben, ugye? :)

helianthus 2013.08.20. 11:46:04

Beszélget az amerikai, az orosz és a magyar tikos rendőr, a téma ki tudja jobban megtartani a szolgálati titkot.
- Én a nejemmel egy irodában dolgozok, ő nem tudja mit csinálok, nem is érdekli, én nem tudom mit csinál, de nem is érdekel.- mondja az amerikai.
- Az semmi... Én egy íróasztalnál dolgozom a feleségemmel! Nem tudja mit csinálok de nem is érdekli, én sem tudom ő mit csinál, de nem is érdekel.- kontráz rá az orosz. A magyar erre nagyot legyint:
- Ugyan már... Én egyedül dolgozom egy irodában! Nem tudom, mit csinálok, de nem is érdekel.

igazságos 2013.08.20. 11:46:28

@England win The Ashes!: bobozott, te hülye, mit csinalt vóna mègis

helianthus 2013.08.20. 11:47:24

@agresszív kismalac: "JAMAIKA A JAMAIKAIAKÉ!"
Ne dadogj.

A dadogós gondolja, hogy beszól az erősen ritkuló hajú haverjának:
- Fi-figyú, ttte me-me-mennyit fi-fizetsz a fo-fo-fodrásznál, hö-hö?
- 1500-öt, hö, amennyit te egy helyi hívásért!

helianthus 2013.08.20. 11:51:21

@atpijkamo: ezek régi viccek és mégsem ismertem őket. Jééé!

2013.08.20. 11:54:11

@helianthus: én ezt így ismerem:
A rendőr találkozik egy kisfiúval aki keservesen sír. Megkérdezi.
-Miért sírsz kisfiam?
-Anyukám leküldött vásárolni, de nem tudom, mit mondott. Azt, hogy Gyula, vegyél húsz deka csabait, vagy Csaba, vegyél húsz deka gyulait???
- Ez egyszerű, kisfiam! Hogy hívnak?
- Albert

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 11:55:11

@helianthus: Új viccek nem nagyon vannak. szerintem a faszbúk megfolytja a közösségi életet.

itt egy régi:
Mit mondott Monet Picassónak, amikor találkoztak a francia Riviérán?
- Elég jól festesz rövidnadrágban.

itt egy új:
1944 szeptember végén a varsói felkelés a végnapjait éli. Egy kis lengyel kölyök rohan az utcán, egy hitlerjugend üldözi. Elkapja a gyereket, a fejéhez nyomja a pisztoját, amikor az égből leszól egy hang.
- Ne tedd! Egyszer még ő lesz a pápa.
- És én? - kérdezi a német.
- Na jó, te is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 11:56:28

@atpijkamo: LOL LOL LOL hány ilyen hely lehet itt? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 11:56:35

Mit mondtak a magyar énekesnek az Eurovízión?
- Bye, Alex!

2013.08.20. 11:56:56

@Cicmen: A rendőr találkozik egy kisfiúval aki keservesen sír. Megkérdezi.
Hogy hívnak?

2013.08.20. 12:02:24

@Cicmen: A rendőr találkozik egy kisfiúval aki keservesen sír.
A rendőr továbbmegy.
-A faszom fog jelentést írni gondolja.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:02:46

@ColT: Tudok német multit. Néhány kisfőnök együtt dolgozik a csapatával. Más munkája nem nagyon van, irányít, de ugyanúgy csinálja is. Másik kisfőnök csinálja a saját munkáját, ha probléma van, akkor belemászik a megoldásba. Nagyfőnököt nem látnak, mert elég rövid a hierarchia.

Ezek a nagy hodályok nem jönnek be. Aki homározni akar így is tud, aki dolgozik, azt zavarja a zaj, van aki órákat üvöltözik a telefonba.

2013.08.20. 12:04:42

@helianthus: Van itt valakinek lemezgyűjteménye?

Vénszivarnak bádog a hátsó udvarban!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:05:27

A 80 éves Marinéni randevúzik a 92 éves Pistabácsival.
Amikor a néni hazaér, a lánya kérdezi:
- Na, milyen volt?
- Ne is kérdezd! Háromszor vágtam pofon az öreget.
- Miért, olyan mohó volt?
- Dehogyis, mindig azt hittem, meghalt.

Ez csak nekem új?

Manyecska 2013.08.20. 12:05:27

@atpijkamo: ja, kettőt most majdnem kinyírtam megfulladtak a röhögéstől..épp vmi szellemes film ment a tévébe a hűtő meg elkezdett recsegni, ropogni belülről, mondom vazze gyerekek nagyapátok feltámadt:) :O:D

helianthus 2013.08.20. 12:07:07

@Cicmen: hüLe! Tessék a méltó bosszúm!

A szőke nő a barátjával elmegy a fiú szüleihez vacsira.
Egyszer csak a falusi bableves hatni kezdett: fingania kellett a csajnak. Gondolt egyet elengedett egy KICSIT. A srác apja lenéz az asztal alá:
- FIFI!
A csaj arra gondol: na ezt a kutyára fogta!
Gondol egyet kienged egy reccsenőset. Az apa:
- FIFI!
A csaj már biztos benne: na ez már a kutya lelkén szárad. Elenged egy nagyon nagyot. Mire az apa:
- FIFI! Mennyé má arrébb mert minnyá rád szarik!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:07:25

Józsi bácsi elmegy a zaciba, hogy beadja a TV-t. Útközben találkozik
az Orbán Viktorral. Mondja neki Orbán:
- Józsi bácsi hát ne adja be a TV-t a zaciba, mert jövő héttől nagyon
jó műsorok lesznek benne!
- Tényleg?! - kérdezi az öreg - és milyen műsorok fiam?
- Hétfőn én leszek, - kedden a feleségem, - szerdán a családom, -
csütörtökön a pártom! - Péntek- Szombat - Vasárnap - az emberek!
Na az öreg hazamegy, az asszony meg kérdezi tőle, hogy miért nem adta
be a TV-t a zaciba? Mire Józsi bácsi:
- Találkoztam az Orbánnal , és azt mondta, hogy jó műsorok lesznek,
inkább visszahoztam!
- És milyen műsorok lesznek ?
- Hétfőn: A Félkegyelmű, kedden: A makrancos Hölgy, szerdán: A rém
rendes család, csütörtökön: Ali Baba és a 40 rabló, péntek-szombat-vasárnap: A Nyomorultak!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:10:54

@helianthus: :)) A lényeg lemaratt.

A szőke nő a barátjával elmegy a fiú szüleihez vacsira. Fifi kutya megszaglássza, aztán befészkeli magát a széke alá. ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:14:16

Régi, de mindig jó újraolvasni:

Ügyvéd: Mit mondott a férje, amikor felébredt?
Tanú: Hol vagyok, Mary?
Ügyvéd: És miért lett ekkor dühös?
Tanú: Mert engem Susannak hívnak.
__

Ügyvéd: Aktív szexuális életet él?
Tanú: Nem, csak fekszem a hátamon és nézem a plafont.
__

Ügyvéd: Doktor úr, igaz, hogy ha valaki alvás közben meghal, akkor csak másnap veszi észre, hogy meghalt?
Tanú: Mondja, ön tényleg el tudta végezni az egyetemet?
__

Ügyvéd: Hány éves a fiatalabbik fia, a 20 éves?
Tanú: 20, mint az ön IQ-ja.
__

Ügyvéd: Jelen volt, amikor lefényképezték?
Tanú: Ugye csak viccel?
__

Ügyvéd: Szóval a baba augusztus 8-án fogamzott?
Tanú: Igen.
Ügyvéd: És ön akkor mit csinált?
Tanú: Dugtam.
__

Ügyvéd: Hogy végződött az első házassága?
Tanú: Halálesettel.
Ügyvéd: Kinek a halálával?
Tanú: Hármat találhat.
__

Ügyvéd: Kérem, írja le a vádlottat!
Tanú: Középmagas, bajszos, szakállas.
Ügyvéd: Férfi, vagy nő?
Tanú: Hacsak nem volt épp egy cirkusz a városban, férfire tippelek.
__

Ügyvéd: Doktor úr, hány halottat boncolt karrierje során?
Tanú: Sokat, akit eddig boncoltam, mind halott volt. Az élők túlságosan nyugtalanok.
__

Ügyvéd: Emlékszik arra, hogy mikor kezdte a boncolást?
Tanú: Fél kilenc körül.
Ügyvéd: És Denton úr akkor halott volt?
Tanú: Hát, ha az elején nem is, a végén már biztos halott volt.
__

Ügyvéd: Doktor úr, leellenőrizte a páciens pulzusát boncolás előtt?
Tanú: Nem.
Ügyvéd: Leellenőrizte a vérnyomását?
Tanú: Nem.
Ügyvéd: Leellenőrizte a légzését?
Tanú: Nem.
Ügyvéd: Akkor lehetséges, hogy a páciens még élt, mikor elkezdte a boncolást?
Tanú: Nem.
Ügyvéd: Honnan tudja?
Tanú: Mert a feje az íróasztalomon volt egy tálcán.
Ügyvéd: Értem, de lehetséges, hogy mégis élt?
Tanú: Nagyon kicsi az esély, de ha élt volna, akkor minden bizonnyal ügyvéd lett volna.
__

Ügyvéd: Ugye 3 gyereke van?
Tanú: Igen.
Ügyvéd: Ebből mennyi fiú?
Tanú: Egy sem.
Ügyvéd: És mennyi lány?
Tanú: Bíró úr, kérek egy másik ügyvédet!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 12:15:39

@atpijkamo: Én is voltam ilyen helyen, hogy a csopvez is velünk dolgozott, csak mellé még adminisztrált is, némi pluszpénzért. + az lett a csopvez, ekinek kiemelkedően jó tudása volt.
Az is egy elmebeteg hely volt, de még mindig jobb, mint sok más...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:15:52

Csörög a telefon, Móricka felveszi:
- Szervusz kisfijam, az apukádal szeretnék beszélni! A főnöke vagyok.
- Jó de melyik? A hájfej vagy az idióta?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:17:07

@ColT: "az lett a csopvez, ekinek kiemelkedően jó tudása volt"

Az embereket tudni kell kezelni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:18:13

- Mit mond a skinhead a cigány csajnak a vasúti felüljárón?
- Na, akarsz teherbe esni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 12:20:00

@atpijkamo: Tudni kell, de valahogy ebből ott sosem volt gond. Legalábbis nálunk. Magasabb pozíciókban voltak full alkalmatlan főnökök, de nem csak szakmailag alkalmatlanok. Nálunk, szinte csak szakmai alkalmasság alapján válogattak, és mégsem.
A kapitalizmus egyik csodája :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:21:19

Két szegedi beszélget.
- Köd van?
- Nem, szerda.

Két szegedi kisgyerek beszélget.
- Hol a laPda?
- Mögötted.
- Dehogy öttem mög!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:22:29

A tőzsde sokkal rosszabb, mint a válás: mindenemet elvesztettem, de megmaradt a feleségem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:23:56

Imádom a régi zsidó vicceket:

A zsidó sétál a tengerparton az unokájával. Hirtelen egy hatalmas hullám kicsap, elragadja a kisfiút.
Az öreg felnéz az égre és így szól:
- Ó uram, ő volt az én egyetlen unokám, hogy vehetted el tőlem ilyen borzasztó módon? A fiam és a felesége sose fogja magát túltenni ezen a hatalmas veszteségen.
Ekkor egy újabb hatalmas hullám kiveti a kisfiút a partra.
Az öreg felnéz az égre és így szól:
- Volt rajta egy kalap is!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:25:43

From: laocoon@poseidon.org
To: all@mediterranean.com
Subject: Ne nyissatok ki semmilyen ajándékot, amit görögöktől kaptok!!!

VIGYÁZAT! VIGYÁZAT! VIGYÁZAT! VIGYÁZAT! VIGYÁZAT!

Új görög "ajándék" terjed. Formája változó, de leginkább egy hatalmas fa ló alakjában található, városok kapuja előtt.

NE VIGYÉTEK BE A VÁROSBA! RENDKÍVÜL VESZÉLEYES! EL FOGJA PUSZTÍTANI A VÁROSOSOTOKAT!

Ne engedjétek be a kapukon! Ne kattintsatok rá! Ha beviszitek a városba, 12 órán belül elpusztítja azt.

Ne nyissátok ki, hanem azonnal gyújtsátok föl!

A görög faló vírusos, egy csapat felfegyverzett görög harcos rejtőzik benne. Kitörlik a fájljaitokat, megölik harcosaitokat, a nőket és a gyerekeket. Lerombolják templomaitokat és városaitoikat. Mindent felégetnek.

EZT A FIGYELMEZTETEÉST AZONNAL TOVÁBBÍTSAD MINDEN ISMERŐSÖDNEK! HA NEM TOVÁBBÍTOD, EGÉSZ NEMZETSÉGEDDEL EGYÜTT EL FOGSZ PUSZTULNI!

From: troyans@mediterranean.com
To: laocoon@poseidon.org
Subject: Re: Ne nyissatok ki semmilyen ajándékot, amit görögöktől kaptok!!!

Laokón, te nagyon hüle vagy. Gondolkodj már el egy kicsit, mielőtt egy ilyen levelet továbbküldesz! Ez láthatóan egy lánclevél, hoax, amit a hozzád hasonló idióták küldözgetnek egymásnak. Nevetséges ötlet, hogy egy fa ló egy városra veszélyes lehet. Na, takarodj a picsába!

Manyecska 2013.08.20. 12:27:15

És azt ismeritek: elmegy a kőműves az orvoshoz:
Doktor úr, nincs székletem napok óta!
Semmi baj, vegye be ezt a tablettát..
Másnap: doktor úr még mindig semmi..!!
Doki: forduljon csak meg!! és ráver a seggére egy hatalmasat..na, kész..
Pasi: Mit csinált?
Doki: Semmit, csak máskor ne a cementeszsákkal törölje ki kakálás után a fenekét..!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:27:53

- Nagy tűzvész volt, minden titkos iratunk elégett - panaszkodott Bormann.
- Hazaszólhatok, biztos van az otthoniaknál másolat - nyugtatgatta Stirlitz.

Stirlitz elgondolkodot, ezúttal talán tényleg gyanúba keverte magát.

helianthus 2013.08.20. 12:28:15

A tanárnő miniszoknyában megy be dolgozatot íratni. Egyszercsak az egyik gyerek odasúgja a padtársának:
- Látom a tanárnő combját!
A tanárnő meghallja:
- Szemtelen kölyök! Menj haza, és 3 napig ne lássalak!
Kicsit később egy másik gyerek is odasúgja a padtársának:
- Látom a tanárnő fenekét!
A tanárnő ezt is meghallja.
- Szégyeld magad! Menj haza, és egy hétig ne gyere iskolába!
Erre Móricka feláll, és elindul az ajtó felé.
- Móricka, Te meg hova mész?
- Tanárnő, én olyat láttam, hogy az idén már nem jövök iskolába!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:29:58

A gépkocsik feltörésére szakosodott tolvaj maga is meglepődött, miután 2012. október 18-án a Szépvölgyi úton az út szélén parkoló Audinak betörte az ablakát. A kocsiból az okmányokon kívül ellopott egy WiFi berendezést, egy iPadet, két tabletet SIM kártyákkal, egy Canon fényképezőgépet tartozékaival, több mint félmillió forint készpénzt és egy doboz szacharint.
Az ellopott iPad folyamatosan adta GPS koordinátákat, így a rendőröket egyenesen a tolvaj budaörsi lakásához vezette. Itt meg is találták a lopott dolgokat, egyedül a pénz nem lett meg, már hazafelé elköltötte.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:32:28

Régi, de nagyon édes:

- Ismeri maga a Grűnt?
- Nem, dehogy!
- És a Schwartzot?
- Akkor már inkább a Grűnt!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:34:39

Nemrég hallottam:

Áll a székely juhász mélán a botjára támaszkodva. Arra megy a másik juhász:
- Hát maga mit csinál?
- Gondolkodom.
- És hol a fenébe van a nyája?
- Azon gondolkodom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 12:39:00

@helianthus: "@Cicmen: :D ez melyik Hahotából van?"

Én innen lopok: www.vicc.hu

Atörökk 2013.08.20. 12:55:04

Kimegy a székely a ház mögé, jön vissza foltos nadrágban.
-No. Esik?
-Nem. Fúj.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 13:10:23

- Micike, írja ki, hogy kedden megbeszélés lesz.
- Főnök, a kedd az egy vagy két dé?
- Írja, hogy szerdán!

gabors 2013.08.20. 13:10:32

@England win The Ashes!: 4x voltam mint 'turista' (mert volt fonokom onnan valo) igy ketszer meg szallasra sem kellett kolteni ...

tobb ismerosom is a karib szigetetkrol valo (voltam Barbados-on is csak hogy dicsekedjek :-) ott is a balra tarts "rulez" de ott alom vezetni csak a sziget kicsi par ora alatt koreber az ember

ja majdnem lett kubai felesegem is (ott is voltam ott is vezettem az nagy kaland volt az biztos Havannan kivul nincs forgalom meg akkoriban benzin sem nagyon)

Marley-t azelott is szerettem New Yorkban talalkoztam az anyjaval es felesegevel es nem tudom hany gyerekevel mert szerencsem volt egy Ziggy Marley koncert szervezeseben resztvenni 1992-ben

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 13:18:51

Lelőttek egy újságírót Egyiptomban
www.origo.hu/nagyvilag/20130820-lelottek-egy-ujsagirot-egyiptomban.html

Ez lehet, hogy pont mai hír, de hetente olvasom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 13:21:26

Saját maga szendvicsembere lehet Marija Sugarpova, aki a Floriadi Legfelsőbb Bíróságnál kezdeményezte, hogy a US Open két hetére vezetéknevet válthasson - közölte a Times. Saját cukorkája, a Sarapova nevét venné fel, a ruháját pedig a termék ajkakat formáló logója díszítené.

www.origo.hu/sport/tenisz/20130820-sarapova-nevet-valtoztatna.html

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 13:28:55

"Az európai gyorsvasúthálózat ellen tervez merényleteket az al-Kaida"
"Akkor a MÁV teljes biztonságban van."

www.origo.hu/nagyvilag/20130819-az-europai-gyorsvasuthalozat-ellen-tervez-merenyleteket-az-al-kaida.html

Jokkura 2013.08.20. 13:40:28

@atpijkamo: nagy kárt ugysem tudna okozni :)
legfeljebb eggyel több indoka lehet a MÁVnak

helianthus 2013.08.20. 13:43:50

@atpijkamo: én értettem!
gyorsvasút vs MÁV
Hihi!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 13:54:52

Hosszú Katinka a barcelonai világbajnokság előtt pár hónappal látott egy videointerjút, amelyben a volt edzője, Dave Salo tulajdonképpen beismerte, hogy csak kihasználja a külföldi versenyzőit az amerikai tanítványai sikerei érdekében.

www.origo.hu/sport/uszas/20130809-hosszu-katinka-kicsit-kirazott-a-hideg.html

Manyecska 2013.08.20. 13:58:56

@atpijkamo: ez ennek a párja:
"Áron, dohányoznak a teheneid???
Nem...
Öt perc múlva: ..akkor ég az istállód"
én pontosan ilyen vagyok:DDD!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 14:33:50

Beszámolója szerint viszont mielőtt felléptek volna a vonósok, a felkonferálásból „a »román« szó valahogy eltűnt, maradt tehát »Bartók Béla: Népi táncok«”. A zenekar emiatt kérdőre vonta az önkormányzat kulturális ügyekért felelős egyik tisztségviselőjét is, akitől azt a magyarázatot kapták, hogy „a városvezetés nem akarta vállalni egy esetlges diplomáciai botrány kirobbanását”, ezért csonkították meg önkényesen a mű címét.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.20. 14:37:25

@atpijkamo: ha mindenki akkora érdektelenséggel viseltetne a csaj iránt, mint Becses Én, megjavúna a világ. Elhiszed? Én el. Na jó, egy része. Egészen sosem fog. Azt hiszem eszem tovább a pörköltem, az rémegyszerű és rémjó.

Atörökk 2013.08.20. 14:40:08

@Kellemes Zérókomponista:
Miféle jószágból van az a pörkölt?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 14:42:26

@England win The Ashes!: a Dózsa György téren igyenes Ákos-koncert lesz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 14:45:49

@Nattramn: Szavazni idétlenség. Pláne ha erdménye sincs. Mondjuk a Megyeri hídra szavaztam, utólag derült ki, hogy hiába. Kurvajó lenne egy Chuck Norris vagy Pató Pál híd.

@Kellemes Zérókomponista: Naná, hogy elhiszem.

A Lédi Gaga jó énekes, zongorás. semmire nem vitte. Aztán kitalálta ezt a polgárpukkasztó, feltűnő viselkedést, és egyből sztár lett. Nem elég tehetségesnek lenni, idétlennek is kell lenni. Nem elég idétlennek lenni, tehetségesnek is kell lenni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 14:47:07

@atörökk: "Miféle jószágból van az a pörkölt?"

Pörköletlen.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 14:50:07

@atpijkamo: Fel kéne gyorsítani valahogy ezt a vihart. Talán kiállok a tetőre és elkezdek fújni.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 14:52:36

Segítségével most bepillanthatunk a tőzijáték-készítés kulisszái mögé

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 14:54:56

@England win The Ashes!: Az augusztus 20-i tázijáték elleni polgéri engedetlenség nyilván nem fér a definiciónkba, a tűzijátlk megrendezése nyilván a kormány jogköre

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 14:56:34

Szekzsárdi tűtijáték. Helyszín: Magyarország, Szekszárd.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 14:58:26

Zenés zűzijáték a Tűzcsillag Pirotechnika közreműködésével.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.20. 15:02:02

Hát bár a tüzességi játékok a huszadikai estben nem nagyobb idétlenség, mint a strandFESZTIVÁL (milyen fesztivál nincs még?!), de mindig rá tudok csodálkozni, évente, újból és újból, hogy erre tömegek izgulnak. Mondjuk nem gondolom, hogy felmerül bennük a konstriktivizmus képzete a vonulás-álldogálás-várás, nézés-élvezés alatt, de istenemre mondom, totál úgy menetelnek, mintha tartalmazna ilyesmit. Nem a kikapcsolódással van a bajom, hanem a szakadékkal az én fantázialátásom nemmegléte, meeg emezek nyálcsorgatós várakozása közt. ..és hogy akkor ez így a fő tartalmi elem a napban, az ünnepben. Talán a hónapban is. Hejj, de ebben nem merülök el, mert még befordulok.
@atörökk: csirkéből készült ez most.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 15:07:40

@Kellemes Zérókomponista: Amikor lecsapott az ég, akkor sikoltozva menekültek, egymás fején taposva. Mondanom se kell, hogy egytől egyig embik.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 15:09:45

Itt most Vifon lesz. A nyomorult tűtispiel összezavarta az étrendemet is.

Ádám 2013.08.20. 15:41:42

Libazúza pörkölt nokedlival, vegyes savság....

Ledőlök. LÉPEM!

Manyecska 2013.08.20. 15:41:59

Tessék, tüzijáték 2006. 1 perctől őrjöngés! www.youtube.com/watch?v=2MSygGFwaoA mink azóta utáljuk eszt hálisten:D

Manyecska 2013.08.20. 15:43:01

@vén szivar: Jamika nemzeti étele, yess!!

Manyecska 2013.08.20. 15:44:34

Este hétkó ÓceánSzőrtín az ertéelen. Amíg zalylik a tüzijáték érdemes kaszinót rabolni..

Manyecska 2013.08.20. 15:58:36

@Nattramn: :DDDDD vhattdö fakk is that?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 16:05:10

@Élő Fa: "Amíg zalylik a tüzijáték érdemes kaszinót rabolni.. "

:))

Atörökk 2013.08.20. 16:05:49

@Kellemes Zérókomponista:
Az előétel. Pörkölt az marha, birka, esetleg bivaly.

helianthus 2013.08.20. 16:09:10

@atörökk: vaddisznó! Nem te, a pörkölt.

Atörökk 2013.08.20. 16:22:27

@helianthus:
Jogos! És a szarvas is jó.

Ádám 2013.08.20. 16:26:47

A budapesti ünnepi tűzijáték egyelőre nincs veszélyben a KIM szerint.

Az É-koreai elnök dönt!? hol a viccktor.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 16:32:42

@atörökk: "Pörkölt az marha, birka, esetleg bivaly."

Borjú!!! Ah!

Atörökk 2013.08.20. 16:34:03

@atpijkamo:
Borjú legfeljebb paprikás, vétek pörköltnek elrontani.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 16:34:07

Kivolt azafasz, aki ilyen viharos időjárásra tette augusztus huszadikát?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 16:37:44

Meg keddre. Sokkal jobb lett volna 11-én ünnepelni.

Ádám 2013.08.20. 16:50:05

@atpijkamo: Az már azusában él, mint gorbacsov....a hős!

helianthus 2013.08.20. 16:51:10

@atörökk: a szarvas is jó.
Igaz!
A múltkor is átkísért az egyik a forgalmas úton egy idős hölgyet.

Atörökk 2013.08.20. 16:52:28

@atpijkamo:
Felhéberítő, hogy így történt.

@helianthus:
Az én szarvasom a mélyhüttőben van, nem kísér az már senkit sehová.

helianthus 2013.08.20. 16:53:58

@atörökk: de kisérteni még tud, ha jól bekajálsz belőle.
Meglásd bőgni fogsz!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 16:55:42

@Kellemes Zérókomponista: Cirkusz és kenyér. Csak nehogy gondolkodjanak :D
fesztivál magában nem rossz dolog, mert végülis sok szórakozási lehetőség egy helyen. Oké, divat. De Igazából már csak a felszín a buli, alul a reklám van. Mű lett. Nem egy vagy kettő, az egész "műfaj".

Nemzeti ünnepre meg kifejezetten minek. Mondjuk a napi politika sem hiányzik ma., mert a másik véglet meg az a fesztivállal szemben.

A tűzijáték már csak a hab lenne a tortán. Persze én szeretem, mert szép :)

Atörökk 2013.08.20. 16:56:29

@helianthus:
Nem, mert nem félek a babonáktól és főzés előtt úgyis leveszem róla a rontást!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 16:57:53

@helianthus: Láttad a KÉPet? Te is szeretnél ott lakni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 16:58:05

@atpijkamo: Csak amikor felborul az egyensúly.
Utoljára a punkoknak ment igazán a polgárpukkasztás, de ők nem az ismertségért csinálták. A celeb-polgárpukkasztás meg valami szalonképes dolog. Önellentmondás.

helianthus 2013.08.20. 16:58:20

@atörökk: akkor nem változol gyíkká? Kár szeretem őket olyan helyes undi állatkák.

Atörökk 2013.08.20. 16:59:42

@helianthus:
Egyszer békává változtam, de már tudom az ellenszert.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 17:01:08

@ColT: Attól lesz a címlapon. Hús ruha, meg ilyenek.

helianthus 2013.08.20. 17:02:31

@atörökk: azt én is te kis buta! Megcsók a kirájjány és máris boldogan élsz békaként, amíg meg nem eszik a vizikelgyó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 17:02:43

@helianthus: undi? a gyík szerintem nagyoncuki jószág, meg a rokonaik is, azok a falon szaladgáló gekkók is. nézd meg milyen édespofa:

encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTFoc9HFaG800zTOF7IFlOy4a5MKtHIRkbg8UhRPfH9e4tLnW_N

helianthus 2013.08.20. 17:05:19

@zsiráfffff: :) csak poén lett volna! Szoktam békát megpuszilni és ezzel rémületbe taszítani a barátnőimet, akik mind utálják őket. Csak tudnám miért?

Atörökk 2013.08.20. 17:05:54

@helianthus:
Nemnem. Az az öcsém volt ;-)

helianthus 2013.08.20. 17:07:14

@helianthus: gyíkot is puszilgatnék, de azok gyorsak a kis köcsögök.:)
@Nattramn: rendben, költözz.

helianthus 2013.08.20. 17:08:33

@atörökk: miért te milyen állat vagy? ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 17:08:34

@helianthus: nekem mindig azt mondták, hogy ne fogdossam a békát mert lepisili a kezemet. bezzeg ha a kiskutya pisilt le, az nem volt gond, franc se érti :)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 17:09:32

@helianthus: Te is szeretnél? Költözhetsz a másik végébe, és időnként megmutatjuk egymásnak az új szerzeményeinket.

Atörökk 2013.08.20. 17:10:32

@helianthus:
Mocskos :D

@zsiráfffff:
Ő szép, és értelmes. Sokkal okosabban néz, mint a szomszéd.

helianthus 2013.08.20. 17:11:38

@zsiráfffff: lepisil. Ez tény. Ezért nem szabad a hátára fordítani, akkor nem pisil a szemedbe. De ki tudja mire jó a békapisi, lehet az lesz az új csodaszer a kecsketej meg a csigatakony után. :))

helianthus 2013.08.20. 17:12:38

@Nattramn: élve szeretem őket, dunsztosüveg nem jáccik.

helianthus 2013.08.20. 17:15:08

@atörökk: akkor jó, azokat imádom. ;)
@Nattramn: nem.

helianthus 2013.08.20. 17:16:49

@Nattramn: most mit nem értesz már megint? Odaírtam ÉLVE.

helianthus 2013.08.20. 17:19:21

Ez a Hill bácsi tök cuki & tök jól tud műverekedni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 17:21:04

@helianthus: most eszembe jutott, hogy gyerekkoromban szegény siklókígyókat hajkurásztuk folyton. akkor szakadt vége a mulatságnak, amikor párat hazavittem belőlük és elengedtem a kertben :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 17:28:36

@zsiráfffff: Én kiskoromban mindig teljesen felizgultam, ha megláttam valahol egy dögöt, és mindig hordtam magammal zacskókat meg csipeszt, hogy rögtön haza is tudjam vinni. A reflex még ma is működik, pedig most már nem gyarapítom a gyűjteményt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 17:32:51

@Nattramn: ehh, ámátőr! zacskó meg csipesz? mi csak simán begyűrtük a zsebbe a döglött békát meg a mumifikálódott egeret :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 17:33:24

Legalább lehetne valami elgépeléses percről-percre az Indexen, de még ennyi se.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 17:36:16

@zsiráfffff: Én már akkor is profi Voltam. A hatás fokozása érdekében még fehér köpenyt is vettem a preparáláshoz. És lám, az Én gyűjteményem még ma is megvan, de hol vannak a te békáid? Na ugye.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 17:37:48

@Nattramn: tuggya a fene. általában a kevésbé kedves emberek személyes tárgyai között próbáltuk meg elhelyezni őket :)

helianthus 2013.08.20. 17:45:22

@zsiráfffff: nemrég etettem kishalakat kenyérrel arra járt egy vizisikló és elkapott egy kenyérhéjat kétoldalt lógott ki a szájából. Vitte egy darabig kihozta a partra aztán átcsúszott alatta és eltűnt. :)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 17:46:48

@zsiráfffff: Nekem sose dugtak preparátumokat a táskámba. :(

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 17:50:59

"nyomokban tartalmazhat halat, rákfélét, zellert, mustárt és puhatestűeket"

Hm.

helianthus 2013.08.20. 17:51:28

Megint lemaradtam a virágkarneválról. :( egyszer megnézem. :)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 17:52:37

@helianthus: Bizonyára az unalom miatt. Remélem te is unatkozol.

helianthus 2013.08.20. 17:54:36

@Nattramn: középiskolás koromban unatkoztam utoljára.

helianthus 2013.08.20. 17:56:54

István a király Stolbucival meg Nagy Feróval. o_O
remek

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 18:10:28

Közben eljutunk egy holtpontra, megint elgondolkodunk a sok emészthetetlen tésztán, ami a gyomrunkban tekereg. Elképzeljük, hogy hatalmas, tudattal rendelkező, lovercrafti ramenszörnyekkel fogunk rémálmodni órákig, mielőtt kirohannánk éjjel a vécére, ami igazából ugyancsak álom lesz, és a kagylóból feltör a Nagy Öreg Tészta, magával ránt a felfoghatatlan dimenziójába, ahol undorító, teli olajos tasakok belsejében kell letölteni az életünket.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.20. 18:10:59

Varangypuszilgató, halucinogén helimeli az Úrban. A KecskeTejet a KleóPetra fejlesztete ki a plejsztocén Korszakjában. Akh nem tudná. Felmerül az Isteni Kérdés, a kreolbõrû akkori celep (ejtsd: kelep) jócsajok mivel tartották karban a bõrüket? Jó, ez bugyuta kérdés, hisz most írtam, hogy karban vót a tárolása. Hú, de üdittö vagyok. A butterfly-oknak hol van a segglyukuk? Múltkor felizgatott egy.

Manyecska 2013.08.20. 18:13:31

@atörökk: :DDD@helianthus: akkor jó, azokat imádom. ;)...nincs velük semmi baj csak ne akarj együttélni velük:DDD :P
Na, ON.

Manyecska 2013.08.20. 18:15:51

Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik(12) 7-kó feltétlenül megnézem:D

Manyecska 2013.08.20. 18:17:06

@Nattramn: ez jó:DD fogyókúrás céllal mellőznöm kell a vacsit hát elment most az étvágyam. Aztán bedöntök almaecetet attól hányni kíván az ember igen hatásos....

helianthus 2013.08.20. 18:17:45

@Élő Fa: azon tűnödök férjhez kéne mennem az egyikhez.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 18:18:47

@atpijkamo: Na ez az. Nem a tehetségéért (ha van), hanem mert hol bulizott, meg mit rókázott. Szánalmas-e? Ezek a "művészek" is, meg a média is, ami kiszolgálja őket.
Rájött a média, hogy nagyot szakíthat, ha a "lázadókat" úgy fordítja, hogy az is neki hozzon pénzt :S

Manyecska 2013.08.20. 18:20:22

@helianthus: mennyé. csak sms-t ne nézegess..:DDD meglepetések érhetnek...

helianthus 2013.08.20. 18:24:10

@Élő Fa: he?
Megyek tüzijátékra és nem pestire.
Csók!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 18:50:25

Az erős és sok helyen viharos szél miatt a Balatonnál elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepi tűzijátékok - jelentette be Balatoni Monika

Atörökk 2013.08.20. 18:56:03

@Nattramn:
Tudtad, hogy ahol tüzijátékot akarnak rendezni, erős szél kerekedik azonnyomban?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 19:06:52

@atörökk: Persze. Remélem itt is nagyobb lesz és elmarad, és csalódott embik fognak szomorkodni mindenhol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 19:09:58

@Nattramn: Degonoooosz
Grumpy Cat nem a te macskád? :)

helianthus 2013.08.20. 19:15:28

@Nattramnn: természetesen igen. Április óta csak ezt várom.

igi1 2013.08.20. 19:17:08

@atörökk: sose értettem ezt a tűzijátékosdit 20-án, az szilveszterre van és pont

minden másra ott a mastercard

jó időt meg pénzér se lehet megvenni

amúgy meg tök elegem van ezekből a milotai szar tortákból is, amik kurvaegészségesek

egy mákos-guba tortát és egy vargabéles - tortát, meg kakaóscsigatortát akarok!!!!

nem pándlimeggyes szilvás szart, meg mittudomén, milyen kimondhatatlan, szar ízű, kurvadrágán árult loccsantott +tortákat"

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 19:17:25

@helianthus: Elírtad a nevem. Így nem sárgul be.

igi1 2013.08.20. 19:23:54

és igen, Mautner Zsófi is rohaggyon meg, vagy szakadjon szét, mint a gömböc, ott, ahol van

PannonBoy 2013.08.20. 19:24:23

Hát, ez egy szép kis történet. Most egyik fél oldalára sem fogok állni.
Az ügyfél azért volt hülye, mert nem volt képes elolvasni a kondíciókat! Neten fent van, el lehet olvasni (már persze, aki tud olvasni). Ugyanis a bankfiókban úgyse fogják elmondani az egészet, és lehet, hogy kicsit vetítenek a részletekkel kapcsolatban.

De a banknak sem tudok igazat adni. Egyrészt, nem épp ügyfélbarát hozzáállást tanúsítottak, nem voltak segítőkészek és a trükközésre játszottak.
Másrészt, az összes magyarországi bank kondíciós listája el van b@szva. Nincs egy normális termékekkel rendelkező bank. Köszönjétek a "kedves" kormányotoknak. Én mondtam, hogy a tranzakciós díj miatt utcára kell menni, de senki nem hallgatott rám.
Most fizessetek, parasztok!

Atörökk 2013.08.20. 19:33:57

@igi1:
Nem tetszik, nem eszed, ennyire egyszerű.

Atörökk 2013.08.20. 19:35:46

@PannonBoy:
Egy meg nem értett próféta vagy, kinek zsebében az örök bölcsesség köve. Bizonyára szar érzés lehet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 19:39:03

@atörökk: "@PannonBoy:
Egy meg nem értett próféta"

Hehe.

Mert a tranzakciós díj előtt kurva ügyfélbarátok voltak a bankok.

Ádám 2013.08.20. 19:39:21

@igi1: Feszültnek tűnsz. :)

PannonBoy 2013.08.20. 19:44:47

@atpijkamo:
Igen, előtte sokkal normálisabb kondíciós listák voltak, sokkal több free tétellel.
Mióta bejött ez a tranzakciós adó, szinte alig van valami díjmentesen (talán a netbankban a saját számlák közötti átvezetés). A többinél mind van valami trükk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 19:45:19

@igi1: Kitiltott valami főzősfórumról? Vagy utána csináltad a mákoscsülköt, és nem lett finom?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 19:46:30

@PannonBoy: A fő, hogy nem a nép fizeti meg...

igi1 2013.08.20. 19:52:55

@atörökk: de tudnám, mi tetszik ezekben a szarokban

megkóstoltam a szilvást, majd 500 forintért, semmi íze nem volt

igi1 2013.08.20. 19:55:26

@atpijkamo: csak unom a baromságait, elég volt eddig Stahl Judit, az egy fokkal elviselhetőbb

de ez a Mautner

egy napig állni hagyjuk, tegyünk bele

pl...

A tejet és 2,5 dl tejszínt forráspontig melegítünk a cukorral. A mentaleveleket megmossuk, egy edényben ráöntjük a meleg tejszínes keveréket. Lefedve egy órát állni hagyjuk, hogy átvegye a menta ízét. A menta csak egész halványan színezi be, nem lesz zöld. A mentát eltávolítjuk. Ismét felmelegítjük a keveréket, közben simára keverjük a tojássárgájákat. Lassan hozzáöntjük a mentás folyadékot, simára keverjük, majd az egészet visszaöntjük a lábasba, végül állandó keverés mellett sűrűre főzzük. A krémet kihűtjük. A tejszín másik felét kemény habbá verjük. Óvatosan összeforgatjuk a mentás krémmel. A csokoládét közepesen
durva forgácsokra aprítjuk, és a masszába forgatjuk. A parfét formába vagy poharakba töltjük, és mélyhűtőbe tesszük.

ez a receptje, oszt legyen ember, aki utána csinálja :PD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 19:56:33

@igi1: Akkor egyél olyat, amit szeretnél :D
Trüffeltortáknak párja NINCS

igi1 2013.08.20. 19:56:41

nem árulom ám el, min buknátok el :DDD

de nagyon állat, hogy mindig ilyeneket főz :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 20:00:58

@igi1: Hát nem semmi a Stahl Juditnál irritálóbbnak lenni!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 20:02:01

Ez baki, vagy csak Én nem értem?

"Budapesten 21 órakor elkezdődik az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték &ndash; közölte a tárca"

igi1 2013.08.20. 20:02:12

@atpijkamo: a mautner tud

de a találós kérdésre felelj ám! :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 20:04:57

@igi1: "a találós kérdésre felelj"

Milyen találós kérdésre?

igi1 2013.08.20. 20:06:45

@atpijkamo: mi a receptben a bibi :D

igi1 2013.08.20. 20:24:07

látom, ettől a recepttől mindenkinek elment itt az életkedve :DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 20:25:03

@igi1: aggyak neked egy tökegyszerű édességreceptet, amit tutira nem ismersz még? kábé 7 perc munka van vele :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 20:31:54

@zsiráfffff: Felütsz egy tojást, a fehérjéből habcsókot sütsz majd, a sárgájához jó sok cukrot rax, habosra kevered, hogy megálljon benne a kanál, finom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 20:40:49

@atpijkamo: esse rossz, de ennél azért finomabb, bár annyira egyszerű mint egy fakocka: fox egy liter tejet meg 10 tojást meg egy fél kiló cukrot oszt összeturmixolod. a másik fél kiló cukrot karamellizálod és beleöntöd egy tepsibe aminek nem lyukas az alja. a karamellre ráöntöd a tejes-tojásos szutymákot, betolod a sütőbe és addig sütöd amíg jónak nem gondolod. nempont fogyókúrás recept de tényleg nagyon finom :)

Ádám 2013.08.20. 20:46:05

@zsiráfffff: megnéztem, csak 9 tojáűs van a hűtőben.

?

Ádám 2013.08.20. 20:48:11

A tyúkok alatt még vagy 6-7. Az is ér?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 20:49:29

@vén szivar: nem baj, akkor kilenc deci tejjel csinálod meg 90 deka cukorral :) tökmindegy amúgy, ha kicsit tovább sütöd, akkor szépen megszilárdul.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 20:50:54

múlt hónapban jelent meg először a bírüóság előtt

Ádám 2013.08.20. 20:56:48

@zsiráfffff: Köszi :)))

Sok finom ÚJ KENYERET Neked IS! + MÉG PÁR FŐNEK ITT....

LÉPEM!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 20:58:07

"A három gyanúsított az éppen kocogó Chris Lane-t előbb követni kezdték, majd hátbalőtték, és sorsára hagyták" – számolt be az esetről a duncani rendőrfőnök, Danny Ford. "Unatkoztak, és szerették volna látni, ahogy meghal valaki" – folytatta Ford.

igazságos 2013.08.20. 21:03:16

@zsiráfffff: 10 tojást sose pazarolnék el egy tepsi sütire :DDDD

igazságos 2013.08.20. 21:07:23

@vén szivar: hát tudhatnád, honnan vegyél még egyet :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 21:09:19

Borzalommá vált egy hatfős magyar csapat egyiptomi nyaralása, és ennek csak részben oka a területen folyó véres harc. A magyar utazási irodával, az egyiptomi szállodával, és a külföldi bankkal sokkal inkább meggyűlt a bajuk.

index.hu/kulfold/2013/08/20/sos-t_kuldtek_a_magyarok_egyiptombol/

SOS Egyiptom címmel kapott emailt a szerkesztőségünk. Egy hatfős magyar csapat kereste meg az Indexet, miután borzalmas tíznapos nyaralásuk utolsó napján is idegeskedniük kellett, késő délutánig kétséges volt ugyanis, hogy haza tudnak-e jutni a polgárháborús övezetből.

Éva és öt ismerőse egy kedvezményes last minute utat foglalt le korábban az egyik utazási irodánál. Összesen közel egymillió forintot fizettek be a hilton Travelnél, amiért cserébe három kétágyas szobát foglaltak, 11 éjszakára, all inclusive, repjeggyel, transzferrel, vízummal. Azonban miután a teljes összeget kifizették, közölték velük, hogy adott szálloda betelt, a foglalásuk semmis.

Mivel a Hilton Travel jelenleg eladó, más utazási irodák útjait árulja, mondta olvasónk. Miután törölték a foglalásukat, a Hilton a Kartago Tours egy útját ajánlotta, ahol hét éjszakára kínáltak szabad ágyakat egy másik szállodában. Az új megállapodás szerint a hét biztos éjszaka alatt a Hilton Travel átutalta volna a maradék négy éjszaka árát a Kartago által biztosított Sea Gull Hotelnek, ahol így tovább maradhattak volna a magyarok. A repülőjegyük ugyanis még mindig augusztus 20-ára szólt.

Mivel az átutalási igazolások nem érkeztek meg, Éva és barátai a nyaralás alatt naponta jártak a szálloda portájára, hogy érdeklődjenek, minden rendben lesz-e az utolsó négy nappal. Az utolsó biztos estén azonban kiderült: amit a Hilton Travelnak kellett volna intéznie, azzal semmi sincs rendben. A csapat először nem kapott szobát, aztán pedig csak alsóbb kategóriás szállást szereztek nekik, illetve a korábban befizetett összegen felül kétszáz dollárt kellett letenniük, nem is tudják, miért. A Hilton Traveltől pedig továbbra sem érkezett meg a Sea Gullhoz a várva várt összeg.

Hétfőn este Évát és társait kirakták a szobáikból, a szálloda 960 dollárt követelt tőlük – jogosan. A vezetőség készséges volt, és minden bankszámlakivonatukat megmutatták: tényleg nem volt átutalás Magyarországról. Közölték viszont, hogy addig nem engedik el a magyar csapatot, amíg nem fizetnek. Mivel kint már minden pénzüket elköltötték, Éváék itthoni ismerőseiktől próbáltak segítséget kérni.

A magyarok egész nap próbálták elérni az utazási irodát is, egy ügyintéző viszont "csak olyan igazolást küldött, amilyet bárki tud otthon csinálni, nem véletlenül nem fogadták el a szállodában" – mondta Éva. "Folyamatosan kérjük, sőt követeljük, hogy küldjék el emailben, de mivel nem létezik, így nincs mit elküldeniük" – mondta koradélután olvasónk.

A Hilton akkor azt közölte a magyar csapattal, hogy a nemzeti ünnep miatt a bankok ma zárva vannak, ezért nem tud segíteni. Korábban a Best Reisen csődjére hivatkoztak, de Évákék már akkor sem értették, mi köze lehet a két irodának egymáshoz.
Jönnek a tankok

Habár Éva gyakran jár Egyiptomban, azért őt is megrémítette, hogy hétfőn páncélozott tankok járták az utcákat. Miközben a Kairói Nagykövetséget próbálta elérni – többnyire sikertelenül – Egyiptomiakkal is beszélt. Ők mind azt mondták neki, hogy az elmúlt napokban hétezer ember halt meg az utcákon az összetűzések közben, tehát jóval több, mint amennyiről a híradások szólnak. "Olyan ideges vagyok, hogy beszélni sem tudok" – dadogta Éva a telefonba.

A repülőjegyük kedd estére szól, de amíg nincs kifizetve a szállás, nem indulhatnak – fenyegette őket a szálloda. Az utóbbi napokban szinte csak maguk voltak a kihalt szállodában, ahonnan már minden más nemzetet hazamenekítettek. Korábban a Kartago is felhívta őket: folyik a menekítés, ha ők nem tudnak ma utazni, át kell adniuk a repülőjegyeiket másoknak.

Hieroglifa

Viszont másként látja a helyzetet a Hilton Travel. Az iroda állítása szerint már augusztus 13-án átulták az összeget a szállodának, az internetbankon keresztül. Éváék a nyaralás árának első felét augusztus 5-én, a hátralékot 7-én fizették be, és 9-én indultak nyaralni. A Hilton tudatta, azért kellett több napot is várni az utalással, mert a szálloda nem küldött sem díjbekérőt, sem számlát, és arra sem volt lehetősége, hogy leemelje a Hilton számlájáról a szükséges összeget.

Végül 12-én, szombaton küldték át az irodának a banki adataikat, amelyet a pénzügyes hétfőn kapott meg. Ott kiderült, hiányzik a szálloda IBAN-kódja (az IBAN, az International Bank Account Number maga a nemzetközi számlaszám), de azt akkor sem kapták meg, amikor felhívták a Sea Gullt. "Így a bankunkkal egyeztetve a szokásostól eltérően kellett a deviza utalást indítani az IBAN hiányában" – közölte a Hilton. Az átutalás végül 13-án indult el, és a magyar bank tájékoztatása szerint négy munkanapon belül Egyiptomba érkezett a pénz, azaz 16-án.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.20. 21:10:46

@igazságos: ugyanmár :) a pazarlás az lenne, ha leejtenéd a tíz tojást és a kutya enné meg a kőről.

jó sütibe anyag kell! (bár én tudok palacsintát sütni tej és tojás nélkül is, csak nem lesz annyira finom... :)

England win The Ashes! 2013.08.20. 21:10:52

@igi1: Nekem munkától megy el az életkedvem. :(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 21:11:11

"A szállodának és az utasoknak kiküldtük a banki bizonylat összes verzióját, amire lehetőséget ad az OTP online felülete" – közölték az Indexszel. A nyaralóknak és a Sea Gullnak az iroda az e-bankból lehívott linket továbbította, ezt azonban a szálloda nem fogadta el. Állítása szerint a Hilton ráadásul ugyanúgy nem értette, miért nem ér el egyik bankszámláról másikra a pénz egy teljes hét alatt, ha egyszer elküldték. Szerintük a szálloda bankjával lehetett gond, hiszen ők mindent úgy intéztek, "ahogy korábban már százszor".
Aprócska megkönnyebbülés

Miközben a magyarok egyre jobban kétségbe estek, a kairói nagykövetség kijelentette, az ügyük nem az ő kompetenciájuk. "Ha kirabolnak egy egyiptomi utcán, és ottmaradok egyetlen fillér nélkül, akkor sem segítenének?" – kérdezte Éva.

Aztán, habár a magyar turisták pénze nem sokkal délután öt óra előtt még mindig nem érkezett meg a Seagull Hotelhez, a szálloda vezetősége azt mondta a magyaroknak, hogy látja, hogy már megindult a tranzakció. "Délután 4 órakor a hotel vezetősége közölte velünk, hogy már látják, hogy az utalás folyamatban van, így nem kellett fizetnünk, és tuti, hogy megyünk haza!" – írta SMS-ben Éva.

A Hilton az Indexnek elmondta, folyamatosan kapcsolatban álltak a szállodával, és nekik küldtek emailt arról, hogy a Sea Gull bankja végre jelzett: valóban a tranzakcióval volt gond, de végre megoldódott, így a vendégeknek semmit sem kell pluszban fizetniük. A Hilton Travel többször is elnézést kért az ügyfeleitől, és állítják, kártérítést fognak kérni a szállodától a plusz költségek, a horribilis telefonszámla, és a sok kellemetlenség miatt. A Hilton ügyintézője Éváéknak azt is megígérte, hogy még a héten kifizetik nekik forintban azt a 200 dollárt, amelyet a szálloda elkért tőlük.

A szerencsétlenül járt nyaralók szerda reggel az utazási irodában kezdik a napot. Akkor az Indexnek is részletesen elmesélik majd, hogy mi történt velük pontosan. "Sok minden van még, de inkább Magyarországon folytatnám, mert finoman fogalmazva most tele van a biciklim az egésszel" – írta Éva, akivel abban maradtunk, hogy szerdán mesél.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.20. 21:11:56

A cikkben a betűk elírása szándékos?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 21:14:29

Eh, minden évben ugyanilyen a tüzijáték.

igazságos 2013.08.20. 21:14:57

@zsiráfffff: a kutyának is kell a vitamin, az se lenne pazarlás! :P

amúgy imádná

@atpijkamo: ne mondd, már kiborultam rajta délután

mi a fasznak meg ilyen egyiptomba, ha egyszer tudod, hogy ott szarabb lehet a helyzet bármikor?

oké, nem akarod bukni a lóvét, de így is kétszer ráfizetsz, és mi lett volna, ha

all inkluzív, ez kell a csórónak

+ az idegeskedés (megérdemelte!!!!)

de megvót az élménye, szerepelhet a köcsög

igazságos 2013.08.20. 21:16:05

@England win The Ashes!: méé, kell a munka, hogy jobban értékeld a szabadidőt, na meg a velem való itten csetelést is :DDD

há érted, nézd a jó oldalát mindig, és akkor más fog zavarni :D

igazságos 2013.08.20. 21:17:14

és tuti az ilyen Éva - félék vesztegeltek a hidegben március 15-én is, a 15.000 hülye között

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 21:18:44

"horribilis telefonszámla"

Nehogymá Egyiptomban ne legyen internet egy szállodában!

igazságos 2013.08.20. 21:20:37

@atpijkamo: all inklúzív vót, nem tucc olvasni? :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 21:23:08

@igazságos: "all inklúzív vót"

Ezt nemértem. A szopás is bennefoglaltaik, vagy mi?

England win The Ashes! 2013.08.20. 21:24:11

@igazságos: a munka kell, csak utána ki vagyok facsarva, mint a mosogatórongy. :(

De igazad van, van pozitív oldala is. Pl. a pénteki fizetésnap. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 21:24:26

Jé, az M1 közvetíti a tüzijátékot! Minden évben ez van?

igazságos 2013.08.20. 21:24:28

@atpijkamo: hune! ha csöcsözést akarsz, az viszont extra szolgáltatás :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 21:31:41

A Bálna megpróbált a lézerével megint beleszarni, de csak néha villant föl, talán nem jutott át a füstön.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.20. 22:07:12

@igazságos: igy van Igi!!!
a fasznak kell egyiptomban nyaralni...
en akkor sem mennek ha koteleznenek

Rosszindulatú Vászka 2013.08.20. 22:07:42

Azért mókás, hogy az új kenyér ünnepén zárva minden bót, hogy ne lehessen új kenyért venni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 22:11:01

@atpijkamo: Azért a bűzijáték fényesebb, mint a nyúlócsillag

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 22:13:35

@hagyma: Megértem, aki ott nyaral, hát van mit megnézni.
De amint olyan hírek jönnek, hogy hát nem túl biztonságos, utazás lemond, vagy ha már ott vagyok, söprés haza.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 22:18:49

@ColT: Szerintem meg az izgalmasabb. Ez olyan, minthogy te néznél inkább egy szép kastélyt, én meg egy hegycsúcsot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 22:22:12

@ColT: "nem túl biztonságos"

Nemrég még azt hallottam, hogy az üdülőközpontokban nincsen zavargás, és külön vigyáznak is a turisták biztonságára.

England win The Ashes! 2013.08.20. 22:28:06

@hagyma: Ja, nincs ott semmi látnivaló! Nem is értem, mit akarnak holmi Szfinxszel meg néhány piramissal, meg a Királyok Völgyével, hol vannak azok egy jó kis Disneylandhez meg KFC-hez képest. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 22:28:59

A feleség előbb egy Porschéval üldözni kezdte férjét, majd bele hajtott annak Maseratijába, alaposan lezúzva a méregdrága Quattroporte farát.

Az első komment: Milyen jól megy egymáshoz a két autó színe!

totalcar.hu/magazin/bologatokutya/2013/08/20/beragott_majd_lezuzta_ferje_maseratijat/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.20. 22:32:30

@ColT: hat en ha nyaralok, nem nezelodok
szamomra idegen kultura
@England win The Ashes!: meg ugy 5-6 evente lelonek 3-4 ezer embert, diktaturak valtjak egymast
csaxolok amerika nem Disneylandbol es KFC-bol all
ajanlom igy kapasbol szolidabb kornyezetemet a blue ridge mountainst megtekintesre
/google/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.20. 22:34:32

@England win The Ashes!: t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRSQ7j_JsyL8g_y09EZyefgLUNzuI-bUOiLz0mbt4CeKUYG_7AJ
ilyen szar helyek vannak
mennyivel jobb a teveszart kerulgetni, meg dogleni a tengerparton

de mindenki ott nyaral ahol akar
en arabokhoz nem megyek

helianthus 2013.08.20. 22:46:45

Az én tüzijátékom gyönyörű volt. Megérte elmenni pedig nemsokkedvem volt hozzá.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 22:46:49

@atpijkamo: Úgy értettem, hogy a tűzijátékba nem zavar bele annyira cet.

"Nemrég még azt hallottam, hogy az üdülőközpontokban nincsen zavargás, és külön vigyáznak is a turisták biztonságára. "
Azóta már nincs annyira így, ha jól emlékszem a mai hírekre. De aztán lehet félrenéztem.

@hagyma: Igen, pont azért érdekes, mert nem a megszokott. Meg mondjuk képen oké, piramis, de amikor felnézel rá, az tutira nem egy 5perces élmény :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.20. 22:48:13

Na jó éjt.

@hagyma: Szar idegen kultúra, minek menjek oda, a piros-kék zászló miatt? :D:D:D:D
Különben ez olyan, mint itt a Zsongorkő, vagy a Kis-Tubes.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 22:48:31

@ColT: "a tűzijátékba nem zavar bele annyira cet."

Az biztos.

England win The Ashes! 2013.08.20. 22:48:56

@gabors: Na jó, akkor tegyük tisztába a jobbos vs balos vezetés történetét.

Először is a fáma úgy tartja, hogy a rómaiak ötlete volt a balos szisztéma. Merthogy jobbkezes emberből van több. A jobbkezes ember a kardhüvelyt a balján viseli, emiatt a lóra annak bal oldaláról tud kényelmesen felülni. Namost ha balról ül fel, akkor ésszerűbb (állítólag újabban észszerűbb) a lovat az út bal oldalára vezetni, mert így az út széléről száll fel a katona, nem a közepéről. Ha meg már fent ül, akkor minek menjen át a másik oldalra, nem?
Namost ez csupán legenda, de logikusan hangzik. Személy szerint én a lohadt lómaiakból inkább azt nézném ki, hogy az út közepén mentek, mert miért ne. :D

Namost egy másik legenda szerint Napóleon (aki köztudottan balkezes volt) találta ki, hogy Franciahonban jobbos közlekedés legyen, mert egyrészt neki úgy kényelmesebb, másrészt meg nehogy már úgy közlekedjen a francúz állampolgár, mint egy briton!

Na, akkor ennyit az ünnepi esti meséről, térjünk át a tényekre:

A jobbos közlekedéssel semmi baj sem lenne (így is minimális van csak), ha az, aki kitalálta, nem lett volna félkegyelmű, és a balos közlekedést tükrözi. Csakhogy (és most jól figyelj!) a kettő egymásnak NEM a tükörképe.

A balos közlekedésben jobbkézszabály van. A jobbosban is, és épp ez a baj. Miért? Két apróság:

Ha körforgalomhoz érsz, akkor, ha nincs tábla, a behajtóknak van előnyük, ami, valljuk be, elég nagy baromság. Persze ezt általában orvosolják a háromszögekkel. Balos rendszerben ezzel semmi gond, az egész automatikus, mert a körforgalomban haladók érkeznek jobbról.

A másik, ami inkább számít: egyenrangú utak kereszteződésénél mindkét rendszerben jobbra néz a júzer. Csak míg a balos rendszerben a sofőr egyből az útra lát ki, ha jobbra fordítja a fejét, a jobbosban az anyósülésen keresztül kell kifelé bámulnia, ha ott ül valaki, és az apja nem volt üveges, akkor kicsit zavarja a panorámát.

Szumma szummárum (továbbá tillárom, tillárom, leszakadt a csillárom): ha a jobbkezes országokban balkézszabály lenne, most én sem rizsáztam volna ennyit. :D

Ja, én régebben Nassauba jártam, de mostanában arrafelé sok a köcsög, így hanyagolom. Te jössz. :D

England win The Ashes! 2013.08.20. 22:51:51

@hagyma: Három-négyezer embert? Az USÁ-ban az pár hét alatt összejön. :)

Másrészt a linkelt panoráma, ha nem lenne ott a zászló, akár Visegrád is lehetne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.20. 22:52:22

@ColT: megertem en ezt, biztos fasza egy piramist eloben latni
de altalaban vannak ketsegeim, hogy a magyarok pl piramsisnezobe mennek

Atörökk 2013.08.20. 22:53:27

@England win The Ashes!: @ColT:
Ne nyafogjatok már. Készül egy kiadvány a tradicionális amerikai történelmi emlékhelyekről, nemsoká megjelenik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.20. 22:55:21

@England win The Ashes!: lehetne
kicsit masok a meretek:)
de lehetne, szo se rola
hta, ha Te politkai okokbol a katyonasag es a rendorseg altal tomegben lelott embereket ugyanugy latod, mint hogy hany embert olnek meg....
azt azert nem hiszem , hogy parezer embert megolnek hetente, de ha igen nem valasi es politikai okokbol

na megyek vacsorazni

helianthus 2013.08.20. 22:55:43

@Nattramn: kiunatkoztad magad? Mehetsz aludni Odrika már vár.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.20. 23:02:23

@ColT: amerika idegen kultura neked?
hanyszor voltal?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 23:02:55

@England win The Ashes!: "nehogy már úgy közlekedjen a francúz állampolgár, mint egy briton"

Ezen túl minden már csak szájtépés.

Ha az anyóstól nem látok ki jobbra, el se indulhatok.

Én megadom a jobbkezet. Ha viszont egy barom balról belém jön, jól jön neki az a plusz 3-4 méter fékút. Meg nekem is.

England win The Ashes! 2013.08.20. 23:05:20

@hagyma: Jó, akkor más példa: felmászol a Rysyre, ennél klasszisokkal látványosabb panoráma tárul eléd.

"azt azert nem hiszem , hogy parezer embert megolnek hetente, de ha igen nem valasi es politikai"

Valóban, eltúloztam, nem megölnek, csak megsebesítenek. Újságban volt: évente 94 ezer embert lőnek meg lőfegyverrel. Amúgy az meg mióta különbség, hogy milyen motivációval teszik? Az jobb, hogy csak úgy, pusztán azért lövöldöznek, mert csak? Meg aztán ritkán jönnek olyan hírek, hogy egyiptomi iskolásokat mészároltak le. Á, nincs azoknak kultúrájuk, mit akarnak a pár ezer éves múltjukkal, hogy is vehetnék fel a versenyt történelemben egy már majdnem 250 éves országgal?

England win The Ashes! 2013.08.20. 23:09:56

@atpijkamo: Egyrészt mondtam, hogy csak legenda (bár ugye ki tudja?), másrészt, ami az anyósos részt illeti: te úgy, a többség nem úgy.

Amit kihagytam: a japánok azt állítják, hogy a jobbos vezetés a balkezeseknek kedvez, az ő agyféltekéiknek, a balos vezetés meg a jobbkezeseknek.
Igaz vagy sem, ezt sem tudom, de tény, hogy ők is a bal oldalon haladnak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 23:10:51

@ColT: @England win The Ashes!: Amerika nagyon régi, többezer éves kultúra. Csak jött háromszázmillió bevándorló, és nem asszimilálódnak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 23:16:15

@England win The Ashes!: Jobbkezes férfi vagyok. Több évig vezettem mindkét oldalon, egyiket sem éreztem nehezebbnek. A baloshoz percek alatt hozzászoktam. Azt hiszem a váltó volt fordítva elhelyezve, az elején az zavart. Meg gyalogosként, hogy merre kell figyelni.

Akámit filózunk, az angol-francia szembenállás mindennél erősebb indok.

Atörökk 2013.08.20. 23:16:32

@atpijkamo:
Monnyuk nem eccerre mentek. Először ugye hollandok, utána kisebb részt franciák, nagyobb részt angolok, meg még ki tudja, miféle népek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 23:20:28

@atörökk: A japánok csinálták jól. Ide be senki!

England win The Ashes! 2013.08.20. 23:24:19

@atpijkamo: Tudom, mondtad, hogy éltél Japánban. Én hamar megszoktam az ittenit, akkor jöttem rá, hogy logikusabb az, mint amaz. Persze ízlések és pofonok, több ismerősöm ugyanezt mondja. Mondjuk városban fel sem tűnik a többsávos utakon, csak a mellékutcákban.
Amúgy a váltó ugyanúgy van, legalábbis a mai kocsikban, nincs tükrözve az sem, a pedálok sorrendje is ugyanaz.

England win The Ashes! 2013.08.20. 23:27:17

@atpijkamo: Nana, azért láttam olyat, hogy a fociválogatottjukban valami Lopez játszott. :)

Atörökk 2013.08.20. 23:28:11

@atpijkamo:
Ahogy a Svájciak is. Bár náluk egyre több a probléma a menekültekkel.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 23:32:53

@England win The Ashes!: Ha a pedálok sorrendje nem ugyanaz, abba bele is bolondultam volna. A kormányváltó volt balra, az index és ablaktörlő jobbra, ha jól emléxem. Ha megölsz, akkor se tudom, hogy bal vagy jobbkézszabály volt.

Jobbkormányos autóval nem okozott gondot, de kényelmetlen érzés volt Angliában közlekedni. Egyébként se szeretek vezetni, annál nagyobb örömmel adtam át a kormányt a gyerekemnek. Ő nem bénta, én meg jobban navigálok. Ez még a GPS-ek előtt volt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 23:39:12

@atörökk: Vallási fanatikusok, luteránusok...

@England win The Ashes!: Mióta nyitottak, azóta csúsznak lefele. Az országúton pár kilométerenként találkozol egy-egy négyméteres szabadságszoborral. Meg van aki bézbólsapkát hord, brrr.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.20. 23:53:22

@England win The Ashes!: A japán lányok szépségét csak olyan fél év után tudtam értékelni.

Ott egy lány fogai állhatnak akárhogy, viszont a szeplő rondának számít. A szépségnek hagyományosan hét kritériuma van, az egyik a hófehér bőr, a fogsor nem szerepel a listán.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.20. 23:58:47

Kígyónak lábsó, japánoknak fogsor...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.21. 00:03:02

-Te, kígyó! Ne haragudj már, hogy a múltkor azt mondtam, ne lábatlankodj itt! Tudod, rossz napom volt, nem akartalak megbántani. ...nem haragszol? Tényleg? Szent a béke? Kezet rá!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.21. 00:06:04

Nem baj, én egyedül is tudok bulizni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 00:06:21

@agresszív kismalac:

A kígyó biciklizik az erdőben. Arra megy a nyuszika:
- Szia kígyó! Mit csinálsz?
- Biciklizek.
- De hiszen neked nincs is lábad!
- Ja? - Puff.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 00:09:58

@agresszív kismalac: Hát ha mindig a buli után érkezel, kénytelen vagy.

Meghívtak egy a korai magömlésről szóló konferenciára. Időben érkeztem, de már mindenki elment.
/WA/

England win The Ashes! 2013.08.21. 00:16:08

Nyuszi szotyizik a fa alatt. Arra jön a kígyó. Erre a nyúl:
- Kígyó, kérsz egy marék szotyit?
- Na menj a picsába!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.21. 00:25:17

@atpijkamo: "Valószínűleg túl lassú vagyok. A múltkor elütött egy autó, amit két fickó tolt." (W.A.)

helianthus 2013.08.21. 01:02:44

Azt hiszem nm szeretett az anyám. Amikor fürödtem a hajszárítót adta oda játszani.
WA

helianthus 2013.08.21. 01:04:52

Mindenki csucsuzik? Vége a hosszúhétvégének, meló van?

helianthus 2013.08.21. 01:06:38

Vajon Hartmy kialudta már magát?

England win The Ashes! 2013.08.21. 01:21:10

@helianthus: "Nem vagyok nagy ivó. Szilveszterkor két martini után megpróbáltam elrabolni és Kubába téríteni egy liftet."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.21. 02:40:14

@England win The Ashes!: hat nalam van kulonbseg ha egy adott orszag hadserege es rendprsege lovi halomra a polgarait, vagy koztorvenyes bunozes...
bar sosem ereztem olyan biztonsagban magam mint itt pedig otthon is biztosagban ereztem magam
egy eorszag - ember - eletkora allapot nem erdem
ezt az orszagot europaiak epitettek fel, nem arabok

maximalis respekt az okori kulturaknak, azutan a rabszolgak altal epitett piramisoknak, de mondjuk en nem szoktam sirhelyeket nezni

mindenki oda megy ahova akar, en arab orszagba nem megyek, de pl a del-afrikai koztarsasagba sem
ahogy itt sem nyaralok egy gettoban, petig ott csak a lovemert olnek meg max. nem a politikai vagy vallasi hovatartozasom miett

gabors 2013.08.21. 03:01:43

@England win The Ashes!: koszi a kioktatast ... gondolom ezekrol soha senki rajtad kivul nem hallott... ettol meg nem rulez a balos kozlekedes szerintem mindketto mukodik es aki tud vezetni az ezt is azt is megtudja szokni

ami egyetlen mindebbol az amit jol irtal le es erdekis is a "NEM tukorkep" meggyult a bajom valoban a korforgalommal egyszer ketszer (de ez egy ket nap mulva el szokott mulni de ) ezenkuvil az autok sem tukorkepek (szerencsere talan) igy a pedalokat nem kell ujra tanulni ... baloldadolsan eddig minidig stick-shift-el vezettem ami kulon elvezet... szerintem

gabors 2013.08.21. 03:23:11

@England win The Ashes!: nagysagrendileg kb igaz 30,000 korul van evente a fegyver altali halalok szama.... de ebben bele szamoljak itt az ongyilkossagotkat is !!! ami kb 2/3-a

meglepo hogy ketszer annyi ongyilkossagot kovetknek el fegyverrel mint gyilkossagot

Kozlekedesi balesetban 40,000 korul halnak meg evente az usa-ban ez viszont csokken az elmult 20 evben.

az usa kozel nincs a dobogon ..... ezzekkel szamokkal venezuela, del-afrika mexico, honduras, guetemala jamaica iraq (most syria egypt nem er) de lebanon is joval megolozi a lakossag alapjan ... az hogy eu-ban mindenkit lefegyvereztek kiveve a bunozoket az mas kerdes ...

gabors 2013.08.21. 03:32:15

@atörökk: olyanok nincsenek ketsegtelen

de termeszeti csodakbol (es mondjuk ember altal keszitettekbol) vannak paratlanok is csak amit en is lattam Niagara, Devil Tower, Badlands, Yellowstone National Park, Rocky Mountain National Park, a sziklas hegyseg szinte akarhol de Denver nem akarmi..Florida Everglades...

San Fransicso Bay Bridge, a New York-i Ikertornyok (mielott bekeszerto mohamedan baratainknak masodszorra sikerult lerombolni), Empire State Building... Brooklyn Bridge, Sears Tower Chicago (atneveztek),

Washington DC Mall !!

Az igaz hogy Vac 900+ eves ilyesmi persze nincs az usa-ban

gabors 2013.08.21. 03:42:53

@ColT: nem kivanon vedeni ... de azokohoz a hegyekhez semmit nem lehet Mo-on hasonlitani mar csak azert sem mert az Appalechen hegyseg (2000km+) Mo- terulten 5x-6x nagyobb es ott North Carolina-ban amirol hagyma beszel 2000m-es csucsokkal

Ha nem jartal ezt Kis-tubes-hez vagy akar az egesz mecsek-hez hasonlitani badarsag !!! csax szolok sot ha meg nem jartal a kozepnyugati prerin akkor azt hiszed hogy az alfold mekkora

Es ez eltorpul a sziklas hegyseg mellett ... sose felejtem el mikor Juniusban a "continetal diveded"0n mindket iranyban ho volt (12000 feet 4000m kb )

gabors 2013.08.21. 03:46:13

@hagyma: az amerikai kultura mint olyan vegul is nem letezik mint egyseges valami

vannak tersegek es oriasi kulonbsegek vannak par allammal nyugatra vagy delre ...

ami igaz kezd kicsit eltunni de meg kezzelfoghato pl a NY es mondjuk AL kozott (direkt nem akarok NC mondani)

Neela _ t 2013.08.21. 07:00:34

7óra! Menni kell a melóba :D

Rosszindulatú Vászka 2013.08.21. 07:15:27

Estig nem leszek onlájn, ha megjönne az új poszt akkor, második (elsőzni buzgárság).!

Ezt kérem jegyzőkönyvbe venni.

Manyecska 2013.08.21. 07:30:24

Második!!!!

@Neela _ t: az élelmesebbek szabadságot vettek ki!

Manyecska 2013.08.21. 07:59:53

"A férfit most azzal gyanúsítják, hogy ő eresztett lövöldözött egy XI. kerületi McDonald's-ban és környékén csütörtök éjjel." ???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.21. 08:05:18

@hagyma: Az már a saját hülyeségük, ha simán fürödni elmegy oda, mikor itt a néplavór.

Idegen kultúra : nem voltam, de miért magyar kultúra? Nem az, amiben élek, tehát idegen. Csókolom, ha te random külföldieket leidegenkultúrázol, mert nem olyanok, mint te, akkor tessék szépen elviselni, ha te is más kultúrában élsz, mint egy harmadik személy :D
Különben az araboknak köszönd meg az olajat.

@gabors: Most mondjam azt, hogy majd elhiszem, hogy ezek léteznek, ha láttam? ;)
Különben csak az önfényezésére akartam reagálni, hogy bezzeg neki ott a csúcs, mit neki piramis, mikor hót más jellegű cucc :D (A kisebb sziklamagaslatokban amúgy pont az a jó, hogy emberközelibb távolságban van a látnivaló.)

England win The Ashes! 2013.08.21. 08:36:56

@gabors: Szívesen. Bocs, ha kioktatásnak tűnt, de mivel akkora értetlen fazonnak látszol a kommentjeid alapján, gondoltam, szükséges. :)

Ja, amúgy az ikertornyokban mi volt az a nagy etwas? Két hasáb egymás mellett, semmi több. Annál még a "Sajtreszelő" is izgalmasabb épület. Mondtad volna a Transamerica piramist Friscóban.

England win The Ashes! 2013.08.21. 08:40:43

@ColT: "A kisebb sziklamagaslatokban amúgy pont az a jó, hogy emberközelibb távolságban van a látnivaló."

Ne vitatkozz! Van egy pontos, a homáron működő amerikai árnyékkormány által jóváhagyott intervallum (valamint egyéb kritériumok), amibe bele kell esnie egy hegynek/hegységnek.

Általában azzal kezdődik ez a kritériumrendszer, hogy a képződménynek az usa területén kell lennie. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.21. 08:45:34

@atörökk: Hány oldal lesz? :)

@England win The Ashes!: Ja, bocs :D

(Különben ez nyilván szubjektív szempont nálam, egy magas, várostól messze eső helyről is tök jó nézni, de ha kicsit alacsonyabban, közelebb vagy a lakott helyhez - úgy, hogy azért látni is lehessen valamit - akkor olyan, mintha a lábaid előtt heverne, közel van, valahogy hangulatosabb.)

Rosszindulatú Vászka 2013.08.21. 08:53:02

Amerikába minden nagyobb. De minden. Még a szarkupacok is :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 09:02:36

@Rosszindulatú Vászka: Nem, a szarkupacok kitántorognak amerikába és beházasodnak.

Felébresztettek, és nyűgös vagyok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 09:04:48

@ColT: Ifjabb koromban ilyennel mentünk Balatonra. Ha kinéztem az ablakon, mindig korom ment a szemembe. Akkor még nem tudtam, hogy a nagyobb jobb, különben a nagytavakhoz vágyódtam volna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.21. 09:07:17

@atpijkamo: :)
Ez most a dombóvári vonatmegállomáson ácsorog. Tekintélyes egy dög.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 09:09:48

@gabors: "@England win The Ashes!: koszi a kioktatast"

Ez nagy baromság. Egyáltalán nem kioktató, ha annak érezted, veled van a baj. Könnyed volt és érdekes.

Nem mellékes szempont, hogy kerek mondatokban ír ékezettel.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 09:11:29

@ColT: Kaposvárra is sokszor mentünk, lehet, pont ezzel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.21. 09:12:24

@England win The Ashes!: "Ja, én régebben Nassauba jártam, de mostanában arrafelé sok a köcsög,"
És a programok jók legalább? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 09:18:53

@gabors: "5x-6x nagyobb"

Kurvanagy baromság azt mondani, hogy valami azért szebb, mert nagyobb.

A szépségnek lehet egy összetevője a nagyság. A Himalájában van egy fennség a mérete miatt is. Kár, hogy szar sem ér az egész, nert nem amerikában van.

2013.08.21. 09:25:44

Bocs Poszter, de amit leirtal az egyertelmuen az "Hat en azt hittem hogy ez igy van...utana se nezek semminek, csak csortetek be a fiokba, es majd ott mondanak valamit, csak nekem ne kelljen gondolkodni."
Tevedesek vigjateka vagy oregem.

10 eve vagyok Raiffeisen ugyfel, sosem volt veluk semmi bajom. Mondjuk, az teny hogy nem olcsok, es neha nehezkes az ugyintezes, de utana kell nezni a dolgoknak, es nem csak bamban meredni az elso huszoneves fioki dolgozora, hogy akkor most mivan. 10 eve ugyanabba a fiokba, ugyanahhoz az ket ugyintezohoz jarok. Igen, vannak ilyenek, meg manapsag is.
Mellesleg, aki kulfoldon dolgozik, az menjen ki es nyisson kint szamlat. Garantaltan tok olcso szamlat fog kapni, tranzakcioado mentesen, meg a kartyat is ingyen vagjak utanad. Alap az internetes bank kapcsolat, amit barhonnan a vilagon elersz.
Szoval csak a luzerek nyitnak ma devizaszamlat Magyarorszagon, szerintem.
Nezz utana a dolgoknak poszter, frocsoges helyett.
Javaslom tanulmanyozasra az alabbi oldalt is. www.kiszamolo.hu

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 09:29:07

Amikor az ember még csak kisgyerek,
Akkor is kell tudományos ismeret.
Posztot akarunk!
Posztot akarunk!

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.08.21. 09:37:27

"Bevallom, erre nem gondoltam, de amit felvázolt a fickó, az végeredményben elfogadhatónak tűnt, úgyhogy belementem."

Vadász vadász te szopni jársz ide...

Én ennél pontnál már sikoltozva menekültem volna, vagy esetleg ilyen menő lassítás közben sétáltam volna ki a bankból, miközben a hátam mögé dobok egy dinamitköteget.

helianthus 2013.08.21. 09:45:36

@ColT: ha Egerben jársz menj fel az Eged hegyre van belőle kicsi és nagy. Onnan pont az egész város a làbad előtt hever a völgyben és látszik a Csebokszári lakótelep is, amit úgy csináltak, hogy fentről CCCP-nek látszódjon, de elrontották. :)
@atpijkamo: remélem értékeled az ékezeteimet sokat dolgozok értük!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.21. 09:49:15

@atpijkamo: "Akkor még nem
tudtam, hogy a nagyobb
jobb..."
A lányok se mondták, bütyök?:-)

helianthus 2013.08.21. 09:49:53

@atpijkamo: várjál Jackyllnek még ki kell heverni a tüzijáték utáni afterpartyt. : )

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.21. 09:53:54

@ColT: A Közlekedési Múzeum előtt is van egy. Csak azon nincsen csillag.

helianthus 2013.08.21. 09:56:17

@agresszív kismalac: " A lányok se mondták, bütyök?:-)"
Nem jó.
Helyesen: A lányok se mondták, nudli? :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.21. 09:59:57

@helianthus: LOL :D
1000 éve voltam egyszer Egerben, tök jó volt :) Kéne még menni, csak messsssze van.

@agresszív kismalac: :) Azon biztos feltűnt valakinek, és kitalálták, hogy politikaylag incorrect.

Neela _ t 2013.08.21. 10:08:51

@Élő Fa: mondok jobbat!
Az élelmesebbje nem dolgozik :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 10:21:52

Nézem a '88-as Szuperbola videókat a youtube-on. Az akkori kormánypárt tagjai egyre kevésbé tűnnek ellenszenvesnek a mostani kormánypárt tagjaihoz képest. Hasonló korrupció és hatalmi visszaélések voltak, de nem röhögtek közben a képünkbe.

Manyecska 2013.08.21. 10:22:00

@Neela _ t: de azt nem illik. Vagy büntetik. Na, elmentem fodrászhoz levágattam Aphrodité fürtjeimet /két éve növesztem/ + simára kihúzattam /fél napig úgy is marad:D/..eredmény: SENKI nem ismer meg eddig:DDDD! Ja, és felvettem a lenvászon kosztümöm, stb.elmentem utána ügyet intézni ééééés mindehol úgy köszönnek így is: viszlát, szia..:O:DD Valami mennyei érzés:P!!:D
Na, ON. lenyíratom a kutyát.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.08.21. 10:22:48

én azt nem értem h azért mert vki kimegy külföldre miért kell neki devizaszámla?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 10:23:59

@Élő Fa: "lenyíratom a kutyát."

Értem, lenyíratod a hónaljszőrzetedet is.

Manyecska 2013.08.21. 10:28:28

@atpijkamo: nem, azt lerágják itt nekem.

2013.08.21. 10:35:11

@atpijkamo:Értem, lenyíratod a hónaljszőrzetedet is.
@Élő Fa: nem, azt lerágják itt nekem.

Épületes beszélgetés!
Több részletet nem akarok tudni! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 10:37:26

@Cicmen: Akkor már nem kérdezek rá a fanszőrzetére, jó?

Atörökk 2013.08.21. 10:39:50

@atpijkamo:
Engem az érdekel, a hajával mi történik.

helianthus 2013.08.21. 10:56:28

@atörökk: ez mitől lett neked? Fertőző?

Atörökk 2013.08.21. 10:57:39

@helianthus:
Még nem tudni, amíg ki nem derül, karanténba zártak.

Manyecska 2013.08.21. 11:13:20

@Cicmen: nálunk szállóige hogy "lerágom a körmeid":P:DD

Manyecska 2013.08.21. 11:14:43

@atörökk: állat rövid lett. Most kicsi szexi csatok tartják oldalt:)

helianthus 2013.08.21. 11:18:44

@atörökk: ha jó a társaság akkor nem gáz. Beférek én is? Rámférne egy kis javulás, rossz kislány voltam. ;)

Atörökk 2013.08.21. 11:21:19

@Élő Fa:
Bele lehet a végén törölni? :D

@helianthus:
Én itt vagyok. Ezek után lehet rossz a társaság? ;-)

Manyecska 2013.08.21. 11:22:19

@atörökk: nem, dehogy. Arra tartom a függönyt!! Különben meg,mit?:D

Manyecska 2013.08.21. 11:23:24

@Élő Fa: mondjuk pont tegnap mostam függönyöket:DD

helianthus 2013.08.21. 11:26:39

@atörökk: igaz! Akkor jövök, addig ki ne bontsd a sört!

England win The Ashes! 2013.08.21. 11:37:18

@atpijkamo: most ekezetek nelkul: eszrevetted, hogy miutan leugatott, ugyanazzal a szusszal *kioktatta* ColTot? :)

helianthus 2013.08.21. 11:39:14

5 napos ez a poszt. Szerintem lejárt a szavatossága.
Nincs itt büdös?

Hartmy 2013.08.21. 11:39:21

Szép jó reggelt :D Új postról, ahogy látom nem maradtam le :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 11:41:58

@England win The Ashes!: :)) Utoljára az ovódában volt ilyen bibibí.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 11:43:07

@Hartmy: mit te nem képzelsz. Később kell ahhoz neked kellni!
@Élő Fa: mitől ily felemelő a viszlát (eddig mi volt)?

helianthus 2013.08.21. 11:43:21

@Hartmy: nem. Remélem csak téged várt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 11:46:56

@helianthus: még szerencse, hogy nekünk nincs miről egymással beszélgetnünk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 11:49:50

@helianthus: ááá, volt már ennél büdösebbre is példa. nem emléxem pontosan, de talán majd' két hetes volt?

Hartmy 2013.08.21. 11:52:06

Hoztam nektek új postot :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 11:56:16

@zsiráfffff: inkább ne is emlékeznél. Most ezen fogok gondolkodni, hogy hogy duzzadhatott kéthetessé.

Manyecska 2013.08.21. 12:04:59

@atörökk: héé nem válaszoltál. Na mindegy. a szemközti kisbótba se ismertek fel:D:OO brutál esz.

Atörökk 2013.08.21. 12:07:09

@Élő Fa:
Mire nem válaszoltam? :)

Manyecska 2013.08.21. 12:11:53

@atörökk: hogy mit kell hová törölni?:D

helianthus 2013.08.21. 12:15:14

@Kellemes Zérókomponista: én inkább salynálom eztet. :'(
@zsiráfffff: nem emlékszem. LOL

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 12:50:22

@Kellemes Zérókomponista: asszem karácsony volt vagy újév vagy mindkettő. ez utóbbi valószínűbb.

AlexWolf 2013.09.27. 14:51:37

tudom, hogy régi poszt, de azért beírom a tanácsomat:

Meneküljetek a Raiffeisentől, amíg tudtok!
süti beállítások módosítása