Tékozló Homár

E-On ügyfélszolgálat vs plomba

2013.08.15. 13:38 | jackyll | komment

Naiv ügyfélnek szerencséje volt, hogy nem azonnal áramlopással vádolta az E-On, amikor bejelentette, hogy eltört a szabadban üdülő plomba fémszála. Ehelyett az ügyfélszolgálat azt mondta, hogy írjon erről levelet, addig nem foglalkoznak vele. Lehet, hogy majd azután fogják áramlopással vádolni?

Az alábbi érdekes vállalati hozzáállásba futottam bele legutóbb, ami szerintem igazán érdekes! Ingatlanomon a villamos mérőóra szekrész az előkertben található, melynek külső műanyag burkolatán a mérőóra lezárását biztosító műanyag doboz átlósan az E-On álta el van zárva 2 db ólomzárral(plombával). A plomba szerkezetileg egy fémszál lenne, melyre egy ólompecsét van rátéve! Ez annyiban fontos, hogy a plomba tehát mindenfajta védelem nélkül a szabadban van, tehát eső, hó, stb. minden szempontból kifogásolható az élettartama!

Legutóbb feltünt, hogy a fémszál erősen elkorrodálódott, így rugalmasságát elveszítette, ennélfogva mozgatás hatására a plomba fémszála eltört! A mozgatás oka, mielőtt valaki belekötne, az volt, hogy műszaki hiba miatt firelét kellett cserélni (ami felette van), így sajnos hozzáért a ruhánk a plombához! Gondoltam bejelentem, abból hátha nem lesz baj! Sajnos az ingyenes hibabejelentő ezt a fajta hibát nem rögzíti! A honlapjuk döglődik, rajta megtalálni semmit sem lehet, mivel nem jön be! Mivel nekem a T-Home a számlázó, így számlalevelem nincs, esetleges mail cím keresése céljából!

Sikerült találnom egy hibabejelentő telefonszámot, igaz ez nem ingyenes, de sikerrel eljutottam egy ügyintézőhöz! A panaszt meghallgatta, de elmondása szerint ezt csak irásban hajlandóak elfogadni! Valahogy nem értettem, hogy ha a hívásról felvétel készül és azonosítottam magam az ügyfélszámommal, akkor ez miért is nem elég hiteles számukra és miért hitelesebb egy mail, amit akárki akármilyen címről küldhet nekik! Most legyek kénytelen saját költségemen tértivevényes levelet küldeni nekik, azért mert valamikor alkalmatlan műszaki megoldást alkalmaztak?

Tulajdonképpen mi célból működtetik a telefonos ügyfélszolgálatot, ha erre sem jó, illetve alapvetően hibás tájékoztatást ad a felmerülő problémákra! Vajon ezek után kapok még majd egy borsos csekket is???

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2013.08.15. 13:41:08

Nem fog majd fájni az az ajánlott levél, ha kijön az "áramlopás" miatti számla.

elwood 2013.08.15. 13:44:03

borsos csekk után jön a paprikás hangulat.

England win The Ashes! 2013.08.15. 13:44:29

Ki kell cserelni az orat, akkor no az esely.

Manyecska 2013.08.15. 13:44:52

Egy tértis ajánlott szaros 470 Ft, ha nem ér meg ennyit akkor vadász-effektus léphet fel:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.15. 13:45:40

" A mozgatás oka, mielőtt valaki belekötne, az volt, hogy műszaki hiba miatt firelét kellett cserélni "

A vellanyszerelő nem tudott volna tenni ebben az ügyben valamit? Főleg ha e-on minősített szerelő?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 13:53:05

"csak irásban"

A TE érdeked, faszfej. Legyen róla feladóvevényed, hogy te szóltál. Meg (hamis) tanúid, hogy a mozgatástól törött el mikor a fémszál. Különben rádvernek egy félmilliós kötbért, és járkálhatsz bíróságra.

"hibabejelentő telefonszámot, igaz ez nem ingyenes"

Mert 3 forint percenként a nyomorba dönt? Akkor szereltesd le az órát inkább!

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.08.15. 13:56:10

illendő volna a szarrágóra kibaszni trükközés miatt egy pármillás büntit .

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 13:56:10

@Manyecska: "Egy tértis ajánlott szaros 470 Ft"

Elég az ajánlott. De kényelmesebb lehet a tértis, ha vitatják.

Az ajánlott persze igazi ajánlott legyen, iksz az LNK mezőbe. (Levélszekrénybe nem kézbesíthető)

napalm 2013.08.15. 13:57:55

@atpijkamo: kicsit ingerült vagy mostanság;)))

Atörökk 2013.08.15. 14:01:32

Milyen az átlósan felszerelt kifogásolható élettartamú plomba?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.15. 14:01:54

@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: Miből gondolod, hogy áramot lopott?
És a rozsdás plombaszálat visszafűzte, úgy ahogy volt? máshol nem töredezett el?

Nekem a budiban levő vízórán rozsdás a szál, mert a Tettye Forrásházék olyan faszán rakták össze a csöveket, amikor órát cseréltek, hogy szivárgott. Kíváncsian várom, mikor porlik szét.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.08.15. 14:02:24

Szopás, ha te törted el és bevallottad.
Nálunk az időjárástól a műanyag öregedett el. Lefotóztam, elküldtem a szolgáltatónak, hogy lássák, mennyire szívemen viselem a dolgot. Kijöttek, ingyen, bérmentve kicserélték, biztosítottak róla, hogy nem vádolnak semmivel, hiszen látják ők is...

Ennyi.

dsdvvvdvff (törölt) 2013.08.15. 14:10:24

szekrész
?????????????????????????

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.15. 14:11:15

de jó, hogy én (meg a fél utca) lopom az áramot, így nincsenek ilyen gondjaim

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 14:12:17

@napalm: :)) Nem. Érte hargszom, nem ellene.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.15. 14:19:55

"A mozgatás oka, mielőtt valaki belekötne..."
ezek szerint egy tapasztalt homározóval van dógunk, mer próbál minél kissebb támadási felületet hagyni. node akkor meg tudhtná, hogy ígyis úgyis kap

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2013.08.15. 14:21:34

A posztolót már lehet?
Kedves Posztoló!
Felhívom szíves figyelmedet, hogy a tasztatúrán található a szóköz gombtól jobbra-felfele egy gomb, amit - shift nélkül - megnyomva pontot tudsz varázsolni a szövegedbe, így nem kell minden sort felkiáltójellel zárnod.
Ha azért írsz ennyi felkiáltójelet, mert az előbb említett gomb nem működik, akkor cserld ki.

Ofélia . 2013.08.15. 14:35:17

@ColT:

Igazság a köbön viszont ha magam cserélek ÉV-relét ami ugye nem plombált, akkor odafigyelek,hogy ne sértsem meg a plombált részeket.

Nekem nem gömbölyű mivel mikor ide költöztem az összes óra utáni rendszert cseréltem(tekerős biztosíték, fi nem is volt) és érdekes módon nem sérült semmi ami zárt

Hartmy 2013.08.15. 14:43:30

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Tapasztalt, de még így sem tartja meg magának az összes labdát, hanem a felét felhajigálja... :D

Bobemara 2013.08.15. 14:46:27

A mérőszekrényt kívülről lezáró plomba nem annyira kényes az áramlopás szempontjából, mint ha az órát lezáró plomba szála rongálódott volna meg. Egy szabadban levő plombálható(zárható) mérőszekrényt nem is lehetne BELÜLRŐL leplombálni :-)

Igen, az jó ötlet, lefotózni a helyzetet és a honlapon biztosan megtalálható központi e-mail címre elküldeni mellékletben. Az elérhetőségek itt megtalálhatók: www.eon.hu/eon.php?id=1,4,1

(Nem ott dolgozom .-) )
Ami a telefonos bejelentést illeti: ugye nem gondolja senki, hogy a felvételeket bárki, bármikor visszahallgathatja egy későbbi ügyintézés/reklamáció érdekében? Ahhoz min. az telefonos ügyintéző nevét és a hozzávetőleges időpontot (nap, óra) meg kell adni, és nem is azonnal lesz meg, tehát az üggyel foglalkozó munkatársnak egy csomó idejét elrabolja csak a visszahallgatás megkérése, amihez valaki másnak van jogosultsága. A korábbi levelet meg azonnal olvashatja.

Hartmy 2013.08.15. 14:46:39

@ColT: Ha 3 forintos hibabejelentésen fenn akad, pont egy villanyszerelőt fog kihívni. :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 14:52:12

@Bobemara: "Egy szabadban levő plombálható(zárható) mérőszekrényt nem is lehetne BELÜLRŐL leplombálni"

Már miért nem? Terveznek valami egyszerű mechanizmust, amikor lecsukják a fedelet, törik, szakad, nem lehet a plomba sérülése nélkül kinyitni.

Egyébként a műanyag plomba pont ezen az elven működik. Megtekeri párszor, elszakad belül a műanyag, sérülés nélkül nem nyitható.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.15. 14:52:14

@Ofélia .: A szerelő meg nem biztos, hogy erre figyel. Simán beleakadhat a ruhája.

@Hartmy: Na jó, mondjuk a színvonal az látszik a helyesírásból is.

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Ennyi :D

@Lakatos Gábor: +1
De más gondjai is vannak.

Atörökk 2013.08.15. 15:03:18

Posztoló egy időzített plombán ül.

Bobemara 2013.08.15. 15:07:33

@atpijkamo: Lehet, hogy lehet. Én eddig olyanokat láttam fotón, hogy két átellenes sarokban volt egy-egy plomba, a Hensel szekrények ilyenek.
Azt, hogy miként néz ki a valóságban, nem tudom, de nálam is esedékes a mérő áthelyezése, szv. valamikor meg fogom tudni :-)

Az általad ajánlott módszer hibája lehet, hogy spéci nyitószerszám is kellhet hozzá, meg azt a letörő pöcköt, stb. cserélhetőre gyártani. Nyilván megoldható, tervezd meg, add be újításnak .-)

Atörökk 2013.08.15. 15:09:50

@atpijkamo:
Ebédelni is kell néha a dolgozónak.

opati666 2013.08.15. 15:11:04

@Dr. Kix: "Nem fog majd fájni az az ajánlott levél, ha kijön az "áramlopás" miatti számla."

Ez yó szöveg!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 15:14:35

@Bobemara: Nem kell spéci szerszám, csak erőltetni kell, és belül megint szakad, most a plomba.

"tervezd meg, add be újításnak"

Nem lehet nagy munka. De nem ebben az életben. Megnézik, megtetszik, oszt a közgépel leszerződnek, gyártson nekik százezer darabot.

Volt az elektromos útdíj tender. Geci ment a palacsintába, mert nem brancsbéli nyert. Finoman elmagyarázták neki, hogy saját érdeke, hogy kifaroljon a dologból. State capture.

opati666 2013.08.15. 15:15:40

Az én szekrényem a családi házam bejárati része mellett van, nem messze a kaputól. A szekrény mind a négy sarkában van plombálható csavar. A drót és a plombák a bal alsó és a jobb felső között vannak. A bal alsó plombába meg a gyerekek folyton beleakadnak, amikor biciklivel mennek ki a kapun. Óracsere alkalmával szóltam az Émász szakembereinek, hogy mi lenne, ha a plombát a bal felső és a jobb alsó csavar közé tennék, így nem izgulnék, hogy előbb-utóbb valamelyik kölyök leszakítja. A válasz tömör volt: ez így szabályos , másképp nem tudja feltenni. Nem vitatom, hogy van-e ilyen szabály. de az biztos, hogy hülye szabály...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.15. 15:28:48

@atpijkamo: Állítólag nem is úgy volt az e-útdíj tender, de hát ki hiszi azt el.

BKV-nál is akad nem egy ilyen eset, az sem ütötte meg az ingerküszöböt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 15:32:59

@ColT: BKV, MÁV, talicskával tolják ki a pénzt. Veszteséges nem lehet, csak alulfinanszírozott.

De nem csak a vezetőség, ahol kupi van, mindennek lába kél. A mozdonyvezetők mind dízel BMW-vel jártak, lopták a gázolajat maguknak és eladásra.

Bobemara 2013.08.15. 15:38:41

@atpijkamo: Na de azt a szekrényt valamikor ki kell majd nyitni. Legkésőbb akkor, amikor a mérőt vagy a kismegszakítókat TMK-zzák. Akkor cserélni kell majd az ajtót vagy mi? És mi van, ha már nem gyártanak pont olyant? Lehet az egész szekrényt leszedni, a mérőkkel együtt, és újat feltenni? Ha jól látom az árakat, több tízezer Ft egy szekrény, ki viselje a költségeket? Ezért mondtam, hogy kell valami cserélhető cuccnak lenni, amit azért valahogyan kívülről is lehet bontani.
Ne feledjük, a mérőt normál esetben 10-15 évre teszik fel. Ezen idő alatt technológia váltás van, általában többször is. Egy külső plomba meg akármilyen is, de csereszabatos, filléres termék. A hagyományos ólomplomba minden további nélkül műanyagra cserélhető.

megamenn 2013.08.15. 15:40:49

Hahaha! Majd ha a PINA kelepel!!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 15:47:47

@Bobemara: "Akkor cserélni kell majd az ajtót vagy mi?"

Igen, a plombát kell mindig cserélni, ha feltörik. Ilyen műanyag bizbasz lenne, sorozatszámmal.

"Egy külső plomba meg akármilyen is, de csereszabatos, filléres termék."

Így van. És látod, mennyi fájdalommal jár. Ha meg akárki bűntetlenül leszakíthatja, akkor mire jó?

Vannak cégek, akik több mint 15 évre terveznek előre. Pláne, ha biztos vevőjük van, mint egy áramszolgáltató.

A múltkor szentségelt egy cég, hogy a tervező progi (alapanyag, gyártás, kiszállítás) csak 2038-ig enged tervezni, nekik tovább kell.

McZozo 2013.08.15. 15:49:07

@atpijkamo: ez a belulrol lezarodo dolog szep de mikor kinyitod torik ok de mikor kijon az eon es kinyitja honnan fogja tudni hogy o torte e el vagy te elotte es csak siman visszacsuktad a szekrenyt

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.15. 15:59:18

@McZozo: Pl. számláló van az ajtóban ;) Minden nyitásnál fordul egyet.
Amikor jön valaki szerelni, felírják a számot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 15:59:56

@McZozo: "honnan fogja tudni hogy o torte e el"

Ez alegegyszerűbb. Átlátszó dobozfedél, vagy egy nyílás a plombánál.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 16:02:23

@ColT: "Amikor jön valaki szerelni, felírják a számot."

:)) Nap kommentje 3. helyezett.

Amilyen kupi van náluk, az óraszámok se stimmelnek. A plombaszámok még úgyse. A számláló még annyira se lenne. A látható sérülés a biztos.

Bobemara 2013.08.15. 16:04:12

@atpijkamo: Van egy olyan érzésem, hogy tulképp ugyanarról beszélünk :-)

Csak épp nem látom magam előtt, hogyan nyílna majd ki az ajtó, de hát nem is vagyok mérnök, mindössze egy kíváncsi laikus :-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 16:17:00

@Bobemara: Én se vagyok mérnök, de ezek egyszerűen megoldható dolgok.

Valójában nem megoldani nehéz, hanem a 300 féle megoldásból kiválasztani a legmegfelelőbbet.

Úgy látom magamelőtt, hogy egy bizbaszt kicserél, és határozottan lecsukja az ajtót, a műanyag a tervezett helyen recsegve törik, és látszik jól, hogy ez most zárva van. Mikor oldani akarja, akkor mondjuk egy helyen beilleszti a csavarhúzóját, megtekeri, megint reccsenés hallatszik, az ajó kinyitható, és látszik a sérülés a plombán.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.15. 16:26:25

@atpijkamo: Ha az óraszám nem stimmel, azon is szoktak hisztizni, bőven nagyobb bünti, mint ha a plomba sérült :D

De akkor oké, egyirányú racsnis cucc. Becsukáskor bekattan, kinyitáskor letörik. A megfelelő rész cserélhető.
A számlálóssal az a jóság, hogy nem kell cserélgetni. Nem stimmel a szám, repül a bünti. Úgyis csak szerződött szerelő nyúlhat hozzá, amikor ő jelzi, hogy hozzányúlt, akkor őt azonosítják.

Melóhelyen technikusokkal van ilyen, azok nem ennyire fontosch dolgon dolgoznak, de működik a telefonos lejelentés, hogy mikor, hol, mit csinált.

"Valójában nem megoldani nehéz, hanem a 300 féle megoldásból kiválasztani a legmegfelelőbbet."
Na ez már igaz.

É2I 2013.08.15. 16:36:40

@ColT: Nem, csak úgy, ha előtte plomba bontást kér. De mifasznak kérne bárki plomba bontást - pénzért - a mért hálózatán történő beavatkozáshoz?

É2I 2013.08.15. 16:45:04

@Bobemara: "Ami a telefonos bejelentést illeti: ugye nem gondolja senki, hogy a felvételeket bárki, bármikor visszahallgathatja egy későbbi ügyintézés/reklamáció érdekében? Ahhoz min. az telefonos ügyintéző nevét és a hozzávetőleges időpontot (nap, óra) meg kell adni, és nem is azonnal lesz meg, tehát az üggyel foglalkozó munkatársnak egy csomó idejét elrabolja csak a visszahallgatás megkérése, amihez valaki másnak van jogosultsága. A korábbi levelet meg azonnal olvashatja."

Nincs róla fogalmad, azért írod ezt. Teljesen másképp működik. Ha az ügyfél megadja a napját a betelefonálásnak, panasz helyének, fogyasztási helynek pillanatok alatt megvan a felvétel.
Olyan rendszereket kell üzemeltetni ami a felügyelő hatóság kérését igen gyorsan meg kell válaszolni.

É2I 2013.08.15. 16:47:01

@É2I: igen gyorsan meg kell válaszolni.
= igen gyorsan meg kell _tudja_ válaszolni.

Bobemara 2013.08.15. 16:48:41

@É2I: Azért ha nagyon akarok, el tudok képzelni ilyen esetet :-)
Azok a szekrények nem hermetikusan zártak, van rajtuk nyílás, ahol a kismegszakítót le és fel lehet kapcsolni.
Mi van, ha beköltöznek a darazsak a szekrénybe?
:-)
Én jártam úgy, hogy a B30-sból álló vakolatlan falba fészkeltek be és jól meg is szúrtak, amikor a közelükbe mentem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.15. 16:50:37

@É2I: OK, de jelenteni, hogy sry, letörtem a plombát. Nemtom hogy megy, de ha nem, hát nem. Egyáltalán mi van ilyen esetben, ha nem a szerelő töri el a drótot, hanem úgy elrozsdál, hogy magától leesik a cucc?

" az ügyfél megadja a napját a betelefonálásnak, panasz helyének, fogyasztási helynek pillanatok alatt megvan a felvétel."
Ennek kéne lennie, sajnos láttunk már rá példát, hogy a felvétel "elveszett" :S

Bobemara 2013.08.15. 17:08:52

@É2I: Jó, AZT tényleg nem tudom, hogy az e-onnál milyen rendszer van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.15. 17:16:39

Lehet, hogy nem tartok még az életem felénél?

123 éves a világ legöregebb embere
index.hu/tudomany/2013/08/15/123_eves_lehet_a_vilag_legoregebb_embere/

Baluci 2013.08.15. 18:06:58

Nekem kis kalandom van velük!
Még 2011 tavaszán csöngettek be hozzám, hogy a társasház folyosóján lévő mérőóráról eltünt a plomba. Mondtam értem, most mit tegyek?... Irgum-burgum mondták, lopom biztos az áramot!... Kb. 8 hónap múlva/!/ jött egy 180 ezer forintról szóló "kötbér"... Bementem hozzájuk és elmondtam, hogy nem vagyok hajlandó kifizetni. Akkor perelnek. Mondtam hajrá!... Erre pár hónap múlva elkezd csesztetni a drágalátós EOS-faltor, miszerint "számlatartozásom" van! Közöltem velük: nagyon gyorsan felejtsenek el, ez egy vitatott tétel, küldjék vissza a feladónak, engem ne zaklassanak többet, találkozunk a bíróságon... Azóta síri csönd... Vajon hány helyen próbálkozhatnak be?... És miért pont annyit kérnek, amennyit?...

vprof 2013.08.16. 08:59:35

@atpijkamo: Az LNK most már fölösleges pénzkidobás. 2013. július 1-től megszűnt az ajánlott küldemények levélszekrénybe kézbesíthetőségének lehetősége. Mindenképpen át kell vetetni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.16. 10:34:29

@atpijkamo:
"a tervező progi (alapanyag, gyártás, kiszállítás) csak 2038-ig enged tervezni, nekik tovább kell. "

Vazze, én meg tartós tejet már nem merek venni...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.16. 10:37:37

@atpijkamo:
Nézted vóna nappal radarral

Egy fénypárbaj kellene, légvédelmi reflektorok vs Bálna

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.16. 10:39:37

@horex: "fénypárbaj"

Bálna... én vagyok az apád!

Szarazkoro 2013.08.16. 13:34:14

Csak nekem tunt fel az Ede-i hasonlat (millio 1 felkialtojel)?

2013.08.16. 15:03:14

@atpijkamo: Nem így van ez, te idióta!
Egy forint is sok, ha más köcsögsége miatt kell kiadni.
Csókollak.

abc_def 2013.08.24. 13:44:58

A magyar helyesírás lezser elutasítása, és mondataid alapján nem nehéz rájönni,
hogy saját anyanyelveddel együtt élni komoly kihívást jelent számodra.
Mindezek ellenére nem gátol abban, hogy indokatlanul túlértékelt önbizalommal verd a melled,
és bár ügyeket intézni szemmel láthatólag tökéletesen impotens vagy,
mégis kellő arroganciával hőzöngj munkájukat végző emberekkel.
TE jobban tudod az ügymenetet, mint aki évek óta azzal foglalkozik,
nem hibába végezted nappalin a 8 osztályt!
Az olvasottak alapján felesleges várni hogy képes légy értelmezni,
szerződéses felelősséged a jogi zárak sértetlensége,
pótlásukat hivatalos módon, ÍRÁSBAN igényelheted.
Bizonyára kényelmesebb telefonon után kapkodni, hiszen nem vagy akárki, neked más ügyintésér jár!
Tőled ne várja senki, hogy drága idődből postára menj a saját ügyed intézni,
Neked a posta is ingyen dolgozzon, hiszen nem vagy akárki!
süti beállítások módosítása