Tékozló Homár

A csíkos kijelző még belefér a Telenornál

2013.08.22. 14:21 | jackyll | 59 komment

Kiderült, hogy miért nem cserélnek mobiltelefont sehol szervizben: levonják az eladók fizetéséből, ha "mégsem indokolt" a csere. Így történhetett, hogy pl egy telefon besárgult, becsíkozódott kijelzője "a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja":

Rólam elöljáróban annyit, hogy körülbelül 12 éve, az első mobiltelefonom megvásárlása óta az egykor Pannon GSM, ma Telenorként ismert cég ügyfele vagyok. Soha nem reklamáltam, nem vittem vissza ok nélkül készüléket, sőt, még olyat se ahol okom is lett volna rá.

A konkrét történet ez év augusztus 17-én, szombaton kezdődött, amikor is a Köki Terminálban található Telenor üzletben vásároltam egy Sony Xperia SP (C5303) típusú készüléket. Már rögtön másnap észrevettem, hogy a képernyő színárnyalata enyhén sárgás, illetve hosszanti csíkok láthatóak rajta, főleg világos háttér előtt amik szabályos távolságra egymástól ismétlődnek. Kivárva 21-ét, a munkaszüneti napok miatt még bőven a 3 napos csereidőszakon belül a készüléket visszavittem az üzletbe, és kértem annak cseréjét.

Mind az eladó, mind az üzletvezető elismerte, hogy a csíkok ott vannak, illetve egy másik azonos típusú készülékkel összehasonlítva, a képernyő árnyalata valóban sárgás színű, és a másik telefon kijelzőjén csíkok sem láthatóak. Ennek ellenére a cserét elutasították, és mivel az ő, szubjektív véleményük szerint ez a hiba a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja, egyetlen lehetőségként a gyártói bevizsgálást ajánlották fel. Mindezt azután, hogy az eladó a készülék nézegetése közben a képernyővédő fóliát a telefonomról eltávolította, amit én szándékosan hagytam rajta.

Miután körülbelül fél órán keresztül elcsevegtünk arról, hogy vajon mennyire tisztességes ez az eljárás, válaszút elé állítottak felajánlva a távozást, vagy a készülék átvételét bevizsgálásra. Tekintettel arra, hogy én nem egy hibás kijelzős készülékért fizettem, az utóbbi lehetőséget választottam.

Sajnos az eddigi tapasztalataim alapján nem számítok semmi jóra, ugyanis azt, hogy a “rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja” nagyjából mindenre rá lehet fogni...

Ami kifogásom az egész üggyel kapcsolatban van:

  • Az értékesítő a garanciális feltételek szerint három napon belüli meghibásodás esetén köteles cserélni a terméket. A hibát az eladó és az üzletvezető elismerte, ennek ellenére nem cserélték ki a telefont, inkább elindítottak egy több hetesnek ígérkező szenvedést “bevizsgálás címszóval”, holott 3 napon belül kutya kötelességük lenne cserélni a nem megfelelően teljesítő készüléket.
  • Az üzletvezető lekezelő, minden felelősséget a beosztottjára terhelő stílusa maga volt a Telenor lejáratása, igen kellemetlen perceket okozva mindenkinek aki hallótávolságon belül volt a beszélgetés alatt.
  • Az eladó tájékoztatása szerint a Telenor az alkalmazottak fizetéséből vonja le, ha olyan készüléket cserélnek ki amit nem lett volna indokolt. Ez egy igen megkérdőjelezhető gyakorlat, mivel az eladó nem szervizes szakember, nem várható el tőle, hogy 100 százalékos pontossággal el tudja dönteni minden elé kerülő hibás készülékről, hogy annak hibája mennyire komoly.
  • Régóta meglévő, nem ugráló ügyfélként elvártam volna némi professzionalizmust a Telenortól, főleg mivel álláspontom szerint a saját maguk által ajánlott garanciális feltételeket megszegve, rosszhiszeműen és nekem kellemetlenséget (rohangálás, idegesség) okoztak a felém tanúsított magatartásukkal.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.22. 14:25:18

sárgás? tán nem kéne a telókat folyton a vécébe ejteni.

Atörökk 2013.08.22. 14:29:57

Mér került rá csigatakony?

helianthus 2013.08.22. 14:32:31

Törzsvásárló.
Megint.
Mikor tanulják meg, hogy a törzsvendéget csak a sarki kiskocsmában becsülik meg? Sehol máshol.

Kukabúvár【ツ】 2013.08.22. 14:33:01

Viktorunk keze lehet a dologban. szokni kell a sárgát.

Énbagoly 2013.08.22. 14:34:02

Bocs posztoló, de miért mentél ebbe bele? Cseréltetni kellett volna, és kész. Így már bachatod, mert ebből nem fogsz jól kijönni.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.22. 14:39:13

3 napon belül elállhatsz a vásárlástól? Ha igen akkor lehet ezt kellet volna tenni.

Kukabúvár【ツ】 2013.08.22. 14:41:41

jaj, azt a múltkor én vittem vissza. azt mondták, ha rá tudják sózni valakire, kapok egy újat.

Országúti Ninja 2013.08.22. 14:43:12

Van ám ilyen is:

"Elállás

Elállási jog akkor illeti meg a vásárlót, ha a forgalmazó/ gyártó a hibás termék kijavítását és kicserélését nem vállalta, vagy e kötelezettségének a megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül nem tud eleget tenni. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye, de megfelelő árleszállítást ekkor is igényelhet a fogyasztó.

A fogyasztót ezen felül külön jogszabályok alapján a szerződéstől számított nyolc munkanapon belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg az ún. távollevők között kötött szerződések esetén (pl katalógusból röténő vásárlás, telefonon ,vagy pl interneten keresztül kötött szerződés) amikor is nem volt módja közvetlenül meggyőződni a termék tulajdonságairól, illetve a szerződéstől számított 15 napon belül gyakorolható elállási jog illeti meg azt is, aki üdülési jogot vásárol, mivel ezeknek a szerződéseknek a megkötését gyakran agresszív értékesítési módszerekkel, azonnali döntéskényszerrel és az érzelmi túlfűtöttségre apellálással, hiányos tájékoztatással érik el."

dsdvvvdvff (törölt) 2013.08.22. 14:43:44

és ezeket miért nem ott helyben írtad/mondtad...?!

captain hindsight

qwertzuiop1 2013.08.22. 14:45:06

Minden minőségi kifogásról (ha nem történik azonnali csere) jegyzőkönyvet kell felvenni. Csak ennyit kell kérni, ezen kívül azt csinálnak a telefonnal amit akarnak.

dr. Aullah 2013.08.22. 14:51:45

Elállni vagy addig verni az asztalt, míg kicserélik.

Atörökk 2013.08.22. 14:52:07

Csikós kijelző lesz az, és nem a Telenorhoz, hanem egy lósportbolthoz kellett volna fordulni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 14:56:08

Csikós nép a magyar
Karikásostrot kellett volna venni

Manci néni, a szomszéd 2013.08.22. 14:57:13

Majd egy szoftverfrissítés megoldja!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 14:57:51

Rólam elöljáróban annyit,..."

Bunkofon és susogós jogging

holdlányka 2013.08.22. 15:11:53

@Manci néni, a szomszéd: Vagy nem. Ha mondjuk kijelzőhibás.

Ez az elállás megintcsak nem egyértelmű. Mi számít "jelentéktelen" hibának?

CID 2013.08.22. 15:20:40

Kedves postoló! Kár idegeskedned, ha a teló, valóban rendeltetésszerű használat közben baszódott el, kapni fogsz egy új telefont. A 72 óra azt jelenti, nem javíthatják, nem azt, hogy nem vizsgálhatják meg, nem ejtetted e le, vagy nem öntötted e nyakon egy bögre kumisszal.

2013.08.22. 15:21:22

Vödrös teszkót csak őstermelőtől !

CID 2013.08.22. 15:22:02

@amsz: Ezt, hol olvastad?

Hartmy 2013.08.22. 15:34:27

Vettem egy monitort egy outletben pár hónapja. Becsíkozódott a képernyő, a vásárlástól számított három hónap után. Nem egy, nem kettő és nem három nappal a vásárlás után hanem hónapokkal. Visszavittem, hogy ez a problémám. Rendben hagyjam ott, a szerviz megnézi és elmondja a véleményét. Másfél hét után felhívtak, hogy valóban rossz és nem tudják javítani, vigyem be a blokkot és garancia papírt valamint adjak egy számlaszámot. Megtörtént rá pár napra a teljes vétel ár visszaérkezett a számlámra. Semmi fiszem faszom, hogy nem befolyásol semmit, meg hogy biztos direkt tettem tönkre, meg ők ezt nem hajlandók mert vérfarkas vagyok meg csúnyán nézek. Nem, megnézték tényleg rossz, pénz vissza elnézést, hogy nem tudnak ugyanolyan monitort adni, esetleg szegedi üzletükben van ugyanilyen ha mégis ilyet keresnék. Nyilván outletből vásárolni kifogásolható dolog, de egy outlet képes normálisabban hozzáállni bármihez mint egy nagyobb telefon szolgáltató... ez szerintem nem túl jó kritika valakinek.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 15:34:58

Nem megmondtam, hogy lesz ma telós poszt? Naugye.

helianthus 2013.08.22. 15:45:04

@Hartmy: még azt sem tették szóvá, hogy mert vérfarkas vagy meg csúnyán nézel?Tényleg kedves volt tőlük.

Hartmy 2013.08.22. 15:52:48

@helianthus: Nem mondták, de veled ellentétben azt sem hogy valóra vált álom lennék, de a pénzt visszafizették :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.22. 15:53:35

Telenornak sünt a seggébe!

"A csíkos kijelző még belefér a Telenornál"
Zsebbe? Táskába?

Ádám 2013.08.22. 16:01:16

A csíkos kijelző még belefér a Telenornál

Az op art kockás is belefér? Olyat szeretnék.

panic_button 2013.08.22. 16:05:11

Vetted volna az aldiba a telefont, nem lenne ilyen gond.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.22. 16:08:49

@Hartmy: Pontosan. Normális helyeken a nyilvánvalóan szar dolgokat visszaveszik, cserélik...

mbalint987 2013.08.22. 16:15:38

Nem értem a posztolót... Nekem is ilyen telefonom van, de a Telekomtól, és egy fehér tartalom megjelenése esetén nekem is ilyen csíkok vannak, de ez olyannyira nem észrevehető, hogy még én is csak akkor látom meg, ha pontosan tudom, hogy mit kell keresni, egyébként nem látható. Ezek a "csíkok" a normál használatot nem befolyásolják.

Az SP-nek típushibája a kissé fakó kijelző (és kissé sárgás), de ez a TFT kijelzők hátrányának róható fel, illetve annak, hogy a Sony nem tud(ott), vagy akar(t) normális kijelzőt gyártani. Nem csoda, hogy a Telenor nem akarja cserélni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.22. 16:18:55

@mbalint987: A csíkos kijelző viszont simán lehet a kijelzővezérlő, vagy a szalagkábel hibája is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.22. 16:30:36

@dsdvvvdvff: gatyafej (te fejből tudod a nicked?)
@mbalint987: nézd, van az a fajta, aki te vagy, kinek szemében ez szőrszálhasogatás, mást meg zavar - szerintem joggal - örülnék, ha a két tábor látná és átlátná egymást, elfogadná a másik másságát. Igaz, nem írtál semmi ilyesmit, ami arra utalna, hogy nem, de én személy szerint falnak megyek az ilyenérvektől, hogy a normál használatot nem befolyásolják. Te meg járjá számodra nem tetsző, számodra hibákkal teli ronda nővel, megtermékenyéíteni azt is meg tudod, a normál használatot ezek nem befolyásolják, ugye. Arról nem is szólva, hogy a pénzéért, főleg ha új készülék, ne valami kiábrándítossat kapjon mán. Az olyan kiábrándító.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.22. 16:35:07

@Hartmy: vicces ez a fordítottság, pont egy-egy brand égisze alatt üzemelő üzlet problémázik mindig, a kiszórtakat tömörítő outlet meg pont nem, ezt én is megfigyeltem már. Az Outlet maga is egy márkanévvé lett már (merhogy megcsinláták annak). Tehát akkor van igazság!

England win The Ashes! 2013.08.22. 16:39:00

@dr. Aullah: Es attol jobb lesz a poszternek, ha kicserelik az asztalt? :)

mbalint987 2013.08.22. 16:40:30

@ColT: Lehet, de akkor nálam miért látszanak ezek a csíkok? Típushiba?

@Kellemes Zérókomponista: Én is eléggé "szőrszálhasogató" vagyok ezzel a telefonnal, hisz nemrég vásároltam, így minden apró kis "hibára" odafigyelek, mint pl.: a karcolások a hátlapon, esetleg a kijelzővédő fólián vagy az esetleges mikrolaggok a főképernyő lapozgatása során. Ettől függetlenül én ezt a problémát nem látom zavarónak, de természetesen jogos az, aki ezt zavarónak találja. De mivel szerintem a legtöbb Xperia SP ilyen, ezért el kell döntenie a posztolónak, hogy együtt tud-e élni ezzel, vagy cserélteti egy másik készülékre. Hozzáteszem, hogy a posztoló mivel nem mellékelt fényképet ezért nem tudom, hogy ez a csíkozódás milyen mértékű...

helianthus 2013.08.22. 16:49:08

@Hartmy: hiába kedveskedsz, én NEM ADOK VISSZA PÉNZT!
Hogy jól csődbe menjek mi?
Hátnem-hátde!

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 16:52:44

@helianthus: nagyon hejes. Amúgy is istentelenség hamis mammonnal traktálni a embereket :)

Hartmy 2013.08.22. 17:07:05

@helianthus: Nem emlékszek, hogy pénzt adtam volna :O De szólj ha igen. Bár azért ki tudja alapon csak nem írok be a panaszkönyvbe.

Hartmy 2013.08.22. 17:13:41

@Kellemes Zérókomponista: Outletből is van egy kettő az országban. Igaz nem légmentesen zárt cuccokat árulnak. Az enyém is csomagolás hibás volt, mégis tudnak úgy működni, ahogy igazából kellene valaminek. Mondjuk ők lehet, hogy tisztában vannak vele, hogy ez az ő érdekük is, mivel nem brand-eket árulnak és nem tömegcikkeket amikért a birkák náluk sorba állnának, így meg kell tartaniuk a vevőt. A többi meg letojja a vevőt, mert ha olyan kell neki, akkor úgyis vissza megy hozzájuk mert nem tud sok mást csinálni, legalább is az egyszerű vevő.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 17:17:38

@Hartmy: annyira rátermetten toppon vagy, hogy te már nyugottan kuponozhacc is akár :D

Hartmy 2013.08.22. 17:27:57

@Rosszindulatú Vászka: Az outletezés a nagyon kezdö szint. A következö az valami merészebb lesz, mondjuk elmegyek egy sparba vagy gastlandba. A kuponozás a lista vége felé van közvetlenül a balatoni nyaraló foglalás után valamint OW-s utak és a wizzaires kézipoggyász mizéria elött :D

Atörökk 2013.08.22. 17:32:45

@Hartmy:
Eccer én is jártam így, outlet, igaz, ruha. Vettem egy szép gyapjúpulcsit, pár hónap után elkezdett elengedni a nyakánál a varrás. Visszavittem, kérdezték, visszaadják -e az árát, mert épp nincs ilyenjük, vagy jó, ha megcsinálják? Mivel hordani szerettem volna, megvarrták. Pár hét után hiba ugyanez. Megint visszavittem, akkor volt "cseredarab", szó és minden papírösszefirkálás nélkül kicserélték. Egyúttal kaptam egy következő vásárlásnál beváltható, további 20% kedvezményt biztosító kártyát. Úgyhogy legközelebb, mikor volt az, amit kerestem, gyorsan otthagytam kb. 70.000 forintot. Szóval így is lehet :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.22. 17:49:20

@mbalint987: Szarul gyártják, szarul tervezték, hibás széria a kijelzőnél... Lehet, hogy neki nem alig látható volt, hanem erősebb. De mindenesetre egy csúcsszuperokos telónál ne legyen a kijelzőn semmilyen csík.
Meg gondolom ha minden példány csíkos lenne, akkor a tesztekben is megjelent volna ez a dolog (nem néztem utána).

Hartmy 2013.08.22. 17:56:51

@atörökk: Sikersztori halomra. :D Nem csak lehet, hanem kellene és akkor a homár elég kihalt lehetne, mert tele lennénk boldog ügyfelekkel és minden boltnak pozitív reklámja lenne.

helianthus 2013.08.22. 18:52:03

@Hartmy: még nem adtál, de akarsz adni!

Van nekem egy csíkos telefonkijelzőm,
abban hordom a ceruzám,
földhöz csaptam és láss csodát,
kiesett belőle a wifi!
Csuhajja!

Hartmy 2013.08.22. 19:07:57

@helianthus: Hiába nah, a nők valamiért állítólag belelátnak a férfi agyba :D bár ennél én kicsit bonyolultabb vagyok :D

Van nekem egy csíkos telóm
Ez évek óta a mobilom.
Minden este hívlak vele,
minden nap volt térereje.

Csuhajja!

samcro 2013.08.22. 20:44:00

www.gsmarena.com/sony_xperia_sp-5364.php

Protection Corning Gorilla Glass

nekem is gorillás kijelzőm van,fehér háttér esetén, bizonyos szögekből nézve pöttyös. Nem-e hasonló van nálad is?

FDToth 2013.08.22. 22:49:16

Ha mar kijelzovedo folia: elvittem a garancialis iPhone 4S-emet a T-hez. Megnézték, mondják h csere lesz, de ennek az átfutási ideje 2 hét. Megkértem őket h a leadott telón első-hátsó védőfólia van, így ha cserélik, akkor az újhoz legyenek szivesek majd adni egyet. Gondoltam 21 eve ugyfel vagyok, milliokat fizetek a szolgaltatasaikert evente, enni biven belefer (pl Parizsban 09-ben vettem egy telit +elofizetest. Telo 0 EUR,+ asdtak melle foliakt es autos toltot (ott is ceges ugyfel vagyok kb 15 eve).
2 het mukva megyek a teloert, rakerdezek h tudnank e adni egy foliat az elo es hatlapra (kb 5eft egy ilyen, gondoltam nekik sem tetel) er az ugyintezo rohogve mondta h nem, de szivesen ad a telefonhoz egy ilyen buborekos zacskot.
Ez van itthin nalunk sajnos (es nem a folia ara miatt irtam le, csak vhogy a vasarlo nalunk a gonosz es a huseg szart sem er...)
(Elnezest az ekezetlenseg miatt, okostelo buta hasznaloval:))

bounty112 2013.08.23. 02:49:48

1. telefont csak weben, futárral vásárolni
2. ha bármi baja van amit nem ismernek el, vagy nincs semmi baja csak nem tetszik, 8 munkanapon belül visszaadni nekik
3. ?
4. profit

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.23. 07:54:07

@mbalint987: Ez milyen érvelés, hogy "a legtöbb Xperia SP ilyen"?!? A kiállított telefon is ilyen volt, vagy ha nem, akkor volt alatta egy leírás, hogy ezek "ilyenek"? Esetleg a használati utasítás tartalmazza, hogy ez "ilyen"?
Mert ha a vásárlót előre tájékoztatják, akkor semmi gond, vállalta, de azért ne fogadjuk már el, hogy egy új eszköz nem 100 %-osan hibátlan!

SeggMajom 2013.08.23. 10:48:59

Ezért kell Apple iPhone-t venni. Azok szó nélkül cserélik a hibás készüléket és egy zsír újat adnak pár napon belül.

Sony, Android, Samsung rossz ómen egy mobilteleffon esetében.

Ateszpapa 2013.08.23. 18:19:50

Samsung Galaxy S4-em van.
Problémám volt a kijelző körüli kerettel, nem komoly inkább esztétikai probléma.

Kihívtam HÁZHOZ a szervizt, mert ügye a prémium telefonoknál a Samsungnál ez lehetséges!

20 perc alatt kicserélte az amúgy tökéletesen működő kijelzőt!!!

Pedig csak esztétikai probléma volt!

Úgyhogy a Samsung prémium telefonjait (S2,S3,S4) ajánlom mindenkinek, mert garanciában is verhetetlen!

A haveromnak fekete i5 van és elkezdett lekopni a festék. Elküldék őt a fenébe, hogy vegyen rá bumpert, de nem cserélik ki!

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.08.24. 10:55:16

Értem a posztolót, én is baromi feszült lennék a helyében, csak egy kérdés:

- amikor a boltban kézbe vette a telefont legelső alkalommal (akár fizetés előtt, akár utána) nem nézte meg, h milyen a kijelző? Vagy nem engedték, ott be sem kapcsolták?

cxc 2013.08.29. 16:37:31

Legszebb élményem az volt amikor elromlott a dvd lejátszóm garancia időn belül. Bemegyek a szervízbe mondom, hogy elromlott a szerkezet. Boltos hm hm hümmög körbekémleli a dvd dobozát. Mondja, hogy milyen jó állapotban van a doboz. A lejátszót nem vette ki a dobozból hanem azon nyomban a kukába dobta dobozostul. :-) . Sajnos ilyen típust már nem tudunk adni csak a továbfejlesztett változatot. Termék előhoz a raktárból garanciajegy kitültés .. Viszontlátásra :-)

Etijop 2013.08.30. 19:36:47

1. Mivel te magad mondtad, hogy nem szervizes, nem tudja eldönteni, jó-e vagy sem...
2. Helyes eljárással ezért bevizsgálásra fogják küldeni. Hozzá értő ember megnézi. Ha nem a gyári paraméterekkel működik, akkor kicserélik. ...
süti beállítások módosítása