Tékozló Homár

Letilthatják a gyanúsan új használt telefonokat

2013.09.05. 13:00 | jackyll | komment

Naiv ügyfél betalált egy egynapos HTC One telefont, amit másfél hónappal később le is tiltottak, merthogy az eredeti tulajdonos igazából részletre vette, amit aztán sosem fizetett. A garancialevél mellé természetesen nem kapta meg a számlát. Az eladó egészen addig tagadott mindent, amíg vissza nem nyomozták Facebookon. Utána addig jutottak, hogy jelentsék fel nyugodtan, és akkor majd ő is feljelenti naiv ügyfelet zaklatásért:

Júliusban végre eljutottam oda, hogy életemben először vegyek egy igazán jó telefont. HTC One telefonra esett a választásom, az apródon találtam is egy egynapos T-mobile-os telefont 120000 Ft-ért. A következő üzenetet küldtem: "Üdv! Az ár irányár? 110000-t tudnek erte adni akar ma is. Van barmi tudnivalo a telefonrol?" Ezt a választ kaptam: "Aranykártyára lett vásárolva, letiltás elleni garancia. 115000 és azonnal viheti". Ennyiben meg is egyeztünk és délután már találkoztunk is.

Párjával együtt jött (a párjáé volt a telefon). Kérdeztem, hogy nem fogják-e letiltani a telefont, de mutatott egy Sony Xperia Z telefont, mondta hogy azt is most vették aranykártyára, így ha nem fizetnék a számlát akkor azt is letiltják, azt pedig ők se szeretnék, mert azt használják. A HTC telefon hibátlan volt, adták a garancia papírt is, amin rajta volt, hogy valóban egy napos a telefon. Ezután követtem el a hibát, ugyanis megvettem a telefont, de nem írtunk róla papírt, így ami nálam van az a telefon a dobozával, a garancialevél, és a feljebb leírt üzenet.

Történt hétfő este, hogy a telefonon nem jött be a hálózat. Másnap bementem a T-mobile üzletébe, ahol mondták, hogy le lett tiltva a telefon.

Visszakerestem aprodon akitől megvettem a telefont, írtam neki üzenetet, de nem jött válasz. Ezután a jelenlegi hirdetésénél (műkörmös hirdetés) megadott telefonszámot próbáltam, de már nem elérhető. Írtam ahhoz a hirdetéséhez üzenetet ismeretlenként, hogy műkörmöt szeretnék és nem jó a telefonszám, adjon egy másikat. Erre természetesen válaszolt, adott egy új számot, amin el tudtam érni.

Felhívtam, beszéltünk kb 20 percet, hogy ő nem tudja miről van szó, nem is adott el telefont... A beszélgetés során mondtam neki több tényt is, amiről biztos voltam benne, hogy jó emberrel beszélek. Ezután kis kutatásba fogtunk, megtaláltuk a google-en a teljes nevét is, és még 5 T-s telefonszámot (amik nem elérhetők). A mai világban így már utána tudtam nézni, hogy valóban vele beszéltem, akitől megvettem a telefont.

Újra felhívtam, ekkor már a teljes nevén szólítottam, 1 percig még játszotta a hülyét, utána pedig átadta a telefont a párjának. Ő azt mondta, hogy még az exe volt az akivel a telefont eladták, ő pedig már az új barátja... Természetesen a facebookon lehetett látni, hogy ő az "ex", vagyis az aki a telefont eladta. A vele történt beszélgetésben már elismerte, hogy a párja tényleg eladott nekünk telefont, de saját magát végig tagadta. Mondta, hogy jelentsem fel nyugodtan, nincs róla semmilyen papírom, és hogy ő fog még engem feljelenteni zaklatásért. Folytatás következik...

Negatív kommenteket nem kérek, tisztában vagyok vele, hogy írni kellett volna valamilyen papírt. Viszont ha valakinek van valamiféle pozitív gondolata, akkor azt megköszöm. Ha valaki más is járt így, és szerinte ugyanaz lehet az emberünk, akkor ő is szóljon hozzá:)

Ui.: bocsi, ha valahol kicsit érthetetlenül írtam vagy helytelenül, de meg vagyok feszülve...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cobre 2013.09.05. 13:59:29

Mindig meglepődök, mi mindennek be nem dőlnek a zemberek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:01:09

@horex: "Pénz mindenesetre visszakerült de fizettem 20ezres eljárási költséget"

Akkor indulhatsz neki a negyvenért. (A régi húsz, meg az új, amit ezután kapsz a negyvenért.)

Országúti Ninja 2013.09.05. 14:02:02

@Élő Fa: Ez aztán igen pozitív gondolat :D

@CID: Nem értek a Coltokhoz :D, de az IMEI tiltást nem lehet feltörni?

McZozo 2013.09.05. 14:02:28

@Cseber Lajos:
Ott hibas az ervelesed hogy gyanitom jogilag nincs jogod eladni a telefonod mig ki nem fizetted teljesen. ez olyasmi mint a kocsinal mikor a bank maganal tartja atorzskonyvet. csak m ivel itt nincs ilyen gyakorlatilag megteheti csalo de elmeletileg gyanitom nem tehetne

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:04:09

@Élő Fa: "az uram felk..ta az agyamat"

??? Az agyadig? Vagy neki nagyon hosszú, vagy te vagy nagyon rövid. Vagy máshol hordod.

Manyecska 2013.09.05. 14:04:38

@Gontar: a b@sznék.com-ra kell felrakni:D egy internetkávézóból, fontos..

Manyecska 2013.09.05. 14:05:53

@atpijkamo: b+ te ilyet még nem láttál hogy mindig úgy csűri hogy neki legyen igaza és passz..:D ilyenkor szoktam hozzávágni a bögrét stb. de telefonon ezt nem lehet:(((!!:D

McZozo 2013.09.05. 14:06:14

@Ulbert István [Biyadhoo]:
nem teljesen igy van ma mar tudtommal mert pl nekem anno vodkafone nal is annocsekkoltak valamit es utana mondtak hogy 60000 ropi letet amit 3 honap utan elkezdenek beszamitani a havidijba. Gondolom ez pont az ilyen csorok meg nincstelenek ellen van hogy ebben az esetben legyen valami biztositek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:08:20

@Élő Fa: "neki legyen igaza"

Ez férfiaknál kardinális kérdés, az egójukkal kapcsolatos. Légy te a bölcsebb, hagyd rá.

Nálunk meg a nőknél. :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.05. 14:08:34

És a gyanúsan használt új telefonokat is letiltják?
Postot!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:10:25

@killerkaller: "honnan akasztasz le érvényes IMEI-t?"

Veszel egy ezerforintos telót, vagy használtat, vagy rosszat, akármit.

mrperfect 2013.09.05. 14:10:35

@killerkaller: minden IMEI érvényes ami nincs tiltva. Pl. ha egy telefont függetlenítesz akkor az egy másik hálózatra simán fel tud jelentkezni, pedig ott nem regisztrálta az IMEIét senki.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.09.05. 14:11:12

@killerkaller: Ha sokat akarsz vele dolgozni, akkor innen:
en.wikipedia.org/wiki/International_Mobile_Station_Equipment_Identity#Structure_of_the_IMEI_and_IMEISV_.28IMEI_Software_Version.29

Újaknál elég a SW verzió részét megváltoztatni.

Ha gyors eredményt akarsz, akkor veszel egy "ócska" telefont és felhasználod azt.

mrperfect 2013.09.05. 14:11:40

@killerkaller: minden IMEI érvényes ami nincs tiltva. Pl. ha egy telefont függetlenítesz akkor az egy másik hálózatra simán fel tud jelentkezni, pedig ott nem regisztrálta az IMEIét senki.

Országúti Ninja 2013.09.05. 14:13:31

@ColT: sőt a használt új telefonokat is gyanúsan letiltják :D

Országúti Ninja 2013.09.05. 14:15:12

@ColT: és a használt új telefonokat is gyanúsan letiltják? :)

Országúti Ninja 2013.09.05. 14:17:21

a blogmotor is gyanús! Tiltsuk le!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.05. 14:18:28

@Élő Fa: hát legyen neki igaza, nem mindegy? mindig mondd, hogy neked van igazad angyalkám oszt szent a béke.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 14:22:39

@zsiráfffff:

Végül is meg, mert szex is volt a sztoriba
A biróságon meg szinte együtt röhögtünk a bíróval olyan húzásokat tettem
A csaló persze ben jelent meg az idézés ellenére sem. "Nem volt feltalálható"

Nagy hosszú történet volt és volt a képben Szergej is, de el lett mismásolva
Ez még a rencerváltás hajnalán volt

neet 2013.09.05. 14:24:18

@Élő Fa: és ha azt mondod neki sóhajtva, rendben szívem, igazad van, magadban meg jót kuncogsz és vállon veregeted magad a nagylelkűségedért, az nem opcijó?

Aki 5k felett ad ki telefonra, az vagy zsírgazdag (és nem sajnálom) vagy tökhüje (és nem sajnálom).

elwood 2013.09.05. 14:24:30

de mér lett letiltva a telefon ?

Szolo 2013.09.05. 14:25:01

Egyszerű a helyzet. A bebukó ügyfél okosba akart egy új telefont, de nem akart annyi pénzt rászánni, amennyibe a telefon kerülne egyenes úton.
Pont ugyanaz a helyzet, mint az aluljárós GSM-boltban vett telefonnál. Olcsóbb, de nem biztonságos az a forrás.
Vagy vegyen az ember normál áron telefont a biztonságos csatornákon keresztül (akár függetlent, akár függőt), vagy fogadja el, hogy néha bizony bukni fog a spórolással.

Manyecska 2013.09.05. 14:28:36

@neet: :DDD nem jó, mert két perc múlva elküldöm a büdös p..ába, és összeköti a kettőt.,,@zsiráfffff: "ha békét akarx készülj a háborúra!!!:D" /Coelho/ milyenmár hogy az van amit ő akar?? de ismer, szerintem közben olvas amíg üvöltözöm mert általában úgy lesz ahogy akarja:DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.05. 14:32:50

@Élő Fa: szerencséd, hogy nem én vagyok a férjed mert velem nem sokáig üvöltöznél :D ha meg úgyis az lesz amit ő akar, akkor minek üvöltözöl? meg egyáltalán.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.05. 14:34:06

@horex: azért egy összefoglalót szívesen látnánk! :) talán még jackyll is leközölné tanulságul :D

halaloszto 2013.09.05. 14:34:47

@Gontar: Ha tesz feljelentest, akkor azzal kezdik hogy elkobozzak a telefont tole. Marmint ha normalisak a rendorok. Alap esetben ha lopott cuccot veszel maganszemelytol, es megtalaljak nalad, akkor az jar vissza az eredeti tulajanak, ha van adasveteli akkor is.

Vajk

Atörökk 2013.09.05. 14:35:23

@Élő Fa:
...színház az egész világ...

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.09.05. 14:38:08

"Negatív kommenteket nem kérek, "

Mekkora egy fasz vagy!

És még pozitív voltam veled.

Manyecska 2013.09.05. 14:40:43

@amsz: :DDD!@zsiráfffff: mert őt próbálom túlüvölteni..:P fontos, nagyon fontos kérdésekről van itt szó, de tényleg.

komplikato 2013.09.05. 14:41:46

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller: "Az más kérdés, hogy 2 másodperc IMEI-t cserélni egy készüléken."

Az lehet, de közel sem 100%-os megoldás, mert a rendszer nem csak az IMEI-t ellenőrzi, hanem pár egyéb az IMEI-hez kötött paraméter, antenna verziót és egyebeket is, és ha nem passzol akkor automata rendszer azt a számot is kitilthatja. Persze ha az IMEI egy ugyan olyan készüléké, akkor nem, de ennek elég kicsi esélye van. Az is alap, ha van több készülék egy IMEI-el, akkor azt is kitiltják.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.09.05. 14:44:29

"Ui.: bocsi, ha valahol kicsit érthetetlenül írtam vagy helytelenül, de meg vagyok feszülve..."

Én ezen nagyon nevettem.

Manyecska 2013.09.05. 14:45:14

@atpijkamo: apját kellett volna láncra verni anyja hálószobája előtt:DDD Lehet buzukit akart mondani a csíragyerek?:D

zdanee 2013.09.05. 14:45:38

Kínai telefonokat kell venni.
- fele/negyede az ugyanannyit tudó "márkásnak"
- nincs garancia, de valljuk be, ha van, itthon azzal is kitörölheted a segged
- mind független, nincs letiltás
- egyedi, nem valami sokadik ugyanolyan Samsung
- ingyen nyelvlecke Kung-Chao-Ping google-translate mester kézikönyvével

1kutya 2013.09.05. 14:47:38

kártyafüggetlen hátécé one telefont lehet kapni 145-ért! hivatalosan! garanciával!

ide vezetett a szarrágásod...

Flekko 2013.09.05. 14:48:35

@LouiS: Csak mendemonda, hogy évekig tartanak a tárgyalások. Ha van postalónak bizonyíték akkor röviden lezajlik a tárgyalás.

@atpijkamo: nem csak a lopást bünteti a rendőrség hanem a lopott tárgy vételét is is, péz és börtönbüntetéssel az értéknek megfelelően.

@Szolo: Van amikor nem engedheted meg magadnak. Posztoló nem volt elég körültekintő igaz. Ekkora összegű vásárlásnál elkérhette volna az igazolvány számát és a vásárlási papírokat is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:50:19

@Élő Fa: Nemtom mit akart mondani, a kiterjedt agysérülései miatt nehezen beszél. Az biztos, hogy gagyi kotont használt az apja. Aztán úgy akarták elvetetni a cigány szülei, hogy gumikalapáccsal verték ahol a feje volt az annya hasában, de valahogy rosszul találták el. Aztán meg nem fulladt bele a szarba, mikor a pottyantósban az annya megszülte. Egy túlélőgép.

Manyecska 2013.09.05. 14:52:55

@atpijkamo: nade téged mit izgat ez??

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:53:21

@Flekko: "lopott tárgy vételét"

Akkor, ha tudom, hogy lopott.

Ha csak sejtem, hogy lopott, már nem veszem meg. Nem vagyok én orvosgazda!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:54:46

@Élő Fa: Kiváncsi vagyok az emberekre, főleg a nemnormálisokra. Mit gondolsz, miért töltöm itt az időmet? Ilyen tömegben nincsenek máshol.

Flekko 2013.09.05. 14:55:31

@atpijkamo: Te és én sem veszek lopott tárgyat viszont egy idióták igen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.05. 14:57:02

@zdanee: Ugyanolyan hibái vannak, ugyanúgy lopják el, ugyanúgy tönkremegy... :D

elwood 2013.09.05. 14:57:25

de mér lett letiltva a telefon ?

CID 2013.09.05. 14:57:35

@Országúti Ninja: Elméletileg, lévén ember kreálta, át lehet írni az IMEI számot. De azért egy kicsit bonyolultabb dolog, mint ahogyan azt itt némelyek hiszik :) Bizonyos típusoknál még alkatrészt is kell cserélni, nem annyiból áll, hogy rádugják egy PC-re és két klikkeléssel átírom. Ilyenkor célszerű egy ugyan olyan típus IMEI számát választani, de még ekkor sem biztos a dolog. Anno a Nokia 1610-es időkben történt Szegeden, hogy egy szaki ugyan arra az IMEI-re írta a telókat, csak sajna azt az IMEI-t is letiltották :)
Másrészt figyelik, és kicsit gyanús, ha ugyan az az IMEI duplán van feljelentkezve a hálózatra.

zdanee 2013.09.05. 14:59:53

@ColT: Igen, de a 115eFt-ból, amennyibe a HTC One került, vehetett volna 3 pont ugyanannyit tudót. Ha fél évet kibír darabja, már jobban járt :)

Manyecska 2013.09.05. 14:59:55

@elwood: hát lehet, lopott volt és bejelentették..:(@zsiráfffff: egyébként Igit kéne ideküldeni kíváncsi vagyok ő mit lépne? valamelyik meghalna, tuti..:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:59:56

@Flekko: Vettem már sok használt telefont, bármikor belefuthatok.

Megvettem a telómat vagy tíz éve 85 ezerért, aztán 5 év után eltörtem, vettem ugyanazt használtan húszezerért, az is kinyiffant, vettem három éve tízezerért, azt most tettem le. Én ilyen ragaszkodó típus vagyok, és pont olyan kellett, és már nagyon megszoktam.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 15:01:34

@Élő Fa: "@elwood: hát lehet, lopott volt és bejelentették."

Előfizetésre vették két év hűséggel, de nem fizették.

GeryGee 2013.09.05. 15:05:10

Nos... Ne felejtsük el, hogy magán személyek között, a szóbeli megállapodás egyenértékű az írt papírral.
Egyébként meg... Elvileg megkárosított 115.000 Ft-al. Én felkeresnék egy közjegyzőt és kiállítatnék vele egy 115.000 Ft-ról szóló Fizetési meghagyást, ahol megjelölném a kedves úriembert "adóskén". A közjegyző által kézbesített levél kézhezvételétől számított 15 napon belül nem él ellentmondással, akkor a bírósági szakaszt átlépve Végrehajthatóvá válik az összeg. Na ha ezt meglátja, akkor majd elgondolkozik, hogy milyen jó dolog mást átb....ni. Te meg legalább a pénzedhez jutsz! :)

Manyecska 2013.09.05. 15:05:57

@atpijkamo: én nem olvastam a posztot!!..:) én az uramtól örököltem a telóit, bár az gyanús volt amikor a plasztikai sebészetről reklamáltak hogy leléptem fizetés nélkül, megkérdeztem melyik csajáé volt:P:: két havonta új telefon a római mobilgátat ebből építik majd..:D

elwood 2013.09.05. 15:06:57

@Élő Fa: úgy lopták dobozostól garanciapapírostól ?
és ha poszter feljelenti őket minthogy apródon hirdették is ...

elwood 2013.09.05. 15:10:23

@atpijkamo: "Előfizetésre vették két év hűséggel, de nem fizették. "

ez már érthetőbb. ezért a T nem cseszegeti az eladót ?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 15:10:46

@agresszív kismalac: :)) Megbízhatatlan elemektől nem vásárolok. Van neked egyáltaalán oltási lapod?

@Élő Fa: :)) A zurad szatír, és még a telefonokat is elveszi az áldozataitól?

A szolgáltatók kiadják újra a régi számokat, az ilyen értelmetlen hívások is növelik a bevételt.

CID 2013.09.05. 15:11:30

@atpijkamo: Mondjuk nekem gyanús az a 1,5 hónap. Ennyi idő után nem szokták letiltani. Inkább arra tippelek, hogy kötött rá biztosítást, aztán meg bejelentette, hogy ellopták és felmarta a zsét a biztosítótól meg posterünktől. Ügyes, nagyon ügyes :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 15:12:37

@elwood: Hajléktalan nevére vették. Nyilván többszörös cégvezető is, milliárd adótartozásokkal. Tudnak ezek a hajlékonyak mulatni!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 15:14:17

@CID: Akkor nem letiltják, hanem elkapják. Láttam pasit, kiállt a sarokra mobilozni, 5 percen belül ott volt a rendőr, és begyűjtötték. Csak pislogtam.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.05. 15:20:51

Posztolónak lenne eredeti Roleksz árányórám eladó, ha érdekli. Papírokat nem tudok mutatni, mert Öko lettem, és újrahasznosítottam, igen.

CID 2013.09.05. 15:28:18

@atpijkamo: Na ott sem sima lopás volt, azt konkrétan leszarják a rendőrök.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 15:34:08

@CID: Lehet, nemtom, nem kérdezősködtem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 15:50:44

Mentsétek a kommentjeiteket, a blogmoci támad!

Erdeg Fattya 2013.09.05. 16:07:45

" Ezután követtem el a hibát, ugyanis megvettem a telefont, de nem írtunk róla papírt, így ami nálam van az a telefon a dobozával, a garancialevél, és a feljebb leírt üzenet."

Innentől kezdve tovább nem is olvastam.Teljesen felesleges.Ez tényleg a naív ügyfél hibája sajnos.Nyersészkedni akart buta volt ennyi....Ennek mi köze a fogyvédhez?

dr. Bértollnok 2013.09.05. 16:15:09

Régen én is bakiztam egy hasonlót. Nem ekkorát, csak akkor is kellemetlen volt. A Nokia N97 telefont külföldön vették, magyarították és itt adták el újnak, természetesen újsághirdetésben. Semmi gond nem volt odáig, amíg nem vittük ki Olaszországba magunkkal. Na ott azonnal behalt, no roaming. Akkor már emlékeztem, hogy a papírjai, a dobozában olaszok voltak. Szerencsére nem ez volt nálunk az egyetlen telefon.
Na akkor megtanultam, ilyet nem játszunk, telefont vagy hivatalos forrásból, vagy nagyon olcsón!

jézushka 2013.09.05. 16:26:55

Biztos vagyok abban, hogy a posztoló gyakorikerdeseken nevelkedett, ott szokás leírni a böszmeségét, majd aláírni negatív kommenteket nem kérek. Hát pedig erre a problémára nincs okosság. hülye voltál és pont. Bánja 115ezred.

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.05. 16:55:11

Nem értem én ezt. Havi átlagfizetést kiadsz egy használt telefonra, miközben fél év múlva hozzád vágják 30e-ért. Ha gazdag vagy, vedd meg újan, ha nem, akkor ne májerkodj.

zoli_ 2013.09.05. 17:02:55

Sunáznám az volt már????

Aureliano Buendía 2013.09.05. 17:11:24

A posztolót lehet már?
Valaki már kátrányos helyzetűzött?

Ja, és a pozitív gondolat: holnap péntek.

Macropus Rufus 2013.09.05. 17:32:19

@atpijkamo:
"Akármennyiért veszem a telefont vagy akármit, papírt írunk róla. Ha lopott, akkor tudom bizonyítani, hogy nem én loptam. Meg egyáltalán."
a baj az, hogy törvény értlemében te is bajba leszel. Ez a gáz ebben.
Ha én eladom neked a lopott szajrét és te jóhiszemüen megveszed attól még orgazdaságért elő fognak állítani.

BTK 379-es paragrafus C bekezdés:
"c) lopásból, sikkasztásból, csalásból, hűtlen kezelésből, rablásból, kifosztásból, zsarolásból, jogtalan elsajátításból vagy orgazdaságból származó dolgot
vagyoni haszon végett megszerez, elrejt, vagy elidegenítésében közreműködik, orgazdaságot követ el."

és ugye a várásról orgazdaságból származó dolgot vett meg (ugyan jóhiszemüen)... tehát ő is szopóágra kerűlhet.

Macropus Rufus 2013.09.05. 17:36:06

@atpijkamo:
"Akkor, ha tudom, hogy lopott."
sajnos nem így megy. Ha nem tudod akkor is gondba leszel. Max. enyhitő körülmény. A bíró aztat fogja kérdezni, hogy nem vot, gyanus-e a vétel körülménye? Se papír se semmi. Valahol már te is gyanakodhattál volna, hogy a cucc nem tiszta stb...
Hidd el kihozzák, hogy a vevő is sáros.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 17:51:53

@Macropus Rufus: "Ha én eladom neked a lopott szajrét és te jóhiszemüen megveszed attól még orgazdaságért elő fognak állítani."

Akkor ne vegyél tejfölt a sarki közértben, mert az is lehet lopott.

JerryLee75 2013.09.05. 17:58:52

@Cseber Lajos: Részletre vették. Tudtommal, amíg nincs kifizetve addig lényegében az eladó tulajdonát képezi. Vagyis azt csinál vele amit akar.

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.09.05. 18:04:41

fel kell jelenteni a g3cibe, az imei szám úgyis az ő rablóc1gány bikájához van kötve...

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.05. 18:21:42

De fura én ha veszek valami "használatan" vagy úgymond magánszemélytől, írok róla papírt (adásvételi)...
Legutóbb ~2éve 130k-ért laptopot.... féléve 40k-ért tablet-ot...

20E felett biztos papíroznék, pláne műszaki cikk esetén! Pláne mobil esetén!
Posztoló hülye volt így járt!
Be kell nyelned! Hülye voltál! Olcsójános-kodtál! Így jártál! Futhatsz a pénzed után! Átbasztak! (mit írjak még!?)

Netuddki. 2013.09.05. 18:24:16

Ha jól értem akkor a műkörmös ribi nevére vették részletre a telefont, amit azon melegében pár 10ezerrel kevesebbért eladtak a levélíró lúzernek? A részleteket meg persze nem fizették.

Ami ebben nekem nem tiszta az az, hogy a T-Akony mobil letiltotta a telefont és annyiban maradt a részükről a dolog? Se behajtó se anyámkinnya?
Akkor qrva jól járt a műkörmös, vagy a barátja, vagy valaki...

apaszka 2013.09.05. 18:37:28

Az apródon és hasonló helyenken nem szabad venni nagy értéket. Max 1000 forintig!
Ez tény!
A baj,hogy a rendőrök sem foglalkoznak az ilyen csalókkal. Traffipaxozni jobb mulatság!

CID 2013.09.05. 18:52:21

@JunkieeeBoy: Sem téged sem a nagyérdeműt nem szeretném elkeseríteni, de sem a papír sem az, hogy esetleg nem részletre vásárolta, nem segített volna a letiltáson, ha nem tartja be a szerződésben vállaltakat pölö, számlát fizetni. A papír esetleg a bíróságon segített volna ici picit a szerencsétlenen.

CID 2013.09.05. 18:54:33

Egyébként meg mit pampog, nem vesztett 115ezret, hisz van egy wifi only mini TAB-ja egy jó kamerával meg isteni audió cuccal:D

qwertzu 2013.09.05. 18:56:54

@CID: Pontosan. Mobilent úgyis drága, vesz háromezerért egy butatelefont azzal tud telefonálni, ezzel meg lehet wifis helyeken villogni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 19:03:10

@CID: Ha meg másra nem, ébresztőórának használhatja.

bigmac 2013.09.05. 19:30:37

Imei számot ki lehet ütni tellerből? Ha feljelentés lesz csalésért akkor gondolom elveszik poster telefonját...eladó rákurna de poster is me kitudja vissza e kapja....a zaklatás meg egy nagy blöff sztem nincs is ilyen legalább is nem ilyen formában....

talpi 2013.09.05. 20:43:50

vadász, vadász te sz..ni jársz ide?

HgGina 2013.09.05. 20:45:08

@Cseber Lajos: egyáltalán nem necces. A telefon tulajdonjoga nem szállt át. A tulajdonos a vételár teljes megfizetéséig a T.
Ha írt volna egy papírt, akkor van bizonyítéka az eladó ellen.

De!
Aki mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart... CSALÁS.
Mivel az eladó és a T között létrejött a szerződés, és a T a tulajdonos, így azzal, hogy a telefont eladta az emberke, és nem szólt erről a részletfizetéses mókáról, tévedésbe ejtette a vevőt.
Egyébként a kedves panaszos duplán hülye. Ha felvette volna a beszélgetéseket, máris lenne bizonyítéka a vásárlásról (tehát arról, hogy nem lopta az eladótól), lenne tanúvallomása a barátnőtől az eladás elismerésével...
Erre van egy módszer, amit valahogy ez az Isten barma eladó elfelejt: RENDŐRSÉGre az ÜGYVÉDdel!
Meg némi tanulás az alapvető jogi dolgokról. Aki ilyen drága telefonra nem sajnálja a pénzt, az szánjon 5000 forintot egy 5 perces ügyvédi konzultációra. Habár ott is csak azt fogja megtudni, hogy a szellemi kapacitása a kívánatos szintet csak alulról közelíti. És csak nagyon messziről és nagyon lassan.
Röviden is írhattam volna: hülye.

HgGina 2013.09.05. 20:49:54

@CID: jó esetben ezt polgárin követelheti, de ha a bíróságon ez megáll, automatikusan megy büntetőre a csalás miatt.
Ezt egy zsír új ügyvédbojtár is megnyerné, ha a vevő nem ilyen agyhalott.
Ha legalább tanúja lenne... áhhhh.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.05. 20:51:14

@CID: Természetesen sokat nem ér, ha valaki nem fizeti a részleteket.. stb. De ha megfelelően megírt adásvételit írunk alá, azért ügyvéd, stb. esetén több esélyünk van, mint bemondásra, hogy xyz-től vettem egy mobilt! Mert adásvételin rajta a lakcím - személyi igazolvány, stb.

Mészáros Laci 2013.09.05. 21:12:34

szó nincs zaklatásról, ne ijedj meg. (ha aggódsz, guglizz rá a BTK-ra.

net.jogtar.hu/btk

222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ha a "zaklatás" még július 1 előtt történt, akkor a régi BTK hatályos, arra hirtleen nem találtam publikus linket, de lényegében ugyanez a meghatározása. Ha jogos érdeked érvényesítésére, hatósági eljáráson kívüli megoldására teszel kísérletet, az semmiképp nem zaklatás.

Meg egy VAJDASAGI 2013.09.05. 21:48:55

óóóó nagy valami, letiltották.

ROOT-old meg, vagy keress valakit, aki ezt megcsinálja. Nem nagy valami. S legalább több minden tudsz csinálni a telefonnal is.

Ha ez meg van, akkor lényegében egy parancssor az egész, hogy új IMEI-t kapjon.

www.youtube.com/watch?v=AmpXFju2XTk

Ez miatt kár pánikolni!

kacaj hangosan 2013.09.05. 22:14:05

Oké, nincs róla papír, h kifizetett x összeget. De azt a pénzt csak leemelte a bankkártyájáról, ráadásul garanciástul vmit ellopni, cöh.. kizárt...
Amúgy kinek a nevén van a telefon? Csak mert mondhatod, h te vagy az új tulaja, és az extulaja meg ki akart veled szúrni, és letiltatta.

Volt egy t-mobilnál dolgozom ösmerősöm, akin keresztül vettem egy kártyát. Összevesztünk, és mivel ő ott dolgozott, és látta a titkos kódot (amit felírt talán) letiltatta a kártyámat! Ráadásul eléggé kibszott velem, alig bírtam visszakapcsolni, utána persze elnézéseket kért!

Szal visszatérve a témára; kinek a nevén van a telefon most?
Apródon találtad, lemented, kinyomtatod, és bizonyítod, h márpedig te megvetted...

csak el lehet vele indulni

PannonBoy 2013.09.05. 23:37:13

Kellemetlen történet. A tanulság:
Vásárlás előtt mindig tisztázni kell a tulajdonjogot. Az IMEI szám alapján a származása lekérhető a készüléknek. Megbizonyosodni, hogy nem lopott.
Az adásvételről szerződést írni, 2 tanú aláírásával.

Nagyon fontos: olyan készüléket nem adunk el, ami nincs a tulajdonunkban (pl. részletre vettük), vásárlóként pedig kerüljük a nem rendezett forrásokból származó termékeket.
Vérlázító, hogy internetes aukciós portálokon olyan termékeket árulnak, ami NINCS a tulajdonukban, hanem a leütéskor rendelik meg. Ez TILOS! (Mivel spekulációs kereskedés) Aggályokat vet fel, ha pl. az eladó nem kapja meg a terméket, viszont ő kötelezettséggel tartozik a vásárlója felé!

Sasfióka 2013.09.06. 10:45:24

@Élő Fa: Az hagyján, hogy a tiltás akár jogilag necces is lehet, de a tiltással együtt a követelést csökkentik? Merthogy nem igazán értem, hogy ha van egy letiltott készülék, aminek az árát végül valamilyen úton-módon behajtja a T, akkor a készülék tiltását feloldják? Vagy lesz egy kifizetett és letiltott készülék?
Vagy ha le van tiltva a készülék, nincs követelés?

Tomasz_a_gozmozdony 2013.09.06. 11:05:47

Csináljon a kormány telefonkárosult mentőcsomagot!!!:-D
amúgy, van rá megoldás, kettő is. az első, hogy bemész a tébe, megkérdezed, milyen módon tudod megszüntetni a tiltást. ha nem tudnak, vagy nem akarnak segíteni, akkor függetleníted, és teszel bele nem tés kártyát. ha ez se jó, akkor még mindig van egy lehetőség, amit imei cserének hívnak, de ez illegális elvileg.

PannonBoy 2013.09.06. 12:19:24

@Sasfióka: Az IMEI tiltást természetesen a szolgáltatók le is tudják venni. :)
Nem a követelés nem szűnik meg, hiába van a készülék letiltva. Ha persze visszafizetik a részleteket, vagy elkezd fizetni az illető, akkor a tiltást feloldják.

De gondolom azzal te is egyetértesz, hogy ne legyen az, hogy egyesek a legmagasabb tarifacsomag kategóriával ingyen elviszik a telefont, nem fizetik a számlát és a tetejében még el is adják a készüléket. Így gyakorlatilag a szolgáltatón nyerészkednek...aminek az árát mi, rendesen fizető ügyfelek szívjuk meg.

Meggondoltan kell készüléket vásárolni, ez a lényeg.

Sasfióka 2013.09.06. 18:59:59

@PannonBoy: Ez így logikus is, de ez valóban működő dolog? Tehát ha az illető kifizeti a készülék fennmaradó részét, rendezi a számláját a szolgáltató visszaállítja? Merthogy logikus lenne amit te elmondasz. Kérdés, hogy ez valóban így működik-e.
Amúgy tény, hogy ez valóban a szolgáltatón való nyerészkedés, és nem mondtam, hogy nem jogos a szolgáltató reakciója. Csak érzek benne kicsi "érdekességet", hogy amíg le van tiltva a készülék miért követel, hiszen a készülék nem igazán használható. Csak ezt "gondoltam túl".

2013.09.09. 18:55:47

hát barátom, jó nagy szarban vagy most, a tahó eladó pedig remélhetőleg bírósági ügyet nem ússza meg könnyen

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.10.14. 20:03:25

<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN" "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd">

<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xmlns:fb="http://ogp.me/ns/fb#">

<b>proba</b>

</html>
süti beállítások módosítása