Tékozló Homár

Az E.On nevében szerveznek termékbemutatót (frissült)

2013.09.11. 13:53 | jackyll | 67 komment

vitalis_termekbemutato1.jpgÚgy látszik tényleg elszabadult a termékbemutatós piac, ha már E.Onnak álcázva 3 év áramszámla átvállalással és garantált nyereménnyel csábítják a nyugdíjasokat:

UPDATE 09/12: Az E.On közleménye szerint visszaélnek a nevükkel.

84 éves Dédikémet két éve beregisztráltam az Eon programjába, ahol a rendes fizetők egy évig havi 10% kedvezményt kaptak a havi villany és gáz számlájukból. Ez rendesen lecsengett. A múlt héten felhívott, hogy kapott egy levelet, melyben kisorsolták, hogy nyert egy 30.000 HUF értékű tárgynyereményt, és ha elmegy egy ebéddel egybekötött nyereményátvételre, akkor még nyerhet 1-2-3 évre teljes villanyszámla átvállalást. Elmennék-e vele. Mondtam, persze.

Hát ma reggel 9:00-ra mentünk is a Klub Hotelba, Dunaújvárosba.  Sokan voltak már a váróba, Dédipapa még zúgolódott is, hogy sok a konkurens. Behívtak minket az előadóterembe, ahol villámként csapott belém a felismerés. Ez itten kérem egy termékbemutató lesz, ahol egy rakat műanyagot vehetünk több százezer forintért. És ehhez biza semmi köze az Eonnak!

Vetítővászon, vörös terítős asztal, nyakkendős, mikrofonos pofa. Mondtam a papának, hogy menjünk. De hát a nyeremény. Mondtam neki, hogy veszek neki harmincezerért kindertojást, az hasznosabb, de menjünk innen. De nem, várjunk még. Megkapjuk és mehetünk. Pofám befog, és ülök tovább.

Pofa belekezd, hogy hányan maradunk ebédre. Merhogy ebéd csak 13:00-kor lesz. Na ott rágott be a papa és mondta, hogy addig nem maradunk. Pofa ekkor közölte, hogy akkor el is köszönhetünk egymástól.  Egy hölgy kérdezte, hogy hát a nyeremény?! Az nem úgy megy. De mi ekkor már röhögve sétáltunk kifelé. Nem hallgattuk végig a vitát, de biztos, hogy volt. Kifelé jövet a portástól megkérdeztem, hogy hogy engedhet meg magának egy szálloda ilyet, hogy ilyen lenyúlós cégek egyáltalán betegyék a lábukat?

Most azon gondolkozom, hogy nekiálljak-e csesztetni a céget a garantált nyereményért? Hiszen az sehol sem áll rajta, hogy nekem végig kell szenvednem egy előadást.  :D Én az ilyen cégeknek csak azt kívánom teljes szívből, hogy egyszer vezessék meg ilyen szarokkal az ő hozzátartozójukat!!!!!!! Futkossanak ők a pénzek után.

Elnézést a melléklet csúfosságáért, de mivel nem kaptuk meg a nyereményt, lemaradhattam egy szkennerről. :)

Hová fordulhatok, hogy ezeket meg lehessen állítani?

Köszönettel az unoka.

vitalis_termekbemutato.jpg

UPDATE: Az E.On közleményt adott ki az esetről:

Visszaélnek az E.ON nevével

Az elmúlt időszakban E.ON Hungária Zrt. néhány ügyfele olyan levelet kapott, amely az E.ON nevében arról értesíti őket, hogy a vállalat által szervezett nyereményjáték sorsolásán évekre szóló áramszámla átvállalást, üzemanyag utalványt, illetve értékes tárgynyereményeket nyertek.

A garantált 30 000 Ft-os nyeremény ígéretével kecsegtető értesítés az ajándékok átvételét személyes megjelenéshez és egy termékbemutatón való részvételhez köti.

Az E.ON Hungária Zrt. ezúton tájékoztat minden érintettet, hogy a fent leírt nyereményjáték szervezéséhez sem korábban, sem most nem járult hozzá, abban semmilyen formában nem vett részt, ilyen akciót nem indított és a jövőben sem tervez hasonlót.

Mindezek alapján az E.ON Hungária Zrt. nevének a fenti nyereményjáték szervezőjeként való említése félrevezető és minden alapot nélkülöz.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.09.11. 14:02:42

Nem azért mondom, hogy dicsekedjem (dehogyisnem! :P ), de én is kaptam kedvezményt az e.ontól a villanyszámlámból, igaz, csak 5%-ot. Viszont cserébe nem kellett termékbemutatót hallgatnom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 14:03:34

"ehhez biza semmi köze az Eonnak!"

Biza. De ki mondta, hogy van?

igazságos 2013.09.11. 14:04:11

@England win The Ashes!: és megbontottad az áramot a románokkal?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.11. 14:04:14

" hogy hogy engedhet meg magának egy szálloda ilyet, hogy ilyen lenyúlós cégek egyáltalán betegyék a lábukat? "
Jó sokat fizetnek az tuti...

Különben az az érdekes hogy a termékbemutatózás elszabadul, de a NAV meg rájuk miért nem kattan?

igi1 2013.09.11. 14:06:44

érdekes, hogy ezeket a termékbemutatókat mind egy cég szervezi ki, több társcégnek, több névre, de mindig visszavezethetőek egyhez

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 14:09:59

@ColT: Betiltják a fogyasztói csoportokat, mert az ilyeneket szervező cégek sokakat becsapnak.

Pedig maga a fogyasztói csoport, mint ötlet nem ördögtől való.

Tiltsanak be minden tevékenységet, amivel csalni lehet! ... De akkor miért nem magát a csalást tiltják be? Ja, az már be van tiltva. Akkor miről beszélünk?

Nemértem.

England win The Ashes! 2013.09.11. 14:10:32

Ide lehet a féltéglát küldeni:

www.ceginfo.hu/ceg/vitalis-gold-kereskedelmi-es-szolgaltato-kft-26545609.html#cegkivonat

(Komoly cég lehet, az ímélcímből már egyből látszik.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 14:14:17

@England win The Ashes!: "ímélcímből már egyből látszik"

:)) Egy fokkal jobb, mint a ....@t-online.hu

Manyecska 2013.09.11. 14:16:22

@igi1: mint a KELLO..alvállalkozók alvállalkozóinak alvállalkozóival szállíttat. Azért nincs még tankönyv:(:D

igi1 2013.09.11. 14:17:24

@Manyecska: hát, én egyszer próbáltam könyvet szerezni ettől a könyvtárellátótól tanári ismerőssel

nem mondanám el a részleteket :D

de ott is a táplálékpiramis csúcsán egy valaki áll :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 14:18:09

@Manyecska: :))

Elvállalja a munkát, felmarkolja a zsét, és mással megcsináltatja. Ügyes.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.11. 14:21:31

Kommenteléshez lépj be, vagy maszturbálj!

Manyecska 2013.09.11. 14:22:49

@dr. phil. Sün‼ ツ: én beléptem!!!! :D@atpijkamo: @igi1: tényleg így csinálják ők nyilatkozták! Hamár f@sz van a tankönyv elején. :DDD

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.11. 14:30:31

Vannak akik még hisznek a mesékben...
Ajándékot nyertem? Lehet postázni.
Mikor hotelban, faluházán, művházban kell átvenni, az senkinek nem gyanús??? Pláne, ha rántotthús, rizsa, koviubi menüre is meghívják...

Manyecska 2013.09.11. 14:31:50

@Neela _ t: :DDD megnéztem nagyítóval is bisztos ami hótziher!

igi1 2013.09.11. 14:33:32

@Neela _ t: a lényegre fókuszált

Manyecska 2013.09.11. 14:34:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: ÉN nem vagyok hülye hogy őrizgessem ezeket:DD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 14:35:11

@ColT:

Én értem.

Te érted.

A bíró miért nem érti? Gyagyás?

Mert a törvény végső próbája a bíróságon van, ott kell okosnak lenni, hacsak a törvényhozó nem cseszte el. (Ami már sokszor megtörtént.)

Manyecska 2013.09.11. 14:36:06

www.facebook.com/mvmenergiafutam
höhhh, ez érdekes lesz! mi is benne voltunk a győriek fejlesztésében..:)

Neela _ t 2013.09.11. 14:38:15

@Manyecska: állítólag nem látták
Cöcöcö :D meg hangjegy ...
@igi1: pontosan.
Gyűlik a recept ám :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.11. 14:39:02

@igi1:
Pedig istenbizonyakkoris.

@Manyecska:
Szóval nincs.
Akkor elég nehezen hihető...

Manyecska 2013.09.11. 14:39:59

"Hová fordulhatok, hogy ezeket meg lehessen állítani? " ezek a Terminátor 1-3 trilógia /?/ szerves részét képezik..:D

cobre 2013.09.11. 14:40:25

A "Garantáljuk Önnek, hogy nyereményének minimális értéke 30.000 Ft!" után van egy csillag.

Milyen szöveg tartozik a csillaghoz?

Manyecska 2013.09.11. 14:41:23

@Neela _ t: mer rálógott egy még nagyobb?:) Vagy hógy??@dr. phil. Sün‼ ツ: nem jön át a szenvedésem??:D

Manyecska 2013.09.11. 14:42:36

@cobre: *** = hóesés= majd ha fagy..:D

Neela _ t 2013.09.11. 14:46:32

@Manyecska: én azt nem tudhatom :D jaaaj

Sokorai_Atala 2013.09.11. 14:48:26

Eonnak is el kellene küldeni ezt, hátha azok odacsapkodnak:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.11. 14:48:27

Tárgynyeremény ellentetje az asztrálsíki nyeremény! Mit válaszolt a portás?! Felcsigázzák itt az embert, aztán meg.. _@_/°° UP

Manyecska 2013.09.11. 14:58:53

@Kellemes Zérókomponista: és kapott-e dédi harmincezerér kindertojást..??

Manyecska 2013.09.11. 15:04:28

Hová fordulhatok, hogy ezeket meg lehessen állítani?
Fal felé. Csak ha elhangzik hogy "tűűűűz!" időben le kell bukni:DD..bocsánat:D

Bobemara 2013.09.11. 15:15:46

Szerintem nincs feltüntetve az e-on a szórólapokon és mellékletein, mint ahogyan a többi áramszolgáltató sem. Ezt az egész országban terjesztik.
Ja, hogy az áramtakarékosságról meg az áramdíj-átvállalásról mindenkinek a saját szolgáltatója jut eszébe?
Hát tehetnek ők erről?

Amúgy kíváncsi lennék, hogy mit szólna az árubemutatót szervező cég, ha valaki olyan menne oda és a (pár százezres) rendelésével meg is nyerné a 3 éves áramszámla befizetést, akinek egyévi villanyszámlája fél milla?

:-) :-)

Manyecska 2013.09.11. 15:16:36

@Bobemara: egyévi??? Egy havi!!! :D:P

Sokorai_Atala 2013.09.11. 15:19:48

@atpijkamo: semmi értem, de hátha ők, mint cég erőssebbek a Dédipapánál:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 15:22:36

@Sokorai_Atala: Nem erősebbek. Csak tudják a hívószavakat, amikre a buta emberek behunyt szemmel ugranak. Pláne az időseket veszik célba, akiknél az agy vérellátása már nem tökéletes...

Bobemara 2013.09.11. 15:32:28

@atpijkamo: Nem feltétlenül az idősebbeket, kolléganő is kapott belőle.
Csak az idősebbek jobban beugranak az ilyesminek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.11. 15:39:29

Hová fordulhatok, hogy ezeket meg lehessen állítani?

egy megbízható fegyverkereskedő jó választás lenne.

dr.zsírvágó 2013.09.11. 15:44:05

Ilyenen én is voltam. Vicc volt az egész. Mondjuk a csajnak, aki dumált atom jó teste volt.

Aureliano Buendía 2013.09.11. 16:42:08

Jó-jó, de hol van a szórólapon, hogy az e.on szervezte? Én nem látom.

Netuddki. 2013.09.11. 17:36:54

Nincs az ott, hogy az eonnak köze van hozzá. Hogyan is lenne? A termékbemutatószervező csalók se annyira hülyék, hogy az eon simán beperelhesse őket. A sok átvert nyugdíjas meg úgyse fogja perelni őket. Az ilyeneket azon melegében a rendőrségnek kéne elvinni a "termékbemutatóról". Sajnos a magyar törvények nem az állampolgárok érdekeit védik...

Netuddki. 2013.09.11. 17:43:11

@England win The Ashes!: Na ja. 1 éves cég, még mérleget se adtak be. De gondolom mire be kéne adni addigra már hűlt helyük lesz...

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.09.11. 19:15:47

Én csak azt nem értem, hogy poszter miért írt, még azt se tudtam meg, hogy akkor most mit is árultak! Akkor most tényleg műanyag edények voltak több százezer Ft-ért? Vagy esetleg melegen tartó takaró? Vagy csoda edénykészlet? Mágnesterápia? Energiaspirál? Ááááh, hát mi más? Így csökkentik a villanyszámát! Biztos a nyeremény valamilyen energiabizbasz volt, ami a villanyórára kell rakni és a következő 1-2-3 évben nulla lesz a villanyszámla!
Mondjuk én ismerek egy ilyen megoldást: le kell nyomni a biztosítékokat... XD

Atörökk 2013.09.11. 19:29:13

Bemutattyák, hogyan köll használni az áramot? De cuki :D

Bobemara 2013.09.11. 21:59:01

@uraaam: Nincs rajta, ugyanezt terítik az ÉMÁSZ területén is.
Csak a körzet ("forduló") megnevezése változik (Dunaújváros, Miskolc, Eger, stb.)
Ettől még az emberek azt hiszik, hogy az áramszolgáltató szervezi, mert energiatakarékosságról is van benne szó.

Aureliano Buendía 2013.09.11. 22:09:09

@Bobemara: ebből is látszik, hogy sem a dédi (de miért nagybetű, ez a keresztneve? Kovács Dédi. De cuki.), sem a poszter nem olvas igazán. Ez azért szomorú, mert ez utóbbi be is rajta a képet a szórólapról.

Pedig ott a lényeg. bla-bla-bla... visszaküldte bla-bla-bla... nem nyert, de mégis van veletősége bla-bla-bla...

És persze ez utóbbit látja, el sem gondolkodik azon, hogy milyen szórólapot is küldött volna vissza?

(legyint)

Aureliano Buendía 2013.09.11. 22:11:33

@atörökk: persze. Kovács Dédi előveszi a bringát, és azzal egy dinamót hajtva áramot termel, amivel Kovács Dédiné este megnézi a Barátokköztöt a tévében.

Áramot spórol. Télen gázt is, hiszen kimelegedve kevesebb fűtés elég neki.

És közben Dédinével, a nejével sem kell beszélgetnie, akit már 25 éve utál.

Bobemara 2013.09.12. 08:44:08

@uraaam: Ennek az akciónak van egy "játékos" része is. Terítettek egy kitöltendő szelvényt tartalmazó csomagot. A szelvényen volt egy energiatakarékosságot reklámozó mondat, amelyből egyes betűk hiányoztak. A hiányzó betűket kellett a külön is megadott kockákba beírni, így jött ki a fenti szórólapon jelzett megfejtés ("SPÓROLJON").
Tehát volt beküldendő része a dolognak. az más kérdés, hogy szerintem az esetlegesen visszaküldött lapok egyből a kukában landoltak, a fene se foglalkozott velük, hiszen ez a dolog nem erről szól.

Ez olyan pszichológiai trükk, mint a M***** kiadó cuccai, még sosem kaptam olyan mintaküldeményt, amiben ne a legmaximálsabb kedvezményt nyertem volna meg, akár visszaküldtem postafordultával a próbarendelést, akár nem .-)

killerkaller 2013.09.12. 09:15:59

Mi itt a probléma? Az áramszámlát vállalják át, nem annak a kifizetését, vagyis tárolják neked 3 évig a papírokat. Az így felszabadult helyen elfér a "Hogy kerüljem el az átveréseket" című nagysikerű kiadvány:)

Bluemotion 2013.09.12. 10:20:20

Ha kifizetik x hónapig a számlát, akkor az hogy jön ide hogy az E-on nevében teszik ezt?

Bluemotion 2013.09.12. 10:22:12

PosztoLÓ még biztos gyerek. Egy szálloda csak eldöntheti már, hogy kinek adja ki az előadóját vagy sem. Az EON-t pedig továbbra sem értem, hogy került bele a posztba.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.09.12. 11:11:50

Igen, egyre bizonytalanabb a megélhetés, vesztik el a munkájukat az emberek, egy kis mellékesért beállnak termékbemutatózni. "Csak ennyit kell eladnod havonta, és dőlnek a tizezresek!"
A hiszékeny vevőknek meg eladják, hogy mekkora üzlet, vehet egy akármicsodát 18 ezerért, aminek a hatékonysága, egyáltalán létjogosultsága ugyan kétséges, de piaci áron 36 ezer lenne, tisztára megéri, nem? Elég piszkos terület. Tisztelet a kivételnek.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.12. 16:59:29

Kifelé jövet a portástól megkérdeztem, hogy hogy engedhet meg magának egy szálloda ilyet, hogy ilyen lenyúlós cégek egyáltalán betegyék a lábukat?

Most azon gondolkozom, hogy nekiálljak-e csesztetni a céget a garantált nyereményért? Hiszen az sehol sem áll rajta, hogy nekem végig kell szenvednem egy előadást.

Unoka unoka.....mondta a medve

Hotelnek mindegy ki bérli ki

És ezután még időt forditanál hogy +próbáld szopatni a céget?

CauseNoFuckGiven · http://sexysfwgirls.com 2013.09.13. 17:40:20

Internetes marketing, nem HIYP, nem kattingatás! YouTube, Weboldalas módszerek egyszerű magyarázása: penztazinternetrol.blogspot.com

Bluemotion 2013.09.14. 11:59:47

"E.ON nevében arról értesíti őket" Bizonyíték? A beküldő által csatolt képen nem szerepel az E.ON neve.

lővér 2013.10.01. 18:28:47

Nem értem, ki,kit csapott be?
A képen látható szórólapon nem szerepel az eon neve! A nyereményjátékot indító cég bármelyik áramszolgáltatónál átvállalhatja a nyertes számláját. Nem használták önkényesen az eon nevét! Miért kell rögtön átverésről kiabálni, meg asztalborogatásra buzdítani? Olvassák el a szórólapot, és értsék meg a tartalmát, ne pedig a vágyaikat vetítsék rá.
Szeretne egy cég a termékeivel a magyar piacon megjelenni, ezért áldoz valamennyi pénzt a reklámra. Felnőtt emberek miért gondolják, hogy csak úgy az égből potyogjon az ajándék, hogy nem kell semmit tenniük a megszerzésükért?
Amilyen kapzsiak az emberek, már az ingyen-ebéd kedvéért is kivárják azt a pár órát, pedig semmi vásárlási kényszer nincs, aki akar, elmehet közben haza. Másokat meg érdekel, hogy mit akar forgalmazni a bemutatkozó cég.
Persze voltak tényleges átverések, hajdan még az egyik TV-s kvízműsor sem tudta kifizetni a nyereményeket - de nem kell azonnal farkast kiáltani.

lővér 2013.10.01. 18:58:02

Mindenki a nyugdíjasokkal hozakodik elő: hogy szegény nyugdíjasok becsapására, átverésére hajtanak. Kíváncsi lennék, hol található olyan névsor, hogy ki a nyugdíjas, és csak nekik küldjek reklámos szórólapot? Ilyen lista csak az állami hivatalokban létezhet.
Másról van szó: a nyugdíjasok érnek rá - főleg délelőtt - elmenni az előadásra.
(Kövezzenek meg, de nem sajnálom a nyugdíjasokat, mert nekik már van egy biztos jövedelmük, de nekünk lesz-e munkahelyünk, ahonnan nyugdíjba mehetnénk, ha egyáltalán létezik-e akkor még a nyugdíj.
Nagyon felháborítottak azok a megjegyzések, hogy rendőr vigye el, vagy le kell "lőni" a bemutató cég alkalmazottját.
Az idősebb emberek szeretik sajnáltatni magukat, és szeretnének jól járni. Még a szocialista világból örökölt "jó" szokások ezek.
Olvasni meg tuni kell - nem érdemel többet ez az ügy!
süti beállítások módosítása